- Vannak falai és teteje. Ennyi nekem most bőven elég. - felelem kissé morcosan, vagy inkább elszántan? Jaj, az "elkényeztetett hercegnőcske", aki bárhol hajlandó álomra hajtania fejét. Micsoda nonszensz gondolat! A bőröndöket csak az előszobáig vittük, a csoki viszont bevándorolt a nappaliba. Utolsónak a gitáromat hoztam be, és tettem le a szobában, aztán hoztam két poharat. - Dobd le magad! Kéred valamelyik dobozt? - mutatok a jégkrémre. Ha igen, akkor azt otthagyom. A nem kellőeket elpakolom a hűtőbe, és viszek vissza egy kanalat, ha kell, aztán ledobom magam az egyik fotelbe, hanyagul az egyik karfán átvetem a lábaimat, és egy újabb konyakmeggyes doboz végórái jönnek el. - Szóval a terveim. Én úgy terveztem eredetileg, amikor lemondtam, hogy nem változik szinte semmi. Ugyanúgy intézem a hotel ügyeit, és támogatom őt, amiben csak kell. S ezen igazából az sem változtatott volna, hogy összeáll Tarával. Amit nem tudok lenyelni, és nem is akarok, az a hangnem, amiben velem beszélt, és azok a kijelentések, amiket tett. Tompa vagyok érzelmileg, de a szellemem ép, nagyon is tisztán is világosan, mi több, érzelmek nélkül tudok fogalmazni. Tudom, hogy ez irritál egyeseket, de nem érdekel. - Értésemre adta, hogy nem azért kaptam meg a béta pozíciót, mert alkalmasnak tartott rá, hanem mert kegyes volt. És amúgy gyenge vagyok, és gyáva, meg egyebek. És mellesleg az én hibám, hogy kétszáz éve beleszeretett a kölykébe, és az is, hogy ezt ő még mindig szégyelli, és egész eddig letagadta magának. Megvonom a vállam, és benyelek két bonbont egyszerre. Hamar lenyelem, és közben még jelzem, hogy folyatnám. - És kikérte magának, amiért nem omlottam össze a hír hallatán, hogy megcsalt. Pedig hát ez már azért látható volt, amióta Tara a városba jött, hogy van közöttük valami. De hát, éljen az önismeret! Egy rövidke gúnyos nevetés hagyta el a számat, de azért nem lett virágos jókedvem. - Na, szóval minden bizonnyal kitűnően fog boldogulni anélkül is, hogy nekem további kegyeket osztogatna. Lesz másik bétája, hotelmenedzsere, szeretője ... pikk-pakk megoldja ő ezt ...
Ledobtam magam egy dobozra, átvettem egy doboz jégkrémet - répamérgezés helyett fagyimérgezésem lesz -, és miközben hallgattam Trisha elképzeléseit, beszámolóját meg egyebet, tömtem a bucim, hogy véletlenül se szóljak közbe, de attól még egy-két elkerekedő pillantásra futotta. Meg néhány rosszalló mordulásra. Castor, te címeres marha! Jó, mondjuk én ezen már meg se lepődök, elég régóta ismerem ahhoz, hogy tudjam: ő ilyen. Ez nem azt jelenti, hogy le kell nyelni tőle minden békát, viszont változtatni se nagyon tudunk rajta. Amolyan megszoksz, vagy megszöksz. Sokan választották már az utóbbit. ~ Azzal, hogy kiköltöztél, további tápot adtál annak, hogy gyengének tartson ~ mondtam minden vádló él nélkül, mert értettem én, miért lépett le a hotelből, ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy ezt Cas miként fogja elkönyvelni. ~ Büszke, arrogáns és beképzelt, ezt senki sem vitathatja, olyan, mint egy király. De a falkában nem csak ő van, a falka élete nem csak róla szól. ~ Próbáltam finoman utalni rá, hogy angolos távozásával kollektíven pofozott fel mindnyájunkat. Furcsa volt egyébként, hogy ilyen érzelemmentesen tudott erről az egészről beszélni. A magam részéről egyáltalán nem láttam gyengének. Pont ez volt a baj: ha gyenge lett volna, nem lenne érvágás, ha lelépne. De nem az! ~ Castor tegnap este meglátogatott. ~ Tarát inkább nem kevertem bele, amíg nem muszáj. ~ Elmondta a saját szemszögéből is, hogy mi történt, és arról is beszéltünk, hogy ki léphetne a helyedbe. Rohadt nagy szarban hagysz ott minket, ha nem jössz vissza. Ideiglenes Gabe és én fogjuk ellátni a feladataidat. ~ Gúnyos mosolyra húztam a szám. ~ Világszám leszünk: két tacskó egy széken. Egyszerűen nincs normális jelöltünk, és még ha Gabe, vagy én tudnánk is vinni a dolgot, átkozottul keveset éltünk hozzá, és egyikünk sem nagy ellenfél egy kétszázötven fölötti farkasnak. Gabe még egy korombelinek se... Én még úgy-ahogy álltam a sarat a kétszáz, kétszáztízesek ellen, de afölött már nekem is lőttek. Egy alfa mellé pedig mind jellemben, mind fizikálisan erős béta kell. Ezzel nem arra akartam célozni, hogy Trisha könyörögje vissza magát. Csak kicsit rávilágítani, hogy mekkora a slamasztika.
