Szúrós pillantást vetettem rá. ne nevesse ki az én komoly aggályaimat! Oké, én is viccre vettem, de attól még na! Kis együttérzést kérek, vagy legalább annak a látszatát, de azt hiszem valójában nagyot néztem volna, ha ebben a témában kapok ilyesmit Jennytől. Ő is tudta, én is, hogy hülyeségen parázok és a legnagyobb hátráltatóm maga a parázás. Túlaggódom, túlagyalom, s félő, hogy az életben nem csak ezt, pláne az utóbbi időben. Le kéne róla szoknom, mielőtt nem kívánatos ráncokkal gazdagodnék emiatt. - Azért egy macival még elbírok - húztam fel önérzetesen az orrom, a szám sarkában viszont mosoly bujkált. A motorra élből nem-et akartam mondani, már ki is nyitottam a szám, hogy tiltakozzak, ám végül becsuktam. Ennél biztos nem rosszabb, ártani csak nem fog és minél több dolgot megtapasztalok, annál kevesebb meglepetés érhet. Legalábbis ezzel igyekeztem doppingolni magam, meg azzal a közhellyel, hogy mai nem öl meg csak erősebbé tesz. Ámen. - Annál tuti nem foghatom klausztrofóbiára az esetleges undort - vigyorogtam, s közben apránként az egész testem ellazult. Éreztem, hogy az Olen-téma nem a kedvence, de azt is, hogy nem a fene nagy utálata, hanem a bizonytalanság miatt, ami azért még mindig bőven jobb, mint az előbbi. Ezek az érzelmi-ügyek bitang nagy rohadékok, nem lehet őket normálisan kezelni és még csak fix forgatókönyv sincs rájuk, mert ahány ember/farkas, annyiféle kimenetel, és senki sem súg, hogy éppen mi lesz a vége. Ehh... ezért is szerettem jobban a szórakozás-szexet, azzal soha nem volt baj. De csak egyszer verjen gyorsabban a szíved a másik láttán, és már állhatsz is a többi bolond mögé a sorba, kérheted a fejedbe az ezüstgolyót, ha nem akarsz belebonyolódni, mert más ott már nem segít. Nem, nekem még nem kell sorszámot tépnem. Ugye? - Hé! Ragaszkodóak vagyunk, az nem ugyanaz. Na, jó, büszkék is, de nem mindenkinél ez dominál. Nálam nem. És tuti van még olyan flúgos a világon, mint én, talán Olen is hasonlít ilyen téren. - Tolatás, irányváltás, kicsit erősebben fékeztem, mint kellett volna, de oda se neki. - Ha bánt, úgyis kiherélem. Tudom, utólag már késő, de előre mégse tehetem... illetve igen, csak azt azt hiszem egyikőtök se díjazná. - Rámosolyogtam, miközben visszafelé vettük az irányt, s én szentül meg voltam róla győződve, hogy hamarosan visszaveszi a volánt, ennek ellenére becsukta a szemét és rám hagyatkozott. - Ne-ne-ne-ne! Ne csináld ezt velem! Jenny! - Hol rá, hol az útra kaptam a tekintetem, s végül kénytelen voltam az utóbbi szemlélése mellett dönteni, ha tényleg nem akartam galibát. Remek! - Akkor viszont dumálj tovább! - kértem, s hogy véletlenül se legyünk téma nélkül, kissé félszegen feltettem a kérdést, ami pár napja bennem motoszkált. - Te... elég lazán kezelted az ilyen összejövös-szexes-egyéjszakás dolgokat - én se voltam különb -, most mégis leálltál ezekkel. Mi kell egy pasitól ahhoz, hogy ezt elérje? Hogy ő legyen a többi kufircpartner közül az első? Sikerült elég sután fogalmaznom, de attól még reméltem, hogy érthető voltam, a "grandiózus" problémámmal együtt. Jah, még nem azt kérdeztem, hogyan legyek az egyetlen, szóval még nem aggódom, legalábbis erőnek erejével igyekeztem ezt bemesélni magamnak. Röhejes vagyok, de amíg erről csak én tudok, más meg legfeljebb sejti, addig nincs gáz.
- Az biztos, mert ott körülötted csupa-csupa szabadság van, semmi más – én is mosolyogtam. Már csak magán a gondolaton is jól szórakoztam, ahogyan elképzeltem Darrent motoron. Milyen ironikus, hogy pont ő, aki még vezetni is most tanul csak igazán, illegális autóversenyeket szervez. Még jó, hogy a bandából Ryan meg én legalább nagyszerűen elboldogultunk a kormány mögött ülve, ha éppen arra volt szükség, hogy valaki megnyerje azt a rohadt futamot közülünk. Erre csakis mi lehettünk képesek, Darren meg mást sem tett, csak bezsebelte a pénzt anélkül, hogy egyszer is kocsiba ült volna. Hihetetlen! - Hát, nem tudom Darren… - ráztam meg a fejemet, miután elhúztam a számat. Igazából nem nagyon szerettem volna Olenről túl sokat beszélgetni, de ha már így feljött a téma, akkor akár meg is vitathattam azzal, aki a lehető legközelebb állt hozzám, és nem utolsó sorban az egyik jó barátja volt az érintettnek is. Ezért nem túl jó, ha falkán belül találja meg valaki azt, akihez vonzódik, mert annak a vége nem lehet jó. Ha kisiklanak a dolgok, most csak azért hagyjam el a várost, mert nem bírok ránézni? Vagy esetleg tőle várjak el egy ilyen drasztikus lépést? Nem, ilyenhez még nekem sem lett volna pofám, de hát reménykedtem abban, hogy nálunk nem fog ez az egész véget érni még az előtt, hogy igazán elkezdődhetett volna. Márpedig jelenleg pontosan ebbe az irányba haladtunk, hiszen alig találkoztunk egymással. Nekem már hiányzott, nagyon. Furcsa, hogy ő nem érezte ugyanezt velem kapcsolatban. Ha így lett volna, egészen biztos, hogy szakít egy kicsit több időt is rám, nem? - Hidd el, ha olyat tesz, én előbb herélem ki, mint ahogyan te tudomást szerezhetnél a dologról – mosolyodtam el, de azért odahajoltam hozzá és nyomtam egy puszit az arcára. – Örülök, hogy vagy nekem! – jelentettem ki, mielőtt még előadtam volna a szembehunyós mutatványomat, amit láthatóan nem túlzottan értékelt. Meg sem lepődtem az előzmények után, viszont komolyságot tettetni igencsak nehezemre esett. Mégis, egy ilyen idióta mellett, hogyan maradhatna az ember komoly? Ettől függetlenül még próbálkoztam tartani a fapofát, több-kevesebb sikerrel persze. Fél szememmel rásandítottam, amikor a hangjából némi pánikot éreztem kiszűrődni. Istenem, hát remekül szórakoztam rajta, és eszem ágában sem lett volna tovább beszélni hozzá, ha éppenséggel nem kérdez olyat, amitől menten lehidalok. Szemhéjaim egyből felpattantak, és érdeklődő pillantással fürkésztem az arcvonásait. - Nocsak, nocsak! Csak nem Yetta? – kérdeztem teljesen felélénkülve. – Egyébként nem tudom. Egyszer csak megtörténik és kész. Olen sem adott sokkal többet, mint mások adtak volna, de valami volt köztünk – megvontam a vállaimat tanácstalanul. – Kicsit egyébként hiányzik a csapongó élet, de ezt nehogy elmondd neki! – böktem felé az ujjammal szigorúan. – Mondjuk amúgy is elhatároztam, hogy itt letelepedek. Eddig nem tettem ilyet, valószínűleg a megállapodás ezen formája is ezért történhetett többek között… - azt már inkább nem tettem hozzá, hogy egy ilyen kicsi városban amúgy sem nagyon találtam volna több szalonképes, fiatal hímneműt.
