Olcsó motel a városközponttól nem messze. Az egyszerű szobákhoz fürdő és kábeltévé is jár, de többet ne várj az ártól. Átmeneti szállásnak ez is megteszi, nem? [Egy kép a szobákról]
Üzenetet írtam Michelle-nek még a motor indítása előtt, energiáim a környéket pásztázták, ellenőrizve, hogy nincsenek illetéktelenek a környéken, akik esetleg túl kíváncsiak volnának arra, hogy mi dolgom akadt és merrefelé. A hívás gondolatát elvetettem, nem akartam megkockáztatni, hogy kifüleljenek, így inkább SMS-ben küldtem egy címet és időpontot a nősténynek. Megvártam, amíg visszaírt egy "Oké"-t és csak aztán indultam. Nem volt a legjobb idő a motorozáshoz, de kocsit nem vettem, nem is akartam, jobb volt így: gyorsabb, észrevétlenebb, kisebb helyen is elfért. Elhúztam Daniel társasházától és kerülőúton mentem a motelhez, nevezhetett bárki paranoiásnak, de az óvatosságra még sosem fáztam rá, így ezen a "rossz szokásomon" nem ma készültem változtatni. A motelnél leállítottam a járgányt, bemenve pedig kértem egy szobát, majd annak a számát is megírtam Mishának. Valami azt súgta, hogy a motellel amúgy se érte volna be, a hotelhez viszont semmiképp sem akartam menni, így maradt ez a köztes megoldás. A szobába lépve pedig mélységesen megértettem, miért sem fűlött volna ehhez a foga. Ledobtam a bukósisakot az ágyra, megszokásból körülnéztem, felmértem a terepet, a szerény, enyhén poros berendezési tárgyakat, belestem a lyuknak is nagy jóindulattal nevezhető fürdőszobába, majd miután végigjártam a köreimet, nagy matrac-nyikorogtatva leültem az ágyra. Térdeimre könyökölve vártam, pajzsomat félig felhúztam, így kémlelődtem energiáimmal, lesve a nőstény érkeztét. Valahol izgultam, izgatott voltam, mert hónapok óta semmit sem észleltem felőlük és most ez a találkozás nekem kicsit olyan is lesz, mintha a farkasom - és ne áltassam magam, vele együtt én is - kapna egy falatot az otthonból. Attól, amit elhagytunk, s ezzel a jelek szerint rém hálátlannak tűnhettünk. Igazából meg tudtam érteni, ennek ellenére semmi indíttatást nem éreztem magamban a visszatéréshez, már csak azért sem, amit Danielnek mondtam. Talán az Omegánál is lejjebb találnám magamat akkor, nekem pedig semmi kedvem még egy és életem legnagyobb bukását elkönyvelni. Ó, nem. Ezt rendesen végig akartam játszani, mindegy, mennyi sebbel-heggel leszek út közben gazdagabb. A nőstény közeledésére felkaptam a fejem, akár lépteire, akár energiáira, ha nem húzta fel teljesen a pajzsát. Úgy meredtem az ajtóra, mint egy nyavalyás vadászkopó, feszülten figyeltem, ám támadó szándékom nem volt. Egyébként is mit érte volna azzal, ha kapásból nekiugrok? Válaszokat nem kapok, ő pedig lejelenthette volna, hogy rátámadtam,a mi szintén nm lendítene előre az ügyemen. - Remélem az SMS még ébren talált - mondtam köszönés helyett, érzelemmentes mosolyra húzva a számat. Ennyit a viszontlátás öröméről. - Gondolom igen, hiszen nem sokkal előttem hagytad ott Danielt.
//Fogalmam sincs, hogy miért mosolygós gifek lettek, de legalább ott legyenek vidámak. :''D//
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Úgy tűnik, nem kellett túl sokat várni arra, hogy valamelyik Corvin fiú jelentkezzen nálam, ám az üzenetet olvasva hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy ennek örüljek, vagy inkább ne… Biztos, ami biztos, miután elolvastam és memorizáltam az üzenetet, ki is töröltem, nehogy illetéktelen kezekbe akadjon, majd nekiláttam a készülődésnek… Taxival érkeztem meg a motelhez, s csupán elég volt egyetlen pillantást vetnem rá – kívülről – hogy tudjam, jól döntöttem, hogy végül inkább a hotelben szálltam meg. Mivel tudtam a szobaszámot, ahol Duncan várt, így a recepciót kihagyva egyből arra vettem az irányt, igaz, eltartott egy darabig, mire bejutottam a szobába… Lehet túlzott óvatosságnak nevezni, hogy hosszú percekig csak szótlanul figyeltem, füleltem, szimatoltam, bármi gyanús, apró kis jelre várva, mígnem arra jutottam, hogy nem kell váratlan látogatóra vagy csapdára számítanom. Szívem szerint teljesen felhúzott pajzzsal közelíteném meg a hímet, ám mégsem teszem… elővigyázatossági okokból leeresztem annyira, hogy az esetleges veszélyről árulkodó energiák eljuthassanak hozzám, már ha találkozok ilyesmivel az ajtó felé menet. Bár biztosra vettem, hogy Duncan már várt, s azzal is tisztában van, hogy az ajtója előtt várakozok, azért udvariasságból kopogtam, mielőtt beléptem volna a lepukkant helységbe. -Szerencsédre igen. -feleltem, miközben beljebb sétáltam, szemrevételezve a szoba nem túl megnyerő kinézetét… de lényegtelen, most volt fontosabb dolgunk is, mint lakberendezési tippeket megosztani egymással, így, miután a tekintetem visszatalált hozzá, folytattam is - Te pedig nem sok időt tölthettél Dannynél, ha azóta már tőlem is kértél egy találkát, s lám, itt vagyunk… Remélem, nem az öcséd halálhírét akarod közölni velem, mert nem készültem temetésre illő ruhával. Meg egyébként is, kár lenne érte. -vontam vállat, hisz bírtam én a srácot, de ettől függetlenül prioritásban még nem tornázta fel magát a kötelességeim elé. -Ki vele, Duncan, mit akarsz? -tértem a lényegre. Elképzelésem, az van, de szeretném az ő szájából hallani, ha már rá pazarolom a kiruccanásom egyik szabad estélyét.
Farkasom éberen fülelt, figyelt, nem csupán azért, mert lehetséges veszélyforrást keresett az érkezőben, hanem mert... mert még nagyon gyerek volt bizonyos tekintetben, akárcsak én. Az egyetlen szerencsém az volt, hogy ez a kíváncsiskodás tényleg nem tűnt többnek óvatosságnál. Legalábbis nagyon reméltem. Belépett, a levegőben enyhe feszültség vibrált, de nem olyan komolyan, ami túlzottan is aggodalomra adhatott volna okot akármelyikünknek is. Felpillantottam az arcára, tekintetem kifejezéstelen maradt, arcom semmitmondó, ahogy őt méregettem, miközben mindketten levontuk a magunk következtetéseit. - Reméled, ez kedves. De ezek szerint ilyesmivel is számoltál. Miért? - érdeklődtem majdhogynem csevegő hangon, továbbra is az ágy szélén ülve, tekintetemet az övé fúrva. Nem tetszett ez az egész, ami azt hiszem egyáltalán nem lepte meg, ám különösebben ki sem mutattam. Felesleges lett volna, egyébként is elég savanyú a képem az esetek túlnyomó többségében. - Nahát, milyen véletlen, én is pontosan ezt akartam kérdezni! - csaptam egyik térdemre, már-már kedélyesnek nevezhető mozdulattal, csakhogy energiáim parázsló örvénye semmi ilyesmit nem hordozott. - Mi ez az egész szarság arról, hogy toljam vissza a belem? - szegeztem neki a kérdést minden tovább kertelés nélkül. Se mosoly, se csevegő hangnem, se kedélyes gesztus, csak szúrós pillantás, ami választ követelt.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Bár eddig kimondottan érzelemmentes arccal folyt rövidke beszélgetésünk, most, a kérdése hallatán amolyan „ezt tényleg komolyan gondoltad…?” pillantással jutalmazom. És úgy tűnik, tényleg komolyan gondolta… Úgy tűnik, a nehéz felfogás, a berozsdásodott fogaskerekek családi örökségnek számítanak náluk. -Miért, miért… talán mert a távozásomkor a lakás légköre szinte már fojtogató volt az öcséd félelmének szagával? Talán mert belé valamivel több érzelem szorult, mint beléd… Talán mert egyesek nehezen viselik az igazságot? -reagáltam a szavaira, néhány lépést téve a szobában, miközben az ujjamat szórakozottan végighúztam az egyik komódon, azon töprengve, vajon mikor takaríthattak utoljára? A por mennyiségéből következtetve épp elég rég ahhoz, hogy ne akarjam összekenni magam vele, így, ahelyett, hogy nekidőlnék, csak megállok egy helyben, a hímre szegezve a tekintetem. -Te voltál az, aki idehívott, nem pedig fordítva. -mutatok rá egy apró tényre a térdcsapkodását követően, de miután tovább erősködött és faggatózott, csak egy szemforgatással reagáltam a szavaira. -Pontosan az, aminek hallottad, annyira azért nem bonyolult a helyzet. Bár ahogy ismerlek, gondolom, előbb áldoznád fel a hozzátartozóidat, mint hogy lemondj a szabadságodról, mi? -húzódott féloldalas mosolyra a szám - Gondolom, ahhoz is gyáva vagy, hogy legalább ne ringasd illúziókba az öcséd. Nem lepne meg, reménnyel kecsegtetni egy reménytelen helyzetben, mindig segít visszanyerni az elveszett bizalmat. Ügyes trükk. -reagáltam a szavaira, majd vártam, kinyögi-e végre, mi bosszantja annyira a csőrét, vagy azért hívott ide, hogy én törjem magam azzal, hogy kérdezz-feleleket játsszak vele?
