A pub hátsó részében lévő helyiségek összessége. A raktárakban értelemszerűen italokat és egyéb eszközöket találunk. Az egyik iroda az üzletvezető irodája,a másikba pedig azokat irányítják, akik szeretnének egy kis mellékesre szert tenni az illegális sportfogadások nyereségének reményében. Civilek csak engedéllyel, illetőleg célirányosan fogadáskötés céljával léphetnek be, amennyiben megnevezik a forrásukat.
Kemény küzdelem volt, de a kitartó felkészülés meghozta gyümölcsét a csapatnak, így most a Nanooks' Hideout tőlük és az örömüktől hangos, ahogy a hazai győzelem örömére a sportklub privát kis bulival örvendeztette őket. Persze, mindenki hivatalos volt rá, még de Luca is, aki egyéb elfoglaltságra hivatkozva ugyan nem jelent meg, de ezt én az igazat megvallva a legkevésbé sem bánom. Sokat köszönhetek a falkájának, valahol mélyen a bennem lakozó bundás tiszteli és természetesen elismeri alfájának, de ettől még sehol nincs kőbe vésve, hogy szeretnem kellene, vagy egyáltalán a társaságában időznöm, amikor csak megtehetem. Egyszerű sötétkék koktélruhát viselek, hajam kiengedve omlik vállaimra, ahogy a raktárhelyiségek felé tartok, ha már Rickie volt olyan nagydumás, rávett, hogy hozzak nekik még abból a drágábbik fajta whiskyből. Fejcsóválva, nevetős mosollyal képemen lépdelek hát a megadott irányba, meglepődve kissé a tényen, hogy ég már odabent a villany. Remélem nem valami lámpafényes légyottra nyitok be, na nem mintha erkölcsi problémát csinálnék belőle, csak mégis... akar a franc egymásba gabalyodott testeken keresztülszambázni pár üveg italért! Ám odabent a klubból kiszűrődő zene tompán lüktető ütemének közepette mindössze egy embert lelek, őt sem letolt gatyával, a közízlés nagy örömére. - Heló! - Húzódik mosoly képemre Jacksont felé lépve. - Még nem is volt alkalmam gratulálni ebben a nagy kavarodásban! - Szélesedik az a görbület, ezzel együtt gyakorlatiasan megkérem arra is: - Ideadnád azt a whiskyt kérlek onnét a vállad mögül, kérlek? - Egyedül az ide is beszűrődő zene hangja lehet az oka annak, hogy nem tűnik fel a zár kattanása.
Győztünk! Igaz, nem először, és remélhetően nem is utoljára, ahogy voltak döntetlenek is és pár vereség is becsúszott, de összességében egész jól szerepelt eddig a csapat ahhoz, hogy legyen okunk némi ünneplésre. Mint a csapat edzője, még szép, hogy én is ott voltam, a világ minden pénzéért sem hagytam volna ki egy hasonló eseményt, hisz a közös edzéseken túl talán ezek a legjobb "csapatépítő" elfoglaltságok. És tekintve, hogy a jégkorong csapatsport, nem árt, ha minél jobb az összhang. Értem én, hogy mindenki koccintani akar a sikereinkre, ahogy azt is, hogy illik nem visszautasítani, de őszintén szólva, már kezdem kissé sokallni azt a pezsgőmennyiséget, amit ma este sikerült elpusztítanom - nem mint ha annyira megártana a rettentően magas alkoholtartalma miatt, egyszerűen nem tartozik a kedvenceim közé, így aztán amikor kiderül, hogy elfogyott, azon nyomban kimentem magam egy újabb sornyi koccintás alól azzal, hogy majd én hozok a raktárból. Beérve azonban ahelyett, hogy leemelnék pár üveggel a polcról, csak nekilátok, hogy a raktár legeldugottabb zugába rejtsem el őket, takarva, amivel csak lehet, mert nagyon akaródzik már többet inni belőle, amikor vannak itt normális italok is... Arra azonban nem számítok, hogy mást is utánam küldenek - hiszem én - mert túl soká időzök idebent. - Miss Berger? - kapom fel a fejem, sietve abbahagyva a pakolászást, ahogy rám köszönnek, én pedig sietve mosolyt varázsolok az arcomra - Akarom mondani, Dana... Köszönöm, a csapat nevében is! - elvégre közös munka, nem csupán egyedüli érdem, azzal már fordulok is, hogy leemeljek egyet a kért italból, és mielőtt átnyújtanám, megszemléljem az üveget, már csak ellenőrzés végett is, mielőtt mást adnék oda. - Végre valaki, akinek ízlése is van... Nem tudod, itt van még az a pár újságíró, akik beügyeskedték maguk a buliba, vagy leléptek már végre? - érdeklődöm reménykedve, miközben fel sem tűnik, hogy a résnyire nyitva ajtót idő közben becsukta valaki, csupán az kezd gyanús lenni valamivel később, hogy mint ha most halkabban szólna a zene odakint. Egyelőre azonban nem adok neki különösebb jelentőséget, biztos csak valaki odakeveredett a hangtechnikus részleghez.
Ahogy Jackson felém pillant, akaratlanul is elmosolyodok, látva a felismerés szikráit tekintetében. Igen ám, de ezzel együtt szóra is nyílnának ajkaim, jelezve, megbeszéltük már párszor ezt a Miss Bergerezés dolgot. Igazából először még annak a lehetőségét is felvetettem, inkább nekem kellene magáznom őt, de gyorsan kiderült, hogy miként én eladható vagyok látszat koromnak, úgy ő sincs túl még a harmincon a valóságban sem - így pedig kiegyeztünk a tegeződésben végül. Köszönetnyilvánítására marad a kedves mosoly, azt meg nem is sejtem, hogy az említett csapat miféle "köszönömmel" igyekszik kedvenc edzőjük felé háláját kimutatni. Már kinőttem az efféle gimis heccekből, legalábbis szeretném ezt hinni... Az meg totálisan mellékvágány, hogy a csapattagok között egykori iskolatársak is akadnak, s közülük némelyekről behatóbb ismeretekkel is bírok. De honnét is keveredtem ide? - Ja, whisky! Megköszönve veszem át az üveget, kissé felvont szemöldökkel a mellékelt megjegyzés kapcsán. - Na, merthogy? Milyen lónyálat próbálnak rád erőszakolni? - Szélesedik mosolyom, első blikkre az ugrik be, valami nőiesebb piával itatnák és ez az, ami nem fekszik neki. A kérdésre kissé megereszkednek vállaim. - Mr. Robins az Anchorage Press-től még itt lébecolt, alig tudtam lerángatni róla Mikey-t, mielőtt baromságokkal lenne tele a jövő hónapi lap a parti kapcsán. - Van az-az alkoholmennyiség, amikor már nem szerencsés a keselyűkkel társalogni. Az este további részében is ezen munkálkodnék, míg az említett le nem lép - legalábbis ez a terv, ahogy megindulok az ajtó felé. - Jössz te is? - Érdeklődöm, megvárjam-e a pasast vagy valójában a firkászok elől bujkál pont és azért kérdezett rá nálam, melyik bírja még a közeget a besurranók közül. Hanem, ahogy rányomok a kilincsre, rá kell jönnöm, hogy az ajtó bizony nem ereszt, nekem se kell messzire mennem innét. Megismétlem a mozdulatot, elégedetlenné váló ábrázatom nem sok jót ígér. - Mi a...?
