- Akkor viszont nincs probléma. * Vonja le nemes egyszerűséggel a következtetést, még talán kissé el is mosolyodik. Bízik benne, hogy ez így is marad és akkor bezsebelheti az elismerést is az ügyért. Lehet, hogy Jake-nek nem nagyon van már hova feljutnia, de jómaga azért még kellőképp ambiciózus. Halkan el is neveti magát az egymás ellen való dolgozás ötletén, jelezvén mennyire is abszurdnak tartja.* - Nem fogom arra fecsérelni az energiáimat, hogy téged hátráltassalak. *Kicsit meg is csóválja a fejét. Az más kérdés, hogy esetleg el fog hallgatni ezt-azt, de természetesen ezen irányú szándékait nem fogja a másik orrára kötni. A fejtegetés közben belekortyol az italába, de persze figyel közben. Még azt is meg kell állapítania magában, hogy Jake nem véletlenül helyettes az őrsön, meg van a magához való esze és ez díjazandó. Nem is tudja mihez kezdett volna, ha egy komplett idiótával kell együtt dolgoznia.* - Igen, fenn áll a lehetősége, hogy valaki csak rá akarja kenni Frank-re... ezt néhány forrás is alátámasztja. *Ha már Jake így kitalálta, akkor talán ennyit így diplomatikusan megérdemel. Az informátort kiadni nem fogja, de végül is ez is egy információ, egy nyom, amin el lehet indulni. Az utolsó megjegyzésre pedig ő is kiissza a poharát, úgy fest ezzel a beszélgetés is lassan a végéhez közeledik. A whisky után, még fel is áll az asztaltól.* - Akkor holnap a kapitányságon. *És akkor már csak arra vár, kissé felvont szemöldökkel, hogy kiengedje őt a másik. Ha pedig ez megtörténik, akkor bizony távozik is. Persze ha csak nincs Jake-nek még valami ultrafontos mondanivalója.*
Biccentek - Remélem nem is lesz. Szeretném minél hamarabb lezárni az ügyet. Nekem is lenne még hová felfelé lépkednem a ranglétrán, csak én nem ezért lettem rendőr. Nekem nem ez az elsődleges célom, úgyhogy ha ez a fickó ezzel az üggyel akar kikönyökölni magának egy előléptetést, lelke rajta, én nem fogom benne megakadályozni. Csak a célorientáltsága nem menjen a munka rovására, és azt kapjuk el, aki valóban felelős is. A válaszra ismét bólintok. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy csak félinformációt kapok, de nem akarok most újabb verbális bokszmeccsbe kezdeni a komplett válaszért. Kialszom magam, és holnap innen folytatjuk. - Holnap reggel meg fogom kérdezni, ezek milyen források, de ma este már nem akarok veled kitalálósdit játszani… Én is felkelek az asztaltól, miután letette a poharát, és úgy fest, kész az indulásra. Kikísérem az ajtóig, aztán elbúcsúzom tőle, és miután távozott, becsukom mögötte az ajtót, és ráfordítom a kulcsot. Nagyon jót fog tenni egy kis alvás, mert holnap megint nem lesz egyszerű napom.
