- Én is kezdem úgy érezni, hogy nincs köztük kedvemre való. Egyre csalódottabb voltam, mert tényleg szerettem volna valamelyest kiigazodni a városban, és többet tudni róla, de úgy tűnik, a sors inkább azt pártolná, hogy a két szép szememmel tegyem meg mindezt. - Londonból. Nem kérdezek rá, hogy ennyire nyilvánvaló, elvégre, épp utikönyvet keresek, szóval vagy tök idióta vagyok, vagy nem helyi. Egészen meghatódom, hogy nem hülyének vagyok nézve. Mindenesetre épp ezért nem is kerülöm a választ, ez végül is egyáltalán nem titok. - Áhh, értem. Néha szerintem is hajmeresztő badarságokat képesek leírni. Na és milyen helyeken járt már, amik szolgáltathatnak vitatémát? Ha már ő kérdezősködik, nem fogom zavartatni magam én sem, na nem mintha amúgy olyan gyakran tennék ilyesmit, engem sem szokott túlzottan érdekelni, ha valaki a háta közepére se kívánna. - Milyen regényeket kedvel? Hátha olvastam valamit, amit nyugodt szívvel ajánlhatnék. Az mondjuk kicsit meglep, hogy ilyen hamar kinyílik, még ha az elég általános info is, hogy van egy bátyja, bár az már szerintem nem ez a kategória, hogy elárulja a munkahelyét. Nem mintha zaklatni akarnám, vagy valami, igazából, számomra nem épp lényeges a dolog, de ha valaki ártani akarna neki, akkor igen szép támadási felületet hagyott magán. Tudom, erre azért összességében nem sok az esély, de én már csak így szemlélem a világot és az embereket. Nem csodálom, hogy valamivel el akarja tölteni azt az időt, míg várakozik, én a magam részéről sosem voltam a türelem szobra, eddigi hosszú életem során nem változott egy hangyányit sem eme tény, és ez már véleményem szerint így is fog maradni. - Én a fantasykért rajongok, valamint Shakespeare összes művéért, nehéz lenne kiválasztanom egy kedvencet. Gondolkodom el a dolgon, de végül csak megcsóválom a fejem, nem, egyik művet sem szeretném kiemelni, hisz mind kedvesek a szívemnek. Szeretek olvasni, de nem sok könyv van, amit kétszer is hajlandó vagyok átnyálazni. Viszont ezek azok, amik a polcomon sorakoznak, ha épp letelepedtem valahol. Jelenleg még Londonban vannak. - Alethea vagyok, de hívjon csak Theának. Mosolyogtam rá, és bíztam benne, hogy bármilyen erőltetett visszakérdezés híján is elárulja majd a nevét, ha nem, akkor majd később bepótolom az érdeklődést ezen irányba. - Szívesen segítek, de… Némileg zavartan pislogok, mert nem egészen tudom hová tenni azt a kérdéskört, miként is került most ide a bátyja már megint. A jelek szerint körülötte forog a nő világa, ami nem baj, de én azért kihagynám a dolgot. A férfiakat többnyire kerültem, mert igazság szerint már jó ideje nem érdekeltek különösebben. Minek emésszem magam bármelyikük társaságban? - Azt hiszem, erre nem lesz szükség, de köszönöm szépen a felajánlást. Igazából, ez olyan fura… sosem ajánlanék fel más nevében ilyesmit, de nyilván nem vagyunk egyformák, ezért nem fogok elítélni senkit, de azért megnézném az emlegetett bátyus fejét, amikor tudomást szerez a dologról.
Lana Fox
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 50
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Momentán: Anchorage, de hogy meddig (bírom a bátyám nélkül)? Azt én magam sem tudom.
Én aztán pont nem tehetem meg, hogy bárkit is hülyének nézzek. Ettől függetlenül meg szoktam tenni, de ez most nem az a helyzet. Londonban még sosem jártam – maximum átutazóban a reptéren -, így kifejezetten felvillanyoz a hely, amelyet emleget. - És szép város? Azt mondják, hogy lenyűgöző, csak idegesítő az időjárás. Valóban így van? - kérdezem lendületesen, egy szuszra. Majd, ha már itt tartunk, továbbfűzöm a gondolatmenetemet. Szeretek beszélni, ha jó a társaság, s most úgy vagyok vele, hogy találtam magamnak egész korrekt beszélgetőtársat. Persze ez percről percre változhat bennem, de egyelőre a jó felé közelít az eszmecserénk a Juhé!-rátán. - Mondjuk elég vicces szörnyű időjárásra panaszkodni egy olyan városban, ahol az év felében akkora a hó, hogy ki sem látszunk belőle, s olyan baromi hideg van, hogy még a lovak szarva is lefagy. Megint kellemes vagyok és választékos, meg kell hagyni. Magamhoz képest a baromi egy elég enyhe kifejezés volt az itteni hidegre. Nem utálom annyira, mint ahogy mások szokták. Anchoragei születésű lévén a csontig hatoló hideg szinte meg se kottyan nekem. Ezért is bírtam ki Moszkvában. Ott sem löki ki telente a kutya a nyelvét a melegtől. - Legutóbb éppen Moszkvában éltem egy évet. De előtte bejártam Olaszországot, korábban Mexikóban tengettem a mindennapjaim, s becsúszott némi kiruccanás Párizsba, Kalocsára, Katowicébe is. - ujjaimon számolom a helyeket, ahol jártam. Meg sem tudom számolni. Főképp azért nem, mert a legtöbb helyre vittek s nem magamtól találtam ki, hogy ott kívánok létezni. Kalocsa mondjuk kivétel volt. Oda a hímzett terítők miatt mentem, hozni akartam valami szépet Stephennek, hogy a kalocsai mintáról ne csak mindig a neje jusson eszébe, hanem imádott húga is. - Járt már valamerre a felsoroltak közül? - keresem egy kérdéssel a további közös témát. Mielőtt regényügyi kérdésére válaszolnék, komolyan el kell gondolkodjam azon, hogy mit is olvastam utoljára. Végül vállat vonok, mert nincs kedvem gondolkodni. Inkább mondom, ami először eszembe jut. - Szeretem a krimit, a sci-fit, a fantasyt. Ha ezek keverednek egymással, akkor azt pláne szeretem. Az sem baj, ha van a lapokon némi erotika. Ha túl részletes, maximum ellapozom. - jut eszembe egy vámpíros regénysorozat, ahol több oldalt hagytam ki a vége felé, mint amennyit elolvastam. Az a véleményem, hogy egy ponton túl a szexet inkább csinálni kell, s nem olvasni róla. De hát ugye, szegény ember vízzel főz. - Shakespearet nem szeretem! - húzom el a számat. - Megnézni egy előadást, az egy dolog. De drámát olvasni nem kenyerem. Jegyzem meg. Nem vagyok én műveletlen tuskó, a darabjait szeretem, de inkább a színházban ülve élvezem őket, mint egy fotelban olvasgatva. Mondjuk az is igaz, hogy ezer éve nem olvastam klasszikusokat. Ki tudja miért. - Örvendek a szerencsének, Thea! - kapok az alkalmon, s csapok le a becenevére. - Laney Fox! - adom cserébe a saját nevemet, bár nem kérdezte, sebaj. Némiképp sértődötten húzom fel az orromat, amint elutasítja a bátyámat. Én legalábbis így élem meg. Még a szememet is megforgatom. - Nekem mindegy! Bár jó pasi, de ön tudja. Maradjunk akkor a könyveknél. - helyezem vissza ajkaimra a mosolyt. Ennyit a hosszan tartó sértettségeimről. - Mit szeretett volna megtudni Fairbanksről? - térek vissza egy bevált beszédtémánkhoz. Közben egy pillanatra sem jut eszembe, hogy Stephen mennyire csuklik az irodájában, vagy hogy mennyire szentségelne, ha tudná, hogy milyen elánnal ajánlgatom őt.
