Az asztaloktól távol eső helyen, a pult átellenes oldalán található üres teret különféle játéktermi eszközök töltik fel. Két csocsóasztal, középen egy léghoki pálya az érdeklődés fő tárgya. A falak mentén összesen 5 darts várja a lelkes dobálókat, a sarokban a zenegép mellett pedig egy boxgép várja a férfiak (és lelkes hölgyek) ütéseit.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 374
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
Tintakék farmerben, fekete ing pólóban és szürke zakóban léptem be a Sport Pub-ba. Első utam természetesen a pulthoz vezetett, ahol kikértem 4 vodkát, tisztán, majd egy kezembe összefogva a kis poharakat elindultam az asztalok között. A zenegépnél megállva kikotortam szabad kezemmel a zsebemből aprópénzt, majd egymás után beszórtam, mintha valami nyerőgép lenne legalább. A menüből kikerestem az összes AC/DC számot, majd sorba rendezve őket mind lejátszási listára tettem. Futó pillantást vetettem a boxgépre, de végül a darts táblák felé indultam. Az öt tábla közül háromnál már játszottak, kettő még szabad volt. Lepakoltam a vodkás poharakat sorba, az egyik tartalmát egy húzóra ki is ittam, majd a táblához sétálva kihúztam belőle az összes kis nyilat, amit még előttem beledobáltak. Benyomtam rajta a számlálót, aztán visszasétáltam a felragasztott vonal mögé, és elkezdtem dobálgatni. Rég játszottam már. Billiárdasztalom van otthon, a régi vérvonalam emlékére… amúgy is szeretek billiárdozni, de darts-ozni is szeretek. Egy ideig dobálgatok, nem zavarom a jónépet… hallgatom közben a zenét, meg minden kör elején legurítok egy pohár vodkát. Sokáig éltem rajta… víz helyett is ezt ittam, szóval jól bírom. Nagyjából negyed óra elteltével elunom magam. - Akar valaki szerencsét próbálni!? – Szólalok meg fennhangon, hogy a zene ellenére is meghallhassák a kérdésemet azok is, akik nincsenek olyan jó hallással megáldva, mint a magamfajták. - 50 zöldhasút adok annak, aki meg tud verni. – Teszem meg az ajánlatomat, miközben a táblához sétálok, hogy az imént beledobált három nyilat kihúzzam a tripla húszból, a bull-ból és a tizenhetes belső cikkelyéből. Nekem a játék is csak akkor igazán izgalmas, ha van valami tétje, és szeretek hazárdirozni… mindig is szerettem. Miután a nyilakat a markomba fogtam, az asztaloknál ülők felé fordultam, és kérdőn végigsiklott a pillantásom a díszes társaságon. - Legyen 80… - Emeltem a téten, hátha valaki elcsábul.
Hogy vágjon hátba egy villámmal az a magasságos Zeusz! Basszus! A tehén dugja a bikát! Már hajnalban leléptem a kecóból, feltérképezni a területet, de mivel az erdőket átbambultam, minden szegleténél, ezért betértem erre felé is. Semmi csinnadratta, semmi akció, csak feltérképezek és szórakozok kicsit. Ez kijár még nekem is, sőt! Az öreg szabályait sem rúgom fel ezzel, elviekben...gyakorlatban...azt meg ki tudja? Már egy ideje itt zsonglőrködöm az egyik nyerőgépen. Ez a tizedik húzásom. Citrom, citrom és óh, micsoda meglepetés...eper...ezzel fog elfogyni mindenem, de nem érdekel. Néha nekem is kijár egy kis móka, nem? Aki csak ismer, tudja már, milyen vagyok. Heves, jeges, fékezhetetlen. Egy hordónyi dinamit. De képes vagyok szolidabb állat is lenni...ha kell persze... Látom én is a mocskot, a hányadékkal és vérrel szennyezett, bűzlő, gennyedző fertőt, amit mi világnak hívunk. Ez a világ már megérett a pusztulásra. Bár még mindig a fejemben kattog Milos hangja, azokkal a tetű kis reguláival. Nem akarok újabb litániát hallani...képzeletben szájba rúgom magam egy 5.11es bakanccsal, és utálom magam, mivel a drága kis szabályait betartom, kivételesen. Most csak egy kis nyugi kell és ez a gépezet sem elégít ki, hiszen csal! Tényleg próbálom magam meggyőzni arról, hogy így lesz a jó, ennyi elég, de tudom jól, érzem, hogy nem. Ez nem elég. Ez kevés. Nekem az. Érzem a zsigereimben, hogy valami igazán nagy trágyába tapostam, azzal, hogy ide evett a fene. Ekkor hallottam meg, még a zene üvöltése mögött is egy kérdést, az iránya felé pillantottam és figyeltem a férfit, aki a darts táblánál állt és kihívót keresett. Senki se mozdult, csak oda néztek...semmi...Nem, ez nem az az akció. Nem, most kuss van, és nyugi. De mivel nem volt nyerésem, így ez a gép egy nagy halom szar. Szeméttelepre való. Felállok és komótos léptekkel megindulok a tétekkel játszó pasas felé. - Beszállok. - fordítom rá kékeszöld íriszeimet az Ő barnáiba. Még jó, hogy az ügyességem verhetetlen, szóval nem lesz gond. - Emelsz a téteken, vagy majd később?
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 374
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
Felvont szemöldökkel fordulok a hang gazdájának irányába, miközben végigmérem a… hímet. Komolyan, most már kezd kicsit frusztrálóvá válni, hogy Kangi létemre mostanában úton-útfélen olyan kóborokba akadok, akikről fogalmam sincs, kicsodák. Még a végén nyugdíjaznak, amilyen pocsék munkát végzek. Pedig még csak azt se lehet rám mondani, hogy otthon tespedek a négy fal között, mert pontosan az a fajta férfi vagyok, aki nem bír megülni a seggén, és szeret társaságba járni. A hím egyébként érezheti rajtam a falkaszagot… enyhe macska szagot, illetve a bőrömön át párolgó már elfogyasztott vodkamennyiséget. Mivel nincs a fejem búbjáig felhúzva a pajzsom, ezért némi információ is átjut neki… például az, hogy jóval idősebb lehetek nála. Azt viszont csak azok tudják, akik már elég régóta ismernek, illetve a hegyi farkasok közül valók, hogy még száz éve sincs annak, hogy én is az Ügyesek közé tartoztam. Azóta átharaptak, új a farkasom is. - Remek! – Biccentek neki, majd felé nyújtom a kék és a piros végű nyilakat is, hogy válassza ki, melyikkel akar lenni. - Attól függ. Majd meglátjuk mennyire leszel komoly vetélytárs… - Vigyorgok rá nyíltan. Már most látom, hogy ez izgalmas lesz. A hím elég fiatalnak tűnik, de csak ezért nem fogom alábecsülni a képességeit. Ki tudja mennyit foglalkozott vele a teremtője, mennyire sikerült már dolgozni a vérvonalán, hogy minél jobban ki tudja használni az előnyeit!? Előkotrok egy érmét. - Ha fej, te kezdesz, ha írás, akkor én. – Én jobban szeretem így eldönteni, hogy kinek jár a kezdés lehetősége. Feldobom az érmét, majd elkapta a kézfejemre csapom, és ránézek. - Fej. – Jelentem ki az érmére pillantva, majd félreállok, hogy helyet adjak neki a felragasztott vonalnál. - 501-ből vissza. Az nyer, aki előbb nullázza le magát pontos dobással lezárva a kört. – Vázolom fel a szabályokat, amik gondolom nem jelentenek újdonságokat neki sem, majd karba font kezekkel nézem az első dobásait…
// Én úgy gondoltam, hogy kockadobóban 3X10 dobásos körökkel indíthatnánk, amíg valaki 60 alá nem megy, aztán onnantól csökkentenénk a kockánkénti dobások számát. Ami összeg kijön 1-1-1 dobással, annyit vonhatunk le egy-egy körnél az 501-ből, ha neked is jó így… //
Átlagos nap(lenne) átlagos környezet, átlagos átlagosság – tehát minden végtelenül (és talán végzetesen is) átlagos. Ezzel viszont semmi gond, hiszen vannak, akik ehhez szoktak hozzá, ez teszi ki az életük legnagyobb részét és köszönik szépen, de nem kérnek az átlagon felüli eseményekből. Kivéve persze, mikor nem a kérésen van a hangsúly, hanem sokkal inkább a kapáson – és nem, itt nem arra gondolok, mikor kapás van a zsinór végén (legyen az szokásos halászati tevékenység vagy nemi kapcsolat kezdeményezésének eredménye), sokkal inkább arra, mikor akarva-akaratlan a probléma teljes körítésével együtt szakad az ember nyakába. Nem szégyellem, hogy nem vagyok angol, sőt, határozottan büszkén tekintek szerb származásomra. Mindig is hiányzott belőlem annak a képessége, hogy pontosan felmérjem, mi humoros és mi nem. Fejlődtem az évek alatt, de a humorizálás nem az én műfajom. Feláll a szőr is a hátamon tőle. Ártatlan a külsőm, ördögi a belsőm – nem is, mert őrült! Elvégre nem turista-énképpel látogattam meg a helyet... Viszont a „munkaköri leírásomban” az alkalmazkodási képesség követelményként van feltüntetve, így hát ezt teszem. A csodálatos átlagosságot egy némileg átlagon felüli szituáció töri meg, mely egy macskaszagú illető képében lép "színpadra". Fogalmam sincs, miért mentem bele a játszmába – tényleg nincs! Falka. Macska. Minek egy farkasnak macska? Vagy a macskának van farkasa? Ezt sose fogom megérteni. Noha tudom, hogy a kezdettől feszül a kettőnk közötti láthatatlan húr, de önmagamhoz hűen még pedzegetem is azt. - Ne parázz. Pár óra és eltűnök. Csak látogatóban vagyok. – küldtem felé egy halovány, mindentudó mosolyt, miközben elszedtem tőle a piros színnel jelölt nyilakat. Mert én ilyen vagyok. Lételemem lett a farkasosdi, még a hátrányait is szeretem. De most mégis kénytelen vagyok elviselni ezt, az ösztöneim pedig helyettem dolgoznak. Minden idegszálam azon van, hogy a lehető legkevesebb veszélyforrást is felmérjem a közelben, és tudom, képes lennék szemvillanás alatt bárkit megpróbálni megsemmisíteni, ha úgy vélném, nem vagyok biztonságban. - Egyedül jársz egy ilyen helyre és még csak verekedni sem állsz le? Szégyen! – pillantottam rá egy gúnyos mosoly kíséretében, magam sem tudom miért álltam neki…valószínűleg az élvezetesebb lezárás híve vagyok. Ismerjen meg. Nehogy másnak sejtsen mint aki vagyok.
