Karakter teljes neve: Dario El Greco Becenév: Dustin... Néha Dus, de ezt csak belsőbb körökben. Álnév: Dustin Aeron Cooper Faj: Vérfarkas Falka: Magányos farkas Titulus: Renegát Nem: Férfi Kor: 169 Születés helye és ideje: 1842, Firenze (1861, Manchester - vérfarkas) Foglalkozás: Autó/Motor Tuningmester Védőszellem neve: - Mágiaérzékenység: van Vérvonal: "Trollok" - Sura, az új élet Tupilek -> Sura, aleut javasasszony -> Alessandro Rossi, olasz kalandor -> Bartolomé Jorge García Rodríguez, spanyol kézműves -> José Vicente Sánchez Martínez -> Dustin A. Cooper
Apa: Fabio El Graco (halott) Anya: Marietta De Rossi (halott) Testvérek: - Egyéb hozzátartozók: Grosso - 1 éves befogadott dobermann (él, ameddig agyon nem csapom, ha tovább csibészkedik)
Agresszív típus, de ismeri a határait. Csak akkor lép fel erővel, ha végképp túlfeszítik nála a húrt és ily módon kiváltják belőle. Alapvetően a szavak embere, bár igaz kissé szarkasztikus előadás módban fejezi ki gondolatait. Igazi maximalista, aki nem áll meg addig, amíg el nem éri a kitűzött célt. Legyen az bármi, akár egy autó elkészítése, akár egy terv véghezvitele... Kreatív és intelligens, képes olyan ötleteket előrángatni magából, amik még néha őt is meglepik. A végtelenségig kitartó és türelmes, olykor hosszú órákig bütyköl egy csavarral, vagy éppen elviseli, hogy táncoljanak az idegein, mindamellett, hogy közben már a csillagos égig elszitkozódik önmagában. Hűvös és távolság tartó a kezdetekben, ameddig nem érzi úgy, hogy megnyílhat a másik előtt. Akkor azonban a másodperc tört része alatt képes változni, kieresztve magából a barátságosabb, humorosabb oldalát. Ez a gyors váltás néha a döbbenet nyomait képes maga után hagyni a másik félben, olykor összezavarva a már felállított képet. Mindig realista. A hiszem, ha látom elvet követi, a légből kapott meséket egyszerűen csak kineveti.
185 centiméter magas, jó kiállású, szálkás alkat jellemzi. Szemei világoskéken csillannak, már-már égszínkékként, amikor a nap rájuk veti forró sugarait. Jól játszik velük, és jól el tudja rejteni mögöttük lelkének foszlányait az ismeretlenek elől. Épp ezen fagyos lélektükrök miatt is tűnik még inkább hűvösnek. Rövid sötétbarna haja olykor kócosnak tűnhet, de ez csupán saját stílusát képviseli, szereti, ha kicsit rossz fiús színben léphet fel általa. Semmiképp sem piperkőc, de ápolt és igényes. Fontosnak tartja, hogy valaki adjon magára, így ő sem kivétel ez alól. Általában lazán öltözködik, előnyben részesítve az old school stílust.
1842. november 11., Firenze (Olaszország). - Éjjel 1 óra.
Az ég borongósan feszült meg a város homályos képe felett, sűrű sötét lepelt húzva rá. Alig pár ember lézengett az utcákon, mikor az egyik rozoga épület ablakaiból, fájdalomtól felnyögő női hang tört át. Abban a pillanatban a felhők is rákezdtek, és ömlő könnyekkel áztatták el az utakat. Az esőcseppek összecsendültek a foszlányos fel-felszakadó kínlódó ordítással, mely anyám ajkait hagyta el, mikor a világra szenvedett. Apám persze nem volt ott... Akkor is már az egyik kocsmában itta el a maradék eszét, miközben a nő, akit a maga módján szeretett, elénekelte az utolsó földi dalt, mielőtt a halál karjaiba borult. Tette ezt mindazért, hogy az életét adja az enyémért...
1852. július 24., Firenze (Olaszország). - Dohos istállóban a város szélén.
