- Kösz. – bólintok egyet Bash szavait hallva. Nem volt egyszerű – most sem az –, hogy elvesztettem a kölykömet és akkor még Arthurról szó sem esett, hogy azért neki sem volt gyaloggalopp a dolog. De ahogyan az idősebbik fiam fogalmazott, nem lehet mást tenni, mint elfogadni a helyzetet. - Ott ni. – a fejemmel jelzem az irányt, amikor a fivére megérkezését hozom szóba és ezzel együtt mászik képemre az őszinte mosoly is. Minden nehézség és fájdalom ellenére, az életem kezd egyenesbe jönni – és bár Maryt most is gyászolom – Arthur akkor is a fiam marad. Bash felé pillantok a kijelentését hallva, de aztán a nagyobbik fiam lép az asztalhoz és üdvözlöm, hamarosan pedig elég egyértelmű lesz, hogy ők ketten bizony nem most találkoznak először egymással. - Bármikor. – pillantok Arthurra az ölelést követően és talán eléggé ismer már ahhoz, hogy tudja, ebben benne van, a történtek ellenére, eszemben sincs lemondani róla. Igyekszem túllendülni mindenen. Érzékelem Bash zavarát, energiáim pedig szinte azonnal és lágyan kezdik körül lengeni, nem csak a benne élő farkas kölyköt nyugtatandó, hanem őt magát is. Számomra ez automatikus és természetes reakció, már azelőtt végbe megy, hogy végiggondolhatnám. - Avassatok be, mert lassan megesz a kíváncsiság. – fűzöm még a szavakat az előbbiekhez, amikor már azután érdeklődök, hogy mi is történt közöttük, pontosan honnan is ismerik egymást?! Bashre emelem kék íriszeimet, ahogy megszólít és csendesen hallgatom, miközben zavart vonásait figyelem. Nem szólok közbe, mikor Arthurnak passzolja át a válasz adás lehetőségét, tekintetem az idősebbik fiamra vándorol és lassan megjelenik a szám sarkában egy cinkos kis mosoly is. - Így van? – fordulok vissza Bash felé, amikor a bátyja a kocsi meghúzása után az egyezség felrúgása esik szóba a beharapás miatt. Arthurnak szánok egy kisebb grimaszt, miszerint a beharapása körül valószínűleg ő se nagyon tudta volna teljesíteni, amit elvárt volna az öccsétől, az meg most nem lényeg, hogy akkoriban a kocsit még a lovaskocsi jelentette legjobb esetben is. - Nincs, feltéve, ha szépen játszotok egymással fiúk. – vigyorodok el végül nagyon is szélesen. Az egyik fiam bőven elmúlt háromszáz éves is, és a másik sem éppen a játszós korszakát éli már. - Mert, ha nem, a végén kénytelen leszek elvenni a játékaitokat. – váltok át ál-szigorúságba, egy jó széles mosollyal a képemen. Szerintem – bízom benne – mindketten érteni fogják a komolytalanságát ennek a mondatnak. Arthur kérdésére csak horkantok egyet hangosan, de jó kedvűen. - Mintha nem élted volna át... – somolygok az orrom alatt, aztán átadom a szót Bashnek, elvégre őt kérdezték és nem engem. Hagyom, hadd mondja el, amit csak szeretne és csak azután ragadom magamhoz ismét a szót. - Ebédeljünk együtt, aztán mit szóltok egy kis őrültséghez apátokkal? – a mai nap ne a gondokról szóljon, hanem arról, hogy összeszokjunk és a fiaim megismerjék egymást vagy legalábbis kicsit közelebb kerüljenek. Ehhez pedig támadt egy ötletem. Nem nagy durranás, de jó móka...
Bastien Haskell
Naturalak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 26
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)
Hát én komolyan kiakadok, hogy Aiden a bátyám. A legrosszabb rémálmomnak ítélem meg egyenlőre, tekintve, hogy amit megismertem belőle eddig, az nem épp a kedvenc periódusa az életemnek. Apa kérdésére csak bólintok: így van. Habár, mint már mondtam nem szándékosan, és nem hobbiból karcoltam meg azt a hülye kocsit. Véletlen volt... - Én... én nem tudtam, hogy kell ezt ilyenkor intézni. - vallom be kisebb, lecsüggedő szájtartással. Elvégre sosem voltam tisztességtelen, és nem is állt szándékomban kibújni a "büntetés" alól. Egyszerűen csak nem tudtam, hogy azután, hogy farkas életre cseréltem a szimpla halandó létet, hogy is van tovább. Mit tehetek, és mit nem. Nem mellesleg: nem is hagyhattam el a Lakot. - Sajnálom, Aiden. Artur. Nem tudom... - sóhajtok nagyobbat, zavartan vakargatva meg a tarkómat. - Nem tudtam, hogy farkas vagy, így megpróbáltam úgy lezárni a dolgunkat, hogy... azért normális legyen, vagy... olyasmi. - nem, hogy a szavakat nem találom, de azt se tudom mit kéne még mondanom. Most már legalább tudja, így az én lelkem is nyugodtabb. Azt mondjuk kétlem, hogy vérig sértettem volna, maximum feldühíthettem. Annak pedig nem feltétlen örülök, hogy apa áldását adja arra, hogy letárgyalja velem a dolgokat. Nem, nem azért mert nem akarok eleget tenni a karcolás okozta kárnak... Hanem, mert nem vagyok benne biztos, hogy túl kegyes lenne velem majd a bátyám. Aztán kövezzenek meg, lehet tévedek, és merőben sikerült félreismernem. Lassan beleiszok a kiérkező narancslébe, de sikerül rögvest - majdnem - ki is köpnöm. - Hát. Jó. - hú, de komoly választ adtam, mi? Persze, ezzel én is tisztában vagyok, így kicsit össze is szedem magam, hogy érdemben valami kivitelezhetőt válaszoljak. - Tudod, nekem nem volt apám. Anyám is csak 9 éves kormig. Utána árvaházban éltem, és azt hiszem... ezzel mindent el is mondok arról, hogy mennyire jó most. - vonom meg a vállam, majd nemes egyszerűséggel eltüntetem a narancslét a gyomromba. Halkan engedem vissza az asztalra a megüresedett poharat. - Őrültség? - vonom össze szemöldökeimet, míg végül arcomra elszélesedő mosoly nem rajzolódik fel. - Na, erre kíváncsi vagyok, mit tartogatsz! - kacagok, habár csak halkan, és ahogy tekintetem a bátyámra úszik mentem abba is hagyom.
- Oké, oké, nehogy elpityeredj itt nekem! - emelem fel megadóan a két tenyerem, ahogyan a lefelé konyuló száját látom. Nyilván nem bőgné el magát - ugye? -, de nem is én volnék, ha nem lovagolnék kicsit a dolgon. - Érthető, nyilván nem tudhattad, hogy micsoda vagyok valójában, még mindig jobban tetted, hogy szóltál róla, mintha egyszerűen csak eltűntél volna - próbálom szépíteni a helyzetet az elkámpicsorodott képét látva, mert azért ennyire tényleg nem rossz a helyzet! Nem sértett meg, egyszerűen csak valóban feldühített, de így, hogy tisztává váltak a dolgok, máris más kicsit a helyzet. Mondjuk ez nem jelenti azt, hogy elfelejtem, vagy elengedem a „tartozását”. Türelmesen megvárom, amíg apa reagál az elhangzottakra, aztán persze őt is megkérdezem róla, mit szól a dologhoz és mivel áldását adja rá, elégedetten bólintok és kanyarodik feljebb is kicsit szám széle. - Nagyszerű! - csapom össze a kezeimet. - Ó, ne félts minket, nagyon is szépen fogunk játszani - könnyed, rövid nevetést hallatok hallva apa szavait, minden nehézség nélkül csatlakozva be a komolytalanságba. - Akkor remélem nem bánod, ha hetente egyszer elrabolom pár órácskára a fiút - ennek a mikéntjét majd egyeztetjük akkor, ha tényleg sor kerül ilyesmire, de mivel Bastien a fia és a kölyke is, ráadásul falkatagok, én pedig nem vagyok az, nem árt erre is engedélyt kérni, nem akarnám ilyen piszlicsáré dologgal sem böködni a falkát, Isten ments, hogy felrúgjam a kényelmes kis megállapodásunkat. - Az már jóval régebben volt, ki tudja, azóta milyen furi szokásaid lettek - próbálkozom óvatosan egy tréfával, de vigyorom mindennemű bűntó élt elvesz a mondatból, amúgy is hiszem, hogy apa tudja, nem bántásból mondom azt, amit. Ráadásul az előbbi játékos komolytalankodása után úgy érzem, megengedhetek ennyit magamnak. Ezek után persze figyelmesen hallgatom az öcsémet, ahogyan válaszol a kérdésemre. - Uhh, az szívás - fut át egy grimasz a képemen, nem mondhatni, hogy túl bőséges reakciót volnék képes adni az elhangzottakra, de erre hogy lehetne érdemben reagálni? Én apa mellett éltem életem első száz évében, fogalmam sincsen, milyen lehet szülők nélkül felnőni. - Annak viszont örülök, hogy most már remek kezekben vagy - őszinte a mosoly, ami a képemre kanyarodik, mert bármennyire is ódzkodjak az öcsém létezésének gondolatától, azért annyira szívtelen én sem vagyok. - Őrültség? - kérdezek vissza magam is, szinte teljesen egy időben Bastiennel, nagyjából hasonló reakciót is produkálva, már ami a szemöldök összevonást és az utána megjelenő mosolyt illeti. - Akkor rendeljünk gyorsan, mert az én kíváncsiságomat is megpiszkáltad! - könnyed nevetéssel nyúlok az étlapért, bár be kell valljam, nem kerülte el a figyelmem, hogy Bastiennek elég volt rám néznie, hogy elhaljon a nevetése. - Na jó, azért ennyire nem lehetek félelmetes! - fordítom a tekintetem az öcsém felé, próbálva könnyedén kezelni a helyzetet, hátha sikerül feloldanom kissé az irányomba mutatott ellenérzéseit(?). Legfeljebb csak jobban zavarba hozom, de egy próbát mindenesetre megér a dolog.