Összehúztam kissé a szemem, nem tetszett a feltételezés, amit a szavaival sugallt az öcsémről, de nem kezdtem el kakaskodni és pofázni, azt bizonygatva, hogy micsoda faszagyerek is ő valójában. Nem az én dolgom ezt bebizonyítani. Az érzelmi skálánk szélességének összemérését pedig tökéletesen figyelmen kívül hagytam, ezzel nálam nem fog betalálni. Fejtegetésére érdeklődve biccentettem oldalra a fejem. Nem mondom, hogy hízelgő a feltételezése, ám álmatlan éjszakákat se fog mindezzel okozni. - Testőr voltam, elfelejtetted? Vagy azt, hogy miért buktam el a posztot? - Nem vártam választ, akár ki is jelenthettem volna mindezt, de a kérdő hangsúly jobban a számra állt. - Hagyjuk ezt a ki ringat kit milyen illúzióban dolgot, egyikünk módszerei sem szebbek a másikénál, úgyhogy ne próbálj bennem lelkiismeretet ébreszteni vagy gyávasággal jönni, nem vagyok rá vevő. - A kihívás megpendítése egy dolog volt, az meg egy másik, hogy annyira hülye nem vagyok, hogy mindenre ugorjak. - Mire volt ez jó nektek, vagy csak neked, Michelle? Kilépek, pár hónapra rá felbukkansz, roncsot csinálsz az öcsémből, megzsarolod őt és engem is... Menjek vissza azért, hogy a lány biztonságban legyen? Ugyan kérlek, ezt te sem gondolhattad komolyan. Castor parancsolt? Ha úgy vesszük, nekem ez perdöntő kérdés volt, nem mintha sokkal okosabb lennék tőle, legfeljebb tényleg megköszönöm a kialakult helyzetet. Irónia a köbön, ám még mindig tudtam tartani magam, se ingerült mordulás, se semmi egyéb, határozottan fejlődött az önkontrollom. Vagy egyszerűen többet ért annál az információ, semmint hogy lehetetlen viselkedés miatt szalasszam el.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
- Testőr voltál… és? Én meg Béta, amikor te még pajzán gondolat sem. És, számít valamit? Most informátor vagyok, míg te a falkája elől menekülni próbáló renegát. -feleltem, hisz lehet, hogy a múltbéli pozíciónkhoz képest mindketten jóval „visszább” jutottunk, de egy aprócska különbség még mindig volt – én a falka tagja voltam, míg ő nem. -Kár. -adtam hangot a csalódottságomnak. Mindig is tisztában voltam azzal, hogy keményebb fából faragták, mint az öccsét – mégiscsak a mi falkánkban edződött – ettől függetlenül muszáj volt tennem egy próbát. -Számítana bármit is, ha mondanék egy okot? Magad is tisztában vagy vele, hogy a falka ügyei milyen szövevényesek, események, ok-okozatok sűrű hálózata. -tértem ki a válaszadás elől - Megnyugtatást akarsz meríteni belőle? Megerősítést? Vagy mit vársz? -billentem oldalra a fejem, azonban itt még nincs vége, koránt sem… -Ugyan, te is tisztában vagy vele, hogy a lány csak egy eszköz a sok közül, számítottam rá, hogy nem hat meg különösebben, hogy vér szerint kötődtök egymáshoz. Eddig a létezéséről sem tudtál, mégis megvoltál nélküle, nem igaz? Ha még Anne lett volna a téma helyette… -de nem volt, hisz a csöppség a falka tagja, s Duncan sem hülye, hogy tudja, így védettséget élvez. Másfelől… honnan ez a naiv gondolat, hogy bármit is elárulnék az indíttatásainkról? Ha elég nagyfiú voltál ahhoz, hogy úgy dönts, kilépsz a falkából, akkor ahhoz is illene, hogy egyedül megbirkózz az önálló élet nehézségeivel. -vontam feljebb a tekintetem. -Szerinted? Nem, csak nem bírtam tovább a csodálatos társaságotok nélkül… -jött az újabb szemforgatás. Micsoda egy kérdés! Mint ha olyan nagy rejtély lenne számára…
Elhúztam a számat. Rendben, maradjunk akkor a jelennél és hagyjuk figyelmen kívül a múltat, ha ennyire szeretnéd, de ne csodáld, ha így sötétben fogsz tapogatózni. - Ugyan, Michelle, úgy nézek ki, mint aki menekül? - Majdnem teljes nyugalomban üldögéltem az ágyon. - Ha menekülnék, már novemberben árkon-bokron túl lettem volna velük innen. Nevetséges még a gondolata is annak, hogy előlük elfussak. Ha kell, tessék, itt vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy engedelmes kis picsa módjára visszariszálom magam szűk három hónap elteltével. Ne szórakozzunk! Sejtettem, hogy nem örült annak, hogy nem tudott úgy megfogni, mint Danielt. Hiába, ami az öcsém szemében megvetett volt, az most nekem nagyon jól jött, és kár a rokonságra alapozni az eddigi ismeretek helyett, mert én még mindig nem az öcsém vagyok. - Ne tereld a témát - vágtam közbe, amikor a szövevényességről kezdett papolni. - Nem azt kértem, hogy mutasd be, amit amúgy is tudok. Szóval? Mire volt ez jó? Igazából nem számítottam egyenes válaszra, ám amit lehetett, ki akartam sajtolni ebből a kis találkozóból. Hajlamos vagyok az utolsó cafatig lerágni a csontot, ha lehetőségem van rá, ne pocsékoljunk, na! Anne említésére megfeszültek arcvonásaim, ha eddig úgy figyeltem, mint egy vadászkopó, akkor most már úgy, mint egy zsákmányát leső farkas. Felszínes figyelmeztetés volt ez, semmi több, nem szerettem, ha ingereltek, ráadásul még élvezettel is. - Köszönöm szépen a plusz kihívást - morogtam az orrom alatt minden lelkesedést mellőzve, és megráztam a fejem. - Egy próbát megért - vontam vállat, mintha ez az egész ennyiből le is lett volna rendezve a részemről, ám cseppet sem hagyott nyugodni. Miért? Miért kellett ez? Nem voltam miatta frusztrált, rosszul se érintett igazából, csak... nem értettem, ez pedig zavart. Ki kellett, ki az igazi célpont és miért? Van egyáltalán ilyen? A visszakérdezés és az irónia elegendő válasz volt, nem csak az eredeti kérdésemre, de innentől nekem nagyjából mindenre. Azt nem állítanám, hogy ettől hirtelen teljesen megvilágosultam, de nem tapogatóztam teljesen vakon. De vajon Misha... ő mennyire járhatott a sötétben és mennyit tudhatott? A válaszából muszáj esetén tudtam volna tippelni, de nem akartam mindent erre az egy lapra tenni, így esélytelen volt, hogy megnyíljak. Hogyne... - Add át neki, hogy kapja be, nem megyek vissza - jelentettem ki, némileg dacosan, miközben felkeltem. - Nem csinálok segget a számból és szerintem van jobb dolgotok is, mint két százötven körüli dolgai körül forgolódni. Hogy álltok az erős kóborokkal, akik csak úgy felbukkantak? - firtattam, jelezve, hogy szerintem sokkal égetőbb problémáik is akadtak még, mint Daniel, Sienna meg én. Két és fél hónap alatt aligha állt be drasztikus változás ezen a téren, csalódnék, ha a fontossági sorrend ilyen szinten elfajzott volna. Ennyit - még - nem értem.
Következő reagom miatt az áthúzott sztornó lett.
