A park a három színháztermet is magába foglaló központ mellett terül el, a belváros szívében, a tavaszi és nyári időszakban gondosan nyírt fűvel, virágok pompájával és szökőkutakkal várva az ejtőzni vágyókat. A sétányok mellett elhelyezett padjaival, leülőivel remek találkozási pont, telente pedig korcsolyapálya is várja a kikapcsolódni vágyókat.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Lassan sétálok az utcákon, miközben folyamatosan azon gondolkozom, hogy vajon mekkora hibát fogok elkövetni, ha két nap múlva itt hagyom ezt a várost. Régóta úton vagyok már, de sehol nem voltam képes és nem is akartam falkába tartozni. Most pedig pontosan emiatt megyek oda, hogy megnézzem magamnak azt a várost, falkát, amiről annyiszor hallottam. Lehet, hogy életem utolsó állomása lesz, nem tudom. Fura módon hosszú idő után most először érzem azt, hogy kicsit rettegek, félek. Elkötelezni készülök magamat, de a lelkem közben meg még menne messzeségbe. Komolyan ez a kettősség meg fog őrjíteni. Egy pillanatra megállok és meghúzom a kezemben lévő pezsgőt. Illetve ha valóban itt hagyom ezt a várost, akkor egy kisebb fajta "rendbontás" még talán belefér, hiszen lehet hamarosan már nem leszek ilyen szabad, mint most. Hamarosan mosolyogva mérem végig a parkot. Amikor megpillantok egy szökőkutat, akkor egyenesen azt veszem célba. Lassan leülök a szélére, majd lerúgom magamról a cipőmet és a lábamat a vízbe rakom. Bámulom a vízet és az éjszakai égbolt tükörképét benne, mintha attól várnám a kérdésemre a megoldást. Miért olyan nehéz ez a dolog? Rhydian annyit mesélt már Fairbanksról, hogy biztosnak kellene lennem, illetve holnap találkozom Holly-val is. Azt szeretném, ha ő vinne el, mert tudomásom szerint ő párnap múlva odamegy, így legalább lenne egy fuvarom is. Azt még nem tudom, hogy mivel fogom őt meggyőzni, de mennie kell. De előtte még azt kell eldöntenem, hogy maradok vagy megyek-e. Végül lerakom az üveget a szökőkút peremére, felállok és elkezdek körbe-körbe forogni vízben, - mint valami idióta - miközben egy régi dallamot dúdolok. Még kislányként tanultam ezt a dallamot, én pedig Joy-nak tanítottam meg. De a "mulatságnak" hamar vége szakad, hiszen hamarosan lépteket hallok. Lassan megállok és figyelem a közeledő alakot.
Nem értem, hogy néhány nappal korábban mi vezetett abba a bárba, hogy igyak egyet. Talán felejteni akartam? Ki tudja már. Nem is lényeg túlságosan. Az inkább lényeg, hogy mennyit ittam és mit tettem még. Apró emléktöredékek jelennek meg csak a szemeim előtt, de úgy igazából nem emlékszem az estére. Valakivel szóba elegyedtem, aztán ittunk és ittunk, és ittunk, aztán meg jobbára csak sötétség. Bár, eléggé nyilvánvaló, hogy mi történt az este, hisz reggel nem a saját ágyamban találtam magamat, nem is egyedül, és nem is ruhában. Természetesen elinaltam hamar, már amennyire egy durván másnapos személytől az kitelik. Mert hát nincs rá jobb szó, nagyon is sokat ittam. Munkahelyemre aznap be se mentem, inkább otthon lábadoztam. Így is elég sok időt töltöttem a kapitányságon az elmúlt időben. Egy napot csak ki tudnak hagyni. Bár, nyomozóként ez nem ilyen egyszerű, de egy a lényeg: Nem történt semmi különös eset, ami az én konkrét megjelenésemet szükségeltette volna. Egy kis esti séta pedig a mai nap rám fért, úgy igazán. Munka unalmas volt, semmi új eset, semmi kihallgatásra álló személy, csupa csend. Hát, ilyen ez a munka, nem lehet minden nap akciófilmekbe illő. A kis séta pedig jót fog tenni, érzem. A Town Square Park ki van világítva megint, szeretem ezt a helyet úgy is, így hát arrafelé veszem az irányt. Ilyen időben úgysincs már túl sok lélek az utcán. Remélhetőleg arra sem lesz. Persze ez nem ilyen egyszerű. Dúdolgatást hallok, ezért zsebbe dugott kézzel sétálok tovább. A kabátom alatt levő pulcsinak a csuklyája a fejemre van húzva eközben. A személyre rá sem nézve ülök le a szökőkút egyik kövére, hogy élvezhessem a szelet, amint az arcomat simogatja, valamint a viszonylagos csendet, ami az egész teret bejárja.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Jártam már csendesebb, de ugyanakkor zajosabb városban is. Egyik se volt igazán az otthonom. Mindegyikbe szinte a kíváncsiságom vonzott, ahogyan ide is. Fura módon nem gondolkoztam azon annyit, hogy eljöjjek ide, de ezt nem mondhatom el Fairbanksról. Állandóan azon rágódtam és sok esetben észre se veszem azt, hogy merre visz a lábam. Egyszerűen csak mentem, miközben próbáltam ki találni azt, hogy mit is kellene tennem. Gyönyörű volt ez a város, illetve itt még talán az égbolt is szebb volt, mint a legtöbb városból kémlelve. Azt mondják, hogy mindenhol ugyanazt látjuk, ha felnézünk az égre de szerintem nem. Nem hiszem, hogy az alkohol miatt lenne, mert ittam talán két kortynyit. A víz szinte csak kavargott a lábamnál, miközben a dallam nem maradt abban. Egyszerű volt, de mégis megannyi érzést váltott ki belőle. Emlékszem édesanyám arcára, amikor először hallottam tőle ezt a dallamot és újra, illetve újra szerettem volna hallani. Arra, hogy Joy mennyire szerette azt, ha énekeltem neki, vagy legalább ezt a dallamot suttogtam neki elalvás előtt. Vidám volt, mintha a kor borzalmai ebbe a dallamba nem jutottak volna el. A kezemet szép lassan kitártam, miközben a fejemet picit hátrébb döntöttem és forgás közben is az eget kémleltem. A szél belekapott a hajamba és egy pillanatra talán még el is képzeltem azt, ahogyan szállok, vagy legalább a múltba repülök vissza. Viszont nem sokkal később megzavartak. Nem mondom azt, hogy egy épelméjű a szökőkútba belemenne, vagy esetleg ott kezdene el hasonló dolgokat csinálni, mint én, de én soha nem voltam az. Ha az lettem volna, akkor szerintem nem éltem volna ennyi mindent túl és nem jártam volna meg ennyi helyet. Sok minden felemészthetett volna már, de nem hagytam. Szerettem őrültségeket tenni, mivel azokkal is csak még több bolondságot, esetleg izgalmat csempésztem az életembe. Figyelem a közeledő alakot és egy pillanatra még meg is örülök, hiszen azt hiszem, hogy tovább fog menni, de túl hamar bíztam el magamat. Egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat, de hamarosan az éjszakai szellő segítségével felismerem őt. Talán most kellene lelépnem, de valahogy még se megy. Lassan elindulok felé és talán még egy picit le is fröcskölöm az egyik lépés közben. Végül pontosan ellenkező irányba, ahogyan ő ül, leülök mellé, miközben a lábaimat még mindig a vízbe lógatom. Tudod az illem úgy diktálja, hogy ismerősnek illik köszönni. - mondom neki barátságosan és kisebb habozás után lehúzom a fejéről csuklyát és úgy veszem szemügyre. Nem értem, hogy akkor miként futottunk egymásba, illetve miként történt meg az, ami. De őszintén szólva örültem annak, hogy reggel megpróbált nesztelenül távozni, mert elég kínos lett volna, ha nekem kell kiraknom őt. Nagyobb darab, mint én, de én meg farkas vagyok. Hav...Har... próbálok a nevére emlékezni, de inkább feladom. Mit keresel itt? - kérdezem tőle kíváncsian, majd megtámaszkodom a kezeimmel a szökőkút peremén és egy pillanatra újra a csillagokat figyelem. Vajon tényleg, ha elveszítünk valakit, akkor oda kerül? Tényleg a legfényesebb csillagok a szeretteink lennének? Nem tudom, de talán egy napon meg tudni fogom.
