Riley, Jay & Becca

Egy kis őrültség Xanax helyett

-S bilincsed legyen oly édes, mely mézgyanta finomsággal szorít. *Sosem adja fel, de ez benne a legjobb. Nem mintha hülyíteni szeretném, ilyesmiről szó sincs. Azt hiszem ő is tudja, hogy nincs esélye, legalábbis egyértelműen leszűrhető az Egonnal szembeni viselkedésemből, ám olyan jól elszórakoztatjuk egymást mindeközben, hogy a világért sem mondanék le róla. Jay is így van vele, tudom, noha ebben a tekintetben két teljesen különböző mentalitású emberek vagyunk. Kívülálló számára félreérthető az egész párbeszéd, szó sincs olyasmiről amire Riley próbál célozni, bár Jay már a virágboltban hátravitt volna a raktárba némi gyors huzavonára, és valószínűleg nem mondana nemet ha most a tetkó szalon hátsó helyiségére gondolnék vele kapcsolatban, talán még Riley-t is kitessékelné, hogy menjen ebédelni, fagyizni, miegymás, én nem célozgatok még halványan sem ilyesmire.*-Jay-nek igaza van. Te jó ééég! Soha nem hoznám szóba a....neeeem, az az ő reszortja, szexről beszélni. *Ehhez a témához meglehetősen prűd vagyok ha nyilvános emlegetésről van szó. A szex sem jöhet számításba nálam, én szeretkezni szoktam és csak azzal akihez érzelmileg is vonzódom. Jay pedig jó eséllyel szagolta ki ezt a gyengeségemet, szerintem szereti ha zavaromban vörösödik az arcom, így a pír most sem tűnik el. *-Nagyon remélem, de Rileytól függ. Ha nem buggyantja ki a vérem, nem lesz gond.*Riley felé fordulok és kérdőn megemelkednek a szemöldökeim, de nem erre kérdezek rá hanem a mi kettőnk kapcsolatát próbálom megmagyarázni.*-Jay szeret zavarba hozni, ezért elővéve nyelvészi képességeit, állandóan csűri a szavakat, én viszont élvezem a szelleme eme nagy ívű repülését. Másrészt egy pillantásból megérzi ha készülnék eldobni a tudatomat, van már benne tapasztalata.*Nem is kevés, hiszen elszórakoztattam pár ilyen tudateldobással, a legutóbbiról ő tehet közvetve, és neki persze nem volt elég, hogy folyatta a vérét, mér csíkot is húzatott a padlóra a telefonjával, mint egy jó kis zombis, horrorfilmben. Szegény Riley nem igazán tud velünk lépést tartani, de nem tehetek róla, Jay mellett mindig jár a szám, olyan mint egy vírusos betegség, terjed és ragályos. *-Igen, bocsánat! Ilyen az amikor nagy ritkán összetalálkozunk és sok mindent kell megbeszélnünk. *Kicsit elhúzom a számat mint a diák amikor rájön, hogy a dolgozata helyett a másik sorban ülő lánynak címzett pikáns levelet adta be a profnak. Láttam Riley-n, hogy a bukszusnál elakadt, nos nem világosítom fel arról, hogy nem a kerti sövényről van szó, még azt is félreértené. Jay-t pedig nem árulom el, nem részletezem kaján vigyorral a történteket, inkább csak mosolyogva nosztalgiázom, mert tényleg emlékezetes megmozdulás volt a részéről, nem mellesleg vihar enyhítő. Ha akkor nem ugrik a bokor alá a lecsúszott nadrágja miatt, talán már szét is tépték volna egymást, kissé puskaporos volt a hangulat. *-Nagyon is.*Közlöm hálásan Jay-nek amiért magaménak tudhatom az emlegetett jelenetet. Ezek után már csak csodálni és csodálkozni tudok. Az a hihetetlen részletesség amivel a sárkányát megmunkálták a hátán, egyszerűen gyönyörű, elmondani nem lehet mennyire, de persze Jay megtenné ezt is, ha már egy hétig csak a sárkányról járt a szája. Nem lepődöm meg, viszont nyelvet öltök rá nyálcsorgatás helyett. A magam mintáját tekintve nincs túl sok ötletem, csak körvonalak, mert jelenleg kívülállónak számítok ebben a világban és bár a fantáziám elég nagy, fogalmam sincs, vagy volt eddig arról, hogy mit lehet megvalósítani. Ráadásul az én ujjaim mákszemnyiek Jay hátához képest, így a minta sem lehet nagy és aprólékos. Riley azonban olyat mutat amire eltátom a számat. Rá is mutatok a tollas verzióra, de ha már lehet variálni, akkor részemről megcserélném a két beleültetett mintát.* -Ez nagyon szép….lehetne, hogy a farkasfej legyen a tollon?*Abban aztán minden benne lenne ami fontos és sokat jelent nekem. Elképzelem hogyan néz majd ki a kezemen és magam elé is tartom, de nincs sok időm erre, pedig azt hittem még elbeszélgetünk és válogatunk, ha már anekdotázni nem lehet, de itt gyorsan mennek a dolgok, mint a ragtapasz lerántása. Mire észbe kapok már a vallatószékben ülök, forradásos kezemmel Riley kezében. *-Kéz a kézben, tisztára romnatikus.*Somolygom az orrom alatt, miközben következetesen jay-re nézek. Nem akarom tudni Riley mikor kezdi el a világi tetkó avatásomat, hátha a zsibbadtság miatt nem is fogom érezni és mire feleszmélek már kész is van. Jay pedig eltereli a figyelmemet a hülye viccével. Csak kicsit zavar a finoman halk zümmögés, az első hangnál össze is rezzentem, de végül sikerült lealfáznom. Az ajkaim egyre szélesebbre nyúlnak ahogy közeledünk a várva várt, csattanós poén felé, eddig még nincs is semmi gondom, jól sejtettem, a zsibbadás leszedálta a kézidegeimet, a bőröm akár a rinocéroszé, vastagnak érzem és inkább csak a matatás ténye jut el hozzám mint fájdalom. El is nevetem magam az idétlen poénon, kínosan ügyelve arra, hogy a kezem ne is mozduljon, ám minden jónak vége szakad egyszer, ahogy az áldott zsibbadásnak is, vagy talán Riley festékes tűje hatott rám és az idegszálaimra stimuláló hatással. Bevillan a szúró fájdalom, arcomon döbbenet ver tanyát, hogy ez ennyire fájhat ~Nahát!!~, de a szemeimet továbbra is Jay tekintetébe szögelem. A másik kezemet nyújtom felé sürgetőileg.* -Jay! A kezedet, gyorsan, kérem…kérem! Fájjon neked is!*A „ha nem adod elájulok direkt!” mondatot pislogom és ha megkapom a kezét, amin még vannak ujjak, akkor igyekszem azokat is leamortizálni némi nyomorgatással.* -Csak csináld, velem ne törődj!*Ezt már Riley-nak címzem, de már az összeszorított fogaim közül. Rájövök, hogy nem is a tűvel való rajzolás az ami jobban égeti a kezemet hanem a menetrendszerű görcsös fájdalom, azzal meg nem törődöm, mert amivel nem törődünk az nincs.*