Arra, hogy Castor meglátogatta, csak röviden felnevettem. - Ne szépíts, Duncan, Tarához ment. Gondolod, ha kicsi kedvence nem lett volna ott, akkor is beállít hozzád? Na, ez gonosz volt, de legalább igaz. - Én is tudom, hogy nincs más a helyemre. - felelem aztán komolyan. - De nem is kell. Béta semmiképpen. Castor nem tud együttműködni senkivel. Ami meg továbbiakat illeti ... hónapok óta azt nézem, ahogy a kicsik halálra gürizik magukat. Gabe, Ash és részben Liu kiépítették a biztonsági rendszert. Liu napi három edzést vállat, plusz a falkabelieket, amíg Cas hagyta. Ash és Gabe emelett az egyetemen szereztek állást. Erre a nagyok? Kezdjük veled. Leléptél. Aztán jött Tara, és amióta megérkezett Fairbanksbe azzal tüntet, hogy ő úgy falkatag, hogy közben nem az, és hetente fenyegette meg Castort azzal, hogy lelép, és itt hagyja. Ez a nagy marha meg retteg ettől, és Tara a feje tetején is táncolhatna. Közölte velem, hogy ... - megakadok - ... nem, azokat a szavakat, amiket az a kis liba mondott nekem, nem vagyok hajlandó megismételni. Legyen elég, hogy ha Bordeaux-ban bárki ezt merte volna nekem mondani, már halott lenne. És nagyon örülne neki, hogy már meghalt. - morranok egyet, a bestiám véleményt nyilvánított - De mi lett volna, meg megragadom, és a hajánál fogva bevonszolom a hotelbe, és ronggyá verem? Szerintem Castor kinek a pártjára állt volna? Ha eddig egyetlen neheztelő szót nem mondott neki, mit tett volna ekkor? Nem, már csak az kellett volna, hogy esetleg utána elmarasztaljon. Igazából ekkor éreztem először azt, hogy a címem semmit nem ér. Nem azért, mert gyenge vagyok, hanem mert meg van kötve a kezem. Liut összeverte, majd törött lábbal egyedül kiküldte holdtöltézni, neked kitépte a nyelved, Katharinának legrágta a két lábát. Hogy Gabe-el mit műveltetek anno, azt nem is említeném ... De Tara, ő szent és sérthetetlen. És ez nem azért fáj, mert féltékeny lennék. Morcosan bekapok egy újabb adag bonbont, s a csomagolást csak úgy elhajítom a szobában. A következő napokban rengeteg időm lesz rendet rakni. - Azt hiszed, a kicsik nem látják ezt? Csak bölcsen csendben maradnak.
