- Jaj, az ördögöd bocsánatáért esedezem! Vigyorogtam egy nagyot a barátnőmre, bár én nem tartottam épp sátáni fajzatnak, hacsak nem a fantasztikus vicceiről beszélünk, mert azoktól fáj az ember feje rendesen, még részegen is. A véleményemet ezzel kapcsolatban azonban már kinyilvánítottam korábban, nem ismételném magam, akkor sem esett jól Pandorának, hogy nem értékeltem szerinte kellőképpen a szerinte csodálatos viccét. Erre vigyorognom kell, de mivel egész este azt teszem, szerintem a kutyának sem fog feltűnni, nemhogy P.S.-nek. - A mondás így van, de hülyének érzem magam, mert fogalmam sincs, mire érted. Azért, azt nem hinném, hogy olyan süket és vak lenne pasiügyek terén, hogy kívülállónak tartsa magát, de inkább nem megyek bele a dologba, ha megmagyarázza, úgy jó, ha meg nem, maximum hülyén halok meg, mondjuk, szerintem ez mindenképpen meg fog valósulni így is, szóval nem aggódom különösebben. Egész jól eltáncolgatok, de nem igazán nézem a felhozatalt, nem is tudom, miért, de úgy érzem, úgysem lenne köztük olyan, aki valóban tetszene nekem, és lenne értelme akár csak beszélgetnem is vele. Nem vagyok maximalista, és megakadt a szemem befele jövet pár tetszetős férfi egyeden, egyszerű megérzésről van szó, mi szerint nem éri meg a fáradtságot. Maradok inkább annál, hogy jól érzem magam a barátnőmmel, nem görcsölök rá semmire, elengedem magam, aztán lesz, ami lesz. Más nem, majd fogjuk egymás haját odakinn, ha sok lenne a pia. Nem mintha gusztusom lenne ilyesmire, nem is szoktam ennyire túlzásba esni, de fene tudja… Mondjuk, szerintem még életemben nem sikerült ennyire lealjasodnom, és nem is most akarom elkezdeni. - Tudod mit, hagyjuk a pasikat, táncoljunk! Én mondjuk nem látom, hogy mögöttem egy pasi nagyban kacsintgat már a barátnőmre, a jelek szerint kiszúrta, bár a mozgását nem nehéz, meg azt sem, hogy itt díszelgünk középen. Mindenesetre, én nyugiban táncolok tovább, és jól érzem magam, elvégre, elsősorban ezért jöttem.
- Úgy értettem, hogy vígan hablatyolok bele a pasi ügyeidbe, főképp mivel nem a saját életemben kell turkáljak így. Mondhattam volna úgy is, hogy nem a saját seggemmel verem a csalánt, de az eléggé úrinőtlen lett volna. - vigyorodom el. Nem, mintha úgy nem lenne az, hogy most mégis kimondtam, de cseppet sem érdekel. Még úgy sem, hogy épp a “seggemmel” szónál kavar be a dj valami halkabb számot, így kiabálásom totálisan jól hallható. Egyébként már magam sem tudom, hogy mire mondtam a kibices mondást. Vagyis nem nagyon tudom körülírni, hogy miért is csúszott ki a számon. Nem nagyon foglalkoztat amúgy sem, hogy mikor mit beszélek, így tequilázva meg pláne nem. Szóval nem Naomi lehetne az egyetlen, aki hülyén hal meg, ha nem tudja meg, hogy mire gondoltam. Halok vele én is, pláne, mert nem gondoltam túl azt a mondatot. Na, még szerencse, hogy nem hallom a gondolatait, mert fenemód undorítónak találnám őket. Van az a dolog, amire én senkiért nem vagyok hajlandó, na és ez a hányáshoz való asszisztálás. Meg persze nem is gondolom, hogy ilyen mélyre süllyednénk, azért három kupica Tequilától még nem áll meg az élet, főleg nem jön a róka, hogy ilyen rettentően stílusos legyek. Szóval nah, összességében tényleg hál’ istennek, hogy nem vagyok gondolatolvasó. A fenének lenne szüksége arra, hogy így a földre rántsa a valóság. Jó nekem a táncolás ködében lengedezni, semmiféle hajfogdosásról nem akarok hallani. - Jó a szó, tesó! - idézek egy számomra klasszikusnak számító filmet, a 10 dolog, amit utálok benned-et. Igaz, hogy valószínűleg a dolognak nem lesz akkora a poénfaktora, hogyha Naomi nem látta a filmet, s nem ugrik be neki az idézet. Mindegy, már kimondtam, szóval vissza nem tudom szívni, marad hát a remény, hogy nem észrevételezi azt sem, hogyha jó hülyének néz. Részemről ejtve a pasi téma, elvégre nélkülük is élet az élet, sőt. Remekül érzem magam Naomi társaságában, szóval ha jól belegondolok nem is kell nekünk egy csepp férfi sem. Táncolni a csajok is tudnak egymással, méghozzá pikáns módra is, hogyha úgy hozza a sors. S hogy most a sorsot én irányítsam, be is bizonyítom a gondolatmenetem helyességét azzal, hogy csípőriszálva közelebb óvakodom Naomihoz, s hogyha hagyja, akkor egyik lábammal belépek a lába közé, ezzel késztetve őt is arra, hogy felvegye az én ritmusom, s csípőn szinkront ringjon a zene ritmusára.
i- Miért, tán úrinő lennél? Böktem oldalba vigyorogva a csípőmmel, nyilván nem volt az, mint ahogy én sem, úgyhogy nem igazán fogadtam el ezt a kifogást. Mindenesetre, jót mulattam a dolgon, bár a mai napra vélhetőleg nem lesz okom panaszra jó hangulat tekintetében. Örültem, hogy összehoztuk ezt a napot, mert igencsak szükségem volt már a lazításra. - De legalább már mindenki tudja, hogy nem vered vele a csalánt. Öltöttem nyelvet, én mondjuk helyette is zavarba jöttem, szóval nem gond, vörösödtem is, még jó, hogy egészen sötét volt. Az már tuti, hogy minket ma estére már megjegyeztek, P.S.-t legalábbis halál biztos. Felvonom a szemöldököm a szövegelésére, és csak megcsóválom a fejem, nem neki szól, magamnak, mert halál biztos vagyok benne, hogy tudom, hallottam már, biztos valami filmben, de basszus, ha itt csap belém a gömbvillám, akkor sem fog eszembe jutni, hogy hol. Így inkább szó nélkül hagyom a dolgot, mert bizony nem akarok már megint cikiben maradni, elég volt mára abból. ÚRISTEN! Most komolyan? Elsüllyedek P.S. Hát miért csinálod ezt velem? Igyekszem leplezni mélységes zavaromat, és megpróbálom elengedni magam még ebben a helyzetben is, de istenem, lesír rólam, hogy ez nekem mennyire újszerű, és mennyire nem vagyok én. Próbálom ám felvenni a ritmust hősiesen, de csak arra tudok gondolni, hogy egymásnak feszülnek a combjaink, és érzem, hogy egy rakás szempár ránk szegeződik. Te jó ég. Oké, kétségtelen, hogy innen mi nem megyünk úgy el, hogy ne emlékezzenek a jelenlétünkre. Az biztos, hogy pillanatok alatt megy ki a fejemből, hogy ide tulajdonképpen pasizni jöttünk. Nem sokáig tudjuk azonban produkálni magunkat, meg tán a környezetet provokálni, mert bizony hirtelen minden fény kialszik, a zene egészen sejtelmes halkra változik, és én tudom, mi jön, hisz itt dolgozom, sokszor tapasztaltam már a jelenséget, de álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer a részese leszek. - SZABAD A CSÓK! Kiabálja bele a DJ a mikrofonba, és én már érzem is, hogy egy kéz a csuklómra fonódik, hogy magához rántson valaki. Csak felnyögni van időm, pedig de szívesen közölném vele, hogy ne merészelje, mert isten bizony tökön rúgom, már érzem is az ajkait az ajkaimon, lendül a térdem, de akkor történik valami nagyon-nagyon fura. Hirtelen egészen máshol vagyok, fényes nappal, körülöttem mindenütt csak havat látok, a bőrömön mindösszesen egy vékony nyári ruha van, mezítláb állok, mégsem fázom. Kezek fonódnak a derekamra, bizsergeti tagjaim az érintés, olyan érzésem támad, mintha már nagyon rég várnék erre a pillanatra. Belesimulok az ölelésbe, sodródom a pillanattal, s hagyom, hogy a hozzám képest rendkívül fiatalnak tetsző fiú megcsókoljon. Elveszek, úgy tűnik, megnyílik alattam a föld, ujjaim megtalálják a barna hajzat kósza tincseit, beletúrok, mintha vágynék a tapintására. Kicsit esetlenül suta az egész, mintha csak két gyerek próbálgatná, milyen is csókolózni, mégis tökéletesnek találom. Légyszomjjal küszködök, mikor vége szakad, ajkaim kiszáradtak, s csak arra vagyok képes, hogy belenézzek a szürkéskék szemekbe. Hallom a madarak csiripelését, lágy, hűvös, kellemes fuvallat simít végig a bőrömön, megcirógatja az arcom, táncra hívja vörösségem, s mikor képes vagyok elszakadni a tekintetétől, hogy körbenézzek, észreveszem, hogy kitavaszodott. Nem győzök ámulni, ám mikor visszapillantanék a fiúra, már nincs sehol. Mikor újra kigyúlnak a fények, P.S. csak annyit láthat, hogy egy idegen pasi emel fel a földről, én pedig ájultan heverek a karjaiban. Az illető egyébként nagyon is helyes darab, bár most egészen riadtnak tűnik csórikám. Rögtön odalép a barátnőmhöz, és mintha kötelezőnek érezné, elkezd szabadkozni. - Fogalmam sincs, mi történt vele, egyszerűen elájult… Tanácstalannak tűnik, és elég hülyén fest a dolog a tánctér közepén, az biztos.
- Mért, tán nem vagyok? - tettetem a megrökönyödöttet, s még végig is pillatok magamon megjátszott riadalommal, keresve az úrinős öltözékemet. - Ah, csúf élet! Hát elvesztettem önmagam! - húzom még egy kicsit a színjátékot, hogy aztán egy nagy nevetés robbanjon ki belőlem a végére, s hagyjam is a fenébe az egészet. A sötétben nem látom Naomi vörösségét, de nagyon tetszene, ha látnám. Imádom, hogy őt mennyire könnyű zavarba hozni, s főleg az nagyon szimpatikus benne, hogy mindezek ellenére mégis benne van a poénkodásban, s nem játssza meg magát. Ha elpirul hát elpirul, de felveszi a ritmust, s visszanyal a fagyi, ahogyan mondani szokták. Nagyon kedvelem a csajt. A DJ felkiáltását hallva menten ökölbe szorul a kezem, ez amolyan feltételes reflex nálam. Táncolni szeretek, bulikban jól elvagyok, de nekem aztán mindenféle idegen ne dugja a számba a nyelvét egy tánctér közepén, mert akkor ütök. Érzem, ahogyan erős karok fonódnak derekamra, s már fordít is maga felé valaki. Érzem lihegésének közeledtéből, hogy ez most aztán készül valamire, de mivel állati sötét van, nem igazán tudom belőni, hogy hová is kéne bepancsolnom ahhoz, hogy ne tudjon lekapni. Szerencsémre a másik fél sem lát semmit, így kapok egy suta, nyálas puszit az arcomra, ő pedig egy csattanós pofont szintén az arcára. Kiterjesztett tenyérrel kétlem, hogy ne találtam volna el a megfelelő ponton. A szidalmaival mit sem törődve igyekszem visszafordulni a sötétben Naomi felé, ám ekkor felkapcsolódik a villany, s a dolgok eléggé furcsa folyásirányt vesznek. - Mi a..? - csúszik ki a számon az elharapott kérdés, s már viszket is a tenyerem. Érdekel is engem, hogy helyes darab-e a riadt tekintetű, vagy sem, első gondolatom azl, hogy valamit biztos csinált Naomival, s ha ez így van, azért lakolnia kell! - Mit műveltél, te barom? - kérdezem kiabálva, mit sem törődve azzal, hogy szól-e a zene vagy sem, hogy hangos vagyok-e vagy sem. Az sem érdekel, hogy valószínűleg oktalan a felháborodásom, mert ha ő taszította volna naomit ájulásba, akkor nem emelgetné itt nekem ilyen bűnbánóan a karjaiba. Bár az emberi perverzió határtalan, azzal is tisztában vagyok. - Vigyük ki! - adok alább a szidalmazásból, s az alpári kocsis helyett a parancsosztó őrmestert bújtatom elő bőrömből. Láttam befelé jövet valami kanapészerű ülőalkalmatosságot, hát arra szaporázom a lépteimet, s nagyon remélem, hogy a hordár sem rest utánam jönni, s lefektetni a kanapéra Nonót. - Hozz egy pohár vizet! - adom az újabb parancsot, se légyszi, se puszi, se pá, se nyalom a szád. Nincs kedvem udvariaskodni, aggódom. Annyit nem ittunk, hogy beájuljon tőle, de akkor meg mi történhetett vele? Amint a srác elorientálódik vízért, én magam letérdelek Naomi mellé, tenyeremet finoman az arcára simítom, s megpróbálom eszméletre simogatni az arcát. Nem pofozkodom, elvégre nem vagyunk ellenségek, szóval maradnak a szavak, s a simítás. - Naomi! Hahó! Hallasz? - kérdezek, s hiába tudom közben, hogy mekkora marhaság az egész, akkor is felteszem ezeket a kérdéseket. ~Valószínűleg hall, jah. ~ Szemforgatok tehetséges önmagamra. Jobb ötletem viszont nincsen a szövegelésen kívül momentán. Remélem a vizes ember hamar ideér.. Tudni akarom, hogy mi a tosz történt, de komolyan!
