-Nem gondoltam arra, hogy az egész élettörténetedet részletesen leírom. Csak pár fontosabbat emelnék ki természetesen az Upperre és az átokra kihegyezve a hangsúlyt. Én sem szeretnék egy önéletrajzot írni, mert ugye nem az a célunk.-Teljesen nyugodt és normális hangnemben beszélek továbbra is vele. Nem adott okot arra, hogy elkezdjek itten idegeskedni. Az, hogy részletezi, hogy mit is szeretne látni a cikkben és mi a véleménye engem csöppet sem zavar, sőt örülök is neki, hiszen így könnyebb lesz olyat írnom, ami neki is megfelelő. Az Upperről szóló kis összefoglalója nagyon jó, pont ilyenekre voltam kíváncsi és bevallom egyre szimpatikusabb is nekem ez a hely. Lehet, hogy a végén egyszer én is meglátogatom, mint vendég. -Tetszik, hogy megpróbálsz mindenkinek a kedvében járni. Szerintem sem jó, ha egy hely csak egy műfajra koncentrál! Eddig én azt hittem, hogy ez egy igazi diszkó, ahol csak ilyen elektronikus zenét játszanak le, ahogy általában az ilyen helyeken szokás, de pozitív csalódás, amit most mondtál és kedvet is kaptam arra, hogy egyszer az egyik ilyen különleges estén én is eljöjjek! Ezt a részt megpróbálom majd minél jobban kihangsúlyozni!...Esetleg majd kérhetek képet egy mondjuk nyolcvanas béli estről? A legjobb az lenne, ha a díszlet is jól látszódna, de a tömeg is egyben.-Úgy vélem ezzel lehet majd a legjobban megfogni az emberek figyelmét, így ezt a pontot kell kiemelni az egész cikkből, ennek kell olyannak lennie, amire emlékezni fog. A többi az inkább csak olyan kis mellékinformáció, érdekesség. -De akkor inkább térjünk is vissza arra a júliusi sztendertáncra. Ide bárki jelentkezhet, vagy van valami kikötés? Mi az elképzelésed róla, hogyan fog kinézni ez az egész? Esetleg meghívsz ismertebb táncosokat?-Én is megfeledkeztem a kávémról, így most gyorsan le is hajtom az utolsó kortyokat.
Azt értem én is, hogy nem önélet rajzot akar írni, de az eddig elmeséltek is olyasmik amit én még - amennyire én tudom- soha, senkinek nem mondtam még el. Ne egy újságból informálódjanak ilyen "behatóan" rólam, mert ahhoz egyrészt túl zárkózott és korlátolt vagyok, másfelől meg a városban két falka is aktívan tevékenykedik, a kóborokról nem is beszélve. Nem akarok én minden személyes szarságot rákötni a fajtám orrára. Aki annyi időt élt már, mint én, annak megvan a saját drámája is, osszák be azt... már ha érdekelném egyiküket is... és ha az előbbinek van bármi értelme is. - Őszintén... elég szar marketingünk volt eddig. Ezért sem csodálom, hogy a m korosztályunkból még nem sokan ismerik. A héten kezdjük terjeszteni az új szórólapokat leváltva az eddigi elavult reklámunkat, és a honlapunk is átesett egy nagyobb vérátömlesztésen. Immár minden átláthatóbb és kezelhetőbb lett rajta, és lehetőségünk nyílt bulifotók feltöltésére is. Egy remek fotóst béreltünk fel, hogy örökítse meg a vendégek legjobb pillanatait, ő is ezen a hétvégén debütál a diszkóban. Ha adsz egy e-mail címet, szombaton átküldenék neked néhány jól sikerült képet a péntek esti hepajról, amikből válogathatsz is a cikkhez. Ha ez így megfelel neked is. -mert bizony nem erőszak ám a disznótor... Csak a disznónak, de az most mindegy. Mindenesetre örülök, hogy az újságíró már valamivel őszintébb érdeklődéssel figyel rám, és arra amit a diszkóról mondok. Ez a hely a szerelmem. Has rá nem figyelnek, az olyan mintha engem mellőznének, ha őt szidják, vagy utálják az engem is ugyanúgy sért. Azt hiszem, ez így van rendjén. - A versenyt nem én szervezem, csak a helyszínt kölcsönzöm az utolsó fordulókhoz. A negyeddöntők még jelenleg is zajlanak az állam több városában is, ámbár Fairbanksben még nincs lezárva a jelentkezés. Amennyire én tudom, bárki jelentkezhet, aki ismeri a Slowfox, a Paso doble, a cha-cha, az angol keringő és az argentin tangó alaplépéseit. Ez nem profi verseny, az első körökben még csak a tánc iránti szenvedélyt és a párok közötti egyensúlyt valamint az összképet, összhangot veszik figyelembe és értékelik. A negyeddöntőből továbbjutókat profi táncosok és koreográfusok segítik a további felkészülésben. Talán még azt is elárulhatom, hogy az egyik tévécsatorna is szeretné rögzíteni az eseményt, valamint meglepetés hírességek is várhatóak ide az Upperben tartandó döntőkre, de még előttem is rejtély hogy pontosan kik lesznek Ők . Remélem, hogy Ricky Martin és Enrique Iglesias jön! - nevetek fel már megint, mert ez utóbbi tényleg olyan kislányos rajongásnak tűnhet. Az nem baj, hogy nem az, de lehet hogy még a hasznomra válik a cikkben, hogy így van. A kávémat két kortyban lenyelem, de a cigizés most elmarad. Noha dohányzóhely a VIP terem, de nem cseszek ki a takarítónővel. Rengeteg meló ám szagtalanítani a kárpitot...
-Az remek lenne! Adok is egy névjegykártyát.-Azzal ölembe is veszem a táskám és elkezdek kutatni benne. Természetesen nem találom meg rögtön, nehogy túl egyszerű legyen ez, de nem adom fel! El is mondhatnám a címet, de így legalább, ha valamiért kellenék engem is el tud érni, ha esetleg tetszeni fog a végeredmény. -Végre meg is van! Tessék! Ezen rajta van a telefonszámom is, ha netalántán egyszer szükséged lenne rá. Mondanám, hogy esetleg adhatnál egy példányt a szórólapból és azt is be lehetne tenni kicsinyítve az újságba, de nem tudom, hogy igazából milyen nagy terjedelemre gondoltál, mert ugye el lehet foglalni egy egész oldalt is, vagy csak egy sima cikk legyen a többi között? Ugye ha nagy feltűnést akarunk, akkor érdemesebb minél több helyet elfoglalni, de ez a te döntésed!-Nem hiszem, hogy ezzel az irodában gond lenne. Az Upper a fiatalok körében szerintem elég híres, így az a gond sem lehet, hogy kevesen fogják elolvasni ezt a cikket. Talán még érdemes lenne a címlapon is írni róla egy rövidke bevezetőt, hogy már messzebbről is láthassák, hogy erről is megtudhatnak pár információt. Közben a névjegykártyát is átnyújtottam már neki. Egy teljesen egyszerű, hétköznapi kártyáról van szó, ahol tényleg csak a főbb elérési adatok vannak rajta. -Erről a táncversenyről lehet olvasni a honlapon is? Mert akkor elkérném annak a címét is. Hátha valaki még kedvet kap arra, hogy benevezzen.-Miközben válaszol próbálok még agyalni azon, hogy vajon miről is kérdezhetném őt. Szerintem igazából mindent elmondott már, arról amit tudni kell a helyről. -Igazából bevallom őszintén, hogy más kérdés most így hirtelen nem jut az eszembe. Még talán egy olyat zárónak, hogy mit üzen a vendégeinek?-Tudom nem túl eredeti, de befejezésnek is mindig jó.
A névjegykártya kissé meglep így a múltkoriak fényében amikoris ha nem lett volna jelen egy állását féltő őrző, én biztosan vízbefojtom a nőt... Szóval megint nem természetes, hanem a zavart mosolyom villan miközben átveszem azt a kártyát a nősténytől. Aztán a zavart megint félretolom, mert a szórólapokat vitatjuk éppen. - Nézd, ahogy elfér. Tulajdonképpen nem fontos olyan nagyban kitenni, mert ott vagyunk minden nap az apróhirdetések között is. Viszont majd készíttetek magamról egy normális képet, azt lehet hogy nem ártana beleépíteni. Majd megpróbálok őszinte vidámsággal vigyorogni rajta, vagy nem tudom. De te vagy az újságíró! Mondd meg te, hogy mi a jobb. A komor, megközelíthetetlen, vagy a vidám és közvetlen arcberendezés? Vagy rólam egyáltalán ne legyen benne kép, hmmmm.... - elgondolkodok itt a végén, míg a névjegykártyát szórakozottan a telefonom kijelzőjére lapítom a kis karton lapot. - Egyelőre még nem közölhettük a verseny részleteit, mert az még kissé korai lenne. Egyébként nevezni a közösségi házban lehet, és ott folynak le a válogatások is ha jól tudom akkor szombat délutánonként. A cikk miatt kérdezed, vagy te is neveznél? - gondoltam rákérdezek már, mert feltűnik, hogy mennyire érdekli a verseny. Avagy immár szinte csak maga a verseny érdekli. A záró kérdés elhangzása után egy perces néma szemöldökráncolásba merülök. No ezzel most jól megfogott... - Erre mit kell mondani? Idézzek egy híres költőt, vagy saját szavaimmal mondjam? Vagy hogy érted?
