"Velence (olaszul Venezia, velencei nyelvjárásban Venezsia) a lagúnák városa, az észak-olaszországi Veneto régió székhelye. Az Adriai-tenger északi részén fekvő mocsaras Velencei lagúnában fekszik, amely két jelentős folyó, a Pó és a Piave torkolata között húzódik. A szigetvilág valamivel több mint 7 km²-re terjed ki. A „comune” területe azonban ennél sokkal nagyobb, magába foglalja Burano, Murano, Torcello szigeteit a lagúna belsejében - sok apróbb szigettel együtt -, illetve Lidót és Pellestrinát a nyílt tenger felé. Közigazgatásilag részét képezi a szárazföldön fekvő Asseggiano, Carpenedo, Chirignano, Dese, Favaro, Malcontenta, Marghera, Mestre, Tessera, Trivignano és Zelarino települése. A várost sokszor illetik az „Adria királynője”, a „víz városa” és a „fény városa” jelzőkkel." (wiki)
Annyi itt az ember, mint égen a csillag. Szinte farkasokkal nem is találkozok, csak akkor, ha bulit tartok és hát, hogy is mondjam, mostanában elég sokat szoktam rendezni puszta kedvűzésből, aminek mindig ugyan az a vége, pia, drog, csajok és szex kifulladásig, hát valahogy formában kell tartani a kondimat nem igaz? Mivel, Itt, én vagyok a császár és senki nem akar trónt bitorolni, így nem marad más kondi mint a szex. Nem akarom itt fényezni magamat, így hát hagyjuk is ezeket a gondolatokat. Amúgy is arra kéne koncentrálnom, hogy mit vegyek ma ebben az átkozottul hangos emberhívogató központba. Elég hangosak az emberek vagy csak én hallok k@rva jól. Plusz a fejem is szét fog robbanni mint egy túlérett paradicsom, bár lehet azok nem is robbannak hanem aszalódnak…fingom sincs, de nem is vagyok mester szakács, ilyen babérokra soha nem akartam szert tenni. A szerről jut eszembe kéne szereznem egy kis cigit is, ha már itt vagyok. Kár hogy itt nem lehet rágyújtani, mert lassan kipang a tüdőm, de mire ez valóban megtörténne, én már kint leszek és fütyörészve fogom szívni a cigit. Jah, ember tervez, farkas végez! Puszta szórakozás miatt nézem az embereket, mert némelyik úgy fel tud öltözni, hogy csihaj. Ízlés ficamosok előnyben! Nem kell egy kirakatra sem néznem, hogy tudjam éppen merre tartok az áruházban. Csukott szemmel is tudom, hogy hol mi van. Aki sokat jár erre, az könnyen pláza fiúvá válik. Beszarnék, ha tényleg az lennék, s nem csak én, hanem az Bátyám is. Nézne egy nagyot, ha egy selyemfiút kapna vissza. Az nem vagyok és nem is leszek soha, annak ellenére sem, hogy éppen egy fekete selyem ing van rajtam. Hát, ha már úgy sem tudok mit kezdeni a fene nagy szabad időmmel, legalább öltözködöm és szórom a pénz négy manccsal. Hogy el fog fogyni? Oh attól nem tartok, mert eddig nem volt időm szórni, így igen csak vastag lett a számlám és van pár befektetésem itt is meg ott is, szóval no para, mert a bőröm alatt is bankjegyek lapulnak. Miközben haladok a cél fél felé két foghagyma gerezden akad meg a szemem, amik előttem himbálóznak. Elég szépen lépnek folyamatosan előre és én lennék a legnagyobb luzer ha nem nézném meg őket alaposan. Nem kell közelebb mennem, hogy lássam a barázdákat a ruhán, persze ez nem azt jelenti, hogy nem fogok oda menni, bár ahogy látom elég sok ilyen popó szaladgál itt szerencsémre, így csak ki kell választani a megfelelő formát. Lehet viszek egyet a bátyónak is, hogy ne unatkozón azon a fagyos helyen. Ez tuti felmelegíteni, bár lehet csak a vérét és csütörtököt mond. El is vigyorodom ez a gondolaton, mert tuti nem játszik csütörtököt, hiszen jó sok év van már a háta mögött és biztos tudja hogy kell megszelídíteni a kobrát. Hogy én már megint arra gondolok, hihetetlen, hogy szinte mindig erre tévedek el, de biztos az adrelain hiánya okozza nálam. Az ingem úján megigazítom a mandzsetta gombomat s a kék farmerom zsebébe süllyesztem. A bolt pontosan előttem van, ahova be is megyek és elkezdek keresgélni az ingek között. Persze a szemem mindig nyitva tartom és most nem a veszély miatt hanem a bukszák érdekelnek aki bejönnek, mert hát még is csak férfiből vagyok.
*Meglepő, érdekes, furcsa, ismeretlen... Ezer meg egy szinonima, szó létezik amellyel leírhatnám az utóbbi időszakom. Én mégis az „idegen”-t használnám. Mintha nem is az én életem volna, mintha csak külső szemlélője volnék. Furcsa kavalkád, melyen már akkor sem igazodnék ki, ha egy úthenger menne rajtam végig. Olyan dolgok, amiknek már a létezéséről is megfeledkeztem. Példának okáért az érzések. Olyan érzések, amiket jobb volna nem észrevenni, nem foglalkozni velük. Tegnapig ment. Vétettem… nem tudtam kizárni, otthon hagyni a problémáimat, a házzal együtt elzárva az est hátralévő részére. Agresszív és mélabús hangulattal mentem dolgozni. Olyan mélyen volt már bennem, hogy nem bírtam táncolni. Az első táncomnál nem volt semmi baj, még ha nem is éreztem azt az önfeledséget, amit szoktam, azonban… a közös tánc. Ó istenem, miért? Miért akartam megütni a táncpartnerem, mikor csak a dolgát tette? Ráadásul váltás se volt… Na ez volt az a pillanat, mikor haza mentem. Most meg… Itt sétálgatok, és nem tudom miért vagy mi a célom. Igen, elkellett jönnöm, hogy rendezzem a dolgaim, magamban. El kellett hagynom Fairbankset, hogy jó legyen. De mért nem mentem haza Londonba, ahol a fájdalmamra gyógyír volna? Mert csak újra elnyomnám… tudtam jól. Leonard nem lehet gyógyír, csak ellenszer. Bármennyire is szeressem. Kezemben egy papírtáska volt, ahogy sétáltam az embereket kerülgetve. Nem volt nagy, csak egy ékszer üzletet reklámozott, hisz egy nagyobb ékszerdoboz volt benne. Pontosabban egy fehérarany nyakék. Még én magam sem mertem megkérdezni magamtól, hogy mért… Még csak nem is hordtam ékszereket. Pláne nem ilyen flancos cuccot, amihez estélyi dukál és kényszeres vásárlásomról sem tudtam, tekintve, hogy nem szeretek vásárolni. Mindenegyes léptemre a csizmám vert visszhangot elbújva a többi közt, hisz nem egyedül voltám. De hát mit is reméltem, egy pláza szerűségben vagyok. Amiben bizony két penge lapult. Itt már nem volt szükség kabátra, így azt a Hotelben hagytam, viszont a hátránya, hogy a csuklóm ékességeit sem hoztam magammal. Bár meg kell hagyni, hogy az itteni öltözetekhez képest, az enyém fényévekkel jobb volt. Azért mert Velence mért kell szivárványnak öltözni? No mindegy… Hajam pedig csak a jól megszokott módon ki volt engedve. Az egyik üzlet előtt elhaladva, hirtelen furcsa érzés csapott meg és meg is torpantam. Barna tekintetem a forrást kereste és az ingeknél meg is találta. Egy lemondó sóhaj hagyta el az ajkaim, miközben a hajamba túrtam az ujjaimmal. Hát itt sem lehet nyugtom? Csak pár pillanat volt az egész és már meg is indultam tovább. Nem ismertem, nem értettem miért van az a furcsa érzésem. Az, ami egész Faribanksban kísér. Már képzelődök is? Talán újra feldugja fejét az üldözési mániám? Az, ami anyám utolsó hetében is végig kísért? Lépteim egy Hangszerbolt előtt torpantak meg, ahogy a tekintetem megakadt a zongorákon. Ajkamba harapva haboztam egy fél pillanatot, de már apró kezeim a kilincsen voltak, ahogy beléptem az üvegajtó mögött, határozott léptekkel folytattam az utam, az elém siető eladóhoz.* - Szép napot Önnek is. Ki lehet próbálni? * Intettem egy éjfekete zongorára, melynek lábai ki voltak faragva. Kézzel készültek, már ránézésre is meglehetett mondani, még ha a maga dobozt nem is bántották. Miután közölte az előadó, hogy igen, és hogy bevannak hangolva készségesen odakísért és magamra hagyott. Vagyis az túlzás… udvarias távolságból nézte, hogy mit művelek. A táskámat a szék mellé raktam aztán felnyitva futtattam végig az ujjaim a billentyűzeten. De… végül is miért ne? Itt nem ismer senki… s ki az a barom, aki innen Fairbanksbe költözne, hogy legyen viszontlátás? Én sem mindennap kerülök olyan helyzetbe, hogy egészen Velencéig kelljen utaznom ahhoz, hogy rendbe szedjem magam. Egy pillanatra lehunyva a szemeim szedtem össze a bátorságom… nem szerettem ha hallják ahogy játszom. Nem azért mert béna voltam… hanem mert a játék… a játékom az, ami lelkemből fakad. Lélek… olyan dolog, amiről mások azt hiszik, hogy nincs. Pedig van… csak épp nem látja senki. Nem mutatom, hisz csúf… vérszennyezi és hegek torzítják. Sötétség borítja be minden szegletét. Egy sötét felhő, mely szinte mázsás súlyként nehezedik rá… egy olyan, amelytől szabadulni nem tudok, ahogy éles csápjait mélyeszti belém szinte összeroppantva. Szükségem van a fényre… a lüktető életre. A nevetésre, a mozgásra… valakire, aki mellett nem érzem oly nehéznek. Aki mellett megtudok feledkezni magamról, mosolyt csalva az arcomra. Utóbbi nem nehéz, hisz vidám természetem van, de a nagy része csak egy maszk. Egy maszk melyet nem tudok levetni… Gondolataimba merülve, észre sem vettem, hogy mikor kezdtem el játszani. Csak már akkor, mikor játékom kísérve halk dallam szállt fel ajkaimról. Egy jól ismert zene szövege, melyet most játszottam.* - You’ve got the light to fight te shadows so stop hiding it away. Come on, come on… *Szállt tovább a szöveg, talán nem is meglepő, hogy ezt kezdtem el játszani, mégha nem is volt olyan jó hangom mint az eredeti énekesnőnek. Talán mutatt valamit, azt, meg én nem akartam tudni, hogy mit avagy épp mik vannak a fejemben. Kiakartam zárni a külvilágot, a saját tudatommal együtt, vele együtt. Naiv ábránd, igaz? Tudtam jól, de nem is én lennék, ha nem próbálnám meg falak mögé rejteni, olyan mélyre, oly erős védő vonal mögé dugni, hogy én magam se találjam meg. Ne lássam, halljam vagy érezzem… elzárni, mint a többi bűnt. Azokat, melyek miatt nem lehettem egész.*
//Ford.: "Birtoklod a fényt, mely küzdhet az árnyak ellen, Ezért ne rejtegesd tovább! Gyerünk, gyerünk."//