A hozzászólást Duncan Corvin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jan. 20, 2015 7:21 pm-kor.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Catch a breath of air in your lungs, it might be your never get to do it again because this, now this is the end
-Lehet, okosabb döntés lett volna. -reagáltam a szavaira. Elhagyta a falkát, bolond, ha azt hiszi, hogy idáig nem ér el a kezünk. Oh, ugyan kérlek… Ahogy félbeszakította a mondandómat, egy apró dühös morranás hagyta el a torkomat. Nem mondom, hogy én annyira rajongtam érte, ha beleszólnak a szavaimba, de a farkasom egyenesen gyűlölte, pláne, ha egy olyan merészeli, aki feleannyi esztendőt sem élt meg, mint ő. Még ő próbál rendre utasítani minket, azok után, amit tett? Miután egy renegát senkivé vált? Hogy mire volt ez jó? Hogy mire lesz még jó? Hát tényleg ennyire nem látja…? Vagy szánt szándékosan játssza nekem a hülyét? Legyen akár egyik vagy másik, kezdtem unni a műsort, úgyhogy ahogy élesebben fogalmazta a szavait, rezzenéstelen tekintettel álltam azokat, ám én sem voltam rest. -Elég jól ahhoz, hogy most más problémákkal is tudjunk foglalkozni mellette. Tudod, elég népes a falka… -az meg más dolog, hogy ha már azzal a rakás erős kóborral nem sokra jutunk, legalább a kisebb gondokkal foglalkozzunk – vagy megfordítva a gondolatmenetet, ha az ehhez hasonló, apróbb problémákat nem tudjuk megoldani, hogy is várhatnánk, hogy elbírunk a legnagyobbakkal? Az információ hatalom. –hangoztatom – szerintem – a szavakat, amik akár a fürkészek „mottója” is lehetne. Mindig is igaz volt, napjainkban pedig egyre inkább igaz - Te pedig túl régóta vagy a falka tagja ahhoz, hogy csak úgy szabadon engedjünk. -feleltem hűvösen. Ha valamit, hát azt végképp nem kockáztathatjuk, hogy eljárjon a szája, pláne azok után, hogy szinte az összes tag fontosabb ismertetőit ki tudná teregetni illetéktelenek előtt, ha úgy adódik. Akár mondhatnánk úgy is, hogy jelenleg ő az egyik gyenge pontunk… Az pedig kinek hiányzik? A Castorra vonatkozó sértés – látszólag elengedtem a fülem mellett, ám ahogy felkelt a helyéről, a korom és szinte teljesen zárt pajzsom előnyeit kihasználva lendültem váratlanul, egyik pillanatról a másikra növesztve elő a karmaimat, hogy az ágyékába mélyesszem őket, majd megszabadítsam attól a részétől, aminek bekapására buzdította az Alfát épp az imént. -Vigyázz, mit kívánsz, Duncan. -suttogtam fenyegetően, s egyúttal el is engedtem, hogy hátrébb taszítsam magamtól, lehetőség szerint úgy, hogy a lendülettől az egyensúlyát is elveszítse. Ha sikeres volt a támadásom, akkor azt hiszem, kellően fájdalmas sérülést okoztam neki ahhoz, hogy ne nagyon akarjon ficánkolni nekem a továbbiakban – lassú léptekkel közelítettem meg, mint játékos kedvében lévő macska a vacsorára szánt egeret, hogy előbb játsszon vele egy keveset… Játék helyett azonban engem jelen helyzetben jobban érdekelt az, hogy megtaláljam a mobilját – már ha egyáltalán volt nála… Ha sikerült megkaparintanom, akkor pedig hátrébb lépve tőle nekiláttam, hogy még megírjak egy üzenetet, mielőtt távozóra fognám. ”Azt hiszem, a bátyád most hálás lenne a segítségedért. M” -gépeltem be ezt a pár röpke szót, majd Danny számát kikeresve a névlistából egyből rá is böktem a „küld” gombra. Egy pittyenés, hogy célba ért, a következő pillanatban pedig már a fém és műanyag jellegzetes, reccsenő hangja töltötte be a szobát, ahogy a kezeim közt totálkárosra törtem a készüléket. -Daszvidánya, Corvin. -vetettem még oda búcsúzóul. Nem leszek a postása, ha komolyan gondolta, amit mondott, most már nincs akadálya, hogy csomagban feladja és elküldje… A Motelből kiérve még előhalásztam egy kést a táskámból, markolatig mélyesztve a motor kerekeibe, amin a hím szagát éreztem – tisztában vagyok vele, hogy minden értéktárgya pótolható, de ha már ilyen jégkirálynő a szentem, hogy minden szó hasztalan, még mindig tudok annyi kellemetlenséget okozni neki, hogy megnehezítsem az életét a mindennapokban. Ahogy a motorkerekekből halk hanggal szökni kezdett a levegő, elraktam a késemet, majd nekiindultam az éjszakának, hogy visszasétáljak a belvárosba. Azt hiszem, most rám igazán rám fér, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem.
// Akárcsak Danny esetében, hacsak nem reagálsz valami olyat, amire reagálnom kell, akkor részemről ennyi volt O.O Köszöntem a játékot! És bocsi… //
↑↑↑ következő reag alapján nem történt meg, de ha már megírtam, nem törlöm ki...
A hozzászólást Michelle Tedrow összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jan. 20, 2015 7:09 pm-kor.
A pofám leszakad bassza meg! A legutolsó porcikámig sértett már a feltételezés is, hogy beszélnék róluk, hogy kiadnám őket és velük a Teremtőmet. Meg se próbáltam leplezni az egyik pillanatról a másikra felcsapó haragomat szavai hallatán, szemem vérvörösbe váltott, ahogy farkasom félig a felszínre lökte magát, agyaraim megnyúltak, karmaim szíves örömest kicsipkéztem volna a csinos arcát. Mélyről jövő morgás rezgett a szánalmas kis motelszobában, a Fenevad hátán felborzolódott a szőr, energiáim őrült örvény módjára kavarogtak körülöttem. Pár másodperc az egész, nincs fecsegés, se további ész érvekkel és kérdésekkel való vagdalózás, csak az egész lényemet átjáró, kitöltő sértett harag és büszkeség. Messze magasan leszartam a javára szóló korkülönbséget, hogy nem az erdőben, hanem egy kibaszott motelben voltunk - nekiugrottam minden teketóriázás nélkül. Teljes erőbedobással, minden vérvonalképességgel nyert gyorsaságot latba vetve, nem törődve azzal, hogy valószínűleg ez is kevés volt. Talán a meglepetés, ha mellettem szólhatott egy röpke pillanatra, talán nem feltételezte, hogy vagyok olyan vakmerő és nekiesek. Volt nálam fegyver, de hol gondoltam én megint arra? Puszta kézzel akartam neki annyi sérülést okozni, amennyit csak tudtam, az alakváltást se akartam kontrollálni, a fekete farkas megvadult viharként tört elő belőlem, hogy megtorolja minket ért sértést. ~ Kinek nézel te engem, Misha? ~ acsarkodtam gondolatban, nem számított mit csinált. ~ Én nem Ray vagyok, vagy Bognár ~ ki akartam tépni belőle egy darabot az agyaraimmal, a torkán kívül nem számított, honnan, de kísérletet tettem rá ~, én a fia vagyok, nem egy koszos áruló, aki azért lépett le, mert összecsinálta magát némi bukkanótól, a kurva életbe! ~ Foggal-karommal csimpaszkodtam belé, nem érdekelt, hogy mekkora kár keletkezett a szobában, hogy mimet sértette fel, velem ezt ne játsszák el. ~ A saját lányomat hagytam volna az őrzők közt veszni inkább, semmint hogy egy kibaszott szót is mondjak nekik Castorról, vagy a falkáról, és most azt mondod, hogy kockázat vagyok? Hát bassza meg mindenki, aki komolyan így gondolja és dögöljön meg! Haragos felháborodásom szinte kézzel tapintható volt, így terjengett körülöttem, mint valami szögesdrót. Ha volt lehetőségem és volt még ágy, akkor felugrottam rá, szembe fordultam Mishával, továbbra is morogtam - ki tudja, hányféle sebből vérezve -, kész lettem volna bármelyik pillanatban újból támadni. Helyette viszont a haragon is áttűnő ragacsos keserűség szivárgott előtérbe. ~ Ha ennyire képtelen bízni bennem, akkor ölj meg itt és most, ne fájdítsuk tovább egymás fejét. Vidd el neki a fejem, ha az kell, ha semmivel se tudom meggyőzni. Túl régóta voltam tag? Túl sokat tudtam? Azt hitték, spicli leszek? Tudtam, hogy nem tetszett neki az ötletem, azt is értettem, hogy miért... legalábbis eddig a pontig azt hittem, hogy értem, és őszintén szólva reméltem, hogy ha ilyesmire kerül a sor, akkor saját mancsulag fog felettem ítélkezni, nem egy küldöncön keresztül. Ennyire elcsesztem már most? Szerettem volna szűkölni, az után vonyítani, amit hátra hagytam és amit jelenleg Michelle testesített meg számomra, mégsem tettem. Meredten néztem vele farkasszemet, immár morgás és szőrborzolás nélkül. Öljön meg. Legyen vége. Többet nem kergetnék ostoba álmokat, nem okoznék fejfájást senkinek, eltűnnék, mintha sose lettem volna, nem kellene tovább törődnöm mindazokkal, amik nincsenek meg benne szerintük. Érzések.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
But nothing prepares you for nature's acts of virtue It's Doomsday, ascending, the world you know is ending
Senki sem sebezhetetlen. Legyen akármilyen érzéketlen, magányos, utolsó savanyú alak, szerettek és hozzátartozók nélkül, de mindenkinek van gyenge pontja, és ahogy elnéztem a hímet, egyértelműen megállapíthattam, hogy sikerrel jártam. Sikerült megtalálnom Duncan Corvin gyenge pontját. Ahogy megéreztem az energiáiban bekövetkezett változást, bár magam is azon voltam, hogy a lehető legjobban kiélesítsem az érzékeimet, szinte lélegzetvisszafojtva várva, mikor kerül sor támadásra, mégis mosolyogtam – mintegy ezzel is ünnepelve pillanatnyi győzelmemet. Egy pár pillanat, nem több, s ahogy észrevettem a másik tekintetében a jelet, magam is teret engedtem a bennem lakó, vörös bestiának. Stendhal: Vörös és fekete, a koszos motelszobában farkasaink egymásnak ugranak, hogy a másik vérét vegyék a sértésekért, Vijjogva, sírva, kergetőzve, Két lankadt szárnyú héja-madár. A szavait elengedve a fülem mellett ugrok, kitérek, hátrálok, viszonttámadok, igyekezve kikerülni az acsargó, csattogó állkapocsba sorakozó tépőfogakat, ellenben amíg beszél, igyekszem előnyömre fordítani az összecsapást, amíg olyat megjegyzést nem tesz, amire egyszerűen muszáj reagálnom. ~ Nem te lennél az első kölyke, aki elhagyja. Miből gondolod, hogy a te eseted bármiben is különbözne az előtted lévőkétől? ~ vágtam vissza kegyetlenül, ha már sikerült sebet ejtenem a lelkén, akkor kíméletlenül tovább is tépem, marcangolom ~ Belegondoltál már abba, hogy csak egy újabb kudarc vagy? ~ -ugrottam felé – egyrészt, hogy állandó mozgásban maradjak, ezzel is nehezítve a dolgát, másrész, hogy rávessem magam, ha úgy adódik. Ahogy Danny esetében élveztem azt, hogy az apró lakás levegője szinte fojtogatóvá válik a félelem súlyos szagától, úgy most is hasonló kedvem leltem abban, ahogy a poros szoba levegője szinte izzik a másik feszült és dühös energiáitól. Mi az, Corvin, mégiscsak vannak érzéseid? Ha a húsomat nem is kóstolhatta, a folyamatos össze-összecsapások következtében nekem is sikerült nem egy kisebb-nagyobb karmolást beszereznem – belehalni egyikbe sem fogok, több kell ahhoz egy 150 éves suhancnál. Bár szinte minden bútor őrizte az összecsapásunk emlékét, köztük több fel is borulva, az ágy, valami csodával határos módon túlélte a küzdelmet. Így, miután Duncan felugrott rá, épp, hogy a szavai végére ért, már magam is ott álltam a fekvőalkalmatosság túlsó felén, büszkén fölé magasodva. Némán, rezzenéstelenül álltam a tekintetét, ahogy a smaragd és rubin íriszek egymásra meredtek. ~ Inkább mondasz le az életedről, mintsem a szeme elé kerülj és belásd, hogy hibáztál? ~ - visszhangzottak a szavaim az elméjében.
