- Csak neked, senki másnak. Ismétlem meg a szavait, tényleg neki csinálnám, nem kell itt másokat is szórakoztatni vele, vagy éppen elborzasztani, ez csak a mi titkunk maradna. Egyetértően bólintok, szuper, akkor mégsem ma jön el a pillanata, hogy a nevetéstől megfulladok. A halálon nevetni? Annyira nem biztos, hogy jó ötlet, de ebbe inkább ne menjünk bele, nem kellenek ide a baljós gondolatok. - És nekem is jó így. Vigyorodom el szélesen, naná, hogy jó nekem így, imádom azt, hogy ennyire lökött, ha tök normális fazon lenne, akkor most tutira nem lennénk itt, úgyhogy a világ összes pénzéért sem cserélném el ezt az egészet. - Jól is teszed. Továbbra is vigyorgok, tényleg elhiheti nekem, egyáltalán nem unalmas a társasága, sőt! Imádom a bolondozásait, kész, erre nem tudok mást mondani. - Na de akkor képzeld el, milyen lehet, ha tényleg ferdén néznek valakire, úgy Isten igazából. Becsukják a szemüket? Egy éjszakai buszozásban még én is benne lennék, ha Ryan is velem van, kár, hogy most ilyesmi nem jut eszembe, minél hamarabb a falon szeretném tudni a képet, éppen ezért is sietek lefele a járműről, mielőbb feltehessük a remekművet.
- Hm, nem is hangzik rosszul. Időbeosztás? Nagyon is tetszik, Ryan ötlete meg pláne. Scott-nak fél óra, nekem pedig egy, ez így tök korrekt lenne szerintem, pláne, ha Ryan az én oldalamon harcol. Bár azért azt megnézném, hogyha egyszer Scott véletlenül túllépné az időkeretét, akkor Ryan tényleg berongyolna-e a fürdőbe, hogy felkapja és kihozza onnan, attól függetlenül, éppen hol is tart a fürdésben. Tetszik, nagyon is tetszik a dolog. - Na majd egyszer versenyzünk. Lehet, hogy rossz üzletet kötök, de ha Ryan elfogadja az ajánlatomat, akkor tutira felköthetem a gatyámat, ha nyerni is szeretnék. Bár igaz, én tényleg nem szoktam sokáig tötyörészni a fürdőben, csak ha nagyon rossz kedvem van. Viszont ha van hajtóerő, hogy legyőzzem Ryant, akkor tuti villámgyors leszek. - Remélem most már jó nőt nézegetsz. Egy pimasz, széles vigyor kúszik a képemre, mielőtt elindulnék befelé a szobámba. Ez a holmitörögetős dolog is nagyon tetszik, tényleg érdekes képek születnének, már más is csinált ilyeneket, láttam belőlük már képeket a neten. - Igaz, bár én eddig még nem vágtam tányért a falhoz, amikor ideges voltam, de egyszer kipróbálom. Bár anyám nem egyszer kipróbálta, viszont én úgy láttam, nála nem vált be, csak még idegesebb lett, amikor azt mondtam neki, hogy én ugyan nem takarítok fel helyette. Na tessék, már megint az anyám. Azt sem tudom, mi van vele, de őszintén szólva, nem is nagyon érdekel. Majd lehet küldök neki egy képeslapot, hogy tudja, élek még, bár lehet nem is érdeklem. Sebaj, sokat nem veszítek. - Ó, pedig annyira azt hittem. Még a szám is lefelé görbül kissé, tényleg kinéztem volna belőle, hogy mindenfele széthajigálja a ruháit. Csak úgy, mint a legtöbb férfi. Na jó, persze most sincsen túl sok viszonyítási alapom, de hát na, akkor is. Nálam szokott néha ilyen lenni, amikor nagyon fáradt vagyok és erőm sincsen arra, hogy elpakoljam a cuccaim, Ledobom és ott ér földet, ahol éppen, nem sokat törődök vele. - Kereshetsz. Vigyorodom el szélesen, kíváncsi vagyok, miféle szinonimákat lesz képes összekeresni a helyzetre, arra, hogyan is néz ki a kép és nekem mennyire is tetszik. Nem baj az, ha nincsen komolyság, ha túl sok lenne a bolondozásból, akkor úgy is szólnék, hogy szeretnék végre egy kis nyugit és komolyságot, de annak nem most van itt az ideje, úgyhogy semmi probléma nincsen. Számomra egyértelmű volt, már abban a pillanatban, amikor megláttam a képet, hogy ez bizony falra fog kerülni, méghozzá az én házamban. Raktam volna én akár a nappaliba is, de Scott nem biztos, hogy örült volna, ha egész nap a hülye fejünket kell bámulnia. Így a szobámban viszont pompásan mutat, itt van a legjobb helyen. Idióta lennék, ha kidobtam volna a kukába, vagy bevágtam volna a pincébe. Pince? Ja, hát nekünk nincs is olyanunk. Bújok én, bújok, egyszerűen muszáj, nem tudok betelni vele. Érezni szeretném, ahogyan átfog a karjaival, a melegségét, a rezdüléseit, hallani szeretném a szívverését, még akkor is, ha ez így leírva baromira nyálasan hangzik. Néha kell abból is egy kevés, nem is tagadom, főleg azért nem, mert ez így most eszeveszettül jó érzés, el nem cserélném semmire. Hallom, milyen hangosan ver a szíve, el is mosolyodom rajta, de az enyém sem lehet különb, habár azt annyira nem hallom. Vagy igen, csak ennyire összevegyül a két hang? Fogalmam sincsen, nem is foglalkozom