Nos, már jócskán estefelé járunk. Ha kinéznék még láthatnám, ahogy a nap ráveti haldokló sugarait a földre, de engem most nem az érdekel. Ütemesen csapkodom a billentyűket, és próbálok megelégedni azzal, amit ott látok. Egy pillanatra megállok és hangosan olvasni kezdem a szöveget. - „Saját lihegésének hangja szinte széttépte a dobhártyáját. Rohant, ahogy csak bírt, cipője ütemesen ütődött a betonnak, de őt ez nem érdekelte. Szúrt a mellkasa, de tudta, hogy ha megáll, akkor meghal. Márpedig Lucy Hart nyomozónő élni akart, jobban, mint bármit. Otthon várta a kislánya, kivételesen volt értelme élnie. Eltökélte: nem fog itt meghalni.” – Fölemeletem a tekintetem és a narancsszín égboltot bámultam egy pillanatig, aztán a szoba falán árválkodó poszterre néztem. Direkt olyan helyre raktam, ahol bármikor megláthatom, ha fölébredek az ágyban. – Nem valami jó, nem igaz, Mr. Lordi? Te zenében jobb horrort írsz, mint én prózában… És most egy nyomorult poszterhez beszélek. Tényleg kezdek megzakkanni, attól tartok. Végignyúlok inkább az ágyon és körbetekintek, megszemlélve munkám gyümölcsét. Azóta szórakozok ezzel, hogy felébredtem. Jó, kivéve a kis kirándulásomat a városba ma. A falon ott van a Sabatonos és a Hammerfallos poszter egymás meleltt, átellenben a Nightwishes, velem szemben pedig a Lordis. Két erősebb hangfal is fölszerelésre került, bár szerintem nem fogom gyakran használni őket, mert olyan embertelenül hangosak, hogy ki lehetne üríteni velük a hotelt. És persze az elmaradhatatlan CD kollekció a kis könyvespolc alatt, ami egyelőre még üres. Újra kell rendszereznem a regényeket, mielőtt kiraknám őket, a szállítás során összekeveredtek. Szóval csak fekszem ott és azon gondolkodok, hogy mégis mit kellene írnom? Megvan a cselekmény a fejemben, de valahogy nem akar összeállni a megírás maga… Pedig képes vagyok rá, tudom! Gyerünk, van egy talpraesett, kemény főhősnőm, egy lányka, aki nemrég talált rá, meg egy halott Alfa, akit újra össze akar rakni a bánattól félzakkant falka. Ez eddig nem is rossz… Most viszont kellene valami inspiráció, valami ütősebb karakter a gonosz oldalon is. Valaki, akivel azonosítani lehetne a falkát. Valaki, aki méltó vetélytársa az okos, gyönyörű és kemény Miss. Lucy Hart nyomozónak…
Egy újabb kartondobozzal tartok Kelly szobája felé, majd odaérve bekopogok. Azaz bekopognék, de valahogy rosszul mérem fel a terepet így a dobozzal az orrom előtt, és túl közel lépek az ajtóhoz, a doboz hamarabb a falhoz ér, minthogy én elértem volna az ajtó lapját kopogási célzattal, és a lendülettől szépen visszapattanok. Hát, sikerült kopogni, csak kissé furán, mert apró, illedelmes koppantások helyett egy nagyobb dübbenés jelezte belépési szándékomat. Jobbnak láttam szóban, vagy gondolatban megerősítést küldeni. ~ Kelly, elnézést a zavarásért, de találtam még egy dobozt, amin a neved van. Persze ettől még nem garantált, hogy az ő holmija, lehet hogy csak rossz nevet írtak rá, és valaki a falkában már hónapok óta szentségelve keresi a cuccát. Az lesz az élmény neki odaadni ... de legyünk optimisták, és reméljük, hogy ebben is Kelly cucca van! Mondjuk, nekem még mindig elérne minden holmim egy nagyobb hátizsákban.