- Én nagyon szeretem, az egyik kedvenc városom. Az időjárás pedig… kinek mi az idegesítő. Én mondjuk a tengerpartokat, a nagy meleget nem bírom annyira. London pont megfelel az ízlésemnek, az én szememnek szép, sok értéket hordoz, de ez is ízlés kérdése. Feleltem kicsit hosszabban, mint talán szerettem volna, de valóban az a város volt a szívem csücske, és elég nagy az esély rá, hogyha itt végeztem, akkor oda térek vissza. Valahogy sosem voltam kifejezetten világjáró típus, ha személyekhez nem is, városokhoz kötődtem, ők voltak a szerelmeim, főként London és Párizs. - Na, az teljesen biztos, hogy az itteninél sokkal jobb idő van Londonban. Bólogattam mosolyogva, tetszett, ahogy kifejezi magát a csaj, feltételezéseim szerint nagy ívben tojt arra, mit gondolnak róla mások, és ezt mindig is rendkívül díjaztam. Azt persze nem teszem hozzá, hogy számomra ez az idő a legtökéletesebb, lévén én meg pontosan ezen a területen születtem, bár akkor még Fairbanks sehol sem volt. Imádom a havat, még most is képes vagyok farkasom alakjában megkergülni a nagy fehérség láttán, és játszani, mint egy kölyökkutya… - Ezek szerint egy világjáróval van dolgom. Nem mondom, szép lista, pláne egy embertől, én is nagyon sok helyen jártam, de nekem sokkal több időm volt erre, mint neki. Én viszonylag sok időt töltöttem el mindenhol, kivéve persze akkor, amikor a kölykeimnek kerestem falkát. Azt többnyire sunyiban tettem, és ha nem találtam megfelelőnek a közeget, fel sem kerestem őket hivatalosan. - Igen, Olaszországban és Párizsban. Csak mondjuk laza 100 évvel ezelőtt. Nagyjából. Ezt persze nem fogom az orrára kötni, meg tovább nem is ragozom a dolgot, mert naprakész infóim nincsenek egyik térségről sem, szóval nem nagyon kellene belemennem a dologba. - Én is szoktam csalni… mindig elolvasom a könyvek utolsó oldalát, hogy tudjam, mi lesz a vége. Megpróbáltam párszol ellenállni a kísértésnek, de maximum ötven oldalig jutottam. Talán az a fene nagy kíváncsiságom lehet az oka, mindenesetre, csak az én dolgom volt, hogy miként szeretek könyvet olvasni, nemde? Ha nekem így jó, akkor így, senkinek semmi köze hozzá. Megvontam arra a vállam, hogy nem szereti Shakespearet, nem díjaztam ugyan, de végülis, mit bánom én, szíve joga eldönteni, hogy miként viseltetik egyes írók iránt. Én sem lennék ekkora rajongója jó eséllyel, ha nem ismertem volna személyesen. - Én is örvendek, Laney! Szeretem, ha valakiből nem kell kisajtolni a dolgokat, egyértelmű számomra, hogyha én elárulom a nevem, kérdés nélkül megkapom cserébe a beszélgetőtársamét. Egyes esetekben igen különösen gondolkodtam, de azt hiszem, megengedhetek magamnak némi szeszélyt röpke 820 év után. A sértődöttségét nem nagyon tudom hová tenni, elvégre… most tulajdonképpen min is volt oka felhúzni a cuki kis orrát? Ez egy remek kérdés. Élek a gyanúval, hogy nem jön be neki, ha visszautasítják, úgy nagyjából semmilyen értelemben, jelen esetben pont a bátyját, de most komolyan… Áhh. Nők. - Elhiszem, magából kiindulva biztosan nem lehet hiba benne sem, de nem igazán szeretnék most semmibe belebonyolódni. Mennyire tapintatos lettem, atya ég. Bólintok inkább, maradjunk a könyveknél, az biztonságosabb terep. Én meg a férfiak? Hagyjuk. - Mindent. Sosem jártam még Fairbanksben, és érdekel a város, hogy lett az, ami, mit érdemes megnézni, hol érdemes házat venni, ilyenek. Felelem elgondolkodva, egyre inkább úgy néz ki, hogy kell egy lakás. Vagy ház. Mivel nincs lakótárs jelöltem, ezért az előbbi esélyesebb, de majd meglátjuk, egyelőre még csak keresgélek.
Lana Fox
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 50
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Momentán: Anchorage, de hogy meddig (bírom a bátyám nélkül)? Azt én magam sem tudom.
- Én nem vagyok oda az esőért, akkor inkább legyen hó. Szóval London sose lenne a szerelmem mondjuk ősszel, vagy tavasszal, de télen vagy nyáron szívesen betenném a lábamat oda. Mi a legszebb benne? - kérdezem, hangom telve érdeklődéssel. Soha nem szerettem igazán az útikönyveket. Egyrészt, mert rettentően unalmasnak találtam őket, vagy amelyik véletlenül nem volt az, az meg nem hordozott igazságokat. Másrészt pedig, ahogy azt már a nő is észrevehette a felsorolásomból, szeretek mindent a saját szememmel látni. S mivel általában naivitási rohamomban utazgatok, jó eséllyel nem nekem kell fizetnem a költségeimet. Mindig van egy grál lovag, aki állja a repülőjegyemet, mert cserébe elvár valamit. Én pedig megadom neki azt a valamit, mert azt hiszem, hogy őszinte szerelemből vágyik rám, s hordoz a tenyerén. Hát igen, ez vagyok én. De inkább most ne menjünk bele. - Szeretek utazni. Itt születtem Anchorageban, de nem találtam valami izgalmasnak a kutyatenyésztést. A bátyám.. - elgondolkodva billentem oldalra a fejem. Valamit mintha elfelejtettem volna mondani. Jah, persze! Megvan. Hát azt, hogy nem egy bátyám van, hanem mindjárt kettő. Helyesbítek is, hogy teljes legyen imádott férfijaimról a kép. - ..mármint a másik bátyám, nem az aki itt Fairbanksben praktizáló pszichológus. Szóval a műveletlenebb, egyetemet nem végzett bátyám, Alfred.. - azt hiszem, így már mindent sikerült körülírnom, s cseppet sem frusztrál a tény, hogy a nő valószínűleg egyáltalán nem érdeklődik frenetikus családfám iránt. - ..na ő ott maradt anyánkkal a tanyánkon, s továbbra is a kutyákat neveli. Hát én belebolondulnék! Akkor kaptam rá végérvényesen az utazás ízére, amikor egy “elegem van abból, hogy megdug és megver az apám” rohamomban kiálltam az út szélére stoppolni. Egészen Mexikóig vitt az utam, halál izgalmas volt! Hangom telve van elevenséggel, úgy beszélek életemnek ezen szeletéről is, mintha minden szuper lett volna akkoriban. Mintha nem ott történt volna, hogy a mexikói pasimat lecsukták drogterjesztésért, s én azt mondtam a kedvenc bátyámnak, hogy dögöljön meg, majd végigzokogtam két hetet, mert azt hittem, hogy szavaim hatására tényleg elhalálozott. Az idő sok mindent megszépít. Vagy a reggeli kávé volt az, tejszínnel? Fene tudja! A lényeg, hogy most épp lelkes és eszelősen vidám pillanatomat élem. Tart, ameddig tart. - És melyiket szereti jobban? - állítom választás elé Olaszország és Párizs között. Mert ez is érdekel. A könyvolvasási szokásai megmosolyogtatnak, egész jó ötletnek tartom őket, lehet, hogy majd egyszer én is kipróbálom. - Nálam a borító szépsége is nagy szerepet játszik, ha könyvet választok. Ha nem tetszik a borító, nem vonz annyira a könyv. Persze ez már bejáratott szerzőknél nem fontos, de aki új, s akitől még nem olvastam, ott igenis sokat nyom a latban. - vallok én is a könyvválasztásaimmal kapcsolatban. Némiképp csalódottsággal tölt el, hogy nem olyan izgalmas az én mániám, mint az övé, de sokáig nem búslakodom ezen. - Hát, így első körben azt tudom javasolni, hogy ne vegyen olyan helyen házat, amerre még a taxi sem megy el éjszaka, mert nem tudja átverekedni magát a téli hótorlaszon. - tekerem ráérősen mutatóujjamra egy hajtincsemet, miközben beszélek., s úgy hiszem, hogy fontos és használható tanácsot adtam Theának. Már csak a rágógumi hiányozna a számból ahhoz, hogy igazán lezser és stílusos legyek. Mielőtt bemegyek a kórházba, lehet, hogy veszek is egy csomaggal. Úgy megkívántam!
