- Ezeket az eseteket nem lehet megszokni. Az erőszak, a gyerekbántalmazás olyasmi, ami mindig ugyanolyan mélyen érint mindannyiunkat. A kérdésre megcsóválom a fejem. - Nem, errefelé nem jellemző az ilyen jellegű bűncselekmény. Csak nagyon kevés fordul elő. Bár békésnek, szinte álmosnak tűnik ez a város, mégis itt volt és lesz a legtöbb zűr azt hiszem, amivel valaha dolgom akadhat. A két falka, az őrzők, és mellé még az egyszerű emberek által elkövetett bűntények akkor is elegendőnél több megoldanivalót adnának, hogyha a nap negyvennyolc órából állna. A meglepődést látom az arcán a taxiban, de csak egy mosollyal biccentek. - Nem tesz semmit. Az út alatt nem zavarom, látom, hogy fáradt.
Mikor az autó simán megáll, figyelem a bizonytalan pillantását, ami a házról rám rebben. Most nem zavarom meg, kivárom, míg összeszedi a bátorságát, bár a kérése meglep. Egy pillanatig elgondolkozom, és bár egyáltalán nem ígérkezik kényelmesnek az este váltóruha nélkül, azt hiszem a rettegés a szemében eldönti a kérdést. - Ha így biztonságban érzed magad, akkor maradok. Köszönjük… A vége már a sofőrnek szólt. Fizetek, aztán kiszállunk az autóból, és mellette sétálok el a kapuig. - Nem tartozol nekem semmivel. Írok a lakótársamnak, hogy ma nem megyek haza… Csak egy gyors SMS az egész, hogy Chantal ne aggódjon, ha egyáltalán nem esek haza ma aludni, aztán már újra Masakora figyelek. A lakás világos, tele van élénk színekkel. Illik hozzá, neki való élettér, legalábbis az alapján, amit eddig láttam belőle. - Igazán szép lakásod van… Azt hiszem vele is illik megosztani a dicséretet.
-Ez igazán rendes tőled, de tényleg! Tudom, hogy jobban örülnél annak, ha a saját kis ágyikódban aludnál. De majd kapsz egy kiadós reggelit cserébe...Nah meg ha most éhes vagy akkor vacsit is készíthetek.-Ami azt illeti én nem tudnék enni, pedig farkas éhes vagyok, de az a legkevesebb, hogy neki összedobok valamit, ha egyáltalán van valamim a hűtőben. -Órák kérdése és meglesz a kulcs! Minek is tettem vissza a táskába!...Oh te jó ég!-Még pár percig keresgélem, majd nagy boldogan előhúzom a táskámból és meg is mutatom Jakenek. -Meg is van!-Gyorsan kinyitom a kaput, majd pár lépcső és már meg is érkeztünk. Végre itthon vagyok! Azt hittem már sosem érek haza. -Oh köszönöm!-Jól esik a dicsérete, majd megpördülök a tengelyem körül. -Nos öhm...Azt ott a fürdő, amott a konyha....amint látod ez a nappali és a mögött az ajtó mögött van a háló. Érezd magad otthon! Talán tudok adni neked egy pólót, ami nyugi se nem rózsaszín, se nem cicás vagy egyéb állatos. Férfi póló, sima fekete és törölközőt is kapsz! Én viszont most átöltözöm. Addig nyugodtan foglalj helyet, kapcsold be a tévét vagy amit csak akarsz!-Kibújok a cipőmből, majd be is sietek a hálóba ahol kezembe veszek egy hálóinget és már be is vonultam a fürdőbe, hogy rendbe hozzam magam. Nem kell félni nem fogok órákig sminkelni meg belőni a hajam. Azért én sem vagyok ennyire hülye.
- Inkább a tiszta ruháimat fogom hiányolni. A saját ágyamtól egy kanapén át egészen a padlóig bárhol ki tudom aludni magam… Ami a reggelit, vacsorát illeti, bólintok. Ma kihagytam az ebédet is, így kifejezetten jól esne, ha megvacsorázhatnék. Nekem tulajdonképpen még az is elég lenne, ha egyszerűen rendelhetnék valami kaját… - Köszönöm, valami vacsora jól esne. De nekem egy pizza is tökéletesen megfelel, ha nem bánod, hogy ide rendeljük. A gyors eligazításra bólogatok, pár lépéssel gyorsan felmérem a lakást, de a hálóba például nem megyek be. A felajánlásra halvány remény csillan meg a szememben. Egy tiszta póló… Milyen jó is lenne! Már szinte viszket a bőröm az ingem alatt. - Örülnék neki… Egész nap ebben a göncben izzadtam… Amíg ő megfürdik és átöltözik, addig én leülök a kanapéra, és bekapcsolom a TV-t. Most sem igazán figyelem a műsort, sokkal inkább csak megpróbálok kikapcsolni, miközben a nap eseményei a helyükre kerülnek a fejemben.
