Két probléma is van azzal, hogy most itt vagyok. Az egyik roppantul egyszerű, univerzális, és minden "vállalati környezetben" dolgozó számára érthető tény: mégpedig, hogy már nem dolgozom. Az éjszakai műszak volt az enyém, szóval ez a reggel kilences időpont, és a tény, hogy itt sétálok lefelé az alagsori barlanghoz, egészen hihetetlen. A ruházatom is lecserélve a hivatalos kosztümről egy békés bakancs, farmer, top és fölötte hosszú, kockás flanelling összeállításra. Az egész favágós laza összképet jelenleg csak én enyhítem, aki mindezekbe van burkolva. Mert kivételesen most annyira nem is nézek ki szarul, bár az arcom mindennek mondható, csak épp nem kisimultnak, a hajam egy magasabbra fogott lófarokba kötve hátul, megmutogatva a felnyírást kétoldalt, amit a pult mögött nem nagyon tehetek meg. Hja, egészennemrossz. A másik probléma már nem ennyire a formális szabályokból fakad, hanem inkább csak úgy belőlem. Mert hát mit keresek én itt a digó területén, amikor nem dolgozom, ha nem szabadidős tevékenységet? Ami gáz... egyrészt azért, mert nem vagyok beszámítható így, hogy lenyomtam tíz órát, és nem nyomtam be magamat otthon az ágyba. Másrészt csak arra az egyértelmű felajánlásra tudnék jogosan hivatkozni, hogy van ez az ingyenmasszír... Ami meg magamat ismerve, hacsak nem nagyon okos a másik, vagy nem üt félholtra, és úgy fektet a gyúrópadra esélytelen, hogy itt most meg fog történni. Az egyetlen mentsváram, hogy a bűnbarlang leellenőrzésére szántam most egy keveset amúgy roppantul értékes időmből. Igen ez tökéletes. Hja, hogy egyszerűbb volna csak úgy bekopogni és Bro pofátlanul perverz képébe mondani: Helló, épp ráérek és gondoltam, mivel bírjak, lejövök ide egy kicsit smúzolni... Hát nemtudom, az valahogy nem az én formám. Így lehet, hogy a hatalmas elmélkedésemben lassan elérek ahhoz a bizonyos ajtóhoz, és kénytelen vagyok bebocsátást kérni. Mondjuk kopogással, vagy ha úgy van, akkor csak simán beoldalgok.
Nem gondoltam volna, hogy ha az ember elmúlt kétszáz éves, akkor még le tudja kötni a napi rutin, de el kell ismernem, hogy nekem kimondottan jól elfoglalja a gondolataimat. Persze nyilván nem fogom sokáig bírni, hiszen nem vagyok az a típus, de egyelőre még egész jól meg tudok barátkozni a hajlani nyolcas keléssel és egyéb borzalmakkal, ami a hivatásos masszőrséggel jár. Szóval a napi rutinnak megfelelően iszom meg a kávémat, öltöm fel a fehér egyenruhámat, aminek a pólóján ott van a hotel logója, akár valami kórházi ápolónak is elmehetnék benne, de hát ez az előírás. Különösebben nincs ellenemre a fehér szín, legfeljebb látszik mennyire nem vagyok sápadt. Ez általában nem hátrány. A hajamat is belövöm. Szerencsére csak abban az állapotában kell fixálni, amilyen ébredéskor, szóval elég hamar sikerül elérnem, hogy az égnek álljon. Nem mintha ennek bármi funkciója lenne munka közben. Korábban megyek le, jóval az első vendég előtt, hiszen alapvetően senki se szeret korán kelni, engem pedig nyolckor mindenképp kivet az ágy. Szerencsére ez nem olyan, mint az orvosi rendelő, ahol már nyitás előtt gyülekeznek a betegek, mint a varjak az vezetéken. Ezt azért nem mindenki engedheti meg magának, tekintve, hogy nem vagyok túl olcsó. Elkezdek hát pakolászni, aztán sikerül szóba elegyedni a szomszéd ajtó mögött rejtőző, középkorú kozmetikusnővel, akinek valamiért fixa ideája, hogy nálam költse el minden reggel a kávéját és a gyerekeiről beszéljen, amire én csak szorgosan bólogatok és néha hümmentek értőn. Mikor pedig mindennel elkészülök és Brenda-t is sikerül elhajtani, letelepszek végre a gép elé, végiggörgetem a Facebook-om, meg persze az időpontokat is megnézném... erre kopognak. Némileg lesújtva szusszantok, ahogy letekintek magam elé... Még biztos nem lehet a páciens, hiszen addig még bőven van idő, még kajálni is el fogok előtte menni. Szóval így csak két opció maradt. Vagy Brenda felejtett itt valamit, vagy valamelyik falkatagnak van nyűgje... bár utóbbira sincs túl sok esély, hiszen nincsenek még annyira rám szocializálva. Mindenesetre feltápászkodok az asztaltól. - Szabad!
Marhára nem tudom mi folyik a bűnbarlangban, vagy mi folyt egész reggel, amíg én kicsit félkómásan próbáltam visszavedleni civilbe. Szóval az "azt sem tudom, mit keresek itt" szindróma továbbra is él, és szinte előre látom Bro mosolyát, ahogy lát majd begrasszálni az ő területére. Hah, majd jól összekeverem az olajait, ahogy még a múltkor megfenyegettem, amiért lecsekkolta a post-itjeimet. Nosztalgiázásra azért szerencsére nem elég régi ez az emlék, így csak arra jó, hogy a dekoncentráltságomat növelje. Valahogy úgy sejtem, most nem lesznek annyira ütősek a "hajhullató riposztjaim". Dehát nem ezt szerette volna a jóképességű? Akkor most megkapja a vérszegény Zoét is, tessék. Merthogy bizony, amikor be lehet jönni akkor betessékelem magam, és egy pillanatra még az orvosi rendelő szagot is behaluzom. A gyúrópad a vizsgáló, ő meg a... najó nem. - Hát helló, házunk napsugara. - hogy mivaaaan? komolyan sikerült brit akcentussal abszolválni a dolgot. Hát behalok magamon, a tévé meghülyít.
Ha most lenne zsebem, akkor beletenném a kezem, de már ennyi itt töltött idő után is beleesek a hibába, hogy elfelejtem a fehér nadrág hiányosságait. Szóval nem, nem dugom zsebre a kezeimet, de szerencsére a belépő lány csak a suta mozdulat végét csípheti el, amit végül nagyon szépen karba tett karokban bontakoztatok ki, ha már ennyire akarok valamit kezdeni a végtagjaimmal. Némileg meglep mondjuk, hogy ő a látogatóm. Nem csak azért mert napok óta nem láttam - mivel ő éjszaka dolgozik, én meg nappal -, hanem mert olyan szkeptikus is volt a hellyel és a szakértelmemmel kapcsolatban. Mindenesetre elmosolyodok halványan... ezt el lehet könyvelni egy újabb hét év letöltendőnek, de továbbra sem tehetek róla, hogy az elégedettség és a mosolygás ilyen formában ütközik ki az ábrázatomon. Nyilván a köszönés meglepő, idegen csengése is odacsalja az arcomra a mosolyt. - Szervusz mazsola. - Egyik szemöldököm ugrik csak meg egy kicsit, érdekel mennyire veszi észre, hogy a kedves hangsúlyú köszöntésbe mennyire sikerül belelátnia a kritikai megjegyzést. Nem véletlen a megszólítás, tényleg olyan mint egy összeaszott szőlőszem, magához képest kimondottan rosszul fest. Mindenesetre hamar tovább is fűzöm a dolgot, hátha elsiklik fölötte. - Jöttél behajtani az ingyen masszírozást? - Közben oda is lépek az ágyhoz és ha már ott vagyok, akkor megbontom összefont karjaimat, hogy egyik kezemmel megpaskoljam az ágyat. És bár az én olvasatomban, ebben semmi perverz vagy kétértelmű sincs, ő még mindig azt lát bele, amit akar. Egyébként egész nagy a rend, a különböző olajok és krémek, gumikesztyűk, hintőpor stb. már ki vannak pakolva egy gurulós asztalra. Még egy tálka is van ott egy karikagyűrűvel. Igen, az az én ujjamról hiányzik, de mondjuk annyira nem is, tekintve, hogy gyakran egyébként sem veszem fel. Igazából ez is attól függ, hogy hogyan ébredek, milyen kedvem van, nem vagyok nagy ékszeres. Más érdekes nem nagyon van. A falon még távol-keleti tájképek, meg nem messze egy hi-fi, ami egyelőre nem szól, no meg az asztal a számítógéppel. Úgy nagyjából ennyi. Másra nekem nincs is semmi szükségem. Nyílik innen amúgy egy ajtó "öltöző" felirattal meg egy "mosdó" feliratú is. Viszont semmi olyan nincs, ami gyanúra adhat okot, hogy itt bármi más folyik, mint amit a prospektusban hirdet a Hotel. Nyilván azért, mert tényleg nem is történik itt más.