-Látod erre én is gondoltam. Ez lett volna a következő kérdésem, hogy esetleg akarsz e képet. Szerintem jó, ha van. Tudnak arcot párosítani a névhez, a helyhez és mindenképpen egy nyitottabb, vidámabb kép kellene. De készülj fel, hogy utána nagy eséllyel meg fognak bámulni az emberek és mutogatni fognak, hogy Ő az?-Nem mondom azt, hogy egy Hollywoodi híresség lesz, de már többek számára lesz ismerős az arca. Van akit ez nem zavar, sőt élvezi, hogy felismerik. Én Tarát nem ismerem, így neki kell eldöntenie, hogy vállalja ez az esetleges mutogatást vagy inkább elbújna. -Oh csak is a cikk miatt kérdezem! Én nem neveznék be ilyenre, nem nekem való!-Nem azért mert félek attól, hogy béna leszek, vagy nem bízok magamban. Egyszerűen csak nem vonzanak az ilyen versenyek. Én megvagyok a hobbi tánccal is. Nem hiányzik nekem ez. -Igazából bármit mondhatsz. Megoszthatod a kedvenc idézetedet is, de lehet valami személyesebb is a saját szavaiddal. Ahogy szeretnéd, de nem kötelező! Sok interjúnál tesszük fel ezt a kérdést, hogy ezzel zárjuk a cikket. Van akinek tetszik, de van aki nem megy bele. Nem kötelező dolog, szóval ha nem szeretnéd nem kell. Majd akkor kitalálok én valamit a végére.-Megrántom a vállam. Nekem ez nem okoz gondot, hisz ez a munkám. Persze azért jobban örülünk neki, ha az interjú alanyunk mond valami zárót, de azért nem szoktuk leharapni azoknak a fejét, akik nem élnek ezzel a lehetőséggel.
- Rendben... - helyesek már ami a képet illeti. Egyébiránt... nem hinném, hogy belőlem valaha is helyi híresség válhatna, mert nincsen olyan arcberendezésem, ami kiemelne a többi ember közül. Azt nem bánom én, hogy átlagos vagyok, mert így is nagyon jól érzem magam a bőrömben, csak néha szeretnék valaki más lenni, valahol máshol. Azt hiszem, ezt már mindenki érezte korábban, nem is akarom kifejteni, hogy milyen ez. A lényeg: nem csinálok majd akkora felhajtást a cikkbe bekerülő fotó körül, mert úgysincs értelme. - Hát... te tudod. Én neveznék ha volna kivel menni, aztán legfeljebb kiesnék, mert elbénázom. Senki se születik tánc cipellővel a lábain. - vonom meg a vállaimat. Tényleg nem érdekelne, ha bénázok, akkor is tiszta buli lenne! Az idézettel egyébként még mindig bajban vagyok. Már értem, hogyan érti Isa azt a kérdést, de még mindig nem tudok megszólalni. Pedig egyszer azt olvastam valahol, hogy bölcsességeket nagyon egyszerű kitalálni. Annyi a titka, hogy az ellenkezőjét kell kimondani annak, amit teszel. Ez is egy ordas nagy baromság, mert én most éppen bölcsességen agyalok, és ülök egy helyben, akkor azt kéne mondanom, hogy "kapcsolj ki, és rázd meg magad"? Ugyanmár. Ez nagyon gáz... - Az a baj a humorérzékkel, hogy az ember akkor is használni akarja, ha semmi kedve hozzá... - összegzem nagy vonalakban Isának, hogy mi a bajom ezzel a kérdéssel. - Nézd, most nem jut eszembe semmi olyan, ami ne lenne hatásvadász, klisésen elcsépelt, vagy összehazudott. Szombaton átküldöm a választ is a bulifotókkal együtt amit ígértem... Addig csak kiötlök valamit. - vagy legfeljebb kivesszük a kérdést az interjúból. De tényleg ki fogok találni valamit, csak most nem áll a számra semmi üzletvezetős szöveg. - Akkor... ennyi? Vagy van még valami? - ha netán az elhangzottak alapján arra gondol, hogy le akarom rázni, akkor a testtartásom fogja meggyőzni az ellentétéről. Még mindig ugyanúgy ülök, nem kapkodok összeszedni a cuccaimat. Szóval még ráérek, ha esetleg van még valami hátra.
Lehet, hogy James belemenne a versenybe, sőt biztosan élvezné is, de valahogy nem érzem azt, hogy nekem való hely az....De ki tudja...Lehet, hogy a végén tényleg benevezünk mi is, de ez már csak a jövő zenéje. -Rendben akkor, majd emailben! De még egyszer mondom nem kötelező. E miatt nem kell stresszelni vagy ilyenek.-Bár van egy olyan sejtésem, hogy ő nem az a fajta, aki egy ilyenen fennakadna, de gondoltam azért jobb tisztázni a dolgokat. -Oh nincs elvileg nincs semmi több. Szerintem minden lényegeset megkérdeztem. Remek válaszokat kaptam rájuk. A képeket ugye akkor majd elküldöd. Én meg megpróbálom minél hamarabb megírni és zárás előtt elküldöm, hogy te is olvasd át, véleményezd, hogy mi tetszik, vagy min szeretnél változtatni. Szerintem a következő heti újságban már benne is lesz.-Közben el is kezdek szedelőzködni. Lehet, hogy nem siettet, vagy akar kidobni engem, de nekem is sok dolgom van még. Örülök neki, hogy ez az interjú ilyen jól sikerült. Mikor megláttam, hogy Ő az, tartottam tőle, hogy rosszabb lesz, sokkal rosszabb. Kabátomat felveszem, táskámat a vállamra veszem és már közelebb is sétálok hozzá felé nyújtva a kezem. -Szerintem egy nagyon jól sikerült kis interjú volt ez. Köszönöm, hogy itt lehettem. Igazán megtetszett nekem ez a hely a hallottak alapján! Szerintem nem utoljára fogunk itt találkozni.-Egy apró mosolyt varázsolok az arcomra, majd egy határozott kézrázás után el is indulok az ajtó felé. -Szia és további kellemes napot kívánok neked! Meg sok sikert a továbbiakban!-Ééés vége! Nah ezen is túl vagyok. Végső soron örülök neki, hogy én jöttem el. Nem a pénz miatt, inkább csak a tapasztalat, nah meg legalább kiderült a nőről, hogy nem is olyan bunkó, mint amilyennek mutatta magát. Amint elköszöntem tőle nem is állok meg a kocsimig, amibe beszállok és már megyek is vissza az irodába.
- Én ugyan nem stresszelek Miss Davis. - villannak vidám szikrák a szemeimben, és igen, kedvet kaptam trollkodni is egy kicsit. Nem kezdem el megint... Inkább nem. Bólintok végül az e-mailezéssel kapcsolatban, aztán... hát nincs más hátra, itt a vége. Nézem ahogy szedelőzködik a nőstény, de nem állok fel még, mert az úgy tűnhet hogy sürgetem. Ülök hát továbbra is a kényelmes fotelban, rezeim a bokámnál összekulcsolt lábaimon nyugodnak, mindaddig míg a nőstény felém lép és kezet nyújt nekem. Ekkor felállok, és így nyújtom a saját jobbomat egy rövid, ám határozott kézfogás erejéig (közben a szemeibe nézek, mert így illik). Megemelem az egyik szemöldökömet a "nagyon jó interjú volt" hallatán. Nincs hasonlati alapom, és kifejezetten zavar, hogy ennek fényében semmit nem tudok válaszolni erre. Még azt sem, hogy "szerintem is", mert nem vagyok biztos abban, hogy nem hazudnék. Az "élveztem" enyhe túlzás, ugyanakkor rossz sem volt. Legyek nagyképű és mondjam azt, hogy "átlagos"? Ez sem fedné a valóságot, mert mint mondtam, nincs hasonlítási alapom. Végül csak egy mosollyal válaszolok arra ami magát az interjút illeti. Ez nálam már bőven a "pozitív megerősítés" kategória. - Hát.. kösz! És rendben Miss Davis, szívesen vendégül látlak téged és a partneredet is. - mosolygok az udvarias, visszafogott mosolyommal, és kikísérem. - Szia! Csak az ajtóig követtem az újságírót, ahol felvettem a szemkontaktust a pultosommal, és szavak nélkül sugalltam neki, hogy innen vegye át. Ő lép a nőstényhez, majd kíséri el a főbejáratig, jómagam ekkor már az emeleti irodába tartok, és a "Mit üzensz a vendégeknek?" kérdés válaszán agyalok.
