A Dante által bérelt erdei kuckó, a város szélén feküdt, ahol már a házak elég távol voltak egymástól, szóval nem kellett aggódnom a zavaró szomszédok miatt. Erre fele az emberek jobban szeretik, ha nincs senki, aki átruccan egy tál sütivel a kezében, és aztán minden lépésedet figyeli a csipkés konyhafüggönye mögül. Ennél már csak a bérpanelek jobbak, ahol annyi zűrös ember él, hogy jobb, ha nem ismered a szomszédod. Lassan gurultunk be az autóbeállóra. Behúztam a kéziféket, üresbe raktam a váltót, leállítottam a motort, és kiszálltam a kocsiból. Nem zártam még be a kicuccoláshoz. Dantéhoz siettem, és gyorsan kikaptam a kezéből a ház kulcsát, majd izgatottan előre futottam. A ház sötét sziluettje nem mondott sokat számomra, így a belsejére jobban kíváncsi voltam. Elfordítottam a zárat, és kitártam az ajtót. Amíg a kapcsolót kerestem Dante is utolért. Nem tudom látta-e már, de az én első reakciómat premier plánban nézhette végi. Leesett állal, néztem a vastag farönkökből épült falat, az előtér meleg színeit. Az ablakpadot, a nagy tereket. Ámulatból ámulatba esve araszoltam keresztül a házon; a nappalin, a konyhán, az étkezőnél álltam pár percig, majd az emeletre siettem. Három háló szoba volt, de nem láttam ennek gondját. Kisebb szobában is elfértünk többen. A legkuckósabbat befoglaltam magamnak. - Ez az enyém - mondtam Danténak, és leiszkoltam az emeletről. Kikaptam a két sporttáskát, a dobozolást későbbre hagyom, bezártam a kocsit, és visszaiszkiriztem az épületbe. Dantét a nappaliban találtam meg. A kandallóval ellátott szobarészt egy bárpult választotta el a konyhától. Leraktam a lépcső alá a táskáimat, és a hűtőhöz siettem. Volt egy érzésem, hogy van benne valami. Nem is tévedtem; dugig volt. Én nem tudom Dante milyen cégtől rendelte ezt a házat, de ez már profizmusnak számít. - Megkínálhatlak egy kis itallal? - kérdeztem, és végignéztem az üvegek címkéit.
Tényleg tartom magam ahhoz, hogy nem versenyen vagyok, és olyan finoman irányítom el Mayát a házáig, ahogyan csak lehet. Viszont nem állok fel a parkolóhoz, csak jelzem, ez a ház lesz az, és tovább gurulok, hogy a kocsit rejtve parkoljam le az esetleges kíváncsiskodó tekintetek elől. Mielőtt megközelítem a házat és Mayát, körbenézek, nem látok semmit, nem is érzek semmit és senkit, bólintok. Nem véletlenül esik távol mindentől és mindenkitől, jobb, ha tényleg adunk a látszatra, azaz figyelünk a legapróbb részletekre is. Nagyjából ismerem Mayácsak ízlését, megpróbáltam annak megfelelő kalyibát szerezni, de hogy tetszik-e neki... ha nem vág hozzám semmit, csak elküld a fenébe, akkor az azt jelenti, igen. A kulcsot szeretném átadni, de mielőtt megszólalhatnék, már ki is tépi a kezemből, és elrongyol a lakása felé. Ennyit erről, nekem maradnak a dobozai és a többi és a többi. Nőstény, mégis mit várhattam volna? Két táskával és két dobozzal indulok utána, és szerencse, hogy látok a sötétben is, mert ahogy leesett állal nézi a ház belsejét, hát simán belegyalogoltam volna, ha nem tudom, ott van. -Remélem, tetszik. Nem szoktam sokat bajlódni a lakásokkal, de próbáltam figyelni, hogy ha már a csapatom idejön, akkor lehetőleg jól is érezze magát, ne csak úgy, hogy elviselhető legyen. Elvigyorodok, Mayának ahogy elnézem, bejön a kéró. Amíg elrohangál