Tanácstalan révedezésemből egy dördülés robbant ki. Mi a fene, robbantgatnak…? Nem, annak másféle hangja van. Aztán megkapom Liu üzenetét és halkan fölnevetek. Istenem, de kár, hogy nem láttam ezt a jelenetet. Annyira aranyos lehetett! Mindenesetre gyorsan fölpattanok az ágyról és az ajtóhoz ugrándozok. Kedvesen mosolyogva nyitom ki az ajtót, hogy szembenézzek Liuval. - Tippeld meg, hogy újabb adag könyv-e – mondom mosolyogva, félig magamnak, félig neki. Eh, még mindig nem álltam vissza normálisra. Megköszörülöm a torkom, és kedvesen nyújtom a kezem a csomagért. – Köszönöm, Liu, kedves tőled, hogy felhoztad nekem. Téged használnak kézbesítőként? – kérdem, és itt már kissé elkomorodok. Miért szívatják szegény srácot? És ha ő nem lenne, akkor velem furikáztatnák? Egy kicsit várok, amíg megadja a választ, majd intek neki, hogy jöjjön be. - Volna egy lényeges kérdésem, Liu, mint alkotói válságot átélő író a farkaskölyök felé. Szerinted milyen a leggonoszabb farkas, akit zsigerből lehet gyűlölni? – kérdem, ismét szélesen vigyorogva. Tényleg érdekel a véleménye, mert nem boldogulok azzal a gonosz, csúnya ordassal. Rohadna meg, még arra is gondoltam, hogy olyan legyen, mint Castor, de nem hiszem, hogy ez nyerő ötlet lenne. Előbb vagy utóbb ő is olvasni fogja, főleg akkor, ha már kezd kifogyni a tüzelőanyagból, és akkor nem hiszem, hogy örülne neki, ha visszaköszönne a főszemétláda alakjában. Közben figyelem, hogy mit szól a berendezéshez. Vicces lenne, ha kiakadna rajta. Hát, nem egy tipikus gyerekszoba, főleg nem olyan, amilyet tőlem elvárnának. Tekintetem az ággyal szemközti poszterre siklik. Ha nem akad ki rajta, akkor már nagyon bírom a srácot.
Kelly ajtót nyit, és átveszi a csomagot. - Igen, a súlya alapján szinte biztos vagyok benne, hogy ebben is könyvek vannak. - jegyzem meg, és farkas erő ide vagy oda, szusszanok egyet, amikor megszabadulok a tehertől. - Igen, én vagyok a lóti-futi. Wáááááááááh! - bólintok rá, miközben beljebb lépek, aztán ugrom egyet a meglepetéstől, amikor a falról öt múmia akar nekem rontani, és szerencsésen letarolom Kellyt dobozostul. - Bo ... bocsánat! Basszus, megijedtem egy posztertől? Igen. Ha ránézek, még most is kissé megremeg a gyomrom. De hát a jelen helyzetben ez nem annyira csoda. Sokan pályáznak rám, és megfogadtam, hogy éber leszek. Azt hiszem, ebből egy kicsit most már vissza lehetne venni. Felsegítem a földről, fejem búbjáig elvörösödve, és aztán a kérdésen kicsit még elfilózom. Hát, mit ne mondjak, a kérdés zsigerből érint mostanában. - Nem is tudom ... elég sok szemétséggel találkoztam már, amióta farkas lettem ... Nem, én sem óhajtanám Castort említeni, bár a mai beszélgetésünk után a lasagna felett megint nem a szívem csücske az alfám, és atyám egy személyben.
- Szegény. Biztos nehéz lehet… Basszus! – kiáltok fel, amikor teljes vállszélességgel hátraugrik Mr. Lordi és csapata láttán. Hátratántorodok, elbotlok és az egyik könyv, név szerint valami, szép, vaskos, keménykötésű King úgy vág orrba, hogy csillagokat látok. – Nincs semmi gond – tekintek föl a srácra. Hát, az én reakcióm is hasonló volt, amikor megláttam az első klipjüket, de imádtam. Jó, két napig nem aludtam utána, és akkor csak úgy, ha magamhoz szoríthattam apám nyílpuskáját. Hát, nem volt nekem sem egyszerű gyerekkorom, azt hiszem. Az orrom nem tört el, úgyhogy éppenséggel jól érzem magam. Fölszedem King regényét a földről és a rakás tetejére rakom. Szegény, szegény Christine, pedig hányszor olvastam ezt is. „Megharapott az a dög!” Most már engem is, barátom, most már engem is. Időközben leülök az ágyra és lerakom magam mellé a dobozt is. Feltekintek Liura és intek, hogy üljön le ő is nyugodtan. Közben magamhoz veszem a laptopot és magyarázni kezdek. - Azért érdekelne a véleményed, mert elég csúnyán elakadtam. Szeretnék egy farkast a regénybe, aki megtestesít sok rosszat, amiért lehet minket utálni, de nem akarom laposra a karaktert. Kellenek neki motivációk, kellenek a célok. Nem lehet csak szimplán gonosz – mondom, megint inkább csak magamnak. Azonban igenis érdekel a véleménye, ezért is kérdeztem első sorban. Közben azért ránézek a nevesített poszterre és elkap a nevethetnék. Nem rajta nevetek, hanem az egész szituáción. Istenem, mindig is gondoltam, hogy egy először egy metálzenekar miatt fogom hanyattvágni magam, de azért nem így képzeltem a dolgot.
