*Hajnali kettő körül riad fel arra, hogy valaki bizony van a konyhájában. Valami, ami feltehetőleg a sószóró lehetett, leborult és zajosan tört ripityára. Legalább is erre tud következtetni, ahogy még kissé álmosan, ám az ijedtségtől teljesen éberen felül az ágyában. Azonnal végiggondolja a lehetőségeit... ha betörő, akkor biztos elbánna vele, de... nem biztos hogy hiányzik neki, hogy a városban elterjedjen, hogy ő G. I. Jane. Szólnia kell a rend őreinek, ahogy ezt minden egyedülálló nő tenné. Szóval gyorsan végiggondolja a dolgot... az ablakok becsukva, egyetlen bejárat van... hát fogja magát a kis sötétkék hálóingjében, magára kanyarítja a világoskék köntösét, ami az ágya szélén van és telefonostul, kulcsostul amilyen sebesen tud, kiszalad a bejárati ajtón és bezárja azt. Nem híve az erőszaknak, főleg halandók ellen nem, de tuti visszarugdossa az illetőt, ha az ablakon próbálna távozni. Így végül leül a lépcsőre az ajtó elé és felhívja Jake-et. Mint a rend őre, pont kapóra jön. Röviden felvázolja a zajokat, meg amiket mögéjük képzelt és bízik benne, hogy a férfi a segítségére siet. Persze az meg sem fordul a fejében, hogy esetleg valami erdei állat randalírozik odabent.*
Már majdnem másfél órája sikerült lefeküdnöm aludni, mikor megcsörren a telefonom. A legtöbben ilyenkor lesöpörnék a készüléket az éjjeliszekrényről, és aludnának tovább, én viszont a legmélyebb álmomból is azonnal fel tudok ébredni a csörgésre, és reflexből nyúlok a telefonért. A kijelzőn Anya neve villog, ettől pedig egyből felébredek. Az őrzők! Valami biztosan történt. Felveszem, és szinte azonnal kiderül, hogy nem is tévedtem olyan nagyot. Miközben hallgatom a magyarázatot, már öltözöm, és a vállammal szorítom a fülemhez a telefont, bár ez így nem kevés ügyességet igényel, és kis híján sikerül is pofára esnem a farmernadrágom felrángatása közben. Még megkérdezem, hol is lakik pontosan, meghagyom, hogy ne menjen vissza a házba, bármi is történjen, aztán leteszem, és máris sokkal gyorsabban megy az öltözés. Félregombolt vörös ingben, fekete farmerben, az oldalamon a szolgálati, és az ezüsttöltényes fegyveremmel, az övemen a jelvényemmel és a bilinccsel vágódom be az autóba, és rekordidő alatt vezetem le a távot. Éjjel van, nem nagyon közlekednek más autók, így a szirénát már hallótávon kívül ki tudom kapcsolni balesetveszély nélkül. Az öreg, szürke Mitsubishi kikapcsolt villogóval és szirénával satufékez a háztól nem messze, én pedig enyhén kócosan és ziláltan, de teljesen éberen szállok ki. Elsőnek Anyát keresem, és hozzá sietek oda. - Szia! Remélem nem várakoztattalak meg nagyon. Siettem… Van valami változás? Természetesen esélytelen, hogy ne vegyem észre a szétnyíló köntös alatt a kék hálóin szegélyét és a combja vonalát, de most könnyen tudok elvonatkoztatni tőle. Majd később gondolkozom el rajta, vajon létezik-e olyan köntös egyáltalán, ami nem nyílik szét a viselője akaratától függetlenül legalább derékig minden második lépésnél… Míg válaszol, addig felmérem a házat is, egyelőre csak ebből a távolságból, és csak azt ellenőrzöm, hallok-e én is valamit, vagy ég-e valahol a villany…
*Természetesen fülel ott a lépcsőn ücsörögve, hogy hall-e további hangokat bentről és meg van győződve arról, hogy az imént valaki odabent kinyitott egy ajtót. Bár ki tudja, az emberi képzelet ugyebár határtalan, de mondjuk az vitathatatlan, hogy valaki, vagy valami van odabent. Arra mondjuk nem számít, hogy Jake ilyen hamar ideér. Tényleg olyan megbízható és rendes ez a fazon, mint elsőre gondolta. Ennek azért örül, bár természetesen röstelli, hogy felverte az éjszaka közepén a másikat, de nem akart valami vadidegent kihívni. Amikor Jake kocsija fékez a ház előtt és kiszáll belőle a férfi azonnal felpattan a lépcsőről és egy pár lépés erejéig a másik elébe megy. Az, hogy azért rendesen összefogja maga előtt a köntöst, valóban nem jelenti azt, hogy nem látszik az ég világon semmi. Természetesen ebbe nem vegyül semmiféle szándékosság.* - Nem igazán, de még mindig hallottam, hogy valaki jár bent, de bezártam a házba. Nagyon köszönöm, hogy ilyen hamar át tudtál jönni, nem akartam egyedül tenni semmit, mert fogalmam sincs kivel állok szemben és nem akarom, hogy gyanút fogjon a város, hiszen egy egyedülálló, gyenge nő vagyok... szóval... köszönöm. *A végén valahol a második köszönetnyilvánítás környékén levegőt is vesz. Inkább tűnik mentegetőzésnek az egész kis monológ, mint sem izgatottságnak, vagy rémületnek, lévén tényleg nagyon sajnálja, amiért csak úgy kiugrasztotta a férfit az ágyból. Egyébként meg is indul a bejárati ajtó felé, már kotorja is elő a zsebéből a kulcsot.* - Végiggondoltam, hogy kiket hívhatnék, de te rendőr vagy, akárhogy nézem, ez a te hatásköröd. Remélem nem nagy gond... *Tekint a férfira még egyszer bocsánatkérőn, majd ugyebár odaérnek az ajtóhoz. Ha pedig Jake-nek nincs ellenvetése, akkor szépen ki is nyitja azt.*
Fáradt és nyúzott vagyok, de ez nálam nem megy ritkaságszámba, ahogy az sem, hogy ennek ellenére teljesen éber vagyok, és éppen olyan gyorsan felfogok bármit, mint amikor sikerül kipihennem magam. Egyáltalán nem látszik rajtam, hogy akár csak halványan is, de neheztelnék Anyára amiért felébresztett. Azért amikor válaszol, átfut a fejemen, hogy ehhez talán azért még nem vagyok elég éber. Kedves tőle, hogy hálás nekem, de az ráérne később is, most egy száraz, rendőrségi stílusú jelentéssel is megelégedtem volna. Engem mindenki azzal ugrat, hogyha kérdésre válaszolok, akkor olya, mintha jelentenék, de így szoktam meg. A lényeg az információ. Azért természetesen felfogom a választ. - Nem tesz semmit… Mondanám, hogy szállj be a kocsiba, de nem fogsz, ugye? Ha a sejtésem helyes, és nem akar az autóban várni, akkor hozzáteszem. - De akkor is maradj kint, ha lehet akkor a fal mellett. Nem szeretném, ha véletlenül golyót kapna... Előveszem a szolgálati fegyverem, és kibiztosítom. - Hol hallottad utoljára? Még megvárom ezt az utolsó információt, és hogy kinyissa az ajtót, aztán belépek a házba. Villanyt egyelőre én nem kapcsolok, lámpát nem hoztam, mert azzal csak céltáblát csinálok magamból, lassan, de határozottan. Magam előtt tartott, félig leengedett fegyverrel, szisztematikusan haladok a házban, helyiségről helyiségre. Ha van valaki a házban, hamar meg fogom találni. És bár nem sok kedvem van ablakon kiugrós, egymást üldözős mutatványhoz, felkészültem erre a lehetőségre is.