- Szóval sok olyan van, ami látszatnak indult, de igazi lett. Az érdek pedig mindig megvan. Ha szimpátián alapul egy kapcsolat, annak is az a lényege, hogy ad valamit neked, kellemes perceket, vidámságot, ilyesmit ezért te is adsz neki valami hasonlót, nem? Az önzetlenségben nem hiszek. Érdekek mentén áll fel az élet, akárki akármit mond. Maeve játsza itt az őszintét, az érzelmeit mélyen és kegyetlenül megélőt, de úgy van, ahogy mondtam. Akivel ő jó fej, azzal azért az, mert valami jó történik vele az illető társaságában. A gyerekek szabadság, vidámsága megérinti, ezért gyógyítja őket. Lehetne még folytatni, sokáig vitázni ezen, de inkább az a lényeg, amivel kezdtem. Hogy ami feladatnak indul, abból is lehet tiszteleten alapuló barátság. Érteni fogja. - Maeve, minden tagunk fontos, de nem lehetett mindenkit kimenekíteni. Biztos, hogy Lucas-nak se volt egyszerű meghozni ezt a döntést. Az elv a lényeg: akik előtt még nagy jövő állhat, azokra koncentrált a vezetés. Te és én, meg a többi tapasztaltabb pedig azért mentünk, hogy őket megvédjük. Komolyan azt hiszed, hogy nekem nem számít, kik sérülnek meg vagy kik mennek el? Leah-vel nem voltunk puszipajtások, de nagy kár érte. Mindenkiért kár lenne. Megint hátulról támad. Aha, Eska adta alá a lovat. Hozzá kell szoknom, hogy kezd úgy viselkedni a gyerekkel, mint egy igazi anya és sokkal többet fog tudni, mint amit én eredetileg gondoltam. Egyre kevesebb értelme van hazudni, mert Eska bármit leleplezhet, ha úgy akarja. A kocsilopást is rám kenheti, de abban bízom, hogy érti a célt, ami megegyezik az övével. Maeve-ből kinézek egy oltári nagy blöfföt is, hogy Eska nem írt semmit, csak azt mondja, a jelek viszont nem ezt mutatják. - Ennyire ne becsüld le... Nélkülem is remekül boldogulna, de igaz, nagyon fontos vagy neki és nem akarta, hogy Alignak elvegye tőle a gyermekét. Hiszed vagy sem, mikor a kitelepülés szóba került, nekem is első gondolatom volt, hogy neked menned kell. Nem vagy akárki és nem vagy "csak" egy feladat, még ha azt is gondolod. Csak kimondtam, mert úgy éreztem, ennek itt a helye. Sokkal rosszabb már nem lesz a viszonyunk, ha elkezdek igazat mondani. Eskával kapcsolatban viszont egyszerűen nem tehetem. Sajnálom, de majd ha ő megbízik annyira a gyermekében, hogy kitálaljon, akkor megtudja a lényeget, én hallgatok. Egy sóhaj azért kicsúszik, mert valamit muszáj mondanom. - Nem azért, amit a fürdős jelenete miatt gondolhatsz... Tartozom neki. Gyönyörű és intelligens nő, bár nem tudom, párkapcsolatban milyen lehet, de ami közöttünk van, az nem az. Még testiség sem, ami amúgy nem zavarna, mert mágikus vérvonalak közt nem ugyanaz, mint ha az igazi nagyanyámra kattantam volna rá. Na, az perverz lenne, ez nem az. Tulajdonképpen igazat mondtam, mert tartozom a feladat teljesítésével és cserébe még nagyobb terhet kapok, de dicső terhet, olyat, ami nemesebbé fog tenni engem és amivel sokat tehetek a vérvonaltársaimért is. Ez korábban nem nagyon mozgatott, mentorként se csak az Árnyakat szúrtam ki, de mikor egy Alapító megjelenik, az ember nem marad ugyanaz, főleg ha kiderül, hogy minden erre ment ki, a Vörös Hold, a halál, az ősök érkezése. Minden. - Más az, amikor teljes egészében te vagy a felelős egy farkasért és más, amikor egy rövid ideig foglalkozol vele. Sokáig úgy gondoltam, túl nagy falat nekem a teremtés és ha nem is így lenne, akkor is pokolian válogatós vagyok... Szavaimban benne van, hogy most már lélekben kész lennék vállalni egy igazi kölyköt és az is, hogy az első jöttmentet nem harapom be. Megvan, hogy kit kell majd megajándékozni, de addig még sok tél fog eltelni. A mezítlábas nőstényt elnézem. Gyorsan megoldotta, tetszik, hogy nem esik kétségbe. Büszke, nem is fogadna el segítséget. Elvigyorodom a visszavágásra, megint jól megmondta. - Ügyes. Az intimitást meg is hagyom másnak. Ha esetleg azt hinné, hogy folytatást akarok. Most már akkor se, ha neki elmenne egyszer az esze és beintene BB-nek. Az én szerepem más. A kérdésére elmosolyodom és hanyag eleganciával válaszolok, miközben elkísérem a kocsimig. Remélem, abból nem lesz hiszti, hogy innen nézelődünk. - Kikötőőr voltam és azt is tudhatod, mi a beosztásom a Falkában. Neked újdonság az ilyesmi? Suttogok, de ha minden igaz, hamarosan a zárt ablakok között már nyugodtan beszélhetünk. Egy ideig várakozni kell. Sejtem a stratégiát. Mikor már lecsengett a dolog és az összes kocsit elvitték, valószínűleg egymás után, nem egyszerre, akkor kell visszajönni és elhajtani a furgonnal. A telephelyükre fognak minket vezetni, de még nem tudják. Az autóban nem kapcsolok zenét, hisz minden erőnkkel figyelni kell. Messze vagyunk, el se láthatnánk odáig, szóval kizárt, hogy kiszúrnának. Némi várakozás után megjelenik egy nagy, göndör frizurát viselő mackós alkatú pasas. Valami overallt visel, mintha szerelő lenne. Mellette egy vékony, narancssárga pólós srác kerüli meg a kocsit. Nem hallani, miről váltanak szót, nem is beszélnek sokat. Amikor indítanak, én Maeve-re nézek, egy kicsit várok, hogy ne legyen annyira feltűnő, aztán igyekszem követni őket. Távolról, hogy ne szúrjanak ki. A kocsi szagát megjegyeztük, elég lesz messzebb parkolni, ha utolértük őket. - Ha megtaláljuk a kocsidat, mit akarsz tenni? Mert lehetőséget kell adni, hogy ő döntse el. Ha nem bolondságot tervez, akkor én nem is szólok közbe. Most is csak sofőrködöm és eddig minden úgy ment, hogy akár Maeve egyedül is megoldhatta volna, kivéve az autós üldözést. Úgy érzem, abban nincs tapasztalata. Hamarosan a Chenához közeledünk, méghozzá a kirakodórészhez. A teherhajók ilyenkor még bent állnak, meg kisebb csónakok is akadnak. Ha ezek profik, akkor úgy álltak be a kocsikkal, hogy gyanú nélkül hajthassanak majd fel arra a hajóra, ami talán a világ végére viszi az autókat. Az orgazdával a King Louis II. nevű hajónál lett megbeszélve a dolog, így én tudom, mit kell keresni, de nem mutatom. Várakozunk, a rakpart csendes, pár hajón pakolnak, a többinél megállt az élet. Olyan békés itt a város, mintha egyszerűen elfelejtené, mi minden zajlik az utcáin, mennyi vér és mennyi fájdalom éri. Én is úgy belelovalltam magam a nyomozásba, hogy nem gondolok a jövő súlyával. Niával indultunk ekkora túrákra és bizony lefüleltünk pár gazfickót, úgyhogy az örsön ismernek engem. - Nem baj, ha szellőztetek, ugye? - kérdezem a nőstényt, hogy érezze a törődést. A levegő kellemes, le is tekerem az ablakot, hogy a hűs folyóparti szellő érjen minket. A furgon egyelőre mozdulatlan, de ha még tovább ücsörgünk itt, akkor meglátjuk, hogy a fürtöske telefonálni kezd. Közben nézelődhetünk, hátha itt parkolnak a keresett kocsik is, esetleg kisebb álcázással. Maeve kocsiját ismerem, de nem szólok, ha meglátom. Legyen övé a babér, a másik doki autóját meg amúgy is csak ő láthatja meg. Türelem. Ezt tanuljuk itt most a szélvédő mögött figyelve. HA túl korán lépünk, elijesztjük őket és a maradék tovább állhat. Kíváncsi leszek, meddig bírja a kis hebrencs. Ma egész nyugodtnak tűnik, a múltkorihoz képest mindenképp.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
- Talán. – jegyzem meg a dolgot, s ezzel el is engedem ezt az egész témát. Nem akarok erről fecsegni, hiszen én is voltam már korábban érdek barát, olyan, aki szinte semmivel se törődött, csak azzal, hogy miként tud esetleg nagyobb káoszt, vagy bajt hozni mások fejére. Nem minden kapcsolat őszinte, de ezt valahogy nem pont vele fogom megbeszélni. Nem tartozik rá a múltam. - Szerintem kisebb arányban, mint másoknak. Kapcsolatokat építesz ki talán, esetleg barátkozol, kölcsönös alapokra helyezel egy-egy barátságot, vagy mit, de valójában nem hiszem, hogy oly sok lenne, akik irányába a szíved húzna, s nem pedig valamilyen más fajta kapcsolat, vagy tévednék? – kérdeztem meg kíváncsiam, hiszen lehet, hogy darab és beillene akár Maci Lacinak, ha nem farkas lenne, bár… Inkább hagyjuk, de nem gondolom azt, hogy ő túl önzetlen lenne és képes lenne kölcsönös haszon nélkül is barátságot kötni. Tévedhetek is, ez inkább saját vélemény róla, de lehet amiatt gondolom ezt, mert újra köntörfalaz, amikor részben tudom az igazságot, s ha Anyám kóbor, akkor ő nem hiszem, hogy beszélhetett Lucassal, így ki mástól kérne segítséget, mint a cinkosától? Ha már olyan jól megvoltak a lakásban is, akkor nem hiszem, hogy túlzottan változott volna a dolog. - Nem vagyok akárki? Nem lennék feladat számodra? – pillantottam rá csöppet se úgy, mint aki túlzottan elhiszi azt, amit hall. Ez egyre érdekesebb lesz, de ha már itt tartunk, akkor mesélhet. – Mert ki lennék szerinted? S miért ne lennék számodra már egy faladat? Azért, mert nem hagyom, hogy könnyedén megfejts, ezen múlna a dolog, hogy kíváncsivá tetettelek? – kérdeztem meg az utóbbit úgy, mintha életem legnagyobb ostobaságát hallanám. Ezt még én se veszem be. Sok mindent elhiszek, de kötve hiszem azt, hogy nem csak egy feladat lennék számára. Talán lényegtelen is, hiszen akár akarom a közelemben tudni, akár nem, nem dönthetek róla, mert mindig pont ott lesz, ahol nem kellene lennie, legalábbis jelenleg így gondolom. - Sose tudhatod, hogy egy nőstény fejében mi fordul meg vagy éppen mit hisz. – s egy apró mosoly kúszott az arcomra, de persze fogalmam nem volt arról, hogy miért tartozhat és annyira nem is akartam tudni. Talán jobb így, ha kevesebbet tudok, annál kisebb az esélye annak, hogy újra elveszíteném az agyamat. Teremtőm is el akart valamit mondani, de aztán meggondolta magát. Minden okkal történik, én pedig vagyok annyira idióta, hogy kivételesen eme dolgokat ne akarjam kideríteni és újra olyan helyzetbe keveredni, amibe nem akarok. - Ezt sejtettem… - jegyeztem meg talán nem túl kedvesen. Többször is foglalkoztam már Sie-vel, nem úgy, mint egy mentor, én inkább az orvoslást mutattam meg neki és hasonló dolgok, de azt se hiszem, hogy pár évszázad után esetleg kölyköt akarnék. Nem vagyok olyan, akinek a kölyke szerencsének mondaná, de ki tudja. Addigra talán az én fejem lágya is benő már. – Szóval tényleg nem volt sose neked egy se. Érdekes, nem gondoltam volna, hogy ennyire válogatsz. Itt már nem él az, ha érdeked származna belőle, akkor megtennéd? – kissé talán cinikus voltam, de nem is én lettem volna, ha vele szemben nem így viselkedek, de amilyen gyorsan jöttek a rossz érzések, vagy a hasonló dolgok, olyan hirtelen is távoztak, mintha képtelen lennék rá. Legalább a választásomnak megvolt a maga előnye is. A vállaimat megrázom, hiszen meg se fordult a fejemben az, hogy újra beengedném a ruhám alá. Talán tényleg nem túlzottan ismer… - Biztosan nagyon izgalmas lehetett… - egy kissé negédes a hangom, majd megrázom a fejemet. Nem volt új, csak én nem ilyen helyeken figyeltem meg az embereket, vagyis ritkán. Olyan körökben forogtam New Yorkban, akik inkább a partikat szeretik, mintsem a kocsi tolvajnak felcsapnának. Így az jobb hely volt, meg tény, hogy néha egy-egy ruhával is remekül lehet játszadozni, hogy a kívánt információ végül a zsebedben landoljon. Hamarosan pedig már a kocsijában ülünk, mint két zsaru, aki éppen a tolvajokra vár. Zsarunak se állnék, én inkább a szabályokat megszegni szoktam és nem pedig betartani, vagyis csak ritkán. - Fánkod véletlen nincs? Akkor már egészen filmbe illő lenne ez az egész. – érezheti, hogy nem gondolom komolyan, majd hamarosan fel is tűnnek a várva várt személy, majd pedig a társa is megjelenik. Elnyomok egy ásítást, hiszen nem túl izgalmas, ennék még egy krimit is megnézni jobb lett volna. - Majd akkor tudni fogom. - Figyelem azt, amit tesznek, majd hamarosan már indulnak is, mi pedig utánuk megyünk. Természetesen csak mértékkel, hogy ne szúrjanak ki, majd hamarosan már a Chenna partján állunk, rejtőzködve, de még mindig szinte némaság leng körbe minket, az ablakra meg csak legyintek. Nekem aztán mindegy. Felőlem jöhet be a levegő. Percek telnek, mi pedig csak várunk, majd egyszerűen csak kiszállok a kocsiból, ha meg nem állít benne. - Talán itt az ideje kicsit szórakozni. – mosolyodom el, de ez inkább rossz kislányos, mintsem bizalom gerjesztő. A ruhák sietve hullnak alá, majd pedig farkas alakot öltök, de olyanét, amiből az erdőben is jó pár szaladgál, senki se sejtheti, hogy nem mezei farkas vagyok. Majd pedig eltűnik a Chenna partján lévő erdős részben, kisebb neszt adok, apró morgás, majd éppen, hogy megmutatom magam, hogy a frászt hozzam rájuk, majd el is tűnök, mintha csak a fáradságuk képzelete lennék… Ha pedig megállítana benne, akkor nem lennék rest a női adottságokat, vagy talá inkább kétségbeesést előadni, hogy eltereljem a figyelmüket, s úgy elcsalni őket onnét, amíg mi visszavesszük a szükséges autókat...