Nekem aztán nem kell eladó, mert köszönöm, nagyfiú vagyok már, simán ki tudom magamat szolgálni. Így mikor egy nő közeledik felém azzal a bizonyos ezer wattos mosollyal, melyről lerí, hogy csak erőlteti, intek neki, hogy maradjon a fenekén nyugton. Ezek az eladók egy szörnyű népség én mondom. Az embert a pokolra kívánják, de közben megjátsszák, hogy mennyire kedvesek, persze ezért fizetnek nekik, de én érzem a hazugság szagát és még nem találkoztam olyan eladóval, aki ne bűzlött volna. Persze lehet, a fizimiskám teszi, pedig jó képű gyerek vagyok és bantu négernek sem mennék el. A lényeg, hogy egyedül hagyott s így már válogathatok kedvemre. Az anyaggal nincs gondom, csak a színekkel. Nem vagyok én színvak, de soha nem bírtam a papagáj öltözéket és a feketét már unom, amúgy sem temetek senkit csak a szüzességem, de azt minden nap. A kezembe akad egy tengerkék darab s a színe pont ideális. A méretett meg keresem benne, de nem jó, ezért keresek egy kisebbet. Hát nem vagyok egy magas srác, sőt elég alacsonynak mondanám magamat, s mivel nem vagyok kokszozva, így nem mennék el egy kétajtós szekrénynek sem. Szóval kicsi a méretem......ö, már mint a ruha méretem természetesen. Amint megvan a megfelelő a pénztárhoz megyek, s kifizetem az árut. Persze hogy kérek reklámtasakot, mert még sem vihetem csak úgy a szabadban. Amint meg van a táska, tovább állok, mert nem játszok szobrosat. A hangszerüzlet felé mászok el, mert kéne pár húr a gitáromra. Nincs messze a két üzlet egymástól, sőt csak pár lépés az egész. Az ajtót benyomom s belépek a helységbe. Hallom, ahogy valami játszik egy zongorán, s rögtön arra felé kapom a fejemet. Egészen jól szól ez a zongora, szépen be van hangolva, s aki megtudja így szólaltatni az nem lehet puding, ezért megyek közelebb a zongorás részlegre, mert nem látom ki játszik éppen. Az eladó csajra rá sem bagózom s simán elballagok mellette. Most már látom a nőt, kinek ujjai simogatják a billentyűzetet. A feje elég szép első ránézésre bár másodikra sincs vele gond. Közelebb lépkedek hozzá, s csak most tárul a szemem elé dús keble. Mellesleg jól eleresztetek a bigét, s amint látom ezt nem fél megmutatni, helyes, mert én meg szívesen legelek. Azonban a kinézetéről csak egy valami vonja el a figyelmem, az pedig a játéka, amit a zongorán hajt végre. Nem akarom megzavarni a zenét. s az arcából az derül ki, hogy talán nem is ezen a bolygón van jelenleg, így megváróm, amíg befejezi s csak utána nyitom a számat beszédre. - Elég szépen játszol szépségem. Hangom könnyed, mint a harmati szellő, s barátságos. Azonban pofátlan módon rákönyökölök a zongorára neki oldalt. A távolságot megtartom természetesen és nem lépek bele a területébe, mert az én sem csipázom. Szemeimet a másikra szegezem s egy apró mosoly bujkál az ajkam szegletében. - Látom nem ma kezdted a szakmát, remélem nem zavartalak meg, ha meg igen akkor már úgy is mindegy. Legyintek is egyet s igazából nem érdekel ha zavarom, mert ha így van akkor sem fogok arrébb ugrálni mint egy nyuszi. Nem az én műfajom és nem eszem répát sem. Pedig barnább lehetne a bőröm, de hát minek? Nem megyek szépségversenyre mostanában.
*Próbáltam. De ahogy Leo szokta mondani; Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld. Nos, tettem én csak épp a célt nem értem el. Az a rikító kopasz fej, a már undorítóan magával ragadó vigyor még mindig ott lebzselt a fejemben. Pedig igazán dolgozhatna… valahol máshol, más alatt, fölött nekem aztán mindegy. Csak ne az én buksimat tornázza. Nem akartam én ezt. Nem akartam semmit, hát akkor mért kell mégis? Mért nem lehet nyugodt nappalom, ha már az éjszakákban nem reménykedhetek? A kérdések szépen lassan dühvé fejlődtek, de nem hagytam abba… hagytam, hogy a zongora beszéljen helyettem. S mivel nem író voltam, így a már megírt darabot folytattam, hátha vége szakad egyszer. Vagy újra el kell költöznöm? Megint egy másik várost, országot keresve? Még csak most érkeztem… Bár a zsigereim jeleztek, de annyira nem voltam itt, hogy észre sem vettem azt a viszkető érzés mely mostanában szinte meg se szűnik. Vagy csak hozzászoktam volna és ezért nem tulajdonítottam neki különösebb figyelmet? Akárhogy is, végig játszottam a számot nem foglalkozva a környezetemmel. Ha nagyon szórakoznak, vagy ki akarnak paterolni hát, elfér még egy zongora a nappalimba. Bár a régit nem adtam volna… az még az édesanyámé volt. Ahogy végeztem, szünet nélkül kezdtem volna váltani egy agresszívebb számra, mikor mozgást érzékeltem és ahelyett, hogy újabb billentyűt ütöttem volna le, feltekintve láttam meg a férfit. Még csak végig sem mértem, csak is az arcát figyeltem, ahogy a kezeim lecsúsztak a billentyűkről és a combomon dörzsöltem végig miközben megszólalt. A szemöldököm azonnal a homlokomra szaladt. Ejha… Velencén is akadnak tahók úgy látszik. S hírtelen nem tudom eldönteni, hogy a mozdulata vagy a becézése az, amiből ez következik.* - Ez egy zongora… nem pedig bárpult. - Intettem kecsesen a kezei felé, amik épp annak használták. - Bár azt fel sem érnéd. *Húztam el a számat. Már csak a sörhiányzott volna a kezéből és komolyan mondom én dobtam volna ki innen. Hát na… nem csak a pengéimre harapok, hanem a zongorákra is, bár ez nem az enyém. A sajátomnál már ennyitől is repült volna a házamból.* - Elionore a nevem és kösz a bókot. * Húztam el a szám, mely épp nem a szavaim tükrözték. Nem volt szükségem bókokra, kezelni sem tudtam őket. Fényévekkel vannak jobb zenészek is mint én. Pláne, hogy nem is vagyok zenész… táncos nő vagyok, aki az apja perverziójából zongorázni tanult már csikó kora óta és mégis gitárral a kezében vizsgázott. Megesik.* - Micsoda bocsánatkérdés… ajánlom figyelmedbe a konditermet… ott ragadhat rád valami. * Na erre vigyorognom kellett, és csak megingattam a fejem. Már megint Ő… pukkadjon meg.* - Nézd, ha levehető bugyit keresel, akkor az eladónál több sikered lehet és szaladgál pár tyúk a folyosókon. Ha hallgatni szeretnéd… akkor meg csak fogd be és ne használd bárpultnak a zongorát. Nem hiszem, hogy Te örülnél annak, hogyha az micsodádba könyökölnek. * Két lehetőség… megy vagy marad, még ha az utóbbi nem is olyan kedvező a számára. Nem olyannak tűnt, mint aki betudja fogni. De épphogy befejeztem, már újra játszottam… egy sokkal energikusabb, ám mégis szomorkásan induló számot, mely valóban tükrözte a lelkiállapotom, ahogy a lágysága dühbe fajult és tért nyugovóra ismét. Ha beszélt, azt hallottam… az, hogy reagálok-e attól függ, hogy mit mond vagy csinál. Ám ez nem változtat azon, hogy így is teljes mértékben az átéltség áradt az arcomról. Persze, ha valamilyen úton-módon nem akadályozta meg a játékom. *
- Hűha ha nem mondod akkor rá sem jövők, hogy ez egy zongora, de tényleg, kösz, hogy szólsz. Vontam meg a vállamat, de nem veszem le a kezemet, mert közli, hogy ez egy hangszer. Én is tudom, de amint ez után mond, nah az csak nevetésre késztet. Hányszor ugrattak már vagy próbáltak sértegetni a magasságommal, de pont leszarom. Ekkora vagyok azt csumi. Tehetek én róla, hogy nem raktak az esőre mikor esett? Nem! Sajnos nem volt senkim aki kitoloncolt volna a szabadba én meg nem álltam oda magamtól, de hagyjuk is ezt a témát. - Jaj de vicces ma valaki, hidd el felérem és tudod nem a méret a lényeg szépségem. Hát ezt szokták mondani s én is így gondolom. Nekem teljesen jó, hogy ilyen „törpe” vagyok. Bezzeg látna farkas alakban, akkor nem jönne ezzel, mert ott mint a drága jó bátyám méretes leszek, de ezt nem mondom meg neki. Nincs miért. - Elionore, én pedig Raffaello, de ne is próbálkozz be az édességgel, mert lerágott csont. Hoztam a tudtára, hogy ezt is mondták már egy párszor, így ujjat nem tud mutatni. A szavaira felhúzom a szemöldökömet. Nem tudom, hogy jön össze a kedvesség és a konditerem, de ha ott osztanak ilyet, mint egy cukorka boltba akkor inkább jó messzire elkerülöm. - Hajaj-ejha de harapós ma valaki, vagy ez csak ösztönből jön? A levehetőnél jobban szeretem az ehetőt, ha már kitértünk erre. Emelem le mind a két kezemet védekezően, s egy ravasz mosoly kerül az arcomra. Szeretem az ilyen bigéket, mert jól szoktam szórakozni velük s most sem lesz másképp én már tudom, s hamarosan ő is ráeszmél majd, hogy kivel is kezdett. Jaj már, olyan unalmasok vagytok, hogy mindig azt hiszitek megeszem. Jelentem kapitány, már egy jó ideje nem eszem embert. Szóval nem lesz vacsi, de piszkálni szabad nem? Nah hagy legyen már egy kis örömöm, létssszi, létsssszi! Oh nem mondtam, hogy mostanában hallom Carlo hangját néha? Nem tudom, hogy mászik bele a fejembe, de ott van. Lehet megfogok őrülni annyira hiányzik és csak a képzeletem játszik velem. Nem voltam orvosnál még vele. - Egyébként meg a kukacomat nem erre kell használni és nem szereti ha kap egy könyököst. Jelentem ki komolyan s ezzel fel is huppanok a zongora tetejére egy ügyes mozdulattal elvileg, s mind a két kezemet a kukacom elé teszem, biztos ami biztos, s miközben játszik én vigyorgok mint egy vad alma. - Ha még nem tűnt volna föl, ez egy bolt, itt nem lehet órákon át játszani, nem úgy mint egy kocsmában. Jegyzem meg kissé keserűen s az eladó elindul felém. Gondolom, hogy közölje nem ülhetek a zongorára. Jól van naaaaaa, még játszani sem hagyják a farkast, s mivel nem akarok ajtós szekrényeket a nyakamba, leszállok a zongoráról, már ha sikerült felülni s nem akadályozta ezt meg. Én hagyom játszani a zongorán s kihallom belőle, azt, amit ki kell. Hm, intek neki, s a hangszeremhez megyek. Elveszem az egyik gitárt s vissza sétálok a csajhoz ha még ott van. - Szépségem, hahó, inkább ezt figyeld s varrj rá gombot. Ezzel megpengetem a gitárt, hogy halljam be van e hangolva, szerencsére igen, ezért neki kezdek a játéknak. Teljesen jól érzem magamat a gitárral a kezembe, s remélem abba hagyja a zongorán való nyomkodást. Ha nem akkor be is kaphatja kb, de akkor is eljátszok egy számot.. Ha pedig ő nem figyel akkor az eladónak nyomom egy kicsit.