*Ő attól még röstelli, hogy felverte a másikat az éjszaka kellős közepén. Nem szokása és nem is szándékozik belőle rendszert csinálni. Azért a kérdés hallatán kissé kérdő vonja fel szemöldökeit és oldalra is billenti hozzá a fejét. Ezt azért a másik sem gondolhatja komolyan, és a gesztus is pontosan ezt sugallja.* - Ugye. *Csak ennyivel nyugtázza a választ, nem áll neki most a feminista szövegnek, hiszen mégiscsak a férfi tesz neki szívességet és nem fordítva. Bár a kocsiban biztos nem fog várni, ezt Jake is jól sejti. A következő instrukciónál már ugyebár megindul a ház felé és csak szemforgat. Ha így folytatja a férfi, akkor egyszerűen visszaküldi... De végül csak egyet sóhajt lemondóan.* - Kinyitom az ajtót és megvárlak idekint, ha ettől jobban érzed magad. És nem teszek semmilyen hirtelen mozdulatot sem... De ha gond van, attól még szólhatsz, mert nem csak dísz vagyok. *Nem húzza fel magát érezhetően, borzasztó türelmes tud lenni, de tényleg örülne neki, ha nem úgy kezelné őt a férfi, mint egy... nőt. Ő ezzel egyáltalán nem tud mit kezdeni, csak felesleges óvatoskodásnak véli. Mindenesetre amint kinyitja a bejárati ajtót engedelmesen félre is áll.* - Azt hiszem a konyha környékén. Ahogy belépsz az előszobába, jobbra. *Na jó, most már talán vegyül némi aggodalom a hangjába és a tekintetébe, ahogy figyeli végül belépnie Jake-et. A ház csendes és sötét... és azért van jó néhány akadály, mindenféle növények, de még szobrok formájában is. Nappali fényben biztosan egy érdekes szeletje lehet itt Indiának. Egyébként még valami behatárolhatatlan növényből készült füstölő illata is érződik az egész házban. Kellemes és minden bizonnyal egzotikus is. A konyha ajtajában nincs konkrétan ajtó, csak egy függöny, ami még talán annak sem nevezhető, hiszen ilyen színes fa gyöngyökből áll és az egyetlen funkciója, hogy zörög. Ha pedig Jake bemerészkedik a konyhába, akkor bizony egy világító szempárral találja szembe magát... valahol a mosogató magasságában. A talpa alatt pedig egy agyag sószóró apró cserepei ropognak. Bizony, ezek a borzok nincsenek tekintettel a lakberendezésre. Egyébként Anya bármit ígért, már akkor is az ajtóig araszolt és ott leselkedik be időnként. Nem is biztos benne, hogy melyiket nem akarja jobban... hogy Jake meglássa, vagy a vélt betörője.*
Nem kell rosszul éreznie magát, amiért kirángatott az ágyból. Megszoktam, ez a dolgom, és a munkám az életem. Az sokkal jobban zavar, hogy se a farkasok, se az őrzők nem hagynak rendesen dolgozni, mert bár addig eljutnak, hogy jaaa, ehhez rendőrség kell, de ha ott vagyok, és intézném, akkor mindenképpen bele kell kotnyeleskedniük, mert okosabbak, erősebbek, meg öregebbek nálam, és minden lehetséges módon éreztetik, hogy én tulajdonképpen csak egy tejfelesszájú kölyök vagyok papírpajzsnak, mert így követeli meg a forma… Jó, a kocsiba ne szálljon be, de viselkedjen szépen… - Igen, nyisd ki, és várj meg kint. Nem dísz vagy, és nem nő vagy, hanem civil. Én meg zsaru, és ez az én dolgom. Hajnali fél három van, és nem azért keltem fel, hogy legyen itt egy rendőr, csak mert ez így néz ki jól. Én sem szólok bele, mikor te végzed a munkád… Ne legyél olyan, mint Patrisha, téged ennél sokkal többre tartalak. Fairbanks tényleg nincs jó hatással a türelmemre. A púpom tel van már azzal is, hogy ne bánj velem úgy, mintha gyenge nő lennék, meg azzal is, hogy ne viselkedj úgy, mintha kompetensebb lennél, mert csak muszájból hívtalak. Hívjanak, én ugrom, de akkor ne gondoljanak mindig hátsó szándékot a mögé, amit csinálok Az aggodalom a szemében épp annyira esik jól, amennyire bosszant is, bár utóbbit csak valahol nagyon mélyen érzem. Legalább valaki bánni fogja, ha lelőnek… Magabiztosan, és lassan haladok előre. A talpamat csak akkor emelem fel, ha muszáj, egyébként csúsztatom a padlón, így kevés esélyt hagyva a botlásra. A füstölőtől rlkap a tüsszentési inger, de megállom, a ház pedig rémálom egy ilyen akcióra. Biztos bájos, és kellemesen otthonos, de ez a sok növény, meg csetresz csak zavar a haladásban, és nem tudok a fal mellett közlekedni. A konyhafüggöny maga a rémálom… Természetesen emiatt nem hagyom ki a konyhát. Ahogy a szempár felvillan, azonnal reflexből célra tartom a fegyvert, mert máris vérfarkast vizionálok. Azért még mielőtt elsütném a fegyvert, rájövök, hogy mennyire ostoba vagyok. A vállamból kiszalad a feszültség, leengedem a fegyvert. Még a rend kedvéért végigjárom az egészlakást, aztán csak az előszobában, de felkapcsolom a villanyt, és elteszem a fegyverem. - Bejöhetsz. A betörő bundás, és a konyhában rombol. Ha nem akarod, hogy lelőjem, akkor jó hasznát venném egy pár lánckesztyűnek… A borzok mocskos kemény állatok, én ugyan meg nem fogom puszta kézzel. Még leharapja az ujjaimat, vagy kikóstol egy falatot a karomból. Valahogy úgy érzem, hogy Anya nem örülne, ha a konyhát borzvérrel festeném újra, meg a jelentésben is elég ostobán nézne ki a dolog.
*Erre a kifakadásra a legkevésbé sem számított és így természetesen meg is lepi. Megilletődötten néz szembe a férfival, nem csak azért mert váratlanul éri a leteremtés, hanem mert egész egyszerűen nem tud rá mit mondani. Az a gond, hogy a másiknak igaza van, így pedig csak jobb híján kissé zavartan félretekint, aztán teszi a dolgát és kinyitja az ajtót, majd megáll a fal mellett. Nem játssza a durcás kislányt, pusztán sikerült visszarántani a való világba. Hát engedelmeskedik, bár ez közel sem tartja vissza attól, hogy leskelődjön. Szinte lélegzetvisszafojtva hallgatja és nézi felváltva az eseményeket. Nagy a csend most, vajon mi történhet? Jake tényleg érti a dolgát, még azt se hallja, hogy ő bent lenne. És végül villany gyúl az előszobában, aminek láttán felszaladnak szemöldökei, akárcsak a kijelentésre.* - Bundás? *Kérdi meglepetten, hirtelen nem is nagyon tudja, hogy mire gondoljon, de mivel úgy fest nincs veszély, bemegy és elhúzva a konyha ajtaján lévő függönyt benéz. És egy pár másodpercig csak szemezik a borzzal.* - Nehogy lelődd. Viszont lánckesztyűm nincs, csak olyan amit a kertészkedéshez szoktam használni. Az is elég vastag, csak nem harapja át. *Még mindig az állatot figyeli a konyha ajtajából, miközben válaszolgat a férfinak. Nem hogy borz vérrel, de semmilyen állat vérével nem szándékozik kifesteni a konyhát. Ez a konyha húst meg vért még egyébként sem látott, meg aztán Anya eleve az állatbarát, nyönyörgetős kategóriába tartozik. Valószínűleg a borzot is megsimogatná, ha nem tartana tőle, hogy veszett, vagy harap. Végül fordul egyet és megkeresi Jake tekintetét. Valószínűleg nem vágna ilyen komoly arcot, ha a kesztyű hollétét akarná tudatni.* - Sajnálom az előbbit. Néha olyan dolgokat is támadásnak veszek, amiket nem szabadna. Tényleg nem akartalak megsérteni, vagy alábecsülni, vagy bármi ilyesmi. És ha ilyen őrült vagyok, akkor ne is vedd bántásnak, hiszen sokkal jobb rendőr vagy, mint amennyire én jó őrző. *Még kicsit el is mosolyodik mellé, szemmel láthatólag őszinte, viszont nem szándékozik túl sok időt hagyni válaszolni, hiszen azonnal témát és hangnemet vált.* - Szóval van egy borzom. Azt hiszem egy kicsit hülyén érzem most magam, hogy felkeltettelek az éjszaka közepén, szóval ha nem szeretnéd, akkor nem kell vele foglalkoznod. Majd megpróbálom én kipaterolni, vagy mondjuk szólok Will-nek, hiszen mégiscsak ő az erdész... *Szabadkozik bájos, zavart mosolyával, még haját is a füle mögé igazítja. Úgy véli, hogy ez a borz kivitel olyasmi lehet egy rendőrnek, mint a tűzoltóknak leszedni egy macskát a villanyoszlopról és már tényleg nem akarja magát mélyebbre ásni.*
Megállapítom, hogy Anya tényleg nem olyan, mint Patrisha. Úgy tűnik figyelmeztetni elég, és még enyhén zavarba is jön a helyreutasítás miatt. Talán nem kellett volna ilyen nyersnek lennem. Később bocsánatot kell kérnem érte, már tudom. A meglepett visszakérdezésre a fényárban úszó előszobában állva válaszolok egy széles mosollyal. - Igen, egy borz… Szó se róla, egy pillanatra megijesztett engem is. Nem állom el az útját, hagyom hogy ő maga is szemügyre vegye a konyhában randalírozó betolakodót. Azért lehervad a mosolyom a kertészkedésre használt kilátásától. Ezek a nyvadt borzok kicsinálják a dakszlikat… Szerintem simán átharapják a kertészkesztyűt… De férfi vagyok, vagy mi a szösz, úgyhogy nem adok hangot a vonakodásomnak. - Jójó, nem akartam lelőni… Védekezőn felemelem a kezem, mielőtt Anya elhinné, hogy komolyan gondoltam a lelövést. Ha lenne altatólövedékem, akkor talán. De ha még egy fegyvert magammal kéne hordanom, akkor már rohamosztagosnak is durva lennék. Azért örülök, hogy nem próbálja megsimogatni, mert nem sok kedvem van visszaszerezni a dögtől Anya leharapott ujjait, hogy a sebészeten megpróbálják visszavarrni. A bocsánatkérésre köpni-nyelni nem tudok, és rajtam a sor, hogy zavarba jöjjek. Ahogy van rá alkalmam, azért hozzáfűzöm a saját meglátásaimat. - Ne haragudj, goromba voltam veled… Ez a téma mostanában frusztrál... Úgy érzem magam, mintha ötévesen próbálnék felnőtteset játszani, és mindenki egy fejcsóválással elintézné a dolgot… De nem mondanám, hogy jobb vagyok bármiben… Emiatt vagyok a legnagyobb zavarban… Miért lennék jobb zsaru, mint amilyen jó őrző ő? Ez butaság, és nem ide akartam kilyukadni. Jobb is, hogy témát váltunk. A felajánlásra megrázom a fejem, bár egy macskáért szívesebben felmásznék a város bármelyik villanyoszlopára, mint hogy megfogjam ezt az állatot. - Nem gond… Én már fent vagyok, és itt is vagyok. Szerintem hagyjuk aludni Willt… Hol van az a kesztyű? Sóhajtok egyet, és lelkiekben felkészülök a fájdalomra, meg a kergetőzésre a konyhában.
