Amióta az a "kisebb" harc történt nem szívesen hagyom el egyedül a farkaslakot és Darren bejelentése a két falka összeolvadásáról meg nem is segített továbblendülnöm a helyzeten. Ez most nekem pont a legrosszabbkor jött, de hát én egyelőre senki vagyok ahhoz, hogy beleszóljak az ilyenekbe. Félek nem is kicsit. Nem akarok elbukni, ha arra kerül sor, hogy össze kell olvadnunk a másik falkával. Tudom jól, hogy nem vagyok valami ügyes farkas és van még mit tanulnom nagyon is, de mi van ha elbukom és kitagadnak, vagy még rosszabb? Már egy ideje nem tudok rendesen aludni. Az étel is csak a kölyök miatt megy le a torkomon. Neki köszönhetem, hogy nem a kórházban fekszem alultápláltság miatt. Sajnos hajlamos vagyok a stresszes időben nem enni és nem aludni. Ez vagyok én! James megígértette velem, hogy itt maradok. Még ha el is akarnék menni sem tudnék. Vissza nem mernék menni a családomhoz, mert egy rossz nap és én végzek velük, azt meg sosem tudnám feldolgozni. Igaz iszonyatosan hiányoznak és úgy terveztem, hogy a nyáron meglátogatom őket és a szüleim sírját, de James elfoglalt volt a többiek meg, mondhatni hogy észre sem vettek. Ott van például az esküvő is. Remek partinak indult aztán jött James a piszkálódásával és a fiúk...A fiúknak meg láthatatlan voltam. Mind a ketten csak a másik nősténnyel foglalkoztak. Igaz nem sajnáltam magamtól az alkoholt és táncoltam is egy jót, de azért jó lett volna ha valaki velem tart. De ezen nem akarok ennyit agyalni, így inkább dolgozom. Szinte megállás nélkül vetem papírra, majd gépbe az új terveimet és varrom meg a megrendeléseimet. Igaz nincsen sok, de legalább keresnek és adnak munkát...Meg persze pénzt is! Viszont rájöttem idő közben, hogy ennek a farkasosdinak tényleg vannak jó dolgait. ott van például az, hogy nem kell, hogy télen is befagyjon a seggem. Mindig is utáltam a hideget és sosem tudtam úgy felöltözni, hogy ne fázzak. Jogosan kérdezhetnétek, hogy akkor meg mi a fenéért jöttem Alaszkába!? Higgyétek el ezt én is nagyon sokszor kérdezem magamtól! Így tehát kihasználva ezt a képességemet és, hogy alig mozdulok ki a szobámból még mindig kényelmes nyári ruhákban "rohangászom". A mai napra felhívtam Alexet a szobámba. Készítettem neki egy kis meglepetést és ideje lenne átadnom neki. Tudom a múltkori találkozásunk nem éppen úgy végződött ahogy azt kellett volna, de azóta sok minden megváltozott. Miközben várom a hímet az ágyamon ücsörögve buzerálom a laptopot. Körülöttem az egész ágy, de még a föld is tele van papírokkal. Van amelyik labdaformára össze van gyűrve, de van amin teljes ruhavázlatok is vannak. Nah igen másik rossz szokásom az, hogy ha dolgozom akkor tényleg dolgozom és nem sokat foglalkozok olyanokkal, hogy rendrakás.
A mai napom maga a tökély, Lau ki akart idegelni, de a végén ő kapott idegrohamot, én meg vigyorogtam rajta, és röhögve tűrtem, hogy úgy lógjon rajtam, mint egy karácsonyfadísz. Még nem jött rá, hogy semmivel nem tud kihozni a sodromból, akkor sem, ha éppen rózsaszín szívecskéket varrat minden ruhámra, mert nem érdekel. Szerencsétlen meg amikor rájött, hogy minden húzása hasztalan, olyan szinte kiakadt, hogy utána már azon röhögtem, ahogy pörgött a lakásban, kiugrott az ablakon, visszamászott, és végül tehetetlenségében leült a földre velem szemben, ahonnan el sem mozdultam, míg be nem fejezte a kirohanását. Csak egy pár órám ment rá, de megérte, nem nagyon zavart, hogy őrjöng, felőlem lebonthatta volna a lakást is... egy darabig, viszont a végén csak elértem, hogy elröhögje magát, amikor megkérdeztem tőle, hogy "És most jobb?". Nem terveztem semmit sem a napra, mindig spontán jönnek az ötletek, vagy nem, de most éppen úgy, vagyis a délutánt "táncoktatásra" fordítottam, riszáltuk úgyis-úgyis, és az sem érdekelt, hogy a főnök esetleg átkopog, hogy ne itt tegyük, hanem egészen máshol. Viszont üzenetet kaptam Masakotól, miszerint meghív magához... meglepő, mert ahogy elváltunk utoljára, egyáltalán nem volt barátságosnak nevezhető. Azaz részéről, mert én minek haragudnék rá? Az ő élete, ő dolga, nem az enyém, na de ha meghívott, akkor át is vonulok hozzá, már ha nem vágja rám az ajtót. A folyosón lassan közlekedek, az ajtótól pár méterre megállok, kivárok, és ha nem érkezik a nyílászáró, akkor megközelítem, hogy bekopogjak rajta.
Már egy ideje semmi kedvem barátkozni, ismerkedni a többi farkassal. Valahogy nem érzem úgy, hogy mi a falkához tartoznánk. Oké erre rögtön azt lehetne mondani, de hogy Darren megmentette és segített, de van egy olyan érzésem, hogy igazából csak azért tette mert James kölyke vagyok. Érzem rajta, hogy továbbra sem örül annak, hogy itt vagyok. Már nem tudja hasznomat venni. Jamievel is megszakadt a kapcsolatunk. Egy felesleges elem lettem ebben a falkában. Pontosítok felesleges elemek lettünk. Még Samben bíztam volna, de ő is itt hagyott mindenkit. Megértem nem erről van szó, de ő legalább megértette, a gondjaimat, hiszen hasonló helyzetben van. Nem tudom, hogy mi a jobb. Itt maradni a többiekkel magányosan, vagy Sam után menni és megpróbálni életben maradni. Tartom vele a kapcsolatot. Levelezgetünk és úgy tűnik, hogy jó sorsa van. Nincs egyedül és segítenek neki. Valahol irigykedem rá. Már szeretném, ha reggelente valaki mellett ébredhetnék, vagy hogy valaki megöleljen de úgy igazán. De úgy érzem ez nem fog eljönni egy jó darabig nem. Mindenki úgy bánik velem, mint egy ostoba kölyök és utána meg csodálkoznak, hogy miért zárkózom el. Érzem Alex jelenlétét, de nem mozdulok meg. Megvárom míg bekopogtat az ajtón, majd hangosan be is terelem. -Búj be!-Figyelem ahogy az ajtó nyílik és mikor a hím belép fel is állok, hogy az asztalomhoz sétáljak. -Nyugi, nem akarlak sokáig feltartani!-Elveszem a becsomagolt ajándékot az asztalról és felé nyújtom. -Ezt neked csináltam köszönetképpen, hogy segítettél.-Át is nyújtom neki az ajándékot, amiben egy fekete farkasos póló található. Természetesen jó magam terveztem. Bízom benne, hogy tetszeni fog neki. Mégis csak megérdemli még ha a múltkori beszélgetésünk nem is úgy ért véget, ahogy azt szerettük volna.
