- Azt nagyjából tudom, mi zajlik köztetek. És nem csak én járok nyitott szemmel. Naiv kis álom, hogy elhisszük, amit ezek ketten produkálnak jegyesség címszóval. Balthazar egy bohóc, mindig is az volt, mióta ismerem. Megéri neki a fáradtságot, a gyűrű árát és még sok mindent, hogy ezt előadja. Persze játékból lett már valóság, hisz Niával mi is úgy kezdtük, hogy párocskát játszottunk, mikor nyomoztunk. Aztán tényleg az lett belőlünk, de sajnos nem sokáig. Azt még nem tudom, mennyi időt jósoljak nekik. Maeve boldog, jó hatással van rá ez az egész, úgyhogy nem bánom. Csak figyelek. - Még mindig ezt érzed? Hogy veled kapcsolatban bármit azért teszek, mert kell és nem azért, mert érdekelsz? Egy feladat volt, de nem ezért dugtunk. Jól estünk egymásnak és élveztem előtte a csipkelődést is. Szerintem ő is. Egy kicsit erősen indítottam, de akkor fajult el igazán, amikor Eska betoppant. Nő a nőről máshogy gondolkodik. Elhiszem, hogy igaza van, de szerintem sokkal rosszabb lett minden, amióta nagyanyám kipenderült a fürdőszobából. Maeve pedig okos nőstény és ha nem hiszi el, akkor is úgy gondolom, hogy nem kínkeserves feladat, hanem örömteli is lehet. Mosolygok, bár ez nem jelent azonnali megoldást. - Jól van. Tudom, hogy önálló vagy és tudod, kit kell ilyenkor felhívni, ha már egyszer nem akarod saját magad, titokban megoldani a dolgot. Kezeimet védően emelem magam elé. Én aztán beszélhetek neki, ha valamit a fejébe vesz, az úgy lesz. Esetleg az ellenkezőjére kell rábeszélni, akkor dacból hallgathat arra, amit én mondok. A büszkeségére még hathatok. Stikában is lehet ilyet intézni, nem muszáj telefonálni, mást is bevonni. - A lakásomon nem sikerült. Wasillában kölykökre vigyáztam, míg el nem ájultam. Tudom, hogy ő is elájult és még sokan. Várok még, aztán végül kinyögi, hogy oké, meg fog tűrni. Hasznomat nem veszi, de tolerál, ennyi. Én hiszek abban, hogy lesz ennél több is. - Hogy kezdjünk hozzá? Bocsánat...hogy kezdesz hozzá a kocsi előkerítéséhez? Vannak ötleteim, de én csak itt vagyok. A feladat az övé. Megmutathatja, milyen profi, mennyire nem szorul segítségre. Kicsit higgadtabb, mint múltkor, talán jutunk valamire. Körülnézek és a szagmintákat követni próbálom. Egy bizonyos ideig képes is vagyok rá, ahogy a nőstény is. A témát pedig hanyagolom. Ha nekiállok verni a mellemet, az nem használ. Tettekkel kell meggyőznöm, hogy kellek neki és hogy ő egyedül vagy akár biztosnak hitt segítséggel nem egész.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
- Nagyjából? Nos, erre roppant kíváncsi vagyok, hogy a remek detektív szemeiddel mire is jöttél rá. – pillantok rá kíváncsian és kérdően, hiszen lehet, hogy korábban ez az egész egy nagy hazugság volt, ami játékból indult, de mára már csöppet se az lett. Sok minden történt azóta, hogy visszatértünk, s meggyászoltuk az elvesztett farkas társunkat is. Szóval tényleg érdekel, hogy mit is gondol erről a „mindentudó” vagy éppen „mindent látó” hím. Másrészt meg eléggé fura, hogy még mindig utánam kémkedik. Megvagyok és élek is, plusz még higgadtabb is lettem, mint előtte, de azért a csípős nyelvem még megmaradt, talán csak neki tartogattam. - Miért is érdekelnélek? Azért mert nem tudsz könnyedén a bőröm alá férkőzni és látni azt, hogy valójában milyen vagyok, vagy továbbra is csak Anyámnak szeretnél örömet okozni? – talán szemtelen vagyok, talán túlzottan kimondom azt, amit gondolok, de sose féltem vállalni a véleményemet és pont tőle nem fogok tartani. Ő neki elméletileg vigyáznia kellene rám, s talán el is fogadtam volna idővel és sikerrel járt volna, ha a lakásában nem bukik