When the end is getting closer and the earth has burned the sky now repent 'cause it's all over just let me die.
Nem volt rest ő sem, váltott, amint támadtam, s habár nőstény, attól még idősebb, ennél fogva nagyobb testű is, mint én, de semmi nem tudott volna jelen pillanatban meghátrálásra késztetni. Hiába talált több támadása, csapása, téptem én is, ahol értem, bár lényegesen kevesebb sikerrel járhattam, mint ő. Nem érdekelt, a büszkeségembe tiport, nem hagyhattam válasz nélkül, nem húzhattam be fülem-farkam, nem is ment volna. Nekiestünk a bútoroknak, törtünk-zúztunk, vörös vérünkkel, főleg az enyémmel pettyeztük a szobát, bundám lassan csatakos lett a vértől, ám amíg moccanni bírtam, támadtam. Szeretnék visszavágni a szavaira, a vicsorgó pofájába tolni mindent, ha lehetne, miközben belém mart nem csak szavaival, hanem agyaraival is, hogy ne tudjam eldönteni, melyik fájt jobban. ~ Én nem vagyok olyan, mint ők! ~ A kudarc említésére, mintha hirtelen jeges vizet vezettek volna az ereimbe, átfagyottnak, üresen kongó semminek éreztem magam egy másodpercre, hogy a következőben megpróbáljam teljes erőből pofán törölni a nőstényt és ha ugyan ez lehetséges volt, még nagyobb vehemenciával támadtam, mint előtte. Kudarc... nem, nem lehet az, nem! Csak játszik velem, szórakozik, kihasználja, hogy fogást talált, mégis a szavak alattomosan martak belém, kapaszkodót találtak ezernyi kétségemben, amiket igyekeztem minél mélyebbre temetni, s amik ilyenkor hálátlan dögök módjára rajzottak elő. Nem lehet kudarc, nem egy újabb, nem neki, nem csalódhat bennem, nem ekkorát! Felugrottam az ágyra, ő úgyszintén, morgásom lassan elhalkult, majd teljesen elhalt, energiáim bőszen kavarogtak körülöttem, ám immár végső döntést követelve harc helyett. Ne szórakozzanak velünk, öljenek meg, vagy hagyjanak békén. ~ Inkább mondok le az életemről, minthogy egy újabb bukással a hátam mögött térjek vissza, kúszva-mászva. Nem ezt érdemli. ~ Gyűlöltem Tarát, amiért tönkre tette és elhagyta, Liut, amiért képtelen volt hozzá méltón viselkedni, Norinát akkor, amikor az ölébe hullott minden, amire én vágytam. Magamat, ha velem kapcsolatban is rosszul döntött és csak szégyent hoztam a vérére, a nevére. ~ Ölj meg. Ölj meg, ha neki így jobb ~ mondtam halkan. Nem adnék kegyelmet a vérvonaltestvéreimnek, ha arról lenne szó, magamnak miért kérjek? A sértésemért elvettem, amit akartam, és hiába léptem ki, ő a Teremtőm, ha ennek kell jönnie, jöjjön, legalább rövid időre az apámnak nevezhettem. Annyira azon voltam, hogy ne kelljen bennem is csalódnia, hogy büszke lehessen rám... Túl sokat tudok. És elmentem. És nem hisz bennem. Vajon hazudott, amikor átharapott? Hazugság volt az egész?
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
You found the truth, you can't ignore And all the hopes for your conforming have all crumbled now
Tetszett a másik küzdeni akarása, a kitartása, a lendülete, a körülötte vibráló feszült energiák, a bizonyítási vágya… és az, hogy volt benne elég mersz ahhoz, hogy nekem támadjon még úgy is, hogy ilyen kilátástalan a helyzete. Igaz, a sarokba szorított vad akkor is támad, ha nem lát más kiutat, fejes ugorva a reménytelenségbe – hisz mégis mit veszíthet? Ha a remény már úgy is meghalt… Harapások, karmolások, tompa puffanások, a vér jellegzetes, fémes illata, villanó agyarak, szikrázó tekintetek… A szavaim, akár a méreg, eszik be maguk szép lassan az elméjébe. Csupán egy apró gondolat, elejtett megjegyzés, mégis… ha egyszer gyökeret ver és csírázásnak indul, szinte kiirthatatlan. ~ Hát persze. Mert te más vagy, mint ők. Különleges, mi? ~ -horkanok fel a megjegyzésére, ahogy kikerülöm az egyik vehemensebb támadását, hisz mégis, mire alapozza mindezt? A végeredmény ugyanaz, mindegy, hogy ezen, vagy azon az úton jutott el odáig… Úgy tűnik, eddig tartott, amíg az a bizonyos gondolat gyökeret vert. Ahogy az ágyon kötünk ki, s minden elhalkul körülöttünk, egyedül az energiák vibrálnak továbbra is feszülten, óvatosságra intve… körülöttünk pedig a szoba, mint egy meggyötört csatatér, őrzi találkozásunk emlékét. ~ Nem, valóban nem. ~ –végre valami, amiben egyetértünk. Ahogy kimondta a saját ítéletét, közelebb léptem hozzá, s bár nem tartottam valószínűnek, hogy ezek után nekem támadna, azért a figyelmem nem csillapodott. Óvatosan közelítettem meg, lassú de magabiztos léptekkel az rozoga matracon, egy kört téve körülötte, alaposan szemügyre véve. Bekerítve, mintegy szimbolikusan is jelezve, hogy itt a vége. ~ Szóval a könnyebb utat választod. ~ -állapítottam meg szenvtelen hangon, ahogy bezárult a kör, s én ismét vele szemben álltam - ~ Hisz mennyivel egyszerűbb gyors halált halni, mint vállalni a tetteink következményét, nem igaz? Töredéke annyi időbe és erőfeszítésbe sem kerül… ~ -feleltem megvetően, mielőtt lecsaptam volna rá, egyenesen a torkára harapva. Gyors, pontos, célirányzott mozdulat, a kellő erővel ahhoz, hogy a földre kényszerítsem és ott is tartsam, ha ellenkezni támadna kedve, s miközben egyre erősödött állkapcsom szorítása, még intéztem hozzá néhány szót búcsúzóul. ~ Van, ami sokkal rosszabb a halálnál is. Nehogy azt hidd, hogy valaha is megadatik neked a könnyebb út, Corvin. ~ –hallattam a vészjósló suttogást az elméjében, mielőtt egy utolsó szorítást ejtettem volna a torkán – épp elegendőt ahhoz, hogy az életét ne vegye el, ellenben az oxigénhiány miatt az ájulás sötét vermébe zuhanjon.
I spent my whole life choosing, and I always chose wrong.
Más vagyok, hogyne lennék? Ők sem hasonlítanak egymásra. De hogy különleges? Annak sosem éreztem magam, életem egyetlen pillanatában, nem csak a magam, de más számára sem. Semminek, annál sűrűbben - a büszkeségem nem abból fakadt, hogy különlegesnek éreztem magam, hanem hogy minden szar ellenére egyáltalán eddig eljutottam valahogy. Nem tetszett a kör, amit leírt körülöttem, utoljára a Dux játszotta velem ezt a játékot, a helyzet ismerősségétől pedig ösztönösen halk morgást hallattam egészen addig, amíg újból előttem nem állt a nőstény. Minden idegszálam megfeszült és csak rá koncentrált. ~ Ne gyere nekem ezzel! ~ morrantam méltatlankodva. ~ Mindig vállaltam, mindig megkaptam a büntetésemet. ~ A korábbi ostoba lelépésem két hónapra, a felelőtlen kihívásom, Tara megmentése, a lefokozásom... volt mit a tejbe aprítanom ilyen téren. Elkapta a torkomat és leszorított, gyors, erős és pontos mozdulat volt. Energiáim martak, az ösztön követelte, hogy küzdjek, a farkas ment volna, karmolta volna Michelle-t,a hol éri, de megálljt parancsoltam. A torkom az agyarai között, hamarosan vége lesz, éreztem, ahogy egyre erősödött a szorítása, hangja azonban elfújta a könnyebb út lehetőségét. Nem kapom meg, sose fogom megkapni. Egész eddig nyugton voltam, most veszett acsargással, kezdtem kapálózni, rúgni-karmolni, ahol értem, kitépni magamat agyaraim között, ha kell, hát elveszem, amit nem ad meg, szorítson csak, magam tépetem ki a torkom. ~ Tudom, a kurva életbe, érted? TUDOM! ~ üvöltöttem gondolatban, üvöltöttem, ahogy hagyta, ahogy a torkomon kifért, harcban szerzett fáradságom ellenére pedig maradék erőmet összeszedve kényszerítettem magam alakváltásra. Félig ember, félig farkas, vagy teljes vérfarkas alak, vagy ember... valahol félúton, valahol megrekedve, mint egy torzszülött, a saját nyomorától tajtékos dühvel hörögve. ~ Képzeld belekóstoltam már nem egyszer, nem kell bemutatnod, milyen a rosszabb! Egyre jobban szédültem, foltok táncoltak a szemem előtt, s hiába erőlködtem, most már valószínűleg esélyem se volt, nem menekülhettem, nem szabadulhattam. Kimerült tudatom és meggyötört lelkem utolsó közös munkája egyetlen torokszorító feltételezés volt az eszméletvesztés pillanata előtt: a harmadik apának se kellek, vagy csak kínozni. Van rosszabb a halálnál... bár nem lennék ezzel olyan átkozottul tisztában! Az öcsém szedje össze magát? Ezek után nekem is erre lesz szükségem és egy hosszú túrára északi irányba. Azt mondta, maga intézne el, ha már ott tartanék. Hogy ha született volna a családjába fiú, ilyet kívánt volna. Vakon elhittem minden szavát, mert ő is ott ragadott meg, ahol még mindig meg lehetett, és mégis... szerettem volna hinni Misha látogatása után is, hogy a kétségeimért, a megingás puszta gondolatáért is hatalmas verést kapnék. Mert abszurd. Ő pedig nem szereti a baromságokat. Újabb kudarc. Meg a faszt leszek az!