vele, inkább elmondom, mi is kavarog a fejemben. Szerelem.. Na, ezt eddig így még nem is fogalmaztam meg magamban. Szerelmes lennék? Azt hiszem.. azt hiszem igen. Furcsa, nem gondoltam volna ilyesmire, vagy hogy valakinek egyáltalán sikerül ezt belőlem ilyen gyorsan kiváltania. Neki mégis sikerült. És ahogyan hallom.. ő is hasonlóképpen érez. A kezeim a derekáról felcsusszannak a mellkasára, amikor felemelem onnan a fejem, hogy az arcára tudjak nézni. Remélem lesz olyan aranyos és lehajtja a buksiját, mert különben csak az állát szemlélhetem. - Tényleg? Most rajtam a visszakérdezés sora, valóban ő lenne a világ legboldogabb embere? Mert ezt nagyon jó hallani, elvégre.. mégis én váltottam ki belőle. - De én is úgy érzem magam. Igen, együtt vagyunk akkor a világ legboldogabb emberei. Én meg.. a fene tudja, mi üt belém a következő pillanatban, de képtelen vagyok megállni.. Egyik kezem felsiklik a tarkójára, hogy kicsit lejjebb húzhassam a fejét és láss csodát.. nemes egyszerűséggel megfogalmazva megcsókolom. Na bumm, tényleg nem tudom, mi ütött belém.. A következő pillanatban kapok észhez és ugrom hátrébb kicsit – ha engedi persze – hogy egyből lesüthessem a szemem és léphessek még egyet hátra. - Ne haragudj.. én csak.. csak.. nem is tudom.. Én csak.. csak ki akartam próbálni.. Zavarba jövök, de még mennyire! Az ott pír az arcomon? Nem! Tutira nem lehet az, az ki van csukva. Mégis zavartan tűröm az egyik hajtincsem a fülem mögé, miért lett itt hirtelen olyan meleg? De nem bánom, hogy megtettem ezt a lépést, ki akartam próbálni, meg is tettem és szintén iszonyatosan jó érzés volt. A kérdés már csak az, hogy ezzel vajon elszúrtam-e a dolgokat, mert fogalmam sincsen, mit is kellene ilyenkor csinálni. Bakker, tisztára mint egy kiskamasz, aki életében először csókol meg valakit. Na ne már, Payne! Itt az ideje összeszedni magadat.
-Megegyeztünk. Most már érdekel a rajz, és alig várom, hogy láthassam, pedig nagyon röhögni fogok rajta, azt most is tudom, mert csak. Az, hogy én a halálon is csak szórakozom, az nem véletlen, így neveltek, ezt tanultam, és minek félnék tőle, minek tekinteném baljós dolognak? Ja, hát ha tudnák, hogy az a fekete, amit ők ehhez társítanak, anno a szerencse szimbóluma volt, és pont a fehér tükrözte a halált, hát lenne meglepetés. -Komcsi? Az ó, mert nem hiszem, hogy nagyon meg tudnék komolyodni. Most még nem. Illetve soha, mert ha lassan 300 év alatt nem sikerült, ezután sem fog, de azért nem sokkolom a nőstényt a korommal, nincs is kémény, hogy megtegyem. Bólintok, jól teszem hát, aztán a kérdésen gondolkodom. -Nem tudom, de majd megkérdezem valamelyiket, hogy ők hogyan értelmezik ezt a kijelentést? Tuti van róla valami véleményük. Már ha ismerik egyáltalán, mert az is lehet, hogy nem, ha meg nem, akkor tök feleslegesen teszek fel ilyen marha kérdést nekik, nem? Még a végén megsértődnek, mert eleve vágott a szemük, és azt hiszik, csak cukkolni akarom őket, pedig nem. Ez kérem szépen egy nagyon komoly kérdés és probléma.
-Látod? Írd ki az ajtóra és kész is. Versenyezni szeretnél, hogy ki készül el előbb? Payne, már most vesztettél, ezt hidd el. Nekem eleve rövidebb a hajam, nem kell felfognom, és engem nem zavar, ha vizes lesz. Pofátlan, pimasz vigyorral jelentem be a tutit, mert ha valamiben tényleg jó vagyok, az az, hogy elkészüljek 2 perc alatt, különben lekések egy bulit. Magabiztos vagyok, határozott, és nem, nem nagyképűségből mondom azt, amit, na de megint sikerül arra rámutatnom, hogy a nőstényke már attól is kiakadnak, ha a hajuk kicsit vizes lesz. -Ahaaaa, jót-jót, ez nem kérdés. Asszem, vagy nem? Várjááá, ezen most gondolkodnom kell. Azért is húzom egy kicsit, pedig tudom, ott belül tudom, hogy nem kell mást néznem, csak őt, és az nekem bőven elég. -Azért lett idegesebb, mert a másik fél vigyorgott rajta, vagy becsukta előtte az ajtót? Nem mindegy ám. Ha úgy törsz, hogy nem számítasz reakcióra, akkor nagyon jó feszültséglevezetés, én tudom. Na jó, mi bátyussal egymást szoktuk törni, nem mást. de ezzel együtt a bútorokat is, vagyis mégiscsak jó a példa, ha innen nézem. Az utána következő felújítási munkálatok meg telhetnek viccesen is, főleg amikor az ember kezébe akad egy kerék, és megpróbálja beazonosítani, az vajon melyik fotelnek volt egykor a tartozéka? -Hinni tudod hol kell? Hát ott, szal kedves Payne, tévedsz. Nem vagyok rendetlen agglegény. Rendes sem, de az most más tészta, hiszen ha jobban belegondolok, akkor nálam hajnalban kezdődik az