A kérdésére nem szólok semmit, csak szótlanul felemelek egy üveg pezsgőt... azt amelyiket még nem sikerült elrejtenem a nagy rejtegetésben, mert Dana időközben betoppant, de sebaj, talán még el lehet adni úgy, hogy ez az "utolsó" üveg a készleten. - Ne engedd nyilatkozni. - csaptam le egyből a témára, bár sejtettem, hogy nem kellett félteni ilyen téren, eddig sem okozott csalódást. Igaz, heves megszólalásom után kissé tétovábban vakargattam meg a tarkómat. - Azt hiszem, ez részben az én bűnöm is lehet. Miután múltkor valamelyik újságírónk kimondottan Noah-val akart interjút, közöltem vele, hogy elfelejthetik, egyik játékosunk sem fog egyénileg nyilatkozni, lévén ez csapatsport, és csak a széthúzást erősítené a csapaton belül... Szóval vagy téged keressenek, vagy engem, ha kíváncsiak valamire. És tekintve, hogy mindenkinek az kell, amit nem kaphat meg... - hát, azt hiszem, ezek után már nem kérdéses, miért igyekeznek annyira, hogy szólóban csípjék el valamelyik játékosunkat, vagy ők miért akarják felrúgni ezt a szabályomat. - Idővel majd elül a dolog. - tettem hozzá sietve, a visszakérdezésre pedig csak egy hümmentéssel válaszolok, és már megyek is utána, hogy visszatérjünk, hisz igaza van, tényleg nem tanácsos egyedül hagyni a fiúkat a keselyűkkel... - Mi a baj? Szorul a zár? - kérdezek vissza, amikor az ajtó előtt látványosan megtorpanunk, majd én is közelebb lépek, a kilincs felé nyúlva - Szabad? - kérdezek azért rá a biztonság kedvéért, majd én is teszek egy kísérletet, hogy némileg erélyesebben próbáljam meg kinyitni az ajtót, de az továbbra is ugyanolyan masszívan tart. Teszek még néhány gyors, erősebb próbálkozást, vállal is rásegítve némileg, hátha akkor, de sejtem, hogy itt többről lesz szó, mint problémás zárról. - Ha kijutunk... tájékoztathatod a még jelen lévő újságírókat, hogy hamarosan nagy vérfrissítés várható a csapat berkein belül. - jegyzem meg roppant komolyan, miután vettem egy mély lélegzetet, hátha az segít megőrizni a hidegvérem - Mert ha ebben is a srácok keze lesz... én esküszöm, a végelgyengülésig hajtom őket a következő edzés során. Pláne, hogy ez már nem az első húzásuk lenne... - morogtam bosszúsan az orrom alatt, miközben továbbra is az ajtóval birkóztam.
Mosoly szélesedik képemen a pezsgő láttán, ha nem lenne bennem már pár pohárka koktél, utána is nyúlnék talán, de inkább nem keverem a köz és bundásom érdekében az alkoholt magamban. Felcsattanására ugyanakkor kissé oldalt billentettem fejemet, szemeimet finoman felvonva pillantva rá. Ezt most komolyan úgy hiszi, mondania kell? Különben is mi ez a kijelentő mód, kérem...! Tudtommal nem vagyok a beosztottja. - El is engedem inkább a bosszús gondolatot, mielőtt istenesen belelovalnám magam, hallgatva a dolog kifejtését Jackson részéről. Nevetve ciccenek a végére, - ha tudná...! - hajamba túrva simítom el kusza gondolataimat. - Nem akarok magunk ellen beszélni, Jackson, de szerintem neked sem kell bemutatnom a mondást, mely szerint "Van az a pénz"... - Sóhajtok lemondóan, ezzel igazán nem tudunk mit tenni, leszámítva az eddigi odafigyelést. Meg mondjuk azt, hogy nem hagyjuk magukra a srácokat túlzottan sokáig. Az ajtóhoz lépek, ám az nem ereszt. Jackson kérdésére kedvem lenne felröhögnöm kínomba, mondván, hogy vérfarkasként legfeljebb az ezüst ajtó az, ami nem ereszt, de sajnálatos módon mégse közölhetem ezt egy emberre. Ééés az ajtót se törhettem ki előtte, meg a húsz másik előtt, akik a túloldalon leledzenek. Pech. - Aha... - Hagyom hát rá végül csendesen, félre is orientálódva, hátha a férfiembernek jobban megy majd. Haha. Alig egy lépésnyire mögötte, kezemben az üveggel figyelem érdeklődve reménytelennek tetsző próbálkozását. Még meg is jegyzem szórakozottan, hogy rúgja ki, mint az akciófilmekben szokták... Vajon nekem menne? Mondjuk magassarkúban aligha, na meg Mr. de Luca sem biztos, hogy örülne egy ajtóról szóló számlának, ami a Nanooks költségvetését illeti. Sej-haj... ez a helyzet egyre gázabb lesz, ahogy nézem. Ha tudnám, hogy őrző, lehet, már kapott volna valami elmés "Varázsló vagy, Hermione!" szintű megjegyzést, így viszont ennyi örömöm se marad, csak a néma szurkolás, amit időközben a mögöttem levő sörösrekeszekre lehuppanva szemlélek. - Ha kijutunk az előtt, hogy kint elszabadul valami újságírói pokol, örömmel teszek eleget a kérésednek! - Kontrázok rá szusszanva, hogy aztán kissé érdeklődve pislogjak utolsó megjegyzése hallatán. - Nem az első? Ennyire kétségbeesett lenne az a párkeresős téma nálad? - Szélesedik mosolyom szemtelen éllel. Hallani ezt azt a kedvenc edzőnk felől, ami azt illeti.