//Azt hiszem, most akkor ez már tényleg zárás. Köszönöm szépen, rettenetesen élveztem! *__* <3333333 //
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
No time for goodbye he said as he faded away Don't put your life in someone's hands They're bound to steal it away Don't hide your mistakes 'Cause they'll find you, burn you
A morgása nem hat meg különösebben, ahogy a méltatlankodására sem reagálok semmivel. Csak magát áltatja, próbálja meggyőzni, megnyugtatni… ~ Valóban. ~ -adtam igazat neki, hisz tagadhatatlan, hogy vállalta őket - ~ Ellenkező esetben már rég halott lennél. Ennyi hiba után… Érezd magad szerencsésnek, hogy ilyen elnézőek voltak veled. ~ –világítottam rá számára egy másik nézőpontra, hisz ha magam is a döntéshozók között lettem volna, nem valószínű, hogy ennyi botlás után még élne, büntetések vállalása ide vagy oda. Ahogy megadja magát nekem és az ágyra kényszerítem, onnantól már nincs visszaút… nem drágám, ez a vonat már elment, hiábavaló minden ellenkezés, még ha oly aljasul fel is zaklattalak az utolsó szavaimmal… Remélem, kellően gyökeret vertek az elméd mélyén. Amíg ájultan el nem ernyednek az izmai a harapásomban, rendületlenül tartottam, még ha így néhány újabb karmolást is kell elszenvednem miatta. Nekem igazán megért ennyit, még ha hosszú percekig is csengett a fülem az elmémbe süvöltő kiáltásától. Elengedem, mire a mozdulatlan test egy tompa puffanással hanyatlik az ágyra, én pedig, miután néhány mozdulatlanul töltött perc alatt megbizonyosodok róla, hogy valóban elájult, leugrok az ágyról, hogy vörös bundámat magam mögött hagyva ismét emberi alakomat öltsem fel. Így, hogy hirtelen minden elcsendesedett a szobában, végre nyugodtan nézelődhetek, hogy felmérjem, milyen rongálást okoztunk. Nem mint ha szándékoznék fizetni érte, intézze csak az, aki a szobát foglalta. Végül az apró fürdőszobában kötök ki, hogy kissé rendbe szedjem a kinézetem, lemosva magamról kettőnk vérét, hisz így azért mégsem térhetek vissza a hotelbe… Az egyik szomszédos lakásból ruhát is sikerül szereznem, így miután távozásra készen állok, még visszamegyek a hímhez, hogy búcsút vegyek tőle. -Hamarosan újra találkozunk, Duncan. -suttogom a füléhez hajolva, reménykedve, hogy az ájulás sötét leplén keresztül valahogy utat találnak a szavaim az elméjéig, azzal amilyen csendesen érkeztem, ugyanolyan nesztelen léptekkel indultam vissza a belvárosba. Nagy volt a kísértés, hogy egykori falkatársamat is magammal vigyem, út közben, akár valami meglepetés-ajándékot, Dannynek lepasszolva, de végül meggondoltam magam. Túl macerás lenne elvinnem és már így is több időt szenteltem kettejüknek, mint amit terveztem, így maradt, ahol volt. Nekem még dolgom volt… Pár percnyi séta után előkerítettem a mobilomat a táskámból, hogy megírjak egy üzenetet útban a hotel felé, majd ahogy végeztem, már továbbítottam is a „munkaadóm” részére. „2/2, Duncan is ráharapott a csalira. M.”
// Én is imádtam *___* Remélem, majd, egyszer még lesz folytatása! Köszönöm az élményt és a lehetőséget! //
Nem vagyok egy pánikolós típus… de tényleg nem, viszont ami éjszaka történt, az nem hagyott nyugodni. Aludni se tudtam, amikor hazaértem reggel. Fel-le járkáltam a házban, és próbáltam kitalálni, hogy mit csináljak!? Végiggondoltam sorra a történteket, az egész annyira… zavaros. A rendőr még nem jelentkezett, én meg hiába hívtam Mallory-t, nem vette fel a telefont. Talán csak kint van valahol terepen, és azért nem. Vagy nem akarok egyelőre belegondolni, hogy tényleg az történt amit láttam. Túlságosan valósághű volt az egész, és mégis értelmetlen. Délután aztán betelefonáltam a főnökhöz, kértem tőle két nap szabit. Nem szoktam sose szabit kérni, általában úgy szoktak elzavarni szabadságra, szóval nem is ellenkezett egyáltalán. Nem szóltam Adam-nek, mert nem akartam, hogy aggódjon, és nem akartam magyarázkodni telefonon sem. Kimentem a reptérre a kora esti járatra foglaltam jegyet, és átrepültem Anchorage-ba. Tudtam, hogy hol szállt meg, s ugyan ezt a várost nem igazán ismerem… - csak tavaly nyáron jártam itt munkaügyben – de a taxisok ilyen szempontból eléggé megbízhatóak. Nem érkeztem sok csomaggal, egy éjszakát tervezek csak maradni. A motelhez érve Adam után érdeklődtem a recepcióstól, de először nem akart róla információt adni. Aztán sikerült némi anyagi hozzájárulással kiszednem belőle, hogy még nincs itt. Újabb ropogós zöldhasú fejében sikerült arra is rávennem, hogy engedjen be Adam szobájába. Előadtam egy történetet arról, hogy szeretném őt meglepni… és még azt is hozzá tettem biztos ami biztos alapon, hogy nemrég házasodtunk össze, ezért szörnyen hiányzik a férjem, aki már régóta távol van. Még egy kedvesnek mondható mosolyt is varázsoltam az arcomra, végül a pasas beadta a derekát. Elkísért Adam szobájához, kinyitotta az ajtót, én meg belépve ledobtam az ágyra a kézitáskámat. Leültem, lerángattam a csizmáimat a lábamról, aztán benyomtam a TV-t. Nem akartam elaludni. Egy jó órás várakozást követően még mindig nem érkezett meg, ezért elmentem letusolni. Reméltem, hogy a fürdés felfrissít kicsit, bár jó harminchat órája nem aludtam már egy szemhunyásnyit sem. Törölközőbe csavartan léptem vissza a szobába, majd visszaültem az ágyra, a TV elé. Valami Talk Show ment épp… Az Avengers új részének szereplőgárdáját interjúvolták meg. Ez a Robert Downey Jr. egy igazi mélynövésű ripacs. Az öltönye meg valami katasztrófa. Végigdőltem az ágyon, átkapcsoltam valamilyen másik csatornára, ahol meg a Kill Bill-t adták. Láttam már, de még mindig jobban le tudott kötni, mint a másik műsor, szóval végigdőltem az ágyon, és úgy folytattam tovább a TV nézését, amíg el nem ragadott az álommanó…
Újabb eredménytelen nap. Nemrég jöttünk vissza a déli területekről, újfent savanyú ízzel a számban, hiszen nem hozott eredményt a mai kutatás sem. Valahol dühített a dolog, bár inkább elkeserített. Egyre kevesebb volt az esélye így, hogy élve fogunk rájuk akadni. Igyekeztem pozitív maradni, elvégre még mindig akadt átfésületlen terület, de akkor ennyi erővel már lassan Anchorage összes pincéjét is megvizsgálhatnánk. Hol lehetnek? Annyiszor tettem már fel magamnak a kérdést, hogy lassan ezzel feküdtem és ezzel keltem. A térképet, melyet magamnak vettem és rajzolgattam be rajta a bejárt területeket, lassan már fel se lehetett ismerni, annyi vonalat húztam be rá, tettem rá satírozásokat. Folyamatosan csökkent a lehetséges területek aránya, ami egyre jobban töltött el keserűséggel. Ugyanakkor sem Franz-nak, sem pedig Kate-nek nem adtam jelét annak, milyen kételyek feszegetnek. Úgy éreztem, azzal már feladnám az egészet, mely viszont eszemben sem volt. Míg csak egy kis remény is van... ezzel jöttem el lassan már két hónapja Anchorage-be. Persze más dolog is aggasztott. Időközben lezajlott egy újabb Vörös Hold a városban, melyet én ideát töltöttem. Az eseményekről is Mandy-től értesültem, akivel telefonon beszéltem. Úgy tűnt, ezúttal se halt meg senki közülünk. Ugyanakkor elszörnyedve hallgattam, mi történt Xavierrel és hogy Abie is kidőlt. Meg... nekem úgy valahogy az egész éjszaka olyan... túlságosan is rémes volt... és éreztem is a szégyent, amiért én itt voltam biztonságban, a társaim pedig potenciális veszélyben. Viszont voltak még a városban olyanok, akikért aggódtam a társaimat leszámítva. Palomával kapcsolatban mond Mandy nyugtatott meg, ugyanis találkozott vele az éjszaka folyamán. El nem tudtam mondani, mennyire hiányzott már a kis succubus. Hogy újra a karjaim közt tudjam, érezzem a teste érintését, hallgassam a hangját. Ahogyan a reptérről kifele jöttem, pont azon gondolkoztam, mikor is láttam utoljára. Az elutazásom előtti reggelen... olyan rég volt már. S vajon mennyi időnek kell eltelnie a következő találkozásig? Az élet adott választ erre a kérdésre. Már éppen szálltam volna taxiba, amikor telefonhívást kaptam. A motelben levő recepciós volt, beengedte a feleségemet a szobába... a mimet?! Nem volt kérdés, azonnal odamentem. Éppenséggel a motel volt az, amit ritkábban használtam. Will gondoskodott róla, hogy legyen szállásunk a vadőrségnél. Ugyanakkor jobbnak láttam, ha kibérlek egy szobát a motelben is. Pontosan az ilyen esetekre. Így nem hazudtam Palomának se, mikor kérdezte, hol szálltam meg. Így se szerettem neki állandóan lódítani, de sajnos a saját érdeke volt, hogy így tegyek. Néhány éjszakát így is eltöltöttem ott. Előnyösebb volt, ha az őrzők egy helyen vannak, de úgy éreztem, néha szükségem volt egy-két éjszakára egymagamban, hogy átgondoljam a fejleményeket. Hiába, nem múltak egy nyomtalanul a magányos skóciai éjszakák, valahol még mindig hozzá voltam szokva. Szóval a motelhez mentem. S mondhatjuk, hogy óvatos voltam. Eléggé klasszikus trükk volt ez arra, hogy a gyanútlanoknak csapdát állítsanak. Azt pedig sosem lehet tudni, hogy valami korábbi farkas nem dühös-e rám egy esetleges közbelépés miatt. Szóval ott állva az ajtó előtt előhúztam a pisztolyt a tartójából. A hatodik érzék ugyan nem súgott semmilyen veszélyforrást, de nem árt biztosra menni. Halkan nyitottam ki az ajtót, majd néztem be... majd szembesültem a behatolóval... megkönnyebbülten dőltem az ajtófélfának. Megkönnyebbülten... meglepetten és... boldogan. Paloma... a trükkös succubus mindenedet, hát miért nem szóltál? De nem, ez nem szemrehányás. Arcomra boldog mosoly költözött, miközben visszacsúsztattam a lőfegyvert a helyére és becsuktam az ajtót. Lassan sétáltam oda mellé és ültem le az ágyra. Kezemmel a számomra oly kedves arcot kezdtem el simogatni. Döbbenetes. Jól tudtam, mennyire egy rakoncátlan nőszemély, akinek mindig lapul valami pimaszság a fejében... mégis, nem egyszer vettem már észre így alvás közben, hogy olyan, mint ha egy angyal lenne. Angyal és ördög egy személyben... azt hiszem ő inkább az utóbbira szavazna. S hamarosan halkan elkezdtem szólítgatni őt... s ha felébredt, nem vártam meg, hogy megszólaljon... ajkaimat azonnal az ajkaira helyeztem, hogy így köszöntsem a kedvesemet...