éjszaka, és másnap délben van a reggel. Még akkor sem dobálom szét a cuccaimat, de lehet, egyszer tényleg kipróbálom, és megnézem, mit szól hozzá Ed? Nála kezdem, nem Victornál, az a tuti. -Oké. Tetszik, csodálatos, tökéletes, szuper, mega-giga-hiper jó, állati jó, álmaidban sem találtál volna neki jobb helyet, harmóniát sugároz, otthonossá tette a falat, beragyogja a teret, és ilyesmi. Több nincs, most elfogyott. Hozzak zsepit? Párat sorolok, de csak a poén kedvéért, és mellé mutogatok is, mert úgy teljes a kép. Na jó, zsepit nem adok, egyébként is csak vicceltem, nem gondoltam komolyan, de ma mit sikerül komolyan mondanom azon kívül, hogy tényleg szép nőstény? Semmit. Élvezem, ahogy a karjaimba bújik, és annyira, de annyira szeretném, hogy ez így legyen még hosszú-hosszú pillanatig, ne kelljen elengednem, és az sem érdekel, hogy simán levágja így, hogy nem érint hidegen a közelsége. Felesleges lenne titkolni, és nem is akarom, mert ezt az érzést semmiért sem cserélném el. Panye azt mondja, ez a szerelem. Az lenne? Fogalmam sincs, első alkalommal vált ki belőlem ilyet valaki, de majd megkérdezem Edet, ebben már tuti járatos. Victort csak azért nem, mert nőstényt nem láttam a közelében jó ideje, vagy baromi jól álcázza az öreg. -Tényleg. Komolyan mondtam, még ha a vigyorom nem is ezt sugallná, de akkor is, tényleg. Vagyok olyan rendes gyerek, hogy lejjebb hajolok, hiszen azért na, nem vagyok alacsony, azt meg nem szeretném, hogy Payne kitörje a nyakát miattam. Hülyén jönne ki. Ha meg kis sámlit hozok, az sértés, szóval maradok annál a verziónál, hogy tényleg lejjebb hajolok hozzá. -Örülök neki. Mosolyogva nézem, és ez is jó, egy szót sem szólni, csak nézni őt, a szemeit, az arcát, és közben ölelni, nem mozdulni. Apuskám, ez a hímek netovábbja, boldogan megyek a Valhallába. És akkor... akkor még meg is csókol, ami meglep, de nem azért, mert én ezt nem akarom, csak egyszerűen meglep. Kiugrik az ölelésemből, és magyarázkodni kezd, én meg vigyorgok. Tök arc, ahogy elpirul, zavarba jött egy csóktól, én meg szinte körbe repkedem a szobát boldogságomban. -Kellene? Nem haragszom, mert... jó volt, de akkor én is kipróbálom, ha nem baj. Utána lépek, hogy most én csókoljam meg, úgy, ahogy ő tette az előbb velem. Mert jó volt, ez is iszonyatosan jó érzés volt, és ha ez tényleg a szerelem, akkor azt hiszem, Howarddal ezt feliratom mindenkinek. Receptre. A különbség annyi az előzőhöz képest, hogy én nem ugrom el, hanem magamhoz ölelem, és úgy nézek rá, úgy simítom végig az arcát.
Na szuper, ezt megjegyzem, most már tutira megkapja majd azt a rajzot, precíz munkával fogom elkészíteni, hogy tényleg pontos mása legyen a fejemben kialakult képnek. Az biztos, hogy röhögni fog rajta, remélem még a könnye is kicsordul közben, az lenne ám csak az igazi hatás. - Nem is kell. Mondom, hogy nekem is jó így. Még kacsintok is mellé, mert már csak az kellene, hogy megkomolyodjon nekem itt. Ahha, persze. Nekem tényleg jó így, pont ez az, ami megfogott benne, szóval nem, még a világ összes pénzéért sem kérnék olyat, hogy komolyodjon meg. Az már más kérdés, hogy szerintem sem nagyon tudna, de nem baj. - Na arra leszek én nagyon kíváncsi. Abban biztos vagyok, hogy tutira megkérdezi majd valamelyiket, szóval én csak örülök neki. De aztán meg nehogy berágjanak a kérdésre és bevágják a durcit, a végén még fejbe kólintják, aztán sírhatok.
Na tessék, még a durci fejet is bevágom, amikor megjegyzi, hogy tuti ő nyerne előbb. Keresztbe fonom a karjaimat a mellkasom előtt, még kicsit görbítek is a vállaimon, mintha épp szeretnék begubódzni, ajkaimat is lebiggyesztem, teljes legyen az összhatás. - Engem nem is zavar, ha vizes lesz a hajam. Dörmögöm a nem létező bajszom alá, tisztára mint egy kiskölök, aki besértődött valamin. Tényleg nem érdekel, ha vizes lesz a hajam, majd megszárad. Amúgy sem használok olyan kenceficéket, amit a legtöbb nő és még csak hajvasalóm sincsen, hogy vigyáznom kelljen arra, hogy nehogy víz érje a kivasalt hajamat, mert akkor visszaugrana. Bakker, minek néz engem, plázacicának? Na kössz, nem. Viszont csak poénkodom, most is, nincs az az Isten, hogy egy ilyenen tényleg megsértődjek, szóval máris bogozom ki magam, hogy aztán hallhassam is, mit válaszol. Na szép, gondolkodnia kell ezen? Szóval így állunk? - Nem várok. De jól gondold meg, mit válaszolsz. Nézek egyenesen a szemébe, megpróbálva gonosz fejet vágni, mintha csak azt sugallnám, hogyha rossz választ ad, akkor én ezer örömmel megmutatom, merre