Karakter teljes neve: Hazel Andrews Becenév: Nincs becenév! Álnév: - Faj: Ember Nem: Nő Kor: 28 Születés helye és ideje: 1985.11.15. Alaszka-Fairbanks Foglalkozás: Etológus Mágiaérzékenység: nincs
Apa: Brian Andrews (meghalt) Anya: Felicity Andrews Testvérek: Nincs Egyéb hozzátartozók: Két legjobb barát: Emily Blunch és Kevin Cost.
Emily Blanch: Óriási szíve van! Munkám során sok emberhez volt már szerencsém, de olyan tiszta és jótét lélekhez, mint amilyen Hazel is, talán még soha. Nem túlzok vele, ha azt mondom, minden emberben meglátja a jót és a szépet. Türelmes, ember centrikus, ugyanakkor borzasztóan szeret csacsogni és, ha zavarban van, elég bugyután tud viselkedni. Olyankor megállás nélkül beszél, össze-vissza kalimpál és úgy vörösödik, mint egy rák. Képes túlzásokba esni, ha bocsánatkérésről van szó. Nem célja megbántani embereket, de ha véletlenül, valamilyen "csoda" folytán sikerül is neki, képes a sértett felet az őrületbe kergetni az esdekelésével, és elhalmozni őt apró-cseprő kis ajándékokkal. A rengeteg jó ellenére azért neki is van némi hátrányos tulajdonsága, hiszen min tudjuk, senki sem tökéletes! Mióta munkát kapott és történt vele az a vérfarkasos badarság, teljesen megváltozott. Munkamániássá vált, amit nem hajlandó elismerni, és szinte már-már fanatikusan kutatja a vérfarkasokat. Ha valaki rossz formában a szájára veszi a faj nevét, azonnal az illető torkának ugrik, és addig nem nyugszik, ameddig nem érvényesítette az igazát. Ilyenkor aztán teljesen kifordul önmagából.
Kevin Cost: Huhúúú! Jó nő, az már egyszer biztos! Nem is értem, hogy egy olyan buxa, mint amilyen Hazel is, hogy képes a mindennapjait értelmetlen, eredménytelen kutatásokba beleölni, amikor olyan kecses és hibátlan alakkal, testtel, mint amilyen neki is van, elmehetne minimum egy modell ügynökséghez, vagy éjszakai bárba táncolni, habár... ő ahhoz túl visszafogott és szégyenlős. Mindenesetre, én látok benne elég fantáziát egy ilyen melóhoz. Azok a gesztenyebarna szemek és hosszú, szintén barna és ápolt hajzuhatag teljes összhangba vannak egymással, és kellőképpen kiemelik bájos vonású arcát. Én mindig csak szolid sminket szoktam látni rajta, deeee én ehhez férfi létemre úgysem igazán értek, na és persze ha tehetem, inkább az alsóbb területeket csekkolom. Az öltözködése miatt nagyon pipa vagyok rá! Az egyszerűbb, kényelmesebb és letisztultabb stílust részesíti előnyben. Csak nagyon ritkán lehet őt elegánsabb, dögösebb ruhákban látni. Munkahelyén -a laborban legalábbis-, mindig fehér köpenyt és szemüveget visel, ami kifejezetten jól áll neki.
