Karakter teljes neve: Matthew Anthony Shepherd Becenév: Atyám, Tisztelendő úr Álnév: - Faj: Vérfarkas Falka: Magányos farkas Titulus: a Megszállott Nem: Férfi Kor: 35 Születés helye és ideje: 1977. 01. 03., Anchorage, Alaska Beharapás: 2007. 06. 14. Foglalkozás: A helyi parókia plébánosa Védőszellem neve: Isten Mágiaérzékenység: nincs Mágiahasználat szintje: - Vérvonal: Eska (Tupilek gyermekének) leszármazottja X. fokon Mesterszavak: -
Apa: Peter Abraham Shepherd, ember, 73 Anya: Caroline (Wordsworth) Shepherd, ember, 68 Testvérek: Emily Shepherd, ember, 28 Egyéb hozzátartozók: Nagybátya: Gabriel Shepherd, ember, 64
Az engem leginkább jellemző szó az elhivatottság. Bármit teszek, abba minden erőmet beleadom és bármelyik útra lépjek is, nyugodtan megyek előre mert tudom, hitem vezetett arra. A felszínen csendes vagyok, nyugodt és önmegtartóztató, aki alázattal és belenyugvással fordul a világ felé. Ódzkodom minden rossztól és életem során igyekszem olyan áhítattal fordulni az ég felé, hogy lemossam magamról az eredendő bűnt. A mélyben azonban még mindig ott a régi forrongás, a válaszok utáni epekedés és a szenvedélyes rajongás, amivel legszívesebben minden hitetlen falát ledönteném és az összes démont visszaűzném a Pokolba. Legfőképp a sajátomat. A tanítások szerint Isten bárányaként kéne Atyámhoz könyörögnöm, hogy szabadítson fel, de én a szelíd imák mellett minden egyéb eszközzel is küzdök. Jámborságról prédikálok, de akár a Sátán kénköves füstje is áradhatna a számon, olyan mély sötétség lakozik a bensőmben. Azt a próbát kell kiállnom, amit Krisztusnak, mikor a gonosz háromszor megkísértette. Feloldozásom kulcsa egyedül a hitem erőssége lehet és az, hogyan gondozom tovább Isten hóban és fagyban tévelygő bárányait. Ez az én igazi küldetésem.
Krisztusi korban vagyok. A testem hosszú és nyurga, nem vagyok elhízva a földi javak értelmetlen habzsolásától. A hajam fekete és rendesen fésült, a szemeim szürkéskékek. Minden reggel megborotválkozom. Szakállat csak olyankor viselek, ha hosszú napokra bezárkózom a szobámba és próbálom önpusztító kétségbeesésemet lecsillapítani. Az emberek ápoltnak és összeszedettnek látnak. A papi reverenda a mindennapos viseletem, de olykor inget és vászonnadrágot is hordok, ha elszabadulok kötelezettségeimtől.
Mélységesen vallásos családba születtem. Nem véletlenül kaptam az egyik apostol nevét, ahogyan apám is. Békés környezetben nőttem fel, egy olyan házban, ahol a nagyszülők is velünk éltek. Szerettem a mindennapok meghitt zsongását és a templomi fénnyel teli vasárnap reggeleket. Emlékszem az izgatottságomra, amikor elsőáldozó voltam és a lefekvés előtti imákra, amiket eleinte mindig édesanyámmal közösen mondtunk el és az én nyelvem folyton akadozott. Dadogtam. Élénk és kíváncsi kisfiú voltam, aki az iskolapadban megnémult és a többi gyerek gúnyolódásától rettegve indult el otthonról minden hétfőn. 11 éves koromra sikerült legyőznöm a beszédhibámat. Apám mindig azt mondta, hogyha Isten nem adna nehézségeket az életünkben, soha nem tanulnánk meg küzdeni. Ezzel a gondolattal a szívemben feküdtem le a nap végén és keltem föl hajnalban. Úgy éreztem, a kemény munka és a hit valóban kifizetődnek. Hirtelen kinyílt az értelmem és a tanárok elismeréssel és kíváncsisággal teli beszélgetéseket váltottak rólam a szüleimmel, amikről csak azért tudtam, mert a családunkban szokás volt a dicséret. Sokat foglalkoztam az otthoni gyermekbibliával. A nagybátyám, aki lelkész volt, azt mondta, a kíváncsiságom és az értelmem az Úr ajándéka. Természetesen katolikus gimnáziumba küldtek. Egészen 16 éves koromig bizonytalan voltam a jövőmmel kapcsolatban. Akkor történt, az első friss hó leesése utáni reggelen, hogy a húgomat iskolába menet elütötte egy autó. Mielőtt elindultam volna otthonról, veszekedtünk, és