Miután Castornál végeztem - ez most olyan, mintha kb. kinyírtam volna az öreget... pedig nem! -, hazafuvaroztam Anne-t, majd elvittem az oviba. Ő valahogy sokkal nagyobb lelkesedéssel állt a városhoz, mint én, legalább egyikünk optimista. Visszafelé be akartam ugrani egy barkácsboltba, meg elmenni a füvésztelepre, de valami közbe jött. Egy hirtelenjében őrültnek tűnő ötlet, amikor megláttam egy nagyobbfajta eladó épületet a belvárosban. Aztán az "őrült" fázisból átment az ötlet "nem is olyan rosszba", és a következő kereszteződésnél már az "egész használható" kategóriában találta magát. Heh, na ja, csakhogy ehhez is pénz kellett, jóval több, mint a ház vétel- és renoválás projekthez. Már abba is beleöltem nem kétszáz dollárt, és habár egy újabb nagyobb kiadás se vágnak földhöz, azért nem akartam rögtön, az érkezőst követő egy héten belül elszórni a pénzem felét. Lehet, hogy kicsit sóher vagyok, de nyugodtabban alszom, ha tudom, hogyha következő nap leég a ház, és csődbe megy a hotel, Castort meg lecsukják, akkor is van tartalék, amihez nyúlhatok. Ez a kis ötlet eléggé megmakacsolta magát ahhoz, hogy komolyabban is fontolóra vegyem, s mire észbe kaptam volna, már megint a hotelnél voltam. Lehet, hogy egyszerűbb lenne kibővíteni egy szobát, vagy kettőt egybe vonni, és ideköltözni. Nem venné ki magát hülyén, ha két órán belül másodjára is megfordulnék itt. Kiszálltam a kocsiból, tettem előtte két kört, aztán bementem. Már tudtam, hogy kit fogok ezzel zaklatni. Nem, nem Castort. Őt túl jól ismertem. Üzlethez olyas valakit akartam, akihez nem álltam közel, nagyjából köszönőviszony, meg egy-két kellemesebb csevej, és pont. Ha valami balul ütne ki, nem szeretnék a biznisz miatt egy barátot elveszíteni. Hú, de szentimentálisak lettünk... Így hát megálltam Trisha szobája előtt, és bekopogtam.
//A fenti kép még csak a jövő, a szoba még nem így néz ki//
Ha így folytatjuk, nagy gyakorlatom lesz bőröndök csomagolása terén. Az előző költözéssel is megszenvedtem, most sem könnyű. De legalább összepakolnom könnyebb volt, mert csak annyi cuccom volt továbbra is amennyit áthoztam Amerikába, plusz egy-két ruha. A frissen megcsináltatott bútorokról lemondtam. Így aztán most megint egy sablon személyzeti szobában tipródom, bőröndök között, és azon gondolkodom, hogy lehetne valami elfogadhatót varázsolni ebből a lukból. És a közös fürdő ... Eléggé lejjebb adtuk. Ekkor éreztem meg, hogy valaki megállt az ajtóm előtt. Mivel nem voltunk már sokan, elég könnyen, hogy Duncan az. Megigazítottam a ruhámat, és ajtót nyitottam neki. - Szép jó napot! Gyere be! Kicsit más szemmel nézek most már rá, hogy először is végignéztem azt a vérfürdőt a társalgóban, és aztán még hallottam a kis félresikerült szerelmi háromszögről. A falkában zajlik az élet. - Foglalj helyet! Az egyik nagyon tré, seszínű fotelről leszedtem a ráterített ruhákat, és az ágyra dobtam, majd a másikról a bőröndöt, és az meg a földre került. Én is lehuppantam aztán. - Hallgatlak.
- Szia! - köszöntem én is, aztán beljebb léptem. Na, igen, egy újabb puritán szoba, ami lényegében egyelőre csak annyiban különbözött Castorétól, hogy kisebb volt, és nem járt hozzá fürdőszoba. Bőröndök fogadtak itt-ott, és látszott, hogy még nem igazán állt neki a kicsomagolásnak. - Ha zavarok, elmehetek - mondtam, mert ha sürgősen ki akart pakolni, és valami életet lehelni a szobába, akkor inkább nem tartom fel. Ahhoz eleget értem, hogy tudjam, a nők milyenek, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan ők elképzelték. Miután hellyel kínált leültem. Semmi cécó, semmi kecmec, egyből a lényeg. Tálaljak. Esküszöm, mintha csak Castor lenne nőben. Ezt azért egyiküknek se fogom elmondani, de magamban mindenesetre jót szórakoztam rajta. - Valójában nem hosszú a mondandóm, és nagy bevezető sincs - vontam vállat. - Idefele láttam egy jó fekvésű épületet. A belvárosban van, forgalmas helyen, de eléggé lepusztult. Ez a hotel távolról se fog annyi jövedelmet termelni, mint anno a kaszinó, arra gondoltam, hogy megvehetném azt a helyet, és kialakítanék egy szórakozóhelyet. - Vázoltam fel eddig, aztán kicsit előrébb dőltem. - És itt jössz a képbe te, meg az én pofátlan kérésem. - Igen, ezt azért kicsit erősnek éreztem cseppnyi ismeretségünk után. - Anyagi megtámogatás kéne. Minek szarozzak, a pénzéért jöttem, csak nem úgy, mint egy bankrabló, hanem mint potenciális üzlettárs. Ez azért némileg szebb köntösbe bújtatja a dolgot, nem?