- Mazsola. - visszhangzom kicsit szkeptikusan a megnevezést, de az a sanyarú helyzet, hogy nem esik le a párhuzam... egyelőre. Ugyanis leköt az, amit látok. Nem, mielőtt még szó érné a ház elejt, nem Brodyra gondolok, hanem a környezetre. Nem mintha nem jártam volna még itt soha, de akkor ez a helyiség egészen más funkciót töltött be, szóval most teljesen jogos, hogy lassú léptekkel, mint holmi ÁNTSZ kollegina, vagy nem is tudom milyen ellenőr kezdek a kis helyiségben kőrözni. Az olajak, azok a fránya olajak lekötik a figyelmemet annyira, hogy egészen későn veszem észre, hogy felteszi a logikus kérdést. Hacsak nem csapnak a kezemre, akkor már az orrom alá is emeltem az egyik kis fiolát, minőségellenőrzési célra, úgy fordulok-pillantok felé, szaglászás közben. Nem, ahogy Milinek is mondtam, nem vagyok jó a természettudományokból, sosem voltam, így a laboros tárgyaknál sem tanultam meg, hogy ismeretlen cuccba nem szagolunk, mert még a végén megmurdelünk. Csak legyezgeted előtte a kezed, úgy szimat, úgy nagyobb a túlélési esély... jelen esetben maximum mondjuk akkor tudna valami érzékenyen érinteni, ha túl erős lenne a pacsuliaroma... - Még mindig nem vagyok az a fajta, akinek úgy minden nélkül bele lehet nyúlni az aurájába. Csak megnézem, hol dolgozod meg a milfeket. - elmosolyodok, hogy lássa, bizony vicc, a fene abba a sérülékeny lelkébe, még fel is emelem az üres kisujjamat, hogy a szájszélemre mutatva kiemeljem a mosolyt - nem komoly. És igen, nem kell ahhoz extra szado-mazo felszerelés, hogy más is folyjon itt, mint izomlazítás. De egyébként nem is gondolom komolyan azt a feltételezést eleve, hogy akármi is történne, ami nem tartozik a szolgáltatások körébe. Ám, ha már ilyen szépen felmerült ez a gondolat, túl jópofa ahhoz, hogy ilyen egyszerűen elengedjem. Persze a mozdulat, ahogy a másik enged a keresztbefűzött karjaiból, és pedomaci módon paskolja a fekvőhelyet, azért kiszökken egy rövid, hitetlenül szusszantós nevetés fogaim kerítésin'. Inkább halk csörrenéssel visszateszem a helyére a személyes... munkatárgyat, érezze a törődést. Én mondtam hogy így fogok viselkedni. Összefűzött karokkal sétálok aztán körbe, meglesegetve a kilátást a keleti tájképekre... igazából minden melléktevékenység, hülye díszlet, annak ürügyén, hogy Broval dumálhassak.
- Rémült arcú szőlőszem. Bár nem vagy se rémült, se ráncos, de ennek ellenére pont annyinak nézel ki, amennyi vagy. - Még kicsit el is húzom a számat, de érzékelheti egyébként a gesztus komolyságát, főleg hogy az ábrázatom egy kicsit mindig olyan, mintha nem lennék egészen komoly. Főleg, ha vele beszélek. Egyébként feltűnik, hogy nem esik le neki a mazsolás megszólítás, épp ezért fűzöm tovább a gondolatot. Igen, rá akarom vezetni, hogy mennyire jót tenne neki, akár fél óra is a kezeim alatt, de ha ezt így kimondanám, akkor nyilván sikítva rohanna ki a szobából. Nézem, ahogy elkezd járkálni, még kicsit fel is vonom közben a szemöldökeimet, de nem teszem szóvá. Még azt sem, amikor beleszimatol az egyik olajba, ami egyébként kimondottan kellemes illatú, tekintve, hogy emberekre kenem. Valami mandulavirág, vagy mi, én is szoktam szipuzni, amikor senki nincs itt, vagy éppen tesztelgetni. Mindenesetre én nem ő vagyok, hogy mindent kikapjak a kezéből, mondhatni egyáltalán nem izgat a dolog, meglepett arcberendezésemet is hamarosan normalizálom. A válaszára épp szóra nyitnám a szám, de aztán ez így is marad pár másodpercig, hogy aztán méltatlankodó képpel égnek emeljem a tekintetem a mosolygás külön kiemelése láttán. Apró fejcsóválás és végül kellőképp sikerül úgy tennem, mint aki nem ignorálta, de azért igyekszik. - Később pedig már nem fog élni az ingyen masszír akció, márpedig a milfek elég horribilis összegeket fizetnek ezért. - Csak egy egyszerű kijelentés, pusztán tájékoztatom az aktuálisan megfogalmazódó játékszabályokat. Végül is nem mindenki tudja megfizetni, hogy egy végzett masszőr megnyomkodja. Amikor elneveti magát a paskolás láttán az én mosolyom is szélesre húzódik, miközben visszahelyezkedek karba font kezekre és nekidőlök háttal a már említett ágynak, hogy így szemben lehessek vele. - Éjszakás vagy a héten, mi? - Kérdem végül a nézelődőt a mosolyom maradékával a képemen. Van ebben már valami... szinte baráti közvetlenség, amit nyilván az egymás agyára menésen kívüli téma miatt érzek. Amúgy még az jöhet szóba, hogy szabit vett ki, hiszen akkor se látnám reggelente és délután a pultban.
- Najó, akkor most jön az a pillanat, hogy várva a szigonyt a mellkasomba megkérdezem, mennyi vagyok szerinted? Nagyon csúnyán kezdted ezt a dolgot. - Persze, hogy ki kell fejeznem a nemtetszésemet... már előre is a várt válasz miatt, mert, bár Bro okosan kikerülte, hogy kimondja az "aszott" jelzőt, de azért a felfogókám bekapcsol annyira, hogy érezzem a bókot. Nem mintha nem tudnék róla, és nem mintha tudnék ellene bármit is tenni. Akár maradhatnék is dolgozni, otthon sem hagyna az agyam aludni. Éljen az inszomnia. Egyébként meg akkor pont sikerült megfognom a legtetszetősebb olajos holmit. Ott is ragad egy kicsit az orrom alatt, mint holmi kitartott bajusz. Megindul a nyálelválasztás meg ilyesmi, ahogy minden gondolatom a mandulás vackok felé terelődik... csak tudnám, az étcsoki és az eper hogy kerül a képbe? Lehet ez is a fáradtság mellékterméke, hogy már gondolatban is, nem csak szóban sikerül ennyire sodródnom a szabad asszociációs árral. Nézd már, majdnem lemaradtam emiatt Brody plafonfeléimádkozós akciójáról. Azt meg hallom ám, hogy ha nem sietek kicsúszok az ingyenmasszírból. És igazából nem fordulok mi magamból, ahogy fapofával pillantok rá, csak hogy lássa, figyelek. Láthatóan nem érint mélyen a történet, elvégre tényleg nem ez volt az elsődleges szempont, hogy idetoltam az orrom. Inkább a kérdésére válaszolok. - Nem. Elraboltak az ufók. - közlöm egyszerűen csak hogy megmaradjunk a kevésbé komoly vizeken. Meg, hogy érezze, megdolgoztam a válaszért, nem csak egyszerű "igent" hánytam az orra elé. És akkor a beszéd miatt csak sikerül leszedni az orrom elől a fiolát. Ha már visszaraktam a kis társai közé, akkor fogom magam és kis kőrözgetés után mellé (!) tendálok a gyúrópadra, vagy mi a szöszömre felhuppanva. Nem, nem azért teszem ezt, mert nemrég odapaskolt... csakúgy. Érezze a törődést, meg a metakommunikációt, hogy nem büdös ám nekem. Komolyan olyan lehetek, mint egy rossz macska, tök random, mikor van kedvem mihez.
