Nincs saját sífelszerelésed? Vagy ami van, az ütött-kopott, vagy eltört a délutáni suhanás hevében? Nincs más dolgot, mint eljönni ide és teljesen megújulni!
-Oh tényleg? Én talán egyszer próbáltam meg síelni. Rögtön el is estem, de szerencsétlenül és utána nem is tudtam lábra állni. Azóta nem mertem újra kipróbálni!-Kicsit feldobta a napom Dana. Jó egy ismerős arcot látni főleg, hogy most nem mehetek le a városba. Hiányoznak a barátaim...Will, Jake, Salem...Jó lenne már velük is összefutni valahol, de azt hiszem egyelőre marad a telefonálgatás, már ha sikerül ismét megszereznem a számukat. Mert ugyebár a telefonommal együtt a számok is elvesztek. Dana szavaira csak összeráncolom a homlokom, de ami jobban meglep az a másik nő, Jezebell reakciója. Miért beszél így vele és miért mérges rá? Semmi rosszat nem csinált! -Öhm mi történt, miért sajnálod? Hiszen nem a te hibád ez. Elvileg a másik falkából támadott meg valaki...Szóval nem lehettél te!-Mondom teljesen határozottan. Nem tudom róla, róluk, hogy ők sem a mi falkánkhoz tartoznak. Honnan is tudnám? Nem ismerem még fel a különbséget közöttünk. Amint a nő Jamesről kezd el érdeklődni és felelőtlennek nevezi érzem, hogy a farkasom kissé feldühödik. Nincs joga rosszat feltételezni róla. Ő mindent megtesz értem, amit csak tud. -Nem felelőtlen! Gondolom dolgozik, mert azt is kell! Nem az ő hibája, ha én egyedül elkószálok. De mégis miért kéne félni a falka területén? Azt hiszem vannak itt is elegen, hogy segítsenek rajtam, ha bajba kerülnék...Bár nem értem, ki akarna bántani engem.-Tarthat naivnak, de miért bántaná az egyik farkas a falkatársát főleg, ha nem is ad rá okot?
Jezebell szavaira ösztönösen rezzentem kissé össze, félbehagyva a mondatkezdeményt és Masakoról felé pillantva. - Én csak... tudom, hogy mennyire szokatlan és új lehet, esetenként nem túl pozitív dolgokkal. - Feleltem Masakonak kedvesnek szánt mosollyal, holott belül ordítottam volna - és nem miatta, hanem Jezebell végett. De ennek ellenére igaza volt. Mi a fene ütött belém? Épp most tettem kockára az inkognitóját azzal, hogy egyáltalán rávettem, hogy ide jöjjön és velem mutatkozzon. Hiszen én a másik falka tagja voltam - tisztán érződött rajtam, míg Jezebell-en nem. Csak majdnem elcsesztem neki mindent... végül is, nem nagy ügy, nem igaz? Persze, ez is az én bénaságomnak köszönhető. - Valószínűleg igazad van. - Vágom közbe Jezebellnek, mielőtt még többet kérdezne Masakotól, akit láthatóan érzékenyen érint a beharapójáról feltett kérdés, megjegyzés. Engem is dühítene, ha bárki rossz szót szólna erre a nőre itt mellettem, akármennyire is kiakasztóan... elfarkasodott néha. Igen, ez a jó szó rá. Évszázadok múltán talán én is - és Masako is - ilyenek leszünk, ilyen... vadállatok, de most még hagy maradjunk meg embernek. - Örültem, hogy összefutottunk. Hiányzik az üzleted, de majd benézek, ha újra kinyitsz. - Szélesedik ki mosolyom, majd minden bizonnyal elköszönünk és igyekszem minél messzebb tudni Jezét és Masakot egymástól. - Avagy mi nyakunkba vesszük a sípályákat. // Elnézést, hogy miattam húzódott ez ennyire el, remélem nem baj, hogy ilyen sután, de zártam. Köszöntem a játékot nektek! //
- Te kis pöcs, hogy merészelsz elém jönni?! ~Arról én inkább hallgatnék a helyedben, melyiké a kisebb… ~ sandítok a pult felé. A deszkáknál vagyok, síel a fene. És már időszerű újat venni. Nem most kéne, de elnézve a volt deszkámat, inkább nem állnék rá. A csukám még jó, azt biztosan nem fogok venni. - Mit mondtál?! ~Még süket is….~ Fogalmam sincs mit mondott a másik, de egészen mókás szitu ez az egész. Viszont én ma biztosan hódeszkázni akarok. ~picsába a bukósisakot otthon hagytam…~ beletúrok a hajamba és felnézek a polcokra, hogy leemeljek egyet. Nem fogok én itt kölcsönözgetni. Fúj. - Ezek lesznek. – teszem a pultra a két cuccot, majd a kártyámat is odaadom. Csönd lesz a két vitázó felől, rájuk nézek. Ők meg rám. - Most mivan? A helyett, hogy itt vitáztok, már mind a ketten fizethettetek volna. Arról nem is beszélve, hogy nem igazán tartottatok igényt a pultra. – nézek a nagyjából öt méteres távra tőlük. – Ééés, már megyek is, nem zavarlak benneteket, folytassátok, pás! – integetek nekik. Öltönyben, fehér körömlakkal a kezemen és enyhe sminkkel a képemen. Majd az öltözőben átvedlek.