// A következő körben dobok. Bocsi a késésért. //
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 374
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
- Nem parázok! – Röhögök fel. Most őszintén. Mi okom lenne félni tőle? Maximum elver dartsban, de kb ennyit tudna nekem ártani, máshogy nem nagyon. Jóval idősebb vagyok nála, ráadásul falkaterületen van, ahova én tartozom, és nem ő… ergo kettőnk közül nekem van okom a legkevésbé parázni. Ezek a mai fiatalok… kell nekik pár tasli, hogy megtanulják, hol van a helyük. Megforgatom az ujjaim között a kék nyilakat, mint nagyvak a zsetonokat, majd a fejemet enyhén oldalra döntöm, miközben felvont szemöldökkel pillantok rá. - Saját tulajdont nem rongálok. – A „sajátot” nem szó szerint értettem, vagyis nem abban az értelemben, amiben általában érteni szokták az emberek. A Pub az Atanerk tulajdonában… azaz falkatulajdonban van, szóval a hely a miénk, farkasoké. Nem kapnék érte baráti hátba veregetést, ha itt vandálkodnék, és egyébként se szeretem – már – bemocskolni a kezeimet, hacsak nem feltétlenül muszáj. Erőm teljében vagyok, de nem vagyok se Tark, se Végrehajtó, hogy az öklömmel térítsek másokat jobb belátásra. Ha feltétlenül muszáj, és nincs más megoldás, akkor megteszem, de Fürkészként a kifinomultabb módszerek híve vagyok. - Inkább a kezed járjon, kölyök… - Bökök a darts tábla felé. - Vagy húzz el, ha meggondoltad magad, de ne rabold az időmet. – Teszem hozzá. Igazából időm, mint a tenger. Ha nem így lenne, akkor nem lennék most itt, és nem szaroznék se a zenegéppel, se a játékkal. Viszont részemről a fogadást komolyan gondoltam, de ha ő csak pofázik, ahelyett, hogy végre elkezdené, akkor inkább tiplizzen le, hátha jön helyette valaki olyan, aki tényleg komolyan gondolja a versenyzést, és nem csak a szája jár. - A négyes a miénk… - Világosítottam fel, valószínűleg feleslegesen, viszont direkt nézve őt hülyének. Nemcsak a tábla számozása volt akkora betűvel felragasztva, amit még egy szódásüvegből készült szemüvegen át is megláthattak volna, de még szembe is álltunk vele. - Ha zavar a közönség elfordulhatok. – Heccelem tovább. - Megkérjem őket is? – Vonom fel kérdőn a szemöldökömet, hanyag mozdulattal intve az asztaloknál ülők felé, akik közül többen is minket figyelnek, hiszen a fél pub vendégsereglete hallhatta, hogy itt bizony tétre fog menni a játék. Már ha végre elkezdi…
Unto the Gods I call your name The crucifixion of my brain As I wait for you Into the field I've lost my way I've opened veins just for the day As I wait for you
Késő estén késik a korsó is. A diákjaim egyre türelmetlenebbül hajigálják a dobótűket, amikkel békés sportot űzve előadhatják egymás előtt a nagyfiút és a nagyra néző lányt. Én pedig az elefántcsonttornyában rekedt profikezűt játszom. Nem minden dobásom szúrja a tábla közepét, hisz az álcázásra is figyelni kell, főleg ha már ebben a terepszínű nadrágban jöttem. Kiegészíti a fehér ing-mellény kombót és mutatja a kellő harci szellemet, ami ebben a műfajban is szükséges. Én is innám már a következő adag ásványvizemet, ahogy az előző flakon a termen végighúzódó falipolcon fáján koppan. - Csak folytatódjon a sortűz, mindjárt jövök! Megmentem a népet a kiszáradásos haláltól. - Köszi, tanár úr! - szól Lisbeth, az egyik lelkes tanítványom és amit utána a nősténymadárkák összecsiripelnek, amit emberi fül már nem hallhatna, az arról tanúskodik, hogy még mindig. - Olyan fura mostanában, nem? - Dehogyis, már javult! Sokkal rosszabb volt. Azt mondják, éjjel-nappal ivott. És már kacagnak is a nyomorulton, ami hónapokig egyet jelentett szerény(telen) személyemmel. Kitartóan keresem a pultosunkat, aki fejben lejegyzetelte a rendelést és közben magamat is gőzerővel kutatom. Valamiért még mindig pislákoló gyertyafényt látok az alagút végén és az nem arra utal, hogy ott lenne a kijárat. Jó mély barlangba ereszkedtem le és onnan hosszú idő felmászni, főleg ha párszor megcsúszom a párás kőfalon. Csámpás lábbal lehet úgy félrelépni, ahogy a benzinkúton akartam. Jégtánc lett belőle, vékony tófedélen, ami aztán repedt és tört, megízleltetve velem a félelem és rettegés fagyasztóan jeges vizét. Eszemben sem volt utána Wendy-hez fordulni, ahhoz, aki a legsúlyosabb időszakomban is sokat járt a fejemben és akivel tántorgóra ugrálva ittuk magunkat csocsóbajnoki szintre a barátságos mérkőzésen, amit cukorba fojtott depresszióval vezettünk fel. Minden reggel és délután előttem lebeg az az este. Asaminek se nyoma, se híre. Hamva még sokáig ne legyen, de miattam alakult ki az a helyzet, hogy itt élünk egy városban, egy épületben, konkrétan egy hálóban és messzebb van, mint a legújabban felfedezett, Naprendszeren kívüli galaxis. És az is ennek az utóhatása, hogy a saját ereimet vagdossák a gondolataim, mikor Alignak fonnyadt mancsából kéne folyatni a szellemvért, amíg el nem száll a nagy semmibe a vén csont a frusztrált lelkületével együtt. Ő vágott tőrt a fejembe, kihasználta a természetemet, ez mindennek az eredője. Én ártatlan vagyok, mint a ma született páfrány! Még egy birka is bűnösebb nálam. - Jónapot! Segíthetek? - kérdezi egy szemüveges srác, akinek majdnem ugyanolyan mellénye van, mint nekem. Csak az övé nem olyan nagy. - Három csinos korsónyi sört, egy nőiesen undorító mojito-t és egy flaska kívánatos ásványvizet keresek, de legfőképpen azt a tüneményes kollégádat, aki látszólag figyelt a fent említettek felsorolásakor, mégis úgy tűnik, hogy közben szabadságra ment. Az értetlenség láttán megrázom a fejemet és tíz ujjal kezdek zongorázni a pulton, előrehajolva. - Egyszerűsítek, mert úgy látom, már nullával is osztottál: rendeltünk és várjuk! Merre van a szőke ciklon? A semmitmondó válaszról a figyelmemet viszont kezdi elterelni valami. Neee! Komolyan ilyen idő lesz, hogy az anticiklonnak most kell megkavarnia a már jó irányba induló légtömeget? Azért nem kerestem, mert a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve és Dante bugyraiba nem kívántam volna leküldeni. Még egyszer már nem. Túl sokszor löktem őt be oda, ahol minden reménnyel fel kell hagyni és mivel már én is saját égett bőrömön éreztem a nihil tüzes bűzét, annak nem kívánom, akit most a hátam közepére sem kívánnék, mivel veszélyes hely az neki. De ha már elém sodorta az élet, nem őt illetem pofonnal, hanem a sorstól várom el, hogy fordítsa ide a másik orcáját is. Hátha az jobb szeleket tud fújni, mint ami egy éve süvölt. - Wennnnndyyy! - szólok önelégült vigyorral, ami mögött egy saját kezűleg írt és (eddig) betartott távolságtartási végzés rejlik.