Duncan valóban nem teketóriázott, rögtön a tárgyra tért. Tetszik nekem a hozzáállása, és hogy annyit nyüzsög. S talált is valamit. Ha nem tudnám, hogy vizet iszik, az ilyen beszélgetéshez biztos megkínálnám valamivel. De jó lesz így is. - Ez jó hír. Igen, valóban nem elég annyi bevétel a falkának, mint amennyit a hotel hoz. De mért lennénk előrébb, mint falka, ha a hely a tiéd lenne? - pillantottam rá jelezve, hogy nem kell ennyire összemosni a pénzügyi dolgokat. Aztán persze nem lovagoltam tovább a témán, mert amit kért, az egybevágott a terveimmel. - Nos, már Chicago-ban is akartam valami jó kis helyet keresni a pénzemnek, ahol dolgozhat. De szerencsére még nem volt időm belevágni semmibe. Lehet róla szó, hogy betársulok. Hátradőltem a fotelben, s kicsit gondolkodtam. Milyen kondíciók mellett lenne ez jó? Nem feltétlen a maximális üzleti haszon a cél, hiszen falkatárssal kötök üzletet, nem akarhatom teljesen kifosztani. - Csináltál már ilyet? Volt már üzleti vállalkozásod? Nem mindegy, mekkora tapasztalat áll mögötte, elboldogul-e a hellyel, vagy a munkámra is szükség lenne? Nekem most itt lesz a hotel, attól tartok. Nem biztos, hogy már belefér. Duncan ugyan már nem tartozik a hátulgombolósok közé, de testőr. Nem egy izomagy, van fenn gógyi is, de mégsem egy minden hájjal megkent üzletember benyomását kelti.
- A jövedelmezőbb állást a mi farkasaink kapnák, persze ahhoz mérten, hogy a hely mennyire válik be. Több fizetésük lenne, így tudnák fizetni az itteni szobáikat, vagy ha megszorulnánk, kicsit talán még többet is. Egy új városba berendezkedni sose zökkenőmentes, ráadásul Fairbanks már ránézésre is kisebb, mint Chicago. Minél több lábon állunk, és minél több módon próbáljuk kihúzni a pénzt a helyiek, meg a turisták zsebéből, annál jobb. A társulás ígérete halvány mosolyt csalt az arcomra. Örülni még nem mertem, mert még csak egy "lehetet" kaptam, de már jó irányba tartottak a dolgok. A következő kérdésre azonban nem tudtam szívderítő választ adni. - Nos, ha a bérgyilkosságot és a csempészést annak tekintjük, akkor igen. Ha nem, akkor... - fejet ráztam. - De, szűz kéz szerencsét hoz - húztam féloldalas mosolyra a szám. - Az ilyen ügyeket eddig csak kívülről nézegettem. De tanulékony vagyok. Nem akartam áltatni olyanokkal, hogy hú de jó vagyok ebben, úgyis megérezte volna a hazugság szavát. És különben, mi hasznom lett volna abból, hogy átverem? Semmi. Viszont ha az alapok megvannak, onnantól azért jól boldogulok, és ő is intézheti a saját dolgait, maximum néha rám néz, vagy én kérek segítséget, ha minden kötél szakad.