van az ajtó és lehet távozni. Bár tudja, merre van az ajtó, hiszen ott jöttünk be, de nem baj, ez már csak részletkérdés. - Hát jó, akkor tévedtem, kedves Ryan. Pedig tényleg simán kinéztem volna belőle a dolgot, de sebaj, azt hiszem túlélem, nem ragaszkodom annyira ahhoz a rendetlenséghez, nálam olykor van belőle bőven. Az csak jó, ha egy pasi nem kupis, mert valahogyan ez a kettő együtt jár, ha férfi, akkor tuti kupis. Pont úgy, mint ahogyan elterjedt hiedelem, hogy a nők sokáig készülődnek. - Nem, nem kell, kibírom. Még poénból egy szipogást is megejtek, olyam szépen felsorakoztatta itt nekem a szinonimákat, hogy az már könnyfakasztó. Vagyis majdnem. Na de akkor van miből csemegéznem, szóval máris kiválasztom azt, ami a legjobban tetszik. - Álmaimban sem találtál volna neki jobb helyet, ez a kép egyszerűen beragyogja a teret. Na tessék, még szépen össze is kötöttem a dolgokat, bár ez lehet túl cifra és csicsás megfogalmazás, de nem érdekel, nekem most ez is megfelel. Sőt, tökéletes. Bár így, ebben a pillanatban, hogy befészkeltem magam Ryan karjaiba, minden tökéletes lenne, mert most csak ez számít és baromira jó érzés. Azt hiszem ugyanazt érezzük a másik iránt, legalábbis én egyre biztosabb vagyok a dologban és egyáltalán nem akarom titkolni. Had tudja csak, hogy megfogott és egyáltalán nem vagyok közömbös iránta. Ryan szerencsémre lejjebb hajtja a fejét, így máris könnyebb a szemébe néznem. Komolyan, lehet lassan tényleg sámlival fogok járkálni, biztos, ami biztos, mert azért akármennyire is gázos, mégiscsak könnyebb lenne a helyzetem. Elég csak abba belegondolni, hogy mondjuk egy puszit akarok adni úgy az arcára, hogy áll. Lábujjhegyre állok, vagy nekifutok és egyből a nyakába ugrok. Kicsit vicces így elképzelni a dolgot, habár Ryan tuti értékelné. - Ennek akkor nagyon örülök. Ő a világ legboldogabb embere? Csak mert én is az vagyok, szóval akkor együtt vagyunk azok. Mekkora jó már. Csakhogy én még tetézni is akarom a dolgokat és kipróbálni, milyen is az, amikor megcsókolom. Ki is ugrok az ölelésből, tényleg nem tudom, mi ütött belém, zavarba jövök egy csóktól! Egy csóktól! Az eszem megáll.. Ja nem, az már kb megállt. Oké, csajszi, itt az idő, hogy összeszedd magad. Irulok-pirulok, tiszta gáz, nem szoktam ilyet, Ryan meg csak vigyorog. Na tessék, bizonyára nagyon szórakoztató látvány lehetek, azt viszont meg kell hagynom. Gondolkodni sokáig nincs is időm – nem is nagyon tudnék –, hebegek-habogok is mellé, a választ hallva.. Meglepődöm. Nem tudom miért, de meglepődöm, oly`annyira, hogy kissé még a szám is elnyílik és kikerekedett szemekkel állok, mígnem közelebb lép és ugyanazt visszakapom tőle, amit az előbb én adtam. Csakhogy most nem ugrándozik senki, átölel és én sem akarok már sehova futkorászni. Gyorsabban ver a szívem, tökre olyan, mintha még a mellkasomból is ki akarna törni, tuti még Ryan is hallja. - Nem baj, nekem bejött. Szóval bevált a próba, szerintem átmentünk rajta. Mosolyogva nézek fel rá, szerencsére már a fejem sem olyan piros, mint pár perce és a szemeim is csillognak. Kipróbáltuk és iszonyatosan jó volt, az én részemről legalábbis biztosan. Úgyhogy bújok tovább, ismét Ryan mellkasára fektetve az arcomat, mert ez szuper érzés, mindenkinek ajánlom. Amikor az arcomon simít végig.. bizsereg, de tényleg! Fogalmam sincsen, mennyi ideig állunk így, amikor – ha Ryan nem teszi meg előbb – megszólalok, de nem mozdulok továbbra sem, csak a hangomon érződik, hogy vigyorgok. - Tisztára úgy érzem magam, mint egy kiskamasz, akinek fogalma sincsen arról, hogy mi történik vele.
-Te vagy a második, aki ezt mondja, A bátyám volt az első, őt sem zavarja. Na jó, ez nem teljesen igaz, de mégis hogyan magyarázzam meg, hogy a kölyök képem ellenére a tesónak már van egy kölyke, aki majdnem felnőtt, holott Ed 30-nak sem néz ki? Na ugye? Ráadásul Ed hím, Payne meg nőstény, és ez számít, semmi más. Vigyorogva bólintok, akkor azért már hármunknak biztosan jó így, a többi meg nem érdekes. -Én is, de azt hiszem, nagyon de nagyon pofátlannak, szemtelennek és egyébnek fognak tartani. Nekünk ők a furák, nekik meg mi, de legalább tudunk ferde szemmel nézni és nem állandóan. Majd megkérdezem Masakot, ő ázsiai származású, és amennyire kiakasztottam az edzésen, ez már nem oszt vagy nem szoroz, hogy miért utál jobban. Mintha foglalkoznék vele, nekem nem az a dolgom, hogy szeressenek a kölykök, hanem az, hogy kihozzam belőlük a legjobbat, harcedzett, életképes farkasokat faragjak belőlük.