//Én is köszönöm, és nagy GRAT itt is a 100. reaghoz //
Mindig is hadilábon álltam a generációk fejlődésével. Először jöttek a buzik, utána még buzibbak, most meg már mindenki buzi gyakorlatilag, még akkor is, ha nem tud a dologról. Bezzeg az én időmben tarkón lövés járt érte, ma meg vállon veregetés. Mindegy. A dolog csak azért idegesít, mert ahogy beteszem a bakancsom ebbe a "diszkóba", más se hallok, csak azt, hogy "de király a séród" és hogy "váó szexi ez a pulcsi, az e-Bay-en rendelted?". Kicsit elkalkuláltam ezt a diszkó dolgot, azt hiszem. Az én emlékeimben még mindig az van, hogy a sok lányka és a kandúrok elmennek a vidék legpuccosabb épületébe, pálinkát isznak és technósított népdalokra ugrálnak, mint valami görög kecskelábú istenfattyak - és most rá kellett döbbennek, hogy a diszkó már "Disco" és hogy a csujogatós helyett mára csak a bennszülött ütemekre való, indokolatlan és a legkevésbé sem rendezett lötyögés maradt. Szar nekem. Ezt a jelenséget azonban máshogy nem lehet elviselni, csak úgy, ha megadom a módját és talán először (?) itt Alaszkában, de rojtosra iszom a gyomromat. Egy tinédzser itt, egy kamasz ott, rakosgatom őket jobbra-balra, mint valami elcseszett kirakóst, hogy legalább addig a cseszett pultig eljussak. Na de nem azért vagyok ám itt, mert annyira modernizálódnék, hanem mert jártamban-keltemben ennek az épületnek a környékén mindig éreztem farkast. Fene tudja, talán elvezetnek a Kopaszhoz, esetleg valami nála is értékesebbhez. - Egy sör lesz. - morgok át néhány fej felett, de a pultos rám sem hederít - Mondom EGY SÖR LESZ! - elkapja a tekintetem, pislog egyet és elfordulva egy vodkás üveggel kezd el szerencsétlenkedni. Oké, hogy az egyik hobbim a gyomorból üvöltés, de ennek itt nem sok hasznát veszem. Megkerülöm az egész bárpultot, lecsapok egy ötvenest a pult belső felére, majd benyúlva alá, felmarkolok egy rekesz sört és megpróbálok levegőhöz jutni. Persze vagy hatvan tomboló tinit rakok arrébb, amíg haladok, de basszák keresztbe, ha már van szemük, használják. A pajzsom egyébként abszolút tökéletesen fent van, bár kivételesen nem azért, mert rejtegetném magam, hanem mert agyvérzést kapnék ennyi adrenalintúltengéses mókustól. ~ VIP helyiség... Miért nem szóltak előbb, hogy foglalásom van? ~ Szállnak az önelégült gondolatok, ahogy jobb lábbal kinyitom az üvegajtót és belibbenek. Van bent pár arc, de a biztonságiak (talán azért, mert sörös rekeszt cipelek) azt hihetik, hogy szervírozom a piát a jó népnek. Meg a lófaszt, kis barátom! Majd pont egy szakadt farmeres, bőrkabátos, bakancsos arc lesz a rakodómunkás... Bár, most, hogy mondom, úgy nézek ki, mint egy rakodómunkás. A zajszint csökken odabent, jómagam pedig cseppet sem elegánsan vetődök le az egyik sarokba, nagy csörrenéssel ledobva a rekeszt. Felém néznek, én pedig megtörlöm a homlokom. - Őrület, mi? VIP helyiség, és még a saját piámat is nekem kell becipelni. Chh, vidék. Na nem mintha egyébként érdekelne a dolog, de talán ez a sok sznob fasz átérzi a bánatomat és lógva hagynak, amíg legalább a felét megiszom. Utána meg tök mindegy.
Reggel óta bent vagyok. De szép is volt, amikor még volt beosztásom, bejöttem, letoltam az órákat és aztán mehettem, mint aki jól végezte dolgát - mondjuk tényleg jól végeztem mindig, de ez most mellékes -, most viszont ez már csak egy szép emlék. Már nincs beosztásom, az időm jó részét itt tengetem, ez az egyik ára annak, ha az ember lányából főnök lesz. És ez még a kisebbik ár volt. Sosem gondoltam volna, hogy a hímem akár csak egy kicsit is megzuhan a dolog miatt, mert most könyörgöm, mitől olyan nagy dolog, hogy van egy saját kócerájunk, ami még pénzt is hoz, ehhez képest pedig sokkal nagyobb cirkusz lett belőle, mint az sejtettem. Oké, azt tudtam, hogy dühös lesz, mert a megkérdezése nélkül, egyedül döntöttem és vettem át a helyet, de a dolog nem merült ki ennyiben. Nem örül a sikeremnek, csak annyit lát, hogy nekem valami bejött, neki viszont itt nincs olyan meló, ami igazán kihívást jelentene. Ami bevallom pokolian rosszul esik. Miért olyan nagy baj, ha valamit jól csinálok? És ennek tetejében még egy csomó változtatást is véghez akarok itt vinni, főleg az Orfeumos dolog után, szóval nem lehet az mondani, hogy unatkozom. Nem csak az üzlettel járó gondok szakadtak a nyakamba, ott volt a falka, az a munka, amit ott végeztem, és a magánéletem is, ami mostanában nem tűnt olyan rózsásnak. Látszólag a dolgaink egyre jobban kezdtek alakulni, de ezzel együtt valahogy mégsem tök happy minden. Az irodámban ülök és próbálok egy rakat számla és egyéb papír között rendet rakni, kibogozni az egyelőre kibogozhatatlannak tűnő szálakat. Már rég otthon kéne lennem, de én még mindig itt vagyok, mintha csak a munka hőse béna címre hajtanék. Pedig nem. Jessenek már küldtem egy üzenetet - sőt, azóta már beszéltünk is egymással -, hogy egyelőre még fogalmam sincs mikor fogok innen elszabadulni, de max. hajnalban ugorjon el értem és "cipeljen" haza. De most vissza a papírokhoz. Éppen megint belemerülnék abba, hogy mi merre hány méter, amikor megcsörren megint a telefonom, de most lentről keresnek, mármint a földszintről. Felveszem és miközben azzal zsonglőrködöm, hogy ne ejtsek a földre egy halom papírt - nem sikerül, a földre ejtem őket, de úgy, hogy közben véletlenül sem marad egy sem a kezemben -, azt hallgatom végig, hogy valaki önállósította magát és önkiszolgálónak nézte a bárpultot. Visszakérdezek, hogy legalább fizetett-e, és mivel a válasz igen, tulajdonképpen, hagynám is az egészet a fenébe. Leteszem a telefont és a földre térdelek, hogy összeszedjem, amit kiszerencsétlenkedtem az előbb a kezemből, amikor megint csörög a telefonom. Úgy tűnik, ma én vagyok a legnépszerűbb nőstény a városban, mert lassan a fülemhez nő a készülék, annyit hívnak. Most a VIP szobában van gebasz, azt mára kiadtuk, szépen ki is fizették az érte kért pofátlan összeget - jó tudom, nekem ez üzlet, meg minden, de ettől még szerintem is magas árat kértem érte -, de a vendég nem elégedett, mert a privát partyra betévedt valaki, akinek nagyon nem ott lenne a helye. Csodás. A telefonba morgok, hogy mindjárt megyek, majd kinyomom azt és a miniruhám zsebébe süllyesztem a kis csodamasinát. A papír tengert felnyalábolom, majd az asztalra teszem. Megrázom magam és előveszem a legtündéribb formám - ami nem esett nehezemre, általában kedves és vidám vagyok, csak most jelen esetben némileg fáradt is -, és mielőtt kilépnék az irodából a helyére illesztem tökéletesen a pajzsom, majd egyenesen átlibegek a VIP helyiségbe. Benyitok az üvegajtón, az egyik oldalon ott ül az ünneplő társaság, akik jogosan ültek itt, a másik oldalon viszont egy kissé szakadt külsővel terpeszkedik egy férfi egy rekesz sör társaságában. Nem kell agytrösztnek lennem, hogy megállapítsam ki az, akinek nem kéne itt lennie. Elbűvölő mosolyt varázsolok az arcomra és a fickóhoz lépek. - Helló. - oké, köszönés megvolt, most jöhet a feketeleves. Egy pillanatra azért átfut a fejemen, hogy tulajdonképpen miért is akartam én annyira ezt a helyet a magaménak? Mert minden előnyével együtt a probléma megoldás nem az a dolog volt, amit annyira kedveltem. Főleg, ha valakivel tudatnom kellett, hogy arrébb kéne telepednie, mert nagyon nincs jó helyen. - Kellemesen telik az este? - még szép, hogy igen, de azért az udvariassági kör mégsem árt, így kevésbé fog szarul hangzani, hogy tipli van apukám... - Nos, sajnálom, hogy alkalmatlankodnom kell, de azt hiszem valami tévedés történt. Ma estére az a rendkívül szimpatikus társaság bérelte ki ezt a helyiséget. - bökök egy kis bólintással az említettek felé. - Biztosan mára volt foglalásod? - mert hát lehet, hogy a hiba nem az ő "készülékében" van, hanem nálunk, amit mondjuk nem is csodálnék olyan nagyon, de egyelőre ragaszkodtam ahhoz, hogy nem csesztünk el semmit és nem sikerült két foglalást is betennünk egy napra. - Ha esetleg megtudhatom a neved, akkor rögtön utánanézek, hogy mi lehet a gubanc. - oké, a kedves mosolygás még mindig megvolt. Utána kell nézzek, hogy mi a helyzet, ehhez meg kell a neve, feltéve, ha egyáltalán volt foglalása. Amit nem nagyon hiszek, de ne ítéljünk a külső alapján, mert ha van valaki, hát én pontosan tudom, hogy a külső gyakran nem azt takarja, ami a valóság...