Megjátszott, komolytalan értetlenséggel vonom össze a szemöldökeimet a kérdés hallatán, amihez társul valami apró, megfoghatatlan mosoly is, csak hogy hagy bosszantsa, amíg nem adok választ. Ez egyébként hamarosan be is következik, nem kell túl sokat gondolkoznom. - Erre a kérdésre nincs jó válasz szóóóóóóval... Ötven? - Szemöldökök felsiklanak, szinte már ártatlan érdeklődéssel nézek rá, hiszen én semmi rosszat nem mondtam ugyebár. Egyébként pedig teljesen felesleges lenne valóban próbálkoznom megsaccolni, hiszen úgyse menne és akkor nyilván újabb okot adnék neki rá, hogy taplónak tartson. Így viszont csak indokolatlanul nem vagyok vicces, de némi gyanútlan komolysággal, még ezt is simán el lehet adni. Amikor már némileg kezd elhúzódni a szimatolás, kicsit oldalra billentem a fejem, ahogy őt nézem. Nekem már minden illat egybefolyik, egész nap ezeket szaglászom, de végül is neki még tetszhet. Egyébként, bár alapvetően nincsenek súlyos problémáim a csönddel, mégis úgy adja magát, hogy megszólaljak. - Ha tudnád, hogy azt hova kenem... - Jegyzem meg csak halkan, mellékesen és talán épp ezért komolynak tetszőn. Természetesen csak szívatom, erre nyilván ő is rájön... egyszercsak. Mindenesetre ez kikívánkozott és jólesett. A válaszára megvilágosultan bólogatok szép lassan, közben gondolkozok is, ez látszik a mozdulat tempójában. Hát oké, továbbra sem kerültünk közelebb ahhoz, hogy véletlenül is bármi komolyról beszéljünk. Mondjuk azt nem tudom, hogy ez mennyire rossz, vagy sem, mindenesetre elgondolkodtató, hogy mit kezdjek ezzel. Csak az vonja el a figyelmem, amikor mellém ér és szépen felül. - Legalább volt eszük és egyben visszahoztak. Csak azért kérdem amúgy, mert tegnap megint volt időm kávézni és csak azt a kövér, barna hajú nőt találtam a recepción. Azt, aki indokolatlanul odavan a kutyákért és van egy szakajtóra való husky-ja... Vagy egy szakajtóra való husky-ról képe, ami azért egy fokkal ijesztőbb. - Mikor elkezdek beszélni, fogom és ellököm magam az ágytól, de nem megyek messzire, csak a kis sámliméretű, támla nélküli széket forgatom Zoe elé. Közben persze végig beszélek és úgy nagyjából a leülésnél jutok az eszmefuttatásom furcsa végére, amit azért én magam is homlokráncolva fogadok. Most először gondoltam bele ilyen mélységekig a kutyás nő furcsaságaiba. Majd, amint túlteszem magam ezen, rutinosan nyúlok Zoe bal lábáért és ha csak nincs hozzáragasztva, leveszem róla a bakancsot. Esetleg még fűzögetem is, ha nehezebb lenne lehúzni. Ehhez nem fűzök kommentárt, csak csinálom. Ha eljutok addig, akkor a másikkal is ugyanígy járok el.
Figyelem, ahogy elmélkedik, szinte látom az érveket és az ellenérveket, meg hozzáképzelek némi kínlódást is (mert én ilyen szadizós vagyok) amiatt, hogy melyik feléről fogja ezt a sikamlós angolnát, amiért több nőtársam minimum fejeket szokott harapni és ütőereket tépni. Na lássuk... Pff... Nem örvend a szívem kreativitás szinten, de na, vannak mindenkinek rosszabb napjai. Én vagyok az élő példa. De azért válaszolok: - Eltaláltad. Pont annyi vagyok. - igen, ráhagyom. Egyrészt tudom, hogy kölcsönösen nem vesszük komolyan ezt a kor-dolgot, nameg még mindig értem én, hogy a ramaty fizimiskám miatt akar mindenképp itt gonoszkodni velem. Hát mi a legjobb védekezés ez ellen, ha nem az, hogy nem szolgáltatok további alapot a húzásra? Bár, ahogy magunkat ismerem, ez valami kevés ürügy arra, hogy a továbbiakban is mellőzük ezeket a dolgokat. Unalmasak is lennének ezek a talik a digóval, ha ilyen könnyű lenne az élet. Az undok megjegyzésre, ami a mandulás illatú fiolatartalmat illeti, azért szabályosan mintha cinikusan felpattanna az egyik szemöldököm, és laposan pillantok felé. Finomkodós, épp hogy hozzáérős mozgáskultúrával zárom le és teszem vissza a többi fejé, aztán az ujjaimat úgy dörgölöm össze, mintha homokot akarnék róluk lepergetni. És ugyebár már ott is vagyok mellette felcsüccsenve. Ami egész kényelmes volna a beszélgetés szempontjából, ha a mondandója felénél nem kezdene el aktívkodni. - Volt eszük? Ezt te biztosan átgondoltad? Egyébként nincs semmi baj a huskyfalkával, itt a nagy alaszkai vidéken inuit módszerekkel egészen jól lehet boldogulni. Tudod, kutyaszán, meg... Mi a francot csinálsz? - az még okés, hogy itt helyezgeti magát, meg azt a széket, de azért vetkőztetésről nem volt szó. Bár a bakancsom nincs valóban hozzám ragadva, de azért azt sem mondanám, hogy szeretem úton-útfélen elhagyni, mert valami perverz lábfetisiszta... najó. És igen. Fontosabb a kérdés, minthogy megállítsam. Nem, nem vagyok hülye, csak ellentmondásos.
Én is tökéletesen érzem, hogy ez még poénszinten is iszonyat gagyi volt és még a komoly ábrázat sem menti meg. Szóval csak egyetértőn bólogatok, mintha valami súlyos kórságot állapítottam volna meg beletörődön a másiknál. Nem vagyok az a típus, aki egy besült viccet, megpróbál minden áron eladhatóvá tenni, mert nem lesz az. Többek között a humorérzékem korlátai miatt nem vagyok stand up comedy-s, de nagyon szívesen nézem őket a tv-ben. Azért az elégedett mosolyt csal a képemre, amikor látom, hogy visszateszi a kencémet a helyére. Azt hiszem elvettem a kedvét a további szimatolástól, borzasztó gonosz vagyok és megátalkodott. De ezzel én meg vagyok elégedve. A szék áthelyezése, a leülés és a cipőlevétel közben még válaszolni is bőven van időm, mert egyik sem bizonyul annyira összetett feladatnak. - Ha az ő szempontjukból nézem, akkor kimondottan okos húzás volt, hogy kitettek. - Vonom fel a szemöldökeimet és tekintek fel rá ártatlan szemekkel. Nem azt mondtam, hogy nekem volt jó, hogy visszahozták. Egyébként is meg vagyok róla győződve, hogy simán addig beszélne ilyen helyzetben, amíg tényleg teljesen a zöld kis krapekok idegeire megy és tényleg kirakják a fenébe. Ennyire azt hiszem már ismerem. Még én se tudom belefojtani a szót szándékosan, pedig egyszer-egyszer már összejött. A kérdés egyébként egy cseppet sem hökkent meg, úgy válaszolok rá, mintha teljesen magától értetődő lenne. - Leveszem a bakancsodat.... és a zoknidat. Amúgy nem a kutyaszánnal van a bajom, hanem azzal, hogy nem tudom eldönteni, tényleg van-e egy falka huskey-ja, vagy csak kutyás képeket őrizget az asztalán, amiket google képkeresőből nyomtatott. Van különbség mániás és mániás között. - Magyarázom a művelet közben, a bakancsok egyébként szépen egymás mellé kerülnek le a földre, majd ugyanolyan lazán húzom le a zoknit is, ahogy a cipőket kezdtem el leszedni. - Nem tudom mennyire hiszed el, de az embernek a talpa tele van, amolyan energiagócokkal. A csakrák kivezetéseivel. Ha valaki tudja, hol kell masszírozni, akkor szinte bármilyen problémát lehet ezzel orvosolni. És nem csak szervi rendellenességeket. Például itt van a koronacsakra. - Minden felvezetés nélkül kezdek el beszélni és a mondandóm végére, mikor a zoknik a megfelelő cipőbe kerültek, meg is fogom Zoe jobb lábát és a nagylábujj környékén, majdhogynem alatta kezdem el masszírozni szigorúan balról jobbra. Nem tudom mennyire érdekli, mit is tud a koronacsakra - ami egyébként kimondottan a lelki problémák, a szellemiség csakrája -, de ha rajtam múlik, akkor elég hamar elkezdi érezni. Ríkattam már meg embert, akiben egyszerűen felszakadt az a rengeteg elfojtott érzelem. Én is akkor kezdtem el hinni ebben az egészben, mikor rájöttem, hogy megfelelő technikával tényleg működik. Márpedig az én technikám megfelelő. Zoe - ha hagyja egyáltalán - akkor ebből egyelőre csak valami bizsergető kellemes érzést tapasztalhat, a feketeleveshez kell még pár perc. Masszázst ígértem, azt is kap méghozzá mély szellemiséggel.
