Karakter teljes neve: Chelsea Hudson Becenév: Chelsea, Chels Álnév: Lauren Kenneth Faj: Vérfarkas Falka:Őslakos Mentalitás: Domináns Titulus: Kanguyak Nem: nő Kor: 121 Születés helye és ideje: 1892. szeptember 8. Alaszka, átváltozás : 1914. május 9. Foglalkozás: fényképész, másodállásban túravezető, jövőbeli étteremvezető Védőszellem neve: opcionális Mágiaérzékenység:nincs Vérvonal: Tupilek >> Eska, a hajnali köd >> Rufus Cavendish >> Sebastian Hoffmann >> Chelsea Hudson
Apa: Frederick Hudson - halott Anya: Gretchen Hudson - halott Testvérek: - Egyéb hozzátartozók: -
Zaklatott és idegen. Vannak sebek az életben, amikről jobb, ha nem beszélünk, mert soha nem gyógyulnak be igazán. Bármit teszünk, az emlékek kísértenek éjszakánként. Túl sok minden történt vele az elmúlt években ahhoz, hogy meg lehessen érteni, mit miért tesz. Néha túl nagy a káosz. Az elmúlt években, mióta nem húzzák egyre lejjebb a sárbilincsek, megértette, hogy nőnek született, nem pedig áldozatnak. Vannak az életnek szépségei, amiket élvezni kell. A vonzerő is ezekhez tartozik. A férfiak néha pedig igazán naivak tudnak lenni. Mint a kisgyermekek, akik elé a fagylaltot tartják. Bármit megtennének érte. Magányos éjszakánként azonban még mindig nehezen hajtja álomra a fejét. Kísértetek járják tiltott táncukat, szeme előtt. Rémképek, amik mindig vele maradnak majd. Képek, amik a retinájába égették magukat. De a változás szele megérintette. Vagy éppen megégette? Ízig-vérig nővé vált, akiről, csak saját maga tudja, hogy mi a gyengesége. Mert ez a világ, már nem érdemli meg, hogy titkokat osszon meg.
Hatalmas, világra csodálkozó zöldes szempár. Olyan, amiben egy másodpercre el lehet veszni, ha belenéznek. Amiben érdemes elveszni. Csábító, telt cseresznyeajkak, rebbenő szempillák. Hosszú haja sötétbarna tincsekben hull háta közepéig, a napfény némi vöröses színt kölcsönöz neki. Vékony nő. Nem látszik rajta ereje, a külső szemlélőnek biztosan nem. Óhatatlanul törekszik a tökéletességre, talán a lelki sebeket próbálja palástolni vele. Ruházatát illetően csinos darabokat visel, ügyesen kombinálja a színeket egymással. Tudja, mikor mit kell, vagy illik felvenni, ám, ha a figyelmet akarja felhívni magára, nem fogja vissza magát.
Farkas alakban
zene az előtörténethez
„A sorsomat most hogy vonszoljam én, egymagam?”
Rég kezdődött. Túlságosan rég. Valahol az emlékeim, a szivárványhártyán túl égik, lassú táncukat. Megvillannak az árnyékban, apró festményekként tündökölnek elmém falán. Vannak, amiket bár ellepett volna a fojtogató sötétség. Atlasszá válni nehéz, legurítani a bolygót, pedig még nehezebb. Azt hiszem megtettem. De vannak lidércek, amiknek kapálódzó karmaik, éjszakánként, még mindig mély sebeket ejtenek. Azt hiszem, szállingózik a hó. Lassan. Puhán.
Nem választhatunk sorsot. Bár sokszor jólesne, valahogy ebben az életben lehetetlen. Hiába a halhatatlanság, létező, nem létező béklyói. Mesélhetnék arról, hova születtem. Mesélhetnék arról, miket tettem és miket tettek velem. Talán kellene is, hogy megértsd, mi az a káosz, amit oly mohón nyomok el lelkem zúgó viharában. Mesélni fogok. Azt hiszem, készen állsz rá. Ha nem, kérlek, fordulj vissza és ne nézz rám. Ha elítélsz, csak tekinteted ne égesse a retinám. Menetelj hát tovább, az élet láthatatlan seregében. Légy, fekete katona. De ne sebezd tovább, porcelán szívemet.