- Jah, ne is mondd... túlságosan is ismerős. - jegyzem meg keserűen - Apám egyik kollégájának a mondása jut eszembe róla mindig, miszerint "csak egészség meg térerő legyen, a többit majd megvesszük...". - csóváltam a fejem, aztán érzékelve az ajtó-problémát, magam is közelebb megyek, szemrevételezve, hogy mi lehet a probléma. - Bírnád, mi? - kérdezek vissza nevetve az ajtó-berúgós ötlete hallatán, és végül is, annyira nem is rossz ötlet, ha nem marad más, akkor B tervnek még mindig ott lesz. Csak nem olyan full-extrás biztonsági záras valami, hogy előbb adná meg magát a lábam, mint a zár... na, az lenne a roppant kínos! Meg ahogy Mr. de Luca, úgy Mr. Douglas sem repesne az örömtől, a bártulajt meg a további főnökeimet már nem is számolva! - Hálás köszönetem... - reagálok szórakozottan, mert igaz, hogy őrző vagyok, de nem azért rejti az energiáimat a tetoválásom, hogy minden útba eső vérfarkas előtt felfedjem magam, annyira azért még messze nem rossz a helyzet. Még... ne kiabáljam el, tudom. - Jut eszembe... ugye nincs semmi komolyabb betegséged, ami bajt okozhatna jelen helyzetben? Tudom is én, cukorbetegség, asztma, epilepszia, klausztrofóbia... - nyughatatlan vérfarkas, csak hogy soroljak párat a teljesség igénye nélkül. Egyelőre hagyom is a zárat annyiban, ha már nem akarja az igazságot, helyette inkább a telefonomat veszem elő, hogy a kint lévők közül próbáljak meg elérni valakit, de az első próbálkozásnál sajnos a szám nem kapcsolható, a másodiknál foglaltat jelez, a harmadikat meg hiába csörgetem, sajnos a zene lazán túlharsogja... így aztán már épp vadásznám a következő delikvenst a névlistámból, amikor meghallom Dana kérdését, és finoman szólva is lefagyok tőle. - Ezt meg hogy érted? - fordulok lassan felé, összeszűkülő tekintettel fürkészve a vonásait, mielőtt egy megadó sóhajjal szusszannék - Na jó, ne kímélj... ki vele! Mik az aktuális pletykák? - tettem fel a nagy kérdést, lelkiekben már felkészülve a legrosszabbra, mert volt már szerencsém megtapasztalni, milyen kreatívak is tudnak lenni a diákok, vagy játékosok, ha a tanárukról, edzőjükről van szó... Inkább tippelni sem akarok, hogy mi alapján kaptak rá a témára, lévén, tőlem biztos, hogy egy kanyi szót nem tudtak meg a magánéletemről, leszámítva azt, hogy van egy lányom. De tekintve, hogy amikor én vagyok a soros Maya felügyeletével, egész gyakran köt ki itt szegény lány a Carlsonban, amíg edzést meg órát tartok, nehéz is lenne titkolni a létezését. Az irodámba bezárva csak nem tarthatom...
Elismerősen szusszantam a megjegyzésre, szinte már majdhogynem érzéketlen könnyedséggel kérdezve vissza: - Miért, nincs igaza? - Bármilyen kegyetlenül is hangzik, ez egy ilyen világ, a sportban pedig hatványozottan érvényesül az anyagias oldala az életnek. A játékosokat adják és veszik, mint a marhákat a húspiacon. Egyik másik nem is különb náluk, ami azt illeti, de... ez egy örömteli, győzedelmes nap, eddig a szezonban nyújtott teljesítményre sem lehet panasza Jacksonnak vagy bárkinek a fiúkat illetően, szóval részemről könnyedén engedem el az üzleti filozofálgatást. Már csak azért is, mert akad más probléma terítéken, mondhatni, testközelibb. Nevetve húzódok félre a visszakérdezése hallatán. - Még jó, hogy, Mr. Bond! - Huppanok le a rekeszekre ráérősen, mert ahogy innét elnézem a próbálkozásit Jacksonnak, nem megyünk ki, csak ha fogva tartó(i)nk úgy akarjá(k). - Semmi olyan, amit ne tudnánk kezelni! - Szélesedik mosolyom azzal a ragadozósan szemtelen éllel, hogy az ember érzi a zsigereiben, valami készül, de megtippelni nem tudná, micsoda. - Némi nimfománia... - Zárom a sort szórakozott komolysággal, ahogy rá tekintek. Még alsó ajkamra is ráharapok kissé bizonytalanul, mintha csak attól tartanék, most majd legalább a raktér túlsó felébe száműz. Különben teljesen rendben vagyok, köszönöm, farkas és libidó téren egyaránt. - Próbáld meg a személyzetet vagy magát a helyet hívni! - Rendőrségért azért csak nem kiáltanék kapásból, nem kell ide a balhé, na meg nem is Darim van ma szolgálatban, hogy megússzam egy pofátlan röhögéssel és apám elkerülésével az egész kalandot. - Őszintén? - Tekintek a lefagyott Jacksonra, ennyire azért nem állt szándékomban ráijeszteni, ami azt illeti. - Valaki arról beszél, hogy végre összeszedtél valami nőt, más azt, hogy az illető nem is a lányod anyja, Maya különben halál édes, életrevaló egy kiscsaj. - Szélesedik mosolyom őszintén, azt meg már csak gondolatban fűzöm hozzá, hogy a beszélőkéjére kár lenne féket kötni, kifejezetten jól elcsacsogott a múltkori unalmas edzés alatt a színezőjével bíbelődve mellettem, mikor beugrottam pár papír végett a srácokhoz.
- De, végül is... Ha nem lenne, akkor én se itt lennék, hanem New Yorkban. - nevettem fel keserűen, hisz én is a sérülésem miatt vagyok kénytelen szüneteltetni az élsportot. Anélkül biztos, hogy még vártam volna jó 10-20 évet legalább, mielőtt váltottam volna az edzősködésre, de hát ilyen az élet. - Nos, B tervnek megtartjuk, de addig is... gondolom, te sem csavarhúzó készlettel a retikülödben mész bulizni, mi? - sandítottam hátra a vállam felett, a zár szétszerelésével még egész gyorsan orvosolható lenne a probléma. Vagy Szellemkéz varázslattal, már ha a túloldalon benne a kulcs... Csak az a bibi, hogy azt megint nem kéne egy vérfarkassal a hátam mögött. - Mégpedig? - kérdezek vissza, ha már kezelésről van szó, de ahogy meghallom, csak nevetve megcsóválom a fejem, visszatérve inkább a telefonos próbálkozáshoz. - Jajj, nekem! Csak nehogy kiderüljön a végén, hogy nem a fiúk keze van abban, hogy itt ragadtunk... - vágok vissza szórakozottan, majd bólintok is egyet a javaslatra, újból végigpörgetve a névlistát, ismét tárcsázva... - Kicseng, de ennyi... - tartom felé a telefont kihangosítva, ami pár csengés után szépen lassan elhallgat... Hát, mást nem próbálkozunk még később is. - Őszintén. - felelek, az igazat mondja nekem, ne azt amit hallani akarok... bár magam sem vagyok biztos benne, hogy mi az, amit hallani szeretnék, vagy épp nem szeretnék... mindenesetre, ahogy megosztja az aktuális pletykát, egész megkönnyebbülve fogadom azt. - Csak ennyi? Azt hittem, vészesebb a helyzet. - szólaltam meg egész felderülve - Ami Mayát illeti, az tuti, hogy nem unatkozik mellette az ember. Lehet, valamikor majd beállítom edzést tartani a fiúknak, úgy is említette a múltkor, hogy szívesen kipróbálná, milyen. - én meg már csak poénból is megnézném, hogyan ugrál mindenki egy emberként a kisasszony dirigálásaira. - Egyébként meg, ha engem kérdezel, annak sokkal nagyobb hírértéke lenne, ha az anyjával jönnék újra össze. - tettem hozzá szórakozottan, mert külső szemlélő számára talán nincs is ebben semmi különös, de aki ismeri a közös múltunkat, meg a mostani helyzetet... hát, szerintem nagyobb az esélye annak, hogy Fairbankset az Örök nyár városának nyilvánítsák, mint hogy ez megtörténjen. Viszont így, hogy se csavarhúzó, se semmi szerszám, a telefonhívások is hiába, és akármennyire is csábító az ötlet, de még mindig nem kéne berúgni az ajtót, egyelőre kifogytam az ötletekből, így hát az ajtónak dőlve járattam körbe a tekintetem a helyen, hátha megakad valamin a tekintetem, vagy beugrik valami tuti nyerő ötlet, hogyan is jussunk ki innen...