- Rád bízom a válasz kitalálását, mert magadnak úgyis jobban szoktál hinni. Nem fogom én bizonygatni, hogy márpedig de. Az is nagy eredmény, hogy kimondta, van szívem. Komolyan. Hideg az a szív, de a Falkának helye van benne és néhány más személynek is. Köztük annak a nősténynek, aki itt berzenkedik előttem. Ha ő kikutatja, hogy tényleg így van, akkor rögződik benne, nem akkor, ha én mondom. Idő kell és nem tudom, mennyi van belőle... Szó nélkül nézek rá, mikor ő is fixíroz. Kizárt, hogy ilyen könnyen elhitte volna és ez tetszik. Az tetszik, ahogy az ellenkezőjét elő tudja adni. Le tudja venni a lábukról a naiv lelkeket, akik túlságosan hisznek az emberi jóságban. Én nem ez vagyok, szóval a folytatás az, amit el tudok hinni. Kétely, maró gúny és erős önkritika. Megmarcangolták és úgy gondolja, mindenkitől csak ezt várhatja. Rá is szolgáltam, kiszúrtam vele, szóval még nehezebb a dolog. Félmosolyt engedek meg és egy vállrándítást. Ezt se magyarázom túl. - Te mit gondolsz magadról? Nem lógsz egy kötél végén élettelenül, úgyhogy azért csak nem olyan sötét a kép... Csak épp megválogatja, kitől fogad el szép szavakat. Kíváncsivá is tett, mert a titkolózót öröm megfejteni. El se hinné, hogy még tisztelem is. Látok benne valamit, ami miatt Eska kiválasztotta. Ha tudná, ki az anyja... Lehet, hogy tudja is, csak álcázza, tőlem pedig nem kap megerősítést. - De az biztos, hogy semmi se biztos. Átláthatott az álcán, de azt is el tudom képzelni, hogy tényleg numerát sejtett. Ha én lennék, aki anyukát nyomogatja, az megint egy más szitu, de valahogy azt érzem, nem erről van szó. Egyszerűbb lenne a helyzet a mostaninál. Nem forszírozom, ráhagyom, hadd érezze magát kiismerhetetlennek, nyeregben ülőnek. Ő van felül, legyen, gondolja így. Én közben teszem a dolgomat. - Nem csak ebben vagyok válogatós. És mondtam, mindenhez érdek fűződik. Ahhoz is, hogy nincs kölyköm. Ha lesz, az is érdekből lesz, hisz nincs az a teremtő, aki magával akar kiszúrni és ezért teremt. Jenny és Rahim esete jut eszembe. A Falka vagyonának és befolyásának gyarapítása volt az indok, ami miatt a férjből farkas lett. Hogy én tennék-e ilyet? Először kéne valaki, akihez annyira kötődöm, hogy felmerüljön a dolog. Na, itt már megbukott az egész. Nia kivételt jelenthetett volna, de szerencséjére nem volt olyan pozícióban. Vele nem is tettem volna meg, képes lettem volna ellenkezni az Alfával emiatt vagy ha minden kötél szakadt volna, más megoldást találok. Ez viszont nem tartozik a nőstényre... A cinizmusával nem törődöm most. Nem érdekli a múltam, nem akar többet hallani, ezt veszem ki, ez meg engem nem érdekel. Elfoglaljuk a helyünket és tényleg zsarulesen ücsörgünk itt. A fánkos beszólásán kicsit dörmögök, megmosolygom. Jó poén volt. - De és fedett tetejű kávéspohár is van, amit azonnal kidobok az ablakon, ha indulni kell. Filmes sztereotípiákból fel vagyok készülve. Mikor Nia-val elraboltuk azt az írót, akire vérfarkasok vadásztak, én rendezőt alakítottam és bevette. Az utolsó pillanatig elhitte. Kicsit hasonlít ez a helyzet is és remélem, hogy amit Nia-nál elértem, azt valamilyen szinten Maeve-nél is elérem. Először a gyanú lepett be mindent és az ellenkezés, aztán viszont megtaláltuk a közös hangot és nem is akartunk leszállni arról a billentyűről, egyre csak játszottuk a négykezes zongoraetűdöt. A nőstényre mosolygok, ahogy teljes magabiztossággal akarja leplezni a bizonytalanságot. Fogalma sincs, mit fog tenni, de derogál beismerni. Előttem mindenképp. Nem szólok be, ez most nem az a helyzet. Nekem van tervem, amit keresztül is húzhat vagy akár besegíthet a végrehajtásában. Szinte tuti, hogy másfelé fog indulni, nem annyira kimért, mint én. - Ki-ki a maga módján... - bólintok rá. Eszem ágában sincs visszahúzni vagy akadályozni. Bármit csinálhat. Mikor meztelenkedni kezd mellettem, hideg arccal pillantok oda, mint a közös vadászatok idején. Semmi egyebet nem láthat, minthogy keresem a pillanatot, amikor ki kell nyitni az ajtót, hogy farkaska szaladhasson. Előtte a parkoló környékét nézem, hogy senkinek nem fog-e feltűnni. Nem örülnék, ha látnák, hogy egy vadállatot tartottam a kocsimban, aki előbb még nőnek nézett ki. Ahol van mozgás, ott túl intenzív, a többi rész meg csendes, szóval nincsenek avatatlan szemek. Ahogy kirohan és elinal, megfigyelem, hol tűnik el. Számolok a tényezőkkel és átkombinálom, amit kitaláltam. Lépni kell, elindulni egy másik úton, mert a tétlenség most nem segít. Látom a megfigyeltek zavarát és le is tekerik az ablakot, hogy jobban lássanak. A hangjukat gyengén elhozza a szél. - Láttad, Buck? Irtani kéne ezeket a dögöket... - szól a fürtös. A másik csak legyint. - Nem tudom, mit csinált itt, de megunta. Az erdőből nem jön vissza még egyszer. Azért látom rajtuk, hogy nem teljesen nyugodtak. Üzletet akarnak és megvan az esélye, hogy helyette egy torokmarást kapnak. Az egyik fészkelődik, talán a pisztolyát készíti elő. Na, hagyjuk a hülyeséget! Kiszállok az autóból és kerülőúton indulok meg. Végül a hajónál járok már és megállok a kötélnél, ami rögzíti. Az órámra nézek, feltűnően lesem, mintha várnék valakit. Nem velük beszéltem, úgyhogy be tudom adni nekik a titokzatos Mr. Hensley-t, aki megrendelte a főnöktől a verdákat. Periférikusan látom, hogy összenéznek. - Szerinted ő az? A főnök valami alacsony muksót mondott - kérdezi a göndör, a másik meg csak nevet egyet és bólint. Remélem, a szél Maeve felé is elviszi a hangokat. A hajó stimmel, az időpont stimmel, a testmagasság meg relatív. Az én 190 centim is lehet alacsony valakinek. Amúgy ezzel lehet játszani és direkt kisebb fószert alakítottam, mikor a góréjukkal beszéltem. Ő maga se ismerne most fel. Hamarosan nyílik is a kocsiajtó. Felém tartanak, én pedig nézem őket, szigorúan és várakozóan, mint egy üzletember, aki épp nagy kaszálásra készül. A hajó személyzete is be lett avatva, kaptak egy üzenetet, hogy ma esemény lesz. Ezért jó ismerni a várost, a sötét alakjaival együtt. Sose lehet tudni, mikor kell őket felhasználni. Egy baseball sapis nézi a közeledőket, meg engem és leereszti a feljárót, amin át lehet gördíteni a kocsikat, hogy elússzanak a semmibe. Még nem tudja, hogy ma más biznisz vár a kis csapatra. Én meg azt nem tudom, hogy fog ez lezajlani, de bízom az együttműködésünkben.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
A válaszára csak megforgatom a szemeimet, de nem mondok már semmit se, hiszen felesleges lenne. Ha ezzel agyamra akart menni, akkor nem jött össze neki, hiszen egyik fülemen bement, a másikon pedig könnyedén távozott a kedveskedő felelete. A történtek fényében meg szerintem roppant mód nem kellene csodálkoznia azon, hogy nem hiszek neki. Szerintem ő se hisz el mindent csak úgy, de neki legalább az évek sokat segítenek, hogy kiszimatolja azt, hogy ki hazudik neki és mikor. - Amit én gondolok magamról vélhetően különbözik attól, amit te gondolsz rólam. Másrészt meg nem is tudtam, hogy dilidoktor lett belőled. Mennyi is tarifád? – kérdeztem tőle ártatlanul, de annál inkább negédesen, hiszen roppant mód nem fogok arra válaszolni, ami az előbb elhangzott és ismer már annyira, hogy tudja nem fogok csak úgy magamról mesélni. Ha nem mutattam meg azt, aki a felszín alatt lappang, akkor miért szavakkal árulnám el magam? Csak azért, mert egy közölünk és meg anyámmal jóban van? Ahh, francokat! - Csak a halál, ahogyan a közhely tartja. – jegyzem meg roppant mód nem túl nagy lelkesedéssel, mert roppant mód nem érdekel, hogy mi köztük a kapcsolat. Felőlem jól érezhetik magukat egymás karjaiban is, de akár lehet üzleti is vagy teljesen más. Nem fogok ezen kattogni, annyira jelenleg nem érdekel. Az már sokkal inkább, hogy túl éljem őt és minél hamarabb végre elcaflathassak innen. A válaszára felvonom kicsit a szemöldökömet, majd megrázom a fejemet és kicsit el is nevetem magamat. – Tudod, érdekes egy fazon vagy, de nem hiszem, hogy sokan érdekből harapnának be valakit, sokkal inkább amiatt, mert úgy érzik, hogy megtalálták a megfelelő utódjelöltet, de talán még sincs szíved, csak agyad, vagy a szíved helyén is érdek lappang. – fordultam az irányába és roppant mód nem érdekelt az, hogy esetleg mennyire tetszik neki az, amit mondok. Nem azért vagyok itt, hogy a kedvében járjak, hanem azért mert több kocsit is elloptak és ő neki talán köze van ehhez az egész ügyhöz. De főként inkább az érdekel, hogy visszaszerezzem a kollégám kocsiját, ahogyan a sajátomét is. Lehet, hogy orvosok vagyunk, de akik nem élnek ennyi ideje, azok azért nem dőzsölnek a pénzben. Én pedig nem szeretek ok nélkül senkit se megkárosítani, bosszúból már teljesen másabb az egész dolognak a fekvése. - Kacc-kacc, nagyon vicces… - s érezheti a hangomból, hogy bármennyire is poénnak szánta az én megnyilvánulásomra, roppant mód nem díjaztam. Talán már csak azért se, hogy nehogy a kedvében járjak. Mintha az akkora nagy bűn lenne, de hát ez van. Ha valakit a hátam közepére kívánok… Nos, annak nem fogok a kedvére tenni. Örüljön annak, hogy nem intettem be és sétáltam el, meg annak is örülhet, hogy csak egy tárcát kapott a hátába, vélhetően lett volna kevésbé finomabb tárgy is a táskámban. Hamarosan pedig farkasként csalogatom elő őket a kocsijukból, hogy könnyebb legyen őket becserkészni, mintha csak valami bugyuta felvezetés lenne. Hallom a neszelésüket, azt ahogyan a szívük ritmusa változik, s emellett a szavaikat is, s legszívesebben szemet forgatnék, de inkább még egyszer villantok, mielőtt még elnyelhetne a sötétség. Sietve lapulok meg a bokrok között és amikor meglátom, hogy mire készül, akkor egy pillanatra elönt a düh, de olyan könnyedén is illan el. Miért vagyok képtelen rá? Komolyan, mi a manó történt velem aközben, hogy egy hétig nem voltam magamnál. Sietve tűnök el a lombok alatt, majd szerzek egy kicsit távolabb sétálgató nőtől egy magassarkút, hiszen igazán meggyőző tudok lenni. Sietve öltöm magamra a ruháimat, majd pedig kicsit összekócolom a hajamat és próbálok rossz kislányos kinézetet varázsolni, ami egész könnyedén sikerült. Végül pedig a két idióta mögül jelenek meg. - Mi a franc folyik itt? Ti megvesztetek?! – szólalok meg úgy, mint aki tényleg hibbantnak nézi őket, de mielőtt még bárki bármit is mondhatott volna folytatom tovább a dolgot. – Ti komolyan egy zsarut néztek az üzletfélnek? Rám gondolt a főnök, vagy talán gondot jelent, hogy a fickó valójában egy nőt jelent? – kérdeztem tőlük pimasszul, majd az egyikük fegyverét könnyedén rántom ki a nadárgból, ahova rejtette a felsője alatt, még mielőtt a sokkból felébredhetnének a srácok, majd könnyedén húzom fel és fogom határozottan Stephen-re. – Nos, még egyszer kérdem, hogy tényleg egy zsaruval trécseltetek? Mégis mennyit köptetek el lopással kapcsolatban? - Ha pedig kételkednének, akkor sietve sütöttem el a fegyvert, de még csak a levegőbe. – Komolyan, ha még egyszer megkérdőjeleztek, akkor ti ízlelitek meg előbb a golyó ízét, mintsem a beépített zsaru. Neked pedig térdre! – pillantottam hímre egy mosoly keretében, hiszen nagyon is élveztem ezt a helyzetet.