Azt hiszem, hogy büszkén vállalom, hogy tősgyökeres alaszkai ember vagyok! Az őseink a telepesekkel együtt vándoroltak be Amerikába, és "vertek sátra" Alaszka szívében, azaz itt Fairbanksban. A családunk ősei jómódú nagybirtokosok voltak, imádták a pénzt, hiszen már akkor is az volt a legmeghatározóbb a föld mellett. Az embereket vagyonuk különböztette meg egymástól, és mi szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy az itt élő első Andrews családnak kiemelkedő szerep jutott a vagyonos felsőbb rétegekben. Az Andrewsok az igazságtevésről, és a vadászatokról voltak leginkább elhíresültek. Minden hónapban egyszer hatalmas -kifejezetten csak a gazdagok között megrendezett-, vadászatokat csináltak. Amint leszállt az este, és az erdőben élő éjszakai állatok előmerészkedtek, a férfiak csapatokba rendeződve nekiveselkedtek a megannyi veszélyt és izgalmakat rejtő éjszakának. Egy olyan alkalom se volt, hogy zsákmány nélkül tértek volna vissza, igaz, akadtak azért köztük pechesebb alakok is, akiknek kisebb rágcsálón, madáron kívül mást nem sikerült elejtenie. A nagyobb győzelmeket és vadászatokat két napon át tartó ünneplés követte, az elejtett vadak fejeit pedig már akkor is trófeaként a falra tűzték ki -amik később úgy az 50-es évek közepén átkerültek az akkorra felépített családi villába-, az értékesebb állatok szőréből pedig drága bundát készítettek a feleségeiknek hálájuk jeléül. Mindez a fényűzés, diadalittas életforma egészen addig folytatódott, ameddig az 50-es évek elején tragédiával nem zárult az egyik -akkorra már hagyományokhoz kötött-, közös vadászat. A köd akkor este sűrű fátyolként telepedett rá Alaszkára. Tél volt, és a zord időjárás ellenére nekivágtak az útnak. Egyedül a telihold ezüstös fénye volt az, ami némileg a segítségükre volt. A nagyapám, Paulo akkor még csak tizenhat éves volt. Az volt élete első vadászata ahonnan mondhatni lehet, hogy igen csak maradandó élményekkel tért vissza. Egy emberként kiáltott fel örömében a csoport összes férfi tagja, amikor a közelből farkas üvöltés rázta meg a környéket. Aznap éjjel az alaszkai ordasokra vadásztak, és semmi és senki nem tudta őket megakadályozni a céljukban. Legalábbis, ők szentül hittek benne! Aztán a sikernek elkönyvelt vonyítás hamarosan halálos átokká változott, és csak egy valaki tért vissza élve a vadászatról. Bizony, Ő volt a dédnagyapám, Paulo, aki önön vérében fulladozva küzdötte vissza magát a családi birtokra. A testét harapások, karmolások ékesítették, ruhája megtépázott volt, és halálra volt rémülve. Soha nem beszélt arról, hogy mi történt vele, az apjával és a többi odaveszett férfival, mint ahogy az sem derült ki soha, hogy mivé is vált a harapások által. Egy naplóbejegyzése mégis mindent örökre megváltoztatott...
...Boldog, felhőtlen gyermekkorom volt annak ellenére, hogy a szüleimnek nem sikerült kellő időt belefektetniük a nevelésembe. Túlságosan is lekötötte minden idejüket a családi vállalkozás igazgatása, amiből minden pénzünk származik. Talán ezért is nem született testvérem, igaz, soha nem vágytam rá, kivéve talán akkor, amikor már idősebbé váltam, és rájöttem, hogy nem kapok elég odafigyelést a szüleimtől, és amikor már a dadáim, tanítóim is unalmassá váltak. Általános iskolában leltem először barátokra. Közülük kettőt máris kiemelnék. Egyikőjük a máig is legjobb barátnőm, és a titkaimba száz százalékig beavatott Emily Blanch, a másik pedig a sármos szoknyapecér, Kevin Cost. Ők ketten azok az igaz barátaim, akikre mindig lehetett és lehet mind a mai napig számítani. A gimnázium megkezdése után Kevin más iskolába ment tovább, de Emily és én kitartottunk egymás mellett, na és persze a céljaink is hasonlóak voltak. Mind a