A magam részéről nem tudnám megmondani, mennyi idő telik el, míg eszméletem tova reppen tőlem, szegény srác meg, aki a karjába kapott, úgy meg van zavarodva, hogy csak na. Láthatóan a rendesebbig fajtából való, sokan inkább P.S. kezébe nyomtak volna, akár elbír, akár nem, kezdjen velem, amit akar. - Nyugi… nem csináltam semmit, épphogy hozzáértem, már össze is esett. Sok minden elmondató rólam, de nem mérgezett a szám. Kicsit talán morcos, sőt, igazából nagyon, jogtalannak érzi a vörös némber felháborodását, viszont értem meg aggódik, úgyhogy egyelőre nyeli a békát, ki tudja, meddig. Végül megindul Pandora után, és a mutatott alkalmatosságra egészen finoman letesz. Csórikámnak nem sok ideje van felocsúdni, már küldik is el vízért. Megy azonnal, bár bizonyosan az is közrejátszik sietségében, hogy nem akaródzik neki P.S. villámló tekintetének kereszttüzében leledzeni. Megértem. A magam részéről olyan érzés, mintha aludnék, semmi különös, és hiába kergetem a korábban látott srác képét, nem lelem, ami nagyon is zavar. Szeretném újra látni, és igen, megcsókolni is, még ha olyannyira nem is jellemző rám, hogy ilyesmit tennék idegenekkel. Nem, nem tenném, még a gondolattól is pironkodnék. A képzeletemben könnyű, ott mindent szabad, senki sem tudja, mi zajlik le odabenn. Nem tudom, hogy végül P.S. szavai segítenek, a simogatása, vagy egyébként is magamhoz térnék, de lassan kinyitom a szemeimet, és pislogok párat. Hála az égnek, hogy félhomály van, nem hunyorgok, mint egy vakond a felszínen. Bamba, fáradt mosollyal pillantok a barátnőmre hát, és nem igazán értem aggodalmas vonásait. - Persze, hallak. Ám szavaim után rögvest szökik is ki belőlem egy kérdés, ami jelen helyzetben nem igazán lehet meglepő, elvégre, fogalmam sincsen arról, mi végre fekszem a kanapén. - Mi történt? Próbálok meg rögtön felülni, ez a furcsa nyugi valahogy nem kenyerem, de viszonylag belátom P.S. terrorizálása nélkül is, hogy ez még nem megy nekem. Visszaszédülök hát fekvő helyzetbe, és sóhajtok egy nagyot. - Elájultam, mi? Kérdezem csalódottan, lemondóan, fáradtan. Túl sokszor esik ez meg mostanában, ha nem utálnám annyira a kórházakat, kivizsgáltatnám magam. Csak kérdésem után kezdem összerakni a széthullott puzzle darabjait, és dereng fel, mi is előzte meg a földre vágódási kísérletemet. S lám, olyannyira megszokott vörösödésem már üti is fel ismét csúf fejét. Eme képre érkezik meg a hős lovag a pohár vízzel, és nyújtja is rögtön P.S.-nek. - Jól vagy? Ne haragudj, nem akartam rád hozni a frászt! Szabadkozik rögtön, és szívesen elmondanám, hogy az ég világon semmi köze hozzá, de valamiért úgy érzem, ez nem lenne túlságosan okos dolog, így ehelyett inkább kegyesen elfogadom a bocsánatkérést. - Nyugi, semmi baj, megvagyok, biztos csak leesett a vérnyomásom. Természetesen ez nem igaz, vagyis, biztos leesett, csak épp nem azért, mert egy idegen a számban óhajtott volna matatni a nyelvével.
- A száddal kapcsolatban az sem nagyon érdekelne, ha árokzsírral kented volna be. – morranok még mindig nem túl kedvesen, kicsit sem törődve azzal, hogy miféle némbernek tart az illető. Éppenséggel azon kívül, hogy Naomi hogyléte felől aggódom, nem nagyon foglalkoztat semmi más. Ha nem itt találkoztunk volna a sráccal és nem ilyen körülmények között, akkor talán képes lennék kedves is lenni vele, de ez most nem az a játék. Amint ellibben vízért, én magam Naominak szentelem minden figyelmemet. Ha hívő lennék, még egy imát is megeresztenék, de mivel irtózom a papoktól és az egyháztól, így azért erre mégsem vetemedem. Csak egy mélyról jövő, megkönnyebbült sóhaj marad nekem, amikor Nonó végre kinyitja a szemeit. Hála az égnek! Nem, nem istennek. Az azért túlzás lenne. - Maradj veszteg! – intem le, amikor fel próbál ülni. Szerencsére nem kell bevessem a teljes meggyőzési arzenálomat, rájön ő magától is, hogy nem annyira működőképes a dolog. Míg pedig Naomi eljut odáig gondolatban, hogy nekem van igazam, igyekszem válaszolni a kérdésére. Már amennyi fogalmam van a válaszról. - Nem nagyon tudom. Jött ez a szabad a csók című mutatvány, aztán amikor újra világos lett, már csak azt láttam, hogy egy nyálasképű idióta emel fel téged a földről, s csak pislog, mint hal a szatyorban, mert nem tudja, mi is lett veled. - nem, még mindig nem enyhültem meg a srác irányába. Ez világosan ki is derül őt illető szavaimból. Hogyha esetleg nem akar tovább időzni kettősünknél – a víz idehozása után – akkor én ugyan nem fogom marasztalni, de ha mégis tátani akarja a száját, hát tátsa, annyira érdekel, mint körmöm alatt a piszok. Részemről nem több, mint egyszerű tereptárgy. - El, igen! Ez veled gyakran megesik? – kérdem enyhén oldalra billentett fejjel. Amennyiben a válasza igenlő lesz, úgy kénytelen leszek előkeresni magamban az orvosi énemet, s elküldeni kivizsgálásra. Mondjuk azért remélem, hogy nemleges lesz az, amit mond. Nem szeretném, hogyha kiderülne, hogy bármi baja van. - Nekem inkább felment volna egy ilyen akciótól, de ahogy érzed! – kicsit hihetetlen számomra, hogy leesett a vérnyomása egy csóktól, de ráhagyom, nem akarok vitatkozni vele. Inkább a dolgok praktikus oldalát igyekszem megközelíteni. - Szerintem elérkezett az ideje annak, hogy hazavigyelek. Ha elég erős vagy ahhoz, hogy felkelj, akkor akár indulhatunk is. Nem hiszem, hogy szükség van még egy kis bulizásra.. Némiképp kellemetlenül érzem magam, mert picit úgy érzem, hogy az én hibám ez a nagy ájulás, elvégre világosan megmondta, hogy nem szokott bulizni, pláne nem inni, én meg voltam olyan tulok, hogy betámadtam azzal a tequilával. Bennem ugyan már semmi hatása nincs, a tánc is kivitte belőlem az alkoholgőzt, de ha az nem lett volna elég neki, akkor az aggodalomtól iztos távoztak a maradék mámorfelhők is elmémről. - Pihenj kicsit, elmegyek a kabátunkért! – szólok, majd ha a srác még mindig nem ment arrébb, úgy a kegyeire bízom Naomit, hogy vigyázzon rá. Arra már csak képesnek kell lennie, elvégre, ha meg akarta csókolni, akkor biztos tetszik is neki, egy kis törődés meg csak nem lesz majd ellenére. Csak vissza ne éljen a helyzetével, mert nyakon találom vágni majd! Pár perc múlva vissza is térek a két kabáttal felszerelkezve, nem volt sor a ruhatárnál. Befelé már nem nagyon özönlenek, de késő sincs annyira, hogy haza akarjon vonulni a nép, szóval mondhatni, hogy szerencsém volt. - Köszi! – eresztek meg némi udvarias gesztust a srác felé, de ebben benne van az is, hogy „tűnj már el!”. Akármilyen szofisztikált formában, de benne van. - Hívhatom a taxit? – kérdem Naomit közben, s ha rábólint, úgy már tárcsázom is. Mivel közelebb jöttünk a bejárathoz, itt már van térerőm. Amennyiben sikerül Naomival kieveznünk a taxiig, úgy hazavitetem hozzá magunkat, kifizetem a sofőrt, s felkísérem a lakásba barátnőmet. - Ha szeretnéd, maradok.. – jegyzem meg tétován. Nem akarom én őt zavarni, ha pihenni akar, hadd pihenjen, de ha azt választja, hogy maradjak nála, úgy mindenben a segítségére leszek. Aggaszt ez az ájulás-dolog, de egyelőre nem érzem alkalmasnak az időt, hogy firtassam az okait. Majd később, ha már Naomi is jobban néz ki, s nem lesz olyan fehér, mint akit lemeszeltek.