A vigyorom csak szélesedik, amikor Payne durcás kisgyereket játszik a megjegyzésem után, és ennek örömére, ha már összefonta a kezét, és úgy fest, mint aki magát öleli, bökdösni kezdem poénosan. -Nem? Tényleg nem? Akkor miért volt rajtad kapucni a futásnál? Az is csak víz, ráadásul sokkal tisztább, mint ami a csapból folyik. Ilyet én is tudok ám, de nem jobb, ha én öllelek át, és nem magadat kell? Ez így nem olyan jó, és nem is érem el a hátam, nézd. Leutánzom a mozdulatát, de még át is akarom magam karolni, csak nem megy, nem vagyok sem Gadget felügyelő, sem gumiember, hogy sikeres legyek, de azért körbeforgok Payne előtt, hogy lássa, mennyire nem jó ez így. Aztán ráadásként a lefelé konyuló száját felfelé húzom, maximum pofon vág. -Tudtad, hogy sokkal szebb vagy, ha mosolyogsz? Bár ez a mérges verzió is tetszik. Te kis Dulifuli. Elröhögöm a végét, mert annyira arc, ahogy bevágja a durcát, de tényleg, nekem legalábbis marhára tetszik, és nem is morgóztam, csak dulifuliztam. Az meg egy jó fej törpe, láttam a rajzfilmeket, mert Ashley-nél az a menő, így ha hülyülünk, akkor azt szoktuk nézni. Mondjuk még mindig nem értem, hogy hogy csak egy nőstény van köztük, az a Törpilla? És nem is vemhes, vagy a törpék mik, ha kistörpöt várnak? Mindegy, jobb, ha ebbe nem megyek bele. -Nos, hosszas gondolkodás után arra jutottam, hogy nem, nem kell más nőt néznem, a lehető legjobbat találtam meg. -nagyon komoly ábrázat, ami fél másodperc után már vigyor -Persze, hogy jó nőt nézek, naná. Micsoda kérdés? A legszebb, a legédesebb, a leglököttebb, és nem hisztis. A legfőbb szempont, jól van Ryan, nem hisztis, ügyes vagy, ezt persze nem tudtad volna magadban tartani, mi? De ha igaz? Nekem ő így tökéletes, ennyiii. -Ahaaaa, tévedtél, de a kedvedért egyszer majd úgy várlak, jó? Az nem baj, ha tiszta ruhákat szórok szét? Abból is jó ötleteket lehet gyártani. Csendélet, egy megfáradt ember napjának vége, és ilyesmi. Jóvan, címekben nem vagyok otthon. Gyűlölöm a kuplerájt, nem elég, hogy a papírhegyek borítanak be mindent? Ed szerint már az is kupi, meg Victor szerint is, persze, mert nem ők végzik azt a melót, hogyne lenne nekik az kupi? Én viszont így látom az egészet, simán megmondom, melyik cetli merre van, és éppen milyen színű tollal kapartam fel azt, amit kell. -Oké. Hűűűű. Ezt de szépen mondtad. A macik is tutira örülnek neki, vigyorognak. Az, hogy úgy rajzoltam, az nem érdekes, de akkor is. Ahogy hozzám bújik, én tényleg a Valhallában érzem magam, pedig még nem is haltam meg, és nem kísértek át a Valkűrök sem, de kit érdekel? Ez olyan érzés, tutira olyan érzés. Lejjebb kell hajolnom az nem meglepetés, nem is újdonság, mert azért csak verem a 190-et, ahogy minden normális viking, de pont nem érdekel az, hogy Payne alacsonyabb, nekem így jó, és ha gondot okozna, akkor még mindig fel tudom emelni, ez sem nagy megerőltetés. Ahogy rám néz, én meg rá, igen, most nagyon ügyesen egymást nézzük, de tudom, hogy kell nekem, na nem birtokolni akarom, azt én sem szeretem, de vele akarok lenni, senki mással. Tudom, hogy érzi, és nem zavar, mert miért zavarna? Igen, szeretném, ha tudná, hogy nagyon fontos nekem, hogy azt hiszem... ahogy ő mondta, tényleg beleszerettem? Apuskááám, én beleszerettem egy nősténybe, ez milyen már? 285 évig semmi, és akkor most meg igen. Oltári jó. -Én is, de ígérem, nekem nem fog eszembe jutni az a marhaság, hogy akkor telepakoljak mindent kis szívecskékkel. Az annyira kiábrándító, nem is értem a férfi társaimat, akinek ez az első. Az nem más, mint egy adag képmutatás, asszem. Persze el kell hülyülnöm a dolgot, vagyis rámutatok a képre, azaz éppen képmutatok, de a csóknál azért befejezem, mert az sokkal fontosabb, még akkor is, ha Payne hirtelen kiugrik a karjaimból. Én lépek utána, és viszonzom, mert muszáj, mert jó, és szeretném. El sem engedem utána, mosolyogva nézek a szemeibe, tényleg boldog vagyok, ez nem vitás. Tiszta mázli, hogy nem kaphatok infarktust, és a szívem sem ugrál ki csak úgy a helyéről, mert ha így lenne, nagy bajban lennék. Hallom a szívverését, ami nem ver, szinte kalapál, ahogyan az enyém is. Felemelem és megpördülök vele, vigyorogva teszem le a végén egy nagy bólintással megspékelve az egészet. -A próba sikeres volt, és igen, azt hiszem, tudom miről beszélsz, de van egy olyan érzésem, hogy most egy kiskamasz is értelmesebben tudná megfogalmazni, mi zajlik le benne, mint például én. Ezen már röhögök, mert ez annyira gáz. Itt áll két felnőtt ember, és fogalmuk sincs arról, mit is mondjanak. Nem, nem is kell semmit, érzem és ez a fontos, ahogyan ő is érzi, mert szeretném, hogy érezze.