Csöndben ácsorogva figyeltem a kölcsönzőben zajló jelenetet, a kakaskodást, aztán a szőkeség szemtelen fellépését, bár hogy őszinte legyek, valószínűleg hasonlóképpen cselekedtem volna. Túl sok manapság a nyers idióta és oly kevés az idő, kivárni, míg az eszükhöz találnak. Annak a kettőnek meg maratonnak ígérkezik ez a misszió. De ennyit róluk, beszéljünk egy kicsit talán rólam is, mert hát miért ne? Pont a saját életsztorimban játsszam a mellékszereplőt?! Hogy-hogy nem, úgy döntöttem ma nekem mindenképpen el kell jönnöm ide, a sportboltba, mert égető vágyat éreztem a lejtők megerőszakolására. Meg a fenéket. Silas, a bátyám ugrott be hozzám kora reggel és adta le a sífelszerelését meg némi lóvét, hogy javíttassak meg csatokat, meg illesztéket és a lónak a nemesebbik szervét. Jó, azt nem, ez már csak az én képzeletbeli listámon szerepelt. Végül is jó testvérként - plusz némi jutalék fejében - megtettem a kötelességemet és leadtam a leadnivalót. Így történt, hogy itt ragadtam a boltban a balhézás kezdetére, és így jutottunk el a nyitómondatomig. Aztán távozott a szőkeség, de olyan hangulatot hagyott maga mögött, nem sok emberi lény érezné kényelmesnek a légkört. Már éppen a távozás mezejére léptem volna, mikor megütötte a fülemet annak a két bugrisnak a diskurzusa: nekik egy ilyen hajtűdobáló ne szólogasson be. ~ Remek, remek, remek. A szöszi kifogott magának két díszpéldányt az önjelölt alfahímek közül. ~ Elnyomtam egy sóhajt magamban, aztán igyekeztem emlékeztetni a józanabbik eszemet, miszerint ehhez nekünk semmi közünk és menjünk haza, mert még Novát is el kéne vinni sétálni, de addigra a kevésbé ép felem már cselekedett. Kislisszantam a polcok közül és fürge léptekkel beértem a másikat - a Szőkét -, aztán egyszerűen csak mellette kezdtem ballagni. - Szép az időnk, nem? - Mindezt fennhangon közöltem vele, a többit pedig halkabban. - Ugye tudsz róla, hogy felbosszantottad Bicepszet és Kőagyat, ott benn? - Ennyit fűztem még hozzá, majd amolyan "ugye-tudod-hogy-most-kéne-lelépni" tekintettel néztem a szőkeségre.
Sam Kerrington
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 30
◯ HSZ : 127
◯ IC REAG : 93
◯ Lakhely : A gépem vagy egy süti előtt megtalálsz
A hónom alá csapom a deszkát, a másik kezemben a bukósisakkal csattogok a parkoló felé, hogy kirángassam a többi cuccom. Valaki azonban oldalról a látóterembe kerül. Kis híján megfordulok szépen a deszkával, hogy letaroljam, amikor látom, hogy egyáltalán nem káros szándékkal állt mellém. Legalábbis nem úgy néz ki. - Aham. A szamurájok is ezt mondják az utolsó napjukon. – vigyorgok rá. Elgondolkodó képpel haladok tovább, a szám is jelzi, hogy erősen gondolkodok. - És te tudtál arról, hogy ketten nem érnek fel fél emberrel? Ekkor csattan fel a hátunk mögött két üvöltés. - Na mit mondtam? – nézek a másikra. – Pech, öregem, de velem láttak. Szóval… üss vagy fuss? – vigyorgok rá, de addigra már elérnek bennünket, mire kecsesen hagyom leesni a deszkát, a kezemben, hogy aztán hátrafelé ütve az érzékeny pontot találjam el. - Ó, bocsánat, ne hari… nagyon fájt? – közben a másik Sault veszi célba. - El a kezekkel a haveromtól, cukifiú. – közben a másik fejére csapok egy isteneset a deszka lapjával. - Ú, ne hari, le akartam éppen tenni. – kapom a szám elé a kezem. - Kőagyfronton mi a helyzet? – nézek Saul felé.