mindenfelé mint egy tinédzser, a nappalit veszem birtokba, de nem ülök le, nem kell, hogy a szagom beleivódjon bármibe is. -Választék akad, oda mész, ahol neked jó. Marcus meg választ amit akar... már ha itt óhajt lakni és nem máshol. Arra is gondoltam, mert nem tudom, milyen fedősztorit akarnak kitalálni, így nem árt, ha több lehetőség akad, ha kell. A hűtőről tudom, hogy tele van, az sem a véletlen műve, és amikor a kislány azt kérdezi, hogy megkínálhat-e, nem mondok nemet. -Csak egy sörrel, kösz. Még vissza kell vezetnem a szállodába. Ja, hogy tudd. Biztonsági rendszeretek van. Ha gebasz van, akkor jelezni is tudtok, a többit megoldjuk, de okosak vagytok, nem lesz itt semmi hiba. Azt meg tudja, hogyan érhet el, és ha kell, én jönni fogok, de azt is tudom, hogy nem egyedül. Persze érzésem szerint erre aztán semmi szükség nem lesz, megoldják simán amit kell, és ha végül bejön a tervünk, akkor végre csatlakozhatunk egymáshoz. Na de ez idő kérdése, és ezt számításba kell vennünk mindannyiunknak.
Jól esett, hogy behozta pár cuccomat. Nem tudom, hogy csinálja, de pont a legnehezebbeket kapta fel. Vagy jó szeme van a súlyokhoz, és a gentleman elbújt belőle, vagy borzasztó peches. Ezt az oldalát még nem ismerem. Nem tudom, hogy csak a végeláthatatlan kocsikázás, a kimerültség, a ház és az új élet iránit izgalom együttese váltotta-e ki, vagy csak egyszerűen kezdek kiégni, de a nevetséges fel-le rohangálásom csorbát ejtett a profizmusomon. Végig gondolva az egész, meg nagy valószínűséggel Dante maga is valami igazán régit, több száz éve eltemetett szellemet hívott vissza közénk; azt a fiatal, naív, és az Újvilágba lépő tizenéves Maya Caldonet, aki évtizedek híján háromszáz éve voltam. Nosztalgikus érzés volt, elismerem, de a jelenlegi valóm nem engedhet meg magának ilyesmit. Így somolyogtam magamban, míg a sörét elővettem, majd gondoltam egyet, és magamnak is vettem. Majd a srácokkal elfogyasztjuk a vodkát, hacsak nem túl lassúak, mert akkor fel lesz áldozva a mojito oltárán. Csupasz kézzel lepattintom a kupakot, és a két üveggel megkerülöm a bárpultot. Ragyogó tekintettel nyújtom át neki a részét, és gondolatban köszönetet mondok a házhoz. A fejemig fel kell emelnem az üveget, hogy koccintsunk. Kicsi vagyok, siránkozok magamban egy sort. Az Isten szerelmére, hogy nem ül le! Tudom, és értem az indokot, de akkor átsikálom a bútort vagy valami. Az, hogy még mindig a szoba közepén áll azt is jelenti, hogy hamarosan megy, pedig jó lett volna, ha marad még egy ideig. De, hát, akkor majd máskor összefutunk. Csak, valahogy nem akarok most megint egyedül maradni. Ez a gondolat cselekedettre késztetett, így átöleltem. - Köszönöm szépen a segítséget! - mondtam neki - Csak kár, hogy a sör után már is menned kell. Nem szeretnék újra magamra maradni. Gondoltam, hogy nem egészen érti, így elengedtem, meghúztam az üveget, és gyorsan befejeztem: - Mielőtt ide jöttem, már vagy egy hete csak telefonon hallottam a srácokat. Az egyik utcai harcban szét választottak minket. Plusz 67 órát vezettem, és a havibaj sincs messze, szóval érzelmileg instabil leszek a következő huszonnégy órában. - De ígérem, pár nap pihenő, kiköltözés, és "kiszellőzés" után már belevágom magam a munkába. Nem fogtok csalódni bennem - kacsintok rá.