Életem egyik leghosszabb, legköltségesebb, és legfantasztikusabb utazását tudhatom magam mögött. Így jár az, aki kocsival indul neki Észak-Amerikának. Hatvanhét órás kocsi út, és miért? A változásért. Egy jobb helyért, a barátaimmal, mert a régi, már háborús övezetnek minősült. Hihetetlen élmény volt figyelni, ahogy a táj változik, amint szép lassan átérünk egyik éghajlati övezetből a másikba. Csak enni, inni, tankolni mosdót látogatni és aludni álltam meg. Koffein függő lettem, és kezdtem úgy érezni, hogy más nem is folyik már az ereimben. Megvágnám magam és kávét véreznék, ebben szinte már biztos vagyok. Minneapolisban megengedtem magamnak egy puha ágyat is, az egyik motelben, de általában, ahol az álmosság elnyomott, ott leparkoltam az útszélére, hátradöntöttem az ülés, két pulcsit terítettem magamra, az egész tetejére meg a kabátom, és úgy aludtam a bezárt kocsimban. Az autópálya jó volt, és gyors Nem nagyon botlottam torlódásokba, csak a nagyobb városoknál, meg a határátkelőhelynél. Még jó, hogy van Alaszkába kijelölt autópályaút. Még Kanadából is láttam egy kicsit! Na jó, nem. Nagyon sokat láttam belőle, és végül is tetszett. Alaszka se lehet sokkal rosszabb, gondoltam nagy déliként. A mai napot szinte végig sms-eztem Dantéval. Főleg, mert a hosszú utazás során először keveredtem bele egy balesetbe. Két kocsi ütközött össze hajnalban, és a reggeli forgalmat jól lelassította, bár a hatóság ügyesen kezelte az esetet, és szépen szűkítette az utat. Emiatt érkeztem csak meg este, éjfél környékén a város szélére - aminek ő persze örült, mert elkerüljük a feltűnést, én viszont fáradt voltam. Kaptam koordinátákat, a válaszom pedig az érkezésem becsült ideje volt. Mikor végre megérkeztem, a lámpák fényében láttam, hogy már ott van. Lelassítottam, miközben kiittam az utolsó korty koffein-csodát, majd leállítottam a motort, kioldottam az övem, lekapcsoltam a lámpát, és kiszálltam a járműből. - Dante! - indultam felé tárt karokkal, és hosszan elnyújtva az utolsó magánhangzót.
Ugyan egész nap le sem szakadtam a telefonról... már az eldobható készülékről és kártyáról, de Mayával muszáj volt üzeneteket váltanom, és közben még szórakoztatnom is a nem éppen kellemes humorommal. Tudom, hogy ő sem saját készülékről üzenget éppen, ott olyan virágnyelven írunk, hogy rajtunk kívül senki nem értheti, de itt nem. Nagyjából belövöm, mikor érkezik, azaz éjszaka közepén, ahogyan megegyeztünk, és a bekötő útnál futunk össze, mert nem kellenek a kíváncsi szemek hozzá. Rory és Colette izgatott, megértem, ismerik és kedvelik Mayát, ahogy a többieket is, de nem, most nem együtt megyünk, minél kisebb feltűnést kell keltenünk. Castornak hagytam üzenetet, hogy hova jövök és miért, aztán bevágódtam egy jelzés nélküli kocsiba, és azzal indultam útnak, kisebb kerülőt téve, hogy ha valaki valami csoda folytán követne, akkor azt lerázhassam. A bekötőúthoz már lekapcsolt fényszórókkal érkezem meg, megállok és kiszállok, hogy amikor végre befut, szépen lassan, de széles vigyorral a képemen lépdeljek Maya elé. A széttárt karjára ugyanígy válaszolok, felkapom a lányt és megpörgetem. Hiányzott, ahogy a többiek is hiányoznak, és hogy a fenébe ne örülnék neki? -Mi van Mayácska? Még mindig nem tanultál meg gyorsan vezetni? Nem én lennék ha nem szólalnék meg, azaz nem így, na de meg kell, mert ha jobban beletapos a gázba, hamarabb ideér. Attól nem tartok, hogy megsértődik, ismer már elég régóta ahhoz, hogy tudja, cinikus barom vagyok, és ez a pár hónap nem igazán változtatott meg. -Hulla vagy, tudom. Innen nem messze van egy ház, lefoglaltattam a nevedre... azaz... érted. Mindent el tudtatok rendezni? Álnéven szerepel a ház, nem véletlenül, az, hogy mihez folyamodik majd, az már rá tartozik, azaz szabad útja van. Tudom, hogy profi, a legapróbb részletre is figyel, ezért is értettük meg olyan jól egymást, azaz a mi kis csapatunk. A többieket is szívesen látnám már itt, bár Mayától tudom, ő előbb indult útnak, de már nincs sok hátra, hogy ők is befussanak.
Érzem, ahogy a lábam elhagyja a talajt, és emiatt ösztönösen belekapaszkodok. Mikor újra a talpam alatt érzem a bolygónkat, szúrós tekintettel és ferde mosollyal válaszoltam a cinikus kérdésre. - Négy napja vezetek, naponta több mint 12 órákat. De úgy látom hiányoznak a traffipaxok, és zsaruk. Add a címed és elintézhetem, hogy hamarosan meglátogassanak! - viccelődöm vele. Jaj, de jó már újra látni! Biccentek, hogy megköszönjem a gesztust, főleg, mert egy puha ágy már nagyon az elején állt a pillanatnyi szükségletek listáján. A kérdésére csak legyintek egyet. - Áh! Ismered a srácokat, nagyobb káoszt hagynak maguk mögött, mint amit a város szolgáltat. Emellett, miután én elmentem, már másnap új búvóhelyet kellett találniuk. Kész őrültek háza, ami ott van! - panaszkodok - Még azt sem tudja az ember, hogy az ő oldalán hányan vannak. Nyomasztó, és nagy a pánik. Remélem az épeszűek már elmentek onnan. Egy dolog kell annak a városnak most egy ideig; farkasmentesség. Valójában, ha az ember Nashvillebe megy, semmit nem talál. Minden normális, folyik az élet. Az emberek szintjén. Viszont a farkasok között még mindig dúl a háború. Amikor a farkas a saját élőhelyén űzött vad, az egyszerűen borzalmas. Bennem van a bűntudat, hogy miért nem maradunk rendet tenni, de valahogy már belőlünk is kialudt a szikra az ilyen megnyilvánulások felé. Sokat köszönhetek a tenessii városnak, de a barátomnak most nagyobb szüksége van ránk. - Akkor halljam a részleteket! - kérem, és felülök a kocsim motorháztetejére. Barátok közt mit kell illedelmeskedni, nem? Meg nem mintha nem ültem volna eleget.