*Messze nem olyan önhitt, hogy ne tudja belátni, ha másnak igaza van. Ezúttal pedig Jake-nek van igaza, így elég nagy hülyeség lenne továbbra is kardoskodni. Tisztában van a saját dilijeivel, így azzal is, hogy hajlamos az ilyesmire, tehát engedelmeskedik szépen. Plusz olyan egész fiatal korában ingerült férfiak utasítgatták, márpedig ott sokkal veszélyesebb volt ellenszegülni, ahol élt. Női egyenjogúság...? Pfff. Azért a borzon persze meglepődik, de ugyebár megnézi a saját szemével is. Az azért megnyugtató, hogy Jake nem tervez vérfürdőt rendezni a konyhájában.* - Igazából egész aranyos. Szerinted mekkora az esélye, hogy veszett? *Igen, az ellágyuló tekintet, ahogy a borzra tekint egyértelműen azt vetíti előre, hogy a simogatás esélyét latolgatja. Lehet, hogy vadállat, de akkor is zabálnivaló, főleg így rémülten, ahogy konstatálja a lámpafényt. A kérdés egyébként komolyan cseng, tényleg érdekli. A bocsánatkérésére nem vár semmiféle reakciót és főleg nem azt, hogy zavarba jöjjön tőle a másik. Így csak némi értetlenséggel néz fel a férfira.* - Jake... igazad volt, ezen nincs mit ragozni. Te vagy a rendőr, én a civil, és túl van tárgyalva. Az utóbbit meg azért mondtam, mert talán te se látnád minden mögé ezt, ha lenne egy kis önbizalmad. *A végére elmosolyodik. Jake-et zavarja, hogy lenézik, ezért minden mögé azt látja... Valahogy ismerős számára a szituáció és a férfinek sem tud mást mondani, mint amit magának. Önbizalom! Bár láthatólag neki se működik, de ez nem jelenti azt, hogy senkinek sem. A témaváltás lehet nem is jön rosszul. Az érvre egyébként mosolyogva bólint, ha a férfi ragaszkodik hozzá, akkor kiviheti ő a borzot.* - Itt van az előszobában. Remélem elég vastag lesz, de csak nincsenek olyan hatalmas fogai. Mondjuk, amikor rózsát metszettem, akkor nem szúrták át a tüskék. Azt hiszem sokkal fogok tartozni neked a mai éjszaka után. *Mosolya kiszélesedik, közben meg is indul már a cipős szekrény felé, annak a tetején leledzik a kis lapát és a metszőolló mellett a kesztyű is, amit szépen át is nyújt a férfinek.*
Jó, lehet, hogy igazam van, de attól még goromba voltam. Mindegy, azt hiszem, mostmár megesett, nem szabad túlragozni, mert csak nagyobbra dagad a probléma, mint amennyi figyelmet érdemelne. Nem tudok a múltjáról, ha tudnék, sosem ütnék meg vele ingerült hangot. Az is igaz, hogy kezet még így sem emelnék rá soha, kivéve mikor edzés címszó alatt kötelező. Én még mindig nem barátkoztam meg a gondolattal, hogy meg kell fognom a borzot, de ahogy Anyát elnézem, ő szívesen megsimogatná. A kérdésre jobban szemügyre veszem a csíkos fejű dögöt. - Nem hiszem, hogy veszett. Szerintem egyszerűen betévedt. De azért ne nyúlj hozzá, mert meg fog harapni… Én egyáltalán nem látom zabálnivalónak, de hát ízlés dolga ugyebár… A kutyákat is szeretem, de Anchorage óta viseltetek némi fenntartással bizonyos egyedek irányában. - Nekem van önbizalmam… Legalábbis mindig volt… Most el kell gondolkoznom ezen. Mielőtt a vérfarkasok és őrzők betelepedtek az életembe, tökéletesen kiegyensúlyozott és magabiztos voltam, az önbizalmam nem ingott meg, és a munkával felgyűlt stresszt is könnyebben le tudtam vezetni. Talán tényleg megroppant az önbizalmam, és biztos, hogy cinikusabb és harapósabb lettem… Hagyom elsikkadni a dolgot, és mikor felém nyújtja a kesztyűket, elveszem tőle. Nem méregetem sokáig, mennyire is vastag, mert még elmegy a kedvem a borzfogástól, inkább felhúzom őket. - Hát, ha nem is hatalmasak az agyarai, azért nem harap kicsit, amennyire tudom. De azért kitesszük a szűrét. Arra, hogy sokkal fog tartozni nekem ez után az éjszaka után, csak legyintek egyet. - Ugyan! Egyrészt ez a munkám, másrészt pedig szívesen segítek. Ezután belépek a konyhába, és megközelítem a borzot, ami jellemzően befarol a konyhabútorba, és amikor nem tud tovább hátrálni, szembefordul velem, és kivicsorítja a fogait, közben fenyegető hangot ad, és a tartásából is figyelmeztetés árad. Ezzel sem tud meghatni a hívatlan vendég, gyors mozdulattal felülről markolok a pofájára, hogy megakadályozzam a harapásban, és magamat is meglepem. Ezelőtt nem voltam ilyen gyors. Mégis tudnak valamit ezek a tetoválások. Magamhoz képest fejlődök… A borz meg vergődik, és megpróbálja kiszabadítani a pofáját, úgyhogy inkább megmarkolom a grabancát a szabad kezemmel, és mikor már stabilan fogom, elengedem a fejét, a hasa alá nyúlok inkább, mert a dög van vagy húsz kiló, és azért egy kapálózó, morgó szabadulni vágyó húsz kilós vadállatot nem egyszerű fél kézzel megtartani, főleg kesztyűben. Ahogy kapálózik, többször is érzem a karmait, ahogy belekap az ingembe, a bőrömbe, de mostmár megvan, és a háztól eltávolodva, a fák közelében eresztem el. Na jó, igazából ledobom, mert már nagyon szabadulnék tőle, de ezt kevésbé veszi zokon, mint a cipelést. Csak ez után húzom le a kesztyűket, és az ingujjammal megtörlöm a homlokom, majd körbenézek, hogy megkeressem Anyát.