Te szent mennyei malac! A legtöbb ember, ha látja a kockázatát a tetteinek, általában kétszer is meggondolja belevágjon-e a dologba. Nos, ez nálam eddig sosem jött be és őszintén, minél tisztább volt előttem a tény, hogy hülyeséget műveltem és egy lúzer vagyok, biztos, ami fix, tettem még egy lapáttal rá. Mint most is... Egyetlen másodpercig pislogtam csak értetlen, aztán ha akartam, ha nem, észhez kellett térni és megvédeni a bajba került seggemet. Azt hittem majd nekem kell játszani a megmentőt és veretni bucira a fejemet, ám egyáltalán nem ez történt, a Szöszi olyan szinten ment át Rambóba, az állam egy könnyed mozdulattal fogott padlót. - Mi a fa... - Basszus. Basszus! Megráztam a fejemet, majd Kőagyra emeltem a tekintetemet, aki csak azért nem döngölt a földbe eddig, mert az ámuldozás lekötötte őt is. Aztán ahogy a a szőkeség megemlítette hogy áll felénk a helyzet, gyorsan felocsúdott a drágaság és arra jutott, mégiscsak átrendezi az arcberendezésemet, ha már a haverjával elbántak. - Hát, az tuti, hogy nem ötórai teára akar invitálni... - Sziszegtem vissza a fiúnak, aztán legjobb tudásom szerint kitértem a rám zúdulni készülő hústorony elől és sodródva a lendülettel kipöccintettem a lábát a sajátommal egy gáncs keretén belül. Mondjuk úgy ötven százalék esély volt rá, hogy ez működni fog és nézd, a szerencse meg a csúszós út mellém állt. Vagyis ezt reméltem. - Most már elég a hülyeségből, nem? - Ezen a ponton egy kissé kezdtem már kiakadni és egy kocsinak támaszkodtam. Nem kimerült voltam, sokkal inkább annak a kettőnek a baromsága frusztrált. - Értjük, nem bírjátok a képünket. De azt is felfogtátok, hogy ebből csak ti jöttök ki rosszul, nem? Húzzatok el és tartsátok meg magatoknak, hogy két nyúlgerinc vert el benneteket. - Ezt már csak pluszba morogtam, de nem nagyon kellett őket győzködni. Nem a morgásom miatt, sokkal inkább a szőkeség deszkája és az eddig tanúsított viselkedése sodorta Kőagyat és Bicepszet arra a pontra, hogy a távozás mezejére lépjenek. Talán mégsem menthetetlenül idióták. - Anyááám! - Addig tartottam a pókerarcot, míg a két másik eltűnt a képből, de után leguggoltam a földre és a tenyereimbe temettem az arcomat. - Eszelős vagy, tudsz róla? - A kérdést a szőke fiúnak szegeztem és immár felfelé pislogtam rá. Csak engem ne csapjon agyon és jók vagyunk.
Sam Kerrington
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 30
◯ HSZ : 127
◯ IC REAG : 93
◯ Lakhely : A gépem vagy egy süti előtt megtalálsz
Nem bírom ki vigyor nélkül, fapofának szülessen aki akar, az ilyeneknek örömmel a képébe röhögök. De hogy a másik hogy lemerevedett, az egyszerűen kész. Csak a szemem sarkából látom és jót derülök rajta. - …szom. Akartad mondani volt. – fejezem be helyette, egy cinkor szemöldökrántással. ~Mozduljmááármeg!!~ kiáltok magamban a mellettem állóra, nem igaz, hogy nem használja ki az előnyt, így is úgy is bunyó lesz belőle és a meglepi mindig hatásos tud lenni. - Pedig cukkerek vagytok, megédesítenétek a napom, eskü. Következő csapás és még éppen látom, ahogy a másik gáncsol. Felcsillan a szemem. ~Ezaz!~ - Még csak most jövök bele. – szőkés visszaszólás, tudom, kiknek ment a kérdés, de naná, hogy nem bírom ki, duplán hasznos. Újabb álcázott csapás. Hülyébb úgysem lesz. - Ráadásul cuki térkamerák is vannak, tessék mosolyogni, hátha megkapjátok a málna díjat. – integetek az ujjaimmal az egyik felé. Felállítom a deszkát, arra tenyerelek rá, míg elhúznak, a másik kezem mellettem landol. - Nem. Csak Sam. – közlöm tényként a kifakadására. Féloldalas mosoly, a kérdés hízelgő. Így is nézek rá, ahogy válaszolok - Hmm… attól függ kit kérdezel. Mások szerint nagyon is. Szerintem meg nem eléggé. – felkacagok. – A hirtelen meglepi a jó meglepi. És hatásos. Bár tény, hogy szarban van a palacsinta, mert én ütöttem először. – sokat sejtetően rápillantok. – De ezt nekik nem kell tudniuk. – felelem bizalmasan. – Még a végén okosak lesznek. Felkapom a deszkát, gyorsan szemrevételezem. - A picsába, ha tönkretette az új deszkámat, szálkánként etetem meg vele. Majd terepen kiderül. – vonok vállat. - Jössz? – nyújtom a kezem felé, hogy segítsek neki felállni. Alkatomhoz képest erős vagyok még ma is, nem hiába emelgettem és cipeltem két testvéremet is. - Király a szaltód, én pofára taknyoltam volna, az ziher. A melák után, de na. – ez volt a köszönet. - És akkor irány a deszkalét. Hol a tiéd? Nincs szabadkozás, csak jössz, van egy piszok jó pálya, arra alig mennek. A cég ajándéka, mert megmentetted drága hátsómat. - vállon csapom és elindulunk a pálya felé, majd megállok. - Tudsz deszkázni? – nézek rá.
Kezdőlap
//