Túltettem magam a nemjóhumoron, de ami azt illeti én se fogok hasítani, amikor kifejti, miért is volt jó, hogy itthagytak azok a bizonyos ufók. Apró szusszantással szakad ki belőlem a dolog: - Én is szeretlek, Miele. - annyira nem vagyok kreatív, hogy az valami hihetetlen. Ezt is kénytelen vagyok olyan szintű érzelemmentes szarkazmussal kiejteni, hogy Dr. House ínyére lehetne, sőt, a szájába is illene. Annyi különbséggel, hogy nekem roppantultökéletesen szép olasz kiejtésem van már most. Azt meg nem kell tudnia a másiknak, hogy bár nem kifejezetten erre a szóra, de úgy a latin nyelvi gyökerekre és az olaszra kezdtem ám rágyúrni... igaz, csak a Keresztapa trilógiával, olasz szinkronnal (akkorishaszicíliai!), de who cares? Ultrajó vagyok, és amúgy sem tudok kell aludni mostanában, szóval belefér az időmbe. Egyébként mielőtt még elkalandoznék ezen a vonalon, újra realizálom, hogy már a zoknimat is eltávolítja. Megint egy olcsó poén jut eszembe erről, de szerencsére nem osztom meg. Nameg jó is, hogy alig egy tíz perce váltottam ruhát meg lábbelit, így semmi kellemetlenség nem érheti a téli bakancsban, csak a hamvas (haha) hamupipőke lábfejeim, méregzöldre festett körmökkel... most miért? Mi baj azzal? Fene gondolta, hogy télen valaki megnézi a lábam, elvégre ez nem a szandálok meg a körömcipők időszaka... - Nem érdekel a kutyaszán, se mások aberrációja, épp a lábamat tapizod. Igazán lehetne valami ünnepélyesség benned... vagy nem tudom. Meg csiklandoz, és különben sem tetszik az a tájkép. - csak hogy mondjak valami hasonlóan releváns és igaz dolgot, állammal az egyik szerintem túlexponált hangulatkép felé bökök. Sikerült megint átcsusszannom a zavarom azon fázisába, amikor szabad asszociációval mindent átgyúrok magamon és ki is mondom az eredményt. - Egyébként nem akarom mondani, de igen, azt pölö én is tudom, hogy egy csomó idegvégződés van a talpban. Ezer meg egy helyen hallottam, hogy emberek vakultak meg, meg bénultak le, mert rossz helyen nyomták meg nekik... - alátámasztott paranoia urbánus legendákkal karöltve. A felvetett téma miatt bizony be is görbítem a lábujjaimat, és menekülős slisszanással szegném ki a digó kezei körül őket. Nem. Nekem semmi nem jó. A hátamhoz ne éjen, a talpamtól megvakulok, a többi részem meg túl intim. Nem hiába mondtam, hogy félek nem a szolgáltatásai miatt jöttem.
Nem elemezgetem különösebben a válaszát, egyszerűen csak elmosolyodok rajta, kissé leszegett fejjel. Pontosan tudom, hogy ironizál, de ettől függetlenül a szólásszabadság mellett értésszabadság is van, amit én kimondottan szívesen gyakorlok. Tehát úgy értem, ahogy nekem jól esik, sőt, még meg is toldom a mosolyt. - Tudom. - Még talán ki is szélesedik fogvillantós vigyorrá, tekintve és még rá is sandítok. Az irónia legegyszerűbb kezelése az, ha az ember nem veszi észre, egyébként pedig tényleg meg vagyok róla győződve, hogy kedvel. Mármint... mi másért járkálna le hozzám, meg beszélgetne velem? Elég szarul is érezném magam, ha a kapcsolatunk egyirányú lenne. Egyébként a megjegyzést pedig észre sem veszem, mármint nem hallom ki, hogy más nyelven lenne, azonnal kattan át az agyam, szóval elmarad az elismerés a szó eltanulásáért. Mikor már a lábánál ülök és beszélek, én azt teljes meggyőződésből teszem. Mármint úgy vélem, hogy Zoe-t esetleg érdekelheti, hogy mire fel kap lábmasszázst, meg milyen elméleti dolgok is húzódnak mögötte, így némileg meglep a reakciója. Abba is hagyom a talpa nyomkodását és csak simán ráfogok, hogy ne tudja kihúzni a kezeim közül. A körömszín amúgy a legutolsó, ami meghat, csak értetlenül nézek hátra vállam fölött az említett tájképre, hogy aztán összevont szemöldökkel, homlokom ráncolva tekintsek utána vissza a lányra. Az ezt követő megjegyzések meg aztán csak még jobban kerekítik a szemem. Hogy mi van?? - Ez hülyeség. Már hogy vakulhatnál meg a talpadon keresztül? Nem tudom, hogy engedtek át középiskolában biológiából, de stratégiailag elég nagy szívás lenne, ha a szemedtől egészen a talpadig menne egy ideg és nem is ajánlom, hogy hangoztasd, mert azonnal felboncolnak. Negy... Húsz éve csinálom ezt, és nem hogy egy ember sem vakult meg miattam, de még olyat se láttam, aki a talpa miatt vakult volna meg, szóval most nyugton maradsz és nem buzerálod az impresszionista japán tájképfestőket, mert forognak a sírjukban és egyébként is az a kedvenc képem a falon. - Nem csak ő tud egy szuszra sokat beszélni. Nem emelem fel egyébként a hangom, legfeljebb csak egy kicsit, viszont most már határozottan keményebb vagyok az eddig rólam kialakított képhez képest. És bizony folytatom is a talpa nyomkodását és mivel ehhez igazán értek, a normális emberek ezt élvezni szokták. Kissé összeszűkített tekintetem azonban még másodpercekig rajta van, hogy van-e bárminemű ellenvetés. Ajánlom, hogy ne legyen. Afölött, hogy majdnem negyven évet mondtam arra, hogy mióta is űzöm a szakmám, én magam elsiklok, egyszerű nyelvbotlás volt. Még jó, hogy beugrott, hogy ne mondjak többet annál, amennyinek kinézek, mert az elég furcsán venné ki magát, bár simán lehet költői túlzás.
Ironizálok? Hát ez a bajom valószínűleg, hogy addig-addig adom a figurát, míg a végén bizony nem vesznek komolyan. Persze, nem is vártam más választ a kedvenc digómtól, mint a mély, vigyorgós beleegyezést. Egyébként magam sem tudom, mikor lépett elő kedvencemmé az olaszok körül. Na nem mintha olyan sok eredetit ismernék. Ebből a szám szerint egyből nem túl nagy teljesítmény elsőnek lenni. Ezt még Bro is teljesíteni tudja... csak az a baj, hogy erősen csorbul ám a dolog, meg a kedvem, hogy a tökéletes olaszságom nem lett regisztrálva. Hát bosszantani akar ez az ember? Vagy tényleg annyira tökéletes lettem volna, hogy az már anyanyelvi az ő vájt fülének? Cöcc, nonszensz. Amúgy sem vagyok épp tipptopp lelkiállapotban, mert igencsak felborítja az álmos átlagkedvemet, hogy nemcsak hogy nyomkodja, már meg is fogja a talpam, amikor menekülnék. Várlázító eljárás ez kérem. Fel is emelem a mutatómat, hogy beléfojtsam a szót. Aztán az mindegy, hogy ez milyen szinten sikerül, én ledarálom az ő monológja alatt is ezt a két figyelmeztető szót: - Szexuális zaklatás. - egyébként pedig a mutatóm az arca arca elől áll meg, majd elég lassan tendál lefelé, ahogy ő is halad a monológjában, és én is többször levegőt veszek, hogy valami marhafontosat közbeszúrjak... végülis csak nem teszem, hanem egy szép csokorba foglalom, és egy jóindulatúnak épp nem nevezhető, gonoszlila masnit is kötök köré. - Futnak idegek igenis mindenfelé... egyébként nem lett volna semmi baj a bioszoktatásommal, ha nem kértek volna felszúrt bogarakat tavasszal. Hát miket nevelnek ezek a retardáltak? Későbbi macskakínzó kiskölyköket, akik csak "kíváncsiak a biológiára". Aztán majd arra eszmél a drága tanárnéni, hogy sok kis pszichopata vizsgálja majd meg őt is belülről... emberi kíváncsiságból. Ellenzem a biológiát. Szerintem a pókerarcom és a lendületes érvelésem ellenére is tökéletesen észlelhető, hogy nem kell azért annyira komolyan venni a véleményemet... mint ahogy semmit sem velem kapcsolatban. Arra meg, hogy a mondandója végére, végre magára szed némi határozottságot az eddigi hippiszemlélete mellett, az határozottan megér számomra egy szép szimmetrikus szemöldökfelvonást. Igen, mindkettővel. Nem tagadhatom le a szám sarkában alattomosan kiserkenő, pici, elismerő mosolyomat se. Hatásszünet, mérlegelés, nem is osonkodok a virgácsommal addig. - Nyugton maradok, de tudd meg, hogy nem érzem magam a talpam miatt biztonságban, így nem tudok ellazulni. A képről a véleményem ugyanaz, de lásd, mennyire tisztellek: nem fejtegetem tovább. Hahh! És megvallom, nem tűnik fel az az évbaki. Elvégre Brody nem tévedhetetlen, simán kinézem belőle, hogy az ő nyelve megbotlik az enyém viszont sosem.
