Olcsó motel a városközponttól nem messze. Az egyszerű szobákhoz fürdő és kábeltévé is jár, de többet ne várj az ártól. Átmeneti szállásnak ez is megteszi, nem? [Egy kép a szobákról]
- Ugye, hogy ugye? - Mosolygok rá, szöszmötölve a géppel. Alaia köldött nekem egy videót még tegnap, élete elsője és azt szeretném megmutatni Elianának. Tudom én, hogy neki is van gépe, de egyrészt nem szeretek hozzápiszkálni, másrészt pedig az enyémre van lementve a link, s ha meg akarnám mutatni, akkor be kéne logoljak az ő gépén az én skypeomba, ami meg macerásabb lenne, mint ezt kivárni, míg bekapcsol. Már legalábbis szerintem, aztán persze ki tudja. Nincs összehasonlítási alapunk, lévén csak ezt a módszert próbálom ki. - Tudom, de így egyszerűbb. - Teszem hozzá, mikor lebukom őelőtte, hogy tán illogikus lehetek. Nem vagyok, de majd átlátja, hogyha eljutunk odáig, hogy ez a masina bekapcsolni szívekedjék magát. Meglepni nem lep meg a felcsattanása, de mégis felkapom rá a fejemet, bocsánatkérő pillantást lövellve felé. Nem helyesbítek, hogy valóban nem kell, tudja ő, hogy ilyen vagyok és én tudom, hogy ő tudja. Ismerjük egymást, ez ilyen nagyon egyszerű. - Nem szép tőled, amit csinálsz. - Telik meg hangom karcos csalódottsággal. A lelkem darabjain tipor ilyenkor, de nem óhajtom ennél jobban kimutatni, mert mi sem éllna tőlem távolabb, semmint az, hogy megbántsam őt. Marad hát, hogy várok a gép bekapcsolására, majd amikor a skype belép, láthatatlanná változtatom az állapotomat és megnyitom az Alaiás beszélgetést, hogy kikeressem belőle a linket, mely egy privát youtube csatornára és videóra mutat. - Less rá, szerintem ügyes. Egyelőre csak képekkel próbálkozik, de javasoltam neki a gifes videószerkesztést is. Kíváncsi vagyok mi sül ki abból. - Természetesen a képsorozat Alaia kedvenc színészére épül - ki másra? - de nem a Ha eljon Joe Black, szóval még én is élvezettel tudtam végignézni. A zeneválasztás például tökéletes hozzá és összességében az egész nagyon ízlésesre sikerült (fogalmam sincs arról, hogy ez amúgy is adott filmnek a zenéje, ennyire nem ismerem Mr. Pitt munkásságát). Mondtam is neki, hogy le a kalappal. Magára hagyom a videóval, s elindulok szerezni valami étket. Mikor visszatérek és finom szemtelensége képen talál, el kell mosolyodjak megint. Nevetni nem nevetek, mert az nem esik jól a bordáimnak momentán. Kiteszem a sajtos szendvicset egy tányérra, amit még az ideérkezéskor vettem, mert utálom a műanyag étkészleteket, hát beruháztam 3 mély, 3 lapostányérra és három-három kanál-kás-villára. A tányéron összevágom Elianának a szendvicset kis katonákra - Esthetnek csináltam mindig így, imádta, s bár most nem lányom iránti nosztalgiám hajtja a műveletsort, mégis benne van ugyanaz a szeretet és törődés - és odaviszem neki az ágyhoz. Így talán könnyebb lesz megküzdjön a falatokkal, mintha harapnia kellene. - Na, hogy tetszett? - Kérdezek vissza a videóra, miközben óvatoskodó mozdulatokkal odahúzok egy másik széket is az ágy mellé, s ölembe támasztom a másik tányért, hogy arra morzsázzak, ha úgy alakul. A shaket az éjjeliszekrényre teszem, onnan könnyen elérheti Jane.
- Jól van! Ha szerinte így egyszerűbb, biztosan úgy is van, nem fogok tovább pörögni rajta, valószínűleg szörnyen fölösleges volna. - Tőled sem. Szerinted jól edik pluszban még téged is így látni? Talàn önzőnek hathat az, amit mondok, de tudom én nagyon jól, hogy rá leginkább csak úgy hathatok, ha tudatom, hogy nekem mi nem jó. Halvány reményfoszlány csupán, de azért még ott van, és bízom benne, hogy belátja, semmi értelme sincsen, maximum az én bűntudatomat növeli vele, hisz én ültem a volán mögött. Ez pedig bizonyosan mem célja. - Ohh, alkotott valamit? Hàt ez szuper. Mit mondtál neki, miért nem mentünk még be? Ez a legelviselhetetlenebb tény a számomra jelenleg, és nagyon remélem, hogy hamarosan változtathatok rajta, mert különben bekattanok, ráadásul még Solomonnal is tudatnom illenék, hogy mégiscsak itt van Alaia, és láthatja, ha valóban úgy akarja. Nem tagadhatom meg tőle. Épp ezért esett volna talán jobban a lelkemnek, ha sosem jönnek ide. Viszont cserébe én isnkérek majd tőle valamit, és semmi oka nem lesz a világon arra, hogy elutasítsa. Épp annyira jogom van hozzá, mint neki ahhoz, hogy lássa a még élő gyermekünket. Közben persze gondolkodás nélkül elindítom a videót, legalább van mivel lekötnie magát a kórházban. Még így is sikerül elbóbiskolnom kicsit, mert mire a végére érek, még nem ér vissza Nigel. Utána elmélázva figyelem, miként vagdossa fel a kenyérszeleteket, teljesen olyannak érzem magam, mint egy kisgyerek, és azon túl, hogy édes tőle, amiért megteszi értem, elég kellemetlenül érint eme tény. - Nagyon ügyes. Legalább így talán nem unatkozik annyira. És milyen fiatal volt Brad Pitt... Jegyeztem meg, és bekaptam egy kiskatonát, noha szemernyit sem kívántam, de muszáj voltam, addig nincs shake. Eltelt jó pár perc, mire feldolgoztam az első kis falatot. - Ha majd bemehetek végre hozzá, el fogom vinni őt is. Motyogtam elég halkan, de szerintem nem volt szükség név szerinti említésre, tudni fogja, kiről beszélek.
- Ezzel nem tudok vitatkozni. - Jegyzem meg és udvariasan nem reagálok arra, hogy jólesik-e így látnia engem vagy sem. Vannak olyan dolgok, amikbe én sem szóltam bele soha az ő életét illetőn, s ugyanígy vannak olyanok, amikbe a magam részéről én sem engedek beleszólást. Nem, mintha Eliana olyan beleszólós lenne. De így hozta a konok élet, ilyenné lettem és kész. De nem épp neki kell bemutassam magam. - Szépen kérlek, ne - "Zsarolj" folytatnám, de inkább elnyelem a végét és hagyom, hadd szaladjon ki ujjaim közül a téma láthatatlan fonala. - Voltam orvosnál. Megmaradok, nem olyan súlyos. Kaptam fájdalomcsillapítót. Ez a standard eljárás, tényleg nincs vele semmi gond. - Világítom meg - vagy legalábbis próbálom - a kérdést egy másik, kényelmesebb oldalról. Az meg marad az én dolgom, hogy a fájdalom konkrétan úgy funkcionál nálam, mint a félelem szokott. A valósághoz ragaszt, s kell ahhoz, hogy ne süllyedjek el. Mert nem egyszerű a helyzet, nekem sem. De nem szólhatok egy szót se, sose tettem. Mindig az voltam, aki kiszolgáltam azok igényeit, akik fontosak nekem, s eztán is az maradok. - Igen, lesd csak meg. Ügyes. - Hagyom magára a videóval Elianát, hogy vissza már szendvicsekkel térjek. Ha tudnám, hogy kellemetlenséget okozok neki ezzel a katonázással, akkor elnézést is kérnék tőle mellé, de ugyanígy megcsinálnám. Mert törődöm vele és ennie kell - ha nem így véli, akkor is - s szeretek segíteni neki. Mindenesetre nem szól rám érte, így odaadom a tányért és a felvágott szendvicset miközben mellé telepszem én is. - Eléggé. Hiába, nem mindenki olyan szerencsés, hogy ne öregedjen. Legalább tudjuk, hogy nem őrző vagy nem farkas. - Teszek viccnek szánt megjegyzést. Nem, mintha ne lehetne rá példa, hogy a színészek világában valakit elragad a mi világunk. De tény, hogy Mr. Pitt túl gyorsan öregszik ahhoz, hogy a részese legyen annak, aminek mi. Így tényleg csak könnyed humor, amit megengedek magamnak. Megáll bennem az ütő az utolsó mondat hallatán. Félrenyelek, amitől köhögnöm kell, amitől eltorzul arcom, ugyanis törött bordáim heves tiltakozásba fognak. Nem éppen ezt a higgadtságmentességet kívántam prezentálni, de már így esett. Csak akkor pillantok Elianára, amikor már normalizáltam vonásaimat. - És mit fogsz mondani neki? - Hogy Alaiának vagy Solomonnak? Azt nem részletezem. És azt pláne nem mondom meg, hogyha nem ő döntött volna így, akkor én magam súgom meg Alaia szobaszámát a hímnek. Mert ennyi jár. Az apja. Joga van hozzá.