Lehet, üzenetre jövök, na de az első találkozásunkra való tekintettel akkor sem az ajtóban trónolok, mielőtt az kivágódik, és újabb kémlelőnyílást teszek rá csak úgy, hanem hátrébb lépek, hogy ha az jön, ne a pofámba épüljön be. Meglepő, de nem nyílik ki sehogyan sem, de Masa kiszól, hogy bújjak be. Miért? Van rajta kutyakijáró? A kulcslyukon nem férek be, tehát marad a benyitás, és meg is teszem. -Szia! Kerestél. Belépek, ha nem repül semmi sem felém, és elgondolkodva figyelem a kölyköt. Érdekes, mintha maga alatt lenne, jobban, mint a múltkor. Felsóhajtok, jobbra számítottam, de gondolom majd kiböki, mi nyomja annyira. -Ráérek. Nem lenne időm, mondtam volna neki, de van, tehát nem fogok kétségbe esni, vagy kifogásokat keresni, amikor jelenleg nincsen semmi dolgom. Az, hogy ajándékot csinált nekem, az meglep, főleg, hogy legutoljára bizony egyenesen faképnél hagytam. Elmosolyodok, kibontom, és fel is próbálom, na de nem azért, hogy kidolgozott habtestemet mutogassam, hanem azért, mert tetszik. -Köszönöm Masa. Örülök neki, és lehet, nem ugrálom körbe a szobát, de tényleg tetszik a póló, és az is, hogy egyáltalán gondolt rám. Rápillantok, de zavar, hogy látom rajta, valami nagyon nem oké. -Mi a baj?
Az első találkozásunk óta sokat fejlődtem Már szinte teljesen uralni tudom az erőmet és alig bakizok e téren. nem török össze mindennap tányérokat, vagy poharakat és azóta egyetlen egy ajtót sem téptem ki a helyéről. Lehet, hogy lassan, de igen is haladok é ennek én nagyon is örülök. Utáltam azt az ügyetlen Masakot. Sokkal könnyebbek így a hétköznapjaim. Végig nézem ahogy kibontja az ajándékát és majd fel is veszi azt. Igaz nem mondja ki, hogy tetszik neki, de azért megérzem rajta és ennek kimondottan örülök. Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon mivel is lephetném meg. Először csak egy festményre gondoltam, de ezt legalább jobban tudja hasznosítani. -Igazán nincs mit! örülök, hogy tetszik!-Tényleg őszinte hálával készítettem el neki. Lehet, hogy nem mindennel értek egyet vele, de sokban igaza volt és azzal segített is nekem fejlődni. Eddig senki sem kapott tőlem ilyesfajta ajándékot, szóval megtisztelve is érezheti magát. -Hogy baj? Miért gondolod ezt? Teljesen jól vagyok vagyunk. Minden rendben van a legnagyobb rendben. Minden száz-százalékig tutkó!-Még egy mosolyt is villantok felé, bár nem valami őszinte, de ő még nem ismer annyira, hogy észrevegye a különbséget. eddig megpróbáltam kibeszélni magamból a gondokat és mindig csak rosszul jártam vele, így inkább most megpróbálom az ellenkezőjét és előveszem azt az álarcot. Volt egy személy akinek mindent elmondtam és az szépen faképnél is hagyott. Minek menjek bele még egy ilyenbe? Nem hiányzik nekem egy újabb pofon. Most a vidám és mosolygós Masa leszek még ha legbelül belül mindjárt összeesem és állandóan zokogok. -És mesélj! Hogy vagy? Mi van Sheilával meg a ruhájával? Már visszaadtad neki?-Naná, hogy emlékszem rá. Nem csak az, hogy a a nőstény tök pucér volt, de aznap még levegőnek is néztek engem a srácok. Megértem. Sheila gyönyörű volt és pucér. Minden pasi álma. Ám mindennek ellenére a hangomban nincs semmi gúny. Nagyon is őszinte érdeklődést mutatok a dolog iránt.
Ötször megnézem a pólót, aztán magamat is a pólóban, mert tényleg tetszik, és az igazat megvallva Masako ezzel meglepett. Arra aztán végképp nem gondoltam, hogy tőle kapok ajándékot, amolyan köszönetképpen, főleg, hogy a legutolsó találkozásunkkor nem éppen baráti viszonyban váltunk el. Pontosabban ott hagytam mint eb a szaharát, hadd főjön a levében és az önsajnálatban, tehát nem csoda, hogy megdöbbentem azon, hogy egy saját készítésű pólót kapok tőle. -Tényleg köszi. Elmosolyodok, lehet, ez más szemében apróság, nekem azért sokat jelent. Dolgozott vele, és nekem szánta, pedig megtehette volna, hogy magasról leszarja amit mondok neki, hiába az érdekében tettem. Ashley lelkébe is belegázoltam, tudom én azt, de csak azért, hogy mielőtt felnő, ne halott farkas legyen már lehetőleg, hanem boldog kölyök. Az igazság sokszor fáj, azzal szembenézni pedig félelmetes. Csak a legbátrabbak képesek rá, és ha Masako megértette, mit miért mondtam, az azt jelenti, hogy hatalmasat lépett előre. A válaszára viszont felvonom a szemöldökömet. A mosolya elméletben őszinte, de a hangja kissé bizonytalan, pedig tényleg megpróbálja hitelesen előadni, hogy minden oké. -Ahogy gondolod. A feleletemből érezheti, nem hittem el a mondókáját, de ha nem akarja elmondani, akkor nem fogom erőltetni, hiszen az ő dolga. Ha segítséget kér, az megint más történet, de nem hoztam harapófogót, sem szerszámkészletet, hogy bármit is kihúzzak belőle. Nagylány már, van szája, szól, ha gondja van, ha meg nem, akkor nem. -Jól. Kimostam, de még nem. Elröhögöm magam, az esküvőt hagyjuk, az kissé érdekesen alakult, főleg a pult, de hát na. Én sem így akartam felugrani, meg mertem volna esküdni, hogy ott egy fia üveg nincs, mikor bemértem a távolságot, és mégis. A ruha... azzal aludtam azt hiszem, de az tuti, az még rémlik, hogy amikor a főnök visszajött értem, akkor az ingemmel együtt szorítottam magamhoz, hogy el ne hagyjam, mint valami alvós macit.
Az „Ahogy gondolod”-ra inkább nem mondok semmit. Megvan az oka annak, hogy miért nem kezdek el mesélni a bajaimról. A múltkor is megpróbáltam, de csak rosszrafordult minden. Akkor inkább ma boldognak tetetem magam és akkor majd minden jó lesz. Sheilát ezzel meg is beszéltük. Nem kezdem el neki elpanaszolni, hogy mennyire rosszul esett az, hogy észre sem vett aznap este. Arra is biztosan találna egy okot, hogy én vagyok a hibás. Egy hosszabb csend után végül ismét megszólalok. A hangom kissé mérges és most az sem zavar, hogy Alex Tark, akivel tisztelettel kellene beszélni. -Hallom beharaptál valakit!...Mégis miért tetted? Miért vagy ennyire önző? Hogyan tehetted tönkre egy ember életét?-Nézek rá semmintmondó arccal. Már elég régóta agyalok ezen, hogy vajon hogy volt képes erre. Az a farkas aki engem harapott be fiatal volt, így biztosra veszem, hogy akarata ellenére sikerült átváltoznia és megtámadnia engem. De Alex már idősebb, okosabb. Miért jó neki, ha elronthatja mások életét. Mégis miért hiszsi azt, hogy Istent játszhat? Az biztos, hogy én sosem fogok ilyet művelni egy emberrel. Nagyon maximum, ha csak ezzel menthetem meg az életét, vagy ő kér meg rá, de amúgy nem lennék annyira önző, hogy a kedvemért elvegyem mások életét. Tudom milyen rossz hozzászokni a kölyökhöz és felfogni, hogy innentől kezdve már nem lehet ugyanolyan normális életed. Oké a pasiknak könnyebb, mert nekik még mindig lehet gyerekük, de attól még a bundás ott lesz bennük örökre. -És hogy viseli a dolgot? Örül annak, hogy olyan lehet mint mi?-Folytatom a kérdezősködést. Lehet, hogy ezzel csak még rosszabb lesz a kapcsolatunk, de valóban érdekel az oka annak, hogy miért tette meg, hiszen jól tudja, hogy mivel jár ez együtt.