*Arra, hogy Jake ennyire magabiztosan állítja, hogy a borz meg fogja harapni, kicsit felvonja a szemöldökeit. Persze, ő is tisztában van vele, hogy a vadállatokkal nem lehet játszani, meg babusgatni, de végül is a simogatás gondolata még nem bűn. Persze a férfi kijelentésére ez is elszáll.* - Összebeszéltetek, hogy ilyen biztos vagy benne? *Kérdi apró mosollyal, most már kicsit elvicceli a dolgot, többek között az előbbi kis összezördülésnek sem nevezhető szituáció elütése végett. Csak kicsit húzza a másikat, persze ha most már Jake engedné, se akarná megsimogatni. Arra, hogy van önbizalma, bólint egyet. Nem áll le vitázni, valószínűleg a másik sokkal jobban ismeri önmagát.* - Rendben, akkor félreértettem. *Kedves mosolya mögé nem vegyül minimális szarkazmus sem, pedig ezzel még közel sincs meggyőzve. Viszont inkább megtartja magának a véleményét a férfit illetően. Majd esetleg ahogy telik az idő jobban megismeri és akkor majd a homlokára csap, milyen bolond is volt, hogy ezt feltételezte, de addig marad annál, hogy Jake-re ráférne egy kicsivel több önbizalom. A kesztyű átnyújtása után figyeli ahogy felveszi őket a férfi, meg persze hallgatja is közben, amit mond. Mondjuk arra, hogy ez lenne a munkája, majdnem elneveti magát.* - Azt hittem rendőr vagy. Vagy ez inkább a bajba jutott hölgyeken való segítségbe tartozik? *Kérdi továbbra is vidám mosollyal. Komolyan néha az a gyanúja Jake-kel kapcsolatban, hogy valahonnan a középkorból ráncigálták elő és talán még a lakásában a lovagi páncélt is meg lehetne találni. Azért, amikor a férfi belép a konyhába azért alább hagy a mosoly és némi aggodalommal figyeli az eseményeket a függönyön keresztül. Tanult az előzőekből, nem megy be utána és az ajtóban is úgy áll meg, hogy majd kifele jövet ne legyen útban. Figyeli az ádáz küzdelmet, azért nyakát nyújtogatja, meg pipiskedik is kicsit, hogy rálásson az eseményekre rendesen, de aztán ugyebár már nem lesz erre semmi szükség, hiszen Jake már hozza is kifelé. Még jó, hogy a bejárati ajtót sem csukták be, így könnyűszerrel át tud jutni ott a hős lovag. Anya ki már nem követi tekintetével, inkább bemegy a konyhába és kerít egy seprűt. A törött sószóró szilánkjai ugyebár nem fognak maguktól eltűnni, tehát nekiáll felsöpörni szépen. Persze, amint Jake megjelenik, abbahagyja és feltekint rá továbbra is némi aggodalommal a tekintetében.* - Elment? Ahogy látom nem kímélt... *A söprűt a konyhapultnak dönti és a szekrényből pedig előkotor egy tiszta, egyszerű konyharuhát.* - Tényleg nagyon hálás vagyok, amiért segítettél... az inget pedig sajnálom, de ha valamelyik nap elhozod, rendesen meg tudom varrni és ki is mosom. Olyan lesz, mint újkorában. *Miközben beszél a csaphoz sétál a konyharuhával és az egyik sarkát bevizezi, majd ezzel sétál a férfi felé.* - Tudom, hogy csak karcolások, de örülnék ha kitisztítanád egy kicsit őket. Ülj le nyugodtan. Kérsz valamit inni? *És át is adja a konyharuhát. Ritkán vannak vendégei, így nagyon is értékeli, amikor valaki tiszteletét teszi nála. Úgy fest ő pont az a sürgő-forgó házigazda, aki igyekszik megtenni minden tőle telhetőt a vendégért.*
A szemöldökfelvonásra és a visszakérdezésre még egyszer alaposan szemügyre veszem a borzot. - Nem, csak látom rajta. Egyébként is vadállat, azok meg nem bírják túl jól a simogatást. Sőt, úgy általában az emberek közelségét sem. Meg éppen nem tiltom neki a simogatást, de jobban örülök, hogy végül lemond róla. Hogy Anya rám hagyja a hirtelen, gondolkodás nélkül kicsúszott válaszomat, sóhajtok egyet. - Igazából már én sem tudom… De nem is számít. Ha nincs is önbizalmam, ezzel is nekem magamnak kell megbirkóznom. Elvégre nekem kell másoknak segítenem, és nem fordítva. Azt hiszem sokminden rám férne. Faribanks, és a természetfeletti mondhatjuk rossz hatással van rám. Egyszerűen a dolgok elkezdtek széthullani, és iszonyatos energiákat követel az összetartásuk. Anya következő megjegyzésére elmosolyodom. - Szívesen segítek bajba jutott hölgyeken. Pont ezért azt hiszem nem is számít igazán, hogy pontosan melyik kategóriába tartozik egy borz… Lovagi páncélt nem tartok otthon, de mondták már néhányan, hogy talán jól állna. Szerencsére a borzzal szabad utam van kifelé, és mikor végre megszabadulok tőle a fűben, meg is könnyebbülhetek végre. Megigazítom az ingujjamat, és megállapítom, hogy újabb ruhadarabom érett meg a kukára, de komolyabb sérülés legalább nem esett. Pár felületi karcolás a karomon, és néhány szakadás. A házban Anyát még mindig a konyhában találom, pedig azt hittem, az ijedtségre beül a nappaliba egy pohár itallal, vagy jegesteával. De nem, ő takarít. És értem aggódik. - Igen, visszament az erdőbe, de a helyedben nem hagynám nyitva az ajtókat, ablakokat éjszakára. Ha megtetszett neki a házad, lehet, hogy még visszajön… Kigombolom a mandzsettámat, és felhajtom az ingujjamat. - Sokkal rosszabbra számítottam. Pár karcolás az egész… Miután ezt megállapítottam, vissza is húzom az ingujjam. Az ilyenek után persze előszeretettel osztanak tetanuszt a dokik, de nem foglalkozom vele. - Bármikor szívesen segítek. Egy kicsit elgondolkozom az ajánlaton, már ami az ingemet illeti. Nagyon régen foglalkoztak velem igazán. - Nem akarok neked külön munkát csinálni vele… Ami azt illeti, még mindig bizonytalan vagyok. Valószínűsítem, hogy az n ingem stoppolásánál csupa jobb dolga van. Leülök, és nem vitatkozom. Ha szeretné, akkor letörlöm azt a pár csepp vért, ami a karcolásokból szivárgott. Engedelmesen felhajtom az ingujjam, átveszem a konyharuhát, és kitisztítom a karcolásokat. - Köszönöm, kérek. Bármi jó lesz… Igaz, abban őszintén reménykedem, hogy a bármi nem sört lesz…
*Ó, szóval látszik rajta. Azért vet a borzra egy újabb pillantást csak innen kintről, hogy tényleg a fogait meg a karmait élezgeti-e, de az ilyen valódi vadállatok csak ritkán élnek a rajfilmes klisékkel. Végül újra Jake-re tekint és egyszerűen csak vállat von. Ha ő mondja. Inkább nem fogja ilyen későn már hülyeségekkel húzni szegény férfi agyát. Amúgy is lemondott már az állatsimogatásról, felesleges lenne hülyébbnek beállítania magát, mint amilyen valójában. A kijelentésre csak kissé megcsóválja a fejét, mintha csak nem számítana. nem akar ezen lovagolni.* - Mindegy is, az a lényeg, hogy itt vagy és segítesz. *Mosolyodik el kedvesen. Hogy ezzel az-e a szándéka, hogy azt a bizonyos önbizalmat építse, vagy tényleg ezzel kívánja lezárni a témát, az rejtély. Az az egy biztos, hogy őszintén mondja. Innentől kezdve meg nem számít, ugyebár. A kijelentésre elégedetten elmosolyodik és rábólint. Akkor legyen ez a kategória nélküli borzkiebrudalás. Nem is szól, csak ugyebár figyeli az eseményeket, majd szépen bemegy a konyhába takarítani. Végül is az éjszaka kellős közepén mit is csinálhatna?* - Gondolod megjegyezte? Mármint... végül is csak egy borz. Kétlem, hogy olyan okos lenne, hogy másodszor is betévedjen ugyanoda. Bár gyanítom tényleg jobban kéne figyelnem... *Eltekint a konyhaablak felé. Nyitva van. Igen, elég gyanús, hogy ott mászott be a vendég, pedig tényleg csak résnyire... hát kellemetlen. Mindenesetre, amint átadja a konyharuhát, az az első dolga, hogy az ablakot becsukja szépen. Eddig még semmi se mászott be hozzá, most már talán figyelmesebb lesz. Az inget illetően csak hevesen megcsóválja a fejét. Még, hogy külön munka...* - Dehogy is, nagyon szívesen megvarrom. Mire elkészül észre sem fogod venni, hogy valaha el volt szakadva. Szeretek az ilyesmikkel pepecselni, eltereli a figyelmem. Még szívességet is tennél vele, ha megvarrhatnám, szóval csak add ide... mármint... majd valamelyik nap. *Szemlátomást a vége felé saját magát is megrémíti a gondolat, hogy úgy lehet értelmezni, hogy most adja neki Jake az inget. Ezért a zavart kiegészítés. Egy pillanatra elnézi, ahogy a férfi a karcolásokat törölgeti, majd ugyebár választ is kap. Nem túl konkrétat de kap.* - Nem tudom mit szeretsz, de ha a narancslé megteszi, akkor azzal tudok szolgálni. Vagy esetleg feltehetek főni teát. Erősebbet nem tartok itthon. Alkoholt ez a konyha még sosem látott... bár attól tartok, ma már így is le lett sokkolva a borzzal. Nem hogy élő, de halott állathoz sem volt szerencséje... *Elmosolyodik a végén. Neki már csak ilyen kis naiv konyhája van, ami azért jócskán tükrözi, hogy az itt élő nőszemély úgy nagyjából milyen életet folytat. Vegetáriánus és antialkoholista. Nem is sűrűn reklámozza ezeket, ritkán beszél igazán magáról, szóval talán ennek tudható be a zavartságot leplező hajigazgatás. Hiába ismeri már Jake-t, még Will-el sem oszt meg mindent, akit azért már hosszú évek óta. Egyébként elővesz két poharat, akármelyik opció is a nyerő, mindenképp előveszi hozzá a narancslevet, hiszen nem zárja ki egymást a két opció, plusz ő megkívánta.*