-Hát e miatt irigyellek! Én finnyás vagyok ilyen téren. Bár igaz ezen a kanapén én is el tudok aludni egy film közben, de amúgy a kedvenc helyem az ágyam. De amúgy elvileg ki lehet húzni a kanapét, csak még sosem próbáltam ki, szóval abban majd kellene a segítséged.-A végén még képes vagyok ezt is tönkre tenni, amennyire nem értek én az ilyenekhez. -Pizzát? Neeem valami rendes kaját kapsz! Egy ilyen nap után megérdemled!-És már tudom is mit csinálok neki. Körülbelül fél óra alatt meg is van, de az is lehet, hogy csak negyed. Egy gyors zuhany után már sokkal jobban érzem magam. A tükör előtt megnézem a sebeim, majd grimaszolok egy sort. Nem valami szépek! Ahogy felvettem a hálóinget magamra öltöm a köpenyem és már ki is megyek. -Amíg rendbe szeded magad elkészítem a vacsit!-Előkeresem a pólót és egy tiszta törölközőt, amit oda is adok neki. -Ilyen japános tészta lesz, ha szereted! Jah és kérsz valamit inni? Söröm nincs de van öhm borom vagy valami gyümölcslevem.-Megvárom a válaszát, majd be is sietek a konyhába ahol neki is látok a főzésnek. Nem csinálok sokat bár igaz nem tudom mennyit szokott enni, de talán három adag azért elég lesz neki. Néha azért felszisszenek a nagy munkálatokban. Nem kéne hirtelen mozdulatokat csinálnom és pattognom mint egy bolha. A végén még nagyobb kárt teszek magamban, mint az a pasas. Mire kiér már el is készülök vele nagyjából, így gyorsan meg is terítek neki. -Gyere be! De ha a tévé előtt akarsz enni oda is kivihetem!-Erre sem vagyok finnyás én is rendszeresen a tévé előtt eszem, a nélkül unalmas lenne. -És készen is vagyok! Valami zöldséges, húsos tészta. Remélem ízleni fog. Természetesen ha ez nem elég van még bőven!-
Az információáradat már nem lep meg, az első találkozásunk miatt fel voltam rá készülve, hogyha megtalálja a hangját, akkor csacsogni fog. Sokat. A természetéből adódhat, azt hiszem. - Szívesen segítek a kanapéval. Nagyon keveset szoktam aludni, úgyhogy a szervezetem minden lehetőséget kihasznál a pihenésre. Legalábbis az állomány orvosa ezzel indokolt, hogy bárhol tudok aludni… A tiltakozásra megadom magam. Szerintem a pizza is rendes kaja, de tény, hogy mióta eljöttem Bostonból nem főzött nekem senki, úgyhogy jól fog esni egy kis házikoszt, feltéve, hogy nem ég szénné… Fogalmam sincs, mennyire főz jól Masako. - Ez kedves tőled… A sört egyáltalán nem szeretem, a gyümölcslé megfelel, köszönöm. Értendő ez a vacsorára, a pólóra és úgy általában a vendéglátásra. A zuhanyozás nem igényel túl sok időt, ellenben mikor kész vagyok, és szemügyre vettem a számat, meg a felkarom, megtörölköztem, és felvettem a pólót, eltipródom magamban még egy ideig, hogy visszavegyem-e a nadrágomat is az alsógatyám fölé, mert úgy mégis illendőbben lennék, viszont megőrülnék tőle, hogy megfürödtem, és a koszos ruhámat kell visszavennem. Végül félmegoldás mellett döntök. A ruháimat összehajtom, és az alsónadrágom mellé kiegészítésnek a derekamra csavarom a törölközőt… Az összehajtogatott egyenruhát is kihozom a fürdőből, a szolgálati pisztolyomat bebiztosítom, és a ruhák közé teszem. A konyha felől pompás illatokat érzek, és mivel Masako is hív, besétálok hozzá a konyhába. - Köszönöm, de nem szoktam a tévé előtt enni… Inkább leülök az asztalhoz, aztán leesik a furcsaság. - Te nem vacsorázol? Fel se merült bennem, hogy egyedül fogok enni…
-Keveset alszol? Ez nem jó! De tudom nem szólok bele!-Bezzeg én! Képes vagyok délig aludni még akkor is, ha normális időben ágyba kerültem. Akár Szundinak is becézhetnének. -Ne köszönj meg semmit! Megérdemled és kész! Nincs köszönöm!-Nézek rá komoly arccal, majd elmosolyodom. Mikor belép a konyhába meglepődöm a törölköző láttán. Én még köpenyt is felvettem magamra, hisz mégis csak "idegen", de aki nem szégyenlős...Engem nagyon nem zavar, így inkább nem is foglalkozom tovább vele. -Én nem! Nem tudnék most enni. Meg amúgy is jól laktam az illatokkal.-Na jó tudom nem illik füllenteni főleg egy rendőrnek sem, de most mondjam azt, hogy igazából farkas éhes vagyok, de a történtek után egy falat sem menne le a torkomon?....Felesleges dráma lenne az egész meg aztán nem akarom, hogy aggódjon, vagy belém tömje a kaját. Természetesen az italát is kiraktam az asztalra. Magamnak csináltam egy teát, koffeinmenteset. Még az kéne, hogy ilyen állapotban felpörögjek. Szerintem így is bolondnak néz amiért ennyit pattogok a helyett, hogy sírjak megállás nélkül.
- Sokat dolgozom, keveset alszom, de nem számít, már megszoktam. És legalább nincs gondom az alvással… Megint csendesedik, ebből arra következtetek, hogy lehet, hogy hamarosan kijön rajta a sokk és a pánik, amit eddig sikeresen lefojtott magában. - Rendben, nem lesz több köszönöm… Mikor belépek a konyhába, elcsípem a meglepett pillantást, és végignézek magamon. - A nadrágom is koszos, és igyekszem minél kevésbé udvariatlan lenni, de aláöltöztem a törölközőnek… Mondhatjuk, hogy valóban érzek némi kényszert a magyarázkodásra. A válaszára beletörődöm, hogy egyedül fogok vacsorázni, és felveszem a villát. - Hátha megjön az étvágyad, míg eszem… De megértem… Mikor először lőttem emberre, két napig nem tudtam utána lenyelni egy falatot sem… Talán ha beszélek, egy kicsit az ő helyzetét is megkönnyítem. Azt is, ha beszélni szeretne, és talán a hallgatás miatt sem érzi magát zavarban. Addig azonban nem tudok beszélni, míg eszem. De két falat között azért megdicsérem a vacsorát. - Nagyon ügyesen főzöl, kitűnő a vacsora… Egyébként is jóízűen, és jó étvággyal eszem. Mióta megkaptam az első kör tetoválást, sokkal többet eszem. Mintha a szervezetem megpróbálna segíteni a mágiának… Ha nem jön meg az étvágya, akkor gyorsan befejezem az evést.