Kicsit elhúztam a számat a válaszra, mert ez így elég nagy megterhelés lesz, ha belevágunk. De végül is annyira nem ... ha megfelelően ütemezünk. De ezt meg kell beszélnem vele komolyan. Tetszik a felelete a kérdésre, hogy mért jó ez a falkának. Látszik, hogy gondolkodik, kombinál. - Értem. Nos, én éppen most a hotel működésében próbálom kiismerni magam. Kevesen vagyunk, és ez a feladatok terén nagyobb leterhelést jelent. Jelenleg nincs időm téged betanítani erre, de talán nem is kell most rögtön. Először úgyis tatarozni kell, nem? Az elvesz némi időt, és mire a hely kész, addigra talán itt már bejáratódnak a dolgok. Gondolom az építkezés körüli dolgokat tudod vinni ... Ha azt mondja, hogy azt sem, akkor nincs üzlet, és kipenderítem. - Ha gondolod, felveszem a kapcsolatot egy franciaországi barátommal, aki ott egy ilyen helyet üzemeltet. Mivel elég messze vagyunk egymástól, üzleti konkurenciát nem jelentünk, biztos szívesen ad neked tanácsokat már a berendezést illetően is. Ja, és ő is farkas, ismeri a speciális igényeket. Igen, ez jó lesz így, talán. Ha Duncan erre rábólint, akkor már csak az üzleti koncepciót kell megbeszélnünk. Persze nem szabad elfelednünk, hogy válság van, és minden üzlet rosszabbul megy. Nem lesz egyszerű ezt az egészet beindítani.
Tényleg elmosolyodtam. - Abban nyakig benne vagyok, nem lesz probléma - mondtam, ahogy eszembe jutott, hogy a saját házam körül is lesz még mit tenni. - Az üzleti tanácsok jól jönnek - bólintottam. - Szóval ha a francia barátod ilyen téren be tud segíteni, azt megköszönném. Gyűlöltem másokra támaszkodni, segítséget kérni, de ez olyan terület volt, ahol kénytelen voltam. Inkább ez, minthogy valamit nagyon elcsesszek.
Helyes. Haladunk ... Megint bólogatok egy sort, csendben, a gondolataimra figyelve. - Jól van. Nézzük akkor a pénzügyi részét! Nm tudsz még árat, így azt sem tudod megmondani, gondolom, hogy mennyi kellene tőlem, és az a vételár és a felújítás hány százalékát teszi ki. Nos, én alapban benne vagyok, hogy finanszírozom a hiányzó összeget. A haszonból pedig a tulajdonrész arányában osztozunk. Ezen felül, ha megy az üzlet, mivel te fogsz vele nagyrészt dolgozni, még a haszon levonása előtt nyugodtan vegyél fel fizetést! Már ha ki tudod gazdálkodni. Ha nekem be kell segítenem valamiben, akkor viszont arra az időszakra én is kérek fizetést, és azt ki kell fizetned. Eddig megfelel? A kondíciók szerintem így eléggé elviselhetőek. De még nem jártunk körbe mindent. - Nem tudom, mennyire vagy tőkeerős, lehet neked nem fog megfelelni az arány, amit el tudsz érni. Lehetőséged lesz kivásárolni engem, addig a 30 %-os határig, ha akarsz. De persze az ingatlan aktuális értékén, nem azon, ami a vételár volt. Ha jól megy az üzlet, akkor egyre több pénz fog nekem belőle visszacsorogni. Aztán ha meg lesz időm saját vállalkozásra, akkor abba belevágok a maradék vagyonommal. Merthogy fog maradni, az biztos.
Hallgattam, figyeltem, bólogattam. Sejtettem már az elején, hogy jó farkashoz jövök, de a beszéde csak megerősített ebben. Reményeim szerint a kigazdálkodással meg ezekkel nem lesz gond, persze mindig benne van a pakliban, hogy befürdik a hely, de... csak nem. Legalábbis nem így fogok hozzáállni, hogy mindenképp bukás. - Korrekt ajánlat - mondtam végül, és felálltam. - A felújítás, berendezés és egyebeket rögtön a megvétel után kezdem, amint fix árakat tudok, neked is mondom őket, és hogy ezekbe mennyivel kéne beszállnod. Részemről amit akartam, egyelőre elértem, ennél többet most aligha lehetett megbeszélni, hacsak nem egy apróságot. - Mondd, csak, milyen hely ötletét nézed ki belőlem? - kérdeztem, merő kíváncsiságból.
S elfogad mindent ebben a formában. Nem sok gondom lesz vele. Persze az ajánlat is korrekt volt. Kevesen vagyunk, össze kell tartanunk. - Majd küldök szerződésmintákat, amit csak ki kell töltenünk. A dolog üzleti része ezzel jelenleg nyugvópontra jutott, vagyis inkább mozgásba lendült, s megy tovább nélkülem egy ideig. A kérdés azonban más dimenziókat vet fel. Most jön a falkaépítési rész, hogy úgy mondjam. Kajánul elvigyorodom. - Gondolom Mark babérjaira pályázol részben. Ezen kívül nem lenne egy utolsó szempont, ha Amber nálad dolgozhatna, igaz? Hogy álltok most? Szeretném tudni, mennyire szorítja a cipője. Én nem bánom, hogy ez a két lökött szerelmes egymásba, azt sem, hogy gyúrják és farigcsálják egymást. Felőlem minden mehet, mert fejlődnek tőle. Mehet, amíg a falka kárát nem látja.