Néha, örülnék, ha veled tarthatnék. Menetelnék, egymásba font karjainkkal, a leereszkedő, pókhálófinomságú ködben. Nem így lett.
„Az árnyékom hogy lépjem át? „
Még mindig esik a hó. A fátyol függönyökkel keretezett, feketéllő üvegek mögött ülve figyelem, ahogy puhán megtelepszik. Odakint sötét van, éjszaka. Nálam is csak egy lámpa pislákol, lágyan megvilágítva a szoba sarkát. Mindig álmodoztam. Álmodoztam arról, hogy mi lett volna, ha másként alakulnak a dolgok. Mi lett volna, ha máshova születek, ha nem a legendák árnyékában nevelkedem, ha … de aztán mindig rá kellett jönnöm, hogy ezek a „mi lett volna, ha? „ kérdések, nem vezetnek sehova. Igazán sehova. Csak visszataszítanak a gondolatok világába. Most mégis megint ugyanitt tartok. Van egy kérdés bennem, ami nem hagy nyugodni. Elhittem a hihetetlent, tagadtam a tagadhatatlant, és most nem maradt más bennem, csak egy aprócska, aranyszövésű szál, amivel azt bizonygatom magamnak, hogy erős vagyok. Igen. Azt hiszem, erős vagyok. Nem tudtak megtörni az elmúlt évek. Teljesen nem. Észre se veszem, hogy egész eddig, benn tartottam a levegőt. Ijedten fújom ki, hogy felfrissítsem tüdőmet, egy újabb adag oxigénnel. Friss levegőre van szükségem. Kitárul az ablak, ami mellett, éjszakai bagolyként gubbasztok. Lenézek az emeletnyi magasságba. Kell egy lehetőség! Kell a lehetőség! Emlékszem, amikor először találkoztam Sebastian Hoffmann-nal. Fiatalok voltunk. Soha nem gondoltam, hogy valaha, pont az ő segítségével találom meg az utamat a világban. Vagy éppen az ő mérhetetlen dühe által. De, van úgy, hogy olyan emberek segítségét kell elfogadnunk, akikre a legkevésbé sem számíthattunk az életben. Ilyenkor meg kell tagadni magunkat, fel kell szegni a fejünket, nevetni a világon, borzasztóan nevetni. Mert, csak így élhetünk túl egy-egy fontos döntést. Maradni mindig könnyebb a saját kis világunkban, mint kilépni oda, ahol fúj a szél és esik az eső. Maradni mindig könnyebb.
- Láttad már, hogy ez a rózsa kék? - De hát piros! - Kék! - Piros!
17 éves voltam, már nem gyerek, de én kéknek láttam azt a rózsát. Nevethetsz. De tudod miért volt olyan egyedi? Mert én annak akartam látni. Próbáltam olyannak elképzelni, amilyen sosem lehet. Csupán egy ígért illúzióval, amit soha nem váltottak valóra. A rózsám, sose változott kékké. A remény pedig, valamiért mindig megmaradt. Az esély, hogy egyszer meg tudok változtatni valami igazán fontosat az életemben. Igazán érdekes. Valaki vagyonra vágyik, boldogságra, én pedig a tudatra, hogy erős vagyok és olyan dolgokat tudok véghez vinni, ami változást hoz az életembe. Szomorú. Miért is nincsenek egyszerű kívánságaim? Az emberek ugyanis nem változnak meg csak úgy, a tények, tények maradnak, a kívánságok eltűnnek. Elröppennek, pont akkor, amikor csak megszületnének. Bár velük reppenhetnék egyszer. Mint a madarak. Csendesen, suhanva, élvezve a szellő lágyságát, a Nap melegét. Sebastian sosem volt a barátom. Akkor ott, gyermekként eldőlt, hogy nem lesz részese a játékomnak, amit játszani óhajtok. Mert már akkor elkezdődött. De néha napján, meghallgatott, nem adott tanácsot, ó sosem adott tanácsot. Akkor még nem láttam rajta az uralom iránti vágyát, a hajthatatlan egóját, a kegyetlenséget a szemeiben. Azt hiszem meg kellett volna látnom. Ha egy kicsit odafigyeltem volna rá, minden másként alakult volna az életemben. [/left]
„Ha rád zuhan egy zord világ, hogy bírnád el gyönge vállal?”