Már éppen kezdeném jól érezni magam, és hörögve beállnék a diszkópatkányok közé, hogy zsírabuli, amikor a második üveg söröm bontása közben belibben egy takaros kis vörhenyes menyecske, és már a szemvillanásából látom, hogy engem akar. Feltehetném a kérdést, hogy mégis ki nem, de ennyire nem teszem magam nevetségessé. Pfhejj, na nehogy már ez a nőstény akarjon engem innen kitessékelni! Mert hogy szinte biztos vagyok benne, hogy emiatt küldték a nyakamra, ez már a köszönéséből is elég nyilvánvalóvá vált. - A hely egy rakás szar, de a sör iható, a társaság pazar, szóval ha azért jöttél, hogy egy öltánccal kápráztass el, azt kell mondjam, hogy nem csípem a vörösöket, bocs. Emelem fel a kezem megadóan, miután elmondtam a magam kis monológját és egy tapintatosnak cseppet sem nevezhető gusztálás után leveszem róla a tekintetem. Kortyolok és az üvegajtón át bámulok bele a tömegbe. Nők. Picsák. Ribanc az összes. 'Szér kell állandóan valamin problémázni? Talán azt akarja mondani, hogy zavarok? Tényleg? Valóban? - Szerintem kurvára nem zavarok senkit, odakint meg szétmegy a fejem. Nem akarom feleslegesen az arcába vágni, hogy egyébként meg hagyjon lógva, mert könnyen előfordulhat, hogy én fogom fellógatni, ettől függetlenül még mindig nem méltatom annyira se, hogy ránézzek. A foglalásos kérdésére csak felprüszkölök. - Ismerkednél? Mondtam már, hogy nem jönnek be a vörösek. - csóválom meg a fejem újfent, aztán egy nagy és hosszú kortyolással kiiszom a második üveg sört, majd jóízűt böffentek. Kissé kinyújtózom, mint egy ráérős macska, aztán felállok. Tök jó, végre valaki, aki sokkal (vagy 20 centivel) alacsonyabb, mint én. - Matthew Coyle. De ne fáradj, nem foglaltam. Keresek valakit. Döntöm oldalra a fejem, ahogy szemtelen közelségben állok meg vele szemben, és már a hangszínemen is változtattam kissé. A nemtörődöm hanyagság tovatűnt, helyette csak a farkasfülnek érzékelhet, finoman követelőző, cigarettafüstös rekedtség maradt. Kissé megnyitom a pajzsom, éppen csak annyira, hogy a forró fenyegetés végigborzolja a nő szőrszálait. Közelebb hajolok és megkísérlek valahol a nő füle körül mélyet szimatolni a levegőbe, és ez a jelenet kívülről elég erotikusnak hathat a beavatatlan szemek számára. - Mondom, mi van. Egy. Megpróbálhatsz nekem segíteni tisztes asszony módjára. Kettő. Nem segítesz, de akkor maradok itt, megiszom a szépen kifizetett söröcskéimet, és nagyon jól fogok szórakozni. A szemeimen átsuhan valamiféle borostyán árnyék, ahogy a farkasom jelzi, hogy inkább az utóbbi részeg vérontásra voksolna a kulturált beszélgetés helyett.
//Bocsánat a hossz miatt, de az elkövetkező időkben inkább a többször kevesebb elvét próbálom követni, hogy ne álljon minden játékom ennyire :///
Egy pillanat erejéig megemelkedik mindkét szemöldököm. Öltáncolni? Én? Oké, nem mindig éltem éppenséggel olyan életet, amibe ez ne fért volna bele - bár akkoriban ez még nem létezett -, de ma egyáltalán nem vetemednék ilyesmire, vagy ha meg mégis, annak nem ez a hím lenne az alanya. - Van, akivel megesik, ezért gondolom kellemes a hír, hogy nem, nem ezért vagyok itt. - nem mindenki kedvelheti azt a hajszínt, ami nekem is van, és tulajdonképpen nem is nagyon érdekel, hogy ez az idegen mit kedvel, vagy mit nem. Az már sokkal jobban izgat, hogy menjen el innen és kész. De azt hiszem ez a menet nem lesz olyan egyszerű... No nem baj, azért itt mégsem hagyhatom, és ha már enyém a hely, enyém ama megtisztelőnek egy cseppet sem nevezhető feladat, hogy valahogyan távozásra bírjam, a legkisebb botrány nélkül. Állom a tekintetét, kezeimet lazán összefogom magam előtt a csípőm magasságában, amíg ő az üvegajtón bámul kifelé. - Az olyan helyeknek, mint ez, megvan az a varázsuk, hogy hangos zenét szolgáltatnak szórakoztatásképpen. A VIP szoba használata pedig nem ingyenes. - a hangom még mindig kedves volt, habár egyre inkább fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy ez a hím mégis minek jött be ide? Hacsak nem azért, hogy bajt keverjen... Ami ránézésre, abszolút elképzelhető volt. Mivel a teremben nem csak ketten voltunk, egyelőre még egész nyugodtan, türelmesen és bátran válaszoltam neki, habár koránt sem lehettem biztos abban, ha arra kerülne a sor, akkor el tudnék vele bánni. Valószínűleg nem, bár ezt csak tippeltem, de nem akarok most találgatásokba kezdeni. Következő mondandójára nem reagálok, nincs mit, hiszen nem ismerkedni jöttem és ezt bizonyára ő is tudta, hacsak nem volt sült bolond. És még böfög is... Fúúúj! Aztán feláll és én ösztönösen lépek hátra egyet. Ismeretlen farkast nem jó ötlet túl közel engedni... De csak utánam jön, így aztán közelebb áll hozzám, mint azt szeretném. Azon, hogy annyival magasabb nálam, már meg sem lepődöm, nem volt nehéz dolog nálam nagyobbnak lenni. Persze, hogy nem volt foglalása, tulajdonképpen már ez sem lep meg. Aztán még az is kiderül, keres valakit. Oké, de kit? Vagy most barkóbázunk? Már épp ellépnék tőle, mert hát semmi sem indokolja, hogy ennyire közel tartózkodjunk egymáshoz, amikor is meghűl az ereimben a vér. Telibe kaptam, amit felém küldött. A pupilláim kissé kitágultak és a szívem is ugrásszerűen kezdett el gyorsabban kalimpálni, de ezeket leszámítva, nyugton maradtam. Most már nem kellett találgatnom, tudtam, hogy nem bírnék el vele, ha a torkomra pályázna. De talán nem erre készül. Remélem, hogy nem erre készül... Szavai hallatán felfogtam, hogy a szórakozás alatt nyilván nem azt érti, hogy a zenére fog lötyögni ittasan. Elhajoltam tőle, hogy a szemeibe nézhessek, egy pillanatra a farkasa szemeibe, és csak ezután szólaltam meg. - Kit keresel? - ez koránt sem jelenti azt, hogy segítek is neki. Egy ideig az volt a dolgom, hogy azt hitessem el a férfiakkal, amit el akartak hinni, tehát a képlet egyszerű volt, higgye csak, hogy azt teszem, amit szeretne, közben pedig azt mondok, amit akarok. És remélhetőleg majd elmegy úgy, ahogy jött. Közben a VIP szoba fizető vendégei egyre inkább a párosunk felé pislogott, cseppet sem barátságosan. Elvégre nem azért fizettek, hogy a privát összejövetelükbe belerondítsanak. Bár én most örültem, hogy itt vannak, mert valahol reméltem, ennyi ember előtt csak nem jut eszébe ennek a hímnek itt, hogy olyasmit tegyen, amire nem akartam gondolni, hogy megtenné.
Ugyan az a képlet. A modern nőkkel egész egyszerűen nem lehet úgy bánni, ahogy a régiekkel. Azok legalább pontosan tudták, hogy hol a helyük, a maiak pedig mindig igyekeznek sokkal többnek és keményebbnek mutatni magukat, mint amilyenek valójában. Így hát, csak egy fejcsóválással veszem tudomásul, hogy ez a vöröske is csak egy újabb példánya a sztereotípiáknak. Borzasztó, de komolyan. De legalább a kettőnk közt lángoló szerelem kétoldalú. És egyébként is, biztos vagyok benne, hogy nem is tud táncolni. Az "oltására" felciccenek. Nem érti ez a nő a viccet... Én pedig baromira nem szeretem, ha hülyének néznek. Pontosan tudom, hogy ez egy diszkó, és azt is, hogy úgy általában a VIP szolgáltatásokért fizetni kell. Az utóbbihoz annyit tennék hozzá, hogy egyáltalán nem érdekel. - Szarok rá, a sörömet is kifizettem, és fogadni merek, hogy a tripláját is ki tudnám csengetni annak, amit a tisztes vendégeid ma itt hagynak. Ne ragadjunk le a részleteknél. Vetem oda mintegy sértődötten. Oké, ahogy körbenézek az ittenieken, aláírom, hogy nem úgy nézek ki, mint aki akár csak öt dollár vagyonnal is rendelkezik, de ettől függetlenül nem az ma a menő, hogy ne ítélj külső alapján? Mondjuk leszarom, felőlem mindenki azt gondol, amit akar, én köszönöm szépen jól vagyok így is. Ahogy felkelek a nőstényhez, ő pedig automatikusan kihátrál, csak egy gunyoros fintorra húzom a szám, miközben megkóstolgatom a farkasommal együtt. A nyelvemen érzem, miként kezd hevesebb ritmusra váltani a pici szíve, bár a helyzet abszolút nem tölt el elégtétellel. Megszoktam, s mintegy el is várom ezt a fajta hozzámállást. Főleg egy nőtől. Egy nőtől, aki ilyen kicsi és jelentéktelen. Olybá tűnik, hogy megértette a feltételeimet és a játékszabályokat. Bár egyelőre csak egy egyszerű kérdést tesz fel, mégis hajlik afelé, hogy információt adjon ki. Pazar. A tekintetem egy ideig csak a másikét fürkészi, mert már látom is benne az áldozatot, a reszketeg őzgidát, akit reggelire megettem. Aztán olyan szájmozdulattal, mintha csak egy fogpiszkálót rágcsálnék, félrenézek a társaságunk felé, majd érceset sóhajtok. - Megér annyit a renoméd, hogy elvonulj velem egy kevésbé zsúfolt helyre, vagy inkább kidobatod őket? - bökök a fejemmel a helyiség eredeti lakói felé - Nem foglak bántani. Mert ugyebár nem ez volt benne az általam kínált feltételekben. Ha nem működik együtt, annak ő legfeljebb közvetve fogja meginni a levét. Hjaj, de bonyolult az élet.