Volt abban valamit, amit Trisha mondott, több is, mint szerettem volna. A kérdés, amit a fejemhez vágott nem rendített meg. ~ Valóban, a házamba Tara miatt ment, engem az orfeumban keresett ~ mondtam hűvösen, mint a fagyi, amit eszegettem. ~ Igazad van, Castor nem kompromisszumképes, és igazság szerint elképzelni se tudok olyan bétát, akit megtűrne maga mellett. Legfeljebb, ha az illető erősebb lenne nála, de akkor meg inkább alfa lenne. ~ Beletettem a kanalam a fagyis dobozba, azt pedig a lábam elé raktam, és keményen Trisha szemébe néztem. ~ Amit viszont te most csinálsz, ugyanaz, amit Tara és Castor szokott. Vagy én. Lelépsz, és más hibáit hozod fel. Ha én itt lettem volna, akkor is güriznének a fiatalok, mert kevesen vagyunk, és idősebb is alig akad köztünk. Az igazat megvallva, inkább ők szakadjanak meg a munkában, minthogy Raffaellóra bízzam bármelyik biztonsági rendszer beszerelését. Ha most elmész, vagy ha csak végleg ide kiköltözöl, akkor semmivel sem leszel különb Taránál, vagy nálam. Csak úgy, pótcselekvés gyanánt kanalaztam egyet a fagyiból. ~ Ha azt akarod, hogy a poszt, amit ad, a tiéd legyen és senki ne vonhassa kétségbe, hogy az hatalommal jár, akkor aszerint kell cselekedned, még ha ez azt is jelenti, hogy Castor ideig-óráig megorrol. Nekem kitépte a nyelvem, mert elmondtam, amit gondoltam, és az nem éppen egyezett az ő véleményével. És lehet, hogy még mindig nem érek annyit a szemében, mint a megpattanásom előtt, de fogok. Többet is! ~ Felálltam, és körbejártam a helyiséget. Nem tudtam nyugton ülni a fenekemen, mozgás kellett! ~ Most kaptam tőle egy esélyt erre, mert olyan előnyöm van, ami neked nem volt: én ismerem őt. Régről. Hidd el, nem a hajbókolásokért becsül valakit, vagy azért, mert jól nyal talpat. Neki az erős az értékes, hogyha ő el is gyengül, legyen olyan mellette, aki akkor is sziklaszilárd. Te erős vagy, Trisha. Ott voltál neki, de most mélyponton van. ~ Megálltam vele szemben, tőle pár méterre. ~ Neki is, és nekünk is szükségünk van rád, a segítségedre. Ha ő nem tud felülemelkedni a kicsinyes viselkedésen, akkor emelkedj te. Jó alfa, értékeli. Nekem például hatalmas elismerés volt, hogy hozzám fordult, a holdtölte után, és hogy engem kért fel arra, amire. És ez nem azért volt, mert Tara nálam lakik. ~ Senki sem kényszeríthet rá, hogy visszagyere. De szeretném, ha hamarosan újra otthon lennél.
- Mindenben igazad van, Duncan. - bólintok komolyan. - Ha mondjuk száz évvel fiatalabb lennék, nekem si ezek lennének az érveim, és így gondolkodnék. Csakhogy nekem már nincsen szükségem mások elismerésére. Nem abban mérem magam, hogy valaki kedvel-e vagy sem. Én nem azért jöttem ide, mert el vagyok veszve, és kellett valaki, aki befogad. Én úgy véltem, hogy ha csatlakozom egy falkához, akkor az a falka nyer velem, és én adhatok. És az alfa személye alapján választottam ezt a falkát, hiszen titeket nem ismertelek. De olyan mélységesen csalódtam, ahogyan szerintem életében legfeljebb egyszer-kétszer csalódik az ember, még ha egyébként hosszú életű farkas is. S valóban, a falka nem csak Castorból áll, és ti vagytok azok, akik miatt még egyáltalán a városban vagyok. De nem vagyok benne biztos, hogy képes lennék beilleszkedni a csapatba. Persze, ha roppant mód pedáloznék, esetleg megaláznám magam Castor, meg Tara előtt, akkor eltűrnék, hogy tovább gürizzek. De őszintén szólva, szükségem van nekem erre? Nincs. És kötelező nekem önfeláldozónak lennem? Nem. Nem akarlak megbántani, de ez nem elég érv, hogy nektek szükségetek van rám. Már régóta figyelem, ahogy a világot a hátán viszi pár lelkes őrült, míg a többiek belőlük élősködnek, és a vérüket szívják. Soha nem szerettem a vérszívókat ... Felkeltem és odaballagtam hozzá, aztán megöleltem, és megsimogattam a fejét. - Ezt most nem csak te kapod, hanem a többiek is, tőled korban lefelé. Nekik jár. - adtam egy csókot a homlokára. - Nem akarlak áltatni, Duncan, de ha valami hirtelen nem változik jelentősen, akkor én napokon belül továbbállok innen.