Vigyorogva figyelem a nőstényt, ahogy feltérképez mindent, és gyermeki lelkesedéssel veszi birtokba, ezt kedvelem benne, ezt a kettősséget. Vérbeli profi, de nem gyepesedett bele a farkaslétbe, tud örülni, érezni, ritka esetekben, és ez most pont ilyen. Semmi kedvem visszamenni, régen láttam, szívesen dumálnék vele, jól esik a közelsége, hogy érzem az energiáit, az izgatottságát... hiányzott na. Mi a fenének titkolnám? Amint megérkeznek a srácok, csapunk egy bulit, még ha titokban is, de nem fogjuk kihagyni, ennyi jár pár hónap különlét után mindenkinek. Sörrel lehet, nem illik koccintani, de most ezt is leszarom, azzal teszem meg, és kortyolok bele az italba. Kivételesen nem állok neki poénkodni Maya magasságán, pedig szoktunk, és rá aztán tényleg igaz a mondás, kicsi, de erős, nem mellesleg pedig eszes nőstény. Az öleléséből értek, úgy ölelem én is vissza, nem szívesen hagynám magára, és bólintok, ennyi belefér nekem is, nem rohanok vissza, így viszont helyet foglalok, ha elengedtük egymást, és még a sörök is megúszták. -Nem rohanok, a kockázatot akartam csak elkerülni, de az autót elrejtettem, ezzel nincs probléma. A többieknek üzenek, és akkor maradok kislány. Mivel külön érkezett, sejtettem, hogy a fiúkkal sem találkozott az utóbbi időben, és ezt meg is erősíti a mondandójával. Naná, hogy vágom, miért nem akar megint magára maradni ebben a házban. -Annak vége, Mayácska, Mike szétverte a falkát azzal, hogy Briant megölte, és még támogatókat is szerzett magának. Viszont azt már most tudom, hogy a pillanatnyi rajongótábora is ellene fordult, miután megtudták, mit tett. Pihend ki magad, nem rohanunk sehová. Mike nem sokáig marad már életben, és lehet, nem én fogom elkapni, hiszen itt van tennivaló bőven, de tudom, hogy aki megteszi, nem fogja kímélni az árulót. -Azt tudom. Ismerlek. Elvigyorodok, én ne vágnám, mire képes? Láttam eleget, tapasztaltam, mit hoz ki magából, ha szükséges.
Örülök neki, hogy marad még. Megnyugodott kissé a lelkem. Kicsi rá az esély, hogy bármi történjék az este és az elkövetkező pár napban, de azt biztos tudom, hogy úgy fogok aludni, mint a bunda. Arról nem is szólva, hogy a szaga jól is jön, ha nem tudok éber lenni, mert kettőnk illata talán riasztóbb bármilyen éli lény számára, hiába az egyik gazdája, már rég elhagyta a helyét. A vigyorának küldök egy flegma mosolyt."Hm." Őszintén szólva, örülök, hogy még egyszer sem kellett magamat visszalátnom egy egy húzósabb ügyem alkalmával. Nem szívlelném azt, amit látnék, és lehet örökre feladnám. Ilyenkor kikapcsolom az agyam, a bestiámhoz nyúlok, felcirógatom kicsit, ugyanis én eddigi életem során igyekeztem megtartani emberiségem. Láttam, mit tesz a belső dög azokkal, akik nem alkalmasak az irányítására, és nem szeretném úgy végezni. Ezt igazán Salvatez tudta, a mexikóiak alfája, és Brian tudta. Mindketten biztosítottak róla, hogy alaptalanul becsülöm magam alá, de hiába a fél évszázados bölcsességük, makacsul hiszem, hogy jobban ismerem magam mint ők engem. Természetesen vannak, azok a farkasok, akiket én