-Értem! És ne haragudj!-Így már mégis jobb, bár tudom, hogy nem kell félni tőle és nem is félek, csak furcsálltam a szitut, hogy pólóban és törölközőben nyomja. Aztán ki tudja mi lett volna ha véletlenül leesik róla. Nah akkor lepődtem volna meg nagyon, de röhögnék is rajta egy sort az biztos, természetesen csak az után, hogy jól szemügyre vettem. -Elmeséled kérlek nekem, hogy mi történt akkor!? Csak kíváncsi vagyok milyen egy igazi üldözés, de remélem nem fogok látni olyat. Azt hiszem elég volt nekem ennyi "izgalom" jó pár évre!-Tényleg kíváncsi vagyok a történetre, nah meg kicsit el is tereli a gondolataimat bizonyos eseményekről, így továbbra is tudom tartani magam, bár szerencsére még nem érzem azt, hogy közeledne a kiborulásom. -Köszönöm! Örülök, hogy ízlik. Bár ez tényleg egy könnyű kaja, de azért mégis csak jobb, mint a pizza.-Nem nézem őt túl feltűnően. Nem akarom, hogy zavarja az, hogy nem eszem. A végén aztán inkább nem lakik jól pedig egy Hősnek mindig jóllakottnak kell lennie.
- Miért haragudnék? Na ezen már tényleg meglepődöm. Igazából ő lehetne bosszús, amiért alulöltözve mászkálok a lakásában. Mindesetre nem feszegetem ennél jobban a témát. A kérésre bólintok, és amíg mesélek, addig félreteszem a villát. - Még Bostonban történt, ott születtem – bár erről a vaskos, szavakat kegyetlenül megrecsegtető akcentusom is árulkodik -, és a rendőrtisztit is ott jártam ki. Miután megkaptam a bizonyítványt, kaptam két hetet, aztán szolgálatba álltam. Boston zűrös hely, még csak másfél hónapja voltam hivatásos zsaru, mikor egy jó nagy drogszállítmányról jött füles, és a fél kapitányságot kivezényelték. Itt tartok annyi szünetet, hogy kortyolhassak a gyümölcsléből, de nem időhúzás a célom, úgyhogy utána rögtön folytatom is. - Egy raktárépülethez kellett mennünk. Mindenhol kék és piros fények villogtak, állig kevlárba öltöztetett rendőrök nyüzsögtek. Mikor betörték az ajtót, és bementünk körülnézni, akkor szabadult el a pokol. Tűzharc bontakozott ki egy pillanat alatt, szerintem olyan is volt, aki nem is látta hová lő… Én az utolsó között mentem be, nem engedtek előrébb, a tapasztalatlan újoncokat soha. Valahogy szerencsés fedezéket találtam, és pont ráláttam az egyik drogcsempészre, mikor kihajolt a fedezéke mögül, hogy a rendőrökre lőjön. Nem gondolkoztam semmin, csak meghúztam a ravaszt. Meghalt. Mikor a lövöldözésnek vége volt én értem oda hozzá először, és ellenőriztem a pulzusát. Aztán rosszul lettem, és még utána két napig ránézni sem bírtam semmiféle ételre úgy, hogy ne forduljon fel a gyomrom… Régen volt, azóta már nem okoz semmiféle lelkiismeretfurdalást egy olyan lövés, mint amit például ma látott Masako. Még az étvágyamat sem tudja elvenni ha el kell sütnöm a fegyvert. Igazából azt sem bánom, ha néz miközben eszem. Talán megjön az étvágya. - Mindenképpen jobb… Évek óta nem ettem semmit, ami nem étteremben, vagy kifőzdében készült… A vacsora után kíváncsian figyelem. Csak rajta múlik, hogyan tovább. Ha aludni szeretne, azzal sincs gond, engem nem kell szórakoztatnia, elvégre azért vagyok itt, hogy biztonságban érezze magát.
-Hát csak mert így megbámultalak meg, hogy rögtön azt feltételeztem, hogy nincs alatta semmi. De ne is beszéljünk erről!-Egy aprócska mosoly kúszik arcomra, majd egyik kezemmel felkönyökölök az asztalra és úgy támasztom meg a fejem. Érdeklődve pillantok rá és minden figyelmemmel, csak őt és a történetét figyelem. Végig csöndben maradok, most ez nem az én időm és talán ő is jobban örül annak, hogy most nem beszélek. Néha már magamnak is sok vagyok. Miután befejezte még pár percig csak némán figyelem őt, majd hátradőlök a székben. -Borzalmas lehetett! Bár tényleg nagy szerencséd volt. Egy ilyen lövöldözést túlélni főleg úgy, hogy váratlan volt. Sok rendőr halt meg akkor? És hány éves voltál? Persze ha nem túl indiszkrét a kérdés. De nyugi nem foglak nagyon kérdésekkel bombázni. Csak még sosem beszélgettem így egy hivatásos rendőrrel és kíváncsi vagyok, sajnos néha túlságosan is. De ha kezdek az agyadra menni csak szólj és békén hagylak! Oké?-Még a végén az kellene, hogy kikergessem a világból a kérdéseimmel. Szerintem legközelebb ha meg fog látni inkább nagy körben elkerül majd nehogy észrevegyem. -Nos hát én szívesen látlak bármikor egy házi kosztra! És még ingyen is van. Bár bevallom azért én sem vagyok egy konyhatündér, de igaz nagybátyám sok mindent megtanított nekem. Tudod neki egy étterme van New Jerseyben. Sokat dolgoztam ott, de inkább, mint pincérnő. Szerettem azt a helyet, néha azért hiányzik!-Ahogy befejezte az evést leszedem a tányérját és beáztatom a mosogatóba. Most nem fogok elmosogatni, majd csak reggel ha kipihentem magam. -Megágyazzak neked? Biztosan hulla fáradt lehetsz egy ilyen este után!-Bármi is legyen a válasz bögrémmel együtt elindulok a nappali felé. Igazából én is fáradt vagyok, de még nem akarok aludni, meg nem is tudnék.