- Valóban, sokkal édesebb. – Erre azért legbelül kissé megfeszülök, bár Einar meg én rettentő régen együtt vagyunk, már emberként is elrabolta a szívemet, de a hűsége, mint olyan, sosem volt az enyém, bár azt hiszem, nem is lehet elvárni senkitől, hogy évszázadokon át megtegye, meg aztán, a kölcsönösség elve alapján én sem voltam rest soha kihasználni az adódó alkalmakat. Jelenleg persze erről már szó sincs, szerintem sikítófrászt kapnék, hogyha valaki hozzám akarna úgy érni, erre még totálisan nem vagyok felkészülve. Még Einartól is tartok, pedig senki sem ismer jobban nála ilyen tekintetben. Semmilyen tekintetben, ami azt illeti.
- Megnyugtatlak, nem jellemző, az ujjaidon talán előfordulhat elvétve pár kósza csepp, amit észre sem fogsz venni, mert azonnal letörlöm, de még az is csak akkor, ha esetleg nehezen tapadna meg a tinta. – Nem fogok vetíteni neki, hogy tutira nem lesz semmi gond, mert ezt nem ígérhetem, de egyrészt, gondolom őrző, ennél durvább dolgok is fogják érni az életében, másrészt szerintem észre sem fogja venni, az ő orra közel sem olyan érzékeny a vérre, mint a miénk, ebben biztos vagyok.
Bólogatok, jobbnak látom azért odafigyelni a kisasszonyra, bár a farkasom jóval emberi lelkületem, s Lester előtt is eszmélne, szóval nem aggódom, hogy bárki is a földön koppanna. Szerintem Becca is hamar rájön majd, hogy nem eszik ám olyan forrón ezt a tetoválósdit, hipp-hopp túlleszünk rajta.
Egyébként csak legyintek Becca szavaira, hisz tudom én is, milyen az én életemben is van olyan, akivel megannyi közös történetünk akad, és bármelyi kívülálló úgy érezné magát abban a helyzetben, mint én most. Amúgy nem zavar, az utóbbi húsz évben mondhatni kénytelen voltam megszokni, milyen csak hallgatni, lévén teljesen le voltam szedálva. Azok után már annak is örülök, hogy saját kedvem szerint élem az életemet. A bukszust is kieresztem tudatomból, takarjon bármit is, az tuti, hogy valami lekerült, az ásóbékát nem tudom hová tenni, de ráfogom az utóbbi évek ingerszegénységében szellemem edzésének terén, s máris jobban érzem magam kicsit. Az biztos, hogy nagyon sok mindent kell bepótolnom, példának okáért még a mobiltelefon használatától is kiver a víz. Túl sok minden történt a nagyvilágban, amíg én nem igazán voltam a részese.
Mr. Szélesválléshát tetoválása kétségkívül lenyűgöző, és holt biztos, hogy háta ívének minden apró részletével tisztában leszek, ha végzek, de szeretem ilyen módon kiélni a kreativitásomat, akkor is, ha sokáig tart.
- Persze, mindenképpen megoldjuk. – Örülök, hogy tetszik neki a dolog, így nekem is könnyebb, már eleve elképzelhetjük a kész művet, és nem csak homályos képeink vannak, amit csak akkor látunk, ha kész, és vagy tetszik, vagy nem, visszacsinálni viszont már nem lehet. Ezért jobban szeretem, ha előtte legalább skicc szinten megvan a dolog. Ezt most nem kell újrarajzolni, alapvetően nem téma nekem a farkas megjelenítése, lévén többet láttam már életemben a saját szememmel, mint rajzot.
- Az biztos, hogy egészen behatóan meg fogom ismerni a kezedet. – Ott hagyom mellette azért a mappát, nézegesse még, hátha talál olyat, aminek nem bír ellenállni, én addig elkezdem, s még onnantól is bármi lehet belőle, elvégre, nem lesz ez sem olyan kis darab a végére.
- Én nem ismerem, de a jelek szerint úgyis mindjárt meg fogom. – Jutok eme megállapításra, s már bele is kezdek Becca kezének döfködésébe, igyekszem minél finomabban eszközölni a dolgot, de a tetoválásokért is meg kell szenvedni bizonyos fokon, következésképpen olyan nincs, hogy valaki megússza némi fájdalom nélkül, ami engem illet, sokkal jobban utáltam mindig azt, ahogy utána húzódik a bőr, és kenegetni kell.
A vicc végére már tátogom a csattanót, igaz, én csak szimplán úgy ismertem, hogy Lyukas Gumi, de a lényeg ugyanaz, itt szebb a köntös, a csattanó azonban ugyanaz. Azért egy vigyort megengedek magamnak, de aztán Becca érzései vernek tanyát tudatomban. Ez a legszarabb az egészben, nem vagyok szadista, sosem voltam, nem örülök, ha másoknak fájdalmat okozok, fel is húzhatnám a pajzsom, de nem vagyok ilyen gyáva.
- Az azért remélem megvan, Rebecca, hogy érezzük, ha fáj… Hagyjam abba? – Szó, mi szó, halál béna lenne abban az esetben a „tetoválása”, de maximum mondhatná, hogy egy idióta kontárt sikerült kifognia, nem sértődnék meg rajta, az tuti. - Jól van. – Valószínűleg azért érzékenyebb is bőr ügyileg, mint a legtöbben, azért fájhat ennyire, de erős csajnak tűnik, és nem adja fel, ami a szememben határozottan pozitív. - Nyugtasson az a tudat, hogy utána lesheted azt is, ahogyan a haverodat szadizom, ráadásul sokkal tovább. – Vigyorodom el, van, akinek ez is sokat segít, de egyébként nem akarom közölni vele, hogy az aprólékosság miatt ez is lesz új másfél óra, mert szerintem csórikám helyből leesne a székről.

- Mi más szeretni? Higgadt, tiszta téboly -
Édes vigaszság, epe, ami szétfoly.
Egyik kedvencemmel, az örökbecsű William idézetével zárom rövidre az áramkört. A hülyítés immáron kölcsönös, mert én ugyanúgy nem akarok semmit a kezesbáránykától, ahogy ő nem cserélné le a mártírkanját. Riley pedig a tisztelt publikumot alkotja és nagy örömömre szolgál, hogy egész jól szórakozik. Egy mókás vendég megkönnyítheti a nehéz napokat, kettő meg még hosszabb időre is adhat kellő szellemi elemózsiát.
- Annyira azért nem is nézhetted el a címet, hogy a hentesüzemben köss ki... - mondom Becca-nak.
Szegény tetkósnőnek jól megmondta, a laikus naiv feltételezései még sértőek is lehetnének. Én is szoktam tőrrel döfködni, de Riley nem szolgált rá, hogy a szakmai hozzáértését kétségbe vonjuk. Ha az őrzőlány a sebészeten köt ki, akkor megkapja a magáét a művésznő, de egyébiránt bizalmat szavazok neki. Becca-t pedig figyelem óvó szemeimmel, mert nem szeretném, ha az ájulástól elsápadt feje a padlón nagyot koppanna és elhallgatna.
- Kissé sértődöttségszagú köpenybe burkolt interpretációja ez a szokásaimnak, ne is törődjon a kis kézibeszélővel - szólok Riley-hoz és utánozni kezdem Becca gesztusait, aztán jót nevetek rajta.
Nem jelent veszélyt, a farkasom ezen nem gurul be. Kaptam itt hideget is, de meleget is, hisz elismerte, hogy látok és cselekszem, amikor szükséges. Akár a kertben, mikor békítő ájulást kísérelt meg.
A hátammal elérem a szokásos reakciót, szinte már most oda kell figyelnem, hogy a lenyűgözött őrzőcske ne ájuljon el. Nem a vértől, hanem a tömör gyönyörtől. Ms. Calla reakciója visszafogottabb, de mint hozzáértő, bizonyára meg tudja ítélni, milyen mestermunka. Nem is volt olcsó, se gyors megoldás, viszont bombabiztos befektetésnek szántam, egy megkülönböztető jelzésnek, amivel kitűnök a harcsabajszú vagy cowboy kalapos versenytársaim közül. Az az időszak már a múlté, én viszont még mindig kitűnök. Mindenhonnan és néha már kezd zavarni.
- Lányok, a kézszex ellen semmi kifogásom, ne fogjátok vissza magatokat, de Rebecca...biztos, hogy a legjobb ötlet az ujjaid között bulvárlapba való keresztrejtvényként feladni, hogy ismered-e a farkastársadalmat? Túl konkrét utalás, nem gondolod? Ms. Calla még 100 másik, hasonlóan szép ábrát tud felmutatni, nem kell itt a szuicid célzatú műkedvelés.
Tárgyilagos hangsúly kaján vigyorral. Ha ezért eszi meg vacsorára egy nálam is problémásabb egyed, akkor a dühöm nem fog határokat ismerni. Összebarátkoztunk és a Vörös Hold idején meg akartam óvni az életét. Nem csak nekem köszönhető, hogy megúszta, de innentől azt kezdem érezni, hogy fontosabb nekem, mint előtte. Már nem egy lyuk, amire lőni akartam. Egy kellemes színfolt a hétköznapokban és bántana, ha letörölnék a festővászonról.
- Nínó-nínó, félre az útból, profi sofőrök és mazsolák!
Ugrom, ahogy támadás esetén kellene és mire Rebecca kapna a szorongatni való acélcsövekért, kéz a kézben küzdünk az ájulása ellen. Riley is megtette volna, de tűvel a kézben macerásabb, én meg eleve segíteni is jöttem, nem csak élvezni a társaságot.
- Adjak elő esetleg egy hosszabb lélegzetű irodalmi alkotást, ha már így kezedbe vetted az irányítást? Riley, remélem nem szokta zavarni, ha valakinek szájmenése van. Nálam ugyanis ez nem múló állapot.
Széles vigyorral játszom a támogató alegységet és ha nincs ellenükre, akkor mindjárt előadok egy történetet. Addig pedig figyelek és a farkasom is hegyezi füleit. Kedveli Becca-t, nem orrolt meg rá a múltkori óta. Akkor is érezte, hogy nem a nővel van a gond, hanem az ideiglenes lakójával.