*Az ironikus megjegyzésére csak a szemeim forgattam meg és sóhajtottam egy mélyet. Valahogy ma nem voltam vevő az ilyenekre. Megmondjuk úgy társaságra sem, és alapjaiban semmi kedvem nem volt. De ez meg csak még jobban bosszantott. Ennyire azért nem cserélődhettem ki Fairbanksben.* - Annak nem, aki nagyítóval jár. Én nem hordok ilyet… * Pislogtam ártatlanul párat, amit én magam sem hittem volna el. Azt meg neki nem kell tudni, hogy alapjaimban sem élek semmilyen méret mércével, ugyanis nincs mit méregetnem. Különben is, nem is akarok é méregetni, érezni meg pláne nem. * - A malackás jobban feküdt volna… * Nem, eszembe sem jutott az édesség. Ennyire nem vagyok édesszájú, sem bánatos, hogy ehhez folyamodjak bár akkor már inkább fagyi és nem csoki. Lehűti a kedélyeket, az már tuti. Pláne, ha a… na ácsi Eve… neked nincsenek ilyen gondolataid, vágyaid! Csak is ugratás miatt. Szóval nem kéne túlpörögnöm a dolgot. Naná, hogy nem fogta be mikor játszani kezdtem. Egy bájos mosollyal tekintettem fel és válaszoltam.* - A személyes varázsod… * Nos igen, nem épp volt a legjobb a belépője de megesik az ilyesmi. Különben is, én holnap utazom vissza, szóval pláne nem kell barátkoznom vagy azzal foglalkoznom, hogy milyen benyomást teszek a másikra.* - Ehető? * Kérdeztem vissza felvont szemöldökkel, ezt sem osztották még így meg velem én meg azért ennyire nem voltam híve anno a dolgoknak. Spontán éjszaka és kész… nem kellett fix pasi. Csak a nyűg van minddel. Meg hiszti, meg féltési ösztönök vagy mi a fene az amire fogják az állandó aggódásuk és, hogy ki sem akarnak esni az ember szájából. Grr… El kell költöznöm Fairbanksből sürgősen, ha Leo továbbra sem adja be a derekát. Az kukacos megjegyzésére egy vigyor kúszik az arcomra, aminek köszönhetően bizony nem sikerül olyan mélyen belemerülnöm a számba, mint amennyire szeretném. Viszont mikor felugrik a zongorára egy morgás tör fel belőlem mely a nem tetszésem jelzi. DE nincs mit tenni, a mai emberek nem épp tisztelnek semmit. S bár szívesen ismertetném meg a fém ízével, nem fogom vörösre festeni a zongorát.* - Ez egy invitálás volt? * Vontam fel a szemöldököm a kocsmára. Mellesleg pedig, van az a pénz, amiért addig játszok, ameddig csak a kedvem tartja. Ha tetszik ez nekik, ha nem. Még csak nem is vagyok béna, ahhoz, hogy sértse az eladó fülét. Szóval csend legyen. Addig játszok, ameddig akarok- Ő meg érezze magát megtisztelve, mert hallhatja. Nem foglalkoztam azzal, hogy legyint, vagy mit csinál, hova megy. Csak mikor visszaért lestem oldalra és nem a szavai az, ami megállítottak, hanem a kíváncsiság.* - Hálás lennék ha nem szólítanál így… nem vagyok a Tiéd. * S ami azt illeti senkié és nem is leszek. Különben sem szeretem a beceneveket, de az ölembe ejtett kezekkel vártam, hogy mit is kezd azzal a gitárral. Egy mosolyt csalt az arcommal ahogy elkezdett játszani. S ahogy játszott és énekelt, úgy lettem egyre vidámabb… mígnem a végén már becsatlakoztam. Na nem játszani, hanem énekelni. Barna szemeim vidáman csillogtak, ahogy kissé önfeledtebb lettem. Úgy látszik haszna is lesz annak, hogy pont Velencét szúrtam ki magamnak. Megvártam, míg végez és elismerően bólintottam.* - Kihinné, hogy nem csak magaddal tudsz játszani, vagy csak a zongorákat nem szereted? * Kérdeztem vigyorogva és a kis játéka valóban feldobott. Ez látható volt, én meg éreztem. Más meg nem számított, ahogy az eladó sem, hogy egyre sűrűbben nézett felénk. * - Egyébként meg jó hangod van. Saját magad szórakoztatod vele vagy másokat is? * Jó, jelenleg engem. De a kérdés az volt, hogy játszik-e valahol. Helyen, bandában... nekem aztán mindegy. Csak tájékozódok. *
Csak vállat vonok a szavaira s nem jártatom a számat erre legalább is, de bezony, nem vagyok egy csendes típus, ezt dobta a gép és nem sajnálom, még egy kicsit sem. Azt azonban nem értem, hogy jön ide a malacka, tán van egy disznó akit így hívnak? Oké, hogy én nagy disznó vagyok, de nem rám gondolt. Mindegy inkább nem firtatom tovább, mert annyira nem érdekel azért, hogy rákérdezzek. - Azt mindig is tudtam, hogy van varázsom, de hogy ekkora legyen, azt nem gondoltam volna. Rázom meg a fejemet lassan s ismét csak az irónia szól belőlem. Engem egy csöppet sem zavar, ha bunkónak tartanak vagy velem szembe azok sőt még élvezem is. Amúgy sem lehet mást várni egy embertől. Nocsak, nem tudja mi az evet bugyi? Hajaj hova keveredtem, pedig azt hittem, hogy ennyi idősen már tisztában vannak vele a csajok. Hűűűűű csak nem egy őskövület vagy egy kő korszaki vagy simán unalmas az élete. - Nem fogok szexuális felvilágosítást tartani most. Keres rá a google-n, már ha azt ismered. Hát most méé? Lehet azt sem ismeri, én nem tudhatom, mert csak most látom először s utoljára. Tiszta sor, hogy nem tartozik ide, mert itt az emberek 85 százaléka olaszul karattyol, nem pedig angolul. Turista, bár nem az a sapkás, hátizsákos, fotósfajta, ahogy elnézem. Azokat soha nem bírtam, mert minden bokornál megállnak fényképezni, mint az idióták. Bokrok mindenhol vannak nem? Csak sikerül mosoly csalni az arcára, bár nem kenyerem az örömszerzés, de nem igen szeretem a savanyú uborkát sem. A morgásra nyávogok egyet mint egy macska válasz képen. Tőlem aztán meg is ugathat, az sem érdekel, s ettől még nem fogok leszállni az egyébként tökéletes zongoráról. Viszont az eladó csaj elég fenyegető és nem akarom most zűrt, így inkább a talajra huppanok. - Valami olyasmi, jaham Vonok vállát s bólintok is egyben. Simán elmehetünk kocsmázni, mert úgy is azt teszem minden este, hát térjünk át a nappalra, nekem már mindegy. Amúgy is rá akarok gyújtani, szal lassan ki kell mennem innen, de nem most rögtön ezért felkapok egy gitárt, s magamra vonom a figyelmét. - Még az a szerencse, mit is mondtál mi a neved? Valami „E” betűs...... Ennyit a tökéletes memóriámról, azt hiszem kezdem elinni az agyamat, mert kajak nem emlékszem mit is mondott, de az is lehet, hogy éppen a domborulataival voltam elfoglalva. A lényegen nem változtat, ha mondta akkor biccentettem ha meg akkor vállat vontam. Elkezdem a húrokat pengetni s valamiért ez a szám jut az eszembe elsőnek s mivel figyelt rám, ezért nem kellett az eladónak játszanom. Azt simán érezheti bárki, hogy bizony nagyon szeretem ezt csinálni s olyan erővel adom át bárkinek a zene szerettét, hogy azt biza tanítani kéne. A vérembe van és már jó ideje foglalkozom vele. Őstehetség vagyok, mondjuk ki kerek perec. Az énekbe becsatlakozik, így már együtt fogjuk befejezni ezt a számot. Amint vége meghajolok. - Köszönöm, köszönöm, a virágot nem szeretem, de a bonbont az öltözőmbe kérem, tisztelt publikum. Vigyorodok el a végére s mivel nincs semmi baja a hátamnak, így felegyenesedek. A szavaira szemet forgatok, hát azt hiszi, hogy maszatolni szoktam csak? Nagyot téved, de nem kell bizonyítanom, mert nem szorulok rá és semmi kedvem nincs hozzá. Már mint ahhoz mindig van, de nem vele, mert az egy dolog, hogy csini, de ahogy látom nincs benne fantázia, hiszem még az ehető bugyit sem ismeri. Ilyen nőkkel meg nem kezdek, mert nem vagyok szűzoltó. - Tévedésbe vagy, mert zongorázni is perfekt tudok, hm, talán csak az oboa nem megy, érthető okok miatt. Vigyorodtam el ismét s egy kacsintás is társult az arcomhoz. Hogy miként veszi a szavaimat, azt csak ő tudja és gondol ami a fejébe jár. Azonban érzem, hogy jobb lett a kedve annak ellenére, hogy nem ez volt a célom, bár egyedül szórakozni nem jó, szokták volt mondani. - Kösz, nem, nem játszom sehol és nem szoktam szórakoztatni, bár néha kiállok a teraszra, de ott csak a személyzet élvezkedhet. Összeférhetetlen egyéniség vagyok, ha vágod mire gondolok. Az egy dolog, hogy kevesen tudnak elviselni, de ha bandáznék, jönne a hírnév is, az meg nem kell, mert pár év múlva meg kéne magyarázni, hogy miért nem öregszem és stb. Farkasokból álló bandát pedig még nem találtam, pedig szívesen belépnék egy olyanba. No de mindegy, mert nem csak a zene teszi ki az életemet. Az eladó csaj meg ne nézegessen erre, mert nem lesz szeme hamarosan. - Te játszol más hangszeren is vagy csak a zongora fekszik? Kérdezek rá s ha választ kaptam akkor intek neki, hogy mindjárt gyüvők vissza. A gitárt a helyére teszem le s oda ballagok a húrokhoz. Kiválasztom azt amire szükségem van s fizetek. A csajhoz pedig visszamegyek, ha még mindig ott van. Ha nincs így jártam és megyek a dolgomra. Ha pedig a zongorához ragadt akkor.. - Lelépünk vagy itt maradsz? Nekem már kint kéne lennem az épületből. Azt nem mondom, hogy már kipangtam és kell egy cigi, különben meghalok. Szóval, ha jön, akkor együtt indulunk el s keresünk egy kocsmát. Ha pedig marad akkor intek neki és viszlát. Én pedig élvezni fogom a nikotin füstöt ami azért vegyítve van valamivel.