- Én is szépen kértelek már számtalanszor, mégis zárt ajtókat döngetek. Egy részem legszívesebben elküldené most, menjen innen, csak hagyjon, amíg képes rossz színben feltüntetni azért, mert ő maga olyan makacs mint egy öszvér, addig igazán nincs miről beszélnünk. Talán csak a fájdalom ment az agyamra, de most a szokásosnál sokkal jobban zavarnak a már rég megszokott apróságok. - Csak nyugodjak bele szépen, igaz? Suttogom rekedten, és most tényleg szeretnék máshol lenni, inkább csak elfordítom róla a tekintetemet, mintegy tüntetőleg. Sok dolgot megértek, az egekre, hisz nálam többet senki sem tud róla, de ezt itt és most nem. Képtelen vagyok belátni, mi értelme szenvedni, hogyha van egyszerűbb megoldás, s még csak nem is kellett volna olyan sokszor alávetnie magát. Mindegy, kénytelen leszek bevenni a leszarom tablettát a jelek szerint. A videóba menekülök inkább, így könnyebb, és kevésbé érzem magam tőle szemét, akaratos banyának, nem tudom, biztos Brad Pitt fiatalos sármja az oka, vagy ama egyszerű tény, hogy épp nincs Nigel a szobában. Emiatt legszívesebben szemen köpném magam, de most… a francba is, még mindig szörnyen haragszom rá, amiért idehozta, és a fejem fölött döntött egy ennyire súlyos kérdésben. Ehhez nem volt joga, és imádkozom minden élő istenhez, hogy ne húzza annyira ki a gyufát, hogy hozzávágjak valami olyat, amit életem végéig bánni fogok. - Kár érte, igazán. Mármint, most még simán jó korban van, vénségére egész sármos lett, ha engem kérdezel. Ez legalább kellőképpen semleges terep ahhoz, hogy nyugodtan megmaradjunk rajta, szóval ragozhatnám a végtelenségig is, de van más, amit két kiskatona között kedvem szottyan az orrára kötni. Nem is tudom, valamiért egy kicsit jól esik, hogy ennyire sokkolja a dolog, nem mintha szándékomban állna kiborítani, bár lassan anélkül is állandó jelleggel az vagyok, nehezemre esik megbirkóznom a jelenem borzalmaival. - Solomonnak semmit sem kell mondanom, úgyis látni akarja, beszélni szeretne vele. Alaianak… nos, neki meg az igazságot, itt az ideje, hogy feltegyek… feltegyünk neki egy kérdést az apjával. Mert… már csak ez maradt. Nem fogom megkérni arra, hogy utána törölje az emlékeit róla, mert ha nemet is mond, úgy hiszem, élete maradékát leélheti ezen információk birtokában, és ki tudja, talán ha most nem is, de hetek, hónapok múlva felülkerekedhet rajta az élni akarás. Meg szeretném hagyni neki ezt a kiskaput.
Nem, a döngetekről még véletlenül sem jut eszembe semmi olyan, ami nem ebbe a beszélgetésbe való. Ami viszont mégis megfogalmazódik bennem, azt legalább annyira nem mondom ki, mint ahogy azt sem tenném, hogyha mégis szexista útra kanyarodnának gondolataim. Csak hümmentek, némi bocsánatkérés költözik tekintetem mélyére, de nem reflektálok Eliana szavaira. Nem tudnék - nem akarok - mit mondani. Úgysem nyugtatnám meg vele. - Sajnálom. - Adok ezzel egy igent is és egy nemet is. Egyrészt igen, nyugodjon bele, másrészt pedig nem, nem kell belenyugodnia, sose kényszeríteném erre, mint ahogy másra sem. És tényleg nem akarom, hogy miattam egy percig is kellemetlenül érezze magát. Viszont ez egy olyan parttalan folyam, amin nem tudunk együtt evezni, nincs közös csónakunk. A makacsságunk az egyetlen, ami közös bennünk jelen szituációban. Ahogy elfordul, érzem, hogy nem csak feje moccan meg a nyakán ülve, hanem a tőr is, amit ezzel szívembe mártott. Megránduló arcizmaimat a fájdalomra is foghatom, hogyha észreveszi, nem akarom terhelni azzal, hogy lássa rosszallásomat. Múló rezdülés az egész, mielőtt a videót bekapcsolnám neki, s ki nem sétálnék a szobából, hogy ismét olyat cselekedjek, amit nem kért, amit nem akart: ennivalót hozzak neki. Úgy látszik, ez vagyok én. Maga a kényszer. És szégyellem érte magam, épp annyira, amennyire nem teszem. - Amennyire meg tudom ítélni, ez valóban igaz. Van, akinek jót tesz a kor. - Mosolyodom el. Nyilvánvalóan Brad Pitt nem a zsánerem - hogy is lenne? - de azt balgaság lenne állítani, hogy egyik férfi nem tudja megmondani a másikról, hogy kellemes-e a külleme, vagy sem. Ahogy a nők is tudják egymásról, hogy szépnek látszanak-e. Bár ez elég szubjektív. A megjegyzésem tehát csupán annyiból fakad, hogy igazán nem mélyedtem el Mr. Pitt filmes zsengéiben, azt sem tudom melyik mozijában mikor játszott, ha Alaia nem lenne, esélyesen a nevét sem tudnám a fickónak. Így nincs összehasonlítási alap a fejemben, nem ragadott meg egyszerűen. Szinte visszatartott lélegzettel várom, hogy mit fog mondani. Magamban sok válaszlehetőséget lepörgetek, de amit kapok, az valahogy nem jutott eszembe. Nem véletlenül. - A válaszlehetőség mi lennénk, vagy ők? - Kérdezek inkább, semmint ítéljek. Nem, nem könnyebb így sem, de mit tehetnék? Ebben a szituációban mindannyian nyakig benne vagyunk, s hiszem, hogy mindenkinek rossz. A maga módján talán ugyanannyira.
Nem tudok mit kezdeni most jelen helyzettel, vele, azzal, hogy gyakorlatilag mindent másként tesz, mint ahogy én azt tenném, szeretném, és tudom, hogy tudja, hisz ismer. Épp ezért valahogy súlyosabbnak tűnik az egész, bántjuk egymást, pedig tudom, hogy nem kellene, mert a barátságunk ennél sokkal több, valahogy az utóbbi időben mégis rettentően gyorsan hajlamos elmérgesedni minden a közelemben. Szeretném a félelemre és a fájdalomra fogni, hogy nehezebb esetté váltam, de tisztában vagyok vele, hogy nem lehet mindig valamire kenni a milyenségünket. A videó most jobban érdekel, mint a mozdulataiban megbújó keserűség, mert ismerem, mert tíz éves korom óta figyelem, és tudom, mire miként reagál, mikor boldog, mikor fáj, és épp ezért tisztában vagyok azzal, hogy én most nagyon fájok neki. Talán nem kellene így lennie, de tudom, el sem zavarhatnám, hisz a családjaként tekint ránk, és nekem is több egyszerű barátnál, még a legjobbnál is, de most képtelen vagyok arra, hogy tekintettel legyek másokra, hogy erősebb legyek annál, mint eddig valaha voltam. - Ohh, ha Brad Pitt nem, akkor ki? Kérdezem könnyednek szánt évődéssel, és nyilván maradnék a férfi vonalon, noha tudom, nem játszik a saját csapatában, de nem tudom nem észrevenni, hogy talán kissé áthallásos. Nem baj, nem fog másként válaszolni rá, mint ahogyan kellene és illene, mert tudom, hogy érti, miként is gondolom. - A válaszlehetőség egy egyszerű igen vagy nem. Mi nem tudunk segíteni rajta, maximum lelassítani tudnánk a szenvedését, de az öregedéslassítót már valószínűleg túl későn kapná meg. Csóváltam meg a fejem, itt a szememben nincs mi, nincs ők, csak a lányom van, akinek az élete szentebb nekem annál, mintsem ne próbáljak meg valóban mindent, még akkor sem, ha van bennem az egésszel kapcsolatban valami balsejtelem, valami, amit nagyon nem szeretnék, mégis biztos vagyok benne, hogy ez már az utolsó szalmaszál, és ha elengedem, vagy végignézem, ahogy Alaia maga teszi meg, akkor vége… - Már nincs több lehetősége… de neki kell eldöntenie, és… akárhogy is dönt, elfogadom. Mert ezt kell tennem, mert ez az ő élete, bármennyire is fájjon majd nekem esetlegesen.
Nem haragszom rá, soha nem is tettem. Talán kellett volna, volt már az a pillanat közös életünk során, amikor nem ártott volna, de mégsem voltam képes rá. Egyszerűen ő az életemnek egy olyan része, egy olyan személye, akivel kapcsolatosan a megannyi vegyes érzelmem közé a harag, mint métely képtelen bekúszni. Viszont ettől még fáj. Nagyon sok esetben már a puszta jelenlétével is sebez. Ilyen ez a mostani is. Ha elzavarna, elmennék, ezt tudja jól. Egyetlen dacosan odavetett, de komolyan gondolt szavába kerülne, s nem látna többé a közös napunkig. Évekig volnék képes megint céltalan bolyongni a világban csak azért, hogy őt boldoggá tegyem, hát remélem, hogy óvatosan bánik majd a szavakkal. Mindenki érdekében. Mert tudok segíteni, ha hagyja, akarok is. De ha nem kellek neki, ha esélyt sem ad, akkor fejet hajtok, s megint elhagyom. Kérése szerint és nem saját akaratból. - Patrick Duffy, természetesen. - Emlékszem vissza nagy szeretettel (ami az undort nyomja el) a Dallas című sorozat Bobbyjára. Amikor én voltam gyerek, még nem néztünk televíziót, így nem alakult ki semmiféle rajongásom színésznők iránt, szóval nem azt említek, hanem férfit, ha már a Brad Pitt vonalon maradunk. A nagy sóhajtól az tart vissza, hogy bordáim sikoltoznának tiltakozásukban. Van haszna ennek a fájdalom-módszernek, mondjon Eli akármit. Igen, tudom, hogy nem tudunk rajta segíteni. Próbáltam én, évek óta próbálom, azért ilyen konstans állapotúak a leletei, de meggyógyítani nem vagyok képes. És be sem vallanám Elianának mit teszek. - Ki lenne az? - Maradok a praktikumnál, mint kérdésfeltevés. Van véleményem - hogyne lenne? - de nem vagyok benne biztos, hogy most van olyan állapotban, hogy elmondjam. És tudom, hogy mire nem emlékszik, szóval szóba sem hozok bizonyos dolgokat. Inkább csak a fogaim közé szorított szívvel remélem, hogy erre a kérdésre nem Solomon lesz a válasza. Évek óta nem engedtem már meg magamnak, hogy könnyező kétségbeesésemet bárki lássa rajtam. Esthert sem társaságban sirattam el - bármennyire is nem tartom szégyennek, ha egy férfi ilyen gyengeséget mutat - és Alaiát sem úgy fogom. Viszont abban, ahogy belerágok alsó ajkamba, egyértelműen benne van az előrevetített - elnyomni kívánt - aggodalom. És a gyász is valamilyen szinten. Hiszen Alaia bárhogy dönt, már semmi sem lesz ugyanaz. És Eliana még csak nem is tudja - hogy is tudhatná? - hogy mennyire nem. - Itt leszek, hogy segítsek, akármi történjen is. Amíg szükségetek van rám, itt vagyok. - Nyúlok keze után, hogy megsimíthassam kézfejét. Hogy utána mi lesz? Azt magam sem tudom. Az életem rajtuk kívül már réges-rég céltalan.