inkább "beleszületett"eknek hívok, mert az ember bár eltűnt belőlük, mégis olyan harmóniában vannak a farkasukkal, hogy már-már emberiek, és az elmebetegség vagy a morális ítélőképességük csorbájának egy halvány jele se mutatkozik rajtuk. Csodálom őket. Szembe néztek a vérfarkassal, legyőzték, és szolgálatukba állították. Félek a farkasomtól, nem hiszem, hogy nekem ez menne, így marad a még ember vagyok, és az is akarok maradni tendencia. De a morálok rögtön eltűnnek egy munka alkalmával, így jöhet a fenevad órája. Tudom, hogy jó vagyok benne, de nem tagadom, hogy vannak üres szakaszok, fekete foltok az ügyeim során. Tisztelem az agyam, tudja mit kell kitörölni. - És mondd csak, hogy megy a sorod? Jól bánnak veled? - kérdem és meghúzom az üvegem. Majd csukott szemmel elmosolyodok: - Alkohol. És abból a legjobb fajta. De nem akarlak félbe szakítani, hallgatlak! Csevegni akarok, és jelenleg az agyam csak annyit fog fel, hogy hallgatni tudjak. Hiszen én mit is tudnék mesélni? Az utazás alatt nem történt semmi. Vagyis, de még is. Láttam egy grizzly-t, egy élő medvét! Déli lánynak, mint nekem ez nagy szó. Nem is volt akkora, mint képzeltem, miután befejezte elmesélem neki. Ezen kívül nem sok érdekes volt, a sok bunkó kamionoson és pár átutazó vérfarkason kívül. Nem tudom találkozok-e egyikükkel is, a többség délre ment, vagy Toronto-ba.
/A véletlenül kitörölt verzióban, nekem is ott van a "sörrel nem illik koccintani", így jót mosolyogtam, mikor olvastam./
Maradok, érzem, hogy szüksége van rá, ha nem is napokig, de legalább egy pár óráig biztosan, de nem azért, mert puhány lenne, csupán jó ideje egyedül kóborolt, és nőstény. Más az energiája, más az illata, nem nehéz rájönnöm, hogy miért, a nőstények pedig ilyenkor sokkal ingerlékenyebbek, és el vannak apátlanodva. Senki nem fog belehalni, ha nem rongyolok vissza azonnal, ha itt maradok, és eldumálok Mayácskával... a régi szép idők. Hányszor ökörködtünk, ültünk le egy nyamvadt kandalló elé, és tettünk úgy, mint a nyugdíjasok, hogy két perc komolyság után a röhögésé legyen a főszerep. Majd pont így fogjuk végezni, hogyne, lerí rólunk. -A sorom? Illik ezt mondani vagy sem... hazaértem. Egyetlen egy dolog hiányzott Nashville-ben, és az Castor volt. Most már teljes a kép... illetve lesz, ha a srácok is befutnak. A kölykök is jól érzik magukat, ha eljön az idő, és megismeritek őket... igazi család, hidd el nekem. Összetartó banda, szervezett. Röviden ennyi, és azt tudom, hogy nem kell sokat várni arra, hogy ők is csatlakozhassanak, és nem csak lopva, hanem nyíltan is együtt legyen a banda megint. Na de az is érdekel, mi történt velük, mióta eljöttem, hiszen egy csapat vagyunk, szó szerint egyek, ha kell. -No de mesélj, mi újság? Azon kívül, hogy rengeteget vezettél. Gondolom nagy felfordulás volt, és mindenki kereste a helyét, aztán szétszéledt a falka. Nem volt véletlen, hogy mikor pattantam a srácokkal, nekik azonnal szóltam, és hívtam őket magammal. Jó banda, szavak nélkül is értjük egymást, bármikor kiállunk egymásért, és ez számít.