Masa ha azt hiszi, hogy most kérdezősködni fogok, akkor igencsak félreismert, mert nem teszem. Nem az én dolgom, az övé, nem én rágódok, hanem ő, tehát ebből következik, hogy más baját és problémáját nem vesszük a nyakunkba. Azonban az, amit kérdez, illetve tulajdonképpen rám zúdít, az olyan terület, amihez neki ugyancsak semmi köze, mégsem húzom fel magam rajta, olyan fapofával nézek rá, hogy ha így haladok, átmegyek trójai falóba, kutyába, farkasba, mindenbe, és marha nyugodtan felelek, nem két szóban. -Mióta vagy te Atanerk, Amarok, vagy bárki más, hogy számon kérj rajtam bármit is? Mióta tartozom neked elszámolással arról, hogy mit teszek, és mit nem? A higgadtságom idegesítő lehet, és Masako hiába próbál lelkiismeret furdalást okozni, hát nagyon nem jön össze. Bestiám kitörne, hogy helyretegye a kölyköt, de elnyomom, mert ha most leverem, mint vak a poharat, attól nem változik semmi. Danny falhoz kente volna, azt tudom, velem ellentétben. Lauval nincsen semmi probléma, még élvezi is ezt az életet, legalábbis most már, hogy kiderült számára is, egyrészt mindenre van ideje, semmiről nem kell lemondania, és sok olyan tulajdonságot kapott, amit emberként soha. -Jól. Rájött arra, hogy az előnyöket kamatoztatni tudja, és nem siránkozik, nem savanyodott be. Jó kis farkas lesz belőle. Tudod, Masako, mindenki maga dönti el, melyik utat választja. Hátráltatja saját magát, vagy kihozza a lehető legjobbat. Életvidám kölyök, bár az elején megküzdöttünk egymással, hiszen rájöttem, az apaság nem is olyan egyszerű dolog, de amennyire lehet, összecsiszolódtunk már kicsit. Jó srác, nyitott a tanulásra, és ha megálljt parancsolnék, akkor is jön, hogy gyakoroljunk. Asszem kedvelem. -Köszönöm a pólót, viszont én távozom. Nem egy kölyökkel fogom megvitatni azt, hogy 212 évesen bevállalok egy sajátot, vagy sem, ahogyan azt sem, hogy esetleg őnagysága engedélyezi-e. Kicsit nyers vagyok, van ez így, de azért álljon meg a menet. Jó, hogy nem a kölykök döntik el, mit lehet és mit nem. Biccentek a lány felé, és ahogy jöttem, úgy távozom is a szobájából.
Íme eltelt egy újabb év. Most már ha megkérdezik azt kell mondanom, hogy huszonöt éves vagyok. Milyen furcsa...negyedévszázad. Az azért nem semmi, bár igaz most így farkasként ez olyan, mint sima ember esetén két év. Még csak most kóstoltam bele ebbe az életbe. Még csak most bontogatom a szárnyaimat. Azt már megtanultam, hogy a kölyök miatt ebben a falkában nem érek semmit. Csak egy porszem vagyok a szőnyeg alatt, de még emberszámba sem vesznek. Azt akiről azt hinném, hogy havrom, vagy már-már barátom ugyan olyan lenéző, mint mások. És ezek után hogy érzehetném magam otthon, hogyan érezhetném, hogy ők az új családom? Jenny elvitt engem vásárolni, az a nap iszonyatosan jól telt és jól kijövünk egymással. Hálás vagyok neki, amiért legalább ő nem úgy viselkedik velem, mint valami piszokkal a cipőd talpán...De ő is „csak” egy barát. Nem olyan személy, akinek bármit el mernék mondani. Nem az, akit megkereshetek, ha rossz kedvem van. Hiányzik a családom és a régi igazi barátok, akik előtt semmit sem kellett titkolnom és akik tarottak valamire engem. A mai napra nem terveztem semmit. Na jó talán ez így nem igaz. Inkább csak a délelőttre nem terveztem semmit. Este meg hát...Nos el szeretnék menni egyet táncolni még akkor is, ha senki nem jön velem. Huszonöt lettem. Nekem ez igen is nagy szám és meg akarom ünnepelni, mert megérdemlem. Arra gondoltam, hogy felkeresem Samet és megpróbálom rávenni, hogy jöjjön el velem bulizni. Igaz az esküvőn nem igazán beszélt velem, de ha kettesben leszünk talán majd jobb lesz. De ezzel a tervemmel még várok. Ha most kisétálnék túl sokan látnák, bár az is lehet, hogy nem is foglalkoznának vele. Sokat szoktam kimenni az erdőbe. Ma miért ne lehetne ugyan úgy? Egy hosszas punnyadás után a telefonom végül megcsörren. A családom az, az Igazi családom Manhattanből. Azonnal átállok a japán nyelve és mosolyt csalok arcomra. Nem láthatják, de a hangomban érezniük kell, hogy minden rendben van. Nem árulhatom el nekik mind azt, ami velem történt. Azonnal rákérdeznek, hogy miért nem mehetek haza, vagy miért nem jöhetnek el ők. Látni szeretnék, hogy hol élek...De nem szabad. Iszonyatos érzés hazudni az egész családomnak, de ezzel megóvom őket. Talán majd egyszer sikerül rávennem legalább Jamest, hogy jöjjön el velem. Akkor is ki kellene majd magyarázni, hogy mágis miért nem egyedül jöttem, és ha ő nem a barátom akkor meg mit keres itt, de ez még a jövő zenéje. Van még időnk agyalni valami történeten. Hosszasan beszélek velük. A családom összes tagjának odaadják a telefont, hogy mindegyikük felköszönthessen. Először nagyon erős vagyok és tartom is jó sokáig, de a vége felé kezdem érezni, hogy a könnyek már gyülekeznek, így inkább rövidre zárom a beszélgetést és leteszem a telefont. Ha megtudják, hogy nem vagyok boldog idejönnének és hazavinnének. Szeretném nagyon is, de nem lehet, még nem! Amint leteszem a telefont az ágyamra zuhanok és arcom a párnámba temetve sírni kezdek. Sosem voltam még ennyire egyedül a szülinapomon. Ha nem is a családom, de a barátaim mindig ott voltak mellettem. Most meg...még azt az egy igazi barátot is elveszítettem, aki volt.
Borzasztóan szétszórt vagyok a magánéletben. Ráadásul annyi feladat hárult rám az utóbbi időben, hogy pusztán csak azért teszem meg mindennemű durca nélkül, mert ígéretet tettem. Oké, alapól ez nálam semmit sem jelent, ettől függetlenül Darrennek ígértem meg, az viszont fontos. Éppen ezért talán nem meglepő, hogy nem készültem Masának születésnapi ajándékkal. Nem is tudom már, hogy kitől csíptem el reggel, hogy ma van a huszonötödik születésnapja, és kivételesen olyan mocsoknak éreztem magam, mint... Mint legutóbb, amikor elhitettem egy szegény parasztlánnyal, hogy feleségül veszem és kiemelem a szegénységből. Mondanom sem kell, hazudtam. Az viszont előny, hogy jó eszem van, tehát nem telik túl sok időbe fejben végigpörgetni, hogy mégis mi lehet az, amivel kicsit talán ki tudnám engesztelni és valóban örülne neki. A délelőttöm tehát shoppingolással telt.