Úgy alakult, hogy majdnem az egész áprilist Fairbanksban töltöttem a feszült légkör miatt, ami a Vörös Hold kapcsán ilyenkor mindig eluralkodik az embereken, s ha már így, hát belevetettem magam a nagybetűs életbe. Megelégeltem bizonyos dolgokat, és határozottan nem óhajtottam soha többé egy bizonyos farkas közelébe kerülni. A bosszúságom fő forrása volt, hogy érzelmileg még mindig kötődtem, de az a látvány a benzinkúton hónapokkal ezelőtt épp elég volt ahhoz, hogy ne akarjak többé a közelébe kerülni. Én mindent megtettem, hogy ne lépjem át a határt, pedig a gondolataim nagy része az övé volt, s lám, sikerült arra a szukára vetődnie, akinek minden szava méreg, akit gyűlöl, és aki minden egyes alkalommal csak ártani akart neki, engem is felhasználva. Dacból volt hát, hogy igenis kerestem valakit, akivel eltölthetem az időmet, nem akartam komolyan venni senkit és semmit, de mostanra már azért túl voltunk pár randin, noha kapcsolatról még nem beszéltünk. Ellenben élveztem a dolgot, és talán idővel majd segíteni fog, hogy végleg magam mögött hagyjam a Jay-korszakot. Akit bizonyosan nem csak én kerültem, hanem ő is engem, elvégre egy büdös hangot nem kommunikáltunk semmilyen formában az ominózus eset óta. Ezt igazság szerint barátságnak sem nevezhetjük, hiába próbálta tavaly még ezt húzni a kapcsolatunkra. A pultnál ülök, feszes, hátamat szabadon hagyó miniben, magassarkúban, ölemben a bőrdzsekim, mellettem meg a Nanooks egyik helyi fenegyereke, izmos, magas, sötétszőke, kék szemekkel, nehogy a végén bárki azt mondja, hasonlít Jayre, nem mintha telekiabáltam volna az ismeretségi körömet az érzéseimmel, erről szó sincs. A finoman derekamra feszülő ujjai, miközben kikérte az első kört, elég érzékletesen súgták meg a környezetünknek, hogy némi közünk azért van egymáshoz. Különösebb bajom nem volt vele, tulajdonképpen egészen tetszett, hogy rám pakolta a stop táblát, egyébként sem volt kedvem ismerkedni már az esetek nagy részében. Túlságosan sokat sérültem az utóbbi időben. Dave amolyan véletlen eset volt, kellett hozzá ugye egy jégkorong meccs, meg egy nagyon eltévedt korong, ami szerencsére csak gellert kapva jutott el hozzám, kiverve a kezemből a popcornt. Onnan már adta magát a dolog. Tulajdonképpen hízelgőnek találtam a randi meghívását engesztelésül, szóval elfogadtam, lesz ami lesz alapon, addig sem unatkozom Őrzői teendőim közepette. Jól esett kicsit kimozdulni a komfortzónámból, és visszahúzni a tüskéimet, de rendszert nem szándékoztam belőle csinálni. - Egy tál sós mogyorót is kérnél? Meghalok valami sósért. – Búgom a füleibe egészen közelről, könnyedén simítva végig ujjaimmal a felkarján. Egészen addig rendkívül őszinte a mosoly az arcomon, amíg fel nem kúszik a libabőr gerincem mentén, hűvös érintésével csalva tagjaimba a megszokott, borzongatóan édes érzést, hogy itt van Ő. Ó a büdös francba. Utálom, hogy annyi pofára esés után is képes a testem ezt produkálni, csalhatatlanul elárulva szívem hevesebb dobbanásaival, hogy a közömbösség még mindig nem létezik az irányába. Ilyenkor sírni támadna kedve. Wendy, hát miért vagy ennyire hülye? Erre jobb szó már tényleg nincsen. Szinte rimánkodom azért, hogy ne vegyen észre, mert nem kell több olyan este, ahol bármiféle csöppnyi bíztató elszólás élteti a bennem lakozó lángot irányába, ki akarom oltani végre. Hiába az eltelt hónapok, hiába minden, még mindig ott van, mintha a világ legnaivabb nője lennék, holott nem vagyok. - Itt is van. – Dave könnyedén csúsztatja elém a tálkát, meg a mojitos poharamat, ő maradt a sörnél, a rövidet egy ideje mellőzöm. Igen, igen, ez ugyancsak Jay okán alakult így. Belekortyolok a színes szívószálon keresztül, aztán utána küldök pár szem mogyorót. - Mikor kezdődik a meccs? Nem foglalunk valami jó helyet? - Áhh, a csapatnak külön boxot tartanak fenn, ne aggódj, lesz helyünk. – Csókot csen ajkaimról, amit máskor örömmel adnék, most viszont túl sok feszültség tombol bennem, és képtelen vagyok átadni magam neki, de szerencsére nem nyújtja el nagyon. Ellenben amikor meghallom a nevemet, szabályosan összerezzenek, de a mozdulat, ahogy felé fordulok bárszékestül, már egészen könnyednek hat. - Áhh, Lester! Szervusz! – Próbálok közönyösnek tűnni, még úgy is, hogy tisztában vagyok vele, a farkasa úgyis kiszagolja a valóságot. Attól még csinálhatok úgy mintha nem érdekelne túlzottan, és ebben őszintén, semmi meglepő nem lehet számára. - Hogy s mint? – Túl bunkónak még ennek ellenére sem szeretnék tűnni, még akkor sem, ha tudom, egy röpke találkozás is elég vele ahhoz, hogy elcsessze az egész estémet.
Szégyen beismerni, hogy miféle érzések erodálták a lelkem talaját. Szégyen beismerni, hogy szégyenemben bujdostam el a ruhatárosok gyöngye elől. Mostanra már egy tiszta és józan szándék vezérel: nem akarom totálisan kirángatni az ereiből a vért, elég az, hogy megnyitottam a vénákat. Felfogni, mi ment végbe bennem és hogy mit tettem, az legalább annyi erőt igényelt, mint a börtönévek után új utakra lépni. Csak nyílt lapokkal lehet játszani. Én nem leszek Zsugás Jimmy. - Épp egy vidám darts party kellős közepén lennék, de inkább a pincérnőbe állítanám bele. Hogy mit is? A srác még épp meghallja és szemforgatva lódul ki az ajtón megkeresni az eltűnés mesterasszonyát. - És te hogy érzed magad itt a molyirtód mellett? Értheti az italra vagy a mellette szörnyelkedő szolid hegyomlásra. Hiába, kedveli a magaslati levegőt, a minneapolis-i pankrátorarénát is imádta. Kavarog bennem az érzelmek heves légáramlata. Legszívesebben lefordítanám a székről a Wendy derekán tapogatózó óriást, de miért is kezdenék rombolásba most, hogy végre újjáépíthetem, ami eddig összedőlt? Alignak büszke lenne, ha még józan fejjel is élném az utóéletét. Forogjon a sírjában, nyárson, lassú tűzön! Azért sem megyek át verekedőgépbe. De pár megvető pillantást eresztek a nemkívánatos társaság felé. Az emberek közben gyülekeznek a pultnál. Az egyik pincér eltűnt, a másik eltűnt, hogy megkeresse. Létszám nulla, igazán professzionális. - A mai konstelláció sokkal kedvezőbb, mint ahol legutóbb láttalak. És a lelkiállapotom is. Feloldozást nyertem az elfogadhatatlan alól. Biztos vagyok abban, hogy olyan láncot raktam a nő csinos nyakába, ami jobban húzza lefelé, mint a fogyás ellenére is tekintélyes keblei és ha nem is vallja be, szüksége van a kitárulkozásra. Másképp is, mint ahogy megszoktuk tőle. - Ezt az estét az önfeledt örömök oltárán áldoznád fel, nemde? Csúnya lenne elrontani. De feléledt bennem a vágy, hogy töltsük tele a poharat tiszta vízzel. Ki kell jönni annak, ami belül mardossa őt. Engem sem hagy semlegesen, bármennyire szeretném azt hinni. Megzavarták a fejemet és most, hogy kitisztult, a szemem sem lát homályosan. Szeretném, ha ez mindkettőnkről elmondható lenne. A háttérben valaki előkapta a jó ízlését és olyat választott a zenegépből, ami egy másik találkozót idéz fel, kellemesen őrült, alkoholban erjesztett tánccal és összevisszaborulással. Cukorba fojtottam volna a bánatomat, végül Wendy-vel enyhültem és egy kicsit tényleg segített. Széles vigyorra húzódik az ábrázatom, ahogy magam elé idézem, hogy ugráltunk szivacsos agyvelejű borjak módjára.
- Ejnye, mit követett el szegény pára? Gondolom, nem folyt még elég alkohol. – A mosolyom mögött olyan érzések vannak, amikre nem vagyok büszke, amellett, hogy még mindig Jay az, akivel szívem szerint lenni szeretnék, mérhetetlenül haragszom rá, amiért a szutykos ellensége kellett volna neki, én meg nem. Női büszkeség, kevés átkosabb dolog van nála, annyi szent. Éppen ez az, ami az epés megjegyzést szüli, és nem vagyok benne biztos, hogy képes lennék úrinő maradni a hím közelében, szóval jobb lenne, ha visszamenne a vidám darts partyjához, engem meg szépen békén hagyna. - Köszönöm kérdésed, remekül, bár moly az nincsen sehol, szóval nem kell emiatt aggódni. – Nem mintha tudnám, mire célzott ezzel, de én sem vagyok molyos semmilyen értelemben, a partnerem meg még úgyse. Mondjuk tény, hogy ruhásszekrényként akár funkcionálhatna is, olyan magas és széles, mondjuk vaknak nagyon nem kell lenni ahhoz, hogy adottságilag azért abszolút nem üt el Jaytől. Haha, vajon miért. - Kicsit kevésbé vizslasd szúrós szemekkel, ha kérhetlek. – Jegyzem meg látszólag könnyedén, holott legszívesebben ordítanék vele. Ehhez rohadtul nincs joga. Az egy dolog, hogy belerakott abba az ocsmány barát dobozba, de ha már megtette, akkor ne fújjon boldog boldogtalanra, aki hozzám merészel érni. Azért olyan nem játszunk, hogy neki nem kellek, közben meg másé sem legyek. Szép lenne. - Valóban? Nézőpont kérdése. – Neki talán kedvezőbb, én akkor még jobban voltam, mint most vagyok, de ezt nem kell tudnia, mint ahogy azt sem fogom nyíltan a képébe dörgölni, mennyire ocsmányul vágta a lelkembe a tőrt a benzinkutas esettel. Az élet szar, ahogy mondani szokták, én meg próbálom végezni a dolgom, miközben odabenn minden rohadtul sötét és rideg. Majd elmúlik, de jó lenne, ha gyorsan tenné, mert határozottan nem szívlelem ezt az állapotot. - Mi tagadás, némi önfeledt öröm valóban jól jönne. – Siklik ki ajkaim fogságából, és ezt nem is feltétlenül kell pikáns értelemben venni, jó volna, ha a látszatmosoly mögött tartalom lenne, nem csak színlelés, ami mögé a legtöbben nem látnak, de Jay sajnos könnyedén olvashat belőlem farkasa révén. Érzem a derekamon a birtoklónak szánt mozdulatot, a pasi hivatásos sportoló, nyíltan, főleg itt nem fog nekiállni balhézni, ámde nem rest kifejezésre juttatni, talán még az enyémre is, hogy vele vagyok most itt, és meglehetősen bunkó dolog mással foglalkoznom közben. Pár szem mogyorót lopok a tálból, hogy időt nyerjek vele, el kellene küldenem a hímet, ehhez viszont meg kell erőszakolnom saját magamat is, mert valójában inkább közelebb csalnám, ám azt nem tehetem. Nem leszek olyan, mint az a kígyó, akinek sikerült elérnie, hogy Asami hátába szarvak álljanak, akármennyire legyen éppen talán zavar a paradicsomban. A felhangzó szám nem segít a helyzetemen, a poharamat bámulom összeszorított ajkakkal, minden pórusomból süt a feszültség, egyszerűen nem tudok mit kezdeni ezzel az egésszel. Pillanatok alatt bújik ki belőlem a hisztis nő, felmarok egy halom mogyorót, elnézést kérő jelleggel lekapom kedvenc hokijátékosomat, hogy egy elsuttogott bocsánatkérés után elmeneküljek a FÉRFI elől, aki a puszta létezésével olyan szinten összezavarja a fejem, hogy képtelen vagyok a saját bőrömben létezni. Kell a friss levegő, nem megy a mosoly, nem megy a színlelés, elegem volt az egészből… Még csak azt sem tudom, arra vágyom jobban, hogy utánam jöjjön, vagy arra, hogy hagyjon elmenni.
