Lehet, hülyeséget csináltam... És bocs, hogy ezt csak így a semmiből, az éjszaka közepén, de muszáj valakinek kiadnom, mielőtt visszamegyek a hotelba. Már biztosan tudnak róla amúgy is.
Tudom-tudom. És az lesz, annak pedig nagyon fogok örülni. Szeretlek.
Elküldtem és elnyúltam a kanapén. Igaz, hogy azt írt írtam, hogy "az lesz", de valahogy még az is jobban lekötött, hogyan vet árnyékot a kis asztal lába az ablakon át beszűrődő holdfényben. Szinte teljesen elbambultam,a mikor megint rezegve jelezte a mobilom, hogy SMS jött...
01.01. 3:30 TO: 'min ulvinne' FROM: 'D'
Az nem lenne rossz. A fenébe is, otthon vagy, ugye?
Megint felültem és most már türelmetlenül vártam a választ, holott előzőleg perceket töltöttem azzal, hogy csak bámultam, amit írt.
Akaratlanul is mosoly szökik képére, akárhányszor leírva látja, kimondva hallja kedvese által az "SZ-betűs szót". A második sms kapcsán halk sóhajjal pillant végig magát, meg maga körül. A nappali úszik a papírokban és a pizzás dobozokban, édességes papírokban, mintha valami havibajos szingli lakná a házat...
01.01. 03:35 TO: 'D' FROM: Yetta
Igen. Túl három szülinapi partin és egy osztálytalálkozón. Most épp egy lánybúcsúztató tervét hagytam félbe. Besegítesz?
Lánybúcsú tervezésbe bármikor - főleg, ha nem a tiéd -, és látom jól elvoltál. XD Ha nem őrzi tank hadosztály a bejáratot, tíz perc és ott vagyok. Vagy inkább tizenöt. Rohanok!
És tényleg rohantam, már amennyire megtépázva ez lehetséges volt...
- Önnek egy új hangüzenete van, a hívás ideje: 06.30. 02:32 -
* Hosszú percekig csak a néma csend és halk szipogás hallatszik. Érezhetően keresi a szavakat - vagy próbálja magát összeszedni - az illető a túlsó végén a vonalnak. Majd egyszer csak halk suttogásként kezdve, de megleli hangját az illető.* - Szeretlek. Annyira szeretlek, Darren, én... * A sírástól fojtott hang fáradt, s habozik. Talán nem tudja mit mondhatna. Talán túl sok minden kívánkozik ki belőle és azt se tudja, hol kezdje. A végére csak ennyi marad belőle:* - Legyen szép napod. *Majd halk kattanás, a vonal megszakad.*
Épp átfordultam a másik oldalamra, amikor a telefonom rezegni kezdett. Rövid volt, ami azt jelezte, hogy üzenet érkezett, s mivel mostanában éjjelente nem szeretek hívást fogadni, így be szoktam állítani, hogy csak hangposta jöhessen. A rezgés alapján viszont lehetett SMS is. Álmosan nyöszörögve tapogattam ki az éjjeliszekrényen a készüléket, hogy áttelepítsem a párnám mellé - ott halkabban zörög -, aztán belefúrtam az arcom a párnába, majd hanyatt fordultam és aludtam tovább. Nagyjából öt percig. Eddig még nem szólalt meg éjjel, mi van, ha valakinek baja esett? Én meg itt húzom tovább a lóbőrt! Bassza meg... Inkább csak emlékezetből, semmint látás után nyitottam meg a hangüzenetet, hunyorogtam, ki se tudtam nyitni rendesen a szemem. Visszazuhantam a párnára, úgy hallgattam, ami következett. Szipogás, jól indul. Ha ez egy csalódott hét napja, számot váltok. Amint meghallottam Yetta hangját a semmi gondom nem akadt a szemkinyitással, egy pillanat alatt olyan éber lettem, mintha nem pár órát, hanem egy egész napot átaludtam volna. Felültem, a kezembe vettem a mobilt és kissé eltátott szájjal, elkerekedett szemmel meredtem a kijelzőre. Jó, hogy csak üzenet volt, mert egy szót se bírtam volna kinyögni. Szeret... Elszorult a torkom és nagyot nyeltem, ujjaim megfeszültek a telefonon, belülről a számra haraptam, aztán zavart, bizonytalan kis nevetésfoszlány tört fel belőlem. Mázsákkal éreztem magam könnyebbnek, a teljes megkönnyebbüléstől messze álltam, ám ez... több volt, mint amit remélni mertem. Már tudtam bizakodni, igaz így se vettem készpénznek, de talán... talán nincs veszve minden.