- Ohh, mi sem természetesebb, valóban, ő is kellett volna a fél világnak, és mennyien zokogtak, mikor meghalt. Mosolyodom el, mert én magam is követtem azt a sorozatot, és meglehetősen kedveltem is, bár abba azért nem haltam bele, ha véletlenül kimaradt egy-egy rész. Sajnos ezzel nem mindenki volt így, vannak kórosan fanatikus egyedek… - Solomon kölyke, Hannah azt hiszem a neve, nem igazán voltam a topon, amikor megesett az a beszélgetés. Igaz is, mikor vagyok én egyáltalán olyan állapotban? Jobb is ezt nem firtatni, még csak azt sem tudhatom, ő ismeri-e ezt a Hannaht. Jó eséllyel egyébként arra is tudná a választ, hogy miért tiltakoznék zsigerileg ezen megoldás ellen, de nem hozhatom ennyire kellemetlen helyzetbe, és még mindig úgy érzem, hogy jobban járok, hogyha nem tudok róla. Ettől még, félreértés ne essék, nem gondolom azt, hogy ez a legjobb megoldás, egyszerűen ez az egyetlen, ami meg is mentheti az életét. - Látom rajtad, hogy többet tudsz, és látsz e mögé, mint amire én magma képes vagyok, de ne aggódj, legalábbis emiatt ne, nem foglak faggatni vele, de… ha azt mondod, hogy meg se próbáljam, mert hülyébb ötlet az összesnél, akkor nem fogom hagyni. Akkor végignézzük, ahogy a lányom meghal, mert nem lesz már más választás. Fogalmam sincs, hogy képes lennék-e egyáltalán örülni annak, hogyha vérfarkas lenne a lányom, vagy hogy miként néznék tükörbe később, ha a fejemhez vágná, hogy csak miattam csinálta. Én azt akarom, hogy ez az ő döntése legyen, éppen ezért azontúl, hogy beavatom, nem fogok belemenni ebbe a dologba mélyebben, mert bármennyire is fájjon, ez az ő élete. - Tudom, hogy itt leszel, nem is gondoltam, hogy nem. Ami engem illet, én úgy néz ki, mindenképp maradok, beszéltem már Williammel, ha Alaia kérdése eldöntött lesz, Fairbanksbe fognak helyezni. Addig viszont… nem tudom, te hogy gondolkodsz erről, de én rühellem a motelt. Nyögök fel, kicsit talán túl sokat beszéltem az állapotomhoz képest, valószínűleg jobb volna már pihennem egy keveset. - Szóval, arra gondoltam, hogy bérelhetnénk ketten egy kisebb lakást, ha nem bánod. Dobom fel a kérdést, mert inkább bérleti díjat fizetek, minthogy minden napomat itt töltsem, és még drágábban is jövök ki, plusz még főzni sem tudok. Talán nem fair tőlem, hogy össze akarok átmenetileg bútorozni, hisz nem lehet könnyű neki mellettem semmilyen szinten, de kettőnknek fele annyi költsége lenne, egyszerűbbnek és megengedhetőbbnek látom. Mindenesetre nem fogok neheztelni, ha nemet mond rá.
- Fel is támadott a rajongók nagy örömére. Megmentette gyászoló szívemet. Bár az az igazság, hogy utána már nem volt oylan sikeres. Kicsit úgy járt, mint az az eladó, aki lelkesen árulta flanel- és textiláruját, de a korábbi gikszerek miatt így sem kellett senkinek. - Viszem tovább a poént, mert jólesik könnyednek lenni, főleg ebben a helyzetben. Nincs semmi könnyedség a létünkben, ezeken az idétlen perceken kívül. Így pláne, hogy meg szeretném nyújtani őket, ameddig csak lehet. Mert régebben a mieink voltak, van mire emlékezzem, s van melyek létében higgyek a jövőre nézve akkor is, ha a lelkem nagyobbik fele hitehagyottá változott. Visszataláltam a régi hitemhez, s elvesztettem a pozitivizmusomat. Nem, mintha ez a két dolog egyenesen arányos lett volna valaha. - Értem. - Jegyzem és bár elkezdem pörgetni magamban a múlt lapjait, jelen helyzetbe és időpontban nekem sem jut eszembe semmi erről a Hannahról. Kérdéseim viszont akadnak azért. - Ez a Hannah tudja, hogy mit szeretnétek tőle, vagy számára kész tény és meglepetés lesz a dolog? - Van véleményem, hogyne lenne? Viszont nem rögvest szeretném azzal kezdeni, maradok az irányított kérdések vonalán, mert így egy fokkal könnyebb rátérni a fájdalmas lényegre. Mert nem csak neki fáj, annak ellenére sem, hogy ő Alaia anyja, s én tulajdonképpen senkije nem vagyok. Mégis a lányom, így tekintek rá és nem szeretném, hogyha bármi miatt még többet kellene szenvednie. - Nem szeretném, hogyha az híresülne el róla, hogy ennek a valakinek bizony feltűnési vízbetegsége van. Úgy értem nagyon jó lenne, hogyha nem kényszerből, hanem meggyőződésből állhatna Alaia elé az ötletben való részvételével. - Irányítom így a gondolatokat reményeim szerint arrafelé, hogy esetleg tisztázzák ezzel a nősténnyel az ügyet, mielőtt bármi is lenne, amit mézes madzagként Alaia orra elé csepegtetnek. Nem tudom, hogy mit reagálna rá. Amit tudok, arról pedig nem beszélhetek, hát Eliana szavaira sem rándul arcizmom sem, nem tehetem meg, hogy kiadjam magam - és őt - ennyi év után. - Tudom, hogy tudod. - Vallom meg mellőzve a keserűséget, s hagyva a hangomban csak az elismerést. Remek informátor, mindazonáltal remélem, hogy nem minden titkomat ismeri, ugyanis van egy a lányainál is régebbi, a házasságánál is régebbi, s ha azt is tudja, arra nem akarok rádöbbenni. Túl sok mindent színezne negatívvá bennem a tudat, hogy annak ellenére is férjhez ment, s gyerekeket szült épp valaki másnak Solomonnak. - Nem hülye ötlet, én magam is gondoltam rá. - Kínálom meg az igazsággal. S ha már itt tartunk, anyanyelvem indulatos kifejezése is kiszalad a számon, telve keserűséggel. - Ja pierdolę!* Sose hittem volna, hogy egyszer irigyelni fogok egy teherautó sofőrt. - Húzom el a számat. Eliana bizonyára tudja - ezt az emlékét még csak módosítanom sem kellett - hogy milyen balesetben halt meg a lányom, így biztos vagyok abban, hogy benne is éppen annyira a gyilkosság szinonimájává válik a kifejezés, mint amennyire annak szánom. Vagyis inkább a halálénak, de úgy tűnik sikerül kissé durvábban fogalmaznom, amiért már a szavak - sőt, a káromkodás - végén elszégyellem magam. - Próbáltam meggyógyítani. Nem voltam hozzá elég. - Állok fel inkább - menekülőre fogva - az ágy mellől. Lehajolnék, hogy csókot hintsek a homlokára, de félek, hogy nem nagyon menne most, így csak megsimogatom finoman. - Hagylak pihenni! És keresek valami lakást magunknak. Ha jobban leszel megnézzük őket együtt, rendben? - Szólok, s még mielőtt komolyabban belemerülhetnénk annak boncolgatásába mennyire jó ötlet ez az összeköltözés, inkább távozóra fogom. Hacsak nem akaszt meg valamivel.