Igyekszem nem vitatkozni vele, és nem ráförmedni többet, a bizonytalanságaimat pedig lenyelni, és jó mélyen eltemetni magamban. Főleg ezt az önbizalomkérdést, mert ez azt hiszem most érzékenyebb pontot ért, mint sejtettem volna, hogy érhet. - Mindig szívesen segítek… Ez részemről legalább olyan őszinte, mint az ő iménti kijelentése volt. Valóban bármikor szívesen ugrom. A visszakérdezésen egy kicsit gondolkoznom kell, elvégre halvány fogalmam sincs róla, milyen értelmes állat egy borz, vagy éppen milyen a memóriája. Végül vállat vonok. - Nem tudom. Ha talált valami ehetőt, jó eséllyel megpróbál majd visszajönni. Igazából nem bánom, ha nem vigyáz jobban, ameddig csak borzokat, és nem vérfarkasokat, vagy fegyveres emberrablókat, esetleg kéjgyilkosokat kell keresnem a házban. Az alvásigényem úgyis jelentősen lecsökkent, mióta ebbe a városba költöztem. Szóval éjszaka is könnyen ugrasztható vagyok. A szakadt ingujjamat visszahajtom, miután a konyharuhával letörölgettem a karmolásokat. - Bár fura egy szívesség, akkor behozom majd holnap. Előre is köszönöm… Csak el ne felejtsem. Bár alapvetően nincs semmi gond a memóriámmal, ez a feladat nem túl súlyos fontossággal súlyozódik a többi mellett, és csak azért, mert egy ingről van szó, nem Anya miatt. - Köszönöm, a narancslé jó lesz… Nem vagyok nagy teás, főleg nyáron kerülöm a friss és még forró dolgokat. Azért megragadja a figyelmemet, amit mond. - Vegetáriánus vagy? Elég furcsa, elvégre ez távolról sem volt még divat, vagy közismert dolog, mikor ő volt fiatal. Persze most is remekül néz ki, de tudom, hogy mennyivel idősebb nálam. Hozzá képest mocskos egy alak vagyok, már az étkezési és italozási szokásaimat illeti. Szeretem a húst, nagyjából gyors- és éttermi kaján élek, és a whisky a hobbim, amit sajnos ritkán engedhetek meg magamnak… Ebből a szemszögből nézve nem is vagyok olyan jó ember… Amíg a narancslé végére érünk, addig mindenesetre ülve maradok. Annyira nem rohanok haza, bár talán kellene, hogy Anya is visszafeküdhessen aludni. Valahogy mégsem akarózik az indulás. Azért nem fogom az illendőnél tovább húzni az üldögélést. - Nagyon szép helyen laksz, és a házad is csodálatos. Tényleg hívogató, és hihetetlen nyugalmat sugároz most, hogy jobban engedem magam ráhangolódni a környezetre. - Régóta élsz itt? Annyira otthonos a ház belülről (is), hogy sejtem, igen lesz a válasz, de mégis kíváncsi vagyok, vajon mennyi idő kell hozzá, hogy valaki tényleg otthonossá tudjon tenni egy helyet, ahol él. Jó, mondjuk úgy neéz is, ha csak ruhái vannak személyes tárgyként, azzal énis tisztában vagyok...
*Egy kedves mosollyal nyugtázza a kijelentést, hiszen nincs is mit nagyon hozzáfűzni. Ki is nézi a másikból , hogy szívesen teszi, amit nagyon is becsül benne. Sajnos tisztában van vele, hogy a legtöbb embert hátsószándékok vezetnek, ezért is igyekszik maga köré gyűjteni azokat, akiket nem. Szerencsére az itteni őrzők nagy részével szerencséje van. A borzot illetően értőn bólint. Igaza lehet a férfinak, ahhoz végül is nem kell észlénynek lenni, hogy esetleg a szagokat kövesse egy állat. Ez azért eléggé őrző első osztály.* - Most már figyelni fogok az ablakra. Még az volt a szerencsém, hogy csak egy borz jött be. *Kissé meg is csóválja hozzá a fejét. Nincsenek tévképzetei a világ gonoszságával kapcsolatban, regélni tudna róla. Természetes tehát, hogy tisztában van az esetleges rosszabb következményekkel, amik szerencsére ezúttal nem következtek be. Az inget illetően elégedett mosoly jelenik meg az arcán. Úgy fest ez tényleg fontos neki, hogy az ő számlájára írható károkat kijavítsa.* - Az nem fura szívesség, hogy meg akarom varrni az inged. Az volt a fura szívesség, hogy áthívtalak az éjszaka közepén borzot vadászni. Az ing elszakadása csak egy járulékos kellemetlenség, amit közvetve én okoztam, ezért én is szeretném helyrehozni. És persze varrni is szeretek. *És továbbra is mosolyog a védőbeszédét követően. Így teljes az indok, hiszen könnyen olyan lánynak tűnhetett eddig, aki szereti szinte idegen férfiak ingét varrni, ami tényleg elég furcsa lenne. Márpedig tény és való, hogy ott motoszkál benne az, hogy ez miatta történt. A narancslét ki is önti akkor tehát mindkettejüknek, a teafőzésről pedig letesz így. Csak magának most nem fog nekiállni. Az egyik poharat végül átnyújtja a férfinak, közben a kérdést illetően kissé megingatja a fejét.* - Fogjuk rá. Csak húst nem eszek, de állati eredetű dolgokat igen. Biztos hallottál a szent tehenekről. Mivel indiai vagyok, így egyértelmű volt, hogy nem eszek marhahúst. A többi már saját bolondság. *Legyint végül elmosolyodva, tényleg nem nagy dolog. Egyszerűen csak tiszteli a többi állatot is annyira, hogy ne akarja megenni őket. Tényleg nem tartja említésre méltónak a dolgot. Most már itt az ideje, hogy ő is leüljön. Bár még mielőtt ezt megtenné, elveszi az iménti konyharuhát a férfitól, nem az asztalra valók az ilyen véres vackok. Leteszi az egyik üres székre. Végül magát is egy másikra. Ha a másik nagyon figyelne, akkor a helyezkedés során megláthatja a lenge kis sötétkék hálóinget, ami bár sokat sejtet, de keveset mutat, viszont erre Anya is elég hamar felfigyel, így szépen újfent összehúzza magán a köntöst. Majd ő is belekortyol a narancslevébe.* - Köszönöm, igyekszem. *Mondja apró mosollyal, csak úgy szerényen. Szeret itt élni, de nem gondolta volna, hogy más is szépnek gondolja rajta kívül. Hiszen alapvetően elég indiai stílusú, még ha azért amerikanizálva és modernizálva is lett.* - Igen, nagyon régóta. Annak idején Fairbanksbe jöttem és amikor eljött az időm, akkor se nagyon szakadtam el. Igyekeztem nem túl messze kerülni a várostól, amikor áthelyeztek, aztán visszajöhettem végül ide. Szóval ez a ház lényegében már több mint ötven éve az enyém. De én szerintem nem is bírnám egy lakásban... úgy tudom, te abban laksz, nem? Mármint, biztos az is lehet szép, meg otthonos, de nekem valahogy akkor is szűkösnek tűnnek. Olyanok mint sok kalicka egymás mellett. *Teljesen gyanútlanul érdeklődik, hiszen azt is csak az adatbázisukban lévő lakcímről tudja, hogy lakásról van szó. Bizony a lakásokról is megvan a véleménye, abszolút a kertesházakat preferálja, de persze nincs azokkal baja, akik a másik életmódra rendezkedtek be. Tisztában van vele, hogy annak is megvan a szépsége, csak ő nem tudja értékelni.*