Már egy hét telt el azóta, hogy el kellett költöznöm a hotelbe, amihez valójában semmi kedvem sem volt, mert én magam tökéletesen elvoltam a kis szobámban, és Jakel is remekül kijöttem, ezért még az ő társasági is hiányzott, mikor el kellett hagynom az otthonomat. A napok feszült hangulatban teltek, mindannyian tudtuk, hogy a falkának össze kell tartania, parancsként kellett egy helyen tartózkodnunk, s kissé aggódtam is a helyzet miatt. Én csak egy nyugodt életet akartam, örültem annak, hogy Castorék befogadtak maguk közé, de szerettem volna megőrizni a függetlenségemet. Mégis, arra kellett rádöbbennem, hogy hálával és hűséggel tartozom nekik, és minimum megtehetek értük annyit, hogy ha azt mondják, maradjunk egy helyen, akkor bizony ott maradok. Ez meg is történt, kaptam egy szép kis szobát, és ennek köszönhetően sikerült is összeismerkednem néhány farkastársammal, de valamiért mégis hiányzott az albérlet, néhány cuccom, és persze az is, hogy megnézzem, mégis mi van Jakel. Össze is kaptam magam, indulásra készen, és a hideg időre tekintettel a farmer mellé egy vastag, hófehér kötött pulcsit párosítottam, lábaimra sötétbarna csizmát húztam, majd kocsiba ültem és meg sem álltam a bérházunkig. Miután leparkoltam az autót, egy hátizsákkal mentem fel, kulcsommal kinyitottam a zárat és beléptem a lakásba. - Hahó Jake, itthon vagy? Én vagyok az, Chan - direkt szólítottam őt, mert ismertem a férfi reakcióit, és sejtettem, hogy ha nem adnék jelzést arról, hogy ki vagyok, mi vagyok, akkor valószínűleg hamar a fal mellé passzírozna és fenyegetően pillantana rám. Ezt mondjuk nem is csodálom, azután, hogy egy killer annak idején idejött és végezni akart vele. Beljebb sétálva csak a nappaliban tettem le a kabátomat és a táskámat, de ahogy körbepillantottam, azonnal feltűnt a rendetlenség. - Te jó ég, egy hétig nem vagyok, és mintha erre járt volna a Cathrina hurrikán. - fejemet megcsóválva feltűrtem pulóverem ujjának szárait, benéztem Jake szobájába, összekapkodtam a szennyesét és bevittem a fürdőszobába, majd összepakoltam kicsit a nappalit, végül elkezdtem mosogatni a konyhában. - Ejj-ejj Jake..- sóhajtottam, közben folytattam a mosogatást.
Az elmúlt héten komolyan megéreztem Chantal hiányát. És nem csak azért, mert megint esélyem sincs kellemes, friss vacsoraillatra hazaérni, vagy mert a ruháim nem másznak tisztán hajtogatva a szekrényembe... Jobban hiányolom, hogy ne üres lakásba érjek haza, a beszélgetést, vagy a közös kimozdulásokat. Olyan könnyű volt beleszokni, hogy nem vagyok egyedül. Nem jön jól nekem ez a levegőben lógó háború. Újabb ok, hogy ne kedveljem Castort. Most éppen mondjuk nyúzott vagyok, és nagyjából mindenem sajog, különös tekintettel a hátam, a derekam jobb oldalára, ahol szép hosszú vágásból szivárog, csordogál lassan a vér. Nem is haza kellett volna jönnöm, miután belefutottam ebbe a sérülésbe, de szeretnék egy falat bármit, és egy másik ruhát, amitől nem kapnak lépten-nyomon sikítófrászt a járókelők. Fáradt vagyok, nyúzott, kicsit rojtosak az idegeim, úgyhogy mikor felérek az ajtóhoz, és bentről motoszkálást hallok, reflexből húzom elő a pisztolyom. Mivel tudom, hogy Chantal most nem lehet itthon, nem feltételezek baráti szándékot attól, aki bent van a lakásban. Halkan nyitom az ajtót, és szabályosan előtartott fegyverrel a sokéves rutinnak megfelelően nézem végig az előszobát, a nappalit – olyan halkan, ahogy csak tudom -, egy időre megfeledkezve a kínomról. Persze a vérem szaga azonnal elárulhat a lánynak, ahogy ő a lépteimet is meghallhatja, de bárhogy is, előbb-utóbb szembe kerülünk egymással, ami nekem nagyjából egy lábon kihordott szívrohammal ér fel, viszont azonnal leengedem, aztán elteszem a pisztolyt. - Chantal! Te mit keresel itthon!? A hotelben kellene lenned a falkával. A frászt hoztad rám... Persze örülök neki, hogy látom, de akkoris kell pár perc, míg az adrenalin kikopik a vérkeringésemből, és az első megdöbbenés elmúlik.