Kelly nem haragszik meg, de én már tényleg kezdem kissé becarinak érezni magam. De leülök, és megpróbálok a kérdésre koncentrálni. Nem könnyű. - Épp ma délelőtt kaptam meg Castortól, hogy én talán nem is tudok gyűlölni, és hogy ezért nem vagyok eléggé fakas. - kezdem egy nagy sóhajjal. - Szóval az az érzésem, hogy nem a legjobbtól kérsz tanácsot ebben az ügyben. Én nehezen tudom beleélni magam ilyen gonosz figurák lelkivilágába. Megint felrémlik előttem a délelőtt, a főzőcskézés, a beszélgetést, ami jól indult, de pocsékul végződött. Soha többet nem mászom bele ebbe a csapdába, hogy beszélgetést kezdeményezek vele! Ha kérdez válaszolok, ha rázósat kérdez, akkor kitérek a válasz elől. Ha valamiről nagyon muszáj, akkor beszámolok, de semmi más. - Azt hiszem, van aki azért gonosz, mert bárkit, és bármit beáldoz a célja érdekében, és van, aki azért mert gyűlöl, és rombolni akar. De ne kérd, hogy én kitaláljak egy ilyen célt ... Nem tudom, hogy Castor mennyire gonosz. Néha az az érzésem, hogy az, és csak álca az, amikor másként viselkedik. aztán néha meg azt gondolom, hogy nem az, de annak akar látszani, mert úgy véli, hogy egy alfa gonosz, és ezért tesz ilyen dolgokat. De valószínűleg egyik sem az igazság, és hogy miről is van szó, azt éppen a fentebb említett "hiányosságaim" miatt nem fogom megérteni.
- Ha engem kérdezel, farkasnak lenni inkább valamiféle… betegség, vagy tudom is én kérdése, mint gyűlöleté. De mire értette? Egyébként sem tudtam soha beleélni magam a világukba, éppen ez is volt a fő problémám mostanában – mondom. Tényleg kezdett érdekelni a témája. Castor embertelenül bánt ezzel a szegény sráccal, még én is érzem a belőle áradó szomorúságot, márpedig nekem nincsenek olyan kifinomult érzékeim, mint másoknak itt. Amikor a mondanivalója második részéhez ér térdre ugrok, két kezembe kapom az arcát és csókot nyomok a homloka közepére. – Te egy hihetetlen zseni vagy, Liu! – kiáltom, és közben dolgoznak a fogaskerekek. Elkezdek fel-alá csörtetni, mint holmi őrült. Most kellene beraknom valami zenét, de tekintettel vagyok Liura, és úgy döntök, hogy ezúttal Mr. Lordi vagy Joakim segítsége nélkül rakok össze egy erősebb jellemű karaktert. - Mit szólsz ehhez? – kérdem, miközben még a járkálást sem fejezem be. – A neve Gerald Bossao. Ne érdekeljen hogy olasz, lehet még belőle hupikék törpike is. Mániákusan imádta az alfáját, így amikor azt szitává lőtték New York közepén úgy döntött, hogy kezébe veszi az ügyet és legyőzi a halált magát, és visszahozza a főnököt. Persze nem normális figura, bármikor beáldozza a rá maradt kölyköket a célja érdekében… - Megpördülök a sarkamon és kis híján még az egyensúlyomat is elveszítem. Abban a pillanatban, hogy a pánikpatkány azt hiszi, össze fogok zuhanni már töröl is minden gondolatot a fejemből. Az egész eszmefuttatás úgy vész oda, mint a mentetlen word dokumentum. – A tetves rohadt életbe! – kiáltom el magam. – Ezt azért már én sem hiszem el! Ismét lehuppanok mellé és szívem szerint zokogni kezdenék. - Megjegyeztél bármit is abból, amit itt az előbb összehordtam, Liu? – nézek rá könyörögve a sírás határán. Ha elveszett ez a karakter, akkor én felkoncolom magam, de élve.