//Részemről ez záró lenne, de nincs kőbe vésve, ha olyasmit írsz, még maradok. ^^
Mosolyom egyre szélesebb lett, ahogyan a hím beszélni kezdett. Tetszett, hogy ő is tenni akar az álmaiért, vagy a vágyaiért, nem akar fél lángon égni. Mindig is becsültem részben azokat, akik képesek tenni is a dolgokért, nem pedig csak nyavalyogni, vagy éppen álmodozni, majd panaszkodni, hogy mennyire nem teljesül az, amire vágyik. – Sokan azt hiszik, hogy a bukást magában hordozza a halált is, de olykor vannak annál rosszabb dolgok is, de ha itt éltél már hosszabb ideje, akkor talán te is tudod. – nem hiszek abban, hogy a halál lenne olykor a legrosszabb. Azok után pedig, hogy egy szellem miként csinált belőlem marionett bábut még inkább megerősített ebben a hitemben. Pláne, hogy azt is tudom, hogy olykor mennyire börtönné tud válni ez a világ is, ha a szemed láttára veszik el a szeretteidet, akár még bele is bolondulnak egyesek. Tudom, mert követtem el ilyen bűnöket is. Hogy megbántam volna? Nem, és az se érdekel, ha emiatt egyszer a pokolban fogok elégni újra és újra. – De ez tetszik, hogy felmered vállalni és tenni is azért, amit szeretnél. Igazán ritka ez mostanság a mi fajtánk között is. Még ha sokan azt is gondolnák, hogy emiatt valaki beképzelt és öntelt hólyag, de hát mások véleményét olykor drasztikusan meg lehet változtatni egy-egy lépéssel, és onnantól kezdve rájönnek, hogy nem mindig kell lenézni senkit se. – ravasz mosolyra húzódik az ajkam. Velem megtették, két embert is a családomból a sírba tettem, már ami a farkasokat illeti. Ahogyan a családomat is megölte, vagy az egykori bandavezért. A testvérem arcát még mindig olykor látom, hogy miként nézett rám, amikor megtettem. Sose hitte volna, hogy lesz elég bátorságom, hogy rosszabb leszek, mint ők valaha, de mégis az lettem. A sötétség hírnöke, vagy olykor talán a halál előszele voltam, de még se zavart. Meglepni, de mégse felfedni mindent. Ebben hittem, és hiszek a mai napig. Adhatok magamból, ha azt akarom, de még se teríteném ki sose az összes lapomat. Ha a megnyilvánulása nem lett volna eléggé beszédes, akkor arcának mimikája, vagy íriszében megcsillanó kíváncsiságot sugalló szikrák azok voltak. Szélesebb mosoly kúszott az arcomra, hiszen tetszett az, hogy sikerült meglepnem és felkeltenem az érdeklődését. Persze, ez még nem jelentett semmit se. - Mondjuk azt, hogy másnak gyűlt meg velük a baja, hála nekem, így annyira szívesen látott vendég nem lennék. – kúszik sokat sejtető mosoly az arcomra, miközben figyelem, hogy miként simogatja a többnapos borostáját. Az alig hallható sercegést még én is hallom. Engem nem sokszor láttak ott, viszont ebből sejtheti azt, hogy ha nem is közvetetten, de sikerült valakinek eléggé megbolygatnom ott az életét, így még egy városhatár se állíthat meg sok esetben. Jók voltak a mestereim, de olykor a mestert legyőzni a tanonc. Főleg, ha még sokkal szebb külsőt is kap az égiektől, ami egy-két esetben igazán képes elvonni mások pillantását. Kisebb nevetés hagyta el az ajkaimat, mert tetszett, hogy nem ugrana fejest egyből ebbe az egészbe, hiszen ki tudja, hogy mi lesz a következménye, de én nem jártam ott, nem én raboltam el Lestert, így könnyedén elővenni se tudnának, sőt nem is hazudnék, ha tagadnám. Másrészt meg sose voltam szívbajos, hogy inkább mást sodorjak veszélybe, mint magamat a céljaimért. Sietve sétáltam ki az úttesthez, majd egy arra járó taxit leintettem. Nem érdekelt, hogy van-e kocsija vagy nem, menjünk taxival. A motelhez egészen hamar elértünk, hiszen már nagyon forgalom se volt. A recepcióhoz sietve sétálok be, majd a nőre pillantok egy kisebb mosoly keretében. - Szeretnénk egy szobát, Persephone és Darren Northlake. – kezdtem bele, mire megkaptam, hogy csak egy van kiadó, ami a lehetőleg pont az egész kicseszett hely közepén volt. Nagyot kellett nyelnem, hogy ne kezdjek el spanyol nyelvtudásomat újra bemutatni, de helyette őrült ötlettől vezérelve, megfogtam Darren kezét, vagyis kezemet a kezébe csúsztattam, majd közelebb léptem hozzá. – Tudja, éppen most szöktünk meg, mert nem rég házasodtunk össze titokban, így kicsit talán elszigeteltebb szobát nem kaphatnánk? Nem szeretnénk senki se nyugalmát megzavarni, de Mackó néha túlzottan is nem bír magával és eléggé hangos tud lenni. Meg tudja, van kisebb fétise is, ami miatt fura kiáltások is kiszűrődhetnek. – és ezt mind pontosan angyali pofával adtam elő, mint várható és reméltem, hogy közben ő pedig játssza az oda adó férjet, pasit legalább arckifejezésben. A nő ránk nézett, mire én csak hozzábújtam, mint egy édes kiscica és szerelmes nő, aminek köszönhetően a recepciós csak bólintott és megkaptuk a túlsóvégén lévő utolsó szobát, mert a mellette levő két-két szoba is üres, egyelőre. A kulcsot sietve kaptam fel egy köszönöm közepette, majd pedig kilépve az ajtón azonnal engedtem a hímet és határozott mozdulatokkal indultam el a megfelelő ajtó felé. És legszívesebben szinte felnevettem volna, hogy még mindig mennyire egyszerű átverni bárkit. Én meg a férjhez menés? Kérem szépen, én vígözvegy vagyok, a lehető legjobb dolog volt, amikor a férjem torkát elvágtam pontosan aközben, amikor legkevésbé vannak eszüknél a férfiak. Senki se mondhatja, hogy nem boldogan halt meg, még erre is figyeltem.
Találkozott már vele. Sőt, a szavai alapján valószínűleg megszállott volt... Egyetlen szót se szóltam, tekintetemben azonban megértés és sorsközösség ült. Hogyne tudnám, miféle rosszabb dolgok vannak, az utóbbi években úgy érzem, több is akadt, s bár erről senkinek sem beszéltem, de voltak hónapok, amikor magányos óráimban azon tépelődtem, jobb lett volna nekem és mindenkinek, ha inkább a halál mellett döntök a visszatérés helyett? Tudom, hogy mindenki öngyilkos hajlamúnak tartott volna, ami távol áll tőlem. Megijedtek volna. Épp elég szándékomat értelmezték már félre ahhoz, hogy ezzel véletlenül se akarjam gyarapítani a sort. - Ostobaság lebecsülni másokat - biccentettem egyetértően, örülve, hogy megosztotta velem a véleményét. Ő is élő példa lehet minderre, s részemről talán elég beszédes az is, hogy nem hagytam itt abban a pillanatban, amint gyaníthatóvá vált fiatalsága. Kint már a találka okán ment a diskurzus, és nem tehetek róla, de Tria óta volt bennem valamiféle csibészes tolvajbecsület azok kapcsán, akik konkrét kárt nem, bosszúságot viszont okoztak a falkának. Azt pedig mindig elismertem, ha valaki okosan tört borsot mások orra alá, miközben a falka éles szemét se lehetett elvitetni. Ő volt a baj forrása, ezt észlelték - csalódtam volna, ha másképp van. Keveset mond, még mindig inkább sejtet, ugyanakkor engem sem ejtettek a fejem lágyára. Egyébként sem kockázatmentes már most az alakulófélben lévő ügyletünk, ahhoz viszont, hogy valóban belemenjek, többet kell tudnom. Nyitva kell tartanom a szemem, véletlen sem elkapkodva a következő lépést és nem kifejezetten magam miatt. Másokért is felelek, annál jobban pedig semmit sem gyűlölnék, ha a személyes dolgaim árát nekik kéne megfizetniük. Ez nem az ingatag alapokon álló közösség érdeke, ez a saját utam. A jelek szerint értékeli, hogy hozzá hasonlóan vagyok óvatos, amit nem állhatok meg mosolyogás nélkül. Nincs kifogásom a taxi ellen, mondjuk a biztonság kedvéért bérelt kocsival jártam-keltem a városon belül. Elég feltűnő jelenség voltam így is, úgy is, nem hiányzott, hogy másutt jármű alapján be tudjanak mérni. A motelhez érve teljes nyugalomban ballagtam mellette, s engedtem át neki az ügyintézést. Nincs kontroll-kényszerem csip-csup dolgok terén, dominanciát és férfias mivoltot nem ilyen téren fogok gyakorolni meg villogtatni. Szánalmas lenne, én pedig ennél többre tartom magam. Éppcsak rebben a szemem, amikor előáll a mesével. A Persephonén nem akadtam fenn, a teljes nevem megemlítése ugyan nem tetszett, de erre legfeljebb később visszatérünk, ami viszont utána jött... majdnem elnevettem magam. Helyette a lehető legnagyobb természetességgel fogadtam hozzám