- Semmi gond. Ne akartalak kellemetlen helyzetbe hozni… Talán mégis vissza kellett volna vennem a nadrágomat. Kár, hogy a gondolattól is viszket a derekam… Mostmár egyébként is mindegy. Míg a választ fogalmazza, addig is eszem, mert nem akarom, hogy teljesen kihűljön a vacsora. A kérdésekre egyesével válaszolok. - Az első alkalom volt, hogy éles helyzetbe kerültem. Megviselt, de aztán kihevertem, és helyre raktam magamban a dolgokat… Egy rendőr halt meg. Sokkal több, mint amennyinek szabadott volna. Én akkor huszonegy éves voltam. A szabadkozásra fáradt kis mosolyt kap biztatásul - Kérdezz nyugodtan. Nem sokan érdeklődnek puszta kíváncsiságból úgysem a munkám után. Ha nem tudok, vagy nem akarok válaszolni, akkor szólni fogok. Nem igazán zavar. Felkészültem rá, hogy beszélnem kell, hogy eltereljem a gondolatait, ahogy arra is, hogy esetleg majd vigasztalnom kell, ha összeomlik a sokk utóhatásaitól. - Nálam sokkal jobban főzöl, és köszönöm az ajánlatot. Utoljára édesanyám csinált nekem vacsorát. Mármint a ma este előtt… Én is felkelek az asztaltól, és utána sétálok a nappaliba. A kérdésre először alaposan végigmérem. - Csak ha szeretnél aludni. Én csak öt órát alszom, úgyhogy bőven ráérek még lefeküdni. De ha fáradt vagy, pihenj nyugodtan. És mivel így valószínűleg nem lesz ebből még ágyazás, leülök a kanapéra, gondolom valahol a közelében, de nem érek hozzá. Azt hiszem jelen pillanatban erre lenne legkevésbé szüksége. - Van valami, amivel szívesen töltenéd az időt? Nem tudom, őt mi kapcsolja ki leginkább. Zene, egy film, a beszélgetés…
-Csak huszonegy voltál? Te jó ég! Nagyon fiatal voltál. Na jó bocsi ezt nem így akartam. Most is fiatal vagy, vagyis én annak látlak. Szóval semmi háttértartalma nincs ennek. Csak ámulni tudok, hogy már ilyenkor így bedobtak a mély vízbe. Azt hinné az ember, hogy ilyenkor az újoncoknak először mindenféle papírmunkát adnak, vagy csak elküldik őket a boltba fánkért. Tényleg! Mennyire igaz ez a fánk história? Szinte majdnem minden rendőrös filmben fánkot esznek a rendőrök.-Tudom ez egy újabb gyerekes kérdés, no de engem tényleg érdekel, hogy mennyire valós ez a pletyka. Bár Jake-et elnézve nem hiszem, hogy ő olyan sok fánkot enne, vagy ha igen akkor nagyon sokat sportol mellette. -Igazából már nekem is régen csinált valaki vacsorát. Oké ha beülsz egy étterembe, akkor megcsinálják, de az nem ugyan az. Néha örülnék azért annak, hogy mikor hazaérek az egész lakást beárasztja a finom kaja illata.-De hát álmodik a nyomor. Nem hiszem, hogy ebben egyhamar részem lenne. Nincs senki olyan a közelben, aki ezt bevállalná. -Nem nem szeretnék aludni. Csak öt órát? Ez hihetetlen. Hogy tudsz csak ennyit aludni? Amikor én tehetem kihasználom az időt. Volt amikor egy fél napot átaludtam, sőt egyik utazásomkor annyira kifáradtam már csak magától az úttól, hogy egy egész napig csak annyit csináltam, hogy aludtam, ettem, kimentem a mosdóba és megint aludtam.-Hogy mit lehetne ilyenkor csinálni? Nos végül is a tévénézés nem hangzik rosszul. Attól talán még el is tudok aludni. Így távirányítóval a kezemben én is lehuppanok a kanapéra, majd be is kapcsolom a tévét. -Akkor ha te is benne vagy filmezhetünk. Először nézzük meg, hogy megy e valami érdekes és ha nem lesz majd válogathatsz a filmjeim közül.-Sajnos ilyen későn sok csatornán már csak az a sípolós hang van, vagy valami béna, olcsó film megy. Vagy hoppá...Nah tessék a pornó sem marad ki a választékból, de ezen is továbblépek, még ha Jake jobban is örült volna annak. -Nah itt pont most kezdődik egy film. Gladiátor! Egyszer azt hiszem már láttam. Nem rossz film, csak szomorú. Jó lesz neked?-Igaz nem a kedvenc filmem, de azért ha jól emlékszem tetszett nekem, de most ennek nincs is jelentősége, meg tudom, hogy hamarosan úgy is elnyom az álom.
A meglepetése általános, mindenki megdöbben hogy milyen fiatal voltam… - Igen. És hiába kezdtem volna papírmunkával. Attól két vagy három év múlva sem lettem volna tapasztaltabb a terepen… A szabadkozásra – nem tehetek róla – elnevetem magam. - Tudom, még mindig csak huszonöt vagyok… Azt mondják, én meghalni is fiatalon fogok! Viccnek szánom, egyáltalán nincs semmi baljós, vagy komoly a hangomban, pedig valahol mélyen tudom, hogy ez így van. De ennek a lánynak jobb ha ez csak egy rossz poén marad. A fánkos kérdésre megcsóválom a fejem. - Én nem szeretem jobban, mint bármi más édességet. Van kollégám, aki utálja, és van aki direkt ezek miatt az előítéletek miatt csak fánkot nassol, ha egyenruhában van. Aztán akad, akinek tényleg ez a kedvence. A rendőrök is emberek. Ahányan, annyifélék… Nem kioktatásnak szánom, csupán tény. Egyébként valóban sokat, és sokfélét sportolok. Mikor megemlíti, hogy neki is jól esne, ha főzne rá valaki, előre szükségét érzem, hogy szabadkozzak, amiért nem fogom reggelivel ébreszteni. - Én egyáltalán nem tudok főzni… Úgyhogy velem rosszul járnál… Aztán az alvás kerül szóba. Nem lep meg, hogy még nem tudna elaludni. Majd úgyis el fog. Biztosan kimerült. A kérdésére elvigyorodom. - Megszokás kérdése. A szervezetem jól bírja a megfeszített munkát. Van hogy többet alszom, és van, hogy csak kevesebb jut. Egyszer én is átaludtam már egy egész napot. De általában öt órára vagyok beállva. A filmezés ötletére bólintok, és kicsit arrébb húzódok, hogy kényelmesen elférjen a kanapén. Figyelem, ahogy váltják egymást a csatornák, de nem rezonálok egyik képre sem, még akkor sem, mikor pornójelenet villan fel a képernyőn. Aki azt mondja, nem néz, és soha nem is nézett pornót, az valószínűleg hazudik, de azért nem hiszem, hogy a második találkozás alkalmával egy majdnem megerőszakolt lány társaságában feltétlenül ragaszkodnom kéne az ilyen jellegű műsorhoz. - Tökéletesen megfelel. Én szeretem… A pornónál mindenesetre biztosan fordulatosabb lesz, még úgy is, hogy ismerem a történetet. Most a képernyőt figyelem, és csak a szemem sarkából ellenőrzöm néha Masakot, hogy lássam, ha valami nincs rendben, vagy ha elaludna levehessem a hangot a filmről.