Az ábrázatom előtt megjelenő mutatóujj láttán azért fejemet némileg oldalra fordítom és el is húzom. Nem mintha hirtelen engem is zavarna az aurában nyúlkálás, csak még a végén kiböki a szemem. Egyébként bár hallom, amit mond, de annyira benne vagyok a beszédben, hogy esélytelen, hogy megszakítsam a mondandómat. Így bizony a szexuális zaklatás, mint olyan, téma szintjén elsikkad, de ez nem jelenti azt, hogy nem jegyeztem meg. Egyszerűen csak nem érdekel, mert ugyanúgy fogom a lábát. Abban pedig szinte biztos voltam, hogy amint befejezem a mondandómat, azonnal felveszi a beszéd fonalát. Szemöldökeim viszont megint csak összeszaladnak, ahogy hallgatom a biológiáról alkotott véleményét. Most rajtam a sor, hogy valahol az utolsó mondata közepe tájékán közbevágjak. Szinte már affektálva kezdek bele, hogy kellőképp kifejezzem értetlenségemet és kicsit tán túl is kiabáljam. - Ennek semmi értelme! A felszúrt bogaraknak semmi közük ahhoz, hogy a lábadban egy ideg sem fut a szemedhez, mert faszság, mert a talpadon jársz és marhára minden második ember vak lenne, aki nem tud lebegni. Kérdezd meg azokat a pszichopatákat, akik bejártak biológia órára és belülről vizsgálják... a tanárnénit... Ez akkor is ilyen perverzül hangzott, mikor te mondtad? - Továbbra is lendületesen beszélek, és valamivel hangosabban is, mint amennyire az egyébként indokolt lenne, de fel vagyok készülve egy esetleges újabb közbevágásra, szóval inkább tartom a hangerőt. Én nyilván egy kicsivel komolyabban veszem ezt a kis vitát, de közel sem úgy, hogy ez a későbbiekben álmatlan éjszakákat okozzon, csak egyszerűen a hippim most letette a vízipipát és kicsit félrevonult átadva a helyét az olaszomnak. A kérdésnél veszek csak vissza értetlenül ráncolva a homlokom. Most már azért nem árt realizálni, hogy mit is mondok. - Rendben, stresszeld végig, hátha megvakulsz. - Csak megvonom szemöldökeimet, nem tűnök különösebben idegesnek egyébként. És attól függetlenül, hogy ő most nem engedi el magát, vagy igen, most már rendesen elkezdem azt a talpmasszázst. A sok ellenérzés pedig nem változtat a tényen, hogy ez egy jó dolog. Bár én kinézem belőle, hogy csak azért is úgy fog tenni, mint aki szenved.
Azért nem vagyok annyira elvetemült, hogy a saját vakulási lehetőségemet azzal tegyem komollyá, hogy a mutatómmal Bro két szép szeme világát is elvegyem. Vaktesónak. Szóval nem egészen tudom mire vélni ezt az elhúzódást... hacsak nem arra, amit a most következő előadása is megerősít: hát sikerült volna megpiszkálni a lelki békéjét? Neheheem. Egyébként persze elmászik lassan az ujjacska a képe elől, meg én is rákapok a kamillázása a sajnos konstans Bambitekintetemmel. - Tatta-ratta. - muszáj közölnöm ezt is, kiszusszantva magamból fásult gunyorossággal imitálva a másik hangsúlyát, ahogy megjelenik a színen az olasza, ezzel együtt a hangereje meg a vehemenciája. Még ha nem is durván fog neki a dolgoknak, de túl nyilvánvaló, hogy figyelmen kívül maradjon... Nem telik el érdemi idő e között, meg a következő megszólalásom között, maximum annyi, hogy levegőt veszek. Mert a látszat ellenére, anélkül még nekem sem megy a duma - Nem szóltam... ignoráld... - intek kicsit balra, ami nálam a múltat jelképezi, utalva az olaszos tattarattámra, vagy az előbbiekre. Egyébként meg most örülhet kicsit, mert csendben maradok egy darabon. Mert nem cáfolom meg, hogy nem: csak az ő szájából perverzek a tanárnénis dolog. Nem közlöm, hogy ne keressen logikát egy olyan nőnemű lényben, aki méregzöld körömlakkot használ... vagy aki egyáltalán hasonlít Zoe Noonanre. Egyszerűen, kissé megdőlve támaszkodom meg hátul a gyúrópad szélében a mancsaimmal, és határozottan összeszökő szemöldökkel, nameg kissé félrebillentett buksival tekintek rá egy darabon. Hagyom hogy alkosson valamit, bár tény, hogy nem változik át felszabadult mosollyá a figyelgető kifejezés a képemen. Egyszerűen ilyen vagyok. - Kedves voltam... egyébként. Az előbb. - aztapaszta, grumpymopsz nem vette észre a "tisztelet" szót.
Elég hamar leesik, hogy az én szövegelésemet utánozza. Ha ebből ráismerek, akkor nyilván tényleg így hangozhat, pedig... pedig én egyébként egy olyan nyugodt ember vagyok... Mindenesetre némileg elkerekedett szemekkel tekintek fel rá, szerencséje, hogy hamar jön is a kiegészítés, különben meg kéne szólalnom. Nem is tudom, mi értelmeset mondhatnék, mert egyfelől állatira felbosszant úgy az egész lány, másfelől viszont kedvelem egyben, az egész Zoe-pakkot. Szóval, amikor közli, hogy felejtsem el, csak bólintok rá egyet és inkább visszafordítom az ábrázatomat arra, amit éppen csinálok. Engem aztán nem zavar a csend, nem vagyok az a típus, aki azonnal szükségét érezné annak, hogy megtörje. Esetünkben plusz hasznos is, hiszen nem tud tovább bosszantani a hülyeségeivel, ugyanis igen közel álltam már hozzá, hogy hagyjam a fenébe az egészet és hazaküldjem. Nem jellemző rám, hogy idegbajt kapjak, így most nagy öröm, hogy van alkalmam megnyugodni és tényleg azzal foglalkozni, amit csinálok. Nem is nézek fel rá közben, nyilván borzasztóan szenved attól, hogy melyik pillanatban fogom megvakítani. A megjegyzése már nem különösebben izgat. Mármint hallom, végre fel is tekintek rá, némi gyanútlan érdeklődéssel a tekintetemben. - Tudom. Bár te csak hagyod, hogy valaki kedves legyen veled. - Mondom higgadtan és ehhez mérten némileg halkan is. Az iménti bosszúságom és bizony az a némi sértettségem most tárgyilagos hangnemmé szelídült, jelezvén, hogy most sem békéltem meg még teljesen. Igen, egyébként állatira sért a tudat, hogy annyira nem bízik meg bennem, hogy nem vakítom meg a talpánál fogva, amikor éppenséggel ez a szakmám. Ha valamennyire hajlandó érezni, hogy mit csinálok, akkor bizony pont azokon a részeken nyomkodom a talpát, amire a többség panaszkodni szokott, akik sokat talpalnak.
Egyébként meg a lábammal, meg főleg a talpammal sosem volt gondom, az irreális, félig igaz félelmemen kívül, persze, de meg nem szólalok. A nyomogatás végülis jó is lehetne, ha épp ezért jöttem volna. Így viszont nem tudok attól a neonszerűen felvillanó kérdéstől eltekinteni a fejemben, hogy mióta vagyok is ilyen puhaszociális valaki más kedvéért? Komolyan, mintha meghasonlottam volna az elmúlt pár percben, és erre mit kapok? Ezt a gyönyörű megjegyzést Bro szájából. Hitetlenül megrebben a szemöldököm és komolyan azt érzem ilyenkor, hogy kár is próbálkoznom, még ezt is sikerült félrekommunikálnom. Amikor megszólalok, hasonlóan nyugodt a beszédritmusom, mintha a tartalomtól függetlenedne a forma. - Nincs igazad, nem vetted észre. Kétszer is kedves voltam, nem pedig "csak" hagytam magam. Egyébként azt is beleszámolhatnád, hogy nem annak fényében jöttem, hogy akármit is baszkurálj rajtam, szóval azt hiszem most magamhoz képest elég nagy rugalmasságot mutatok... Ezt sem tenném meg a szomszéd néni szánhúzó kutyájának, szóval légyszíves, nézd a szándékomat, a szám az ígyis-úgyis járni fog, épp azért mert rohadtul zavarban vagyok. És ez volt az első és utolsó alkalom, hogy voltam olyan hülye és szöveges magyarázatot adtam magamhoz. Természetesen egy szusszra, mert úgy jobban kicsusszan, és telibe belenézve az arcába, akkor is, ha ő mást mustrál esetleg. Nem, határozottan nem vagyok ideges. Talán kicsit fáradt, mert úgy érzem, férfi létére, mintha kicsit tojáshéjon lépdelésbe menne át a dolog részemről. Mert szinte egyértelmű (számomra), hogy nincs köze az ő szakértelméhez az én bizalmi problémámnak. Bizonyára engem is sérthetne, hogy ő a saját bizonyítási vágyát az én kényelmem fölé helyezi, ha ezt az egészet venném annyira komolyan. De nem, legyen most így. Olyan kurva rugalmas vagyok általában, azzal kapcsolatban, amit nem akarok, mint egy ezeréves tölgy, épp ezt dörgöltem az imént az orra alá, hogy becsülje meg magát, hogy miatta mentem át kicsit nyárfába.