- Önnek egy új hangüzenete van, a hívás ideje: 06.30. 03:02 -
* Bizonytalan, izgatott torokköszörülés, halk paplansurrogás, helyezkedés hangja.* - Miért érzem úgy, hogy nem vöröshagyma pucolástól ilyen a hangod? * Zavart, suta nevetés, majd halk kis sóhaj. Talán két percesre is nyúlik a csend, mintha ennyi lenne az egész, egyedül a lélegzetvételek hangja hallatszik kusza ritmusban, de csak egy valakié.* - Széppé tetted a napom. És azt, ami még az estéből vissza van. *Újabb szünet, ám ezúttal valamivel rövidebb.* - Mosolyogj, min ulvinne... baszki! *csörömpölés, a készülék recseg-ropog, valószínűleg leesett.* - Ne haragudj! Yettát akartam mondani! *Pár másodperces szünet, majd megadó sóhaj.* - Oké, nem azt akartam... na jó, ez nekem nem megy, tudod mit, maradok a nyulaknál, de csak ha nem sírsz. Ígérd meg, kérlek! Nem akarlak még többször megríkatni, elég volt. Szeretlek. Szép álmokat... *Véget ér az üzenet.*
Telnek a napok, hetekké, hónapokká nyúlnak és én várok. Hogy írjon, felhívjon, bármi jelet adjon magáról... Amikor leléptem, meg mertem volna rá esküdni: ráérez a rossz időzítésre és akkor keres, amikor esélyem sincs pár órán belül nála teremni. Csakhogy hiába. Megígértem, hogy nem zargatom, elvégre megígérte, hogy majd ő keres, amint úgy érzi, készen áll rá, ennek ellenére egyre kevésbé éreztem magamban a kezdeti türelmes megértést. Ha büntetés, hát elfogadom, megérdemlem, efelől nincs kétségem, a bizonytalanság viszont, amibe taszít, napról napra rosszabb. Időnként olyan, mintha visszakaptam volna a magánéleti szabadságom, csakhogy amint flörtölésre adom a fejem, egy ponton túl bevágódik a vaskapu, behúzódik a kézifék... szóval megtorpanok és mintha blokkolódnék. Nem megy. Van ebben valami bájos - mondanám, ha másról lenne szó, nem rólam. Azt hiszem, beletörődtem ebbe a köztes állapotba. Ebbe a van, de mégsincs helyzetbe, ami fékezhetetlennek tűnő kéjvágyam eredménye. Hát már nem fékezhetetlen, sőt egy ideje nincs is, ami némileg aggaszt. Foglalkozni viszont nem igazán foglalkozom vele, elvégre bármi is lesz a végítélet, onnantól szabad a vásár, pár hónap kiesés nem oszt, nem szoroz háromszáz évet felölelő életemben. Mégis türelmetlenül forgatom kezem közt a mobilom, céltalanul barangolok felkínált lehetőségei között, egyiket hamarabb elvetem, mint a másikat. Az ablak mellett támasztom a falat, úgy nézem a hegy lábánál elterülő város éjszakai fényeit. Mielőtt felfognám, hogy mit is teszek, elindítom a hívást. Halk búgás, hosszan, kitartóan, de nincs válasz, ami nem is baj, jobb így. Le kéne tennem. Éles sípszó jelzi az üzenetrögzítő bekapcsolását, én pedig állok némán, messzeségbe révedő tekintettel. Félpercig egy szót se szólok, lélegzetvételeim hangja az egyetlen, amit a rögzítő felvehet, s utána se nehezítem meg a dolgát. Nincsenek hosszú mondatok, anekdoták, se könyörgés, bocsánatkérés, unalomig ismételt vallomások hada, csak egyetlen szó, ami vele kapcsolatban eszembe jut az elmúlt idő hozadékaként, valahányszor rá gondolok.