-Naah ez még viccnek is rossz! Ne mondj ilyeneket! Sokáig fogsz élni. Megtalálod álmaid nőjét, feleségül veszed, születik majd pár kölyköd és majd boldogan öregszel meg a feleséged mellett. Nem szabad ilyenekre gondolni még poénból sem. Annyira kiszámíthatatlan az élet! Csak arra kell gondolni, hogy milyen szép hosszú életed lesz.-Olyan sok borzalmas balesetekről lehet hallani a rádióban, vagy csak a tévében, hogy az embernek tényleg nem szabad arra gondolnia, hogy hamar utoléri a végzet, mert a végén aztán tényleg megtörténik. -Szóval te is édesszájú vagy? Van is pár csokim, ha esetleg megkívánnád. Csak szólj és hozom.-Nálam édesség, főleg csoki mindig van, mert erre mindig ügyelek. Egyszer bolondnak is néztek engem a boltban mikor telepakoltam a kosarat csokikkal. -Oh ez nem utalás akart lenni arra, hogy főzzél nekem! Nem is várnám el tőled! Már így is annyi mindent tettél értem. És ne! Ne mond azt, hogy jaj de rendőr vagyok!-Meg kell őt tanítani arra, hogy igen is fogadja el a dicséreteket és ne jöjjön mindig azzal, hogy de ez az én munkám. Amúgy is nem lenne kötelező neki most itt lennie, mint rendőr, hisz ez nem tartozik bele a munkájába, de mégis itt van. -El tudom képzelni ahogy lefekszel aludni, majd öt óra múlva szabályszerűen kipattannak a szemeit és már kelsz is, hogy készülődj. Én ébresztő nélkül már nem is tudok felkelni. Sőt volt már olyan is, hogy egy teljes óráig jelzett az ébresztőm én meg tovább aludtam mit sem törődve a zajjal.-Ha időközben esetleg kér valami édességet, vagy bármi mást kihozom neki a konyhából, majd kényelmesen el is helyezkedem a kanapén. Talán úgy húsz perc telik el a filmből, mikor kezdem érezni, hogy a szemeim csukódnak le. Pár percig még küzdök velük, majd feladom a harcot. Hamar elnyom az álom, majd kis mocorgás után végül valahogy mégis csak Jake közelébe kerülök. Fejemet a vállára hajtom és kezeimmel "átölelem" hozzám közelebb lévő karját. Talán a tudatalattim szórakozik velem, amiért ennyire közel merészkedtem hozzá. Néha reggelente szoktam arra ébredni, hogy a párnát ölelgetem. Igen egyedül rossz aludni.
Védekezőn felemelem a kezem a rendreutasításra. - Jójó! Csak viccnek szántam, de beismerem, hogy nem volt mókás… Bár azt kétlem, hogy az életem úgy ér majd véget, ahogy ő jósolja. Feleség, gyerekek, vénségemre egy hintaszék a kandalló mellett, és a lábam körül kergetőző unokák… Én tényleg fiatalon fogok meghalni. Nem tudom miért, vagy honnét, de tudom. A kérdésre bólintok, bár konkrétan édesszájúnak azért nem nevezném magam. - Igen, én is szeretem az édességet. De köszönöm, most nem kérek… Nagyon ritkán szoktam csokoládét enni. A szabadkozásra elmosolyodom. - Pedig szívesen főznék, ha nem lennék életveszélyes a konyhában. Inkább nem gyújtom fel a lakásodat. Mivel megtiltja, hogy a munkámmal takarózzak, nem próbálom hárítani a dicséretet. Lehet, hogy a következőt viccnek szánja, de mégis beletrafál az igazságba. - Így is van. Én világéletemben óra nélkül keltem. Ha fel kell ébrednem, magamtól is időben megy. Akkor is, ha hullafáradtan fekszem le. A film cselekménye lassan beindul, Masako pedig elálmosodik, aztán azt hiszem félig már alszik, miközben közelebb húzódik hozzám. Ahogy hozzám bújik, ráhajtom az ágytakarót, és lehalkítom a filmet, hogy ne riadjon fel a zajosabb részekre sem. Én még nem vagyok álmos, és amennyire kell, annyira lefoglalnak a képernyőn zajló események. Hagyom őt aludni. Ha vége a filmnek, majd akkor kikapcsolom a tévét. Talán néhány óra múlva majd óvatosan beviszem a hálószobába, hogy kényelmesen aludhasson.