Vettem egy hatalmas zacskó csokit. Semmi nem volt szempont, csak az, hogy ne legyen olcsó. Így hát bekerült némi bonbon, mentás csoki, epres, karamellás, 80%-os belga, svájci, mogyorós, és a jó ég tudja még, hogy milyen. Amikor rájöttem, hogy semmi értelme nincs annak, hogy random beleborítok mindent a kosárba, inkább leálltam, vettem magamnak egy kávét és kifújtam magam. Ez mind olyan... Személytelen. Pont a Kölykömnek akarom kiszúrni a szemét pár kacattal? Nem. Egy órán át malmoztam a kávé mellett, az utam pedig egy elektronikai bolt felé vezetett. Döntést hoztam, rohadt nagy döntést, amit valószínűleg sokszor meg fogok bánni, de ha hosszú távon nézem a dolgot, akkor így lesz a legjobb. Mindenkinek.
Amikor Masa szobájához értem a két nagy dísz-szatyorral, hallottam, hogy telefonál. Mentem pár kört, váltottam pár szót a többiekkel... Amikor visszamentem, azt hallottam, hogy sír. Azt kívántam, bárcsak telefonálna inkább.
Halkan kopogtatok, majd ha nyitva az ajtó, benyitok. A farkasom óvatos léptekkel közeledik a kölykéhez, nem tesz semmi egyebet, csak odafekszik mellé. Én pedig az ágy szélére ülök. - Hoztam neked boldogságot. - teszem fel a párna mellé az egyik csomagot - Hormonforrást, legalább is. Nem kérdezem meg, hogy mi a baja, pontosan tudom. Mások is mondták, ő is adott jelzéseket, és nem akarom elkezdeni faggatni. Ha engedi, a bal kezem finoman a hátára simítom és lassú mozdulatokkal simogatni kezdem. - És hoztam neked egy kis szabadságot. Folytatom halkan, de vidáman, pedig annyira izgatott vagyok, hogy még a szám is kiszárad kissé. De nem baj James, ezen is túl leszünk. Bár arra is fel kell készülnöm, hogy elutasít és közli elem, hogy kapjam be. Erre mondhatnám, hogy már megtörtént, de azt hiszem jobb, ha kussolok, mielőtt teljesen kitér a hitéből. - Szeretném, ha... Hogyha... Hm. - elhallgatok, és az ölembe veszem a másik csomagot, amiben egy vaskos könyv nagyságú kartondoboz pihen. Óvatosan kiveszem, és a combomra fektetem. - Lenne kedved hozzám költözni? Vettem neked GPS-es csipogót. Ezzel bármikor elmehetnél, ahova akarsz, és ha megnyomod, tudni fogom, hogy baj van, és hogy hova menjek érted. Ne értsd félre, nem követni akarlak, csak... Szabadabb kezet adni. Szabadabb... járást? Azt. Fújok egyet, és várok a válaszra. A szívem mélyén attól félek, hogy nemet fog mondani. Túlságosan fájna az egómnak, azt hiszem. Ha igent mond, az is jár majd egy két elég radikális életmódbeli változtatással, de a hotelszobás kalandokat még úgysem nagyon próbálgattam.
A hozzászólást James Lee Howard összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Nov. 29, 2013 5:09 am-kor.
Miközben átáztatom könnyeimmel a párnám a kölyök csak fekszik mellettem tehetetlenül. Néha azt kívánom, hogy bárcsak igazából lenne itt mellettem, hogy átölelhessem a meleg és puha bundáját...De ez sosem fog megtörténni, mert csak az egyikünk lehet jelen egyszerre...Mint valami borzalmas szerelmi történet. Egy pillanatra észlelem, hogy farokcsóválásba kezd. Valamit megérzett, de azt nem tudnám megmondani, hogy pontosan minek is örül ennyire.Csak mikor az a bizonyos valami közelebb ér az ajtómhoz esik le, hogy James van itt. Bevallom sőzintén meglepődöm a jelenlétén, de meg sem mozdulok. Az arcomat továbbra is a párnába temetem. Nem nyitom ki az ajtót neki. Nincs most erő bennem az ilyenhez. ~Gyere be!~Küldöm felé elég unott hangon. Hallom ahogy az ajtó nyílik, majd csukódik. Minden egyes lépését követem. A kölyök nagy örömmel köszönti a hímet. Első reakcióként szépen képen is nyalja. Nah James ne várja el tőlem, hogy én is ugyan így köszöntsem. Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy örülök vagy sem a jelenlétének. Van bennem egy elfolytott düh miatta. Úgy érzem, hogy nem támogat, vagy foglalkozik velem annyit, mint amennyit kellene. Persze megértem, hogy sok a munkéja, hiszen ki lett nevezve és sok betege van...De már nincs egyedül. A csoki illatára azért mégis csak összekapom magam. Felemelem fejem, majd letörlöm a könnyeket az arcomról. A rövid kis simogatását elfogadom. Jól esik az embernek az ilyen, még farkasoknak is!! Szép lassan megfordulok, majd szépen fel is ülök az ágyban. Újra megtörlöm az arcomat, majd egy aprócska mosolyt villantok meg. Mielőtt bármit is mondhatnék ölembe veszem a csokis zacskót és már ki is veszem az egyiket random. Most nagyon is kell a csoki, így ki is bontom azt, de mielőtt törnék belőle James felé nyújtom, hogy kér e. Ha igen természetesen kap, ha nem akkor én török neki egy darabot és a kezébe nyomom. -Köszönöm!-Mormolom kát falat között halkan, majd csak a másik csomagot kezdem el figyelni. Vajon mi lehet benne? Nem kell sokáig várnom a válaszra. James elárulja a doboz tartalmát. A szám tátva marad, a kezemből kiesik a csoki és csak nagyokat pislogok. Alig hiszek a fülemnek. Most tényleg azt mondta? -Ez most komoly? Ugye most ez nem csak egy átverés James!?-Bármikor és bárhová mehetek egyedül? Nem kell megkérnem senkit arra, hogy elkísérjen? Végre megint eltölthetek egy csomó időt a boltomban. Ezt nem hiszem el! Ennél szebb ajándékot aligha kaphattam volna. Természetesen a kérdését is meghallottam és a választ is tudom rá, de előbb biztosra akarok menni. -És biztos vagy benne, hogy jó neked, ha oda költözöm? Mármint megvan a saját életed. Én örömmel odaköltöznék, hiszen mégis csak te vagy a beharapóm és jobb lenne több időt eltölteni egymással már csak a farkasok miatt is...És legalább nem itt kellene roskadnom mindennap, de nem akarom, hogy miattam neked rossz legyen. Én valahogy kibírom itt főleg most, hogy mondhatni bármit csinálhatok. Pár napig, sőt lehet, hogy hétig biztosan csak aludni fogok visszajárni ide, különben meg a városban leszek.-Nah de elég volt a fecsegésből! Inkább közelebb ülök hozzá és szorosan átölelem őt. Érzem, hogy kezdek megint elérzékenyülni, de most visszafolytom a könnyeket. Nem bőghetek mindenen úgy mint egy kislány!