Felnevetek a B-terv és a csavarhúzó kapcsán őszinte jó érzéssel, hiszen igaza van. Jó ideje már a paprikaspray is kikerült a repertoárból, ami azt illeti. Okkal. - Csak a helyet foglalta! - Nem, azt sajnos nem, de most, hogy mondod... - Fülem mögé nyúlva, kicsit molyolva hajammal egy, majd még egy hullámcsat kerül elő, amikkel a tincseimet igyekezte fodrászom a mai estére kordában tartani. - Odaengedsz? - Kérdezem felmutatva felé a célszerszámot, s ha kérésemnek megfelelően cselekszik, akkor elébb kissé előre hajolva - magamat nem zavartatva a mozdulatsor közepette - lesek a kulcslyukba, hogy van-e benne kulcs. Pechünkre igen. Míg ő telefonál, én elvagyok azzal, hogy az egyik hullámcsattal kilökjem a zárat eltorlaszoló fémdarabkát onnét, eme művelet közepette jegyzem meg így nevetve az "egészségügyi problémát" is, nevetve Jacks reakcióján. - Hoppá, lebuktam! Mindig is egy kisgyerekes pasasra vágytam. - Széles mosollyal tekintek fel rá, főleg, hogy hallani előbb a fémes koppanást, ahogy a kulcs padlót fog a túloldalon. Azt azért nem mondanám, hogy szakavatott hullámcsattal szabaduló vagyok, de csináltam már ilyet egyszer-kétszer, igaz, meg nem mondanám már, ilyen volt-e a zár azokban az esetekben is. A mechanika ugyan az, nem?! Apró mosolyom nem látja, ami ravaszkás éllel ül ki arcomra a "csak ennyi" hallatán, eltakarja hajam, meg a mozdulat, amivel még mindig a zárral próbálkozom. - Biztos a srácok is roppant lelkesek lennének! - Nevetek fel, valahol meg egyébként kifejezetten szimpatikus az ötlet, meg az, hogy Jackson ennyire nem gondolkozik akképpen, hogy márpedig ez fiús sport, lánynak helye a pályán nincs, ha a srácok tartózkodnak ott. Kifejezetten jó irányba tart a világ ilyen téren, úgy érzem, hála a jó égnek. Felnevetek a megjegyzésére kissé. - Miért, ki az anyja, valami first lady? Ha nem valami ismert arc, akkor a kutyát se érdekli, nekem elhiheted. Már rajtad, meg a környezeteden kívül, persze. A bonyolult családi szálak már sokkal inkább a sajtó kedvencei, csodálom, hogy még nem csaptak le rád ilyen téren. Én már csak tudom! Apám dupla olyan népszerű volt a válásakor, mint amikor én megszülettem. - Ciccenek kissé fejcsóválva, majd megadóan egyenesedek fel, el is lépve az ajtótól. - Utálom ezt mondani, de feladom! Nincs itt valami feszítő... izé? - Tekintek én is körbe végül, már abba is beletörődve, hogy ebből bizony ajtórongálás lesz. Majd ráfogjuk a fiúkra. Legalábbis én halál lazán, Jacksonnak meg fene tudja, mennyit bír a lelkiismerete.
- Hm? - sandítok hátra a vállam fölött kíváncsi pillantással. Az odáig oké, hogy a filmekben szuperálni szokott a hogyan-nyissunk-hullámcsattal-zárat téma, de hogy a valóságban mennyire... túl sok esélyt nem adok neki, de az is több, mint a semmi, szóval készségesen lépek el az ajtótól, közelebb engedve Danát. - Azért megnyugtató, hogy akadnak még ilyenek is, és nem kap minden nőnemű sikítófrászt a gondolattól... - jegyzem meg cinikusan, ám ahogy meghallom a kulcs koppanását a túloldalán, egyből nagyobb figyelemmel követem, hogy mi alakul a zár körül. - Képzelem. Lehet, majd tartunk valamikor egy próbanapot, április elsejére meg megkapja Maya az edzői posztot. - töprengek hangosan, amikor pedig újra szóba kerül az anyuka, csak hallgatom a véleményét. - Nem, nem az... és most, hogy mondod... szerintem nem annyira ismert, inkább az apja, bizonyos körökben. - hát, ez most úgy hangzott, mint ha valami alvilági maffiafőnök lányával akadtam volna össze, de hála az égnek ennyire nem rossz a helyzet, a kedves papa csak a gyógyszeriparban nagy név. - Kenyeret és cirkuszt a népnek, mi? - kérdezek vissza, mielőtt még sajnálattal venném tudomásul, hogy ennyi volt. - Ugyan már, nem adjuk fel. - felelem könnyedén, miközben ellököm magam a polctól, aminek eddig támaszkodtam, majd ismét az ajtóhoz közelítek, hogy az ingujjamat felgyűrve valami fekvőtámaszra hajazó testhelyzetbe vágjam magam, azzal a céllal, hogy az ajtó alatt próbáljak meg kikukucskálni. - Lett volna még egy ötletem, de úgy tűnik, az is hamvában holt... - felelem csalódottan, mert úgy tűnik, ez alatt az ajtó alatt mi nemigen fogjuk beügyeskedni a kulcsot magunkhoz. Pedig már épp javasolni akartam, hogy a pezsgősüvegről lefejthetnénk a drótot, és azzal gond nélkül menne! - Valami feszítő izé... Ezt nevezem korrekt megfogalmazásnak. - motyogom szórakozottan, miközben az én tekintetem is a polcokat pásztázza... El is indulok köztük, hátha sikerül valami életmentő kincsre bukkanni. - Amikor bejöttél, sok ital volt még odakint? Mert előbb-utóbb úgy is elfogy, aztán kizárásos alapon jönni fog valaki, hogy pótolja a hiányt... - szólok oda neki, miközben a polcokat vizslatom, de csak mindenféle italok és rágcsák sorakoznak, ropival meg nemigen fogunk ajtót felfeszíteni. - Amúgy szólj, ha esetleg megéheztél, vagy szomjaztál, most nézem, hogy van itt még tartalék szendvics meg hidegtál is... - csóválom meg a fejem nevetve, a számtalan italról már nem is beszélve. Lehet, mégsem jártunk olyan rosszul? Na jó, az újságírók még mindig kint vannak, a felügyelet nélkül hagyott játékosaimmal, szóval annyira mégsem rózsás a helyzet.
