Patológia

Patológia // Pént. Dec. 27, 2013 5:09 pm

A kórház alagsorában rendezték be a patológiát. Erre a szintre az épületen belülről is le lehet jutni, de van egy külön bejárata is, amin keresztül a testek ki- és beszállítását bonyolítják. Több teremben végzik a boncolásokat, elkülönítve a többitől azokat az eseteket, melyekben a rendőrség is vizsgálódik bűntény gyanúja miatt.
A patológia modern, jól felszerelt. Belépés az itt dolgozókat leszámítva, csak az ügyeletes orvos engedélyével lehetséges.

Re: Patológia // Szomb. Dec. 28, 2013 3:39 am

Nem tudom, hogy Emily mellett mihez szokott a csapat, de az én módszereim eléggé sajátosak. Hacsak nem olyan vizsgálatot végzek, amihez mindenképp szükségeltetik a csend, akkor zenét hallgatok. A munka sokkal gördülékenyebb, és megad egy alapritmust, ha az ember hallgat egy ritmusosabb, pörgős számot. Nem kell rögtön azt gondolni, hogy zeng az egész alagsor, nem üvöltetem a zenét. Épp csak annyira hangos, hogy a kommunikációban ne legyen zavaró.
Kora este van már, hat óra magassága. A csapatomat hazazavartam, pihenjenek csak, tartogassák az erejüket holnapra. Nekem nincs itt senkim, ráérek maradni. Ha hamar át akarok látni mindent, akkor kénytelen vagyok egy jó darabig túlórázni.
Futárral hozattam kínai kaját. Most épp egy kis szünetet tartok, hogy elfogyasszam a vacsorámat. Letekerem a kólám kupakját, két nagy kortyot iszok a szénsavas üdítőmből, és egy pillanatra megállok Theodore mellett. Néhány órája zártam le az ügyét. Az első ügyem volt itt, ezért rá biztos, hogy nagyon sokáig emlékezni fogok. A fia által tett feljelentés miatt lett ügy a pasas halálából. A srác az állította, hogy az étteremben kapott mérgezést az apja, és abba halt bele. Sokszor nehéz elfogadnunk azt, ha valaki egyszerűen csak meghal. Másokat akarunk okolni, bűnbakot találni. Ennél az esetnél is ez történt. A holttest alapos átvizsgálása mellett bevizsgálásra került az étterem is. Ha egy éttermi mérgezés lehetősége áll fenn, olyankor megnézik azt is, hogy aznap más is fogyasztott-e olyan ételt, mint az elhunyt. Fogyasztott, nem is egy ember, és nekik semmi bajuk se lett. Az alapanyagokat is mind letesztelték, és mindent rendben találtak. Az én vizsgálataim is kivétel nélkül a szívrohamot támasztják alá. Theodore koszorúér eredetű szívbetegségben szenvedett, amiről a családja nem tudott. Utána néztem a kórtörténetének, sehol nem szerepelt, hogy ilyen gyanúval kivizsgálták volna, ezért valószínűsítem azt is, hogy ő se tudott erről. A koleszterinszintje is az eget verte, de ezt ránézésre is megmondtam volna, mert kórosan túlsúlyos. A fia is erre a sorsra fog jutni, ha nem változtat az életmódján.
A kólásüveggel a kezemben ülök le az asztalomhoz, és nyitom ki a műanyag dobozt. Az étel még gőzölög, össze is fut a nyál a számban. Imádom a jófajta kínait, de általában nehéz kifogni, hogy hol készítik a legjobban. Itt szerencsém volt, mert kaptam egy használható tippet.
A köpenyemet szétgombolom magamon, nem szoktam leenni a ruhámat, de jobb ha megelőzöm a bajt, sose lehet tudni, inkább leveszem. A támlára terítem, feltűröm a karomon lila garbómat, és keresztbe vetem a lábaimat. Szürke, térdig érő szövetszoknyát, önmagában mintás fekete harisnyát, és fekete magas sarkút viselek. A hajam egy csattal van feltűzve laza kontyba. Egészen komollyá varázsolja a megjelenésem, nem mintha számítana a pácienseimnek, hogy jelenek meg előttük.
Miközben elfogyasztom a vacsorámat, még egyszer átfutom Theodore jegyzőkönyvét, átpörgetem a fotókat, aztán az aktatáskámba csúsztatom a mappáját…

Re: Patológia // Szomb. Dec. 28, 2013 8:20 pm

Időnként, nem túl gyakran, de előfordul, hogy egy-egy páciensem elhalálozik, ilyenkor pedig, mint kezelőorvos, jön is a telefon. Szerencsére Theodor esetében fel sem merül, hogy önkezével végzett volna magával, így nem kell sietnem összeszedni az aktáit, hogy átadjam az orvosszakértőnek. Persze, hogy teljes legyen az egészségügyi akta, nekem is minden ilyen alkalommal le kell adnom a feljegyzéseimet.
Most sincs ez másképp, az utolsó páciens távozását követően, kényelmesen összekészítem a papírokat. Rólam tudni kell, hogy mindent gondosan dokumentálok és rendszerezek, így nem igazán kell sokat keresgélnem. Precízen összekészítem az egészet egy barna papírmappába, ráfirkantom kissé nyújtott, gondosan olvashatatlan kézírásommal Theodor nevét és meg is indulok vele a kórház alagsora felé.
A pulóvert most ezért nem fogom felvenni, jó vagyok így a fehér ingemben, farmeremben, még úgyis visszajövök az irodába kicsit rendbe szedni a dolgokat, mielőtt hazaindulok. Persze hozzám az információk elég lassan jutnak el, pedig még azt sem mondhatnám, hogy nem szoktam beszélgetni senkivel. Pusztán én sem erőltetek semmit, a pletykákra meg egyszerűen nem figyelek, szóval az új orvosszakértőről mit sem tudok. Még azt sem, hogy új van.
A patológia ajtaján kopogok kettőt, majd minden további nélkül be is nyitok. Nem igazán tartok attól, hogy egy felnyitott emberrel szembesülök, az ilyesmitől nem nagyon kell óvni a lelki világomat, tekintve, hogy én is elvégeztem az orvosit, szóval legfeljebb zárva találom az ajtót, vagy nem lesz ott senki, ami a legjobb opció, mert akkor csak lerakom az asztalra a mappát és távozok.
Viszont ahogy belépek és beteszem magam mögött az ajtót, némileg meglepetten torpanok meg ott ahol vagyok és tekintek végig a helyiségen. Az asztalon Theodor hever, először rajta állapodik meg a tekintetem, majd szépen siklik át a barna hajú nőre, akit szemlátomást étkezés közben zavartam meg... és határozottan nem Emily.
- Ön... nem Dr. Hart. - Állapítom meg nagyon elmésen, ahogy ez hangosan is kiszalad a fogaim kerítésén és némileg még a homlokomat is összeráncolom ehhez. Mély tónusú, nyugodt hangon jön egyébként a megjegyzésem, de le se tagadhatnám, hogy meg vagyok lepve. Rólam tudni kell, hogy a többi emberrel ellentétben nem tudok olyan könnyen átzökkenni a változásokon, főleg akkor ha azok váratlanul érnek. Szóval maradok is ott az ajtóban a kezemben a mappával és amíg nem kapok valamiféle választ addig ez így is marad. Mondjuk magam sem tudom, mit várok. Talán megerősítést, hogy nem, hát tényleg nem ő Emily?

Re: Patológia // Szomb. Dec. 28, 2013 10:26 pm

Ha még egyszer költözésre adom a fejem, akkor Kína lesz az úti célom. Imádom a konyhájukat, simán megenném az év minden napján. A gasztronómiai élvezetekbe merülök, nem zavartatva magam amiatt, hogy néhány méterre tőlem egy holttest fekszik. Már hozzá szoktam. Theodore aktáját majd holnap reggel beviszem a rendőrségre. Ilyenkor estefelé már nem szeretek bemenni, ha nem muszáj. Akikkel beszélnék, azok többnyire ilyenkor már otthon vannak a családjukkal. Reggel könnyebb elcsípni mindenkit, amikor még friss, és kipihent. Kivéve, amikor nem.
Személy szerint a kedd reggeleket nagyon tudom utálni. Olyankor jobb, ha egy-két óráig nem is szól hozzám senki. A hétfőkkel nincs bajom, mert hétvégén többnyire kialszom magam, és hétfő reggel még nem kelek fáradtan, de kedden már igen.
Ilyenkor már nem nagyon számítok rá, hogy bárki is befusson valamivel. Ha testet hoznak, olyankor mindig ideszólnak előtte, ezért arra fel szoktam készülni én.. vagy aki épp ügyeletben van. A kopogás ezen okokból kifolyólag meglep. Kisebb fáziskéséssel jut el a tudatomig, hogy valaki érkezett, s mire felfogom, a látogató már be is nyit. A megrágott bambuszrügyet lenyelve fordulok ki az asztaltól. A székem halkan megnyikordul erre a mozdulatra, de a hangja összemosódik a zenével. Kezemben tartva az evőpálcákat pillantok végig a férfin. Még soha nem láttam, de ez nem olyan furcsa, mert nem sok embert ismerek még Fairbanksban.
- Valóban. – Szólalok meg kellemesen nőiesnek mondott hangomon, majd visszafordulva az asztalhoz beleejtem a dobozba az evőpálcáimat, és megtörlöm szalvétával a számat. Minden igyekezetem ellenére a művelet nem zárul teljes sikerrel, egy kis szójaszósz maszat ott marad ajkam jobb felső sarkán.
Amikor visszafordulok a férfi felé, még mindig az ajtóban strázsál. Ennyire ijesztő lennék, vagy mi? Ez már kezd kínossá válni.
- A ténymegállapítása alapján kitűnő megfigyelő, és az esze is gyorsan vág. – Mosolyodok el, ugyanis a feszültséget próbálom oldani épp, ami egyértelműen érezhető a teremben.
Emilyt ezek szerint ismeri. Valószínűleg elfelejtették tájékoztatni, hogy én kerültem a helyére.
Felállok a székemből, magas sarkúm tompán koppan a hófehér járólapon, ahogy felé sétálok. A kezemet nyújtom felé, mikor megállok előtte.
- Paloma Santiago. Örvendek! – Mutatkozok be, a doktor előtagot lehagyva. Az egyértelmű szerintem. Ha elfogadja a kézfogásomat, határozottan, de nem erősen szorítom meg a kezét.
- Én vettem át Dr. Hart helyét a rendőrségi esetek kapcsán. – Jó megfigyelő vagyok én is, ezért egyből kiszúrtam, hogy van nála egy mappa. Pillantásom, ami eddig nyíltan szegeződött a férfi szemeibe – mivel szeretek mások szemébe nézni, miközben hozzájuk beszélek –, most levándorol a kezében tartott mappára.
- Ezt nekem hozta? – Mutatok egyenesen a mappára, kezemet ott is tartom a levegőben, hogy ha igen, akkor egy úttal át is vehessem tőle.