én a félelem és bűntudat fojtogató keverékétől elnehezült lélekkel léptem be a kórházba. Az orvosok azt mondták, életveszélyben van, kétséges, hogy egy 9 éves kislány szervezete kibírná a gerinctörést, a belsővérzést és az erős traumát, ami az egész testét érte. Megrendülten álltam ott. Bár maradni akartak, késő este a szüleimnek velem együtt haza kellett térniük, de én otthon helyett a templomba mentem. Egész éjjel imádkoztam az életéért és Emilyért cserébe Istennek ajánlottam magam. Napokkal később megtudtuk, hogy túlélte, de soha többé nem fog lábra állni. Ha az Úr valóra váltotta a kérésem, nekem is meg kellett tartanom az ígéretem. A bizonyosságom teljes volt. Teológiai egyetemre mentem és friss diplomával kerültem ki. Egy apró, alaszkai plébánián helyeztek el segédlelkészként. Az emberek kedvelték az ifjonti rajongásomat és a hittani beszédeimkor tűzben égő szemeimet, melyek még most is a sajátjaim. Azt a lángolást talán soha nem tudom elfojtani. Bensőséges rajongás, szerelem fűzött Istenhez és most is csak az Ő nagyságában hiszek. Évek teltek el, mire az elhunyt plébános, egy jólelkű ember, Damien atya helyét átvettem. Megingathatatlanul vezettem a híveket, gyóntattam őket, a szájukba helyeztem Krisztus testét és a miséken az ő arcukon is láttam ugyanazt a fényt kigyulladni, ami bennem mindig is ott élt. 30 esztendős koromban telepedett rám a sötétség. Élt egy Paige nevű nő a városban, akiről azt hittem, a bárányok báránya, teste égő csipkebokor. De valójában a Sátán költözött belé. Egy éjjel jött el hozzám és különös dolgokról beszélt: az engem átfűtő passzió halhatatlanná tételéről, új dimenziókról, amiket az irántam érzett sóvárgása végett megnyit előttem. Egész testében remegni kezdett majd olyan borzalom ment végbe rajta, amit leírni sem vagyok képes. A rémtörténetek förtelmes alakjává, pokolbéli, emberalakba öltözött farkasformává vált. Úgy ordítottam, mint még életemben soha, de senki nem volt, aki meghallotta volna. Futni kezdtem, de másodpercek alatt elkapta a pofájával a lábam. A fogak átszakították az izmot és az inakat, átroppantották a csontot. Előre zuhantam, le a jéghideg padlóra, ami jólesett az izzó bőrömnek. A kíntól kivert a víz. Erős hányingert éreztem, olyan gyomorszorítást, amitől mintha az egész állkapcsom összezárult volna. Kitágult szemekkel, csengő füllel és remegve fordultam hátra. Mikor centiméterekről bámultam bele a pofájába, a félelemtől elvesztettem az eszméletemet.
*
Hosszú pillanatok, percek vagy órák múlva ugyanott ébredtem. Bezárkóztam a szobámba. A borzalom két nap múlva, éjjel tetőzött be, amikor újra eljött hozzám, a halálfélelemtől az egész testem kicsavarodott és én is szörnnyé váltam.
*
Paige megint eltűnt, majd napokkal később újra visszatért. Rengetegen kerestek, kopogtattak az ajtómon, de durván elüldöztem őket. Az üres időt bortól kábán fekve töltöttem, és nem voltam benne biztos, hogy magamban motyogok, vagy némán meredek előre és csak a gondolataim tűnnek túl hangosnak. Hozott magával egy 40 év körüli férfit, akire alig emlékszem. Közömbösen és értetlenül bámultam rá. Sokáig meredt rám, a jelenléte tolakodó volt, és végül csak annyit mondott: megbukott. Paige rimánkodni kezdett, a lelki üdvéről beszélt és a szerelemről, amihez mindenkinek joga van. Végül mindketten újra köddé váltak.
*
Sátánisták voltak mind. A férfi, Noel, a vezetőjük volt, és ódzkodva maga mellett tartott, mikor démoni alakunkban mind részt vettünk az undorító sabbath-jaikon. Hallottam a körülöttem ágáló gondolataikat, és ők is érezték a feléjük hömpölygő kétségbeesésemet és gyűlöletemet. Egy másik nő, Monique megtanított arra, hogyan zárjam ki őket a fejemből és hogyan érjem el, hogy ne tudjanak rólam semmit. Ha már a Pokolra jutok, legalább az intimitáshoz legyen jogom.