-Téényleg? Nah akkor majd megtanítok pár könnyebb receptet. Mondjuk rántottát, meg akár ezt a tésztát is. Hidd el tényleg nagyon egyszerű.-Ha már felajánlotta, hogy szívesen főzne nekem akkor miért is ne tanítanám meg főzni? Nah meg ezzel ő is jól jár. -Ez nagyon durva! Ilyenről még nem is hallottam. Te valami csodagyerek vagy.-Jóízűen felnevetek, majd csak tovább mosolygok. Mennyire örülök neki, hogy itt maradt velem. Sokkal rosszabb lenne most egyedül lenni. Szerintem csak bőgnék megállás nélkül és rettegnék. Igaz még most is félek valamilyen szinten, de azért sokkal nyugodtabb vagyok így mellette. Miközben alszom az arcom teljesen nyugodtnak tűnik, mintha mi sem történt volna az este. Egy ideig ez így is marad, majd elkezdek álmodni. Eleinte vidám az álmom, de szép lassan egyre hidegebbé, ijesztőbbé és sötétebbé válik, amit az arcom is jelez Jakenek. A filmben épp egy akciódúsabb jelenet következik, mikor én is megmozdulok hirtelen, -Ne!-Mondom ki alig hallhatóan. Azt is hihetné az ember, hogy csak a film hangja miatt kezdtem el mocorogni, mivel utána ismét nyugton maradok, de csak pár percig. Végül egy hirtelen mozdulattal, levegő után kapkodva rémülök fel az álmomból és már a könnyeknek sem tudok megálljt parancsolni. Azt hiszem eddig bírtam ki kiborulás nélkül. Először csak megpróbálok levegőhöz jutni, majd Jake felé pillantok segítséget kérve. Megrémültem és nem tudom mihez kezdjek, így csak bízni tudok abban, hogy ő tudja a megoldást.
- Tényleg. Nem sok szabadidőm van, úgyhogy tényleg csak a legegyszerűbb dolgokat tudom megtanulni. Azokat is legfeljebb addig, míg itt vagyok… Sokmindenre kell időt szakítanom, a főzőleckék már biztosan nem férnének bele máskor sem az időmbe, sem pedig az energiáimba. Mondjuk azt is sejtem, hogy elég fáradt és sokkos hozzá ma este, hogy ne az én konyhai oktatásommal akarja tölteni az estét. Ami a csodálatos képességeimet illeti, megcsóválom a fejem. - Azt azért nem hiszem. Sok kollégám működik hasonlóan… Én már az iskolába is így jártam. Az ébresztőórát csak biztonsági tartaléknak húztam fel, de két kezemen meg tudnám számolni, hányszor volt alkalma ébreszteni engem.
A film cselekménye kellemes ritmusban halad előre, a történet nem esik ki a saját üteméből, így kényelmesen hagyhatom elkalandozni a gondolataimat, fejben nagyjából készre fogalmazom a jelentést, átgondolom a másnapi teendőimet, néha oldalra pillantok a karomba kapaszkodva szuszogó lányra. Először még mosolyog, de aztán az ajkáról lehervad a halvány mosoly, a homlokára halvány ráncok gyűrődnek, halk kis tiltakozás hagyja el a száját, szinte csak szusszanja, mégis hallom. Mocorog, aztán megnyugszik, később megint újra kezdődik a mocorgás, aztán hirtelen megrezzen, és felébred, és azonnal sírva is fakad. Végülis várható volt. Egy mozdulattal teljesen lenémítom a tévét, aztán átölelem Masakot, és magamhoz húzom. Fél kézzel a vállát simogatom, a másikkal zsebkendőt nyújtok neki. - Semmi baj… Biztonságban vagy, senki nem fog bántani. Kivárok egy kicsit, hogy feldolgozza az információt, aztán folytatom halkan, a legmegnyugtatóbb hangszínemet elővéve. - Sírj nyugodtan… Jól van… Rendben lesz minden…
-Hát akkor nincs sok időnk! Majd reggel megtanítom neked a rántottát és máris tudni fogsz egy ételt. Meglátod nagyon egyszerű és nagyon finom tud lenni.-Igaz én szívesen itt tartanám őt örökre, de az emberrablás lenne, no meg ő biztosan nem bírná ki mellettem és ha itt maradna másnak nem tudna segíteni. Azt hittem mikor lehunytam a szemem, hogy sikerült túlélnem ezt a napot kiborulás nélkül, de tévedtem. Az álmomban újra megéltem az esti eseményeket, de most a pasas sokkal közelebb eljutott a céljához. Pár percig szaporán veszem a levegőt, majd az valamennyire enyhül és csak a sírás marad. Ahogy Jake átölel arcomat a felsőjébe temetem, miközben egyik kezemmel belemarkolok a pólójába. Szégyellem magam amiért előtte sírok és nem is így akartam, de ez most kijött és egyenlőre nem is tudom megállítani. Mindenesetre az ölelése és simogatása nagyon jól esik és már csak azzal is érzem, hogy tényleg nincs mitől félnem, de hiába mondogatom ezt magamnak mégis egész testem remeg. Azt hiszem most pár napig nem fogok tudni kimozdulni itthonról, vagy ha igen azt is napközben és olyan helyekre ahol tömeg van. Szerintem még mindig azok a legbiztonságosabbak. Hosszú percek telnek el mire alábbhagy a zokogásom sírássá. Pólóját már nem is fogom erősen, inkább már csak a mellkasán pihentetem kezem. Bárcsak így maradhatnánk még nagyon sokáig, talán egész életemig. Így legalább nem félnék attól, hogy ismét megtörténik ez velem. De tudom, hogy ez egy lehetetlen kívánság, de legalább addig míg lehet kihasználom ezt a helyzetet és nem moccanok mellőle.
Úgy tűnik, reggel megtanulok rántottát készíteni. Valószínűleg nem lesz megjegyezhetetlenül bonyolult feladat, úgyhogy nem fog sokáig tartani. Nem látok Masako gondolatai közé, ami talán szerencsés is. Bármilyen kedves lány is, azért az sajnos elképzelhetetlen, hogy a hátralévő életemet itt töltsem el vele. Elvégre dolgoznom kell. Ahogy hozzám bújik, érzem, hogy a könnyei átnedvesítik a pólót a mellkasomon, és a körmei végigszántanak a bőrömön a póló vékony anyagán keresztül, ahogy vadul belemarkol. Nem siettetem, és végtelenül türelmes vagyok vele, ahogy ölelem és simogatom. Várom, hogy magától nyugodjon meg, az sokkal hatékonyabb, mintha csak lenyelné a sírást. Érzem, ahogy minden ízében reszket, és tudom, hogy nagyon sokáig fog tartani, mire feldolgozza ezt a traumát. Undorítóak azok az emberek, akik a gyenge nőket, és a gyerekeket bántják. Minden ilyen alkalommal egyre biztosabb vagyok ebben. Türelmesen kivárom, míg csillapul a zokogás és a reszketés, addig magamhoz ölelem, és lassan, nyugtatóan simogatom a hátát. Nem sürgetem, hogy távolodjon el tőlem, hagyom, hogy a saját tempójában dolgozza fel a történteket. - Semmi baj… Már vége van. Most csak álmodtál. Biztonságban vagy. Szeretném, ha a szavak nem ropognának így az akcentusom alatt, de sajnos nem tudok mit tenni vele. Talán így is meg tudom nyugtatni, elvégre nem a simogató hangom miatt kért meg, hogy maradjak vele ma estére.