Nem nagyon érdekli, amit mondtam. Amit mondok. Inkább elzárja magát, ahogy szokta. Mégis itt kullogok mellette és azt hiszi, kényszerből. Mintha valamit csináltatna velem. Ez a legszebb az egészben és soha nem fogom neki elárulni a titkot, hogy pont így akartam. - Akkor kezdjük ott, hogy szerinted én mit gondolok rólad? Szeretek dilidoktort játszani. Nia-val volt egy bulink vagy inkább bevetésünk, amikor szokás szerint megkerültük a rendőrséget és másnak adtuk ki magunkat, mint amik vagyunk. Én pszichológust játszottam és nem sültem bele. Sokat olvasok ilyesmiről és érzékem is van hozzá. Ahogy ahhoz is, hogy meglássam, a gúnyolódás lényege az volt, hogy eltereljük a témát. Csipkelődjünk, az ártatlan dolog. A megnyílás és a bizalom már veszedelmesebb. Egyenes választ meg nem várok, de ami helyette jön, az árulkodó lesz. - A szív a legnagyobb érdekközpont. A szerelem a legönzőbb dolog, a családalapítás a második. Érzés, érdek, mindegy, minek nevezzük, a lényeg, hogy jót akarunk magunknak és ez gyakran azzal jár, hogy másokkal is jót teszünk. Olyan szinten kiveséztük ezt, hogy ha Maeve tovább akarja fejtegetni, én fogom lezárni a témát. Csak mondaná, hogy nem az érdekei hajtják! Szórakozik, szexel, mert úgy érzi jónak. Vagy hülyül az igazi dilidokival vagy inkább dilis dokival. Velem meg nem hajlandó. Az ő viccén illik nevetnem, de viszonzás nuku. Ránézek és bólintok egyet. Mosolygok azon, hogy ezt játsszuk itt. Amikor kiszáll és elszökik, megkönnyebbülök kicsit. Egy csipetnyi magány. Átgondolhatom, mit fogok tenni, hogy reagálok arra, amit a nőstény most talál ki. A farkas megijeszti a két jómadarat. Remélem, nem fognak rá fegyvert, mert akkor közbe kell lépni és úgy, ahogy nem szeretnék. Befejezetlen történet lenne. Én közben előlépek és várom, hogy a két arc idejöjjön. Egy sirály vijjogása töri meg a kikötő túlságosan emberi zaját. A konténerekben landoló dobozok, a ládák csattanása, emelőcsigák csikorgása és a melósok zörejei között szinte elrepül és magára vonja a figyelmet. Én is odanézek, mintha lazán, szinte közönyösen venném az üzletet, amit nemsokára nyélbe ütünk. Már közel érnének, de felbukkan az a nőszemély, aki utoljára a kanapés hadművelet után nézett ki ilyen csapzottan. Jól áll neki amúgy. Távolról láttam, hogy közeledik, de direkt nem néztem arra, nehogy a tagok észrevegyék. Most megfordulnak és a kövérkés, aki vezetett, Mae-t figyeli gyanús szemekkel. Az erdő felé is les, szája tátva. Aggódva várja a farkas visszatérését, fél, nagyon fél. Aztán a nőhöz fordul dühösen. - Te ki vagy, kisanyám? - kérdezi a fürtös. A narancssárga pólós engem figyel, aztán a nőstényt. Érzem, hogy valami stiklit sejt itt. Megfontoltabb, mint az overallos dagi. Végighallgatja Mae-t, aki most megvillantja az éles eszét. Nagyon tetszik, amit kitalált. Nem egyenesen támad, erővel, hanem hátulról, ésszel. Belülről akarja megbontani az egységet. A hajón szorgoskodó srác gyors léptekkel indul meg a vízijármű távolabbi része felé. A hűs folyóparti szellő az arcunkat simogatja és a hajunkat erősebben borzolja, mert itt nem sok minden akadályozza. Amikor a pisztoly előkerül, hátrahőkölnek. A dagi felém közeledik háttal, de Buck megállítja. A társa idegesen kapkodja a fejét, miközben a narancspólós oldalt áll, hogy mindkettőnket lássa. - Hölgyem és uram, azt hiszem, ez nem a legjobb hely egy lövöldözéshez. Menjünk beljebb, ott megbeszéljük a dolgokat. Ez a Buck nem hülyegyerek. Egy szót se szól, amivel bármelyikünk előtt elárulná magát. A másik meg inkább erős lehet, mint okos, de tudja, hogy most kettejük közül nem neki kell szerepelnie. Buck mutogat, hogy haladjunk felfelé a hajópallón. A kocsik még várhatnak, előbb a zsarut kell elrendezni. Ezt gondolhatja, a kérdés, hogy melyikünknek hisz jobban. Én feltett kezeimet a tarkómra teszem és ha Maeve nagyon erősködik, akkor le is térdelek. Tuti, hogy élvezi ezt a helyzetet. Én pedig nem segítek, magára hagyom, hogy megmutassa, mi minden rejlik benne a hisztin kívül. Inkább összezavarom a két mitugrászt és maradok a szerepemben. - Uraim, nem arról volt szó, hogy hallgatnak, mint a sír? Ha én végezném így a munkámat, a megbízóm már rég elásott volna pár hektoliter beton alá... Ezzel azt sejtetem, hogy a konkurencia érkezett meg és le akarja nyúlni az árut. Közben pedig figyelem a két jómadarat. A fürtös nagyon nem érti az egészet. Mae-t nézi. Ez is a farka után megy, érzem, hogy bejön neki a nőstény. Ha ügyes, ezt még kihasználhatja. Buck lefelé néz, majd vissza rám és megrázza a fejét. Karját előre nyújtva tessékel minket továbbra is a hajó fedélzetére. Nekem megfelel. Ha lejutunk egy kajütbe, ahol senki nem lát, mi is könnyebben élünk majd a meglepetés erejével. De infók kellenek, vallomás és az ellopott kocsik. Ezt pedig nem erővel szerezzük meg.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
- Ahogy érzed, de ne csodálkozz, ha közben bealszom, mivel nem érdekel, hogy mit gondolsz rólam. – pillantottam rá komolyan és láthatta, hogy nem hazudok. Tényleg nem érdekelt az, hogy mi a véleménye rólam. Nem olyan személy volt az életemben, akinek az ilyen fajta véleményére bármit is adtam volna. Meg ott volt az a tény is, hogy jelenleg nem töltöttem vele a legszívesebben az időmet, de mivel Anyám szerette volna, ha jobb lesz a viszonyunk, így lepattintani se pattinthattam le állandóan. - Szerintem ha mással jót teszünk, akkor már nem érdek. Az az érdek, ha teszünk másokra, s csak azzal foglalkozunk, ami nekünk jó. Azt is mondhatnánk, hogy kihasználjuk őket. S nem értek egyet azzal, hogy a szerelem is ilyen lenne. – mondtam ki határozottan. Igaz, most először tapasztalom meg, de nem érzem azt, hogy ebben bárkinek bármiféle érdeke lenne. Mindenki vágyik a törődésre, még akkor is, ha nem vallja be, vagy az ellenkezőjét mutatja. S ezek után talán annyira nem is meglepő, hogy még inkább nem jövünk ki egymással. Szemmel láthatóan eléggé sok mindenben különbözünk. Hamarosan pedig az események felpörögnek, az autót magunk mögött hagyjuk, ahogyan mind a ketten teljesen másképpen reagálunk a dolgokra. Nem túlzottan érdekel, hogy ő mibe akar kezdeni, igen, mondhatni a csapaszellem eléggé híján van, de hát nem lehet mindig minden jó és gördülékeny, viszont habozás nélkül mártom be, mintha semmit se jelentene és kicsit talán így is van. Ő kissé szorult helyzetbe keveredik, míg én igyekszem jól helyezkedni, s még a kezem se remeg meg a fegyverkörül. Ohh, nem vagyok én annyira szendelány, aki ne tudna bánni egy ilyen szerkezettel. S ha kell, akkor célozni is fogok a hitelesség kedvéért. Elég elszánt tudok lenni, s annyira nem is sajnálnám, ha Rocky-t kellene valahol eltalálni. Talán emiatt gonosz vagyok, kit érdekel, mivel ki tudom szedni belőle a golyót és nem is ezüst, így gyorsan elmúlna a sebe is, vagyis összeforrna. - Destiny, aki talán a te végzeted lesz, ha még sokáig teketóriázol. – pillantok rá komolyan és láthatja rajtam azt, hogy nem viccelek. Sok féle értelemben lehet az ember mások végzete, s könnyedén jön ez a név is, hiszen rövid ideig ezt az állnevet használtam. Jó a csengése, ahogyan a jelentése is. - Ennyire félsz, vagy ennyire kételkedsz? – tettem fel a kérdést habozás nélkül, mielőtt megmozdultam volna. Az ujjam még mindig a ravaszon volt, de nem fogtam rá, viszont a pillantásom hamar elárulhatta, hogy nem haboznék megtenni, ha rájövök arra, hogy esetleg keresztbe akarna tenni. Figyelem őt, talán farkast szemet nézünk és láthatja, hogy nem az a kitalált nőcike lehetek, aki most próbálna előadni egy hasonló színdarabot. Végük intek a fegyverre, hogy induljon el Stephen is. Ő elől, ahogyan az egyik pasit is előre engedem, majd pedig szembe fordulok velük. Amikor pedig beszélni kezd a hím, csak feljebb vonom a szemöldökömet, majd megrázom a fejemet, hogy ne tegye. Másik bűnbanda? Komolyan, mindenbe bele kell kavarnia, majd habozás nélkül kap egyet a fegyverre és az se érdekel, ha esetleg emiatt a vérre kicsordul. – Másik bűnbanda? Ennél jobbat nem tudsz fakabát? – kérdeztem meg tőle gúnyosan, mire a másik kettő hiéna módjára kezdtek el röhögni, majd közelebb hajoltam hozzá. – Nem tudsz átverni, szerinted mennyi zsaru lehet a zsebemben? Jól tudom, hogy kiszimatol utánunk. – villantok rá egy csöppet se kedves mosolyt, majd újra a másik kettőre pillantok. - Szóval hol az áru? Csinálhatjuk a könnyebbik úton, de akár a nehezebbiken is, de afelől biztosak lehettek, hogy apám haragját nem akarjátok magatokénak tudni. Szóval gyerünk Buck, beszélj! – pillantottam rá komolyan és vártam arra, hogy dalolni kezdjen és esküszöm, ha még egyszer valaki megpróbál beleköpni a levesembe, vagy a nagymenőt játszani, akkor vélhetően egy láblövéssel gazdagabb lesz. Cél szentesíti az eszközt.
Ránézek a nőstényre és mosolyogva rázom meg a fejemet, hitetlenkedést színlelve. Én nem fogok róla se áradozni, se panaszkodni. Arra gondoltam, hogy ő mondja el, szerinte mit gondolok, de hát a szokásos válasz jött: én nem vagyok méltó kb. arra se, hogy hozzám szóljon. Na, ezt itt befejeztük. A durcás kisgyereket más módon kell rávenni arra, hogy csinálja, amit kéne. - Akárhogy is nézzük, a szerelem azért klassz dolog. Nála elég új, mert múltkor még tök ismeretlen fogalomként beszélt róla. El se hinné, hogy én voltam házas is és ismerem a teljességet, amit el lehet érni ebben a témában. Ezt se ragozom. Maeve felhúzta a falat és hiába könyörgök, hogy rombolja le. Inkább azt kell vonzóvá tenni, ami ideát van és akkor ő fog ajtót vágni. A tett helyszínére érve mindketten cselekszünk, természetesen másként, sőt konkrétan egymást zavarva. Én nem esek kétségbe, maradok a szerepben, csak alkalmazkodom. Maeve próbára van téve és ügyes, kreatív. Tetszenek az ötletei, kivéve az erőszakos megközelítést. Nem az a mi műfajunk. Ettől még nem ítélem el, én is sok mindent tettem, ami nem annyira árnyas, Tupilek óta lettem a "béke nagykövete". A fickó nem válaszol arra, hogy Maeve bemutatkozott. Szép névvel bolondítja őket. Ha muszáj, majd én is kitalálok valamit, de a névtelenség se rossz. Sőt, nagyon is hasznos tud lenni. - Ha félnék, szerinted szívesen bemennék veled egy zárt helyre, ahol még könnyebben agyon lőhetsz? Van vér a pucájában, nem mondom. A főnök tud érvelni és tényleg nem ijedt meg nagyon. Nyilván hozzá van szokva a helyzethez, nem is annyira kisstílű, mint amilyennek tűnt. A másik tényleg fél, ő még kezdő vagy piti dolgokkal foglalkozott. A csaj viszont bejön neki. Hát fura egy alak, hogy retteg és vonzódik egyszerre. Felállok a térdelő helyzetből, lassan, a nőstényt nézve. Elindul a csapat, velem az élen. A kezeimet leengedem, mert túl feltűnőek leszünk itt. Szövegelek közben és Maeve felhúzza magát. Sajnos nem csak megjátszás, tényleg bosszantom. Nem felelek, csak hátranézek, mint aki lebukott. Lehetek én egy olyan zsaru, aki ócska trükkökkel próbálkozik és nincs jó érve, mikor rajtakapták a hazugságon. Hátranézek, kissé aggódva s ügyelek, hogy a többiek is lássák ezt. Teszek még pár lépést és fent a hajón, ahogy haladunk a kajüt felé, akkor beszélek megint. - Szerinted azt is elrendezik, ha kinyírsz? Most már váltok, bevallom, hogy kamuztam és előadom a rend éber őrét. A két fickó összenéz. Erre nem számítottak. Most Maeve malmára hajtom a vizet, de kötözködve, szóval nem sejthetik, ő viszont érteni fogja. - Mindjárt, mindjárt, csak érjünk le! - mondja Buck. A göndörhajú Maeve-re néz és bájosnak szánt, de inkább bárgyú mosollyal viszonozza a fenyegetést. - Szóval apád rendelte azt a négy kocsit? Üzenjük neki, hogy nagyon csinos lánya van... Ahogy megvillantja a széles vigyorát, jól látni, hogy legalább 4 foga hiányzik. Nem semmi ez az ember. Buck sóhajtva néz az égre és rázza a fejét. Ő nem szól semmit. Közben a hajómunkások odajönnek. Kicsit ijedt fejet vágnak a nőstény pisztolya miatt. Buck emeli fel a kezeit. - Nincs gond. Azért jöttünk, ami meg volt