Re: Patológia // Vas. Dec. 29, 2013 11:04 am

Mondhatni megkapom a megerősítést, ami járt a megszólalásomért. Persze az is megfordul a fejemben, hogy most azért ordenáré nagy tahónak tűnhetek, hiszen még csak nem is köszöntem. De egyelőre ott tartok, hogy igyekszem a helyére pakolni az új helyzetet, a nem várt szituációt, ami a "bejövök, köszönök, odaadom Emily-nek a mappát, megkérdem hogy van és távozok" helyett vár. Áh, nem vagyok kicsit sem életképtelen. Szerintem volt olyan időszak is, amikor kérdés nélkül kifordultam volna, de hát azért járok át a szomszéd városba pszichiáterhez, hogy képes legyek megbirkózni a mások számára tökéletesen átlagos szituációkkal.
Kicsit tétovázva kalandozik el a tekintetem, ahogy gondolkodok, talán még alig észlelhetően az alsó ajkamat is beharapom. Épp csak a kínos csend megtörése zökkent ki és emelem tekintetem ismét az idegenre.
- Sajnálom... - Érezhetően mondanék még valamit hiszen a számat nem csukom be azonnal, de lassan inkább mégis bezárom. Halvány fogalmam sincs mit mondjak, ha szarkazmus volt, akkor még a lapot se vettem, de az a vonat már el is ment. Az egész elég kétségbeejtő, a homlokon és a szemöldökeim közt is megjelennek a halvány ráncok, kattognak bent a fogaskerekek azért rendesen.
Mikor elém lép, azért kisimulnak a ráncok és gyanútlan érdeklődéssel figyelem meg az arcát. Legalább szimpatikusnak tűnik... és maszatosnak. Apró szusszantással vakarom meg a halántékomat, kicsit félre is tekintek.... igen, be kéne mutatkozni. Épp csak felsandítok rá, amikor elfogadom a kézfogást, szerintem tisztán látszik, hogy valami zavar.
- Stephen Fox, pszichiáter, a másodikon dolgozom és... um... maradt egy kicsi... - Igen az ilyesmi mindig borzasztó kínos, főleg, ha vadidegennel szemben veszi az ember a bátorságot és hívja fel a figyelmet ilyesmire. Bocsánatkérő tekintettel, ahogy elemelem kezem a kézfogásból, saját felső ajkamon mutatom azt a részt, amin maradt egy kicsi a vacsorából... ebédből. Mondjuk attól, hogy én idegroncs vagyok, ez azért nem teljesen üt át, mozdulataim bár kissé bizonytalanok, azért nem kapkodók, hangom pedig inkább halk, így azon sem érződik annyira, hogy fogalmam sincs mit kéne mondani, legfeljebb a szívdobbanásnyi szókereső szüneteim lehetnek árulkodók.
A továbbiakra egyébként bólintok, majd óvatosan megnyalom a felső ajkam, ahogy a következő kérdésre letekintek a kezemben tartott mappára. Közben úgy nagyjából az jár egy a fejemben, hogy egy tízes skálán vajon mennyire tűnhetek karótnyeltnek, hiszen még el sem mozdultam onnan, ahova először beléptem, csak állok itt, mint egy faszent.
- Igen. - Válaszolom rövid hatásszünet után egy apró bólintással és észlelem a felém nyújtott kezet is, szóval egyszerűen csak átadom a mappát.
- Theodor Cohen pszichiátriai feljegyzései, az én páciensem volt. Táplálkozási zavarokkal küzdött. Belül már olvasható, azokat felvittem gépre. - Jegyzem meg a mappa felé mutatva, hátha elidőzik a tekintete a mappán lévő kézírásomon, ami orvoshoz méltón totálisan olvashatatlan. Távolról nagyon mutatós, nyújtott, döntött betűk, de egyszerűen kibogozhatatlan kriksz-kraksz, néha én is megküzdök vele.

Re: Patológia // Vas. Dec. 29, 2013 3:17 pm

Szemöldököm kissé megemelkedik a sajnálkozást hallva. Remek. Ezek szerint a poénom nem volt átütő erejű. Mintha… még jobban zavarba jött volna tőle. Azt hiszem jobb, ha nem erőltetem viccesebbik felem villogtatását.
- Ugyan… - Legyintek. Teljesen felesleges túlragozni a dolgot. Végül is nem történt semmi, nem?
- Bizonyára elfelejtették tájékoztatni a változásról. Megesik… - Lendülök túl a dolgon. Karácsony környékén az emberek figyelme ezerfelé van, és én elég gyorsan, és zökkenőmentesen átvettem Emily helyét, amiben a kolléganőnek is nagy szerepe volt, mert mindent precízen összekészített nekem. Mindig is azt tartottam magamról, hogy könnyen szót értek más emberekkel, nem szokott gondot okozni, ha új társaságba kerülök. Talpraesett voltam világ életemben, és szörnyen önálló. A szüleim persze nem mindig díjazták önállóságomat. Nem nagyon hagytam magam nevelni. Mindig konkrét elképzeléseim voltak. Mindezek ellenére egy kicsit most gondba vagyok én is. Első benyomásom az előttem álló férfiról a karót nyeltség… vagy tényleg ennyire ledöbbentette nem várt személyem jelenléte.
Mondanám, hogy sajnálom, ha csalódást okoztam azzal, hogy láthatóan másra számított, de inkább nem mondom, mivel nem vevő a humoromra.
Végül csak sikerül a kölcsönös bemutatkozás, amiben kiderül, hogy valóban orvos, ráadásul pszichiáter. Kedvelem a dilidokikat, általában jó kapcsolatot ápoltam velük Los Angelesben is. Szerintem ebben közrejátszanak a kellemes gyerekkori emlékeim is. Ez már fél magyarázat Stephen különös viselkedésére. A pszichiáterismerőseim többsége különc, zárkózott, magának való.
- Szóval Stephen. Szólítson nyugodtan a keresztnevemen. – Szeretem a kollégákkal a közvetlenséget, szerintem nagyban megkönnyíti a közös munkát, ha nem kell feszengeni.
- …igen? – Kérdőn felszalad a szemöldököm. Lerí róla, hogy valami zavarja. Tekintetemmel követem kezének útját a szájához, aztán nevetve a szoknyám zsebébe nyúlok, és kiveszek onnan egy tiszta papírzsepit. Nem érzem kínosnak a szituációt, inkább viccesnek.
- Ó, kösz hogy szólt. Elég nevetségesen festhettem vele. – Törlöm le a számat azon a ponton, amit mutatott, majd a zsepire pillantok, mielőtt összegyűröm, hogy tényleg sikerült-e letörölnöm onnan a kajamaradékot. Könnyed mozdulattal fordulok oldalra, és a néhány méterre levő szemetes kosárba zsákolom zsebkendőmet.
A mappa átvételét követően a ráfirkantott névre pillantok, kis időbe beletelik, hogy el tudjam olvasni. Az asztalomhoz sétálok, kikapcsolom a zenét, és a papírokat kivéve átlapozom a feljegyzéseket.
- Részvétem. – Nézek fel Stephenre. Nem tudom mennyire álltak közel egymáshoz, de a páciense volt, és ismerte őt. Ugyan a saját mappámat már eltettem, de most mégis előveszem. Theodor mellé sétálok vele, vértelen arcán időzik el a tekintetem.
- Igen. Ez nagyban szerepet játszott a halálában. – A mappámat Stephen felé nyújtom, hogy megnézhesse a jegyzőkönyvet. Vannak mellette kézzel írott feljegyzések is. Romba döntöm az orvosok írásképéről felállított sztereotípiát, mivel az én kézírásom olvasható. Szép kerek betűim vannak.
- Volt egy vele született szívbetegsége, ami kezeletlen maradt. Nem is értem, hogy miért nem vizsgáltatta ki magát. A magas koleszterin manapság már egy egyszerű vérvétellel is kimutatható. Nem járt sokszor orvosnál a kórelőzménye alapján. – Mármint a pszichiátriai kezeléseket leszámítva.
- Beszéltem a feleségével, és a fiával is. Elmondásuk alapján ők se tudtak arról, hogy szívbeteg volt.. viszont a kóros túlsúlya eléggé szembeötlő. – Nem mondom, hogy a családját teszem felelőssé a haláláért, mert biztos, hogy nem fogtak pisztolyt a fejéhez, hogy tömje magába a zsíros, koleszterin dús ételeket. Sokaknak pótcselekvés az evés, ebben lelik örömüket. Elcseszett egy társadalom a miénk.
- Régóta dolgozik itt? – Váltok témát hirtelen, tekintetemet Stephen lélektükreibe mélyesztve.