//Részemről mehet a zárás a reagodban, ha te is benne vagy! Nagyon köszi a játékot, szuper volt! //
A nyálasképű idiótán azért elmosolyodtam, bár szegény srác biztosan nem találta volna hízelgőnek, de hát ez engem pont nem érdekelt. Legalábbis most hidegen hagyott, hogy kinek mi a nyűgje. Nem nagyon vagyok oda ezekért az ájuldozásos esetekért, akkor sem estem ennyit földnek, mikor állapotos voltam. - Kicsit többször, mint szeretném… Sóhajtok fel, és azt nem fogom hozzátenni, hogy jah, minden alkalommal, amikor képek villannak fel a fejemben, mert az tuti fix, hogy nem normálisnak nézne. Valamilyen szinten nem tévedne, de ez azért határozottan nem a jó arc módjára fura kategóriába esik, én meg nem szeretném, hogy esetleg ezért elkezdjen kerülni. Meg úgy egyáltalán, az ilyesmiről nem beszélünk senkinek, jobb megtartani magunknak. - Oké… sajnálom, hogy elszúrtam az estét, nem így terveztem. Nézek bűnbánóan a barátnőmre, és nagyon utálom magam a dologért, mert tényleg szerettem volna jól kibulizni magam, és az este nagyon szuperül indult, nem is értem, hogy siklott ki ennyire. Most meg egyszerűen nem bírok kiverni a fejemből egy tök ismeretlen arcot. Kezdem kicsit kattantnak érezni magam. Amíg elmegy a kabátunkért, csak pislogok ki a fejemből, akkor veszem észre, hogy a srác még mindig ott van, és most kíváncsian pislogok rá, nem, határozottan nem hasonlít arra, akit láttam. Most már ez lesz? Mindenhol azt az arcot fogom keresni? Áhh, a fene vinné el… - Tényleg nagyon sajnálom! Kárpótolhatlak valamivel? - Mondtam, hogy nem a te hibád, szóval nem szükséges. Talán még megszólalt volna, de P.S. visszaérkezése minden gondolatát elfeledtette szerintem, és egy halk, hát akkor sziasztok kíséretében eloldalgott. Mondhatnám azt, hogy sajnálom, de határozottan nem ez volt a helyzet. - Persze, hívd csak nyugodtan. Bólintottam, és most már tényleg megkíséreltem a felülést, és még úgy bújtam bele a kabátomba, majd ha már mehettünk, kivánszorogtam, bár már negyed annyira sem éreztem magam cefetül. Otthon azért már jóval komfortosabban éreztem magam, és ez látszott is. Milot is meg tudtam kicsit dédelgetni, de egyértelműen a hálóm felé veszem az irányt. - Csak… egy kicsit. Lehet, jobb lenne. Ha elaludtam, vidd el a pótkulcsom, az is fel van akasztva a kulcstartóra az ajtó mellett. Nem akarom én kihasználni a jóindulatát, de most tényleg nyugodtabb lennék, ha itt lenne addig, míg el nem alszom, mert hátha addig támad még valami leküzdhetetlen akadály előttem, mint mondjuk kimenni a mosdóba, vagy egy pohár vízért…
- Repülőgépből tandemugrás közben? Hűlök el némileg, mer az ugrás az egy dolog, akkor a fotósnak fix helye van, tud fókuszálni, játszani az idővel, de ha ő is ugrik, az már egészen más tészta. Lehet, hogy én maradtam le valamiről nagyon, akkor nem ártana utánajárnom a dolgoknak, de őszintén kételkedem benne. Egyelőre azonban ennyiben hagyom a dolgot, nem akarok amatőrnek tűnni, ha valami egyértelmű nem szúrta ki a szemem, de őszintén kételkedem abban, hogy tandemugrás közben minőségi reklámfotók születhetnének. - Az biztos, hogy szuper lehet, én is szívesen kipróbálnám. Vallom be mosolyogva, bár nekem minden extrém dolog jöhet, benne vagyok akármiben, szóval, ha valaki őrültségre vágyik, kopogjon be hozzám nyugodtan, nem fogom elzavarni. Ebben hasonlíthatunk, Sofiatól is hasonló energiákat érzékelek, szóval úgy sejtem, jól ki fogunk jönni hosszútávon is. - Jah, a vadnyugaton. Helyeslek nevetve, nyilván ő is tisztában van vele, hogy nagyon is feltűnő, ezt nem kell neki ecsetelnem, szóval egyértelműen poénnak szánta a megjegyzését, amire én rá is teszek egy lapáttal. Még ha nem szóltam volna előre, azt mondom, oké, manapság minden helynek van honlapja, rájöhetett volna, hogy a country nem azért country, de élek a gyanúval, hogy még akkor is be merte volna játszani ezt a szerkót. Nem lepne meg. A fizetést persze nem feledtem el én sem, nem volna kellemes, ha utánunk szaladna csápolva valaki, hogy de nem rendeztük a számlát… - Így van, az én kis szerelmem. Széles mosolyom, és persze energiáim is elárulják, mennyire szeretem a kicsikét, szerintem illik hozzám, olyan vad, akárcsak én, a tűzpiros pedig tökéletesen illik a szenvedélyességemhez. - Sokáig tartott, mire megszereztem, de annál nagyobb volt az öröm, amikor végre sikerült. Nem azért, mert nem lett volna rá pénzem, hanem viszonylag ritka darab, nem gyártották halomra, épp ezért értékesebb is, nekem azonban már eszmei értéke van, soha nem adnám el, akkor sem, ha már nincs rá szükségem. - Akkor irány a diszkó. Feldübörög a motor, és el is hajtok a Club elől, mi tagadás, páran már a kocsit lesik Sofia öltözéke helyett, nem csoda, figyelemfelkeltő darab ez is.
- Hú, de jó lenne, ha belefutnánk Sarahba, isteni jó arc, imádom. Jegyzem meg, mikor bejutunk a diszkóba, volt egy kis sor, de nem vészes, pár kisfiúcska még előrébb is engedett minket, itt már kétségkívül sikere volt a másik nőstény öltözékének, legalábbis elég sokan fütyültek utána. Ez annyira nyomi reakció volt véleményem szerint, hogy félelmetes, de kivételesen nem ugattam be senkinek, hisz nem nekem szólt. - Ő vezeti a helyet a… lányával. Adtam végül meg a választ, és bár ebben a hangzavarban szerintem a kutya nem hallotta volna rajta kívül a kölyköt sem, de azért nem kockáztattam. Mikor már hallottuk a zenét, ringott is a csípőm rendesen, atya ég, nagyon régen nem buliztam, már el is felejtettem, hogy milyen. Remélhetőleg, most bepótolok mindent némi segítséggel. Mivel táncolni vágyott Fifi, így nem keresek asztalt, egyből a tánctér felé veszem az irányt.
Nem tart sokáig az út, de hát Fairbanksben nincsenek is nagyon távolságok ugyebár, pláne mondjuk ha Los Angelessel akarom összehasonlítani, vagy egyéb nagyvárosokkal, ahol eddigi életem során volt már szerencsém megfordulni…. és hát elég sok ilyen hely van. A sor hosszú, de nem vészes. Álltam már sokkal hosszabb sorban is –konstatálom magamban, mikor odaérünk. A ruhám úgy tűnik osztatlan sikert arat a jelenlevők körében. Még az autóban feltettem a fejemre a kalapot, mert nem akartam összenyomni azzal, hogy nekidőlök a hátammal, meg aztán elég kényelmetlen is lett volna úgy utazni. Hátra pöccintettem kicsit a fejemen, hogy rendesen kilássak a karimája alól, majd a srácokra vigyorogtam, akik előrébb engedtek minket. Nem foglalkoztatott a fütyülés, se a beszólogatások. Ehhez is hozzászoktam már, bár kétségtelen, hogy általában olyankor szoktam utánam szólni, amikor felismernek, és egy közös fotót, vagy autogramot szeretnének. Valahol élvezem, hogy az Egyesült Államok ezen kicsiny szegletében nem vagyok még annyira ismert, mint máshol. Legalább tudok fesztelenül járni-kelni, nem ugrik elő minden második bokorból egy paparazzi. - Sarah? – Kérdezek vissza. Nem ismerős a neve. Persze vannak Sarah ismerőseim, de a falkán belül eddig még nem találkoztam Sarah nevű nösténnyel, és feltételezem, hogy farkasról lehet szó, ha Emma külön kiemelte, bár lehet az is, hogy rosszul tippelek. A ruhatárban nem adok le semmit, mert nincs mit leadnom. A kalap „széria-tartozék”, szóval marad a fejemen. Taylor Swift egyik dalának a feldolgozása dübörög a hangfalakból, amit az emelvényen álló DJ kever éppen. Farkasomnak köszönhetően még ebben a hangzavarban is tökéletesen ki tudom szűrni Emma hangját, ezért értem amit mond. Szóval igazam volt, ez a Sarah tényleg vérfarkas. - Akkor biztos felbukkan valamelyikük… - Mondom. Legalábbis ha nekem lenne egy hasonló szórakozóhelyem, nyitvatartási időben igyekeznék bent tartózkodni. Erről jut eszembe, hogy el kellene most már kezdenem keresni tánciskolának való helyet. Na de! A hely és az idő nem alkalmas most arra, hogy ilyeneken törjem a fejem, hiszen kikapcsolódni jöttünk ide. Emma a tánctér felé navigál, én pedig nem ellenkezek, hiszen bulizhatnékom van. Az csak egy dolog, hogy táncos vagyok, és minden nap mozgok… de csak egy sima edzés, és gyakorlás nem ugyanaz, amikor valaki kikapcsolódni megy el. A kettő két külön dolog. Elég rég „tomboltam” már szórakozóhelyen… heti egyszer legalább el szoktam járni, de amióta itt élek, még nem voltam… Szóval most kihasználom a lehetőséget, na meg a kellemes társaságot. Pillantásom lesiklik Emma ringó hátsójára, elvigyorodok a kalapom alatt, majd ahogy a táncparkettre lépünk, én is nekiállok rázni…
Amióta megkaptuk a helyet, gyakran itt töltöm az éjszakáimat - is. Napközben mindenféle papírmunka, áruszállítás, leltárazás és habár itt vannak a munkások is, jobb szeretek magam is itt lenni. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindent én csinálok, de talán a dolgozók szemében is jobb fényben tűnik fel egy olyan főnök, aki maga is aktívan kiveszi a részét a dolgokból. Aztán persze itt van Yvonne is, ha nem lenne, tuti beleőrülnék a rengeteg melóba. Van, hogy mindketten bent vagyunk, de akad olyan is, hogy csak az egyikünk és ilyenkor általában felosztott munkarendben dolgozunk. Egyik este az enyém, a másik az övé és szerintem ez így tökéletesen rendben is van. Van, hogy a pult mögött állva serénykedem én is, imádom a pörgést, imádok koktélokat keverni, arról nem is beszélve, hogy a bókoló részeg faszik igencsak mókásak tudnak lenni. Na meg amilyen dolgokat néha kitalálnak, az eszmélyetlen. Előfordul olyan is, hogyha elhúzódik a papírmunka, akkor az irodámban ücsörgök és csak a kamerákon keresztül figyelek, de ez igencsak ritka, mert hiába a hangszigetelt fal, azért a dübörgésnek hála nem túl nyugodt a környezet. A harmadik eshetőség, hogy valamerre kószálok, táncolok, ha ismerőst látok, vele riszálok, vagy csupán a tánctér felett a korlátra támaszkodva, koktélt szürcsölve figyelek mindent és mindenkit. Erre az estére a legutolsó opciót választottam, bár lassan mozdulni kell, mert az italom rohamosan fogy. Amikor azonban megpillantok egy ismerős arcot, egészen felvidulok és áldom az eget, hogy a mai napot pont én vállaltam el. Nocsak, régen látott ismerős.. Akaratlanul is felvillan a kép a lelátóról, no meg a hatalmas kivetítőről, az elcsattant csókról.. Ó, micsoda szép együtt töltött idő volt az. Ajkaimra pimasz kis félmosoly gördül, az üres pohár az asztalon koppan, én pedig lefelé indulok, hogy megkörnyékezzem a két nőstényt. A másikat nem igazán ismerem, de ami késik, az nem múlik és ha Emmával van, akkor csak jó arc lehet. Legalábbis remélem. Bár szó, mi szó, távolról láttam csak a ruháját és kissé.. furcsának tűnt, de az vesse rá az első követ, aki nem vétkezett. Átnyomakodom a táncoló tömegen, hogy kettejük közelébe férkőzzek, igyekszem úgy közelíteni, hogy Emma mögé érkezzek és ne szúrjon ki. Pajzsom természetesen felhúzva, nehogy energiám áruljon el. Képtelen volnék csak úgy odaállítani hozzájuk, az egyrészt nem is én lennék, másrészt pedig.. fel kell eleveníteni a csodás pillanatokat. Egyik kezemmel markolok bele a formás kis popsiba, hogy közelebb hajolva köszöntsem. - Helló, szivi - búgom a fülébe, remélhetőleg nem kapok visszakézből pofont, mindenesetre felkészülök rá, de nem hinném, hogy Emma ennyitől kiborulna, pláne egy ilyen helyen. Visszahúzom mind a fejem, mind a kezem, nevetve lépek mellé, hogy puszit nyomva az arcára üdvözöljem immár normálisabban is. - Sarah volnék. - Biccentek mosolyogva a másik nősténynek is, de nem ragozom túl a bemutatkozást, most szerintem nem azért vagyunk itt. - No had lássam, mit tudtok. - Szélesedik a vigyorom, ahogyan én magam is elkezdem riszálni, hol az egyiküknek, hol a másikuknak simulva kissé. - Ha pedig kifáradtatok, azt hiszem jöhet majd a ház ajándéka - jegyzem meg még mielőtt túlságosan belemerülnénk a táncolásba, pillantásom a pult felé siklik, majd kacsintok a lányok felé. Tényleg meghívom őket pár italra, de előtte tényleg táncoljunk, elvégre gondolom ők is amiatt jöttek.
