Lehet, hülyeséget csináltam... És bocs, hogy ezt csak így a semmiből, az éjszaka közepén, de muszáj valakinek kiadnom, mielőtt visszamegyek a hotelba. Már biztosan tudnak róla amúgy is.
Ásítva nyújtóztam egyet az SMSét követően, majd elnyúlva az ágyon oldalamra fordultam, karomat fejem alá gyűrtem a telefont pedig fél kézzel tartva indítottam meg a hívást, amikor jelezte az app, hogy belépett az asszony. Lusta voltam gépet kapcsolni, bár tagadhatatlan, hogy úgy jobb a kép. - Jó estét, min ulvinne - köszöntem mosolyogva, halkan beszélve. Nem akartam felébreszteni Payne-t. Még a végén átrobogna és megpróbálna agyonverni egy serpenyővel. - Megint a szokásos volt? - kérdeztem, mosolyom pedig halványabb lett, miközben igyekeztem vonásaiból is olvasni, ha már az energiáinak híján voltam.
A mondottak szerint burkolóztam a fekete pulcsiba, visszavackolva magamat az ágyba egyúttal. Fejemről lesöpörve a kapucnit döntöttem hátamat az ágytámlának, miközben betöltött az alkalmazás, s már arra szelíd mosoly költözött önkéntelenül is képemre, hogy megláttam a hívását a páromnak. - Szebbet neked is! - Fogadtam hívását apró sóhajjal, s vonásait fürkésztem. - Biztos nem ébresztettelek fel? - Nem mintha pont ilyesmi okozna álmatlan éjszakát számomra, de azért nem várom el a látszattal ellentétben, hogy mindig haptákban álljon, ha épp rosszat kívánok álmodni éjjelente. - Attól függ, melyiket érted a szokásos alatt. Ez most épp pincés volt, azt hittem, majd' megfulladok... - húzódott ajkam elégedetlenkedő, fanyar grimaszba, ahogy fél pillanatig nem is a kijelzőt figyeltem, hanem eltekintettem felette, mintha csak szégyellném. - De nem kell belőle ügyet csinálni, nem hiszem, hogy jelentősége volna... csak hallanom kellett a hangod. - Tekintek vissza a másik virtuális kivetülésére egy mosollyal.
- Biztos, most értem haza az éjjeli rohanásból - húztam el a szám. - De ha fel is ébresztettél volna, az se számítana. Némileg rosszallóan húztam össze szemem arra, hogy nem kell belőle ügyet csinálni. Jah, a traumák már csak olyanok, amik maguktól szépen elmúlnak. Rohadtul nem. Meg amúgy is... - Nézz paranoiásnak, de mindazok után, amiken keresztül mentünk, akár csak kettőnket, akár mindenkit nézve, kezdem azt hinni, hogy igenis van jelentősége. Bár tény, hogy talán nem olyan mint az oltáros. - Az kellett volna még csak, ha kiderül, hogy megint ilyen álma volt. - Amúgy... amiatt az álom miatt vagyok nehezebben kezelhető - ennek mondjuk ő eddig nem kifejezetten az agresszív, törő-zúzó részét érezhette -, pontosabban azért, mert a Tőrt választottam. A Tollak kis nyugis, béke szigetei - fejeztem be elmosolyodva. Elég volt Payne-nel megvívni a napi kis csatákat, amik mellett még inkább örültem, hogy Yetta a toll mellett döntött.
- Neked talán nem, de a beosztottjaid épp eléggé utálhatnak, nem hiányzik még, hogy a morcos képedért is engem okoljanak! – Mosolyom szelíd, nyugodtnak tetsző, még ha tekintetem fénye tompa fáradtsággal is csillan, ahogy kedvesem rosszalló képét fürkészem a képernyő kijelzőjén keresztül. Persze, nem gondolom szavaim véresen komolyan, s miközben hallgatom Darrent, felbuzog bennem a keserű érzés magányom közepette, hogy mennyivel egyszerűbb volna, ha itt lenne. Ha ott lennék. Nem kellenének szavak sem, mellém bújna, s tudnám, nincs mitől félnem az álmok világában sem, hisz velem van. – Naiv egy kép, tudom, de senki – legfeljebb teremtőm - nem képes olyan elemi, ösztönből érkező biztonságérzetet adni számomra, mint ő teszi. - Oké, tegyük fel, hogy van jelentősége. Szerinted mégis mi lehet, azon kívül, hogy rohadtul mély nyomot hagyott bennem a dolog és nem szándékoznék megismételni sehol, semmilyen körülmények között a Lucas-féle welnessprogramot? – Firtatom mindenféle indulattól mentesen, épp csak nem csevegve. Nem tudom, mi a rosszabb, ez a fajta attitűd, vagy ha nevetve legyintenék rá, közöve, hülyeségeket beszél. Ábrázatom akkor komolyodik meg csupán némileg, mikor magáról, s ezzel együtt a tőr választásáról ejt szót. - Pfff… hogyne! – Kaccantam fel a tollasokról elejtett megjegyzésével. Nyugis béke szigete? Én?! Na ne röhögtessen! – Annyira zen vagyok, hogy össze-vissza álmodok itt mindenfélét, és nem hagyom azt, akire meg ráférne a pihenés ezek szerint… - Csóválom meg kissé a fejemet, hanem ezzel együtt szöget üt a fejemben egy kapcsolódó gondolat: - Van… ennek az egésznek köze ahhoz, hogy úgy kellett felkaparniuk minket az út széléről áprilisban?