ki az a dolog. De így eléggé sok minden megváltozott, s még ha nem is amiatt estünk egymásnak ott, a kanapén, akkor is van bennem annyi büszkeség, hogy beintsek neki, még ha nem is a szó szoros értelmében. Balthazar szerint idővel meg fogok békélni, de az álmom után csöppet se vagyok ebben biztos. Talán egyszer tényleg én okozom a vesztét, viszont ha nem engedem közel, akkor nem halhat meg miattam. Ennyire egyszerű. - Azért mert esetleg egy társat felhívok, máris nem lehetne titokban tartani? Tudod vannak olyanok, akik remek titoktartók. – pillantok rá egy féloldalas mosoly keretében, hiszen attól még, hogy Balthazarnak szóltam volna, nem jelenti azt, hogy nem maradt volna titokban. Fáradt vagyok és legszívesebben már tényleg otthon lennék. Túl sok ideje voltam már bent a kórházban. - Tudod, azt hittem, ha valamit akarsz, akkor azt el is éred és lehet, hogy kölykökre vigyáztál, de ennek ellenére is szívesen kémlelted a közeli erdőket. – láttam, amit láttam. Nem volt a kölykök mellett minden egyes percben. Volt elég felvigyázó, s sokszor egymással játszottak, vagy beszélgettek a „kicsik”. - Ah, szóval most hirtelen én lennék a „főnök”? – ez egyre jobb, s még egy nevetést is megejtek, mert ezt azért nem néztem volna ki belőle, hogy ennyire könnyedén háttérbe tudna vonulni. – Először is követném a nyomokat, másodszor meg közben megpróbálnám megfejteni, hogy mi a manóért pont most keveredtél ide, amikor ez történik. – pillantottam rá gyanakvóan, de végül a táskámat visszatettem a vállaimra és elindultam.
- Egy nagyon kedvező kölcsönhatás. Kacsintok és hagyom, hogy a többit gondolja bele vagy találja ki. A lényeg átjöhet: látom, hogy ez jót tesz neki és kész. Az a videó remek vicc volt, igazi internetes csemege. Biztos tudja, hányan látták? A lényeg az, hogy Bluefox-szal nagyon egy húron pendülnek és tőle elfogadta azt a fajta humort is, ami Cartertől erősnek számított. Valljuk be, azért BB máshogy áll az ilyenek elé, nem szokása letagadni. Kivéve ha ketten tagadják ugyanazt. Mélyebben nem megyek bele, csak jelzem, hogy látok és nem csak én. biztos nem újdonság neki. - Bőven kifejtetted azt az igent... Megválaszolta, amit kérdeztem. Az a baj, hogy megértem őt is és a helyzetet is. Nehéz dolgom van, iszonyat nehéz. A felszín alatt sok mindent meg lehet azért látni, mert a jelek árulkodnak, a gondolatok kiáltanak, történeteket mesélnek. Nem érdekel, hogy bunkóskodik. Most nem fogom felvenni a kesztyűt, nem azért jöttem. Szerintem Mae se igényli az adok-kapok megismétlését, hisz már máshogy venné ki magát, mint a nappaliban. Rámosolygok, ennyi. Értem a célzást. Velem épp az a baja, hogy bizonyos dolgokat titkoltam, mást meg nem. Kettőnk között kulcsfontosságú a titkok szerepe. Ha valakiben megbízik, az Balthazar és talán az a szőke, akivel a tábortűznél láttam a fesztivál előestéjén. Hónam alá dugom a másik kezemet, így bagózom tovább. Lassan már le fog égni, elfogynak a karikák. - Még előtte, hogy biztonságosan tudjunk utazni és ott lakni. Amúgy meg nNem hiszem, hogy abban a kényszerhelyzetben hiányoltad volna a megkeresésemet. Emlékszem, mennyire nem találta a helyét. Senkivel nem tudott bratyizni, csupa idegen ment vele. A fater, a jóbarát, meg a barátnő másfelé járt, ott, ahol a halál tanyázik tavasszal. Hülye lettem volna beédesgetni magam, hogy akkor most béküljünk ki. Tudom, hogy most se hiányoztam neki és egy darabig nem is fogok. A kocsi ellopatása sokkal jobb ötlet, mint csak úgy jönni és beszélgetni... - Ez miért baj? Nem hiszi el, hogy komolyan gondolom. Értem én, de ettől még meghallgatom, mit is gondol. Nem