*Irónia hegyén, hátán… Kell ez most nekem? Valószínűleg nem, hisz ezt otthon is megkaphattam volna. Na de… azért mert én egy pöcs vagyok, még nem kell a másikat leszólnom, hisz alapjaimban tőlem sem áll távol az ilyesmi. Sőőőt… egész jól elvagyok vele, csak a főnököm nem értékeli, de az már mellékes tényező. Olyan ami nem különösebben érdekel.* - Nem meglepő… a gondolkodás nem hiszem, hogy a Te műfajod. * Vontam meg a vállaim halványan. A következő szavaira azonban elnevettem magam. Felvilágosítást, nekem? Najó, ez még viccnek is rossz. De csak a fejem ingattam meg, ahogy barna íriszeim rá emeltem.* - Szóval aki csinos, az már buta is szerinted? * Igen, észrevettem korábbi vizslató tekintetét. Az már más kérdés, hogy sosem érdekelt az ilyesmi. Megnéznek… istenem, férfiak, azért van a szemük. S kettőnél jóval többel találom szemben magam, mikor melózom. Nem tud meg hatni és nem is fordítok rá figyelmet. No meg, azzal magam is tisztában vagyok, hogy vonzó kinézetem van. Nem véletlen van szükségem önvédelemre sem. Na jó, a nyávogás már mindennek a teteje és fejem ingatva nevetem el magam. Így nem lehet játszani… már értem legalább, hogy mi az oka az eddig ismerteken felül, hogy csak akkor játszom ha egyedül vagyok. Avagy, csak is olyanok mellett, akik nem próbálnak meg szórakoztatni. Viszont az invitálására elmosolyodom. Akarok én egy részeg estét? Igen, valószínűleg… de jobb lenne tőle? Mitől lenne egyáltalán jobb vagy jobb lesz valaha? Hát… még két ilyen megjegyzés és biztos.* - Elionore… és igen, nagy szerencse… neked. * Meg nekem is. Nehezen tudnám megemészteni a dolgot, ahogy kimagyarázni sem tudnám. Apunak is megvannak a határai, nekem meg végképp. De inkább az bosszant, hogy nem is akarom. De tény és való, az én hmm… mentalitásom keveseknek válik hasznára. Azonban az enyémre a férfi már annál inkább, tekintve, hogy bár egy tahó avagy csak annak adja ki magát, de szórakoztató is. S kissé jobb kedvre derítet, amit nem mondom, hogy nehéz volt. De általában ilyenkor szokták megtartani az öt lépés távolságot Tőlem. Valahogy senki sem szereti, ha én mérges, csalódott vagy depressziós vagyok. Nem is értem miért… Dehogynem.* - Csak az oboa? Hmm… akkor ezek szerint furulyázni tudsz. * Vigyorodtam el szélesen. Ámbár meglepett, hogy zongorázni is tud. De minek maradjak a realitás talaján? Bármit csinálok ma, a homályba vész és csak abban bízok, hogy ugyan az a lány tér vissza a havas városba, aki legelőször betette a lábát. Egy nagyszájú kisdög. Nem pedig egy olyan aki még azt is elcseszi, amiben jó. * - Ezzel nem vagy egyedül Raffaello. *Halványodott a vigyorom mosollyá. Nos igen, kevés ember akadt aki hosszabb távon eltudott volna viselni, vagy én őt. De nem is akartam ilyen célokra törni… nem akartam senkit magam mellé. Akkor meg miért foglalkoztat? A kérdésére azonban felsóhajtottam.* - Talán véletlen egybeesés… De nem csak zongorázni tudok. Gitáron vizsgáztam… * Intettem a hangszer felé mely még a kezében volt. Nos igen… máshoz azonban nem értek. Mármint hangszerügyileg. A pengék és a tánc már más kategória. De ezt nevezik színes egyéniségnek nem? Kár hogy ennyire éles kontraszt van köztük, és sehol egy átmenet. Ahogy int, hogy elmegy bólintottam és sejtettem, hogy nem szabadulok meg tőle ilyen könnyen. Azonban nem játszottam tovább, egy utolsót simítottam a zongorán és lecsuktam, miközben a táskám felemelve ültem egy darabig. Igen, eljátszottam a gondolattal, hogy meg kéne vennem. De minek? Otthon van és ez már csak porfogó lenne, hisz anyám zongoráján szoktam játszani. Porfogónak meg túl szép és jó darab, márpedig gyűjtő sem vagyok, szóval marad.* - Menjünk… de nem ismerem Velencét, szóval rád vagyok utalva… *Amíg meg nem unom. De az már mellékes, eddig nem úgy tűnt, mint akinél ez hamar bekövetkezik. De felálltam és követtem a férfit, ki az épületből.* - Van valami megszokott helyed avagy ismerd meg szép hazád címszó alatt felfedező útra indulunk?
- héééé, kiscica, ezt azért nem tudhatod. Jegyzem meg némi keserűsséggel a hangomban, bár ez csak színlelt, mert pont leszarom, hogy mit gondol rólam. Gondolhat agy halottnak is és ha azt nézzük nem sokat tévedne, mert kezdek az lenni, de hát bolondoknak áll a világ vagy nem? A kérdésére megingatóm a fejemet, de persze hogy van hozzá fűzni valóm nekem ne lenne? - Neeeem, dehogy, csak aki nem tudja, hogy létezik ehető ruha, hmmm az inkább tapasztalatlanabb vagy gyér a szexuális élete és akkor még finoman fogalmaztam, de ízlések és pofonok. Vonom meg a vállamat, mert nekem ez a véleményem, amit nem szoktam a béka segge alá rejtegetni, soha nem tettem. Játszani kezdek, mert miért ne, senki, nincs, aki megtiltsa nekem. Ráadásul semmi kedvem nincs visszafogni magamat ma. Egy szó, mint ezer, azt teszek, amit csak akarok és pont, pont, vesszőcske, vagy hogy van....... A nevére nem emlékszem, ezért rákérdezek. Elionore, Elionore, Elionore, ne felejtsd el bátyuska oké? A kérdésre felnevetek, mert mindig is bírtam az olyan csajokat, akik képesek lecsapni bizonyos labdákat, s úgy tűnik a másik ezt jól csinálja. Helyes, mert ezzel is feldobja az amúgy sem rossz kedvemet. - Furulya?ööööö.....Nem tudom milyen hangszer, de ezek szerint, Te, szakavatott vagy a témában. Persze, hogy csak hülyülök, de azt ezerrel, ezért mikor visszakérdezek, akkor komoly az arcberendezésem s a fejemet is megvakargatom a sok „ö” betűs nyögéseknél. Utána pedig vidám játékos a hanglejtésem. Nocsak, kicsit meglep, hogy ő sem fér meg mások társaságában rendesen s ki gondolta volna, hogy pont egy zongora nyüvű lányban találok valami közöset. Jaj hát nem csak ezt hanem, hogy pörgetni tudja a húrokat ha úgy van. - Akkor ne fog vissza magad. Még a kezembe van a hangszer s ezért felé nyújtom, hogy mutassa mit is tud, persze ha nem mutogatós a néni, akkor vissza fogom tenni a helyére. Még szép, hogy intek neki, nehogy azt higgye, hogy csak úgy elmászok melegebb vidékre, mert csak hidegebbet ismerek, de oda még nem vágyom vissza. A f@szt nem vágyom, de nem mehetek, ez a helyes szó. Persze lehetnék Rambó is és lekaszabolhatnám az összes varázsmanót, de a bátyó. Vigyorgok, de magamtól, már mint nem azért, mert akarok, hanem, mert az arcizmaim húzódnak, oké hagyjuk a csudába, mert a lényeg meg van. - Húha, ez nem jó ómen neked Nore. Jegyzem meg s hangom incselkedő vagy valami olyasmi, mert most éppen azon gondolkodom, hogy a Nore az becézés vagy csak a légből kaptam és nem az. Mondjuk mindegy, majd szól ha nem így szokták hívni, de persze ha akarja hívhatom csillagomnak is. Basszus jó, hogy szólsz bátyó, tök elfelejtettem a birtokost. Akkor csak simán csillag. A lényeg, azon kívül, hogy ragadjon a bélyeg és a kígyóm álljon égnek, nem más mint hogy jön és végre bagózhatók. - Persze, van, de nem hiszem, hogy neked a hazád lenne, hiszen egy kicsit sem tűnsz Olasznak. Jobban pörögne a nyelved. Azt már nem teszem hozzá ami most eszembe jutott, mert az erősen nagykorú mondat lenne. Szóval hagyjuk is. Mivel elindultunk egyenesen mászok végig a butik rengetegben és nem kell néznem semmit, csak az előttem ringó fokhagyma gerezdeket, hogy kitaláljak. Úgy-úgy popó párti vagyok és akkor mi szent van? - Szóval, honnan gurultál a vizek városába? Kérdezek rá, s csak nagy nehezen szakítom el, a tekintem az előttem haladóról, majd rája pillogok egy párat válaszra várva. Közben pedig kijutunk, az épületből s én már nyúlok is a bagó után. Rágyújtok és nem tartottam be, a bejárattól 5 méter szabályt, de ugyan ki szólna érte? A török dohányt szívóm befelé a tüdőmbe, hogy ellepje teljesen s csak nehezen akarom kiengedni, de megfulladni nem jó móka. - Utaztál már gondolán vagy tudod mi az? Nem nézem madárnak, csak megkérdeztem, mert ha már nem új számára, akkor, bezony most nem azzal fogunk eljutni, de ha még nem volt benne része akkor meg miért ne? Tök buli az egész.