Re: Patológia // Csüt. Jan. 02, 2014 10:09 pm

- Persze... - Jelentem ki halkan, ahogy tekintetem kicsit elkalandozik a helyiségben (gondosan kerülve Theodor holttestét). Persze, hogy megesik, hogy olyasmi történik, amire nem vagyok felkészülve, csak én az ilyesmit nehezen kezelem. Fogalmazhatunk úgy is, hogy nem én vagyok a világ legspontánabb embere. Egyébként nem lenne bajom az idegenekkel való beszélgetéssel, most is helyre fog azért billenni a lelki egyensúlyom, csak még kicsit emésztgetem az új nevet, az új arcot és a helyiség új auráját.
Ahogy a keresztnevemen szólít, tekintetem ismét megállapodik rajta és immár egy halvány mosolyt is sikerül produkálnom mellé.
- Paloma... Egyébként részemről tegeződhetünk is, ha önt nem zavarja. - Teszem hozzá nyugodt hangon, végül is kollégák vagyunk és egy helyen dolgozunk. Én sem vagyok az a típus, aki minden téren a hivatalosságra törekedne, így igazából mindkettőnknek egyszerűbb. Azt hiszem kezdek megbarátkozni az új helyzettel és ezt nyilván nem csak én érzem így, kifelé is higgadtabbnak tűnök, mint amikor azt sem tudtam, mit mondhatnék.
A visszakérdezésre aprót bólintok, majd tekintettem követem a mozdulatot, ahogy elővesz egy zsebkendőt és letörli a maszatot. Alig észrevehető, megkönnyebbült szusszantással nyugtázom, most már határozottan tűrhető a bőrömben.
- Nincs mit. - Csak ennyit mondok az előbbi mosolyom maradékával az arcomon. Hogy vicces lett volna... igen, annak kellett volna találnom, de ehelyett állati zavarónak éreztem és csak ezért jegyeztem meg. Persze ezt neki nem kell tudnia.
Ahogy visszasétál a mappával az asztalához, most már én is teszek néhány lépést beljebb, végezetül pedig a holttest mellett sikerül ismét találkoznunk, lévén én is arrafelé veszem az irányt. A részvétnyilvánítás lényegében pont akkor ér, amikor végre elidőzök kicsit a volt páciensem földi maradványain.
- Nem igazán álltunk közel egymáshoz. A családja beszélte rá, hogy jöjjön el hozzám, igazából gyűlölte a foglalkozásokat. Persze sajnálom, hogy így végezte... - Tekintek végül Palomára, ahogy hozzáteszem az utolsó mondatot. Nem szeretném, ha úgy tűnne, nem rendít meg a férfi halála, pusztán azért, mert nem kedvelt engem. Viszont az is tény, hogy semmivel se sújt le jobban, mint mondjuk a pénztárost a vegyesboltban, akinél nap, mint nap vásárolt. Igazából az emberi életet sajnálom, ami elmúlt, sem mint valóban a személyét. Lehet, hogy nem tűnök érzékenynek, lehet, hogy nem fogok könnyeket hullatni érte, de mindenki máshogy kezeli az érzéseket ugyebár. A feleségem halálakor sem sírtam senkinek sem a vállán.
Átveszem a felém nyújtott feljegyzéseket és érdeklődő tekintettel futom át, miközben fel-fel sandítok a beszélő nőre belőle. Mivel a pszichiáter nem bölcsész, mint a pszichológus, hanem orvos, így azért jócskán informatívak számomra a koleszterinszint számszerű értékei is és az egyéb adatok, melyeket ugyancsak elolvasok.
- Kényszerevő volt, a stressz váltotta ki, amikor elbocsátották az irodából, ahol dolgozott. Leépítések voltak. Úgy fest a legrosszabb módját választotta a feszültség levezetésére... - Feltekintek a feljegyzésekből és vissza is nyújtom Palomának őket, eleget láttam. - Jómagam sem tudtam, hogy ennyi bajt okozhat a kényszeressége, bár attól tartok többet akkor sem tehettem volna érte. Pedig szóba került a gyomorgyűrű is, de nem akart beavatkozást... viszont együtt működni se nagyon. - Mondhatnám, hogy azért szép eredményeket értünk el, de hazudnék. Mióta hozzám járt, egy dekát sem sikerült leadnia, de ez is csak úgy van, mint minden lehetőséggel az életben. Van aki él velük és csodás eredményeket ér el és van, akit teljesen hidegen hagy és a kisujját sem mozdítja.
A kérdés némileg meglep, kicsit fel is húzom szemöldökeimet a kérdés hallatán. Nem is a kérdés miatt, hanem inkább azért, mert sikerült annyira elkalandoznom a Theodor témában, hogy teljességgel megfeledkeztem róla, hogy a velem szemben álló nőről szinte semmit sem tudok a nevén kívül. És ez kölcsönös.
- Már a rezidens éveimet is itt töltöttem, szóval igen, mondhatjuk elég régi bútordarab vagyok. Hogy tetszik itt? - A kérdésnél szerintem tökéletesen látszik, hogy igazából jobb ötletem nem lévén teszem csak fel ezt az igazából csak udvariassági kérdést, amin minden újnak át kell esnie.

Re: Patológia // Szomb. Jan. 04, 2014 10:00 pm

- Nem, nem zavar.. úgy még kényelmesebb.. – Mosolygok Stephenre. Oké, tudom tudom.. én vagyok a nő, de nem szoktam senkivel se közvetlenebb hangnemet megütni, aki idősebb nálam. Megvárom, hogy a másik fél felajánlja, ha akarja.. még akkor is, ha férfiről van szó. Stephent pedig ránézésre is néhány évvel többnek nézem, mint amennyi én vagyok.
Hagyom, hadd fussa át a papírokat, majd meglepettségemnek adok hangot, amikor megtudom, hogy Theodor nem rajongott a foglalkozásokért.
- Ó.. – Nekem ez furcsa. Persze.. nyilván nem szerethet mindenki mindenkit, nem is kell.. de én, mint azt korábban is mondtam, nagyon pozitív emlékként emlékszek vissza a pszichiáteremmel való találkozásokra. Gyerekként gondolom másként éli meg az ember, mint felnőttkorban, és az se utolsó szempont, hogy nekem gyakorlatilag nem volt bajom, és játékként fogtam fel az egészet. Sose voltak problémáim az evéssel, ahogy a súlyommal sem. Ezt a részét nem tudom átérezni a dolognak. Szeretek kiadósan enni, és imádom a nemzetközi konyhát. Még szerencse, hogy jók a génjeim, nem vagyok hízásra hajlamos.
- Tényleg jobban járt volna. A világ egyre stresszesebb. Sok betegséget köszönhetünk ennek. – Bizonyított tény, hogy sok betegség hátterében a stressz áll. A feszültséget le kell vezetni valahogy. Egyszerűen muszáj, ha az ember nem akar begolyózni, vagy nem akar megbetegedni. Én igyekszek tenni a lelki egyensúlyom fenntartásáért. A feszültséget az utóbbi időben motorozással vezetem le. Santa Claritában kijártam futni is, Fairbanksben még nem.. hiányzik is ez a fajta testmozgás.
Visszaveszem a mappát, és azzal együtt, amit most Stephentől kaptam, beteszem újra a táskámba. Még át fogom futni lefekvés előtt egy bögre tea mellett. Leadva úgyis csak holnap reggel lesz a szakvéleményem, én meg szeretem többször is átolvasni, amit kiadok a kezemből. Kicsit maximalista vagyok ilyen téren. Fenekemmel az asztalom szélének dőlök, amikor visszafordulok Stephen felé, majd a gyomorgyűrű említésére apró grimasz fut át az arcomon.
- Nem vagyok híve az ilyen beavatkozásoknak. Van azaz extrém súlyfelesleg, aminél azt mondom, hogy a negatív hatásai ellenére is szükséges beültetni, de alapvetően nem támogatom. Túlságosan nagy hatással van a hormonális rendszerre, a neurológiai mellékhatásokról nem is beszélve. Tény, hogy a fogyás elindul tőle, de az alapvető problémát ami itt van… - mutatok a fejemre – azt ez nem oldja meg. Sok gyomor-bypass műtéten átesett beteg depressziós lesz, romlik a koncentrációjuk, megnyúlik a reakcióidejük. – Fejtem ki a véleményem. Alapvetően semmilyen olyan beavatkozást nem támogatok, ami ekkora hatással van a szervezetre. A mai világban divattá vált kés alá feküdni, ezt azt átműtetni, amivel nem vagyunk megelégedve. Minden ilyen beavatkozás traumát jelent a szervezetre nézve. Persze jó üzlet van benne, ezt aláírom, de abnormális amit némely ember magával művel. Nem tudom, és nem is akarom megérteni. Theodor esetében az alapvető problémát ott érzem, hogy nem önszántából keresett fel egy pszichiátert, hanem azért, mert a családja kérte. Ha önszántából megy Stephen-hez, szerintem a hozzáállása is más lett volna. Kényszerből nehezebben teszünk meg dolgokat.. s gyanítom a negatív ellenérzései és a dac se Stephennek szólt, hanem a helyzetnek, amibe a családja kényszerítette.
A témaváltás mondhatni zökkenőmentesre sikerül.
- Akkor tényleg régi bútordarab vagy! – Nevetem el magam, s ezzel a kijelentésével azt is megtudom róla, hogy a városban is sokkal jobban kiismerheti magát, mint én.
- Hó mindenütt. Ehhez még hozzá kell szoknom. Santa Claritában nem sok havat láttam.. – Teszem hozzá mosolyogva. A Los Angelestől háromnegyed órányi kocsiútra levő szülővárosom mindig is a szívem csücske marad. Nem volt könnyű döntés, hogy eljöttem, de szükségem van a környezetváltozásra, és arra, hogy jó messze legyek Leonardtól.
- Az itteni embereket kicsit zárkózottabbnak érzem, mint a Californiában élőket. Érezhetően másabb a Fairbanksiek mentalitása. – Érezhető a hangomból is, hogy ezt nem negatív kritikának szánom, csak megállapítottam egy tényt.
- Szeretnék majd kijárni futni. Emily említette, hogy nem túl biztonságos beljebb merészkedni az erdőbe, mert nagyon sok a medve… pedig az erdő peremén vettem egy házat, és azt terveztem, hogy az erdőben futok. Tudsz esetleg olyan útvonalat, ahol lehet futni, és nem kell attól tartanom, hogy betársul mellém egy maci? – Egy kicsit poénosra veszem most a figurát, persze ha tényleg összefutnék egy medvével, azt már nem találnám annyira viccesnek.

Re: Patológia // Szer. Márc. 26, 2014 10:40 pm

Re: Patológia // Hétf. Jún. 02, 2014 1:55 pm

//Történik még márciusban, előzmények: https://northstar.hungarianforum.com/t1635-paloma-santiago-igazsagugyi-orvosszakerto-irodaja //

Dacára annak, hogy hova készültem, muszáj voltam elmenni ebédelni, különben az agyam megtagadja az együttműködést és leáll energia hiányában. Ennek a korgó gyomrom is nyomatékot adott és hiába volt jobb a tűrőképességem, éhes hassal a harcos se harcos. Miközben ebédeltem, átgondoltam magamban a Palomával való megbeszélés részleteit. Még nem vontam le a végkövetkeztetést az elkövetővel kapcsolatban, hiába igyekeztem a nő felé azt a látszatot sugallni, hogy közel járok fejben az elméleti megoldáshoz. A helyzet az, hogy az elkövetés módja, az okozott sérülések még mindig nem zárták ki a vérfarkas intervenciót. Sőt, a brutalitás csak tovább növelték a lehetőségét ennek. Átlapozgattam a feljegyzéseimet is és szembesültem vele, hogy korábban is találkoztam már hasonlóval. Igaz, az még Skóciában történt, de voltak összecsengések. Félelmetes, néha sztereotípiát tudnék felépíteni ezekre az ügyekre. Lassan lenyeltem az utolsó falatokat és mivel már délután volt, ezért indultam a megbeszélt találkozásra. Gyalog mentem, mert kivételesen az idő is jó volt és ki akartam használni a friss levegőt... jól tudtam ugyanis, hogy jó ideig nem lesz részem benne. Odabent minden lesz, csak friss levegő nem.