ketten rajongtunk a pszichológiáért ami mellé számomra társult még egy kis farkas fanatikusság is, ami gondolom valamiféle öröklöttség a családunk tagjai között. Emssel már végzősök voltunk, mire sikerült rávennem őt egy esti kis túrázásra. Akkor már komoly, határozott céljaim voltak a jövőmre nézve, és eléggé belemélyültem már addigra az etológia érdekes, színes tudományába ahhoz, hogy indokolt legyen a kis felfedező túránk. Megfogadtuk egymásnak, hogy szigorúan csak a turista ösvényen fogunk haladni, ami egy ideig egész jól ment, de aztán elkezdtünk furcsa zajokat hallani, és hirtelen egy horror film kellős közepébe találtuk magunkat. Megragadtam Emily dzsekijét, és ösztönösen menekülni kezdtünk, be egészen az erdő legsűrűbb részére, ahonnan még profi túrázóknak is több napjukba telt volna kitalálni. A hó és az örökzöld növények aznap a mi oldalunkon álltak, és kellő fedezéket tudtak nyújtani ahhoz, hogy életben maradhassunk, és hogy senki és semmi ne találjon ránk. Akkor láttam életemben először két farkast egymással küzdeni. Hatalmasak voltak, vadak, és mind emellett gyönyörűek és persze a maguk módján fenségesek is. Harcosokhoz méltóan küzdöttek, egészen addig, ameddig -látszólag-, az idősebb és erősebb fölénybe nem került, és át nem harapta a másik torkát. Hirtelen kiszorult a létező összes levegő a tüdőmből, az agyam teljesen leblokkolt és egyszerűen nem tudtam felfogni, amit láttam. Akkor, abban a percben Ems volt az, aki helyettem is gondolkozott, és felfogta a helyzet komolyságát és veszélyeit is. Megragadta a csuklómat, és bár fogalma sem volt róla, hogy hova megyünk, de rángatni kezdett. Nem bírtam ki, hogy ne nézzek még egy pillanatra vissza, és amit akkor láttam... nos, az hihetetlen volt! A földre terített farkas helyén egy idegen férfi feküdt meztelenül, teljesen kiszolgáltatottan és saját vérében fulladozva az őt körülölelő méteres hóban! Azt az éjszakát egy barlangban töltöttük. Órákon keresztül nem szóltunk egymáshoz, csak ültünk némán az általunk gyújtott tűz mellett kuporogva, így próbálva meg feldolgozni a látottakat, míg nem végül bátorkodtam megtörni a közénk telepedett ordító csendet. A szám ki volt száradva, nyelni is alig tudtam, a hangom pedig nem volt több holmi erőtlen suttogásnál, de azért elmeséltem neki, hogy mit láttam miután elindultunk a barlangba. Nem vett komolyan. Mégis hogy gondolhattam, hogy majd elhiszi? Mind a ketten sokkos állapotban voltunk, bármit láthattunk. Ő legalábbis ennyivel elintézte az egészet, de én végig tudtam, hogy mi az igazság. Másnap egy csapat hegyimentő talált ránk, és bármennyire is szerettem volna visszamenni oda, ahol azt a halott embert láttam, rám sem hederítettek. Anya az eset után hónapokon keresztül pszichológushoz járatott. Aki egyedül megértett minket az Kevin volt, de még az ő önzetlen támogatása ellenére is rémálmok gyötörtek mindkettőnket, amik pedig ébren voltunk, képzelődtünk. Emilyt a gimnáziumi ballagásunkról mentő vitte el, amikor váratlanul pánikrohama lett, és összeesett, majd rángatózni kezdett. Később kiderült, hogy epilepsziás rohama volt, ami akkor derült csak ki. Tudtam, hogy nem hagyhatom ennyiben a dolgot, és hogy amit láttam az erdőben, igazi volt! Az egész nyaramat a könyvtárban töltöttem. Az ott lévő könyvek, és a helyiek között terjengő históriák, mende-mondák vezettek el az Alaszkában élő őshonos farkasoktól a vérfarkasokig. Találtam olyan feljegyzéseket, amikben egyszerűen csak a klasszikus Farkasember néven emlegetik őket. Egyes népek kultúráiban azt tartják, hogy az egész vérfarkaslétnek az alapja egy átok, de olyanok is vannak, akik azt vallják, hogy fertőzés útján lehet elkapni a kórt, ami annyit tesz, hogy a fertőzött