Csendben ülök egy rövid ideig, mire egy – tényleg – kevés víz rám fröccsen. Nem fordítok rá túl nagy figyelmet, elvégre a szökőkútban táncikáló nőszemély valószínűleg véletlenül fröcskölt le. Nem is fordulok felé, hogy valami gonosz kifejezéssel tekintsek végig rajta. Na meg nem volt valami sok az a vízmennyiség, és csak a csuklyámat kapta. Na meg ezáltal az arcomat is valamelyest. De még több víz sem ártott volna meg. Legalább kicsit felfrissülnék. A víz meg a kellemes szellő kombinációja egyébként is olyan dolog, amit csak szeretni tudok. A hang viszont ismerősen cseng. Próbálom felidézni, hogy pontosan honnan is. Nem kell sok idő, hogy bevillanjon az egész. Legalábbis a találkozásunkra emlékszem tisztán még, mert akkor még nem túl sok pia volt bennem. Bár a későbbiekre is emlékszem, csak nem olyan kitűnő pontossággal. Mindenesetre élvezetes egy este volt. Mikor lehúzza a fejemről a csuklyát, felé fordulok. - Rose! Nem is tudtam, hogy szökőkutakban szoktál fürdeni! Talán ezért sem ismertelek fel. Na meg kurva sötét van. - Mondom neki mosolyogva, őrá nézve. Nem úgy volt, hogy el fog menni a városból? Vagy lehet csak a képzeletem játszadozik velem megint, és semmi ehhez foghatót nem mondott? Nem rossz a memóriám, nem is tökéletes, de mintha ezt mondta volna… Mindegy is. - Nos, csak egy esti sétára indultam. Emlékeztem, hogy milyen szép ez a tér, valamint arra is, milyen csendes. Nem gondoltam volna, hogy egy… ismerősbe fogok futni útközben. - Azért is tartottam egy kisebb szünetet, mert azt túlzás lett volna mondanom, hogy barátok vagyunk. Annyira még nem ismerjük egymást. A mi kapcsolatunk leszűkül olyan fél órára, plusz-mínusz néhány óra, ahol nem igazán voltunk magunknál. Mit ne mondjak, a reggeli másnapos fejfájással csodás élmény volt a szobából csendesen kiosonni. Nem is tudom, sikerült-e. Áh, lényegtelen. - Na és te? Te minek táncolsz éjnek évadján a szökőkútban? - Kérdezem még mindig őt nézve.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Nem gondoltam volna azt, hogy pont őt fogja még az utamba sodorni az élet. Sok embert, farkast megismertem az utazásaim alatt, de őt nem igazán ismertem. Volt egy érdekes esténk és szerintem ennyi. Nem is értem, hogy miért nem pattantam ki a másik oldalon és hagytam magára. Egyszerűen csak volt egy fura érzésem, ami miatt ide kellett jönnöm és megszólítanom őt. Nekem könnyebb dolgom volt abban, hogy felismerjem őt, mint neki, hiszen tényleg eléggé sötét volt. Na, meg nem éppen úgy nézett ki, mint aki annyira kutakodna "ismerős" után. Amikor megszólalt, akkor kissé bosszúsan húzom fel a szemöldökömet, mert még mindig nem rajongok azért, hogy valaki Rose-nak vagy Rosie-nak hív, de a Rose egy fokkal jobb. Igen vicces kedvedben vagy Avar, vagyis bocsánat Havardr. - mondom neki egy ártatlan pillantás keretében, mintha tényleg csak egy kisebb nyelvbotlás lett volna. - Nos, legalább tudod, hogy minek köszönhetően vagyok tiszta nap, mint nap. - teszem hozzá egy kisebb vállrándítás keretében, mintha tényleg komolyan gondolnám azt, amit mondok. Elég érdekes látvány lenne az, ha tényleg egy szökőkútban fürdenék minden egyes éjjel. Az biztos, hogy nem unatkoznának a népek, de az is tuti, hogy hamarosan a sitten ülnék. Na, arra meg végkép nem vágyom, mert nem hiszem, hogy a két szép szememért elengednének. Jó érzés tudni, hogy ennyire örülsz nekem. De nem kell aggódnod, hamarosan nem fogom itt rontani a levegőt és kísértésbe hozni téged.- Mindig is kimondtam azt, amit gondoltam, de most talán éppen kellett volna, de kicsit talán szeretném jobb kedvre deríteni őt. Nem szeretném bántani őt, de tényleg olyan volt, mintha harapófogóval húzták volna ki a száján azt, hogy "ismerős". Pedig mondhatni még azok se vagyunk, vagyis nem is tudom, hogy minek lehetne nevezni ezt a fajta kapcsolatot, de jobb inkább nem is agyalni rajta. Kíváncsi lennék, hogy miként emlékszik a dolgokra, de se a hely, se az idő nem megfelelő erre. Nem táncoltam, hanem pörögtem és a csillagokat néztem közben. Szeretem bámulni őket esténként, mert olyan... - mondom neki egyre halkabban, míg végül a mondat végét inkább elharapom, mert nem szeretném, ha totálisan hülyének nézne. Végül újra kíváncsian pillantok rá és egy darabig habozok, majd végül két ujjam közé fogom az állát és magam felé fordítom az arcát, mintha a szemében rejtőző igazságot keresném. Mindig egyedül járod a várost? - szólalok meg kissé sietve, mielőtt kiejteném azt a kérdés, hogy "Minden rendben van?". Nincs közöm hozzá, ahogyan biztos vagyok abban is, hogy nem mondaná el az igazságot. Több hazugságra meg most nem vágyom. Miért szereted ezt a várost, hiszen szemmel láthatóan nincs itt senkid...- nézek rá újra kíváncsian, hiszen tényleg érdekelne az, hogy ő mit gondol erről a helyről. Igen, Fairbanks foglalkoztat, de arról nem őt akarom megkérdezni. Az a város fog majd nekem beszélni pár nap múlva. Sokkal inkább az érdekel, hogy mi tartja őt itt.