- Nem mindegy? Úgy is tiszta víz lett a hajam, mégsem sírtam miatta. Játszom tovább a durcis kislányt, mint aki tényleg megsértődött, persze Ryan is tudhatja, hogy ez csak színjáték, ilyen miatt tutira nem vágnám be a durcát. De még nyelvet is öltök rá, és felciccenek, amikor bökdösni kezd. - De, jobb. Még inkább összefonom magam előtt a karjaimat és jobban begörnyedek vállból, a szám is lejjebb görnyed, tessék, mintha még inkább megsértődnék. Az utánzását látva, meg ahogyan megpróbálja magát átkarolni.. hát kész, nem bírom tovább. Vagyis próbálkozom, de amikor felfelé húzza a számat, akkor szakad el minden. Eleresztem magamat és játékosan lököm meg. - Hüüüülyeee! Nem szándékozom fellökni, csak kicsit taszajtani rajta, miközben vigyorom egyre szélesedik. A becenevet meghallva.. szinte felnevetek, ez kész, lökött egy pasi, de ezt már számtalanszor megállapítottam, meg nem is aggódom a dolog miatt, nekem ez jön be és kész, nevezzenek engem is hülyének, hogy az idiótákra bukom, de ez van, ezt kell szeretni. Akinek nem tetszik, az hagyjon minket békén. - Ha így mersz hívni, kénytelen leszek én is kitalálni valami becenevet neked. Még a szemem is összeszűkítem kicsit, képzelem, milyen komoly és hatásos lehetek, ha látnám magam kívülről, elképzelhető, hogy felröhögnék a látványtól. Sebaj, a következő szavait hallva elmosolyodom. - Jól van, jó válasz, maradhatsz. Na tessék, én is visszakapom, hogy lökött vagyok, de egyáltalán nem zavar, hiszem én is tudom magamról. Nem vagyok hisztis.. ezt hallva felnevetek, még jó, hogy nem vagyok az, már csak az kellene, hogy sírni kezdjek amiatt, hogy betört a körmöm, vagy éppenséggel úgy hívtak, hogy Dulifuli. - A hisztit meghagyom a plázacicáknak, nekik úgyis jobban áll. Még a vállamat is megvonom, ennyit erről, nem érdekelnek túlzottan, nem szoktam hisztizni, az olyan.. gyerekes, vagy nem is tudom, mindenesetre hót felesleges, ha szeretnék valamit, úgysem hisztivel fogom megszerezni. Ha meg már egy megtörtént dolog miatt hisztiznék.. szintén felesleges, mert ami elmúlt, az elmúlt, a picsogás nem segít rajta, csak felidegesíteném a környezetemet. Meg ahogyan Ryan is mondta még azon az esős napon, minden rosszban van valami jó is. - Félreértés ne essék, azért nem vágyom annyira arra, hogy kupis legyél. A saját környezetemben elviselem a kupit, de amúgy nagyon én sem szeretem, sokáig magam sem bírom a ruhahalmok között, pár nap után úgyis mindig rendet teszek. Csak mivel mostanság nem nagyon voltam itthon, vagy akkor is dolgoztam, így nem nagyon jutott időm ilyesmire. Sebaj, ez van. - Te voltál az ötletgazda. Nem saját gondolatokkal dicsekedem, a Ryan gyűjtötte szinonimákból dobálgattam össze a mondatot, még jó, hogy tetszik neki is és a maciknak is. Így a jó ez. Bújok, mert jó, mert élvezem, mert király érzés és mert neki is jó, tisztán érzem rajta. Kölcsönös a dolog, úgyhogy nincsen mit aggódni. - Hát, mindenki máshogy adja a többiek tudtára, hogy van valakije. De örülök, hogy neked nem a szívecskék az elsők. Nem vagyok férfi, hogy tudjam, ők mit éreznek, azt viszont tudom, hogy a nők hajlamosak az érzelgésre, így belőlük kinézném ezt a szívecskés dolgot, mindenesetre nekem sem lesz ilyesmi. Az mondjuk érdekes lenne, ha egy nap úgy várna a szobám, hogy minden lehetséges felület teleragasztgatva a piros szívekkel. Tutira jót nevetnék rajta. - Ó, micsoda képmutató vagy! Csóválom meg a fejem, borzalmas, ahogyan itt képmutat, de a végén csak elnevetem magam, hihetetlen, hogy még ebből is viccet csinál, ahogyan mindenből. Nem is baj az, a móka sokkal jobb, mint a komolyság, mellette tutira nem fogok befásulni és depizni. Aztán mégis megmutatja, hogyha kell, tud ő ám komoly is lenni, ezt bizonyítja a csók is, hogy nem hagy elfutni, utánam lép és ő is kipróbálja a dolgot. Hát én menten elalélok, olyan jó ez az egész! Szívem vadul dübörög a bordáim alatt, akarnék én még többet is, de nem, nem szabad tehetetlennek lennem, egyelőre beérem ennyivel, mert ez is eszméletlenül jó volt. Amikor felemel és megpörget, hangosan nevetek, ezt is imádom, annyira jó érzés, pont olyan, mint a múzeumban volt. Leírhatatlan. - Vagy mint én. Vigyorodom el én is, nem szeretnék kibújni az öleléséből, de azt is tudom, hogy bármennyire szeretnénk, nem állhatunk a szobám közepén egész nap. Pedig tök jó lenne! Úgyhogy támad egy ötletem, ami kényelmesebb, mint az itt ácsorgás. - Mit szólnál hozzá, hogyha befészkelnénk magunkat a kanapéra és betennénk valami filmet? A film jó ürügy, így legalább le tudunk ülni és ott is ugyanúgy be tudom vackolni magam a karjaiba. Szóval királyság van a tetőfokon, remélem rábólint a dologra, bár hogy mit nézzünk, azt nem tudom, ritkán nézek tv-t, a dvd-k is inkább Scott-hoz tartoznak, de csak találunk valamit, ami elnyeri a tetszésünket. Bár, mondanom sem kell, engem nem is annyira a film érdekel..
-Az elején, az elején, amíg le nem fröcskölt az autó, és nem lettél sáros. Akkor már tudom, hogy nem zavart. Pofátlanul vigyorgok, mert hát na, azért melyik nőstény viselte volna el tökön rúgás nélkül az ilyesmit? Ő megtette, és ez tetszett meg benne. Nem kiverte a balhét, nem hisztizett, nem tett süketté, hanem a végén még viccesnek is találta. -Na ugye? Naná, hogy megmutatom, mit csinál, de én azon vagyok, hogy teljes mértékben át tudjam magam ölelni, végül pedig vigyort varázsoljak az arcára. Tiszta Joker, ha kihúzom a száját, akkor lesz az igazi, de odáig meg azért nem jutok el, mert Payne eddig bírja. -Tudom, de nem baj. Hülye vagyok, persze, ez nem újdonság, viszont ez a dulifulis beállás az halál vicces. Így fogom hívni, most már tutira így fogom hívni, ha megint előadja ezt, amit az előbb. -Csak nyugodtan, de az idióta foglalt, mert az vagyok