- Ami azt illeti, semmiből nem folyt elég. Vér nem is fog, mert nem azt tervezem, egyszerűen csak kenyerem a képes beszéd. A legutóbbi alkalom abból állt, hogy folyt minden, a vérünk is, tele cukorral és ha visszagondolok. Jön a cseppet sem jóleső borzongás, valahogy úgy, mint az Antarktiszon a halála előtt fagyoskodó felderítőre. A mosoly csodálatos, megadnám neki a női Oscart, de érzem a pokoli folyamokat, a láva izzását mögötte. Leégetné a fejemet, ha tehetné. Ami a benzinkúton történt, az igazi robbanás volt, a halálos fajtából és nem is értem, miért éltem túl. Mondhatnám, hogy azért, mert ÉN elpusztíthatatlan vagyok, örökkön-örökké, de ezt még ÉN sem hiszem el. Angel nyílására nagyon vágytam régen, rendszeresen és felébredtek a nyugvó emlékek, de ha a tőr nem állt volna belém, én se akartam volna a nősténybe állni. Sőt még a nagyszájú tanítványom sem került volna kómaközeli állapotba. A bosszúállás bosszússága tölt el és noha nem mutatom, megint megindul a detonátor számlálója. - Nincs élősködő, aki az elhanyagoltra repülne rá? Legutóbb még úgy álltunk, hogy volt valami anchorage-i lakos, akit többször is szívesen látott. Most meg mással enyeleg és ez idézhetné a régi Wendy-t, az élet képviselőjét, de valahogy mégsem őt érzem itt. Hanem egy csalódott banyát, aki lenyakazna, ha nem sajnálna ennyire. Ha nem utálna annyira, hogy sajnáljon. Aki kísérgeti, az az alkatomat majmolja és megvonnám tőle a banánadagját. Nem neki való. Képtelen vagyok válaszolni az őrzőnek. Túlestem a depressziós, recessziós időszakomon, de most sem viselem, ha miattam kerül a kínzókamra mélyére. Nem vasszűz ő, hogy ott lenne a helye. Én vontam meg tőle a boldogságot, de talán elhamarkodott döntést hoztam. Ami Asami és köztem történik, az körülbelül három és fél évadnyi brazil vagy perzsa szappanoperának felel meg és azokat csak kiskoromban kedveltem. Bűntudat nem nyomaszt, de érzem, hogy rossz úton járok, a lángokkal övezett ösvény égeti a talpamat. Wendy-nek pedig egy nemesebb testrészét illeti. - A békaperspektívánál mindenképpen optimálisabb. Szemközt köpöm magam, ugyanis optimálisból csak egy van és fokozni nem lehet a legjobbat. A cukrászda és a kocsma egy szint volt nekem és 33 emelet mélyen éreztem magam, ahogy most ugyanebben a magasságban leledzek. Ha a régi tanulatlan énem szólalna meg, azt mondaná, dugja fel magának azt a mélységet, de fejlődtem. Nekem kedvező, az őrzőnek talán kevésbé. - Talán-talán, nem csíp a csalán - szólok arra, hogy úgy érzi, van élet utánam is. Én is érezhetném ezt, de nem. Képtelen önmagát elfelejteni, engem meg főleg. A legkritikusabb éjszakánkon találkoztunk és utána sem volt mellékes, ha összejöttünk, egyszer sem volt az. Most sem fulladunk meg az unalom örvényében. Ahogy a gorilla jelzi a tulajdoni igényét, bennem ébredezik a farkas, aki dzsungelben nem nagyon járt ugyan, de megállná a helyét és a majom nyakára ugrana. Kitátott fogsorral, emberszabású vérét ontva. Amikor Wendy elkezdi halmozni az eleséget, mint egy szűk időkre készülő hörcsög, muszáj lemásznom a lakólyukába. Legszívesebben kiütném a zenegépből azt, ami múltkor a lábunk alól rántotta el az egyensúly szőnyegét és véget vetett az estének taxisofőr számának tárcsázására motiválva minket. Az én fejem is méhkassá változott, de hogy az övéből mi lett, arra csak tippelni tudok és halálra keresném magam, ha egy felbolydult kaptáréhoz hasonlítanám. Nem törődve veszéllyel, fejen állva vezényelek és a mogyorós pelét szintén faképnél hagyva vonulok ki a józanságot hozó friss levegőre, pedig még csak bubimentes ásványvizet fogyasztottam. - Tiszta a levegő, ezt mondtam a Bajnok estéjén is. Vagy nem, de arra a helyzetre illett, amikor egy elzárt szobában egymáséi lettünk, én, a férj és ő, mindenki babája. Én lettem a minden szexi bébire vágyó és tudom, hogy mit érezhetett, bár akkor csak magamat éreztem, a Sziklás hegységet a mellkasomon hordozva. - Wendy, törjük el azt a tiszta poharat, hadd legyen a feszült nyugodtságtól forrásban lévő víz újra nyugodt! A nőstény ördögöt próbáltam meghágni, az öreg bundás tőre nélkül nem ment volna. Sejtelmem sem lehet, de szerfelett embertelen helyzeted leteregetetett. Az eszperente vallomás után nem ugrik számra több szó, amit a nő arcába köphetnék, ezért csak egy ölelés jut. Ha eldobja a mogyorókat és orcám épségét illeti nyers ököllel, várni fogom különösebb ellenkezés nélkül. Meglepő, de érzem, hogy mit érdemlek és ha Angellel találkoznék, nem ismételném a múltkori érzéseket. Wendy-vel talán...nem ismételhetek, mert köt a hűség, de...van még, akihez kössön? Annyira nem vagyok biztos benne, ahogy a kötelező felelősségbiztosítás szóba jön egy be nem következett balesetnél. - Légy szíves, oszd meg velem és uralkodj azon, amit kimondtál az eset után, ami miatt kijárási tilalmat kaptam Fairbanks-t illetően! Én is osztom a nézetedet, ha máshogy nem, hát a saját verzióm elmesélésével mindenképpen! Érdekelsz, drága, érdekelsz! - szólok vigyor nélkül, szinte az őrző(k)től tartó tekintettel.
- Van, amiből jobb, ha nem is folyik. – Különösen, hogyha Jayről van szó, elvégre elég sok minden van már a rovásán, és abszolút nem szeretném, hogy valami visszavonhatatlan következménye legyen a balhéinak. Bízom benne, hogy nem így lesz, ma meg maradjon csak meg a szolidnak valószínűleg nem mondható alkoholizálásnál. Nem mintha megmondanám neki valaha, hogy mit csináljon. - Csak azt lehet elhanyagolni, akinek van valakije. – Nem mintha nem szórakoztatnám magam olykor Anchorageban Dee társaságában, de nem ragozom, az egy másik dolog, hogy itt meg a jégkorongozó srác az, akivel lekötöm a kósza figyelmem olykor. Elvégre, hűséget nem fogadtam senkinek, és valóban, ez olyasmi, amit korábban is előszeretettel műveltem, csakhogy akkoriban nem azért csináltam, hogy elfelejtsek valakit, hanem a saját örömömre. Ezúttal sajnos nem ilyen egyszerű. - Annál valóban minden optimálisabb. – Kósza látszatmosoly, bár annak valóban örülök, hogy jobb színben van, már amennyire képes vagyok örülni bárminek is vele kapcsolatban. A benzinkutas események óta egyszerűen látni sem akartam, most sem akarom, ellenben a balhét kerülni vágyom, szóval igyekszem disztingválni és megülni a fenekemen. Ha valamit, akkor ezt a ki ha én nem kakaskodást, a tulajdona éppenséggel nem vagyok a partneremnek, elvégre még csak kisujjesküt sem tettünk ama tekintetben, hogy mi majd mostantól csak egymás társaságát élvezzük, nem hogy a kapcsolat szóval dobálóznék. Eszemben sincs, nem azért randizgatok vele, hogy bekösse a fejem. Ellenben most túl sok ez így nekem Jayyel egyetemben, úgyhogy inkább megpattanok egy marék mogyoróval, jobbnak érzem így, holnap majd felhívom, és kiengesztelem valamiképp, akadnak ötleteim. Mikor meghallom magam mögött Jay hangját, hirtelen fordulok meg, és bár nem akartam elragadtatni magam, de lendül a tenyerem, hogy egy istenes maflást lekeverjek neki, beletuszkolva a mozdulatba minden dühömet, amit vele kapcsolatban eddig képtelen voltam elengedni. - Nem, nem tiszta. – Morgom az orrom alá, és próbálom visszanyelni magamba a bőrömön sistergő haragom szikráit, ám képtelen vagyok rá, fel tudnék robbanni. A szavai eljutnak ugyan a füleimbe, de még nem igazán tudok a dühömtől a lényegre koncentrálni, valahol nem akarok. Mikor magához húz, hogy megöleljen, ami olyan szinten meglep az adott szituációban, hogy köpni-nyelni nem tudok. Nem mozdulok, percek telnek el, amíg összeszedem magam annyira, hogy egyáltalán szavakat akarjak kinyögni, de az ölelésből kibontakozom, ha hagyja, mert ez olyasmi, amivel most nem tudok mit kezdeni. - Nem nekem tartozol ezt illetően magyarázattal, én hallani sem akarok róla. – S ha már itt tartunk, Jayről sem különösképpen, de annyira nem vagyok bunkó, hogy ezt ilyen egyszerűen az arcába vágjam. Szerintem sejti, legalábbis az érzéseim mit sem csillapodtak, hiába próbált öleléssel nyugalmasabb vizekre terelni. - Jay, muszáj ezt? Tettél, amit akartál, azzal, akit elméletileg mélységesen megvetsz és gyűlölsz, te dolgod. Én csak szeretném ezt az egészet magam mögött hagyni. Felfogtam az esetből, amit fel kellett, így talán könnyebb dolgom lesz a jövőre nézve. – Igazság szerint nagyobb pofont nem kaphattam volna ilyen tekintetben tőle, de legalább tudom, hogy akkor sem én lennék, aki kellene, ha nem volna Asami. Így egy leheletnyit egyszerűbbnek kellene legyen felednem, de basszameg, nem az, elméletben minden sokkal magától értetődőbb, de a valóságba átültetni pokoli nehéz, jelen esetben biztosan. Hetek óra azon gondolkodom, hogy állandóra kérem magam Anchorageba, most, hogy ő városfogságban van, esély sem lenne rá, hogy összefussunk. Igen, határozottan ezt kellene tennem, ha ugyan hivatkozhatnék magánügyi okokra ezt illetően, ellenben ez sajnos ki van zárva. - A saját verziódat bizonyosan nem nekem kell elmesélned, arról nem tehetsz, hogy miféle érzelmek lakoznak bennem, ezt az én dolgom megemészteni. – Hogy őszinte legyek, nem nagyon szeretném hallani, képtelen vagyok megnyugodni a közelében, és egyszerűen kiborít ez a tény. Miért nem képes hidegen hagyni? Sosem hittem volna, hogy valaki képes lesz ennyire összezavarni a fejemet, de a haragom most jól jön, kapaszkodhatok belé, még akkor is, ha valójában jogom nincs hozzá, ám sértett női büszkeségből fakadóan attól még ott van, és nem tágít.