Azt hiszem ez nem lesz egy egyszerű menet. Mondjuk a problémás alakok sosem azok, de ez most részlet kérdés. Egyelőre azt kellene elérnem, hogy elmenjen innen, legalább ebből a szobából szépen és csendesen, mintha csak egy kulturált lény lenne. Mondjuk utóbbiban eléggé kételkedem... Általában nem szoktam a külső alapján ítélni. Általában. Azonban vannak olyan esetek, amikor én sem tudok elvonatkoztatni, és ez itt egy pont ilyen eset volt. Nem csak a megjelenése, hanem a megnyilvánulási is egyértelművé tették számomra, hogy ez alkalommal nyugodtan ítélhetek a külső alapján is. Csak azt tudnám, hogy az ilyen egyedeket vajon honnan szalajtják? Vajon a Balkánról...? - Oké, én megértem, ha te teszel rá, de én sajna nem. Na ezt a problémát kellene megoldani. Ezt pedig örömmel hallom, válassz egy másik napot és a bérleti díj fejében élvezheted a kényelmét. Ilyen egyszerű. - és még mindig ott volt a letörölhetetlen mosoly az arcomon. Mondjuk már nem sokáig. Ezek szerint új játékszabályok lépnek érvénybe, és már korántsem az a legnagyobb gondom, hogy a hím zavarja a vendégeimet. Egyre kevésbé, pontosabban, egyáltalán nem tetszik a helyzet, de nem tehetek mást, minthogy belemegyek, főleg, ha nem akarok semmi olyat, aminek még a gondolata is ijesztő volt számomra. Álltam a tekintetét, habár legszívesebben kifordultam volna a szobából. De ezt több okból kifolyólag sem tehettem meg, hát maradtam. Fogalmam sincs ki után akar érdeklődni és ami azt illeti, remélem, hogy nem ismerem. Nem tudom mit akar attól, akit keres, szóval az lesz a legjobb, ha adom a buta, tudatlan nőstényt. Ezt amúgy is szeretik a hímek kinézni belőlünk, és én abszolút készen állok arra, hogy besimuljak az általuk oly szívesen hangoztatott sztereotípiába. Kérdésére nem válaszoltam azonnal. Nem feltétlenül hajlok arra a gondolatra, hogy kettesben maradjak vele. - Ezt azért nem teljesen hiszem el neked. - előbb a második mondatára feleltem, mert még mindig nem tudom, hogy mit mondjak. Nem akartam, hogy bármi olyat tegyen, amit nem kéne, de nem is akartam vele négyszemközt maradni. Próbáltam a perc törtrésze alatt dönteni, de a hezitálásomra végül nem én tettem fel a pontot. A társaság ugyanis elunta, hogy a nyakukon vagyunk és hangosan közölték elégedetlenségüknek hangot adva, hogy kérik vissza a foglalásuk árát és elmennek máshová. Mivel mást nem tehettem, hogy sűrűn elnézést kérve biztosítottam a társaságot arról, hogy visszakapják az utolsó pennyjüket is. A kis közjáték után újra a hímre figyeltem, habár cseppet sem örültem ennek a fejleménynek. - Azt hiszem maradhatunk itt is. - elvégre nem maradt más lélek a helyiségben rajtunk kívül. Én pedig féltem, még szép, hogy féltem, minden okom megvolt rá. Ennek ellenére állom a tekintetét és maradok, ahol vagyok, hogy essünk végre túl ezen az egészen.
- Hűha, vigyázz, mert ez bonyolult. Te megérted, hogy én teszek rá, te nem teszel rá... Én meg arra teszek még, hogy te nem teszel rá. Szóval, ahelyett, hogy ilyen agytrösztök módjára jól megdumálnánk, hogy én kábé mindenre szarok, te meg nem, oldd meg a szitut egyedül, mert... Bármilyen meglepő, én arra is teszek, ha nem takarodnak ki, és meg kell öljem őket azért, mert olyat hallanak, amit nem kéne. Nem is tudom, hogy az általános női hülyesége vagy ez az ál-béketűrő hozzáállása kezd jobban idegesíteni, amiről mindketten tudjuk, hogy csak azért van, hogy húzza az időt és megpróbáljon egy olyan patthelyzetbe kergetni, ahol megadom magam. Nem tudom, hogy kezdi-e sejteni már, hogy ez utóbbi szitu nem hogy nem létezik, de már a gondolata is halva született. Jah, a következő megszólalásából ítélve pontosan sikerült felmérnie a helyzetet. Mondjam azt, hogy okos kislány? Még véletlenül se. Így is tovább tartott vele megértetni, mint egy szopós csecsemővel. Aljasul mosolyodom el, holott kivételesen tényleg nem terveztem bántani vagy éppen erőszakkal elvenni azt, amire szükségem van. Ergo valóban nem fogom bántani, ha úgy látom, szebben dalol, mint a reggeli pacsirta a szemétdomb felett. - Nem érdekel, hogy mit hiszel. Zárom rövidre a témát, aztán kihasználom az alkalmat, és lelépek újabb sört bontani, amíg a vöröske az elégedetlen vendégeivel trécsel. Mivel ez hosszabb és unalmasabb a vártnál, így kényelmesen visszaülök a falnál húzódó kanapészerű cuccra, aminek nem tudom a nevét, és iszogatok csendesen, egészen addig, amíg a nőstény oda nem libben hozzám, és közli, hogy akkor akár itt is maradhatunk. Nem megmondtam, hogy mindig megkapom, amit akarok? - Pompás. - kortyolok, aztán meglapogatom az üres helyet magam mellett, hogy ugyan már, csüccsenjen csak le szépen, kurva szar, hogy felfelé kell néznem rá - Szóval mondom tömören, hogy megértsd. Egy hímet keresek. Különleges ismertetőjele az, hogy kopasz. A nevét nem tudom, de van nálam valamije, amit szeretnék visszaadni, de annál sokkal nagyobb, hogy mással küldessem el. Nem sokat tudok róla, csak hogy magas, nincs haja és macskát tart. Meg hogy egész jó a zenei ízlése. Apropó zenei ízlés, fogadni mernék rá, hogy magyar származású. Már ami a lopott kocsiban talált CD-ket illeti. Mondjuk nem tudom, hogy ez a nő tudja-e egyáltalán, hogy mi az, hogy magyar, vagy hogy hol van Magyarország. De errefelé egészen kevés magyarral találkoztam, pedig hogy meglepődne a kis kopsz! Ha ezt előbb tudom, magyarul küldöm el a kurva anyjába zabot hegyezni. - Ennyi. Mindvégig látványosan visszavettem, már ami a hanghordozásomat illeti. Az, hogy hazudok... Nem hiszem, hogy megérzi. A kocsiját már rég eladtam, így ha akarnám, se tudnám neki visszaadni.
Azt hiszem kettőnk körül ő kezd el jobban túrázni azon, hogy kit mi érdekel és nem én. Mindegy, végighallgatom a litániát, de nem fűzök hozzá semmit. Eszem ágában sincs feldühíteni valakit, akiről alig tudok valamit, főleg, hogy azzal pontosan tisztában vagyok, én mire vagyok képes. Vagy inkább mire nem. Ezt azonban megtartani szándékozom magamnak, lévén, hogy rajtam kívül senkinek semmi köze hozzá. Pontosabban rajtam és Jessen kívül. Jesse... Fogalmam sincs mi lesz ennek az estének a végkimenetele, de semmit jót nem jósolnék magamnak azután, hogy egyértelművé tette, hogy kaptam némi ízelítőt... belőle. Mosolya cseppet sem olyan, amitől egy kicsit is jobban érezném magam, de gondolom nem is az a célja vele. Hát... ha épp rám akarta hozni a frászt, akkor tökéletes úton haladt. Már frászban voltam. Fogalmam sincs miért, de tulajdonképpen örülök neki, mikor arrébb tántorog és közben kivonulnak az emberek a helyiségből. Bár azt hirtelen nem tudom eldönteni, hogy melyik a jobb, az, hogy most kettesben maradok egy nálam nyilvánvalóan erősebb és öregebb farkassal, vagy az, ha maradtak volna és megmaradt volna az a halvány szikrányi remény, hogy talán nem rendez nyíltan semmi olyat, aminek a vége egyértelműen vér, fájdalom és egyéb ehhez hasonló dolgok. Hiába lapogatja a helyet maga mellett, maradok ott ahol vagyok, szépen a helyemen állva, azért nem vagyok akkora, hogy olyan nagyon felfelé kelljen néznie, nem mintha azt figyelném, hogy neki mi a kényelmes. Végighallgatom, hogy mit regél és kit keres. Majd veszek egy mély lélegzetet. - Nem tetszenek, akiknek nincs hajuk, ezért nem ismerkedem velük. - és akkor ez így nem volt hazugság, hiszen tényleg jobb szeretem, ha egy pasasnak van haja. Az pedig, hogy Balázsra gondolhat ő, egy egészen más dolog. - Macskatartót sem ismerek. - se embert, se farkast és volt annyi eszem, hogy azt mondtam macskatartó farkast nem ismerek. Az, hogy hímnek nevezte még koránt sem biztos, hogy valóban farkast takar. - Magyarokat pedig végképp nem. - őszintén szólva halvány fogalmam sincs, hogy Balázs honnan származhat. A neve hangzása valami balkáni lehet, de tényleg nem tudom. Azt hiszem talán egyszer jártunk Jessevel Magyarországon, és az sem mostanában volt. Nem vagyok járatos a magyar nevekben és simán lehet, hogy Balázs is álnevet használ, mint sokan mások. Tulajdonképpen semmi sem volt hazugság abból, amit mondtam és remélem, hogy ezzel rövidre is zárjuk a kis intim együttlétünket. Bár ebben kezdek egyre kevésbé hinni...