- Én nagyon imádok a Temze partján lézengeni, illetve, ha tehetném, az egész napot a London Eyeon tölteném. Ami azt illeti, megesett már, hogy felmásztam az egyik kapszula tetejére, én már csak így hívom azokat a kabinokat, és onnan gyönyörködtem a városban, természetesen a kíváncsi szemek elől rejtve. Abban mondjuk igazat kell adnom a nőnek, hogy a hó mégiscsak jobb, de a szememben alig valamivel, mivel én az esőt is nagyon szerettem, tulajdonképpen mindent, aminek köze van a természethez. Meglehetősen könnyen sodornak magával az idegen szavai, a véleménye a saját bátyjáról meglehetősen érdekes, az egyiket máris össze akarja boronálni velem, míg a másikat ennyire nem tartja sokra… Vagy csak fura a megfogalmazása, a fene tudja, mert érzéseket nem igazán tudok kötni a szavaihoz. A mondandója végére azonban kicsit leforrázva állok, alapvetően hidegen hagy az emberek nyomora. Sőt… azonban ez a nő… nagyon különös, olyan mérhetetlen nyíltsággal beszél egy gyermeket könnyen tönkretenni képes szörnyűségről, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna. Mégsem hazudik, érzem rajta, és ettől a hideg futkos a hátamon. Miként képes rá? Az egy dolog, hogy én szültem gyermeket abban a tudatban, hogy nem fog leélni egy teljes életet, de nekem volt nyolcszáz évem arra, hogy érzelemmentes szukává váljak bizonyos kérdésekben. Ő még nagyon fiatal az ilyesmihez. - Nem tudom eldönteni, hogy mit reagáljak le a szavaidból, mi az, ami csak kicsúszott, és mi az, amit valóban közölni akartál. Szóval… maradjunk annyiban, hogy Mexikó biztosan halál izgalmas lehetett, tudomásom szerint akad ott pár drogbáró, meg gerillaharcok. Az eddigiek alapján kinézem belőled, hogy nem került el a móka ezen része sem. Nem tudok napirendre térni a hallottak felett, de úgy vagyok vele, hogyha ő nem csinál belőle problémát, én sem fogok. Remélem, az apja már megkapta a büntetését a tetteiért, mert az ilyen férgeket legszívesebben élve eltemetném, az lenne nekik a kellő megtorlás. Tudják csak, hogy vége, és mert egy utolsó szemétládák, nincsen senki, aki megmentené őket. - Egyértelműen Párizs. Másik nagy szerelem az életemben. Határozottságom nem is lehetne kézzel foghatóbb, ilyen téren mindig is biztos voltam a dolgomban. Olaszországban beharaptam pár kölyköt, de egyébként különösképpen nem lett a szívem csücske. - Meg tudom érteni, bár ez valamilyen szinten zsákbamacska. Olvastam már olyan könyvet, aminek csodálatos volt a borítója, de egyébként szóra sem érdemes… Ettől függetlenül néha engem is tévútra lehet csalni az ilyesmivel, bár bevallom, ezen esetekben is belelapozok a könyvbe, mert fontos számomra az írásstílus is. Nem minden szerző sorvezetésével vagyok képes azonosulni. - Ezt megjegyzem. Köszi a tanácsot. Mindenesetre, még ötletem sincs, szóval majd ha tényleg lázas keresésben leszek, ezt is felírom a listára. Azt inkább nem ecsetelem, mennyire nem számít nekem ez a hótorlaszos téma, úgyis többnyire farkasként loholok haza, én megtehetem, a képességemet használva a kutya nem szúr ki.
Lana Fox
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 50
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Momentán: Anchorage, de hogy meddig (bírom a bátyám nélkül)? Azt én magam sem tudom.
- Bárónak nem mondanám, elvégre csak füvet meg egy kis kokaint árult, de nem tévedett. - nevetek fel. Látszólag tényleg nem zavar a saját sorsom, olyan könnyed vagyok, mint ahogyan a pillangó rezegteti a szárnyait. Valójában viszont gyakran vagyok inkább az a pillangó, aki hímporát elveszítve vergődik könnyek között a semmiben, hogy aztán pár pillanattal később tovareppenjen, mintha a világon semmi nem zavarná. Nem tudnék ennél korrektebb jellemzést adni magamról akkor sem, hogyha valaki puskával fenyegetne. Semmi reális önképem nincsen, hacsak nem az, ami a tükörből visszanéz reám. Ráérősen simítok egy kósza, kóckirálynő tincset a fülem mögé, elgondolkodó pillantásomat a szőke nőre vetem. - Amúgy nincs semmi rossz Mexikóban, eléggé el van túlozva a hírhedtsége. Még engem sem csuktak le, pedig együtt éltem egy terjesztővel. Sőt, ki sem toloncoltak, szóval egy szavam sem lehet, És amúgy nem tudom, hogy mi az, ami csak kicsúszik. Általában sosem gondolom meg, hogy mit közöljek másokkal. Hagyom, hogy sodorjanak a szavak, elvégre szeretek beszélni, s ha van miről, akkor miért ne tegyem, nem? A kérdés erőteljesen költői ugyan, de nem társul hozzá ilyen hanghordozás, szóval még komolyan is veheti. Nem fog zavarni, ha válaszol rá. Kedvemre való ez a beszélgetés annak ellenére, hogy sértve érzem kicsit a bátyám büszkeségét, amiért még csak nem is volt kíváncsi a küllemére a szőke. Pedig tényleg nagyon helyes. - Sajnálom, hogy nem éltem ott, csak nyaralni mentem oda. - jegyzem meg révetegen, gondolatban visszakúszva az Eiffel-torony tetejére. Életem egyetlen olyan kirándulása volt, ahol nem történt velem semmi olyan, amit bárki megbotránkoztatónak, tragikusnak vagy fertőnek gondolna. Oda tényleg csak kikapcsolódni mentem, nem voltak vérmes reményeim, nem volt semmim, csak az akkor épp könnyed életem. Képeslapokat írtam minden nap a bátyáimnak, boldog voltam és nagyon könnyed, már-már érzelmileg súlytalan. És akkor persze jött a pofon. A szerelem fővárosában eszméltem rá először a maga nyers valójában arra, hogy azt kívánom, a bátyám bár ne a bátyám lenne, hanem a párom, a kedvesem. Nyilván elmúlt ez az érzés, de még a mai napig élénken él bennem a felfedezés. Igaz, hogy csak úgy, mint egy színes mese, de akkor is él. - És nem-város szerelemmel is rendelkezik? - kapok az alkalmon, hogy újra van mit kérdeznem. Egyértelműen nem jut eszembe, hogy ez a kérdés igen illetlen, s nem vagyok rá feljogosítva, hogy feltegyem. Olyan lazán kérdezel rá erre is, mint bármire az életben akkor, hogyha kedvemrevaló egy beszélgetőpartnerem. Most még az sem jut eszembe, hogy a legutóbbi ilyen kedvelési rohamom egy hetes sírással végződött és hogy a bicikliért azóta sem mentem el az őrsre. A könyvek egy időre teljesen másodlagossá válnak számomra, most csak az érdekel, hogy mit fog válaszolni nekem. Kicsit olyanná válik a tekintetem, mint a gyermeké, aki szeretettel várja imádott gyerekkori meséjét, mondjuk a Csipkerózsikát. De mégis van abban valami megfoghatatlan, ijesztő téboly, ahogyan szomjazom a válaszra, s vele együtt arra, hogy a nő az életébe fogadjon legalább addig, amíg megosztja velem azt, amire kíváncsi vagyok. Egyelőre nem hiszem azt, hogy nem teszi meg. Ráérek majd később tombolni, letargiába esni, azt hiszem.
