Az októbert a helyiek szinte teljes egészében a Halloween szellemében szervezték meg az idei évben. Minden hétre jut valami program, s mindenki megtalálhatja a számára kedveset ebben az időszakban, legyen szó csendes megemlékezésről az ősök szellemeivel kapcsolatban, vagy zenés-zajos mulatságról. Kétségtelen, hogy a legtöbb mókával kecsegtető mégis az a jelmezes karnevál, mely idén igencsak sajátos – de kétségtelenül hangulatos – helyszínen kerül megrendezésre: ez pedig a város határában levő kis erdősáv, mely a Vidámparkot öleli körbe. A rendezvény kapcsán természetesen maga a Park is nyitva tart, fényárjával töltve be a sötétedő eget.
Ahol ti éppen vagytok, az a Vidámpark főbejárata. Az emberek lökdösődnek, nevetgélnek, és kifelé-befelé egyaránt özönlenek kisebb-nagyobb csapatokba verődve. Rengeteg az inger köröttetek: a fények, a hangok, az illatok, amiket felétek sodor a hűvös északi szél…
Karnevál, az, meg jelmez, az, hát minek nekem beöltözni? Elég, ha nem borotválkozom 3 kemény napig, és máris ott van a maszkom. Nem elég? Dehogynem. Egy üveg whisky a kézben, bagó a pofámban, és így vágódok be a vidámpark nevezte szerintem horrorparkba, de a lényeg, hogy itt vagyok. Csak azt nem vágom, minek? Itt már jártam, mégpedig Lucával nem is olyan régen, csak az egy kicsit más volt, nem volt tömeg. Most meg van, ez rosszabb, mint az illegális versenyeink, komolyan mondom, apuskám, ez maga a rémálom. Zaj van, hangoskodás van, a nőstények visítanak, a gyerekek ugyancsak, de legalább kánonban szólna, vagy valami. De nem, éppen az én hallójárataimat igyekeznek hazavágni. Még jó, hogy készültem, azaz egy fülvédőt vágom a fejemre, aminek még két csigaszeme is akad, és ezzel csökkentem a beszűrődő ordításokat. Gyerek még az este, így nekidőlök a falnak, és potenciális vacsorajelöltet keresek, legalább legyen valami értelme annak, hogy itt kötöttem ki. Tomot zabáljam be, azt a csálé vámpírt, akinek még a vércseppet sem sikerült normálisan felkennie magára, vagy Jokert? Na, az utolsó vigyora már tetszetős, ő lesz az, akit ha lehet, nem tévesztek szem elől.
Halloween van, gyerekek! Ahogy fülembe jutott a hír, hogy milyen banzájt rendeznek a vidámparkban, nem volt kérdés, hogy megyek! Az elmúlt pár évben úgy is kimaradt az ilyesmi, a finn falkát annyira nem hozták lázba ezek az amerikai hülyeségek, na meg történt annyi rossz az elmúlt pár hónapban, hogy igazán rám fért már egy kis szórakozás. Azt, hogy Benji nem akart jönni, akárhogy is rágtam a fülét, még megértem, az ő helyében lehet én is csak otthon ücsörögnék a hintaszékemben a kandalló előtt, tejbepapit kanalazva… De hogy Sam sem volt hajlandó, hát komolyan! Na de mindegy, engem még ez sem tántorított el, csak találkozok valaki ismerőssel majd a fesztiválon, ha meg nem, hát itt az ideje újabb ismeretségeket kötni! Vagy nincs igazam? A készülődést már vagy egy héttel korábban elkezdtem. Az nem volt kérdés, hogy jelmezben megyek, bár az se, hogy nem én fogom elkészíteni… A varrás meg én, ugyan… 3 külön világ, legalább! No de van ruhabolt is a városban, na meg női szabók, mázlimra meg sikerült pont egy kisfarkas üzletébe beesni, így aztán nem csak jelmezem, de még egy új ismerősöm is lett Masako személyében. Amikor pedig elérkezett a nagy nap, hiába, hogy Sam nem jött, a készülődésemhez való besegítést azért nem úszta meg. Bár a sminkeléssel örömmel elpepecseltem egyedül is, és még csak véletlenül se bíztam volna a kölyökre, a hajfestést sikerült megnyernie - hát na, abban még se volt olyan nagy gyakorlatom, az meg hülyén mutatna, ha egy-két tincs kimaradna… Bocs, még a ruhánál is kellett egy kis segítség, de csak mert a cipzárt nem értem el... Mire elkészültem, már a madzagvégre erősített üres konzervdobozok is ott virítottak a kispolski hátuljához erősítve, így aztán nem maradt más dolgom, mint teljes sminkben és szerelésben bepattantam a kis cabriomba (na jó, kicsit csaltam, magas sarkú helyett maradtam a bakancsnál, mert ad 1, az kényelmesebb, ad 2, a ruha alatt úgy se látja a kutya se, hogy miben jöttem). A vidámparkig vezető úton csak úgy zörögtek a kis konzervdobozok, miközben vidáman dúdolgattam. Megérkezve leparkoltam a vidámparktól nem messze, kiügyeskedtem magam ruhástól-mindenestől a kocsiból – a nem létező tetőn keresztül, mert ide az ajtó kicsi volt-, majd lecsekkoltam, hogy a ruharedőkbe rejtett fegyvereim meg dugipiáim megvannak-e még, és megindultam a nagy, színes forgatag felé. A pajzsomat félig leengedve hagytam, már csak megszokásból is, bár nagy volt a kísértés, hogy totál ledobjam, így is minden második embernek szaladgál a hideg a hátán a hangulattól. Ahogy a bejárathoz értem, nem bírtam megállni, én is sikítottam egyet a tömeggel, közben fél kézzel a levegőbe boxolva, aztán már masíroztam is tovább, hogy átverekedve magam a tömegen, legalább a bejáratig eljussak, közben folyamatosan csekkolva, hátha észreveszek egy ismerőst. Vagy vacsijelöltet… Hm, Victorom, merre jársz?