Egyszerűen csak hümmögök arra, amit mond, magam elé nézek egy pillanatra, majd vissza rá. - Örülök, hogy a nevemre emlékszel legalább. A kiejtésen viszont csiszolni kell. - Azért szoktam Havardr-ként bemutatkozni, mert akármennyire is furcsa, érdekel ilyen szempontból az emberek reakciója. Nem épp mindennapi név, valamint az sem ritka, hogy valaki rákérdez még egyszer a nevemre. Meg még egyszer… És megint… Akkor viszont már az Asmundhoz folyamodok. De nevet nem fogok változtatni. Szeretem a nevemet, mint Havardr… Legalábbis ez az egyetlen dolog, amire emlékszem, hogy az anyámtól kaptam. - Kísértésbe? - Kérdezem egyik szemöldökömet felhúzva, őrá fókuszálva a tekintetemet. Őszintén nem értem, hogy mire gondolhat. Legalábbis remélem, hogy nem arra, ami néhány napja történt. Legalábbis jelenleg nem tudok másra gondolni, amivel kísértésbe tudna hozni. Még mindig felhúzott szemöldökkel néztem rá, miután viszont hirtelen abbahagyta, megszólaltam. - Napokkal ezelőtt nem, most meg úgy viselkedsz, mint egy kölyök. - Világos, hogy mire utaltam vissza, de egyszerűen nem akartam a levegőben hagyni ezt az egészet. Elég érdekes szemlélete van a világról, az szent. Lehet nem is a pia miatt tette azokat, amiket, hanem mert tényleg ilyen bolondos. Ki tudja, annyira még nem ismerem. Az kérdéses, hogy a későbbiekben ez miként fog alakulni, de mindez csak a jövő zenéje. Néhány pillanatra rá, hogy az arcomhoz ér, ráfogok a csuklójára, és elhúzom az államról. Fogamat csikorgatva fordulok el, mert nem tudom egyszerűen hova tenni ezt az egészet. Nem sokára pedig egy kérdést intéz felém. Nem mondok rá semmit, csendbe burkolózok, a következő kérdésére viszont válaszolok. - Megjártam már a magam útját sok szempontból. Itt legalább nyugalmam van, valamint a munkámra is tudok fókuszálni. Emiatt vagyok ilyen jó, talán. - Nem nagyzolásból mondom, hanem tényeket közlök mindössze. Nem vagyok a legjobb, azt sosem állítottam, mert van, mikor én is hibázok. De a legrosszabbtól is NAGYON távol állok.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Nem lehet mindenki olyan profi, mint te. Jó pár éved volt megtanulni a nevedet, nekem meg.... egy estém. - mondom neki egy kisebb vállrándítás keretében, hiszen szerintem már az is haladás, hogy emlékszem a nevére. Nem hiszem, hogy sok ember könnyedén megtudja jegyezni. Főleg, nem első hallásra. De az is tény, hogy kíváncsi lennék a második nevére is, hogy mit takar az a bizonyos A betű. Fogalmam nincs, hogy hol láttam a napokban azt, hogy rejteget valamit ilyen téren, de láttam és roppant kíváncsi vagyok. Így előbb vagy utóbb tudni fogom. Pontosan, hiszen nem olyannak tűnsz, mint akinek sok.... - kezdek bele a dologba, de tényleg nem akarom megsérteni. Viszont az tény, hogy elég magának valónak tűnik, aki nem túlzottan szokott egy éjszakás kalandokba keveredni. Nem állítom azt, hogy csak az én személyes vonzerőmnek köszönhető az, ami pár napja történt, de tagadni se fogom azt, hogy biztosan köze volt. Figyelem a tekintetét, majd egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat. Vigyázz még a végén a szemöldököd úgy marad. - jegyzem meg heccelve őt, majd megrázom a fejemet és egy darabig csak figyelem őt csendesen. - Lehet néha gyerekes vagyok, bohókás és esetleg kicsit túl sokat beszélek, de legalább nem vagyok olyan, mint te. Szerintem még egy medve is barátságosabb, mint te jelenleg. Olyan vagy, mint egy kő, akit körülbelül képtelenség megközelíteni, pedig azért egész jó társaság tudsz lenni, ha felengedsz kicsit. - mondom neki komolyan és közben egy pillanatra se veszem le róla a pillantásomat. Lehet, hogy okkal olyan, amilyen, ahogyan én is. Lehetséges, hogy valaki egyszer túl mély sebet okozott neki, de ezzel nincs egyedül. Engem is olyan személy bántott, akinek nem kellett volna, de itt vagyok és próbálom élvezni az életet. De az is tény, hogy valakire szükségem volt, hogy az ördögi énemből kirángasson, ahogyan talán neki is szüksége van, hogy kirágassa a barlangjából. Szerencsére nem vagyok törékeny pálcika, de akkor is érzem a fogásából, hogy nem éppen örül annak, amit tettem. Lassan végig simítok a kezem, ahol korábban megfogta, de inkább nem mondok semmit se. Ülök mellette, mint egy szobor, miközben néha bólintok arra, amit mond. Szóval egyedül a munka az, ami itt tart. Érdekes, hogy néha az emberek mennyire képesek elmerülni a munkájukban. Nem félsz attól, hogy esetleg túl késő lesz ahhoz, hogy élvezd és éld az életedet? - kérdezem tőle újra kíváncsian, majd elveszem a szinte még telelévő üveget és felé nyújtom, ha szeretne ihat belőle. Ne félj, nem áll szándékomban újra leitatni téged. Ennyire gaz bestia még én se vagyok. - teszem hozzá egy kisebb mosoly keretében. Végül lassan megmozgatom a lábaimat a vízben és figyelem a víz játékát. Annyira fura ez a helyzet, hiszen félek attól, hogy olyat mondok, amit nem kellene, de ennek ellenére is milliónyi gondolat kerít a hatalmába.