*
Legendákról beszéltek nekem, Őrzőknek nevezett mániákusokhoz vittek és próbálták elhitetni velem, hogy őket is az én istenem alkotta (mindig így hívták - a te istened). Monique meg akart tanítani arra, hogyan olvadjak bele a sötétségbe, de ekkor olyan éktelen lármát csaptam, hogy riadtan elhátrált tőlem, Noel pedig dühösen leütött. Amikor magamhoz tértem, vicsorogva fenyegetett meg, hogy valóban a Pokolra küld. Paige alázattal telve kért tőle bocsánatot, és újra csak azért fohászkodott, hogy esélyt adjanak nekem. A karomat cirógatta és lágyan nézett rám, amitől undor töltött el. Succcubus volt, aki a farkasdémon átkával próbált behálózni, de ellenálltam neki. Visszatértem a plébániára és folytattam a teendőimet, az üde nyugalom álarca mögé rejtezve. Holdtöltekor eltűntem és ilyenkor akaratlanul is összetalálkoztam a többiekkel, de levegőnek néztem őket, bármit tettek is. Hallottam, hogy a zavarodottságomról beszélnek és a közelgő kivégzésemről. Amint emberi alakba váltottam, kereszteket aggattam magamra és felvágtam az ereimet, hogy megcsapoljam a Sátán vérét. Közben az ördögűzésekkor használatos imákat mormoltam, mígnem a sebek összeforrtak. Akkor zokogásban törtem ki és felrúgtam a bútorokat. Fel akartam gyújtani magam, de a zaklatottságom annyira erős volt, hogy Jonathan, a közelben tartózkodó "falkatag" megérezte és eljött értem.
*
Elfogadtam, hogy mindezen borzalmak életem nagy próbái csupán. A padka kövei az út szélén, mely a végső megtisztuláshoz vezet. Az önpusztító őrületemmel csendesebb vizekre eveztem. A lelkem egy sajgó, de néma hasadék maradt. Nem álltam szóba a többiekkel, Paige-re üveges tekintettel meredtem, valahányszor megközelített, erőszakosan a számhoz próbálta érinteni ujját vagy ajkait, esetleg a kezét futtatta végig rajtam, a testiség bűnösségével próbálva megfertőzni. A többiekkel nem álltam szóba, ha közelítettek hozzám, elhátráltam, állati alakomban morogni és vicsorogni kezdtem. Noel elé járultam és kértem, hogy engedjen utamra. Azt mondta, vagy olyan területre lépek, ahol nincsenek farkasok, vagy a falkához csatlakozom. Különben megölnek. Nem mondtam ki, de nekem oly' mindegy volt. Az áthelyezésem kértem az egyháztól. Fairbanksbe kerültem, ahol ugyanazokkal a korcs, démoni dögökkel találkoztam, de egyelőre mindannyiójukat próbáltam elkerülni. Isten talán már elfordult tőlem, s azért nem hallgatja meg buzgó imáimat. Hiába nem részesülök többé a kegyben, a híveknek még nagyobb hévvel prédikálok. Megpróbálom nekik átadni azt a szentséget, melyből én már bizonyára kiestem.
Amiket szeret: Szentháromság, megbocsátás, fehér szín, teológia, reneszánsz művészetek, avantgard festmények, régi borok, óvárosok, katakombák és síremlékek, óceán, Hans Zimmer, különleges ételek, gyónás, Rekviem egy álomért, tiszavirág, Stephen King, búza, pipacsok Amiket ki nem állhat: cinizmus, értelmetlen pazarlás, istenkáromlás, rongálás, popzene, kánikula, szúnyogok, szellemidézés és kuruzslás, rendetlenség, zombifilmek, édességek, zsíros ételek, farkasok, ledérség, céltalanság
Rövidtávú célok: eltitkolni az őrületét a hívek elől, távol maradni a falkatagoktól és az Őrzőktől
Középtávú célok: megszabadulni a beléköltözött Sátántól és messzire utazni innen
Hosszútávú célok: fényt hozni az emberek életébe, segíteni másokon, majd elvonulni a világtól
Forrásmegjelölés: az egyik admin (a Véreb)
Hirdető: Matthew Shepherd - A Megszállott
Avatar/Play by: Joaquin Phoenix - Matthew Shepherd
Már amikor megláttam a karakterképet akkor megdobbant a zsívem, mert régóta várom, hogy ennek a karakternek olvashassam az előtörténetét (és persze a regjait ), és most roppant mód örülök, hogy a várakozásaimat is felülmúltad. Egyszóval nem találtam semmi kivetnivalót, sőt, úgyhogy nincs más hátra, mint előre:
Kezdőlap
), és most roppant mód örülök, hogy a várakozásaimat is felülmúltad. 