Megérkezve a kórházba a recepciónál közöltem, miért is vagyok ott. Pár perc türelmet kértek, miután összevetették a várható vendégek listáját az állításommal, na meg a személyigazolványommal. Valószínűleg egy kórházba nem lett volna ennyi herce-hurca, de mivel nem pont nyilvános területre mentem, ezért végig kellett menni a procedúrán. Végül mindent rendben találtak és eligazítottak, hol találom a patológiát. Igaz, felesleges volt, elvégre nem először készültem oda, de azért megköszöntem a segítséget. A szándék a fontos, nemde? A bejárat előtt még egyszer fel kellett mutatnom az igazolványt, de ott már másodpercek alatt átengedtek és beléptem arra a bizonyos folyosóra. Egyből megcsapta az orromat az a bizonyos szag, s míg sétáltam, egyre erősebb lett. Töménytelen fertőtlenítő szagát hozta felém a folyosó. Végül megérkeztem az ajtóhoz. Santiagoval úgy beszéltük meg, hogy itt találkozunk, de mivel még nem volt sehol, ezért leültem a legközelebbi székre és türelmesen várakoztam... ez könnyen betudható annak, hogy talán megint fél órával hamarabb érkeztem, jó szokásomhoz híven...

Re: Patológia // Hétf. Jún. 02, 2014 6:25 pm

Paloma & Adam

Kint voltam a „művészbejárónál”. Az egyik elhunytunk boncolása lezárult, és a testet kiadhattuk a családtagoknak, hogy eltemethessék végre. Átadtam a papírokat a temetkezési vállalkozónak, és váltottam vele néhány szót négyszemközt is. A halál körülményeire való tekintettel nem javasoltam a nyitott koporsós temetést. Nehéz az ilyet a rokonoknak elmondani, ezért barátilag meg is veregettem búcsúzóul a vállalkozó vállát. Innentől ez az ő problémája.. meggyőzni a gyászolókat, hogy zárt fedelű koporsót keressenek végső nyughelyül hozzátartozójuk számára.
Persze.. szinte lehetetlen, hogy úgy sétáljak végig a folyosókon, ne botoljak olyan valakibe, aki meg akar állítani néhány szóra. Sokan, sokféle dologgal kapcsolatban kérik ki a véleményem, azt hiszem van valamennyi tekintélye annak a kis névtáblának, ami a szívem fölött fityeg, fehér köpenyem zsebére tűzve. „Igazságügyi orvosszakértő”.. alatta pedig a másik tisztségem „Vezető patológus”.
Mire leérek az alagsorba, már azon kattog az agyam, hogy valamit elfelejtettem. Néhány perce már ott motoszkál bennem a gondolat. Bosszantó tud lenni, amikor az ember nyelve hegyén van a megoldás, mégse ugrik be. Beletúrok kibontott hajamba, ami szétterülve pihen hófehér köpenyemen. Nem vagyok begombolkozva, ezért látszik az alatta viselt hófehér streccses, kerek nyakkivágású felsőm, és térd fölött érő hófehér ceruzaszoknyám. Testszínű üvegszálas harisnyát viselek, a lábaimon pedig nagyon kényelmes fehér bőr, orvosi klumpát. Jobb kezemben fekete írótáblát tartok, félig magamhoz ölelem. Csak az átvételi igazolás van rácsíptetve, amit a temetkezési vállalkozótól kaptam. Ezt még hozzácsapom az ügy aktájához lezárásként, és mehet majd be a rendőrségre a főnök asztalához.
Befordulok a patológia folyosójára, és megpillantom a padon ücsörgő férfit. Ekkor kapok észbe!
Gyorsan a karórámra pillantok, de szerencsére nem kell kínos magyarázkodásba bocsátkoznom, amiért megfeledkeztem az időpontról, mert mázlimra pont időben érkeztem.
- Á, Mr. Revenor! Látom ideért! – Már messziről odaköszönök neki. A halottakat nem zavarja a hangos beszéd. Lelassítok, amikor odaérek hozzá, jobbomból átveszem a balba az írótáblát, majd a kezemet nyújtom neki.
- Jöjjön.. – Köpenyem zsebéből kihalászom a Patológia kulcskártyáját, majd lehúzom a mágneses kártyaolvasón, és egy kisebb elektromos zizegést követően hallani ahogy a zár kiold. Benyitok, a lámpák sorban felgyúlnak odabent. Természetesen kifogástalan tisztaság és rend uralkodik odabent. Az asztalom fölötti parafa táblán mindenféle jegyzet, elintéznivaló van kitűzve színes gombostűkkel.. meg néhány fotó is, amin több orvos körében vagyok látható… csak egy kicsit fiatalabb kiadásban, egy másik Patológián. Ha Adam ránéz, akkor kikövetkeztetheti, hogy a korábbi munkahelyemen készülhetett, s mivel kitettem, valószínűleg szerettem ott dolgozni, ahogy a kollégáimat is.
Leteszem az asztalra az írótáblát, a fiókomat kihúzva kiveszem onnan a hajgumimat, hogy copfba fogjam a hajamat. Amint ezzel megvagyok, két pár gumikesztyűt is előszedek original csomagolásban.
- Van olyan, amit meg szeretne nézni az elhunyton tüzetesebben is? – Fordulok Adamhez, átnyújtva neki az egyik kesztyűcsomagot. Csak azért kérdezem, mert akkor beizzítom a nagyítómat, a különböző speciális fényű lámpákat, és a többi „játékszeremet”…

Re: Patológia // Kedd Jún. 03, 2014 10:18 pm

Éppen azon gondolkoztam, hogy vajon a mennyire lesz emészthető állapotban a holtest, ami a látványt jelenti, amikor meghallottam a lábbeli kopogását a padlón. Felpillantottam és bár más ruházatot viselt, azonnal felismertem Palomát. Na igen, szép magánnyomozó is lettem volna, ha így pár óra múlva nem ismertem volna rá. Mondjuk az én arcmemóriám kifejezetten jó volt, egy kósza pillantás után is képes voltam felismerni az embereket. Nem rossz azért így már lassan túl az ötvenen, nemde? Tekintetem szóval Palomára vándorolt és el kellett ismernem, hogy jól áll neki a fehér.
- Igen, szerencsére a lábbusz nem tévedt el.
Miután újra fogadtam a kéznyújtását, betessékelt az irodájába. Nem álltam neki azonnal forgolódni, hogy hova is kerültem, viszont azért lopva körbepillantottam. Hasonló rendet tapasztaltam, mint a rendőrségen, de ez még azért árulkodóbb volt. A patológiás irodát a magam részéről eldugottabbnak tartottam, ergo kevesebb ember is éri el... de ha még itt is rendet tart, akkor valóban nem egy trehány nőszemély. A fényképre is csak egy pillantást vetettem. Mondjuk el is gondolkoztatott. Pár év lehetett az akkor és mostani Paloma között... mégis látszott, hogy fiatalabb. Pedig annyira nem lehetett idős, szerintem még a harmincat se érhette el. Talán az oda vezető út felét. Fiatal még, mégis látszik a változás. Ehhez képest én még a 25 évvel korábbi képeken is ugyanúgy nézek ki, mint most. Utoljára az öregedés jelét 25 évesen mutattam, de akkor már rajtam volt több, mint egy évtizede a szem tetoválás és lassan felkerült a többi lassító is. Ennyi a különbség ember és őrző között. Pontosabban, ez is különbség. Aztán egy elég morbid gondolat futott át a fejemen. Vajon mi lenne, ha egy hozzám hasonló testet kellene boncolnia? Észrevenné a turpisságot? Bár lehet a tetoválásokon megakadna.
- Főleg a sérüléseit... de először egészben szeretném szemlélni. - mondom, miután megköszöntem és átvettem a kesztyűt.
Oké, ez most kicsit érdekesen hangozhatott. Nem, nem feltételeztem, hogy Paloma darabokban tartja itt a holtesteket. Arra értettem, hogy az egész testet látni, valójában, mielőtt belemegyek a részletekbe. Kínai szemlélet, ők is mindent egészben néznek. Nem szedik darabokra, maradnak meg a részletekben. Szigorúan az összképet kell néznie, mert az tárja fel számukra az igazságot.

Re: Patológia // Csüt. Jún. 05, 2014 9:48 pm

Ujjaim satuként zárulnak a kesztyűt rejtő zacskó köré, olyan szituációt teremtve, mintha épp két végéről húznánk egy kötelet. Tökéletes fapofával pillantok fel Adamre. Mivel a kesztyűt nem engedtem átvenni, ezért sejtem, hogy a pillantásomat ő is viszonozni fogja. Ha valóban így van, pár pillanatnyi néma csend után megszólalok.
- Egészében? – Kérdezek vissza úgy, mintha a kijelentésével kényelmetlen helyzetbe hozott volna.
- Ezt mondhatta volna előbb is, mert akkor visszavarrattam volna a testrészeit a megfelelő helyekre, így viszont… - Szívtam meg kicsit a fogamat, majd szemeimet összeszűkítettem.. azt sugallva, hogy ez a megtekintés mégse lesz olyan egyszerű, mint azt Adam várta.
A következő pillanatban, még mindig fapofát öltve magamra szólalok meg újra.
- Nyugalom, csak vicceltem. – Hunyorítottam, s megengedtem magamnak, hogy némi mosolyféle suhanjon át az arcomon. A humorom nem épp szokványos, s Adam most ebből kapott ízelítőként egy kis morzsát… vagy ha úgy jobban tetszik, a jéghegy csúcsát. A kesztyű zacskóját most már elengedtem, majd ellépve Adam mellett átsétáltam az üres boncasztalok mellett a sorszámozott hűtőkhöz. Az átmozgató asztalt a hűtő magasságához igazítottam, hogy azt kinyitva a görgőkön kihúzzam azt a tepsit, amin a halott fekszik.. és átcsúsztassam az átmozgató asztalra.
- Kér vietnámi balzsamot? Az orra alá… - Én ugyan nem érzem büdösnek a halottakat. A hűtőink kifogástalanok, és a Patológia és légkondicionált. Persze én már teljesen hozzászoktam ehhez a közeghez, nem zavarnak az itteni szagok. Vannak akiket zavar a halottak „hulla szaga”, ezért tartok a fiókomban vietnámi balzsamot. Ez általában elegendő ahhoz, hogy ezt a kellemetlenséget elkendőzzük. Ha Adam igényli, akkor behozom neki. Attól még, hogy magánkopó… a szagok zavarhatják. Talán meglepő, de vannak szagok, amik engem is zavarnak.
Az átmozgató asztalról a tepsit ráhúzom a legközelebbi boncasztalra, és lábujjhegyre állva felnyújtózkodok az asztal fölötti lámpához, hogy felkapcsoljam azt. Az asztal fényárba borul. Felhúzom a kesztyűket, majd mint egy szobor leleplezésénél, fellebbentem a leplet Mr. Watsonról. Csak a dobpergés hiányzik az élethű feelinghez.
- Íme Mr. Watson, teljes valójában.. – A halott viasszerű testén a vázolt, és a fotókon látott sérüléseken kívül a boncolás nyomai is látszódnak. Zorró „Z”-je helyett a klasszikus „Y” virít Mr. Watson felsőtestén. Szép vágás lett, bár szebben is összevarrhatták volna a kedves kollégák, ahogy most elnézem a munkájukat.
Teret adok Adamnek, hadd nézze meg a testet. Ha kérdése van, úgyis felteszi, ha pedig szeretné elforgatni a testet, hogy a hátát is megnézze, majd szól.