Amikor elkezd beszélni továbbra sem nézek fel rá, hanem azzal foglalkozok, amit éppen csinálok. Ettől függetlenül hallom, ez abból is feltűnhet, hogy néha bizony sikerül kicsit erősebben megnyomnom a talpát annál, ahogy eredetileg akartam, így inkább félbehagyom és felnézek rá a kis sámlin ülve. Ettől mondjuk különösebben nincs kisebbségi komplexusom, szóval nekem tökéletesen megfelel itt. Alig láthatóan vonom csak össze szemöldökeimet, közöttük az a ránc csak halványan rajzolódik ki, de ez épp elég lehet ahhoz, hogy kellőképp ellenszenvesnek tűnjek. Igazából csak annyit sikerül felfognom a mondandójából, hogy ez az egész neki hatalmas áldozat és egyébként is tök szarul érzi magát. Őszintén szólva, én meg erre nem vagyok kíváncsi. Teljesen jóindulatú voltam, legalább eljátszhatta volna, hogy élvezi, hiszen elég egyértelmű volt, hogy ez nekem fontos. Nem érdekel, ha erőszakosnak tűnök, amiért ráerőltetem ezt az egészet, de akkor is sértve érzem magam. - Befejezted? - Kérdem tőle kimérten, amikor elhallgat, majd ránézek a falon lógó órára és ezzel a lendülettel fel is állok. Nem igazán érdekel a válasza, szinte azonnal folytatom is, miközben az ajtó felé sétálok kényelmes tempóban. - Nemsokára jön az első kuncsaft, ideje menned. - És ezzel ki is nyitom az ajtót. A kilincsen megtámaszkodva fordulok felé és várom, hogy vegye a zoknit, cipőt. Tagadhatatlanul sértettnek tűnök, egyébként pedig valahol a válla mellett nézek el hidegen. Egyáltalán nem kell itt maradnia és leszólnia amit csinálok, meg a falon lógó képeket. Egyszerűen nagyon szeretem, a szakmám és azt, ahol űzöm, de ha nem hagyja, hogy bevonjam, akkor nem töröm magam. Egyébként még korán van. Annyira korán, hogy Zoe tisztában lehet vele, hogy ilyen korán biztos nem várható kuncsaft. Legfeljebb háromnegyed óra múlva szoktak az első köntösös alakok elszállingózni az ő asztala előtt, hogy felém vegyék az útjukat. Az igazat megvallva nem érdekel mit gondolhat rólam.
Ha nyomkod, hát nyomkod, szíve joga, és most bizony engedélyezve is van, mint ahogy azt a hatalmas kegyességemben meg is említettem neki. Az határozottabb erőkifejtést azért még én is észreveszem... meg le is vonom belőle a kellő következtetést, nem is kell megerőltetnem magam: még a teljes őszinteségemmel fércelt jóindulatomban is talál kivetnivalót. Láthatóan már ennyitől is megbomlik az a ZenBrody, amit eddig mutogatott. Sanyarú ez a sértődékenység. Meg ez az arckifejezés is, amit nem tudok hova tenni. Értem én, hogy baja van, de nem félek a mumustól már egy ideje, se a hasonló fejekről, hiába kísérli a homlokráncolós megfélemlítést, vagy fene tudja, mit is. A költői kérdéssel persze minden egyértelművé válik, én meg kis hitetlenséggel vonom fel egyik szemöldökömet. Az komoly, itt most hiszti volna? Úgy férfiasan? Hát jó. Egyébként nem vagyok hülye és ha már így állunk, akkor még azzal a fél perccel sem szívom tovább a levegőjét, ha már így elhatározta magát. Lerakom a csupasz talpaimat a földre, hogy aztán hajoljak egy kicsit, és a mutató és középső ujjaim közé csippentsem mindkét lent heverő cipő szárát. Úgy lógicsálnak, ahogy felegyenesedek és az immár ajtónál posztolóra pillantok, aki roppant felnőttesen ignorál. Azért nem kezdek gondolatolvasós mustrába, vagy westernes tekintetkeresésbe, azt hiszem már épp eleget tettem az ügyért, el is mondtam a véleményem. Szóval csak elsétálok mellette. - Majd szólok a kint tobzódó tömegnek, hogy óvatosan bánjon veled ma. Nem is én lennék, ha nem úgy tenném a megjegyzést, hogy még esélyes se legyen akármit is szólni, anélkül, hogy utánam ne lépne a folyosóra. Mert én bizony elindulok csupasz tündetalppal felfelé. Ha minden igaz útközben lesz hely a cipőfelvételre, mielőtt a hóban kéne tapodnom odakint.
Szamárfülekkel és egy "Hülye voltam" feliratú táblával nem épp vidám az élet, legalábbis a hotelen belül, de annyi mákom azért van, hogy kezdett nem - annyira - szemet szúrni a dolog. Napi tízezer alkalom helyett már "csak" ötezerszer tettek rá megjegyzést, amit hősiesen tűrtem, mert muszáj volt, így viszont szinte mindig sárga volt a szemem a hotelen belül ezek miatt. Igyekeztem is kevés időt tölteni bent, de hát az otthon az otthon. Alig vártam, hogy visszaszerezzem azt a flancos rangot és hogy megszabaduljak a párosítgatástól. Ray most a seggén csücsült, így nem kellett az elrablásától tartanom. Juhé! Egy probléma kilőve, keressünk a helyére másikat, mondjuk a wellness részlegen, úgy láttam arra libbent a "dúshajú". A pajzsom félig fel volt húzva, mint rendesen, francnak kellene nyílt könyvet játszanom. Anne mellettem lépkedett, kicsit már álmos volt, és hiába mondtam neki, hogy feküdjön le, kitartott amellett, hogy mindenhova velem jön. - Bali bácsihoz mész, akkor nem aludhatok - mondta komolyan, s szinte eltökélten. Néha tényleg olyan volt nekem, mint egy masszív póráz. - Ugye csak beszélgetni fogtok! - Csak segítek neki relaxálni - feleltem vicsornak is beillő mosollyal, ahogy megérkeztünk lassan a masszőr szobájához. Én itt szamárfülekben pompázok, ő meg masszíroztatja magát! Mire beléptünk, már az asztalon/ágyon feküdt, a hasán, a tomporán törülközővel. A masszőr - emberke - már készült is, hogy nekikezdjen a dolgának, a felbukkanásunk meglepte és értetlen szemmel bámult a füleimre, mire mordultam egyet és "majd én meggyúrom"-mal elzavartam. Nem voltam se kedves, se vidám, szóval röhejes kinézet ide vagy oda, tiplizett. - Szia, Bali bácsi! - ment a Vezető Testőr elé Anne, némiképp bocsánatkérő arccal, amolyan "én megpróbáltam megállítani, dehát..." - Bognár - léptem a hátához és a vállára szorítottam -, remélem tetszett a múltkori produkció, bocsáss meg, hogy zavarok, de gondoltam ha már ilyesmire is ráérsz, a jelentésemet is meghallgathatod. A lapockái közé könyököltem - pontosabban belevágtam a könyököm -, majd körkörös mozdulatot tettem. A masszázs akkor jó, ha fáj! És mihaszna bokorugró lennék, ha nem tennék meg mindent a fölém beosztott Vezető Testőr kényelméért, nemde? Na, ugye! A szamár massza a kopaszt... hol van ilyenkor egy da Vinci, aki lefesse az idilli képet? Anne lecsüccsent egy székre, de olyan közel hozzám, hogy ha lepattan róla, akkor egyből bokán tud rúgni.