Na jó, nem egészen ilyen választ vártam, az első fele még oké, de ami utána jött. Kicsit zavarba jöttem, és belépésem óta most először éreztem azt, hogy egy nálam jóval idősebbel beszélgettem. Úgy éreztem magam, mint egy taknyos kölyök. Valaki adjon zsepit! - Mark babérjai hidegen hagynak - mondtam váll vonva. - Egy kujon, még véletlenül se akarok rá hasonlítani. - Kicsit bántam, hogy ő nem jött, de neki ott a Rózsa, a nők, ott érzi jól magát, hát legyen. És jött a kellemetlen rész. - Nos... mi... egy elég hosszú mosolyszünetet tartunk - vakargattam a tarkóm, és zsebre tettem az egyik kezem. - Kicsit elcsesztem a dolgokat. Kicsit, hát... eléggé. Vagy inkább nagyon. És legalább ennyire bántam. Megráztam a fejem, és inkább visszakanyarodtam a szórakozóhely felé. - Egy orfeumra gondoltam. Sejtelmes ruhák, csini lányok, de nulla sztriptíz és ennyi k*válkodás. Nem akarok bordélyt, tisztes apuka vagyok - húztam ártatlan mosolyra a számat. - Ez elég... buja, de mégse hívja fel talán annyira a hatóságok és ellenőrök figyelmét, mint egy sztriptízbár, vagy bordélyház. Teljesen legális lenne, tiszta, mint a patyolat. Ha valami gáz lenne a falka kétes eredetű pénzével, ott el lehetne simítani. Ha elég "jók" leszünk, a kutya nem fog utánunk szimatolni. Sőt még az is be akar jönni lányokon legeltetni a szemét.
Aj, egyen az érzékenységét! Hogy kikérte magának. - Tudom, tudom, azért mondtam, hogy csak részben törsz a babérjaira. - torkolltam le szelíden, csitító jelleggel. - Nem akartalak megbántani. Duncan kezd beérni, megváltozni. Remélem, nem fogja elhagyni élete sötétebbik részét, mert azért kár lenne, sokat veszítenénk vele, de talán értékeli majd a világ másik felét is. És közben kínlódik. - Elcseszed a dolgokat? Én eddig úgy tudtam, hogy Amber cseszte el ... Érdekes, hogy ezek szerint most a falkában keringő verzió akkor valahogy nagyon mást mutat, mint a valóság. Persze előfordul az ilyesmi, hogy a látszat néha csal. Engem is sokan egy kedves, ártatlan, gyönyörű díszbabának tartanak. Aztán, ha nincs szerencséjük, ronda nagy és főleg roppant kellemetlen meglepetés éri őket.
Tényleg olyan voltam, mint egy kölyök... - Ennél azért több kell ahhoz - legyintettem, aztán homlok ráncolva a padlót kezdtem fixírozni, majd újfent Trishára néztem. - Mondjuk úgy, hogy felesben ment a dolog, csak az ő része nagyobb visszhangot kapott. - Ha már belejöttem, úgy döntöttem, elmondom neki. Muszáj volt, azt akartam, hogy Gabe-en, Amberen meg rajtam kívül más is, lehetőleg idősebb is tudja, hogy mit csesztem el, de nagyon. Hátha ő frissebb szemmel és okosabban tudott hozzáállni, mert én minél többet agyaltam, annál rosszabb lett. - Volt egy frissen átváltoztatott lány, akivel lefeküdtem, még mikor ember volt. Nem tartottam fontosnak, ezért nem is mondtam el Ambernek. Ő viszont megtudta, és kibukott rajta. - Azt, hogy utána ment kavarni Liuval nem mondtam el, egyrészt, mert lehet, hogy hallotta hírét, másrészt, ez Amy szennyese, nem az én tisztem kiteregetni. Majd ő elmondja annak, akinek akarja. - Aztán előzőleg megígértem neki, hogy nem fogom bántani Gabrielt a véradós ügy miatt. Ez volt a rosszabb. Ott voltál, láttad mi történt. Castor felkért egy keringőre, és az ilyesmit nem lehet visszautasítani. Egyébként sincs különösebben megbékélve Amberrel... A vége kissé kuszára sikerült, de én is annak éreztem. Bárcsak ezt az egész cécót is Chicagóban lehetett volna tartani! - Szóval... igen... ebben elég sok szerepem volt nekem is.