- Jaja, dögös, nagypofájú, és nem kicsit erős szőke. Jellemzem a nőstényt, elég jól ismerem már, elvégre sikerült szétkapnunk egymást egész csúnyán, aztán volt egy randink a hoki meccsen, véletlenül… nos, annak azért híre ment, hiszen leadták a tv-ben is, de mit bánom én, sosem tagadtam, hogy bírom a nőstényeket is, erről Jenny tudna a legérzékletesebben beszélni. Noha az is biztos, hogy mostanra már mindketten elég sokat változtunk. Már én sem borulok össze bárkivel egy liftben, mondjuk, Castor eszét szíves örömest elvenném ilyen téren. A kocsi már megvolt, eléggé bejött neki a dolog, szóval szerintem ezzel sem lőnék túlságosan mellé. Mindenesetre ez még a jövő zenéje. Szóval, a lényeg, hogy újabban nem igazán tud senki annyira az ujja köré csavarni, hogy bármit akarjak tőle, legyen szó férfiról, vagy nőről. Én még ritkábban bulizom, mióta beindult a stúdióm, plusz úton-útfélen magányosokba botlom, egyszerűen nem tudom őket kikerülni, valami radarom van rájuk, vagy fene tudja. Szóval relatíve sokszor leledzem darabokban, és nem mondhatnám, hogy örvendek a dolognak. Szóval most nekem sem kell kétszer mondani, hogy rázzam csak, táncolok, hagyom, hogy elsodorjon a zene, bármiféle szörnyeteg is szóljon éppen, nem minden felel meg kényes ízlésemnek, de táncolni attól még a legtöbbre lehet. Egészen addig, amíg valaki meg nem markolja a hátsóm, fordulnék meg, hogy lekeverjek egyet neki, de még mozdulat közben felismerem a hangját, hát legyen, a kövér ludakat szeretem, úgyhogy a mozdulatból annyi lesz, hogy ráfogok a tarkójára, nem eresztve, és egy röpke csókot lopok tőle, felelevenítve a hoki meccsen történteket. Nem húzom sokáig, és még a nyelvemmel sem pofátlankodom ajkai közé, de ennyi játékosság azt hiszem kell, ilyen vagyok, és ha már mással nem is, de tán a nőkkel megengedhetem magamnak az ilyesmit. - A falra festett ördög. Kacsintok rá vidáman, Sofiára rábízom a bemutatkozást, mindketten nagyobb lányok nálam, szóval megoldják az ilyesmit. Egyébként sincs kedvem túl sokat dumálni, táncolni annál inkább. Megy is ház rendesen a műsor, élvezem, bár a ruhám talán ide már túl puccos, de mit bánom én, maximum némi betekintést nyújthat majd pluszban egy-egy forgásomnál. - Most már nem tudom eldönteni, hogy ördög, vagy angyal. Kuncogok, a simulást nem bánom, mondjuk az tuti, hogy ezzel a műsorral rövid úton szemet fogunk szúrni, de kifejezetten ez sem mozgatott. Higgyék csak azt, hogy részeg libák vagyunk, akik leszbire itták magukat, előfordul jó párszor egy-egy szórakozóhelyen, nincs ebben semmi, csak épp sokan sajnálják, hogy nem lehetnek részesei. Én sem vagyok rest olykor az illedelmesnél közelebb ólálkodni a csípőmmel, sem Sofia, sem Sarah felé, előbbiről sejtettem eddig is, hogy két kapura játszik, utóbbiról viszont tudom, hogy benne van minden ökörségben, s egyébként is ő kezdte a fenékbemarkolással.
Az említett jelzők nem rémítenek meg, még csak meg se botránkozok rajta. A nagypofájút rám is mondták már nem egyszer, és azért van annyi önkritikám, hogy ne kérjem ki magamnak. Tényleg nagypofájú vagyok… ha nem így lenne, akkor ki kéne találni, mert a nem is én lennék. - Dögös szöszi? Szeretem a dögöket… - Húzódik kaján vigyor az arcomra. Szeretem falni az életet, és ha már hosszúra nyúló élet adatott meg nekem, miért vonnám meg magamtól a jót? Próbálom magamból kihozni a legtöbbet, és minden napomat úgy élni, mintha az lenne a legutolsó. Sose értettem azokat, akik bepunnyadnak, és csak úgy elvannak. Embereknél még oké… de farkasoknál… hát, ki tudok akadni az ilyeneken. Nemhogy élveznék ezt a létformát. Mintha csak gondolatolvasó lenne a DJ, úgy keveri be Taylor Swift után Britney egyik számát. Nagy sláger volt ez két évvel ezelőtt, amikor sokan tényleg azt hitték, hogy közeleg a világvége. Még egy koreográfiát is csináltattak velem rá egy show-hoz. Na… ha én bulizni járok, akkor kedvemre tombolok… kikapcsolódok. Ami azt jelenti, hogy nem fogok komplett koreográfiákat lenyomni, ezzel mindenki figyelmét magamra terelve. Azért az amatőr lötyögés szintjére se süllyedek le… de nem viszem tényleg túlzásba a dolgot. Nem vagyok az a környezetét, és társaságát földbetipró típus… pláne akkor nem, ha társasággal megyek bulizni. Persze egy hozzáértő tekintet kiszúrhatja a mozdulataim mögött rejlő profizmust, mert ezt nem tudom levetkőzni magamról. Rám lényegében lehet azt mondani, hogy előbb tanultam meg táncolni, mint járni… mert amióta az eszemet tudom, táncolok… mozgok… sportolok… cirkuszban ténykedtem… az egész életemet áthatja a mozgáskultúra szeretete. Emma mögé érkezik egy szöszi… bár látni nem látom ahogy belemarkol a fenekéből, de kezének mozdulatából sejtem, hogy épp mi zajlódik le ott fartájékon. Leplezetlenül vigyorodok el. Vigyorom pedig még szélesebbé válik, amikor meglátom Emma reakcióját. Hoppácska… hacsak a radarom nem csal meg, akkor egyrészt ő az emlegetett „szamár”… ráadásul valóban nem egy szívbajos alkat. ~ Ha legközelebb én is ilyen üdvözlést szeretnék, már tudom hova kell markolnom. ~ Jegyzem meg, pofátlanul fonva körül energiáimmal Emmát, hogy incselkedve megcirógassam vele farkasát. - Szia! Sofia… - Érintem meg cowboy kalapom szélét, s laza… kacér kacsintással üdvözlöm a nőstényt. Egyre jobban úgy érzem, hogy jó választás volt részemről az Upper… persze Emma érdeme is, hogy ide jöttünk, hiszen ő említette meg a helyet a lehetségesek között. Van akiket feszélyez a tömeg, a lökdösődés, de én kifejezetten szeretem az élet hullámzását a diszkók forgatagában, ahogy mindenki a maga módján próbálja érezni, átérezni a zenét. Kezeim lazán emelem a magasba, miközben a zene ütemére mozgatom a csípőmet, majd gyorsabban dübörgő ütemrésznél úgy rázom meg a seggem, mintha teljesen külön életet élne a testemtől. Farizom-munka kérem szépen. Én is hozzádörgölöm magam Sarah-hoz, lábai közé belépve jobb lábammal teszem rá csípőjére a tenyerem, miközben mélyen magamba szívom kellemes illatát, hogy elraktározhassam magamban. Emmának oldalvást fordulok, úgy simulok hozzá… s lököm neki csípőmet játékosan a csípőjének, majd vigyorogva fordulok is tovább, egy futó érintéssel simítva végig Sarah felém libbenő szöszi tincsein…
Emma reakciójára csak még szélesebbre szalad a vigyorom. Azaz szaladna, ha nem csókolna meg. Hohó, álljon meg a nászmenet! Mármint nem olyan gyorsan! Nem hagyom én ám, hogy olyan tessék-lássak kis szájrapuszi legyen belőle, másik kezem siklik a tarkójára, hogy az általa tervezettnél egy kicsivel azért tovább marasztaljam. Ha már belekezdtünk, csináljuk rendesen. - Személyesen - biccentek Emma megjegyzését követően, nos, úgy tűnik én volnék és ha sejtésem nem csal, jókor toppantam be, pláne, hogy a megjegyzésből arra következtetek, volt már rólam szó. Ajánlom is, reméltem, hogy mély nyomot hagytam a nőstényben a hokimeccsen, mert hogy én nem felejtettem el, az egyszer tuti! Sofia bemutatkozása igencsak kedvemre való, széles mosoly kúszik ajkaimra a kacsintást látva. Azt hiszem jó választás volt, hogy csatlakoztam a társasághoz, az meg mindenképpen pozitív, hogy Emma hasonló kaliberű nősténykével érkezett. Már csak az kellett volna, hogy Sofia becsmérlő pillantásokkal illesse a bevonulómat, azt hiszem akkor nem is maradtam volna túl sokáig. Majd kezdődik a tánc, szavaknak itt nincsen többé helye. Riszáljuk ám rendesen, én minden ökörségben benne vagyok, az sem zavar, amikor Sofia belép a lábaim közé, csípőmre sikló kezén máris ott az enyém, ahogyan én is mindent beleadok a mozdulat kiteljesedésébe. Hol egyikükhöz dörgölöm magam, hol a másikukhoz, kezem hol fent, hol lent, esetleg valamelyik nőstény csípőjén. Azt hiszem felhívtuk magunkra a figyelmet, de egy cseppet sem érdekel. Fogalmam sincsen, mennyi ideje riszáljuk már magunkat, amikor indítványozom, hogy ideje inni is valamit, mert porzik a szám. Verejtékcseppek csillognak a homlokom, a lányokat a pult felé terelem, ahol aztán a mögötte állót magamhoz intem. Amint észrevesz, egyből jön, a morgolódások nem érdekelnek, magasról teszek rá, hogy ki mióta áll már a pultnak támaszkodva, hogy megkaphassa az italát. Én vagyok a góré, ennyi jár, nem? Én a magam részéről rövidet hajtok fel, a lányok is azt kérnek, amit szeretnének. Ekkor érkezik mellénk az egyik biztonsági őr, hogy szükségük van rám, valami galiba adódott, szóval mennem kell. Tipikus, amikor végre jól érezném magam, mindig közbejön valamit. - Elnézéseteket kell kérnem, de sajnos a munka elszólít. Igyatok, amit csak szeretnétek, mindent a ház áll, ennyivel tudlak csak kárpótolni titeket. Aztán máskor természetesen pótlunk majd - kacsintok szavaim mellé és biztosítom a pult mögött álló lánykát, hogy ennek a két nőszemélynek a fogyasztását ma én állom, kérjenek nyugodtan bármit. Még egy drágalátos mosoly Emmáék felé, majd a biztonsági őr társaságában távozom tőlük.