simulását és nyomtam halántékára csókot, úgy húzva magamhoz, mintha a világ minden valós- és képzelt szörnyetegétől, veszélyétől megóvnám az életem árán is. Mosoly, pillantásom szerelmes, ahogy lopva rá sandítok, majd vissza a recepciósra. A pillanat tört részéig szinte sajnálom, hogy férj mivoltolmat ékesen hirdető gyűrűimet zsebem mélyére rejtettem, ám egyből eszembe is jutott, hogy jobb, ha az oldalamhoz bújó hölgyemény ennyire nincs képben velem kapcsolatban. Ahogy a nevemmel pofátlanul visszaélt - amit egyébként a dörzsöltség okén díjazok! -, úgy ezzel az infóval ki tudja, mit tenne. Jobb ez így. Nagy étvágyam és hangosságom említésére tekintetemben semmivel össze nem téveszthető éhség villant, s amint megkaptuk a kulcsokat, szinte mohón irányítottam a szoba felé, türelmetlenül, hogy mielőbb bizonyítékát adjam az imént mondottaknak. - Honnan tudsz az étvágyamról és a zajszintemről? - kérdeztem vigyorogva, amint becsuktam magunk után az ajtót és elengedtük egymást. - Nem épp nászutas lakosztály - néztem körbe, bár tudom, a mi céljainknak megfelel, de mégis... Vannak pillanatok, amikor a hercegi udvarban töltött évek és egy nemes vaskalapos nevelése elő-előhozta belőlem a sznobot. A kényelem híve vagyok, kövezzenek meg érte. Beléptem a jobb napokat is látott fürdőbe, teljesen megnyitottam a zuhanyt és nyitva hagytam az ajtót. Nyomjuk el valamelyest a beszédhangot, mert kommunikálhatnánk gondolati síkon is, ám az előbbiek után a hullacsend ebből a szobából több, mint furcsa lenne. - Nem kell elárulnod egyelőre a nevét, de tudnom kell, miért. - Nevezzenek az igazság bajnokának, de ha már a volt falkámból kell neki valaki, akkor nagyon remélem, hogy komoly oka van rá. Nyilván én is könnyebben hajlok, ha ismerem a cél és az okot.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Volt egy olyan sejtésem, hogy nem fogja díjazni, hogy a nevét felhasználom, de ha már volt oly kegyes és önként adta a tudtomra, akkor vessen magára. Nem ismert, és még mindig nem ismer, így viszont legalább sejti, hogy bármit képes vagyok felhasználni, ami tudomásomra jut, ha úgy tartja érdekem. Mondhattam volna kamu nevet is, de abban hol lett volna a szépség? Így minden izgalmasabb ebben az üzletben. A név pedig könnyedén adta magát, hiszen hittek már déli szépségnek is arról a vidékről, így miért ne? Talán még hihetőbb is, hogy azt a nevet vettem fel, mintsem az Angel. Amikor viszont belemegy ő is a játékba, akkor még édesebb mosoly kúszik az arcomra, főleg, amikor még halántékon is csókol. Hmm, nem is rossz. Egész jó a színjátékok területén is a hím és ezt jobb, ha nem felejtem el. A mi fajtánknak érteni kell ehhez is, de ő egészen gyorsan bekapcsolódik ebbe a játékba, így pedig még hihetőbbé válik az egész, hogy miért is szeretnénk inkább valami elhagyatottabb szobát. Ez pedig még inkább óvatosságra int, hogy ne higgyek el mindent, amit mutat vagy mond. Hmm, talán pont kapóra jött ez a hely, és az elmúlt percek is. Amint pedig megvannak a kulcsok szinte már sürgetve, mint valami türelmetlen férj és mint aki tényleg ki van éhezve úgy terelget a szoba felé. Tényleg egyre inkább nevetnék ezen az abszurd helyzeten, de meg kell hagyni egészen feldobta az unalmas estémet eddig, reméljük így is marad. Alig, hogy beérek a szobába, az asztalra ejtem a kulcsot, majd pedig lehuppanok az ágyra, ha már kanapén nincs ezen a csöppet se bizalomgerjesztő helyen, de úgyse elbújni akarnánk szórakozás miatt a világ elől, hanem üzletről van szó, ahhoz pedig ez tökéletes. Könnyedén nevetem el magam a kérdésén, majd csöppet se leplezve mérem végig a hímet. – Nem lettem vak az élet alatt se, másrészt meg nem olyannak tűnsz, aki ne lenne tisztában az adottságaival, vagy ne szeretné megmutatni bizonyos helyzetekben, hogy ki is a férfi. – adok végül minden kertelés nélkül választ a szavaira. Egyébként is a legtöbb férfi hasonlóan működik, így nem nehéz volt tippelnem és előadni ezt az egészet. Az pedig, hogy ettől hízik-e az egója, vagy a mája, pont nem érdekelt, hiszen sose lesz olyan, hogy ő és én bárhol egymásba gabalyodnánk. Szeretem a kalandokat, de az üzletet és a kalandot sose jó dolog keverni. Meg ki tudja, hogy nincs-e esetleg egy nőstény mellette, így a csinos kis popómat se lenne kedvem félteni egy dühös, netán megcsalt féltől. – Akkor kész szerencse, hogy nekünk nem is arra kell. – mondom egy kisebb vállrándítás keretében, majd magam mellé dobom a kabátomat, ahogyan az ágyon kényelmesen elhelyezkedem, a magassarkúm pedig könnyedén koppan a földön, ahogyan kibújok belőle. Mosolyogva figyeltem, ahogyan a fürdő felé indul. – Hmm, csak nem máris le akarod hűteni magad életem? Vagy inkább onnan indulnál felfedező útra? – még hallhattak minket, ilyen helyeken meg szeretnek olykor hallgatózni, hátha akad pikáns dolog, így nem volt kérdés, hogy egy kis színjáték még belefér, viszont amint a zuhanyt megnyitotta és visszatért, mi is visszatértünk az eredeti célunkhoz. - Félsz, hogy igazságtalanul akarnám elkapni? Ennyire érdekel még az igazság, hogy ki az, aki jogosan és jogtalanul bűnhődik meg? – közben pedig őt figyelem, majd jobb oldalt a fülem mögé igazítom a hajamat. – Nem olyannak tűnsz, aki szereti, ha átverik, kihasználják, vagy bábként használják fel, vagy éppen cserbenhagyják azok, akikben megbízott. Vagy tévednék? – kérdezem meg kíváncsian, ebből pedig sejtheti, hogy nálam hasonló a helyzet. – Ő azt hitte, hogy áttaposhat rajtam, hogy a földbe tiporhat, vagy éppen eldobhat, mint egy használt rongyot, ha már nem tud kihasználni, de tévedett. Kaptam egy második esélyt és mindenki megfizetett azért, amit tett. Ő pedig? Nos, ő még él, de csak nekem köszönhetően. Valaki kereste őt, balszerencséjére viszont engem kapott a nyakába, nem pedig a halált. Törleszteni szeretnék, hiszen jelenleg csak egy szánalmas pojáca, aki elbújik a falka nyújtotta menedékben, mert fél a múltjával szembenézni... fél egy kiscicától... – nem megyek bele a mélységekbe, de vélhetően így is sejti, hogy nem megölni akarnám a hímet, legalábbis egyelőre nem, hanem viszonozni mindazt, amit ellenem elkövetett, s ahogyan eddig eljátszadoztam vele, úgy most még inkább megtenném. Kegyetlen? Szívtelen lennék? Na és, ki nem az a mai világban? Ki ne akarná megbosszulni a sérelmeit?
Nem hittem, hogy ez lenne az igazi neve, de még csak azt sem, hogy a most használt nevét mondta volna. Az eddigi tapasztalataim alapján legalábbis... Azt viszont feljegyeztem magamnak, hogy roppant gyorsan feltalálja magát, felméri, hogy mik állnak a rendelkezésére és fel is használ mindent. Ügyes, elismerem! Úgy simulok bele a játékba, mint a legprofibb beugrós színész. Kis túlzással. Mindent való igaz, hogy nem tudnék ilyen magától értetődően előadni, ám ebben többszörösen is volt gyakorlatom. Ó, Tupilek, mennyi de mennyi hajadon ült már fel ennek a valóságot mellőző pillantásnak, a jókor elejtett szép szavaknak és gondoskodásnak, hogy aztán vágytól elvakultan tegyék szét lábukat, adva erényt és vagyont... Szép kis páros vagyunk, méghozzá annyira, hogy mindennemű fenntartás nélkül hisznek nekünk, s addig ki sem esünk a szerepünkből, míg magunk mögött nem hagyjuk a külvilágot. Míg a szoba "bebiztosításával" foglalatoskodtam, mintegy mellékesen, az iménti szórakozás hatása alatt dobtam felé kérdésemet. Az élet amúgy is fanyar, kedvtelve oszt pofonokat, akkor meg miért ne csempésszünk a lehető legtöbb dologba némi vidámságot? Akkor is, ha illékony, mint a nyári szellő. Vigyorogva pillantottam vissza rá a vállam fölött a fürdő felé menet. Egy percig se tagadva, hogy fején találta a szöget, mert mit ál-szerénykedjek? Ami igaz, az igaz. A csap nyitása közben ér kérdése, amin csak felnevettem elsőre. - Hmm, ha tudnád, mennyi helyről indulok felfedező útra! - léptem ki a szűk helyiségből, az előbb adott kanos férj szerepének árnyékával hangomban és tekintetemben. - Most pedig hallgatlak - tűnt el a másodperc tört része alatt az előbbi évődés belőlem, hogy