Hát ez így valóban nehéz ügy. Látom rajta, hogy bántja a dolog. De ami megtörtént, azt már visszacsinálni nem lehet. - Nem irigyellek. - állapítom meg röviden. - Igen, láttam mi történt akkor. De azt nem láttam rajtad, hogy különösebben vívódnál. A helyedben én sem vívódtam volna. Gabrielnek lakolnia kellett. Ha levadászod valahol a városban, és elvered, arra valóban nem lett volna mentség, de nem így történt. Te tulajdonképpen csak egy ítéletet hajtottál végre, igaz, mint sértett vettél elégtételt. De Amber még fiatal ehhez, hogy értse, és még kívülálló kissé a falkán belül. Még nem nyertük meg őt magunknak, és ez kölcsönös. - A másik ügy ... most már későn mondom, de talán máskor még hasznát veszed. Egy nőnek, ha szeret egy férfit, egy másik nő sosem lényegtelen. Mint ahogy neked sem lényegtelen egy másik férfi a Amber közelében, igaz? Ismerem a féltékenységnek igen mély bugyrait, mint szemlélő, és mint a következmények elszenvedője is. Bizton mondhatom, hogy még egy viszonylag visszafogott farkasnak is (ha egyáltalán létezik ilyen) igen latinos temperamentuma van szerelmi dolgokban. - Nos, tekintve, hogy Amber is eljött velünk, van még esélyed, hogy kiköszörüld a csorbát. Csak légy kitartó! Ambernek a falkán belül nincs sok támasza. szüksége lesz rád.
Idősebb és mindenekfelett: NŐ! Ez a párosítás pedig kifejezetten nagy segítségemre volt jelenleg, amit mondott attól pedig kicsit megnyugodtam, és bizakodóbb lettem. És tényleg hasznos dolgokat mondott, amiket a későbbiekben jobb lesz észben tartanom, mind magánélet, mind munka kapcsán. - Kösz, Trisha! - mondtam végül, egy őszinte mosollyal megtoldva. - És bocs, hogy itt rinyáltam - húztam fel a vállaimat, mint egy csínytevésen kapott kölyök. Azt hiszem, bizonyos infantilis vonásokat soha az életben nem fogok kinőni, de talán nem is baj. Gyerekként úgyse volt bennem sok gyerekesség, legalább most megment a későbbi fásultságtól és begyöpösödéstől. - Megyek, elintézem akkor a kezdőlöketet. Ha jutok valamire, vagy gáz van, szólni fogok - mondtam búcsúzóul, és ha nem volt egyéb mondanivalója, távoztam.
Látom, hogy Duncan megkönnyebbült kicsit. Ez nekem is öröm. - Ne kérj bocsánatot! Tudom, hogy el vagytok anyátlanodva egy ideje, és ez bizony baj. Még a magunkfajta szőrösszívű farkasoknak is kell néha támasz. Máskor is gyere, ha el vagy keseredve, hátha tudok segíteni! Jól esik látni, hogy kicsit kienged abból a nagy kivagyiságból, és mer gyerek lenni. Érdekes, hogy noha mind vének vagyunk, emberi mértékben már Duncan is az, mekkora szükségünk van egy idősebb támogatására. Vagy egy majdnem korunkbeliére. - Sok sikert minden téren! - köszöntem el tőle.
Tekintettel arra, hogy tiszta hó lettem, hála Patrisha őméltóságának, a nyakam majd lefagyott, és a pulóverem tiszta víz lett. Morogtam is egy kicsit, de aztán csak megbékéltem, és sietségre ösztökéltem, hogy minél hamarabb teázhassunk. Nem is lesz az olyan rossz. Magamnak úgysem csinálnék, és ilyen hideg után nagyon jól fog esni. Ahogy megérkeztünk hozzá, illedelmesen levettem a cipőmet és a kabátomat. - Benézek a fürdőbe, jó? Szóltam oda, majd megindultam a fent nevezett helyre. Forró vizet engedtem a csapból, és félmeztelenre vetkőztem. Megnéztem a sebet a hátamon. Szépen összehúzódott, már csak vastag, rózsaszín csíkok maradtak a medve karmai helyén. Letámaszkodtam a mosdó peremére, és az arcomat fürkésztem. Farkasszemet néztem önmagammal. Aztán a vízbe nyúltam, és megmosakodtam kicsit. Jól esett a forrósága, a pára, ami gyorsan betöltötte a teret. Amikor végeztem, kiballagtam, és megnéztem, mit csinál a királynő. - Madame, je veux une tasse de thé... Léptem mögé, és francia tudásommal brillíroztam egy kicsikét. Azt persze neki nem kell tudnia, hogy ennyiben, és néhány köszöntésben ki is merült a nyelvtudásom. Tudtam néhány alap nyelvtani szabályt és kész. Ahogy mögé érkeztem, hátulról átfogtam a derekát, fejemet pedig a vállára tettem, így fürkészve, hogy mit is csinál. Aztán elnevettem magam, elléptem tőle, és huncut mosollyal megjegyeztem. - Jó vagyok, mi? Tele meglepetéssel... Nos, igen. Mint már mondtam, francia nyelvből ennyire futotta. De egy kis férfias blöff és egó sosem árt. Még egy kis teázás előtt sem.