Finoman teszem le, nem vágom a földre, nem is ejtem le, nem lenne szép indítás tőlem, főleg így, hogy hiányzott is a jelenléte. A tekintetére elvigyorodok, mit várt tőlem? Megdicsérem, hogy ügyes volt, mert csak ideért? Na nem. -Csak? Értékeld az apróságokat is, bár tudom, jó a fényképarcod, nem úgy, mint az enyém. Portfóliót terveztél belőle? Küldheted az összeset. Az előbb megfogadtam magamban, kedvesebb leszek, de le is tettem róla, az nekem sosem ment, így nem is erőltetem, még a végén azt hinné, hogy kifordultam magamból. Kurvára örülök neki, és ezt nem is titkolom. A fiúk... a fiúk... nem csalódtam bennük, Maya szavaira elnevetem magam. -Mire számíthattunk volna? Az várható volt Mike árulása után, de mondtam, tudjátok, hogy kik a kemény mag, ennyi, nincs tovább. A többiek csapódnak a pillanatnyilag erősebbnek vélt oldalra, velük nem szabad foglalkozni. Aki megbízható, az erre jön, az nem adta fel az eszméit, nem hajlott a hazug szóra. Nashville-nek vége. Káosz van, nem csoda... az áruló elmenekült, a nagy hívei meg ott állnak egyedül... már aki életben maradt közülük, a jelentéktelen réteg pedig először beállt mögéjük, azt hitte, Mike erős, de amikor lelécelt, akkor gyáván soroltak át hozzánk. Azaz soroltak volna, de már késő volt. Ezért is léptem onnan, összeszedve azokat, akik a barátaim, a társaim, akikért tűzbe mennék bármikor, és akikről tudom, hogy ugyanúgy megtennék értem is. -Róla hallottatok már, aki után én is jöttem, akit felkutattam, aki nekem olyan, mint a bátyám. Tudod, miről beszélek. Nos, van itt egy másik állomány, akiket lehetőség szerint ki kell majd iktatnunk. Ők a helyiek. Viszont vannak vándor lelkek is, akik kivárásra játszanak, hogy majd az erősebb oldalán szálljanak harcba. Neked a vándorok között kellene elvegyülnöd, egyelőre szó szerint beépülnöd, míg meg nem érkezik az erősítésed. Egy tag megy veled, kettő pedig majd a helyi állományhoz. Szerezz információkat, tudd meg, kinek mi a célja, mi hajtja, és melyik oldallal szimpatizál. Az is lehet, a másik oldalról ejtenek el apró morzsákat, amik jelentéktelennek tűnnek, de koránt sem azok, vagy az is, hogy külön szerveződés van, új társulat alakítása reményében. Minden számít, Maya, de profi vagy, tudod magad is. Ha csak egy kicsi esélyt látsz arra, hogy valamelyik a bátyámat támogatná, megbízható, nem áruló és beszari, akkor is szólj. Okosan, óvatosan. Gebasz van, azonnal jelezz és jövök. Halkan beszélek, alig tőle pár cm-ről, hiába tudom, hogy egyedül vagyunk, akkor is jobb az óvatosság. Burkoltan fogalmazok, de Maya ebből is megért, ha nem is nyíltan nevezek nevén mindent vagy mindenkit. Castorról sokat meséltem nekik, tudják, miért jöttem utána, azt is, mennyire hiányzott, érte pedig bármikor meghalok, ha kell. A kislány tökéletes kém, kaméleon és informátor, nagyon is jól dolgoztunk együtt mi 5-en, amikor szükség volt rá, sőt. Ezért is hívtam őket magammal, mert bennük tökéletesen megbízom, ők akkor sem avanzsálnak árulóvá, amikor az utolsó csepp vérük hagyja el a testüket.
Igaza van, Nashvillenek tényleg vége. Ezt már csak magamban is kéne tudatosítanom, mert sokat a mexikói klán adott, igazán a legtöbbet a tennessii város nyújtotta nekem több mint száz éven át. Végig hallgatom a feladatköröm leírását, és bólogatok hozzá jelezvén; megértettem, felfogtam, megjegyeztem. - Világos, de van valami, ami zavar - mondom lassan. - Először persze szeretném leszögezni azokat a tényeket, amiket már úgy is tudsz rólam, mint hűséges vagyok hozzád, és az alakhoz is, akiben megbízol, persze csak az ép elme határain belül, ha megbocsátasz. Marha nagy igazságérzetem van, és vallásos vagyok... Végrehajtó voltam, szóval jogos a kérdés; pokolra jutok? Mike tudta rólam ezt, mikor új feladatkörrel bővítette falka béli munkám, és tett érte, hogy a lelkiismeretem tiszta maradjon. Igen, követtem el főben járó bűnt, de azzal, hogy rosszakat segítettem át a túlvilágra, talán hatással lehet arra, hogy még felkerüljek a tisztítótűz listájára, legalább is én így hiszem. -...szóval miért is kéne kitúrni a helyieket? Mi a vétkük? Míg válaszol, pozíciót váltok; felhúzom a térdeim és összefonom őket. A hosszú órákig pörgő motor és vékony motorháztető remek párosítás a hátsófelek felmelegítésére egy hűvös éjszakán. - Szóval magányos farkasként kell tengetnem életem egy házban, és információkat gyűjteni a helyiekről, mint a furcsa néni a szomszédban, miközben nem szabad semmi módon kötődnöm a falkátokhoz? Akkor ezek szerint nem is találkozhatok veled többet, és még egy italra se hívhatlak meg? - kérdezem tőle szomorú boci szemekkel, és legörbülő szájszélekkel. Persze a kérdésem hülyeség, mert miért ne találkozhatnék vele a városban. Összefuthatunk és ezer okot tudnék felsorolni, hogy miért nézek rá ahogy. Hogy ismerném? Ne nevetess! Most látom talán másodjára! Hogy a viselkedésemből indultál ki? Miből gondolod, hogy ez régi barátságra utal, és nem arra, hogy bejön nekem? Íme, zseni vagyok, sok-sok kifogással. Már csak azt kéne kitalálnom, mi lesz a válaszom arra, hogy miért jöttem ide. Hazudni nem érdemes, mert farkasok előtt képtelenség. Bár most már az is kezd formát ölteni a kobakomban. Álnevet használ az előbbi indokból kifolyólag értelmetlen. Aztán féligazságokkal és őszinte viselkedéssel hamar meg lehet győzni az embereket arról, amiről csak akarod. - Jaj, és jut eszembe, ki lesz a társam?