beszélve. Lemennénk Mr. Hensley lányával. A fejkendős fekete srác gyanakvóan néz, de bólint, hogy oké és kinyitja az ajtót. Engem terelnek előre, megyek is. Ha valamit tényleg akarnék és összedolgoznánk, akkor olyan szendvics lenne ebből, hogy csak na. A fejemben lejátszódik, hogy kéne lerendezni, de nem harcolni jöttem. A lépcső az a fajta, amelyiknél a komor egyhangúságot sugárzó, szürke fokokat csak oldalt köti össze a tartóalkalmatosság. Nagyokat koppannak a lépteink és a korlát mozog egy kicsit. Régi hajó ez, de még megy. Odalent műanyag csapóajtó fogad minket. Befelé nyílik, kerek, kb. emberfej nagyságú üvegablak van rajta. A helyiség a lehető legegyszerűbb. Egy állvány rádióval, kütyükkel, mellette egy bezárt szekrény, oldalt kis széf, egy fehér asztal rászögelve a padlózatra. Tele van papírokkal és egy tálcával, amin sörös dobozok is akadnak. Az asztal mögött kertiszék és előtte még két másik. Én nem ülök le, inkább megállok az ajtóval szemben. A göndör Maeve közelében marad és őt figyeli. Buck megáll középen, ahol mindannyiunkat jól látja. Kezeit karba teszi és rátér a lényegre. Aggódik, érzem rajta, Maeve is érezheti. Hiába nem mutatja, a mi szaglásunk észreveszi az ilyesmit. A másikat lenyűgözte a nő, őt könnyebb elbolondítani. A legjobb, ha összeugrasztjuk őket. - Nos, Destiny, az áru a megbeszélt helyen van. Olyan típusokat hoztunk, amilyet kértek. Este megy konténerbe az összes, fel a hajóra. Nagy kockázatot vállaltunk, hogy egy nap egy helyről ennyi autót hoztunk el. Előlegként a lóvé fele volt megbeszélve, de az előbbiekre való tekintettel 60%-ot kérünk. A fickó határozottan jelenti ki a dolgokat és igazat mond. Felszegett fejjel várja a pénzt. Stimmel, mert ezt mondtam a főnöküknek, aki tárgyalt. Ők csak a szállítók, akik ellopták a kocsikat, idehozták, este még felcuccolnának, aztán vinnék a suskát. Én hallgatok, mint a sarokba szorított zsaru. Fel is tűnik Bucknak és rám mutat. - Mit csinálunk a zsaruval? Megölni nem kéne, így is bonyolult az ügy. Bízzuk a hajó személyzetére? A legegyszerűbb megkötözni és elküldeni a kocsikkal mondjuk Brazíliába. Az még egy jó kérdés, hogy hová vezetnek a szálak, mi az úticél. A fickók nem tudják, a titokzatos Mr. Hensley-nek, valamint a lányának viszont tudnia kell. Én speciel nem tudom, Mae meg ügyeskedhet valamit, hogy ne bukjon le. Eddig jól halad.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
- Mondja ezt a nagy és vén morgós medve, vagyis farkas. – szólaltam meg egy kisebb szemforgatás közepette, mert nem kételkedtem abban, hogy tényleg ismeri, még ha a hangsúlyommal azt is fejeztem ki, hogy nem hiszek abban, hogy ismerné túlzottan ezt a dolgot. Nem olyannak tűnt, aki túlzottan képes lenn rá, de elég vén ahhoz is, hogy már lehet megtapasztalta. Ki tudja. Hamarosan viszont teljesen más vizeken evezünk, s nem kapott túlzottan szívbajt még a fegyvertől se. Miért tenném? Nem először fogok, nem először fognának rám se, ha úgy hozná a helyzet, hiszen fegyverrel a fejemhez szegezve is műtöttem már New York kétes helyén, amikor hivatalosan amúgy más szakmát űztem, így a lámpaláz már ilyen téren nem jön. A férfi szavaira feljebb szalad a szemöldököm, majd elnevetem magam úgy, mint aki tényleg nem akarja elhinni, hogy ezzel érvel. - Ennél talán jobban is érvelhetnél, ha te vagy a fej, de lehet az agy már annyira nem. – jegyzem meg hűvösen, mire a másik zavarodottan pillant hol rám, hol pedig a társára, de mielőtt még bármelyikük megszólalhatna újra beszélni kezdek. – Lehet, hogy zárt hely, lehet, hogy könnyebb egy hullát onnan a vízbe lökni, mint innen elcipelni odáig, de azért ne néz kérlek ennyire hülyének. Olyan helyre akarsz vinni, ahol vélhetően van még egy vagy két embered, vagyis szerintem jogos a feltételezésem, hogy félsz egy aprócska lánytól. – pillantottam rá mosolyogva, ami inkább volt ördögi, mintsem angyali. Ha valaki most látna, akkor lehet, hogy a fejét fogná, de farkasok vagyunk, a színjáték a lételemünk, ez alól egyikünk se menekülhet. Főleg akkor, nem, ha már elindult az évtizedek között. Látom, meg érzem is a másik félelmét, ahogyan azt is, hogy miként pillant rám, mire csak rákacsintok, hogy még inkább kezdje elveszíteni az eszét, hiszen ha legalább már egyikük nem használja azzal is kicsit előrébb leszünk. Végül elindulok, de természetesen úgy, hogy a legtöbb idegszálammal fülelek és mindenre felkészülök, hiszen ez akár még rosszul is elsülhet. Remélem, hogy nem úgy lesz, de sose lehet tudni, hogy élet miként kavar meg dolgokat és eléggé ingoványtalajon sétálunk… átvitt értelemben és tényleg is, hiszen a hajó azért rendesen mozog alattunk. - Sose mondtam, hogy megölnélek. – felelek neki olyan pillantással, amivel legtöbben szerintem még rémálmaikban se akarnának találkozni. Ez van, tudok én ördögi teremtés is lenni, de ezt szerintem a hím pontosan tudta rólam, hogy nem voltam és leszek sose igazán tündéri, vagy éppen Barbie baba. Ha egy helyzet miatt kellene, akkor megtenném, de amúgy annyira nem. Vagyok, amilyen vagyok és változni nem fogok már túlzottan vélhetően. - Add át te magad, ha legközelebb látod. Talán tőled jobban fogadná, mint tőlem. – s játékosan még az ujjamat is végig húzom az arcán, mintha tényleg lenne esélyem nálam, de szó sincs róla. Hamarabb teperném le a földre, mintsem azt engedjem neki, hogy tényleg hozzám érjen és nem csak amiatt, mert van valakim, ha nem lenne, akkor se tűrném el, hogy minden jött-ment csak úgy fogdosson. Amikor ténylegesen megjelenik a többi embere, akkor csak sóhajtok és úgy pillantok rá, hogy na én megmondtam, hogy tuti részben emiatt akart idehozni. Ezek után ne mondja nekem azt, hogy a töke a helyén van. Még akkor se, ha a félelem szaga nem túlzottan áradt belőle. A fegyvert lejjebb eresztem, amikor meglátom azt, hogy a jövevényeknek nem túlzottan tetszik, majd végül elrakom a farmeromba, betűrve derék részen, ha kell, akkor könnyedén kaphassam ki, ha pedig valaki megpróbálná elvenni, akkor vélhetően a fejéhez fogom szegezni. Elég gyors vagyok ahhoz, hogy megtegyem. Új helyszínre is megérkezünk, ahol már megérezhetjük azt is, hogy Buck aggódik, ez még jól jöhet. Szavaira kíváncsian pillantok fel rá, majd a göndör mellett elsétálok és közelebb megyek hozzá. Úgy, hogy szinte a leheletünk egymás bőrét súrolja, hogy én mennyire utálom ezt, de hát nincs választás. Ujjaimmal ártatlanul játszadozom az arcán, a mellkasán, majd pedig elsétálok mellette is, hogy töltsek egy pohár italt, miközben kissé kacéran vizslatom őt. Látom rajta, hogy nincs ellenére, érzem, bármennyire is titkolni akarná, ahogyan azt is, hogy a másiknak ez mennyire nem tetszik. Talán csak percek kérdése és neki is ront a társának, hogy szálljon le rólam, mert az övé vagyok. - 60%, hmm, Mr. Hensley nem szereti azt, ha változnak a játékszabályok, de telefonálhatok, ha ennyire félted azt, hogy tényleg megkapnád a pénzedet, viszont amíg nem látom az árut, addig a pénz se érkezik, hiszen ki tudja, hogy nem-e csak blöfföltök. Bár az senkinek se lenne jó. – jegyzem meg egy kisebb vállrándítás közepette, mivel minden sötétségben élő fejes tudja, hogy miként kínozzon meg másokat és vélhetően ezt ők is tudják. - Talán velünk jöhetne a megadott konténerhez. Nem bíznám olyanokra, akik még a pisztoly látványától is félnek. Nem tudom, hogy honnét szedted őket, de ezt inkább apámnak meg se említem. Ha esetleg a vámosok problémáznának vagy beütne a krakk, akkor lenne egy túsz, akinek a megölését még akár zsarukra is kenhetjük, nem gondolod? – pillantottam rá kíváncsian és úgy kicsit, mintha az egész nem is tőlem származna, hanem sokkal inkább tőle, ami szemmel láthatóan hízelgett Bucknak, miközben a társa pedig egyre idegesebb lett.
Már gondolatban sem érdemes szót pazarolni erre a dacosságra. A kényelmes életűek kiváltsága. Maeve kényelmesen elvan a magányában, amit csak 1-2 emberrel oszt meg és én egyelőre nem vagyok köztük. Azért jöttem ma is, hogy ez változzon. A két kocsitolvaj közül az "okosabbik" nem mondott elég jót, a nőstény leteremti. Nem hatja meg, csak a másikat, aki szinte csorgatja a nyálát. - Lehet, lehet, sok minden lehet. A fickó nem árulja el, mi jár a fejében, de mindketten érezzük, mert nem tudja eltitkolni, hogy megint gyanakszik. Itt én kevertem meg kicsit, mert a bandának nincsenek emberei a hajón, ellenben Mr. Hensley-nek állítólag igen. Engem ott se fognak felismerni, mivel telefonon kaptak ukázt, de a megbízó lányának szerepe kicsit megingott. Maeve persze mindezt nem tudhatja, csak hogy Buck nem igazán hisz neki. Sóhaj a válaszom és egy fejrázás. Értem én, hogy szerep, de ez nekem is szólt. Maeve még mindig élvezi a helyzetet, hogy csesztethet. Nem fogom neki szóvá tenni, azt se árulom el, hogy én akartam így. Talán megenyhül, ha itt kiéli magát. Még fejbe is verhet, azt is megengedem, bár Eska nem lenne boldog tőle, csak ha nem indulatból, hanem a színjáték kedvéért teszi. - Hú, bébi, ne csigázz... A férfit izgatja, amit kap a nőstény ujjával. Érezni, hogy sokkal többet is akar és elég együgyű, hogy elhigyje, amit Maeve sugallt. Oké, ezt a palit megvette. Kábé bármit mond neki, már Mae a főnök, nem Buck. A fürtöst a farka vezeti. Ahogy én is megkaptam a vádat korábban... A hajó személyzete abszolút nem ellenséges. Teszik, amit Buck kér. Méregetik a csajt, de nem akadályoznak minket, nem is szólnak be. A göndör szinte magán kívül van, a szemeibe kell nézni és látni, hogy elolvad a csajtól. Ennek senki nem jutott mostanában vagy ilyen egyszerű lélek? Szerintem ezutóbbi. Tiszta Stan és Pan. - Mr. Hensley tudja, kivel akar üzletelni, a blöffölés pedig nem kifizetődő. Árut akarsz? Megnézheted. Buck határozott és van is egy kis mellékíze a megjegyzésének. Ha le akarná buktatni Mae-t, megkérhetné egy telefonálásra. A nőstény viszont van olyan okos, hogy megoldaná. Megnézném, hogyan, de tuti megcsinálná. - Buck, ez jó ötlet! Leütjük és bedugjuk az egyik kocsi csomagtartójába! Lesz, ami lesz. Destiny jól mondja! - reagál a göndör srác lelkesen bólogatva. Így szól egy szerelmes férfi, aki az orráig sem lát a rózsaszín ködtől. Buck nem szól a társára, csak a plafonra néz egy aggódó tekintettel. Leolvasom az arcáról a "Mit tettem, hogy ezzel kell együtt dolgoznom?" gondolatot. - Nem jó ötlet. Így is túl sokáig hurcolásztuk. Amúgy meg egy zsaru nem visel fegyvert még ilyen helyzetben is? Buck szavaira a fürtös gyomrába beáll az ideg. Érzem, hogy most kezd aggódni. Valamit nem vett észre. A nőstényre néz, vigyorog és hozzám rohan, majd motozni kezd, de nem szakszerűen, hanem úgy, mintha valami bombázó lennék. Oldalba lököm és rámordulok: - Haver, ennyire nem vagyunk jóban. Buck megijed egy kicsit, finomabban folytatja. Én együttműködöm, kitartom a karjaimat. Semmit nem találhat, mert én aztán nem hordok magammal fegyvert. Otthon van egy, hogy legyen, annak sincs sok haszna. A srác int a karjaival Maeve-nek, hogy tiszta a levegő. - Javaslok valamit. Kimentek Simonnal megnézni a cuccot. Ha minden stimmel, itt várlak. Őt kötözzük meg addig! Nem teszi hozzá, hogy semmi trükk, mert itt őket kereste meg a dörzsölt Mr. Hensley egy ajánlattal, de érezni, hogy tart valamitől. Átveréstől. Ha Maeve jóvá hagyja a kötözést, én nem ellenkezem. Egy kötél semmi és a legjobb, ha ő megy Buckkal, aki minden parancsát végre fogja hajtani. Én majd megleszek valahogy, nem aggódom.