én. De ha lekonyulsz, akkor fulsz, tehát dúlfulsz. Vigyorogva bólintok, van nekem becenevem, nem is egy, nem is kettő, csak egyikre se figyelek a kitalálók nagy-nagy bánatára. És még képes vagyok azt is levezetni, hogy mi van, ha konyul. Azt jobb, ha nem fejtem ki, micsoda, mert én a szájára célzok, de hát na, ő nőstény, így röhögni kezdek. -Tutira? Akkor maradok. Igazat mondtam, ez a nőstény gyönyörű, nekem az, és nem is akarok mást nézni, amikor itt van Ő. Azért tényleg későn érő típus vagyok, mert ha ezt emberként próbáltam volna előadni, akkor 3 élet is kevés lett volna ahhoz, hogy rátaláljak. Azt hiszem követelnem kellene, hogy hadd legyek macska, azoknak úgy is 9 van. -Oké, akkor hiszti kidobva, és akkor én nem is leszek kupis, csak azért, hogy megnézhesd, milyen az, ha valami lóg a csillárról. Muszáj zokninak lennie? Jobb ötletem is van arra, hogy mit aggassak Ed plafonjára, de azt nem mostanában fogom megtenni, mert így is pöccre indul befelé, és akkor abból bunyó van. Azért nem vetem el az ötletet, majd a későbbiekben megvalósítom. [color=peru]-Ötleteim mindig vannak, de van aki ezt nem értékeli, nekik viszont nem is jár. A karjaimban tarthatom, és ez nekem bőven elég, új, de csodás érzés, és nem is nagyon akarom elengedni, mert nem. Kapaszkodok. -Csúcs, sosem értettem, hogy az miért jó? Elmondom és kész, meg... elmondom és kész. Az elég, nem? Amúgy is látszik az illetőn, tehát mindenféle mézesmázosszívesgiccses nyema. Láttam én olyat, aki mindenhol mindent felcímkézett, kiírt, felírt, keresztbe és átírt, na de az nem én vagyok, főleg, hogy sosem volt tartós kapcsolatom. Na de poénból egyszer lehet, megcsinálom, és minden egyes kis papírra Payne neve lesz felírva, de nyilakra. Azért sem szívekre. -Ugye? Azt hiszem tárlatot fogok vezetni, és mindent bemutatok. Leszek idegenvezető, és tutira mindenki eltéved, mert amikor majd azt mondom, hogy kövessék a nagy piros ernyőt, akkor mindenkinek a kezében olyan lesz majd. Aki megtalál, az nyer. Tapasztalatot. Én tudok képet mutatni kérem szépen, így meg is teszem, van itt néhány, de a macis viszi a prímet. A csókja édes, és szívesen ismételnék még, de nem vagyok telhetetlen, majd ha kell, vagy ha jön, akkor, mert jelenleg az értelmes beszéd sem megy. Bevettem a fogalmazásgátlót, ez van. Bólintok, ő sem tudja elmondani, de nem is baj, elég, ha érzem, és ő is érzi, több nem is kell. Képes lennék egész este-éjjel itt állni, így, őt átölelve és nem mozdulva, de nagy valószínűséggel előbb vagy utóbb, az már nem állás lenne, hanem összecsuklás. -Oké, mehet, nézhetünk. Mit szólnál a... ja... nem tudom. Válassz, bármi lehet. Azt hiszem én nem filmet fogok nézni, hanem őt, és magamhoz ölelni, ha engedi. Az sem érdekel, most kinek leszek fontos, ne hívjanak, nem válaszolok. Ha sikerül kiválasztani az egyetlen kanapét, ami van, akkor leülök, és alig várom, hogy hozzám bújjon, de tényleg.
- Na jó, igazad van, akkor már tényleg nem zavart. Persze a durcizást továbbra is tartom, így sokkal viccesebb a dolog. Belemenni pedig nem fogok ebbe a dologba, az eső az elején sem zavart, sőt, kifejezetten szeretek esőben futni, csak az volt szar, hogy a kocsi lefröcskölt, mert az sáros volt. De aztán jött Ryan és megmutatta a tutit, akkor már az a kocsi sem zavart, elvégre sokkal-sokkal sárosabb lettem. Höh, plusz ruharéteget kaptam a sárpakolás képében. - Tudom, nekem sem baj. Vigyorodom el, egyáltalán nem zavar, hogy hülye, sőt. Ha zavarna, akkor tuti nem így adtam volna a tudtára a dolgot. Én sem vagyok normális, tudom, ezt az is bizonyítja, hogy egy ilyen lüke hapsiba zúgtam bele, a legtöbb nőtársam tutira lenéz az ilyen miatt, de nem érdekel, nem kell engem megérteni, nekem jó így. Viszont amikor hallom a fúlós levezetését.. fáradtan sóhajtok fel. Ha ezt így folytatja, tropára teszi az agyamat és kiégeti minden agysejtemet. - Nagyon vicces vagy, Humor Herold. Még a fejem is megcsóválom, de egyáltalán nem zavar a dolog, nekem ő pont jó így, szóval ennyi és kész, pont. - Reméltem is. Na, akkor esnék most pofára és zuhannék magamba, ha kitalálná, hogy ő most elmegy. De hála égek nincsen ilyesmi, úgyhogy megnyugszom. A kérdését hallva eltöprengek, még poénból az államat is megvakargatom, mintha olyan nagyon fontos kérdésre kellene választ adnom. - Hmm.. nem muszáj.. de mindenképpen ruha legyen, úgy az igazi. Most elképzelek egy csillárt mindenféle ruhával.. nadrág, pulcsi, még egy bakancs is. Bakker, azt lehet el se bírná a csillár. Na jó, nem gondolok ilyesmire, mert megint röhögő görcsöt fogok kapni. - Nekik nem is kell, hogy adj az ötleteidből. Nekem úgyis tetszenek. Induljunk csak ki a sáros meglepetésből, a macikból, a megfestetett képből.. soroljam még? Ugye, hogy nem kell, ennyi is bőven elég. Szóval biztos vagyok benne, hogy a jövőben is bőven kijut majd nekem az ötleteiből, de izgatottan várom, mivel képes előrukkolni, merthogy nem lesz szokványos, az tuti. - Jajam. Akinek ilyen kis izébizék kellenek, hogy kifejezze azt, amit érez.. hát, az szerintem elég gáz. Persze olykor egy-egy kis apróság nem árt, de Ryannél a pont, elég, ha elmondja. Legalábbis nekem bőven. Az ölelés, a csók, jaaajj, de nagyon