- Azt gondolom, ez is épp elég ahhoz, hogy bajba kerüljön az ember lánya. Legalább nem volt valami savanyú csaj, bírtam azokat, akik nem féltek nevetni, vagy épp jókedvűnek lenni. Kicsit mondjuk fura volt, hogy a korábbi szavainak dacára ilyen jól megy neki a dolog, de nem fogom firtatni. Úgy tűnik, ő az elejtett megjegyzésén túl nem fog beszélni róla, én meg nem szeretek darázsfészekbe nyúlkálni, sosem kellemes. - Jah, beszélni jó, én is szeretek, s nem is mondhatom, hogy gyakorta gondolom meg, mi csúszik ki a számon, bár azért vannak témák, amikről sosem beszélnék. Ezzel részemről le is van zárva a dolog, mert nyilván nem fogom firtatni, hogy mik azok, amikről nem beszélnék. Egyébként sincs senki szerintem, már a londoni Protektoron kívül, akinek elmondtam volna a történetem, azt is egészen nagyvonalakban, nyilván nem is szeretném szaporítani ezt a számot. - Ez még változhat a későbbiekben, nemde? Ahogy hallgatlak, egészen kalandos az életed, simán belefér pár hónap, esetleg év Párizsban. Én a magam részéről kicsit mindig visszavágytam oda. Nagyon rég jártam a francia fővárosban, amit bánok is, úgy hiszem, ezen változtatni fogok, amint módomban áll, egyébként is kell majd egy kis lazítás, ha kiderül, itt mi is a feladatunk. Nem szokásom túl sokáig terhelni magam egyhuzamban a kötelességeimmel, azt még a szellemek is megérthetik, hogy néha kell egy-két hét lazítás. - Nem. A szerelmet nem nekem találták ki. Rántom meg a vállam túl gyorsan, és látszólag túl érdektelenül, nem akarok azzal foglalkozni, mennyire is beletalált a közepébe a nő. Én és a szerelem… már-már végtelennek tetsző hosszú életem során esélyem sem volt rá, most pedig nem akarom, hogy ilyesmi összezavarja a fejem. Nem mintha lenne potenciális jelöltem, mert még ez a veszély sem fenyeget. - Roppant érdeklődő személyiség vagy. Említem meg ezt a kis apróságot, de rosszallást nem üzen egyetlen gesztusom sem, nem bánom a dolgot, bár a szerelmi életem nem létéről nem szívesen beszélnék a továbbiakban, de nem fogom lecsapni, mint a bosszantó piaci legyet miatta. Nem tudhatja, hogy nekem ez a legnagyobb keresztem, és ötven évvel ezelőttig mennyire nem is gondoltam erre… Már miután belenyugodtam, hogy ez az érzés nem fogja színesíteni végtelennek tetsző palettámat. Végül leemelek egy városkalauzt, megfelel, nem tökéletes az ízlésemnek, de üsse kavics, ennél nagyobb bajom remélem nem lesz, míg itt vagyok… Hiú ábránd, tudom. A szellemek biztos jót kacagnak eme gondolatmorzsán.
Lana Fox
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 50
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Momentán: Anchorage, de hogy meddig (bírom a bátyám nélkül)? Azt én magam sem tudom.
- Tulajdonképpen beleférhetne.. - révedek el kissé, de aztán hamar meg is rázom a fejem, ezzel rántva vissza magam a sajátos kis, pillantok törtrészéig tartó illúzióból. - ..de igazából mégsem. Nem akarok megint elhagyni a bátyámat, az a véleményem, hogy szüksége van rám éppen úgy, ahogyan nekem is szükségem van őrá. Nincs ebben semmi különleges, elvégre még csak eg éve, hogy meghalt a felesége, s sajnálom szegényt, hogy ott lakik egyedül abban a kulipintyóban. Vagyis már nincs is egyedül, hiszen én vele lakom, de azért gondolom érthető, hogy miért nem jut eszembe Párizsba menni. Most legalábbis. Aztán majd ha beadja a derekát, s végre megint szerelembe esik, akkor tuti lelépek, mert nem bírom a nyáladzást, no meg akkor a nejével fog aludni, s nem bújhatok mellé az ágyba, ha rosszat álmodom. Olyan természetesen törnek fel belőlem a szavak, ahogyan az eddigiek is, s azon sem gondolkodom – megint – hogy életemnek egy újabb, perverznek hihető szennyesét dobom a nő elé. Nyilván nem természetes, hogyha egy harminc éves nő a bátyjával akar aludni, s az jelent neki felüdülést, hogyha ezt megteheti, de az vesse rám az első követ, akinek minden rendben van a fejében, s nincs egy gramm bogara sem. Az én családomból kiindulva tényleg senki sem normális ezen a világon, szóval nem is feltételezem, hogy én élek koszos burokban. Nekem szinte természetes az, hogyha egy apa veri a fiait és molesztálja a lányát, hogy egy férj bántalmazza a nejét vagy egy báty kórosan rendmániás. Semmi különös nincs egy kokainterjesztőben, egy striciben aki moszkvai lányokat futtat modellség álcája alatt.. én mindezt megéltem, s tán hogyha az életben valaha normálisnak tekintett volna a klinikai pszichológia, akkor megtörtem volna, de így csak közönnyel és könnyekkel, hol pedig nevetéssel és könnyedséggel elviseltem mindazt, amit rám bízott a sors. Nyilván apám tettei miatt lettem olyan, amilyen, s ezt bizonyosan pszichológus bátyám is tudja, de mivel én nem gondolom magam betegnek, ezért el sem elmélkedem azon, hogy talán kezeltetnem kellene magam. Embert nem ölök – néha verekszem legfeljebb – így a törvény sincs ellenem, tehát az életem teljesen normális. És pont. - Kár, pedig a szerelem nem rossz dolog, amíg tart. - vonom meg a vállamat. Nem kérdezek többet, no nem azért, mert azt gondolom, hogy semmi közöm hozzá, egyszerűen azért, mert komolyan nem érdekel. Ha nem neki való a szerelem, akkor az az ő dolga, de nincs benne semmi izgalmas, amiről beszélni lehetne. Esélyem nincs valami szép love storyt meghallgatni, nem szerezhetek tudomást szaftos szakításokról, így teljesen mindegynek bizonyul számomra az ok, amiért nem az ő világa a szerelem. - És az rosszabb, mintha érdektelen, unott és savanyú lennék? – csúszik ki a számon a kérdés némiképp sértődötten. Hogy mi okom az orrfelhúzásra azt csak az ég tudja, mert én ugyan nem, de a tény már elég, hogy valami belső késztetést érzek a sértődésre és teljesen komolyan is gondolom az egészet. Nem állok neki hisztizni vagy káromkodni – egyelőre – de a könnyedségem oda egy pillanat alatt. Persze, a nő nem bántott engem, ezt valahol a lelkem mélyén én is tudom, de amint az kiderülhetett már a másik számára, szinte sosem szoktam logikusan gondolkodni, szóval teljesen érthető is lehetne a reakcióm. Nem, mintha én érteném. Megforgatom a szemeimet a könyvválasztás láttán is, s elmormolok magamban egy „Mondtam, hogy mind szar!”-t is, de nem nézek közben Theára, így könnyen feltételezhető az is, hogy nem hozzá szóltam, hanem magamban karattyoltam csupán. Nincs szótáram magamhoz, legyen hát másnak hozzám, hogyha egyáltalán szüksége van rá. Mindenesetre már sokkal kevésbé tűnhetek kellemes társaságnak, mint akár öt perccel ezelőtt. Az élet persze így nem unalmas, nem de bár?