Láttam rajta, hogy pontosan tudja min megyek keresztül. Ez megnyugtatott. - Nem is tudod mennyire szeretném már látni - mondom neki mosolyogva - ez után a káosz után végre egy rendes falka. De, persze tudom a szerepem, és nem fogtok csalódni bennem. Iszok még pár kortyot a hideg nedűből, majd vigyorogva nézek rá. - Örülök, hogy így érzel. Újra van egy család. Dante, ha nem is az a fajta, aki majd hosszú érzelgésbe bocsátkozik, hogy milyen rég vágyott már erre, és most végre megkapta, magam elég jól kiszúrom a szeme mögött meghúzódó boldogságot. Most, jó. Most minden stabill, biztonságos. Magamról ezt el nem mondhatom, igaz, tudom ha nagy baj van rá számíthatok, de talán még akkor se érte rimánkodnom az égnek, hogy most húzzon ki a pácból. Körülöttem még semmi sincs rendben. Minden képlékeny, egy biztos kapaszkodó nélkül. De ebben kell most helyt állnom. Ez egy kifejezetten új dolog számomra, főleg, mert a segítség egy karnyújtásnyira van, de tiltott gyümölcs. Életem eddig minden részén áll mögöttem egy háttért nyújtó falka. Még az utóbbi legnehezebb pillanatokban is ott rejtőztek a barátok a sötétben, és tudtad, ha most hanyatt dőlsz valaki biztosan elkap. - Nem is tudod milyen rémes egy dolog - mondom szemforgatva és megtámasztom a homlokom a kézfejemen - Jó sofőr vagyok, de egy-egy hosszú monoton autóbáján még az én fejem is előre-előre bukott. Viszont, képzeld el! - kaptam fej a tekintetem - Láttam egy grizzly medvét! Egy igazi nagy barna macit! Ott sétált el a szallagkorlát mellett. Nem hittem először a szememnek. Jó formában volt, az biztos. Jön az ősz, aztán a tél a medvének meg kell miből táplálnia magát. Nem tudom honnan szedte a sok kaját, de ki volt tömve az biztos. - A többiek meg... - nézek ki az ablakon. Csak a tükörképem látom viszont benne. Az is beesett és fáradt. Kissé elszégyenlem magam, hogy ilyen állapotban látnak. De Dante már látott rosszabban is. - Gillian - az egyik testőr fia, aki erősen Dante helyére pályázott - és a bandája vérdíjjat tűztek ki a fejedre. Ránk meg hajtóvadászatot indítottak. Én tényleg nyomtalanul tűntem el a városból, de ha maradt is utánam valami, el tudom képzelni, hogy a srácok épp azt tüntetik el. Bár - nyújtom el a szót - Kétlem, hogy idáig eljönnének érted - mosolygok rá - Csak az a lényeg, hogy a közelbe ne legyél. Tényleg nem tudom mivel érdemelted ki haragját - utalgatok vicceskedve a két farkas híresen rossz viszonyára. Falkapletyka, régi nóta.
-Egy kicsit bírd ki, bírjátok ki, és látni fogjátok. Hidd el, én is alig várom, hogy így legyen, együtt a csapat, ahogyan ott is. Mindenki tudja, hol a helye, nem nagyon tapasztaltam áskálódást, sem egyebet, pedig volt időszak, amikor Castor elment egy kis időre, és mégis mindenki a helyén maradt, nem uralkodott káosz, sem egyéb. Bólintok, bolyongtam én falka nélkül, kis kölykökkel, így tudom milyen az, amikor senkire nem számíthatsz, csak saját magadra. Minden egyes napodon az életed a tét, hiszen sosem tudhatod, mikor támad rátok egy falka, vagy bárki más. Toddon múlt volna, soha az életben nem találunk falkát ebben az államban, de a nashville-ieket nem sikerült befűznie. Maya ugyanezen megy keresztül most, azzal a különbséggel, hogy csak egy jelzés kell, és ott vagyok, ott vagyunk, nem hagyjuk magára. Sok a kóbor, figyelős játék ez, hiába tudom, hogy kiváló harcos, de sosem szabad lebecsülni a