Re: Patológia // Kedd Jún. 10, 2014 9:24 pm

Furcsállóan vontam fel a szemöldökömet, amikor Paloma nem akarta elengedni a zacskót. Kérdő pillantásomat szegeztem neki, majd közli is velem, hogy akad egy kis probléma a kritériumommal. Na az agyam itt lázasan elkezdett kattogni… oké, miért nem emlékszem én a fényképek és a visszajátszás alapján, hogy a holtest darabokra van szedve. Aztán jött a következő gondolat, hogy talán ez a nőszemély szedte volna darabokra a testet? Ajjaj… remélem nem valami nekrofil rejtőzik a csinos arc mögött. Oké, ez most így sarkított… jézus Adam, hogy jutottál te el ide a szétszabdalt holtest után?
- Hááát akkor… ha megvannak a darabjai.
Na aztán kiderül, hogy hülyére vett. Hát ez kész. Komolyan mondom, ennek a nőnek találkoznia kéne Ginával. Bizonyos szempontból hasonló a szakterületük és ha ott is jön ezekkel a sötét viccekkel… hát lehet ezt még ő is tudná értékelni. Na, nem mint ha én nem, csak hát ez amolyan… szakpoénnak tűnik. Viszont csak halvány mosolyt mutattam. Azért mégiscsak egy ember holttestéről van szó.
- Ott a pont.
Díjaztam, ha valakinek legalább humorérzéke van, de újfent tapasztalnom kellett, hogy olykor elég érdekes körülmények között tud előjönni. Na mindegy, haladjunk, mert a végén még itt fogunk vacsorázni. A kérdésére csak megcsóváltam a fejemet. Nem zavart a hullaszag kifejezetten. Ahány fejet meg hasonlót összeszedtem én már különböző erdőkben, kissé már ciki lenne. Inkább lássunk, miből élünk. Lassan felhúztam a kesztyűket, miközben Paloma leleplezte a holtestet. Ha érzéketlen lennék, azt mondanám, hogy szokványos kép tárul a szemem elé, de igazából nem tudom szebben megfogalmazni. A holtest az már csak sajnos egy holtest, a gazdája messze jár. Szóval lassan közelebb léptem a holtesthez, megtámaszkodva a tálca oldalán és végighordoztam felé hajolva a testet. Nem láttam lényeges különbségeket a felvételekhez képest, de azért ez mégiscsak egy élő szemlélet volt. Amint pár percig szemléltem egyben a testet, utána kezdtem el körbejárni, jobban megnézve a sérüléseket. Elég brutális munka, sajnos azt kellett mondanom. A sérülések pedig… ne, Buddhára, túlságosan is deja vu érzésem van. Lehunytam egy ponton a szemem.
- Tudja, Miss Santiago, ilyenkor gondolkodok el rajta, hogy merjük magunkat civilizált életformának nevezni.
De ez csak terelés volt, hogy ne legyen feltűnő. Míg le volt hunyva a szemem, megérintettem a bennem rejtőző mágikus erőt és aktiváltam az egyik varázslatot: a Keresést… és amikor kinyitottam a szemem, szembesültem vele, hogy túl jó volt a megérzésem…

Re: Patológia // Szer. Jún. 11, 2014 2:51 pm

Kezeimet összefűzve magam előtt figyeltem a nyomozót. Azért, ha jobban belegondolok, az ő melójához is kell gyomor. Vajon neki szoktak rémálmai lenni egy ilyen „találkozót” követően? Ha kicsit jobban ismernénk egymást, talán rá is kérdeznék, így viszont nem teszem. Ami engem illet, nem szoktam az eseteimmel álmodni. Oké. Ők is valaha élő, lélegző emberek voltak.. valakik, akiknek voltak szeretteik, volt életük, céljuk… álmaik.. de mire hozzám kerülnek, addigra csak élettelen testek. Eddig még nem volt rá precedens, hogy olyan valaki került volna a boncasztalra elém, akit ismertem valaha, ezét nem tudom, hogy olyan esetben hogy reagálnék. Meglehet, sőt.. egészen biztos, hogy az megviselne valamennyire. Én bizonyos szintig másként tekintek a halálra, mint az emberek többsége. A halál szerintem az élet velejárója. Ki előbb, ki utóbb… de egyszer mindenki meghal. Szép, és jó lenne a világ, ha mindenki végelgyengülésben tenné ezt, de akkor az olyanoknak, mint nekem… nem lenne munkájuk. Olyan világot élünk, ahol a gyilkosság mindennapossá, és mi több, megszokottá vált. Emberek ölnek embereket… gépek ölnek embereket… állatok ölnek embereket… és még sorolhatnám a végtelenségig. Nem állítom azt, hogy ez normális dolog, mert egyáltalán nem az, de én hiszek abban, hogy az életünk előre meg van írva… s bármilyen utat is válasszunk, amikor keresztúthoz érünk, végső soron oda lyukadunk ki, ahova kell.
Talán Mr. Watson előző életében egy ádáz sorozatgyilkos volt, s most így vezekel az akkor elkövetett bűneiért.
- Los Angeles nagyváros. Sokkal több, és sokkal különbözőbb halálesetek kapcsán kérték a szakvéleményünket, mint itt. Meg merem kockáztatni, hogy ott egy hónapban több esetünk volt, mint amennyi Fairbanksben egy év alatt összegyűlik. Persze sokkal többen voltunk ezek felgöngyölítésére, mint ahány szakembert számlál ez a patológia. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy sok elrettentő esettel találkoztam már… csecsemő, akit az anyja negyvenhét szúrással késelt halálra csak azért, mert nem hagyta abba a sírást. Jöttek a fogai a kicsinek, lázas volt, ezért sírt. Ami abból a kislányból maradt… az minden volt, csak nem ember formájú. – Nem részletezem jobban, Adam így is el tudja képzelni szerintem.
- És ez csak egy, az ottani esetekből… de én állítom, hogy ez az eset itt, az összest übereli. A precízség, amivel gyilkolt az elkövető… a kegyetlenség… a holttest átöltöztetése, elrendezése a helyszínen… ne legyen igazam Mr. Revenor… de attól tartok, hogy nem ez volt az utolsó ilyen eset. Hirtelen felindultságból ilyet senki se tesz. Aki ezt tette, az egy igazi pszichopata… egy elképesztően intelligens pszichopata, aki mindezen szörnyűségeket tudatosan hajtotta végre, és odafigyelt minden részletre. Nem tisztem elkövetőkről jellemrajzot kiállítani, ez nem az én hatásköröm… de aki ezt tette, magasan képzett értelmiségi lehet, aki belesimul a környezetébe, látszólag átlagos, normális ember… aki eljár szavazni, részt vesz a közösségi programokban… olyan valaki, akiben mindenki megbízik… és ha nem kapják el, jó eséllyel újra ölni fog… mert ez az önkifejezési formája, az alkotása… és az ilyen nem áll le addig, amíg nem tökéletesítette a művét. – Lépek oda Adam mellé, és a fejünk fölött levő nagyteljesítményű ultraibolya lámpát bekapcsolom. A testet megvilágító lilás fény normál esetben kiemelné a testen hagyott nyomokat, és szennyeződéseket, ha lenne… de semmi se látható rajta.
- A körmök alja is tiszta volt. Hámdarabkákat se találtunk, ami az elhunyttól származott volna, pedig gondoljuk csak el, naponta hányszor vakarjuk meg az alkarunkat, vagy akár a nyakunkat. – Emelem meg az élettelen kezet, és tartom úgy, hogy a fény a legoptimálisabb szögben essen a kéz körmeire.
Kérdőn pillantok fel a mellettem álló férfi szemeibe, kíváncsi vagyok a véleményére, ő vajon mit gondol? Mert abban biztos vagyok, hogy neki is megvan a saját véleménye, és engem érdekel az ő nézőpontja is.

Re: Patológia // Vas. Jún. 22, 2014 2:49 am

Hogyan is fogalmazzam meg... a mágia birtoklása eléggé kétes dolognak számít. Egyfelől jó, mert rengeteg előnyhöz juttat minket, őrzőket, nem csak az emberek, de még a vérfarkasokkal szemben is. Olyan területekről lehetett vele információkat szerezni, előnyhöz jutni, amit a normál emberi képzelet el nem tudott volna gondolni. Rengeteg lehetőség volt benne és én még csak a 7 szintből hármat ismertem. Az utolsó igazából sosem fogom, de a többire igyekezni fogok, ezt már nagyon régen eldöntöttem. Viszont... a mágiának vannak árnyoldalai is. Különlegessé teszi az embert, de ez nem feltétlenül jó. Ez a különlegesség jár az őrzői pályával, vagy éppenséggel egy korai beharapással, esetleg gyilkosságal. De most éppenséggel nem is ezzel lenne a bajom, elvégre máskor is tudok filózni a nagy mi lett volna ha kérdésen. A bajom jelenleg éppen azon volt, hogy megkaptam a választ a kérdésemre... és valahol egyáltalán nem örültem az eredménynek. Még úgy se, hogy vagyok, ami. Az őrzők feladata a védelem, emellett a titkok feltárása is. Ez talán inkább az informátorok dolga, de a munkám miatt elég sokszor keresztezem az útjaikat, mint annak idején Amandáét. De lehet, hogy megint fogom... ah, ne. Bíztam benne... én tényleg bíztam benne, hogy az erre mutató előjelek ellenére tévedni fogok és csak valami vadbaromról lesz szó... de tévedtem. Alighogy kinyitottam a szemeimet, már láttam, hogy nincs remény. Kérlelhetetlenül felizzott valami Mr. Wilson fejénél. Igyekeztem olyan arcot vágni, mint aki nem vett észre semmit, de hát nem voltam színész, maximum imitálni tudtam. Egyetlen egy dolog... egy kósza szál az, ami bizonyossá tesz. Nem tudom, Palomáék hogy nem vették észre, de biztos vagyok benne, hogy oka van. Ez a nő túlságosan élesszemű ahhoz, hogy egy nyilvánvaló dolog felett elmenjen csak úgy. Biztosan passzol Mr. Wilson hajához a szál, ez lehet a magyarázat. Lehet elfogultnak tűntem de... mondhatjuk, hogy megbíztam a mellettem álló nő képességeiben azok után, amit ma tapasztaltam tőle.
- Az ilyen embert lenne kedvem néhanapján fellógatni a lábánál fogva a hegy tetejére és otthagyni életre, hogy gondolkozzon csak el a tettein - reagálok Paloma történetére.
A hangom keménnyé vált, akár az acél, de ennek nem csak egy ilyen anyának sem nevezhető lény precedense az oka. A felfedezésem legalább annyira szerepet játszott benne és talán most egy kicsit más oldalamat is láthatta a nő. Talán most érződött először igazán, hogy a szelíd külső, amit mutatok a világ felé, valójában eléggé csalóka.
- Egyre gondoltunk, Miss Santiago, úgy tűnik az irodában történt következtetésem megállja a helyét - sóhajtottam és valahol örültem azért, hogy a jelek szerint sikerült megfelelő irányba terelni a gyanút és nem fogjuk Teddy-re. - Azok, akik ebbe a kategóriába tartoznak, mindegyik elkövető közül a legveszélyesebbek. Egy olyan gyilkos, aki széttrancsírozza röhögve mások fejét a nyílt utcán, közben még röhög is hozzá, kismiska az "emberünkhöz" képest. Ezek a mocskok a megtévesztés mesterei, mint ahogyan ön is rávilágított. Az is lehet, hogy beteg és csak néha jön rá a gyilkolhatnék, de a tényen nem változtat. A gyilkos az gyilkos marad, főleg ha ilyen kegyetlenül végzi a munkáját. A legrosszabb viszont az, hogy ezekben nincsen rendszer. Akár csak egy pillanatnyi őrület, akár egy hóbort csupán, de nem lehet tudni, mikor fog legközelebb lecsapni, vagy hogy mi alapján választja ki a célpontjait. Csakis az biztos, amit ön is mondott - nézek most először a vizsgálódásom során Palomára. - Ölni fog.
Azzal, hogy kiderült, vérfarkas van az ügyben, már teljesen új színeket öltött a történet. Riasztanom kell az informátorokat, a többi harcost, hogy egy újabb gyilkos keveredett Fairbanks-be. S el kell kapnunk, mielőtt újabb élet tapad a kezéhez.
- Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg Mr. Watson se hagyta magát és próbált védekezni. Ha pedig csak egyszer sikerült belemélyesztenie a körmeit a támadójába, akkor lenne valami. Sajnos a gyilkos elég profinak tűnik a nyomelrejtésben és nem szeret hibázni. De egyszer hibázni fog... akkor pedig ott leszek, hogy elkapjam.
Elég magabiztosnak tűntem, de igazából volt is miért. Hibázott, ott hagyta a hajszálát a hullán, innentől pedig nyilvánvaló már legalább a miléte. Jelentéktelen információnak tűnhet, de fontos igazából. Viszont nem hívom fel Paloma figyelmét a hajszálra. Nem fogok neki felvágni a felfedezésemmel, meg valljuk be: elég necces lenne, ha egy "laikus" magánnyomozó szinte azonnal észrevesz valamit, amit az igazságügyi orvosszakértő nem.