a nyomorult fésülködőasztalnak dőlve szemközt helyezkedjek el vele. A víz kérlelhetetlenül zubogott a rozsdafoltos zuhanytálcába, mellette az éjjeli lámpa kattanása nesztelen volt. Láttuk volna egymást enélkül is, a félhomályt azonban illőbbnek éreztem. A világosság egyértelmű, tiszta. A sötétség is az, a félhomály viszont a kettő keveréke, tele bizonytalansággal, kételyekkel, kérdésekkel, titkokkal. Olyan alakokhoz, mint mi, nem illenek az egyértelmű vonalak. - Inkább úgy mondanám, hogy nem szeretem a sportvadászokat. - Ráadásul ha már onnan kell neki valami, nagyon remélem, hogy jó oka van rá. Állítottam már meg mást jogos bosszúban, a dolog kapcsán pedig azóta is kettős érzések kavarognak bennem, főleg, mert akkor nagyon csúnyán elvesztettem a fejem. Érthető hát, hogy a jövőben inkább kerülném az ilyesmit. Részletes leírását követő kérdését, pont az előbbiek tükrében költőinek minősített a magam számára, ezért tagadtam meg a feleletet, habár sokszor a hallgatás is elárulja a választ. Karba fontam kezem, tekintetemet végi rá szegeztem és figyelmesen ittam magamba szavait. Majdnem fanyar, keserű mosolyra húztam számat, ám az túl sokat árult volna el, így maradt a pókerarc. Ismertem az elárult bizalom ízét, a légvár kipukkanásának hangját, a semmivé foszló jövő szagát. Ismertem a bosszút, ami halál helyett élettel fizet, tudván, hogy előbb micsoda feloldozást jelentene. Tudom, hogy ha első revansomnak valahogy híre menne, többé senki sem lenne képes ugyanúgy tekinteni rám. Pontosan emiatt nem firtattam múltjának többi részét, mert ahogy nekem vannak mélyre zárt titkaim, tetteim, úgy neki is. - Mi lesz, ha megkaptad a bosszúd? - kérdeztem halkan, finom érdeklődéssel hangomban, ám mielőtt félreérthette volna, kiegészítést szúrtam előbbi mondatom után. - Nem vele, hanem veled. Senki se kérdezze, hogy ez jelenleg engem mit érdekelt. Szoktam csinálni és mondani, kérdezni dolgokat látszólag ok nélkül, ám a végén általában mindig minden értelmet nyer. Mások előtt és a magam számára is. Apró rést nyitottam pajzsomon, engedve a fenevad zord energiáinak. Olyan volt, mint a téli reggel nyújtózása, ami csontig maró hideget hordozott magában.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Csak egy pimasz mosoly kúszik arcomra, amikor a felfedezéses dologra reagál, hiszen a korábbi pillantása is eléggé beszédes volt, hogy nem tévedtem vele kapcsolatban. Legalábbis, ami a „szokásait” jelenti ilyen téren, de mindegy is, hiszen hamarosan már csak a víz halk dallama az, ami megzavarja azt a csendet, ami minket körbevesz. Mindennek itt van az ideje, az évődéseknek, a csalfa tetteknek, de ha üzletről van szó, akkor úgy néz ki, hogy ő se ismer tréfát. Ez pedig tetszett, hogy egyik a pillanatról vissza tud változni, mintha mi sem történt volna korábban. Hamarosan pedig felkapcsolja a kislámpát is, ami még sejtelmesebbé teszi a szoba hangulatát és még inkább minket is, hiszen egy kis fény, de közben pedig a sötétség is magához ölel, elrejt minket. Titokzatos, mint ez a találka, hiszen hazudnék, ha azt mondanám, hogy nyert ügyem van és meg fog kötetni az üzlet, mert biztosra se vettem volna még mindig ezt. Nem tudtam egyelőre, hogy én mekkora kockázatot vállalok azzal, ha felkutatom neki azt, akit akar, viszont azt tudtam, hogy ő nem kicsit vállal azzal, ha belemegy abba, amit akarok és meg is szerzi nekem. - Pedig az is érdekes tud lenni, de tény, hogy sokkal szórakoztatóbb az, ha okkal vadászunk. – görbül mosolyra a szám, majd hamarosan adok is valamit, meg nem is. Kap valamit a múltból és a jelenből is, hogy miért akarom a hímet, de továbbra se fedem fel a pontos okokat, vagy a bűnöket, hogy mit tett ellenem, mert nem tartozik rá, vagy éppen másra se. Lio tudja és ennyi pont elég, mert mások már rég hallottak, akik beavathatnának bárkit is. Ő hallgatott, én beszéltem, de olykor a hallgatás is olyan tud lenni, mintha egy dalos pacsirta beszélne. Nem érdekelt, hogy mi történt vele, vagy éppen melyik érzést ismeri azok közül, amit mondok, de tudtam jól, hogy élt már meg hasonlót, nekem pedig ez éppen elegendő volt, hogy remélni tudjak, hogy a mérleg végül a jobb irányba fog tartani és nem pedig hamarosan válás jön a rövidke házasságot követően, hanem inkább egy virágzó üzlet bontakozik ki belőle. Nem szokott érdekelni, hogy egy üzlet megköttetik-e vagy nem, mert legtöbb esetben mások akarnak tőlem valamit, így nekem mindegy, de most még se volt az. Most először éreztem azt, hogy a fizetségem esetleg az lehet, amit leginkább akarok és megérdemlek. Elmosolyodom, majd megrántom a vállaimat. – Túl sok minden érdekel, nem gondolod? – billentettem oldalra kicsit a fejemet, miközben továbbra is a hímet figyeltem. Fürkésztem őt, ahogyan ő is engem. – Honnan veszed, hogy egyszer a bosszúnak vége lesz? Sokaknak a bosszú egyelő a halállal, de van annál rosszabb is, mint például az akarattól való megfosztás, vagy a bezártság és még sorolhatnám. – mondom úgy, mintha bármelyik is szóba jöhetne, majd ismét az ágy szélére csúsztam és lassan felálltam. A ruhámat megigazítottam, majd a bárpulthoz sétáltam, hogy megnézzem van-e ebben a porfészekben iható dolog. – És mi lenne? Tovább építem a birodalmamat és teszem, azt amihez értek. Ez nem olyan nagy talány. – fordultam végül a hím felé. Persze, ha beteljesedik a bosszú, akkor még se hordoz magában feloldozást és társai. Ismerem mindet, amit ilyenkor szokta mondani, de nekem eddig is elhozta és ezután is elfogja, és inkább volt csak játékszer számomra Lio, mintsem tőle függjek teljesen. Talán ezért se hatna meg az, ha a karjaim között kidobná a taccsot, maximum az, ha nem én ölhetném meg azt az idióta parádézó majmot, bár azt megkérdezném, hogy mit látott benne az, aki beharapta, mert sok észt nem, az tuti. Legalábbis ami a farkaskénti viselkedését illeti, van benne hiány. - Csak nem igényt tartanál az újdonsült nejed szolgáltatásaira később is? – húzódott pimasz mosoly az arcomra, mert nem is én lettem volna, ha nem így kérdezem meg. Pajzsomon nem eresztettem, maximum akkor, ha éreztette velem, hogy netán rést kellene nyitni, de egyébként nem.
Olyasmibe készültem beletenyerelni, amibe talán nem kéne ezzel az üzlettel. Mondhatnánk, hogy nincs más választásom, de az nem ez a szituáció, így bárhova is fusson ki a történet, a felelősség a magam oldaláról mindenképp az enyém. Ezért kellett ezt mindenképp kihoznom legalább nullára, s mivel olyan árat szabott, amihez érdek fűzte, kívánság és cél, így volt esélyem. Fejemet ingattam szavaira, kommentárt azonban nem fűztem hozzá. Minden farkas életében vannak pillanatok, időszakok, amikor az ösztön erősebb, vagy épp a kíváncsiság, az önkontroll pedig kisebb. Meddig mehetek el, mennyit ölhetek, míg végül megállítanak? Képes egyáltalán bárki megállítani? Hol van a testem, az erőm és a farkasom határa? Ugyanakkor ezt folytatni a szememben lealacsonyodás, méltóság és büszkeség nélküli élet. Ugyanakkor az sem kecsegtet feltétlen örömmel és boldogsággal, amit mi élünk. Ennek pedig elég jó tanúbizonyságát adja nagy vonalakban felvázolt története, helyzete. Elbizakodottság volna mindezek után abban reménykedni, hogy megfelelő módon szót értünk egymással és esetleg nem csupán most, egyetlen alkalom erejéig? Ki tudja... Mindkettőnknek szüksége van valamire, valakire, s így, hogy szükségleteink összecsengenek, alakulni látszik a dolog. Kérdés, hova jutunk végül. Óhatatlan mosoly kúszott arcomra. - A tudatlanság engem nem boldogít - mondtam mintegy bocsánatkérőn, ugyanakkor ahogy eddig, ezúttal is megvolt a lehetősége hárításra, hallgatásra. Egyébként is annyit osztott meg, amennyit akart, semminemű kényszert nem gyakoroltam, az nem ez a helyzet. - Egyetértünk, ám inkább arra gondoltam, hogy elégtételt nyersz. Nem az ő oldalát nézem továbbra sem, hanem a tiédet, jelentsen ebben az esetben bármit a bosszú beteljesülése. Egyszer véget ér, vagy halállal, vagy elégtétellel, vagy érdektelenséggel. Szerintem. Valóban nem nagy talány, engem viszont érdekelt, hogy valóban "csak" ennyi, vagy esetleg messzebbre is tekint, másfelé is kacsint. Nyilvánvaló, hogy nem fog élettervekbe beavatni pár órányi ismeretség után, ezt el se várnám, ostobaság volna részemről, hisz én se mondtam el konkrétan, miféle "több" akarok lenni. - Annak függvényében, hogy mindez miképp alakul és végződik, könnyen elképzelhető - válaszoltam hasonló mosollyal. - Elvégre minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Nincs erőszakosság energiáimban, nem verem a tam-tamot pajzsán, mindössze kóstolgatom. Ez az én szemtelenségem egyik formája, a kíváncsiságomról pedig már szót se ejtsünk! - Valami azt súgja, tudunk mi még kölcsönösen egymás hasznára lenni - kutattam pillantását eltűnődve, miközben folyamatosan a lehetőségeket forgattam magamban. Mi legyen, hogyan legyen? Nagyot sóhajtottam. Vessük el a kockákat, csak akkor derül ki a "mi lett volna ha". - Rendben, megszerzem neked a hímet.