Felciccenek nevetősen a megjegyzésére, miközben a kulcsot igyekszem kioperálni a zárból. Azért ha lehet, kihagynám a mostohaanyuka szerepet az életemből, - elég magamból kiindulnom és abból, én ziher, hogy Maya helyében pokollá tenném a nőnek az életét - de egyetlen görbe este gondolatába nem igazán látok problémát, hát nincs hozzánőve a gyerek semelyik egyedülálló apukához, nem igaz? Még jó, hogy esetünkben mindez merőben elméleti okfejtés - elvileg. - Mindenképp szólj, ha lesz ilyen, látni akarom! - Nevetve engedem le vállaimat, ahogy feladva kiszabadításunk hajcsatos ötletét felé fordulok kiegyenesedve. - Az apja? Kérlek mond, hogy nem valamelyik rivális csapat edzőjének a lányát sikerült...? - Szélesedik komolytalan mosoly képemre, ahogy játékosan fürkészem, élénk kéken csillogó tekintettel a férfi vonásait. Kétlem, hogy igaz lenne a válasz, mindenképp meglepne, ha telibe trafálnék. De húzásnak nem rossz, lássuk be! (Meg újság-főcímnek se, tegyük hozzá.) - Valahogy úgy... - Szusszanok a saját családomat illetően, ahogy füleim mögé söprök pár kósza tincset, ellépve az ajtótól és teret adva ismét Jacksonnak kiszabadításunk kapcsán, mert úgy fest, neki akad még ötlete az ajtórongáláson túl. Akadt volna, pontosabban. Visszaszólására szórakozott fintor és roppant felnőttes nyelvhegy-mutogatásnyi nyelvöltésre futja felé. - Mondj jobbat, Sherlock! - Bököm még mellé nevetős évődéssel hangomban, miközben tekintetem nekem is körbe jár. Csak akad itt valami fém, fa, egyéb anyagú célszerszám... - Amilyen ütemben a fiúk inni tudnak... szerintem viszonylag gyorsan a végére érnek a készletnek! - Nevettem fel kissé, bár be kell lássam, nem rossz ez a kivárásra játszó taktika sem, elvégre... éhen-szomjan nem veszünk és nem is olyannal lettünk összezárva, akit kényszeresen megütnénk, vagy kerülnénk. Részemről legalábbis semmiképp nem áll fent ilyesmi. - Ú, fasírt! - Magamat meghazudtoló gyermekiséggel "repülök rá" a dologra és a hidegtál említésére ellököm magam aktuális őrhelyemtől, hogy felé lépve vegyem szemügyre a kínálatot. - Miért nem működött különben? Maya anyjával? - Tekintek rá érdeklődőn, mielőtt eltüntetnék egyet az említett húsos golyók közül.
// A drága fogva tartóink 3 kör múltán járnak errefelé.//
- Rendben, mindenképp! Ha a helyi hírekbe nem is kerül be, mást nem legalább szerzünk egy emlékezetes napot a csapatnak, meg az érintetteknek. - jegyeztem meg derűsen, mást nem április elsejei szórakozásnak biztosan kiváló lesz. Na jó, inkább most állítom le magam, mielőtt még túlságosan is belelkesülök, még úgy is előttünk a szezon nagyja, inkább arra kéne koncentrálnom, mint ilyenekre. - Hogy mi? Neeem, dehogy! Amennyire tudom, még a rokonságukban sem akad olyan akinek köze lenne a jégkorongozáshoz, nem hogy családon belül. - ráztam meg a fejem sietve, mert te jó ég... na az lett volna még szép csavar az élettől. Van így is elég benne, hiányzik a halálnak egy hasonló. Közben ismét átveszem a terepet az ajtó tájékán, kevés sikerrel... mily meglepő! Pedig nincs is péntek 13. Mindenesetre úgy tűnik, ez az ötletem sem lesz nyerő. - Mogyoróvaj. - vágom rá gondolkozás nélkül a "mondj jobbat" felszólításra, igaz, nem vág témába, és a szabadulásunkhoz se sok köze van, de hát na... ilyen apróságok nem voltak meghatározva. - Én is hasonlóban reménykedek... Amikor beküldtek a pezsgőért, úgy tűnt, hogy lassan másból sem árt az utánpótlás, de amilyen szerencsénk van, figyeld meg, a végén még kidőlnek mielőtt a készlet végére érhetnének. - csóváltam a fejem. Murphy... Dana fasírt iránt mutatott lelkesedését azonban nem bírtam megállni egy széles vigyor nélkül, hogy előbb vethesse rá magát, még felé is nyújtom a tálcát, had legyen közelebb, ha esetleg többet is csipegetne belőle. Bár amilyen jól néznek ki, egész megkívántam én is, gyorsan meg is kóstolom, az íze is olyan jó-e, mint az illata? - Ami azt illeti... működött, nagyon is jól. - jegyzem meg töprengve, miközben lecsapok egy újabb fasírtgolyóra - A szüleink érdeme, hogy ennyire zátonyra futott az egész. Mint utólag kiderült... - tüntetem el a kis sült húsgombócot, ami épp a kezemben van, mielőtt visszapasszolnék én is egy kérdést a nagy meghitt falatozás közepette. Egészen piknik hangulatom lett, kár, hogy épp egy raktárban gubbasztunk. - És a te szüleid? Miért lett válás a vége? - vájkáltam kicsit én is a magánéletében, bár ki tudja... ha csak a hírverés miatt volt megrendezve a dolog, akkor annyira csak nem hétpecsétes titok.
A Mayával kapcsolatos ötletet elraktározom én is magamban, ha ő el is felejtené idővel, biztos legyen valaki, aki felhozza neki a dolgot! Arra pedig, hogy a kedves ex... nej vagy barátnő, sajnálatos módon ezzel se vagyok tisztában, bár gondolom mivel elmondása szerint sosem volt házas, hogy inkább valami felkoppintós dolog állhat a sztori hátterében. Legalábbis tippem az ilyen lenne, bármennyire is kegyetlenül hangozzék a dolog. Az élet kegyetlen! De legalább a végeredmény cuki lett. Szóval Maya anyukája kapcsán drámai, túljátszott sóhajjal "nyugszom meg" és huppanok vissza a rekeszekre, mikor közli, köze nincs a jégkoronghoz hírből sem a nőnek. - Ez azért roppant mód megnyugtató valahol. Ismerem különben? - Maya valami gyógyszertárat emlegeti folyton, de hát abból is legalább tizenöt akad a városban, ki tudja ennyiből kisakkozni, hogy épp kit takar az "anya" jelző a kislány esetében. Az oda nem illő megszólalásán felnevetek, elkönyvelve a tökéletes feladás végszavának a dolgot. Marad az utolsó előtti terv, a kivárás ezek szerint. Reméljük, nem felejtkeznek el rólunk a nagy alkoholmámorban a srácok, az egész éjszakát azért nem szívesen tölteném itt és szerintem Jackson sem. A felém nyújtott tálcát hálás hümmentéssel honorálom - teli szájjal mégsem beszél egy úrilány! LOL - mert valóban így szívesebben nyúlok egy második falatért is, miután az elsőt elfogyasztottam. - Nem helyeselték kettőtöket? Vagy... Mayát? - Ez utóbbi kérdésem óvatosan csendül azért, kényes a téma minden téren ugyanis, s fessenek le bármilyen kígyó perszónának is bizonyos személyek a rosszmájú pletykákból kiindulva, azért igenis tudok együtt érző, megértő is lenni! - Csak ki kell érdemelni a dolgot. Most még azt se mondhatom, hogy érdekből "szaglászok" Jackson körül, a múltjában, egyszerűen csak... érdekel. - Nos, ha lehet hinni a helyi lapoknak, anyám csalta apámat, de mocskosul... - Sandítok felé flegma vállvonás keretében. - Valójában oda-vissza ment a dolog, csak persze apunak egyszerűbb volt eltitkolnia a dolgot, meg pellengérre rángatni anyámat. - A pénz beszél, ahogy azt ma már megállapítottuk, ugyebár. - Én mondjuk nem cso... - Kezdenék bele, ám lesütök pillantásomat, ahogy elharapom a mondatot. Sután söpröm fülem mögé gondosan kivasalt tincseimet. Ha már így feljött, igazán elhinthetek egy apró infót apám valós természetéről, nem igaz? Ha tudnám, kinek-minek sikerül, lehet már nem tartanám ilyen jó ötletnek, na de boldogok a tudatlanok, ugyebár és én sem vagyok tévedhetetlen. Szóval apu... - Maradjunk annyiban, hogy nem a legjobb marketing egy polgármesternek, ha eljár a keze odahaza olykor. - Utalásba burkolt igazságok, melyek ordítanak szinte, épp csak nevesítve nincs a történet, meg részletezve. A választ követően egy sonkás tekercsecskét tüntetek el a közöttünk levő tálcáról.