// Ne haragudjatok, hogy ilyen gyorsan ki is íródtam, de reagolási sebességemet nézve csak feltartalak titeket, amit pedig nem szeretnék. Szóval köszöntem a játékot és bocsi még egyszer! <333 //
Azt meghiszem, eddig is biztosra vettem, hogy bírja a dögöket, szóval nem lepett meg a dolog. Saraht véleményem szerint bírná, őt nehéz nem kedvelni az olyan fajtáknak, mint amilyenek mi vagyunk. Nekem sem sikerült, pedig nem jövök ki jól a nőkkel. Vele azonban elég egyedi módon indult az ismeretségünk, no jó, bevallom, sokakkal indul úgy, hogy egymásnak megyünk, de nagyon is kevesekkel folytatódik úgy, hogy egy hokimeccsen adjanak el minket leszbikus házaspárnak, és a csókunkat közvetítse a tv. Érdekes, mennyire messzinek tűnik már az is, úgy értem, Castorral bár nem vagyunk kimondottan egy pár, de rajta kívül azóta nincs senkim, mióta ismerem, és tudomásom szerint neki sem, legalábbis nem éreztem még rajta más nőstény szagát. Épp ezért egy ideje nem keresem a kalandokat, és nem is találnak meg, nem mondom, bőven lett volna lehetőségem, példának okáért ott volt Rocky, aki meglibbentette némi kis ágybeli tornaóra lehetőségét, és szerintem Sofia fejében is megfordult már ez-az. Csak azt nem tudom, hogy én ezzel mit szeretnék kezdeni. Sarah most sem hazudtolja meg magát, és egészen korrekt csók kerekedik az üdvözlésemből, amit csöppet sem bánok, szeretem az ilyen pikáns pillanatokat. Sofia mentális üzenetére elmosolyodom, érdekes logikai következtetés, annyi szent. ~Jah, fenéktapira csókolok, de csak nőket, szóval ne hirdesd.~ Csacsogom vissza kedélyesen, az tuti, hogy ilyesmit bőven megengedek magamnak a saját nemem tagjaival, ha már pasikat nem csókolgatok csak úgy, legalább nőkkel hagy éljem ki a dolgot. Ez már persze az én hülyeségem, nekem a csók már jelent valamit, már a férfiakkal, romantikus érzéseket nem tudok elképzelni egy nő irányába, persze, elszórakozom velük, ha úgy adódik, Jennyről is határozottan fantasztikus élményeim vannak, de valahogy nekem úgy nem teljes a katarzis, ez van. Kár, mert azt sem hiszem, hogy egy nő össze tudná törni a szívem, viszont egy férfi… Hagyjuk is. Anyám, ez a nő aztán tud rázni, mármint, az tök tuti volt eddig is, hogy igencsak formás a lökhárítója, de ezt nem tudtam volna csak úgy elképzelni, az ilyesmit látni kell. Ennek dacára sem támad kisebbségi komplexusom, nem vagyok táncos, közel sem tudok úgy bánni ilyen téren a testemmel, mint ő, de ez engem nem zavar. A simulós, dörgölődzős mókában benne vagyok, szeretem az ilyesmit, azt az illúziót, hogy itt akár bármi is lehetne, a vér forralását, még ha nem is feltétlenül a sajátunkét. A pult felé vonulván azért körbenézek, nem mondhatnám, hogy hatás nélkül maradt a kis műsorunk, a fejem rá, hogy szinte bármelyik kant simán berángathatnám a mosdóba, nem lenne problémája a dologgal. Ám ilyesmi egyáltalán nem áll szándékomban. Felhajtom a rövidet, ami részemről csakis whisky lehet, ez mostanra szerintem már valami rossz beidegződés, vagyis inkább jó, mert imádom, de nem nagyon vagyok hajlandó mást inni. - Ne már…. Fakadok ki, mikor kiderül, hogy a szöszinek mennie kell, még le is biggyesztem az ajkaimat, pedig olyan jól éreztem magam így hármasban. Sebaj, Sofiával sem volt hiba az esténkben, szóval nincs itt semmi baj. - Jah, valamikor találkoznunk kellene, mikor ráérsz. Jól esne már valami őrületes ereszd el a hajamat, bármiféle baromság, ami megfordulhat a fejünkben, és semmi olyan, amiről a pasik, vagyis konkrétan egy, eszembe juthatna. Végül intek, mikor távozik, majd kértem még egy kört. - Hát, legalább a pia ingyen van ma este, bár velem ilyen téren nagyon rossz lóra tett, irtózatos mennyiséget vagyok képes elfogyasztani. Kuncogok, aztán ha megkaptuk a szeszt, Sofia felé emelve fel is hajtom gyorsan. - Szólj, ha menjünk vissza táncolni! Amúgy, azt hiszem, kinézett magának egy egész pofás barna, legalábbis le sem veszi a szemét a hátsódról. Mondjuk, azután a risza után nem is csodálom. Pillantok rá egy kacsintás kíséretében, aztán nyújtózok egyet, mert úgy érzem, jobbról túl nagy a nyomás a pult köré furakodók részéről, viszont oldalba vágni senkit nincs kedvem…
Sok dolog van, ami beszabályozza az életünket, viszont vannak dolgok, amikkel kapcsolatban senki se parancsolhat nekünk. Ilyen például az is, hogy mennyire legyünk az erkölcs bajnokai. Sose zavart, ha valaki a társaságomban elütött a társadalom által felállított „normális” mértéktől. Minden relatív. Én hedonista vagyok, semmit nem tagadok meg magamtól, ami jó… meg nem is érdekel mások véleménye különösebben. Nekem így jó, én így érzem jól magam. De ahogy tapasztalom, nem csak én vagyok ezzel így. A csókra csak vigyorgok, és egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy meglepődtem, vagy zavarba jöttem tőle. Már csak emiatt is felfigyeltek ránk páran azok közül, akik a környezetünkben táncoltak. ~ Klassz! Nem fogom… ~ Vigyorgok elégedetten az orrom alatt. A hely, és az alkalom nem alkalmas arra, hogy a szöszi nőstényt jobban megismerjem, de ami késik, az nem múlik. Biztos lesz még rá alkalom, hogy összefussunk. Annak kifejezetten örülök, hogy egyre több farkast sikerül megismernem. Amikor Chicago-ból eljöttem, mindenkit ismertem, aki ott volt. Ugyan azt tudtam, hogy nem a falka egésze cuccolt át Alaszkába, de azt nem hittem volna még így se, hogy nagyjából maroknyi vérfarkas van csak itt a régi szép időkből. A csajok benne vannak a buliban, ezért én is odateszem magam rendesen. A környezetünk számára elég feltűnő jelenségek lehetünk. Három nő egymásnak dörgölőzve táncol az Upper parkettjén. Ez bizony beindítja alaposan az emberek fantáziáját. Pláne a pasikét! A tánc arra is jó, hogy farkasom kicsit közelebbről ismerkedhessen Sarah farkasával, így már ismerősként üdvözölhetik egymást, ha legközelebb találkozunk. Amikor Sarah a pult felé indult, ösztönösen simítottam tenyereimet a csajok csípőjére… kicsit talán úgy festhettünk mi így hárman, mint „Charlie angyalai”. Kisebb tömeg tolong a pultnál, amikor odaérkezünk, de lényegében azonnal ki is szolgálnak minket. - Tequila Silvert kérek. 4centet. – Adom le én is a rendelésem. Bemelegítésnek tökéletes lesz, úgy érzem. Le nem ülök, mert hely az egyáltalán nincs, meg nem is vagyok egyáltalán fáradt, viszont lazán a pultra könyöklök, miközben várunk az italokra. Ekkor tűnik fel lényegében a semmiből az a kétajtós szekrény, és Sarah mellett megállapodva, elhívja magával valahova. Nem hallgatóztam… na jó, csak egy kicsit… viszont pont arról a részről maradok le, amikor kiderül, hogy miért annyira sietős. Az oldalamat furdalja a kíváncsiság, de nem megyek utána kémkedni, hogy mi volt olyan fontos. Nem akarnám itt hagyni Emmát sem, meg aztán azért jöttünk, hogy bulizzunk. - Semmi gond, és köszi! Örülök, hogy összefutottunk! – Pöccintem meg újfent a kalapomat. - Egyszer igazán kirúghatnánk a hámból úgy Istenesen… csak mi csajok. Szerinted a többi nőstény vevő lenne rá? – Elég közel vagyunk egymáshoz, hogy kiabálnom ne kelljen, mert úgyis meghallja, viszont a dübörgő zenétől meg zsivajtól kizárt, hogy más is meghallhatná. Meg aztán… a nőstény nem olyan jelző szerintem, amire bárki is gyanakodva ugrana. Az lenne az igazi, és úgy tényleg megismerhetnék mindenkit, meg talán építené is a közszellemet, ha a falka nőstényei együtt buliznának egy nagyot. Én közösségi ember… nőstény vagyok, szóval szeretem, ha pezseg körülöttem az élet, s mivel alapvetően is barátkozó típus vagyok, több legyet üthetnék egy csapásra. - Ezzel én is így vagyok! Addig iszom, amíg van, vagy amíg ki nem fekszem tőle! – Vigyorgok, miközben a kapott tequilámat Emma poharához koccintom, aztán jöhet a só meg a citrom, és a kellemesen borzongató érzés, ahogy az alkohol lecsordogál a nyelőcsövemen át a gyomromba. - Még egy ilyet! – Intek a pultos csajnak, miközben a poharat visszateszem a pultra. Ha már ingyen pia, akkor rövideket iszok. A koktélokat is szeretem, de nem diszkókban szürcsölgetni. A második köröm is ugyanolyan könnyedén hajtom le, mint az elsőt. - Tényleg jó fejnek tűnik Sarah. Már Fairbanks előtt is ismerted? Elég nagy köztetek az összhang… - Jegyzem meg kajánul vigyorogva, aztán lazán megfordulok, hogy megnézzem magamnak, ki is méregeti a hátsómat. Tényleg nem néz ki rosszul. - Ó látom már. – Vigyorodok el. A pasi várakozón pillant rám. Érezhetően csak a jelzésemre vár, hogy csatlakozhasson hozzánk. - Nagyon lelkesnek tűnik a kis drága… akarod? – Kérdezem, miközben visszafordulok Emma felé. - Mármint, hogy rajtunk csüngjön egész éjjel… - Engem most különösebben nem mozgat meg a hím partyképessége, de ha Emma szórakozását lelné benne, akkor meginvitálom… Olykor nagyon szórakoztat, hogy húzogatom a pasik orra előtt a mézesmadzagot, aztán jól pofára ejtem őket. Tudom, gonosz dolog… de ha egyszer mulattat… hát Istenkém… Emma válaszának a függvénye, hogy mi lesz a következő lépésem…
Csodálkoznék, ha nem kapnánk meg gyorsan a rendelést, elvégre Sarah a főnök, általában kitüntetett figyelem illeti az ezen a poszton elhelyezkedőket. Ha benn van egy stúdióban valamelyik alkalmazottam, rögtön ugrik, amint megérkezem, teljesen mindegy, ki az. Vannak, akik kicsit finomabban, mások olyan szinten, hogy az már szinte fáj. Ez utóbbi kategóriát már nem tudom kedvelni. Sarah távozik, és nem tudjuk meg, hogy mi ilyen sürgős, de sok olyan szituációt el tudok képzelni, ami igényli az intézkedését. Sajnálom, de ez van, az élet nem áll meg, a buli meg pláne nem. - Páran biztosan, de nem mindenki olyan nagy partyarc, és tuti akadna olyan is, aki picsog, hogy de pasik miért nem jönnek? Engem ez pont nem érdekelne, több mint egy éve már nem tudott megmozgatni egyetlen hímen kívül más, szóval nekem a csajbuli teljesen jó. Újabb kör, de épp hogy csak be vagyok csiccsentve, nekem az ilyesmi nem megy gyorsan, Sura gondoskodik róla. Bőven nem iszom olyan hirtelen egymásutánban a feleseket, hogy berúgjak tőle, de ez annyira nem nagy baj. Amúgy bármikor gond nélkül előadom a tökéletesen ittas némbert, hogy ne legyen feltűnő, hogy az elfogyasztott szesz mennyiségének ellenére tökre magamnál vagyok. - Nem, de ahogy megérkezett a városba, engem sikerült megtalálnia, és szétkapnia az erdőben. Mondjuk, én sem kíméltem. Azóta jóban vagyunk, meg volt az a kis műsorunk az egyik hokimeccsen. Azóta pláne. Vigyorodom el, a műsor szóból talán következtethet valami hasonlóra, mint az előző, abszolút nem tévednek, mindenesetre nem fejtem ki, maximum, ha kérdezi, elmesélem, hogy mi történt, de fölöslegesen sosem szerettem jártatni a szám. - Én aztán nem akarom. Vágom rá gondolkodás nélkül, és folytatnám, de aztán kiegészíti a kérdését, így én sem fűzöm tovább a gondolatsort, inkább másikba kezdek. Egyébként nyilván nem akarnék olyat társaságnak, aki másra gerjedt rá, annak semmi értelme. Vagyok annyira hiú, hogy ne élvezzem, mikor mást rajonganak körbe. Nem is vagyok hozzászokva. Elég hasonlóak vagyunk ilyen szempontból szerintem, én is imádom nagy kanállal falni az életet, és vágyom a figyelemre, szeretek a középpontban lenni. Újabban ez már némileg megkopott, talán pont ezért is mondtam gond nélkül igent erre az alkalomra. - Azt még úgyse, de téged stíröl, rajtad múlik. Engem valóban hidegen hagynak a pasik, egyszerűen nem érdekel más, pláne nem egy egyszerű ember, de ha Sofiának kedve támad elszórakozni vele, ki vagyok én, hogy beleköpjek a levesébe? Engem ilyen téren bőven kielégít az, ami otthon van, persze nyíltan nem fogom kijelenteni, meg körülírni sem tudnám pontosan, hogy mi is az, de valami, és a valamit nem tesszük tönkre azzal, hogy más pasikkal kokettálunk. Bár könnyen menne, néha tényleg azt kívánom, hogy képes legyek olyannak lenni, mint amilyennek eddig hittem magam. Vagy talán sosem voltam az az igazi címeres ribanc, csak nem volt senki olyan az életemben, aki mellett láttam értelmét megülni a hátsómon? Nos, erre sem ma este fogom megkeresni a választ. - Gyertyát tutira nem fogok tartani. Vigyorodom el, ezzel talán egyértelműsítve, hogy nem nagyon vágyom plusz társaságra, az ilyen alakok messziről szórakoztatóbbak, mint közelről. Én simán hagynám sóvárogni… én is vagyok olyan genyó, hogy addig hergelném, amíg csak el nem szakad a cérnája.