Riley, Jay & Becca

Egy kis őrültség Xanax helyett

*Jay idéz az én saját kútfőből tálalt rövidke kis versemre, elmosolyodom, mert tényleg ideillő, legalábbis ahogy én elemzem. Úgy tűnik helyre állt közöttünk a rend, és bár nem vagyok gondolatolvasó, tudom, hogy a férfiként utált mondaton már nem fog megsértődni. Jóleső érzéssel tölt el, hogy hivatalosan is a barátomnak mondatom és ehhez semmi köze sincs a Vörös Hold idején átélt különös kapocsnak.
Értékelem, hogy Riley őszinte és nem próbál hülyíteni mint ahogy az anyák szokták a gyerekeiket. Vannak kivételek ugyan, de nem jellemző, mindegyik azt hiszi, ha előre elmondja rossz lesz, akkor a gyerek nem vehető rá arra amire rá akarják venni. Pedig a gyerek nem hülye csak kicsi. Egy kicsi felnőtt, és meglepődnének, hogy mennyire értelmesek és képesek ésszerűen gondolkodni. Kicsit bűnbánó, kicsit hálás és kicsit derűs mosolyt vetek rá, Jay pedig gazdagodik egy nyelvöltéssel. Azért ne keverjük össze a pici vércsepp buggyantást a bárddal való feltrancsírozással, a tetkóművésznő szavaiból ítélve nem vette a lelkére a kijelentésemet. Minden bizonnyal hozzá van szokva az olyan tűzkeresztségen áteső kuncsaftokhoz mint amilyen én is vagyok. Persze van már tetoválásom, de az egészen más, egyrészt nem hétköznapi, másrészt volt választási lehetőségem hova kérem és nem véletlenül van a bal lapockámon. Oda csak tükörrel látok, és nem nézegettem mikor készült, viszont minden reggel gyönyörködöm benne. Ha kedvet kapok a mai után a civil tűrajzokhoz, az is lehet, hogy még szebbé varratom a szememet, mármint az őrzős szemet, persze előbb kikérem Dimitris véleményét arról hogy egy ilyen csinosítás nem von-e le az erejéből. *
-Ó, egyem a hablelkedet!*Nem úgy néz ki Jay mint aki megsértődött, nagy szemeket meresztek rá mielőtt utánozni kezd, utána csak forgatom a két íriszemet. A nagyszájú farkast kész öröm húzni, mert egyrészt rám nem sértődik meg - nincs is miért, betartom a határokat, mert megbecsülöm az értékes dolgokat, egy barátsággal pedig semmi nem ér fel - másrészt nem késik a szellemes válasszal. Jay olykor vagy mindig jobb mint egy világbajnok komédia, ő lehetne a stand up királya, mindenesetre én megkoronázom gondolatban. A hátán lévő mintákat szemérmetlenül csodálom meg laikus szemmel, míg Riley szakmailag s miután letudtuk az egója kielégítését, rám terelődik a figyelem. Van már ötletem amit a nő elé tárok és van időm egy kicsit örülni, hogy megoldható, örömmel konstatálom azt is, hogy Riley hajlamos becsatlakozni a félreérthető mondatok gyártásába. * -Már alig várom, roppantmód felizgultam.*Ezek után Jay porba dönti a jókedvemet. Vetek rá egy "ünneprontó" pillantást.* -Jay! Te aztán tudsz motiválni. Mosolyogva, habos krémbe bújtatod a ciánt. Az őseim egyébként itt éltek, inuitok voltak, vagyis részben én is az vagyok, ők pedig köztudottan tisztelték a farkasokat. Az igaziakat. Másrészt a nagyim kandallója, ami most már az enyém, tele van agyag farkasokkal amit gyanítom a családom más tagjai készítettek, mivel a nagyim kosarakat font. szóval akár lehetne a családi címerem is a mesebeli ordas. Az egész minta tisztára a családomra jellemző. *Ha Riley eddig várt a döfködéssel, akkor bólintok felé, hogy kezdheti, a döntésemet nem változtatom meg. Lehet, hogy ezért még kapni fogok a mentoromtól vagy protektorátusi feddésben részesülök, esetleg fuccs az informátori pályámnak, de nem fordítok hátat. Persze van öt ujjam amire mintát kell szurkálni, és ott maradt nyitva a mintás könyv, hogy válogathassak még, ám mielőtt bármi is eszembe juthatna, a fájdalom rám tör, aminek részben örülök. A fájdalom azt jelenti, hogy élek, jelen esetben az idegeim élnek melyek végigfutnak az ujjaimban, másrészt viszont Jay keze után kapkodok, hogy megosszam vele az érzést.* -Persze, tudom, ne hagyd abba, kibírom.*csak kicsit meglepődtem a kezdeti "semmit nem érzek" után, ennyi az egész, ettől még nem fogom feladni, vagy félbehagyni. Jay idétlenségén felnevetek és rászorítok a kezére, következetesen nem nézek a sajátomra, mert ott van elásva az ájulás kutyája.* -Ó, igen, ez eléggé tud motiválni, bár ő fakír ezen a téren. Szerintem szöges ágyon alszik. *Felderülök mikor Jay szadizása kerül szóba, bár tudom, hogy ő aztán meg sem fog nyikkanni, és a kezemet sem igényli majd bátorításként, de alávaló és kárörvendő, vasorrú bába pillantást kreálok, csak neki.* -Az előzőhöz képest kevésbé nyugágyba fárasztót légyszí. Mondjuk mesélhetnél a kötélen belüli vicces történésekről.....Jay pankrátor volt, bizony. *Utóbbit már Riley-nak címzem picit összeszorított fogaim között szűrve. már nem olyan pocsék érzés, kezdek hozzászokni, de szándékosan nem enyhítek Jay kezének szorításán, noha valószínűleg ő ezt simogatásnak éli meg.*

- Ezen a ponton jegyezném meg, hogy így is, úgyis tele lesz varrva a teste, és bárki, aki kicsit is ismeri az őrzőket, abból sejteni fogja, hogy honnan fúj a szél. A farkas emellett nagyon népszerű motívum, nagyjából minden harmadik embernek eszébe jut. Ez önmagában még nem elég a feltételezéshez, hogy az, ami. Meg aztán, ezer megy egy teletetovált tag kering a világban, és még mindig nagyobb részük egyszerű halandó, mint őrző. Ettől még persze kereshetünk mást, ha úgy látod jobbnak, Rebecca. – Nem kötekedni akarok, egyszerűen valóban úgy hiszem, hogy nem ettől lesz ilyen szinten problémája. Ami azt illeti, megpróbáltam egyébként is lebeszélni, hajthatatlannak tűnt, pedig a varratokat más közel sem maradandó eszközzel is el lehet tüntetni. Igaz, én sem akarnám naponta többször alapozni a kezem… Emellett, holt biztos, hogy civilben több problémája lesz a teletetovált kézfeje miatt, mint a természetfeletti világban. Egyszerűen a társadalom még mindig nagyon kirekesztő tud lenni a tetovált emberekkel, s durva általánosításokat húznak minden egyes lélekre, aki ilyesmire vetemedik. - Mennyire vagy új egyébként? – Nem mintha ilyen szempontból – szerintem – számítana, de érdekel azért. - Na tessék, inuit ősök, simán belefér. Egyébként is, szerintem ez afféle békejobb is lehet, én farkasként valószínűleg mosolyognék azon, aki ilyen kezet tesz a tenyerembe. Meg most komolyan… vannak olyan zakkant farkasok, akik kihívják maguk ellen a sorsot azzal, hogy egy őrzőt kipécéznek maguknak? Oké, tegyük félre, hogy tuti akadnak, de azért közel sem minden sarkon. – Kifacsarva talán kissé, de én úgy gondolom, hogy még jól is jöhet. Egy értelmes, határokat betartó farkasnak figyelmeztető jel lehet, hogy jobban vigyázzon vele, mert bármit tesz, visszajuthat az őrzőkhöz. Mosolyogva konstatálom, hogy Becca döntése marad, helyes, bátor csaj, egyre szimpatikusabb.
- Nyugi, hamarosan megszokod az érzést, a fájdalomhoz is hozzá lehet szokni. – Csak egy apró villanás az, ami átsuhan lelkem tükreim, a komorság árnyékot vet rám, de nem hagyom eluralkodni az érzést, már nincs helye bennem, már szabad vagyok, s ez az, ami lényeges.
- Majd megkínzom… vaaagy, a kezedbe adom a tűt, és varrhatod egy kicsit te. – Nyilván vezetném a kezét, de ki tudja, talán éppen ilyen feszültség levezetésre van szüksége Rebeccának, gőzöm sincs, egy próbát megér, s azt úgysem hagynám, hogy elszúrja, meg aztán, vannak olyan részei a sárkánynak, amit csak feltölteni kell színnel, azt igazából nem tudná elszúrni. Azért egy sanda vigyor megül mosolygörbémen, míg a hímre pillantok, vajon milyen szinten tartja felháborítónak, hogy a szadizását ajánlgatom.
- Nem, egyáltalán nem zavar, szóval csak nyugodtan, a fél élettörténeted is jöhet, legalább nem a tűre figyel Rebecca sem, szóval részemről csak hajrá. – A pankrátorság hallatán elvigyorodom, mi tagadás, ez éppenséggel nem olyan meglepő a hímet tekintve. - Igazán testhezálló, és most mivel keresi a kenyerét az ex-pankrátor úr? – Vannak, akiknek időnként éles váltásra van szükségük, hogy az megelégedésükre szolgáljon, ám akadnak olyanok is, akik nem tudnak elszakadni egyféle stílustól.