Nem ül le? Hát oké. Nem fogok rajta megsértődni, ha annyira igényelném a közelségét, már rág kivittem volna a vállamon hátra a kukák közé, és gondoskodtam volna a dolgokról. Vesz egy mély levegőt és szinte hallom, miként pörög az a kevéske fogaskerék a fejében. Elképzelem az agyát, és a körülötte hálóként tekergőző ereket, ahogy vészterhesen lüktetnek azért, mert fogalmuk sincs, mit és hogyan reagáljanak. Pedig én csak kérdeztem valamit... Minden esetre a továbbiakban rezzenéstelen arccal hallgatom, és a szünetek közt, amiket a mondatok közt hagy, beleiszom a sörbe. Mindeközben a farkasom képességeit bevetve alattomosan, a félig-meddig leeresztett pajzsom rejteke mögé bújva figyelek, fülelek és szimatolok. Bizonytalanságot, hazugságot keresek, megbicsakló szavakra várok, megremegő tónusért hallgatózom. Az utolsó kijelentésénél hümmentek egyet, leteszem a földre a sörömet, rácsapok a combjaimra, majd ezzel párhuzamosan felegyenesedek. - Hát, azt nem mondom, hogy lenyűgöztél, de oké. Vettem. Még bólintok is mellé, aztán afelé a nagy üvegajtó felé veszem a ráérős lépteimet, amelyiken bejöttem, s amelyiken szinte pillanatokkal ezelőtt távozott az embertömeg. A kezem a kilincsre fektetem, aztán már tényleg csak valami rajzfilmes "csilingelő" effekt hiányzik, amikor visszafordítom a fejem és a szemeim újfent borostyánszínben villannak a nőstény felé. - Azonban van itt még valami. Teszem hozzá kisebb szünetet hagyva a hátratekintésem után, majd a kilincset elengedve még visszafordulok, hogy megnézzem az üvegajtó túloldalán lévő tömeget, akik szerencsére nem igazán foglalkoznak velünk. Sajnos a háttérzaj miatt a döngő léptekkel való visszafordulásomnak semmi jelentősége nincs, azonban a mentális sík golyóálló üvegpadlóján két mellső mancs dobban az emberi lépéseimmel egy időben. Egyenesen a nőstény farkasa fölé magasodva. - A "nem ismerkedsz" nem zárja ki, hogy esetleg az előre megfontolt szándékodon kívül mégis csak akad hasonló kaliberű ismerősöd. Kissé oldalra döntöm a fejem, megadva a nőnek egy nagyjából tíz másodperces gondolkodási időt, amíg még megpróbálhatja kidumálni magát vagy belátni, hogy kissé szar verbális készségekkel rendelkezik.
Azonban ha ebben a rövid kis időben nem hallottam tőle semmit, vagy éppen semmi olyat, ami az ínyemre lenne, akkor ideje volt, hogy emlékeztessem a mi kis egyességünkre. - A "nem foglak bántani" ígéretem addig tart cicám, ameddig nem baszol át, és egyenes vagy velem. Ugye megérted... Aprót morranok, a következő pillanatban pedig farkashoz méltó sebességgel igyekszem a nő közelébe kerülni, szemtől szembe nekipréselődni, a jobb kezemmel pedig a háta mentén felnyúlni a hajába; belemarkolni, majd pedig hátra rántani. Ha sikerül felvenni ezt a testhelyzetet, gurgulázó morgással vegyesen hajtom oda a fejem a nyakához, mint valami elbaszott Tvájlájtvámpír és olyat teszek, aminek egész biztosan nem fog örülni. Ha tudnám, hogy a következő mozdulatsorral valami szentet és tökéleteset szentségtelenítek meg, talán már jóval hamarabb megtettem volna.* Igyekszem stabilan tartani, mialatt a nyakába marok és egy darabon feltépem a húsát a vállához közel. Ahogy a vére a nyálammal keveredik, az energiáim intenzíven kezdenek el kibontakozni a pajzsom alól. Nem tépem ki a húsát, csak a vére kell. Egy kortyot nyelek, egy másikat pedig még a számban tartok, amikor végül eleresztem. A számban maradt vérét pedig egyenesen a nőstény arcába köpöm. - Szóval... - folytatom kissé ziháló hörgéssel, miközben az államról egész mutatósan csurog a nő vére - Ismersz egy szájbakúrt Kopasz farkast, vagy nem? Senki nem mondhatja, hogy nem próbáltam szépen. Ő hitte azt, hogy elbeszélhet mellettem, szóval minimum kvittek vagyunk.
Nem hazudok. Szándékosan nem. Egy időben az volt a munkám, hogy azt hitessem el másokkal - férfiakkal - amit el akartak hinni. Ez a hím pedig azt akarta, hogy mondjam el, amit tudok arról, amiről, vagyis inkább akiről kérdezett. Csakhogy amikor még könnyedén és minden gond nélkül öntöttem azt az illúziót másokra, hogy amit mondok - és teszek - az valóság és nem hazugság, még bőven ember voltam és nem farkas. Az pedig egy egészen más kérdés, hogy mennyire is maradtam emberi, nem ide tartozik. Nem akartam azt kockáztatni, hogy rájön arra, nem mondok igazat, ezért inkább azt az utat választottam, hogy (fél)igazságokat adtam válaszok gyanánt. Tényleg nem szoktam kopaszokkal ismerkedni. Nincsenek előítéleteim velük kapcsolatban, nem erről van szó, egyszerűen csak eleve férfiakkal nem nagyon ismerkedem, maximum akkor, ha Jesse ismerősei az illetők. Alig van pár olyan személy az életemben, akiket ő ne ismerne. A többi pedig... Tényleg nincs olyan a közelemben - vagy nem tudok róla - aki macskát tartana, vagy magyar lenne. Tehát tényleg nem hazudtam, noha igazat sem mondtam. És ebbe nem lehet belekötni. Hittem én. Mikor a combjára csap és felpattan ültéből, hátrálok egy lépést, lévén halvány fogalmam sincs, hogy mit akar, a mozdulat pedig ösztönös. De végül aztán megszólal, bólint és elindul az ajtó felé. Hurrá! Már épp szeretném magam abba ringatni, hogy elmegy és megúszom én is és a disco is mindenféle egyéb atrocitás nélkül. De nem így történt. Nagyon nem. - Mi? - nem, nincs semmi. Ne legyen még valami, amikor már majdnem kint volt, amikor már majdnem elment... Mikor megszólal és rám néz, a farkasa tekintetét látom. Ez pedig nem jelent jót. Nagyon nem. Elindul visszafelé és érzem, ahogy a félelem vasmarokkal gyűrűzik a torkom köré, hogy aztán rászorítson. Farkasa az enyém fölé magasodik és bár ő nem egy agresszív vagy vehemens nőstény, azért nem hódol be mindenkinek, még akkor sem, ha pontosan tudja, látja, érzékeli, hogy valószínűleg a másik fél fogára sem lenne elég. Szavai nyomán jeges folyam szalad végig a gerincemen lefelé. - Mondtam, hogy nem ismerkedem velük. - próbálom ezzel rövidre zárni a dolgot, de azt hiszem nem sikerül. Vagyis rögtön kiderül, hogy nem sikerül...
- Nem basztalak át! - védekezem kissé erőtlenül, mert hát még mindig tartom magam ahhoz, hogy nem hazudtam. De azt hiszem erről nem egyezik a véleményünk. A következő pillanatban már előttem van, hozzám préselődik és a félelmen kívül utat tör magának bennem az undor az érintésétől. De ez csupán csak egyetlen pillanatig zavar, egészen addig, amíg a hajamba nem nyúl és fájdalmasan hátra nem ránt. Fájdalmas nyögés szalad ki a számon és a kezéhez kapok az egyik kezemmel, míg a másikkal próbálom magamtól eltolni. Amikor a hímre nézek a szemeim olvadt aranyba fordulnak. Zihálva veszem a levegőt és igyekszem szabadulni a szorításából, egyelőre úgy tűnik teljesen sikertelenül. Harapása fájdalmas, aminek hangot is adok és noha nem sikoltozom, mint egy elcseszett horrorfilmben, azért elég egyértelmű, hogy nem élvezem a dolgot, sőt! Kis fázis késéssel ugyan, de mondhatni reflexből emelkedik a térdem - ha már nem tudom magam a szorításából kicibálni -, és a farkasom gyorsaságát és erejét használva igyekszem tökön rúgni, nagyjából akkor, amikor a saját véremet köpi az arcomba. Azon egyelőre nincs időm gondolkodni, hogy a harapása nem csak annyit jelent, hogy megtette és kész, arról nem is beszélve, hogy a véremből kortyolt. - NEM! - válaszolom és nem érdekel, hogy hangosabban sikerül ezt a rövid szót kiejtenem. Ha sikerült a rúgás, akkor igyekszem kiszabadulni a markából, bár fogalmam sincs, hogy mekkora erő lakozik benne, képes-e elviselni a fájdalmat altájékon és egyszerre megtartani engem.