Hogy mire értette Castor? Hát nagyjából a valóságra. Egy részével a mondandójának még egyet is értenék, ha nem olyan degradáló hangsúllyal mondta volna. Éppen ezt próbálnám kifejteni Kellynek, amikor elszabadul a pokol. Vagyis a pokol nem, mert a zombik a falon maradnak, és Kelly sem kezd démonalakot ölteni, de ettől még engem mélyen megvisel a "heppiség" és szeretet ilyen viharos megnyilvánulása is. Hallgatom amit mond, és próbálom értelmezni az egészet. A történetbe nehezen helyezem bele magam, főleg, mivel elakadok a hupikék törpikéknél. Ebből vesztemre, és egészen véletlenül sikerült több részt is megnéznem. Egyik távoli rokonom gyerekeire vigyáztam egy délutánom, és ők éppen hupikék törpikés korszakukat élték. Hát ... nem, inkább nem részletezem, milyen volt az a délután nekem. Kínából kiszabadulva egy igen erős kultúrsokk ért elég hamar. Kelly tovább hadar, aztán pörög, kis híján beleesik az ölembe, és aztán összeomlik. - Mármint abból, hogy Törpapa darabokra esik, és össze akarják ragasztani? - kérdezek vissza gyanakvóan. - És a kis törpmanókat kellene Hókuszpók üstjében ragacsos sziruppá főzni a művelethez? Jaj, hát fantáziám nekem is van, és már ama délután felidézése is elég volt, hogy igen extrémen idióta irányban induljon el. Amúgy mivel elakadtam a hupikék törpikénél, a többit már csak ilyen hevenyészett visszajátszás formájában tudom felidézni. De kölykök, és feláldozás az volt benne.
Liu arcán látom, hogy a kirohanásom nem nyerte el éppen a tetszését. Igen, apám is volt így vele, pedig ő látott már cifrább dolgokat is tőlem. Igazából az ő kis kirohanása sem nyerte el az én tetszésem, de tökmindegy. Amikor Liu visszamondja mindazt, amit megértett a szövegből felnyögök és a legközelebbi párnába temetem az arcomat, amihez viszont végig kell nyúlnom az ágyon. Sűrű káromkodásokat mormolok a párnának, de közben azért igyekszem nem zokogni. - Bocsi – nézek föl rá – csak néha rám jön a bolondóra, ha ötletem támad. Olyankor pedig nincs kegyelem senkinek, aki a közelemben van. – Még egy mosolyt is sikerül kipréselnem magamból, de úgy döntök, hogy inkább fekve maradok. Egy kicsit bűntudatom is támad. Nem kellett volna így a srácra zúdítanom ezt az egészet. Neki is megvannak a maga problémái, amiket elmondott, én meg beindultam, mint valami felhúzott kisautó. Fenébe az egésszel. Inkább csak megtámasztom a fejemet és felkönyökölök. - Tegnap én is összefutottam Castorral. Tudod, mondtam, hogy megyek bejelentkezni hozzá.. hát, első kézből bizonyosodhattam meg arról, hogy mennyire figyelmes apuka is – nevetek föl halkan. – Mindenesetre, azt hiszem megértelek. Nem vagyok itt régóta, de szerintem nem szép tőlük, hogy téged szívatnak mindennel. Miért nem tudja valami londiner felhozni a csomagokat? Gondolom senki sem változik farkassá itt bent, akkor meg miért téged… - Inkább elhallgatok, mert érzem, hogy kezdek idegessé válni. Igazából mindig az vagyok, ha ilyesmit látok. Miért nem tudják a kisebb farkast rendesen nevelni, nem szopatással, hanem segítéssel? Áh, biztos valami olasz szigor. – Figyelj, tehetek valamit érted? Tudod, ha kellek, akkor bármikor itt vagyok.