Persze, menjen csak, gondolom már beleolvadt a hó a nyakába, és lecsorgott a hátán. Én meg kimelegedtem, mert a kis galádságomnak hála jól kiléptünk a hazafelé vezető út hátralévő részén. Gyorsan felraktam a teavizet, és a pulóveremet egy pólóra cseréltem, mert jelenleg az is bőven elég volt. Nem tudom mi lepett meg inkább: az, hogy fedetlen felsőtesttel látom, hogy ilyen fesztelenül közeledik, vagy az, hogy franciául szólal meg. - Oui! Nem akartam egy végeérhetetlen francia szóáradattal válaszolni. Az, hogy én tudok franciául nem nagy cucc, hiszen az az anyanyelvem. Egy pillanatra hátrahajtottam a fejem, hogy hozzábújhassak, nekidőltem, de aztán ellépett, és én tovább pakoltam a tálcára a teához valókat. - Ja, du bist mysteriös. - feleltem, és már előre kuncogtam rajta, hogy most mi lesz. Gondolom kapok valamit olaszul ... Hacsak meg nem előzöm ... - Eeeee ... come sta, Castor? - fordultam feléje kérdőn felvonva a szemöldököm. Én sem voltam perfekt egyik nyelvben sem, olaszul alig pöntyögtem valamit, de németül talán nem adtak volna el.
Felkészült. Pompás! A német mondatára csak összevontam a szemöldököm. Csak sejtettem, hogy a meglepetéses megjegyzésemre reagált. Utáltam a németet, soha az életben nem állt rá a szám erre a köpködős és torokirritáló nyelvre. HHhhhh!!! Borzasztó. Amikor olaszul szólal meg, felvonom a szemöldököm. Sunyi tekintettel ajándékozom meg cserébe. Kezeimet csípőre teszem, és miközben anyanyelvemen szólalok meg, kissé csóválom a fejem. - Col fuoco, con la donna e con il mare, c’è poco da scherzare...* Cukorral. Mosolygok rá végül, majd egy puszit adok a homlokára. Aztán halkan nevetve otthagyom, hogy szorgoskodjon csak nyugodtan tovább. Ha nem tartom fel, akkor hamarabb elkészül. Odasétáltam hát az étkezőasztalhoz és hirtelen nem is olyan régi emlékképek villantak fel. A legutóbbi veszekedésünk is így kezdődött... Megráztam a fejem, hogy nem: ilyenekre most nem gondolunk. Most minden más. Jobbak az életkörülmények, legalább is, ami mentális hatásokat illeti. És ez az este is gyönyörű volt, eszem ágában sem volt elrontani. - Egy kicsit déjà vu érzésem támadt, de már elmúlt. Hogy a nyelvnél maradjak. Osztottam meg vele azért egy kis szeletet a gondolataimból. Reméltem, hogy nem vágja hozzám, hogy ezt nem kellett volna, vagy valami hasonló. Egy kicsit azért tartottam tőle. Bár talán most ő se eszi olyan forrón, hiszen ő is jól érzi magát. - Na hol az a tea? Ha így haladsz, le foglak váltani... Csipkelődtem egy kicsit, de nagyon reméltem, hogy a sokatmondó mosoly, miszerint eszem ágában sem volt ilyen gyarló dologra vetemedni, meggyőzte őt, hogy csak viccelődök.
//*Tűzzel, asszonnyal és tengerrel kevéssé lehet viccelni.//
Hát fogalmam nem volt mit válaszolt a kérdésemre. Csak a tenger és a nő szavakat ismertem belőle. De annak mi köze van ahhoz, hogy mivel issza a teát? Nem baj, jó kedvünk van, és ez a lényeg. Akkor cukorral. Én mézzel iszom. Most megédesítem mindkettőnkét, és csak a bögrét nyomom majd a kezébe. - A múltkor nem sok fogyott a teából, inkább csak szagolgattad. - jegyzem meg a múltkori alkalom emlegetésére. - Most sem muszáj meginni ... Persze, most kifejezetten teázni jött, én is arra hívtam, jelzésértékű lenne, ha mégsem fogyna el, és szegény, amúgy igazán kitűnő minőségű tea leavanzsálna ürüggyé ... És már türelmetlenkedik is! - És milyen posztról is akarsz engem leváltani? Masszőr? Teafőző gésa ... - érdeklődöm,míg elindulok feléje a két bögrével. A kérdés jogos, még mindig nem tudom, hogy falkaügyileg és magánéletileg hányadán állunk egymással. De nem fogok durcás lenni, ha most sem válaszol. Elvégre jól érezem magam itt, és dolgom az van elé, a falka a múltkor is engedelmeskedett, amikor irányítottam őket. Ha ezt nem kényszerből teszik, csupán elhiszik, hogy a javukat akarom, az is bőven elég, még talán több is.