Másodszor látom Becca nyelvét, ami felém küld üzeneteket. Bezzeg amikor vágytam arra, hogy incselkedjen velem a kis puha szerve, akkor nem volt rá hajlandó. Ez most már csak jó kapcsolat, nem több. Barátságnak nem nevezném, mert férfi és nő között, mármint köztem és egy nő között az nem igazán lehetséges. Szimpátiával körbenőtt kellemes kis üdülőtelep a hétköznapok szürkeségében, ez Becca.
- Világos, hogy totemedül választottad a fajtánkat vagy ő téged és az is, hogy sokféle módon értelmezhető. Én némi kockázatot vélek felfedezni a személyes biztonságod fenntarthatóságában, ha rögtön a kezeden hirdeted, hogy megérkezett Piroska.
Mindhármunknak igaza van, de természetesen nekem jobban. Hogy is lehetne másként? Azt nem viselné el az egóm. Nem próbálom meg Riley kezéből kiverni a tűt, ha ők ketten egyetértenek, hogy bundás kell Becca ujjai közé. De ha egyszer megtudom, hogy azért támadták meg, akkor nem csak egy "Na, ugye megmondtam" lesz a reakcióm. A sorsok mennek útjukon, én nem terelgethetem mindenkiét, csak a legfontosabbét. Az pedig jelenleg talán pont zeneórát tart valahol.
- Dühből épült farkasok igenis léteznek, ők pedig képesek lecsapni az asztalról az értelem mérlegét, ami egyensúlyt tartana. Szerintem mind ismerünk ilyet.
Például Egont, aki ok nélkül rontott rám a kórházi teremben, a saját barátnőjét is veszélybe sodorva. Az én tettem is olyan volt, mint a marionett bábué. Lucas-tól tudom, amit sejtenek. Amikor a vad farkas tőrrel álmodik, akkor nem érdemes húzogatni a szőrét. Én még éjszakai mágikus vergődés nélkül is képes voltam rá. Alice jut eszembe, akit csak szavakba öltött ököllel vertem meg, lelkileg viszont vérzett a társalgás után.
- A fájdalom életforma is lehet, főleg egy sportolónak, aki többek között ugyanezért kínozza a testét. Hogy esztétikusabb legyen.
Többek között.
- Ha szöges ágy, akkor inkább te legyél alul!
Kaján vigyorral szólok be. Már nem nyomnám magam alá. Asamit pedig azért nem tenném ki egy pihe-puha fakírbútornak, mert ő Asami. Olyat mutatott nekem, amit már nagyon rég láttam. Tartós kapcsolat nélkül két év elég hosszú idő annak, aki korábban három évtizedig birtokolta a feleségét.
- Az veszedelmes fegyver ám, legalább olyan, mint a konyhai eszközök. De édesem, ha így kerülünk intim kapcsolatba, hát karcolgasd a hátamat!
Magamban jót derülök azon, hogy még most is húzom az agyát. Riley-ét nem annyira, mert hosszabb ismeretség híján még azt hinné, komolyan fekvő helyzetben képzelem el. Becca-nál értő fülekre találok és ő már akkor meghúzta a határvonalat, amikor én még őt akartam meghúzni.
- Szóval nyugágy helyett inkább a szöggel kivertre vágysz, azt nagyon emlegetted.
Világos, hogy nem, meg az is, hogy Becca-val remekül lehet szórakozni. Főleg, amikor a mikrosütőben felejtett hús színét veszi fel az arca.
- Nos, köszönöm a szót! Kezdjük ott, hogy amikor a börtön kivetett magából, már akkor neki akartam ugrani a pankráció művészetének. Konkrétan úgy ugrottam neki az első ellenfélnek, hogy elismerték az erőmet és az ügyességemet, csak épp más pályán való kamatoztatását javasolták. Még emberként váltam body buildingező kis testőrből Arnold Classic-ra is beillő főbodyguarddá, akire egy igen fontos ember életét bízták. Ahogy a gyümölcs a fán, én a tettek mezején értem meg és végre sikerült úgy kitölteni a jelentkezési lapot, hogy rámondták az áment.
Megkocogtatom Becca vállát, majd az ablaktörlő egyezményes jelzésével teszem fel a néma kérdést, hogy itt van-e még velünk. Ha zuhanást kísérelne meg, a karjaimba esne. Leveszem Riley-ról ezt a terhet, elég neki a művészi tevékenység.
- Három éves képzésen küzdöttem keresztül magam a floridai pankrátoriskolában, ahonnan a legjobbak kerülnek ki azóta is. A hátamon lévő szörnyeteg akkor született meg, mert egy megkülönböztető jelzést akartam, olyat, ami senkinek nincs. Én voltam a Zöld Sárkány.
A nem szorongatott kezemmel terjesztgetni kezdem a szárnyamat és tűzokádást imitálok. Az az érzésem, hogy Becca nem fog ráérni a fájdalommal vagy a vércseppekkel foglalkozni.
- Kedvencem a jiu-jitsu műfaja volt. Ha esetleg a ti életetekből kimaradt volna, ez egy nagyon praktikus harcmodor, főleg a földre kerülés után. A pályafutásom legnépszerűbb momentumai azok voltak, amikor a rám ugrani készülő ellenfelet páros lábbal küldtem neki a szemközti gumikötélnek vagy egy fordulással átvettem az irányítás és a sonkáimmal szorítottam addig, amíg fel kellett adnia.
A fogásokra igen büszke vagyok és a mai napig le szoktam járni edzésekre. Nem én tartom, pedig abban is lenne ráció. Lehetséges, hogy ez változni fog a jövőben.
- A pankráció sokak számára komédia, pedig tudnék mutatni olyan versenyzőket, akik konkrét mesterek ellen is megálltak. Mókás momentum inkább akkor akadt, amikor például egy lábszárral végzett préselést a közvetítő riporter úgy továbbított, hogy "a Zöld Sárkány nyaka közé szorította Red Bull lábát".
Ezen most én is jót nevetek, már csak azért is, mert életem meccsén történt meg az ominózus eset és utána a partin mesélték el a mérkőzést tévén követők, hogy mekkora blődséget hallottak.
- 1873-ban kaptam meg a bajnoki övet és a gólörömtől olyan artikulálatlanul ütöttem a levegőbe, hogy a táblát hordozó csinos hölgyeményt hordágyon vitték el.
Meg szeretném adni a lehetőséget a lányoknak, hogy eldöntsék, nekik is hordágy kell-e avagy napsütésben fürdőzve strandon használt alkalmatosságba feküdnének a történettől vagy mégiscsak egy hegyes végű ágyba döntöttem őket. Szívesen mesélek az életemről, mert amire nem vagyok büszke, abból fel tudtam állni és erre már büszke vagyok. Ahogy a családom is az volt, míg éltek. Nemrégiben kaptam a hírt, hogy a Maddock házaspár, aki titkos támogatásokat kapott tőlem, elhunyt. Már nem rázott meg olyan nagyon, nekem új családom van, őket már csak hűségből pénzeltem. Várható volt, hogy az idős korúak hamarosan elérnek a sírhoz. Könnyeket ugyan nem ejtettem, de tartottam otthon egy olyan estét, amin felidéztem a legkellemesebb emlékeket. A kis mementó után Riley-hoz fordulok. Látom, mint születik egy új bundás és elismerően lebiggyesztem az ajkaimat. Ez olyan tudás, amivel én nem rendelkezem és el tudom ismerni. Már a vázlatból kiderül a tehetsége.
- Kérdésére visszatérve farkasként már nem lett volna kihívás a ringbe szállni és a sérülések túl gyors lefolyása is az indokoltnál több kérdést vetett volna fel, így keresni kezdtem, mivel is szeretnék foglalkozni és végül a szócsavarás mesterségéhez kötődő pályát választottam. Nyelvész vagyok, kutató és pedagógus. És ez most nem egy vicc volt, de olyat is mondhatok még, ha van rá igény.