- Van, amiből sok folyt már és nem lefelé a Chena-n. Ha arra a volt egyetemistára gondolok, aki egy páratlan párosba szállt volna bele nevető harmadikként... Ezért nyűgöm a város határait. Angel méltó a büntetésre és valamit prezentálnom kell. Egyszerűen nem lehet ő felül! Vadabb gondolataim nincsenek, minden kocsmai probléma eltörpül, ha erre gondolok. - Csak azt lehet sajnálni, aki nem maga tehet az elhanyagoltságáról. A szándékosságod magáért kiált. Én egyszerűen képtelen vagyok felfogni, miért állt be az egyirányú utcába pont akkor, amikor rájött, hogy én többfelé is ágazom, ahogy előtte ő is. Nem hiányoznak a tőrdöfései és a kés megforgatása a sebeimben. Miért én tehetnék arról, hogy nem találja a sokrétűség útját? Miért találom meg én is, mikor nem akarom? Egészen nagy kérdések ezek. A mosolya enyhíti a vádló dühömet és felidézi, mennyire kedves és fájó volt Wendy-t látni legsötétebb napjaimban. Amikor nem a béka alfele alól, hanem valahonnan a földkéregen túlról szemléltem a világot, lávától izzó lélekkel. És elindulunk, saját szándékból, saját kézzel, saját lábbal. Nem fogadom a pofont, csak illedelmesen igyekszem megállítani a karocskát, amit csuklótájékon talán kissé erőteljesebben szorítok meg a kelleténél. Rögtön el is engedem és ha még mindig fennáll az orcát illető szándék, hát az már betalál. - Szerintem pedig pontosan hallanod kell, amit nem akarsz, mert ez teszi tisztává a poharat, ami bizony tényleg mocskosnak látszik. Elárulom, a japán verzió sem tisztább. Asamival még ennyire sem jutottunk. Vádolhatnám magamat, de inkább a túlvilágon keresem a bűnöst. Wendy túláradó vehemenciája érthető, de egyben bosszantó is. Vele nem tettem kivételt, olyat sem, ami pillanatnyilag édes, az örök ellenséggel, akire szarvakat mondtam rá, azzal viszont nem átalltam üzekedni. Megpróbálni. - Életem mérföldköve, kivel egy estén vett be hajtűkanyart a sorsunk...te a ki nem mondott szavakba betegedtél bele. Muszáj, ahogy mustárnak kötelező csípnie. Tudod, mi volt a legmélyebb vezérlő parancs? Hogy nem akarok végtelenségig tartó háborút, hanem inkább békeegyüttlétet. A sors és a szellemek legfeketébbjének iróniája, hogy ebből agyrázkódás és jelentés lett. Nem akarok többet megfordulni abban a lyukban, amibe bejáratos voltam a tinikor elhagyása után. Inkább kiönteném forró olajjal, aztán gyufát neki, hadd égjen a vágytól! Angelnek ez jár, semmi más. Ésszel kell legyőzni, mert erővel nem tudom, még legalább 100 évig. Ahogy a kedvenc ruhatárosnőm érzéseit pásztázom, a radarom elég erősen bejelez és bosszankodom, hogy így kibántam vele. - Wendy, a kegyes hazugságot sem kedvelem. Jól tudom, hogy amióta a sárban hemperegtünk és engem ledöntött lábamról a depresszió házromboló gépezete, azóta fekszel te is a képtelenség mocsarában. Egyetlen dolgot, egyet akarok megfejteni, amióta tőrrel a fejben jártam s keltem: hogy végleg elvesztettem-e a hűség kegyetlen láncát vagy csak olyanhoz kötöttem magam, akihez nem kellene? A farkasom szuperül elvolt Asamival, jól érezték magukat és egymást. Olyan alakban is élveztük az együttlétet, de amit most érzek, az megint más. Végülis ki zavarna kit? Én tudhatnám, mit akarok. Az előző ölelés sehová sem vezetett. Most megint megkísérlem, nem törődve a tál mogyoróval. - Mondhatsz nekem, amit nem szégyellsz, nem foglak, nem tudlak elfeledni. Azt érzem, hogy ez a lyuk, akiben eddig kétszer voltam, többet is érhetne és én rossz irányokba nézelődtem. Donna már nagyon régóta nem ír Japánból, Asami sokkal közelebbről sem érezhető. Választhatok, hogy magamra maradjak vagy gondolkozzak kissé szélesebben spektrumon? Sokkal szélesebb spektrumon. Doki, ez itt a kérdés. Lenni vagy nem lenni?
- S még fog is. – Teszi minden nap, akár látjuk, akár nem. Legyen szó vérről, verítékről, alkoholról, bármi egyébről. Azonban a lelkemet még mindig aggodalom üli meg Jay kapcsán. Mi lesz, ha egyszer azt mondja a falka, hogy most volt elég? Netán omegasorba taszítják? Vajon miként viselné a büszkesége? Úgy hiszem, nem túl jól, bár az legalább túlélhető. - Fogalmam sincs, miről beszélsz. – Én magam tehetek az elhanyagoltságról? Hogy mi van? Én még leakadtam ott, hogy Asami az istennő, és a lába nyomába sem ér senki más. Felfogtam, és rohadtul igyekeztem minden egyes találkozásunk alkalmával korrekt módon viselkedni, tisztelni a másik, számomra ismeretlen nőt. Aztán jött Angel, és tarolt mindent mondhatni, bár nem kellene zavarjon, hogy nem én voltam a másik nő, még ha nem is történt pontosan semmi köztük, csak hajlott volna rá a felettem magasodó hím. - Vihar a biliben? – Oké, nem vagyok kedves, határozottan nem, de őszintén, pont nem érdekel, hogy a japán verzió… vagyis… Ez most mit akar jelenteni? Ő meg Asami tévedés volt? Vagy csak valami kisebb probléma? Bár, nem hiszem, hogy a legtöbb nő jól viselné a szarvakat. Már, ha tud róluk. - A béke csodás dolog, ha nem egy lelke legmélyéig sértett nővel próbálkozol. Őszintén, ahol tud, keresztbetesz neked, szerinted valaha hajlana a békére? Ugyan már… – Én nem hinném, noha ő az, aki ismerte régen, aki sejtheti, hogy van-e erre esély a nőstény esetében, de ez már tényleg az ő dolga. Tényleg nem tartozik nekem semmivel, és én is tudom, hogy semmi jogom haragudni rá, mégis így van. Mert istentelenül zavar, hogy őt akarta, engem meg nem. Őrültség, tisztában vagyok vele, és ha tehetném, kitépném magamból az érzést, de képtelen vagyok rá. Nem terveztem, ahogy azt sem terveztem, hogy majd megborítja az agyamat, és elfelejtek mindent, ahogyan azelőtt éltem, hogy dühtől tajtékozva ki akart lapítani, majdan végül másként, sokkalta kellemesebb módon terültünk el. - Ezzel nem tudok vitatkozni. – Közbekotyogom, értelmetlen volna tagadnom, egyrészt vérfarkasként sokkal jobban olvas belőlem, mint tán én magamból, másrészt már kimondtam, amit ki kellett, így nem csak érzetek, de szavak útján is tudatosult benne, hogy mindenki kedvenc ruhatárosnője, a csalfa kis feleség, a céda bizony ismeretlen útra lépett az érzelmek kavalkádjában. - Mi történt Asamival? Nem csak a tőr zavarta meg a fejedet? – Hallom, amit mond, és van egy saját értelmezésem is rá, hogy miért kell ezt nekem mindenképpen hallanom, csak éppen nem merek igazán hinni abban, hogy tényleg azért mondja. Mélységesen furcsa számomra, hogy egy ölelés képes zavarba hozni, de olyannyira így van, hogy a mogyoró kirepül a kezemből, és végül kisvártatva belesimulok az ölelésébe, mély sóhajjal adva meg magam neki és a helyzetnek. Érzem, hogy a haragom lassan elpárolog, és lassan csak az ütemes, kicsit még zaklatottabb szívveréseit hallom, hasonló lehet az enyém, noha arra most nem igazán vagyok képes figyelni. - Azt… nem is akarom. Talán akartam, hogy távol legyél, vagy én legyek távol, hátha akkor könnyebb lesz, és nem fogja vasmarokkal szorítani a szívemet az az érzés, de basszus, hiányoztál… hiányzol, de igazad van, nincs jogom haragudni rád. Viszont… nem vagyok képes a barátod lenni, most nem, talán később sem. – Nyelek egy nagyot, bőgni azért nem fogok, egyszerűen csak akarom, hogy értse, értsen. Értse meg, hogy ez itt most a mindent vagy semmit. Lehet, hogy csak pár évtizedre semmi, de akkor is az, mert elképzelhető, hogy végleg átkérem magam Anchorageba, esetleg még távolabb, áthelyeztetem magam, hogy képes legyek tovább lépni. Azt egyelőre nem látom pontosan, hogy van-e másik alternatíva, de mivel tiszta vizet öntünk a pohárba napot tartunk, vélhetőleg hamarosan kiderül. - A kérdés az, miként szeretnéd megfejteni a korábban említett kérdéskört… vagy inkább az, hogy kivel? – Még mindig nem nézek fel rá, túlontúl kényelmes belesimulni az ölelésbe, noha tudom jól, elég kellemetlen témakört feszegetek, feszegetünk, de mostanra be kellett ismerjem, nem megy másként, nekem legalábbis nem, most így érzem.