Hmm. A kérdése kissé kijózanított. Hogy mégis milyen poszt? Én csak a teapartnerre gondoltam, de most,hogy ezt az egészet szóba hozta, egy kissé zavarban lettem. Megvakargattam a tarkómat, ami persze nem viszketett, és tanácstalanul néztem rá. Kifújtam a levegőt, majd szinte magamhoz öleltem a teát. Az illata jó volt, békés hangulatot teremtett, de ahhoz nem volt elég bódító, hogy az iménti kérdést csak úgy átugorjam. - Én.. Én nem úgy... Na? Mit nem? És hogy nem? Jajj. Felemeltem a bal kezem, időt kérve, majd belekortyoltam a teába. Úgy éreztem, hogy szénné ég a nyelvem, de rezzenéstelen arccal tűrtem a fájdalmat és eldöntöttem, hogy most bő öt percig csak a kezemet fogom melengetni vele. - Szóval én csak.. Igen. A teapartnerre... gondoltam. Nyögtem ki végül, mert ez volt az igazság. Az már más, hogy közben hová fokozódott az eredeti megszólalás. Már komoly kérdéseknek kapargattuk a felszínét, és most valahogy nagyon nem esett jól ilyeneken gondolkodni. Több nagyon nyomós és nagyon komoly dolgot át kellett gondolnom, de persze erről nem ártott volna Trishával is beszélni. - De ha már így szóba került a dolog... Kezdtem kicsit erőtlenül, majd nagy levegőt vettem és előálltam az aggályaimmal. - Nem tudom, hogy melyik a rosszabb. Az, ha az Őrzők, vagy a másik falka tudomást szerez a posztodról, vagy az, ha megtudják, hogy mennyire... mennyire - na most mi van... - Szeretek veled lenni. A.. Társaságodban. Persze a legrosszabb, ha mindkettőről értesülnek... Jó, hát eléggé béna volt. Atya ég, mikor gondolkoztam én igazán és véresen komolyan egy nővel kapcsolatban? Idejét se tudom már. Örülök, hogy ennyi sikerült. Bocsánatkérő tekintettel néztem Trishára, amiért ilyen összeszedetlen vagyok. Olyan volt ez, mint a házasság. Két ember együtt van, jól érzik magukat együtt, megvannak a maguk kis csodáik. Aztán eljutnak arra a pontra, hogy szabályokat fektetnek le, hivatalossá teszik ezt a kapcsolatot és onnantól a nagy többség társadalmi elvárások szerint él és korcsosul bele az egykor oly szép időkbe. Tisztelet a kivételnek. - Nos, én nem tudom, hogy te hogy vagy a dologgal, de nekem lenne pár... elképzelésem. De érdekel a te véleményed is. Átnyúltam az asztalon, hogy finoman és óvatosan megérintsem a kézfejét. Akkor beszélgessünk.