- It's rainy man, hallelujah, it's rainy man, shalala...- Mosogatás közben rám jött a dalolhatnék, s bár sosem volt tökéletes énektudásom, a magam módján egész jól dúdoltam el a slágert, amit már ezerszer hallottam a rádióból és sosem tudtam megunni. Mikor épp meguntam a dallamot, átváltottam egy másik számra, és azt kezdtem énekelgetni, egész halkan, csak a saját magam szórakoztatására. Közben sikerült elmosogatnom minden koszos edényt, majd el is törölgettem azokat, és egyesével visszapakoltam mindent a helyére, tányérokat a jobb felső polcra, poharakat a bal felsőre, evőeszközöket a fiókba. A nedves konyharuhát az egyik szék háttámlájára terítettem, majd a hűtőszekrényhez lépve és kinyitva azt láttam, hogy Jake valószínűleg semmit nem vásárolt, ugyanis a hűtő kongott az ürességtől, leszámítva azt a pár doboz sört, és egy megbontott, félig már elfogyasztott konzervet. - Mi lesz veled nélkülem. - Sóhajtottam magam elé, mert már lelki szemeim előtt láttam, hogy a pasas nem fog vásárolni a héten, sőt az egész hónapban semmit. Részben megértettem, rendőrfőnök helyettesként rengeteg feladat hárult rá, szinte éjjel-nappal a munkájának élt, de úgy véltem, hogy ez az egészségtelen életmód néhány éven belül kicsinálja őt. Míg itt laktam, azért egy-egy estén csak került meleg étel az asztalra, és ugyan nem tudok túl jól főzni, azért mindig sikerült feltöltenem a hűtőt ehető élelmiszerrel. Sóhajtva csuktam vissza a hűtőszekrényt, és elhatároztam, hogy elmegyek majd vásárolni, mielőtt még visszatérnék a Hotelbe farkastársaim mellé. Éppen a konyhapultot kezdtem fényesre törölni, mikor neszezésre figyeltem fel, és meg is torpantam a mozdulat közben. Érzékeim kiéleződtek, füleimet hegyeztem és figyeltem a hangokra, a halk lépésekre, a lélegzetvételre, a tompa szívverésre, orrom megérezte a vér szagát, mely elég erős volt ahhoz, hogy elnyomja a férfi illatát, így az első pillanatban még nem tudtam, hogy Jake lenne az. Mindez már csak akkor derült ki, mikor belépett és rám szegezte a fegyverét. Egy pillanatra megriadtam, de ez el is múlt, ahogy felismertem a férfiben lakótársamat. - Te jó ég Jake! Miért fogsz rám fegyvert? - Letettem a ruhát a pultra és közelebb léptem felé, miután ő is leemelte a fegyverét. - Itt maradt néhány holmim, amiért be akartam ugrani, na meg...hiányzott a társaságod és tudni akartam, hogy vagy.- Vallottam be őszintén, és közben oda is értem a férfi mellé, aki legalább egy fejjel volt magasabb nálam, és kétszer olyan széles volt, mint én. - Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni, szólhattam volna, hogy benézek. De..te jó ég, veled mégis mi történt?- Alaposabban szemügyre vettem őt, láttam, hogy szegény olyan, mint egy megtépázott veréb, a ruha szakadtan lógott rajta, jobb dereka felől pedig bíborvörös folt lepte el az ingét. - Jake, te megsérültél, gyere, ülj le. - Megfogtam a kezét, és ha nem ellenkezett, akkor a nappaliba húztam őt, és leültettem a kanapéra, majd besiettem a fürdőszobába, és egy elsősegély dobozzal tértem vissza hozzá. - Mutasd a sebedet, hadd nézzem meg. - Felpillantottam a szemeibe, aggódtam érte, nehogy valami komolyabb baja essen.
Gondolom, mennyire sikerült megijesztenem Chantalt az alatt a pár másodperc alatt, mire túltettem magam a döbbeneten, és leeresztettem a fegyvert. A visszakérdezésre már a tokjában a pisztoly, én pedig fáradtan túrok a hajamba, csak hogy csináljak valamit. - Ne haragudj. Hallottam, hogy van bent valaki, és mivel neked nem szabadna itt lenned, arra számítottam, hogy épp kirámolják a lakást. A válaszára fáradtan elvigyorodom, és a válla fölött benézek a konyhába. - Én is hiányoltalak. Nem csak a meleg vacsorákat meg a vasalt ingeket, a beszélgetést jobban. Ha nem lennék mindenhol koszos, akkor lehet, hogy kezdeményeztem volna egy üdvözlő ölelést, mivel tényleg örülök neki, de nem hiszem, hogy pont sár hiányozna a fehér pulóveréről. Vagy egy kis vér... A kérdést – ha elég gyengén is, de – megpróbálom elviccelni. - Munkahelyi baleset. Jár érte veszélyességi pótlék... Azért látszik a vigyoromon, hogy fáradt is vagyok, és fáj is, ha nem is olyannyira súlyos. Az aggodalmát nem nagyon tudom, hogyan enyhíthetném, de engedelmesen leülök a kanapéra, csak az összehajtott pokrócot húzom magam alá, hogy ne vérezzem össze a huzatot. - Látnád a másik fickót! - na jó, ez egyre gyengébb lesz, nem csoda, hogy nem a humoromról vagyok híres – Ne aggódj, annyira nem súlyos. Pár öltés, és rendbejövök. Mikor visszaér a fürdőből, akkor sem ellenkezem vele. Kigombolom az ingemet, aztán leveszem. Chantal gyönyörködhet kedvére a munkahelyi baleset nyomaiban. A legdurvább egyértelműen a nagyjából tenyeremmel azonos hosszúságú vágás a hátamon ami a derekam jobb oldalától enyhén görbe ívben felfelé, a bordáim irányába, és kicsit befelé, a gerincem felé halad. Ezen kívül akad rajtam néhány kisebb karcolás, és kisebb-nagyobb, színpompás zúzódások, véraláfutások, nem csak a hátamon, de nagyjából mindenhol a felsőtestemen. Ezek majd maguktól is el fognak persze múlni, különösebb kezelést nem is igényelnek, csak éppen szarul néznek ki azoknak, akik nincsenek hozzászokva, hogy mindig tele vannak foltokkal.