Anya mosolya megnyugtató. Olyan, mintha elsimítaná az idegeimen valamennyi apró borzolódást. A fejfájásom is csak távoli emléknek tűnik mindig, ha a közelében vagyok. Tulajdonképpen roppant kényelmes, és jóleső érzés. Mintha kikapcsolna minden feszültség. Hogy szerencséje volt a borzzal, arra csak bólintok egyet, bár úgy vélem, hogy nem esett volna baja akkor sem, ha betörő környékezte volna meg. Legfeljebb ha sokan lettek volna, vagy egy erős várfarkas. Akkor pedig talán velem sem ért volna túl sokat. Kicsit meglep az elégedett mosolyával. Én tényleg azt hittem, hogy csupán udvariasságból szeretné megvarrni az ingemet, az fel sem merült bennem, hogy ez nemhogy bosszúságot, inkább örömet jelent neki. - Úgy látszik más fogalmaink vannak a fura szívességekről. Pedig már erről az ingről is lemondtam… Halvány mosollyal vallom be, elvégre az ingjeim számítanak nálam a leginkább fogyóeszköznek. Szerintem nincs olyan, ami két hónaposnál öregebb lenne. A narancslé kellemesen hűvös, a pohár üvegfalán keresztül is érzem. Kifejezetten jól fog esni ebben a nyári melegben. Ami a magyarázatot illeti, valódi érdeklődéssel figyelek. Hallottam már, hogy vegetáriánusból is több féle létezik, de pontosan nem ismertem a finomságait a dolognak. A tehenek említésére bólintok. - Igen, már hallottam róluk. Ezek szerint meggyőződéses vegetáriánus vagy, nem a hús ízét nem szereted… Annyiféle magyarázatot hallottam már az okokra. Nem mintha számítana akármit is, hogy miért nem eszik húst. A saját választása, amit tiszteletben tartok. És legalább ennyivel többet tudok róla. Figyelem, ahogy leül, és nem kerüli el a figyelmemet, ahogy a hálóinge kivillan a köntös alól. Megállapítom, hogy mennyire jól áll neki a sötétkék, valamint azt is, hogy kifejezetten szexi lehet köntös nélkül. Ebben a megállapításban sincsen semmi hátsó szándék, nem is bámulom feltűnően, és csak halványan érzem magam csalódottnak, és még halványabban rajtakapottnak, mikor összehúzza magán a köntöst. A ház berendezésének stílusa nem annyira számít, mint a hangulat, ami árad belőle. Azt sejtettem, hogy viszonylag régen itt lakik, de nem tudtam volna megtippelni, hogy már ötven éve. Még midig meglepődöm ezen, hiszen annyira fiatalnak tűnik. A lakás kérdésére bólintok. Még sosem laktam másban, legfeljebb kollégiumban, de az sem bálozásra van kitalálva. - Igen, és bár szép, mert fel van újítva, cseppet sem otthonos. Illetve mostanában legalább látszik rajta, hogy laknak benne, mióta van egy lakótársam. De ameddig egyedül laktam benne, addig legfeljebb a szennyes ruhákból derült ki, hogy nem üres. Nekem túl nagy is, mivel nincs mivel telepakoljam. Megvonom a vállam. Egy kertesház még nyomasztóbb lenne gazzal, kiszáradt bokrokkal, és belül pont ugyanolyan üresen, mint a lakások, amikben laktam eddig. Egyszerűen nincs időm berendezkedni, és egyébként sem érzem otthonomnak ezeket a bérleményeket. - Utoljára a szüleim lakását éreztem otthonosnak… Még akkor sem fogott el a „hazaértem” érzés, mikor az utolsó tartós kapcsolatomban együtt laktam egy nővel.
*Azzal azért tisztában van, hogy feltehetőleg elbánt volna egy betörővel, inkább az zavarta volna, hogy utána ugyebár az igazságszolgáltatás kezére adva az illetőt, hogyan is magyarázta volna ki, hogy egy haja szála sem görbült. Na igen, csak bonyodalmat szülne egy betörő, még ha klasszikus értelemben véve nem is fél tőle. A fura szívességet illetően vállat von. Ő nem tartja annak, de akkor már így marad, nem szándékozik jobban körülmagyarázni a dolgot.* - Úgy látszik. *Mondja bájos mosollyal, de szinte rögtön fojtatja is némi érdeklődéssel a tekintetében.* - Erről az ingről _is_? *Kissé fel is vonja a szemöldökét. Megnyomja az utolsó szót, hiszen az a kérdés tárgya. Ennyire fogynának a férfi ingei? Nem is gondolta volna, hogy a rendőrködés vagy mondjuk az őrzőség ennyire fogyasztja. Vagy az is lehet, hogy másra vonatkozik a kijelentés, ki tudja. Mindenesetre most már érdekli a megfogalmazásból fakadó kérdés. A következő kijelentésre bólint. Egyáltalán nem azért vegetáriánus, mert finnyás, vagy mert divat. Egyszerűen jött magától a gondolat, még mielőtt népszerű lehetett volna ez a létforma.* - Ettem már húst életemben, bár az ízére már nem emlékszem. De tény, határozottan nem az ízével van gondom, hanem azzal, hogy állatokat kell ölni hozzá. Ezzel szemben semmi bajom azokkal, akik húst esznek, rá tudok nézni a húsra és még a tápláléklánccal is tisztában vagyok, szóval én azt hiszem még a normálisabb vegetáriánus vagyok. Ugyanígy vagyok az alkohollal is. Én nem iszok, de el tudom fogadni azt, ha mások alkalomadtán igen. *Mondja apró mosollyal végül. Vannak elvei, de tisztában van vele, hogy másoknak is vannak és általában hajlandó azokat el is fogadni. Nem hord szemellenzőt, nem is kedveli a szűk látókörű embereket. Nem is biztos, hogy észreveszi a férfi tekintetét, önállóan is eszébe jutna, hogy illetlenség lenne bármit is villantani, így eleve összehúzza magán a köntöst. Érdeklődőn figyeli a férfit, néha aprót bólint is jelezvén, hogy figyel, érti, meg hogy tudja miről van szó, tehát képben van. Kellemes és figyelmes hallgatóság. Közben pedig egyik kezével a pohár párás falát cirógatja, körbe-körbe. Nála a teljes mozdulatlanság nem létezik, még álmában is forgolódik, szóval most is kell valamit csinálni, így jobb híján a poharát birizgálja.* - Az azért szomorú, ha már otthon sem érzed magad igazán otthon. De mondjuk érthető, hiszen éjjel-nappal dolgozol, szóval a lakás, ahol laksz lényegében csak azért van, hogy ne ázz meg alvás közben... De végül is vannak olyan emberek, akiknek nincs szükségük erre... gondolom. Vagy te vágysz egy olyan helyre, ahol nem csak laksz, hanem otthon is érzed magad? *Egyébként érezhetően nem ítéli el életmódja miatt a másikat. Hiszen kiknek a pap, kinek a paplan, mindenkinek mások az igényei és azok a körülmények, amiket saját szájíze szerint alakíthat. Persze érdekli, hogy ez az életmód a vágyott, vagy csak az elfogadott.* - Amúgy pont ezt mondtam. Én megfulladnék egy ilyenben. *Teszi hozzá, ha már az imént róla volt szó, meg aztán megvan azért a személyes véleménye is a dologról.*
Kinek mi a fura, ugyebár. A visszakérdezés hangsúlyán érzem, hogy most illik magyarázatot adnom arra az árulkodó, mégsem elég beszédes is szócskára. Ha először nem is akarózna nagyon körülírnom a témát, az enyhe szemöldökfelvonás meggyőz róla, hogy érdemes. Vannak arckifejezések, amik egyes nőknek szinte már túl jól állnak… - A ruhák nálam fokozottan fogyóeszköznek számítanak. Főleg az ingek. Üldözések, napi rutin, vagy mostanában még inkább a farkasok miatt kéthavonta a teljes ruhatáram lecserélődik. Szakadnak, kitisztíthatatlan foltokat gyűjtenek be, vagy szorítókötésként végzik… Egészen beletörődtem már. A végén azért megengedek magamnak egy mosolyt, hogy jelezzem, ez azért nem akkora tragédia, elvégre csak néhány ruhadarabról van szó, azok pedig könnyedén – bár nem olcsón – pótolhatók. A következő kérdésemmel az az érzésem, hogy akaratomon kívül védekezésbe kényszerítettem, pedig tényleg egyáltalán nem állt szándékomban a dolog. - Nekem semmi bajom a vegetáriánusokkal, vagy azokkal, akik nem isznak, nem dohányoznak. Én úgyis csupa gyorskaját, vagy étteremből rendelt dolgot eszem, úgyhogy egy szavam sem lehet mások szokásaival kapcsolatban. Mondjuk dohányozni éppen én sem dohányzom. A whisky meg a munka miatt nagyon ritka vendég nálam. Én nyugodtan ülök, a valami birizgálásáról a szüleim hamar leszoktattak, mert állítólag nem tesz jó benyomást, úgyhogy megtanultam szinte teljesen mozdulatlanul ülni, vagy állni, ez később jól is jött az iskolában, a kiképzésen, és a rendőrségen is. A kifejtésre válaszul megjelenő mosolyom már őszintén jókedvű. - Azt hiszem ez a tökéletes megfogalmazás… Már ami a lakást és a megázást illeti. A kérdésre már komolyabban válaszolok. - Néha hiányzik hogy otthon érezzem magam. Főleg amikor muszáj lassítanom valami miatt. Egy sérülés, vagy kötelező szabadság… Olyankor kiesem a napi rutinból, és nem is tudom mihez kezdjek a hirtelen rengeteg szabadidőmmel. Akkor néha jól esne igazán _haza_menni. Máskor nem. Nem erre vágyom én sem, legalábbis arra a részre nem, ami az állandó megfeszített munka természetes velejárója. Például a magánélet teljes hiánya. - Nekem nincs időm megfulladni benne… Legyintek egyet, mintha ezzel el tudnám tüntetni valamennyi kellemetlenséget is, ami eszembe jutott. - De most, hogy láttam, hol laksz, elhiszem, hogy szenvednél egy kis, személytelen, üres lakásban. Hát nálam a növények azt hiszem egy hónap alatt kiszenvednének. Akkor is, ha történetesen a locsolásról nem feledkeznék meg.