- Az egyik egy nyünyi Szub, aki megköszönné még azt is, ha letépném a karját, a másiknak pedig a Lak falán virított egy hónapig a nagyon csecse portréja, mint hónap dolgozójáé. Plusz kaptak fizut a kényszerpihenő idejére is, úgyhogy... lehet titkon azt remélik még egyszer erre tévedsz és újabb tábortüzet raksz a műhelyemből - nevettem el magam, mert igazából Egonból kinéztem, hogy halál komolyan köszönetet mond érte Yettának. - Azt, hogy még mindig sokkal jobban rágod magad az egészen, mint kéne. És nem adod ki. Mint a másik álomnál, amitől meg a bűntudat nem ereszt. - A köcsögebb felemért se kellett soha a szomszédba menni. Hideg tárgyilagossággal ejtem ki a szavakat, szemem se rebben közben, vele ellentétben pedig az én hangomban nincs semmi csevegő. Mindez viszont annak is köszönhető, hogy tehetetlen vagyok - nem tudom mindezt csak úgy kitépni belőle, elegyengetni, egy szóval vagy öleléssel megkönnyíteni a számára. - Bocsánat, ez szemét volt. - Látszik, hogy nincs fizikailag a közelemben, sokkal könnyebben jön a gorombaság. - Nem vagy itt, nem láttad, mit műveltem Payne-el és Phillel, meg a lakásommal Payne asszisztálásával - ráztam meg a fejem. - Hidd el, hat az nálad is, különben tized olyan kellemesek se lennének a találkozásaink, holtodiglan-holtomiglan ide vagy oda. Kérdésére először csak biccentettem, majd úgy döntöttem, tudhat még többet is, nevek nélkül. - Akik álmodtak erről, mind így jártak, mint mi és mindben ott van egyiknek vagy másiknak a hatása. Nem tudom, Anchorage-ban mi a helyzet ezen a téren, de... légy résen azért. - Mert ez a legtöbb, amit tehetek: óvatosságra intem. Jah, azt a nőstényt, aki híresen nem a megfontolt óvatosságáról híres annak ellenére, hogy messze nem ostoba!
Részemről inkább kihagynám eme mutatványt, erről árulkodik szórakozott, de már-már udvariasba hajló, szelíd mosolyom is, amivel a beosztottjaival kapcsolatosakat hallgatom a kedvestől. Sokkal inkább megfog az álomhoz fűzött megjegyzésével, melyre első körben dacosan másfelé tekintés a válaszom, épp csak szemeimet nem forgatom duzzogva, mint egy rajtakapott gyerek. Mintha olyan egyszerű lenne, mindaz, amit kimond! Tőlem szokatlan módon nem vágok vissza azonnal, csupán magamban számolok el tízig, mondván, nem éri meg az éjszaka közepén vitát nyitni erről... S lám, szinte bocsánatkérésnek is beillő zárása érkezik idővel, mire megadóan emelem pillantásomat vissza a képernyő felé, fülem mögé tűrve mindeközben egy kósza tincset. - Ettől még jogos. - Szusszanok. - De nem szeretnék most erről beszélni, Darren, igazán. - Ütöttem el mindenféle burkoltság nélkül a téma feldobását, a lehetőséget némi "feloldozásra". Bármennyire szeretné, könnyebbé tehetné csupán a dolgot, megoldani nem tudja helyettem. Talán nincs is megoldás rá, akaratlanul is tehetséges vagyok a legnagyobb szart keverni magam köré, míg végleg el nem visz az egyik. - Valóban nem vagyok ott... - Motyogtam szinte halkan a szavakat, számról mégis könnyeden leolvasható volt az elhangzott mondat. Ahelyett azonban, hogy tovább fűztem volna a dolgot, kibukott belőlem egy hirtelen felötlő, őszinte kérdés, melyre válaszát érdeklődve hallgattam. - Oltári... nem tudok különben róla, hogy itt bárki álmodott és elájult volna utána, de ez nem jelenti azt, hogy ne lett volna. Egyedül az issumatar mászkált át a hold utáni időszakban a beharapottjáért. - Legalábbis amennyit erről az egészről tudok, az ebben kimerül, hiába hall és lát a természetfeletti téren igencsak előkelő helyen levő PIT-ben sok mindent az ember lánya, különösen, ha ott melózik.