-Igen? Hallgatom a szavait és egyre szélesebb vigyor költözik a képemre. Igazságérzet... nos, nekem sem tetszett, hogy Brad fejbe lőtte a hegyit, még akkor sem, amikor tudtam, Balázst fel akarta robbantani egy laza mozdulattal. Igazat kéne neki adnom, az ilyen nem érdemel más halált, na de miért kellene lesüllyednünk az ő szintjükre? A szükség viszont törvényt bont, és ha ők így, akkor mi is úgy. A fene nagy büszkeségbe, becsületharcba nem dögölhetünk bele azért, mert a szanatórium tagjai nem ismerik a tisztesség fogalmát. A vétek szóra elnevetem magam. -Elég vétek az, ha gerinctelen módszerekkel akarják irtani a társainkat? Harc és minden nélkül, lelőni, mint egy kutyát, vagy gránátot robbantani egy nyilvános üzletben? Ez elég vétek? Akiben én megbízom, az ilyet soha nem tenne, akkor is megadná annak lehetőségét, hogy farkasként halj meg, ha gyengébb vagy tőle, mert ennyi jár. A helyiek nem így gondolkodnak... legalábbis az akciójuk nem erre utal. Castor tudja, mit csinál, soha nem kételkednék a szavaiban vagy a döntésében, és ha ő irtja a helyieket, azt azt jelenti, nyomós oka van rá. Az utolsó akciójuk viszont átlépte a határt nálam is, csak a gyávák mérkőznek így, akik tartanak a másiktól, és csak orvul képesek győzelmet aratni. Ez lenne a becsület? Nekem nem, és ha ők így harcolnak, akkor megérettek arra, hogy kisöpörjük a hírmondójukat is innen. Először azt hittem magam is, hogy bratyesz csak szórakozik, amikor hallottam, futni hagyta a bandát... de már értem, miért. -Nem csak a helyiekről... illetve róluk legfőképpen úgy, hogy amit a többi kóbor mond, vagy amikor esetleg megpróbálnak rábeszélni a csatlakozásra. Kötődni nem szabad, látszólag nem, ha a hotelbe jössz, ott tartózkodsz, akkor levágják a szagról, mi a helyzet. Ki mondta, hogy nem ihatunk meg valamit együtt és el kell egymást felejtenünk? Mayácska... okosan megoldjuk, emiatt ne aggódj. Ha van még kérdése, akkor válaszolok rá, nem lenne okos dolog, ha félreértenénk egymást, és beütne a kraft, sőt. Hogy nem láthat? Szó sincs róla, csak nem nyilvánosan mutatkozunk, hanem egészen másképp. Mégpedig addig, amíg nem rendeződnek a dolgok, azaz nem dől el a harc vagy egyik, vagy másik oldalra. 160 év után majd megtagadom, hogy láthassuk egymást? Soha, de rafkósan kell tennünk, és ezt fogjuk csinálni. [color=silver]-Richard és Tayler megy a helyiekhez, veled pedig Marcus dolgozik, ha megfelel. Csak a volt csapatunk jön ide, a brancs.[6color] Elvigyorodok, mert az ötösfogat Nashville-ben is összetartott, itt is össze fog.
- Indíték elfogadva. Pusztuljon a férgese! - mondom és öklömet az égnek emelem. Kezdem érteni a helyzetet, bár mi tolakodtunk be, gondolom a cselekedeteik puszta önvédelemnek számítanak, de érzem, hogy ennél több van a háttérben. - Mikor nem oldottuk meg? - kérdem utalva a sok esetre, amikor borotva élen táncolt kis csapatunk élet és halál között. - Szóval, akkor kerüljem a hotelt... - mondom és kifújom a levegőt - Dante, Dante. Csalódással tölt el, hogy úgy véled, nem tudnék remek indokot fabrikálni az ottlétemre, amivel nem kerülök veletek kapcsolatba - rázom a fejem tettetett érzelmekkel. A felállásra elnevetem magam. - Már írok is neki, hogy találjon ki valami jó sztorit - mondom - Már látom előre - emelem fel a két tenyerem, és széttárom az arcom előtt - utánam jött, hogy megszerezzen magának. Valamiért ágyba akar vinni - csóválom meg a fejem - De abból nem eszik - mondom és leugrok a kocsiról. - Kölykeid, hogy vannak? - kérdem vigyorogva. Bírom a srácokat, nagyon jó formák és tudtommal ők is szeretnek engem. Tehetségesek, és sokra vihetik az évszázadok alatt. Nálunk ez az optimista gondolkodás, nem? Aztán valahogy az agyam visszaáll a munkára, és egy elég fontos kérdés fogalmazódik meg bennem, hogy el tudjam kezdeni a munkámat. - Van-e valaki, akire nem ártana rászállni? Vagy ezt még te se tudod, és majd küldesz valami üzenetet róla. És kik azok, akiket messze kerüljek el? Tudod, nem szívesen sétálnék be a naiv arcommal a medve barlangjába.
-Örülök neki. Most kezdődik még csak az igazi tánc, eddig a bemelegítésen van túl mindkét brancs, igaz, bratyesz kicsit komolyabban kezdett azzal, hogy kicsinálta úgy indításul az ottani Alfát. Ez mondjuk nem azt jelenti, hogy lebecsülném őket, de az biztos, hogy a mostani, nem éppen a tisztességes harcot mutató oldaluk nálam is telítették a poharat. -Olyan sosem volt, Mayácska, ez így van. Megoldás nélkül semmit nem hagytunk, és ha változtatni kellett, mert az a terv nem jött be, akkor azt is megoldottuk. Mellélőttünk, kiköszörültük a csorbát, ebből sohasem volt probléma. -Ezt nem mondtam... több magányos megfordult már arrafelé, tehát ha odajössz, hogy úgymond felmérd, mégis hova érdemes csatlakozni majd... Nem fejezem be a mondatot, mert minek? Tudom, hogy Maya rafkós nőstény, ezt is megoldja, ahogy kell, csupán a helyi szokásokra hívtam fel a figyelmét, hogy tudjon róla. A kamerákra amúgy is ügyel, a többit pedig kitalálja, ügyes kislány, mindig is az volt. -Rajta múlik, akkor tényleg ez lesz a fedősztorija első körben, aztán majd kitalál még velősebbet. Ez már a ti meccsetek, nem az enyém. Mint egy rossz házaspár. Már előre röhögök Marcuson, mert az is akkora állat, hogy öröm nézni. Képes a lehető legképtelenebb ötletet is úgy előadni, hogy bárki elhiszi neki. Nem hiszem, hogy nagyon tippeket kellene adnom nekik, rafkósak, épültek már be jó pár helyre, nem ez lesz az első ilyen húzásuk, tehát halálos nyugalommal bízom rájuk a dolgot. -Kösz, jól. Élvezik az ittlétet, bár Rory már menne ezerrel vadászni. Amikor mondtam nekik, hogy jöttök, hát felvillanyozódtak egy pillanat alatt. Ne lepődj meg, ha majd találkozót kérnek tőled diszkréten. Tudom, hogy egyik kölyköm sem fogja kibírni, hogy ne lássa a többieket, Mayát is kedvelték nagyon, így nem fogom tiltani nekik, miért kellene? Az eszük megvan nekik is, nem nyilvános helyen fognak ücsörögni, ezt is tudom. -Van egy kóbor, az meglepően nyílt mindenkivel, Raven Sutter. Aztán van itt valami francia, Rust, de beszélnek valami szerb fickókról is, na utóbbiakkal vigyázzatok. Nem éppen a barátságos fajta. A többit, ha bármit megtudok, továbbítom felétek. Akikről tudunk, azokat pontosan a "kezükre" adom, azaz tudomásukra hozom, úgy is tökéletesen tudják előadni a full idegent, mint akik azt sem tudják kit vagy mit keresnek, csak bolyonganak, mert most érkeztek ide.