- Biztosan, hisz a mi fajtánk ritka békés nép. Ha nem is teljes csapolással élünk, de azért időnként kinyitjuk egymás ereit és megfestjük Fairbanks talaját. A Hold ne legyen olyan Vörös, mint szokott, az a lényeg! Az idei események után bizakodó vagyok. - Pedig ver a szíved, ide hallom. Ő már érti. Wendy házasság érdekes kilengés volt és ami azóta jött, az lenne az igazi ő. Előtte is fűvel csalta meg a fát, utána is húzogatta a strigulákat egész más dolgokkal együtt. Azóta azt mondja, egy részét mutatta meg akkor, egy másik részét pedig felfedezte...amikor megint egy helyre sodorta hajónkat az élet eléggé szeles tengere. A büszkeség sajátunk és szerintem ezért nem tudtunk tovább lépni. A másikon. Egyikünk se. - Nem kell egy fél szappanoperán keresztül hallgatnod, hogy keringeti a szerelmi tornádó az éjjeliedény tartalmát. Attól ugyan nem kell tartania, hogy Lucecita és Juan Antonio kalandjait mesélem el egyes szám elsőben, csupán célzásokat teszek, hisz Wendy ezerszer intelligensebb annál, hogy ilyen komolynak szánt, de mókamikivé alakított sorozatban regéljem el a nagy drámámat. Amire nyilván szüksége van a sajátja mellé, hisz miért ne hordozzon egy malomkő helyett rögtön kettőt? - Az megvan, hogy akinek tőr áll a fejébe, mennyire képes követni a logikát... Nekem ezt most nem hánytorgathatja fel. Kristálytisztán kiejtettem a fogaim kerítése mögül, hogy béke akkor lesz, ha elpusztul az exem földi porhüvelye. Változást nem remélek tőle és a halálát se én hozom el, de segítséggel meg lehet oldani. Addig pedig... - Minden momentum itt lebeg előttem, a cukros este a vodkás csocsóval és annak olyan értelemben nem lehet ismétlése, hogy te pátyolgatnál engem. A legmélyebb tiszteletem a tiéd, hogy anyám helyett anyát képeztél aznap este, de fordult a kocka. Nem vitatkozik, mert a hamisítatlan igazsággal nem lehet. A bűntudatot magam mögött hagytam, az emlékeket viszont nem. Alignak azért kegyetlen, mert a valódit használja el, a létezőnek ad torz értelmezést. A múlté már, nagyon remélem, hogy örök időkre a semmi mocsarában poshad és az öngyűlöletben fuldokol, míg végül megtelik az a párás szellemtüdeje. - Az Orkán az ágytálban két évadát nem kívánom összefoglalni, sem a legutóbbi részek tartalmát ismertetni, hisz valójában nem vagy te kíváncsi erre. Maradjunk annyiban, hogy érdeklődés hiányában az egykori sikerszéria elkaszálása várható. Tőrök meg már nem repkednek és minden jel arra utal, hogy nem is fognak. Merem remélni, hogy nem vagy képes megcáfolni. Az őrzők mindig több infóval rendelkeznek, még ha nem is feltétlenül a gyógyítók. Nem akarok rossz hírt. Lehet, hogy el se hinném, mert nem akarnám. Asami történetét pedig elmondom másnak, akinek a szívét nem harapja ketté a szirupos sztori. Most pedig repülhet a sós nasi, amitől újult erővel venné kezébe az ember az itallapot. A másik féltől pont ezt vártam, félelmet, ami eltaposható egy belevaló kezdeményezéssel. Erre volt szükség, már mióta. Abban a rockkocsmában is történt valami hasonló és noha nem igazán fogtam fel akkor, megmaradt az érzés, a tudatalattimat kíséri az a kézfogás és a stabilitást mentő ölelés is. Két szív egymáson dobog, de úgy, ahogy eddig még nem, pedig azért kitettünk magunkért, már kétszer is. - Ahogy mondtam, emlékezni akarok és emlékszem is mindenre. Többek között arra, hogy a törődő szívet hogy mardosta a jelenlétem és az akkori állapotom. Amíg el nem múlt, nem kívántalak újra az oroszlánok elé dobni egy kapcsolatfelvétellel, utána pedig a tiszta fejemnek kellett örülnöm és mindent átértékelve megint arra jutottam, hogy a kímélet a legjobb. Ma a véletlen szólt közbe. És nem vágom szájon érte. Menekültünk, tutajt építettünk, kezdetleges módon úsztunk a bánat és az elkeseredettség folyamán, de úgy néz ki, a végén összeér a két ág. El kell dönteni, hogy fenékre dobjuk a vasmacskát vagy lapátolunk tovább. - Wendy, most mondom, a tagadás a főellenség. Nem azt érdemelted, amit kaptál és az ördög lánya se azt érdemelte, amit majdnem megkapott. Hogy nekem mi jár a számon kívül, azzal megbirkózom én. - Ha bosszulnivaló lennék a darts táblád közepén vagy a nagybetűs Csalódás vagy bármi más az Ideges Szavak Szótárában - hogy a lelkiállapotához illő könyvet említsek - hát nem bánom, csak legyek valami! Mert te is vagy valaki nálam. Én dobtam neki mentőövként egy baráti jobbot, aztán teljesen belezavarodtam, ahogy minden másba is. Most tisztul a lötty, jön fel az alja és végre ki lehet kapargatni a koszt. Wendy marad a pohárban, abból nem engedek. - Megvolt benned az a gondolat, hogy... Nyers vallásra készülök, de ezt tényleg felesleges lenne sütni-főzni vagy akár párolni. Meg se hámozom. - Angel helyett inkább veled tettem volna kivételt legalább egyszer is? Tudom, hogy magadtól nem vágtad volna el a gordiuszinak látszó csomónkat, ami már kibomlott, de ha én kacsintgattam volna, találtam volna szabad szobát a fogadódban? A kérdésé elől nem térek ki, csak a választ megelőzi, ami szerintem sürgősebb. Most jöhet a fontossági sorrend következő lépcsőfoka és remélem, nem esünk hasra. Megmarkolom a korlátot, ahogy az őrző hátát simogatom. Valaki pedig mintha jönne. Nem bánom, itt sétálgatnak, ki-be mászkálnak és ezt eddig is tudtuk. - Vége lett mindennek, ami állandó volt. Donna meglankadt, a következő eltűnt, a jelenlegi itt is van, meg nincs is itt, akár egy meseheroina. Én pedig nem vagy tudós, sem kuruzsló, hogy lombikban vagy varázskondérban főzzem ki a megoldást valakiből. Mindig az erőt képviseltem és most sem fogok eltunyulni. Az állandóság nem tűnt el örökre, mert van hitem. Ép testben ép lélek, most már mindenképpen az. Amit leromboltam magamban, azt viszont újra kell építenem. Azt érzem, hogy én se szeretném, ha Wendy a barátom lenne. Több lett ő annál, de kitehetem-e a játszadozó természetemnek? Kitegyek-e ennek mást, aki a szívét osztja szét a részeim között, mik mennek erre és arra, meg erre? Kegyetlen szavak szólnának, ha azt mondanám, hogy még várjunk a becsengetéssel, nyújtsuk a szünetet. De nem kegyetlenebb-e rögtön kézen fogva berohanni az osztályterembe? Olyan intő is lehet belőle, hogy a végén elégetnénk a naplót. Nem szívesen vallom be, de most elbizonytalanodtam. Marad a simizés, Wendy mindig változó színű hajának birizgálása, mert jólesik, hogy az ujjaim között van és ahogy látom, ő sem lett szomorúbb ettől.
Csak egy esti kis szórakozás, látszólag ennyi volt a program. Joanának melóznia kellett az étteremben, ééés, ami azt illeti, hazudnék, ha azt állítanám, véletlenül kerültem a szurkolókkal teli kocsma körébe én magam is, de erről nem kell senkinek tudnia. Majd azt mondom, a meccs utáni hangulatok feltérképezése kapcsán jöttem ide - lenne mit, lóg mindenkinek a füle, mint a bilié, úgy kikaptunk - meg, mert ilyenkor mindenkiből előjön a hivatásos sportkommentátor és jobban tudja, mikor és mit kellett volna csinálniuk a srácoknak a pályán... - Ja, ez az újságírós szöveg mindig beválik. Szóval látszólag elárvultan, egy szál magamban, csupán egy pohárnyi almalevet szorongatva kezemben (legalább cidernek nézzen ki, ha már nem iszok) lézengek a kocsma terében, beljebb haladva ráérősen. Egyszerű farmert viselek a fekete bakancsok mellé, fehér pólót és motorosdzsekit, - bár utóbbitól lassan illene megválni, mert rám fog melegedni, ha így folytatom. Elkerülhetetlen, hogy akadjanak ismerősök a szomjoltó intézményben, így velük lekezelek, illetve mindenkihez akad egy-két jó szavam elhaladtamban, de sosem időzöm el sokáig egy-egy illetőnél. A zajosabb helyiségektől igyekszem távolodni; aki végett ténylegesen itt vagyok, inkább ott fog megtapadni, ahol lehet némi szót is váltani értelmesen a minket körülvevő zsibongás közepette.
Van azonban az ismerős illetők között is egy, akinek üstökét kiszúrva a társaságban nem tudok egy szimpla heló-val elmenni mellette: Amaryllis még nálam is elveszettebbnek tetszik ama pillanatban, mikor megpillantom. De hé! Mi van, ha tényleg elveszett? Ráérősen, ugyanakkor gondolkodás nélkül lépek irányába. Széles vállaim, termetem idő előtt elárul, hát megemelem a poharat kezem ügyében felé egy szélesebb mosoly keretében. - 'Estét a hölgynek! Felültetett a randid vagy mi a helyzet? - Húzom itt, aztán... Képemen szemtelen mosoly ül meg minden esetre, ahogy a válaszát várom.
Egy Kölyök életében minden is teszt és minden is tanulási lehetőség. Ha nem éltem volna amúgy a farkasság előtt is a saját elvárásaim árnyékában az életemet, akkor lehet, hogy ezt valami nagy kihívásként éltem meg, de így még mindig az volt a helyzet, hogy általában én vártam el magamtól többet, mint amennyi a nálam okosabbak szerint normális vagy legalábbis reális lett volna. Nem egészen tudom, hogy honnan vette bárki, hogy én majd lenyugszom valaha, ha a saját teljesítményemről van szó, de szoktam itt-ott hallani, hogy egy kicsit hajlamos vagyok túlpörögni. Na, nem olyan értelemben, mint amit rám nézve gondolnának az emberek, hogy egyik bulihelyről a másikra szédelgek, hanem fejben, amikor lespirálozok azon, hogy mennyire nem vagyok elég. Apám erős hatásának hála ezt a spirált többnyire fel tudom használni arra, hogy motivációként szolgáljon, de még ezzel együtt is előfordul a befordulás, meg a mélypont meg a szorongás, és a többi. Na, azok nem a kisfarkas barátai. Így kötöttem, jobban mondva kötöttünk ki egy pubban.
Ujjaimat egy hűvös pohár köré kulcsolva melengetem a popómmal az egyik széket, mert jobb dolgom éppenséggel nincs. Meg mert meg lett mondva, hogy üljek meg szépen a nevezett seggemen. A feladatom egyszerű: az ingerekben és érzelmekben gazdag környezet ellenére maradjak nyugodt, gyakorolgassam a pajzsomat, és ne csináljak semmi feltűnőséget.