H alloween. Először akkor szembesültem ezzel az ünneppel, amikor Angliába költözvén becsöngettek hozzám a néhol igencsak ijesztőre sikeredett jelmezzel és maszkkal házaló gyerekek. Aztán az alatt az 5 év alatt, amit eltöltöttem a ködös Albionban, igencsak megszerettem ezt a beöltözős, halottainkat ünneplős, egymást ijeszthetős ünnepet. Nem csoda, ha egész fellelkesített a dolog. Lassan már egy hónapja fogok a városban lebzselni, hiszen szeptember második hetében érkeztem Fairbanksbe; de még semmilyen közösségi programon nem vettem részt igazából. A farkasos incidens és Adam felbukkanása lekötötte minden időmet és gondolatomat. Magamra öltöttem az egyik legegyszerűbb ruhát, Piroskának öltöztem be.
Semmi extrára nem kell gondolni, csak vettem egy egyszerű fehér egybe részes ruhát, egy vékony barna bőrövet és az elmaradhatatlan piros köpenyt csuklyával, ami nyaknál megkötős fajta volt. Hála égnek nem kellett lejárnom a lábamat, mire mindent be tudtam szerezni. Szépen felöltőztem és kicsinosítottam magamat: a szemeimet hangsúlyoztam ki elsősorban, de a számra is piros rúzs került. A ruhám alá rétegesen aláöltöztem, nadrágot is felvettem és hosszú szárú csizmába bújtam. Reméltem, hogy nem fogok így megfázni mert azért valljuk be, elég hideg van ilyenkor már errefelé. Hála égnek a nap kisütött és ez enyhített a dolgon valamelyest. A táskám tartalmát egy kis fonott kosárba pakoltam és egy piros abrosszal takartam le, amit a karomon vittem; így tényleg úgy festettem, mint aki a híres meséből lépett elő.
Otthonról elindulva aztán a belvárosba mentem és a tömeget követve jutottam el a Vidámpark bejáratához. Adam-nek persze szóltam hová megyek, sőt a telefonom is be volt kapcsolva és egy paprika spray is lapult a kosárkámban. Túlságosan aggódott és velem akart jönni, de úgy gondoltam még mindig, hogy egészségesebb ha nem töltünk együtt annyi időt. Még mindig nem tudtam ugyanis dűlőre jutni magamban vele kapcsolatban. Nézelődve ámultam a szép díszkivilágításon, nekem mindez az újdonság erejével ható csoda volt hisz először jártam a városban és a fesztiválon is. S az illatok csábításának engedve közelebb merészkedtem a bejáratnál sorban álló tömeghez. A jelmezes karnevál nagyszerű kikapcsolódásnak ígérkezett és reméltem legalább erre a kis időre elfelejthetem az őrzőket, a farkasokat és lehetek hétköznapi, egyszerű ember. ~Persze, meg ahogy azt Piroska nagy naivan elképzelte...~
A levegő szinte megfagy a kis társaság körül. Gyanúsan hirtelen hűl le és szalad be a jelmezek, de még a legvastagabb kabát résein át is. Nem, ez biztosan nem normális. A tapasztaltabb farkasok, őrzők talán tudhatják is, miért.
~ Nem semmi ez a páré, öregem!~ A bejáratnál a falat támasztó Ryan fejében hallhatja a fiatal, flegma hangot. A hím farkasa némileg értetlenül áll a tény előtt, hogy osztoznia kell "gazdáján" úgy fest - egy másik, alig száz éves farkas is helyet bérelt ugyanis benne. Leginkább egy kezdődő skizofréniához hasonlatos a helyzet. - Ott van, érezni, de mégse lehet kézzel tapintani a sihedert. ~ Szúrnám azt a kis szőkét ott... ~
Unott fejjel és piával a kezemben támasztom tovább a falat, néha meghúzom az üveget, és nézem a csődületet. Szeretem én a tömeget, de a visítást nem, füldugóm az nincs, de majd megoldom egyszerűen. A levegő változását érzem, az sosem jelent jót, főleg ha ennyire hirtelen érkezik a lehűlés, mert ez most nem én voltam, nem kértem az Északi Pantheon isteneit, és nem is kommunikáltam Thorral, tehát ez rajtam kívülálló ok. Ráadásul nem is északi hideg, hanem egészen más. Már éppen azon filózok, hogy akkor a csigaszemes cuccot átalakítom, amikor megszólal egy hang. Na most mondd nekem apuskám, hogy nem létezik az, hogy a hangok is megmondták. A baj az, hogy ez a valami bennem szól, a farkasom meg felborzolja a szőrét is a hátán. Nem vagy macska, banyek, nyugi van. Milyen páré, és hol? És ez mi? Mióta dumálok én magammal? Ennyit azért nem ittam, hát egy nyamvadt üveget hoztam magammal, nem többet, és még sértetlen volt a csomagolás is, meg nem karcoltak... akkor? Ez meg mi a tököm? Sokkal fiatalabb énem visszatért, vagy mi va? Én is ilyen voltam, nem lep meg a vaker, na de na... azért na. Annyira azért nem vág mellbe a dolog, mivel jó arcnak tűnik, megférünk egymás mellett, és ha éppen kurva gyorsan döntést kell hozni, akkor meg is tudjuk vitatni. Szúrná a szőkét is, na azt már én is, így egyetértően bólogatok. ~Legalább az ízlésed jó, haver. Na nézzük, miből élünk. Simán elindulok a szőke felé, és jelenleg az sem igazán zavar, hogy nem kért társaságom akadt, mert miért zavarna? Még buli is lehet belőle, hát nem? Hát de. Vagyis irány Odette a Piroska, ha már így idekeveredett.
E gyik pillanatról a másikra megfagy a levegő. Érzem, ahogy a csontomig hatol a hideg, pedig felöltöztem rendesen. A piros köpenyt még jobban összefogom magamon, majd a kosárkámból előkotrom a fehér kesztyűimet is, amit nemrég vettem. Csak a biztonság kedvéért és lám, milyen jól is tettem. A ruhához passzol, kellemesen melegen tarthatja a jelenleg jégkockává fagyottnak érződő kezem. Azonban a megérzésem jelzi, ez nem pusztán valami hideg légáramlat.