Hú, nem semmi a csaj, pillanatok alatt teregeti ki a bátyja családi életét, vagyis, már nem létező családi életét. Szomorú ám, ha valakinek meghal a felesége, de tulajdonképpen engem annyira nem hat meg a dolog. Közel sem annyira, minthogy őt molesztálta az apja, mert az azért olyan dolog, amire érdemes odafigyelni, már legalábbis szerintem totálisan kattant személyiségek lehetnek az ilyen fiatalokból, márpedig ők érdekesek. Egy évszázada még biztosan elgondolkodtam volna a dolgon, hogy ezt a nőszemélyt érdemes volna jobban górcső alá vennem, mostanra azonban már feladtam a reményt, és nem igazán lelkesedem egy kölyök gondolatától. - Nem igazán értem, hogy miért akarsz neki feleséget keresni, ha nem akarod megint elhagyni, mert szükségetek van egymásra. Szerintem élvezd ki a társaságát, ne siettesd a dolgokat, aztán ha majd a sors, meg legfőképpen a bátyád úgy akarja, hogy legyen megint egy nő az életében, szerintem képes lesz magának keresni egyet. Kéretlen tanács, az holt biztos, de hát na, szokásom ilyesmit tenni, meg aztán, kezd nekem ez a nő még nálam is zavarosabb lenni, ahhoz pedig rohadt sokat kellett gyakorolnia, mert nekem nyolcszázhúsz évem volt rá. Komolyan, elismerésem. - Ha te mondod… nekem fogalmam sincs róla, és remélem, nem is lesz. Az én eszemet csak ne vegye el senki és semmi. Haha… hát persze, mert az olyan lehetetlen dolog ám, sőt, az esetek nagy részében valójában totális eszementként működöm, szóval ennél nagyobb kamut nem nagyon mondhattam, de ő úgysem érezheti ezt rólam, szóval nem foglalkoztatott a dolog. Szerelmes tényleg nem akartam lenni, egyszerűen nem nekem találták ki a dolgot. - Wow… nem tudom eldönteni, hogy ezt most magamra kellene vennem, vagy sem. Mindenesetre, nem tudom, mire a felháborodás, mert nem sértésnek szántam. Egyszerűen ritka, hogy valóban érdekeljen valakit olyan személy, akivel abban a szent pillanatban hozta össze a sors. Ám ez nem rossz, és nem is hiszem, hogy bármivel ezt üzentem volna. Vontam vállat, ám itt volt az a pont, hogy nem fogom a szám tépni, a csaj nyilván lelkileg olyan labilis, hogy simán kezeltetni kellene, és őszintén, nem is csodálom abból kifolyólag, amit eddig hallottam róla, de az holt biztos, hogy nem én leszek az, aki pátyolgatni fogja a lelkét. Köszönöm, de erre nem vagyok alkalmas még olyanok esetében sem, akik amúgy fontosak nekem. - Láttam ám… és nehogy azt hidd, hogy nem hallottam, amit mondtál, de attól még nincs jobb alternatívám, mint ezeket a szarokat igénybe venni. Rántottam meg a vállam, majd se szó, se beszéd húztam fizetni, mert ezen a ponton kezdtem úgy érezni, hogy a helyzet elfajulhat, márpedig annyira szemét soha életemben nem akartam lenni, hogy egy ilyen sorsú személyt még mélyebbre lökjek. Tudnék olyat mondani, hogy durva vége legyen, de most megadom neki a lehetőséget arra, hogy elkönyveljen egy büdös bunkónak, és húzok el a balvégen, mivel sokkalta biztonságosabbnak ítélem meg így a helyzetet. Miközben kifelé siettem a boltból, még visszanéztem, és hogy hozzá hasonlóan dilisnek tűnjek én is, szemtelenül vigyorogva rákacsintottam, hátha ez az utolsó momentum lesz az, ami élete következő két percét meghatározza, utána biztos megint talál majd valamit, amitől homlokegyenest másképp viselkedhet.
// Köszöntem szépen a játékot! //
Lana Fox
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 50
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Momentán: Anchorage, de hogy meddig (bírom a bátyám nélkül)? Azt én magam sem tudom.
- Így belegondolva én sem tudom, de talán lehet valami ok erre a dologra az, hogy nem lehettem ott az esküvőjén, s szeretném egyszer látni élőben is, ahogyan oltár elé kísér egy nőt. – révedek el kissé, visszarántva magamat ezzel Stephen és Erika esküvőjének napjára. Nem kellemes az élmény így utólag sem. Nem látok mást, csak Alfred dühös arcát, ahogyan magunkra csapja az ajtót, s elereszti a karomat, amit eddig szorított. Hallom a hangját, ahogyan fojtott hangon kioszt engem, s érzem közben a könnyeim ízét. - Miért nem vagy képes normálisan viselkedni, s örülni az örömüknek? - kérdi vádlón, mire én csak keserűen levetem magam az ágyra, s összegömbölyödve a fal felé fordulok. Mit is mondhatnék neki? Az igazat semmiképpen, azt tudja ő is. Féltékeny vagyok Erikára, amiért elrabolja tőlem a bátyáim egyikét. S legszívesebben megölném. De komolyan. Ha nem félnék attól, hogy azzal örökre elveszítem Stephent, talán már meg is tettem volna. Hallom, ahogy csukódik az ajtó, kattan a zár. Nem mozdulok. Talpig estélyiben heverek az ágyon, s hagyom, hogy a percek tovaszaladjanak a fejem felett. S közben veszettül sajnálom magam. Nem közlöm vele mindezt, de azért elgondolkodom, néha én is szoktam ilyesmit. Végül megvonom a vállamat, s a következőkre fókuszálok. Bár ne tenném! Köpni-nyelni nem tudok attól, amit hallok, pedig a nő még ki sem osztott igazán. Én voltam az, aki eszelős módjára megsértődött és még leszarozta a nő könyvválasztását is, de ennek ellenére teljesen jogtalannak érzem azt, hogy csak így uk muk fukk itt hagy, mint eb az ürülékét. A pofám leszakad, de komolyan mondom! Pislogok rá, mint a kocsonyába fagyot varangyos béka, s még magamból kikelve kiabálni is elfelejtek. Hagyom, hogy meglépjen mellőlem, elraktározom magamban, ahogyan odakacsint, s még vagy jó fertályóráig állok megkövülten azon a szent helyen, ahol hagyott, mielőtt kiviharzanék vásárlás nélkül a boltból. Félelmetes, hogy milyen katatón is tudok lenni, hogyha meglepődöm valamin. Persze a történtek kapcsán egyáltalán nem érzem hibásnak magam, el is határozom, hogy panasznapot fogok Stephennek tartani emiatt. S könyvet sem veszek egy darabig, legfeljebb interneten rendelek.