- Azon az estén mégis úgy mondogattad, mintha ezer éve tudnád. – Vágom oda neki "enyhén" pimaszul, ha már a beszélgetésünk is ilyen. Nem hiszem, hogy nagyon besértődne, ha mégis az meg az ő baja. Csak hümmögök arra, amit mond, hisz tényleg nem túl gyakoriak nálam az egyéjszakás kalandok. Sőt, ez volt az első ilyen. De hát nem sokat tudok már veszíteni, az életet meg hát valamilyen szinten nekem is élveznem kell. Primrose szerencséjére, vagy balszerencséjére ezt a könnyen sem felejthetetlen estét neki köszönhetem. Nem is tűnt úgy, mint akit nagyon noszogatni kellett. - Nem fogok a bocsánatodért esedezni, vagy bármi, ha erre vágysz. Ilyen vagyok. Megszoksz, vagy megszöksz. – Rándítom meg én is a vállamat. Nem fogok senki miatt változni, hisz annak is meglett már egyszer az eredménye. Az ítélőképességem megcsappant, példának okáért. - Nem. 34 éves vagyok, sok mindent megéltem. Hosszú ideig éltem az életem, az szar volt. De ettől még talán másokét jobbá tehetem. – Nem fordulok felé, csak mikor hallom, hogy felém nyújtja az üveget. Ránézek, majd egy szó nélkül elfordítom a tekintetem róla és megint magam elé tekintek. Gondolom rájött, hogy nem igazán vagyok ivós hangulatomban. A legutóbbi esetkor is több minden történt, mint amit akartam. Nem mintha bárki belehalt volna, de arra sem vágyom, hogy két hónap múlva megjelenjen az ajtómban, hogy terhes. Ott lőném fejbe magam valószínűleg. Bár gondolom valami óvintézkedést tett ennek elkerülése érdekében. Legalábbis... kurvára remélem. Sóhajtok egyet, majd újra megszólalok. - Mivel láthatóan nincs egyikünknek sem jobb dolga, akarsz valahova menni? Állom az estét. - Mondhattam volna, hogy mint múltkor, de inkább csendben maradtam. Miközben beszéltem pedig a szememet dörgöltem, utána a térdemre támaszkodva fordultam felé.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Tudod az alkohol csodákra képes, de az se kizárt, hogy neked köszönhető volt. - válaszolok neki egy féloldalas mosoly és egy ravasz mosoly párosításában, hiszen tényleg az alkohol elég sok mindenre képes. Megoldja az emberek nyelvét, bátrabbá teszi őket és még kicsit el is lazítja őket. Na, meg persze néha az ember olyat tesz, amit amúgy soha nem tenne meg, de azt meg nem csak az alkoholra lehet fogni, mert józanul is sokszor teszünk olyat, amit nem kellene. Nem is vártam el azt, hogy megtedd. Nem áll szándékomban megváltoztatni téged és ezzel nagyon is egyetértek. - bólintok helyeslően. Megszoksz vagy megszöksz. Én is eszerint éltem eddig. Nem kell megváltoztatni senkit se, hiszen ha esetleg úgy alakul a dolog, hogy valaki mellett hosszabb időre kikötsz, akkor amúgy is megszoksz és azért maradsz mellette, mert olyannak szereted, amilyen. Az már régen rossz, ha meg akarod őt változtatni. Persze, mind a ketten változnak valamennyire, de nem fordíthatod ki önmagából azt a személyt, aki fontos számodra. Csendesen hallgatom amit mond és egy pillanatra még el is gondolkozom azon, hogy mi volt akkor, amikor 34 éves voltam. Annyira régen volt, hogy néha úgy érzem talán igaz se volt. Pedig pontosan emlékszem szinte minden egyes mozzanatára az életemnek. Arra, hogy milyen az árulás, milyen az, amikor az ember gyerekként felnő egy világháborúban. Hallani azt, ahogyan az emberek menekülnek, sikoltoznak, illetve arra is emlékszem, hogy milyen volt nem törődni semmivel és az ösztönök szerint élni. Majd pedig ezek után jött az az időszak, amikor visszataláltam önmagamhoz. Fura dolog az élet, hiszen sokkal idősebb vagyok nála, de a szemében talán csak egy fiatal és bolondos lány vagyok, aki néha kicsit gyerekes. Lerakom az üveget lassan a szökőkút szélére, amikor elfordítja a fejét. Nem fogom senkibe se beletömni az alkoholt. Én se vagyok piás, de néha jó kicsit lazítani és kiengedni a fáradt gőzt. Idejét nem tudom már annak, hogy mikor ittam annyit, mint azon a bizonyos estén. Egy pillanatra újra hátra dőlök és az eget kémlelem. Az ég szinte mindig ugyanolyan, de még se teljesen. A világ különböző pontjáról mindig kicsit másabb, legalábbis szerintem. Csodálkozva pillantok rá és egy darabig csak figyelem őt, mert pár másodperc erejéig az is átfut az elmémen, hogy esetleg nem gondolta komolyan azt, amit mondott. Esetleg egy visszavágott játszani, ha már múltkor kicsit félbe maradt. De szívesen sétálnék is egyet vagy mehetünk táncolni. - hadarom el, majd egy kisebb vállrándítás keretében újra a földet bámulom. Hamarosan pedig már a cipőmbe bújok bele. - Neked mihez lenne kedved? - nézek rá kíváncsian, miután felálltam és megálltam előtte. Én igazából mindenre kapható vagyok, hiszen annyi ideje élek már, hogy szerintem nincs olyan dolog, amire képes lennék nemet mondani. Szeretem élvezni az életet és nem pedig a sarokban ülve nézni azt, ahogyan egyre csak eljár felettem az idő. Még ha a külsőm nem is árulkodik erről.