száll le a témáról. Ha győzködöm, hogy nem, nem azért vagyok itt, akkor pont az ellenkezőjét érem el, dacos lesz és megerősítem abban, hogy miattam van az egész. - Na jó, bevallom, én vittem el, ott áll a ház előtt. Amúgy meg nem iratkozom be az orvosira, úgyhogy jó nyomozást, Ms. Sherlock. Majd jövök máskor. Ezzel tényleg távozom, mert azt hiszem, nyomatékosítani kell, hogy nem erőszak a disznótor. Ha minden igaz, a kocsit már kivitték a városból és várják az orgazdát. Várhatják. Közben érkezik egy idősebb orvos és hasonló problémákkal kell szembesülnie. Én már távolodom, mikor elkezd szentségelni: - Azért mindennek van egy határa? Hát ezeknek a tolvajoknak semmi sem szent? Jó, hogy nem a mentőautókat lopják el! Dühösen az oldalára csap és tehetetlenül áll ott, az egyik központi oszlopnál. Bizony, Maeve, nem vagy egyedül a problémáddal. Négy kocsit lopattam el és nélkülem nehéz lesz, de te tudod... Megyek, megyek, mendegélek a kijárat felé, hacsak Mae le nem küzdi a büszkeségét és nem szólít meg, hogy talán mégis segítőkészséget lát bennem, nem kleptomániás hajlamot.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
A válaszára kicsit feljebb szalad a szemöldököm, de nem felelek már semmit se. Nem akarok pont vele erről beszélgetni. Semmi köze ahhoz, hogy a színfalak mögött éppen mi lappang. Sok minden megváltozik és ő se tévedhetetlen. Másrészt meg semmi köze a magán életemhez, nem véletlen található meg benne a „magán” szócska is. De inkább csak sóhajtok egyet, hogy az esti szellő magával vigye, a hónak már a városban nyoma sincs. Csak felmorranok arra, mit mond, mert ha rajtam múlna, akkor biztosan nem engedném azt, hogy a bőröm alá férkőzzön, de Anyámnak se mehettek nyílegyenesen szemben, hiszen már a múltkor is eléggé gyönyörű helyzet alakult ki. Nem mondom azt, hogy helyes volt, amit tettem, de ha nem bukkan fel, akkor vélhetően sokkal békésebben alakult volna a helyzet köztem és Stephen között. De azon már változtatni amúgy se tudunk, ahogyan már roppant mód nem érdekel az se, hogy ki volt az az idióta hatökör, aki elárasztotta virággal a kórházat. A lehető leghülyébb poén volt. Arról meg fogalmam sem volt, hogy mikor lehetne ezt, a mi kettőnk közötti dolgot enyhíteni, mert az idő sose alkalmas, vagy csak tényleg ennyire nehéz lehet néha valakikkel kijönni? A régi falkámban se voltam mindenkivel jóban, de két szót tudtam váltani, de vele. Vele valahogyan nem megy, mintha képtelenség lennék egyszerűen elfelejteni azt, hogy kivel is játszott össze és ki előtt égtem be részben miatta, hiszen ő jól tudta, hogy ki áll ott, míg én nem… Pali madárnak nézett, remek. - Sose lehet tudni, hogy mikor kinek a társaságának örülnénk. De előtte se tetted meg, így nem értem, hogy miért pont most. Miért nem mondjuk egy békésebb estén? – gondolkoztam hangosan és kisebb szemrehányás lehet, hogy társult a szavaimban, de már untam az állandó kifogásokat. Néha tényleg unalmas hallgatni, hogy most miért nem, vagy akkor miért nem. Persze, a betegektől hallani teljesen másabb, mint egy vénségtől, aki mondhatni a bébiszitternek van mellém kijelölve, meg azért, hogy tanuljak tőle, de egy ekkora titok és baklövés után mégis miként bízhatnék meg benne? - Mert vagy vonzod a bajt, vagy pedig imádod a fejemre hozni a bajt, s megnézni, hogy éppen mennyire tudsz felhúzni. – jegyzem meg könnyedén, miközben összefonom a karomat magam előtt. Meg valahogy az ember nem úgy próbál békülni, hogy közben esetleg keresztbe akarna a másiknak tenni, ezért is reménykedek, hogy ez megint csak egy puszta véletlen, mint a múltkori, meg az azelőtti. Amikor