- Aki nem mer, az nem nyer. Viszont a macskák karmolnak… * S ha sokáig becézget, akkor biza én is kieresztem a karmaim. Miért nem lehet megjegyezni a nevem vagy azt használni? Ez férfi betegség? Mert én már kezdem unni, hogy mindenkinek elkell mondanom. Hmm… lehet be kéne vezetnem, hogy aki ilyen becenevekkel illet, köszönés helyett inkább megcsapom? Végül is, az érintésnél be vált… még ha az akaratom ellenére is alakult ki. * - Inkább ízlés kérdése… van aki nem a nyámmogós, gej dolgokat szereti… * Utaltam itt a gyengédségre és persze ha valami ehető, annak íze is van és mindenféle szexuális vonatkoztatásokat az édességbe képesek belegondolni. De ettől függetlenül nem változtat semmin az a tény, hogy nincs ilyen életem, és ha lenne se hiszem, hogy épp az ehető bugyi az, amit én élveznék, és így a „társam” sem. Legalábbis merem neki ajánlani, hogy ne ilyen lötyögős izé legyen, ha lesz egyszer valaha. Különben szerintem a büdös életben nem tudna rá venni arra, hogy újra tapasztaljam azt, amit feledtem. Csak kicsit másképp, hisz a dolgok nem tűnnek el, csak átalakulnak. A visszavágására egy halvány mosoly derenget fel az ajkaimon, mely társult sötét tekintetem játékos csillogásához.* - Nő vagyok… Tőlem elvárt. – szaladt fel leheletnyit a szemöldököm. - De a tagadás, inkább elismerés mintsem védekezés. * Kacsintottam rá. Az már más kérdés, hogy hamarabb tartanám a micsodát levágva a kezeimben mint bárhol máshol. De hát na… megesik, hogy az ember lánya nem épp egy szex rabszolga beállítottságú és sokkal jobban szereti a másik felet maga alá gyűrni, mintsem elviselje, hogy Vele tegyék. Persze ha mégis sikerül valakinek… nos, azt még nem tudom. Odáig nem jutottam el és nem is akarok. Az ajánlatára viszont az ajkamba haraptam. Azt sem tudom mikor fogtam utoljára gitárt kezemben, de ez nem azt jelenti, hogy nem tudnám használni….* - Most nem… * Ingattam meg végül a fejem. Nem akartam gitározni, ahhoz különben is más hangulat kell. Nem szeretem ha sír, arra ott a zongora. S bár vigyorgok, meg olykor mosolygok is. De attól még belül nincs rendben minden. Ahhoz sokkal több kell, hogy egy idegen férfi elűzze a fejemből azt a marhát. Az incselkedő hangra szemeim megcsillannak, miközben megingatom a fejem.* - Szeretem az új dolgokat… de megtudom védeni magam. * Egy újabb kacsintás és mosoly társul a szavaim mellé. Az egy dolog, hogy nem félek, az egy másik, hogy nem is vagyok elveszett ha arról van szó. De a lényeg inkább az, hogy szerettem a bajt. Nem kellett keresnem, megtalál magától is. Hát igen… elbűvölő személyiségem van. Olyan bicskanyitogató… sokak szerint.* - Viszont a névvel mellé nyúltál. Soha nem hallottam még ezt a rövidítést. Norát már igen… de ez tetszik. * S valóban tetszett, szóval, ha neki így kényelmes hát áldásom rá. Még mindig jobb, mint Tőle is az „Eli”-t hallgatnom. Most nem akarom hallani, nem akarok semmi olyat, ami Alaszkára emlékeztet. Az újabb szavai pedig mind-mind erre sarkalnak. Szeretek játszadozni na… az vesse rám az első követ aki nem.* - Hát úgy látszik, Neked jobb a nyelvügyességed. Sokat gyakorolsz? * Persze, nem épp a nyelvre gondoltam, mármint nem beszéd szinten. De ránézésre inkább olasznak mondanám, de ki tudja… tévedhetek is. De a furulyázás és az oboa után ez már csak lágy cirógatás volt a részemről, csak szavakkal és kétség sem férhetett hozzá, hogy erre gondoltam és nem épp nőkre vonatkoztatva a dolgot. Kifele menet csak a szemeimet forgatom meg vidáman, ahogy stíröli a nők hátsóját. Mintha csak Leo mellett haladnék. A különbség mindössze annyi, hogy Leo már valószínűleg közelebb lenne hozzám és már rég elkezdtük volna elemezgetni a hátsókat és a nőket. Néha szoktuk együtt „csajozni”. A kérdésére azonban felsóhajtottam.* - Már kezdtem azt hinni, hogy ha már a véletlen úgy hozta, hogy nyelv ügyességgel rendelkező egyedet fújt felém a szél. Feledtetni fogod, hogy honnan jöttem. Semmi kedvem Faribanksről beszélgetni és semmi olyanról ami oda köt. Ha csak nem szeretnéd, hogy a válladon sírjam ki magam. * Vigyorodtam el. Persze képletesen értettem és nem szó szerint, amit mosolyom el is árulhatott neki. De tekintetembe azonban valami sötét árny húzódott, ami inkább volt vágy, mintsem kellemetlen emlék előli „menekülés”. De legalább a kérdésére is választ adtam közben. S magamnak is beismertem valamit, amit nem voltam hajlandó észrevenni még most sem. "Oda köt"... volt valami ami miatt nem akartam elhagyni örökre és visszavágytam. Bakker... ennyit arról, hogy ha nem jön Leo akkor elhagyom a várost és tovább állok. Már csak az a kérdés, hogy mi ez a valami... valaki nem lehet. Az kizárt.* - Te itt tanultál meg angolul, hogy felszedhesd a turistákat, avagy csak visszatérő utazó vagy, hogy ne felejtsd el miként kell használni a nyelved? * Kérdeztem vissza kissé burkoltabban, csipkelődőbben. Miközben rágyújtott. Engem aztán nem zavar a dolog. Azt csinál, amit akar, így még csak egy grimasz sincs az arcomon és nem is lesz, míg nem pofátlan.* - Tudom mi az, de nem utaztam még rajta. * Ingattam meg a fejem. De már előre sejtettem, hogy ebből mekkora bénázások lesznek és… na majd kiderül mit hoz a szél.* - Különben hova viszel? * Nem volt a kérdés, hogy hova vinne, szóval remélem az ágyamba és az alám feliratú megjegyzéseket most hanyagolja. Hisz ahhoz két ember kell és annyi ember van a városban… ne pont már engem találjon be az ilyennel. *
- jaham, mondjuk én jobban szeretem ha dorombolnak. Ez a válaszom arra, hogy a macskák karmolnak, ami igaz, deeee miért ezt az oldalt skubizzam mikor a másik sokkal érdekesebb? Tényleg ízlés kérdése, hogy ki mit szeret, de azt hiszem ezt a részt már szétboncoltuk, így csak vállat rátok. Jól mondja a kicsike, mert tőle valóban elvárt, hogy szeressen furulyázni, s némelyik nő, nagy mestere a szakmának s ismét csak vállat vonok a tagadásos részre, mert nem tudom azt tagadni, ami nincs. Jelen esetben nincs a számba, de még a seggembe sem egy furulya.....még szerencse, vagy elmehetnék homo farkasnak. fúj, fúj, fúj! Amikor felé nyújtom a gitárt vissza utasít s hagyhatnám a dolgot annyiban, de nem, ma valahogy nincs kedvem nem kötekedni, bár ha azt vesszük akkor egy két lábon járó kötőgép vagyok. Héééé nem azért, mert női munkát végzek, csak szeretek forgatni s kötözködni is. Ilyen az áldott jó természetem vagy csak unatkozók és valamivel el kell ütni az időt, kinek mi tetszik inkább. - Szóval megfutamodsz a kihívás elől, pedig tökösebb csajnak néztelek, de persze az is lehet, csak nem akarsz lebőgni, pedig ez nem nagy bőgő. Nézz szét, senki nincs itt, csak én......jóóóó ott az eladó, meg azok az ízlés ficamos csajok, de pont leszarják, hogy mit csinálsz. Ha nem hát nem! Ha még mindig nem vette el a hangszert, akkor visszarakom a helyére, mert megvenni nem fogom. Ami nekem van az sokkal jobb, csak pár húr kell, amit meg is veszek. Megtudja magát védeni? Igen és hogy? Csak egy ember! Szavakat azonban nem lökök neki, mert fölös. Tiszta büszke vagyok magamra, mert bár légből vettem a rövidítést, de tetszik neki nekem. - Hát az angyalbögyörő tetszik e? Mondjuk ahogy elnézlek a szárnyaid nincsenek, de bögyörőd még lehet. Vakargatom meg először az államat, majd elvigyorodom, mert nekem bejön ez a becézés. Jah, hogy nem szereti, ha máshogy hívják mit a neve? Éssss melyik fészekrakó fecskét érdekli? A bátyónak is tetszik ez az elnevezés, mert hallom a fejembe röhögni, szóval akkor már ketten vagyunk. Ismét