*Érdeklődőn hallgatja a férfit, kicsit még oldalra is billenti a fejét, miközben figyel. Amikor pedig a másik befejezi a mondandóját elmosolyodik és kissé, tán némileg hitetlenkedve, de megcsóválja a fejét.* - Lényegében a használhatatlan ingek számával arányosan izgalmas az életed. Ez végül is nem feltétlen rossz, amíg nem esik bajod. De amúgy vicces... ha ennél is több inget fogyasztanál már szuperhős lennél. Biztos van erre valami bizottság, ami eldönti, mikortól számítasz annak, manapság mindenre van. *Mondja végül kiszélesedő mosollyal, érezhetően nem túl komolyan, hiszen Jake is elmosolyodott, meg aztán ez legyen bármelyik őrzőnek a legnagyobb problémája. Mindenesetre valóban szórakoztatónak találja a szuperhősös gondolatmenetét. Igazából, ha valóban léteznének, akkor úgy nagyjából pont Jake lenne az, akiből simán kinézné. De természetesen tisztában van vele, hogy szuperhősök nincsenek. A gyorskaják hallatán elnéző mosoly jelenik meg a szája szegletében. Nem az a típus, aki elborzadna húsevés, vagy a gyorséttermi kaják gondolatától is.* - Ha lenne sem befolyásolna semmit. Vagyis... ez így kegyetlenül hangzik, mert adok a véleményedre, de ha nem tetszene az életmódom sem voltáztatnék rajta. Az meg teljesen normális, hogy nem vagyunk egyformák. Más életmódot folytatunk, mások a prioritásaink, ennyi. Némelyik gyorsétteremben pedig van vegetáriánus menü... néha én is rendelek. *A végét már csak suttogva mondja, mintha olyan nagy titok lenne, de végig ott a mosoly az arcán, amiből rögtön le lehet szűrni, hogy a hangsúly nem komoly. Amúgy igen, az ételrendelés bár alapvetően távol áll tőle, bizony vele is előfordult már, hogy nem volt ideje nekiállni főzni, lévén nem csak testnevelést tanít, de ugyanúgy őrző is mint Jake. Értelemszerűen ez neki is ugyanannyi időt emészt fel, ha nem többet. Neki nem tűnik fel, hogy illetlen lenne a dolgok birizgálásától, főleg, hogy tekintete közben végig a másikon leledzik, pusztán a keze jár. Ezzel is leáll egyébként, amikor válaszol, miután végighallgatta értőn a másikat.* - Olyankor nem tudsz hazamenni a szüleidhez? Mert ha tényleg csak azon a pár napon igényled ezt és ott érezted utoljára... *Szerinte logikus. Egyébként felfedezhető a tekintetében, hogy azért kicsit sajnálja a másikat. Bár azt még maga sem tudja miért, hiszen tökéletesen el tudja fogadni a másik életvitelét... Talán azért sajnálja, mert meg sem fogalmazódott benne igazán az a gondolat, hogy otthont teremtsen.* - Igen, bár valószínűleg nekem több szabadidőm is van, hogy rendben tartsam, mint neked. Az hogy tesitanár vagyok nem éli fel az összes időmet. Egy személytelen, üres lakást értelemszerűen könnyebb rendben tartani, így érthető a választás. Itt meg azért kell füvet nyírni, a kertet gondozni, mindig el is romlik valami természetesen, meg aztán takarítani... *A végén csak legyint elmosolyodva. Hosszú lenne a lista, de láthatóan minden el van végezve róla. Legalább is folyamatosan igyekszik maga körül rendet tartani. Megissza a poharában lévő maradék narancslevet, majd szépen felkel és beteszi a mosogatóba.* - Holnap dolgozol? Vagyis... már inkább ma. *Mosolyodik el, miközben hátat fordít a mosogatónak és így a férfire tekint. Nekidől az említett konyhabútor oldalának úgy áll meg.*
Azért a válaszára nem tudok nem mosolyogni. Méghogy én szuperhős! Igencsak távol állok az ilyesmitől... - Nem hiszem, hogy ezt a tönkretett ingek száma határozza meg. Különben sem vagyok szuperhős típus. Most rajtam a fejcsóválás sora. Nem, sosem gondoltam magam hősnek. Nagyon ritkán egy kicsit jólesett amolyan hétköznapi hősnek érezni magam, de csak pár pillanatra, és sosem igazán komolyan. A következő magyarázathoz csatolt szabadkozásra csak legyintek, elvégre értem a lényeget, kár bocsánatot kérni. - Így a helyes. Soha nem is várnám el az ilyen változásokat. Én sem változtatok az enyémen, hiába rágják vele annyian a fülemet. Kezdem érezni, hogy mennyire keveset aludtam, és hogy ezt elfelejtsem, megnyújtóztatom a vállam, és amennyire ülve képes vagyok rá, a hátamat is. A kérdés kicsit meglep, ezt az arcomról is le lehet olvasni. - Ők bármikor szívesen látnak, a hiba bennem van. Ahhoz, hogy meglátogassam őket, szabadságot kellene kivennem, és elutaznom. Ilyesmi csak ritkán fordul elő. Évente egyszer, vagy kétszer... Ennél azért gyakrabban eszembe jut, és hiányzik. A lakás rendben tartásába inkább bele sem gondolok. Míg Chantal nem költözött be, gyakorlatilag állandó volt az agglegényes káosz, azóta a kicsikét szeleburdi, olykor ügyetlen nőével bővül, mikor épp neki sincs ideje, vagy energiája rendet varázsolni, de alapvetően sokkal jobb a helyzet, úgyhogy hálás vagyok neki. - Igen, dolgozom. - Egy gyors pillantással ellenőrzöm a karórámat, és azzal a lendülettel fel is pattanok a székről – Ne haragudj, feltartottalak... És nekem még át kell öltöznöm munkakezdés előtt. ~ Ó, hogy a rosseb tekeredjen rá ezekre a rövid napokra! Mindig csúszásban vagyok...~ Még egyszer megigazítom a ruhámat – nem mintha a félregombolásom segítene a futó igazgató mozdulatom -, aztán távozóra fogom. - Köszönöm a beszélgetést, és ha bármi történik, hívj máskor is. Remélem te még fogsz tudni pihenni... Szusszanok egyet, és ha az elköszönés megvolt, akkor indulok a kocsimhoz, mert sajnos lassan el kell indítanom ezt a napot hivatalosan is. Jó hosszú lesz ez a nap, már előre látom.