bevallja, majd egyből el is indul felnevetek és hitetlenkedve nézem a hátát, s még mielőtt végig gondolhatnám mit teszek, könnyedén repül felé a pénztárcám, mielőtt még a másik orvos is felszólhatna amiatt, hogy ellopták volna a kocsiját. A tárca repül, a kolléga hőzöng, én pedig megszólalok. ~ Állj meg! Ne merészelj most elillanni! ~ mondom picit dühösen, de többre képtelen vagyok, mintha a békesség hirtelen újra szétáradna a testemben és a düh elillanna, pedig érzem, hogy nem tetszik, amit tett, de még se tudok semmit se csinálni. Talán megfordul, talán nem, így kérdéses, hogy a tárcám hol találja el és az se érdekel, ha fáj neki. Fájjon csak, majd integetek az orvosnak és közelebb tipegek a hímhez. - Kitől tanultad, hogy így kell békülni, hogy rosszat teszünk? A kocsiját hozzuk vissza! – leszarom már az enyémet, de ő túl rendes ahhoz, hogy elvegyék tőle miattam, vagy egy túl bosszantó hím miatt. – Még mennyit lopattál el? S fájt kimondani az igazságot, hogy te csináltad? – kérdeztem tőle szinte levegő vétel nélkül, miközben próbáltam visszaszerezni a tárcámat.
A hallgatás beleegyezés és Maeve durcija mögött is ezt sejtem. Nem török át a pajzsán, múltkor se tetszett neki, de nem is kell. Túl sokat elárul magáról. Hiába, a változás mindig nehéz. Szerintem félreérti, mire gondolok. Arra, hogy ő igent válaszolt, igen, tényleg képtelen elhinni, hogy őszinte az érdeklődésem. Kötelesség is, meg őszinteség is. Nem magyarázom túl, érzem, hogy felesleges. Majd a tettek megoldják. Ahogy távolodom tőle, még megérzem, hogy felpezseg a vére, beindul a szervezete. Támadni készül, olyan nőiesen. Nem fordulok meg, várom a szúnyogcsípést. Keményen nyomja, hátbadobott valamivel. Erre megállok, nyugodtan, különösebb idegesség nélkül. Lenézek a holmira. A tárcáját hajigálja. Nem hiszem el, hogy a női táskában nem volt valami ártalmatlan, de hasonló súlyú cucc. De értem, ha már tolvaj, vigye a tárcát is vagy ne vigye, de érezze a célzást. Ehh... Hátranézek az üzenetére, ami még éppen befér a pajzsom résén. Majdnem teljesen fel van húzva, de számítottam a telepatikus kommunikációra, úgyhogy célba ért a szava. Megfordulok, lehajolok a tárcáért és Maeve felé nyújtom, szavak nélkül. - Ezt eldobtad, pedig szükséged van rá... Oké, hülye vicc volt, de azt hittem, érteni fogod. Komolyan mondani épp olyan értelmetlen lenne, mint ahogy mondod. Békülésre nem jó megmondani, hogy elloptam a kocsiját. Megható, ahogy magát háttérbe helyezve a másik dokiért aggódik, de nem hiszem el. Ez csak olyan hátulról mellbe akció, ami egyébként Eskának is tetszene. A tárcadobálás már nem annyira. Aztán lehet, hogy épp néz valahonnan, karba tett kézzel szemet forgatva. - Most már annyi kedvem van hozzá, mint neked, de ha nagyon akarod, segítek - szólok rezignált sóhajjal. Azt lesheti, hogy bevallom. Csak megállok vele szemben és az orvosra nézek, aki már telefonál is. A zsarukkal beszél. Lehet nyomozni. Előbb-utóbb meglesznek a kocsik úgy is, de mi gyorsabban megoldanánk.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Nem túl sokat gondolkozom, hiszen egyik nő se viselné szerintem túl jól, ha így szórakoznának vele. Egyszerűen alig tudom elhinni Azt, hogy ez most komolyan megtörténik. A pénztárca könnyedén repül, hiszen van a vékonyka testemben elég erő, hogy még ilyen távolból is eltaláljam. Amikor csak a hátát éri, akkor azért csalódom kicsit, de majd legközelebb talán fejbe találom, ha így viselkedik. Tény, hogy nem vagyok egyszerű eset, de attól még vele se egyszerű. Vagy lehet, hogy csak mi bonyolítjuk meg rendesen eme dolgokat, hiszen vélhetően, ahogyan