Mivel a bolttal nem kell foglalkoznom, így elég sok időm szabadult fel. Azt azért nem mondhatom, hogy unatkozom éppen, mert itt van a falka s annak ügyes-bajos dolgai. Van mit tenni vagy csinálni. A hotel sem piskóta amit beteszünk a hűtőbe s eláll addig amíg a szakács haza jön. Ott is próbálok helyt állni. Szerencsére semmi olyan dologgal nem találom szembe magamat amit én vagy Brad ne tudnánk megoldani. Castor nélkül is zajlik tovább az élet, bár sokkal nehezebb és göröngyösebb. Még is csak a fejétől bűzlik a hal. Nekem személy szerint hiányzik, így remélem hamarosan haza vezet útja. Ezen merengek miközben haladok masszíroztatni. Van bennem egy kis feszko, amit le kéne gyúrni. Verekedni nincs időm, pedig olyan szívesen akaszkodnék össze már valakivel, hogy levezessem azt ami felgyűlt bennem. Ilyen, mikor a szervezet hozzá szokik a rendszerességhez s most egy igen erős elővonó kúrán veszek részt. Ez van. A helységbe belépve köszönök az embernek ahogy szoktam s paraván mögött dobok le mindent magamról. Ruhára nincs szükség csak egy törölközőre, melyet magamra is csavarog. Végig nyúlok az asztalon s elől keresztbe teszem a kezeimet. Az államat pedig megtámasztom a találkozási ponton. A pajzsom természetesen a szokásos magasságban. Nem kell hátranéznem, hogy tudjam Anne és Corvin lépet be a szobába. Az illatuk is elárulja őket. Nem tudom mit akarhat, de nekem már is egy szélles vigyor lesz a képemen. Sajnálom, de az emlék örök s olykor-olykor – igazából már mindenkinek megmutattam a falkából aki/akik nem lehetek jelen s hogy őszinte legyek ezzel szoktam szórakoztatni magam eténként, ügyelve arra, hogy bizonyos részeket cenzúrázzak. - felvillan előttem pár pillanatkép arról az estéről. Az ember elmászik, mert eddig eltitkolt tehetségét akarja rajtam kamatoztatni a hím. Hát lássuk mit tud. Nem ellenkezem, miért tenném? Biztos valami fontos dolog miatt van itt. Ha pedig tényleg csak azért ugrott be, hogy engem kényeztessen hát örülök neki. - Szia Törppilla. Hogy vagy ma? Most is rajta van a fül, a tábla is? Mosolyodom el kedvesen, s komolyan érdekel, hogy van a kis csajjal. Kedvelem, bár sajnálom is egyben az apja miatt. Egész nap bámulni kell amíg tart a büntetése. Pedig hát a gyerek nem tehet semmiről. Érzem ahogy a hideg keze a vállamhoz ér. Igazán bekenhette volna valami olajjal vagy az a minimum, hogy befészkeli magát egy radiátorhoz. - Corvin, hangulatból ötös, bár van még mit csiszolni a technikádon. Az ajtóm bármikor nyitva van. Céloztam itt arra, hogy még neki is ráérek, bár nem igazán örülök neki, hogy pont alám osztották be. Mindegy hogy kedveljük e egymást vagy sem, mert a lényeg, hogy ezt félre e tudjuk tenni olykor s csapatban dolgozni. Már Chicago-ban sem volt a szívem csücske. A könyöke a lapockám között talál magának helyet s nem finomkodik ezt meg kell hagyni, de amúgy sem csípem a puhányokat. A körkörös mozdulatai sem jobban, bár én bíróm a fájdalmat. - Egy kicsit erősebben Baby Persze, hogy incselkedek s cukkolom is. Azt pedig halhatja, hogy az utolsó szónál el is mosolyogtam magamat. Gondolom erősebbre vált és az csak azért jó, mert tényleg kimasszírozza belőlem a görcsöket. - Hallgatlak közben. Kiről vagy miről szeretnél jelenteni és mit? Mondja csak, bár remélem elhúzza annyira a dolgot, hogy a vádlimig leérjen. Még szép hogy egész testes „kényeztetést” akarok. Nem érem be kevesebbel. Azért azt a bizonyos részt nem adnám a kezébe, sőt inkább kerülje el messzire, mert ha csak egy ujjal is hozzá mer érni, itt hányom le helyben és feldugok neki egy banánt vagy egy uborkát. Azt mondják az uborka jó hatással van az emberi bőrre, a farkaséra nem tudom, de max. Corvin lesz a kísérleti nyúlam.
Anne vidáman vigyorgott a megszólításra - velem ellentétben - imádta, ha becézik, és az külön öröm volt a számára, ha egy nagyobb és idősebb farkas tényleg kíváncsi volt rá, nem csak méregette, mint egy darab húst, amiről nem tudja eldönteni, hogy megenni, vagy labdázni kell vele. - Jól - bólogatott mosolyogva. - Rajta, azért morcos és odaégette a reggelit, úgyhogy az étteremben kellett ennünk. - Túl sokat fecseg ez a lány! - De vigyázok rá, hogy jól viselkedjen. Ha Duncan jól viselkedik visszakerülhet... - Elég lesz, Tökmag! - morrantam rá figyelmeztetőn, s még nyitotta a száját, hogy valamit csipogjon de amint a szemembe nézett, elnémult. - Csak nehogy éljek a lehetőséggel - feleltem grimasznak is beillő mosollyal, mikor felajánlotta a gyakorlást, Anne pedig elhelyezkedett a széken. Az ér lüktetne a halántékomon, ha szokása lenne, amikor erősebben kéri a masszázst és... le-Babyz. ~ Anyád! ~ küldtem gondolatban, mert hát mégis egy kisgyerek van ott mellettünk, mellesleg a kölyköm, szóval... igen, csak cenzúrázva. Ezúttal már vérvonalasan is adok neki, igaz, hogy csak a hatodik fokon vagyok, de sose hanyagoltam el, úgyhogy van bennem erő, még ha nem is annyi, mint egy magasabb fokon állónak, vagy egy idősebbnek. Ha csont reccsen, roppan, engem ne hibáztasson, ő kérte, hogy erősebben, én csak engedelmes kis farkas vagyok. - A haladásomról elsőre: táncoltam, egy hétig rózsaszín volt a hajam, hordom a szamárfület és a táblát, Anne mindig velem van, Rose-zal elmentem ruhapróbára, Jesse-vel öltönyözni... Ha Northfolkék bulija meglesz én is teljesítettem. Gondoltam szólok.- Közben gyúrom, cseppet sem kímélem, de a hangom semleges, tárgyilagos, ahogy általában jelentéstételnél. - Másodikra Elionore-ról. Illetve róla inkább kérdezni: mit tervezel vele? Hallottam, hogy a hátam mögött Anne egy nagyobbat szusszant, kicsi farkasa energiái pedig megugrottak, megijedt a témától, mert bár gyerek volt, de nem ostoba, annyit pedig észrevett már, hogy Bognárral nem vagyunk puszipajtások, Eli viszont mindkettőnknek komoly tényező, csak tök más oldalról. Neki szívügye, nekem pénzügyem. Üzletim. Szóval marhára nem mindegy, hogy mi lesz vele, az már csak a bónusz, hogy emberként is csípem.
Mosolyt csal az arcomra Anne. Főleg ahogy megossza az információkat. Rögtön előttem van a kép, ahogy Corvin neki áll sütögetni, de ahelyett, hogy valami ehetőt szolgálna fel, csak egy fekete megmondhatatlan maszlag születik a serpenyőben. Szegény gyerek! A ki nem mondott kérdésre, pedig kacsintok. Ha jól viselkedik és teljest nekem egy feladatott, akkor vissza fogja kapni azt amiért küzd jelenleg is. Azonban ne szaladjunk ennyire előre. Mindent a maga idejében. - Olyan vagy mint egy őrangyal, amiért hálás lehet az apád. Talán valóban Anne a visszatartó ereje s pontosan miatta kéne jól viselkednie. Vajon mennyit fogok változni a gyerek mellett? Valamennyit biztosan, de remélem ez nem egyenes arányos azzal, hogy elpuhulok mellette. Ezen még kár agyalni, hiszen odébb van. Ha már neki áll meggyúrni, akkor azt csinálja rendesen vagy sehogy. Adja csak bele az erejét, bár nem akarok pár törött csontot. Oké, gyorsan forr, de ha csonttörést szeretnék, akkor egy csontkovácsot választok nem masszőrt. - Köszönöm kérdésed, gondolom jól érzi magát, ott ahol van. A fene sem tudja, hogy hol van az anyám, de nem is érdekel. Eldobott magától s erősen hozzá járult a sorsomhoz, nem csoda, hogy soha nem érdekelt egy kicsit sem. Erősebben kezd nyomkodni s érzem, hogy beveti a vérvonalát is. Már is sokkal jobban érzem magam vagyis a hátam. A keze pedig kezd lassan felmelegedni vagy csak jól gyúr? A folyamatot melyet rajtam hajt végre inkább nevezném gyúrásnak mint egyébnek. A izmaim pedig reagálnak erre, gondolom ezért termel hőt. Vagy csak szimplám árad Corvinból a melegség. A gondolatra rögtön elvigyorodom, de mivel beszélni kezd, így figyelek is rá. - Lassan a listád végére érsz. Remek. Mikor lesz a buli? Kérdezek rá. A kérdés egy kicsit meglep, bár valamilyen szintem már vártam, hogy valaki feltegye. Igazából mindenki ezt az a tipikus struccpolitikát folytatja és eddig a percig