Re: Patológia // Vas. Jún. 22, 2014 8:28 pm

Fogalmam sincs milyen gondolatok fogalmazódnak meg Adam fejében, és arról sincs fogalmam, hogy mi olyant vett észre, amit mi nem. Szerencséjére… vagy talán szerencsétlenségére nem önti szavakba a gondolatait.
Ha szavakba öntené ugyanis, vélhetően megismerné a kevésbé kedves, önérzetes énemet, ami hát tisztességesen bevallva is rosszabb, mint egy havibajtól feszkós nőé. A szakmai tudásom és hozzáértésem csak alapos megfontolásból érdemes megkérdőjelezni. Lazán megragadnám a fülénél fogva, és az ajtóhoz rángatva úgy kipenderíteném a folyosóra, hogy csak úgy nyekkenne! Az alapvető átvizsgálások közé tartozik ugyanis bűntény gyanúja esetén a holttest hajának sűrű fogú fésűvel való átfésülése is. Az így kihulló hajszálakat pedig a laborosok megvizsgálják. Ezért vannak, ezért kapják a pénzüket.
Ebből kiindulva ha Adam jelezné, hogy mit talált, akkor máris hatalmas lépéssel közelebb kerülhetnénk a tettes megtalálásához. Az a hajszál ugyanis sehogy máshogy nem kerülhetett oda, minthogy a mi átvizsgálásunk után a gyilkosa érintkezett vele, tehát rendvédelmi, vagy patológiai alkalmazott. Vagy az is lehet, hogy téves a nyom, hiszen lehet a kollégáim között más vérfarkas is Emily-n kívül. Mindezekről én nem tudok semmit, szerencsére… ezért csak boldog tudatlanként merülök el továbbra is Adam lélektükreiben.
- Én etetném. De csak annyira, hogy épp ne haljon éhen. Úgy kicsit elnyújtanám a haldoklási folyamatát. – Biccentem oldalra a fejem, miközben édes mosollyal az ajkaimon mondom mindezt olyan szenvtelen hangnemben, mintha csak a holnapi időjárás alakulásáról beszélgetnénk. Látszik, hogy nem túlzottan viselne meg a dolog. Vannak olyan elvetemült emberek, akiket a „szemet szemért” elv alapján kellene megbüntetni, hogy érezzék ők is, mit érzett az áldozatul. Én nyíltan vállalva támogatom a halálbüntetést, de csak abban az esetben, ha minden kétséget kizáróan bizonyítható a vádlott bűnössége.
- Ha nem kapják el, és ismét ölni fog… talán nyeregben érzi majd magát, és nem lesz annyira körültekintő, mint most. A tapasztalat az a sorozatgyilkosoknál, hogy egyre merészebbé, és hanyagabbá válnak a sokadik alkalom után. Senki se tökéletes, egyszer hibázni fog, és akkor elkapják. – Sajna benne van a pakliban, hogy lesznek még áldozatai. Los Angelesben is komoly fejtörést okoztak a rendőröknek az ilyen esetek… pedig ők eléggé tapasztaltak, és jóval többen vannak, mint Fairbanksban. Ha beigazolódik a gyanúnk, és ismét lecsap, még az is lehet, hogy kiküldik a szövetségieket, hogy vegyék át a nyomozást. Ennek annyira nem örülnék őszintén szólva, mert hoznák magukkal a saját szakértőiket, és itt kotnyeleskednének nekem a patológiámon. - Szeretne még mást is megnézni?

Re: Patológia // Pént. Júl. 04, 2014 11:27 pm

Igazából halvány lila gőzöm sincs róla, hogyan hívhatnám fel rá a nő figyelmét. Mint mondtam, biztosan okkal nem vették észre, én pedig nem voltam az a nagyképű nyomozó, mint akiket a filmekben lehet látni… „Igen, Miss Santiago, ez itt egy hajszál melyet szíveskedtek nem észrevenni, legközelebb figyeljen oda jobban, ha már ilyen pozícióban van.” Igen, szerintem mindannyian látjátok, ez mennyire nem olyan megnyilvánulás, ami rám jellemző. Olyan messze állt tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. Bár nem mondom, jó lett volna megszerezni. Más nem, valamelyik tanoncnak lehet jól jött volna kezdőlökésként… igen, ezt tényleg nem szabad veszni hagyni. Na de hogy? Ha csak úgy odanyúlok, akkor biztos tudni fogja, hogy találtam valamit. Elég ránéznem a nőre, olyanok a szemei, min a sasé. Akkor meg hogy? Gondolkodj, Adam… ha már van agyad, elvileg.
- Kár az ilyenbe élelem, Miss Santiago – jegyzem meg, miközben átsétálok a tetem feje mellé. – Ha már el akarja nyújtani a szenvedését, akkor vannak tanulságosabb módszerek is, melynek köszönhetően rájöhet, mekkora tapló volt. A megfelelő erek elvágása, lassú elvérzés. Esetleg átszúrni a tüdejét. Azzal még két óra, mire kiszenved. Lassan, fájdalommal teli, lassan csordogáló percekkel. Akkor rájönne, mit tett… de akkor már késő.
PFff, na ez honnan jött vajon? Komolyan mondom, tisztára meghülyülök itt a hullaházban. Vagy talán az ügy hatása. Nem tudom. Vannak ilyen sötétebb pillanataim. Amikor teljesen rácáfolok arra a kedves, amúgy ártani nem tudó emberre, aminek általában a látszatát keltem. Sajnos, volt egy sötét énem. Nem múlt el nyom nélkül az az elmúlt 15 év… szerencsére csak az ilyen alkalmakkor jön elő. Nem tudom, milyen életem lenne, ha állandóan ilyen lennék.
- Bízom benne, hogy még azelőtt sikerül elkapni – mondom, miközben eszembe jutott valami és rárakom az ujjaimat a halott homlokára. – Tudja, még amikor Skóciában éltem, volt egy hasonló ügyem. Egy kisebb faluban laktam, viszonylag nyugodt volt, akárcsak Fairbanks. Persze ott is voltak ilyen elmeroggyantak. Az egyik ügyfelem hozzátartozóját megölték… átszúrták a fejét egy izzó fémrúddal. Pont ott volt a bemenet, ahol most az ujjaimat tartom. Egy hónapomba került előkeríteni a tettest… pont azután, hogy megölte volna a következő áldozatát. Azóta igyekszem állandóan megelőzni a még nagyobb bajt.
Hogy miért is mondtam ezt el? Elterelés. Miközben beszéltem, alkalmaztam az egyik varázslatot, a Szellemkezet. Direkt úgy tartottam a kezemet, hogy takarja az adott területet. Így a hajszál felemelkedett a takarásban, egyenesen nekinyomódva a tenyeremnek, majd bekúszott a kabátom ujján. A képességemet nem aktiváltam, ahogy továbbra is bent tartottam a helyén. Nehogy kicsússzon.
- Nos… szerintem láttam mindent, amit kell.