Nem tudnám megmondani pontosan, hogy mit is érzek jelenleg, csak azt hogy nem kellemes. Mintha valaki figyelne. Igen, határozottan olyan érzésem van, mintha figyelő tekintetek öveznének. Nem, ez biztosan nem normális. Nem vagyok annyira ostoba, hogy ne hallgassak erre a jól bevált "veszélyjelző detektorra", ha már egyszer van ilyenem. Lopva, kerülve a feltűnést nézek hát körbe, hátha kiszúrom az engem bámulót a tömegben. Úgy teszek, mintha nézelődnék lassan sétálok is egyet szép kört leírva, majd visszaállok végül a sorba a bejárathoz igyekvő tömeghez újból csatlakozva.
Azonban egyenlőre nem vettem észre senkit, aki feltűnően bámult volna. Persze egyből "Daniel" jutott eszembe és gyorsan elő is kotortam a paprika spraymet. Megnyugtató volt, hogy a közelemben van valami, amit fegyverként használhatnék egy farkas ellen. Ha ismét megjelenne meg se várnám, hogy mit akar egyből használnám. Nem vagyok rosszindulatú, de fő az óvatosság. Elég volt egyszer az, amit művelt velem. De csak nem hagy nyugodni ez a furcsa érzés. A hideg mintha körülölelne kezeivel. Tudom, hogy ez képtelenség; mégis így érzem. Aztán a szemem sarkából meglátom közeledni.
Eddig észre sem vettem, hiszen "Danielt" kerestem mindenhol a tekintetemmel. De egy másik férfi közeledik felém a tömegben. Először próbálom azzal nyugtatgatni magamat, hogy nem hozzám igyekszik csak ide a mellettem állók közül valakihez. Ám érzem, a vérem meglódul és a szívem a torkomban dobog. Valami rossz érzés fog el, de próbálom összeszedni magam. ~Ha így folytatom a végén még a saját árnyékomtól is megriadok.~ És ha valamit, hát akkor ezt semmiképpen nem akarom. Igyekszem nem bámulni a férfire és magamban fohászkodok azért, hogy ne egyenesen hozzám jöjjön végül oda. Jobbom a kosaramban pihen, rámarkolva a paprika spraymre. ~Talán majd ez megnyugtat.~
*Végre valami jó kis buli ígérkezik a láthatáron. Igencsak rám fog férni egy kis kikapcsolódás. Az elmúlt időkben csak a munka a munka és a munka. Csoda, hogy most el tudtam szabadulni. Halloween, ez az a jelmezes buli ha jól emlékszem. És ha mindenki beöltözik akkor nekem is be kellett mert hát nem lóghatok ki a sorból. Viszont ha most maskara mögé bújok, akkor akár ki se mennyek, mert hogy úgy biztos nem szedek fel senkit, szóval egy köztes megoldást kellett találnom amit hamarosan (csekély kreativitással) meg is oldottam két apró kellék segítségével. Fülek és farok. Mondhatni talán az eddigi ötleteim csúcspontja lehetett az a döntésem, amikor kitaláltam, hogy farkasnak öltözzek, de mivel pár óra múlva indulok, meg mert más nincs kénytelen leszek így menni. Csak nehogy találkozzak valakivel a falkából, mert menten kiröhög. Mindegy, ez van, ezt kell szeretni. Ruha téren sem vittem túlzásba. Gondoltam egy egyszerű szerelés bőven elég, úgy sem lesz annyira hideg. Nem siettem kifelé túlzottan. Ha korán megyek akkor még nem lesz ott senki, ha viszont későn, akkor az összes jó prédát elorozzák előlem, ami nem túl szerencsés, szóval ki kell várni a tökéletes időt, amikor még lehet válogatni. Na én pont erre pályázok szóval a buli már javában tart, mikor a taxival megérkezek a helyszínre. Kiszállok és abban a pillanatban képen töröl az a borzalmas fagyos érzés amitől még a mű lomposon is feláll a szőr.* ~Azt a rohadt, itt meg mi lett? Mikor elindultam még egész kellemes volt az idő!~ *Legszívesebben most azonnal visszafordulnék mert hogy én ilyen hidegben a kisujjamat meg nem mozdítom az is biztos. De olyan régen volt már egy kis vadászatra lehetőségem, hogy sajnálom elszalasztani. Meg hát a taxi is el ment már én meg biztos nem gyalogolok. Úgyhogy elindulok befelé a betárazni forrócsokiból, közben felmérem a kínálatot préda terén, hogy tudjam hova kell visszajönni és szó mi szó akad egy-két formásabb példány.*
Mit ne mondjak, azért meglepő, hogy Halloween ellenére milyen sokan nem voltak képesek megerőltetni magukat a jelmez terén… Amikor meglátom az egyik kis farkaspalántát farkasjelmezben (?), csak értetlenül vonom fel a szemöldököm. Ebben mi a pláne? Ennyi erővel akkor már inkább változna át részlegesen, vagy valami, mint hogy ilyen plüss-imitációkkal majmolja-gúnyolja a fajtánkat… Ahogy elhaladok mellette, meg is fricskázom a műfüleit, ha pedig észrevenné, válaszul csak rávigyorgok. A pajzsom úgy is lent van félig-meddig, veheti a lapot, hogy ki is vagyok… Piroska meg… Szegénykém, vagy a mesét nem ismeri, vagy a helyet… Vagy csak én gondolom úgy, hogy Fairbanksben ilyen jelmezben mászkálni annyira hatásos, mint ha egy óriási „Vacsi” táblát akasztana a nyakába? Na mindegy, legalább könnyű lesz később is megtalálni a tömegben. Nézelődök még tovább is, ám egy ismerős arcot sem vélek felfedezni a tömegben. Vagy lehet, hogy mégis vannak páran, csak jól leplezik a dolgot pajzzsal meg jelmezzel? Mindenesetre