Én már elkönyveltem magamban, hogy Kelly egy amolyan szőke ciklon vörös változatban, és igyekszem toleránsan viselni az érzelmi ingadozásait. Így aztán amikor "zokogva" a párnára omlik, én csak inkább letelepszem eléje a padlóra törökülésben, és megvárom, amíg újra kommunikációképes lesz. - Szerintem egyenlőre még mindig én vezetek azzal, hogy ledöntöttelek a lábadról, szóval belefér. - közlöm nagyvonalúan. A következő okfejtéssel egybekötött dohogás hallatán viszont enyhe vörös pír kúszik fel a fülem mögül indulva, mert eszembe jut az eset Amberrel. Arra, hgoy Castor milyen "apa" inkább már nem is mondok semmit. - Ezt nem merném teljes bizonyossággal kijelenteni ... - jegyzem meg óvatosan. - Amúgy meg abba a raktárba én sem engednék be senkit. Ki tudja, kinek milyen cucca van még ott ... és ami engem illet, én tényleg boldog vagyok, hogy legalább kis dolgokban hasznomat veszik. És neked is megígértem, hogy segítek, szóval ezek után ugyan ki más is hozhatta volna fel a cuccodat? Na, erről ennyit, a téma túl van ragozva. Végre van egy kölyök, aki ugyanúgy lóg a levegőben, mint én, és akkor már nyugodtan lóghatunk együtt is. - Ha elfogadsz egy tanácsot, akkor Castort feltűnésmentesen, de kerüld el. Próbáld meg a minimálisra szorítani a vele való érintkezést! Ne kérj tőle semmit, és főleg nem mondjál véleményt, még akkor sem, ha úgy nézne ki, hogy éppen szívesen venné tőled, mert közvetlen hangulatban van. - sorolom neki nagyon komolyan, hogy mit ne tegyen. - S főleg ne mondj neki olyat, hogy te is képes vagy bármi hasznos cselekedetre, mert ezen eddig még mindig összevesztünk. Neki csak az hasznos, aki verekszik és gyilkol. Mi meg korunkból adódóan még erre nem nagyon leszünk képesek. Szóval a következő 100-150 évben jobb, ha meglapulunk.
Örülök, hogy Liu nem akadt ki rajtam. Tudom, hogy néha embertelenül nehéz velem, de boldog vagyok, hogy ő el tud viselni. Huh, rettegek attól, hogy más farkasoknak talán nincs ilyen türelme. Rövid úton husika lesz belőlem, attól félek. - Nálad a pont – közlöm és érzem, hogy hanyagolná a témát, így inkább nem is erőltetem. Lenne ezzel kapcsolatban még pár kérdésem, mint például az, hogy mégis milyen idióta vadbarom küld futárszolgálattal veszélyes tárgyakat, de inkább nem teszem. Ellenben, amikor áttér Castorra már ismét csupa fül vagyok. A tanácsai jók és mindenképpen meg akarom fogadni őket. – Hidd el, én sem terveztem rárúgni az ajtót és követelni, hogy adjon zsebpénzt, mert elfogyott erre a hónapra – nevetek föl halkan. - Tartok én attól, Liu, hogy ha olyasmit mondanék neki, akkor kiállítana az utcasarokra öt dolláros menetekért, erre meg nem igazán vagyok vevő – mondom, szavaim pedig át vannak itatva iróniával. Vagy talán szarkazmussal? Olyan kevés választja el a kettőt, hogy néha még én is belekeveredek. Azt hiszem inkább csak az élük. A szarkazmust bántó szándékkal használják, szóval ez inkább irónia volt. – Érdekes lesz százötven évig kushadni… Na sebaj, majd megoldjuk valahogy. Minél kevesebbet vagyunk szem előtt annál jobb, nem igaz? – kérdem. Igazából nem tetszik az ötlet, hogy meglapuljak, miközben a fejünk fölött dúl a háború, de meghalni sem akarok. Majd egyszer, szép öregkort megélve, amikor már elismertebb is leszek, talán akkor. De semmiképpen sem most. - Köszönöm, hogy felhoztad a cuccomat – mondom, és rámosolygok. – És persze köszönöm a tippeket is. Még mindig úgy gondolom, hogy úgy éljük túl a legkönnyebben a dolgot, ha összetartunk, szóval a korábbi ajánlatom még mindig áll.