- Ha a hímek „kanbulizhatnak”, akkor nekünk is kijár a csajbuli. Éljen a feminizmus… vagy mi… - Emelem meg vigyorogva a poharam. Nincs bajom amúgy a koedukált bulikkal, de szerintem nekünk nőstényeknek is kijár néha egy „erezd el a hajamat buli”. Na ne már, hogy csak a hímeknek álljon a világ. Aki meg picsogna… hát… tudom sajnálni, az járjon el hímekkel, ha nem tud meglenni egy éjszakát nélkülük. Én hímek nélkül is tök jól tudom érezni magam… nem kell, hogy szórakoztassanak. Fel tudom találni magam nőstények között is. - Csajbunyó? – Emelgetem kajánul a szemöldököm. A’fene, hogy akkor én még pont nem voltam itt. Megnéztem volna azt a bunyót páholyból. Mindig is szerettem az ilyeneket… pláne ha nem az én bundám bánta. De végül is jó vége lett a dolognak, hiszen ahogy láthattam, elég jóba lettek. Néha komolyan tényleg elég lenne, ha az emberlánya kiadná magából a feszkót, aztán azzal túl is léphetne a sérelmein. Hajlamosak vagyunk minden szarságon berágni, amin nem kéne, mert annyira röhejes dolgokról van szó. ~ És miért estetek egymásnak? ~ Kérdezem tőle. Van egy tippem… gondolom területvédés állhatott a háttérben, persze lehet, hogy tévesen következtetek. - El tudom képzelni, milyen műsor lehetett az! – Vigyorgok. Azok után meg pláne el tudom képzelni, amit nem olyan rég testközelből láthattam. - Gyakran játszik a csapat? Lehet, majd én is kinézek valamikor. Úgy hallottam, vannak érdekeltségeink a csapatnál… - Ha minden igaz, és ha jól hallottam, akkor a mi mancsunkban van a csapat is. Olvastam valami cikket, amiben Castor említették szponzorként. Szeretem nézni, ahogy a pasik egymásnak feszülve küzdenek a pályán, meg aztán ki tudja? Lehet van köztük egész helyes is… Az ilyeneknek jó a fizikumuk, szóval kész terülj-terülj asztalkám lenne nekem egy ilyen terep. Nem vetem meg az embereket se, ha fincsi falatnak találom őket. Nos hát. Emma válasza elég egyértelmű, és egybehangzik az én elképzeléseimmel is. Igazából jelen körülmények között csak zavarónak érezném, ha a pasi rajtunk csüngne. Semmi szükség rá. - Oké… - Jelenik meg ravasz… sokat mondó vigyor szám szegletében, miközben annak tudatában, hogy a pasas bámul, felkapom a sószórót, letekerem a tetejét, aztán Emmához lépve a vállgödrébe öntök belőle egy keveset. Megmarad ott, mert a kulcscsontja nem engedi lefolyni onnan. Nemes egyszerűséggel odahajolva, nyalom fel róla a sót, felhajtom a következő pohárnyi tequila adagomat, aztán a citromszeletbe harapva a pasas felé fordulok, majd körbenyalom a számat. Zavartan húzza ki magát, majd a tarkóját csalódottan megdörzsölve indul vissza a táncolók tömegébe, más potenciális jelölt után kutatva. Elkönyvelt magában minket leszbikus párnak. - Probléma megoldva. – Fordultam vissza Emmához, majd a kapott szalvétámmal letöröltem a bőréről a maradék sódarabkákat. - Azt hiszem most jött el az a pillanat, amikor ideje visszatérni a parkettre, és kitáncolni magunkból az alkoholt. – Jegyzem meg somolyogva. Emma keze után nyúlok, és ha hagyja, akkor visszahúzom magammal a táncolók sűrűjébe.
- Az. A csajbunyóról persze a legtöbbeknek valami lightos kis körömharc jut eszébe, na, ez nem az volt, mondjuk lehetett volna rosszabb is, de összességében elég jól lemeccseltük a dolgokat, tudom én, hogy sokkal jobban elverhetett volna, de valahol örülök, hogy nem tette. ~Gőzöm sincs, meglátott és nekem esett, szerintem csak rossz napja volt, kellett valaki, akin elveri a port. Egyébként nem bántam, engem az ilyesmire nem kell kétszer kérni.~ Mosolyodtam el, szokásom ugyanis boldog-boldogtalannal összemérni ilyen téren az erőmet, újabban egyre gyakrabban, lehet ezzel vezetem le, hogy mindösszesen egy partnerem van szexuális téren. Durván rég nem volt ilyen, sőt, igazából soha, emberként még abszolút nem is hajlottam a kapcsolatokra, farkasként meg annyira más volt a fontos mindig is. - Sokkoló. Igazából, tök vicces volt, mert ült mellettünk egy dagadt pacák, akinél kicsit kihúztuk a gyufát, aztán gondolom ő eszelte ki, hogy felrakat minket a kivetítőre azzal a címszóval, hogy boldog első házassági évfordulót, vagy valami hasonló volt. Hát, nem kellett sokat kérni minket, hogy játszunk rá. Tök vicces volt. Szép emlékek, naná, az ilyesmit mindig örömmel veszi az ember lánya, én legalábbis mindenképpen. Nyilván egy Sofia kaliberű nő sem gondolkodott volna egy másodpercig sem a dolgon. - Nem tudom pontosan, hogyan is vannak a meccsek, de bajnokság idején folyamatosan, nem vagyok jégkorong szakértő sajna, de szezonban bőven vannak meccsek, néha kijárok, bírom, tök érdekes sport, meg olyan… kemény, férfias, tetszik. Be akartunk anno lógni az öltözőbe is, de fülön csíptek minket, úgyhogy inkább inni mentünk. És igen, vannak, Castor a főszponzor, szóval gyakorlatilag övé a csapat… Bólintottam rá, és valahol nagyon-nagyon nem örültem neki, hogy megint előbukkant Castor, mintha egyszerűen képtelen lennék szabadulni a személyétől. Valahol biztos így is van, de azért egy ereszd el a hajam bulin nem akartam rá gondolni, mintha automatikusan behúzna valami féket az agyamban, vagy nem is tudom. Ennek ellenére nem ágálok a kis műsor ellen, az ilyesmiket mindig szerettem, sejtem, mire készül, a ravasz kis női praktikák mindig jöhetnek, jó is az. Buja mosollyal figyelem, mit művel, természetesen én is rájátszom némileg a dologra, de abszolút nem ez a lényeg, hanem a látszat, az pedig a jelek szerint tökéletesen eléri a célját, a pasas elhúz. - Remélem, jó sótartó voltam. Kacsintok rá nevetve, az tuti, hogy sót még sosem nyalt le rólam senki, szóval elkönyvelheti, hogy ebben ő az első. Máshonnan ittak már piát, elég sok pikáns dologban benne voltam még Detroitban, és itt is úgy terveztem, hogy folytatom a hedonista életvitelemet, de aztán találkoztam Castorral, ő meg valahogy kisajátította a bennem lévő kis cédát, ráadásul úgy, hogy nem is akarta. Szép az élet. - Úgy legyen! Már megyünk is vissza, természetesen hagyom magam, eszemben sincs ágálni a dolog ellen, elvégre miért is tenném, imádok táncolni. A szesz semmiben sem befolyásol, nem vagyok az a típus, akinek hamar beütnének a dolgok, ez valahol jó, valahol kevésbé, mert tényleg durván vedelnem kell, hogy becsiccsentsek. Szabad kezemmel a levegőben csápolva riszálok, és engedem el magam, elvégre, egy csajbuliban így szokás, tök mindegy, ki várja otthon az adott némbert. A ma esti fürdésem tutira kimarad, de kell a változatosság, nemde? Fifi mellett egész könnyű lelazulni, hisz láthatólag abszolút bulihangulatban van, és ráadásul komolyan irigylésre méltóan rázza.
Mivel elég élénk fantáziával áldott meg az élet, ezért magam elé tudom képzelni, ahogy Emma és Sarah épp egymás bundáját tépi, és a szőrpamacsok szállnak a levegőben. El is vigyorodok ennek gondolatára. ~ Engem se, ami azt illeti. Ha rám támadnak, nem szoktam hagyni magam olyan könnyen, még akkor se, ha tudom, hogy jóval erősebb az ellenfelem. Van annyi egóm, és temperamentumom, hogy kiálljak magamért, még ha veszett fejsze nyele az egész, akkor is. ~ Biccentem félre a fejemet. Egyébként eddig nem volt annyira jellemző, hogy ilyen szinten konfliktusba keveredtem volna bárkivel. Harcot egyébként is csak nagyon ritkán kezdeményeztem, mert nem vagyok az az agresszor típus… vagyis de, csak én ezt másképp vezetem le. Inkább táncolok. - Tényleg? – Vigyorgok veszettül. Kreatív kis bosszú volt, bár annyira hatásos valószínűleg nem, mert ahogy nekem eddig lejött a történésekből, Sarahra, és Emmára se mondhatnám azt, hogy kő kemény heterók lennének. Szóval elhiszem, hogy túlzottan nem csináltak belőle ügyet, hanem a szitu poénosabb oldalát ragadták meg. Szerintem én is ugyanezt csináltam volna. - És mit szólt hozzá a pacák? Nem arra számított, gondolom… - Kacsintottam cinkosan. A férfiöltöző emlegetésére farkasom megnyalja a pofáját. Hiába… vizuális alkat vagyok, és elképzeltem, ahogy egy ilyen mérkőzést követően beállna a zuhanyzó alá dagadó, kőkemény… izmokkal a játékosok. Hm, fincsi. Ha másért nem, lehet egyszer megpróbálkozok én is belógással, hogy meglessem őket. Én már csak ilyen eszement perverz nőstény vagyok. - Na, majd utána járok, és veszek a szezonra bérletet. Én szeretek mindenféle sportot, ahol két… vagy több egymásnak feszülhet. – Vigyorogtam bele a poharamba. Néha komolyan hiányzik a Havannai kuckóm… és az ott élő művészek. Úristen, hogy ott milyen orgiákat csaptunk néha… az államokban levő swinger klubok elbújhatnak mögötte. Ott aztán tomboltak rendesen a hormonok, meg a hedonizmus. Régi szép idők… - Jobbat keresve se találhattam volna! – Válaszoltam kihívóan végigmérve Emmát. Persze a környezetünk se vak, így a célszemélyen kívül, akinek szántam a kis „jelenetet”, még páran végignézték… és még több méricskélő tekintetet érezhettünk magunkon. Van bizony olyan a környezetünkben, aki ennek láttán bevállalna egy hármast, de direkt nem néztem arra, ahonnan éreztem a szugeráló tekintetet rám szegeződni, ami csak arra várt, hogy fordítsam arra a fejem, és csípjem el a pillantást, hátha szabad utat adunk. Eleget ittam egyelőre, és egyébként is táncolni jöttünk… és a hármasba részemről ma éjjel csak Sarah férhetne bele, szóval nagy ívről kakkantva a farkukat „csóváló” férfiakra, riszáltam vissza Emmával a táncparkettre. A tömeg hullámzása egyből magával ragadott. Ahogy a diszkó gömbök szórták a színes reflektorok fényét, és a füstgép benyomta a levegőt, sejtelmes ködbe burkolózott pár percre az egész tánctér. Odafentről talán csak a csápoló kezeket láthatja az, aki épp lefelé bámul. Dobhártyám lüktetett a mélynyomó dübörgésétől, ahogy a DJ újabb számot kevert be. Szerintem nincs a világon ember, aki rendszeresen jár bulizni, és nem hallotta még a Selfie dalt. Ahogy eloszlik a füst, úgy kerülnek elő a telefonok, borulnak össze baráti társaságok, hogy az estét megörökítve nyomjanak egy selfie-t magukról. Miért maradnék ki pont én a sorból, aki minden marhaságban benne van? Kiveszem a telóm, benyomom a kameráját… a kalapot lekapva a fejemről Emma fejébe húzom, majd átkarolva a vállát nyomok egy fotót kettőnkről, hacsak nem tiltakozik ellene. Olyan profi tuti nem lesz, mint amit ő csinálna… mert hát mégis csak amatőr „fényképész” vagyok… de egy emléknek az estérők pont megteszi.