- Hát, nem hiszem, hogy az alkohol volt az oka. Most is itt van a kezedben az alkohol, mégsem tudtad jól kiejteni a nevem. De nem is várom el. Inkább hívj Asmundnak, ha máshogy nem megy. - Mondom neki komolyan ezt már. Tényleg nem várom el az amerikaiaktól, hogy ki tudják ejteni a nevemet helyesen. Vagy hogy egyáltalán megjegyezzék. Az Asmund valószínűleg jobban megragad bennük. Viszont akkor sem fogom megváltoztatni a nevemet… Ez is olyan, mint amit nem sokkal ezután mondok. Megszoksz, vagy megszöksz. Vagy talán le kéne írnom fonetikusan azoknak, akik használni is akarják, talán úgy ki tudnák ejteni. Bár Primrose-zal sem hiszem, hogy távolra nyúló kapcsolatunk lesz, szóval ő maradhat nyugodtan az Asmundnál. - Táncolni, ja… Persze, én és a tánc. Az esküvőmön elég lett volna látnod, hogy mit botladoztam. Konkrétan a saját lábamban botlottam meg, mikor a menyasszonnyal kellett táncolnom, és a torta meg telibe lerepült az asztalról. Mit ne mondjak, néhány szép fordulatot tett eközben. - Gondolok vissza arra az esküvőre, majd elmosolyodom. Nem kamuztam, ez valóban megtörtént. Eléggé két bal lábas vagyok tánc terén, az már biztos. Még egy hal is jobban táncol valószínűleg, mint én. Ja, erre nagy az esély. Figyelem, ahogy Primrose feláll, és szembefordul velem. A kérdésére pedig egy kicsit megrándítom a vállamat. Majd pedig eszembe jut valami. Felállok én is, majd közvetlen Prim elé állok, alig van bármi távolság közöttünk. A kezem gyengéden simít végig a lábán, aztán halkan szólalok meg. - Nos, akár ki is próbálhatnánk, milyenek vagyunk józanon. - Szerintem érti, mire gondolok, legalábbis próbálom ezt a benyomást kelteni. Persze igazából csak szopatom, egyedül a reakciójára vagyok kíváncsi. Nem gondolom komolyan, amit teszek, mégis úgy állítom be az egészet, hátha valami durva lefagyással felel rá az előttem álló nő.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Asmund? - nézek rá csodálkozva, hiszen fogalmam se volt arról, hogy ez a másik neve. A legtöbb ember nem szokta használni eleve, de ő most még ezt is elárulta nekem. Nem értem, hogy miért tette, hiszen nem vagyunk mi olyan jóban, illetve idővel minden nevet meg lehet tanulni. Nem amerikai vagyok, de ennek ellenére legalább én viszonylag könnyű nevet kaptam a szüleimtől, de a mai napig nem tudom, hogy miért pont ezt választották. Próbálom visszafojtani a mosolyomat és a nevetésemet, de végül egy kisebb kuncogás hagyja el az ajkaimat. - De legalább felejthetetlen pillanatot okoztál a vendégeknek és magatoknak is. - Biztosan érdekes látvány lehetett és legalább felejthetetlen is maradt az a pillanat az ő számára is. De részben meg is lepett azzal amit mondott. Nem gondoltam volna azt, hogy nős volt. Nekem valahogy az ilyen dolog az életemből kimaradt. Én mindig is szabad voltam, mint egy madár. Kíváncsian pillantok rá, amikor feláll és közelebb sétál hozzám. Fogalmam nincs, hogy mi a franc juthatott az eszébe, de amikor egyszer csak a lábamon simít végig a keze, akkor lefagyok. Na, igen. Erre tényleg nem számítottam, de ennek jelét nem mutatom, vagyis igyekszem másod percek alatt összekapni magamat, hogy ne vegye észre a dolgot. Más esetben valószínűleg az illető már törött kézzel rohanna el innét. Érzem azt, ahogyan a lehelete borzolja a bőrömet, majd egy kisebb ártatlan pillantás keretében közelebb lépek hozzá. Az ujjam lassan siklik az álla alá, majd kicsit közelebb hajolok hozzá. Biztosan remek lenne az is és talán több részlet maradna meg. - mondom neki szinte suttogva, majd gyengéd csókkal hintem a nyaka vonalát. Tisztán emlékszem arra, hogy azon az estén ez milyen hatással volt rá és soha nem voltam az, aki karót nyelt. Szeretek játszadozni én is és nem hiszem azt, hogy ő komolyan gondolta. Majd pedig amikor ajkaim abba hagyják bőrének a perzselését, akkor ártatlanul pillantok fel rá, majd az ujjamat végig húzom ajkának a vonalán, végül pedig távolabb lépek tőle. Arra kell menni, vagy arra rövidebb? - nézek el a másik irányba, mint aki tényleg fontolóra vette, majd egy kisebb vállrándítás után újra visszanézek rá és a hangom annyira ártatlanul csendül meg az éjszakában. - Vagy esetleg nyilvános helyen szeretnéd most? - minden erőmmel azon vagyok, hogy komolyan tudjam kiejteni eme szavakat, hiszen szinte már penge élen táncolok ahhoz, hogy elnevessem magamat, de még se engedek a csábításnak, helyette csak figyelem őt és türelmesen várok a reakciójára.
- Na látod, megy ez! - Mondom neki, mikor visszakérdez a második nevemre. Máris jobban ki tudja mondani, mint a másikat. Akár kivárhatnám azt is, míg valami elmés becenevet rám aggaszt, mint sokan mások. Persze vannak olyan pillanatok, amikor inkább jobb nem hozzám szólni, pláne nem becézni. Bár általában barátságos vagyok, egyedül csak vannak olyan napjaim, mikor kurvára nincs kedvem bájcsevegni. Ez a nap is ilyen volt, de már elmúlt éjfél. - Ja, a nászút volt még csodás… Bekötözött karral. Tudod, a szerencsémnek köszönhetően úgy estem el, hogy az orvos azt állapította meg, hogy a karomban két csontom szinte egymásra csúszott. - Na igen, nem tudom miként sikerült olyan profi módon elesnem, de hát megtörtént. Egy kis szórakozás belefér az estémbe, ha már a napom teljesen unalmas volt. Van egy-két reakció, amire számítok Primrose-zal kapcsolatos ismereteim alapján. Abban biztos vagyok, hogy valamit ki fog találni, de hogy hárítani fog, vagy más, azt pontosan nem tudom. A lefagyást viszont észreveszem az arcán, hogy lényegében azt se tudja, köpjön, vagy nyeljen most. Persze próbálja rendezni a vonásait, de nem lennék ilyen jó nyomozó, ha nem vennék észre minden apró részletet. Karba tett kézzel hagyom, hogy az állam alá nyúljon, és figyelem szavait is. Sóhajtok egy kicsit, valamint a szememet is megforgatom, mikor csókot ad a nyakamra. Nem gond, azt legalább megkaptam, amiért kérdeztem tőle. Az a lefagyás, ha nem is tartott sokáig, elmondott mindent. - Nos, köztereken csinálni szabálysértés, én pedig nem akarom a reputációmat túlságosan csökkenteni. Szóval, mutasd az utat! - Kíváncsi vagyok, hogy hova fog elvezetni, mert ha mindent jól vettem le, ő sem gondolta teljesen komolyan ezt az egészet.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Csendesen hallgatom azt, amit mond és egy pillanatra újra elgondolkozom azon, amit mond. Régóta nem tudom már azt, hogy milyen érzés kivárni azt, amíg emberi léptekben gyógyul be egy seb. Lehet, hogy sok esetben olyan alakban vártam meg a gyógyulást, de még az se olyan, mint számukra. Érzem azt is, hogy van Havardrban valami fura, mintha nem csak egyszerű ember lenne, de ezt nem az én dolgom eldönteni. Én nem akarok senkinek se ártani és az is lehet, hogy téves a megérzésem, de az elég ritka pillanat. Főleg, ha ilyenről van szó. Nem lehet túl kellemes, de remélem ennek ellenére is jól telt a nászutad. - mondom neki barátságosan, hiszen nekem olyanom soha nem volt. Akivel jegyben jártam az elárult, miatta lettem farkas, de még se bánom a dolgot. Szeretem az új életemet és nélküle is tökéletesen megálltam a helyemet. Vajon, ha ez a férfi megtudná, hogy hány éves vagyok vagy mi vagyok, akkor mit reagálni? Elmebetegnek nézne? Nem tudom és talán soha nem is fogom, hiszen nem fedhetem fel csak úgy magamat bárki előtt. Óvatosnak kell lennem. Lehetett a tetteim is, illetve pár másodperc után az arcvonásaim se tanúskodtak arról, hogy mennyire sokkolt a korábbi dolga. Eleve nem gondoltam azt, hogy újra látni fogom. Illetve még, ha viccnek is szánta, - ami nyilvánvaló, hogy annak- akkor se volt éppen olyan poénos dolog. Miért tettem, amit tettem? Nem hiszem, hogy csak a sokkot akartam leplezni, talán egy pillanatra újra fel akartam idézni, ami nem régen történt. Rég volt már az, amikor egy kicsit is hasonló "vadéjszakában" volt részem. Ohh, milyen rendes valaki. Mindig betartod a szabályokat? Soha nem szegtél meg semmit se? - nézek rá kíváncsian, miközben lassan elindulok. Soha nem voltam az, aki minden egyes szabályt betartott, de szerintem úgy elég unalmas lett volna az életem. Így legalább soha nem unatkoztam, mert néha még menekülnöm is kellett. A percek egyre inkább telnek, majd a hold is egyre lejjebb kezd el indulni, hiszen éjfél is elindult. Végül pedig megállok az egyik társasház bejárata előtt. Sok más helyre mehettünk volna, de semmiképp nem tudtam volna kihagyni azt, hogy viszonozzam a korábbi kedvességét. Nos, megérkeztünk. Szerintem a járást már ismered, vagy tévednék? - nézek rá ártatlanul és egy aprót az ajkamba harapok. Egyetlen egy mosoly se jelenik meg az arcomon, úgy teszek, mint aki teljes mértékben komolyan gondolja a dolgot.