én, úgy ő is kijön másokkal. Talán még a tréfát is mások társaságában jobban értjük a tréfát is, mint mi, amikor összevagyunk zárva. Sietve indulok el felé, majd elveszem a pénztárcámat, majd visszaejtem a táskámba. Biztosan találtam volna ennél sokkal kegyetlenebb tárgyat is, ami nagyobbat üt, mint a tárca, ahogyan kevésbé veszélyeset is, de ez akadt a kezemben, így ez repült. Semmi több nem állt mögötte. - Tudod, vannak olyan viccek, amiket szerintem senki se tud olyan jól fogadni, mint azt sokan hiszik. Azért mert számodra esetleg valami poénos, attól még a másik félnek nem lesz az, ha az ő kárára megy. – értem én a viccet, meg a tréfákat is, hiszen Balthazarra is elég sokszor van benne szerencsém, s vele jól kijövök ennek ellenére. Sőt, nagyon is jól, de jelenleg ebben a helyzetben semmi szórakoztatót nem leltem, se vicceset. - Vigyázz, még a végén leesik a koronád. – mondom neki egy féloldalas mosoly keretében, majd elindulok, végül pedig megállok és talán kissé aljas dologhoz folyamodok, ha nem jönne egyből. - Balszerencse, mert velem fogsz jönni, ha nem akarsz elbukni megint előtte. S szerintem nem akarsz. – jegyeztem meg könnyedén és biztos voltam abban, hogy a szavaimmal nem nyerem el a tetszését, de vélhetően célba fog érni. Más szándékom pedig nem volt vele, még akkor se, ha eléggé aljas dolog volt ezt mondani. - Szóval nincs egyetlen egy olyan nőszemély se, akivel szívesebben és jobban is elüthetted volna az idődet, mint velem? – kérdeztem meg tőle kíváncsian, hiszen biztosan lelhetett volna jobb mulatságot is, mint ez. S remélhetőleg már közben el is indultunk.
Ez az egész egy vicc. Dobálózik a pénztárcájával, aztán simán visszaveszi és elteszi. Kiborulhatott volna ide a parkolóba az egész fizetése, meg az iratai, aztán titok sehol. Meg amúgy is ez a hajítófegyveres megoldás nem igazán hozzánk illő. Viszont annál nőiesebb és bevallom, nekem Eska intése ellenére tetszik, hogy Maeve ízig-vérig nő. Persze Eska is az, csak másképpen, más a természete. Bólintok, mint aki magába szállt és nem tud mit mondani. Tudomásul vettem, hogy az értés rovására ment a fogalmazás, a célomhoz viszont talán közelebb kerültem. Maeve már érti, hogy csak viccelődtem és ezt szemétségnek találja, de az kisebb bűn, mint a tömeges kocsilopás. Lehajtom kicsit a fejemet és onnan nézem, ahogy elhangzik a nagy fenyegetés. - Ez igen... - mondom lesajnálóan és tehetetlenül. Ez már valami. Él az Árnyak tudományával. Megrázom a fejemet, mintha nem is akarnám elhinni, hogy ilyen kényszerhelyzetbe kerültem. Rámosolygok és sóhajtok egyet. - Fenébe is, igazad van. Csináljuk... Nem túl lelkesen adom elő, pedig pont úgy alakulnak a dolgok, ahogy én akartam. Most Maeve érzi magát nyeregben, azt hiszi, rákényszerített arra, amire valójában én akartam őt rávenni. A szerepemet játszani fogom és nem derül ki a terv, ami mentén haladunk. Mehetünk is. Látványosan figyelgetek, körülnézek, több oldalról megvizsgálva a szagokat is, meg a nyomokat. Annyira nem egyszerű a dolog, főleg hogy én valami főnökkel beszéltem, az meg az embereit küldhette, szóval nekem is van itt újdonság. - Olyan nem sok van, akivel szeretnék jóban lenni, de nem megy. Nem erőltetem a témát, nem magyarázkodással akarom beenni magam a szívébe. Még csak rá se mosolygok. Az előbb megmondtam, hogy békülni jöttem, most is csak ezt erősítettem meg. Közben van két szag, ami egy kicsit töményebb itt, mint a környező részeken. Ezek után megyek, miközben az orvos távozik. Szerencsénkre nem akarja velünk megosztani a problémáját. Nem örülnék neki, ha itt lábatlankodna. Talán büszke ahhoz, hogy