- Na, igen. Már előre félek - mondom Marcusos megjegyzésére. És ezzel el is ment a kedvem, hogy szóljak neki, bár annyit tudok, talán neki van a legtöbb lezárni valója, szóval van még egy kis időm felkészülni így a "vakációzásom" után. Elmosolyodok Roryn. Belevaló, de még van tanulni- és érni valója. Bár szerintem csapatban már nyugodtan mozoghatna, de ki vagyok én, hogy beleszóljak Dante nevelési módszereibe? Colettetől pedig már érzem, hogy kapok valami üzenetet, amint megtudja a számomat, mert imádom. Belevaló nőci, és nincs olyan, amit ne tudna megoldani. Zseniális! - Értem. Raven jófej, de kiismerhetelen. Ruston akkor dolgoznak már? És ha szervet látok, akkor váljak levegővé. Világos mint a telihold - mondom és felsóhajtok - Bizonyos szempontból de utálom! Elszabadul bennünk a farkas, nehéz kordában tartani - bár az idő alatt nem nagyon volt balesetem - de nem rizikótlan az a pár óra. Szerencsés vagyok, hogy nekem eddig csak 5-6 órás átváltozásaim voltak, mert ez idő alatt még koncentrált voltam. Az okos telefonoknak hála pedig a hold állását mutató App-al sose vár váratlan meglepetés. - És csak egy dolgot nem kérdeztem még; veled mi van? - mosolygok. Ilyen időben a farkas, ha pár kódolt üzenetet tud váltani, de azok nem valami tartalmasak. - Szeretsz itt élni? Jó hely? Gondolom, ha már minket is hívott.
-Na ne... ismered. Tökéletes színész, nem fog szégyent hozni rád, az kizárt. A srácokat pedig nem úszod meg, ezt tudom. Marcus is egy dolog, a kölykeim is. Rory forró fejű, bizonyos esetekben, pedig nem siheder már, na de hajtja a vére, ezt meg is értem. Tökéletes harcos lett, és azért van gógyija is. Colette... őt sem féltem a harcokban, de az üzleti érzéke... na az egyedülálló. Még nekem is el kell ismernem. Lesz itt még közös ruhavásárlás, azt hiszem, mert a nőstények nőstények, ezt muszáj elfogadnom. -Nem kiismerhetetlen, de... biztos, hogy nem nyílik meg azonnal, ezt magam is tapasztaltam, és hülye is lenne. Igen, a franciákkal már foglalkoznak, a szerbek meg... a temetkezési vállalatnál látták őket, azaz a cég az övéké. Velük vigyázni, nem kispályások lehetnek, ott nagyon óvatosan. Minden nevet nem tudunk, sajnos, van, akiket csak arcról ismernek, ahogy a szerb brigádot is, és ez elég nagy kár, na de nem is baj. Hogy utálja a teliholdat, azon vigyorgok, én speciel szeretem, na de nem vagyunk egyformák. -Élek és virulok, kösz. Hogy jól érzem-e magam? Megszoktam a hideget, már nem zavar, bár az elején kicsit morogtam miatta. Van benne ráció, megéri a dolog. A rohadt életbe, de örülök neked. Ugyan kisvárosról van szó, és véglegesen ez kicsi lesz majd, pláne most két falkának, tehát terjeszkedni kell majd egyszer, de az még a jövő zenéje. Bólintok, tényleg nem rossz itt, sokkal rosszabbra számítottam. Muszáj még egyszer megölelnem Mayát, így meg is teszem. Lehet, pár hónapra váltunk csak el egymástól, de akkor is sok volt.
Persze, hogy ismerem Marcust. Tehetséges, még a havat is el tudná adni itt, Alaszkában, de nem egyszer állt elő olyan dolgokkal egy-egy bevetés alatt, ami hirtelen pattant ki a fejéből, és hozzá képest lassabban alkalmazkodtunk a fedő történethez, habár hiba nem volt benne. Mivel nem sok kedvem van temetők körül szaglászni, és ez egy fajta babonásság is, csökkent az esélye, hogy életveszélybe kerüljek. - Én is - vigyorgok. Megölel, és én hozzá bújok. Nos, moshatom majd le rendesen magamról a farkas szagot, vagy apácát játszhatok új lakhelyemen pár napig. Remélem itt is működik a házhoz szállítás, mintha a Safewaynek lenne... Kibontakozok az ölelésből, és fel emelem a slusszkulcsot: - Na, de most, vezess kérlek a drága, új, kis, otthonkámba! - kérem, majd a kocsimhoz libbenek, és kinyitom az ajtót. Becsatolom az övet, gázt adok, és követem a bekötő úton tovább.
Illett-e nagyjából beosztanom a párosokat? Lehet, nem, na de ebből az ötösfogatból nincs olyan, aki ne dolgozna szívesen a másikkal. Tudom, hogy Marcus a jég hátán is megél, és egy aggszűzről is ledumálja a bugyiját, így mellé kell Maya, aki néha kicsit vissza tudja fogni, de nemkülönben elég fineszes kislány. Profi csapat lesznek, nem vitás, hirtelen dönteni Richard és Marcus tud, változtatni egy pillanat alatt, ha kell, de ez nem probléma, itt is szükség lesz hasonlóra. Tudom, hogy utánam és az öleléseim után sikálhatja magát rendesen, de mégis hogyan állnám meg, hogyan lehetnék rideg azzal, aki a szívem egyik csücske? Sehogy, és magasan leszarom, hogy esetleg valaki nem is feltételezné rólam, ilyesmire is képes vagyok. -Gyere utánam, ígérem, nem rohanok. Pofátlan vigyorommal sétálok vissza a kocsihoz, és tényleg tisztességes tempóban indulok a ház felé, ahol Mayácska majd lakni fog. Felőlem házaspárnak is kiadhatják magukat, de ezt majd lemeccselik egymás között.
Az apja és az ötletei... ha már azt mondja, van egy remek ötlete, akkor abból tudja, hogy jobb, ha értesíti Emilyt, és felkészül minimálisan pár törésre, szakadásra, marásra, lövésre és egyebekre. Mégis vigyorog, mert ezeket szereti, ezekből tanul, és egyre jobban megy a regenerálódása is. A lövéseket kell még nagyon begyakorolnia, de majd csak akkor, ha végre megtudta, milyen az ezüst. Remélhetőleg Jesse nem kis kaliberű bigyóból fogja pufogtatni, a múltkori után az a minimum, hogy hozza az ágyúját. Az alá nem megy. Most jut eszébe, hogy tulajdonképpen meg sem kérdezte, hova jönnek, de mindegy is, ha kifelé tartanak a városból, akkor az azt jelenti, rohangálhat. Abból gond nem lehet. Szerinte. Ha meg mégis, akkor így járt. Egy szót sem szól a kocsiban, csak olvas, mégpedig a jegyzeteket, amiket Raven írt. Ki nem adja a kezéből, kedvesen ezüstből készült szögekkel és éles pengékkel kivert lánccal zárja le, így ha valaki hozzányúl, pláne nagyobb manccsal mint az övé, tele lesz sebekkel. Ja, arról meg elfelejtette értesíteni Bradet, hogy Samuel a szomszéd szobában lakik, de nem is fogja, mert ha VT, akkor tudnia kell róla. Eddig még nem balhézott miatta, tehát akkor ezzel nincs probléma. Csak akkor pillant fel, mikor megáll az autó. -Máris? Akkor mehetünk. Tudom, nem budiajtó. Ennyit arról, hogy noszogatni kell a kiszálláshoz, és ugyan finoman akarja becsukni azt az ajtót, de lehet, nem sikerül, és kicsit hangosabb a kelleténél. A hímek mit féltenek ennyire a járgányaikon... na azt sosem fogja megérteni. Nincs rajta karcolás, akkor meg? Máris elvonul egy bokor felé, de hogy miért pont a bekötőúthoz jöttek, az egy nagyon jó kérdés. Lehet, most fogják gyakorolni, hogy a szélsebesen száguldó autók előtt átér, vagy sem, és épségben megússza, vagy kivasalják. Majd kiderül.