Sokat hezitáltam azon, hogy elfogadjam e a meghívást. Szerettem volna már lezárni a múltamat, de közben meg nagyon is tisztában voltam azzal, hogy néha nagy segítség tud lenni az embereknek az, ha látnak egy olyan személyt, aki ugyanolyan problémákkal küszködött és ma mégis rendes életet él. Nekem is sok motivációt adtak azok az emberek, akik elmesélték az életüket, hogy miért lettek alkoholisták, drogosok és mitől döntöttek úgy, hogy megváltoznak. Így az a legkevesebb, hogy én is megadjam ezt a reményt azoknak, akik segítségért szorulnak.
A mai alkalomra egy kicsit jobban kiöltöztem, bár azért nem vittem túlzásba a dolgot. Sosem szerettem a csilibili ruhákat, nah meg nem ez a lényeg. Egy egyszerű fehér szoknya, bőrmellény, nah meg az imádott fekete bakancsom. Vicces képet alkothatok így, de csöppet sem zavar. Én így érzem magam, ez vagyok én és a társadalom elvárásai miatt nem fogok megváltozni.
Az előadás jól sikerült. Sokan odajöttek hozzám a végén és elmesélték a történetüket és hálásak voltak nekem. Jó volt látni a mosolyt, a reményt az arcukon. Ezért már bőven megérte ennyit utazni. Még nem igen volt kedvem visszamenni a szállodába, így egy kis kerülővel igaz, de elindultam kicsit sétálni. Az este kellemesen hűvös volt, az égen megannyi csillag... Tökéletes egy esti sétához.
Már egy ideje azon is gondolkoztam, hogy végre a hajamat is lenyírhatnám. Már alig emlékszem a tetoválásaimra, olyan régen voltam haj nélkül. Van az már vagy 10 éve szerintem. Mondjuk tuti érdekesen néznének rám a kapitányságon. Kalapban kéne kihallgatnom. Az mondjuk menő lenne. Vagy ki tudja, a tele-tetovált fejemmel talán még könnyebb lenne a munkám, jobban tudnának velem azonosulni az emberek. Hm, először azt kéne meglátnom, hogy áll rajtam egy kalap, amolyan B tervként. Kézben sörösüveg, teljesen átlagos megjelenés, de azért a védelem mindenekelőtt. Mint mindig, a kabátom alatt van a pisztolytartóm, benne a pisztollyal, ha kéne valamikor. Jól van megcsinálva viszont, mert nem látszódik túlságosan, csak ha nagyon figyel az ember. Meg amúgy sem bőrhöz simuló a kabátom. A fegyvertartó meg erősen hozzám van szorítva. Szeretem az estéket Anchorage-ben. A Town Square pedig szép, nyugodt helyszín. Le is ülök a szökőkút közelében, kezemben a sörösüveggel, amit kortyolgatok úgy-ahogy és nézem az elsétáló embereket előttem. Az mondjuk érdekes volt, mikor valaki egy 50 centest akart oda adni, mondjuk az is munkatársam volt, de sietett, szóval sok beszélgetésünk nem volt. Aztán meglátok egy ugyanolyan csudabogarat, mint én. Legalábbis tetoválás szerint. Fiatal, húszas éveiben járó nő, de az egész felsőteste kb tele volt tetoválásokkal, amennyire láttam. Oda is szóltam hozzá, mikor a látó-, és hallótávolságomba ért. - Szép tetoválások! Bár nem gyakori egy nőn ennyit látni. Nem sértésként mondom. - Szólok is oda hozzá, hangnemem kedves, arcomon félmosoly mutatkozik meg. Kétlem, hogy túlságosan ijesztő látvány lennék számára. Bár ki tudja.
Sokszor hallottam már, hogy nem túl szerencsés egyedül a sötétben sétálgatni főleg nem nő létemre, de ismerem én a városi élet sötét oldalát, volt szerencsém élni benne. Nem nagyon izgatnak az ilyen ijesztgetések. Lehet, hogy van benne valami igazság, de nem fogom hagyni, hogy a félelem uralkodjon rajtam. Nem akarom az egész életemet a házban tölteni azért mert nincs világbéke. Unalmas is lenne. A gondolataimból egy kissé rekedtes férfi hang zökkent ki. Azonnal megállok és a hang irányába fordulok. A látvány nem túl biztató, de sosem szabad a külső alapján megítélni az embert. A karjaimon végignézve egy aprócska mosoly kúszik az arcomra. -Csöppet sem vettem annak. Ismerek olyan nőt, akin több van... és köszönöm szépen. Büszke is vagyok rájuk!-Főleg, hogy a legtöbbet az a személy készítette, aki számomra a legfontosabb, akinek rengeteget köszönhetek. -De ez még csak egy részük. Van ennél több is.-Kacsintok rá. Bár nem szokásom idegenekkel így viselkednem, de azért néha napján jo játszadozni egy kicsit.
Örülök valamelyest, hogy a fiatal nő nem húzza össze a mellényét, és elfordítva a fejét elkezd sietni, hogy minél hamarabb itt hagyjon. Ki tudja, lehet pedig eszébe ötlött a gondolat. De nem hinném. Kedves hang szólalt meg, nem olyan, mint aki feszeng, vagy félne, bármi. Kicsit feljebb szaladnak a szemöldökeim, mikor megemlíti, hogy még ennél több is van neki. Fel is állok inkább, kicsit megnyújtóztatom a végtagjaimat. - Még több? Az komoly. Akarom én tudni, milyen helyeken? - Kérdezem tőle mosolyogva, mégis incselkedve. Nem ismerem őt, reméltem is, hogy nem fogja rossz néven venni a sajátos humoromat. Ha mégis, nos, azzal sem tudok sokat kezdeni. Végül újra megszólalok. - Nekem is van egy elég terebélyes tetoválásom, csak hát azt elég körülményes lenne, ha meg akarnád tekinteni. Félreértés ne essék, a fejemről beszélek. - Mutatóujjammal a kobakomra mutatok, amit láthatóan haj fed. Ahhoz komoly szintű képzettség kéne, hogy valaki hajra tudjon tetoválást csinálni. - Épp olyan dilemma előtt állok, hogy leborotváljam-e a fejem, vagy sem. 10 éve voltam utoljára kopasz, de akkor még nem voltam nyomozó. Mondjuk biztos jó kis attrakció lennék, kopasz, tetovált fejű nyomozó. Mint egy börtönszökevény. – Nevetek fel rá, majd iszok egy kortyot még az üvegből. Nem vagyok bebaszva, a hatását is alig érzem, mert ez az első söröm az este. Valószínűleg az utolsó is.