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Reménykedtem abban, hogy ennek az egésznek hamarosan vége lesz, mert nem volt semmi kedvem bűnözőkkel eltölteni az időmet. Szívesebben mentem volna már haza. Hamarosan úgyis kelnem kell, mert ismét mehetek dolgozni, s ha ez nem lenne elegendő, akkor még egy fontos és igazán komplikált műtétet kell elvégeznem az egyik betegen. Természetesen jó volt ez a színdarab, meg minden, kicsit jó volt kizökkeni a hétköznapokból, de kezdett elegem lenni, ahogyan abból is, hogy az egyik sokszor kételkedik, mintha csaj nem lehetne bűnöző. Mindegy is, sose akartam tolvaj lenni ilyen értelemben, én másképpen voltam az. Kíváncsisan pillantottam Stephenre, vajon mit nem mondott el? Remélem, hogy sok mindent, mert ha miatta lőnek le, akkor szerintem egy élet se lesz elég ahhoz, hogy megbízzak benne. Könnyedén csavarom az ujjaim köré az egyiküket, miközben továbbra is a hímet figyelem. Nem túlzottan hat meg, hogy mit akarna ez, akinek szinte kocsonyán lógnak a szemei. Én elmenni akarnék innen, de az annyira nem lesz egyszerű. Másrészt meg amúgy sincs kedvem senkit lelőni, maximum azzal a személlyel tennék kivételt, akivel idáig jöttem, de azért meg anyám dorgálna meg ismét, így inkább hagyjuk. Korábban se voltam olyan, aki fegyverekkel okozott volna fájdalmat, vagy a hangerejével, esetleg a kezével, de valami miatt ez a hím sok esetben azt váltja ki belőlem. Jobb nem is gondolni rá. - Attól függ, hogy kinek nem kifizetődő, nemde? Csak nem félsz tőle? – kérdeztem meg ártatlanul, miközben a fejemet is oldalra billentettem. Nem érdekelt, hogy gyanakszik-e, vagy nem, mert ha igen, akkor van más megoldás is. A göndör srác meg megint túlpörög, de legalább még inkább látszik rajta az, hogy minden egyes szavamon csüng, mint egy idióta és éhes férfi. Ohh, komolyan, még hogy a legtöbb férfi eszét nem tudja elvenni egy ismeretlen nő. Talán még túl könnyedén is, mintha semmi kihívás nem lett volna benne. A kérdésén meg elnevetem magam, majd meg is tapsolom őt, mintha most valami okosat mondott volna, miközben a másik megtorpan, majd elkezdi átmatatni a hímet. Ohh, nem fog nála találni semmit se, vagyis nagyon remélem, majd miután a két kan leharcolta egymással azt, hogy mennyire is vannak jóban, akkor végül egy aprót sóhajtok. - Szerinted a zsaruk idióták? Ha lenne nála fegyver, akkor könnyedén kiderülne az, hogy micsoda ő, hiszen a szolgálati fegyver eléggé felismerhető. Ha lehet egy tippem, akkor ne menj el Sherlocknak. – könnyedén szólalok meg, mosollyal az arcomon, majd unalmasan egy tincset a fülem mögé tűrök. Most komolyan ő akarja megmondani, hogy kivel menjek? Szó se lehet róla, maradjon itt a nyálát csorgató kutya és jöjjön velem a hitetlen. - Kötözés felőlem lehet, de nem megyek vele. Hasznát nem venném, csak néz rá, nem lát kettőnél tovább, viszont te igen. Te vagy a vezér, s te kételkedsz bennem, akkor gyere te. – mondtam neki határozottan és eléggé kihívóan ahhoz, ha habozással is, de végül felülbírálja a tervét és belemenjen abba, hogy ő jön velem. Vélhetően az ebének kiadott még egy két parancsot, majd pedig sietve hagytuk el a hajót. Lassan indultunk meg a megfelelő dokk felé. Már alig vártam, hogy odaérjünk és az időközben megszületett tervvel tőrbe csaljam. Pontosan tudtam azt, hogy az egyik farkas is itt van a közelben, hiszen nem rég az indulásom előtt hoztak be egy szétfagyott nőt a folyóból. - Ez lenne az. – mutatott az egyik konténerre. Én pedig csak intettem, hogy hadd lássam, s amíg nyílt az ajtó, addig én megkerestem a társamat. ~ Kellene egy kis segítség, van itt egy bűnöző, el kellene kapni, majd úgy tenni, mintha üldöznétek. Kocsikat loptak, köztük az enyémet is. ~ tettem még hozzá, hogy értse miről is van szó, majd türelmesen vártam arra, hogy Curtis válaszoljon. Szerencsére a pajzsa se volt tökig felhúzva, így célbaért az üzenet. ~ Számolj el háromig angyal, s ott leszünk. ~ jegyezte meg, miközben egy pillanatra se engedtem el a tekintetemmel Buckot. - Mond az árat, s telefonálok, hogy meglegyen a plusz összeg. – mondtam hűvösen, mintha tényleg nem okozna gondot, de mielőtt még megmondhatta volna, addigra a lépések egyre közelebb értek, ahogyan a kutyák is, s a partiőrség hangja is megcsapta a fülemet. - A rohadt életbe! Zsaruk! Csőbe húztál! – kiállítottam úgy, ahogyan egy elárult fél tenné, majd löktem egyet rajta, de csak annyira, hogy földre kerüljön, majd rohanni kezdtem, mire pedig úgy igazán ő is követni tudott volna, addigra elkapták, majd jöhetett a felvonás másik fele. Zihálva és ijedtnek tűnve szaladtam vissza a másik kettőhöz, vagyis négyhez a hajóra. - Itt vannak a zsaruk, fussunk, elkapták Buckot is! – mondom ijedten, majd pedig elkapom a fürtős kezét is, hogy futni kezdjük, s amint kiérünk a hajóról el is engedem, majd nem sokkal később elesem, mintha megbotlottam volna. - Fuss! – kiálltok utána, amikor megállna, természetesen a kikötőrendőrség pedig a nyomukban voltak, majd feltápászkodok, leporolom magam és visszamegyek Stephenhez. Könnyedén oldozom ki, majd leülök vele szemben, de nem mondok semmit se, csak fürkészem őt.
Nem felejtettem el, hogy Maeve még mindig engem vádol, a lajstromon pedig a kocsilopás a legkisebb bűnöm. Rám bizonyítani soha nem fogja tudni, sőt itt aztán az égvilágon semmi nem utal arra, hogy közöm lenne hozzá. A tétlenségem mögött is az van, hogy hagyom, hadd oldja meg. Hiszti helyett ésszel. Megy is neki! Eskának majd elmesélem, ha egyáltalán szükség lesz rá. Lehet, hogy itt ücsörög mellettünk és popcornt ropogtatva nézi a műsort. - A félelem luxus a mi szakmánkban. Hú, de bölcs ez a kocsitolvaj. Mondjuk tényleg nem szart be. A szakmájában profi lehet, de szervezést nem annyira bíznék rá. A másikat meg hagyjuk is. Nyomi. Buck egy kicsit már ideges a kioktatástól, meg attól, hogy ez az idegen nő ennyire átvette az irányítást. Más megoldást viszont nem tud ajánlani és szerintem ez zavarja igazán. Látja, hogy rossz irányba eveznek, de nem képes elvenni a lapátot. - Hé! Azt hittem, hogy... A fürtös most vérig sértődött. Lángol a feje. Nagy gyerek, akire rászóltak és most duzzogni fog. Nekem tökéletes, ha ő marad. Maeve legalább küzdhet a másikkal. Kíváncsi leszek, mit talál ki? Biztosan megoldja. Buck valamit tervezhet, mert egy kis megnyugvást érzek, hogy ő mehet ki. - Kötözd meg és tartsd szemmel, jó? Megdolgoztunk a pénzünkért, ne cseszd el! Ha nem jövünk vissza 15 percen belül, akkor pedig tudod, mi a dolgod. Simon morcosan bólogat, fel se néz, karba tett kézzel áll, háttal mindenkinek, kifelé bámulva. Lassan fordul meg, hogy a sarokba dobott hajókötéllel foglyul ejtsen engem. Egészen szórakoztató ez. Ahogy a másik kettő távozik, én kezelésbe veszem a dagit. - Eleget fizet neked ez a Buck, meg a főnök, hogy ezt eltűröd? Nem néz rám, csak kötözget és utána az asztalfiókban kutat. Tolvajvér. Ha már valamit le lehet nyúlni, miért ne, igaz? Érzem rajta, hogy mélyre ment a kérdésem, ugyanez jár a fejében. - Erre a hajóra kell felgördíteni az árut, igaz? Hogy fogjátok csinálni? A srác most szólal meg először. - Ne dumálj már annyit, szétmegy a fejem! Nem hagyom magam. Halál nyugodtan ülök a széken, ahova lekötözött. Még fütyörészek is kicsit. - Nem kéne felhívni a főnököt, hogy változott a program? Láttad, hogy Buck is bizalmatlan. Lóvé nélkül meg nem állíthattok be. A fejeteket veszi. Simon most dühödik be. Odalép hozzám és a galléromnál fogva szorít a falhoz. - Szóltál a társaidnak, hogy itt vagyunk, te szemét? Idehívtad őket, igaz? Na, ő legalább mindent elhisz, amit mondtunk. Én vagyok a köcsög zsaru, akit utálni kell. Csak hozzányom a falhoz és öklét harapdálva kezd aggódva járkálni. Nem is kell többet szólnom. Megcsinálja a bajt, amilyen hülye. Bizony ám, sms-t pötyög. Gondolom, a főnöknek ír, nem törődve azzal, hogy ha elkapják, ott figyel a terhelő bizonyíték a telón. Nemsokára Maeve rohan le és kirángatja. Én meglepődve nézek, megjátszva is, meg igazából is csodálkozva. Ügyes, nagyon ügyes, büszke vagyok rá. Hadd menjenek, nem félek itt magányomban. Percek telnek el és senki nem jön. Kicsit azért kezdem unni, ezért a székkel araszolni kezdek. Még tartom a látszatot, nem alkalmazok erőt, se karmot nem villantok. Az asztal felé közeledem, mikor Maeve megérkezik. Kioldoz és csak bámul. Én meg vissza, majd a csuklóimat dörgölöm. Közben érzelmileg csekkolom, hogy mi történik benne. A csendet végül valószínűleg én töröm meg. - Na, haza már a saját kocsiddal mész? Mesélj, mi volt? Fentről rohanó léptek hangját hallani. Intek Maeve-nek. - Szerintem most hagyják el a süllyedő hajót, nehogy lebukjanak. Csatlakozzunk! Hacsak nem dönt máshogy, kirohanok vele együtt és amikor már a parton vagyunk, akkor a legnagyobb nyugalommal ülök le a stégre lábat lógatva. A kiabálást és a rohanó őrséget azért megnézem, ahogy minden ártatlan járókelő tenné. Ha ez összejön, a kutya nem fog velünk foglalkozni, a jómadarak meg vallanak és Maeve-nél hamarosan csörögni fog a telefon, hogy ellopták a kocsiját, de megkerült. Utána mi jövünk, magunkra maradunk, hogy megbeszéljük, ami kimaradt és azt hiszem, az egészben ez lesz a legnehezebb...
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Reménykedtem abban, hogy hamarosan vége lesz ennek, s ha a kitartóbb tagot sikerül kiiktatni, akkor a másik már bármit meg fog enni, ahogyan a társai is. Én visszakapom a kocsimat, ahogyan a többiek is és mindenki boldog lehet. Szerencsére, ha nem is túlzottan tetszik Bucknak, azért belemegy a dologba, hogy ő legyen az, aki elkísér és így a terv pedig elindul. Abban meg csak reménykedni tudok, hogy nem lesz tökig felhúzva a pajzsa annak a személynek, aki esetleg segíthet rajtunk. Talán annyira nem is rossz, hogy ismerjük őket, ha más honnan nem is, de a falkából. Könnyedén sétálok a tolvaj mellett, s ha kérdez, akkor válaszolok neki lazán és csak éppen annyit, hogy ne fogjon még nagyobb gyanút. Aztán pedig a terv el is kezdődik és egész jól halad. Ahhoz eléggé, hogy ne tudjon jelezni és előadhassam a bajba jutottat, akiknek tényleg menekülniük kell. Szerencse, hogy a part se teljesen legyalult és be lehet játszani egy elesést, vagy éppen eltévedést is. Míg az igazi zsaruk követik a többieket, addig én összeszedem magam és figyelve arra, hogy senki olyan ne láthasson meg, amiből bajom lehet, amikor pedig visszakerültem, akkor kioldoztam őt, majd lerogytam az egyik kényelmes ülőalkalmatosságra és elnyomtam egy ásítást. A csend pedig most nekem nagyon is tetszett, eszem ágában se volt megtörni. Jó érzés volt kicsit nyugiban lenni, de persze ez se tarthatott örökké, mert meg kellett törnie, mire csak megforgatom a szemeimet, majd hátrébb dőlök. Nem fogok én innen sehova se menni. Egész kényelmes hajó és már üres, csak ő és én vagyunk rajta. A lefoglalás meg gondolom várathat magára. - Nem, nem megyek a sajátommal, mert jelenleg még bizonyíték lesz, majd utána talán visszakapom. – szólaltam meg kicsit bosszankodva, bár azt ígérték a fiúk, hogy egy-két napon belül visszakapom és jobb lesz, mint új korában. Nagyon remélem, hogy így lesz. - Nincs kedvem, tökéletes itt és beszélhetünk is, nem zavar meg minket senki se. – jegyzem meg komolyan és láthatja rajtam, hogy nem fogok moccanni, hacsak nem akar elrángatni erőszakkal, azt meg kötve hiszem, hogy megtenné. Hamarosan pedig egy fej jelenik meg a lejáratnál. - Szólj máskor is, ha kell valami, itt meg maradhattok addig, amíg akartok. Ciao, Maeve. – s azzal el is tűnt Curtis. Csak integettem neki, majd valami pia után néztem és találtam is. Stephen felé mutattam, hogy kell-e, ha kért akkor töltöttem, ha nem, akkor csak magamnak és lehúztam az italt. - Feltaláltam magam, ha már ott voltunk, akkor gondoltam a kikötőrendőrség örülne egy fogásnak, s elméletileg régóta keresték őket, így mindenki jól járt, én pedig előadtam az ártatlant, mire innen is mindeni szaladni kezdett a csapdába. Nem volt túl bonyolult, hiszen néha társaságban jobb megoldani egy büntetet, mint egyedül. – rántom meg a vállaimat, majd a hímet figyelem fürkésző pillantással. - S ti eléggé összemelegedtettek a bongyorral? – kérdeztem meg csöppet se illedelmesen és még el is nevettem magam, mert ez az este… Maradjunk abban, hogy őrület volt, jó is, meg nem is, de úgy éreztem, hogy ennek még messze nincs vége, hiszen a velem szemben ülő vagy éppen álló hím és az én „csatám” még csak talán most kezdődik.