Látszólag azért annyira mégsem lőttem mellé ezzel a vagonnyi csokival, mert egyből látszik rajta az érdeklődés. Amikor megkínál, csak bólogatok. Én is szeretem az ilyesmiket, plusz nem akarom megsérteni azzal, hogy elutasítom. Egyből meg is kóstolom, és marhára elégedett vagyok magammal, mert jót választottam. Jó, az ezerből ez az egy legalább jó, nekem is ízlik, szóval merem remélni, hogy a többi is hasonlóan ízletes. Miután előállok az ötletemmel, hallom, hogy nagyot koppan a csokoládé a földön, és kissé nevetve hajolok le érte, hogy felvegyem és visszategyem Masa ölébe. Valahol meglep, hogy ennyire nagy hatással volt rá a dolog, és azért még óvatosan pislantva fürkészem az arcát, mert még mindig nem mondott rá egyértelműen semmit. - Miért lenne átverés? Szerinted átverésből költenék egy rakás pénzt erre? Lengetem meg kicsit a felszerelést rejtő dobozt. Bár tény, költenék. De nem Masával szemben, mert így is tudom, hogy nem érzi igazán jól magát, nem rúgnék mg belé szánt szándékkal egy ilyennel. Meg mással sem. Aztán felhoz egy csomó kérdést és érvet. Igen, ezeken már én is sokat rágódtam, és valahol rágódok most is. De mielőtt elkezdhetnék magyarázkodni, átölel, én pedig reflexből ráfogok a kezeire, így ölelve őt viszont. - Azt nem tudom, hogy jó-e, de egy próbát végül is tehetünk. Nem? - vonok vállat kissé, hogy ne zavarjam meg túlságosan az ölelkezést - Ha itt élnél a Farkaslakban, akkor nem járhatnál ki. Mert a többieknek sem lehet, senkinek, egyik kölyöknek sem, és csak kérdőre vonnának állandóan, hogy neked miért szabad. Bár arra már rájöhetett, hogy nem egyedül ő van állandó lakfogságra kárhoztatva és minden más kölyök mellé jár egy felügyelő, de úgy látszik, hogy nem igazán vigasztalta a dolog. - Na jó, visszavonom a bármikor-bárhova mehetsz részt. Először kezdjük azzal, hogy a boltod és a házam közötti útvonal környékén, oké? És kerülöd a tömeget, meg a többi farkast. Nem állsz le beszélgetni, és ha valami baj van, inkább elsietsz onnan, mielőtt a farkasod úgy gondolja, hogy kijönne kicsit randalírozni. Aztán ha működik, akkor fokozatosan egyre nagyobb "szabadságot" kapsz, de ha baj van, tudni akarom, hol keresselek. Talán érthető a dolog és talán nem is annyira tarthatatlan. Mert Masa lehet, hogy nincs vele tisztában, mert eddig itt élt és biztonságban volt, de a farkasa a legkisebb dolgokra, a legváratlanabb helyzetekben is úgy reagálhat, hogy bajba sodorja.
Nyers voltam az edzőteremben, marha nyers, és marha kemény, tudom én azt, de két lehetőség van, és azt majd megbeszélem Howarddal és a bátyussal. Most viszont szülinap van, én meg nem vagyok akkora tapló, hogy ezt elfelejtsem, így egyenesen Masako szobája felé tartok, igaz, nem öltöztem fel olyan szépen, mint Natnél, még a viking sisakot is lehagytam, de a lényeg a lényeg, azért fel fogom köszönteni a kölyköt. Gyönyörűen masírozok végig a folyosón, hiba abban nincs, és még csak nem is lihegek, pedig meg kellett másznom pár emeletet, ami teljesen kiment a fejemből, mikor útnak indultam, de elérek a szobáig, így nincs más hátra, mint előre. Már kopognék, ha nem lenne olyan szuper sasszemem, hogy a földre pakolt kis dobozra lessek, mielőtt átgyalogolok rajta. Felveszem aztán elolvasom a kártyát, utána viszont kopogok, mert illemet tanultam Victortól. Egykor, de az régen volt, tehát ha most benyitnék, akkor is mindenki tudná, Ryan megérkezett. Na de egy nőstényről beszélünk könyörgöm. Mi van, ha hímmel fetreng egy ágyban? Na mi? Semmi, elvigyorodok, becsukom az ajtót és majd visszajövök később, megoldom a kérdést, nem probléma, zavarba meg nem jövök, mégis miért tenném? Edre is nyitottam már rá, igaz, nála még azt is lepakoltam amit akartam, aztán távoztam. Így jár az, aki akkor még Ikkumaként rohangál és egyetlen elérhető vezetőségi tag, akivel halaszthatatlan információt kellett közölnöm. Most viszont más az ábra, tehát marha türelmesen várok, hátha válasz is érkezik azt leszámítva, hogy éppen csevegés folyik odabent. Csak hallják, de ha nem, megismétlem kicsit hangosabban is, ez sem gond, van még kezem, nem fáradt el. Nekidőlök az ajtófélfának, és miközben várakozó álláspontra rendezkedem be, a folyosót figyelem, hátha felbukkan még valaki rajtam kívül.
-Jó oké ebben igazad van...Csak annyira hihetetlennek tűnik a dolog. El sem tudod képzelni, hogy mennyire örülök még ennek a kis szabadságnak is.-Az biztos, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy ezt megháláljam neki valahogy. Most az a kis düh is eltűnt, amit éreztem iránta a viselkedése, hozzáállása miatt. Már az is meglepett, hogy egyáltalán tudott a szülinapomról, vagy hogy megjegyezte azt. Arra számítottam, hogy a mai napot egyedül fogom eltölteni, ha csak nem surranok ki, mint egy tini valami buliba. -Rendben én benne vagyok és megígérem, hogy nem lesznek velem nagy gondok. Ha hozol fel valakit magaddal nem nyitok rátok meg ilyenek! De azért majd szólj, hogy tudjak készülni füldugókkal!-Igen nem mindig előny a jobb hallás. Vannak olyan dolgok, amikről az ember nem igen akar tudni. Így például James szexuális élete is ilyen. Abban biztos vagyok, hogy egy igazi Casanova, és nincs is gond ezzel, de hadd ne kellejen majd végighallgatnom őket. Az ölelésből kiengedem őt és úgy mosolygok rá, mint valami idióta. Most boldog vagyok, nagyon is. Lehet, hogy vannak még problémáim, de jelen pillanatban ezekkel nem akarok foglalkozni, hanem csak örülni szeretnék az ajándékaimnak. -Igenis kapitány!-Még azt a bizonyos tisztelgést is megteszem, amit ilyenkor a katonák szoktak, de természetesen csak a poén kedvéért. -Vigyázni fogok magamra! Nem keresem a bajt, nem állok le hősködni!-Talán a nyáron majd, ha minden jól alakul még haza is utazhatok egyedül? Bár igaz az sokkal messzebb van és hiába nyomkodnám a csipogót, de azért reménykedni még szabad. -És most jön az, hogy megtanítod használni, mert én az ilyen kütyükhöz béna vagyok!-Elolvashatnám a használati útmutatót, de az túl egyszerű és unalmas lenne, nah meg így sokkal jobban rögzülnek bennem a dolgok. Éppen elkezdeném kibontani a dobozt, mikor megérzek egy újabb hím jelenlétét. Az illata ismerős, nagyon is ismerős, de ezzel sem foglalkozom mindaddig, míg be nem kopogtat hozzám. Nah vajon mit akarhat? Remélem nem edzeni akar elvinni, mert ez nem az a nap! -Öhm egy pillanat!-Mondom Jamesnek, majd felpattanok az ágyról és kinyitom az ajtót. Arcomra kiül a meglepettség. Nem számítottam arra, hogy megjelenik a szobámnál. -Szia Ryan. Hát te?...Vagyis...nem számítottam rád. Gyere nyugodtan beljebb!-Azzal félre is állok az ajtóból és beengedem őt. Eddigi tartózkodásom ideje alatt ennyi vendégem sosem volt egyszerre.