~Nos, akkor ebben egyformák vagyunk. Néha úgy érzem, hogy a forrófejűségemet tekintve csoda, hogy még élek és virulok.~ Nem mintha nem lennének sokan mások is így ezzel, de én emellé még kétszáz sem vagyok, bőven akadhatnak olyanok, akik nem fognak megkegyelmezni, vagy éppen nem szórakozásból esünk egymásnak, hanem valóban vérre megy. Ha Sarah, vagy legutóbb Rocky meg akart volna ölni, sikerült volna nekik, utóbbi határozottan közel járt. Kezdek már parázni lassan, hogy mindenki a nyakamra utazik. - Gőzöm sincs, mert nem volt pofája visszajönni, de amilyen idegbetegnek tűnt, szerintem szétvert valamit, amiért nem jöttek be a számításai. Kacsintottam vissza, hát persze, hogy nem sikerülhetett neki a dolog, és ezt elég nehezen tudja elviselni szerintem mindenki, nem még egy akkora gyökér, egyszerűen nem nézte ki belőlünk, hogy vagyunk ennyire spontánok, ami nagy hiba, de bizonyosan tanult belőle, szerintem jobb volt így, mintha elvertük volna. - Szerintem te vagy az elveszett ikertesóm. Nevetek fel, nyilvánvaló, hogy semmilyen vetületben nem lehetnénk ikrek, de szellemiségben úgy tűnik, nagyon is hasonlítunk, bár én nem vagyok akkora feminista, de attól még igen nagy tud lenni a pofám, ha valaki tovább nyújtózkodik, mint ameddig ér a takarója. - Remek, akkor nem kell gyakorolnom. A pillantása még egészen hízelgő is volt, valahogy jól esett, az utóbbi időben kicsit elsikkadt az ilyesmi az életemben, nem érdekelt, hogy ki vesz észre, vagy épp ki nem, csak az számított, hogy egy valaki észrevegyen. Még most is ugyan, de vak lennék, ha ezt nem szúrnám ki, és mindentől függetlenül bejött a dolog. Szeretek tetszeni, ez van, ez sosem fog változni, akármennyire is motoszkáljon bármiféle sarjadó érzés a szívemben. - Ahogy érzem, nem mindenki ilyen nyuszi. Természetesen én sem nézek oda, bár a szemem sarkából pont látom a pasit, aki majd eleped azért, hogy zöld lámpát kapjon, de értelemszerűen ő sem járhat sikerrel, ugyanazért, mint az előző, nem kell plusz társaság. Ha férfi kellene neki, már szerzett volna magának, én pedig tutira nem vágyom másra, szóval kapufa. Szerencsére könnyedén el tudtam engedni magam, általában alkohol nélkül is ment, régebben partyról partyra jártam, nem egyszer kötve ki a mosdóban, valaki kocsijában, tök ismeretlen kecókban, akkoriban ez nem volt gáz, és ha nem lenne Castor, most sem lenne vele problémám. Miközben rázom magam, előkerülnek a telefonok, még Sofiáé is, sírni tudnék, mikor ezekkel az ócskaságokkal fényképeznek, de ez van, nem leszek én a bulihangulat elrontója, és még adom is a helyzet alá a lovat, hisz amikor ellövi a képet, nyomok egy puszit az arcára, ajkaimon széles vigyorral, ami oldalról is tökéletesen látszik. Ha már a leszbikus témát játsszuk, időnként nem árt ráerősíteni a dologra, még a végén rájönnének, hogy kamu a dolog. Márpedig a ragadós pasiktól isten mentsen, nincs annál rosszabb, mikor valaki nem veszi észre, hogy mennyire a háta közepére se kívánja senki. Valami marha három korsó sörrel egyensúlyozott át a táncparketten a nagy selfierengetekben, nem is értettem, honnan jött neki ez az eszement ötlet, persze, hogy pont akkor sikerült valakinek nekimennie a heves tánc közepette, amikor mellénk ért. Egyikünknek sincs szerencséje, mindketten rendesen kapunk a sörből a nyakunkba, és bár szegénykém heves elnézést kérésbe kezd, tőlem azért kap egy ronda pillantást. Esélyem sem volt elhúzódni ekkora tömegben, és tuti biztos, hogy a ruhámnak nem fog jót tenni a sör… Fenébe… - Ez biztos a férfiak bosszúja. Jegyzem meg végül vigyorogva, amikor végignézek rajta is, majd elnevetem magam. - Jól áll neked a sör!
~ Néha szívás, de szerintem vannak előnyei is. Aki nyuszi és nem mer kockáztatni, annak esélye sincs nyerni… de aki forrófejű, és bevállalós, annak van esélye… na meg van is értelme miért élni. Én nem vagyok az a fajta, aki kötögetve, hintaszékben ücsörögve kívánok megöregedni. Ha már egyszer ki kell majd nyúlnom, az legyen látványos. ~ Vigyorgok. Persze nem tervezek elhalálozni még jó darabig, de ha majd át kell térnem az örök vadászmezőkre, akkor azt inkább látványosan tegyem, és olyan oka legyen, amiért számomra érdemes volt az életemet kockáztatni. Olykor eléggé teátrális tudok lenni. - Áh, a pasik többsége nem ért a nőkhöz, csak azt hiszik magukról. Kevés az olyan, aki igazán érti a dolgát csajozás terén… - Legyintek. Sose tagadtam, és sose tagadom feministaságom. Szerintem a pasik zöme töketlen, akik nagy kannak akarják bemutatni magukat, de fingjuk sincs arról, valójában milyen a nők igazi zsánere… csak az agyukat játsszák, aminek köszönhetően újra és újra beégetik magukat, és marhára nem értik, nem fogják fel, miért kapnak kosarat. A kisebbséget alkotják az igazi férfiak, és ahogy a világ fejlődik, úgy veszik ki az új generációkból az igazi férfiúi természet. Néha sírni tudnék egy-két mai tizenéves „férfi kezdemény” láttán. Inkább az idősebb hímek után szoktam érdeklődni, ha már épp olyanom van… taknyosokkal nem szoktam kezdeni. Nincs türelmem hozzájuk, és egyáltalán nem is vonzzanak. - Hát! Akkor ma este azt is ünnepelhetjük, hogy végre egymásra találtunk! – Vigyorogtam a megjegyzésére. Nemhogy iker… de még vér szerinti tesóm sem volt. Apámról rohadtul nem tudok semmit, néhány hasztalan információn kívül. Aztán hogy neki voltak-e gyerekei, azt passzolom. Ha voltak is, szinte biztos vagyok benne, hogy már egyik se él. Egyedül vagyok, mint a kisujjam… nem mintha zavarna, mert minden körülmények között fel tudom találni magam. Engem emberként nem feltétlenül zavar az egyedüllét, viszont a farkasomnak szüksége van a társasági életre, más farkasok közelségére. Eleget áldozott magából az elmúlt száz évben arra, hogy a karrierem egyengethessem segítsége által, most eljött az ideje, hogy az ő szükségleteit helyezzük előtérbe. Szóval ezért is tértem vissza a falkához. - Időpocsékolás lenne. Jobb dolgokkal is kitöltheted a szabadidődet. – Pillantásom egyértelmű, és félreérthetetlen. Egyáltalán nem lenne ellenemre, hogy mélyrehatóbban megismerhessem őt. Nem titkolom, hogy az esetem, általában nyíltan felvállalom, hogy mindkét nemhez vonzódok, s onnantól kezdve, hogy egyszer egy bulvárlap fotósa lekapott egy Los Angelesi szórakozóhelyen, ahol egy csajszi épp a mellemre markolt, miközben smároltunk, nem is lenne értelme tagadnom, hiszen másnap már tele volt vele az újság, meg a netre is felkerült a fotó egy rövidebb cikkel, amit aztán több internetes újság is átvett. Ha jól emlékszem valami olyasmi volt a szalagcím, hogy: "A hip hop királynője a lányokat is szereti!" Wow… micsoda szenzáció! Csámcsogtak rajta vagy két hétig, aztán elült a vihar. Igazából valahol jót tettek velem, mert onnantól más… szakmabeli nőcik is, akik addig nem mertek volna közeledni, megkörnyékeztek. Szóval akár köszönetet is mondhatnék a fotósnak, mert mondhatni kitehettem a sorszámot, hogy tépjenek belőle a csajok… majd szép lassan mindenki sorra kerül. De nem… nem tettem. Így is zsíros kis összeget kaphatott azért a fotóért. Mondjuk szó se róla, elég jól sikerült kép lett… totál átjött rajta a szenvedély. A puszitól még szélesebbre húzódik a vigyor az arcomon, majd a kép elkészülte után gyorsan megnézem, s mivel jónak találom, mms-ben gyors átküldöm Emmának is, hogy neki is meglegyen az este emlékeként. - Szerintem egész jó lett ahhoz képest, hogy… - Totál nem értek a fotózáshoz, és ez csak egy telefonos kép, de már nem tudom végigmondani, amit akartam, mert megéreztem az idiótát, ahogy nekünk ütközik, aztán a hideg sört a nyakamba loccsanni. - Hát baszd meg! – Csúszik ki a számon a szitok, amit valszeg elnyom a zene, ezért a pasas füléig nem jut el, mindenesetre eléggé gyilkos pillantást vetek rá én is, szóval ha jót akar magának, inkább visszavegyül a tömegbe, mert a bocsánatkérése nem túlzottan hat meg. Makog valamit, hogy szerez papírtörlőt, de amilyen pillantást vetek rá ismét, gyorsan veszi a lapot, és inkább visszaoldalog a tömegbe, mielőtt kapna egy mélyütést a lábai közé. - Remélem nem kerül többet a szemünk elé ma este, mert az én bosszúm ennél sokkal kellemetlenebb lenne neki… - Morogtam az orrom alatt, miközben tenyeremmel a nyakamat simítottam végig. Totál ragacsos az egész bőröm, meg a ruhám elejének nagy része is beszívta már a piát. Bűzlünk, mint két kocsmatöltelék. Ráadásul a hideg sörnek köszönhetően ami a felhevült bőrömre zúdult, még a rám tapadó ruha alól is jól láthatóan kidudorodnak megkeményedett mellbimbóim. A mellkasom is tiszta libabőr. - Amikor elindultam, és arra gondoltam, hogy majd jól elázok ma este… hát nem épp, nem szó szerint gondoltam. – Vigyorodok el. Kár a sörért a ruhára. A pia a gyomorba való. - Szerintem keressük meg a mosdót, és hozzuk rendbe magunkat, amennyire lehet. – Pillantok rajta is végig… ő se kapott kevesebbet nálam belőle. Ha rááll a dologra, akkor megfogom a kezét, és a tömegben furakodva elkezdek tekintetemmel keresni a falon levő jelöléseket, hátha valamelyik a toalett felé mutat. Mondjuk ha Emma már volt itt korábban, ő biztos tudja hol keressük, és könnyebben meg is találjuk, hogy kicsit visszavonulhassunk…