röhögnék, ha kiderülne, Benji is itt randalírozik valami Drakula jelmezben… Ahogy gyanúsan hirtelen hűl le a levegő, a farkasom csak morran egyet odabent, én pedig még egyszer körbehordozom a tekintetem a tömegen, na meg a kezem szinte önként csúszik a szoknyarojtba rejtett vésztartalékra. Nem, még nem iszok, csak ellenőrzöm, hogy megvan-e még. Ekkor tűnik fel egy idegen arc, ahogy az emberek között sasszézva épp felém halad. Azért vetek még egy pillantást a hátam mögé, mielőtt nagyon beégetném magam, de azért maradok a helyemen. Hmm… csak nem őslakos a drága? Kíváncsi vagyok, hányan lehetnek összesen a falkában. Már nem egy tagot ismerek közülük, de úgy tűnik, újra- és újra sikerül újabbakba botlanom. Jut eszembe, mi a fenéért van a bejáratnál ilyen tömeg? Nem bent kéne annak lennie? Húzzák már befelé a csíkot, nem igaz, hogy mindenki itt vár az ismerősökre… Mindenesetre, ahogy egyre valószínűbbé válik, hogy az őslakos felém igyekszik, én is elindulok felé szép lassacskán. A többi falkatag egész jó fej, gondolom akkor ő se lehet olyan vészes, nem igaz? Vagy lehet, hogy csak Sam miatt kémkedne? Áh… francokat, minek bonyolítok túl mindent, Halloween van, bulizni kell! Ha meg mégis beigazolódna az igazam… akkor meg majd akkor töröm a fejem a megoldáson, meg hogy hogyan rázzam le. -Szép estét! –köszöntöm, ahogy odaérek- Cukik a csigaszemeid, de a házadat merre hagytad?. Amúgy árulj el egy titkot, miért pont csiga?
A hűvös időjárás bár mérséklődni látszik, mégsem szűnik meg. Egyszerűen csak akklimatizálódik a szervezetetek hozzá. Lissy mintha valami régről ismerős alakot szúrna ki elsuhanni a tömegben. Hogy az elméje játszik vele, vagy más, nem tudni, viszont ha utána iramodik, engedve kíváncsiságának, akkor rá kell jönnie, hogy bizony ez "csak" Sam és kétli, hogy találkoztak volna már, pedig szentül meg volt győződve róla, egészen addig, míg a pasas feléje nem fordult... Még a vonások is olyan ismerősek voltak és most mégsem. ~ Vúhú, ezazz! Csak ne ess túlzásba, Rómeó. Rakjuk meg, aztán tépjünk a fenébe. ~ Ez már Ryan fejében hangzik el a fiatal farkastól, miközben a srác megindul a tömegben és el is éri Odette-et. ~ Tényleg haver, miért pont csiga? ~ kamaszos röhögés is társul mellé.
Annyira jó vagyok, hogy egyszerre két nőstény felé tudok elindulni, akik ráadásul nem is egymás mellett állnak. Ezt szabadalmaztatni fogom, de hogy hogyan csinálom, azt ne kérdezze senki, mert még nem jöttem rá a nyitjára. A lényeg, hogy egyszerre megyek a Piroska és Odette felé is. Végül mégsem a Piroska elé táborozok le, hanem a másik nőstényt választom, és alaposan megnézem a farkas palántát is. Ironikus. ~Mindjá mondom én neked mit raksz te meg apuskám. El leszek én a társammal, kellően zakkant, nem lesz itt probléma, na de nem lehet így becserkészni egy nőstényt sem, ahogyan ő gondolja. Mit csináljak? Vágjam rá egy motorháztetőre, és ami a csövön kifér? Vonyítana, mi? Marharépa. -Szebbet, és nyugodtabbat, tömeg nélkülit, és egyebet. Kösz, ja, azt leparkoltam, nehogy összetörjék, arra nincs biztosításom, tudod? Azért, mert ilyen elmebeteg jelmez senkinek nem jut az eszébe. Ryan. Mindenre válaszolok, még be is mutatkozom, a röhögő felem is megkapja a válaszát, na erre varrjál gombot apukám, ezt sosem találtad volna ki, mi? ~Neked mid van rajtam kívül, na mid? Örülj, hogy egyáltalán dumálok veled, és nem hagylak szó nélkül. Lepedőt kérsz? Élvezem a második énemet, nem teljesen normális, illetve nagyon fiatal még, sihedernek mondható, de jó társaságnak ígérkezik.
H ála égnek a férfi nem hozzám megy oda, hanem egy másik illetőhöz és visszasüllyesztem a sprayt a kosárba. Azt hiszem kezdek túlságosan is ráparázni a dolgokra, mert a történtek ellenére még mindig körbekémlelek bizonyos időközönként. A metsző hideg nem múlik ugyan el, inkább csak megszokom azt hiszem, mert már kevésbé zavar. Ellenben a távolban, mintha valami ismerőst szúrnék ki és gondolkodás nélkül indulok meg a lenszőke üstököt keresve a tömegben. Az egyik Kínában lévő volt őrzőtársunk nyilván okkal lenne itt. Furcsállom ugyan kissé, hogy Adam nem szólt róla hogy bárki is jönne látogatóba közülük. Mármint nyilván örülnek a hírnek, hogy élek.
De az eddig látottak alapján azt mondanám, hogy időbe telik az olyasmi hogy kérvényeznek látogatást meg hasonlókat és mire engedélyt is kapnak?! Erre felbukkan épp itt egy ismerős a régmúltból? Nos, nem hiába voltam a kíváncsiságom ellenére szkeptikus, sikerült végül pofára esnem... megint. - Hé! Várj egy kicsit... - Már épp utolérem a farkasfüleket és farkat viselő illetőt és a vállára rakom a kezemet megszólítva, amikor kiderül nem ő az én emberem, hanem csak összetévesztettem valaki mással. A Sors fura fintora vagy iróniája - hívd, ahogy akarod -, hogy úgy tűnik összeöltöztünk... ő farkasnak, én meg ugye Piroskának.