visszakacsint a szex, de én ezt nem bánom egy kicsit sem. Az egyik, ha nem a legjobb időtöltés Velencébe. - Leesne az állad, ha tudnád mennyire is gyorsan pörög és tudod, hogy van, gyakorlat teszik a szenszejt. Hát ez van, sokat gyakorlók, de általában nem nagyon szokott érdekelni, hogy a másik élvezi vagy sem, mert csak egy célja van, hogy jó csúszós legyen a partner és ez mindig sikerül. Nincsenek kudarcaim. Ha már előttem táncolna a fokhagyma gerezdek, akkor nem vagyok lusta megnézni őket. Amikor megemlíti, hogy honnan jött ide, rákapom a tekintetemet. Micsoda meglepetés, vagy inkább mennyire kicsi ez a világ. Ki gondolta volna, hogy pont onnan jön ide az ember? Én aztán nem. - Isten ments, nincs rosszabb mint egy síró nő, szóval ezt a labdát, én is szívesen elpasszolom. Persze, hogy könnyű passzolni, hiszen mint mondtam korában is csak egy ember, aki valszeg semmit nem tud a farkasok világáról, így semmi olyat nem tudna mondani, ami engem érdekelhet. Mivel kitipegtünk az épületből rágyújtok, s kénytelen vagyok megállni, mert hát még én sem tudom, hogy mivel és hova megyünk. Szavaira elvigyorodom. - itt nem, mert ha a honban vagyok akkor nagyon keveset használom a nyelvet, csak akkor ha turistát akkor felszedni ahogy csipogod. Szeretek hajózni a világba és a nyelv csak úgy ragad. Tán az egyetlen nehézség a Török nyelvvel volt, valahogy nem tudtam elfogadni. Valóban nehéz volt nekem a nyelv, hiszen azokban az időkben váltam farkassá és nem akartam, így elutasítottam mindent, ami Török volt, de hát nem tudtam mit tenni. hagyjuk is a múltat, mert a jelen érdekesebb. - Helyes, akkor adok egy élményt, nehogy azt meséld oda haza, hogy uncsi volt Velencébe. Vigyorgok s nincs mire várni, induljunk. El is indulok előre, mert a Gondola egy kicsit máshol van, azonban nem kell rongyosra járni a talpunkat, mert annyira messze nem kell sasszézni. Hogy hova viszem? Nah az jó kérdés, bár van egy két hely a parton ami elég jó, legalább is számomra. - Megyünk inni, vagy nem az volt a terv? Úgy emlékszem mintha azt mondtam volna, hogy kocsma, de mivel mostanában kihagy az agyam, lehet mást ígérem neki, bár én nem szoktam betartani az ígéreteket, tehát mindegy mit mondtam korábban, mert most már inni megyünk azt pont. - Persze ha megy a géped, akkor balra kell menned, de ha még ráérsz, akkor jobbra. Nekem mindegy merre kanyarodik le, mert elmászok én egyedül is. Mindig van ivópartner egy kocsmába vagy aki nem talál az veréb. Ha jön akkor nem is olyan sokára a gondolák előtt leszünk s mivel ez egy bérlőhely, elég sok sorakozik egymás mögött. Egy faszi mászkál akitől ezeket ki lehet bérelni, de minek fizessek, ha ingyen is megy? Rajtunk kívül van más is aki sétál és nézegeti a „hajókat”. Én az első felé veszem az irányt, mert a csávó épp hátul van s két nővel beszélget. Amint oda érek, lehajolok, hogy szemügyre vegyem a járgányt. - Másszál be és ülj le, de csipked a csülkeidet. A csávó már észre vett minket s lassan de biztosan halad felén. Nem váróm meg, míg ide tipeg. Ha bemászott a csaj ha nem én belépek s már veszem is kézbe a lapátot, amit biza meghajtók s a „csónak” vízre kell. Tudom, hogy kell kormányozni s vezetni is, mert minden valamire való Olasz ért hozzá, hát ha még itt lakik az illető, mint éne. Erőmet bevetve hajtóm s mi „száguldunk” a felületen. A csávó vagy valaki biztosan utánunk fog jön idővel, de addigra kikötünk. Ha már farkas vagyok, használjam az erőmet nem? - Ez is pipa. Nézek hátra, s integetek a faszinak. Azonban az adrenalin szintem stagnál. Nem érzek izgalmat vagy bármit, ami feljebb tornázná a skálámat. Nekem ez már nem új, talán azért lehet. Kissé csalódott vagyok, mert azt gondoltam, hogy kap majd egy bombát a testem, de nyista.
*Szavaira csak megvontam a vállaim. Azt lesheti bárki is, hogy dorombolni fogok. Még alapjaimban sem, nem még becenév miatt. Pont nem én vagyok az a típus. Inkább karmolok és harapok. Najó… ilyet sem csinálok, ha csak nem a pengéim a karmaim, szóval miért is vagyok már megint témánál? Jah, azt hiszem ez is a férfi rovására írható… és hogy ennek én most miért is nem örülök, igazából nem tudom, de nem is most fogom megfejteni ezt a kérdést. Azonban a szavaira a homlokomra szaladt a szemöldököm. Nanemár…* - Nézd… Corvin… akarom mondani a Főnökömnek sem jön be ez a duma, pedig aztán tud hatni az emberekre. Neked sem fog… * Ingattam meg a fejem. Miért hiszi azt minden férfi, hogy a nőknek – vagy csak nekem? – leküzdhetetlen bizonyítás kényszere van? Hát megsúgom, hogy nekem nincs. Vagyis van, de csakis magam felé az meg fölösleges, úgy sem leszek jobb, de épp kevesebb sem azért, mert most épp nem kaptam az alkalmon, hogy márpedig azért is megmutassam.* - Nem azt mondtam, hogy tökéletesen jászok… csak azt, hogy gitáron vizsgáztam. A zongora jobban fekszik… ha úgy tetszik családi örökség. * Vontam meg hanyagul a vállaim. Bár tény, valóban az volt. Anyum is tudott játszani, bár tény, hogy én apám behatása miatt kezdtem el. De ez jelenleg most lényegtelen. Nem akartam sem anyura gondolni, sem a családom élő tagjaira. Egyszerűen még csak gondolkozni sem akartam. Ahogy játszani sem jelenleg. Az újabb becenévre már csak a szemeim forgattam meg. Most mért kell? Oké, a vérem szívja… szívna inkább mást.* - Ahogy Te is lehetsz még Joker. * Osztottam meg vele, hogy ha így folytatja hamarosan fültől-fülig érő mosolya lesz, amit nem fog tudni levakarni magáról.* - Különben meg, igenis angyal szárnyaim is vannak… csak otthon hagytam felakasztva egy szegre. * Vontam meg a vállaim. Ámbár nem Fairbanksben, hanem még Londonban… valahol ott hagytam el és nem is akarok visszamenni érte. Addig bizti nem, míg nem lesz korom fekete… az amúgy is sokkal jobban illene hozzám, mint a fehér. Bár a vérvörös is találó volna. Ám az állam leesésének lehetőségére felnevettem és barna tekintetem is vidáman csillogott.* - Hát persze… ha levágod menet közben, esetleg. * Különben még nemhogy nem esne le, de még csak a közelembe sem férkőzne a másik és senki más sem. De ez már megint csak egy olyan téma, aminek nem kéne a buksimban motoszkálnia és nem tudom, hogy csak öregszem és kapuzárási pánikom kezd lenni, Leo hiányzik vagy valami, esetleg valaki teljesen más késztett arra, hogy mindig visszatérjek ide. Viszont nem kerülte el a figyelmem, hogy a város említésére felém kapta a tekintetét, de csak halványan felvontam a szemöldököm kérdőn. Különösebben nem érdekelt, hogy mi baja Alaszka egy kisvárosával azon kívül ami többek közt nekem is. Hideg van. * - De van… egy féltékeny és/vagy aggódó férfi. * Ingattam meg a fejem. De ettől függetlenül sem lettem lelkesebb ebben a témában. Felejteni akartam, tombolni és… gőzöm sincs. Bármi olyanba képes lettem volna most belemászni, ami szabaddá tesz, önfeledté de leginkább megszabadít saját magamtól. * - Egy újabb sokrétű és színes egyéniség. *Van egyáltalán valaki, aki nem beszél hatmillió nyelven és valami nehézséget okoz neki? Úgy tűnik csak én vagyok ilyen földhöz ragadt a magam két nyelvével. De ez van… vissza nem mászom az iskolapadba a fix. És utazgatni sem áll szándékomban. Najó, most már eldönthetném, mert saját magam idegesítem ezzel a… hmm… életképtelen hozzáállásommal.* - Ó hát hidd el… a kutyát sem érdekli, hogy merre járok, vagy milyen élményekkel gazdagodok. * Oké Leot érdekli, de „otthon” még csak neki sem tudnám elmesélni, tekintve, hogy nincs ott. A farkasok meg nem beszélnek, mert hát maximum az erdő állatainak tudnám elmondani. De ez már végképp nem ide való dolog, elegen néznek kattantnak így is már.