többit. -Sejtem, magam is megtettem az utat, hidd el. Grizzlyt láttál, és nem szedted le azonnal? Meglepő. Elvigyorodok, mert olyan gyermeki lelkesedéssel adja elő, hogy öröm nézni. Persze a medve nem megy el innen, még nem, így potenciális vacsora jelölt lesz belőle, ez nem kérdés. -Nocsak, Gillian. Szeretettel várom őket, de remélem, borsos díj az, nem holmi zsebpénz. Gyáva férgek, eddig nem mernek eljönni, csak a saját territóriumokon erősek, nem véletlen az, hogy ott voltak, ahol. Én sem, nem is értem, miért gyűlöl ennyire. Tudom, nem tetszett neki az, hogy amikor kihívott, nem voltam hajlandó az első pofonjától elterülni, és ezzel elismerni azt, hogy márpedig ő a jobb, én pedig vesztettem. Szúrta a szemét, hogy levertem minden egyes alkalommal, de a legjobban akkor, amikor a haverjai jelenlétében ugrott nekem, és hagytam helyben. Ezért vagyunk országos haverok. Vigyorogva gondolok vissza a harcokra, amiket egymással vívtunk, és a kölyök az istenért sem akarta belátni, hogy még várnia kell arra, hogy átvegye a helyemet. Nem, nem edzett, nem képezte magát, inkább nekem ugrott folyamatosan, hátha egyszer szerencséje lesz. Sosem lehetett volna még Testőr sem, pont a hirtelensége és a meggondolatlanságai miatt, mert sosem tanult a hibáiból, nem akart. Senki nem legyőzhetetlen, én sem vagyok az, fiatalabb sem leszek, de ha valaki lebecsüli az ellenfelét, mint tette azt Gillian, az mindig csak vesztes marad, örök életére, vagy a megszerzett hatalma tiszavirág életű lesz.
Örülök, hogy skerült felvidítanom. Aztán Gil vagy fenyegétst jelent, vagy sem -inkább utóbbi- lelkesedik a témáért. Egyszer láttam csak őket verekedni. Csúnya volt, kifejezetten csúnya. Vereség szempontjából is. Nem is értem, miért hívta ki újra és újra és újra meg újra. Sóhajtok egyet, és vigyorgok. - Fiúk-fiúk - mondom rosszalóan. Nem mintha én olyan angyalka lennék. Voltak, hogy is mondjam... talán a legjobb szó rá az ocsmány. Igen, ocsmány ügyeim. Persze ezekben voltak, amikor engem vertek tropára. A fiúktól már azért voltam leszidva, hogy félig odahaltam. Nem a stratégiám volt rossz, nem is az erőviszony felmérés, hanem egy szadista lelkibajos állat - aki abban lelte örömét, mivel ő nagyon erős volt, hogy a nála jóval gyengébbeket törte morzsára - aki a harcom közben rámvetődött. A hímsovinisztát ki is hagytam a jellemzéséból. - Egyetértek veled, nem kell félned tőle. Tipikusan vesztes alkat. Külsőre nem tűnik annak, de siketelen korcs - mondom - Minden téren. Elfogyott a söröm. Rejtélyt hogyan. Viszont ez a tény magával hordozott egy szomorú következményt. Ha újért megyek, vagy még egy itókával kínálom annak az eredménye csak az lenne, hogy már indulni kéne, nincs sajnos arra idő. Minden esetre ez a beszélgetés is nagyon sokat segített rajtam, meghogy láthattam. így is két nap szellőztetés, és egy vad tusolás vár rám, hogy inkognítóban tudjak maradni. Megráztam az üres sörös dobozt, és szó nélküld megértettük egymást. Feláll, és én is felpattantam a helyemről. Szorosan megölelem, majd kikisérem az ajtóhoz. A lépcső előtt még egyszer elköszönök tőle és jó utat kívánok. - Köszönöm - súgom végül mosolyogva, és ez többet mond ezer szónál. Mosolyog, amit jó látni, majd lassan elvész a sötét fák között, a kocsijához. Mintha a távolban látam volna később egy fénycsóvát. Lehett volna ő is. Lehetett volna más is. Sose tudjuk meg.
Kezdőlap