- Önnek egy új hangüzenete van, a hívás ideje: 09.26. 23:35 -
Ébren fetrengek az ágyon, nem fáradtam le napközben eléggé és a vadászat is harmatosan egyszerűre sikeredett, emellett... Ott lebegett gondolatim perifériáján a tudat, hogy másnap december 13-a lesz. A hasamra fordultam, ki az ágy szélére és az éjjeliszekrényen lévő digitális óráért nyúltam, hogy kissé magam felé fordítsam. 23:44. Nagyot sóhajtottam, kimásztam a paplan alól és elballagtam a konyhába forrócsokit készíteni, annak reményében, hogy az majd elálmosít. Ha nem is a készítése, de a megivása talán. Tej, melegítés, por, kavargatás, kortyolgatás a nappali panorámaablakánál. Semmi nem akart használni, lemondó sóhajjal teszem a mosogatóba a bögrét és térek vissza a szobámba. Semmihez nem volt kedvem, semmit sem akartam csinálni, aludni szerette volna, de álmos nem voltam. Megint az órára néztem: 23:58. Leültem az ágy szélére, elővettem a mobilomat, és vártam még két percet, akkor aztán tárcsáztam. Bíztam benne, hogy az üzenetrögzítő fog bekapcsolni, s elmosolyodtam, amikor így történt. Nem volt vidám vagy széles ez a mosoly, inkább fáradt, kicsit lemondó. Már december 13-a van. És mindjárt itt az Újév. Négy szót mondtam fel, semmi többet, szándékosan kerülve minden becézést, majd letettem. Eldőltem az ágyon és lassan beletörődtem: abba, hogy ma éjjel nem fogok tudni aludni, abba, hogy ő év végével el fog menni, abba, hogy elbasztam valamit, amit nagyon nem kellett volna és abba, hogy Victornak tökéletesen igaza volt, amikor szarosnak titulált, aki semmit nem tesz azért, hogy az övéit megvédje. Hát most teszek. Elengedlek, hogy a tieid között, távol tőlem, otthon, Jerseyben biztonságban legyél.
- Önnek egy új hangüzenete van, a hívás ideje: 12.13. 0:01 -
Sokáig haboztam, hogy mit lenne érdemes tennem, de végül hétvégi látogatóm - a szubmisszív öcsém, jeej - biztosított felőle, hogy illik megköszönni az efféle apróságokat. Persze, aztán már nem csak az illendőség került terítékre, bele is mart a vállamba az a kis hülye... Regi meg csak adta a lovat alá skypeon keresztül, míg az öregünk véget nem vetett virtuálisan az egésznek. Egy kicsit azért hiányoznak mind, na de... Telefon. Hangüzenet. Igen, az jó lesz, már máskor is bevált.
- Önnek egy új hangüzenete van, a hívás ideje: 12.15. 23:37 -
Szia! Én... csak szerettem volna megköszönni, hogy gondoltál rám. A születésnapomon és... nem tudom! *halk, zavart nevetés* Volna kedved összefutni a héten valamikor? Mondjuk a Jaxx-ben, az elég... semleges terület. *Jézus, ezt komolyan kellett?! Na tegyük le, mielőtt még több hülyeséget mondanánk:* Majd hívj, szia!
12.15. 23:39 Hívjam. Ilyet nekem veszélyes mondani, legalábbis neki, mert megteszem. Amúgy is jól esett hallani a hangját, úgyhogy... A hangüzenet meghallgatása után egyből indítottam a hívást, mert ha ilyenkor küldött, akkor valószínűleg ébren volt még. Két perc alatt csak nem alszik el senki! Vártam, reméltem, hogy felveszi, annak ellenére, hogy én hívom, csak nem nyomja ki! Izgultam, a fülbevalómat piszkáltam, miközben az ágy szélén ültem az Angry Birdsös pizsamanadrágban. Jó, hogy nem látott senki, ültem az éjszak közepén a nacimban és kamaszos izgatottsággal vártam, hogy mi lesz...
Alig dobom le a telefont magam mellé az ágyra és bújok ki a farmeromból, majd a PIT-es egyen pólómból is, máris megrezzen a ketyere, én pedig baseball játékosokat megszégyenítő módon vetődök érte az ágyon. - Heló! - fogadom a hívást lelkesnek tetsző, csilingelő hangon. Ráadásul még kissé pihegek is, megugró szívverésemnek hála. Igen, meglestem ki hívott, így ez nem véletlen, na de mégis. Mint valami eszelős... Jéézusom!