Egon érdeklődve tanulmányzta a könyvespolcokon sorakozó kötetek választékát. Venni akart valamit, ami könnyed kikapcsolódást nyújt neki, az unalmas hétköznapok lassúságában. Vadászni még rizikós lett volna, tehát muszáj volt mással eltölteni az időt. Persze vehetett volna egy DVD lejátszót meg néhány filmet, de akkor már TV-t is vennie kellett volna, na meg, ha így van akkor már néhány csatornát is be lehetett volna köttetni. Nem is beszélve arról, ha ilyen holmikkal turbózza fel a bérelt házát, akkor nem ártana a hátsó udvarra nyíló ablakot sem beüvegeztetni, na meg normálisan működő zárat az ajtókba szerelni. A könyvolvasás határozottan egyszerűbb módja volt a felesleges idő elpocsékolásának. Néhány érdekesebb című könyvet a kezébe vett, mint például Vértócsa a verandán, vagy a Kezed veszted. Nem ismerte a szerzőket, de puha kötésű könyvek voltak ráadásul az árukhoz képest elég vékonykák. Egon gyanította, hogy nem túl sikeres írók tollaiból kerülhettek ki ezek a remekművek. Néhányszor megforgatta a kezében, majd visszatette a sorba pontosan ugyanoda, ahonnan elvette. Tovább nézegette a remek felhozatalt olcsó és rövid könyvekből, de inkább valami tartalmasabbra vágyott. Így odébb állt, és másik polcnál keresgélt tovább. Végre megpillantott valamit, ami kicsit jobb minőségűnek tűnt a többinél. Elolvasta a hátulján lévő kedvcsinálót és rögtön el is ment tőle a kedve. Visszatette és böngészett tovább. Nézelődött még egy jó ideig, majd megpillantotta Dean R. Koontz nevét az egyik könyvön. Még nem olvasott semmit tőle, de úgy hallotta elég jól ír. Lehet adni kéne neki egy esélyt, hátha nem lesz csapnivaló. Levette a polcról és olvasgatni kezdte a hátulját. Ufók, magánnyomozók, furcsaságok. Miért is ne? Lehet még farkasemberek is lesznek benne. Megfogta a könyvet, de nem lépett el a polctól. Nézelődött, hátha kedve támad még valamit olvasgatni. Egészen belefeldkezett a kutatásba, ahogy könyvről könyvre olvasgatta a hátoldalakat.
Liza, épp néhány napja hivott, hogy megjelent egy UFOs könyv, ami őt nem érdekel, de tudja, hogy én érdeklődök az ilyen téma iránt. Mondjuk, ez tök édes tőle. Be, is lépek a boltba, és keresni kezdek, de egy ismerös illat csapja meg az orromat, egy ismerős illat, amit a temetőben éreztem, és lám most itt is. Talán, őt is érdeklik a könyvek. De, nem csak az érdekel, hanem még más is ami érdekes lehet. Talán nézek még egy Sci fit is olvasni. Hirtelen, ott látom Egont, amint egy könyvet tart a kezében. Én is oda megyek, hogy meg nézzem azt, hogy mit is olvas. - Szia Egon, látom megint találkozunk. - Mondom neki, és a levegőbe szagolok, és érzem, hogy vannak a közelben. - Áh, szóval itt van az a könyv amit keresek, és te is azt vetted el. - Mondom mosolyogva. Majd, én is elveszek egy példányt a könyvből, és rá nézek a könyvre. ~ Leg utóbb mondtad, hogy csatlakozni szeretnél a falkához. Nos, ha még mindig, így van, akkor kerezsd Castort a Holiday Inn Express-ben. - Mondom neki a gondolatomban közvetítve neki, mert nem vagyunk egyedül. - Ja, és képzeld, voltam Rosvellben, a város nagyon szép, és még a farmot is láttam, ahol az a incidens állítólag történt. A farm most televan kukoricával. - Mesélem neki. - Meg vettem ott már mint a városban egy szunevirt, egy szürke űrlény kulcs tartót. Kiváncs leszk erre a könyvre. - Mondom neki, miközben gyorsan átt nézem a hátul lévő írást.
Egon belefeledkezett a könyvek mustrálásába, és fel sem tűnt neki, hogy egy ismerős szag csapta meg az orrát. Szerencsére nem egy régi ellenfél bukkant fel, hanem Allison. Tudat alatt valószínűleg nem érezte magát fenyegetve ezért is nem tűnt fel neki a lány jelenléte, csak amikor már megszólította. - Nahát, szia - lepődött meg kissé Egon, bár nem tudta mit csodálkozik olyan nagyon, hiszen bárki bejöhet egy könyvesboltba. - Úgy néz ki. Bár most kissé kellemesebb helyen futunk össze, bár persze ez nézőpont kérdése - vigyorodott el. - Pont ezt kerested te is? Micsoda véletlen - mondta Egon miközben jobban megnézte magának a könyvet - Ha már ilyen sokan érdeklődnek utána biztosan nem lehet rossz - tűnődött el fennhangon, majd nem sokára meghallotta Allison hangját a fejében. Holiday Inn Express és Castor, ismételte el a lánynak gondolatban, remek ez meg fogja könnyíteni a csatlakozásomat, bár még egyelőre élvezem a főnök nélküliség páratlanul felemelő érzését. - Nahát ez remek, életre szóló élmény lehetett - mondta őszintén, hiszen tisztában volt vele, hogy a lány mennyire érdeklődik az ufós témák iránt. Egont annyira nem hozták lázba a földönkívüliek. Legalábbis úgy nem, hogy higgyen is bennük. A jó történeteket viszont szerette, legyen benne szó ufókról, emberekről, vagy épp vérfarkasokról. Persze a legutóbbi kategóriába sorolt történetek néha elég silányak, legalábbis, amik a tévében mennek. Kíváncsi lett volna miért nincs egy őrzőnek annyi vér a pucájában, hogy eladja a vérfarkasok történetét valami producernek. Jó, persze lehet kicsapnák érte a kis egyesületükből, de a legjobb álca az, ha a világ elé tárjuk, mert akkor amúgy sem hiszi el senki. Főleg egy mozifilmben feltárt igazság mellett mennek el az emberek úgy, mint egy New Yorki egy földön fekvő ember mellett. - Most már én is egyre kíváncsibb vagyok rá - mondta Egon, miközben a könyv gerincét játékosan simogatta, mintha ezáltal a benne rejtett információk azonnal a tudatába áramlanának. - Amúgy nem láttál ufót, vagy ilyesmit a farmon? - tette fel könnyedén a kérdést, mintha olyan emberrel beszélne, akivel már ezer éve ismerik egymást, és nem most találkoznának másodjára, ahogy valójában van. - Nehogy eltitkold, hogy már fel is vittek az űrhajójukra - viccelődött Egon. - Tényleg tréfát félretéve, mi újság veled?