Riley, Jay & Becca

Egy kis őrültség Xanax helyett

-Nem, nem látom jobbnak.*Rázom a fejem és mosolygok, örülök, hogy Riley mellém állt ültében is. Úgy is vagyok annyira makacs, hogy ne változtassak a döntésemen, ezt Jay még nem tudja, Egon pedig már sejti mi vár rá az lekövetkezendő – nekem – hosszú időben. *-Piroska elbánt a farkassal. Jó, persze előbb megetette magát vele, de én nem vagyok olyan hiszékeny mint ő volt. Ha a nagyinak nagy orra van és szája, nem állok le vele beszélgetni hanem futok. Azéééért, azt hiszem jobb esélyeim vannak mint Piroskának, nem gondolod nagy ember?*Bólintok Rileynak, hogy kezdheti, további lebeszélésnek nincs helye sem esélye, persze emiatt talán veszélybe kerülnek a terveim és fedett informátor már nem lehetek, de elég egy költözés – amire még nem akarok gondolni – és addigra máshol is lesz tetkóm. Egy évvel ezelőtt még nem hittem volna magamról, hogy rákapok az ízére, és nem is egyeztethető össze még a lelkemmel és a külsőmmel, de meg kell barátkoznom a gondolattal, hogy előbb-utóbb több tetoválás lesz rajtam mint ruha. *-Ó, akkor ha készen van a kezedbe helyezem a kezem és te mosolyogni fogsz? *Korábban szándékosan nem mentem bele az őrző témába, de Jay felbukkanása és szabad szája lavinaként indította el, most már úgy is mindegy. Megint összejöttünk, alapíthatnék egy klubbot. Nem osztom Jay véleményét, legalábbis amit közvetíteni szeretne, igazából nem is értem úgy ahogy ő.* -Persze, én csak egyet de az már halott, mégis nagyon él. Szerencsére eddig nem találkoztam hülye farkassal.*A mennyezetre nézek egy röpke pillanatra, emlékezem azokra akikkel eddig találkoztam, érdekes, hogy mindig farkasokkal hoz össze a véletlen. Na jó, a hétköznapi életben azért nem, a kedvenc zöldségesem sem farkas és kis sarki bolt tulaja sem, de az más. Velük mindenképpen kapcsolatba kerültem volna előbb vagy utóbb. Ám a véletlenek, mint például Jay, Egon akivel a parton futottam össze és szinte azonnal kölcsönös volt a szimpátia, Kevin a másik tanár az egyetemről, a főnököm és mint utóbb megtudtam a kis könyv tolvaj. Mind véletlen volt és mind normális. *-Nekem Fairbanks egy nagy fájdalom. Mióta itt vagyok több fájdalomban volt részem mint egész addigi életem során. Tényleg kezdem megszokni. …ááúúúú….nem gond, csak csináld. *Néha felszisszenek, néha azért többre is futja, a kezem pedig mindig egy kicsit jobban szorítja Jay kertész kezét. Nagy és érzem a melegét, az enyém szinte elvész benne, épp ezért nyújtja a biztonság érzését. Picit elönti a szívemet is, a lelkemet is, ártatlan de mély érzelem amibe nagyon sok mindent tudok belezsúfolni. Kicsit csiklandoz, mint a nevetés és szúrja a szememet mint a kibuggyanni készülő könnyek előhírnöke, teljesen kitölt belül. Jaj, dehogy szerelem, mielőtt még Cupido megveregetné a vállát, sokkal több annál, de nem tudom szavakba önteni.* -Hidd el, nem vagyok olyan vonzó lyukacsos bőrrel. *nem mindig tudok megfelelően visszavágni, Jay még mindig jobb nálam ebben és gyanítom örökre a tanítóm marad, de igyekszem és amikor Riley először csak képletesen a kezembe adja a fegyvert, vigyorogva és megjátszott döbbenettel kapok érte.* -Megkínozhatom én? De jó! …Csak vigyázz szép fiú, nehogy egy rózsaszín bugyit varrjak a sárkányod fenekére.*Nesze neked intim kapcsolat. Elképzelem, a fájdalmon túl kuncogás csiklandozza a torkomat. Felváltva nézek Riley-ra és Jay-re, várom a derűt és a borút. Mindazonáltal örülnék ha valami elvonná a figyelmemet a kezemet szurkáló tűről, bár nagyon szeretném látni hogyan alakul a minta, nem nézhetek oda mert elég egyetlen kibuggyanó vércsepp és nekem annyi. Meg a mintámnak is, mert ha én dőlök, akkor Jay is kevés lesz ahhoz, hogy Riley tűje ne szánkázzon a bőrömön egy kicsit oda nem vágyott vonalat varázsolva rám. Sőt! Még Riley-ra sem sűrűn tekintek, csak ha nagyon muszáj, ha éppen hozzá intézem a szavaim és akkor is igyekszem _csak_ a szemeibe nézni. A fárasztó vicceknél sokkal jobb Jay története, legalább megtudok róla egyet s mást, amit persze nem fogok megosztani senki mással, főleg nem őrzőkkel, de kíváncsi vagyok, hiszen elég ideje él már ahhoz, hogy izgalmas sztorikat tárjon elénk, ő meg biztosan nem a szobában ülő fajta volt már ember korában sem.* -Tudod, keményen szeretem. *mielőtt meggondolhattam volna kibököm, biztosan nem ezt várta tőlem, minimum egy elvörösödést. Azt is megkapja, hiába vágom magabiztosan a frappáns választ a fejéhez, az attól még felborítja a szemérmem háztartását. Ezek után már csak hallgatok és bámulok, feszülten figyelek Jay-re, közben néha felszisszenek de már elzsibbadt annyira a bőröm, hogy futó villanásoknál többet ne érezzek. Elmerengek és elképzelem Jay-t a történet szerint, arra eszmélek, hogy megkocogtatja a vállam, felkapom a fejem. *-Jól vagyok ne integess, nem megyek sehová.*Csak néha vetek közbe egy-egy csodálkozást, igazán szép életút.* –Zöld Sárkány. Mint a Gyűrűk urában. *Jay története és harci kiképzése eszembe juttatja saját védtelenségemet és a közelgő, a sérülésem miatt elnapolt harci képzésemet. Lehet, hogy nem kellene várnom vele.* -Egy kezes harcmodor is van? Meg kell tanulnom.*A balomat egy ideig még nem fogom tudni használni, sőt, igazán soha többé, de az remélhetőleg csak a finom mozgásokra fog korlátozódni, kérdés, hogy erő lesz-e benne annyi mint régen. Majd télen kiderül, amikor fát kell vágnom a kandallóba, hogy be ne fagyjon a fenekem. Jót nevetek a Red Bullos sztorin, majd a könnyem csordul, most épp a nevetéstől, ám hiába tudom körülbelül Jay mennyi idős lehet, a dátumon megütközöm. Még mindig hihetetlen számomra az időnek ez a távolsága.* -1873. Te jóóóééég! Öregebb vagy mint az országút. *Kérdőn ézek Riley-ra. Nem tudom mennyire sértő vagy sem egy vérfarkas életkoráról érdeklődni, főleg ha nő az illető, de ez ártatlan kíváncsiság, mondjuk úgy óvódás. Akár megtudom, akár nem, nem érdeklődöm tovább. Riley-val nem vagyunk olyan viszonyban, hogy joggal lehessek kíváncsi az életére. Még. Terveim között szerepel minél több farkassal barátságot kötni, nem a saját életem féltése miatti ésszerű döntés ez hanem mert…csak. Jó fejek. *-Nyelvész, nyelvcsavaró, szótekerő. Egyszer beülnék egy órádra szívesen, kíváncsi vagyok hogyan okítod a diákokat. Mindenképpen rendhagyó és formabontó lehet. *Riley-ra nézek, szigorúan a szemeibe vagy legalábbis abban a magasságban, bár láttam Jay elismerő pillantását, nem nézek a tűpiktorom orránál lejjebb.* -Mennyi még? Hány év történet?*Természetesen Jay életének pillanataiban mérve kérem az időt, aztán ha meg van a körülbelüli intervallum, Jay-re nézek, hogy folytassa és tudja mennyit kell még.*

Becca esélyeit a farkasokkal szemben nem firtatnám, tekintettel arra, hogy közel sem mondhatjuk korosnak, ugyanakkor ahogy telnek az évek, egyre erősebb lesz, hamarabb járatja csúcsra magát, mint egy farkas, aki ugyanakkor ismerkedett meg ezzel a világgal, mint ő. Ennek így is kell lennie, tekintettel arra, hogy közel sem élnek addig, mint mi. Nézzünk csak engem, hamarost a háromszázat taposom, ő örülhet, ha a 150-ig eljut, és azért akkor már a fizikai erőnléte erősen megkérdőjelezhető lesz, esetemben most értem el arra a pontra, hogy a legszebb éveim következnek erőnlét terén, ha akarnék, most kellene azért kaparnom, hogy valamiféle komolyabb posztot betöltsek a falkán belül, de sajnos erre jelenleg egyáltalán nem vagyok alkalmas, és nem is áll szándékomban nagyon kardoskodni, előbb kapjam össze magam, utána majd meglátjuk, hogy mi merre.
Akárhogyan is legyen, a döntés megszületett, a minta marad. Részemről nem számított volna túlzottan, miként dönt Becca, szolgáltató vagyok, az a lényeg, hogy az ügyfél akarata érvényesüljön, a többi mellékes. Az eredményt nyugtázom.
Hülye farkas. Ezen mosolyognom kell, ugyanakkor azt már nem firtatom, mennyire nem értek ezzel egyet, csak egy hangyányit feszülök meg, visszagondolva a Hadúrra, aki ugyan már halott, de életem végéig kísérni fog a beteges eszközeivel, vágyaival, a vészterhes röhögésével, véget nem érő kegyetlenségével. Vannak őrült farkasok, vannak, akiknek a világon semmi sem számít, és ez alól Fairbanks sem kivétel.
- Persze, meg olyanok is vannak, akik rá vannak kattanva, főleg közöttünk. – Én nem, meglehetősen tág a fájdalomküszöböm minden téren, korábban sem volt semmi, de az elmúlt húsz év rettentően megdobta a dolgot, így nem túlságosan meglepő, hogy mostanra már túl sok minden nem visel meg. Lelkileg is megedződtem, de a fizikai dolgokat szintre kellene hozni, mert jelenleg minden vagyok, csak komolyan vehető nem. - Egyébként meg, tudod hogy mondják, ami nem öl meg, attól erősebb leszel, és azt kell mondjam, ez nagyon is igaz. – Első kézből állíthatom, de a saját múltamba nem mennék bele, senkinek semmi köze ahhoz, még a hozzám legközelebb állónak is nehezemre esik róla beszélni.
- A rózsaszín bugyi remek ötlet. – Mosolyognom kell, ahogy elképzelem, kétségkívül kreatív a kisasszony, s a magam részéről ezt nagyon is tudom díjazni. Még engedélyt is kap, egyre jobb, ezek után biztos, hogy a kezébe adom a szaditűt, bár szerintem a hímnek meg sem fog kottyanni, de ez már egy másik lapra tartozik. Az nem kerüli el a figyelmem, hogy az őrző hölgyemény jobbára még csak rám sem néz, totál megértem egyébként, fel sem veszem, hisz valljuk be, mégiscsak én döfködöm tűvel, még akkor is, ha nekem ez egy cseppnyi örömet sem okoz. Az ilyen defektusoktól szerencsére megkímélt az élet, és attól eltekintve, hogy majd átszakadok, szerintem üdítő mód normális vagyok az esetek tetemes százalékában.
Hallgatom, mit magyaráz Lester, közben a minta egyre inkább kirajzolódni látszik, vér az egyébként nincs, még az illata sem kezdte el betölteni a teret, talán ha majd a porcosabb bütykökhöz érek, inkább esélyes lesz a dolog, de remélem, akkor is el tudjuk kerülni, lévén Becca már ettől is eléggé kivan, bár egész jól palástolja. Egyelőre azonban bírja, bár én kész vagyok arra, hogy bármikor elkapjam a tűt, talán lebecsüli a képességemet ezt illetően, lévén előbb jönnék rá a testének apró jelzéseiből, a szíve ütemének megváltozásából, esetleg egy kapkodó sóhajból, hogy baj lesz, mint ő maga.
Lévén háttal ülök a hímnek, a produkciójáról lemaradok, de nem is bennem szükségeltetik tartani a lelket, sokkal inkább annak, kinek kacsója kezemben pihen.
- Ami azt illeti, az én életemben elég sok harcmodor szerepet kapott. – Volt időm rá, igencsak sok, és több fajtát is meglehetősen mélyenszántóan sajátítottam el, mindig is úgy voltam vele, hogy a testem fegyver, edzeni kell, miként az elmét pallérozni, s rendelkezzek végtelennek tetsző tárházzal, ha ütközetre kerülne a sor. Nos, most minden vagyok, csak fegyver nem, árnyék csupán, de bízom az idő gyógyító kezében, nincs más választásom.
- Nem nagyon, és el kell keserítselek, a világon mindenki ki fogja használni, hogy nem működik megfelelően az egyik kezed. Már, hogyha nem tornáztatod és edzed rendesen. Védekezni ujjak nélkül is lehet. – Annyi, hogy ráfogni nehezebb bármire is, mert jó eséllyel könnyen kiszabadulnának belőle.
Én is megmosolygom a félremagyarázott közvetítést, de olyan jót nem derülök rajta, mint Becca. Kicsit irigylem, hogy ilyen felhőtlen kacagásra képes, én talán sosem leszek már.
- 1873-ban, mi? – Sandítok rá hátrafordítva a fejem, felvonva szemöldökömet, amilyen hát persze, majd ha ugató kutya leszek jelleggel. Addig a tűt elemelem Becca kezétől, eszemben sincs véletlenül rossz vonalat húzni. - A bajnoki övhöz gratulálok, attól függetlenül, hogy melyik évszázadban lett végül a tiéd. – Az engem vizslató őrző lányra siklik vissza a tekintetem, és végül úgy döntök, miért is ne, kevesebb nem leszek tőle. - 1716. – Biza, szép kerek számhoz érek hamarosan, bár az utóbbi években nem gondoltam volna, hogy megélem, de úgy tűnik, mégis egész szép esélyem van rá. Többek között ennek is köszönhetem, hogy úgy rajzolok, ahogy, rettentő rég gyakorlom már, s nekem még volt módom azokat az eszközöket is kipróbálni, amiket az indiánok használtak ezen a földön, a mai modern kütyükkel már ez is sokkalta könnyebb.
- Rendkívül korrekt hozzáállás.- Ismerem el egy biccentés kíséretében, ó, de mennyien vannak, akik gondolkodás nélkül használják ki a nekik megadatott képességeket, a plusz erőt, gyorsaságot, ügyességet. Nem tartom követendő példának a hozzáállásukat.
- Igazság szerint sejtettem valami hasonlót abból, ahogy forgatod a szavakat – már, ha nem zavar, hogy tegeződünk, elvégre elég sokat fogok a csupasz hátadon melózni. – Szükségem van az élet ezen apró momentumaira, amikor megtanulom újra meg újra, miként nyíljak meg legalább egy keveset mások felé. - Szerintem is érdekes lehet egy előadás az egykor volt pankrátor szájából, az ilyen tagokat imádják a diákok. – Nem akarom én körbeudvarolni, de az látszik, hogy jó arc, és jellemileg is felettébb egyenesnek tűnik, ami azért manapság nem túlságosan gyakori jelenség elkorcsosult világunkban.
- Szépen haladok, de még… nos, reméljük van még annyi története, ami kitesz legalább hatvan percet. Egyébként nem vérzik, szóval most megnézheted. – El is veszem addig a tűt, hagy nézze meg, hogy a felvázolt körvonalak készen vannak, jobbára már csak töltögetni kell, illetőleg felvinni a folytatást a kézfejére.