Persze, hogy igazam van! Nekem mindig igazam van... Kivéve, amikor nem, de olyankor mindig igyekszem úgy forgatni a lapjaimat, hogy mégi ezt hozzam ki a helyzetből, erre azonban most egyáltalán nincs semmi szükség. Nem kell aktiválni a farkas-képességeket ahhoz, hogy tisztában legyek azzal, mennyire örül. Aminek én is, csak mivel annyira azért még nem ismerem Masát, csak remélni merem, hogy ez az öröm nem fordul át durcába, ha esetleg unalmasnak találja az elsőre kijelölt útvonalát. A következő megjegyzésére elkerekednek a szemeim, eleinte csak tátott szájjal hebegek, hogy hát, de, izé, na, de aztán csak rátalálok a nyelvemre. - Masa, 246 éves vagyok... Az én koromhoz képest legalább 230 éve felnőtt férfi. Hidd el nekem, tudom, hogy kell mértéket tartani, és... Ha nagyon olyanom van, majd kibérlek egy Motel szobát. Kétlem, hogy a füldugó túlságosan sokat segítene a helyzeteden... Nevetem el magam gátlástalanul, már csak azért is, mert remélem, kicsit azért cukkolom azzal, hogy most elképzeli, hogy vajon miért nem segítene neki a füldugó... Na mindegy, ugorjunk, ez a nap nem rólam szól, hanem róla. A nőügyeimet majd holnap megbeszéljük. Amikor tiszteleg és lekapitányoz, újra nevetnem kell. Furcsa ilyen kis szeleburdinak látni ennyi magába fordult szomorúság után, de örülök a dolgoknak. - Nem is vagy az a hős típus, főleg nem itt... Majd száz év múlva újra elgondolkodunk a dolgon, addig az ilyesmit hagyd meg Darennek. Suttogom úgy, mintha a bűntársa lennék valamiben, de persze nincs semmi rosszindulatú a megszólalásom mögött. Pont Darrent bántanám? Ugyan, egyébként is az egész családjának afrodiziákum van a bőre alatt, innentől kezdve pedig inkább csodálom, mintsem oltogatom őket. - Igazából semmi különös nincs... - veszem a kezembe a szerkezetet - Tessék, most bekapcsoltam a tiedet. A beállításokat már otthon megcsináltam. Ne nyúlj hozzá, ne nyomkodj el rajta semmit, csak azt a piros gombot nyomd meg, hogyha... A mondandóm félbe szakad, mert kopognak. Ryan az, és ettől akaratlanul is elmosolyodom. A csipogó ráér később, és ezt Masa is így gondolja, mert már pattan is fel ajtót nyitni a szolid kopogásra. Meglepő, simán kinézném a hímből, hogy inkább kerettel együtt kitépi az ajtót, ha be akar jönni... - Szevasz Töki! Kelek fel én is az ágyról, félretéve a csipogókat, és ha úgy hozza a helyzet, akkor lekezezek a hímmel, és vagyok olyan pofátlan, hogy magamra rántsam egy ölelésbe, és még a hátát is meglapogassam. Többet egyelőre nem szólok, mert gyanítom, hogy nem miattam jött most ide. Elsősorban.
Éjszaka a folyosón... simán elmenne egy horrorfilmben is a jelenet azzal a különbséggel, hogy én támasztom az ajtófélfát és felkészülök a kirobbanó ajtóra is. Bemehetnék lazán, tokostól, és én akkor itt állok és várok, ahelyett, hogy elrángatnám a kölyköt edzeni, csak úgy, mert... csak. A pillanatnyi csend arra utal, hogy rádöbbentek, valaki érkezett, nekem pedig vigyorognom kell, a hallásuk kitűnő. Az ajtó nyílik, és nem kapok semmit a nyakamba, hú, ez csodás nap. -Szia Masa! Ez az ajtód előtt csücsült, nem léptem rá, túlélte, a feladó Alex. A dobozt a kezébe nyomom, és amikor Jamesre pillantok, már széles vigyor ül a képemen, és azonnal hozzá lépek, hogy megszorongassam azt a nyamvadt kezét. -Szevasz te whisky gyilkos. Meg is lapogatom a hátát, ki nem hagynám az ölelését semmi pénzért, és amint befejeztük ezt az egymásba fonódó mutatványt, el is lépek tőle, vissza a nőstényhez. -Én nem hoztam nagy csomagot, sem ilyen csicsás cuccot, de azért sok boldog születésnapot még, ha lehet. Egy borítékot bányászok elő a zsebemből, na jó, picit meggyűrtem, de arról nem tehetek, hogy a seggem kissé meghajlította azt. Masako ha esetleg nem gyújtósnak használja, akkor egy megrendelést és szerződést tarthat a kezében a nagy hírű Versace cégtől. Magyarázkodni nem fogok, magánügy, mit hogyan oldottam meg.
Csak mosolygok a szavain. Persze, hogy tudom, hogy már felnőtt férfi és bölcs meg miegymás, de azt is tudom, hogy szereti a szép nők társaságát. Én nem akarnám kitúrni a házából, de valóban egyszerűbb megoldás lenne neki a Motel. Így legalább engem sem kerget el világ végére. A magyarázatára hevesen bólogatok jelezve, hogy oké mindent felfogtam. Reagálnék is rá, de ekkor halljuk meg a kopogás, így fel is pattanok, hogy kinyissam az ajtót. Ryan az és azonnal a kezembe is nyom egy kis csomagot. -Aleextől?-Teszem fel a kérdésem igen meglepetten. Nah erre sem számítottam. Sőt azt hittem, hogy mi már nem is vagyunk jóban...Vajon honnan tudták, hogy ma van a szülinapom. Jamest még megértem, de Ryan és Alex? Belőlük nem néztem volna ki. De amilyen nagy a meglepettségem olyan nagy az örömöm is, hiszen jó dolog, ha az emberre ennyien gondolnak. És most nem az ajándékok miatt mondom ezt. Nekem már az is nagy örömet okoz, hogy egyáltalán eszükbe jutott felköszönteni. Alex csomagját egyelőre még nem bontom ki. Inkább majd meghagyom későbbre, így oda is figyelek Ryanre, aki egy borítékot nyom a kezembe. Először az jut az eszembe, hogy pénz lesz benne, de ahogy megpillantom a lapokat összeráncolódik a homlokom. Nem sietem el a dolgokat, nem akarok semmit sem elszakítani, így óvatosan veszem ki a papírokat, amiket azonnal el is olvasok. Egy rendelés és szerződés?....Versace? Neeem én hallucinálok! Ez nem lehet igaz! -Ryan ez...de hogyan...miért?...Ez komoly?...Versace?-A szívem hevesen kalapál ahogy ismét átolvasom a papírokat, hogy tényleg jól értettem e mindent...És igen...Semmit nem értettem félre. Elsőre is ugyan ezt olvastam...De ez nem lehet! -Neeeem....nem, nem, nem! Ez..ez csak egy tréfa!...Nem lehet! Ez a Versace!...Neeem!-Kicsit el is nevetem magam miközben le sem veszem a tekintetem a papírról. Azt hiszem kell még egy kis időre, mire teljesen felfogom, hogy most mit is kaptam Ryantől.