jó, remélem mihamarabb megismételjük majd az utóbbit. Csak nem akarok.. túl nyomulósnak tűnni, vagy hogyan is mondják ezt, szóval egyelőre várok, hogy ő lépjen majd, bár jobban belegondolva most már szerintem olyan mindegy. Sebaj, majd kiderül úgyis. Felvetem a filmezés ötletét, bár konkrétan tényleg nem a film érdekel, hanem sokkal inkább az hogy Ryan-hez bújhassak, a kanapé pedig erre tökéletesnek tűnik. Ryan szerencsére vevő a dologra, úgyhogy kézen is fogom és húzom magam után kifele. Nem kell mondanom, egyből leteszi magát a kanapéra, én pedig leguggolok a tv alatti kis szekrénykéhez, hogy kinyitva megszemlélhessem, mik is lapulnak benne. - Na lássuk, Scott miket szokott nézegetni. Nekem nem sok dvd-m van, persze azok is itt rejtőznek, de a lakótársamnak több akad, szóval meg is nézem, mik vannak itt. Dobok hátra egy-kettőt Ryannek, vígjáték, kalandfilm és egy krimi is akad köztük, amikor is kezembe kerül.. na micsoda? Hát persze, hogy a Twilight! - Basszuuuuuus, ide süss, mit találtam! Olyan eszelős vigyorral a képemen pattanok fel és fordulok meg, előremutatva a dvd-t, amit lehet Ryan még nem is látott tőlem. Ezt kell néznünk, már csak a poén kedvéért is. Bár sosem gondoltam volna, hogy Scott-nak ez a lemez is megvan, de úgy tűnik tartogat még nekem meglepetéseket. - Akkora poén ez a film, hogy az durva, bár a vérfarkaskák aranyosak benne. Szóval szeretnénk csillogó testű vámpírkákat és dühösen acsargó farkasokat nézni, no meg egy jót nevetni ezen, vagy keressek mást? Még mindig ott ül a fejemen az a vigyor, nem tudnék elképzelni egy romantikus, csöpögős filmnézést, aminek a végén majd sírva borulok Ryan nyakába, hogy ez milyen szép volt. Neeem, egyáltalán nem, én nevetni akarok sé fikázni ezt a filmet, Ryannel együtt. Persze lehet, hogy ő annyira nem vevő az ötletre, mint én, épp ezért kérdezem meg tőle, mert ha mást szeretne, akkor nézzünk mást, én annyira nem ragaszkodom ehhez. Csak azt ne mondja, hogy neki mindegy, döntsek én, mert akkor a falnak megyek.
Csak nyelvnyújtok a megállapításra, de nem ragozom tovább, mert bele fogok zavarodni. Amikor azt mondja, neki így vagyok jó, csak vigyorgok, mert ha agyhelyen üt sem leszek normálisabb, arról már lecsúsztam. Azaz látszólag, mert ha kell, azért nagyon is helyén van az eszem, csak nem mutogatom mindenkinek. Vicces vagyok, aha, tudom, még akkor is, ha néha ellövök szar poénokat is, mert hát azt is szeretem, és pont ilyen a dúlfúlsz is a részemről. -Harold, az jobban hangzik, a Herold az egy elcseszett klón, én meg nem, mert nincs ég egy Ryan. Ha van, kiiktatom, eskü. Még a mellkasomra is rávágom a kezem, de olyan erővel, hogy utána azt is megnézem, nem-e jöttem ki a másik felén? King Kong hozzám képest kutya fasza jelenleg. -Tényleg? Akkor megyek is. Elrobogok az ajtóig, kitárom, majd bevágom magam után, és utána becsöngetek, hogy ismét megérkezhessek. Maximum tényleg nem nyit ajtót, vagy pofán csap egy palacsinta sütővel, én mindenre felkészülök, de olyan vigyor van a képemen, hogy csak na. Lehet rám haragudni? Nem. Ha Payne kinyitja az ajtót és beenged, nem kell ablakot másznom, akkor ott folytatom, ahol abbahagytam. -Szóval, ruha lesz, ezt ígérem, ilyen gumikat nem szoktam hajigálni, és ötleteket sem osztogatok, inkább megvalósítom őket. Persze benne van a pakliban, hogy esetleg mellétrafálok, vagy olyasmi jut eszembe, ami Payne-nek már nem jön be, de sebaj, én lelkes próbálkozó vagyok. Abban pedig marha biztos, hogy nem követem a trendet, és nem szeretem a hagyományokat sem. Pofátlannak sem akarok látszani, megy az nekem magamtól is alapjáraton, de ha filmet szeretne nézni velem, akkor nem mondok rá nemet, de nem ám. A kézfogás adott, az, is hogy húz maga után, én meg nem vagyok mocsok, nem tartok ellent, mint a kiskölykök szokták. Felőlem aztán a földön is ülhetnénk, az sem gond, meg lehet oldani mindent, de a kanapéval sincs bajom, még takarót is szerzek, hogy legyen. Mit fogunk nézni? Hát nem mindegy? Dehogynem, de amikor Payne lelkesen felkiált, akkor máris mellette kötök ki. -Twilight? Az vicces, jöhet. Vigyorogva várom meg, míg bekerül a dvd, és amint lehet, máris elfoglalom a kanapét ismét, de úgy, hogy a nőstényt magamhoz tudjam ölelni. Még be is takarom, pedig nincs hideg, de na, ez a fíling. Mindig is poénosnak találtam, hogy kívülálló hogyan lát minket, de ez, ez röhej. Valami viszont szöget üt a fejemben, ahogy beszélünk is róla, na de ezt most át kell gondolnom, mert az már nem egy filmről szól majd, amit kiveszek ha nem érdekel, sokkal többről, de erre ráérünk még. Azt ugyan nem tudom, hogy a film meddig tart, de hogy elökörködünk előttalattután, az biztos, aztán hazatalálok, mert az utat mindig tudom, és nem, nem az ablakon távozok, ráadásul nem játszom el ezt a becsukom az ajtót és csöngetek verziót még egyszer, csak randira hívom. Ha elutasít, ha nem, én bizony csókkal pecsételem meg mindkettőt, mert a nem is olyan régen próbáltak bizony jól estek, és fel akarom frissíteni az emlékeket, mielőtt hazavánszorgok. Szó szerint, mert az, hogy minden egyes oszloppal táncolok egy sort, az a legkevesebb, így a maximum 1/2 órás út is reggelig tart nálam.
Kezdőlap
//