- Képes lennél a farkas bélrendszerét átvágni és véres fejjel kimászni a levegőre, hogy utána hívd a vadászt, aki kipreparálja egy fél bányányi kaviccsal? Ha a nagyinak vörös a szeme, akkor volt a hegyibringás farkas, aki a biciklit hegesztette az erdő közepén.
A vita onnan indult, hogy veszedelmes vállalkozása-e farkast kenetni magába. Ezen túlléptünk, de azon nem, hogy igazam van. Hogyne lenne igazam? Amikor nincs, akkor van igazán igazam. A meséket bármelyik irányba lehet forgatni, ettől szépek. Mindig van tanulság, mindig más.
- Ha a kacsód összes ujja elveszik a markomban, biztosan mosolyt csalsz az orcámra.
Ez még nem olyan intim téma, ami nem férne össze azzal, hogy a szívemet bilincsbe vertem. Afelől nincs kétségem, hogy szép alkotás készül és ha Becca-nak így lesz nyugodtabb a lelke, mert nehezebb felfedezni a sebét, akkor naná, hogy mosolyogni fogok! Ezen a tavaszon késsel esett nekem - az ő képében maga az első farkasok egyike. Majdnem koporsótöltelékek lettünk, aztán a kórházban megismétlődött a baj. Becca begyűrűzött az életembe, valahogy a része lett. Még vészmadárnak is mondhatnám, bajt hozó bagolynak, hisz már sok zűr keletkezett, mikor minket összefújt a szél. Az ürömben is volt öröm, úgyhogy ez egy termékeny telihold kapcsolat.
- Riley, manapság is akadnak errefelé ilyen ösztönbombák, nem?
Megéreztem ott valamit, valami kis kellemetlenséget. Beszélhetne róla. Becca-val mi egy húron pendülünk, de még a nőstény is odafér a gitárra. Amúgy pedig nem hülyeségnek nevezni, amit a kórházban műveltünk, az valami eszméletlen nagy megbocsátásra utal. Attól a bizonyos holtan élő agresszortól ered a hülyeség, de attól még az.
- Mint a kis hölgy is. Hallja ezt? A Fájdalom Városában élünk - mondom Ms. Calla-nak.
Becca-ra integetek a szemeimet meresztgetve. Itt lakik, ahol kín kínt ér és szeret ezen a helyen élni. Hát mi ez, ha nem mazochizmus? A tetoválástól sem fél, egyre erősebbé válik. Ahogy markolgat, végigfut a fejemen a gondolat, hogy nem a kezemnek kellene a kezében lennie. Á-á, annak az időnek már vége. Amikor az ember kincset talál, egyedi és patinás tárgyat, aminek az eszmei értéke bőven felülmúlja a piacit, akkor nem áll meg minden vásárban. Egy falat játszom ebben a darabban, én támogatom a fájdalomtól becsiccsentett nőt, aki ezért rendkívül hálás.
- Egy másik híres mondás: nem varrhatunk vissza több ujjat, mint ahányat levágtak. Sokat erősödtél, mióta megvolt a vérfrissítés?
A keze gyakorlatilag újjászületett. Ez eléggé övön aluli poén, de nem érzem túlzásnak. A határok arra valók, hogy a kövüket errébb toljuk és a szalagot feszegessük. Szakadásig.
- Hát ha azt szeretnéd, hogy a sárkányom utána lángokból rajzoljon bugyit a fenekedre, akkor csak legyél bátor!
Az biztos, hogy nem tetszene a farkasomnak egy ilyen kiszolgáltatott helyzettel való visszaélés. Riley-ra nézek egy kaján vigyorral, majd kacsintással szólok:
- Akad más színű festék és az ötujjas kesztyűk királynőjénél ezerszer ügyesebb restaurátor, nem igaz?
Ha Becca elkövetné ezt a merényletet, akkor a nősténynek lenne még munkája. Egy tökös pankrátorgatyát kéne varrnia arra a pikkelyes seggre. Természetesen Becca pénztárcájában kellene nyúlkálni. Ennyi huncutság azért szorult belé, akármilyen szentnek is tűnik néha. Maga felé is hajolgat a keze. A történetemnek és a nőstény profizmusának köszönhetően semmi olyan nem történik, ami miatt vízzel való locsolás vagy a hozzátartozók értesítése válna szükségessé.
Nevetek egyet a szóbotláson. Ez fraudi volt, szívből tört fel. Nem zökkent ki, az előadás folytatódik, mert ahogy Freddie Mercury is megmondta, a műsornak mennie kell. Egy kis csekkolás belefér, ellenőrzöm, hogy a közönség ébren van-e még. Ha erősebb hangvételt alkalmazok és véletlenül felijed, az nem az igazi. Riley nagyon koncentrál, most már három tűz között van. Alkot, felügyel és hallgatja a hús-vér rádiót!
- Vagy még ezer kelta mondában és más országokban született történetekben.
Pontosan olyan szimbólumot akartam, amit egyszerűen nem lehet félreérteni. Egy hatalmas lény, barlangok és kincsek őrzője, akinek szűzlányokat áldoznak és félik a nevét.
- Ó, egy harcos amazon területére tévedtünk! Riley, van kedve valamikor egy technikai összecsapásra, ahol nem a mindent elsöprő erőé a főszerep?
Mert a korkülönbség miatt alulmaradnék és mivel barátságos mérkőzésre gondoltam, nem ész nélkül rohannék a muszkli manökennek.
- Ezzel annyiban vitatkoznék, hogy ha vakharcot lehet tanulni, biztosan erre is van példa. A lábmunkán egyébként sokkal több múlik, mint azt gondolnád. Még bokszolóból is van olyan, aki jobbegyenest és jobbhorgot is tud, a másik karja viszont jóformán csak ballaszt. Riley viszont jól mondja, ne az ellenfél jóindulatára hagyatkozz!
Ha talál egy edzőt, aki erre képzi át, ott akarok lenni, mikor fél kézzel vágja földhöz a többieket a tatamin. A történetem osztatlan sikert arat, Becca-nl most buggyannak ki a könnyek, amik már egy ideje dörömböltek a bejáraton, hogy szeretnének távozni. Riley visszakérdezése döbbent rá, hogy a sikertől megittasultan időutazást színleltem.
- Mint tudjátok, három fajta ember létezik. Aki tud számolni és aki nem.
Kaján vigyorral mentem ki magam. Egy jókor elsütött vicc képes feledtetni egy olyan bakit, amiből kiolvasható, hogy valaki elfelejti a születési dátumát.
- Csak 100 évvel később és köszönöm! Ha előbb mondjátok, hozok a könyvtárból akkori sportlapot is.
40 év óriási idő egy sportoló életében, úgyhogy mára már nem olyan vészes a hasonlóság és talán fel sem tűnne sokaknak.
- Tény, hogy öregebb vagyok, mint egy születésem után épült aszfaltpálya - csillapítom le Becca-t.
Riley korát pont ilyesmire tippeltem, de aki konkrét évszámra be tudja lőni, az még nála is korábban született és erre szakosodott vérvonalú kell, hogy legyen. Konkrétan nem találkoztam még ilyen farkassal.
- Amindenit, akkor idén egész évben rázhatja a kardját, kiabálva, hogy "Ez Spárta!" Isten éltesse! Vagy bárki más, akitől ezt várja.
300. Az agresszív, viaskodó életmódot folytató egyedek nem mindig érik meg. Egy álom, hogy majd száz kicsi gyertya mögött még kétszer ennyi áll összesen három körben a J, mint Jó Öreg Bajnok nevű farkas tortáján. Szép álom, ha valóra válik, még erősebb tüdőből fogom majd elfújni az egészet.
- Tulajdonképpen megoldható, ha nem zavar, hogy főként tízentúliságuk végén járók üldögélnek körülötted. A korelnök mindig én vagyok, afelől ne legyen gondod!
Még nyílt nap is akad és olyan előadás, amit szabadtéren tartok. A legutóbbit Anguta szabotálta, de egyébként rendkívül sikeres eseménynek számított. Az a közeg az igazi, amikor az unalom ördögét kell legyőzni. Nekem való, harci küldetés.
- Nem iszom alkoholt, úgyhogy pertunak megfelel majd egy ásványvíz, amiért mindjárt kiszaladok a boltba. Amúgy pedig pengeéles a logikád. Akinek a pucér testével kontaktusba kerülök, annak én is azt mondom, hogy "Kirügyeztél, tavasz. Letegezlek, szevasz!"
Egy apró momentumot kell még kiemelni. Apró, de létfontosságú, akár egy orrlyuk.
- Ez volt a valóság története. A hivatalos verzió viszont egészen mást jelent. Az 1973-as főcím Emilio Maddockról szólt, a washingtoni vasemberről. Lester J. Edison nevű pankrátort nem ismert a sportszakma, csak Fairbanks értelmiségi társadalma. Több személyim volt, mint neked Becca.
Ha a nagy mű elkészül, akkor fogok átrohanni egy kis frissítőért. Addig még hatvan percnyi anyagot kell összeszednem hirtelenjében.
- Hány ujjal mutogatsz, ha valami nem találkozik az elvárásaiddal? - kérdezem nagyon vigyorogva, mikor megkapja a lehetőség a keze megtekintésére.
Résen vagyok, bármilyen bizonytalanság esetén felkapom és óvólag a kanapéra helyezem. Egyéb esetben bekészülök a folytatásra, de a telefonomon keresek aláfestést.
- Összművészeti délután, zenés történelemóra következik!
És bele is kezdek egy újabb mesébe, most a minneapolis-i biogazdálkodás kerül terítékre. Egy Falka, aminek a fő profilja a permetmentes zöldség-gyümölcs. Azt hiszem, kérdésekkel és válaszokkal úgy telik le az egy óra, hogy még marad mondanivalóm. Ritkán fordul elő, hogy keresem a szót, keresem a hangot. Inkább mások szokták keresni a Power Off gombot vagy legalább a volumét tekernék nullára. Általában nem én unom meg a saját hangomat.