* - A tervek gyorsan változnak… tapasztalat. * Ingattam meg a fejem. Bár tény, hogy erről volt szó. De aztán kitudja, lehet Ő a Baltás gyilkos vagy a kaszás… az most mindegy. Na nem mintha akkor megijednék, de na… szeretem tudni, hogy mire számítsak. Még akkor is, ha tudom, hogy sosem azt kapom.* - Jah, pont úgy nézek ki mint aki rohan vissza… vagy úgy egyáltalán bárhova. *Pont nem és azt sem bántam volna, ha sosem indul meg az a bizonyos gép. De hát Corvin sem a türelem véglete. Örülök így is, hogy a teliholdjaim megkapom állandóan szabadnapnak, nem még az, hogy egy grátisz napból kettőt csináljak. Mindenesetre ez még a holnap zenéje és élj a mának vagy mi a szösz. Szóval követtem is Raffaelot, annak ellenére, hogy nem tudtam merre megyünk. De nem is igazán számított. Na nem azért mert ilyen hmm… mély benyomást tett rám. Hanem mindössze csak ezt akartam, azt akartam amit jelenleg úgy tűnik Ő meg is adhat. S ha már pofátlanul nem hagyott játszani, akkor ez a minimum és talán még hatásosabb is. Magas sarkú csizmám halkan verték az ütemet, ahogy a tekintetem is befogadta a látványt. De nekem sem kell könyörögni, hogy másszak be abba az izébe… óvatosan – hisz azért a bokám mégis fontos kelléke a szakmámnak – de mégis határozottan lépek bele és ülök le, ahogy kérte. No de, ami ezután következik. Most nem tudom, hogy dühös legyek avagy jót nevessek. Végül csak a fejem ingatom meg.* - Te sem vagy százas… ez mért volt jó? * Verekedni, viszályt szítani… oké, de lopni? Sosem értettem, bár tény, hogy sosem volt szükségem rá és ha lett volna sem tettem volna. De nem kezdtem szent beszédbe, mivel magam sem vagyok az, még ha más formában is. De nem izgultam, nem kezdtem el idegeskedni. Szívem továbbra is minden nyugodt dobbanásával adta az ütemet. De ahogy pofátlanul visszainteget már elnevettem magam. * - Lássuk csak… erre is van orvosságod? * Kérdeztem, miközben két oldalt megtámaszkodva kezdtem el ide-oda hintázni, hogy billegni kezdjünk. Nos, ha nem elég gyors és ügyes, hamarosan mind a ketten nedvesek leszünk és még a nyelvét sem kell használnia. Eleinte csak kiszámítható ritmusban dülöngéltem, aminek a ritmusát ha felvette már kiszámíthatatlanul össze-vissza, hol erre, hol pedig arra hintáztattam magunkat… Úgy is rég úsztam… A tákám az ékszerrel nem is érdekelt... annyi kell neki, a vállamról meg aligha csúszhatott le a másik, ami a fontos volt.*
Mikor megemlíti a Testőr nevét, meglepődök, de nem mutatok ki. Szóval nála melózik, szerencsétlen nem is tudja, mit vállalt mikor munkára jelentkezett. A legkevésbé sem érdekel most a falka vagy annak tagjai, így csak a fejemet ingatom meg. - Nekem aztán hol nyolc. Vonom meg a vállamat is, mert ha nem játszik, hát nem teszi meg. Ahogy gondolja, nekem nem lesz rosszabb vagy jobb a napom ettől. Szívóm tovább a vérét, bár jobban élvezném, ha nem csak képletesen kellene érteni, de most éppen jó fiút játszom és nem zabálok embert. Amúgy már vér helyett csak alkohol folyik az ereimbe, bár azért szoktam inni vért is. hagyjuk most ezt a gondolatot, mert csak éhes leszek és akkor ma nem lesz móka. Annyira könnyen felpattinthatnám a nyakát és mint egy cumisüvegből, úgy szívnám ki az éltető nedűt. A szavaira azonban felnevetek. - Ezt pont eltaláltad, mert Joker vagyok. Vigyorgok is, hogy lássa, nem hazudok és tudok úgy vigyorogni, ahogy kell. Persze azért nem tökéletes, de hát, magam sem vagyok egy főnyeremény. No de mindegy, mert úgy sem érdekel senkit ez a dolog. - Kár pedig szeretem az angyali bigéket, de csak szárnyal, így hát semmi esélyed nincsen. Persze, hogy csak poénkodom, hiszen a lehetőség sem fordult meg a fejembe, hogy bármit is akarnék ettől a csajtól. Nem az esetem, annak ellenére sem, hogy jól néz ki. Tiszta sor, hogy én sem az övé, amúgy arra mindig van kivel. Mi? Levágni? A nyelvem? - Kizárt dolog, ha már odanőtt, akkor annak ott is a helye, hozzám tartozik és amúgy sem pörögne jól nélkülem. Ennyi. Nem kell ezt jobban magyarázni, hiszen nélkülem semmit nem ér. Látom, ahogy kérdőn néz rám, de nem osztom meg vele, hogy mi közöm van ahhoz a hideg városhoz. Vágyom is vissza meg nem is, de nem faggatom, hogy mennek arra a dolgok, mert nem nagyon érdekel, csak egy valami, arra pedig úgy sem tudna választ adni. Lapozhatunk is. A férfis megjegyzésre nem mondok neki semmit, csak megvonom a vállamat. Felőlem várhatja a herceg is fekete lovon. - Ahogy mondod színes és réteges. Nem kell ezt tagadni, hogy az vagyok. Közben elindulunk s lassan, de biztosan érünk egyik helyről a másikra, de engem csak az érdekel, hogy rágyújthatok és más nem. A kutyás megjegyzésére nem mondok semmit. Tudom milyen érzés, mert nálam is ez a helyet. A bátyám még arra sem képes, hogy felhívjon, pedig hát baszott jó telefontja van és a számom is a régi, de nem baj, majd meghálálom neki ezt is. Az viszont igaz, hogy a tervek gyorsan változnak, így csak bólintok egyet. A cigimet pedig meggyújtom. Szóval ráér melyet egy mosollyal konstatálok. Amint elérünk a gondolás részhez a cigimet már el is szívtam s hanyagul szemetelek a csikkel. Aztán szépen elkötjük az egyik hajtó pofátlan módon. Hát mert ne alapon. - Nem mondtál újat. Csak azért volt jó, mert nincs nálam készpénz, csak kártya és szerinted itt tudok azzal fizetni? Nem valószínű, gyalogolni meg semmi kedvem nincs. Ezért kötöttem le, meg persze a hecc kedvéért. Elég öntörvényű vagyok. A csávónak pedig vissza integetek. A kérdésre bólongatok serényen, mert erre is van igen. Jó, hogy mondja, mert be is kéne venni, ha már felhozta. - Nem játszó tér ez, ne ringass, mert vizes lesz a gyógyszer. Nah, várj egy kicsit, amíg elővarázsolom. Huppanok, le mellé, s most csak az áramlat visz minket, de a megfelelő irányba. Szóval nem aggódom. Előveszem a gyógyszert, vagyis a zöldet. Igen, tekerni fogok egy cigit, aminek neki is állok. Ha még himbája, akkor úgy, mert ez még egész light-os. A kezem gyorsan mozog és elég hamar készen leszek a cigivel, amint meg is gyújtok rögtön. A lábaimat kinyújtom s lesokkolóm majd felé tarom, hogy kér e? ha igen akkor átpasszolom ha nem, az még jobb, mert akkor több jut belőle nekem. - Egyébként meg ha fürdeni akarsz, csak ugorj be, nem kell feldönteni a gondolát. Jegyzem meg, mert ha erősebben fogja csinálni, akkor bezony beborulunk, nekem mindegy, mert tudok úszni s csak a húrokat sajnálnám, amik a szatyorba vannak, de hogy ezt elkerüljem, a vállamra akasztom. Biztos érdekes festek vele, de pont lekakilom. Szívok megint a zöldből, mert biza én eltolom a cigit, még jó hogy. - Nincs is jobb, mint gondolázni a tavon. Jegyzem meg s fellesek az égre. A nap süt ugyan, de nincs az a gatyarohasztó meleg szerencsére. Nem szeretem a nagyon meleget, de százszor jobb itt az idő, mint bárhol máshol. Szóval ennyi a lényeg. A ciginek lassan pedig vége lesz nagy bánatomra, de ez van. Most már felállok s kezembe veszem az irányítást s terelem a nyájam, vagyis a gondolát a helyes irányba, persze ha a víz fölött vagyunk még mindig. -Nézzed csak, oda megyünk. Mutatok egy kikötőhöz, ahol ledobjuk az eszközt s gyalog tesszük meg a többi utat, mely nem lesz hosszú. Ha pedig beborultunk közben, akkor visszafordítóm a ladikot s bemászok. Hogy a csaj hogy fog visszamászni azt nem tudom, mert nem segítek neki. Inkább az első sorból fogom figyelni a ténykedését.