Elszöktem. De hisz nem tehettem mást. Apám minden idegszálával gyűlölt, és megvetett, mert "megöltem" anyámat. Képtelen volt feldolgozni, és elfogadni, hogy engem kapott cserébe, akit akarva-akaratlanul is nevelnie kellett. Már 4 évesen megkaptam tőle az első atyai pofont, amikor állítása szerint úgy néztem rá, mint anyám egykor. Könyörgöm! 4 éves voltam! Azt se tudtam még, hogy egyáltalán miként és hány féle formában lehet nézni másra. Nem, hogy Ő, aki a világra hozott, hogyan is pillanthatna bárkire is. Sosem láthattam... Sosem érezhettem azt a csodával határos érzést, ahogy csak egy anya tud a gyermekére nézni. És ő mégis megvert... Aztán az évek során minden csak gyülemlett. Akkor már csak azért is megvert, ha kérdezni mertem. Úgy tűnt, hogy a legnagyobb hibám az volt, hogy levegőt vettem. 8 éves voltam, mikor az ölébe másztam, mosolygósan, és feltettem neki a végzetes kérdést... "Meséld el, hogy ölelt át édesanyám, ha valami fájt, apu!" Mondanom sem kell, hogy olyan dühödten vágott a földhöz, hogy azt hittem, minden csontom darabokra reccsent. Szemeimbe keserves könnyek szöktek, a kis szívem pedig úgy kalapált, mintha el kívánná hagyni a testemet. Ma pedig... Csak azért jött nekem, mert éppen annyira piás volt, mint azon az éjszakán, mikor először felsírtam. Belefáradtam...
1858. augusztus 1., Gijón (Spanyolország). - Cirkuszi pihenő sátor.
Sokat kóboroltam, mióta elmenekültem apám hasogató érintése alól. Már magam sem tudtam éppen hol hajtom álomra a fejem, leszámítva a környező behatásokat. Olykor egy mezőn, egy elhagyott, rozoga várépületben, pincében, állatok között. Nem fogtam fel mi történik körülöttem a nagyvilágban, hogy éppen miféle háborúk dúlnak egymás között. Pár éve egy vándorcirkusz karolt fel, ahol az állatokat láttam el, és gondoztam, ők pedig cserébe alvó helyet és élelmet biztosítottak nekem. Már majdnem olyan volt, mintha lenne otthonom. Ám azt hiszem innen is mennem kell... A spanyol-amerikai háború kezdi ránk borítani a vörös lepelt...
1860. február 23., Manchester (Nagy-Britannia). - Textilgyár raktárrésze.
A cirkusztól is megléptem végül, és még azon év ('58) október 27.-én áthajóztam Amerika partjaira, Roosevelt egyik flottájának konyha segédjeként. A háború egyre nagyobb méreteket öltött, és egyre több áldozattal járt. Láttam sokakat az életüket vesztve hanyatlani a földre, vérben ázva, hangos halál hörgések közepette. Képtelen voltam Amerikában maradni. Egyrészt mert nem jutottam egyről a kettőre, másrészt pedig nem kívántam még cafatokban vergődni az egyik kiszállási pont kikötőjében. Újra vízre szálltam, ezúttal egy kereskedő hajó potyautasaként bujkáltam a hajófarban. Pontosan nem is tudtam merre tart, csak amikor partot ért, és lepakolták a rakományt, osontam ki észrevétlenül. Csak napokkal később jöttem rá, hogy Angliába érkeztem. Itt próbáltam megvetni a lábamat, elkóborolva Manchesterig, belevetve magam a textilgyártás "örömeibe". Valamiből élnem kellett... Jobbra pedig nem futotta. Így száj húzogatva, de leparkoltam.
1871. december 10. Manchester (Nagy-Britannia). - Egy fa tövében.
A világ megfordult körülöttem... Kezdem már beleszokni a kisiparosok életébe, amikor az egyik fárasztóan meleg napon úgy döntöttem hamarabb abbahagyom a munkafolyamatot, és leléptem. Persze kiderült, és többet már nem mehettem vissza... Ekkor esett meg az, ami alapjaiban változtatta meg az életemet. 