Talán fél óra vagy még több kell ahhoz, hogy a sírásom teljesen abbamaradjon, de továbbra sem távolodom el tőle csak megtörlöm az arcom, majd halkan meg is szólalok. -Ez nem igazság!-Miért mindig azok szívják meg, akik semmi rosszat nem csináltak? Miért kell néhány pasinak ilyen b*romnak lennie. Azt hiszik, hogy ezzel menőbbek lesznek? Pedig ez csak a gyávaság jele. Egy nálam gyengébbet én is könnyen tudnék bántani, csak én nem akarom. [colorperu]-Miért csinálják ezt?-[/color]Bár ez hülye kérdés, hisz egyértelmű, hogy miért csinálják, de ha normálisak lennének még az is megtörténhetne, hogy találnak egy kedves lányt akivel összeköltözhetnek és így tovább. Vele aztán annyiszor csinálhatják amennyiszer csak akarják és az még legális is. Egy nagy sóhaj után végül felegyenesedem, majd Jakere pillantok. -Most tiszta víz lett a pólód. Sajnálom! Nem tudom mi történt. Egyszerűen csak kijött....De köszönöm. Mindent! Nélküled szerintem csak rosszabb lenne a helyzet!-Az egyszer biztos, szerintem csak feküdnék az ágyban és bőgnék, mint egy csecsemő reggeltől estig. -Megágyazok neked! A végén nem lesz időd pihenni!-Azzal fel is állok és besétálok a szobámba ahonnan előveszek minden szükséges holmit az ágyazáshoz, majd vissza is megyek a nappaliba. -Az asztalt szerintem el kell tolni, hogy ki tudjuk húzni a kanapét.-És már csak az a kérdés, hogy hogyan kell kihúzni a kanapét.
Türelmes vagyok, méghozzá végtelenül. Míg a sírása nem csillapodik, addig lassan, vigasztalóan cirógatom a vállát és a hátát, egyébként meg sem mozdulok, eszembe sem jut elhúzódni tőle, vagy fészkelődni, nem kúszik türelmetlen feszültség az izmaiba, és nem nézegetem az órát. Néha egy-két megnyugtató semmiséget is elduruzsolok neki, de semmivel nem siettetem, és semmiképpen nem mondom, hogy ne sírjon. Legfeljebb azt, hogy nyugodjon meg, mert biztonságban van. Mikor aztán a zokogása csillapul, és van elég levegője kérdezni, akkor a dohányzóasztalról szerzek egy zsebkendőt, és finoman letörlöm a könnyei nagy részét az arcáról. - Mindig az ártatlanok szenvedik meg legjobban az ilyesmit. Nem hiszem, hogy menőbbnek képzelik magukat attól, hogy gyenge nőket bántanak. Csak úgy érzik, hogy nekik jár minden, amit megkívánnak. Nekik nem egy kedves lány kell, akivel összeköltözhetnek, hanem éppen az a lány, akit abban a pillanatban maguknak akarnak. Ez a fajta, akik őt is megtámadta veszélyes, és nem való a társadalomba. A bocsánatkérésre legyintek egyet. - Nem számít, hamar meg fog száradni. Sokkot kaptál, ez természetes… Ahogy felpattan, már későnek érzem biztosítani felőle, hogy nincs szükségem sok pihenésre, úgyhogy ne aggódjon miattam. Inkább felkelek, hogy segítsek neki, bár azért – azt hiszem már csak magamnak – elmondom a lényeget. - Egyáltalán nem sürgős… Ahogy közli a feladatot, én már mozdulok is. Elhúzom az asztalt, hogy a kanapét kényelmesen ki lehessen nyitni, és még el is lehessen sétálni előtte, aztán – rutinos kanapén alvóként – könnyen, és elsőre sikerül kihúznom, és ággyá hajtogatnom a kanapét, csak a díszpárnákat kell lepakolnunk róla a művelet előtt. Ha Masako figyel, legközelebb már neki sem okozhat gondot.