Mindez 104 évvel ezelőtt történt. Sebastian pár évvel később olyan világot mutatott nekem, ami vonzott, hívott, duruzsolt. Részévé váltam. Miért engem választott? Talán a tanácstalanságot érezte bennem, vagy a vélt gyengeséget. Lehet, hogy a hamuszín szemei varázsoltak el és azért bólintottam rá, fel nem tett kérdésére. Az életem megváltozott. Olyan fordulatot vett, mint a rossz horror filmekben. Sebastian kimutatta foga fehérjét. Állati ösztöneit. El lehet nyomni magunkban a hatalom iránti vágyunkat? A felsőbbség érzetünket? Milyen lelki seb bír rá, hogy bántalmazz egy védtelen nőt? S engem milyen erő bírt rá, hogy elfogadjam sorsomat?
„Hogy törjek szét egy glóriát? […]A szép üveggömb összetört…”
"Velem szemben állt. Szemeim csodálkozva, tág rémülettel rebbentek felé. Nem volt már se angyalszárny szemöldök, se cseresznye ajkak. Csak a borzadalom, a félelem. Ahogy szám széle megremegett, lecsordult egy vércsepp. Smaragdszín árkot hagyott maga után. Lemoshatatlan, örökké fájó sebet. Tudod…vannak hegek, amik nem gyógyulnak. A lelki sérülések ugyanis sokkal rosszabbak, mint a fizikai bántalmak. A pokol tárogatja kapuit, amikor terrorban tartanak. Nekem nem érkezett el a tisztítótűz. Abban a pillanatban biztos, hogy nem. Erős szorítás, kegyetlen, néma hangorkán. Fájdalom? Ugyan…túljutottam rajta, amikor először megtörtént. Tépázott hajtincseim beleragadtak elmosódott, vádlón összeálló könnycseppjeimbe. Többször történt meg az, aminek soha nem szabadott volna. Eltörött a glóriám.”
Nem tudom pontosan, hogy mennyi ideig tartott a bántalmazásom. Egy idő után, nem számoltam a napokat. Csak sodródtam az árral. Teltek a napok. Lassan, fájdalmasan. Reménykedtem benne, hogy véget ér a sosem érdemelt szenvedésem. Megtörtem. Kínokkal telve. Egyszer, magam sem tudom miért, elérkezett megváltásom napja. Nem a lidércek szólítottak a pokol kapujából, sokkal inkább a falka tagjai tették gyógyító kezüket, sebesült szívem helyére. Felszabadítottak. Keblükre ölelték vérző, megcsonkított szárnyaimat, próbáltak újra szállni tanítani. Az emlékek mindig lehúztak. Választanom kellett…meghalok, vagy adok egy új esélyt magamnak. Az utóbbi mellett döntöttem.
„És száz cserép közt sebzett szívvel állsz, tétován.”
Egy új világ tárult elém. Egy olyan világ, aminek lágyságát évek óta nem éreztem. Nem húzott vissza a reménytelenség, a fájó sebek. Újjá kellett születnem. Óráról órára, napról napra, hétről hétre. Voltak éjszakák, amiket az ellenségemnek sem kívánok. Amikor rémálmokban kísértettek saját, eltorzult emlékeim. A vér szaga. A saját véremé. Tudtam, hogy soha nem fognak igazán megszűnni, feledni ezeket lehetetlenség. De eltompítani, valahova, az elmém jégpáncélja mögé, el tudom rejteni.