Dacosságára érzem, hogy kezd egyre paprikásabb lenni a hangulatom. Bosszant ez a gyerekes hozzáállás, pedig nem szokott, az meg sovány vigasz, hogy tudom, mitől van ez. Annyira viszont elég, hogy még ha nem is szívből jövő, teljesen őszintén gondolt bocsánatkérést virítsak, de azért virítok. - Oké - hagytam rá, lenyelve a "menekülj csak" részt, helyre téve magam, hogy most tényleg nem tudnánk ezzel mit kezdeni. Ennek ellenére folytatom a tutiba való beletenyerelést, motyogására, a szinte teljesen szájról leolvasott mondatra pedig nagyot fújva hagyok fel a könyököléssel, engedve, hogy fejem a párnára zúgjon és teljesen kinyúljak oldalvást. Nem mondtam semmit, csak nyeltem egyet - ne ígérj olyat, mait tudod, hogy nem tudsz megtartani. - A héten, amikor szabadnapod van, leugrok - mondtam végül halkan. Csak néztem és irigyeltem őt. Ha olyanabb lennék, mint ő, vagy kevésbé lennék én-én, akkor nem lenne ez a szerencsétlenkedés. Ha nem akarnék ennyit markolni, egyszerűbb és könnyebb lenne, de fájdalom, egyformán számít minden - s lehet, hogy pont emiatt fog a végén kifolyni az egész az ujjaim közül, fogalmam sincs. - Értem, legalább arrafelé nem tömeges... - Megdörzsöltem az arcom, mérges nyögés-nyöszörgés közepette. - Na jó, asszem inkább elköszönök, okés? Ez az egész egyszerűen nevetséges, és ha még 5 percet beszélünk én... - idegesen doboltam a fehér lepedővel borított ágymatracon. Mennék, nagyon, túlságosan is. - Vigyázz magadra, min ulvinne.
Újabb sóhaj hagyja el ajkaimat szavaira. Lopott, bűnös, mert valahol rohadtul elégedett vagyok én és ugyanúgy farkasom is az általa adott válasszal. Meg úgy egyáltalán azzal, hogy észrevette magát, szavainak élét. Néha irritálóan önző picsa tudok lenni, de kit érdekel! Időnként minden nő megérdemli az ilyesmit, mint a kiadós bőgést vagy az új ruhadarabot. Olyan ez, mint a pasiknál a "csak legurítok egy sört a haverokkal"... - Mit szólnál a holnaphoz? - Nincs szabadnapom, de majd reggel elcserélem valakivel a beosztást, úgyse sűrűn teszek ilyet, többnyire én - mi - alkalmazkodunk, mert mégiscsak elnézi az ikkuma sűrű jelenlétét a városban az itteni "vezetés". Cserébe az a legkevesebb, hogy legalább melóban nem élek vissza Solomon jófejségével. Felkaccanok kissé, egyetértően arra, hogy nevetséges a helyzetünk, mert nincs ezen mit tagadni; tényleg az. Szelíd mosoly költözik ajkaimra a kedvelt megszólítás hallatán, s aprót biccentek, néma ígéretként. Vigyázni fogok, míg ő is ekképpen tesz saját maga kapcsán. - Szeretlek, Northlake. - Szélesedik mosolyom, s kinyomom egy elköszönést követően a készüléket, noha visszaaludni aligha tudok azonnal. Percekig csak bámulom a plafont, mígnem végre újfent elnyom az álmosság. - Ezúttal álomtalanul.
Majdnem lefordultam a székről az étkezőben a hirtelen lobbant energiáktól, amik nem rózsás hangulatról árulkodtak. Mi a szar van már? Nyitottam a szám, hogy fennhangon kérdezzek a masszív műzlizabálás mellől, de az, hogy fokozódott az élvezett, meggyőzött. Inkább meg se nyikkantam, csak elővettem a mobilomat.
- Önnek egy új SMS-e érkezett, a küldés ideje: 10.09. 22:32 -
te, én nem tudom, mi történt, de Tria mindjárt robban... asszem kimegyek füstölni vagy vadászni... o_o
Kezdőlap
)