Felvette! Elsőre azt se tudom, mit mondja a nyilvánvaló köszönésen túl, csak vigyorogtam egy sort nagy örömömben. - Szia! - Eddig zseniális, komolyan, szerintem szónoki díjat kéne kapnom, vagy legalábbis valami hasonlót. Pihegését hallva túl sok minden jutott eszembe, piszkos és kevésbé magánjellegű gondolatok egyaránt, vigyorom pedig mosollyá szelídült. - Gondoltam még nem alszol, ha már hangüzenet küldesz és... nincs is jobb egy késő esti beszélgetésnél - nevettem kicsit zavartan. - Sajnálom, hogy nem tudtalak személyesen felköszönteni, csak így. Tudom, hogy a dolgaink jelen állása szerint ez pont így volt elég, meg minden, csak... mégis. - Halkan beszéltem, mintha ott ült volna közvetlenül mellettem, szinte éreztem az illatát. - A Jaxx-et nem ismerem, de jól hangzik, úgyis szeretnék még a hónap vége előtt találkozni veled. Szóval ha nem dobtad volna ezt fel, akkor lehet a kérésed ellenére is beállítottam volna - nevettem röviden, holott nem voltam vidám. Nem vártam az újévet, és ő ezt szerintem pontosan tudta, de próbáltam minél jobban megbarátkozni a gondolattal. - Mikor érsz rá? Szerettem volna elodázni az egészet, húzni az időt, valahogy marasztalni, de tudtam, hogy nem lehet. Amikor kiadta az utam, akkor is döntött előtte és megingathatatlanul tartotta magát hozzá. Ennek kapcsán is döntött már és hiába kapok utána, hiába teszem fájdalmasabbá, nehezebbé az egészet, attól még megteszi, mert már nincs semmi több, ami maradásra bírhatná. Én pedig nem mehetek vele.
- Igen. Mindjárt éjfél... - Mosolyodom el szelíden, közben meg a szívem tótágast áll és cigánykerekeket hány bennem, mint valami veszett kis ördög, akinek feltett szándéka, hogy kiakasszon, de úgy istenigazából. Gyerekes, tudom. De ahogy kezdtem az utóbbi időben visszatalálni egykori bajkeverő önmagamhoz, úgy tisztázódtak is egyre inkább le bennem a kettőnk dolgai. - Semmi baj, így is... így is tökéletes volt az időzítésed, pont most értem haza, amikor küldted. - Sóhajtva fordulok át hátamra az ágyon, szőke tincseim szanaszét hullanak a éjszínű paplanon. - Arról nem is szólva, hogy én még csak nem is hívtalak téged. Utólag már nagyon bánom. Nem azért, mert te hívtál, egyszerűen csak... fontos lett volna. - Mert Ő fontos nekem, nem számít, hogy mi történt, ebben már teljesen biztos vagyok. Elhúzom a számat kissé szavaim közepette. Olyan elágazás előtt állok, ahol a cél tisztán látszik, de az ember képtelen eldönteni, melyik a legbiztosabb hozzá vezető út. Mindegyik akadályokkal, kételyekkel és ismeretlen, előre nem látható lépésekkel van tele. Finoman feszül meg állkapcsom szavai hallatán. "Szeretnék még azelőtt találkozni veled". Hú de... hivatalosak és forró kását kerülgetőek lettünk? - Mégsem mondom ki helyette azt, ami közöttünk lebeg, inkább a klubról kezdek el fecseszni: - A Jaxx egész jó hely. Nem olyan szabad, mint a Pit, reteksok az ember, de... kellemes a maga módján. Szerintem szeretni fogod! - Mondjuk ebben nem kételkedtem, elvégre Darren mindig is könnyen oldódott jó zenék, italok és csinosan felöltözött emberek közegében. - A jövő hétvégém szabad, ahhoz mit szólsz? Mondjuk péntek este? - Firtatom, holott mellkasomat teljesen más szavak súlya nyomja kimondatlanságuktól szenvedve. De nem lehet, nem most... nem így. Szeretnék a szemébe nézni, hallani a hangját. - Még egyszer, utoljára talán.