panaszkodjon. Jó is így. Nem fogja megtudni, senki nem fogja megtudni, hogy mi oldottuk meg az ügyet. - Wasilla-ban nagyon rosszul érezted magad? Nem sikerült új ismeretségeket szerezned? - kérdezem őszinte érdeklődéssel. A választ alighanem tudom, de azért kíváncsi vagyok, hátha elkerülte valami a figyelmemet. Én se vagyok egy mindent látó szem. Lehet, hogy néha kimozdult a magánlakból és felfedezett 1-2 kölyköt vagy felügyelőt. Örülnék is neki, mert rossz ennyire magányosnak lenni. Én is csináltam, csak feladatból jártam a többiek között és mai fejjel már azt látom, hogy sok mindent kihagytam, amire lett volna lehetőség. - Én se voltam túl boldog ettől, de beigazolódott, hogy volt értelme. Aztán nem nagyon értem rá agyalogni, mert a gyerkőcök lekötöttek. Dolfot és Jonathant ismered? Nagy kártyaördögök... - mondom egy sanda mosollyal, miközben lassan ki is érünk a helyiségből az utcára és visszafelé követjük a nyomot, megfejtve, merről érkeztek az enyveskezűek.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Volt egy olyan tippem, hogy ez az egész lesajnálom mizéria csak kamu lehet, de most roppant mód nem érdekelt. Nem éppen a legszebb dologhoz nyúltam én se, de azt tudtam, hogy azzal legalább célba fogok érni, mert én tuti nem fogok neki könyörögni. Főleg akkor nem, ha tényleg köze volt ehhez az egészhez. Lenne még mit tanulni a békülésről, vagy hasonló dolgokról, mert ha ez így fog tovább menni, akkor lehet, hogy a falra fogok mászni, s nem érdekel majd a Teremtőm szava se ilyen téren. Magam sem tudom, de most nem is akarok erre gondolni. Ahhoz már túl nyúzott vagyok. - Végre! – mondom csöppet se kedvesen, majd pedig el is indulok valami nyomott keresve, amint pedig megérzem, akkor követem is. A táskám pántját átvetem a vállamon, majd pedig előhalászom a telefonomat és megírok sietve egy rövid üzenetet, végül pedig újra a táskámban tűnik el. Miért pont ő neki kellene rám figyelnie? Mármint valami kevésbé idegesítő személy nem létezik, aki Anyám szerint jó lenne? - Akkor ezek szerint én erősítem ama kívételeket? Nehéz elhinnem, hogy te mindenkivel jóban lennél, vagy csak engem tisztelsz meg mindig valami kalamajkával? – kérdeztem meg tőle szemrebbenés nélkül, hiszen eléggé aljas volt az, hogy nem szólt arról, hogy ki a manó van még ott nála. Igazán illett volna, mert akkor bármennyire is nehéz lett volna lenyelem a kígyót, majd távozol, mielőtt még bárki megakadályozhatta volna. De helyette inkább hülyének néztek, s totálisan beégettem magam. - Ha azt hiszed, hogy amiatt éreztem rosszul magam, mert nem vagyok annyira jóban azokkal, akik ott voltak, akkor tévedsz. – mert roppant mód nem amiatt éreztem magam rosszul. Sokkal inkább amiatt, hogy nem maradhattam segíteni, vagy inkább az, hogy nem lehettem Balthazar közelében és Abigail mellett, hiszen ők igazán fontosak számomra, s ott volt még Bells is. – S igen, sikerült megismernem egy új jövevényt. – de ennél többet nem akarok neki mondani. - Mégis miféle értelme? Az, hogy káoszra mentünk haza és nem lehettünk ott, hogy segítsünk. Lehet, hogy neked nem lételemed a gyógyítás, de nem véletlen lettem az, ahogyan orvos se. – jegyeztem meg kissé pufogva, hiszen ő teljesen másabb szerepet töltött be a falkában, mint én. – Nem, de látom te megtapasztaltad az apai örömöket, tényleg ennyire élvezted volna? – kérdeztem tőle csodálkozva, miközben egyre inkább haladtunk, amíg végül a cipőm sarka totálisan be nem adta a derekát, hiszen könnyedén tőrt ki, amikor egy kátyúba léptem. Sietve kaptam el a hím kezét, majd megforgattam a szemeimet. Remek, már csak ez hiányzott.