1861-et írtunk, szinte percre pontosan emlékszem... A kihágásom utáni elbocsájtást követően egy kocsmába kötöttem ki, ahol apám jó szokását követve bizony elég csúnyára leittam magam. Elegem volt mindenből, a szaros kis életemből, aminek semmi értelmét nem láttam már akkoriban. Agyon ázottan vergődtem ki az utcára, és nem sokkal később egy 3 fős társaságba akadtam. Úgy voltam vele, hogy verjenek agyon, öljenek meg. Vegyék el azt, amiért az anyám a ketté hasadó felhők közé szállt... Beléjük kötöttem, sőt mondhatnám úgy is, hogy elég alpárira vettem a stílust. Amit akartam elértem, nyíltan nekem támadtak, a falhoz vertek, hogy a homlokom felszakadt. Ám érdekes mód amennyire vágytam a halál simogató kezét, épp annyira löktem el magamtól. Rájöttem, hogy élvezem ahogy a düh kitör rajtam, és agresszívvá tesz. Elkezdtem ellenállni, és csakhamar mind a 3 srácot agyonvertem... Fújtattam, de megnyugodtam... Aztán bevetődtem a közeli erdőbe, hogy magam alá borulva vesszek az édes álmok közé, hiszen ismét nem volt hová mennem. Ekkor érkezett José... José Vicente Sánchez. Szinte a semmiből jött elő, és úgy tepert le, mintha élve akarna megnyúzni. Nem szólt, nem kérdezett, csak elvette, amit akart, ahogy az alfához méltó. Ma már tudom, hogy miért döntött így... Végig nézte ahogy elbántam a másik 3 kölyökkel, és ez szülte az akaratát. Ahogy leszorított azt már fel se fogtam, nem tudtam emberi ésszel követni őt, amint agyarai a bőröm alá marva, felszaggatták az eleven húsomat is. A fájdalom torkomon át tört fel, amint üvölteni kezdtem... A mellkasom ívbe feszült meg, amint leszorított, és átáramolt testemben a "méreg". Lázasan ziháltam fel, majd eszméletemet vesztettem... Csak napok múlva tértem magamhoz, kínzó lázálmokból ébredve, verejtékben úszva... Ismeretlen helyen voltam, és elmondani sem tudom mennyire furcsán éreztem magam. Próbáltam felülni, de mint akit sokkológéppel ráznak meg úgy remegtem meg, és dőltem vissza. José ismét megjelent, ágyamhoz lépve magasodott felettem. Félnem kellett volna tőle, hiszen ő tette ezt velem... De a jelenléte érdekes módon nyugtatóan hatott rám, amint merev tartással pásztázott végig rajtam szemeivel. Végül megszólalt, kimért, mégis biztonságot sugalló hangon, hogy beavasson a bennem gyülemlő miértekbe. Az egyik felem nem tudta felfogni, mígnem a másik rásegítve neki, helyre állította a rendet. Rá kellett jönnöm, hogy elvette az életemet, azt, amelyiket magamtól is készakarva dobtam volna el, hogy cserébe egy újjal szolgálhasson. Most pedig, 10 éve már, hogy köztük élek, és José oldalán lépegetek az utamon, hogy még erősebbé és tapasztaltabbá váljak mellette. Ő volt az alfám, és egyben apám, aki jó mentorként egyengetett maga előtt. Segítőkész és jó fej volt, ahogy olykor humorokkal ütötte el botladozásaimat, majd megdorgálva, és ész érvekre alapozottan lökött tovább a következő próbára. Pár perce is egy gyakorlatot futottunk le, bár ezúttal már elismerően veregette meg a vállamat. Ez pedig egyre jobban inspirálni kezdett, és építette bennem a magabiztosságot...
1969. szeptember 15., Dublin (Írország). - Távol az "otthontól" egy rozoga padon.
Egy éve elhagytam a falkát... Hogy miért? Egyszerű... Már több mint öt év telt el, vagy még annál is több, hogy megtörtént... Ma is verem a fejem a falba... A dolgok jól mentek, erősödtünk és szilárdultunk, és minden túlságosan nyugodtnak tűnt. Az egyik nap amikor beléptem a falka területére, hogy felkeressem José-t, már nem emlékszem milyen okból, akkor kapott el Desmond, elárasztva az információk tömkelegével. Tisztán emlékszem a szavaira... - Dus... Magam sem hinném el, ha csak nem a két fülemmel halottam volna! De figyelj, óvva intselek kölyök! Hallgass rám... - elég jól adta el magát, túlságosan jól. Mélyen fúrta íriszeit az enyémbe, hogy megnyikkanni se mertem, amint figyeltem őt. Sokkal idősebb volt nálam, és értett hozzá, miként is magyarázzon be nekem akármit. - José a falka ellen fordult, de annyira gyáva, hogy nem meri nyíltan felvállalni. Szövetkezett az egyik ellenséges falkával, Dus! Felfogod ezt?? Az alfájuk haldoklik, és átengedi Josénak a farkasait, ha cserébe azok itt lepusztíthatják a korcsokat! Nem sokára bevonulnak és lemészárolnak itt mindenkit, hogy végül José vezetésével bővítsék a területet, a legerősebb falkát létrehozva. Oda már te se fogsz kelleni kölyök... - annyira komolyan beszélt, hogy tényleg megrengetett. De nem tudtam elképzelni, hogy José, a mentorom, az apám! Akit a sajátomnál százszorta jobban szerettem, hogy ezt tenné. Mégse tudtam mit tehetnék... Amikor elváltam