- Nem, hát persze, hogy nem... ..ismerkedik velük. De a kérdésem továbbra sem az volt, hogy szánt szándékkal hány kopaszt próbált meg a vörhenyes hajzuhataga alá temetni, tehát ezzel sem voltam kisegítve. És ami azt illeti,ő sem. És nem, hát persze, hogy nem baszott át. Csak terel és megkerüli a válaszadást. Igazság szerint innentől kezdve tökéletesen felesleges bármiféle olyan reakciót várnom tőle, amiben elismeri az ellenkezőjét. Ahhoz túlságosan is kerülgeti a forró kását, hogy ne ismerne egy Kopaszt. Természetesen ez nem kell, hogy egyből azt jelentse, hogy ő az, akit keresek. Nyilván félti a faszi irháját már jó előre, függetlenül attól, hogy tudatában lenne bármelyikünk is annak, hogy egy azon farkasról beszélünk. A kis előadásom során érzem, hogy miként ficánkol és ébredezik benne a szörnyetege, az a naiv kis szobacirkáló. Ha azt hiszi, hogy ő majd meg tudja védeni a ezt a vörös porhüvelyt, akkor kurvára mellélőtt. Engem egy pillanatig se zavarna, ha nagyközönség előtt alakulna át - vagy esetleg én, ha arra kerülne a sor. Az megint más kérdés, hogy ő miként vágná ki magát a helyzetből. A szorításomból nem engedek, sőt. Minél jobban kapálózik, én annál erősebben igyekszem tartani, mígnem fel nem üvölt és nem lendíti a térdét a farkam felé. Csodálatos, komolyan minden nő ilyen formában szeretné csak megismerni a királykobrát? Micsoda huszonegyedik századi igények. Mindeközben megtölti a számat vérén kívül a pulzáló félelme és a nyilvánvaló, pofátlan hazugság bűze, amit annyira nem szeretek. De mivel már elengedtem, így esélyem sincs arra, hogy esetleg reflexből eltörjem a gerincét. A fájdalom mély hörgést szakít fel belőlem, de ez éppen arra elég, hogy némileg összeránduljon az alhastájékom. Ennél sokkal durvább dolgokat is átéltem már a háborúk során és az orosz maffiának hála, szóval nem fog meghatni egy kis zacsipacsi. Ettől függetlenül reflexből lendítem meg a karomat, hogy ha elérem, egy fonákossal nyaljam képen ezt a ribancot azért, amiért vette a bátorságot és tökön térdelt. Nem csinálok belőle nagy ügyet... - Jó... - morgom neki oda eszelős vigyorral, aztán közelebb lépve röhögök a képébe - A következő kérdésem az, hogy hol találom azt a Kopaszt, akit nem ismersz... Lehet, hogy inkább a nevét kellett volna megkérdeznem? Meglehet. De azzal nem sokra megyek, tekintettel arra, hogy én sem az igazi nevemet használom, és megtehetjük, hogy mindenkinek másképpen mutatkozunk be. Mindeközben megkísérlem a vállánál fogva megragadni és maradásra bírni. - Ne akarj most azonnal meghalni, hidd el, nekem nem nagy ügy, legfeljebb megkeresem máshogy a kedves barátomat. Szóval... csak nyugodtan. És higgadtan... Ha sikerül megragadnom a vállánál, úgy a másik szabad kezem mutatóujján ízléses karmot növesztek. A hegyét a nőstény torka alatti mélyedésbe vájom, úgy fél centi mélyen, és finom, lassú mozgással kezdek neki a mellkasa felszeletelésének. Ahogy beszélek, és sikerrel jártam, igyekszem egyre lejjebb haladni egészen a dekoltázsáig, majd a bal melle vonalán szakítva fel tovább a bőrt. Ha esetleg nem működne együtt, megállítom az ujjam és apró, de jelentőségteljes nyomást gyakorolok befelé a húsába, a szíve tájékán.
Érzem, ahogy a meleg vérem végigfolyik a nyakamon le, egy része a hátam felé veszi az irányt és úgy itatja át a ruhámat, a másik része pedig előre folyik rajtam és aztán elveszik valahol a ruhám dekoltázsában. És azt is érzem, hogy betalál a rúgásom és elenged, én pedig hátralépek. Kezem automatikusan a nyakamra teszem, belenyúlok a saját vérembe, és a seben tartom a kezem. A szívem hevesen dobog, zihálva veszem a levegőt és ezernyi gondolat cikázik a fejemben. És egyik sem túl szívderítő. Próbálom kitalálni mennyi esélyem van arra, hogy őt megkerülve húzzam el innen a csíkot, de rájövök, hogy szinte semmi. Még a gondolat végére sem érek, mikor képen talál a keze, én pedig a lendülettel - és az ütéstől is nyilván - elfordítom a fejem. Felrepedt az ajkam. Csodás. Ez a fájdalom azonban elhanyagolható az iménti harapáshoz képest. - Mondtam, hogy nem ismerek ilyeneket, fogalmam sincs! - szűröm a szavakat halkan és a számban érzem a vérem fémes-sós ízét, az ütésétől sikerült összeharapnom a szám belsejét. Hiába léptem hátra megint megragad, én pedig újfent próbálok szabadulni tőle. Mindkét kezemmel próbálom eltolni magamtól, és ahogy meglátom a karmát, csak annál jobban ficánkolok a szorításában. Nem akarok most meghalni, eszem ágában sincs, de Balázsról sem adhatok ki... semmit. Ha bármit elárulok, vajon mennyi ideig tart majd, amíg Balázs szétkap? És akkor most mérlegeljek, hogy melyiket szeretném jobban, hogy ez a fickó itt legyen az, aki ízekre szed, vagy a saját falkatársam?! Karmát belém mélyeszti én pedig szűkölve nyüszítek fel, emberi kétségbeesett hangokat is hallatva. Könny gyűlik a szemembe, hogyne gyűlne, hiszen baromira fáj, amit csinál, szakítja, tépi a bőrömet, lassan. Kezem az övé után kap, hogy megpróbáljam eltolni magamtól, hogy véget vessek ennek az egésznek, csakhogy nincs bennem akkora erő, hogy sikerrel járjak. - Hagyd abba! Fogalmam sincs! Nem tudom! - a hangom rémült, páni félelem van benne. Halvány gőzöm sincs arról, hogy hol van jelenleg Balázs. Van valami barátnője, de semmit sem tudok a csajról, lehet nála is, lehet a Hotelben is, vagy ki tudja? akárhol máshol is. Nem ismerem annyira, hogy tudjam, ismerjem az időbeosztását, a napirendjét, vagy a szokásait. Nem tudom, hogy hol lehet. Ahogy a karma egyre mélyebben hatol a mellkasomba, a szívem tájékán, csak még jobban megrémülök, farkasom pedig ki akar törni. Kezeimen megnyúlnak a karmok, egyikkel még mindig a hím karját próbálom eltolni, a másikkal azonban elengedem a mellkasát, amit eddig próbáltam ellökni magamtól és lenyúlok vele kettőnk között. Megint a farkasom erejét és a vérvonalam gyorsaságát hívom segítségül és ott marok belé tövig, ahol tudok - ha egyáltalán tudok -, a hasfalába, vagy az ágyékába, jelenleg nem tudom pontosan hová. Szabadulni akarok és a sarokba szorított kutya is visszamar, noha egyértelmű, hogy nem tartana sokból ennek a hímnek, hogy az életemet vegye. Ha meghalok most, legalább nem adtam magam olcsón, nem tartana sokból marokra szorítanom a kezem és kihúzni belőle, amire rászorítok. Belehalni nem fog, de talán nem öt percig okozna kellemetlenséget neki a dolog. Egyelőre azonban nem teszek ilyesmit, még remélem, hogy úgy megy el, ahogy jött és életben maradok. Jessere gondolok és most megadnék azért bármit, ha mellette lehetnék. - Eressz el! Nem tudom, hogy hol van, akit keresel! - suttogom halkan még mindig rémülten, és a másik szemeit kutatom. Tényleg fogalmam sincs, hogy merre lehet az a kopasz, akit ő keres.