Figyelem, ahogy a nőstény sms-ezik egyet, miután végre nyeregben érzi magát. Gondolom, a "vőlegényét" értesíti. Szép dolog ez, hogy valakihez ennyire ragaszkodik, mikor előtte ő maga volt a függetlenség fáklyát tartó szobra, a kőkemény és jéghideg nő, akit nem lehet levenni a lábáról. Ezt adta elő, de úgy látszik, egy igazán bolondos, de egyben galamblelkű társ meg tudta, meg tudja változtatni. - Nem lehet mindenkivel jóban lenni, nem is akarok. De akivel akarok, azzal általában sikerül. Ha már nőkről van szó. Tényleg Maeve a kivétel, de reményeim szerint ő sem lesz az örökké. Kalamajka. Egy felbukkanó szőke a fürdőből, akiről kiderül, hogy az anyja és én a cinkostársa vagyok. Virágos mese, amiről azóta se tudja, hogy kinek köszönhető és nem is fogja megtudni. Carternek a lelkére kötöttem, hogy hallgasson és én sem árulkodom. Akkor se, ha ezért a nőstény mégis engem hisz titkos hódolónak. Majd rá fog jönni, hogy ez abszolút nem illik hozzám. Titkok vannak, de nem hódolásra. - Nekem is hiányzott innen sok tagunk, meg barátok, akikkel lógni szoktam. Értem én, hogy kiszakították az életteréből, elvonták attól a pár arctól, akivel szeret együtt lenni. Nem állhat meg az élet. Luxus azt gondolni, hogy örökké kihúzhatja ilyen magányosan. Én úgy vagyok magányos, hogy közben rengeteg kapcsolatot létesítek a legkülönbözőbbekkel, szakmai, falkás, együttműködős vagy bármilyen kapcsolatot. Romantikusat nem keresek, Nia magasra tette a lécet és azt nem sokan ugornák át, amióta pedig Eska meglátogatott és megbízott, azóta nem is látom ennek helyét az életemben. - Ennek örülök - mosolygok rá Maeve-re, hogy ismerkedik. Érzem benne, hogy csak résnyire tárta ki a kaput, úgyhogy nem kérdezek. Majd valaki mástól megtudom, kit ismert meg. - Én tényleg nem gyógyító vagyok, de tisztelem, hogy mindig ugrasz, ha segítség kell. Igazából így is akadt elég doki, Lucas csak annyi embert küldött el, amennyit muszáj volt. Akin nem tudtak segíteni, azon pedig te se tudtál volna, sajnos. Legalább páran biztonságban lehettek és akadt, aki vigyázott rájuk. Nekem más hasznomat vették volna Vörös Hold után, mint Mae-nek, való igaz. Előkerítésben, szállításban tudtam volna segíteni, de annyian azért maradtak. Szép gondolatok a nősténytől, de kamu az egész. A kiválasztottak hiányoztak neki és aggódott értük. Megmondta, már korábban is, hogy nem akar menekülni, de hát megoldottuk, hogy kénytelen legyen... - Még Québec-ben sokat mentorkodtam, nem volt ez annyira újdonság. Lelkes újoncokkal azért nem rossz. Rengeteget beszélgettünk is, meg lehetett gyakorolni, szerintem remekül elvoltunk és félre tudtuk tenni azt, amin az aggódás se változtat. Amikor meglátom, hogy a magassarkú totálkáros lesz, azonnal mozdulok és elkapom a nőstény vállát, átkarolom így, miközben ő a másik kezemet markolja meg. Amint áll a lábán, el is engedem, nem akarom elvenni a szabadságérzetét. Most viszont nagy baj történt, egy nő számára kész sorscsapás, krízishelyzet. - Gondolom, jártál már így... - bízom rá a női lelket igénylő megoldást, miközben a szagok mentén eljutunk egy régi, de még jó állapotban lévő Ford furgonhoz. Gondolom, ezzel érkeztek a tolvajok, gondosan leparkoltak kicsit messzebb, aztán a megcélzott kocsikkal távoztak. Előbb-utóbb valaki visszajön a furgonért is. Talán csak meg kéne várnunk és aztán követhetnénk. Az én kocsim sincs messze, úgyhogy lehet az a megfigyelőbázis, persze csak azután, hogy Maeve átesett a sarokelvesztés nagy traumáján.