Desmondtól, azonnal fel akartam keresni José-t, hogy kérdőre vonjam, hogy lássam és érezzem rajta mi az igazság. Nem sokkal később rá is leltem, ám még ki sem nyitottam a számat, ő rám morrant, és távozásra intett. Próbáltam ellenkezni, de ő még inkább tolt el magától, és én először éreztem azt, hogy ellenségeskedik velem. Döbbentem néztem rá, majd hátat fordítva magam mögött hagytam őt... Később már egyre több ilyen fordult elő, és úgy tűnt a tények magukért beszélnek. Mondhatjuk úgy is, hogy átálltam a többiekhez, azon terveket szövögetve, hogy Desmond párbajra hívva őt, letaszítja a "trónjáról". Kerestük a gyenge pontokat, és végül felkészülten vártuk a napot, hogy José-t eltávolítsuk a falka éléről... Aztán megtörtént... És Desmond túlságosan erősnek bizonyult, a temérdek információ által, amit fel is használt a küzdelemben, majdnem életét ontva az apámnak... De mielőtt letéphette volna a fejét, a nősténye közéjük ugorva mentette meg őt, menekülő utat biztosítva számára. Akkor láttam utoljára... Szörnyen éreztem magam, még akkor is, ha úgy hittem akkoriban, hogy így helyes. De fordult a kocka, 3 évre rá egy kihallgatott beszélgetésből világossá vált számomra, hogy a cselt nem José szülte, hanem Desmond. Orvul, gusztustalan mód rávette a fél falkát, hogy forduljanak apám ellen... és engem is... Az istenit! Nem bírtam ott maradni... El kellett jönnöm...
2012. április 5., Fairbanks (Alaszka). - Riverboat Discovery Hajókikötő
Annyira tele van már a túra csukám, hogy ember legyen a talpán, aki kihámozza belőle, hány pontot érintettem vele a világban. Lassan már egyszerű kalandornak is mondhatnám magamat, akinek az otthona a szívében van, akit a természet anyai karja ölel magához, akinek a legjobb barátja a saját tükörképe, ami olykor egy patakban visszaverődő torzult világból néz vissza rá. Dublinból elindultam azzal a célzattal, hogy előkerítem apámat akár a föld alól is. Megjártam megannyi helyet, és nevezetességet, jóformán turisztikai könyveket írhatnék térképpel illusztrálva... Mesélhetnék akár Toronto nagy tavairól, vagy éppen az ezzel éles kontrasztot alkotó, undorító tőzsde világáról, de említhetném Calgary hegyi üdülőhelyeit, ami ha jól nézem itt is elég számottevő. Vagy éppen sort keríthetnék Yukon tartomány legmagasabb hegyére, regéket szőve a Logan-hegyről, ami a Kluane Rezervátum részét képezi... Itt szedtem össze Grosso-t és vettem magamhoz, hogy hű társam legyen, az utazások során. Egy szónak is száz a vége, végre itt vagyok Fairbanks hűvös levegőjével borított talaján, és talán most először érzem azt, hogy jó nyomon járok José felé... A hely kedvemre való, és ahogy az orromat finoman megemelem, hogy beszippantsam a város illatát máris érzem, hogy megannyi utazás után, és rám ragadt nyelveket követően, végre megvethetem itt a lábamat!
Amiket szeret: Grosso, Tuning autók, száguldás, motorok, különlegességek, egyediség, olasz ételek, minőségi whiskey
Amiket ki nem állhat: Felületesség, hanyagság, hazugság, értetlenség, hisztis csajok, rossz szagok, az új szomszéd és a kutyája
Rövidtávú célok: Végre legyökerezni itt Fairbanksban, befejezni a sok vándorlást. Valamint nyitni egy Tuning szalont.
Középtávú célok: Megtalálni José-t, és rendezni a viszont így vagy úgy.
Hosszútávú célok: Nem tervez ilyen távlatokba. De ha úgy alakul, találni egy valamire való falkát, amihez csatlakozhat.
Hirdető: José Vicente Sánchez
A hozzászólást Dustin A. Cooper összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Dec. 27, 2012 9:30 pm-kor.
Nagy tetszett a történeted, már tudom is, kihez viszem a szép kis A8-asomat, ha Liu megint kitép belőle pár alkatrészt Néhány IC játék után megnyitjuk neked a szalonodat, amennyiben igényled, de javaslom, hogy előbb határozz falkaterületen!
Jó játékot, láttam foglaltál avatart, úgyhogy már semmi dolgod nincs, csak játszani!
Kezdőlap
Néhány IC játék után megnyitjuk neked a szalonodat, amennyiben igényled, de javaslom, hogy előbb határozz falkaterületen!