~Ezzel mélységesen egyet tudok érteni.~ Tudom, hogy a forrófejűségem fogja a vesztemet okozni, mostanában is rezgett a léc, de ez engem nem fog megakadályozni abban, hogy magamat adjam, sokkal jobban akarna, ha meghazudtolnám a jellememet, és visszakoznék a húzósabb helyzetektől. Egyszerűen nem megy és kész. - Ebben van valami. Nem mintha engem jelenleg túl sok pasi érdekelne, és az is holt biztos, hogy nem Castor csábított el engem, hanem fordítva történt, de ez nem igazán tartozik a tárgyhoz. Egyébként sem szoktam erről beszélni. Összességében azonban én is az idősebb hímekre szoktam beindulni, lévén a belőjük sugárzó erő igazán ínycsiklandozó falat tud lenni. - Így van! Mosolyogtam én is, vérszerinti testvérem nekem sem volt sosem, sőt, még vérvonalbeli sem, a családtagjaim már rég halottak, tulajdonképpen akkor maradtam tök egyedül, amint Todd felindultságában beharapott. Sokáig ez nem is változott, talán mostanság kezdem úgy érezni, hogy jó helyen vagyok. Remélhetőleg ez nem is fog megváltozni. - A szabadidőm lehető legjobb kitöltése mindig is remekül ment. A kacsintás elmaradhatatlan a részemről, eddig is fogtam a jeleket, de azt hiszem, ennél egyértelműbb már nehezen lehetne a dolog. Bírom a nőket is, szó se róla, de nem vagyok benne biztos, hogy könnyed évődésnél több belefér jelenleg, egy csók, apró érintések, minden olyan, amit férfival nem tennék meg, mert azt régóta tudom, hogy bár a testemnek mindegy, ki érinti, a szívem már válogatna. Még ha én nem is adnám senkinek, abból úgyis csak a baj van. A határaimat szívesen feszegetném, kíváncsi vagyok arra is, hogy a farkasom hagyná-e. A kép némileg megszakítja a gondolatmenetemet, belefeledkezem a bulihangulatba, nem zavar egy ilyen kép, sőt, nyilván az jön le róla, hogy jól érezzük magunkat, ami teljesen rendben van. - Köszi! Jegyzem meg, mikor látom, hogy átküldi a képet, talán a technika segítségével majd korrigálom az esetleges hibákat, én még mindig azt vallom, hogy a telefon nem fényképezésre való. Nem kevés sör köt ki a nyakunkba pillanatok múlva, és a tánctól felhevült testemet kirázza a hideg rögtön, de a történtek ellenére is csak elröhögni tudom magam Fifi reakciójára. - Ugyan, csak egy kis sör, reméljük, nem a szerelésed irritálta. Természetesen csak ugratom, de szerintem könnyű erre rájönni a tekintetem csillogásából, mindenesetre ez van, különösképpen nem fogok megilletődni, ha visszakapok cserébe valami kedvességet, nem ejtettek a fejemre. - Az viszont tuti, hogy az elázásban nem volt hiba. Legközelebb pontosabban kell fogalmaznod gondolatban, nehogy a sors félreértse. Lehet ostobának nevezni egész nyugodtan, én hiszek abban, hogy nem feltétlenül magunk alakítjuk az életünket, és igenis vannak olyan emberek, akiket meg kell ismernünk hosszú vagy épp rövid életünk során. - Ez egy életképes ötlet. Azzal már indulunk is a mosdóba, én ugyan tudom merre van, jártam már itt, de mivel ő veszi a kezébe az irányítást, ezért csak hátulról tudok neki súgni, hogy merre az arra. Így két percen belül már az adott helyiségben vagyunk, ami jó discohoz mérten tele van természetesen. Amikor a tükörbe nézek, elröhögöm magam, hát ez gáz. - Nos, megállapíthatjuk, hogy a sör nem öltöztet. Elég siralmasan festek, de nem érdekel túlzottan, volt már ennél rosszabb is. A szabad bőrfelületeimről azért elkezdem felitatni a papírtörlőkkel a sört, utána pedig be is nedvesítem őket, hogy némileg megsikáljam. - Hát a ruhámra ötletem sincs, fényévekbe telne, mire megszáradna a szárító alatt. Csóválom meg a fejem kissé letörten, szerettem ezt a ruhát, de én ugyan még ezért sem fogom azzal fárasztani magam, hogy kimossam. Megy majd a szemetesbe. A hajam úgy ahogy megúszta a sörpakolást, szóval azzal nem lesz gond, de a ruhám reménytelen. Végül úgy döntök, lekapom, engem aztán nem fog zavarni, hogy csupa csaj előtt bugyiban, melltartóban és harisnyában ácsorgok, szerencsére a fehérneműm megúszta, és a magam részéről inkább vizes legyen a ruhám, mint sörös, szóval be is gyömöszölöm a csap alá. - Kár, hogy nincs habparty, akkor simán vegyülnénk.
//Bocsesz, Emma némileg nehezen megy újabban. :S//
- Egyszerűen csak bosszant, hogy némelyek mennyire nem veszik észre, hogy mások is vannak körülöttük. Az emberek sokszor annyira ügyetlenek, hogy az már dühítő. – Fújtattam mérgesen. Lehet, hogy ezt csak a saját vérvonalam miatt érzem így, és amiatt nagyítom fel ennyire a dolgot, nem tudom… Eléggé kritikus vagyok magammal szemben, magasak az elvárásaim, és hajlamos vagyok rá, hogy másoktól is sokat várjak el… függetlenül attól, hogy egyszerű halandók-e vagy többek annál. Na mindegy. Próbálom magam túltenni a történteken, amennyire csak tőlem telik… tényleg nem akarom, hogy emiatt menjen tönkre az esténk. - Sors… ja. Vagy a Szellemek humorérzéke nem fedi a sajátomat. – Jegyeztem meg. Sors… Szellemek… Istenek… nevezzük bárminek… nem mindig úgy alakítják az életünket, ahogy mi azt elképzeltük. Egyébként én hiszek abban, hogy mindenki saját szerencséjének, vagy szerencsétlenségének a kovácsa. Ha valami szarul alakul az életünkben, akkor nem elég csak a hit abban, hogy ez majd jobb lesz. Tennünk is kell érte, küzdeni. Naná… természetes és megszokott, hogy a női mosdó az, ami zsúfolásig tömve van. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy átcsábítsam Emmát a férfimosdóba, de aztán sodródunk befelé az ajtón a tömeggel, és inkább nem variálok az utolsó pillanatban, hanem Emmával együtt a női mosdóban kötök ki. Akaratlan grimasz fut az arcomra, amikor megérzem a szörnyű elegyet, ami a levegőben terjeng. Ahány nő megfordult ma este a toaletten, annyian itt hagyták illatszerüknek az aromáját. Ráadásul akik most szintén mind itt vannak velünk, vagy a hajukat fújkálják lakkal… vagy nyomnak még magukra a parfümből, mintha még nem lenne rajtuk így is éppen elég belőle. ~ A legutálatosabb hely a szórakozóhelyekben a női mosdó. ~ Fintorogtam, miközben sikerült találnunk egy szabad mosdókagylót, és tükröt. Nem is olyan egyszerű dolog ez, mint azt gondolnánk. Elég jól mehet a diszkónak, zsúfolásig tömve van vendégekkel. - És hogy ragad. – Teszem hozzá, miközben a dekoltázsom fölött megérintem a bőrömet, amire félig-meddig már rászáradt a ráömlött sör. Én is tépek egy adagot a papírtörlőből, és elkezdem felitatni magamról, de csak annyit érek el vele, hogy a papír kisebb foszlányokra szakadva rám tapad. - Ez egyre jobb lesz. – Hajítottam a szemetesbe a cafatokká vált papírtörlőt, majd téptem egy nagyobb darabot, gombóccá gyúrtam a kezemeim között, aztán a vízsugár alá tartottam. Jól kinyomkodtam a vizet, aztán elkezdtem ilyen módon törölgetni magam. Igazából az egész művelet úgy ahogy van, értelmetlen. Ennél még annak is több értelme lenne, ha beleülnék egy mosógépbe, vagy hóba hemperegnék. Emmát se kell félteni… állapítom meg, amikor a tettek mezejére lépve fogja… és nemes egyszerűséggel lekapja magáról a ruháját, majd betolja a csap alá. Röhögnöm kell, és nem is fojtom vissza a kitörni készülő röhögésemet. - Ezennel megállapíthatjuk, hogy a sör vetkőztet! – Én csak azért nem követem a példáját, mert ezt a cowgirl szerkót sokkal bonyolultabb folyamat lenne lehámoznom most magamról, de szívesen legeltetem a szemeimet a fehérneműben ruháját mosó nőstény látványán. Nem próbálok úgy tenni, mintha nem bámulnám. Engem sose zavart az ilyen, ahogy sose zavartattam magam ilyenért sem. - Nem tudom megérteni, hogy egy ilyen kaliberű nő miért a fényképezőgépek mögött áll ahelyett, hogy előttük állna. – Jegyzem meg szenvtelenül, miközben ujjaim a derekára siklanak, és egy kék cérnaszálat húzok le róla. Biztos tisztázás után maradhatott a ruha anyagán belül.
- Egy tökéletes világban bizonyára nem lenne túl nagy feladat, hogy mindenki ügyes legyen. Megengedtem felé egy kacsintást, de úgy voltam vele, hogy majd lenyugszik, én már jó ideje nem bosszantom magam nagyon sok dolgon, mert bizony rendkívül fölöslegesnek vélem az idegeskedést. Így is van elég problémám, és gondolom Fifi sem épp a legnyugodtabban éli az életét, szóval az ilyesmi nem kellett még pluszban. - Szerintem a kettő sosem fedi egymást. Vigyorodtam el, bár ki tudja, elvégre nedves, tapadós göncben csinosabb látványt nyújtunk, ha szellem lennék, tutira látni szeretném magunkat így. Egyébként, engem valamilyen szinten még szórakoztat is a dolog, de jobban értékeltem volna, ha mondjuk whisky van a tálcán, azt szívesen lenyalogattam volna Fifiről, a sört nem szeretem, büdös és igénytelen pia. ~Az biztos, hogy nem szívesen időzik itt az ember. Eszem elszáll, vajon van fogalma a nőknek arról, hogy mennyire túlzásba viszik a parfümöt?~ Kirázott a hideg is, legszívesebben közölném velük, hogy hahó, nem zavar titeket, hogy a saját bőrötök illata sokkal, de sokkal finomabb és egyedibb egy férfinek? Minek parfümmel elrontani azt, amit a természet adott? Mindegy is, nem fogok ezen pampogni, de kész vagyok ettől a rengeteg erős pacsulitól. - Szerintem ez lenne az utolsó pia a földön, amit meginnék. Értem ez alatt, hogy alkohol, mert mondjuk hagymateát még kevésbé innék szívesen. - Egy zuhany lenne a legjobb, lehet meg kellene keresnünk Saraht, hogy engedjen be a személyzeti öltözőkbe, ott csak van zuhany... Vagy ha más nem, hát le kell lépni. Húzom el a számat, ez persze nem volna a legfényesebb lehetőség, de ha már egyébként is lőttek a hangulatnak, akkor már olyan mindegy. Én mondjuk még mindig derűs vagyok, meglátjuk, Fifinek sikerül-e lecsillapodnia. - Ilyet még csak viccből se, utálnám, ha minden sarkon sört kapnék a nyakamba. Fujj…. Csóváltam meg vigyorogva a fejem, és próbáltam némi forró vizet kicsiholni a csapból, de ezek a szórakozóhelyen lévő mosdók mind egy középhőre vannak belőve, aztán az jön belőle csak. Meglehet, így sem fogok egyről a kettőre jutni, de még mindig inkább hideg vizes, mint sörös. A szemem sarkából azért rápillantok Fifire, és már épp megkérdezném, hogy tán tetszik, amit lát, mikor megszólal. Először csak elvigyorodom, de pár pillanat múlva, mikor is végre tele a csap, és kicsit ázhat a ruhám, szembe fordulok vele, csípőmet a kagylónak döntve, és úgy nézek rá. - Ez egyszerű, a fényképezőgépek mögött nincs tele az internet az arcommal, és nem kell azon aggódnom, hogy mi lesz évek múlva. Így kényelmesebb. Nyilván mások vagyunk ilyen téren. Célzok itt arra, hogy ő velem szemben a rivaldafényben él, amivel nekem tényleg nincs semmi bajom, vannak politikus farkasok is, nekik egy idő után tutira muszáj megrendezniük a halálukat. Nekem is alteregót kell majd váltanom természetesen, de legalább a közéletből nem kell eltűnnöm, mert nem is vagyok benne. - Mindenesetre, a véleményed rendkívül hízelgő, nőtől mindig öröm ilyet hallani. Pillantok a keze után, ejj, csak egy cérnaszál, pedig egész kellemes volt az a kurta pillanat, míg a derekamat érintették az ujjai. - Na mi legyen? Célzok sóhajtva, miután kiemeltem a csuromvizes ruhámat a csapból, és épp azzal küzdök, hogy kicsavarjam belőle a vizet.
Kezdőlap
200. 
Gratula! 
//