A sértődős műsor folytatódik. Amíg ő nem akart megszólalni, addig nem lett volna szabad kiejtenem egy szót sem. Ez engem annyira, de annyira szokott érdekelni... - Már lezsíroztad a zsarukkal? Jól van, nem csalódtam. Bár nem tudom, hogy érte el a fakabátokat és hogy magyarázta ki magát, tuti, hogy jól oldotta meg. Végülis mondhatja, hogy követte az elkövetők kocsiját. Lehet, hogy még lesz 1-2 körünk az örsön, ahova Nia idejében rendszeresen bejártam. Nem bánom, ha valamit is fejlődik a viszonyom Maeve-vel. - Végülis igaz, amíg te intézted a dolgokat, itt nagy rohangászás ment. Gyanítom, rajtunk kívül senki nincs a hajón. Hamarosan pedig egy ismerős arc néz be. Mázli és a lehetőségek megragadása. Ez már tetszik, sőt Eska is büszke lenne rá! El fogom neki mesélni, ha Mae nem előz meg. Én is intek a srácnak, aztán szemeimmel követem, ahogy a nőstény piát keres. Azt nagyon kedveli, üvegből, parasztosan, töményen. Á, nem, most poharat keres. - Köszi, nem kérek. Meghallgatom a sztorit, higgadtan, nyugodtan és a végén mosolyodom el. Teljes a győzelem. A rosszfiúk kézre kerültek, végre lett bizonyíték, mi pedig egymáshoz kényszerültünk. Társaságban jobb megoldani, igen. Ha egoista lennék, azt gondolnám, rám célzott, de valójában tudom, hogy az őrségre. - Ez igen. Kreatív megoldás. Bocs, hogy én nem szálltam be mélyebben. Jobbnak láttam eljátszani a lebukott zsarut. Maeve élvezte, láttam rajta, mekkora élmény engem sarokba szorítani, még játékból is. - Magyaráztam neki kicsit arról, hogy mi várható. Írt egy sms-t a főnöküknek, úgyhogy szerintem az is előkerül. Remélem. Most pedig felállok és karba tett kézzel a falhoz támaszkodva nézek ki az ablakon. - Hogy bírtad ezt a veszélyhelyzetet, hogy bármikor lebukhatsz?
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
- Talán baj lenne? Legalább hamarabb vége lehet ennek az egésznek, vagy te még szeretted volna húzni? – kérdezem meg kíváncsian, miközben a hajó alattunk egy kicsit ringatózni kezd. Vélhetően valami nem olyan messze tőlünk hullámokat kavart, de nem bánom. Fáradt vagyok, s egyszer még majd be kell menni az őrsre is, de csak azonosítás végett. Beadtam azt, hogy elraboltak, mert összekevertek valakivel, egyszerűbb volt ez, mint esetleg azt mondani, hogy magán hekusnak csaptam fel. - Nincs, már csak te és én maradtunk. Ohh, s nem árt tudnod, de mind ketten áldozatok vagyunk, akik véletlen keveredtek ebbe az egészbe. Azonosítás végett vélhetően majd be kell mennünk valamelyik nap, de ennyi. - jegyzem meg egy vállrándítás keretében, mielőtt az ismerős arc feltűnne, majd el is tűnne. Nem sok kedvem volt magyarázkodni senkinek se. Nekik jól jött, ahogyan nekem is az, hogy végre elkapták őket. A kocsim pedig hiányozni fog még egy-két napig, de majd megoldom gyalog is. Legalább az orvosi táskámat megkaphatom belőle, ha esetleg helyszínre kellene mennem, akkor arra szükségem van mindig. A pohár tartalma könnyedén tűnik el, majd ismét helyet foglalok. A cipőmet lerúgom, miközben a szellő könnyedén szökik be a nyitott ablakokon át. Egész békés hely lenne ez, talán egyszer egy hajótúrára se ártana befizetnem, vagy csak úgy kipróbálni pár órára, meg egy éjszakára. Biztosan remek lehet, ahogyan a víz hullámai elringatnak, miközben a nyugalom szigetén pihensz. - Oscar díjat nem kapnál az alakításodért. – ohh, lehet, hogy kissé hűvösen mondom, de hát tényleg nem alakított olyan nagyot. Túl csendes volt, s néha olyat kavart meg, amit nem kellett volna. Sőt, ha valamit ki is szimatolt, akkor nem segített, mert nem adta a tudtomra. - Ohh, értem. Pedig biztosan jól meglettetek volna, ha nem zavarlak meg titeket. Talán még a gyertya is jöhetett volna. – csöppet se gondoltam komolyan, de ha már annyira jó a viszonyunk, akkor miért pont egy idiótaságot hagynék ki? A lábamat felhúzom, a fejemet meg kicsit hátra döntöm és úgy figyelem a plafont, majd a mellettem lévő ablakon át pillantok ki. - Egész jól, mintha csak egy színdarab lett volna, bár azért vágytam arra, hogy hamarosan vége legyen, miért? – azt már megtanultam, hogy mindenki okkal kérdezz rá bizonyos dolgokra, így érthető volt, hogy visszakérdeztem és kíváncsian pillantottam a hímre.
- Megleptél, hogy ilyen hamar elrendezted. Arra nem is reagálok, hogy megint vádaskodik. Kezdem nagyon unni, de örökké nem mentegetőzöm. El kell érni, hogy ő unja meg. Most komolyan, ki hitte volna, hogy 5 perc múlva visszarohan a fürtösért és hogy 10 perc múlva már a zsaruk nyüzsögnek itt? Még bóknak is veheti, mert tényleg ügyes volt. - Hát ha ezt elhiszik a zsaruk... Nekem volt már pár ügyem, amiben a saját szakállamra nyomoztam. Természetesen Nia-val. Nem tudom, mennyire lesz hihető a mese. Meglátjuk. Ha a két észkombájn nem akar eldicsekedni azzal, hogy milyen ügyes volt, akkor van esélyünk. Maeve otthon érzi magát. Piál, cipő nélkül mászkál. Mintha meg se rázta volna az egész. Pedig a parkolóban még magán kívül volt. Tetszik ez a váltás, figyelem, ahogy járkál. A szél kellemes illatokat hoz, a vízivilág életerejét hordozza. Megint a sirályok. Úgy látszik, nekik is kapás van. - És a sajátodat hogy értékelnéd? Buck nem vette be az egész mesét. A végeredmény győzelem, de lehetett volna másképp is. Nem minden a fizikai erő és a pisztoly megkaparintása. A kritika meg nem érdekel. Fogalma sincs, mit miért tettem. - Annyira nem örült nekem. Te viszont szépen levetted a lábáról - rámosolygok a nőstényre. Bevetette, amit csak egy nő tud. Simon fura egy alak amúgy. Szerintem csak bénán motoz, nincs hozzászokva. Ennél többet nem láttam. Maeve-ért viszont szerintem még a rács mögül is epekedne. - Csak érdekelt, mit gondolsz. Örülök, hogy vége a balhénak. Annak kevésbé, hogy még mindig kötözködik, örökké kötözködik. Tudom, hogy nem mindenki lép túl olyan könnyen a dolgokon, mint én, de meg kéne tanulni. A durcás kisgyerek viselkedése nem segít az életben. És nem is tudom komolyan venni. Ez már dac, ő se gondolhatja, hogy ez jó így. - Nekem fogalmam se volt, hogy jövünk ki belőle. Végig kétesélyes volt a dolog. Azt ugye vágod, hogy gyakorlatilag sokkal többet tettél a kocsid visszaszerzésénél? Úgy néz ki, ez egy szervezett bűnbanda, ki tudja, mióta kerestek már rájuk bizonyítékot. Buckék csapatának volt egy híre, a hajósokat viszont nem vágom. Lehet, hogy megléptek. A lényeg, hogy Maeve szerzett egy jó pontot a parti őrségnél és a zsaruknál. Nélkülem nem ment volna, de ezt nem fogja megtudni. - Az exem imádta az ilyen ügyeket hatóság nélkül megoldani. Velem együtt. Ezt csak úgy elmondtam, ha reagál, reagál, ha nem, nem. Valamit biztos odaböfög szurkálódásképpen. Szórakoztató is lenne, ha nem volna a nyakamban egy alapítónak tett ígéret és a múltkori műsor folyománya. Nem érzem azt, hogy ebből valaha lesz valami, de igyekszem tenni érte. Közelebb sétálok és Maeve mellett állok meg zsebre tett kézzel. Együtt nézhetünk ki az ablakon, a fodrozódó víztükör nyugalmában elmerülve. Egyre jobban lökdösi a hajót. - Marseilles-t juttatja eszembe. Az ellenőrzött hajókat, amik hozták az árut és a tudást a világ minden részéről. Ugyanígy imbolyogtunk, csak azóta megváltozott körülöttünk a világ.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
- Nem gondoltam, hogy tovább kellett volna húzni, ha a lezárásra adódott egy alkalom. – Tényleg nem láttam értelmét tovább játszani egy a színjátékot. Ha egyszer valami vége szakadhat, akkor szakadjon, meg amúgy is eléggé fáradt voltam, így alig vártam azt, hogy hazamehessek és aludjak végre. Bár mostanában nem sokat aludtam eleve, de majd bepótolom. - Úgy tűnik, nem hiszel nekem, hanem sokkal inkább kételkedsz. – pillantottam rá kíváncsian és fürkészően. Ha az ember jóban van a zsarukkal, akkor nem fogják rángatni állandóan és nekem megvan a kapcsolatom velük. Volt már pár közös ügyünk, hiszen a vízben is lehet találni beteget, olyan személyt, aki orvosi ellátásra szorul… Így pontosan tudtam azt is, hogy miként rendezzem le velük a dolgokat a nagy fogócskában. - Tényleg elemezni akarsz? Nem volt már elég a kocsiban? – pillantottam fel rá a kanapéról, amin oly kényelmesen helyet foglaltam. Amúgy se volt olyan jó ez a cipő, amit szereztem, de hát tudok meggyőző lenni, ha valakinek le kell beszélnem a lábáról a magas sarkúját. Nem azzal volt a gond, hogy nem tudnék benne menni, mert tudok, inkább az, hogy picit kicsi volt és nyomta a lábujjaimat, így érthető, hogy egyből le is vettem, amint tehettem. - Megvan annak is az előnye, hogy valakit cicivel áldottak meg az égiek. – kissé talán nyers a fogalmazásom, de nem hiszem, hogy meglepné. Bármelyik épeszű nő könnyedén az ujjai köré tudja csavarni a férfiak 98-99%-at véleményem szerint. S még annyira meg se kell erőltetnünk magunkat. Persze, nem szép dolog a testi adottságainkat felhasználni, mint aduász, de néha a cél szentesíti az eszközt. - Ebben akkor egyetértünk, mert én is. – s egy apró sóhaj is társul mellé, majd újra kinéztem az ablakon át. Biztos jó dolog lehet elhajózni a messzeségbe, vagyis gondolom. Sose próbáltam még, de ezek után lehet, hogy megteszem majd. Ki tudja, hogy mit hoz a holnap. - Igen, pontosan tudom, de valahogy attól még nem fog elszállni az agyam. Azt tettem, amit tenni kellett, nem többet, se nem kevesebbet. – rántottam meg a vállaimat, mintha annyira nem számítana semmit se az egész dolog. Nap, mint nap életeket mentek. Az pedig, hogy egy veszélyforrást eltűntettem az útból az már jó dolog, de addig úgyse biztos, hogy sikerrel jártunk, amíg hűvösre nem kerülnek. Én meg nem szeretek a medvebőrére előre inni. - Akkor számodra ez annyira nem volt ismeretlen. Szeretsz a saját szakálladra dolgozni, vagy tévednék? – nem volt semmi bántó, inkább kíváncsian pillantottam rá, de ha nem ez az első eset, hogy ilyenbe keveredett, akkor vélhetően köze van ehhez az egészhez. Mindegy is, mert nem fogja bevallani, én meg nem tudom kiszimatolni, így felesleges erőltetni is. - Ha hiányzik neked, akkor miért nem mész vissza oda? – ohh, az már más kérdés, hogy ő miként is fogja értelmezni azt a kérdésemet. Nekem meg eszem ágában sincs pontosítani. Inkább csak kíváncsi vagyok, hogy vajon esetleg azt gondolja-e, hogy én inkább elküldeném messzebbre, vagy csak kíváncsiságnak fogja-e fel.