- Tőlem kérdezed? Honnan tudjam? - kérdezek vissza nevetve, és ha mást nem, ebből mást nem azt leszűrheti, hogy én legalábbis nem tudok róla... Mondanám, hogy kizárhatja azt is, hogy nem közös ismerősünk Naomival, de őszintén szólva azt sem tudom, hogy kik a barátai a városban... talán egy-kettőt, azt is csak véletlenül. - Őszintén szólva nem tudom, akár ismerheted is. Mennyit jársz gyógyszertárba? - vagy épp melyikbe, mert ismerek olyat, aki mindig ugyanabba jár, ahogy olyat is, akinél teljesen véletlenszerű, hogy egy városon belül mikor épp melyikbe esik be. Aztán eszembe jut az is, hogy néha Naomi is beugrik ide, amikor Mayát hozza-viszi, de nem rémlik, hogy olyankor Danával sikerült volna egymásba botlaniuk, elvégre neki sem a Carlson a székhelye. Jobb híján várunk a felmentő-seregre, legalábbis amíg tart a türelmem meg a kaja - egyelőre egész jól állunk, de ha egy-két órán belül még mindig semmi változás, akkor lehet, hogy megint nekiállok valami szabadulási terven ügyködni. - Amennyire én tudom, addig senkinek sem volt gondja, amíg ki nem derült, hogy jön Maya... Az én szüleim attól féltek, hogy mi lesz a karrieremmel, ha ilyen fiatalon apa leszek. Hogy a másik ágon mi volt a helyzet... - azt meg Naomi tudná jobban elmondani, de az anyját ismerve azt hiszem, ebből is könyvet lehetne írni. Nem túl szívmelengető árny a múltból, de ez van. Egyik "vidám" téma a másik után, miután megosztottam vele azt, amiről a pletykálók valószínűleg nem tudnak, és ő is mesél a családi gondjaikról, akaratlanul is megállapítom magamban, amit korábban már sokszor - hogy minden családnak megvannak a maga démonai, problémái. Mondjuk ha a szülei válása idején ilyen pletykalap stílusban működtek a helyi lapok, képzelem, mennyire tartottak görbe tükröt az olvasók elé. Csak áldom az égieket, hogy - amennyire eddig megismertem - most nem ezt a vonalat követik a cikkekkel. - Az tényleg nem. - értek egyet vele, és nem is kell bővebben belemennie a történtekbe ahhoz, hogy kezdjen összeállni a kép, mi miért is történt az ő házuk falain belül. - Hány éves voltál, amikor elváltak? Vagy hogy viselted...? - akár a válást, akár az apja viselkedését, érdeklődtem finoman, miközben továbbra is az egyik polcnak dőlve tüntettem el egyik falatkát a másik után.
Nevetésére kissé oldalt billentem fejemet kérdő mosollyal koronázva meg a mozdulatot, de betársulok a jó kedélyű nevetésbe, amint a gyógyszertárat említi. Olyan sűrűn, hogy az elmúlt három évben nem tettem be oda a lábamat egyszer sem, ami azt illeti! Éljenek a farkaslét előnyei, persze, elég furán venné ki magát, ha közölném vele mindezt. De azért kiszalad egy óvatlan, könnyed kis kacaj ezzel kapcsolatosan. - Nem sűrűn, ami azt illeti. - Szusszanok kimentve magamat. Ha nevét említené Naominak, talán könnyebben beazonosítanám, de gondolom okkal nem ennyit közölt csupán a nőről, ekképpen elengedem én is a témát, hisz annyira nem is fontos igazán. S ha mégis, hát majd megtudakolom Mayától, mikor épp a jégpálya környékén tartózkodunk mindketten. Hátamat, hátsómat az italos rekeszeknek döntve hallgatom Jacksont, az időelütésen túl őszinte érdeklődéssel is egyúttal. Kedvelem a kislányt, s őt is, már amennyire a "munkakapcsolatunk" alapján megismertem. Az elődje egy kövér, tahó pasas volt, hatalmas szintugrás ezzel szemben Carter mind jellemben, mind pedig külsőségekben, ami azt illeti. - Ez akkora baromság, már bocs! - Fakadok ki a karrier-duma hallatán. - Miért ne lehetne valakinek karriere és magánélete is egyszerre? Persze, amíg fiatal, tolják előre, de biztos, hogy ez a jó? Mármint... ne érts félre, eszem ágában sincs gyerek projektbe fogni részemről, de mi van, ha valakit már fiatalon ez tesz teljessé? - Lássuk be, eléggé érvágás lenne a farkas-lét, ha ezt a csoportot erősíteném, de mázli, hogy nincs így. Miközben beszélek, heves gesztikulálással magyarázok, kis híján elejtve egy fasírtgombócot, hát gyors eltüntetem azt, míg a másik fél véleményével áll elő röviden és tömören. Aprót sóhajtva engedem le vállaimat kissé. Nem kell befejeznie a mondatot, akad egy erős tippem: - Nem igazán értékelték, hogy tini fejjel legyen anya a lányukból, gondolom. - Ki tenné azt? Valahol totál megértem a dolgot kedves szülők, de még az én elcseszett hátteremmel is belátom (vagy éppen ezért különösen), hogy a támogató hozzáállás szerencsésebb lenne, mint az egymásra mutogatás, az ilyen esetekben. Apropó támogató szülők! - De akkor ti attól még jól kijöttök manapság is, ha jól vettem ki a szavaidból... ? - Firtatom, némi burkolt irigységgel. Irigylem valahol Mayát, bizony! Ki tudja, hogy alakult volna az én sorsom, ha anya nem hagy magamra teljesen. Ha apa nem olyan kígyó természetű, mint amilyenné lettem én magam is mellette, általa az évek alatt. Újabb falatka tűnik el a hidegtálról válaszát hallgatva, s apró szusszanással söpröm tincseimet félre arcom elől az engem illető kérdésekre. - Ennyi idő kell, hogy kicsit összeszedjem fejben a választ. Nem bonyolult az, csak mégis mérlegelni kell, mennyit is osszak meg rabtársammal. - Tizenhat - tizenhét. Eléggé elhúzódtak a válási tárgyalások. Persze, nem arról ment a vita, hogy én kinél legyek, az valahogy sosem volt kérdés! - Ciccentem rosszalló, keserédes mosoly keretében. A sulira volt fogva, mondván, úgyis ballagok, kár lenne átvenni máshová az utolsó évre. Valójában anya egészen egyszerűen nem kért belőlem. Csak teher lettem volna visszakapott szabadságában. - Nem szépíteni akarok Jackson, de mentségére szóljon, engem sosem bántott. - Nem kellett, épp elég volt látnom, mit művel anyámmal. - Egyszer ütött meg, már a válás után. Beszóltam valamit, vagy én már nem is tudom... - Meredek magam elé, félmosolyom minden, csak nem jókedvű képemen. - Aztán leléptem otthonról. - Tekintettem fel az edzőre, vállvonásom lassú és lemondó volt. Szemmel láthatóan nem nehezteltem a történtekért túlzóan apámra, de kétségtelenül belém vésődtek ezek a dolgok. Hirtelen kapom az ajtó felé tekintetemet, ösztönös a mozdulat, mert a farkasérzékek már idejekorán elcsípik azt, mit átlag ember még nem. - Mintha közeledne valaki... Hallod?