- Én nem haragszom, érthető, főleg azok után, ami pár hónappal ezelőtt történt, na meg, ebből is látszik, hogy még mindig rutinosan kapod elő a fegyvered. - Nevetve tettem ezt a megjegyzést, mielőtt még odasétáltam volna Jakehez. Ha épp nem ilyen sebzetten állít be, biztosan azzal kezdtem volna, hogy ejnye, mi ez a felfordulás a lakásban, de látva őt fáradtan és sérülten, nem volt szívem morogni vele. - Persze, persze, ne hantázz. - Mosolyogva legyintettem a szavaira, természetesen elhittem neki, hogy hiányoztak a beszélgetéseink, mert ezzel én is így voltam, de azért kedvem volt azt a látszatot kelteni, hogy úgy sem hiszem. Mégis, a mosolyom és a legyintésem biztosan elárulta, hogy komolytalankodok. - Ú, ez elég csúnyán néz ki...el is hiszem, de nem éri meg minden nap kockáztatni. - Sokszor nem értettem egyet Jake életvitelével, főleg azért, mert nem egy alkalom volt, mikor lesérülve ért haza a munkából. Tisztában voltam azzal, hogy már nagyfiú, ő tudja, mit csinál, párszor mégis elmondtam neki, hogy talán nem ártana, ha kicsit nyugisabb vizekre evezne, és a kemény munkát átváltani valami nyugisabb, nyomozósabb tevékenységre. - Tudom, hogy utálnál aktákat tologatni, de kipróbálhatnál a rendőrségen belül valami kevésbé veszélyes melót, nem örülnék, ha egy napon már csak a dzsekidet hoznák haza. - Vallottam be, szemöldökeim kissé össze is ugrottak, de nem akartam tovább prédikálni, minél előbb leültettem őt, hagytam, hogy a pokrócot maga alá gyűrje, én pedig nővéreket megszégyenítő módon kapkodtam elő az elsősegély dobozból azokat az eszközöket, melyekre valószínűleg szükség lesz. - Eltudom képzelni, hogy néz ki a másik...gyerünk, le a felsővel! - Szólítottam fel és még egy mosoly is feltűnt az arcomon, szerencsére, ebben a helyzetben még ezt sem lehetett félreérteni. - Hűű - Még a számat is elhúztam, ahogy megláttam testén a karcolásokat, a zúzódásokat és azt a csúnya vágást a háta környékén. - Ha nem tudnám, hogy munkahelyi baleset, le merném fogadni, hogy egy vadmacska karistolta így végig a mellkasodat. - Bár Jake mindig kerülte az ilyen témákat, hisz nőkről sosem mesélt, engem ez a téma sem zavart. Jó pasi volt és akár még ez a feltételezés is helyét állta volna, ha nem tudnám, hogy rendőrségi akció közben szerezte sérüléseit. - Kicsit dőlj előrébb - Ha úgy mozdult, ahogy kértem, akkor betelepedtem mögé a kanapéra és kezembe vettem a sebfertőtlenítőt, egy ronda sárgás folyadékot. Öntöttem belőle egy kis gézdarabra, amit csipesz közé fogtam. - Ez most kicsit fájni fog...- De amint kimondtam, már oda is érintettem, hogy lefertőtlenítsem a vágás környéki bőrfelületet. - Mégis hogy szerezted ezt? Bunyó volt, vagy leestél valahonnan?- Érdeklődés közben folytattam a teendőimet.