Nos, úgy tűnik, Kellynek sem voltak túl pozitív tapasztaltai Castorral kapcsolatban. Ez megnyugtató, úgy tűnik egyrészt nem én vagyok túl érzékeny, másrészt meg nem csak velem van baja. Hogy Kellyt az utcasarokra állítaná? Nem tudom, mit beszélgettek, de akkor már inkább ingyen mosogatnia konyhára, gondolom. - Persze, hogy összetartunk! - bólogatok készségesen. - Amúgy a többiekkel szemben ez annyira nem igaz. Például Duncan jó fej, Gabe és Ash sem beképzelt - kezdem sorolni, kivel érdemes kezdeni valamit - Tara kicsit talán ingatag vérmérsékletű, és most Castorral jár ... - innentől nem vagyok benne biztos, hogy elősegíti a meglapulást, ha vele vagyunk együtt - ... Ja, és itt van Aaron, aki nemrég érkezett, de úgy tudom, hogy a kölykök elvileg rá vannak bízva. Aztán vagyunk még többen is, de a többieket szinte egyáltalán nem ismerem. Szóval ettől még van társaság. Igen, igazából egész jól el lehet itt lenni. Ha az ember ügyesen lavírozik, akkor bajok nem lesznek talán ... Ha az eddigieket tanulópénznek tekintem (elég drága tanulópénznek), akkor könnyebb túllépni rajtuk. - Van egy elég nagy könyvtár az egyetemen, már ha szeretsz olvasni, és nem vet fel a pénz. - jut még eszembe egy fontos információ. - És az biztonságos terület, mivel az őrzőké, szóval a hegyiek ott nem nyaggatnak majd.
- Köszi a tippeket – mosolygok rá. Valószínűleg beszélni fogok ezekkel az emberekkel, főleg azzal az Aaron nevűvel, akinek elvileg felügyelnie kell ránk. Bár érdekelne, hogy hol is volt pontosan, amikor Asht megverték. Meg kell majd látogatnom őt is valamikor. Bár igazából önös érdekből tenném, hiszen a betegszobán van a legtöbb esélyem megtalálni Dr. Hartot, én pedig beszélni akarok vele ismét. Még azelőtt, hogy Castor találná meg, és mondaná el neki, hogy érdeklődtem utána. Amikor megemlíti a könyvtárat egyszerre csillan föl a szemem és önt el a csalódottság. Ó, a könyvtárak… sosem voltam nagy barátjuk. Van egy csúnya tulajdonlási vágyam, márpedig ez nem szerette annyira a könyvtárakat. Imádtam olvasni, de ugyanakkor azt is imádtam, amikor a könyv, amit a kezemben tartottam az enyém volt. Persze sejtettem, hogy ha nem jutok viszonylag hamar saját pénzhez, akkor már édesmindegy lesz nekem, hogy honnan szerzem a könyveket. Azonban úgy döntöttem, hogy a könyvtár mindenképpen a legvégső megoldás lesz csak. - Köszönök mindent, Liu – mondom, és végigsimítok a vállán. – Ha nincs más, akkor én visszatérnék az íráshoz. Tudod, meg kell küzdenem egy gonosz ordassal. Szerencsére még csak képzeletben. – Fölnevetek. Ó, még így is egy kíméletlen küzdelem lesz, ezt biztosra tudom. Ha elmegy, akkor nem tartom vissza, de azért kikísérem. Már viszket a tenyerem és érzem, hogy írnom kellene. Megjött az ihlet. Ziher, hogy olasz lesz az a farkas…
Kelly fejében látom, megfogant pár gondolat, tervei születtek, ami jó, mert különben az ember csak sodródik. De a tervek tetteket követelnek, és ennek is eljött az ideje. - Ó, nem akarlak feltartani! - kapom is össze magam gyorsan és már célzom is meg az ajtót. - Ne kíméld azt a farkast, adj neki! - kacsintok rá vigyorogva. Amint kikísér, és újra a folyosón találom magam, már mehetek is készülődni, hogy este munkába menjek a kaszinóba.
Kezdőlap