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
Általában nagyon lassan szoktam felébredni arra, ha Adam keltegetni szokott. Morgok, nyöszörgök, ellenkezek, bújok a paplan alá. Már megszokhatta, hiszen lényegében hónapok óta együtt élünk. Ezzel szemben most szinte abban a pillanatban ahogy leült mellém, és hozzám ért, hogy simogatva keltegessen, úgy pattantam fel, mintha szócsővel üvöltöttek volna a fülembe. Védekezőn emeltem magam elé a kezemet, arcomon valódi rémület ült. Le se tagadhatnám ezek után, hogy történt valami. - Szia. Megijesztettél! – Söpröm hátra az arcomból a hajamat, majd nagyot fújok. Körbepillantok, tekintetem a TV-re siklik. Már nem a Kill Bill megy. Ezek szerint elbóbiskoltam, ami annyira nem is lep meg, hiszen elég régóta voltam talpon. - Hiányoztál… - Csúszok oda hozzá, majd szorosan átölelem, és vállára fektetem az arcomat. Tényleg hiányzott a közelsége, ami egyrészről eléggé frusztrált, másrészt viszont pozitívan fogtam fel, hiszen ha hiányzik, azt jelenti, hogy kötődök hozzá, és ez jó érzés. Felpillantok rá, végigsimítok az arcán, aztán megcsókolom. Kibontakozok a karjai közül, majd a táskámhoz lépek, és kikapom onnan a tiszta fehérneműimet. Miközben lefejtem magamról a törölközőt, és öltözni kezdek, be se áll a szám. - Jutottál már valamire? – Hülye kérdés. Nyilván ha jutott volna, már értesített volna. - Adam, mennyire biztos az, hogy a szüleim azon a gépen voltak? Tudom, hogy a reptér szerint rajta voltak, de mi van akkor, ha nem? - Érezhetően kerülgetem a forró kását. Közben felhúzom a francia bugyimat, és felcsatolom a melltartót is, amibe eligazgatom a melleimet. - Nem lehet, hogy ezért nem találni a nyomukat már annyi ideje? – Kanyarítom magamra a csipkés felsőt is, aztán lazán masnira kötöm elől a fekete selyemszalagot. - Vagy mit tudom én… mi van, ha elrabolták őket… nem pénzért, hanem személyes okokból. – Ülök vissza mellé az ágyra, jobb lábamat felhúzom magam elé félig törökülésbe behúzva. - Elképzelhető ez a verzió is? – Fürkészem az arcát, majd homlokomat láncolva nagyot sóhajtok, és egy pillanatra lecsukom a szemeimet. - Lehetséges, hogy Cooper keze van a dologban. Nem tudom bizonyítani, de történt valami… nem tudom megmagyarázni se Adam… de az is elképzelhető, hogy valakit nagyon súlyosan megsebesítettem… vagy megöltem. – Mindezt egy szuszra mondtam végig, hogy minél előbb túllehessek a „vallomásomon”.
Halk kuncogást hallatok. - Így jár, aki elalszik a várakozás közepette. De jól esett most szívni a vérét. Az elmúlt hetekben csak a telefon személytelen közegén keresztül volt rá lehetőség, de az meg nem ugyanaz, mint belemondani a szemébe, gonoszkodni vele. Kedves, elszoktál tőlem? Mindenesetre hagytam neki, hogy felüljön, majd egymás karjaiba gabalyodtunk. Ez is hiányzott, hogy érezhessem a testének érintését, ahogyan hozzám nyomódik, beszívjam az illatát és elhiggyem néhány pillanatig, hogy a világ normális hely, melyben nincsenek természetfeletti lények. Aztán persze kiderül, hogy de, ez a buborék már rég kidurrant. - Te is nekem, Paloma - szóltam, mielőtt ajkaink végül csak megtalálták egymást. Nehéz volt elengedni és hagyni, hogy eltávolodjon. Legszívesebben lehúztam volna magammal az ágyra hogy így tudjunk pihenni. De végül csak megvolt az elválás. Jön a kérdése aztán, én pedig nyitnám a számat... ám akkor előttem kezd el átöltözni. Torkomon is akad a szó, párszor ki is kell nyitnom a szám, mire hang jön ki rajta. Na tessék, elég nekem néhány hét különlét és már nem tudok megszólalni, ha meztelenül látom. Szép, Adam... meg Paloma is. Végül jobbnak látom, ha inkább leveszem róla vizslató tekintetem. Csábító kis succubus. - Sajnos azon kívül nem sokra mentem, hogy pár zónát kivontam a lehetséges helyek közül. A környező szigetek ki lettek zárva, jelenleg a partvidéket és a hozzá tartozó területeket nézzük át. Egyelőre viszont előrelépés nem történt. Bízok benne viszont, hogy a fennmaradt zónák egyikében rájuk lelünk. A szülőkre és az őrzőre. Mondjuk elég furcsa, hogy még nem kerültek elő. Hacsak Graham nem sérült meg olyan súlyosan, már össze tudta foltozni a két szülőt és elvergődni valamely civilizált területig. Valahogy ez a tényező nem hagyott nyugodni... miért vannak ennyire eltűnve? Morfondírozásomból egy újabb kérdés ugraszt ki. - Igen, rajta voltak. Az utaslistán szerepeltek, emellett regisztrálva is lettek, amikor a jegyüket felhasználták az ellenőrző ponton. Továbbá megnéztem a reptéri kamerák felvételeit is. A fényképek alapján, amit mutattál róluk, azonosítottam őket. A felvétel is mutatja, ahogyan felszállnak. Szóval nem, biztos nem ezért nem kerültek elő. De miért kérdezed? Míg Paloma öltözött, én vetkőztem. Kibújtam a cipőmből és a zoknimból, mely az ágy tövébe került. Utána a kabátomtól szabadultam meg a székre téve, akárcsak a pulóveremtől. Maradt háta nadrág és a fekete póló. Utána viszont szépen lassan kiderült, Paloma miért is kérdezett rá. Hátamat a falnak dőlve hallgattam végig, egyszer se szólva közbe. Mondhatjuk, eléggé meglepett a teóriájával. Pislogtam rá rendesen, hogy ezeket most honnan szülte. Oké, a koponyájából, de na... s most hogy jobban megnézem... Paloma ideges? - Paloma, hacsak nem találtak egy-egy hasonmást a szüleidnek, akkor kétlem, hogy ez lehetséges volna. Elképzelhető, de akkor nagyon alapos tervezés kellett volna hozzá, hogy papírostul-mindenestül ezt megoldják, elvégre elég szigorú az ellenőrzés a reptéren 2001 óta - valakinek nagyon rosszat kell akarnia ehhez, az biztos. - Cooper... megöltél valakit? Najó, figyelj, vegyél egy mély levegőt és kérlek, mond el, mi történt. Kezdek aggódni érted, Paloma. Nagyon nem szokott így viselkedni, ez azonnal felkeltette a figyelmemet. Tessék... kilépek pár hétre Fairbanks-ből, erre egyből történik valami.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
Adam szavai csak még jobban összezavarnak. Itt valami akkor se okés, és ez tuti biztos! Mély levegőt veszek, megpróbálom összeszedni a gondolataimat, és a lehető legérthetőbben elmondani, hogy mi történt. - Ügyeletben voltam éjszaka. Vittem be a laborba egy doboz szállítmányt, aztán képszakadás. Egy nagyon furcsa helyen tértem magamhoz. Fogalmam sincs, hogy hol lehettem, talán egy üres hangár, vagy raktárépület. Gondolom a megvilágítás miatt nem láttam rendesen a környezetem. Aztán volt ott egy asztal, meg párnák, és fegyverek. Mármint tudod… pisztoly, meg lándzsa és tőr. Mint valamilyen rituális párbajnál. És… ott állt előttem én. Legalábbis egy nő, aki tök olyan volt mint én. Összevissza beszélt rólam. Elég sok mindent tudott a múltamról, és manipulálni próbált. Aztán ott voltál te is, de csak egy pillanatra. Aztán Cooper besétált, és átölelte azt a nőt… aki olyan volt, mint én. Szóval a nő próbált rávenni arra, hogy menjek vissza Cooperhez, már ha jól értelmeztem a szavait, vagy ha nem megyek vissza, akkor szabaduljak meg tőle végleg, és ne fussak előle, mert értelmetlen, úgyis mindenhol megtalál. Én megmondtam nekik, hogy egyáltalán nem érdekel már Cooper, de kötötték az ebet a karóhoz. Cooper elkezdte fojtogatni, aztán megfenyegetett, hogy