Re: Patológia // Szomb. Júl. 05, 2014 10:59 am

Mondanám, hogy meghökkentett amit hallottam, de egyáltalán nem. Alig van olyan ember a földön, aki még nem játszadozott el olyan gondolatokkal, hogy miként végezne valakivel. Persze az emberek túlnyomó többsége nem jut el a megvalósításig.. szépen is néznénk ki, ha mindenki gyilkolászna, így is van bőven megoldani való ügy.
- Minden esetre… ha valaki így lelné halálát a közeljövőben, legalább tudom hol keressem a tettest… Mr. Revenor.. – Eresztettem meg egy széles mosolyt. Mindenkinek van olyan oldala, amit rejteget a világ elől, ha teheti. Az életben semmi se csak fekete vagy fehér, sőt…
Tekintetem leköveti a mozdulatot, amivel a magánnyomozó megérinti a holttestet. Kezeimet összefűzöm a testem előtt, érdeklődve pillantva fel a férfire, vajon mit akar mindebből kihozni? Persze nem veszem észre azt, ami valójában lezajlik itt, a szemem előtt… a történetre koncentrálok végig.
- Nem lehetett szép látvány. – Szakmailag viszont érdekelne. Izzó fémrúddal átszúrt fejjel még nem volt dolgom. Számtalan kérdés ötlik fel bennem, érdekelnének az ügy részletei.. például az, hogy roncsolódott ettől a homlokcsont… volt-e kimeneti nyílás is, meg ilyenek. A gyilkosban jó nagy erő lehetett, ha át tudta szúrni valakinek a fejét. Ez egy kissé elgondolkodtat, és ha több időm lenne a csevegésre, akkor valószínűleg ki is faggatnám Adam-et az esetről, így viszont annyiban hagyom a dolgot. Talán majd egy másik alkalommal.
- Rendben. – Bólintok, majd letakarom a holttestet. Az ajtó felé indulok, ujjaimat ráfonom a kilincsre, majd mielőtt kinyitnám, visszafordulok Adamhez.
- Megtenne valamit? – Ritkán kérek ilyet, mert általában nem szokott érdekelni az az eset, amit mi itt lezártnak nyilvánítunk… de most furdalja az oldalamat a kíváncsiság.
- Ide csörög nekem, ha sikerül lezárni az esetet? Érdekel, hogy a tettesről felállított „profil” mennyire felelt meg a valóságnak.. – Persze ha lesznek további, ilyen esetek.. akkor szinte biztos vagyok, hogy találkozunk mi még annak kapcsán, mert az azt jelenti, hogy Adamnek nem sikerült a tettes nyomára bukkanni, és tovább gyilkol. Ez pedig igazolná azt a felvetést, hogy sorozatgyilkossal van dolgunk.
- Sok sikert, Mr. Revenor! Viszlát! – Nyújtom kezem búcsúzásképp, aztán kiengedem. Nem kísérem fel, ha letalált egyedül, akkor megtalálja a kijáratot is… én meg visszatérek a munkámhoz. Van bőven.

// köszi a játékot Chokieee //

Re: Patológia // Csüt. Júl. 10, 2014 4:26 am

Most erre mit mondjak? Egyáltalán nem vagyok ártatlan lélek. Talán nem mondaná ezt meg senki. Csupán egy szemlélődő pasas, aki éli az életét, dolgozik, mindenkivel jófej, látszólag még a légynek sem tud ártani. Így volt ez? Nem, nagyon nem. Vér tapadt a kezemhez már nagyon régóta. Ez hozzájár az őrző léthez. S ha már az első gyilkosság megvolt, a többi már könnyebb úgy ahogy. A gondolatokról már ne is beszéljünk. Sajnos az én lelkemnek is megvolt a sötét oldala, bármennyire is szeretném eltüntetni. Ebből a sötét tartományból addig is fognak érkezni a hasonló gondolatmenetek.
- S ön is fog letartóztatni ebben az esetben? - viszonzom a mosolyát a nőnek, valahol egy kis kihívást is csempészve a hangomba.
Érdekes jelenet lenne, az már egyszer biztos... főleg, hogy Paloma nem volt rendőr, de ez már mellékes. A kis mesém a jelek szerint elérte a hatását, sikerült inkább a számra vonnom a nő figyelmét, pontosabban a mondanivalómra... a számra, te jó ég, Adam, te is tudsz aztán fogalmazni. Szóval sikerül megszereznem a hajszálat, anélkül, hogy feltűnő legyen.
- Valóban nem. Én már azt a verziót láttam, amit a skóciai kollégái már rendbe hoztak, de volt szerencsém beszélni valakivel, aki friss állapotban látta. Aznap még viszontlátta a reggelijét. A biológián se szerette a boncolásokat, ha érti, mire gondolok.
Szerencsésnek mondhattam magam, hogy erős a gyomrom ilyen téren. Túl sok holtestet láttam. Túlságosan sok, különböző hullát, hogy ez már meghasson. Talán már csak egy szeretett személy holtestje hozhatna ki belőle hasonló reakciót. Paloma letakarta a hullát, miközben lehúztam a kesztyűket a kezemről és a megfelelő helyre száműztem. A kérésére kíváncsi arccal fordultam felé, majd bólintottam.
- Természetesen. Az elsők között lesz, akiket értesíteni fogok.
Bár ha vérfarkas valóban a támadó, úgy kevés volt az esélye. Ritka volt, hogy a rendőrökre hagyjuk a tetemeiket, túl sok a felhasználható részük. Akit Amandával kaptunk el még ősszel, az is az egyetem egyik szobájában végezte, amikor is a gyógyítóink kiszedtek mindent belőle, amit csak lehet. Ha meg mégis akkor... valószínűleg hamarabb értesülni fog, hogy behoztak valakit, elvégre helyben van.
- Minden jót, Miss Santiago és vigyázzon magára. Sose lehet tudni, kik vesznek körbe minket - mondtam a búcsúzó kézfogás után.
Nem örültem volna neki, ha Paloma lenne a következő áldozat. Elég szimpatikus volt így elsőre, még ha egyelőre még csak a hivatalos oldalát is láttam. Igaz, ez akárkire igaz volt, aki potenciális áldozat lehet. Miközben kifele sétáltam, nagyon reménykedtem benne, hogy az utolsó áldozathoz jöttem ezzel az üggyel kapcsolatban...

//Köszöntem szépen a játékot! Patológia 1839924927

//

Re: Patológia // Csüt. Júl. 10, 2014 10:06 am

Re: Patológia // Szomb. Júl. 26, 2014 12:17 am

Taima & Žarko

Megfenyegettem az Alfát - már ha az a kis szaros hajlandó volt felköhögni neki az üzenetemet. Ja, lelépett, láttam, hogy valaki kiásta, csípős húgy-kondenzcsíkot hagyott maga után egy másik hím is a környéken. Kis Tacskó, még egy gödörből se tud kimászni egyedül... Szóval, amíg nem állít be hozzánk egy seregnyi buzeráns, hogy sértegetem a személyiségi jogaikat, addig bizony meló van, és ha meló van, akkor legalább nem járatom az agyam olyan tökéletesen felesleges dolgokon, mint ez az egész Dux-témakör.
A fekete halottaskocsi ketyegő motorral pihizik a flaszteron amíg én ingben és mellénykében beriszálom magam a napi adagért. Thomas Gordon - milyen szar már, ha valakinek keresztnév a vezetékneve is -, faszt se érdekel, mi lett vele, a lényeg, hogy viszem.
Vinném, ha történetesen nem borulna fel a kocsi, amin kitolom őt a koporsóval együtt. Szidhatnám az államot a kátyús járda miatt, meg az elnököt, meg a mocskos demokratákat, hogy hova teszik a tisztes adófizetők pénzét... De nem vagyok tisztes, én nem adózom, szóval én csak ne ugassak, nem igaz?
- Picsába.
Konstatálom a tényeket, majd rágyújtok - dohányozni a bejárat tíz méteres körzetén belül tilos -, mert bár nem tudom, hogy hogyan boncolták fel a faszit, az eséstől az egész Y vágásnak kampec, ennyit az ötszáz dolláros selyembélésről a koporsóban...
- Van itt valaki, akivel beszélhetek? Izgága az öregfiú, szétvetette odabent a boldogság, ragad minden, de össze kéne fércelni.
Magyarázom már visszatérve a patológia belterébe, a csajszi, aki felügyeli a ki-bejárásokat meg csak makog. Én mondom, hogy valaki csináljon már valamit, mert így be nem teszem a kocsiba, ő nem tudja, ki az illetékes...
- Akkor kinevezem magát illetékesnek. Szereti a kézimunkát? Ó, hát persze, hogy a varrásra gondolok. Nem, nem érdekel, hogy nem higiénikus, oldja meg, maga akart hullákkal foglalkozni nem?
Elég nehezen bírják az idegeim. Szóval ha csak pillanatokon belül nem kerül elő valaki, aki beszél még rajtam kívül angolul - jó, lehet szerb akcentus nélkül is -, akkor valószínűleg meg fogom ríkatni ezt a szerencsétlent. Vagy befektetem Thomas mellé, biztos magányos odabent a béldarabjaival.

Re: Patológia // Hétf. Júl. 28, 2014 3:17 pm

Žarko Vaskovic

Elég volt mindössze néhány percet eltöltenem a halottat gyászoló családdal ahhoz, hogy egyre inkább késztetést érezzek arra, hogy mihamarabb felakasszam magamat az első fára egy kötéllel, mert úgy éreztem, hogy már az amúgy is megtépázott agysejtjeim képtelenek további emberi nyavalygást és fölösleges sírást elviselni –, ha csak nem szedálom le magamat valamilyen ópiáttal, ami bár nem tartozott a boncterem eszköztárába, viszont – hála modernizálódó és egyre inkább fejlődő emberi elmének – vagy már lassan a gépeknek – az interneten gyakorlatilag bármi elérhetővé vált, többek között az ilyen cuccok is –, amiért különben alkalomadtán nem titkoltan mondtam hálát. Bár próbáltam mérhetetlenül empatikusnak látszani, de tulajdonképpen egyetlen szót sem fogtam fel mindabból, amint a nő sírva mondott, azonban alkalomadtán – jelezve, hogy minden figyelmemet csak neki szentelem – bólintottam és tipikus megjegyzéseket tettem, mint például az "igen, természetesen megértem" vagy éppen "igazán sajnálom, hogy ez így történt". Ennél többet képtelen voltam kipréselni magammal. Az emberekkel való kapcsolatom nem volt éppen a legfényesebb, mi több a többséget egyáltalán nem is voltam képes megérteni, de az igazat megvallva már egy ideje nem is különösebben próbálkoztam tekintettel érzelmi analfabétaságomra, mindennek ellenére ez sohasem jelentett gondot, mellesleg kifejlesztettem azt a zseniális és nagyon hasznos képességet, hogy a hosszúra nyúló monológok alatt értelmesen és megértően nézzek, holott – mint ahogyan most is – közben azon morfondíroztam, hogy vajon adtam-e ennivalót Chip-nek vagy éppen hagyom éhen halni szerencsétlen állatot. Az igazat megvallva hiába kotortam erre utaló emlék után, nem jutottam semmire. Az pedig már egy teljesen másik kérdés volt, hogy a nő kifejezetten nehezen értette meg, hogy én csak boncolom a halottakat, nem pedig Frankensteinként teremtem meg őket áram segítségével halotti poraikból és hamvaikból – legalább is mindeddig egyetlen alkalommal sem sikerült... Mindenesetre azt már meg sem kíséreltem elmagyarázni, hogy ez lehetetlen, így inkább megpróbálkoztam azzal, hogy erre mindössze csak Isten képes, azonban azt már nem fűztem hozzá, hogy ő mindössze csak egyfajta fikció, aki mindössze csak arra szolgált, hogy még a leggyászosabb helyzetben is elfogadjuk pocsék helyzetünket – ezt általában amúgy a következőképpen szokták magyarázni: Isten okkal szánt nekünk ilyen sorsot, fogadjuk el, s éljünk vele, mert Ő mindenkit, kivétel nélkül, szeret. Jó ateista révén én ezen jót kacarásztam – ámbár mi tagadás nem egy alkalommal próbáltam megérteni, hogy mások hogyan képesek benyalni ezt az eszetlen marhaságot, de természetesen nem jutottam sokra, mert reális gondolataim nem engedték, hogy jobban megpróbáljam beleképzelni magam a helyzetbe. A beszélgetést is valahogy úgy zártam le, hogy a halott lelke most már biztonságban van, aztán amint lehetett igyekeztem eltűnni és szapora léptekkel a kijárat felé vettem az irányt. Most, hogy már visszafelé indultam és végre sikerült elfelejteni a korábbi jelenetet visszafelé vettem az irányt, ahol nem éppen olyan látvány fogadott, amelyre valaha is számítottam volna. Még a számat is eltátottam. Egy ideig csak pislogtam meglepődöttségeben, aztán túltettem magam rajta és elsétáltam a kinyílt koporsóban fekvő hulla mellett, aki láthatóan nem a legjobb színben pompázott. Bájos. Már távolról is jól látszott, hogy az öltések kontár ember keze munkáját "dicséri". Még szerencse, hogy nem az enyém volt, különben abban a pillanatban benyújtottam volna a felmondásomat. Az ajtót magam előtt kitárva álltam meg.
– Remélem a flörtölés közepette észrevette, hogy három-négy méter után elhagyott egy hullát. – Jegyeztem meg némi éllel a hangomban. Nem kellett ahhoz Einsteinnek lenni, hogy észre lehessen venni, hogy a lány gyakorlatilag feleakkorára húzta össze magát, mint amekkora a termete. – Azt hittem már, hogy nem dönti meg senki az öt méteres rekordot. Belátom tévedtem. Mindenesetre gratulálok, ennyit a temetkezési vállalkozók szakértelméről. – Lábammal megtámasztva az ajtót kezdtem unott tapsolásba. – Amennyiben megoldható lenne vigye a hármas terembe és nagyon kérem, ne tegyen még több kárt benne.
Amúgy sem festett túlságosan szépen a pasas, miért kell még inkább meggyalázni szerencsétlen testét?
Mielőtt még elsétáltam volna mellettük egy pillanatra megtorpantam.
– Ha a hullaszállítóig már nem talált el, remélem az egyenes folyosón majd végig fog tudni menni. – Mutattam a folyosó vége irányába, majd zavartalanul folytattam az utamat, komoly szándékomban állt ezt mihamarabb megcsinálni és aztán semmit tenni.