Nem voltam benne biztos, hogy jó felé megyek, a sötétben könnyű eltéveszteni a táblákat. Jó, nekem tulajdonképpen mindenhogy könnyű, tipikus női sofőr voltam, olyan, aki még magamat is idegesítené, ha külső szemmel nézném. Igazság szerint, nem tudom, mit akarok ebben a városban, Anchorage azért sokkal nagyobb, és a fejem tenném rám, hogy izgalmasabb is, mint ez a Fairbanks. No nem baj, ha már elindultam, akkor nem fogok visszafordulni. Már csak jó lenne találni egy motelt, mert az éjszakát nem szeretném a kocsimban tölteni. Az se mindegy, hogy két nap múlva jön utánam két haverom, hogy együtt túrázgassunk meg dorbézoljunk egy kicsit. Szóval, csak annyit kell kibírnom, utána már nem fogom szénné unni magam. Hirtelen valamit megláttam a fényszóróm előtt, nem tudtam beazonosítani, de egy kisebb állatnak tűnt, nekem viszont elég volt ennyi is ahhoz, hogy félrerántsam a kormányt, és leszáguldjak az útról. Természetesen nem mellőztem egy erőteljes sikítást sem, majd nagy csattanás, és annak rendje és módja szerint lefejeltem a kormánykereket. Nem tudom, mennyi ideig tartott, míg valamelyest magamhoz tértem, a fejem majd felrobbant, de amikor odanyúltam, vért nem éreztem. Ez azért jó hír volt, az kevésbé, hogy még nem értem el a várost, és már benne jártunk az éjszakában. Nem disztingváltam, amikor kikászálódtam a kocsiból, kicst fázósabban húztam össze magamon a kardigánomat, nem voltam ehhez a klímához szokva. Benyúltam a mobilomért, és szintén nem mellőzve a nyomdafestéket nem tűrő szavakat káromkodtam egy sort, mert nem volt térerő. Morogva indultam el hát az út felé, hátha a felsővezetékek közelében nem lesz gond vele…
Ideje volt megejteni egy próbát Norinával kapcsolatban és noha, december körül kellene ezt kivitelezni még is úgy döntöttem, most esünk túl az egész procedúrán, mivel most van erre időm, decemberben ki tudja mi lesz még, lehet, ránk szakad addigra az ég és ennek köszönhetően, totális lesz a káosz vagy egyebek. Mind egy, a lényegen az nem változtat, hogy itt volt az ideje részemről annak, hogy komoly vadászatra vigyem a kölykömet, ha már az enyém, akkor nem érünk rá arra, hogy tököljünk, és várjuk még minden bolygó együttállása be nem következik. Nem sokat mondtam neki, csak összekaptam, és közöltem indulunk azonnal, nem avattam be a részletekbe, se semmibe egyelőre, csak elindultam vele a Dodgeram irányába, bevágódtam és megvártam még ő is beszáll, utána indítottam, rádiót nem kapcsoltam, így néma csendbe burkolózva ültünk a kocsiban még meg nem érkeztünk a célterületre. Ott kiszálltam vele együtt a kocsiból, és csak néztem a kölyköm, hogy becsapja a kocsi ajtaját, felesleges zajt keltve ezzel, mikor finomabban is be lehetne csukni, még akkor is ha tudja, nem budi ajtó ez, hogy így csapdossa agyba főbe! - Megállj! – Dörrenek rá, és visszaintem magamhoz, hogy jöjjön vissza, mert nem úgy van ez ahogy elgondolja. – Gyere ide, mondandóm van a számodra! – Nézek a kölyökre, és a kocsi orrának támaszkodom, bakancsot vettem és farmert, felül egy trikóval és azon egy bőrdzsekivel, a SigSauerem egy hámban lapul a dzseki alatt, megtöltve, egy dara tartalék tárral, ha ennél több golyó kellene, akkor már régen akkora szarban leszünk, hogy onnan csoda, ha élve kievickélünk, még teljese vérfarkas lakban is. - Figyelj ide, mert csak egyszer mondom el neked. – Nézek a kölykömre. – Ereszd le a pajzsod! – Szólok rá, és ha megtette úgy folytatom. ~Ideje kiállnod egy próbát, vadászni fogsz, méghozzá emberre, meg kell ölnöd. Tiszta és gyors munkát várok el, a torka átharapását, és feltépését, vagy a légcső összezúzását, a lényeg, minél kevesebb vérrel, hang nélkül tedd. Nem kellenek a felesleges szemtanúk és a többi, minimális vért akarok látni. Ha szar van, a palacsintában szólsz és eltakarodsz a kocsi alá, még én elintézem, itt nincs helye korrigálásnak, vagy újra próbálkozásnak. Ölsz és kész, tisztán és gyorsan ennyi, nincs több.~ Nézek rá teljesen komolyan, miközben ezeket elmondom neki mentálisan, közben fülelek. - Jackpot. – Szólalok meg mikor meghallom a csattanást, ezek szerint valakit megriasztottak a felzavart rókák, kitűnő, minden halad a terv szerint. - Válts. – Szólok oda a kölykömnek, és a hangok irányába fordulok, az áldozatot el kell érni mielőtt kijut az út közelébe, majd én beterelem a megfelelő irányba, így ledobom a dzsekim, és a ruháim is, hogy farkas formámban induljak meg a préda irányába, és vicsorogva, szinte habzó szájjal terelgessen be a fák közé Nori irányába.