Ha akarnám, se tudnám szebben mondani, hogy kibaszottul és kurvára elegem van ebből a helyzetből. Nem vagyok én ám türelmes fickó, még ennyire sem, mint amit most produkálok. Azonban azt kár lenne tagadni, hogy a szörnyetegemet sokkal jobban táplálja az a félelem, ami a nőstényből árad, mint a nagyvadak halálfélelme vadászatkor. Egy fajtárs, egy farkas kiszolgáltatottsága alapvetően sokkal többet képes adni, mint valami olyan lényé, ami eleve halálra született. Ebbe a gondolatba merülve vájok egyre mélyebbre és mélyebbre a szuka mellkasán. Roppantul idegesít az esztelen ficánkolása, lenézem és megvetem, hogy ennyi tartás nincs benne, és képtelen fékezni önmagát és a farkasát is egyaránt. Hogy mit beszél, az már teljességgel lényegtelen. Nem fog tágítani, a nyolcadik fenyegetésem után is ott tartanánk, hogy mellébeszél, hogy megpróbálja addig csavarni a szavakat, amíg kitér a kérdésem elöl és mégis úgy érzi, hogy válaszolt. Pedig kurvára nem. Nem vagyok egy hiperintellektuális faszi, azért teljesen hülye sem. Ösztönlény vagyok, egy vad, egy állat, aki pontosan tisztában van azzal, miként viszonyulnak hozzá és képes mindenkit a lehető legaprólékosabban atomjaira szedni, képletesen és a gyakorlatban egyaránt. A szemeim összeszűkülnek, a sebességének és talán egy kissé az én hanyag indulataimnak hála a veszett dög karmai mélyre hatolnak a gyomrom tájékán. Összeszorított fogakkal tűröm és fogadom be a fájdalmat. Mert ez vagyok, ebből állok össze és ebben teljesedek ki, de odáig emelett a nőstény mellett akkor se jutnék el, ha mozgásképtelenül hagynám, hogy azt tegyen velem, amit akar. Néhány pillanattal később érzem, hogy némi gyomorsavval egybekötve felbucskázik a vérem a nyelőcsövemet a nőstény okozta sebesülés nyomán, s mint percekkel ezelőtt, ezt az adag savas-nyálas vért is az arcába köpöm, a többi pedig az államon folyik lefelé és szennyezi be mindkettőnk ruháját. Megtorlásul nem teszek mást, csak rászabadítom a tarka balkán fenevadat, és meglovagolom azt a rettegéshullámot, amit felém áraszt. Szerencsémre vagyok annyira erős, és ő van annyira jelentéktelen porszem, hogy minden bizonnyal sikerrel járjak. - Akkor most edd meg, amit odaszartál a szőnyegemre. Morgom bele a pofájába, és a szörnyetegemmel megragadom az övét, erőszakosan előcsalogatva belőle azt, amit már így is alig képes magában tartani. Alakváltásra kényszerítem, magamhoz hívom, s most nem a behódolás a cél, hanem a megtörés és az azzal járó tehetetlenségérzet. Hogy nem tehet semmit. Át fog alakulni itt, a nagyközönség előtt. És ha egyszer eljön az a pont, hogy megérzem, hogy nyert ügyem van, nem teszek semmi egyebet, mint az átalakulás közben vergődő testet felkapom és nemes egyszerűséggel elhajítom. Neki a VIP részleg üvegajtajának, hogy azt áttörve a tömeg közepén landolhasson...
//Öööö, azt hiszem, hogy MOST kellene valami Őrzőnek jelezni xD//
Érzem ahogy a húsába mélyednek a karmaim. Azt is, hogy ennek azért már nagyobb hatása van, mint a tökön rúgásomnak. Lehet lejjebb kellett volna nyúlnom, talán ha kasztrálom - úgy caklipakli minden kilógó részét - annak még nagyobb hatása lett volna. De ez most tulajdonképpen lényegtelen, ott hatoltam belé, ahol tudtam, és ennek következtében még egy adag vért kapok a képembe, némi gyomorsavval is. Összeszorítom a szemeimet, mást amúgy sem nagyon tudnék tenni. Farkasát rám szabadítja, félelem és rettegés szorítja össze a gyomromat és a torkomat, jéghideg borzongás szaladgál a gerincemen fel és alá, én pedig tényleg kezdem azt hinni, hogy ennyire szerződtettek, és hamarosan véget ér életem showja. Hangja csak távoli morajlásként tolul az elmémbe, nem tűnnek fontosnak a szavai, vagy az értelme, az amit a tudtomra akar hozni. Farkasával áll szemben az enyém, az aprócska nőstény, ami a részem, aki én magam is vagyok. Megragad és aligha tudnék bármit is cselekedni, azért igyekszem ellenállni, teljességgel sikertelenül.Úgy rántja ki belőlem a szörnyeteget, hogy annak ha bármiféle gyenge gátat is tudtam szabni, olyan könnyen söpörte el a hím, mintha sosem létezett volna. Megadom magam az elemi erőnek, a metamorfózis könyörtelen erejének, és a fekete szálakkal tarkított vörös bundásom kitör, miközben azt érzem, hogy ebben a kiszolgáltatott pillanatban megragad a másik, majd elhajít. Minden gyengeségem ellenére a váltásom nem tart sokáig, pont annyi ideig, mint egy velem egyidős másik farkasnak is, és mire a testem ezernyi szilánkra töri az üvegajtót, már a bestiám bundája mögé rejtőzöm. Tompa és hangos puffanással érek földet, ami nem hallatszik az állandó zajban, ami zeneként szolgál a discoban. Emberek tömege riszálja magát a stroboszkóp villanó fénye alatt, először csak azok vesznek észre, akiket elsodortam magammal és azok, akik mellett landoltam. Tudatomat meg tudom tartani, a bestia ugyan kint van, de ettől még nem érzek fene nagy késztetést, hogy bárkire is rátámadjak, illetve, ha érzek is, azt most teljességgel uralom. Körbenézek és a villódzó fényben nekem is nehéz felmérni, hogy mi van körülöttem, hát még az embereknek, akik azt hiszem előbb megrökönyödéssel bámulnak, nem értve, hogy mi történt az előbb. Teret hagynak nekem, gondolom nem emberbaráti, vagy farkasbaráti érzésből, hanem, mert ez a természetes reakciójuk. Most hálát adok az égnek a rengeteg filmért, amely feldolgozza a mítoszunkat, és olyan magasra emeli az ingerküszöböt, hogy nem akarnak azonnal nekem esni, ahogy megpillantanak. Vannak talán olyanok, akik ez első megdöbbenés után valami rációt keresnek, talán ez a szórakoztatás része, talán ez a szőrös állat (én) nem mást, mint egy jelmezbe bújt valaki, vagy talán nem jelmez csak valami trükk, esetleg gépezet. Mindenesetre még ott fekszem a földön és jelenleg halvány fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Csak azt tudom, hogy bajban vagyok. Marha nagy bajban...
A szuka (szukácska...) bundája éppen ugyan olyan csirkepörkölt színű, mint amilyen a haja. Jó, az ilyen villódzó fényekben a kutya se mondaná meg, hogy árnyalataiban mennyi az eltérés, de engem ez most nem is kell, hogy foglalkoztasson. Ahogyan az sem, hogy ezentúl mi lesz a sorsa ennek a helynek, az ittlévő embereknek és a nősténynek, akinél a szép szóval semmit nem lehet elérni. Csak repül, az üveg törését csak azért hallom, mert farkas vagyok, de a hangeffektre még senki sem fordította felénk a fejét. Azok viszont, akiket ledózerolt, már annál inkább. Őrült vigyor szalad a számra, kivillantva szinte a teljes fogsoromat, mely fehérségét most a vérkeverék színezi feketére a diszkólámpák fényében. Én a helyében amint lehet, visszaváltoznék emberré, hogy minél kevesebben lássanak. Az, hogy ő meg még mindig ott fekszik a tömeg gyűrűjében, mint egy béka, újfent szánalommal tölt el. A zene nem állt le, még senki nem sikít, s ha mégis erre vetemedne valaki, akkor se jutna messzire. A stroboszkóp megállás nélkül villog, ahogy a többi színes lámpa is. Nem pazarolom az időt arra, hogy elkezdjek a saját sebemmel foglalkozni. Feszít és szúr, de nem vagyok punci, majd otthon rendbe teszem magam, elvérezni nem fogok, az fix.
Kissé megrázom a fejem, majd elindulok azon az úton, amit a kisasszony volt olyan kegyes betörni előttem. Az üvegszilánkok még apróbb morzsákká préselődnek a bakancsom talpa alatt. Hirtelen megállok, mert eszembe jut, hogy nekem még van egy rekesz söröm, legalább útravaló legyen nálam, ha már ilyen szarul alakult az este. Visszatrappolok, lehajolok egy üvegért, aztán újfent megindulok kifelé, ha van lehetőségem, akkor úgy, hogy átlépjek a földön fekvő farkas teste felett. Ez az este egy kalap szart sem ért, és inkább emiatt vagyok zabos, mintsem azért, mert felbolydulást okoztam ezzel bárkinek. Nem az én dolgom megnyugtatni az ideggyenge prédákat, ha esetleg összehugyozzák magukat. Kifelé menet a bejárati ajtó felett kiszúrok egy kamerát. Normális esetben egy normális ember biztos ideggörcsöt kapna tőle, de én csak felemelem a jobb kezem, s a kitartott középső ujjammal díszítve mutatom meg az arcom bárkinek, aki nézi ezt az elbaszott Big Brothert. Ezzel a mozzanattal tervezek kilépni a friss, esti levegőbe, ahol a benti zajok már csak tompa basszusként érhetnek utol.
//Kockadobás: Rose farkasának szemtanúi. Dobás száma x 5 ember látta a farkast a diszkóban//
A hozzászólást Žarko Vaskovic összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Aug. 03, 2013 2:01 pm-kor.
Kezdőlap
//