*Valahogy sejtette, hogy valami ilyen kaliberű választ kap Jake-től a szuperhős téma tekintetében. Igazából azon lepődött volna meg, ha valami egyéb, akár helyeslő választ kap. De nem így van, így egy elnéző mosollyal jutalmazza a másikat. Persze a férfinak nem kell tudnia, hogy ez mit takar, elég ha őt szórakoztatja Jake szerénysége.* - Hát jó, akkor nem vagy az. *Most minek próbálja meggyőzni? Jó ez így, inkább maradjon szerény, mint sem valótlanságának tudatában lévő felvúvalkodott hólyag. Mert egy ilyen ember nem lehet igazi, létező személy, az is biztos. A változásokat illetően szorgosan bólogat, ez ugyanis így van rendjén és akkor legyen is ez a lezárása a témának, ugyanis nem tervez hozzáfűzni más egyebet. A családot illetően picit oldalra billenti a fejét, úgy nézi a másikat. Szemlátomást tökéletesen megérti, végül pedig aprón sóhajt egyet.* - Erre nem tudok mit mondani, azon kívül, hogy szerintem a legnehezebb dolog önmagunkkal kompromisszumot kötni. Ettől most tudom, hogy nem lesz jobb, de ha nekem is sikerül, akkor esetleg elmesélem hogy csináltam. *Egy kis mosoly is jár mellé, hiszen érezhető a végén a leheletnyi komolytalan él. De hát őt is hasonló problémák gyötörték és most inkább már le is mondott ezeknek az orvosolásáról. Ezügyben nem ő a legmegfelelőbb személy itt mindenféle tanácsok adogatásában. A hirtelen felpattanás azért láthatólag meglepi, már egész jól beleringatta magát a kellemes diskurzus hangulatába, így váratlanul éri a váltás. Csak amikor a konyha falán leledző órára tekint, realizálja, mennyire elszaladt az idő, így jómaga is feláll gyorsan.* - Persze, menj csak. Nem szeretném, ha miattam késnél. Az inget pedig várom... *Miközben beszél, immár kíséri ki a másik, csak ő ugyebár az ajtóban megtorpan.* - Nem hiszem, hogy most már visszafekszem, de te vigyázz magadra és jó munkát. Szia. *Köszön el a férfitól mosolyogva, de nem fordul sarkon. Megvárja szépen, amíg a másik elhajt a kocsival, még int egyet utána, majd csak aztán megy vissza és csukja be maga után az ajtót. Most ő is kicsit korábban kezdi a napot, de mint mondta, itt mindig van mit csinálni.*
Kellemes, hűvös, párás az őszi reggel, színes faleveleket sodor a szél, de még vékonyabb kabátban sem fázom. Farmerban, csizmában, póló-pulcsi-nem túl vastag kabát kombinációban indultam el otthonról, a széles karimás kalapot már a lovak tulajdonosától kaptam, aki az egyik kollégám országos cimborája, és mellesleg imádja a lovakat, annak ellenére, hogy éppen Fairbanksben talán kevéssé praktikus ménest tartani. A lényeg, hogy egyből igent mondott a kérésre, miszerint kölcsönözzön nekem két szelídebb, türelmesebb, jólnevelt hátast egy napra, és mikor leparkoltam a garázsában, már akkor majdnem kiugrott a bőréből, hogy végre valakinek végigmutogathatja a kedvenceit. Be kell vallanom, két perc alatt veszítettem el a fonalat a lótenyésztési, színmeghatározási fogalmak, szakkifejezések, különböző versenyek nevei és díjai között, vagy hogy éppen melyik állatot hogy hívják, mert mindnek legalább három különböző neve volt, abból egy háromszor olyan hosszú, mint egy normális emberé. A lényeg, hogy mire a nekem szánt, felnyergelt-kantározott lovakhoz értünk, már az is megerőltető volt, hogy az ő hétköznapi neveiket keverés nélkül jegyezzem. Egyébként ekkor történt az is, hogy a házigazda a saját kalapját a fejembe nyomta, mondván így sokkal jobban nézek ki, és egyébként ha szemerkélni kezdene az eső, nagyon hálás leszek neki a figyelmességért. A fickó lehengerlő, az biztos, még most, útban Anya háza felé, a nekem ajánlott fehér alapon barna foltos, megtermett mén nyergében ringatózva, szóval még most is rajta töprengek, egyszerűen mert annyi információt kaptam rövid idő alatt, hogy még fel kell dolgoznom. Azért mire a ház előtti kanyarhoz érünk, sikerül rendbe szednem a gondolataim, és újra működésbe hozni az agyam. A nyolc patkó ritmusos csattogását Anya valószínűleg már jóval azelőtt meghallja, hogy az útról a ház bejárata felé fordítanám a lovakat. A csődöröm mellett vezetőszáron békésen ballagó kanca lenyűgöző szépség, valódi különlegesség. Termetre könnyű, nyúlánk formáival is tökéletesen arányos, nem sokkal kisebb a foltos ménnél, a lábai, a dereka, a nyaka mégis sokkal vékonyabb, a járása kecsesebb. A szőre forró keserűcsokoládé-színben ragyog, míg szőke sörényén és farokszőrén hidegen csillan az őszi napfény. A ház előtt megállítom a lovakat, leszállok a nyeregből, és ha Anya még nincs kint, akkor az egyik hátast a lépcső bal oldali korlátjához kötöm ki, a másikat a másikhoz, aztán kopogok.
*Elég sok mindent el lehet rólam mondani, jót is, rosszat is, de hogy lusta lennék, sosem szerepelt a jelzőim között. Főleg ha ilyen kellemes őszi napról van szó. Végre jut egy kis időm arra, hogy rendbe tegyem a ház környékét még a tél beállta előtt. Mondjuk egyébként is a hajnali kelés híve vagyok, így ez az elhatározás ilyen téren nem oszt, nem szoroz. Öltözködés terén kimondottan a kényelemre törekedtem ma, meg aztán vendéget se várok, így farmert húztam, hozzá halványkék blúzt és bakancsot, ha már kint is tervezek ténykedni. Természetesen azért a szürke kardigán is kéznél van, hiszen ősz van, ebben az időben lehet a legjobban megfázni. Hajamat pedig összefogtam egy lófarokba, lévén csak útban lenne munka közben. Eleinte ügyet sem vetek a zajra, annyira elmerülök a hátsó kert rendberakásában, hogy meg se fordul a fejemben beazonosítani. Lódobogás? Ugyan, ki jár manapság lóháton, vagy szekérrel? Ha rögtön felfigyelek rá se hiszem, hogy ez lenne az első, ami eszembe jut. Egyébiránt az útra még csak rá sem látok, hiszen a házam mögött vagyok ásóval a kezemben. Ahogy persze közeledik a paták zaja azért már én is feleszmélek a gondolataimból, tényleg egyébként rövid gondolkozás után meg is állapítom, hogy talán valami patás jószág lehet. Csak akkor jutok el a gyanakvásommal odáig, hogy előre is jöjjek, amikor határozottan a közelből hallom már a lépteket... és igen, ez egy őrző, még a mágiaérzékenységem is jelez. Az ásót leszúrom a földbe és miközben megkerülöm a házam, szépen le is húzom kezeimről a kerti kesztyűket. Pont akkor hallom a kopogást az ajtómon, amikor előbukkanok a ház sarkánál. Persze azt gyorsan realizálom, hogy Jake kopog az ajtómon, de speciel őt már láttam elég sokszor... viszont ezek a lovak újak. Meglepetten nézek az állatokra, egy pillanatra a szavam is eláll. Nem csak, hogy gyönyörűek, de még az én portámon is vannak. Meg vagyok győződve róla, hogy még a szemem is felcsillan a lovak láttán.* - Te jó ég... te hoztad őket? Mármint... gondolom, hogy nem maguktól jöttek. *Igyekszem keresgélni a szavakat, ily módon köszönni is elfelejtek. Viszont abban nincs hiba, hogy már meg is indulok a bal oldali korláthoz kikötött jószág felé és ha az hagyja, akkor bizony így első körben némi bizonytalansággal és óvatosan megkísérlem megsimogatni.* - Jaj, nagyon szép vagy... nem bántalak... *Mivel a lóra nézek és őt igyekszem simogatni, így elég egyértelmű kinek szól.*
Kezdőlap
//