Nem nagyon foglalkozik azzal, hova tartanak, majd megtudja, tök mindegy, nem? De. Az úton olvas, így van elfoglaltsága is, a többi meg nem érdekes. A kocsiból kiszáll lazán, kicsit hangosan csuk ajtót, de hát istenem, majd legközelebb kipárnázza, és akkor nem fog ekkorát szólni. A bokor felé tart, erre visszaparancsolják. Hogy Bradnek semmi sem jó, ezt nem hiszi el, de azért visszaszökdécsel, hogy végighallgassa, mit akar mondani. Ja, pajzs le. Oké, aztán figyel, és először elkerekednek a szemei, aztán eltátja a száját, végül vigyorogni kezd, és az rajta is marad az arcán. ~Ez most komoly? Emberre fogok vadászni? A mája finom, azt tudtad? Azt megehetem? Vagy nem. Csak az számít, hogy ott lesz egy élő... ember, és én terítsem le? Öljem meg? Ez komcsi? Ez a próba? Hát jó. Na ezt senki nem mondta, hogy máris meg kell tennie, decemberről volt szó, Brody és Caleb is említették, lesz egy ilyen feladat, és ha nem teszi meg, vagy megijed, vagy elszúrja, akkor kb. ennyit ér farkasként, vagyis semmit. Végül is állatot már ölt, emberhúst evett, akkor meg most mi változik? Izgul, persze, hogy izgul, mert ez akkor egy vizsga, na de nem így fogja fel, hanem egy nagyobb prédának, mint amit eddig bármikor is elkapott. Most még. Aztán ki tudja? Lehet, az utolsó pillanatban megijed mégis, mert emberre ment? Nem tudja, sosem csinált ilyet, csak a mentorokkal, de az más, mert ők nem emberek. Eddig vissza kellett fognia magát, ha halandók közé ment, most meg pont az ellenkezőjét kell csinálni. Remek ötlete támad. Az a fickó a piacon... na azt szét tudta volna cincálni. Ha rágondol, akkor csak menni fog. Vígan tűnik el a bokorban, és amikor előkerül, máris a csattanás irányába fordul. Ott van valami, ott emberszag van, azaz egyenesen arrafelé oson, de óvatosan, mert nem akar feltűnést. Ahogy tanulta, szó szerint lopakodik, egészen addig, amíg tisztes távolságból ki nem szúrja a nőt, akit az apja befelé terel. Ott lehasal és vár. ~Itt van előttem, egyedül. Mehetek? Üzen az apjának, és ha ugorhat, akkor ugrani fog. Ezt nem baltázhatja el, mert ha igen, akkor soha az életben nem veszik komolyan a falkában. Volt ideje felkészülni arra, hogy ezt meg kell tennie, bár kicsit váratlanul érte, hogy már most, na de ez így sokkal jobb. Mindent kizár, nem törődhet azzal, milyen hozzátartozói vannak a nőnek, ki várja haza, neki ez a feladata, és ha ez, akkor meg is fogja tenni. A kis mozdulatait veszi számba, a különböző lehetőségeket, hogy hogyan tudja könnyedén leteríteni majd.
Mint egy idióta, emeltem fel a telefonom, mint valami elcseszett filmben, és próbáltam mindenfelé tekergetni a kezem, hátha valahol kapok jelet. Természetesen eddig semmi, már miért is lennék meglepődve. Ha már Murphy bácsi itt kísért, akkor rendesen odateszi magát gondolom. Az is jó kérdés, hogy mi lesz a kocsimmal, mert szerintem igencsak sikerült tönkretennem. Ki tudja, mennyi időbe fog telni, míg helyrehozzák… Én meg nem akartam egy hétnél többet ebben a városban eltölteni, megvolt az útitervem, noha ennek már minden bizonnyal lőttek. - Na, gyerünk már… Morogtam, és kis híján orra estem egy nagyobb letört faágban, legalábbis annyira sikerült elveszítenem az egyensúlyomat, hogy a telefonom lebucskázzon a kezemből, én meg csak a karjaimmal tudjam megtámasztani magam a földön, hogy ne essek pofára. - Hát ez csúcs! Még világított a telefon, így gyorsan felkaptam, itt már kicsit több volt a fény, úgyhogy nem lehetett olyan messze az út. Fura, nem gondoltam volna, hogy ilyen sokat jöttem az ütközésig, bár tény, hogy nem emlékszem sokra a balesetből. Azt hiszem, nem is baj. Igen ám, de itt kezdődnek a bonyodalmak, mert meglátok valami izét a sötétben, amiből nem látok mást, mint a villogó sárga szemeit. Hát, nekem több se kell ahhoz, hogy berezeljek, az első gondolatom persze az, hogy vissza a kocsihoz, magamra zárom az ajtót, semmilyen állat nem tud oda bejönni… Basszus, basszus. Miért kell nekem ekkorát szívni? Már fordulok is vissza, egészen sietős léptekkel, igyekszem nem túlságosan bűzleni a félelemtől, bár kétségkívül így van, az ilyesmit nem lehet elrejteni, csak épp én nem tudok róla. Tűz… valahonnan tüzet kéne szerezni, a vadállatok félnek tőle, mert nem ismerik, ilyenkor rohadtul sajnálom, hogy még csak nem is dohányzok. Mindenesetre, egyelőre érjem el a kocsim, gyufám talán van, mindig mindenféle szirszarral telepakolják a kesztyűtartómat az ismerőseim.
~Több komolyságot! Ez nem játék, és nem is olyan dolog, amit elbaltázhatsz és később megismételed. Azt akarom, hogy teljesen komolyan vedd a feladatodat, és a lehető legjobban hajtsd végre, nem egy taknyos kisleány vagy már, hanem az én fajtám tagja, a vérvonalamhoz tartozol és a kölyköm vagy, van felelősséged, nem is kevés, így ne játszadozz feleslegesen. ~ Nézek rá, és elmondom neki a kötelező szöveget, amit ilyenkor el kell neki mondanom. Aztán már az útjára is bocsájtom, hogy váltson, és vágjunk bele a dologba, mivel úgy fest minden a tervek szerint alakul, és meg is van az első embere, bízom benne, hogy egyedül van és nem többen vannak, de hogy ez biztos legyen én vagyok az aki előre megy, és kiszemeli az áldozatot Norinak. ~Még jelet nem adok, maradj, a helyeden~ Utasítom, és megindulok az ember irányába, hogy megbizonyosodjak róla, hogy egyedül van és nem egy nagyobb társaság csattant az előbb. ha többen vannak, akkor le kell választanom az egyiket róluk és azt kergetnem Norina irányába, de úgy, hogy ne találjanak ránk, még el nem végezte a dolgát. A levegőbe szimatolva érzem, egyedül van az áldozat, kitűnő, akkor kezdhetjük is a dolgot. A nő után iramodok és elé vágok, vicsorgok, és morgok, szándékosan produkálom magamat, mintha veszett lennék, folyjék csak a nyálam, és oda odakapok felé, az autótól akarom a fék irányába terelni, ahol Nori a takarásban megtámadhatja és elvégezheti a rá kiszabott feladatokat. ~Támadd, most!~ Szólok oda a kölykömnek, hogy én elvágtam a kocsihoz vezető útját a nőnek, így Nori számára tiszta célpont az ember, végezze be a dolgot, minél kevesebb teketóriázással, nem hiányzik, hogy meglepjenek bennünket az emberek, mivel látják az autót az árokban.