- Ez már ösztönös. De legalább még nem nem húzom meg a ravaszt feleslegesen. Remélem annyira sosem leszek idegbeteg. Bár a sok természetfeletti, és teljesen természetes vészhelyzet mellett talán az sem lenne akkora csoda, ha üldözési mániám fejlődne ki. A legyintésére színpadias mozdulattal kapok a szívemhez, csak hogy partnere legyek a játékban. - Ne tedd ezt velem... Tényleg hiányoztál. A vége már inkább komoly, mint játékos. Sejtettem, hogyha meglátja a vérfoltot az ingemen, akkor nem tudom elkerülni a finom feddést, és az újabb próbálkozást, hogy rávegyen valami veszélytelenebb foglalkozásra. Ő elmondja, én meghallgatom, de mindketten tudjuk, hogy a munkám az életem, így semmi nem fog változni. - Szerintem megéri, de nekem nagyon romantikus és optimista elképzeléseim vannak az emberek megváltásáról. A vállam felett hátrapillantva vigyorgok rá. Tudom, hogy aggódik értem, és nagyon jólesik a törődés. Mintha csak Lizzyt hallanám ilyenkor. Ő is minden látogatásomkor elmondja, aztán nyakon legyint, arcon csókol, mert tudja, hogy elengedem a fülem mellett. - Ha csak a dzsekimet hoznák haza egyszer, tartsd meg emlékbe. Garantáltan kisebb rendetlenséget csinál nálam. Láttam ám, hogy az első dolga volt elmosogatni, és fogadni mernék abban is, hogy a szétdobált ruháimat is hiába keresném a szobámban. Hiába mondom neki mindig, hogy nem takarítani költözött ide. Még mindig igyekszem viccre venni a dolgot. Nem szeretem, mikor miattam ráncolják a homlokukat, és az aggodalom tompa fényt lop a szemükbe. - Igenis, Asszonyom! Ha nem az ingemet venném lefelé, talán még szalutálnék is a parancsra válaszképp. Szinte érzem, mikor hol veszi szemügyre a bőrömön a különféle sérüléseket. A megjegyzésére sóhajtok és legyintek egyet. - Jobban szeretem a szelíd házicicákat. Legalább civilben legyenek hozzám gyengédek, ha már a munkából így jövök haza. Ezt ezúttal csak félmosollyal válaszolom. Egyrészt így van, a kapcsolataimban sosem éreztem szükségét annak, hogy agyonkarmoljanak, vagy komplett foglenyomatokat hagyjanak a bőrömön. Ha előfordult, nem tiltakoztam, de nem igénylem. Ami pedig a nőket illeti, nem sok időm volt rájuk, így nem is nagyon akadt volna mesélnivalóm Chantalnak. Engem sem zavar a téma, beszélgethetünk akár párkapcsolatokról, vagy futó kalandokról is, a fertőtlenítésre, varrásra koncentrálásnál bármilyen téma jobb. Úgy dőlök, mozdulok, fordítom a vállam, a hátam, ahogy kéri, és röviden felszisszenek, mikor a sebbe mar a fertőtlenítő. Utána azért válaszra is futja, mikor nagyjából állandósul a kellemetlen csípés, meg a fájdalom a piszkálás miatt. - Verekedés volt, egy kis késeléssel egybekötve. Késve jöttem rá, hogy a fickó nincs egyedül, addigra már nem tudtam elővenni a fegyverem.