Tökéletes időzítés... próbálok nem túl önelégült fejet vágni, de itt, a szobám sötétjében, egyedül ezt nehéz kivitelezni. Hallom a sóhajt, ahogy mozdul és szinte látom magam előtt. De csak szinte és csak képzelem, mert valójában több órányi út és egy sor rossz döntés választ el tőle. - Ugyan! Majd a következőn felhívsz. - Hallgatok egy kis ideig, a rendetlenségben kirajzolódó körvonalakat figyelem, majd megszólalok. - Különben is lehet korai lett volna és ha nincs a stoppolásod, talán beérem egy SMS-sel. Szóval, ne bánd, ez így volt jó. Mostanra érzem úgy, hogy különösebb nyakatekert óvatoskodás nélkül felhívhatom. Így is akad olyan téma, amiről nem akarok beszélni nyíltan - a közelgő távozása -, de a múltkori kifakadásunk után aligha akadt több hasonló. Ha a születésnapomon felköszöntött volna abba rengeteg kétkedő keserűség lophatta volna be magát, így azt hiszem, kifejezetten örülök, hogy nem hívott, nem írt. - Retek sok ember... az tényleg nekünk való lesz akkor - nevetek halkan, röviden. - Meglátom, mit tehetek, mindenképp hívni foglak, hogy tudok-e menni, vagy sem. Akárhogy is, egyszer még mindenképp látni akarlak. - Mielőtt elmész, mielőtt magamra maradok megint a gyűlölt sóvárgással, mielőtt letelik az év és orgiába fojtom magam, hogy senki se kételkedjen, nincs semmi baj, hogy senki se lássa, hogy az orruk előtt tépek ki magamból valamit. - Mondanám, hogy ne aggódj, nem nehezítem még tovább a saját dolgunkat, de ismersz - nevetek megint halkan, zavartan. - Úgyhogy bocs, előre is, nem direkt lesz. Annyi mindent akarok még neki mondani, ám egyik kevésbé telefontéma, mint a másik, így nem marad más, mint a hosszú, súlyos hallgatás, amibe belehal minden szó. Szeretném, ha könnyebb lenne, de még sokáig nem lesz, tudom és ebbe azt hiszem, sikerült beletörődnöm.
Felhívom. Persze, ez a minimum, noha kedvem lenne közölni kerek perec vele, hogy nekem az kevés. A következőn felkeresem, visszajövök csak érte vagy jöjjön ő hozzám, csak lássam, érinthessem... Napról napra ingott meg bennem a távozás gondolatának hóbortja. Garantálom Darren, ha te azt mondod, nem teszed könnyűvé a búcsút, hát én kétszer olyan nehézzé fogom, ahogy érzem. Utálom magamat a helyzetért, amit kavartam. Javíthatatlan vagyok. Mindezek ellenére is elmosolyodom, mert igaza van. Így volt jó. Spontán, ahogy esett. Ezek vagyunk mi. - Ezek voltunk, míg a keresetlen szavak merev hidat nem feszítettek közénk, hogy legyen mit összetörnünk, majd sebzetten felégetnünk magunk után. - Nem aggódok Darren, akkor aggódnék, ha nem így lenne, mert... Nem fontos. - Tudom, hogy szeretsz. Én is szeretlek, te hülye. Mégsem mondom ki, elharapom a mondatvéget, s másként folytatom: - Nagyon remélem, hogy a pénteket össze tudjuk hozni. Most viszont, hacsak nem szeretnéd a zuhanyvíz zubogását hallgatni, jobb lesz, ha letesszük lassan. - Indítványozom, s nem azért, mert zavarna az éteren keresztüli társasága - akkor nem szúrnék be a fürdés elhintésével - egyszerűen az idő nem áll meg és vár ránk, míg megváltjuk egy telefonbeszélgetésben a világot és magunkat.
Reggeli mellé sikerült kibontanom az érkezett kis csomagot. A küldő láttán elsőre az jutott eszembe, talán ott maradt valami Triánál az utánam küldött cuccaimból és azt kapom most kézhez... Bár így lett volna! A gyűrű láttán kedvem támadt kényszeredetten felnevetni. Őszintén szólva is bekaphatja, aki ezt kitalálta. Ilyen egyszerűen nincs! Darren sorait hol kiszélesedő, hol megbújó mosollyal olvasom át újra és újra. Egyszerre lebegek föld felett a sorok által belém költöző boldogsától és riadok meg. Kifutnék a világból, ha képes lennék rá, s mindezt duplán, két szögesen ellentétes érzéstől fűtve! Gondoltam hát egyet és még melegében örvendeztettem meg egy hangüzenettel. - Szia Dé! Nem akarok zavarni, tuti a beszállítókkal beszélsz már ilyenkor, csak... megkaptam a csomagodat. - A szünet nem a hatásért volt közbeiktatva ezen a ponton, egyszerűen csak nem tudtam, mit is mondhatnék, ahogy levelén siklott újfent végig pillantásom. - Mit szólnál Jerseyhez? Március végén már az időjárás is tökéletes. Se nem túl meleg, se nem túl hideg. - Szélesedik kissé mosolyom. - Sokat jelentene nekem... Majd este beszélünk, addig is legyen szép napod! Szeretlek, Northlake. - Bontottam a vonalat hirtelen és vigyorogva, mint egy első bálozó tini.