megöl mindenkit, aki fontos nekem, ha én nem ölöm meg. Mondtam, hogy nem fogok senkit se megölni, erre egyszer csak felbukkant egy olyan kislány, mint amilyen én voltam gyerekként. De tényleg, tök hasonló volt! Lelki terrort próbált bevetni ellenem általa, hogy engem sose értettek meg, és a szüleim már gyerekként bolondnak néztek a különcségem miatt, de mondtam, hogy ez egyáltalán nem igaz. És akkor választás elé állított, hogy ha nem állítom meg, megöli. Én nem hittem neki, de megölte a kislányt, aztán behozták Mallory-t, és a szüleim is ott voltak. Megölte Mallory-t, próbáltam megmenteni, de a kezeim között halt meg. És a szüleim lettek volna a következők, ha nem szúrom le azt a nőt. Azt akarták, hogy öljem meg. Én… muszáj volt valamit tennem. Beleszúrtam a tőrt, de vigyáztam, hogy ne érjen létfontosságú szervet… aztán megint a patológián voltam. A földön feküdtem. Össze vagyok zavarodva Adam, nem tudom, hogy pontosan mi történt, de az egész olyan valóságos volt. Arra még emlékszem, hogy amikor a nőt leszúrtam, akkor már nem úgy nézett ki, mint én. Szőke volt, a bőre pedig világosabb, mint az enyém. Nem tudtam megnézni az arcát. Próbáltam Mallory-t felhívni, de nem veszi fel a telefonját. Mi van, ha tényleg meghalt? És mi lehet azzal a nővel? Az egyik rendőr ismerőst megkértem, hogy nézzen utána Cooper kitette-e a lábát Los Angelesből… Tudod, nem hagy nyugodni ez az egész. Lehet, hogy csak elájultam, és bevertem a fejem, de ahhoz ez az egész túlságosan élő és eleven volt, hogy csak álom legyen. A kezeimben fogtam Mallory-t. Éreztem a súlyát, az illatát, és a vérét… Adam, mi van ha a szüleim eltűnése mögött Cooper áll? Erre már gondolnom kellett volna korábban is, csak… nem tudom képes lenne-e ennyire messze elmenni. Nem vagyok őrült. – Zárom ezzel az egy szuszra elhadart, helyenként valószínűleg elég zavarosnak ható történéseket. Adam tudja nagyon jól, hogy két lábbal állok a földön, és nem szoktam foglalkozni még az álmaimmal se különösebben. Nem is szoktam hagyni, hogy kihatással legyenek a mindennapjaimra. Általában el se szoktam őket mesélni, csak ha nagyon viccesek. Most viszont láthatja rajtam, hogy teljes meggyőződéssel össze vagyok zavarodva…
Gina hívását követően beletelt némi időbe, míg ráakadtam a keresett személyre. Pedig annyira egyértelműnek kellett volna lennie, hova is fut a kislány, hogy fejem verném a falba legszívesebben. Persze, csak finoman, akad egy kislány, akit fel kell még nevelnem... Ráérek majd aztán megkattanni, ha elég idős lesz hozzá, hogy elviseljen ketyósan is. Rheát lefektetve csókot hintettem James ajkaira, meghagyva neki: egy óra és itthon vagyok. - Bár ha rajtam múlik, feleennyi idő is elég lesz, nem szívesen szájkaratéznék Revenorral feleslegesen, ami azt illeti. A kocsi csendesen fékez, majd áll meg a megadott címen, a motel parkolójában, hogy a megfelelő lakáshoz érve határozottan kopogjak be. - Szobaszerviz! - Széles mosolyom minden, csak nem túl őszinte. De legalább hangom ismerősen csendülhet az őrzőtárs számára.
Valami nagyon nem stimmelt. Ez nem is inkább az a kategória, amikor tudunk valamit... ezt sokkal inkább éreztem. A hatodik érzék egyre erősebben morgolódott a tudatomban, jelezve, figyeljek oda, mert most fontos dolgok vannak kilátásban. Nem mint ha amúgy nekem nem lennének fontosak a Palomával kapcsolatos dolgok. Ha be se lett volna kapcsolva, valószínűleg akkor is elfog ez a furcsa érzés. Az az érzés, amikor valaki, ki közel áll hozzánk, kellemetlen, számára káros vagy éppenséggel veszélyes szituációba kerül. Mikor már huzamosabb ideje kötődünk valakihez és nem csak olyan ad hoc módon, hanem szorosan, őszintén, akkor ki szokott alakulni egyfajta mentális kapocs, mely eredményez ilyen "tüneteket". Azon a bizonyos estén végig nyugtalan voltam, nem csökkent ez a mai napon sem. Most pedig itt voltunk a kedvessel és... nos, úgy tűnik hamarosan választ fogok kapni erre a dologra. Ahogyan Paloma belekezdett a mondandójában én pedig mellette ülve hallgattam őt, lassan kezdtem észrevenni az árulkodó jeleket. Nem kell feltétlenül ilyenkor a nagy egészet figyelembe venni először, elég elkapni a legfontosabb részleteket. Az már az elején kiderül, hogy éjszaka volt, be is tudom lokalizálni, hogy melyik lehetett az. Aztán nézzük tovább... képszakadás, mint ha kirántották volna a valóságból, hirtelen egy teljesen más helyre kerül. Pontosabban nem feltétlenül hirtelen, de mire magához tér. Megjelenek, mikor igazából elég régen tettem ki a lábamat Anchorage-ből... s amúgy is, ez a tömény aggresszíó, mely kicseng a történetéből. Ez a gyilkosság hullám, a biztatás, hogy tegye meg. Egy nő, aki ugyanúgy néz ki mint ő, de a végére varázsütésszerűen megváltozik... s mindeközben ő erre emlékszik is. Nem is az, hogy emlékszik, de életszerűnek titulálja... ha lenne beépített Alignak jelzőm, szerintem most megszólalna. Nem tudtam sokat az idei Vörös Holdról, mikor Mandy-vel beszéltem sokkal jobban érdekelt, hogy hogyan vannak a többiek. Annyit viszont megtudtam, hogy az eddigiekhez képest szokatlan eszközhöz nyúlt az Átkozott. Lehetséges volna, hogy Paloma is támadás alá került? Nem volt rá megalapozott bizonyítékom, csak sejtésem... de annak nagyon erős, annak függvényében, hogy pont AZON az éjszakán történtek vele az elmondottak. Jobb lesz kipuhatolóznom még pár dolgot, mert ha itt helyzet van, akkor... - Tudom, hogy nem vagy őrült - nyugtatom meg, miután végighallgattam őt és törtem egy darabig a fejem. - Ismerlek már téged és tudom, hogy távol áll tőled. De mond csak, mennyit pihentél mostanában? Ha engem kérdezel, akkor az áll fenn, amit te is mondtál. Beverted a fejed és hallucináltál. Azt mondtad, lent voltál a laborban. Jártam lent, tudom, hogy oda csak úgy nem teheti be a lábát senki, hacsak nincs rá engedélye vagy a személyzethez tartozik. Ám még ha be is juthattak volna hozzád, akkor se tudnának kihozni anélkül, hogy feltűnést keltenének. Az rendben van, hogy éjszaka a kórház csökkentett személyzettel működik, de a biztonsági őr valószínűleg észreveszi, hogy valaki éppen az egyik alkalmazottat viszi ki, aki ráadásul eszméletét is vesztette. Az, hogy mindezt észrevétlenül meg lehessen ezt csinálni, kibővítve azzal, hogy utána észrevétlenül vissza is vigyenek, lehetetlen. De ha még ez se nyugtat meg: azt mondtad, láttál engem is. Azon az estén, amiről te beszélsz, terepen voltam, majd vissza is jöttem. Egyszer se rémlik, hogy elhagytam volna Anchorage területét ezt követően, vagy hogy elvesztettem volna az eszméletemet, hajnalig ébren voltam. Szóval nyugodj meg, ez az egész csupán az elméd játéka volt, nem több. Néha előfordul, hogy túlságosan valóságosnak érezzük az álomképeket, még a szokottnál is... még azoknál is, akik nem szoktak ilyeneket átélni - sóhajtottam. -Azt meg tudod mondani, hogy nagyjából mennyi idő telhetett el? Ha kiderülne, hogy valójában az egész pár perc volt, akkor egyrészt az a gyanúmat növelné tovább, másrészt pedig segítene alátámasztani a szavaimat. Most komolyan, ilyen pár perces emberrablást senki se tudna a jelen körülmények között kivitelezni.