- Te is nekem Jake, a hotelben elég unalmas minden, senkit nem ismerek, pontosabban...alig ismerek valakit. - Egészítettem ki, immár komolyra fordítva a szót, de nem akartam lelkizni arról, hogy mennyire rossz az, hogy el kellett költöznöm egy időre, és hogy milyen kétségek gyötörnek a falka miatt. Így is megvolt a maga baja, nem akartam még én is lefárasztani a saját hülyeségeimmel, ezért nem is kezdtem bele, amúgy is fontosabb volt, hogy ellássam a sérülését. - Ó igen, tudom, lassan már úgy ismerlek, mint a rossz pénzt. - Mosolyogtam rá, ahogy hátra pillantott a válla felett. - Csak sajnos nem tudsz megváltoztatni minden embert, és azt hiszem, hogy mindig is lesznek olyan emberek, akik ellen bármit tehetsz, akkor sem jönnek rá, ha vétkeznek. - Elmondtam őszinte véleményemet, amit tulajdonképp már eddig is tudott. Részben megértettem a küzdelmét, de néha úgy éreztem, hogy fölöslegesen harcol, mert mindig is lesznek olyanok, akiket nem tud majd megváltoztatni. Ezt persze nem kötöttem most az orrára, nem akartam őt lehangolni. - Fúúú..olyan vagy. - Morcosan ráncoltam szemöldökeimet a következő megjegyzésére, szívesen csaptam volna vállon a szavaiért. - Előttem ne mondj ilyeneket, nem érdekel, ha rendetlenség van, de nem szeretném, ha komolyabb bajod esne. - Ezt követően kezdtem csak ellátni a sebét, szépen le is fertőtlenítettem, ő pedig apróbb szisszenésekkel tűrte ügyeskedésemet. - Mindjárt végzek - Próbáltam szavaimmal, de tudtam, hogy még csak most jön a nehéz feladat. Megjegyzésére a házi cicákkal kapcsolatban csak egy mosoly futott az arcomra, közben elővettem a tűt és cérnát, majd némi habozással méricskéltem a vágást, mely oldalától a gerincéig futott. - Ajj Jake, mindig belekeveredsz valami balhéba.- Sóhajtva húztam el a számat, majd megközelítettem a tűvel a sebet. - Ez most egy kicsit fájni fog, de össze kell varrnom a sebet, nem is értem, miért nem a kórházba mentél. De ne aggódj, csináltam már ilyet...- Tettem hozzá, nehogy ráhozzam a frászt. - Most pedig lazíts. - Elkezdtem a műveletet, ha apróbbat mozdult, abból sejtettem, hogy fájhat, de ezt meg kellett tennem az ő érdekében. - Arra gondoltam, ha jobb idő lesz, elmehetnénk a tóhoz, mit szólsz hozzá? - Beszéltetni akartam, miközben a sebét varrtam, amivel nagyjából negyed óra alatt végeztem is. Végül kötszert vettem elő, és gondosan lekötöztem a sebét, elállítottam a vérzését is. - Kész volnék, felöltözhetsz. - Végig simítottam a vállán, mintha csak ezzel jeleztem volna a munka végeztét, majd gondosan lefertőtlenítettem az eszközöket és visszatettem a dobozt a helyére. - Éhes vagy, csináljak valamit?- Sétáltam vissza a fürdőszobából, s kíváncsian pillantottam rá.
- Most biztonságosabb neked a hotelben. Még az egyszerű emberek is érzik, hogy lóg valami a levegőben. Nekünk is sokkal több munkánk és nehezebb dolgunk van... A következő megjegyzésre – hiába kínoz a hátamon a vágás – röviden elnevetem magam. - Akkor tudhatnád, hogy rossz pénz nem vész el... Én is tisztában vagyok vele, hogy sokakon nem lehet segíteni, nem lehet megváltoztatni az életüket, de nekem a kevés is elég, hogy úgy érezzem, megéri. Egy áldozat, aki nem hal meg, aki kiszabadul... máris van értelme annak, amit csinálok. - Nem is célom mindenkit megváltoztatni. Szusszanok egy fáradtat, de a bosszús kis fújására elmosolyodom. - Nyugi csak vicceltem. Vigyázok magamra, ha most nem is látszik. Mikor a tű átszúrja a bőrömet megrándulnak az izmaim, de ettől eltekintve moccanatlanul tűröm a procedúrát. Szinte kezdem megszokni. Lassan egy hímzett terítő kevesebb öltéssel büszkélkedhet, mint én. Ami a balhékat illeti, nem tudok nem mosolyogni rajta. - Látod? Zűrös pasas vagyok. Csak egy váltás ruháért jöttem haza, utána a kórházba mentem volna. A főnököm elevenen megnyúzna, ha nem foltoztatnám össze magam, és nekem is jobb ha hamarabb gyógyul. Ha lazítani nem is tudok, míg a hátamat varrja, azért nem mocorgok, és szótlanul tűröm. Elvégre ha már beszedtem a vágást, kutya kötelességem panasz nélkül kibírni, míg összeraknak. - Azt hiszem a tóhoz csak nyáron jutunk el, ha úszni is akarunk. Ha fürdeni szeretnél, akkor inkább menjünk uszodába. Mire végez, addigra azért leizzadok a kíntól, a halántékomon és a vállamon megcsillan a veríték, de mikor már megmozdulhatok, az amúgy is kukára érett ingemmel letörlöm a bőrömről. - Köszönöm... Nem is tudom, mihez kezdenék nélküled. Választok magamnak egy másik inget, mivel egy pólót felvenni most sokkal kellemetlenebb feladat lenne, és a nadrágomat is átveszem egy olyanra, aminek a dereka nem ázik a vérben. Már felöltözve sétálok vissza a konyhába. - Ölni tudnék valami ehetőért... De rendelhetünk is. Tisztában vagyok vele, hogy nincs itthon túl sok minden, amiből főzni lehetne, azzal pedig hatványozottan, hogy nem vagyok túl nagy segítség főzés ügyben.