csak a levegőben terjengett ez a kérdés. Érzem ahogy az energiák megváltoznak. Nem csak Anna részéről, de felőlem is. Nem pont Corvinnal akartam megvitatni ezt a kérdést, de ez nem jelenti azt, hogy elzárkózóm előle. Nem igazán látom át a kapcsolatukat, bár elgondolkodom azon, néha, hogy jobban bele kellene folynom, csak hogy képben legyek. Eli rajong érte valami oknál fogva, de nem vagyok egészen biztos, hogy azért, mert hasonlítanak. Legalább is a múltkor ezt ecsetelte, szinte védelmére kelve. Ám bár, nem támadtam Corvint szóba, csak pusztán közöltem, én miért nem kedvelem. Persze nem hagyom válasz nélkül, de csak neki címzem, mert tudom, hogy Anne nagyon kedveli Eli-t s nem akarom megijeszteni vagy olyat halljon amit nem kéne.Ezért váltakozó lesz a mi kis "csevejünk." ~ Elhagyom és töröltetem az emlékeit az őrzőkkel vagy~ - Célodban áll behálózni? Pillantok a vállam fölött hátra, hogy lássam az arcára. Ezt a kérdést nem tudtam kihagyni. Kíváncsi vagyok, hogy milyen választ kapok erre. Tagad vagy ráhelyesel, ez itt a kérdés? Persze hogy ettől feszültebb leszek, de azért van a pajzsom, hogy elfedje azokat a dolgokat, melyek nem tartoznak senkire. Azonban a szamárfülei inkább vigyorgásra akadnak okot. Nagyon csini, lehetne az új kelléke mostantól. Abszolút nem érzem magamat szemétnek, amiért Anne energiáit is figyelem a szavaimra. Nem tudom mennyire belsőséges a kapcsolatuk, de talán árulkodhat a kislány, anélkül, hogy ennek tudatában lenne. Mint mondtam nem bízok Corvinba sem, így a szavait nem veszem készpénznek. ~ Mást vártál?... Az kellett volna mondanom, hogy ásó, kapa, nagyharang és boldogan élünk? A mi világunkban, erre nem sok esély van. ~ Jelentem ki komolyan s valóban nem látok magunk előtt jövőt. Miért is látnék? Ma élek, holnap meghalok. Ingoványos lét a mienk. Egy ember számára pedig halálos. Akkor pedig inkább éljen boldog tudatlanságban. Arról se feledkezzünk meg, hogy terhes, s mielőtt felteszi az erre irányuló kérdését, megpróbálom megelőzni. ~ A gyerek születését megvárom persze, hogy ne arra riadjon valami van a hasában...~ Nem lenne éppen rossz terve, mert logikusnak tűnne, ha nem éreznék iránta. Igen, ez is megfordult a fejembe, de jelenleg is szenvedek, mert nincs velem fizikálisan. Ez amolyan végső megoldás lenne, ha minden kötél szakadna.... - Tervezni nem tudok vele, mert hiába beszélek neki, csak megy a feje után. Önfejű és makacs is, így pedig elég nehéz. Állandóan farkasok körül mozog, mintha, biztos vagyok benne, hogy szándékosan csinálja. Tisztán lehet hallani, ahogy a csontjaim jelzik neki, egy kicsit erős. Pattognak/ ropognak a kezei alatt. Talán törést még nem sikerült véghezvinnie, bár ebben nem lehetek biztos a szavaim után. Mindjárt kiderül, mennyire "kímél" avagy sem.
Kivételesen nem tudok vitába szállni Bognárral, Anne tényleg kész őrangyal mellettem, sa ahogy ebbe belegondolok, csendesen, halvány de szívből jövő mosolyra húzom a szám. Mázli, hogy velem van, tragédia, ahogy hozzám került, s még mindig félek, mi lesz, ha évek múlva elmondom neki... na jó, ez még odébb van, ráérek akkor agonizálni, ha már a beszélgetés előtt vagyunk pár órával. És még az "Anyád!"-ra is reagál, méghozzá milyen kis nyugisan... Ezt azért valahol becsülöm benne - jó mélyen lelkem egy olyan eldugott kis zugában, amit hét lakat alatt őrzök és talán nem is létezik, annyira titkos. Néha örülnék, ha türelmesebb és nehezebben felhúzható lennék, ám erre annyira azért mégse vágyom, hogy erőfeszítést tegyek a megváltozásomra. Csak gyúrom, és gyúrom, és gyúrom, elmehetnék pékinasnak, olyat kapnának a tészták, hogy ihaj! BB meg csak van, és tűri és hagyja, remélem azért nem élvezi! Ha már itt széterőlködöm a fejem, legalább szenvedjen egy kicsit! Anne viszont még nem aggódik érte, szóval nincs semmi baja, hát most annyira jó mint rossz hír... - Augusztus végén. Elvileg, ha nem szerveznek át valamit, vagy nem akarják másképp, máshogy. - Alig vártam! Megszabadulok kívánságoktól, szamárfülektől... bár Castort azért majd meg kéne környékeznem, hogy eddig mégis mennyire elégedett vagy nem az velem, mert az ő kívánsága azért képlékenyebb és neccesebb, mint a többieké együttvéve. Mikor felhoztam Elit arra számítottam, hogy bomba robban - Anne jelenlététől függetlenül -, de elszámítottam magam, teszem azt hozzá: szerencsére! Nem, kivételesen nem a patália volt a célom, de kíváncsi voltam, s habár Bognárnak érezhetően nem fűlött ehhez a foga, mégsem küldött el a fenébe vagy terelte el látványosan más irányba a beszélgetést. Kissé összeráncoltam a szemöldököm, mikor gondolatban felelt, nem a mikéntre, hanem a szavaira. Már kérdeztem is volna, hogy ez komoly? Ennél rafináltabb megoldást néztem ki belőle, de nem fejthettem ki, mert a következő kérdése, amit már hangosan is kimondott még a gyúrásban is megakasztott. Dinnye nagyságúra kerekedtek a szemem úgy bámultam értetlenül, majd oldalra biccentettem a fejem, próbáltam nagyra nyílt szemeimmel észrevenni, honnan áll ki egy meglazult kerék a fejéből. - I-á! - Ez volt minden, ami az első döbbenet után kijött a számon, s Anne is csak lesett, mint a luki nyúl, hogy ez most mi? Szamárság volt a javából, komolyan nem értem, honnan szedte. - Ez olyan hülye kérdés volt, hogy inkább nem is mondok rá semmi többet. Abszurd. Amyvel lefutottam anno pár kört, köszönöm szépen bőségesen elég volt, nőt legfeljebb egy éjszakára "hálózok be", de az is színtiszta dugás-történet. Egyébként meg ahogy láttam, a szamárfüleim elérték nála is vigyort, mire egy morcos mordulással reagáltam. Kurva fülek! ~ Nem ezt, de mást ~ vallottam be, aztán mutattam, hogy forduljon csak vissza szépen, ha már vagyok olyan jófej, hogy gyúrom, használja ki. Addig se a füleken röhög. Nem hozakodtam elő a saját példámmal a Tökmaggal, mert az már évek óta más tészta, mint most az ő esetük. ~ Mert az jobb, ha utána arra ébred, hogy van egy gyereke, de az apja sehol és semmire se emlékszik? ~ Nem volt se vádló, se számon kérő a hangom, komolyan érdekelt, hogy hogyan jutott idáig. Mert abban erősen kételkedtem, hogy Eli ebbe belement volna. ~ És te ki fogod bírni, hogy ne lesd folyton merre vannak, mi van velük? Ez meg falkaszinten érdekelt. Rendben, nem egy érzelgős, elcsöppenős, nyámnyila hősszerelmes - asszem -, de... úgy élni, hogy tudod, van egy családod, lehetne egy család családod, közben meg ők azt se tudják, hogy létezel... Oké, hogy farkasok vagyunk, de minden szarságot mi se tudunk elviselni, Bognár pedig már így is ragaszkodik hozzá, nem kell, hogy beszéljen nekem erről, az, hogy nem ölte meg az X. találkozás után és még terhes is, ezt bizonyítja. Sóhajtottam egyet. Csak tudnám, hogy én meg mi a szarért akarom jóllakatni a kecskét és mellette megtartani a káposztát. A kicsi lányra pillantottam. Jó, talán mégis tudom. Abbahagytam a kopasz hátának szadizását, mert már asszem csont reccsent, nekem pedig nem hiányzott egy fejmosás, hogy szabadidőnkben Vezető Testőrt rongálok. Karba fontam a kezem, s úgy meredtem Bognár hátára, mintha abból ki tudnám olvasni legalábbis, hogy hol van a Szent Grál. Közben, mivel a Tökmag látta, hogy felhagytam a "masszázzsal", leugrott a székről, felmászott az asztalra, pontosabban a hím hátára, rátérdelt és tovább nyomkodta a praclijaival. Elfojtottam egy mosolyt. - Castor milyen feltételt szabott? - Castor mindig szab, vagy legalábbis ultimátumot ad valamire. Nem akartam én ellene játszani, de... hasznos Eli, mindazzal együtt, ami a fejben van, ha azt tisztára mossák, cseszhetem, márpedig rühelltem ráfázni, egyébiránt a falka van olyan erős, hogy ne nagyon akarjanak cicózni valakivel, aki az egyik farkasunkhoz tartozik. Még akkor sem, ha az illető ember. Igaz, a múltkor a hegyiek valamilyen szinten megleptek minket, de ez egy alkalom volt, és ebben is ők húzták a rövidebbet.
Kezdőlap