A kopogást hallva eléggé morcosan kaptam arra a fejem. A nyavalya már belé, napokon, sőt, heteken keresztül keresztül nem kapok látogatókat, most meg hirtelen megsokasodnak? Pláne nem egy ilyen nagyon rossz időpontban nem kéne ezt előadni kérem, éppen a párommal vagyok... te jó ég, átvitt értelemben ez mit vont volna maga után. Na de aztán meghallottam az illető hangját. Az első gondolatom az volt, hogy mivan? Szobaszervíz az éjszaka közepén? Na álljon meg a menet, ennyire sztahanovista még maga Sztahanov se lehet. Aztán szépen lassan betöltött a winchester-em és ahogy egyre inkább visszhangzott az a szó a fejemben, lassan realizáltam a gazdáját: Roxan. Na ez viszont már meglepett, mert nem vártam tőle látogatást, estére meg pláne nem. De ha valóban ő az... a mágia álljon beléd, telefonálni luxus?! - Ah, ezt nem hiszem el, már megint az a kéregető - mondtam jó hangosan, hogy a kint álló is hallja. - Mindjárt jövök, lerendezem ezt. Adtam egy csókot Paloma ajkaira, majd felpattantam és kifelé vettem határozott lépetekkel az irányt. Gyorsan beleléptem a cipőmbe, majd ajtót nyitottam. Igyekeztem takarni az ajtóban álló alakot, majd be is csuktam az ajtót. Megfogtam a karját, hogy félrevonjam magammal, de nem ráncigáltam, vagy szorítottam meg. Inkább csak jeleztem neki, hogy jöjjön, mert beszédem van vele. Annyira távolodtam csak el vele, amennyi elegendő a hallótávolságból való kikerülésre. - Szia Roxan, hogy vagytok? - köszöntem a társamnak, mikor megálltunk. - Nézd, nem tudom miért jöttél, de pont jókor. Itt van velem Paloma Santiago... és azok alapján, amit mondott nekem, van egy sejtésem. Nem vagyok benne teljesen biztos, de azt hiszem, hogy érintett volt a Vörös Hold éjszakáján. Nem, mint megszállott... de sokkal jobban érintett, mint egy egyszerű szemtanú. Olyan, mint ha hallucinációja lett volna és módfelett valóságosnak érezte a történéseket... pontosan azon az éjszakán.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
- Tegnap reggel óta talpon vagyok. Úgy 36 órája, de nem volt annyira strapás hetem. Tudtam aludni. – Azért is vállaltam be az ügyeletet. Azért valljuk meg, amikor Adam otthon van, nem mindig szólnak az éjszakák a pihentető alvásról. Most, hogy nincs otthon, éjszakánként azt csinálom, amit az átlag emberek: alszok. - Igen, én is arra gondolok, csak valami nem hagy nyugodni. Túlságosan élethű volt, tudod? Ilyet eddig még nem éltem át. - Aggasztanak a történtek. Ha a szavaimból nem is lehetne kivenni, a testbeszédem eléggé nyilvánvaló. Folyton helyezkedek, izgek-mozgok, mintha muszáj lenne. - Nem, persze. De a mai világban amit ember tervez, azt ember ki is tudja játszani. Los Angelesben sokkal komolyabb védelem volt, mint a Fairbanksi kórháznál. Néha még az éjjeli őr is elalszik! – Sóhajtok fel. - A hátsó ajtót használva pedig eléggé feltűnésmentesen lehet közlekedni. – A halottakat ott szokták ki-be szállítani, mégse az egész kórházon keresztül hurcolásszák őket a szállítók, mint piacon a kínai bóvlit. - Tudom, hogy nem lehettél ott. Csak egy pillanatra láttalak, nem is értettem. – Rázom meg zavartan a fejemet. - Ezt nem tudom pontosan. Az az igazság, hogy kicsit zavart voltam, amikor magamhoz tértem. Akkor úgy tűnt, hogy negyed óra, de most nem is tudom. Elbizonytalanodtam. Lehet, hogy csak a nagymutatót néztem… meg aztán hoztak egy halottat. Valaki elég durván pontot tett az egyik egyetemi tanár életének a végére… - A történtek végigmondásában a kopogás szakít félbe. Összevonom a szemöldökömet, aztán az ajtó felé, majd Adam-re pillantok. - Ilyenkor? – Bukik ki belőlem a logikus kérdés, miközben előveszem a telefonomat, hogy rápillantsak a kijelzőjére, és a rajta virító digitális órára. Egy kicsit késő van már szobaszervizhez. Miközben Adam-et figyelem, ahogy próbálja kissé összekapni magát, azon gondolkodok, hogy ilyen lepukkant motelek mióta engedhetik meg magunknak a szobaszervizt!? Talán vannak akik ilyen helyen jól érzik magukat, de az én igényeimet nem elégítik ki. Hosszabb távon hasonló környezetben nem igazán tudnék élni. Adam kilép, majd becsukja maga után az ajtót. Tekintetem végighordozom a falakon, aztán felkelek, és mezítláb az ajtóhoz sétálok, és résnyire kinyitom az ajtót, hogy megnézzem magamnak azt a kéregetőt. A csinos, jól szituált nő láttán szélesebbre tárom az ajtót. Nem zavar, hogy a lenge alsóneműk nem takarnak túl sokat. Sose voltam szégyellős. - Kösz, de nem kérünk semmit, és Jehova is hidegen hagy. – Túlságosan normális a kinézete kérdegetőhöz, szóval maximum valamilyen termék ügynöknek, vagy Jehova tanús hittérítőnek tudom elképzelni. - Adam!? – Pillantok rá kérdőn, majd félig oldalvást fordulok az ajtóban állva, mint egy jelezve, hogy szeretném, ha visszajönne, különben sose vakarjuk le magunkról a nőcit, én meg még nem fejeztem be, amit elkezdtem.
Kissé meglepetten léptem hátrébb az ajtóból, mikor Adam jószerivel egyszerre lépett ki rajta és állított ugyan akkor falat közém meg a szoba közé. Én ne menjek be, a csaj ne jöjjön ki. Így azért macerás lesz a melómat végezni, már elnézést... Sajnos gondolatátvitellel a dolog nem működik. Engedelmesen lépdeltem arrébb különben, nem is nagyon hadakozhattam volna a harcossal, hisz kénye-kedve szerint pakolgathatna bármerre, ha a fizikai erőviszonyokat nézzük csupán. - Köszi, mi remekül, de a fairbanksiekről ez már kevéssé mondható el, azt hiszem. - Szusszanva söpörtem ki pár tincset arcom elől, miközben hallgattam. A név hallatán nem tudtam megállni, hogy egy kiszélesedő vigyorral közbe ne vessek: - Te minden nődet a teljes nevén szólítod? - Csak kérdem. A továbbiakra csupán bólogatok, mintegy megerősítően. Kár a feltételes mód, minden, amit a harcos mond, így esett. - Pontosan ezért küldtek. Figyelj Adam... bemegyek, rendet teszek a csaj fejében és itt se vagyok, oké? Viszont fontos dolog. Mivel egyetlen estéről van szó, ami viszonylag nem hosszú idő, varázslat után mindössze egy-két perced lesz, hogy összekapd magad és hitelesen add el, hogy a dolog meg se történt és felvedd a fonalat, hogy ő hol is tart éppen. - Szélesedik ki a mosolyom, ám egyúttal megjelenik Paloma is az ajtóban. - Akkor már ketten vagyunk! - Mosolyom töretlen, ahogy ellépek Adamtől és kezet nyújtok a nőnek. - Roxan Cruz nyomozó, a szövetségiektől. Igazán sajnálom, hogy így magukra rontottam, Miss Santiago, de akadt pár... igencsak érdekes fejlemény, ami talán közelebb viheti Mr. Revenort a szülei megtalálásához. Bizakodóak vagyunk. - Kedves mosolyom is ezt sugározza, ám innentől a csajnak kakukk. Se kép, se hang - Adam érezni vélheti a mágia működésbe lépését köröttünk. Paloma meg igazából csak annyit érez, hogy kellemesen melengető érzés árad szét testében, tudatát ragadva meg. Jó neki itt, minden nyugodt és biztonságos. Nincsenek kételyek, nincsen félelem. A nyugalom Semmijében lebeg addig a bő fél percig, míg én emlékeit veszem, s újakat szövök helyükre: átlagos nap volt ez, talán még kicsit unalmas is. Biztos sokszor gondolt Adamre, meg hogy mi lehet a szüleivel. Igen... itt fogalmazódott meg benne a gondolat először, hogy lehet, le kellene ugrania Anchorage-ba. Kisvártatva behoztak egy azonosítatlan hullát - eme emlékét megőrzöm, csupán a hulla arcvonásain és sietős távozásán kell csiszolnom, finomítanom... A kifakadása, a kételyei nincsenek már - hiszen ami meg sem történt, azért nem lehet panaszkodnia kedvesének. Érdeklődni jött, látni, hogy a férfi jól van. Társaságát keresni. Aztán jött ez a fránya nyomozónő.
Elengedve Paloma kezét kissé megszédülök, Adam ha közelebb lépett, az ő vállában kapaszkodom meg. - Innentől ő okés lesz. Csak ügyesen találd ki, miféle új fejleményt mondhattam a szülei kapcsán, mert sajnos a rendőrségen továbbra sem jelentettek ismeretlen személyeket a vadonjárók. - Lehunyom picit a szemem, míg Paloma észhez tér, az épp elég idő arra, hogy egy fáradt mosolyt megejtsek felé. - De nem zavarnék tovább a világért se. Mr. Revenor majd megosztja önnel a részleteket, további szép estét! - Mosoly be. Adamnek jár egy biccentés és szinte már szemfájdítóan lassú léptekkel fordulok és lépdelek vissza a kocsimhoz. Legfeljebb majd azt mondja Revenor, hogy "Ez mindig ilyen volt..." - De az már nem az én gondom, úgy hiszem.
Kezdőlap
//
Köszönöm szépen, rettenetesen élveztem! *__* <3333333 
//
//