Elérkezett az idő, amikor úgy éreztem, hogy bizonyítanom kell. Magamnak és a falkának. Kanguyak akartam lenni. Olyan személy, aki megvédelmezhet másokat azzal, ha meg meri szerezni a kellő információt a falkának.
Eltaposott, szelíd virágból váltam, sebet ejtő, tüskés rózsává. Virágzó, illatozó, veszedelmes fenevaddá. El kellett fogadnom nőiességemet, a természet adta vonzerőt, meg kellett tagadnom sebeimet, a roncsot, amit teremtőm szelleme éjszakánként, mohón kísértett. Fel kellett szegnem fejemet, szembe kellett néznem a valósággal. Az életemmel. Először reszkettem, akárhányszor férfi közelébe kerültem. Aztán, már csak a szemem ijedt csillogása árult el. Végül…olyan maszkom született, ami nem engedte, hogy bármilyen érzelmemet megvilágítsa a Nap, átható melege. Vádló könnyeimet felszárította a szél. Szívem darabjait pedig összeszedtem.
A jelen? Néha átláthatatlan. Mint például most is. Csak ülök az ablakban, figyelem az utcán tekergő árnyékokat. Vizes hajamat, óvatos mozdulatokkal fésülöm ki. A lágy fény megvilágítja a szemeimet. Már nem ijedt, sokkal inkább eltökélt. Valóságos. Mégis úgy érzem, mintha ezer dologról tudnék mesélni. Elfeledett, homályba vesző történetekről. Talán így is van. Talán. Már nem akarok mesélni. Cselekszem.
Érzem a szagokat, amiket a szél hoz. Mintha, az egyik, fűszeres, zamatos aroma, a betolakodók bőréről reppenne felém. Ideje lenne rendet tenni ebben a városban. S, ha Sebastian emléke az, ami erőssé tett, akkor fejet hajtok rémségeim előtt. Nem árthatnak és nem dacolhatnak. Nincs számukra köztünk hely. S, hogy mi erre a biztosíték? Én.
Még mindig hull a hó. Véresen.
„Az árnyékod hogy léped át? A múlttól búcsút hogy veszel?”
Amiket szeret: fahéj, parfüm, merengés, csokoládé, fehér liliom, vörös rózsa
Amiket ki nem állhat: emlékek, almalé, egyedüllét, slampos ruhák
Rövidtávú célok: a falka méltó tagja maradni, megtalálni a nyugodt boldogságot
Középtávú célok: Feljebb lépni a hierarchiában, nyitni egy aprócska vendéglőt
Hosszútávú célok: Elűzni a betolakodókat, bővíteni a vendéglőt, megtalálni álmai otthonát
Forrásmegjelölés: google a barátom volt. Régóta kerestem olyan oldalt, ahol nem 2 soros reagokkal játszanak, tegnap fél órás keresgélés után, bedobott titeket. Hirdető: Staff által meghirdetett.
A történetedben remekül szemléltetted a karakter belső világát és vívódásait, de egyértelműen utaltál rá, hogy a külvilág felé teljesen mást mutat. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a játékaid során ez miben és hogyan fog majd megnyilvánulni! Ezzel a zenével, amit választottál hozzá, igazán megérintettek a soraid, élveztem olvasni, könnyed volt, mégis tartalmas, szépen megfogalmazott. Szóval nálam nyert ügyed van, örülök, hogy ránk találtál és bízom benne, hogy sokáig maradsz nálunk.
A hirdetés minden kritériumát teljesítetted, a történeted rendkívül igényes, így amellett, hogy elfogadlak, ezennel megajánlok neked egy Díjnyertes jelvényt is erre a karakterlapra. Legyen ez köszönet és motiváció egyben
Az avatarfoglalásod én elintézem, mostantól csak annyi a dolgod, hogy birtokba vedd a játékteret, ha már ennyien várták az érkezésedet
Kezdőlap
Régóta kerestem olyan oldalt, ahol nem 2 soros reagokkal játszanak, tegnap fél órás keresgélés után, bedobott titeket. 