//Bocsánat, hogy csak most írtam és, hogy nem lett a legjobb :/ //
Miután megölelgettem Ryankét, és sajnálatos módon el is eresztettem, azért még vigyorgok a köszöntésére. Hát hiába, az a fránya hírnév, ugye? Félreállok, karba fonom a kezeimet és fél vállal nekidőlök egy üres falfelületnek és kivételesen csendben nézem, hogy mit történik a szobában. Az még engem is meglep, hogy Alex is küldött neki ajándékot, de hát Istenem. Lehet, hogy rájött, hogy még nem késő újrakezdeni, mielőtt Castor kezére adjuk magunkat. Megtért. Ezen a gondolaton majdnem felröhögök, de tudom magamat moderálni, és mire megint visszazökkenek a normális kerékvágásba, addigra Masa már ki is bontotta a borítékot. Csak a szavakból és Masa tomboló, talán még hitetlen öröméből kezdem el összerakni a képet. Amikor ez megtörténik, elismerően füttyentek. Aztán látom, hogy a kölyköm nagyon durván felpörgött, ekkor már muszáj elnevetnem magam, és odaszólni Ryannek. - Héj, ha meg akarod ölni, akkor csináld tisztán, ne ilyen aljas módszerekkel! Mindjárt megáll a kis szíve! - nevetek fel, bár gondolom, hogy minimum egy nyelvnyújtásra számíthatok Masától a megjegyzésemért. Pedig ezzel csak azt akartam jelezni, hogy én is örülök a meglepettségének. - Gondoltam, elmennénk egy kis rongyrázásra. Nem jössz velünk, Ryan? Vetem fel a kérdést, már csak udvariasságból is, ha már itt van és ennyire lenyűgözte Masát, talán ő sem bánja, én meg aztán végképp nem.
Masako jelenlétében nem fogom tovább tapogatni Jamest, még csúnya pletykák kelnének szárnyra, mintha foglalkoznék ilyesmikkel, hogyne, na de eleresztem, mert most nem ő a szülinapos. Vagy mi. A nőstényhez jöttem, és bizony nem tartogatom a dobozt, nem az enyém, és még polcnak sem szerződtem le, így túladok rajta marha gyorsan. -Az van ráírva. Alex. Egyet ismerek, csak ő lehet. Vonom meg a vállam, mert olvasni még tudok, ha minden igaz, nem felejtettem el, bár már azon sem tudnék meglepődni, ha egy reggel úgy kelnék fel, azaz délben, hogy nem ismerem a betűket. Micsoda megkönnyebbülés lenne, apuskám, nem kéne papírokat nézegetnek naphosszat, elég lenne, ha csak repcsit hajtogatnék belőle. A borítékot átadom, kicsit viseltes lett a zsebemben, de azért igyekeztem nem galacsinná gyűrni a kerek hátsómmal, míg ideérek vele, és most erőteljesen remélem, Masa nem fogja egy laza mozdulattal eltépni az egészet. -Masa, igen, ez, simán, csak, komolyan. Az. Elvigyorodok, én kérem szépen most mindenre feleltem így egyszerre, hát lehet beosztani, értelmezni és ilyesmi. Az az én titkom marad, hogyan intéztem el, ahogyan az is, miért kapott szerződést, és csak remélni tudom, hogy ez ad neki egy lökést afelé, rájöjjön, igenis megéri küzdeni. -Használd egészséggel, és nem, nincs április elseje. Sok tréfát okozok, eszelek ki, erőseket is, nem vitás, na de nem egy kölyökkel szemben teszek ilyet, aki amúgy is olyan önbizalom hiányos, hogy az maga a csúcs. Arra számítottam, hogy meglepem vele, de arra nem, hogy innentől kezdve egy értelmes szót nem fog tudni kinyögni. -Te vagy a Kangunart James, volt kitől tanulnom, de erős az a kis szív, ne féltsd annyira. Azért csak "odaszúrok" Howardnak is egy kacsintás kíséretében, de tényleg az volt a célom, hogy a nőstényt kirángassam végre az önsajnálatból, és megmutassam neki, hogy van benne szufla, csak fel kellene végre ismerni. Sikerült... már ha végre magához tér, és nem ezredszerre olvassa el azt, ami a kezében van. -Hm... ha nem zavarom a családi idillt, akkor kösz a meghívást. Vigyorogva nézek Jamesre, én kihagyni egy bulit? Éééén? Soha. Pláne, hogy a hím is ott van, mert ködös emlékeim szerint elég jól múlattuk az időt az esküvőn is. Na jó, túl sok dolog nem maradt meg belőle, de a buli az buli.
Miközben újra, meg újra elolvasom a levélben leírtakat meghallom ám és fel is fogom James szavait, amire felkapom a szemeimet a lapról é szúrós tekintettel pillantok rá. Nem fogok én most itt elpatkolni! -Nincs annyi szerencséd James, hogy most itt meghaljak! Még boldogítani foglak nagyon, nagyon, nagyon sok évig!-Ki is nyújtom felé a nyelvem, majd Ryanre pillantok hálásan. -Köszönöm, hogy legalább te bízol bennem!-Mármint abban, hogy elég erős a szívem ahhoz, hogy ezt az izgatottságot kibírja. a papírokat szépen összehajtom, majd visszateszem őket a borítékba, amit az íróasztalom fiókjába helyezek el. Itt biztonságos helyen lesz. Amint ezzel megvagyok Ryanhez sétálok és akár akarja akár nem én megölelem őt jó szorosan. -Nagyon szépen köszönöm! Ez is egy csodálatos ajándék!-Érzem, hogy a szemeimből kihullik pár könny, ami végig is folyik az arcomon. Ahogy elengedem a hímet mg is törlöm a képem, majd ajkaimat mosolyra húzom. -Ne haragudjatok. Csak meghatódtam és iszonyatosan boldog vagyok. Bevallom őszintén nem gondoltam arra, hogy bárkinek is eszébe jut. Szóval nagyon szépen köszönöm! Ezeknél jobb ajándékot nem is kaphattam volna.-És ha meg tudnám csinálni, akkor most egyszerre ölelném át őket, de nincs olyan hosszú karom és már mind a kettőjüket megnyomorgattam, így ebből elég is volt. -Elmegyünk bulizni? Ez már hab a tortán James! Véégre! De előre szólok, hogy mivel ma töltöttem be a huszonötöt nem fogom visszafogni magam! Szóval készülj arra James, hogy egy részeg Masakot kell majd hazacipelned!-Ezer wattos mosollyal pillantok rá, majd Ryan felé fordulok. -Természtesen nem zavarsz! Minél többen vagyunk annál jobb! De kérek negyed órát!...Igen annyi elég lesz, el tudok készülni annyi idő alatt is!-Igaz általában fél óránál több idő kell ahhoz, hogy elkészüljek, de most nem akarom őket megvárakoztatni é már tudom, hogy mit akarok felvenni, ami nagyon is sok időt spórol meg. -Akkor én most gyorsan átöltözök! Addig nyugodtan egyetek a csokimból és ne leskelődjetek!-Tudom, hogy nem tennék meg, főleg, hogy James már elég sokat látott pucéron, így sok újat nem láthatna. A szekrényemhez sétálva kiveszem az új ruhámat, amit még Jennyvel vettem, majd a cipellőt is a kezembe veszem és már be is vonultam a fürdőbe. Egy gyors zuhanyozás és törölközés után felkapom magamra a ruhát, kisminkelem magam és megcsinálom a frizurámat, majd végül belebújok a menő magassarkúmban. Ahogy azt ígértem negyed óra alatt tényleg elkészültem. Na jó talán egy-két perccel tovább tartott, de ez még elfogadható. Ahogy kilépek a fürdőből megállok az ajtó előtt, majd modellhez illően pózolni kezdek a fiúknak, hogy megmutassam magam és elmondhassák a véleményüket. Remélem ezzel a gönccel már meg van elégedve James és nem kezd el megint öltöztetni. -Nah hogy nézek ki?-Még meg is fordulok, ahogy azt ilyenkor szokás és várom a válaszokat!