Azt gondoltam. Csupán az lepett meg, hogy lehetősége is adódott rá. Nem forszírozom, mert ezt is csak kiforgatja. Vitaműsort kéne vezetnie, iszonyatosan jó a kötözködésben, abban, hogy azt hallja, amit akar. - Igazat mondasz. Csak tudod, a zsaruk szeretnek mindent kettővel osztani... Én is jóban vagyok a zsarukkal, bár mostanában nem nagyon kontaktáltunk. Igazából azt se tudom, hogy Huston hadnagy ott dolgozik-e még vagy a többiek, akikkel találkoztam. Nia, oh, miért mentél el? Nem kétlem, hogy Maeve kapcsolati tőkét villantott. Nem számítottam rá, de simán lehet. És ezért jár neki az elismerés. Egy lemondó mosollyal sóhajtok a felcsattanó válaszára. Nekem már bőven elég volt belőle. Ennyi energiát nem fektetnék senkibe, ha nem lenne muszáj. Tehetséges, rejlik benne lehetőség és erő, de ahhoz még jobban ért, hogy elvegye mások kedvét ennek kiaknázásától. Én nem vagyok olyan bolond, mint Dr. Bluefox. Csapongó és szurkálódó tudok lenni, de az se segít. Igaza van, nem jár az Oscar. Szart se tettem, nem jutottunk előrébb. - Ahogy mondod. Jól csinálta. Nem szégyen bevetni a női praktikákat, csak utálatos a számunkra, mikor kiderül, hogy az orrunknál vagy inkább a farkunknál fogva vezettek. Eska szerint én is itt rontottam el. Én ezt vitatom, de az tény, hogy elrontottam valahol. Kérdés, hogy mennyire. - Tavaly nekem is ellopták a kocsimat. Van az az új repülőscég, a Frontier Flying Service. Ott csórták el, de kb. 10 perc után elő is kerítették. Arról a kóborról, aki segített, azóta se hallottunk. Colston agyafúrt fickó, nem tudom, mit tervezhetett. Talán a távolból machinál most. Vagy csak lelépett, ahogy szokott, mikor idejét látja. - Szeretek, ha van értelme, de társaságban ez is jobb. Tuti, hogy valami marhaságot szűr le ebből is. Kezdek azon gondolkodni, hogy nem ez a megfelelő pillanat egy új úthoz, amin elindulnánk. Talán csak meg kell várni, hogy ő keressen meg. Utálja, ha ráerőltetnek valamit. - Jó 300 éve túlléptem rajta, nem ott látom a helyemet. De most itt sem. Kifeszített hüvelykujjal és egy biccentős mosollyal mutatom a véleményemet. - Szép munka volt, Maeve. Most viszont mennem kell. Légy rossz! Ezzel szépen felvonulok a lépcsőn, nem hagyom magam megállítani. A kérdése pont úgy hangzott, hogy megkönnyebbülés jelentene neki, ha elhúznék a városból, az országból, de még a kontinensről is. Ha ezt direkt mondta így és nem gondolta komolyan, az is teljesítmény, de nem tudok most ebben hinni. Majd eljön az én időm. Nem ma, nem most. Egy dolgot elértem: láttam a nőstényt akcióban és Eska reménye beigazolódott. Amúgy meg egy kis segítséggel szerzett pár jó pontot a zsaruknál. Sose mondom el, hogy én szerveztem meg mindezt. Mr. Hensley-t keresni fogják, ha elég jól machinálok, akkor valakire rá is fogják azt a szerepet. Én pedig egyszerűen beülök a kocsimba, a mellényzsebemből előveszek egy cigit és kezdek füstölni, mint a gyárkémény. A zsaruk majd megtalálnak, ha akarnak. Dolgom volt a szállodában, ennyi. Igaz is, mert ott mindig van meló.
// Köszönöm a kis krimit! Folyt köv, majd megbeszéljük //
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
- Kivéve akkor, ha ismerik az embert… - világítottam rá egy fontos tényre, engem pedig ismernek, az pedig, hogy mennyire fogják meghurcolni Stephent már nem az én dolgom, de vélhetően semennyire se, mert tisztáztam mindent, meg amúgy is van ismerős is közöttük a falka miatt. Lemondó sóhajjal és a többire nem reagálok semmit se. Szerintem ennyire még senkinek se táncoltam az idegein, mint ennek a hímnek, pedig jóval idősebb nálam. Lehet, hogy nem kellene büszkének lennem rá, de attól még valamennyire siker, hogy képes vagyok ilyen dolgokat kiváltani nála. Gondolom nem sokan képesek rá, mindegy is, egyszer majd talán helyre rázódnak a dolgok. Mások szerint nem vagyok menthetetlen, csak olyan vagyok, mint a kaktusz. Egyeseket örömmel szúrok meg és sokára lehet eltűntetni a szálkát, a tüskémet, míg másokat nem szúrok meg egyáltalán, vagy csak éppen hogyan. Én nem látom menthetetlennek a dolgot, de azt se látom, hogy jelenleg meg akarnék, vagyis tudnék bízni benne. Talán, ha akkor anyám nem jelenik meg, akkor könnyebben menne, de az ő felbukkanása volt azt hiszem a mélypont köztem és a hím között… Talán hiába él valaki sokáig, ugyanúgy tud hibázni, s akkor betoppanni, amikor nagyon nem kellene. - Bár ez néha jó dolog is tud lenni… - viszonylag elég hamar túljutottam volna azon, ami köztünk történt, azon a kalandon, hiszen az volt. De olyan dologra is fényderült a lakásában, aminek nem kellett volna és én akkor éreztem az árulás bűzét, ahogyan azt is, hogy csak egy feladat vagyok számára. - Ennek örülök, hogy hamar meg lett az autód, akkor az annyira nagy kaland gondolom nem volt, ha olyan hamar meglett. – s még egy mosolyt is kap a szavaim mellé. Semmi piszkálódás nem volt a hangomban, inkább barátságosan csendült. Talán külsősnek úgyis tűnhetett, hogy egy gondosan felépített színdarabot lát. Egyik pillanatban undok a nő, a másikban meg kedves, pedig most semmilyen színdarabot nem gyakoroltam. - Ezt nem tagadom, bár gondolom úgy jobb, ha kicsit összebeszélnek az emberek, hogy milyen maszkot is öltsenek magukra. – pillantok rá kissé kérdőn, mert vélhetően neki ebben nagyobb tapasztalata van. Még akkor is, ha nem ő a kedvenc falkatársam, attól még tudom, hogy eléggé tapasztalt lehet ilyen téren is ennyi évvel a háta mögött. Amikor viszont indulóra fogja, akkor kissé meglepetten pillantok a hátára, hiszen eléggé gyorsra fogja a távozást… - Nem kell aggódni, én mindig az vagyok. – jegyzem meg, de nem köszönök el, mert felesleges lenne. Nincs kedvem üvöltözni, másrészt fejben se kommunikálni. Kivételesen nem céloztam arra, hogy menjen el, vagyis tudom, hogy kicsit úgy hatott, amit mondtam, de nem akartam elküldeni. Talán kicsit sikerült volna megenyhülnöm, de talán jobb vagyok ebben, mint magam is gondoltam volna, ha ennyire könnyedén elsétált most. Még jó darabig maradtam a hajón, majd pedig lassan végül összeszedtem magam, a cipőt a kezembe fogtam és úgy indultam el vissza a város zajába, a falkába, de az is lehet, hogy végül inkább a kórházban kötöttem ki, hiszen nem éreztem magam álmosnak és egy segítőkéz mindig jól jöhet ott…
|| Én is köszönöm a játékot, s majd egyeztetünk feltétlenül!
Fairbanks meglehetősen sivár város az eddigiekhez képest, már-már untat és mégis, ez a legfontosabb gócpont a világon. Itt sem változtattam az eddigi módszereimen, sőt, még könnyebb is a dolgom, hiszen nincs akkora tömeg és egyszerre több jelöltet is szemmel tarthatok. Emberi álca mögé rejtve magam, dohos kocsmák sötét boxaiból leselkedve, parkok padjain Daily News Minert olvasva, üzletekben túl sokat válogatva az áruk között. Sosem lépek addig, míg meg nem ismerem valaki rutinját, és ez Rebecca esetében sem volt másképp. Ráérősen ballagok a rakpart melletti földúton, hátra kulcsolt kezekkel, fekete szövetkabátom gallérját felhajtva, hogy védje kissé az arcom az alaszkai hidegtől. Lustán úsztatom kék szemeim a jeges folyón, a park fáin, az elhaladó embereken. Semmi sem nyújt egy fikarcnyi szórakozást sem, sőt, kifejezetten untat a monotonitás, a természeti kincsekkel pedig pusztán annyi a problémám, hogy még nem borult vörös lángba egyetlen lombkorona sem. Kiábrándító. Már percek óta sétálok, a magabiztosságomon azonban mintha egy aprócska rés nyílna ki, hiszen már itt kellene lennie... Tévedtem volna? És mintha csak az Istenek kihallgatták volna ébredező feszültségem hangjait, hiszen néhány pillanat múlva megláttam Rebeccát, néhány méterre tőlem. Ahogy egyre közelebb értünk egymással szemben haladva, apró mosolyra húzódott a szám, szorítottam egyet a hátam mögött saját csuklómon. Felkészültem. Amikor már csak néhány lépés választott el bennünket, egész egyszerűen letértem balra, mintha csak szánt szándékomban állt volna összeütközni a nővel. Minden esetre megálltam előtte, és ha nem vett észre és valóban összeütköztünk, csak pillanatnyi grimasz szalad át az arcomon. Nem szeretem, ha hozzám érnek. - Szereted őket, igaz? Nem számít, hány életet oltanak ki, te mindig meglátod bennük az embert, a lelket, valamit, amivel megvédheted magad az igazságtól. A hangom lágyan szól, kissé álmélkodva is, és egy pillanatra sem veszem le jégkék szemeimet a nőről, miközben a farkasok iránti szeretetét analizálom. Mostanra már megtanultam nem húzni az időt. Nem udvarolni. Nem hízelegni. Amit én hordozok, az a nyers igazság, az egyetlen, ami számít ezen a világon, és az igazságnak nincs szüksége felesleges időhúzásra. Nem barátokat keresek. Hanem olyan lelkeket, akiknek van füle erre az igazságra. - Azon tűnődöm, vajon kikért lennél hajlandó a legtöbbet feláldozni, hiszen végső soron a te feladatod az emberek védelme, amivel nem haladtok túlságosan jól, legalább is az elmúlt években. És vajon meddig mennél el, ha azt mondanám, talán van rá esély, hogy véget érjen ez az Őrület... Kissé megcsóválom a fejem. Természetesen számítok arra, hogy semmit nem fog érteni az egész helyzetből, vagy abból a gondolatmenetből, aminek a kifejtésébe belekezdtem. A tényt, hogy senki sem képes semmit tenni a Vörös Holdak ellen, az áldozatok közt rengeteg a civil és hogy a beavatottak a saját jó szívükre hivatkozva közönséges gyilkosokat segítenek, védelmeznek és próbálnak meg valahogy életben tartani.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Szeretek a rakparton sétálni munka után, mielőtt beülnék a piros furgonomba, ami még mindig meg van és még mindig szeszélyes, de az évek alatt a szívemhez nőtt. Gyakorta hagy ott az út közepén, de mindig van aki segítsen és hazajutok valahogy. A rakpart nem csak a szépsége miatt foglalja el a helyet a szívem egy polcán, hanem mert itt ismerkedtem meg Egonnal, a hídhoz közeledve pedig elmosolyodom, arra az időre gondolva, amikor először megláttam őt, csapzott hajjal, vizesen. Szerencse, hogy nyár volt, bár itt Faisbanksben nincs rekkenő hőség a legmelegebb nyári hónapban sem, de egy csokoládé fagyira épp megfelelő volt. A folyót nézve sétálok és bár most nem a múlton töprengek, hanem a jelenen és próbálom elképzelni a jövőt, legalábbis egy alternatív szeletét, azért a lábam elé is nézek. Élvezem a sétát, a csípős hideget, kabátom széles gallérjának meleg szőrme bélése selymesen öleli körbe a nyakamat és nem engedi a fairbanksi harapós hideget a ruhám alá settenkedni. Elrévedő mosoly játszik az arcomon, egy ismerős arcnak oda is biccentek, gyakran látom az antikváriumban, a könyvek megszállottja akárcsak én. Ez a hely mindig nyugalommal tölt el, valamiért nem szennyezte be korábbi emlékeit sem az a világ, amiben már négy éve élek. S most is….a folyó lustán áramlik, a puffadt, szürke felhők által megszűrt napfény azért itt-ott megcsillan a felszínén, néhol a szél fodrozza…ezt a békét töri össze egyetlen célzott csapással az, akinek nekimegyek. Az utolsó pillanatban nézek fel magam elé és a mozdulat mellyel arrébb lépek, ki kell kerülje őt, mégis hirtelen előttem terem. Az erős, markáns csokoládéillat megcsapja az orromat, számban keserű íz gyűlik össze, a szívem nagyot dobban és ereimben meglódul az adrenalin. Tudom, hogy farkassal állok szemben és tudom, hogy nem ismerem őt. Hideg tekintetével, mellyel a szemeimbe mélyed, szinte felnyársal, ezzel szemben a hangja lágy és szinte hízelgő, de nem hagyom becsapni magam. Szavainak értelmét először nem is fogom fel, nem tudom hova akar kilyukadni, de már akkor két lépést hátrálok. A folytatás már egészen más megvilágításba helyezi a talán nem is véletlen találkozást. S értelmet nyernek az előző mondatok is. Ismer, nem is kevéssé és most már biztos vagyok abban, hogy rám várt. * -Ha Ő nem borítaná ránk az átkát, az Őrület sem lenne. *Inkább csak suttogom felé válaszomat, és szándékosan nem reagálok arra, amit a végén mondott. Győzködöm magam arról, hogy ez csupán félrevezetés, hiszen nem bukkanhat fel a semmiből valaki, hogy előálljon a megoldással. Ha komolyan gondolná nem engem keresne fel. Túl magabiztos, túl pökhendi és egyiket sem szívelem. Igyekszem felkutatni a származását és erősen fókuszálok az ehhez szükséges igére. A bennem lévő képesség ott koncentrálódik, ahol először találtam rá, egyre sűrűsödik, míg végül szinte már megfoghatóvá válik. Ez egyrészt időnyerés is, mert ha a mágia nem segít, akkor másképp kell megtudnom ki ő, mit akar és miért tőlem. Mi vezette hozzám, hogyan talált meg a sok őrző közül épp engem? Ez az egyik legfontosabb kérdés. * -Ki vagy te? *Amatőrnek tűnő kérdés, de ezzel is időt nyerek, talán elbizonytalanítom, hogy jól választott-e, vagy csupán ködösebben fogalmazott, mint tervezte.* ~Mondd tovább, mondd!~
Megjelencsi
[Mesterszó: Falkaszag. 20 pont-1,5 pont. Marad 18,5 pont.]
Kezdőlap
Folyt köv, majd megbeszéljük 
//