Sajnos teljesen igaza van Jakenek...Az ilyenek mindent megszereznek, amit akarnak....Vagyis megpróbálják. Nagy szerencsém volt, hogy ma este nem sikerült nekik...Gondolom nem csak az egyikük tette volna meg....Amint készen lett volna jött volna a következő.... -De legalább most megbűnhődnek...Remélem egyszer az összes ilyen alak börtönbe kerül...Amúgy ezeket mennyi időre szokták bezárni?-Érdeklődöm egy kicsit a dolgokról. Talán jobban fogom érezni magam, ha tudom, hogy tényleg megkapják azt amit megérdemelnek. Legszívesebben én azt mondanám, hogy soha ne engedjék ki őket, de azt hiszem ahhoz több kell. -Túl rendes vagy hozzám!...De ezt félre ne értsd...Nekem ez most nagyon jól esik és sokat segítesz vele! El sem tudod képzelni mennyit!-Az biztosan nem segítene, ha nem lenne türelmes velem és látszódna rajta, hogy leginkább a francba kívánna engem. Igaz lehet, hogy ez most is így van, de legalább nem mutatja ki és nekem most ez is elég. -De már nem akarlak feltartani! Ha nem tudsz aludni nyugodtan nézhetsz majd tévét! Engem nem fog zavarni.-Bár nem fogom becsukni az ajtóm, de azt sem akarom, hogy neki rossz legyen. Mikor kinyitja a kanapét tátva marad a szám. Azt hittem ennél sokkal nehezebb lesz a dolog...De nem ő megoldotta. Van valami amihez ő nem ért? -Hoppá! Ez nem semmi! Te aztán tudsz!...Nah akkor majd reggel is majd te csinálod vissza, hogy azt is megtanulhassam. Bár nem hiszem, hogy sűrűn fogom használni...De azért jobb tudni!-Közben el is kezdem lepakolni a párnákat a kanapéról, majd az ágyazásba is belekezdek. -Öhm ha akarod betehetem az egyenruhádat a mosógépbe...Van elvileg rajta szárító program, így holnap már tisztán tudnád felvenni....Nem is értem miért nem jutott ez előbb az eszembe!-
Én is valószínűsítem, hogy a bandavezér, miután megkapta, amit akart, és kellőképpen meg is verte Masakot, a két követőjének is odadobta volna. Mindenesetre a kérdésre a válaszon nem sokat kell gondolkoznom, bár elég elkeserítő a nemi erőszakért kiszabott idő rövidsége. - Az erőszakért öttől tíz évet kaphatnak, hivatalos személy elleni erőszakért egytől öt évig terjedő szabadságvesztés, és gyilkossági kísérletért akár húsz év is járhat. A főkolompos pedig hosszan fog gyógyulni, főleg ha a teljes felépülése előtt kerül börtönbe. Ott sem szeretik a fajtáját. Ami azt illeti én is el tudnék képzelni egy lazább ránk vonatkozó szabályzatot, és kellemes lenne, ha keményebben léphetnénk fel az ilyenek ellen, de be kell érnem ennyivel. És megint mehetek majd tanúskodni is. A hálálkodástól mindig enyhén zavarba jövök. Most is. - Ugyan már! Igazán nem tesz semmit. Örülök, ha segíthetek. Valóban nem tudom elképzelni, hogy mennyit segítek, és soha nem is fogom tudni megérteni, pontosan mit éreznek a bántalmazott nők. Nekem sosem volt részem ilyesmiben, és valószínűleg nem is lesz. De azt azért sejtem, hogy hatalmas trauma. Ahogy ezt egy nagyon jó barátom megfogalmazta, a nemi erőszak különösen kegyetlen gyilkossági kísérlet a lélek ellen. - Nem tartasz fel… Persze hiába tiltakozom, ő már mozgásba lendült, és ilyenkor mintha nem is hallaná, amit mondok neki. Egyébként persze az sem egészen igaz, hogy nem tart fel, mert de, csakhogy ez nekem egyáltalán nem okoz gondot. A látványos meglepetése megmosolyogtat. Azért egy kanapét kinyitni nem akkora mutatvány. - Csak aludtam már közel száz kanapén, úgyhogy van gyakorlatom. A következő felajánlás igazán roppant kecsegtető. Az egyetlen gyenge pontja a mosásnak, hogy szívesen odaadnám az egész cuccomat, mert az még a kompletten koszos cuccnál is kényelmetlenebb lesz nekem már csak pszichés alapon is, ha csak az alsógatyám nem lesz kimosva. Mindegy, majd hazaugrom reggel átöltözni. - Köszönöm, örülnék neki. Várj, kiszedem belőle, ami nem bírja a mosást… Ez a fegyverem, a jelvényem, a tárcám, az igazolványom, a telefonom és pár zsebkendő. Utána már nem tiltakozom, ha Masako felnyalábolja a koszos ruhákat.
A számok hallatán nem kicsit lepődöm meg. Azért ennél jóval többet el tudtam volna nekik képzelni. -Maximum tíz év?...De ez semmi...Vagyis tíz év alatt szerintem nem fog megváltozni. Persze nem tudhatom, mert még sosem voltam börtönbe, de ez valahogy kevésnek hangzik...És akkor csak gyilkosságért kaphat valaki életfogytiglant?-Kíváncsivá tett ezzel a témával, de tudom, hogy nem most kéne őt kifaggatni ezekről a szabályokról. Majd talán egy alkalmasabb időpontban rendesen kikérdezhetem őt, persze csak ha ő is akarja és ezek után is szívesen találkozik velem. Tudom azt hiszi, hogy nem hallom meg a szavait, pedig nem így van. Mindent hallok ám, csak nem reagálok rá hangosan, inkább csak mosolygok magamban. Ha már ennyi mindent tett értem az a legkevesebb, hogy békén hagyom és mielőbb lefekszem aludni. -Pedig ezek nem valami kényelmesek. Én is kipróbáltam már pár kanapét, de sosem szerettem őket. Másnap mindig fájt tőlük a hátam...De azt mondták erre, hogy kényelmes....Remélem igazuk volt!-Nem örülnék neki, ha miattam fájdulna meg a háta és nem tudna dolgozni. A fegyver láttán kissé ledermedek, de hamar rájövök, hogy nem kell tőle tartanom, így nyelek egy nagyot, majd ha mindent kipakolt be is sietek a fürdőbe és beteszem a mosást. -Nem lesz hangos és egy-másfél óra alatt kész lesz. Ha esetleg akkor még ébren vagy nyugodtan vedd ki! Majd reggel kivasalom, hogy ne legyen gyűrött!-És ha minden igaz mindennel elkészültem, így el is mehetek csicsikálni. -Nah akkor én bevonulok a szobámba. Neked meg jó tévézést és természetesen jó éjt meg szép álmokat!-Még intek is egyet neki, végül tényleg elvonulok. Ahogy beérek a szobámba leveszem a köntösöm, de azonnal eszembe is jut, hogy mit is felejtettem el. Így aztán kisurranok a hálóból és halkan próbálok eljutni a konyháig. Ha netán Jake felém fordulna csak megmagyarázom neki, hogy egy pohár vízért megyek ki, majd vissza is surranok a szobámba. Miután bebújok az ágyba egy ideig csak a plafont nézem, majd ahogy ismét eszembe jut az esti támadás ismét elkezdek sírni, de most visszafogottabban, mint az előbb, bár úgy vélem, hogy még ez is kihallatszódig a szobából.
Kezdőlap