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Ez nem egy szokványos alku volt, vagyis üzlet, vagy pontosabban a fizetség nem olyan volt, mint lennie kellene. De ő akart valakit nagyon, ahogyan én is és benne már a kezdetektől fogva láttam valamiféle potenciát, hogy ő képes lenne elhozni nekem azt, amit akarok. Ez pedig nekem elegendő volt ahhoz, hogy pofátlannak tűnő árat kérjek azért cserébe, amit ő akar. Nem hittem volna azt, hogy eme üzlet miatt egy koszos és csöppet se bizalomgerjesztő motelbe fogok keveredni, de a céljainkért sok mindenre képesek vagyunk, nem? Még én is eljöttem ide és még maradtam azután is, ami velem történt. Sőt, még inkább borsot akartam törni Lio orra alá, mintha azért is őt hibáztatnám, hogy megint báb lettem rövid időre. Látom a mosolyát, de most nem viszonozom, inkább csak kíváncsian fürkészem őt, mintha csak azt szeretném tudni, hogy éppen milyen téren mérlegel, hogy megéri-e neki ezt a kockázatott, vagy nem? Vajon ki lehet az a nőstény, akit ennyire akarhat, hogy egy ilyenbe is belevágna, vagy ez többről szólna? Talán csak egy lehetőség kellett neki, hogy az ottani falkába bekavarhasson? Hmm, ez se lehetetlenség, titokzatos, mint én, és pont ezt tetszik benne, hiszen megannyi dolog is motiválhatja őt. - Minden egyszer véget ér, de ha valaki csak az elégtételért, vagy nevezzük akárhogyan él, az elveszik abban a pillanatban. Én nem ezért élek, nekem ez csak olyan, mint a tortán a tejszínhab. Csak még édesebbé teszi a napjaimat, s mint mondtam folytatom tovább azt, amihez értek. Talán még kamatoztatom is, hiszen ez sose fog kihalni, mert az ördögök közöttünk járnak. – rántom meg a vállaimat. Nem akarok én világmegváltó lenni, se jó útra térni, Élvezem a sötét üzelmeket, azt ahogyan suttognak olykor rólam, vagy még talán fognak is. Egy birodalmat részben már romokba döntöttem és elkezdtem felépíteni egy másikat. Senki se mondja azt, hogy nem értek ehhez, mert szerintem eddig egészen jól boldogultam. Ennél többet pedig ő se fog tudni. Nem ismerem, és nem most akarnám a bizalmamba fogadni, ahhoz azért nálam több kell. Lévén, hogy pontosan tudom, hogy a bizalmasok mennyire könnyedén is képesek hátba szúrni, mert megtettem én is. Nem is egyszer, hanem kétszer és még élek. Jó arány, nem? Szavaira könnyedén nevettem el magam és közelebb léptem hozzá. – Igazán hízelgő, de annyira ostoba még én se volnék, hogy elhiggyem azt, hogy a leendő sikereid mögött pont én állnék. Inkább másik nőstény, ha csak már nem áll egy mögötted, Darren. – mosolyodtam el hamiskásan, de a szavaimból könnyedén tudhatta ő is azt, hogy fogalmam sincs melyik az igaz, s amíg nem lesz szószegő, vagy nem próbál meg átverni, addig nem is érdekel. - Nem kizárt, hiszen az a legjobb üzlet, ami tovább bimbózik, nem pedig hamuvá foszlik, miután mindenki megkapta azt, amit kért. – felelem mosolyogva, majd ahogyan kimondja, hogy elhozza nekem a hímet széles mosoly kúszik az arcomra, majd elé állok és a kezemet nyújtom felé. – Akkor innen már nincs visszaút, remélem tudod. – és most a pajzsomon én is engedek, hogy érezze, hogy részemről komolyan gondolom az üzletet és nem blöff. Megszerezem, amit akar, cserébe ő is. – Mit kell tudnom, vagy a pontos információkat legközelebb beszéljük meg? – kérdezem meg kíváncsian, hiszen az se lenne meglepő, ha úgy lenne. Nem egyszer történik meg az információ csere a következő találkozókor.
Egyszerű céllal jöttem ma este is ebbe a városba, ám az árnak hála a dolgok kissé változtak. Még szerencse, hogy - ahogy azt a nőstény is hamar leszűrte - gyorsan alkalmazkodok hirtelen megváltozott körülményekhez. Ennek okán már a fizetség tekintetébe is több alternatíva fordult meg a fejemben, valamint egy meglehetősen kedvező kimenetel. A leginkább nekem kedvezne, nyilván, ugyanakkor a hálátlanság vádja még sose ért, ő is nyerhetne még pluszt. Az viszont - ismételten csak, ha minden a terveim szerint alakulna -rajta fog állni. - Csalódtam volna, ha pusztán ennyi éltet. - Nem mintha az én csalódásom akkor mértékben, vagy bármekkorában meghatná... Egyébiránt beszédes volt ez is, igaz a mélyen szántó jellemrajztól még messze voltunk, de egy kellemes, nagy vonalakkal skiccet képet azért kaptam, ahogy ő is rólam. Eddig pedig határozottan elégedett voltam. - Minél több nő, annál több siker - vontam vállat szerényen, eme hímsoviniszta .megszólalást követően, de már nem szépítettem. Ennyi baki nekem is megengedhető. A magánéletemet pedig a nevemmel ellentétben nem teregettem ki. Akár minden este mást viszek az ágyamba, vagy éppenséggel én bújok más és más ágyba, akár monogámiát fogadtam, ugyanúgy maszek ügy, aminek nincs köze a kettőnk ügyelméhez. Emellett ahogy a portás akciónk után levettem, nem az a fajta, aki szexet keverne az üzletbe. Okos döntés, a hormonok úgyis csak összekutyulnak mindent. - Esetleg még többet is - toldottam meg szavait sejtelmes mosollyal a lámpa félhomályában. Nem vagyok az a fajta, aki a kevesebbel beéri, ha közben még sokkal többhöz is juthat. Mint azt már a Pitben is mondtam neki: telhetetlen vagyok, kapzsi. - Kicsire nem adunk. - Az pedig, hogy a mi fogásaink mekkorák lesznek, relatívak. Most a puszta alku tárgya is elég kecsegtető és nagy. No de ha rákapunk az ízére, hajaj! Figyelem a mozdulatsort, amellyel lecsúszik az ágyról, mosolyt villant válaszom nyomán és felém nyújtja törékenynek tetsző jobbját. Markomba fogtam, ám egyúttal hirtelen közelebb rántottam magamhoz, hogy kényelmesen füléhez hajoljak. - Soha ne éreztesd azt velem, hogy magamra csuktam a ketrec ajtaját - súgtam szinte lágyan, s kézfogásom se lett erősebb, de a bőröm alatt ott hullámoztak az évszázadok, amik nem csak puszta nyers erőt jelentenek. A puszta kor ennél jóval több üzenetet hordoz, s én azokat sokkal jobban szerettem, mint a profán erőfitogtatást. A jelzés többet ért. - Rosszul szoktam viselni az ilyesmit. - A világgá rohanás csak egy roppant diplomatikus reakció tőlem, ám sem erről, sem egyébről nem kell informálódnia egyelőre. Könnyedén eresztettem kezét, s húzódtam el tőle. Sem energiáimban, sem egyéb megnyilvánulásaimban nincs neheztelés, vagy bármi, ami az imént történtekre utalna. Tájékoztatás volt inkább a magam részéről, egy korrekt üzlet része. Nem ismerjük egymást, így jobb az ilyesmit előre tisztázni, mielőtt egy félresiklott szófordulaton bukunk. Kínos lenne mindkettőnkre nézve. A pajzsán ütött rést tisztelettel fogadom. Értem a mögöttes tartalmat, ezért sem nyomulok előre, hogy tolakodva még tovább erőltessem pajzsa leeresztését. A fenevad felemelte fejét, pillantása végigmérte az elé táruló nőstényt, majd mint aki jól végezte dolgát, ugyanúgy lustálkodott tovább, a világ minden közönyét magára öltve. - Erre az estére szerintem elég volt ennyi. - Tettünk tanúbizonyságot a szándék komolysága felől, ugyanakkor az a plusz megerősítés sem árt, amelyet a második találkára való eljövetel jelent. - Mikor érsz rá legközelebb? - Mint valami randi, középiskolás tinik között...