• 633 • a köpeny alatt • huha, remélem olvasható lett és bocs, hogy később mint mondtam

Re: Patológia // Pént. Aug. 01, 2014 10:26 pm

A csajnak baromi nagy szerencséje van, hogy egy újabb csaj - egek, hát ezért ennyire szar itt minden - csatlakozik ebbe a hármas randiba, amit a folyosón sikerült hirtelen megejtenünk. A felém szálló megjegyzésre csak felkapom a fejem és a hang irányába fordítom, egyelőre nem túlságosan sok érdeklődést mutatva. Igazság szerint annyira sem méltatnám, hogy válaszoljak az élcelődésére, de a viselkedése arra enged következtetni, hogy talán ő lesz az én emberem, aki majd helyrehozza itt ezt a szart mellettem. Rekordot döntögetünk? Hát anyukám, szokj hozzá, és fontolgasd a gondolatot, hogy nem csak ebben vagyok vérprofi, ha döngetésről van szó. Az, hogy a munkámat szidja nem azért sért, mert szakembernek tartom magam, de nekem egy nő ne ugasson, ennyire egyszerű.
- Mindig is festő akartam lenni, de tudja, hogy van ez, családi hagyomány, apai elnyomás... - köpöm oda félvállról a szavakat - Inkább jelentse a kátyúkat a vezetőségnél, mert ha a kocsim is szarrá megy emiatt, kicsit megdobom a túlórái számát. Már ha nem takarító vagy ilyesmi.
Hihetetlen egyébként, hogy a mai világban már minden fontos és felelősségteljes munkára felvesznek nőket is, és csodálkoznak, hogy a társadalmunk hanyatlik. A kis kezét meg csak azért nem töröm le, mert akkor kerthetek valaki mást, aki összevarrja nekem Thomas mellkasát.
Fintorogva lépek szótlanul a kocsi végéhez, hogy eltoljam arra, amerre elirányított. Amikor azonban nem állja meg az újabb megjegyzését megtorpanok. Csípőre teszem mindkét kezem, és lassú mozdulattal a nő felé fordulok.
- Nem. Azt hiszem nem fog menni. - halkítom le a hangom kissé - Szóval szeretném, ha fogná a kezem és egyenesen odakísérne, de ha gondolja, akár ki is verheti menet közben.
Mosolyodom el gyorsan, ami inkább egy fintor, mintsem őszinte báj, aztán visszatámaszkodom a kocsira, és elkezdem tolni a hármas felé. Az utolsó kanyarnál egy rúgással segítem be a gurulós ágyat, talán fel is borul még egyszer szerencsétlen hulla. Ja, tényleg felborul, és ki tudja, hogy a szobában még milyen felszereléseket visz magával. Kicsit elragadtattam magam.
- Ejj, hát nem megint ez a kibaszott szakértelem? - nézek a nőre tökéletesen közönyös arccal - Jobb ha siet, hacsak nem akarja maga eltemetni, mert én kurvára nem érek rá.
És takarítani sem fogok. Vagy ha mégis, ahhoz az legalább egy hangyafasznyit kéne javítanunk a kommunikációnk minőségén.

Re: Patológia // Pént. Aug. 08, 2014 1:25 am

Žarko Vaskovic

Ha nem lettem volna ateista most minden bizonnyal elrebegtem volna egy néma miatyánkot és türelemért fohászkodtam volna – habár magamat ismerve sokkal inkább egy pisztolyért –, azonban mivel a vallás engem éppen olyan nagy ívben elkerült, mint a Halál-völgyét a záporeső, egy pillanatra sem kellett aggódnom amiatt, hogy véletlenül elkövetek egy meggondolatlan tettet, miszerint keresztet vetek a kis monológom végén vagy pedig halálomig zengem az úr dicsőségét. Ehelyett inkább elnyomtam magamban egy mély sóhajt, majd pedig kezeimet összevontam a mellkasomon és komolyan meredtem a férfira – a halálnál is komolyabban, főként mert a nap folyamán még egyetlen egy mariskát sem sikerült elszívnom, ami valljuk be: nem kicsit megviselt és evégett közel sem láttam olyan rózsaszínben a világot.
– Őszintén sajnálom, ha ez most szívem fogja ütni, de egyáltalán nem érdekel, hogy milyenek voltak a családja hagyományai vagy hogy az apja miként próbálta meg bármire is rávenni, mert ha nem tűnt volna fel én nem a pácienseim lelki állapotát boncolgatom. – Kissé oldalra billentettem a fejemet és egy futó pillantás erejéig a koporsóra meredtem, merthogy ideje lett volna kezdeni a hullával is valamit. Közben pedig magamban valósággal hálát adtam megboldogult nevelőanyámnak, hogy inkább errefelé terelgetett, sem mint a pszichológia felé, amely kapcsán mostanra már sikeresen megbizonyosodtam afelől, hogy kész rémálom lett volna számomra tekintettel arra, hogy nap mint nap élő emberekkel kellett volna foglalkoznom. Nem! Már ez is éppen elég volt. A puszta gondolattól is rázott a hideg, oly' annyira, hogy valósággal libabőrös lettem.
Hátra fordultam remélve, hogy ez a vadbarom nem fog több kárt okozni.
Hallva hangját nem is állt szándékomban megállni, viszont még is megtorpantam az utolsó néhány szónál és szinte undorodva húztam el a számat. Az emberiség vesztét a testi kontaktus fogja okozni, elvégre már az Ókori Rómában is meggyűlt a baja az embereknek a nemi betegségekkel... Nem véletlenül. Mocsok és testi kapcsolat egyáltalán nem volt nyerő páros.
– Jelen pillanatban szívesebben csinálnék magából eunuchot. Az szórakoztató lenne. – Szóltam neki hátra a vállam felett nyugodtan tovább sétálva. Őszintén bíztam abban, hogy amíg összeszedem a hullát, addig nem lesz láb alatt és csöndben marad, ücsörög és türelmesen vár majd kint a folyosón – az én fejemben legalább is ilyesfajta terv született meg és nem állt szándékomban elvetni némi bizonytalanság miatt, merthogy alkalomadtán én is képes voltam bizonyos értelmi fogyatékossággal élő embereket felismerni, még ha ez jobbára nem is látszott az illetőn. Amíg a munkám felett görnyedtem nem kívántam senki társaságát élvezni – mondjuk máskor sem, de ez most csak részlet kérdése volt.
A csattanást hallva hamar elvetettem eme agyszüleményemet és kénytelen voltam tíztől egyig elszámolni magamban, mindhiába.
– A maga szakértelméről minden bizonnyal ennyit – húztam el a számat.
Lenéztem a hullára egyáltalán csoda volt, hogy még valamennyire egyben volt, de ha igazán őszintén akartam volna fogalmazni azt mondtam volna, hogy egyáltalán nem volt jó bőrben. Így a földön elterülve ráadásul egyáltalán nem is volt higiénikus, ha nem is egy hét mire normálisan le lesz fertőtlenítve ennek a képe ettől függetlenül is jól beleégett az emlékezetembe, voltaképpen kedvem lett volna elnevetni magamat.
– Remélem nem azt várja, hogy a földön kaparjam össze. Ha már felborította, legyen szíves felpakolni az asztalra. – nem fogok még amúgy sem termetes magasságomnál is alacsonyabb lenni, főleg nem egy ilyen rohadékkal szemben. Meglehetősen alacsony méretemnek amúgy sem köszönhettem túlságosan sokat, egyáltalán csoda volt, hogy nem tolta rám a kocsit. – Amennyiben segít, fel tudok ajánlani egy ingyen kávét és garantálhatom, hogy azt az ízt semmikor sem fogja elfelejteni. – Tény, azt az ízt semmi nem feledteti egy normális emberrel, de legalább ébren tart egy jó ideig bárkit, ez a szmötyi még az elefántot is felébresztené egy jókora adagnyi altatóból. Bár lehet, hogy azt kellett volna mondanom, hogy fenséges íze van, kár lett volna kamuzni, mert ha kér, akkor nagyon valószínű, hogy valahova ideköpött volna, amint megkóstolja, mivel jól láthatóan az udvariasságot még csak hírből sem ismerte… Ez meglepő módon jó érzéssel töltött el, talán azért mert így bebizonyosodott, hogy az ember azért mégis csak egy állat. – Ja és cserébe egészen hamar végzek vele, gondolom nem itt tervezi tölteni az idejét.

• 662 • a köpeny alatt • ismét, szokásos...