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Sose voltam túlzottan ragaszkodó típus, ezért is nevettem ki mindig Abigailt, amikor ilyenekről beszélt, de azt hiszem változott ez az egész, vagyis biztosan. De még mindig túl nagy a káosz és ijesztő számomra, de ezt biztosan nem ennek a hímnek az orrára kötném. Nincs az a pénz, amiért mesélnék neki. - Ohh, szóval sok a látszat barátság, s érdek az elsődleges? – kérdezem meg tőle kíváncsian és mosolyogva, hiszen azért elég durva lenne, ha annyi érdek barátsága lenne, de az a gond, hogy belőle kinézem ezt a dolgot. Mármint azt, hogy képes megjátszani magát, hogy jóban van valakivel, de közben nagyon nem és valami tervet szöveget az elméjében. Szerintem árnyakhoz eléggé méltó lenne, de mindegy is. Ennyire nem ismerem és nem hiszem, hogy mostanában ismerném meg. Szavaira csak egy ártatlan mosolyt villantok, hiszen sok sikert ahhoz, hogy kiderítse is van szó. Tőlem aztán nem fogod megtudni annyira könnyedén. Főleg úgy nem, hogy senkinek se beszéltem róla. Még magam sem tudtam hova tenni az indián farkast, mert számomra olyannak tűnt, aki vagy idő előtt el fogja hagyni ezt a vidéket, vagy hamarabb fog bajt hozni, mert képtelen megszokni ezt a világot. Elhiszem, hogy mind a két világban vannak rosszak és hasonló dolgok, de attól még szerintem nem kell kizárni a fehérnépet, ahogyan ő fogalmazott. - Vélhetően igen, de mi lett volna akkor, ha nagyobb a baj? Persze gondolom ez nem számít, hiszen gondoskodtatok róla, hogy ne legyek itt, vagy tévednék? Vagyis nehezen tévedhetnék, amikor Anyám megírta, hogy ő keze volt benne, hogy ne legyek itt, viszont ezt részben csak rajtad keresztül érhette el. Ezek után roppant mód érdekel, hogy ti miért is vagytok ennyire jóban? – pillantottam rá kíváncsian, de minden más érzelem nélkül. Ez már túl sok véletlen volt és éltem annyi ideje, hogy az ilyen apró dolgokat azért egymás után tudjam pakolni és megszülessen a történések mögött álló valód cselekmények. Nem repestem az örömtől, hogy távoznom kell, de legalább részben tudtam, hogy kiknek köszönhetően nem lehettem itt. Viszont a köztük lévő kapcsolatot még nem értem, nem hiszem, hogy ő lenne Stephen Teremtője is, de ki tudja. - Miért nincs még kölyköd akkor, ha annyira jó vagy benne? – kérdeztem meg a legnyilvánvalóbbat, hiszen ő se volt már fiatal és a legtöbb öregnek már volt kölyke, vagy legalábbis tervezte, de nála sose láttam semmi hasonló dolgot. Bár nem is figyeltem meg, mert annyira nem érdekelt az, hogy mit is csinál. De talán most majd választ kapok erre, ha csak át nem ejt valamivel, vagy éppen nem kerüli a témát. Szerencsére nem esem a földre, amikor a cipőm bemondja az unalmast, hiszen miért is lenne már annyira egyszerű ez az este? Mindig történnie kell valaminek, mindegy is. Amikor pedig újra megállok a lábamon, akkor sietve bújok ki a cipőmből, majd pedig leveszem a másikat is, majd megpróbálom őket belepasszírozni a táskámba. Nem ilyenen fogok leállni hisztizni. Mezítláb járkálni amúgy is egészségesebb. - Igen, jártam már így, de tény, hogy akkor helyesebb és kedvemre valóbb egyed karjaiba zuhantam. – villantottam rá egy angyali mosolyt, miközben egy autót kezdtünk el figyelni. - Korábban is csináltál már ilyet, igaz? Ha nem is járművet, de figyeltél már meg személyeket, vagy tévednék? – kérdeztem meg alig hallhatóan, hogy ne zavarjuk el azokat, akik esetleg az autóért jöhetnek, de hogy miként fogjuk őket követni azt nem tudom.
Kezdőlap