- Ne haragudj, azt hiszem összekevertelek valakivel... én azt hittem egy régi ismerősömbe botlottam. - Magyarázom Samuelnek, hogy miért állítottam meg. Kifejezetten zavarban érzem magam, miközben egyik lábamról a másikra állva toporgok a kosárkámat szorongatva. Kínos a dolog ekkora bakot lőni, valljuk be. A férfi ismerős volt egészen addig, amíg felém nem fordult végül. ~Na ennyit a memóriámról azt hiszem.~ Pedig szent meggyőződésem volt, hogy ismerem az illetőt. ~Lehet el kéne mennem szemészhez?!~
Ahogy megindulok „álmaim csigája” felé, úgy tűnik, Piroska mellett vezet el az utam, aki nem sokkal előttem álldogál. Így legalább közelebbről is szemügyre vehetem, és szinte lehetetlen nem észrevennem a rettegését, és azt is, ahogy a táskájában matat idegességében. Nocsak, nocsak… csak nem valami meglepetést tartogat a borocska mellett? Mindenesetre, ahogy elhaladok néhány méterrel mellette, nem bírom megállni, hogy ne tréfáljam meg egy kicsit…
~ Száz százalékig biztos vagyok abban, hogy terhes vagy, szóval szerintem nézesd meg magad egy dokival mielőbb! ~hallhatja a hangokat odabent, bár amilyen tömeg van, kétlem, hogy valaha is rájönne, hogy ki volt az üzenet „feladója”.
Aztán ahogy tovább törtem az utat a tömegen keresztül, a következő, akire felfigyeltem, valami western filmből életre keltett bandita volt, pisztollyal, meg kendővel meg kalappal, meg rojtos csizmával meg minden, de mindezen túl min akadt meg először a tekintetem? Na min? Naná, hogy az oldalára erősített korbácson… Lehet, hogy kezd az agyamra menni ez a nagy céltudatos lovarda-vezetés?
-A szadomazoban jobban kedvelem a szado részt, szóval add csak ide azt a korbácsot! –kaptam ki a kezéből az említett használati tárgyat, az úgy is megy a halott menyasszonyos szereléshez, na meg ha bármi gebasz lenne, azért jobban meg lehet lepni vele bárkit, mint pár 20. alsószoknya-rojtból előrángatott stukkerrel…
A kiszemelt vérfarkast elérve aztán csak lesek, milyen tömörített verzióban nyomja le a bemutatkozást, sőt, még jókedvűen fel is nevetek rajta. Nem mindennapi figura, az biztos.
-Ha ennyire nem bírod a nyüzsit meg a tömeget, akkor hogyhogy itt vagy? Nem mint ha zavarnál, sőt, csak ha körülnézel… -intettem körbe a körülöttünk hömpölygő diliházon- Óóó… cseles, cseles! Én kocsival jöttem, de nem vagyok benne teljesen biztos, hogy túléli az éjszakát, ezek után azt hiszem, ha meglátod, egyből tudni fogod, melyik az. Szóval ha lerobbanna, vagy ellopnák a kerekeit, motorját, benzint belőle, vagy akármit, akkor ha nem nagy gond, aludhatnék ma nálatok? Vagyis nálad? Csak ha már úgy is itt parkolsz a házaddal… az enyém egy picit messze van innen, történetesen Fairbanks túlsó felénél, a városon kívül. Ja, amúgy Odette.
*Nem nagyon nézelődök, ismerősöket amúgy is fölösleges lenne keresnem, nincs itt olyan, legalábbis nem tudok róla, hogy a falkából valaki kijött volna erre a komédiára. Amiatt a hülye vesztegzár miatt meg ha akartam volna se tudtam volna csak úgy ismerkedni a városban. Munka közben meg hát... ha két szót váltok egy vendéggél máris 6-an néznek rám gyilkos szemekkel. De most végre el jött az én időm! Csak jussak már el ahhoz a nyamvadt bódéhoz a forrócsokimért, mert mindjárt megfagyok! A pajzsomat amennyire csak tudom teljesen fennhagyom, senkinek sem hiányzik, hogy meggajduljon a farkasom ebben a tömegben. Bár már nem olyan erős mint régen, mondhatni eléggé hézagos, mintha egy tapasztalt farkas csak félig hagyná fent a pajzsát, de több mint a semmi. A nép közt araszolva viszont feltűnt, hogy valaki a fülem körül matat, és ha nem fordultam volna utána, észre sem vettem volna a mellettem elhaladó hullát Odette. Megtorpanok egy pillanatra, látva a mosolyát. Éppen szólnék utána, valami _szellemes_ megjegyzést válaszul a fricskára, már a számat is nyitnom de végül csak legyintek egyet és tovább megyek. Most a csoki nagyobb prioritást élvez, mint hogy leálljak flörtölgetni vagy valami más. Végre odaértem a bódéhoz és már kérem is az extra adag forrót, mikor már megint fogdosnak. Hátrafordulok megnézni, kinek van szüksége rám. Nem szólalok meg, csak nézek mikor ki is derül, hogy összekevertek valakivel. Csak nekem lehet ekkora szerencsém, hogy pont "Piroskába" futottam bele, talán mégsem volt olyan rossz ötlet ez a farkasfül. Aztán végül csak nem tudom tovább tartani és elmosolyodok, még halkan fel is kuncogok, látva, hogy mennyire zavarba jött emiatt a kis tévedés miatt.* -Csak nyugtass meg kérlek, hogy nem a nagymamáddal kevertél össze, mert akkor azt hiszem valamit nagyon rosszul csinálok.- *Próbálom kicsit oldani a hangulatot, hátha jobban érzi magát az új partnerem, feltéve ha nem utasít vissza.* - Legyen kettő- *Fordulok vissza és szólok az árusnak és ha elkészült fizetek, és már veszem is el a pultról a poharakat /vagy inkább korsó/, amiből az egyiket már nyújtom is át.* - Tessék, elég hideg van, jólesik ilyenkor egy kis forrócsoki. Egyébként üdv, Sam. És ha te is bemutatkozol, akkor már ismerjük is egymást csak éppen nem rég óta.-
Lissy kis baklövése még valahol jól is sül el, hiszen máris egy új ismerőst köszönthet köreiben úgy fest. Igen ám, de az érzés nem akar múlni, hogy mi van, ha tényleg látta azt az ismerőst a tömegben, csak a mozgolódás, a hasonló alkat volt az, ami megzavarta. Mintha a múltjának "démonai" kísértenék, egészséges mértékben persze - már amennyire a kísértetjárás egészséges lehet. Samuelt furcsa érzések környékezik meg, ahogy a nővel szemközt áll. Szeretne imponálni neki, mint hím, mint férfi, ugyanakkor roppant mód retteg attól, hogy mi van, ha ez nem sikerül? Mi van, ha a nő kineveti? Nyilvánosan megalázza? - ilyen és ehhez hasonló rémlépek tömkelege fut át az agyán, s a kissé paranoiás érzet nem szűnik meg egy-egy gondolat elhessentésével. Jön helyette kettő másik!