Köszönésemet fogadja, és érzékelem, hogy meglepődöt azon, hogy itt lát. - Nem tagadom, itt tényleg kellemesebb, mintha megint a temetőben futnánk össze. - Jegyzem meg egyetértve, azzal amit mond. Bár a temetőknek is megvan a maguk bája, őleg este vagy, éjszaka. De, itt viszont tényleg jobb. - Igen, Lisa a barátnőm modta, hogy van egy új ufos könyv, hát gondoltam eljövök, és megveszem. Veled mi a helyzet? Csak, úgy valamilyen könyvet keresel, vagy pedig egy konkrét könyvet? - Kérdem tőle őszinte érdeklődéssel. A gondolatát, én is hallom, és még mondok neki valamit gondolatban. ~ Töbnyire, az írodájában van, így majd ott kerezsd. - Kész, ezzel letudtam, a azt amit leg utóbb el szalasztottam. Castornak, mostmár nem kell attól tartania, hogy Egon esetleg rossz személynél próbál csatlakozni hozzánk. - Ha, gondolod egyszer, ha kiolvastuk a könyvet, talán össze is jöhetnénk egy kávézóban, és ki tárgyalhatnánk. Tudod, mint ahogy az ilyen könyv Clubbokban is szokás. Ja, és akkor már a számomat is megadom, hogy tudj hivni. Ténleg, vannálad papír meg tól? - Kérdem tőle, de ha nincs, akkor majd kérek a kasszánál, és akkor le íromneki. De, hátha van mobilja, és akkor talán még azokra sem lesz szükség. - Vagy esetleg, van mobilod? - Kérdem tőle, és megvárom, hogy mit mond. De, azért még reménykedem. - Csak, a farm bejáratánál lógott egy ufo papír masé, de igazit látni, nem volt szerencsém. De, ha egyszer elrabólnak, azt neked fogom el mesélni. - Igérem meg neki ünnepéjesen. Majd, a másik kérdésére is válaszolok. - Egyébként, köszönöm kérdésed, jól vagyok minden rendben. Na, és veled, mi a helyzet? - Kérdem tőle.
- Nem, semmi konkrét [/color]– válaszolta Egon könnyedén – csak időtöltés gyanánt keresek valamit, ami nem túl unalmas. Ez a könyv pedig úgy tűnik nem túl unalmas. Legalábbis a borítójából, meg a hátuljából ítélve. Persze előfordulhat, hogy csalódok, de majd meglátom. Egonhoz gondolatban eljutott még egy fontos információ Castorral kapcsolatban. Amire a vérfarkas nem válaszolt konkrétan, csak egyszerűen Allison felé fordítva a fejét bólintott, hogy megértette. - Akár meg is tehetnénk – válaszolta Egon – egy jó könyvet mindig jó kibeszélni is. Amúgy se papírom, se tollam, bár ha lenne, tollam papír van itt bőven – mutatott a könyvespolcra vigyorogva – csak ki kéne tépni egy oldalt valamelyik unalmasabb könyvből. - Persze van – mondta Egon Allison telefonos kérdésére –, ha mondod már írom is – vette elő a telefonját. Sohasem árt, ha a helyi falka képviselőjét eléri, ha épp szüksége lenne rá. Mondjuk nem volt jelenleg semmilyen konkrét dolog, amiben Allison a segítségére tudott volna lenni, de ki tudja. Miután Allison megadta a telefonszámát Egon megcsörgette a lány telefonját, hogy biztos jó számot kapott-e. Egon elégedetten csúsztatta vissza telefonját a zsebébe, majd érdeklődve hallgatta Allison mondandóját. - Nahát, megtisztelsz vele – közölte Egon, amikor Allison megígérte neki, hogyha olyan „szerencsés” lesz, hogy valóban találkozhat idegenekkel és azok tényleg felviszik az űrhajóra, akkor majd Egonnak mondja el először, hogy mi is történt vele. - Nem sok minden történt velem azóta, amióta találkoztunk a temetőben. Persze annyi történt, hogy találtam magamnak házat, amit elég olcsón bérlek, de még munkám nincsen. Lehet ezzel is úgy vagyok, mint a falkacsatlakozással. Élvezem, hogy nincs főnököm – mondta Egon vidáman. - Gyakran veszel itt könyvet? – kérdezte Egon, mert furcsának találta, hogy pont itt futottak össze. Nem volt paranoiás egyáltalán. Viszont Allisont lehet, hogy valaki ráállította, hogy ideje lenne már csatlakoznia a falkába. Ezért lehetséges, hogy ez a véletlen találkozás emiatt történhetett. Persze Egonban ez csak egy pillanatra merült fel, utána szinte rögtön elvetette az ötletet. Bár az is igaz, hogy elég keveset tud az itteni falkáról, és, hogy milyen háttérbeli mozgások vannak, vagy, hogy mennyire van szükségük egy mártírra a mindennapi ügyes-bajos dolgaiknál. Mindesetre Egon nem érezte Allisonon, hogy valóban ez lenne a helyzet így néhány gondolatfoszlánynál többet nem is pazarolt a témára.
Végig hallgatom, amit Egon mond valamint, figyelek rá. - Értem. - Mondom neki. - Ez esetben, én nem fűznék hozzá túl nagy reményeket, mert akkor nagyobb lesz a csalódás is. - Mondom neki, bár ezt inkább ráhagyom, mert nem ismerem az ő izlés világát, se pedig őt nem ismerem. Azt, viszont örömmel nyugtázom, hogy neki is tetszik az ötletem. Bár, papírja és tólla nincs, de van mobilja, és meg adom neki a számomat. Bár, a kitépős részen, én is nevetek közben. Majd, ahogy megcsőrget, fel hangzik Darht Vader híres mondata a birodalom visszavágból, a Luke, én vagyok az apád. Ezt, még ő is hallja, de nem érdekel a reakciója, mert bár a legtöbb nő nincs oda érte, én mégis imádom a filmet, és már egy szép gyülyteményem van a könyvekből. De, azért az ufós könyveknek is van helyük ám. Hallom, hogy mond még valamit, de arra már nem mondok semmit, majd rövíden meséli, hogy mi is tőrtént vele a találkozásunk óta. Meg hallok egy szót, amit nem kellet volna ki mondania, de ő még is megtette. Én, erre mérges képet vágva, csak ennyit mondok. - Vagy is, úgy akartad mondani, hogy a bandához csatlakozás. - Mert, én még mindig érzem a közelünkben egy ember jelenlété. Pont, ezért is javítom őt ki, már ha hallgatózik az illető. Következő mondatomat, ami a kérdésére a válaszom, azt már meg enyhülve mondom neki. - Egyébként, igen itt szoktam könyvet venni, de van egy olyan bolt is, bolt is ilyen antikvárium, ha jól tudom, ahol régi könyveket is lehet beszerezni, és oda is szoktam járni. - Mondom neki, és közben el mentem a számát a telefonomba. /Bocs, hogy eddig várnod kelett./
Allison telefonjának csengőhangjára Egonnak felszaladt kissé a szemöldöke és el is vigyorodott, miközben a lányra nézett, de a lány akkor nem viszonozta a pillantást, ezért Egon más témába kezdett bele. Kissé kelekótyán kiejtette a száján a „falkacsatlakozási” szót is, mire Allison mérges ábrázatot mutatott és nyomatékosan helyesbített, mire Egon csak szélesen vigyorgott és helyeselt. - Ja, ja. A könyvklub bandába. Hát hova is máshová? - tette fel a kérdést, amire nem várta, hogy a lány válaszoljon, inkább csak amolyan költői fajta volt ez a részéről. Egyébként meg egy ember, aki sci-fi regények mellett álldogál, kezében egy Dean R. Koontz regénnyel, valószínűleg el is ordíthatná magát, hogy „Én egy vérfarkas vagyok”, a közelben állók akkor sem foglalkoznának vele. Egon így nem igazán érezte, hogy a maskarádét megtörte volna egy kis elszólással, és mivel Allison rövidesen újra visszatért a kedélyes cseverészéshez, valószínűleg ő sem gondolta, hogy Egon kijavíthatatlan hibát vétett volna. - Antikváriumban még nem voltam itt Fairbanksben, viszont ez a könyvesbolt elég hangulatos - mondta Egon, csak úgy konstatálva Allison jó ízlését, hogy egy ilyen remek üzletben szokott vásárolni. Egon nézegette tovább a könyveket, hátha talál még valami mást is, de semmi nem keltette fel az érdeklődését pillanatnyilag. - Egyébként megkérdezhetem, hogy Lisa, aki ajánlotta a könyvet, ő kicsoda? Ő is talán könyvklubos? - Egon csak úgy felvetette a témát, nem volt semmi szándéka a kapott információval, mindössze a beszélgetést akarta fenntartani. Közben még vizslatta az olvasnivalókat, hátha mégis akad azért valami, amit a Koontz könyven kívül hazavihet.