Riley, Jay & Becca

Egy kis őrültség Xanax helyett

-Tudod, hogy nem lennék képes, az első pillanatban elájulnék a látványtól. De! Lehet az erdő közepén biciklit hegeszteni, kicsit macerás de megoldható, csak fel kell cipelni a generátort. *Jay úgy keveri a szót, hogy már nem nagyon emlékszem hogyan jutottunk el Piroskáig, de a lényeg, hogy közben jól szórakozunk. Már fel sem veszem a célzásait, és ebben Rileynak is igaza van. Jay is afféle „nem öl meg” része az életemnek és már erősödöm tőle. Vele szemben. *-Sok féle farkas van, ezt bizton állíthatom. Jay viszont mesterfokon űzi az erősítést. *Remélem túllendülünk ezen a „ne fess farkast a kezedre” témán. Értem én, hogy aggódik, és kicsit meg is melengeti a lelkemet, Jay ezen a területen túláradó érzelme, de ha már állatoknál tartunk, makacsabb vagyok egy öszvérnél. *-Vigyorogni fogsz mint a vadalma.*Én mint ösztönbomba. Mókás. Bár gyakran az érzelmeim irányítanak, ezt a jövőben majd kicsit félre kell tennem, egy informátornak készülő őrzőnek hideg fejre van szüksége, ezt egyelőre csak úgy érhetem el ha egy jéggel teli vödröt teszek a fejemre, de rajta vagyok az ügyön, azt hiszem jobban mint a vérfóbia megoldásán. Még nem vitt rá a lélek, hogy elfogadjam Jay egyik fű alatt nyújtott ajánlatát, miszerint vele gyakoroljam eme gyengeségem megerősítését. Nem visz rá a lélek, hogy az erei felvágását kérjem, még ha az az ér hajszálvékony és az ujjbegyében van. *-Na jó, talán túloztam egy kicsit. *Vannak mások rajtam kívül akik többet szenvedtek, és azt hiszem inkább én voltam az aki eddig burokban élt. Kikerültem a való életbe, kissé megkésve de végül megtörtént. Minden megpróbáltatás ellenére azonban jól érzem magam és az összes erre irányuló közhely bennem életre kelt. *-El sem hinnéd mennyit.*Nem vagyok lusta és nem hagyom el magam. Még Egon távolmaradása sem képes arra, hogy begyömöszöljön a sarokba.  Hiányzik természetesen, de ez a távolmaradás most más, most tudom miért nincs mellettem és körülbelül azt is, meddig. Nincs bizonytalanság, tudom mit érez irántam és, hogy vissza fog jönni. Nekem csak meg kell gyógyulnom és maradéktalanul betartom azt amit az orvosok és a gyógytornász mondtak. Egyetlen foglalkozást sem lógok el, és otthon is minden gyakorlatot megcsinálok, talán többet is mint kellene, de ismerem a határaimat és nem feszegetem nagyon, mert azzal is többet árthatok mint amennyit nyerek. *-Szófogadó páciens vagyok.*De tényleg. Sokkal jobban érdekel azonban a saját kezem gyógyulásánál – most és itt – Jay háta és sárkánya és némi pikánsan mókás ötlet, amit sajnos nem díjaz kellőképpen. Nem is értem miért. Pislogok rá ártatlanul majd mikor Riley mellém áll veszem a bátorságot.* -Ugye?! Tényleg Jay, nem is értem miért vagy ellene, a rózsaszín megy a zöldhöz. *Sosem tennék ilyet, az is lehet, hogy megremegne a tű a kezemben és inkább visszaadnám Riley-nak, hiszen ő a profi ebben, de azért szívesen csaltam volna Jay homlokára és halántékára néhány gyöngyöző verejtékcseppet. A „bevetted” fajta mosolyt varázsolom az arcomra Jay-nek. A végén még megtanulok hazudni és erdőbe vinni másokat. Csak ahogy a nagyi mondta, lassan lépésenként kell megmászni a lépcsősort. Ha nem lenne mindkét kezem foglalt, Jay kezét hessegetném el az egyikkel, így csupán szavakkal intem le és meg. A fájdalomtól nem fogok elájulni, ahhoz azért nagyobb kell, hogy eldobjam a tudatomat, azt nem mondom, hogy fakír vagyok és bármit elviselek, de szerencsére még nem ért akkora, hogy emlékbevésődést gátló tettekre sarkalljam magam. *-Ezért szeretném megtanulni. Akkor nem derül ki az első pillanatban, hogy kevésbé használható.*A terv ez, aztán majd meglátjuk találok-e olyat aki ebben is profi, ám ha nem, még mindig itt marad nekem Riley, a sokoldalú tűpiktor. Nem képedek el, biztos voltam abban, hogy nem lehet két vállra fektetni olyan egyszerűen, de van némi előítélet bennem, mert mindezt csak azért gondolom, mert tudom, hogy farkas. Jay kihívása roppantmód tetszik, de az első örömteli lelkesedésem gyorsan vált szerényebb módba, meg sem várva Riley válaszát, mert biztos vagyok abban, hogy rábólint, mindkettejükre nézve – persze felváltva – kérek engedélyt.* -Ha összejöttök, nézhetem? *Első vérig persze, de remélem, ha Jay kikötötte, hogy barátságos és pusztán technikai, akkor nem is lesz vér ami derékba törje a látványosság iránti kíváncsiságomat. Még egy ilyen alkalom nem lesz az életemben, legfeljebb erőszakos és véres. Ha Egon és Jay jóban lennének…..de hát nem, és ezért nem is kérhetem meg őket, hogy technikailag mérjék össze az erejüket, mert abból csak egy véres bosszú lenne. A vége pedig eltiltás, kar és lábvesztés, száműzés, nagy nagy bünti. *-Ó, számos példa van erre a filmekben, valahonnan csak ellesték az ötleteket. Persze sosem lesz belőlem Jackie Chan  vagy Bruce Lee, de egy elvetélt Cynthia Rothrock még talán. Ne izgulj, nem hiszek senkinek.*Több minden is elvonja a figyelmemet Jay életének történetéről, később majd muszáj lesz újra kérnem az egészet, hiszen Riley működése a kezemen, a párbeszéd ide-oda pattogása lefoglal. Bár hallom, értem és felfogom miről beszél, máris kedvenccé előlépett tűpiktorom résen van. Jay viccén felnevetek, aztán ajakbiggyesztve fűzök hozzá néhány picit és jóindulatúan irigykedő szót.* -Hahaha, nagyon vicces vagy. Ugyan már száz év ide vagy oda mitsem számít.* Riley azonban ráver Jay életkorára, és nagyon kerek évszám jön ki amire eltátom a számat. Ép ésszel sem lehet felfogni mit jelent ez, bár nekem Egon életkora is ugyanennyit jelent, sokat és elképesztőt.* -Ezt bezzeg ki tudtad számolni. *nézek Jay-re de a többi a lánynak szól, vagy nőnek, matrónának, öreganyónak….neeeem, még ahhoz is túl öreg.* –Isten éltessen, vagy amit szoktak mondani, tekintve, hogy felnőtt vadállat vagy. *Nos, a tű az ő kezében van és nagyon remélem, humora is van annyi mint tehetsége és nem sértem meg azzal, hogy levadállatoztam. Ha még életben és egészben vagyok, joggal örömködhetek azon, hogy egyszer majd meglátogathatom Jay egyik előadását.* -Én is tízen túli vagyok…Nem! Ne szólj egy szót se! Hadd maradjon meg az illúzió.*Megint csak beleesem a foglalt kezek bilincsébe és csupán a tekintetemmel inthetem meg Jay-t aki minden bizonnyal máris veszi a levegőt, hogy megcáfoljon a koromat illetően. Valóban tízen túli vagyok, jól értettem, hogy ő meg annak a végéről beszélt. Ne, ne szólj száj ne fáj fejed Jay. *-Csak képzeld el ahogy hangmásulásról, toldalékugratásról, fonológiai rendszerről beszél. *Félreértés ne essék, nem vagyok nyelvész, ennyi jutott hirtelen eszembe. Valahol olvastam emlékezetemből kaptam elő, jól hangzik, nem biztos, hogy helytálló. Legalább lesz mibe belekötnie. Ezek után Jay és Riley gyorsan és pikánsan össze is tegeződnek, én csak mosolygok és kivárom a szösszenet és Jay későbbi történetének végét. A szúró fájdalmak enyhülnek, ez azt jelenti, hogy kész vagyok. Nem, nem vagyok kész, csak félig, viszont megtekinthetem és Riley biztosít arról, hogy nincs vér. *-Oké. Tutira?*nem mintha nem hinnék Rileynak, de Jay-re nézek biztosításképp, elvégre ő az ájulásfelelősöm. Mikor bólint, lenézek a kezemre, a várakozás és az izgatottság miatt erősebben szorítok Jay kezére, de biztos kibírja valahogy. Kapok egy ujjas viccet is, amin most nem tudok nevetni de nem is sértődöm meg. A csodálat elkápráztat.* -Hűűűűűű! Ez…egész egyszerűen gyönyörű! Elámulok.*S valóban, még a szám is tátva marad.  PErsze a minták körül vörös színezetű a bőröm és a hegek is erősebb kontúrt vettek fel, de összességében véve álomszép. Nem bántam meg, nem fogom később sem, soha. *-Ezt hogy? Olyan ügyes vagy. Csodaszép!*Még ámulok egy sort, vagy kettőt, addigra Jay zenét is talál és kezdetét veheti a további lazítás, kezelés, alkotás…..és holtomiglan unalom. Nos, nem a farkasok biogazdálkodása az álomtörténetem, közbe is vetek néhány kérdést ami ezen munkálkodást helyi farkasok mindennapi ténykedésébe való behelyezését illeti. Feltételezem ezzel mindkettejük felháborodását kivívom. Sebaj, van párna amit egymás fejéhez vághatunk.*