Jaj nekem!Zavarba hoztam az alfámat! Néha olyan ... ó, jaj! mintha egy kiskamasz lenne, aki még csak most fedezi fel a szexualitással együtt járó lelki gondokat, a nőket, és a saját érzéseit is. Hol lehet ennek a gyökere? Olaszországban lehet a vallásosabb közegben már akkor régen is nehéz volt ezekben a dolgokban tájékozódni, s megérni. A francia királyi udvar ellenben a felszíni vallásosság alatt mélyen, de nem is túl rejtettem eléggé élvhajhász volt, de főleg szókimondó és az érzelmeit alig valaki próbálta teljesen elfojtani. Igen, lehet, már itt kezdődött. Nekem mindenesetre ad egy különleges bájt Castor amúgy robosztus alakjához ez a csetlés-botlás. De az, hogy engem félt, vagy megpróbálna belőlem valamiféle stratégiai előnyt kovácsolni, vagy ledolgozni egy stratégiai hátrányt a titkolózással. - Castor, gondolom te is belelátsz a farkasaid lelkébe, tudod mikor boldogok, mikor szomorúak, és ki az, aki hűséges, és ki az, aki esetleg már a kihíváson gondolkodik. ezek a képességek a 250. év környékén érni kezdenek. Én is rendelkezem velük kisebb-nagyobb mértékben, és Vincent is. Már látott minket együtt, ahogy kooperáltunk. Aligha rejtély előtte a kettőnk közötti kapcsolat minősége, és erőssége. Majdnem azt mondtam, hogy viszony, de az azért még nincs. A jó ég tudja. Kerülgetjük egymást, mint a forró kását. Kicsit egymásba martunk, megbékéltünk, és most lassan, és nagy köröket írva közelítünk. Ennek az időszaknak is megvan a maga zamata. - Amikor megérkeztem Chicago-ba nem tudtam elképzelni, hogy még közel engedjek magamhoz bárkit, mert minden emlék sajgott. Azt tudtam, hogy Philippe elengedett, különben nem intézte volna úgy, hogy másik városban legyek a párbaj idején. De ettől még én nem engedtem el őt. Úgy véltem nem is lenne illő ily hamar. De közben elsodortak az események, és te meg megtiszteltél a bizalmaddal, ami minden különösebb romantikus szál nélkül is nagyon közel hozott hozzám. A többit a személyes bűverőd elintézte. - fejezem be a végén pajkosan elmosolyodva. Kár ezen bármit is tompítgatni, elkendőzni, mert vibrál köröttünk a levegő, és ez a lépés még nagyobb lendületet adhat a letelepedésnek, és a problémák elsimításának. Ketten együtt mindig erősebbek, mint külön-külön. Persze vannak veszélyek. És számomra is veszélyesebb lesz a lét, ha mi ketten nyilvánosan is összetartozunk majd. Na, ja. De ezt már megszoktam.
Egy rövidke fintor kúszott az arcomra, amikor Vincent konkrétan szóba került. Nem kérdőjeleztem meg a rangját, sem pedig az erejét. De minden kétséget kizáróan tudtam, éreztem, hogy ő bizony nem azzal volt elfoglalva, hogy bennünket méregessen. Ahhoz túlságosan is lekötötte a jólöltözöttségem, és hogy valamilyen módon megpróbáljon a nagyvárosi lelkembe taposni. Engem sokkal inkább az Őrzők aggasztottak, bele sem akartam gondolni, hogy miket tudhatnak rólunk azok után, hogy ilyen szépen lenyomoztak és megtaláltak bennünket az ország másik felén, és eldöntötték, hogy ránk van szükségük. - Kétlem, hogy a mieink közül bárki azzal lenne elfoglalva, hogy rólunk pletykáljon. Vincent nem érdekel, ő farkas, és bármire kerül is sor, sokkal hatásosabb lehet majd a fellépésünk. Azok a nyomorult Őrzők borítanak mindent. Csaptam az asztalra, de csak egy kicsit. Nem öntött el a méreg. Tényleg nem. Egyszerűen csak zavart, hogy miért nem lehet egyszer minden teljesen egyszerű. Fókusz! Épp nem is olyan rég határoztam el magamat, hogy kitalálok valamit erre az egészre, nem szabad olyanon idegeskednem, aminek folyamatban van a megoldása. Aztán mesélni kezdett, megint. Megint arról, hogy milyen volt, amikor Chicagóba költözött. Elmosolyodtam, mert már annyi mondatát kezdte hasonlóképpen. De nem baj. Valami újat mindig csempészett a dologba, úgyhogy kíváncsian vártam a folytatást. Tudok én egy másik Alfa szellemeként létezni? Kell-e egyáltalán? Az, hogy felemlegeti ezeket a dolgokat, egy kissé vissza fogja a nagy lendületemet. Persze elmosolyodtam, amikor már kettőnkről beszélt, de Philippe mintha az agyam egy apró zugában piszkálta volna az áramköröket, és nem hagyott nyugodni. - Nekem azt hiszem, kelleni fog még egy kis idő, hogy néhány dolgot helyre tegyek. De ennek semmi köze kettőnkhöz! Illetve van, de nem jár semmilyen teamegvonással... Mosolyodtam el, majd színpadiasan belekortyoltam a teába. Már nem égetett, úgyhogy végre az ízét is érezhettem. - Szeretnél mellettem állni a falka élén? Böktem ki a kérdést gyorsan és egyszerűen. Nem volt a legromantikusabb, beismerem. De tartottam attól, hogy megint össze-vissza fogok makogni, ha megfűszerezem némi érzelmi töltettel is a dolgot, úgyhogy inkább maradtam a letisztul kérdésnél. Nem gondoltam, hogy meg fogom lepni. Szerintem már számított valami hasonló kaliberű kérdésre. Sőt, mi több, szerintem már kigondolt válasza is van. Elvégre... Nem a kezét kértem meg. De természetesen több volt valami üzleti és stratégiai felajánlásnál...
Kezdőlap