- Az a jó... ha gyakran jár az ember úgy, hogy nem ott dolgozik, akkor az már nem sok jót enged sejtetni. - teszem még hozzá diplomatikusan, aztán gyorsan végigpörgetem gondolatban, hogy tudomásom szerint merre lehet még jó eséllyel összefutni Naomival, de aztán be kell lássam, azzal, hogy eljár futni, meg néha edzeni, megy suliba is jön-megy a gyerekért, még nem igazán szűkítem le a kört Dana számára, lévén, mindegyikhez akad több lehetséges helyszín is... Így aztán jobb híján csak gyorsan elmagyarázom neki, hogy melyik az a bizonyos gyógyszertár, aztán ha látja, szerintem úgy is egyből felismeri Maya anyukáját. Legalábbis amíg nem dönt úgy, hogy befesteti a haját... Dana kifakadására csak széttárom a kezeimet, én sem osztom éppenséggel ezt a véleményt, de hát mit lehet tenni, ha némelyeket ilyen beszűkült látásmóddal vert meg az ég? - Én is tudom, de hát nem az én döntésem volt. Sőt, azt se tudtam akkoriban, hogy a szüleink keze van a dologban... - dünnyögtem bosszúsan, akkoriban is utáltam, ha ők akarják eldönteni, mit hogyan tegyek, így tíz év távlatából meg csak még irritálóbb az egész. - Persze, nyilván, egyszerűbb úgy karriert csinálni, ha csak abba fektet energiát az ember, a magánéletbe meg semmit, de hát na... Így utólag kissé olyan érzésem van, mint ha anyám ezzel akarta volna kompenzálni azt, hogy hamar abbahagyni kényszerült az élsportot. Majd mi helyette többre visszük! - csóváltam a fejem kelletlenül. Ha még nő lennék, azt mondom, hogy megértem, de szülés után visszatérni mégiscsak más, mint ha a feleséged szül, attól nálad még nem feltétlenül áll meg az élet sport és munka terén... Mindegy is, ami történt, megtörtént, az idő kerekét visszaforgatni úgy sem lehet, szóval igyekezzünk a legtöbbet kihozni belőle a jelenben. - Biztos nem ugráltak örömükben, bár erről ő tudna részletesebben mesélni. - fűzöm még hozzá Dana gondolatához, elvégre onnantól kezdve, hogy elváltak útjaink, majd' 10 évig nem tudtunk szinte semmit a másikról, így hát ha akarnék sem tudnék bővebben nyilatkozni a témáról. - A jól kijövünk az kissé túlzás, de igyekszünk. Legalább már megvagyunk egy légtérben úgy, hogy nem torkollik rövid úton veszekedésbe a dolog. - jegyzem meg, sejtheti, hogy akkor honnan indulhattunk a mostani újratalálkozásunk során, és akkor még egész finoman is vázoltam neki a helyzetet. Azért valahol vicces belegondolni, hogy ha Maya nem költözött volna ide, akkor jó eséllyel még azóta is menne a fújás meg a veszekedés állandó jelleggel, arról nem is beszélve, hogy nem hogy együtt laknánk, szerintem a város két átellenes részét kutattuk volna fel magunknak. Ha már így belemerültünk a falatozásba és beszélgetésbe, hát magam sem vagyok rest kérdezni, bár a kollegina habozását látva megfordul egy pillanatra a fejemben, hogy talán túl kényes témába nyúltam bele, de... talán ismer már annyira, hogy tudja, ha nem akar beszélni róla, elég közölnie, úgy sem fogok a magánéletében vájkálni, és vissza... ha valami olyanra kérdezne rá, amit nem akarnék megosztani vele, úgy is tudná. Végül azonban csak beszélni kezd, én pedig a polcnak dőlve hallgatom. - Az is "szép" lehetett, pont a legjobb "kor", amikor amúgy is nehéz az élet tinédzserként, és soha, semmi nem jó úgy, ahogy van. Hmm, és érdekes, úgy hallottam, a válások során inkább amiatt szokott menni a vita, hogy kivel maradjon a gyerek. - meg kinek perkáljon a másik, tettem hozzá még gondolatban, ha már olyan jól megbeszéltük nem sokkal ezelőtt, hogy a pénz mekkora úr. Csak hallgatom, amiket ez után oszt meg velem, és nem is tudom, mit feleljek rá... ez sem épp tegnap volt, és gondolom, őt sem olyan személynek ismertem meg, aki annyira élvezné mások sajnálkozását, így inkább csak csendben hümmentettem egyet, miközben egy újabb falatkáért nyúltam. - Nocsak, mik ki nem derülnek... hová mentél? Egyébként hasonló nálam is volt, igaz, én nem leléptem, szimplán évekig nem mentem haza. - osztottam meg vele életünk eme apró kis párhuzamát, még ha egészen más okból is döntöttünk úgy annak idején, hogy nem kérünk egy ideig a családunkból. - Még nem, de... - kezdek én is fülelni a figyelmeztetésére, majd el is hallgatok, várakozva, mígnem valamivel később magam is meghallom a hangokat, amik mint ha léptekre emlékeztetnének - Vagyis most már azt hiszem, igen. Reméljük, hogy erre tart, és nem az irodák felé...- mert akkor ezt bebuktuk, dekkolhatunk még egy darabig.