//Nos az ugrás meg volt, biztos lemegy még egy kör, de én ebből a helyzetből képtelen vagyok zárni, szóval valaki tegye meg helyettem  :vlm:   //

- Az errefeléről nem tudok nyilatkozni, nem rég jöttem ide, szóval nem vagyok még igazán képben. – Máshol… nos, máshol határozottan akadnak, vagy éppen akadtak, de már senki sem fog szenvedni tőlük, és ez az, ami számít. A magam részéről nem szívesen emlékszem vissza, még Einarral sem beszéltem róla soha úgy igazán, és nem tudom, valaha képes leszek-e. Majd kiderül, egyelőre azonban még a darabjaimat rakosgatom össze.
- Nem gondolnám, hogy ez rossz lenne, a fájdalommal meg lehet küzdeni, és ha ez történetesen ott ér bennünket, ahol az otthonunk van, akkor mi sem természetesebb, minthogy ott dolgozzuk fel. – Nekem nem otthonom Fairbanks egyelőre, ám az eldugott sivatagi sátortábor még úgyse volt. Ilyen téren még keresem az igazit, de ami késik, nem múlik, előbb-utóbb meg fogom találni azt a helyet, ahol otthon érezhetem magam a maga teljességében.
Azon csak mosolygok, hogy Becca jó páciens, így van ez jól, ez kétségtelen, tekintettel arra, most ez az elsődleges, amire koncentrálnia kell, hogy minél előbb ismét közel teljesértékű legyen őrzőként. Nem tudom, hogy milyen kilátásokat jósoltak neki, de én a magam részéről szeretek bizakodni úgy általánosságban, anélkül már nem lennék életben.
- Így van. Még egy rózsaszín bugyit is el lehet tüntetni. – Azonban élek a gyanúval, hogy ez pusztán a dolgok humor része, nem hinném, hogy Becca megtenné, elvégre láthatólag kedvelik egymást, ez azonban közel sem egy amolyan könnyed kis orr alá dörgölés, szerintem legalábbis.
- Amint látja, elég leharcolt állapotban vagyok, de egyébként szívesen. – Nem vagyok erőm teljében, az bizonyos, szerintem a vak is látja, hogy betegesen sovány vagyok, a plusz rétegek nem a legbiztosabb megoldás ilyen téren, kiváltképp nekem, aki ugye a kezével dolgozik, azt nem tudom elrejteni, és nagyon meglátszik rajta. - Részemről nézheted, persze! – Engem aztán nem zavar, elvégre, nem véres elkalapálásról van szó, akkor nem lenne esélye ellenem, de nem is szokásom olyanokat megszadizni, akikkel szimpatizálok.
- Nem mondtam, hogy nem lehet megtanulni egy kézzel harcolni, de attól még ha olyannal kerül szembe, akivel nem barátságos mérkőzést folytatnak, ez lesz az első. Jobb, ha nem derül ki egy ideig, hogy valami nem kerek. – Erre tökéletes az is, hogy tetováltat, elvégre a tinta alatt nem egyszerű kiszúrni a varratokat. Becca is tudja ezt, kiderül a szavaiból, ugyanakkor nem tudom, milyen kasztot fog betölteni a jövőben, lehet, még ő maga sem, de hogyha nem harcos lesz – márpedig így lehet, nem is engednék neki -, akkor nem is olyan lényeges, hogy miként szuperálnak az ujjai. Igaz, még informátorként fontosabb, de nem ismerem annyira, hogy megtippeljem, merre szeretné folytatni az útját.
- Ne aggódj, egy évszázad múlva még rosszabb lesz. – Nevetek fel a számolási tudományára, bár ha megkérdezném, hány éves, bizonyosan nem tévedne, a mi életünkben a számoknak egy idő után már csak korban van értelme, visszamenni 100, 200 vagy épp 300 év távolságba gondolatban sem egyszerű. Ez nagyon sokan nem érthetik, Becca is csak részleteiben fogja tudni, ha megérte a száz éves kort, akkor majd talán kapizsgálja, milyen lehet egy farkasnak ezt még x alkalommal megélni. Ettől nem kevesebbek sem ők, sem az emberek, ó, isten ments, csupán másként élik az életüket, hisz nekik nincs annyi idejük, mint nekünk.
- Ez még nem jutott eszembe, de majd sort kerítek rá. – Amúgy fogalmam sincs, miről beszél, de az elmúlt két évtized technikai ugrását nézve nagyjából fél perc alatt megtudhatom, hogy mit takar az „Ez Spárta!” kifejezés. Élek a gyanúval, hogy valami filmből szalajtott gyöngyszem. - Köszönöm. Nos, igen, egy ideje már valóban felnőtt vadállat vagyok. – Mosolyodom el. Miért kellene megsértődnöm? Vérfarkas vagyok, minimum Teliholdakkor szarvast zabálok, sőt, mostanában gyakrabban is, hogy visszanyerjem az elveszett kilóimat. Lesterre is rávigyorgok a tegezésben való megegyezésünk módja kapcsán, nem semmi szójárása van a pasasnak, az egyszer biztos.
- Tutira. – Nem is volt, a kitöltésnél lehet, hogy lesz, ha porcosabb részeket többet macerálom, de egyelőre szerencsére nem kellett ettől tartani. - Szuper! Akkor mehetünk is tovább. – Szívből örülök, hogy tetszik neki, ez azért fontos, mert bizonytalanul ült be a székbe, és semmiképp sem szerettem volna, hogy megbánja. - Nos, volt időm gyakorolni, de egyébként a rajztehetség sem utolsó szempont, máskülönben nehezen hoznék össze bármit. – Kacsintottam rá, és hogyha eleget nézelődött egyelőre, akkor neki is látok, hogy befejezzem.
Már bőven az éjszakában jártunk, amikor Lester háta is elkészült, de ha nem akart máskor is eljönni, akkor egy szuszra kellett az egészet megcsinálni. Kész szerencse, hogy dolgozhattam gyorsabban rajta, mint Beccán, az ügyességem és a gyorsaságom bőven megvolt hozzá, következésképpen nem tartottam attól, hogy hibáznék. Nem szokásom. Egyedül akkor lassultunk be némileg, amikor valóban átadtam Beccának egy tűt, már hogyha komolyan szerette volna, töltse csak ki azt a területet, addig is kiélheti minden szadista vágyát a hímen. Engem mindenképpen szórakoztatni fog.
Végül velük együtt léptem ki én magam is az épületből, és zártam be. Azt hiszem, meg fogom venni a helyet, ha meg tudok egyezni a tulajjal, igaz, még Einarral meg a Falkával egyeztetnem kell róla, de ami késik, nem múlik. Egy saját üzlet létrejötte komolyan sokat dobhat azon, hogy idetartozóbbnak gondoljam magam.

//Nagyon szépen köszönöm, a lassúságom ellenére imádtam a játékot. Nem tudom, ír-e még valaki ide, hogyha nem, akkor majd kiabáljatok, és kérek rá zárást. ^^//