A műhelyben ücsörögtem és a rendelések között igyekeztem rendet tenni, azokhoz mérten kiadni Jamie-nek és Egonnak a feladatokat, miközben időről-időre somolyogtam az új placc festésén és a mintákon. Nem nagyon tudtam az adminisztráción túl mit tenni, ez a meló ugyanis nem félkezes, szóval a felgyűjt papírmunkát intéztem, abból is akadt bőséggel: számlák, beszállítás... arról nem is beszélve, hogy a River Boat Discoveryvel is illett már rendesen foglalkoznom, nem csak a puszta fenntartásához szükséges dolgokat intéznem. Épp ebédszünet volt, amikor észrevettem, hogy hangüzenetem érkezett. Nagyon reméltem, hogy nem újabb panasz a lelépésem és a műhelyfelgyújtás miatti csúszások miatt, azok már a - megmaradt - könyökömön jöttek ki. Amint meghallottam Yetta hangját, a pulzusom megugrott és inkább letettem kihangosítva a mobilomat az asztalra. Izgultam - nagyon! Lábam türelmetlenül rugózott, kezemmel az államat simogattam úgy, mintha legalább bőr radírozni vagy nyúzni akartam volna, emellett életemben először éreztem késztetést az "úristen-úristen" mantrára. Megkaptad a csomagot, remek, baszki, csak ne húzd az időt! - IGEN! - csaptam az asztalra örömittasan, ezer wattos vigyorral, energiáim pedig robbanásszerűen megugrottak örömömben. - Igen-igen-igen-igen! Háh! Március, Jersey, te jó Tupilek! És bassza meg, márciusban esküszök! Felkeltem, nem bírtam tovább ülni. Miközben az üzenet utolsó mondatai hangzottak el, fel-alá járkáltam és majd' kiugrottam a bőrömből. Utoljára ehhez fogható eufóriát akkor éreztem, amikor random meglátogattam, bár... még az is legfeljebb csak távolról közelítette ezt meg. Azonnal és mindenkinek el akartam mondani, szalagcímként lehozni a Dailyben, bemondatni a Síparadicsom hangosbemondójában, mindenki tudja-hallja! Azt se tudtam, hova kapjak, kinek szóljak először és pontosan mit, egyszerűen fel akartam oldódni ebben az érzésben, ami olyan intenzívvé tette energiáimat, mint még soha semmi. A legnagyobb tábortűz is csupán árnyéknak tűnt volna mellettem jelenleg. - Imádlak, tökéletes! - küldtem vissza sietve az üzenetet, hangomból leplezetlen izgatottság és öröm érződött ki, majd zsebre gyűrve a készüléket rángattam magamra a dzsekimet és indultam meg futva, hogy a legelső utamba kerülő ismerőst letaroljam.
- Önnek egy új SMS-e érkezett, a küldés ideje: 04.05. 18:51 -
Úgy volt, de nem akartam ezzel vesződni, bocs. Majd kárpótollak, oké? Amúgy faházas kempingezést tartunk éppen.
Egek, mit fogok én kapni még ezért! Kár, hogy kezdtem annál sokkal jobban szórakozni, semmint hogy ez komolyan aggasszon és direkt írtam olyan semmilyen módiban. Legalább elterelte kicsit a gondolataimat kedélyesebb irányba.
Nem. Inkább átköltözöm Fairbanksbe áprilisra, mert a párom képtelen megmondani, hogy épp merre van a térképen! (Egy órája kellett volna jönnie a váltásnak. T.T)
Nem igazán volt fair a fenyegetésem jelen helyzetben, de ezen nem igazán agyaltam, miközben az üzenetet pötyögtem a kedvesnek.
- Önnek egy új SMS-e érkezett, a küldés ideje: 04.05. 19:25 -
Próbáld csak meg... A város közelébe se jutsz, édesem, itt teszem le rá a nagyesküt. (Nem tudom, ki az, de most utálom. Szólj, ha végeztél, van valamim a számodra.)
Kezdőlap
//