~ Mintha én olyan rohadtul akartalak volna! Ezt dobta a gép, tesó, ha tudnám, hogyan másszak ki a csökött fejedből, már rég lecsaptam volna a kezedről ezt a kis szukát.~ Egó az van, meg határozottságért sem kell a fiatal farkasnak a szomszédba menni, ez kétségtelen, bár a lepedős beszólás úgy fest, betalált nála. Odette bemutatkozásakor egy szórakozott női hang felel a fejében, még Ryant megelőzve: ~ Igazán örvendek kedves, én Estelle vagyok. Sajnálatos, hogy máris mennél, hiszen olyan varázslatos este ez a mai! Ősök és jelen lelkeinek találkozása... ilyen nincs minden nap az évben, nekem elhiheted, kislány! ~
-Mert ezt is ki kell próbálni, tesztelem magam, hogyan bírom a tömeget. Ha sikítást hallasz, akkor az én voltam, és ugye megfoghatom a ruhád szélét, hogy ne vesszek el? Széles vigyor a pofámon, ez megy, ez aztán megy, főleg hogy társaságot kaptam és lassan skizózni kezdek, ennek a gyászhuszárnak meg ott bennem, legalább annyi jut, hogy már ruhához érhet. Úgy teszek, mint aki most jön rá arra, mekkora dugó van itt, és mozdulni sem lehet, még megijedek a végén, és akkor aztán csak egy elárvult kisfiúra fogok hasonlítani. Mondja azt valaki, hogy nem esne meg a szíve egy nősténynek se rajtam, olyan nincs. -Mé? Már most is darabokban van, és ettől már csak rosszabb lehet? Nézzük azt a lehetőséget, hogy nincs kerék, nincs brenya, kiütjük az alvázat, és még mindig mehet Frédi és Béniben, nem? Az mókás feladat. A nőstény beszámolója után azt hiszem van elképzelésem a járgányáról, olyan tipikus női kocsit tudok neki elképzelni. Kicsit, aminél ahhoz már tényleg tehetség kell, hogy valaki összetörje. Illene hozzá, na nem a törés, hanem a kicsi kocsi. Ha futunk, akkor még száguldani is tud. Tiszta Herbie fílingem van. Nem elég, hogy még a nevét sem tudom, de rögtön nálam akar aludni. Azért ennyire nem vagyok jóképű, vagy a csigás bizbasz teszi? -Nálam? Máris? Anyukáááám, ez aztán a vérmérséklet, de naná, nálam aztán mindig van egy plusz hely. Nem vagyok mocsok, nem vigyorgok nagyon, vagyis kivételesen nem az jár a fejemben, hogy ez kóbor numerát jelent, mert nem, de ha iszunk, hát na. Kell valami menedék éjszakára. Nálam meg el lehet férni, nem kérdés, persze nem a lakban, mert oda idegent fel nem viszek, és már éppen számba veszem a lehetőségeket, amikor ez a kamasz beugat a búrámba. ~Apuskám, dugó van, ha tudnám, hogyan szedjelek ki onnan, te nem a nőstényt csapod le a kezemről, hanem megütöd a jackpotot... többször is, teee Casanova. Aztán mégis hogyan akarsz kefélni? Elméletben? Örüljön annak, hogy ilyen békés vendéglátó vagyok, és nem veszekszem vele, nem kiabálok, hanem diskurálok, na de ennek a nyikhajnak semmi nem elég, ő csak dugni akar. Nem baj, akkor majd snóblizunk. -Örvendek Odette, az azért messze van, ez igaz, gyalog meg pláne. Város túlsó fele... légvonalban, futva nincs is olyan messze, de ezt a nősténynek nem kell tudnia, bár szerintem vágja, főleg ha itt él. Adjunk a látszatra.
N em pusztán amiatt jövök zavarba, hogy ekkora bakot sikerült lőnöm. Bár már úgy-ahogy hozzászoktam a hirtelen jött hideghez, most a fejemben megcsendülő ismeretlen női hangtól egyenesen kiráz a hideg és liba bőrözni kezdek. Nézek jobbra, nézek balra hátha megtalálom a hang forrásának gazdáját, de s a tömegben meg is hallom a szó szerint haláli szerkóban tetszelgő vérfarkas lány szövegelését. Hezitálok, mert újdonsült ismerősöm ekkor vág közbe és nincs időm a farkaslánnyal cseverészőt figyelmeztetni jobb ha óvatos lesz vagy tényleg farkasvacsoraként végzi. Meg amúgy is, mit mondhatnék? Hogy vérfarkas a lány? Még én se hinnék magamnak, pláne ebben a Piroskás jelmezben... a végén csak azt hinnék színészkedem.