- Helyes, ez a beszéd. - Mosolyogva bólintottam, jobban is teszi, ha vigyáz magára, mert különben velem gyűlne meg a baja. Miközben a hátát foltoztam, eszembe jutott, hogy hosszú idő óta nem láttam a családomat és az öcsémet. Nekem az elmúlt hónapokban Jake jelentette az otthont, még ha hülyén is hangzik mindez, talán ezért is aggódtam érte ennyire. - Zűrös vagy, de nem is tudnálak másképp elképzelni. - Rámosolyogtam, közben folytattam az öltéseket, végül lekötöztem a sebet, gondosan, ügyelve arra, hogy ha tiszta ruhát venne fel, azt ne vérezze össze. - Én..korcsolyázni akartam. - Vallottam be neki mosolyogva, meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen hidegben úszkáljunk. - De nem csak azért mennék ki, hanem a táj miatt, ilyenkor biztosan annyira szép. - A férfire pillantottam, de aztán nem akartam tovább nyöszörögni neki, biztosan jobb dolga is van annál, mint engem kísérgessen korcsolyázni. - Mindegy, nem fontos. - Sóhajtva legyintettem egyet. - Kész vagy, most pedig menj, és öltözz fel, nehogy még meg is fázz, mert akkor aztán tényleg kénytelen leszel itthon feküdni hosszú-hosszú napokig, amit gondolom nem tudnál betartani..és nincs mit. - Széles vigyor kúszott az ajkaimra, s míg ő elsétált átöltözni, addig elpakoltam a nappaliban, a pokrócot kivittem a fürdőszobába, majd visszasétáltam, s leültem egy kis szusszanás erejéig. Tekintetem körbevezettem a lakásban, nyugodtság töltött el, majd felálltam és visszasétáltam a konyhába, újra kinyitottam a hűtőt, ellenőriztem a mélyhűtött részét is, de sajnos nem találtam semmi ehető dolgot. Jake hangját hallva felé fordultam, immár kezemben két sörösüveggel, amit a hűtőből szerváltam. - Akkor rendeljünk, mert egy zacskóslevesből és egy fél konzervből nem tudok semmi jót összedobni. De addig is, találtam két sört. - Egyiket felé nyújtottam kibontva, másikból én magam kortyoltam, jól esett, kellemesen hűs íze végig járta a szájpadlásomat. - Pizza vagy kínai? Hm? - Kezembe vettem a telefont, érdeklődve pillantottam a férfire és vártam, hogy válasszon.
Sóhajtok egyet. Sejtem, miért aggódik értem Chantal, sőt, tudom, miért aggódik értem mindenki, aki kicsit közelebb kerül hozzám, aki egy kicsit jobban megismer. Zsarunak lenni nem életbiztosítás, megvesztegethetetlen, munkmanániás, önpusztító életet élő zsarunak lenni pedig ingyenjegy egy otthonos koporsóra. Az igazság az, hogy éppen emiatt találom magam előbb-utóbb egyedül az életemben. A körülöttem lévők nem bírják a stresszt, sem azt, hogy nem tudok, és nem is akarok megváltozni. Tulajdonképpen én is tudom, hová vezet az életstílusom, de nem tudok mást elképzelni magamnak. - Azt hiszem zűrösnek születtem. Sajnálom, hogy aggódsz miattam. Fáradtan fújok egyet, mikor pedig a korcsolyázás szó elhagyja a száját, enyhén zavarba jövök. - Ne haragudj, eszembe sem jutott, hogy erre gondolsz. Valószínűleg azért, mert nem tudok korcsolyázni. Félmosolyra húzom a számat. - De szívesen elviszlek, ha nem bánod, hogy valószínűleg több időt töltök a jégen fekve, mint a lábamon állva. El sem tudom képzelni, hogy képes legyek egy pár korcsolyával a lábamon talpon maradni. Azt meg szinte esélytelennek találom, hogy Chantal meg tudjon tartani. Szerintem legalább negyven kilóval nehezebb vagyok nála. Ahogy elhangzik a fenyegetés, miszerint nem mozdulhatok ki a lakásból, ha megfázom jelentősen gyorsabban megy az öltözködés. Miután idejöttem, és Simmons megfejelt a parkolóban itthon szenvedtem egy ideig tüdőgyulladással, és majd belepusztultam a semmittevésbe. Nem bírnám ki még egyszer. Mikor visszaérek, és Chantal belemegy a rendelésbe, sikerül bűnbánó kifejezést varázsolnom az arcomra, amiért felborítottam a háztartását alig egy hét alatt, bár sejtem, hogy nem várt tőlem mást. - Kínai, ha neked is jó. Tegnap pizzáztam a fiúkkal. Megvárom, míg rendel, addig szép lassan leereszkedem a székre az asztal mellett. - Minden rendben veled? Nem tudod, mikor engednek haza a hotelből?