farkasalakban megharapja az áldozatát. A feljegyzéseimet egy vastag bőrkötéses füzetbe írtam. Tudtam, hogy ez még majd jól fog jönni később, mint ahogy azt is tudtam, hogy bizonyítékok nélkül nem fogok előrébb jutni. Tudtam, hogy hol kell keresnem, ha eredményt akarok! A könyvtár után ez volt a második legkézenfekvőbb hely. A családunk minden régi kacatot, könyvet és örökölt tárgyat megtartott. Csak annyi volt a dolgom, hogy rávegyem Emilyt és Kevint egy kis nyomozgatásra, és onnantól kezdve tulajdonképpen már indulhatott is a buli. Az egész pincénket úgy ahogy volt felforgattuk, ameddig rá nem találtam egy nagyon is érdekes ódon faládára, aminek a lakatját már megrágta az idő vasfoga. Könnyű dolga volt Kevinnek. Egyszer kellett csak rásóznia a baltával a lakatra, az máris szétnyílt, és onnantól kezdve zöld utunk volt. Nem akartam hinni a szememnek! Egyszerűen nem. Régi, az ötvenes évekből hátramaradt kivágott újságcikkeket találtunk bizonyos farkas támadásokról. Ezeken kívül magában rejtett a láda még megannyi kis kémcsövet. Mintha valaki kísérletezgetett volna idelent annak idején. De ami még ezeknél is fontosabb volt... Megtaláltam Paulo nagypapám naplóját. A lapok már elsárgultak, és néhány szó kiolvashatatlan volt, de a benne lévő képek, a saját maga által készített feljegyzések elég meggyőzőek voltak ahhoz, hogy tudjam, valami nem stimmel Alaszkában, és hogy annak a valaminek köze van ahhoz is, amit az erdőben láttam, és amit senki nem akart elhinni nekem. Tudtommal a nagyapám a II.Világháborúban esett el, de azok után, amiket olvastam, már egyáltalán nem voltam biztos a dologban. Ems és Kevin is az egyértelmű bizonyítékok előkerülése után kezdtek csak el hinni nekem. Soha, senkinek nem beszéltünk arról, hogy mire jöttünk rá, és hogy mit találtunk a pincénkben. Ez a mi hármónk örök titka marad! Az egyetemen ezek után már magától értetődő volt, hogy milyen szakirányt, és tanszéket fogok magamnak választani. A klasszikus etológiában találtam meg a helyemet, és ezen az ágon is helyezkedtem le, és szereztem diplomát. A napjaim azzal telnek, hogy a farkasok magatartását, életmódját kutatom. A munkatársaim, anya és az ismerőseim legalábbis így tudják, pedig igazából a vérfarkas létre akarok magyarázatokat találni!
Amiket szeret: Édesanyja, Emily, Kevin, állatok, vérfarkasok.
Amiket ki nem állhat: Nagyképűség, állatkínzás, halál, gyilkolás.
Rövidtávú célok: Összeboronálni valahogy Emilyt és Kevint.
Középtávú célok: Magasabb elismerésre szert tenni a munkában.
Hosszútávú célok: Belátást nyerni a vérfarkasok életébe.
Forrásmegjelölés: Multi
Hirdető: Saját kútfőből kipattant! (:
Avatar/Play by: Natalie Portman - Hazel Andrews
Kiegészítések
Lakóhely helyszíne: Saját ház Kép(ek)/leírás a helyszínről:
[/color]
A hozzászólást Hazel Andrews összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Júl. 26, 2013 10:30 pm-kor.
1. A Titulusként megjelölt "munkamániás" szót kérlek töröld ki a lapról. Az ember karakterek nem rendelkeznek Titulussal, erről bővebben a Csoportokban igényelhető titulusok topicban olvashatsz. 2. A "törzsgyökeres" szó valójában tősgyökeresnek írandó, kérlek, hogy javítsd
A Kevin Cost nevű barátod nevén jót mosolyogtam, mert már reflexből oda kívánkozott a "ner" is a vezetékneve végére Egyéb iránt érdekes lett a karaktered története. Akadnak már más emberek is, akiknek része volt hasonló találkozással, már ami a vérfarkasokat illeti. Mivel azok az emberek a Staff koncepciója alapján lettek létrehozva, így esetleg elképzelhető, hogy a későbbiekben meg leszel keresve egy adminisztrátori üzenettel, de ez még nagyon a jövő zenéje.
A karaktert elfogadom, azonban a fenti hibákat kérlek, hogy javítsd.
Kezdőlap