Aztán az illető is felém fordul és rádöbbenek kivel állt le trécselni a farkaslány. Így végül csak a kosárkámban kezd turkálni az egyik kezem látatlanban a telefonom után, hogy Adam-et értesítsem megszaporodtak valószínűleg a farkasok a tömegben; de az ismeretlenre és a mondandójára figyelek közben inkább és nem igazán találom a mobilomat. Zavarba jövök persze, főleg hogy még kuncog is a történteken. Persze egyből igyekszem valamiféle bővebb magyarázattal szolgálni, hogy értse nem vagyok lökött teljesen. - Nem... én csak... te... izé... szóval... aprofilodnagyonemlékeztetvalakimásra. - Hadarom el a végét egy szuszra, egybe. Látom, hogy próbálja azért enyhíteni a dolgot, de az a fura érzés bennem marad, hogy az az ismerős a múltamból talán épp itt van valahol a tömegben, én meg lemaradok róla. Érzem, amint lassan kúszik a hátamon felfelé valami bizsergető, nyugtalanító érzésféleség ettől az egész szituációtól. Aztán az illető megint megszólal és én először nem értem miből legyen kettő.
Már épp kérdeznék vissza, amikor a kezembe nyomja a férfi a hatalmas forrócsokoládés korsót. Jól esik a hideg és a kesztyűk ellenére átfagyott kezeimnek a forró korsóhoz érni, így elfogadom végül és hamarosan meg is tudom a nevét. Sam, kedves név. Még Angliában volt egy ilyen nevű munkatársnőm, csak ő Samantha volt bár mindenki csak Sam-nek hívta. - Köszönöm, igazán kedves... vagy, jól fog esni ebben a hidegben. Én pedig Elisabeth vagyok. - Mutatkozok be végül én is, bár időnként azért a farkaslány és a korábban a frászt rám hozó beszélgetőtársa felé sandítok a tömegben, ha megpillantom. Sajnos ahhoz, hogy halljam mit beszélnek messze vannak és igazából nekem is akadt társaságom most, de nyugtalanságom nem csillapodott. Hogy ez a fejemben hallott hang vagy az ismerősöm lehetséges felbukkanása miatt van, azt én már tényleg nem tudom.
Ahogy megszólal az idegen hang a fejemben, hirtelen lefagyok egy pillanatra. Elhallgat a nő, én pedig egyből körbelesek magam körül, hogy mégis ki szórakozhat velem. Nesze neked, amikor visszanyal a fagyi… Meg a tipikus minden vicces, amíg nem velünk történik esete, most valahogy kevésbé volt vicces a dolog. Nézelődtem, nézelődtem, azonban azt kell mondjam, egyelőre még semmi furát nem tapasztaltam, sőt, gyanúsítottam sem volt, hogy mégis kitől jöhet az üzenet. Aztán ahogy túltettem magam kezdeti meglepettségemen, és kicsit elgondolkoztam azon, amiket mondott, felmerült bennem valami…
~Estelle? Örvendek, itt Odette. Csak nem egy honfitársam vagy? Mármint a neved alapján franciának tűnsz… De várj, hé, ki mondta, hogy megyek? Hisz még csak most jöttem! És… jó, ne röhögj ki, de… te is valami ősi lélek, szellem, vagy ilyesmi vagy?~ üzentem vissza neki, aztán, mint aki képzelődött, csak megráztam egy kissé a fejem.
Mon dieu, pedig ma még nem is ittam… olyan sokat… szóval ideje pótolni a hiányosságot, miközben Ryant hallgattam, matatni kezdtem a szoknyám rojtjai-fodrai között, hogy megtaláljam azt a laposüveget. Ó, hogy a fene esne belé, ha nem fogom megtalálni, akkor pipa leszek. Ha meg kiderül, hogy elhagytam, hát én esküszöm sírva fakadok!
-Peeeersze, persze. –bólogattam hevesen, azzal a férfi kezébe is nyomtam a szoknya uszáját- Sőt, tudod mit? Akár kezdheted is! Aztán bevonulunk, mint valami lakodalmas menet. Lehetsz a koszorúscsigám. –magyaráztam, tovább kutatva.
Ez a pisztolyom, ez a tartalék tár… áh, meg is van, a laposüveg! Meg is húzom, amíg a csigusz újabb fejlesztési javaslattal áll elő a csodajárgányom kapcsán, ám nem bírom megállni, hogy ne vigyorodjak el a végére. Úgy tűnik, ez a hegyiek vérében van, mármint a garázstuning…
-Kérsz? –nyújtottam felé a vodkás flaskát, mert nehogy már legyen olyan hegyi ismerősöm, akivel még nem ittam, no meg ha eddig nem engedte volna el a szoknyám szélét, akkor visszaveszem tőle, leengedve a „helyére”- Amúgy az a Frédi és Bénis megoldás nem is rossz! Bár sajnálnám a kicsikémet feláldozni rá, de ha egyszer így alakul, majd gondolok rá.
Amikor a vérmérsékletemre tesz említést, csak vállat vonok. Francia vagyok, nem német, most mit várt?
-Na, bemenjünk, vagy gyűjtöd még a bátorságod? –váltottam hirtelen témát, majd a fejemmel a bejárat felé biccentettem- Esetleg vársz valakit?
Sam kedves, szimpatikus a maga módján, de a múltból elő-előjövő képek nem hagyják nyugodni Lissy-t. Most éppen a Ryan-Odette kettős felől érez hasonlót, mintha már találkozott volna velük, csak nem tudja megmondani hol és mikor. Régen, évszázadokkal ez előtt...