Viszonoztam az ölelést, méghozzá szorosan. Miért kell a felnőtteknek ilyen bonyolultnak lenniük? És miért elég egy-egy ilyen gesztus még mindig ahhoz, hogy gyereknek érezzem magam? Talán mert valójában sose kezeltek akként? Mert nyűg voltam a szüleim hátán? Franc tudja... Lehunytam a szemem, amikor a homlokomra adott csókot, és az emlékezetembe véstem őt. Ha el is megy, én nem akartam elfelejteni. Röhejes, esküszöm, hogy ez utóbbi pár évben milyen ragaszkodó lettem! Megmondhattam volna neki, hogy engem nem csak az elismerés hajt, én szeretem Castort, annyira, amennyire egy alfát, egy barátot, vagy... vagy akár egy apát szeretni lehet, ezért is akarom, hogyha meghallja a nevem, vagy meglát, örüljön, és büszke legyen. Ugyanakkor haragudtam rá, amiért így bánt egy értékes nősténnyel, aki szintén nem szűkölködik önbizalomban, ha a saját fontosságáról van szó. De ebben a korban már azt hiszem, ez megengedhető és megérthető. ~ Azt tudod már, hogy hová mennél? ~ kérdeztem még gondolatban is csak csendesen, és azt hiszem, ebből lerítt, hogy én tényleg azt szeretném, ha maradna. Viszont ha komolyan menni akar, ki vagyok én, hogy megállítsam? Erőm se lenne elég hozzá.
- Nem, még nem tudom. Elképzelésem sincs. Még abban sem vagyok biztos, hogy be akarok-e csatlakozni egy újabb falkába. Egyenlőre elegem van mások nyűgjeimből és a hatalmi harcból, a kinek mije nagyobb játékokból. Lehet, utazgatok egy kicsit, megismerem a világot. Eddig amióta beharaptak szinte folyamatosan dolgoztam. Nem is ismertem már életformát, de azért ez a pár óra elgondolkodtatott, hogy nem ez az élet egyetlen értelme. A következő pár napban pihenni fogok. Jókat szeme, nagyokat alszom, TV-t nézek, és könyveket olvasok. Aztán majd meglátjuk, mi lesz. Már most alig várom, hogy kimondtam ezt a felsorolást. Fáradt vagyok, az az igazság, mind lelkileg, mind fizikailag. Nyugalomra vágyom, és pozitív élményekre. Ezt nem hiszem, hogy a következő hetekben a hotelben megkapnám. - Vigyázzatok magatokra! Ez az egyetlen kererűség az elválásban, hogy féltem a kicsiket. De nem zárhatnám őket burokba semmiképp. Bármikor belefuthatnak egy őslakosba, aki hidegre teszi őket. És nem foghatom a kezüket, főleg nem mind a háromét egyszerre, akkor se, ha maradok, vagy ha béta lennék.
Halványan, kissé bánatosan elmosolyodtam. A felsorolás jól hangzott, de a visszavonulás, a búcsú, ami mögötte volt, már kevésbé. Mélyen meghajoltam előtte, ahogy az egy bétának kijárt, és sajnáltam, hogy csak ennyi ideig volt Castor társa a falka élén, mert neki, úgy éreztem, kijárt a meghajlás. A bizalom, amivel a tarkómat mutattam felé és védtelené tettem magam egy esetleges támadás ellen, amiről most tudtam, hogy úgyse kell tőle tartanom. ~ Ha úgy érzed majd, hogy segíthetek valamiben, tudod a számom, azt is, hol találsz ~ egyenesedtem ki, és mélységes tisztelettel néztem rá. Hiába, egy király lánya állt előttem. Egy igazi hercegnő. ~ Az ősök szellemei óvjanak utadon! Így búcsúzott a vérvonalam, már ha lehetett hinni a feljegyzéseknek. Hogy miért így köszöntem el? Mert ez legalább annyira a részem volt, mint a falka. Ha megtagadnám, azzal magamból tagadnék meg valamit, és én semmit és senkit nem akarok elveszíteni. Biccentettem még neki, s ha csak nem volt még mondanivalója, távoztam. Elmondtam, amit akartam, megtudtam, amit kellett, még győzködhetném, ám amíg benne nem születik masszív elhatározás, hiába minden szó. Amit lehetett, megtettem, több tőlem ebben az ügyben nem futotta... Kint behúzódtam egy sikátorba, indulatosan ledobáltam magamról a ruháim, egy kukába gyűrtem őket, átváltoztam, és futásnak eredtem az erdő felé. Csak egy órát akartam egyedül, semmi többet.
Kezdőlap
//