Utóbbiban nem vagyok biztos, hogy megy, mert úgy érzem, a puszta jelenlétemmel meglehetősen kirívok egy sport pub közönségéből. Ha már elmenetelre került sor, ami mostanság elég ritka madár az életemben, hát felvettem egy szebbik ruhámat, visszafogott mélykék kosztüm-kezeslábas a drága, olyasmi, amihez dukált egy majdnem-magassarkú, bár nálam ez csupán három-négy centimétert jelent, nem egy tucatot, de mivel általában sportos cipellőkben toltam az ipart a kórházban meg az egyetemen, igenis számít. Még egy csinos gyöngysort is feltettem a nyakamba, meg szép lógós fülbevalót. Utóbbi, legnagyobb meglepetésemre, kifejezetten jó döntés volt, mert tökre visszahozza magamra a figyelmem, valahányszor megmozdítom a fejem és érzem a lifegést a fülcimpámon.
Talán ezért, meg a pajzs-gyakorlás miatt, nem veszem észre hamarabb Kyle-t, csak amikor már megszólít. Akkor viszont úgy villantom felé a tekintetem, mint a gyerek, akit éppen elkapott az iskolaigazgató graffitizés közben, vállaim felfelé kúsznak, hogy aztán lejjebb is essenek a megkönnyebbüléstől, amikor realizálom, ki áll velem szemben. - Kyle! - fut mosolyba a képem, és sietősen felállok, hogy üdvözöljem. A sietség hiba: ahogy a mozdulattal meglököm az asztalt, az a lendülettől bő egy métert előre szánkázik. Utána kapok, de szerencsére még időben észreveszem magam, és a kezem csak a levegőt markolja, nem a fát. Pír fut az arcomra, ling-leng a fülbevalóm előre-hátra, veszek egy mély lélegzetet, és csak ezután ragadom meg a bútort, kapkodás helyett odafigyelve, hogy csak normális erővel és sebességgel tegyem, és szép óvatosan húzkodom vissza a helyére. Majd fordulok, ismét, barátom és ex-főnököm felé. Jó, technikailag sosem lettem kirúgva, de olyan nagyon sokat nem tudtam neki dolgozni az elmúlt években a Lakból, szóval ilyen se veled, se nélküled a munkakapcsolatunk: ha valami ad hoc kutatómunka vagy távolról is végezhető írás bejön, azt én csinálom meg neki, boldogan, de amúgy nem tudok úgy hasznára lenni, mint voltam és mint szeretnék. - Nem, semmi randi. Csak... - teszek egy koordinálatlan kézmozdulatot, amibe remélhetőleg beletartozik az egész pub, köztük a valahol-a-közelben-ücsörög mentor-farkas, aki felügyel ma engem, és aki miatt eleve itt vagyok, ugye. Gyakorolni. - Kicsit ki kellett mozdulnom, bár bevallom, ha rajtam múlik, nem ide jöttem volna - ismerem el egy vállvonással. Lassan, kontrollált mozdulattal visszaülök a helyemre, csavarintom a fülem mögé az előrebukott hajfürtöt, és a velem szembeni székre intek, kérdőn, akar-e csatlakozni. - Na és te?
Kifejezetten csapnivaló informátor lennék, vagy épp Dimitris tetoválómesteri minőségét kérdőjelezném meg, ha a hátamra varrt, hatalmas szárnyak mágikusan oltalmazó, elrejtő hatalmán átlátna a fiatal farkas. Ami pedig személyem varázsát illeti (kacc), a folyamatos helyváltoztatásom arra is jó, hogy beleolvadjak a közegbe az esetleges ismeretségek ellenére is. - Éppen ezen okokból kifolyóan, bárki is a felügyelője a leányzónak, igazán nem "vonhat le pontot tőle", csak mert nem szúrt ki. Tekintetében a felismerést realizálva eltárom kissé karjaimat, ahogy elhangzik a nevem, s széles mosoly ül meg szőrös képemen. Felé lépek, ő meg a sietsége közepette némileg átrendezi a kocsma eme szegletét. Vele ellentétben nekem szemernyi esélyem sincs utána kapni az asztalnak, így az fájdalmas csattanás közepette találkozik a padlóval. - 'szki... - Bukik ki belőlem, s míg Ryllis az asztalt rendezi, én magam körbe tekintek, az érdeklődő tekintetek után kutatva, vajh mit szúrhattak ki a zajos intermezzon túl. Egyúttal intek a történtekre felfigyelő felszolgálónak is, mintegy megnyugtatásnak szánva a gesztust. Minden OK, tényleg, nincs itt semmi látnivaló! Amaryllis felé visszafordulva szám némán formálja ugyan ezt felé: minden okés. - És tulajdonképpen így is van, nem történt semmi visszafordíthatatlan. Bár azt kicsit sajnálattal hallom, hogy nem randevú van a dologban, igazán megérdemelne egy rendes srácot az életébe a kisfarkas. Vagy lányt, én nem ítélkezem! Felnevetek némileg azon, nem ide jött volna, ha ő választ. - Meghiszem azt. Valami csendes, borozós helyen inkább el tudlak képzelni, mint itt... Megszöktesselek? - Csillan csibészes fény tekintetemben, miközben szavaimmal szöges ellentétben cselekedve helyet foglalok a lány által felkínált helyen, vele szemközt húzva ki ráérősen a széket. - Én személy szerint meg lettem volna a négy fal között ma este, vagy hozzád hasonlóan más helyet választok, de kicsit... nekem is ki kellett mozdulni mégis. - Szusszanok egy jelentőségteljes pillantást küldve a lány felé, már-már bocsánatkérőn. Sajnos többet nem árulhatok el, de talán addig jó neki, míg ez így van.
- Bocsi, bocsi! - szabadkozom, miközben igyekszem korrigálni a hibám, és hála az égnek, sikerül ezt anélkül tennem, hogy még nagyobb bakikat követnék el. Például karmokat növesztenék, vagy nyíltan emberfeletti erővel ragadnám meg a szerencsétlen bútordarabot. Lehet, sőt biztos, hogy pár évvel ezelőtt az ijedtségtől valamelyik előfordult volna. Esetleg, ha még a korábbi farkas lett volna bennem, akkor ő tuti tiszteletét is tette volna - na de, valljuk be, azzal a Bestiával nem is engedtek volna mezítlábas halandók közé, mert az még a farkasok között se tudott viselkedni, nemhogy önmagában. A kis rőtbundást más fából faragták, felmorrant ugyan bennem a váratlan fordulattól, de amikor visszamordultam mentálisan, és rámutattam neki, hogy Kyle = barát, és minden rendben van, akkor némi vacillálás után elfogadta a helyzetfelmérésemet, és visszakucorodott a helyére. Nem szerette ezt a környezetet, de erre nem azzal reagált, hogy elő akart volna törni, hanem épp ellenkezőleg: energiatakarékos üzemmódba váltott, hogy majd én foglalkozom azzal, amivel ő nem akar. - Kávézó, teázó inkább. Esetleg cukrászda - javasolom félmosollyal. - Még mindig le vagyok fokozva 21 éves kor alattivá, csak felnőttek társaságában ihatok - emlékeztetem. Vagy hogy a viharba működik ez itt az amerikaiaknál. Szerencsére már bőven a korhatár fölött érkeztem az országba tanulni, így sosem kellett azzal bajlódnom, hogy megkockáztassak-e egy hamis személyit. - És bár értékelem a felajánlást, de kétlem, hogy mások repesnének tőle - sóhajtok, megint téve egy kézmozdulatot, hogy nem csak én vagyok itt az egyetlen bundás, viszont a másik nem biztos, hogy szeretne elmenni. Feltételezem, eleve azért ide hozott ki, mert ő maga ide akart jönni. - Előfordul - bólogatok bölcsen, - sajnos neked kell a saját állatkerti gondozódnak lenni és gondoskodni a változatosságról, bármennyire utálod is. - Visszateszem a két kezem a poharam oldalára, élvezem a gyöngyöző hidegét. Éles ellentétben áll a terem fülledt levegőjével, segít tisztán tartani a fejem a zajok és a fűtött érzelmek ellenére. - És te legalább szabadon mozoghatsz, az sem egy hátrány. - Na, ez viszont már kissé keserűen jön ki a számon. A farkasságnak ezzel az aspektusával birkózom meg a legnehezebben - az állandó felügyelettel, az önállóság hiányával.
Mondhatnánk, hogy óvatosabban viselkednék, ha tudnám, miféle dilemmák játszódnak le a kis farkasban, ami a közeget illeti, de kit áltatok? Akkor is a semmiből köszöntem volna rá, legfeljebb magyarázkodhattunk volna mindketten a sajátjainknak, mire fel a nagy riadalom a kocsmában. Szerencsére ugyanakkor ilyesmi nem történik, mind a ketten annak rendje és módja szerint foglalunk helyet a kis közjátékot követően az asztalnál, mint két átlagos, hétköznapi halandó. - Ehh... ami késik, az eljön, higgy nekem. Lesz még majd olyan, hogy úgy kell leparancsoljalak az asztal tetejéről, mert ott fogsz pörögni! - Szélesedik biztató mosoly szőrös képemre, bár személy szerint nem vágom, mi ez a nagy óvatoskodás a csaj körül. Hisz már... évek óta farkas? Ennyire problémás lenne? Vagy csak ezzel fogják vissza újabban a kölyköket, most, hogy Alignak ámokfutása kiszámíthatatlanba fordult? Hmm. - Olyan ünneprontó vagy, Ryllis! Bár még nem sikerült megtalálom a tömegben a felügyelődet... - Kiszúrhatta már az előbb könnyedén, hogy körbe-körbe tekintgettem, mikor leültünk, s pillantásom elkalandozik válla felett időnként. - Így nem tudom megmondani, milyen esélyekkel indulnék. - Lekövetve a kézmozdulatát a lánynak azért már nem nehéz belőnöm felügyelője tartózkodása irányát. Hát persze, hogy Eska vérvonalával van megáldva, mert nincs igazság a Földön...! - Ahh, hagyjuk! - Zárom végül ezt realizálva a mondandómat, elvégre a saját biztos vereségem ígéretében már nem sok kihívást látok. Helyette inkább visszavándoroltatom tekintetemet a lány felé, közelebb húzva az kamucidert almalevet magamhoz. A hasonlatán fel kell nevessek, ezt így még nem hallottam, de rettentő találó, ami azt illeti. - Mi ez a nagy szigor körötted, már, ha nem titok? - Bukik ki belőlem nyílt egyenességgel a kérdés, mikor már sokadjára utal rá, mennyire zavarja, hogy nem mozoghat szabadon, egymaga, arra amerre ő szeretne. Megértem valahol, ha át nem is érezhetem teljesen a problémáját, lévén soha nem voltam kölyökfarkas - s nem is leszek már -, tekintetem is őszinte érdeklődésről, csipetnyi törődő aggodalomról ad tanúbizonyságot, ahogy a lány vonásait fürkészem.