- Nem születtél zűrösnek, egyáltalán nem, te csak végzed a dolgod, de talán túl sokat foglalkozol a munkával, Jake.- Halkan sóhajtottam, miközben leültem mellé a kanapéra, felhúztam a lábaimat és összekulcsoltam térdeim előtt az ujjaimat. - Hosszú távon ez nem tesz jót neked, de nem szeretnék beleszólni az életedbe, csak aggódom érted. - Rámosolyogtam, legszívesebben megöleltem volna, mert egy sebesült kis mackónak tűnt, legalábbis az én szememben. Tudtam, hogy életerős férfi és nehéz lenne őt átküldeni a másvilágra, de ettől függetlenül én aggódtam érte és úgy gondoltam, hogy kissé túlzásba viszi a munkáját, és semmit nem foglalkozik a magánéletével. Ez persze, megint csak nem tartozott rám, így nem is akartam osztani az észt, hisz én sem tudtam ezen a téren mit felmutatni. Helyette inkább témát váltottam, szóba hoztam egy kis kikapcsolódást, majd elnevettem magam, amikor ő az úszásra gondolt. - Nem, semmi gond, nagyon édes vagy. - Nevettem tovább és egy pillanatra megpaskoltam a combját, aztán visszahúztam a kezemet és hátamat a kanapénak döntöttem. - Én kiskoromban nagyon sokszor korcsolyáztam és imádtam, még annak ellenére is, hogy néha elhasaltam a jégen. Szívesen megtanítanálak, nem olyan nehéz ám. - Mosolyogva pillantottam rá és tovább nevettem. - Jaj te, egyensúlyozásban jó vagy, és ha biciklizni tudsz, akkor ez is fog menni. - Kacsintottam, majd felpattantam a kanapéről, a zenelejátszóhoz lépdeltem, és feltettem egy cd-t, amiről a legújabb slágerek szóltak. A hangerőt kicsit levettem, hogy a szomszédok ne jöjjenek át. - Tökéletes lesz a kínai, már rég ettem csirkét. - Hajamat egy hajgumival fogtam hátra, miközben újra felhúztam a lábaimat a földről,s úgy figyeltem, míg a férfi rendel telefonon. Egy pillanatra elidőzött rajta a tekintetem, aztán kérdésére egy halvány mosoly kúszott az arcomra. - Ha őszinte akarok lenni, akkor nem. A hotel túl nagy, alig ismerek valakit, és az a hotelszoba is olyan rideg. - Fintor futott az arcomra. - Itt sokkal jobb , és jó a társaság is. - Nevetve pillantottam rá. - Nem tudom, hogy meddig kell ott maradnom, de nagyon aggaszt a helyzet. Ráadásul semmibe nem avatják bele a kölyköket...gondolhatod, milyen rossz, mikor tudom, hogy valami baj van, és még sem tudok ellene mit tenni. - Ezt követően sóhaj hagyta el az ajkaimat, nem is igazán akartam beszélni a falkáról, mert egyelőre nem volt velük túl jó tapasztalatom. - Mikorra ér ki az étel?- érdeklődtem, mert farkas éhes voltam, közben felpattantam és a hűtőhöz sétáltam, hogy kivegyek egy sört. - Kérsz egyet te is? -
Kezdőlap