-Igenis finom volt a máj, most ez tény, nem viccelek. De ha már vadászok, akkor ehetek is, nem?[/color] Most ebben mi volt a komolytalan? Nem érti, de annyi baj legyen. Oké, az ember hangos, ha mellémegy a támadása, akkor visít, kiabál, amire mindenki más is felfigyelhet, tehát erre vigyáznia kell. Micsoda mesedélután... nem egy taknyos kisleány, tényleg nem, nincs megfázva, vagyis zsepi sem kell. Mivel mehet a dolgára, el is intézi, aztán elkotor arra, amerre az ember van. Olyan szépen és óvatosan lopakodik, mint még soha, és a nő nem is sejti, hogy figyelik, ráadásul elég közel ért hozzá, hogy támadhasson. Erre leintik, így vár. ~Igyekezzünk, mert a végén meggondolom magam. Izgatottan várja, mikor mehet, és akkor mi történik? Olyan szépen eltervezte, hogy innen pár ugrás, elér a nőig, rá tudja vetni magát, a torkára tud fogni, és akkor tessék. Az apja megmutatja magát, ezzel pedig menekülésre ösztönzi a prédáját. Ezt nem hiszi el, de tényleg nem, ez most direkt nehezítés? ~Azt hittem velem vagy, nem ellenem. Erről nem volt szó, hogy akkor megzavarják, azt gondolta, ezt tényleg teljesen egyedül kell intéznie, és lehet, kicsit körülményesebb lett volna, de legalább nem futna a zsákmánya. Most meg rohan, mindenfelé, amerre Brad kergeti. Na így számolja ki, hova érkezzen, de jóóó. Viszont mehet, tehát tovább oson a fák között, és amikor a nő megfelelő közelségbe ér, vetődik is. Morogva ugrik ki a takarásból, egyenesen a nőre vetve magát, és remélve, hogy a gyorsasága, a lendülete simán a földre dönti a prédát, és a meglepetés ereje elég ahhoz, hogy fogást találjon. Gondolkodni nem ér rá, ahogyan tanulta, azonnal torokra mar, és szorítani kezdi, azaz átharapni, és addig ismétli, amíg muszáj. Elsőre biztos, hogy nem sikerül, hiszen nem pontos a fogás, de legalább kiabálás nincs, viszont igazítania kell, és villámgyorsan teszi meg. Hogy miért nem nagyobb a pofája... na ilyenkor annyira szeretne kifejlett példány lenni. Ha másodikra roppant, márpedig azt szeretné, akkor sem engedi el a zsákmányt, hanem ráhasal. Lehet a kis pofája már görcsben van, de úgy szorítja a torkot, mintha kötelező lenne, és megpróbálja kitépni a helyéről azonnal. Akkor tutira nem megy el a vacsora, ezt is tudja, márpedig most nem mehet el, mert akkor elcseszte az egészet. Egészen addig marad így, amíg egy gége nincs a pofájában, meg egy halott vacsora alatta, így várja be az apját.
Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy előre. Meg hogy elméletileg a farkasok nem esznek embert, ha az nem támad rájuk, kivéve ha éhesek. Na, rohadtul reméltem, hogy ez a dög nem éhes, mert akkor nekem jó eséllyel végem, ugye? Nem, nem, nem szabad erre gondolni, megúszom, én mindig megúszom, szerencsés csillagzat alatt születtem. Komolyan, szinte mindig akad valamiféle társaságom, most mégis egyedül vagyok, mint a kisujjam, és egy farkas üldöz. Csessze meg. Lehet át kéne gondolni ezt a szerencse dolgot. Már látom magam előtt az autómat, amikor előttem bukkan elő a farkas. Megtorpanok, bizonytalanul nézek rá, s persze nem kevés riadalommal. Hát ez meg hogy lehet? Nem is hallottam semmit, ennyivel nem lehet gyorsabb nálam. Vagy igen? Áhh, fogalmam sincs, de az elég egyértelműnek tűnik, hogy esélyem sincs eljutni a kocsimig. Nem mellesleg, még bratyizni sem érné meg vele, mert nagyon vadnak látszik, lehet veszett is. Szerintem normális farkasok ilyet nem csinálnak, sőt, nem is lennének ilyen közel az úthoz. Azt hiszem, már a térerő sem segítene rajtam, úgyhogy a földet vizslatom, meglátok egy nagyobb és vastagabb ágat, de hogy le tudjak érte hajolni, kénytelen vagyok a farkas felé vágni a telefonom. Döbbenetesen jól célzok általában, remélem, sikerül most is pofán találni a dögöt, de nem nézem meg, már hajolok is le, hogy rámarkoljak a fadarabra. Aztán morgást hallok magam mögül is, és mivel az a közelebbi fenyegetés, rögvest fordulok arra, ész nélkül lendítve a faágat is. Nem, nem fogom csak úgy feladni, még akkor sem, ha minden farkas megveszett ezen a területen. Komolyan nem értem, mi a frász folyik itt. Igen ám, de ez nem pont úgy sikerül, ahogy én azt elterveztem, mert már érzem is, ahogy elsodor az állat, olyan erővel, hogy majd leszakad a vállam és az oldalam. Elképesztő. Felnyögök, és már zúgok is a talaj felé, de a lendület tovább is pördít, bár azt nem tudom megmondani, hogy ez jelenleg szerencsés helyzet-e, avagy sem. A fát görcsösen szorítom, tán csak a gondviselőmnek köszönhető, hogy végül beszorul közém meg a farkas közé. Kisebb példány ugrott nekem, mint a nagy borzalom, ami megkergetett, de ez abszolút nem vígasztal, marhára sajog mindenem már most. Végül a hátamon kötök ki, de a torkomra a faág miatt egyelőre nem tud ráfogni, mert azzal eltartom magamtól, ameddig csak bírom. Fogalmam sincs, hogy mennyire esélytelen vagyok ebben a küzdelemben, épp ezért hevesen próbálkozom. S közben el is kezdek sikítani, ahogy a torkomon kifér, hátha meghallja valaki, és talán még a farkast is elijeszthetem vele. Próbálok rúgkapálni is, de valahogy valószerűtlenül nehéznek tűnik, bár, inkább én vagyok szánalmasan gyenge, kötve hiszem, hogy le tudnám rúgni magamról...
Szándékosan terelgetem a nőt, és nem engedem a kocsi irányába, ha Nori elsőnek nem találja el megfelelően, akkor is elég messze akarom tudni a kocsiktól, hogy a kölyköm utána vethesse magát úgy igazán, anélkül, hogy bárki meglátná, hogy egy ekkora állat támad emberre. Ezt nem vennék be, mivel a kölykök nem mennek emberek ellen, és a felnőttekből is csak néha van ilyen eset, az is valami kirívó és nagyon jól megindokolt. Na meg amúgy is, dolgozzon csak meg azért, hogy elkapja az embert, nem babra megyünk és nem is olcsón! Kergetem neki kicsit az embert, hogy minél messzebb legyünk a kocsiktól. Mondtam már, hogy utálom, ha megdobálnak, különösen, ha ilyen vackokkal, mint egy mobil? Nem, akkor most szólok, elrántottam a fejem, és így nem talált el az a vacak, az után megfordultam és meg is kerestem, hogy ripityommá harapja, mielőtt a nő esetleg valami csoda folytán elérne ide, és megpróbálna telefonálni, utána komótosan indultam a kölyköm és a nő irányába, hogy elég közelről figyelhessem a támadást. ~ Ne tökölj, harapd át a tokát, ne sivalogjon itt nekem!~ Küldöm a kölyköm felé és én leülök a fűbe, és a mancsom nyalogatom meg, beleléptem valami vacakba, és megszúrta a mancsomat, fene ezekbe a tüskés növényekben.
Kezdőlap
//