Mintha valami rosszat mondtam volna. De helló, csak vicceltem! Na jó, feljegyzem majd a noteszembe, hogy ilyesmiket nem sütünk el. Vaaagy, hosszútávú cél, faragni kicsit a gyerek humorán. Igen. Legyen kellően arisztokratikus, de emellett könnyed, lezser és tudjon alkalmazkodni minden helyzethez... Nem biztos, hogy most ilyeneken kellene gondolkodnom. Azon csak nevetek, hogy nagyon be fog ma rúgni. Úgy legyen! Isten látja lelkem, én aztán nem bánom, amúgy is kész csoda, hogy egyáltalán mosolyogni látom. - Rendben van, de stopperrel mérem! - fenyegetem viccesen a lányt, ahogy eltűnik a fürdőben, aztán odaszólok Ryannek - Kizárt, hogy végez. Jobb napokon nekem is legalább 43 perc kell. Már várom, hogy beszóljon valamit, de nem haragszom meg érte. Egy picsa vagyok, tudom. - Olyan gyorsan felnőnek! Borulok rá Ryanre, aztán amikor rájövök, hogy kényelmes a válla, úgy döntök, hogy maradok is rajta, ha csak le nem ráz magáról.
Amikor Masa kilép, nem is hiszem el, hogy tényleg ennyi idő elég volt neki. Basszus... Felmérem, mint a múltkor, lázasan keresek rajta valamit, bármit, amibe bele tudnék kötni, hogy slampos, hogy összecsapta, mert.. mert az nem lehet, hogy neki tényleg elég volt ilyen kevés idő! - Megadom magam. Nyertél. - sóhajtok csalódottan, de el is vigyorodom utána, és megsimítom a karját - Csodásan festesz. Büszke vagyok rád. Én vezetek! Odafele. Visszafelé meg úgyse fogunk emlékezni rá.
Ha rajtam múlik, akkor hamarosan már a fekete Priusban feszülünk, és a bulihely fele tartunk. Még szerencse, hogy már eleve bulihoz öltöztem.
A kisebb "vitába" nem szólok bele, ez James és Masako dolga, és hogy én mennyire bízom Masakoban, az meg az én ügyem, és nézőpont kérdése. Arra biztosan nem kérném meg, hogy jaj már, vigyázzon a seggemre, de ez más kérdés. Hallgatom, ahogyan a nőstény bejelenti, mennyire boldog, és ma 25 éves. Az nekem még csecsemő korosztály, pedig én sem vagyok egy kivénhedt csatapaci, ha úgy nézem. Negyed óra egy nőneműnek a fürdőszobában? Az arra elég, hogy bevánszorogjon, és talán... mondom talán lezuhanyozzon, de akkor még nem törölközött meg, nem túrázta a hím idegeit az öltözködési procedúrával, nem sminkelt, és nincs készen a haja. Szóval ebből kiindulva berendezkedem a 2 órás várakozásra. -Addig fürdesz? És a többi? Naná, hogy ezt megkérdezem, és amikor meglátom a szekrény felé tart, Jamesre pillantok. Most jön a nincs mit felvennem szakasz, a kipakolás, majd vissza, és újra kipakolás, és vissza, a sírás, és a sírásó. Engem is meglep, hogy csak kikap egy ruhát és tényleg elhúz a fürdő felé. -Tuti, hogy nem, még nem pakolta ki a szekrényét sem. Hamar? Ez még csak a kezdet, James. Felsóhajtok, összefűzöm a karjaimat a mellkasom előtt, és egyáltalán nem zavar, hogy Howard a vállamra hajtotta a fejét, én a búrámat hajtom az övére. Jó így, támasztjuk is egymást egyben.
Újabb meglepetés, Masako tényleg elkészül, és tényleg felöltözik, és most arra vár, hogy lessük meg, hogyan is fest a ruhájában. -Nem rossz, nem rossz, de merészebbet is el tudnék képzelni. Pakold ki bátran, amid van, ne fogd vissza magad, miattam ne. Mint egy vén kéjenc, komolyan mondom, na de a véleményemet kérdezte, nekem ez a ruha túl sokat takar, bár nem én vagyok Masako, sem a személyisége, ezt leszámítva pedig csinos. Mivel én mindig bulihoz öltözöm, nem kell elrohannom, nem kell rám várni, azonnal indulhatunk. -Van jogsid is hozzá, vagy csak vezetsz? Visszafelé senkit nem érdekel, csak jussunk oda. Ugratom én Jamest is, nem jogsival megy az autó, és akkor indulás van, nem várakoztatjuk meg a szórakozóhelyet, még mit nem.
Nah igen rosszabb napokon nekem is legalább egy órába telik elkészülnöm, de most hajt vágy, hogy kimozduljak és tomboljak egyet. így minél hamarabb elkészülök annál hamarabb mehetünk. Mit értetlenkednek ezen annyit? a reakcióikra megforgatom szavaim, majd leintem őket. Pasik...Inkább nem mondok semmit, mert a végén sosem indulunk el. Széles vigyorral a képemen épek ki a mosdóból és már várom is a tapsvihart, de e helyett csak nagy síri csöndet kapok. Ennyire rossz lennék? Ne máár! Még Jenny is megdicsérte, pedig neki merészebb a stílusa. figyelem ahogy James alaposan végigmér és már várnám a kritikákat, de e helyett csak egy kedves bókot kapok. Ez most komoly? Még ilyen szépet sem mondott nekem James. -Köszönöm! Örülök, hogy végre neked is sikerült elnyernie a tetszésedet.-Kap is az arcára egy puszit, majd érkezik Ryan válasza is. Mintha csak Jamest hallanám az esküvő előtt. Ezek szerint ő sem ért túl sokat a divathoz...De mégis azt képzelik, hogy jobban tudják mi áll nekem jól. Erre is csak azt tudom mondani, hogy pasik... -Ryan komolyan mondom te rosszabb vagy, mint James! Egy mély dekoltázsú ruha azoknak a nőknek áll jól, akiknek van is mit mutogatni. És most nem arról van szó, hogy túl félénk lennék olyanokat felvenni, csak nekem nincs mit mutogatni. Ezt még James is megmondhatja. Ezért inkább a lábaimra terelem a tekinteteket. Mindig azt kell kiemelni, amiben erősebb vagy. Nah meg a mai férfiaknak már semmit sem jelent a titokzatosság? Nem csak azzal lehet hódítani, ha mindent kipakolsz. Ott van például Audrey Hepburn. Ő sosem hordott kirívó ruhákat mégis minden pasas odáig volt érte. Szerintem olyan egy igazi nő!...de tudjátok mit!? Egyszer majd felveszek egy olyan felsőt és bebizonyítom, hogy nekem van igazam!-Természetese nem lehordani akarom a fejét, vagy kioktatni. Ezt a mosolyom is elárulja. De ha már mindenki szerencsésen elkészül akkor indulhatunk is. Mielőtt elhagynánk a szobát magamhoz veszek egy kis csokit az útra, meg azért a ruhához illő táskát sem felejtem el. -És tudjátok már, hogy hova megyünk, vagy ami szimpatikusabb lesz? Nekem csak az a lényeg, hogy táncolhassak és ihassak jó sokat!-Bár nem szeretem túlságon a diszkós zenét, de pár feles után már oly mindegy lesz, hogy mire táncolok.
//Szerintem akár az Upperbe is mehetünk, de nekem teljesen mindegy //
Kezdőlap
//
//