Egy percre sem fordul meg a fejemben az, hogy esetleg rosszat akarhatna. Igen tudom nem lenne szabad így gondolkoznom, de az sem megoldás, ha mindenkitől elzárkózom. Muszáj ismerkedni, ha nem akar az ember magányosan meghalni. A kérdésére röviden felnevetek, majd csak mosolygok. -Nos erre én nem tudom megadni a választ!-Nem is értem miért pont vele, mint pont itt, de egy kis kikapcsolódásra mindig szükség van. Sok volt a munka, ez az este is kissé lefárasztott, így megérdemlek egy kis szórakozást nem? Felszökik szemöldököm ahogy a fejére mutat. Nem először találkozom olyan pasassal, aki a fejére tetováltatott, de az büszkén mutogatta is. Őszintén meglepődöm kissé mikor megtudom, hogy egy nyomozóról van szó. Pont ezért nem szabad a külső alapján ítélkezni. Sosem lehet tudni, hogy kivel is találkozunk. Viszont egy pillanatra a sörös üvegre kúszik tekintetem. Sosem néztem le azokat, akik isznak, akár csak úgy akár egy buli alkalmával. Néha igaz én is örömmel csatlakoznék hozzájuk, de sosem merek. Félek attól, hogy ismét túlzásba esek, hogy újra a gödörbe kerülök, így könnyebb nem inni, mint iszogatni. -Igaz valóban furcsa lenne, de nem lenne tisztességes, ha e miatt neheztelnének magára. Mindenkinek joga van azt tenni a testével, amit akar. Jó persze annak is megvan a határa, de pár tetoválás még nem a világ vége. Bár igaz ezt pont jó ember mondja... Tetoválóművész vagyok!-Magyarázom meg neki szavaimat egy aprócska mosoly kíséretében.
Mosolyogva hümmögök egyet arra, amit mond, de nem szólok semmit. Nem tartom magam túl nagy iszákosnak. Csak az alkohol segít kicsit feloldódni. Az legalábbis biztos, hogy jobban tudom élvezni a dolgokat. Nem mintha amúgy nem élveznék egy esti sétát, de egy kevéske itallal, amit kb alig érzek meg máris jobb. Az amúgy visszahúzódó személyből jóval barátságosabb és nyitottabb leszek. Fura egy személy vagyok az biztos, mert munka közben már megint egy teljesen másik embernek érzem magam. Talán pont jó is ez így, hogy teljesen el tudom választani egymástól a kettőt. - Jó, hát persze, ez így van. De hát mégiscsak vannak dolgok, amik az emberek nem néznek túl jól szemmel. Például egy rendőrtisztet egész fejet beborító tetoválással. Ez is olyan ritka, mint a 20 év után börtönből szabaduló tetoválás nélküli. Na mindegy is. - Amellett meg jól elmentem, hogy tetováló művész. De nem sokkal, hogy a kisebb monológomat befejeztem, újra megszólalok. - Az remek! Ezek a tetoválások közül volt, amit te magad csináltál valamilyen módon? – Kérdezem tőle, miközben ujjaimmal mutatok a karjaira. De természetesen úgy értem, hogy az összes tetoválása közül. Legalábbis remélem, hogy megérti, mire akarok kilyukadni. - Kérsz egyébként? – Kérdezem tőle, miközben a sörösüveget felé nyújtom. Szimplán udvariasságból kérdezem. Nem tudom, szokott-e inni, vagy hogy mennyire finnyás, de a kérdésbe nem halok bele.
-Persze igazad van. Sajnos én is megtapasztaltam ezt a fajta előítéletet az egyetemen. A tanárok nem igen néztek jó szemmel rám. Azt hitték, hogy egy linkeskedő, drogos, alkoholista vagyok... De aztán koppant az álluk rendesen. Csak azt nem értem, hogy a tetoválásokat miért nem fogadják el, de a köldökig kivágott dekoltázzsal meg semmi bajuk nem volt... még a női tanároknak sem.-Sajnos sok a szőke gazdag liba az egyetemen, akik azt hiszik valami szórakozóhelyen vannak, így amit csak tudnak kipakolnak. És persze ez a legtöbb embernek nagyon bejön... De egy tetoválás... -Egyet sem varrattam magamra, még. Már gondoltam rá, de valahogy még nem vitt rá a lélek. Bevallom kicsit félek tőle. Azért az mégis csak durva. Aztán ha elrontom nem tudok mást hibáztatni, csak magamat, de a legtöbbnek a rajzát én készítettem el.-Volt igaz amit rábíztam Karenre, de általában mindig kész sablonnal mentem. -Köszönöm nem. Nem iszom.-Már. Nem lennék finnyás. Az ilyen csöppet sem zavar, de már rég nem ittam sört, és igazából nem is vágyom utána. -És hogy jött, hogy pont a fejedre szeretnéd? Nem mindennapi ötlet.-Érdeklődöm én is egy kicsit felőle. Nehogy már csak én áruljam el a titkaimat.
- Erre nem tudok én se válaszolni túlzottan. Mindkettő egy módja annak, hogy kifejezd önmagad. Bár ezekről a mélyen dekoltált ruhákról nem tudok mit mondani. Nem viseltem még egyet sem, így nem igazán tudom, hogy azok mit akarnak kifejezni. Azon kívül, hogy figyelemhajhászok. Bár, az se jobb, mikor valaki divatból tetováltat magára 15-6 évesen, aztán 10 év múlva már rég bánja az egészet. - Azokat a tetoválásokat nem állom én még ki, amit az előbb említett korosztály szokott így a két ujja közötti részre tetováltatni, valami csillagot, vagy egyéb hülyeséget. Hát még a sokatmondó idézetek. Vagy a háromhetes kapcsolatoknál mindkét fél varrat magára ezt vagy azt. - Mondjuk van benne valami. Mindenesetre, ha tetoválást akarok csináltatni majd a jövőben, tudom kihez kell menjek. Errefelé laksz? – Érdeklődöm tőle ezt az ártatlan kérdést. Legalábbis semmi különösebb szándékom nincs vele, csak ha ezeknek, amiket látok, azok zömét tényleg ő rajzolta, akkor későbbi tetoválásaim esetén lehet tényleg meglátogatnám. Bár, ha csak valami ügy miatt van itt és valójában jó messze lakik innen, az lehet problémás lesz. Azért rákérdezek. - Nos, az egésznek az a története, hogy az öcsém régebbi rajzait találtam meg. Szeretem az öcsköst, a rajzai lenyűgözőek voltak számomra, így elvittem őket egy tetováló művészhez, és mondtam neki, hogy ezeket valahogy illessze össze. Akkoriban kopasz voltam, és hát a végeredmény szép terebélyes volt, és valahogy a kobakomra esett a választás. Dióhéjban ennyi. - Válaszolom neki, aztán újra a maradék sört megiszom az üvegből, és az üveget a kabátom zsebébe vágom be. Majd kidobom, ha kuka közelében leszek.