*Na most komolyan, ez mekkora izé már? Neki minden mindegy, akkor mégis miért nem mentük be egyből a plázán belül egy helyre inni, ha csak azt akar? Nah de ne puffogjak már folyton, elég otthon tennem, mikor soha nem jó semmi. Hajm… kezdek egy hisztis tyúk lenni, pedig aztán mindent lehetne mondani, csak azt nem, hogy kényeskedek. Azonban a nevetésére csak megingatom a fejem. A gond az, hogy tökéletesen megszoktam, hogy nem vesznek komolyan. De hát istenem… nem épp vagyok egy komoly személyiség. Legalábbis nagyon remélem. Persze a bemutatókor azért rá pillantottam.* - Lehet szélesebb is… * Csillantak meg különös fénnyel a szemeim. Aztán vagy észrevette, vagy nem. Az meg már más kérdés, hogy el-e tudta helyezni valahova. De ez egyfajta kegyetlen fény volt, amiről én magam nem is tudtam, hogy ott van, azt meg pláne nem, hogy létezik ilyen csillogás, legalábbis ha magamról van szó. * - Ó hát ezt szívből sajnálom… Pedig egész végig az volt a szándékom, hogy szétrakom a lábaim. * Pislogtam rá ártatlanul, lebiggyesztett ajkakkal és sajnálattal a hangomban. Azon szemeim vidám csillogása azért elárulhatta, hogy nem gondoltam komolyan. Be is cseszne ha igen. Még az is, ha csak ilyen megfordul a fejemben, egy vad idegen iránt. De attól még szórakozni lehet, vagy nem? Hátdehogynem. Merjen valaki mást mondani. * - A dehogynem… szeretnéd kipróbálni? * Vontam fel nevetve a szemöldököm. Milyen kis naiv… pörögne az nélküle is. Rá kell ragasztani egy sörös üvegre és megpörgetni, mint abban a bizonyos üvegezős játékban. S voilá; Máris pörög még akkor is ha nem a szájában van. De akár hogy is végül az a vége, hogy elköt… vagyis elkötünk egy gondolát. Ami nem tudom, hogy bosszantson vagy nevessek rajta. Nah de a kérdésemre adott válaszára csak összeszükülnek a szemeim.* - Ühhüm… ez a te részed. Csakhogy ketten vagyunk itt. S ne gyere nekem azzal a férfi hiúságos baromsággal, hogy már pedig egy nő nem fizet és ect… nem jön be. Különben sem hagyom, hogy bármikor is a pasi fizessen helyettem. * Najó, egyszer hagytam akkor is megütöttem a bokám a nap végén. Még pedig a vacsora árával.. hát vaze… ezen még mindig ki vagyok akadva, pedig aztán nem ma volt.* - A zuhany már unalmas… * Vontam meg egyszerűen a vállaim az ajánlatra, hogy csak ugorjak bele. Hát azt azért már nem, de kíváncsi tekintettel nézem, hogy most mégis milyen gyógyszerről beszél és mit is akar itt mellettem csinálni. Persze a gondolát továbbra is lengettem, hátnehogymár ne. Nah de mikor az orromba kúszott az erős illat, még fel sem fogta a tekintetem már akkor egy fajta mélyről fakadó indulat kerített hatalmába, ami eleddig ismeretlen volt számomra. Azonban már ki is dőltem a gondola szélére nagy lendülettel és az egész a fejünk fölé fordult, fenékkel felfelé az égre. BEzony, én most felborítottam ezt a vackot. A szatyrom, amiben az ékszer volt lágyan ringva hullt egyre lejebb, a vállamon lévő táska azonban maradt a helyén, miközben ráérösen úsztam ki a gondola alól és nem messze Tőle buktam a felszinre. Hosszú hajam a hátra simult egyenes szálaival a víz súlyától kiegyenesedve,. így azonban hosszabb volt és már a fenekem alá ért, ami igazából lényegtelen volt, tekintve, hogy a víz felszinén lebeget. Megvártam míg a másik is felbukik valahol. S ha így volt nevetve fordultam felé és intettem a partfelé.* - Nah gyere… egy kis testmozgás nem árt. * S bizony ha csak nem volt ellenvetése, vagy kezdett el játszani akkor elindultam a part felé. Nem tudtam, hogy mennyire fog obégatni, de ha bejátszotta a hisztis picsa effektust csak rosszallóan forgattam meg a szemeim. HA eljutottunk a partra, akkor csak felhúzom magam a szélén a vízből és mintha csak a medencéből szállnék ki, csavarom ki a hajam és kissé felhúzva a felsőm nagyjából abból is. A csizmám cuppogására azonban nem vagyok kíváncsi és nem is szeretem, szóval… ja nem, szívesen levettem volna, de pech, hogy épp a tőreim vannak a takarásába. Nem, nyilt utcán nem volna poén a dolog. Szóval inkább cuppogok menet közben. De a kezem azért a másiknak nyújtottam mikor kiszállni készült.* - Segítsek? * Kérdeztem vigyorogva ám, ha más nem dacból visszautasítja. De ha nem, akkor ténylegesen segítettem, ámbár mielőtt kihúztam volna mocsokmód visszalöktem egyszer. Hát na… nekem is lehet játékos kedvem és lehetek gyerek. Megesik. * - Szóval, hova is megyünk? Márha nem zavar, hogy ilyen könnyen nedves lettél. * Szúrtam oda egy kicsit. Nem, bár nem volt melegem, de mégsem jutott eszembe az, hogy haza blatyogjak átöltözni, a környezetünk tekintetei meg kicsit sem érdekeltek. Azonban ha nem jutottunk el idáig… nos, akkor majd kiderül, hogy megfolyt a vízben vagy más utat talált. *
Érdekesen csillog a szeme s látok benne valamit, ami valamire emlékezett. Nem érdekel, hogy értette azt ami kijött a száján, mert éppen elvagyok foglalva azzal, hogy emlékezem. Szóval csssit egy kicsit. Persze mondhatnám neki is, de minek tenném. Nem zavar a hangja és amúgy sem képes kizökkenteni bármiből. - Tudom ééén, hogy mekkora Májer vagyok, de inkább mászunk tovább, most, hogy ezt megmostuk. Csak szórakozunk s érzem is rajta, hogy nem gondolja komolyan. Úgy lehet belőle olvasni, mint egy képeskönyvből. Én pedig ezt előszeretettel megteszem, mert senki nem tiltja. Szépen is néznénk ki ha valaki beszabályozna. A kérdésre a fejemet ingatom meg, mert nem akarom kipróbálni még akkor sem, ha valami über jó ötlettel állna elő. Elkötök egy gondolát, mert miért ne tenném, amúgy sincs nálam készpénz, bár természetesen nem ez a fő ok, amiért így szerzek járgányt. Pusztán csak élvezem ha „rosszalkodhatok” mint egy gyerek. Az is vagyok kérem szépen! Soha nem fogok felnőni s ezt biztosan állíthatom. A homlokomra csapok a szavai hallatán. - Jééééé tényleg ketten vagyunk, jó, hogy mondod már kezdtem azt hinni, hogy csak valami kivetülés vagy. Egyébként én nem vagyok olyan barom, hogy nők helyett fizessek, inkább fizessenek ők Kacsintok rá és tényleg nem vagyok annyira udvarias. Oké, voltam valamikor még egész régen, de annak már vége. Mióta kivívták az egyenjogúságot, azóta más nézeteim vannak. Egyelők, legalább is ezt szajkózták azokban az időkben, ha pedig így gondolják, akkor pedig fizetni is tudnak. Ennyi. Előveszem a gyógyszeremet melytől sokkal jobb lesz minden, csak ne áll le ezzel a ringat a víz dologgal. Mindegy csak tudjam elszívni a cigit. A többi nem érdekel. Azonban ahogy meggyújtom, már borolunk is. Hát meg a faszom, hogy nem tud egy helyben maradni. Természetesen elázok de ez még semmi,mert ahogy feljövök, látom a szatyromat elúszni. Akkor a helyzet remekül áll csak nem nekem. A stangli vizes, a szatyor majd ki kőt egy másik országba és ebi halak úszkálnak a gyagyámba. Pffff, csodás! -Remek vagy, mondhatom. Kit érdekel, hogy jön e vagy nem? Én kiúszom a partra. Farkasomat nem vetem be, mert most lusta vagyis inkább röhög a markába. A kutya. Elvileg én érek ki hamarabb, bár ha sport úszó akkor nem, mert nem erőltetem meg azért a karjaimat. Teljesen mindegy ki ér ki hamarabb, mert a kezet úgy sem fogok elfogadni amit szándékozik nyújtani. - Mi? Én veled? Ezek után? Kizárt dolog! Tök nem érdekel a nedvesség, de az már jobban, hogy elúszott a húrom, sőt mi több, még egy cigit5 sem lehet a közeledben elszívni. Szóval tipegj ahova csak akarsz, mert én aztán nem kérek belőled s örülj, hogy itt hagylak s nem veszek revánsot. Nem vagyok ideges, inkább bosszús, amiért megint mehetek a plázába vásárolni. Nem terveztem, hogy ma még arra mászok, de szükségem van a cuccomra, mert nem tudok játszani. Az pedig elég baj. Szóval részemről ennyi. Ott is hagyom a kis csajt s haza indulok, hogy átöltözzek.
// Köszöntem a játékot. Élvezetes volt számomra. //
*Az ember lánya baromkodik és leginkább olyanokat mond, amit nem gondol komolyan. Nos a szavaim többsége is ide tartozott, mint általában mindig. Nem voltam az a feszengő szürkeség, ha meg valaki netalán komolyan veszi a hülyeséget, hát rájön, hogy hülye így vagy úgy. Szerencsére a másik vette a lapot és bár le nem csapott, de hárított. Ez már több mint amit remélhettem. de a hárításokból köszönöm szépen nem kell, nem szeretek csak dobálózni. Szóval nem szóltam egy szót sem, mégis minek? Csak követtem a másikat, talán elviselhetőbb lesz pár feles után vagy csak az én igényeim csússzanak lejjebb. Bár kétlem… volt valami, ami alá nem adtam volna, na és az nem az asztal. Így meg már nem is lényeges. Héló nem búbánatosodni vagyok itt. De attól még a gondola lopása kissé sok. Nekem legalábbis, így viszont megjegyzést is teszek a másiknak rá. * - Ne üsd… hülyébb már nem lesz. * Jegyzem meg mint egy mellékesen ahogy fejére csap. Szíve joga, de hülyét hülyébbre verni… na jó, lehet de tök felesleges. * - Ez egy egész jó tulajdonság. * Az én szememben legalábbis az, aztán kitudja, hogy másnak ez hogy jön le. De szavaim őszinték, nem is volna miért hazudnom, no meg nem is szokásom. De azért mindennek van határa. A drog számomra már jócskán átlépi ezt a határt és így rövid időn belül borul is a gondola, velünk együtt persze. Engem aztán nem érdekelt, hogy az ékszeres táska elúszott… valakinek jó napja lesz. Én úgy sem hordtam volna… azt hiszem. * - Tudom… * Vigyorodtam hátra. Nekem tetszett és ez a lényeg. De még jobban tetszik a másik reakciója de mivel nem voltam gyorsúszó így a másik után érek ki, így se kéz se semmi. Pedig olyan szívesen visszalöktem volna, mondjuk… így visszaránthatom. Nah de nem… csak kimásztam. Viszont már kaptam is a hisztit. Csípőre csapva forgattam meg a szemeim.* - Rosszabb vagy mint egy fürdős k*rva… most mit hisztizel? Különben meg mi tart vissza attól a fene nagy revánsodtól? Visszalöksz a vízbe? * Beszéltem… a hátának. De ha nem fordult vissza, akkor bizony elballagtam onnan. Haza mentem és pár üveg pezsgő társaságában megismerkedtem a Velencei éjszakával. Nem tudom, hogy hogyan értem vissza a hotelbe, de sikeresen megoldottam és voilá… egyedül. azthiszem… nem emlékszem minden részletre. Másnap meg… irány a reptér és akkor nézzünk szembe Balázzsal Fairbankssel.
Kezdőlap
//
//