//Igazán semmi probléma, mostanában én is kicsit el vagyok havazva //
Hallom amit mond, de nem mondok rá semmit, mert nem tudom, hogy mit is mondjak. - Ezért is szeretek, ide járni. - Mondom neki, és közben a könyveket nézegetem, hogy hátha látok valami érdekeset. Esetleg, mondjuk valami Sci-fit már ha van, és találok is, amitől fel vidulok. Persze, hogy boldog leszek, hisz a könyv egy Star Wars os könyv, és azt is hozzá teszem a másik hoz. De, azért közben hallom is a kérdését, és nyitom is a számat. - Nem, még nem tagja a Club nak, de talán egyszer majd az lesz. - Mondom neki, már ha a Club alatt a falkát érti. Bár, van egy olyan érzésem, hogy ebből a beharapásból nem lesz semmi. Talán, lehet előfordulhat, hogy más után kell néznem, ha ő nem akar csatlakozni. Ha, nem akarja, hogy beharapjam. - Egyébként, ő a barátnőm, már mint tudod az akivel lehet beszélgetni, trécselni, megehezhasonlókat csinálni. - Mondom neki, és közben elötte állok, és várok. - Esetleg, téged érdekel más is, vagy csak ezt akarod megvenni? - Kérdem, és ha még nézelődik, talán megvárom, de ha nem, akkor felőlem, mehetünk fizetni.
- Aha, értem - válaszolta Egon, amikor Allison Lisáról beszélt, és arról, hogy a klubtagságija még várat magára. Allison érdeklődve kérdezte, hogy Egon vajon mást is szeretne venni, vagy csak ez érdekelte. Erre persze nem volt könnyű felelni, mert a fene tudja kategóriába tartozott, hogy vajon akar-e még mást is. - Azt hiszem nem - mondta könnyedén. - Valahogy a többi könyvre, ha ránézek, nem igazán érzem, hogy el kéne olvassam őket. Persze lehet, hogy tévedek, és elég jó regények, de valahogy engem most nem fogott meg más. Ja, valószínű csak ezt veszem meg. Neked is csak ez lesz? - kérdezte Egon a lánytól. Úgy tűnt Allisonnak nem kell más, mivel nem nagyon böngészte a kínálatot, de azért illedelmesen csak rá kérdez ő is, ha már a lány is megkérdezte tőle.
- Nekem, csak ez a kettő lesz, mást már nem is akarok venni. - Mondom, és közben fel mutatom neki a két könyvet, hogy lássa nállam kettővan, majd ismét nyitom a számat. - Ez esetben, akkor mehetünk a pénz tárhoz. - Mondom, és én indulnék is oda, ha jön velem. A pénztárhoz érve, leteszem a két könyvet, majd ki keresem a bank kártyám, és a törzs vásárloimat is, és az eladónak adom, őket, majd kapok egy kis eszközt, és kéri tőlel a pin kódot, majd a zöld gomb meg nyomását. A dolog, gyorsan megy legalább is nállam Egonnál, nem tudom.
Allison és Egon megbeszélték, hogy bizony több könyvet már nem akarnak venni és ideje a kasszához fáradniuk, hogy kifizessék a könyveket. Mivel a lány úgy vélte két könyv elég lesz neki, Egonnak meg jelenleg csak egy, így elindultak a pénztárhoz. Egon hagyta, hogy Allison fizessen elsőnek, és ő bankkártyát húz elő. Viszonylag gyorsan megy a vásárlás és Egonnak sem tart soká, hiszen ő meg kézpénzzel fizet. Kedvesen megköszöni a visszajárót, amiből negyed dollárt hátrahagy borravalónak. Nem túl sok, de még mindig több mint a semmi. - Merre indulsz innen? - kérdezte a lánytól, amikor mindketten túlestek az értékkiegyenlítés rituáléján. - Akármerre is mész, ha gondolod, egy darabon elkísérlek. Persze, csak ha nem tartalak fel - mondta miközben széjjelnézett a bevásárlóközpont hosszú, széles területén.
- Még, megnézem a cipőket is, de nem hiszem, hogy akarnék venni, ezt majd még meglátom. - Mondom neki, ahogy kilépünk a könyves boltból, szét nézek, majd vissza fordulok Egonhoz. - Már miért tartanál fel? - Nézek Egonra, kérdőn. - Ja tényleg, akarom kérdezni, hogy neked mi a véleményed az ideji Vb, vagy Eb ről? Én, nem tudom, hogy te hogyan is vagy vele, de az ideji volt a leg síralmasabb, de ez csak az én véleményem. - Mondom, és közben lassan indulok is tovább, de csak abban az esetben várom meg, ha tényleg el kisér. Bár, nekem aztán, tényleg mindegy a dolog.
Egon fejében megfordult, hogy Allison cipőnézegetése akár órákat is igénybe vehet, ezért kicsit elbizonytalanodott, hogy valóban elkísérje-e a lányt, de végül úgy döntött, hogy ad neki egy esélyt, és talán nem kell órák hosszat egy cipőboltban dekkolnia, ha meg akarja várni amíg végez. Másrészt Allison elég pozitívan állt a dologhoz, és ezért sem akart Egon visszakozni. Csendesen hallgatta a lányt és amikor a Vb-ről és az Eb-ről, kezdett el beszélni Egon csak értetlenül pislogott. Fogalma sem volt, hogy milyen világbajnokság lehetett a közelmúltban, az Európa bajnokságot, meg még annyira sem értette. Egyáltalán ki a fenét érdekel Európa? - Jéghoki bajnokságra gondolsz? - kérdezte a lánytól, miközben egy másik bolt, vélhetőleg a cipős fajta felé ballagtak. - Néha nézek hokit - folytatta a beszédet, időt sem hagyva a lánynak, hogy reagáljon, mivel semmi más bajnokság nem jutott eszébe, amit Alaszkában is kedvelhetnének - csak nem igazán kisérem figyelemmel az eseményeit. Igazából azt sem tudtam, hogy van belőle világbajnokság - jelentette ki szórakozottan. Bár Európában a skandináv országok biztos nagyon kedvelhetik, úgyhogy lehet, hogy mégiscsak van azért belőle világbajnokság, meg még európai is előfordulhat.
Értetlenül nézek Egonra, mikor kérdez tőlem, vagy is inkább azt mondanám, hogy kérdésel válaszolt a kérdésemre. - Fuh, pedig én azt hittem, hogy ti férfiak, minden nagy mecset meg néztek. Akkor, gondolom a foci vb t nem nézted. - Kissé csalódot vagyok, de megteszek mindent, hogy ne lássa a csalódotságomat. Aztán, egy másik témán kezdek gondolkodni, egy olyan témán, aminek semmi köze a sporthoz. Közben, a kirakatban lévő cipőket nézegetem, és meg pillantok egy műbőr magas sarkút, amitől nagyon el alélok, de nem biztos, hogy meg akarom-e venni, csak csodálom. Az alsó ajkamba harapok, majd Egon felé fordulok. - Ezt meg fognád míg bemegyek azért a csizmáért? - Kérdem, és ha igent mond, oda adom a könyveket, mert bár ez egy cipő bolt, és nem árulnak könyvet, én mégsem szeretném be vinni. De, ha nem lesz a válasza, akkor még is be viszem magammal.
Kezdőlap
//
//