Ryan fejében a farkas felröhög a gondolatra, amit felé küld a srác. ~ Úgy még úgysem próbáltam apuskám!~ Heheg, ennek ellenére úgy fest, ha kell, ért a szóból és befogja. Figyel és tanul az "idősebbtől". Ezzel szemben Odette lakója igencsak beszédes a maga szórakozottan bájos, szinte már zavaróan lágy, anyáskodó hangján. ~ Valaha Franciahonban születtem, aztán áthajóztunk a nagy vizeken családommal ide, az ősi földre, hogy a felnövő nemzedékek tanítója legyek... Már miért nevetnélek ki, kedves? Az ember úgy tanul, ha kérdez, hát még a farkas! Egykoron az én mancsaim is ezt a földet taposták, testem pora ebben a földben nyugszik, szóval igen... amolyan szellem-féle volnék. ~
Látom a nőstény arcán, hogy hirtelen lefagy, azt hiszem nála sem stimmel valami, ahogy nálam sem, igaz, nekem egy suhanc társam lett, de hogy nála mi az oka? Körbenéz, keres valakit, vagy valamit... csak nem? Ez érdekes kis este lesz, előre érzem, de nem kérdezek, csak vigyorgok, amikor Odette tapogatni kezdi magát. -Segítsek? Ebben jó vagyok. Ettől pofátlanabb megszólalást... na ja, apuskám, tapogatni kell, jobb vagyok én mindennél és mindenkinél, de semmi baj, megelégszem az uszállyal is, csak le nem tépjem, mert valamelyik barom rálép. A vodkás flaskára bólintok, ha nem sajnálja tőlem, akkor elfogadom. -Köszi. Ugye? Mindenre van megoldás, mindenre, olyan nincs, hogy nem. Meg is húzom a flaskát, na nem nyakalom be az egészet, az tényleg taplóság lenne, és még vissza is adom, hogy utána fogjam a ruhát és ha kell elinduljak befelé. Mehetünk, ez nem probléma, a tömeg bent van, mi kint, na nehogy itt lemaradunk valamiről. ~Te kriptaszökevény, te, akkor majd kipróbálhatod, na de le ne maradj, mert nem szedlek össze ebben a tömegben. Azon kívül, hogy kölyök vagy még, neved is van, vagy aggassak rád valamit? Itt nyírtak ki, vagy csak erre tévedtél? A társam stílusát hallva azt hiszem valaki széttépte, de majd kiderül. A nevét sem tudom, de hogy kamasz, az tuti. Odette-nek bólintok, mehetünk, indulás, én ugyan senkit sem várok, akit nem vártam, az is megérkezett, és vele társalgok néha, mert muszáj, még egyedül érzi magát.
Ó, én egész belemerülök itt a mesedélutánba, ahogy bejön a gyanúm és beigazolódik, egykoron tényleg drága hazámban született a kis szellemem, diadalittasan a levegőbe bokszolok – csak utána esik le, hogy ja hoppá, valószínűleg most nézett hülyének minden közelben lévő alak, de… áh, mindegy is. -Jah, persze, ce serait très gentil. –biccentettem Ryannek úgy, hogy valójában át se gondoltam, miről van szó, közben pedig már Estelle szavain pörgött az agyam. ~És…és és és szóval mikor érkeztél ide pontosan? És hány évig éltél? És melyik vérvonalat birtokoltad? És mi történt, hogy szellem lett belőled? És milyen érzés szellemnek lenni? Mindenki szellem lesz a halála után, vagy csak néhányan válnak azzá, a többiek meg újraszületnek? Vagy mennek a ratatouille-ba? ~ daráltam neki a kérdéseket, egyiket a másik után, mert basszus, milyen már, van egy szellemem! Egy igazi szellem hangját hallom a fejemben! Banyek, azt hiszem, bediliztem… -Te, Ryan, figyelj már, te is hallod a fejedben a szellemeket? –fordulok vissza hozzá, ahogy visszakapom a flaskámat, meg elindulunk befelé- Mert basszus, én igen... Na jó, akkor befelé! Befelé, befelé… na jó, arrébb! Vigyázat, el az útból! –taszajtok arrébb „finoman és nőiesen” néhány fiatalt akik az utamban állnak, azzal már menetelünk is be- Hol kezdjünk? Szellemvasút? Kísértetkastély? Óriáskerék? Ha céllövöldébe is megyünk, lövök neked egy plüsscsigát az este emlékére! –ajánlom fel nagylelkűen. ~Estelle, és miért pont én? Csak unatkozol, vagy valami fontos dologra akarsz figyelmeztetni? Ha meghalok, belőlem is szellem lesz? ~
E gyre furcsább érzések lesznek úrrá rajtam, és a piros köpenyemet összébb húzva magamon néha-néha, mind gyakrabban odapislogok az élőholt leányzó és a csigás haverja felé. ~Csak tudnám, hogy honnan olyan fene ismerősek?! Ráadásul az a korábbi üzenet? Még, hogy én terhes?! Ki van csukva!~ Úgy érzem teljesen össze vagyok mostanra zavarodva, s bár barátságosan mosolygok Sam-re jobban egyre jobban leköt jelenleg a fejemben kavargó gondolatmassza, a csontomig hatoló deja vu érzése és a meleg forrócsoki, amit a kezeim között szorongatok éppen. A feszültség egyre csak nő bennem, úgy érzem magam, mint valami vízforraló. Amikor látom, hogy a másik kettő távozni készül elszánom magam és egy gyors "Bocsi - örültem - szia!" hármas végszóval megpattanok, faképnél hagyva a valószínűleg döbbent ordasnak öltözött fiút. Próbálom a tömegben nem szem elől téveszteni a csontváznak öltözött menyasszonyt, a félig megivott forrócsokimat nem kilötykölni és utolérni őket. Mondjuk elég kirívó a tömegben a hölgyike, így idővel utolérem őket. - Hé, hé vá-vár-ja-tok egy ki-kicsit! - Lihegem Odette vállára téve a kezemet. - Ho-hogy értetted azt a korábbit? Tudom, hogy te voltál! Ismerjük egymást? - Na igen, nem a legértelmesebb indítás, de per pillanat nem jut más az eszembe. Ha ezt a lányt tényleg ismerem még korábbról vagy a haverját, akkor meg úgyis mindegy. Ennél jobban már úgyse éghetek be, vagy igen?!
Kezdőlap