- Nem mondom, ezen én lepődnék meg a legjobban! - nevetek fel őszintén. Emberként sem ez a típus voltam, farkasként sem ez hiányzik. Ha valaki megkérdezte, mi az ideális randi számomra, akkor valószínűleg a papír-írószer boltot válaszoltam, esetleg a könyvesboltot, és egy olyan partnert, aki boldogan követ polctól polcig és nem bánja, ha órákig böngészek. Valószínűleg a két kezemen meg tudnám számolni, hogy hány koncerten, rave-en és bulihelyen jártam összesen. Kevesebben, mint ahány követségi programon, az biztos, és valószínűleg kevesebben, mint ahány országban. De utóbbinak tényleg utána kéne számolnom. Kicsit somolygok, észreveszem a pillanatot, amikor a tekintete megakad a felügyelőmön és azonnal letesz a szöktetésemről. - Gondoltam - felelek csak ennyit. Amúgy sem vártam, hogy majd nekiáll hős lovagot játszani, nem akarom, hogy bármelyikünk megégesse magát a mieinknél. Egy kicsit ráncolom a homlokom a kérdésére. Általában igyekszem azzal nyugtatni magam, hogy minden Kölyökkel ezt csinálják, de a nyílt kérdés újabb bizonyíték rá, hogy nem, csak én vagyok a kivételezett eset. Egy kicsit önkéntelenül összegörnyedek, ahogyan a felismerés - ismét - rám nehezedik, de szinte azonnal ki is húzom magam, hátrarántva a vállaim, emlékeztetve magam, ki és mi vagyok. Nem csak valami kisgyerek akit agyonnyomhatnak mások, hanem Amaryllis, felnőtt, erős és céltudatos nő, aki képes gondoskodni magáról és elérni azt, amit akar. Hátrarázom a hajam, lengedezik a fülbevalóm, és veszek egy mély levegőt. - Egyrészt mindenkit szigorúan fognak, de igen, nekem is feltűnt, hogy velem valahogy extrán azok - ismerem el. Körünézek, mérlegelem, mit és mennyit mondhatok. Egyrészt, nyilván szeretnék őszintén beszélgetni Kyle-lal, és elmondani neki mindent, ami engem érint. Másrészt viszont egy ponton elmosódnak a vonalak, honnantól szól rólam a dolog, és honnantól falka-dolog, amiről viszont nem kellene beszélnem. Szerencsére efféle dilemmákkal már rezidensorvosként is szembesültem, így az akkori tapasztalatokat és irányvonalakat most is megpróbálhatom alkalmazni. - Részben biztos az első kölyök miatt... mindenkinek az első benyomása rólam, rólunk, elég rossz volt, és teljesen jogosan. Csomóan még most is az alapján ítélnek meg, hiába van már itt az új kölyök évek óta - ismerem el egy vállvonással. - Ezzel nem tudok mit kezdeni, csak meg kell majd idővel tanulniuk, nem? Amúgy meg az a benyomásom, hogy Willow extra óvatos teremtő. Nem azért mert nem bízik bennem, csak így... tudod... megvan neki is az, amivel meg kell birkóznia, és nem szívesen enged a gyeplőn. Elég sokat súrlódunk is emiatt, de eddig sikerült mindig megoldani - teszem hozzá egy vállvonással. Úgy gondolom, hogy sikerült az én helyzetemre szorítanom a válaszomat, anélkül hogy bármi falkásat vagy mások problémáit konkrétan kiadtam volna, szóval ennyiből szerintem jó vagyok. - Legalábbis még élek, és ahogy hallom, mifelénk az ilyesmi már teljesítmény - húzom el a szám.
Elvigyorodtam hitetlenkedő megjegyzése nyomán, tekintetemben élénk fény játszott, ahogy Ryllist figyeltem. A vezető-beosztott habitust már évek óta eldobtuk, jobb szerettem barátként tekinteni rá és remélem, ezzel ő is hasonlóképpen volt. - Vigyázz, mert még a végén kihívásnak veszem! - Fűztem hozzá ennyit hát, bár minden bizonnyal évek fognak eltelni addig, mire ezen "fenyegetésemet" beváltom. Ki tudja, hol leszek akkor már és őt is merre viszi az útja...! A gondolatra egy pillanat alatt érzem rettentő öregnek magamat, mint ami valójában is vagyok ugyan, mégis szeretem elhitetni a világgal ennek ellenkezőjét habitusomat illetően. Egyre többször fordul elő újabban, hogy mellbe vág az idő múlásának rettenetes valósága, legutóbb például Lena születésnapján. Hatvan éves lett! Az én kicsi, egykoron szalmaszőke lányom lassan az anyám lesz kinézetben és ez ellen semmit nem tehetek, hogy megállítsam. Az aktuálisan kijelölt "gondviselőt" gyorsan kiszúrom Ryllis kézmozdulatának hála, s egyazon lendülettel teszek le egy esetleges lányszöktetés ötletéről. Nem akarok balhét neki különben sem. Érzékelem hezitálását a mondandó kapcsán, bizony, nem egyszerű a helyzete, ugyanakkor igyekszem türelmes és nyitott hozzáállással biztosítani róla: annyit és úgy, na meg akkor oszt meg, amikor szeretne. Ha valami mélyebben érdekel majd, úgyis rákérdezek - így vagy úgy - a dologra. - Igen, az új kölyök volt lett volna az első tippem nekem is, de hisz az már évekkel ez előtt volt, hogy megkaptad...! - Méltatlankodom egyetértésben vele, talán kicsit nyersebben is kifejezve mindazt, amit ő oly diplomatikusan fogalmaz meg. - Értem, amit mondasz, és minden bizonnyal megvan rá az oka, amiért óvatos, de... nem bizonyítasz elég ideje neki már? Ennek nem róla kellene szólnia, hanem rólad és a farkasodról. - Szerintem legalábbis. Belekortyolok az almalébe, hogy felemeljem ezt követően a kezemet megadóan, mintegy gyors kiegészítésként hozzátéve mondandómhoz, hogy: - A világért se szeretnélek felbujtani, de mint az elmúlt években gyakorló nagyszülővé előlépett illető, ez a tapasztalatom. A túlzott féltés sokszor nagyobb problémákat szül hosszútávon. - Tompítanám véleményem élét ezzel némileg, hogy elmerengve tekintsek el pár pillanatig Ryllis válla felett, gondolatban a felvázolt eseten időzve. - Neked lennék, kérnék szakvéleményt valamelyik mentortól és azzal mennék a teremtődhöz. - Nem igazán vagyok közeli ismeretségben Willow-val, de amennyire Ryllisen keresztül, meg a város méreteiből adódó elkerülhetetlenségből megismertem, a tények olyasvalamik, amiket értékelni tudott - de legalábbis ellenkezni velük aligha.
- Még ha annak is vennéd, éveket kellene várnod a megvalósításra - vigyorgok vissza rá, egy percig sem véve komolyan a fenyegetését. Emberként büszke voltam rá, hogy a saját fejem után mentem, nem hódoltam be se kornak, se kortársak nyomásának, és már akkor is független voltam, amikor még otthon éltem, nemhogy utána. Aztán persze jött a farkas, és a keserű pirula, hogy mindez elveszett. Különös és absztrakt módon éppen a farkasok azok, akik olyan sokat megzaboláztak belőlem, de kétlem, hogy Kyle akaratom ellenére le tudna itatni. Mármint, pusztán meggyőzéssel. Hogy a mágia mi mindenre képes, azt hagyjuk - ez olyan ismeret volt, amire, tőlem szokatlan módon, egyáltalán nem voltam kíváncsi. - Hát, ja. - Vállat vonok, rosszul színlelve a nemtörődömséget. - De most már legalább itt vagyok a városban. Pár évtized, és akár még a műtőbe is visszajuthatok - teszem hozzá, és ezúttal már meg sem próbálom elfojtani az efölötti keserűséget. Másfél évtized munkája ment a kukába, de legalábbis szigorú parkolópályára számomra egyetlen ostoba és gyenge vérfarkas miatt, aki nem bírt magával és be kellett karmolnia. Persze, most az új kölyökkel és Willowal már minden sokkal jobb, mint akkor volt, de akkor is elveszítettem a fél életemet. Vagy inkább háromnegyedet. Széttárom a kezem. - Egy igazságos és fair világban minden bizonnyal így lenne - értek egyet, és én is belekortyolok az italomba. A sziruposan édes ital hűvösen gördül le a torkomon, az íz kellemesen olvad szét a nyelvemen. - Az a baj, hogy nincs olyan mentor, legalábbis tudtommal, akit az előző kölyök ne hergelt volna fel párszor, szóval nem hiszem, hogy bármelyikük is jó szívvel kiállna vagy kezeskedne értem. - Megint vállat vonok. Gondoltam már rá, de mindig elvetettem az ötletet, mint irracionálisat. Ugyan miért tartaná értem a hátát egy mentor? Pláne a Teremtőmmel szemben, aki az abszolút felelősségel tartozik értem, bármilyen igazságtalan is ez? Nem, a világ egyszerűen nem volt fair, én pedig elfogadtam, hogy szokás szerint kétszer olyan jónak kell lennem és kétszer olyan jól kell teljesítsek, hogy elfogadjanak egyenrangúnak a többiekkel. Régebben is ez volt a helyzet, csak akkor nem más falkatagokkal szemben indultam ebből a hátrányos helyzetből, hanem a férfi kollégákkal szemben. - És csak azért, mert a falka nem fair, én nem akarok kicseszni Willowval. Nem akarok neki gondot okozni, amíg... - elharapom a mondatot. Willow állapotának felfedése nem az én reszortom, és különben is, csak mert én konyhapszichológiával megállapítok egy depressziót meg PTSD-t, attól még nem biztos, hogy igazam van. Nem ebből van diplomám, végtére. - Szóval, amíg ő rendbe nem teszi a saját dolgait a fejében, addig csak igyekszem viselkedni, és majd utána balhézni.
Kezdőlap
![](https://2img.net/h/oi68.tinypic.com/hswbcj.jpg")