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Nem hatna meg, ha csalódott is volna bennem, de szerintem nem kell sok ész ahhoz, hogy aki ilyen üzelmeket folytat, mint én is teszem, az nem csak a bosszúért, hanem az inkább csak egy kis jutalomfalat a mindennapi dolgok mellett. Mindenkinek kell az elégtétel, nekem is kellett és régóta vártam már erre, most pedig, hogy úgy nézett ki talán közel kerülök hozzá még inkább voltak ötleteim arra, hogy miként is üdvözölném a hímet, de biztosra csak akkor fogok bármit is venni, ha már megkaptam azt, amit akartam. Előre inni a medvebőrére sose jó, mert akkor tuti történik valami gebasz. Könnyedén nevetem el magam arra, amit mond. Nem éppen nyerő duma nálam, de most mégis képes nevetésre fakasztani. Az pedig, hogy ez mennyire is nyerő, vagy éppen nem nyerő, hízelgő, vagy csöppet se az. Nos, az inkább az én titkom marad, hiszen a nevetésem semmiről se árulkodik. Ahogyan ő se árulja el azt, hogy vajon mennyi nőstény is állhat már mögötte, de ez ne mis baj. Mind a ketten őrizgetjük a titkainkat, mintha csak arra menne ki a játék, ha valamelyikünk hazudik, nem tartja be a szavát, akkor a másiknak legyen mi után áskálódnia. Én pedig szeretek információkhoz jutni, de így talán annyira nem is lenne nehéz, hogy még tudom is merre találom őt. Francba! Inkább reméljük, hogy minden úgy fog menni, ahogyan kell és nem kell ilyeneken agyalni, hogy még valakinek miként keserítsem meg az életét. Viszonozom a sejtelmes mosolyát, de tetszik, hogy ő is nagyban gondolkozik és nem pedig piciben, ahogyan az is előny, hogy képes egy üzletnél is tovább látni. Nincs garancia, hogy lesz még több, vagy éppen ez sikeres lesz, így kár lenne túlzottan nagy dolgokat szövegelni, de sose lehet tudni. Már az is sokat elárul, hogyha meg is egyezünk, meg is tesszük, amit a másik akar, akkor még talán látni fogjuk egymást más üzlet miatt. Kezemet nyújtom, mire ő magához ránt, így mellkasának ütközöm. Szavaira negédes mosoly kúszik az arcomra, de ezt ő nem láthatja, ahogyan a fülembe sustorog. Ki ne viselné rosszul? Főleg, ha férfiról van szó, hiszen azok között éltem, pontosan tudom, de bármennyire is nem kellene ujjammal tarkóján simítok végig és én is füléhez hajolok. – Az őszinteség olykor kegyetlen tud lenni, de nem olyannak tűnsz, aki ne tudná kezelni, vagy aki ne lenne tisztában annak, hogy mik lehetnek a következményei ennek az üzletnek, ha balul sülne el. – kezdek bele, miközben a mosoly még mindig ott bujkál az arcomon. – De majd igyekszem észben tartani. – teszek ennyit hozzá, hiszen azzal, hogy belementünk az üzletben részben megpecsételtük magunkat a másik által, hiszen ha bármelyikünk kihátrál, nem kapja meg azt, amit akart, akkor annak következménye is lesznek. Se ő, se én nem tűnünk olyannak, akik csak vállat rántanának, sokkal inkább olyannak, akik valamilyen módon megkeserítenék az átverő életét. Ha nem is egyből, akkor idővel. Nem voltam az a könnyen ijedős, amiről tudtam, hogy öreghiba és talán egyszer ez lesz a vesztem, vagy emiatt sokan beképzeltnek és önteltnek hisznek, de veszélyben nevelkedtem és az egész életem az volt, így talán nem volt meglepő, hogy szerettem a veszélyt és a legtöbbet kihozni belőle. Amikor pedig eltávolodik, akkor én teszek egy lépést hátra, a ruhámon végigsimítok, mintha csak a láthatatlan szöszöket akarnám lesöpörni, majd a hímre pillantok újra. Farkasom szemügyre veszi a másikét, de pontosan akkora közönyt mutat a hím iránt, mint az fordítva is teszi. Ez üzlet és semmi több, nem kell ismerniük egymást, meg egyébként se volt az a barátkozós típus a farkasom, ahogyan én se. Hamiskás mosoly kúszik az arcomra. – Mikor szeretné a férjem, hogy ráérjek? – persze, hogy színjáték volt. Semmi se taszított jobban, mint a házasság, vagy az, hogy egy férfi megmondja mit tehetek meg és mit nem. Nem véletlenül végezte holtan a férjem is. – Hmm, legyen három nap múlva. Hol legyen? – tettem fel a lényegi kérdést, majd belebújtam a cipőmbe, felkaptam a dzsekimet és közben egy taxit is hívtam telefonon, míg a helyszínt vártam. – Vagy inkább végre megtalálsz és hozzám állítasz be? – pillantottam fel a telefonról rá mosolyogva, majd a zsebembe csúsztattam a készüléket. Ez egy veszélyes játszma volt, amibe belekezdtünk. Ezt én is tudtam, de bíztam benne annyira, hogy meg fogja tudni oldani és eléggé találékony lesz ahhoz, hogy ne jussanak el egyikünkhöz se a falka emberei.
Kíváncsian hagyom, hogy tarkómra fogjon és még ne engedjen elhúzódni. Mit szeretnél még, édesem? Hallgatóm őt,s ha valaki most kívülről látna minket, azt hihetné, hogy épp enyelgüng, próbáljuk befűzni a másikat és csak azért nem estünk még egymásnak, mert derogál kiéhezettnek tűnni. Miközben a helyzet távolról sem volt ennyire pikáns, vagy legalábbis inkább más értelemben. - Köszönöm, drágám - leheltem még, ajkaim nyakát súrolták, hangomban észak zordsága, hívogató puhaság és halványan vibráló vágy alkotott kibogozhatatlan egyveleget. Igaz vagy hamis, melyik része melyik, vagy egyben kezelendő... ki mondhatná meg rajtam kívül? Eleresztem, immár ő is engem, a röpke "légyottnak" pedig vége szakad. Ahogyan azt ilyesmi után illik, megigazgatja, lesimítja ruháját, visszaveszi cipőjét. A jelenetsor ismerős, számtalanszor volt hasonlóban részem, miközben vagy jómagam is összekészültem, vagy ki tudja, milyen ágyban heverve figyeltem lustán. Ezúttal csak mobilomat vettem elő, hogy megnézzem rajta az időt és azt, érkezett-e bárkitől bármiféle halaszthatatlan üzenet, nem fogadott hívás. Elmosolyodtam kekeckedő kérdésére, ám pillantásomat nem szakítottam el a kijelzőről, mialatt kurta üzenetet pötyögtem. - Tökéletes - biccentettem az időpontra. A helyszínt illetően majdnem visszautasítottam a kihívást, már épp vettem a levegőt mindezen kimondására, ám hirtelen meggondoltam magam. - Házi almáspitével várj haza, kérlek - néztem újfent a szemébe, könnyed mosoly árnyékával szám sarkában, szememben pedig kamaszos csínytevések fénye csillant. Rá tudok én kontrázni, ezen soha semmi ne múljon! Eltettem a telefonom. - Borzold egy kicsit össze a hajad. Senki se fogja elhinni, hogy épp volt egy orbitális menetünk, én pedig a heves Mackód vagyok, ha ilyen rendezetten vonulsz ki. A rúzst is töröld le - nyújtottam felé egy zsebkendőt és amíg ő intézte beállított rendezetlenségét, addig elzártam a vizet a fürdőben. - Na gyere! - intettem, mikor elkészültnek ítélte magát, ám ebben semmi lenézés, csicskáztatás vagy részemről jövő arrogancia, felsőbbrendűség nem volt. Pofon egyszerű jelzés volt részemről: szimpatikus lett. Fél kézzel vontam magamhoz, karoltam át, hogy aztán úgy vonuljunk ki a motelből, mint a földkerekség legnagyobbat döngető párosa. Nos, ki tudja még, hogy a kis kooperálásunk miféle földrengető eseményeket vonhat még maga után a jövőben, nemde?
//Ez lenne a záróm, nagyon-nagyon köszönöm ezt a veszett pörgős játékot, egyszerűen imádtam! Nagyon örülök, hogy összehoztuk, remélem a folytatás is hasonló lesz! //
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Elmosolyodom azon, ahogyan a hím játszik a hangjával, hogy miként súrolja lehelete a nyakam vonalát, vagy éppen ajka. Tetszett, hogy ennyire gyorsan feltalálja magát és képes még tovább vinni a dolgokat, még akkor is, ha ez üzlet volt és nem más. Az pedig, hogy mi is volt igaz és mi nem abból, ahogyan előadta. Nos, azt csakis ő fogja tudni, nekem pedig eszem ágába se állt faggatózni, lévén, hogy nem is érdekelt igazán, mert továbbra is tartottam magam ahhoz, hogy ez csak egy kis plusz pikantéria, hogy ne legyen annyira sablonos ez a találka, üzletkötés, de semmi több nem volt. Biztos voltam abban, hogy nem először látott már hasonló jelenetsort, maximum azon légyottok közepette több ruhát is vesztett mind a két fél. Most viszont a világért se állt szándékomban kizökkenni, hiszen olyan tétje volt ennek az üzletnek, aminek a következményeit még én se igazán láttam, de most már visszatáncolni? Hmm, eléggé szánalmas dolog lenne bármelyikünk részéről is. Zavart-e, hogy a mobilját nyomkodta máris? Talán egy hangyányit, de még se teljesen. Mást talán megtanítottam volna már az üzletelés szabályaira ilyen téren, de most semmi okom nem volt. A mosolyát viszont még így is láttam, majd pedig hamarosan készen is álltam arra, hogy menjünk. - Csak nehogy aztán a csutka a torkodon akadjon, mert túl sokáig voltál távol. – kacsintok egyet játékosan a szavaim mellé, hiszen ez semmi több, mint kis fűszerezése az egész találkának, ahogyan eddig is volt. Tökéletesen megy ez az adok-kapok dolog közöttünk, és inkább mulattat, mintsem felhúzna. Az pedig szerintem egyértelmű, hogy nem fogom almás pitével várni, vagy ha mégis, akkor ki tudja, hogy mit is kevertem bele. Felvontam kicsit a szemöldökömet, majd elvettem tőle a zsebkendőt, a rúzs hamar tűnt el ajkaimról. A jellegzetes vörös rúzs, amit mindig viseltem, majd pedig hajamba túrtam. – Bár ahhoz talán görög Istennek kellene lenned, hogy ennyi idő alatt olyan földi örömöket okozzál nekem, mint senki más nem tud. – pillantottam rá tündéri mosollyal, majd pedig az ajtóban vártam rá. Ahogyan pedig magához vont, úgy léptem én is közelebb hozzá, hogy legalább itt folytatódjon a színjáték. Egyik kezemet dereka köré fontam, ahogyan egy pár tenné, csak éppen én a zsebébe csúsztattam a zsebkendőt szuvenírként. Az pedig, hogy ő szabadul meg tőle, vagy inkább valaki más fogja megtalálni? Nos, az már nem az én gondom, hiszen nem az én fejemet vennék le, hanem az övét. Én pedig sose ígértem tisztességes játékot, csak azt, hogy amíg az üzlet áll, addig nem bolygatom meg igazán az ő életét, mint Lioéval tettem. Ha nem is mondtam ki, akkor is benne volt ez a levegőben. Fura módon, túlzottan is vártam a következő találkát, vagy éppen azt, hogy az ördög és az ördög üzletkötése hova is fog vezetni, hiszen angyalnak szerintem egyikünk se lenne nevezhető. Főleg nem egy ilyen alkut követően.
|| Én is köszönöm a játékot, meg a pörgést is. Nagyon-nagyon élveztem és remélem hamarosan lesz folytatás is, meg kíváncsian várom, hogy hova is fog ez vezetni. Imádtam és köszi, kamuférjem!
Kezdőlap
//