*Nem vagyok informátor. Ami azt illeti, soha nem is akartam az lenni, mert valljuk be, kegyetlenül szarul csinálnám. Mindenféle affinitásomtól hóttidegen lenne az az alkoskodó sündörgés, amit azok a nyápicok leművelnek, és kábé bele is zakkannék, hogy olyanokkal jópofizzak nonstop, akiket rühellek. Nem, jó volt nekem az a harcosi státusz, de különösen addig, amíg kiszolgáltak a nekem kellő infókkal az erre szakosodottak. Most, hogy hiányolom őket, már-már visszaszívnám a nem ritkán elejtett becsmérlő megjegyzéseimet rájuk, mert megtalálni egyetlen valakit egy városban - kurva nehéz. És bosszantó. És... áááh! Ha bárki másról volna szó, nem lenne hozzá türelmem, de most muszáj. Persze nem ez az egyetlen oka, hogy sokat agyalok mostanság a másik foglalkozáson, az is sűrűn megkísért, hogy basszus, üldözöttként és üldőzőként is mennyivel hasznosabb lenne az ő képzettségük, mint amit én bénázok. Eleve úgy örülnék, mint majom a farkának, ha rámvarrt szárnyak takarnának a kíváncsiskodók előtt, és nem kellene nekem külön lemágiáznom, amikor el akarok bújni valaki elől. Ma még nem éreztem ennek szükségét, de az ember, főleg ha szökött Őrző, nem lehet elég óvatos, így ritka az olyan nap, amikor legalább egyszer ne lőném el a dolgot. Persze így sem lehetek biztos a sikerben, de egy kis részem tényleg bízik bennem, hogy a volt kollégáim elég becsületesek lesznek, és hagynak nekem némi előnyt, elvarratlan szálam befejezéséhez, mielőtt istenigazából belelendülnének az üldözésembe. Persze kit akarok átverni? Magamat? Nyilván nem lesz bennük elég gerinc ehhez. Épp eleget szajkózták, hogy nem csinálhatom, nincs hozzá jogom, tegyek le róla... lószart fogok, nem az én stílusom a feladás. Az intenzív igénybevételhez meg már a praxisban hozzáedződhettem, komolyan, volt egyáltalán olyan szakasza az életemnek, amikor nem ez volt a jellemző? Rohadtul nem tudnék rá visszaemlékezni, szóval mondhatjuk, hogy nem volt. Nem véletlenül vált szokásommá, hogy az őrzők többségével együtt nem csak reggel, hanem este is napi rutinom részévé tegyem a meditációt, hiszen engem bármikor előugraszthattak az éjszaka közepén is, és sosem tudhattam, milyen nehézségű feladattal kell majd szembenéznem. De ez jó, ez éberen és fitten tartana bárkit, nem? És erről az üldözés alatt sem mondtam le természetesen, hiszen most még a korábbiaknál is kiszámíthatatlanabbá vált az életem. Itt északon nincsenek megbízhaató informátorok, sem őrző, sem egyéb körökből, sőt, mindenki gyanús, bárki lehet az, aki titkon már a feladásomat vagy kinyírásomat tervezi, így minimálisra redukáltam a kapcsolatot mindennel és mindenkivel. Telefon, számítógép nuku (ugyan, kérlek, ki a radai rossebet hívnék fel?!), netes böngészés csak nyilvános gépről, emberi kapcsolatok nulla felé tendálnak. Hamis papírjaim voltak a határátkeléseknél (Kanada felé jöttem), de mostanra már azokat se nagyon mutogatom. Kapucnis sötét pulóverben és napszemüvegben járom a várost, időnként ellövök egy-egy keresést, hogy beazonosítsam azokat a helyeket, ahol sűrűn megfordulnak a helyi bundások, aztán vissza-visszatérek ezekre a helyekre, amikor néptelenek, és próbálok visszajátszással a célszemélyem nyomára akadni. Tudom, hogy néz ki, és ezek az ördögök nem öregszenek, szóval csak meg kellene pillantanom valamelyik emlékben, felismerném. De ha ez nem jön be, még mindig megpróbálhatok szóra bírni növényeket vagy állatokat... nem mintha akár egyik, akár másik varázslatban bármilyen gyakorlatom lenne, így eléggé kétséges eredményeim születtek eddig, és a jövőre nézvést se túl jók a kilátásaim. Persze fene tudja, ez is gyakorlás, azzal meg elvileg minden fejlődik... nem mintha az elmúlt negyvennyolc évben nem gyakoroltam volna unásig, de harcosként értelemszerűen azokra a varázslatokra koncentráltam, azoknak kellett jobban menniük. Megérkezem a parkba, ahol egyértelműen farkasnyomokat találtam korábban, lehuppanok egy padra. A nap két-három órája lement, hiába, ezen az északi vidéken mondhatni korán sötétedik. Túl vagyok az esti meditáción, ettem is egy gyrost, ami nem telít el túlzottan, de kellő energiát biztosít, így minden tekintetben fullosnak érzem a raktárakat. Nem sokan járnak épp erre, van ugyan egy-két futó, de nem tudom hibáztatni őket, tényleg elég jó az idő egy kis szabadtéri sportolásra. Ha ember lennék, talán én is csatlakoznék hozzájuk, imádom a futást, főleg ha jól csinálják. Nem úgy, mint ezek a botcsinálta amatőrök, de mindegy... jónak tűnik az alkalom. De még nem kezdek bele semmibe, hagyom, hadd teljen az idő, én nem sietek sehová, s bízom benne, ahogy egyre mélyül az éjszaka, egyre kevesebben lesznek majd itt. Addig is felmérem a helyszínt, az összes bokrot, kiszögellést, rejtekhelyet, hogy hova fogok elvonulni mágiázni, merre vannak a lehetséges menekülési útvonalak, mit lehet itt fegyverként használni... nem mintha nem lenne nálam - a pulóverem cipzárja csak félig van felhúzva, hogy könnyen hozzáférhessek a kilenc milimétereshez, csuklóimra ezüstötvözetű kést szíjaztam, egyik bokámon tartalék lőfegyver, másikon tartalék penge. A hátamról hiányoznak a bozótvágók, végtére nem harcolni indultam otthonról, csak felderíteni, ahhoz ennyinek elégnek kell lennie.*
Kezdőlap