- Ez de gáz... - Összegzem egy szisszenéssel és egy fasírtgolyó eltüntetésével a szüleivel kapcsolatos dolgokat. Az meg egyértelmű lehet a hangsúlyozásból számára, hogy nem őt minősítem, sokkal inkább a helyzetet és azt is a kedves szülők - így kollektíven, mindkét oldalról - feléről. - Így van! Hisz a szülők mindig a legjobbat szeretnék a srácaiknak, nem? Hogy jobb legyen, mint ami nekik jutott... - Vonok vállat egyúttal, én aztán nem tudhatom, köszönőviszonyban sem vagyok a szülői léttel, semmiféle színtéren, ellenben Jacksonnal, hát nem hagyatkozhatok másra jelenleg, csupán az ő meglátásra, ahogy felé sandítok valamiféle megerősítést vagy cáfolatot várva. Mindegy is, hagyjuk az ősöket! Inkább az "asszonyról" kérdezem, mert ő itt van a városban és talán még ismerni is van szerencsém, csak így hirtelen nem tudok arcot kötni a dologhoz. - Az azért valami. Ha másért nem, hát Mayáért mindenképpen megéri a dolog... meg a kiscsaj is a pénzét, ami azt illeti! - Nevettem fel kissé, hogy aztán némileg megereszkedő vállakkal, komolyabban tekintsek Jackson felé. - A múlton kár rágódni különben is. Senkinek nem tesz jót és amúgy sem lehet rajta változtatni. - Feltételezés csupán, hogy abból eredhetnek a nézeteltéréseik, rákérdezni direktbe nem fogok, mert bármily meglepő, azért én is ismerek egy bizonyos határt. Ha mást nem azért, hogy ő se kérdezzen vissza édesapámat illetően minden áron. A múlt elengedéséről meg külön fejezetet nyithatnánk ebben az esetben részemről. Mesélek apáról, a válása körülményeiről és még fel nem tett kérdésére is válaszolok: - Náluk ez nem volt kérdés, anya inkább perkált, csak kopjak le róla végre. Nem igazán jöttünk ki, ahogy egyre nagyobb lettem, ami azt illeti. - Nem kedvezett különösebben az otthoni légyottjainak, hogy a leánya pontosan tudta, mi zajlik zárt ajtók mögött, no. Én totál megértem valahol, csak mégis milyen anya az, aki elhagyja a saját vérét holmi medencetakarító srácért meg tudom is én kiért?! De bizony jól sejti Jackson, nem kérek a sajnálatából, ekképp jól is teszi, hogy a továbbiakra nem ilyesmivel hozakodik elő. Még mosolyomat is meglelem a megjegyzésére, bármennyire is szeretném múltam eme szegletét végleg magam mögött tudni... - Bostonba. Koszos és büdös egy város! - Szélesedik vigyor képemre, ahogy fejemet ingatom, majd némileg hitetlenkedve meredek rá. - Micsoda? Azt meg hogyan? Mármint érted... hogyhogy nem vonszoltak el, hogy márpedig de igenis haza jössz? - Firtatom őszinte érdeklődéssel, mindig nyitott vagyok új módszereket és lehetőségeket megismerni ugyanis. Ki tudja, mikor jön még jól az életben! Rémlik, mintha látnánk... pontosabban hallanánk azokat a közeledő lépteket. Szavaira ellököm magam a rekeszektől. - Azt én is nagyon remélem! Ne értsd félre, nem teher a társaságod, de... kellemesebb lenne odakint egy pohár ital keretében mindez. - Pillantottam még vissza rá, még mielőtt elkezdtem volna istenesen dörömbölni azon a szerencsétlenül járt ajtón. Akárki az, remélem lesz annyi esze, hogy kizárja... Ééés mintha errefelé közelednének a léptek, bizony! Abba is hagyom a hangadást, várakozással teli mosollyal pillantok inkább Jacks felé.
- Az. De tudod, hogy megy ez, csak a párját választja az ember, a többi rokont meg hozzátartozót készen kapja. - vontam meg a vállam, szülők esetében meg pláne nem kívánságműsor a téma, ez van, ezt kell szeretni... vagy épp nem szeretni, meg reménykedni, hogy annyi idős korunkra nem leszünk mi is ugyanolyanok. - Elvileg az lenne a normáis. - szólok hozzá a témához roppant nagy, alig pár hónapos tapasztalataimmal, mert hát na, még fél éve sincs, hogy egyáltalán megtudtam, apa vagyok, vagy mire egyáltalán Maya ideköltözött, úgyhogy szinte bármelyik szülő a városban jobban tudna nyilatkozni erről a témáról érdemben. - Az tuti! Veszett egy csaj, nem sűrűn unatkozik mellette az ember, az biztos. - adok igazat neki maximális mértékben. - Tudom... de ez is tipikusan olyan dolog, amit könnyű mondani, és annál nehezebb elengedni. - ismerem be, mert ezzel szenvedek már vagy tíz éve, minden lehetőséget megragadva, amit elém sodor az élet, aztán amikor megnyugodhatna az ember, hogy végképp lezárt egy fejezetet az életében, minden a feje tetejére fordul, és rájön, hogy talán annyira még sem végzett jó munkát. - Azért az is kedves. - húzom a szám, biztos roppant sokat lendít az ember önértékelésén egy hasonló helyzet, másfelől meg valami hihetetlen, mennyi féle képpen tudnak a szülők csalódást okozni a saját gyerekeiknek. - Milyen kicsi a világ... - csóválom a fejem nevetve, amikor előhozakodik azzal, hogy képes volt pont oda menekülni innen - - Pont oda jártam a szomszédba a Harvardra, meg az egyetemi évek alatt a helyi csapat színeiben játszottam. - osztottam meg vele, aztán ki tudja? Ha érdekelte a jégkorongozás, vagy betévedt egy-két meccsre, akkor jó eséllyel látott is, még ha akkor nem is ismertük egymást, vagy csak egy személy voltunk egymásnak a tömegből. - Nos, maradjunk annyiban, hogy jól jön ilyenkor, ha van az embernek egy húga, aki egész jó besúgóként, mikor terveznek a szülők előre be nem jelentett látogatást a fiukhoz... - somolyogtam az orrom alatt, másfelől meg ő is tisztában van vele, mekkora város, nem olyan nehéz elkerülni valakit, ha nem akar találkozni vele az ember. Hetekre meg nyilván anyámék sem költöztek át, annál jóval kötöttebb a munkarendjük - Egyszer kétszer próbálkoztak anyámék, de aztán hamar feladták, és csak telefonon igyekeztek meggyőzni. Azzal meg nem sokra mentek, miután hamar meguntam, és egy idő után ahogy szóba került, úgy nyomtam ki a hívást. - vontam vállat nemtörődöm módon, tisztában vagyok vele, milyen csökönyös tudok, lenni, de ez van. - Pedig már majdnem a szívemre vettem... - játszok rá túlzóan a búslakodásra, mielőtt betársulnék én is Dana mellé az erőteljes kopogtatásba-dörömbölésbe, hogy ha kiszabadulunk, első dolgom legyen előkeríteni azt a jómadarat, akinek kipattant a fejéből ez a nem épp díjnyertes ötlet. Nem mint ha nem élveztem volna a kis beszélgetésünket, legyen akármilyen keserédes is, hisz korábban valahogy sosem jutottunk túl a munkaköri témákon, áttérve a magánéletre, de... akkor is. Az embernek legyen már kellő méltósága meg tisztelete, pláne, ha edző, és egy rakás játékost kéne jó irányba terelgetnie. Mert nehogy már a nyúl vigye a puskát, úgyhogy kedves csapat, nehéz idők várnak rátok, úgy jósolom...
// Köszönöm a játékot, emlékezetes, tanulságos élmény volt! ^^
Kezdőlap
