A kórház alagsorában rendezték be a patológiát. Erre a szintre az épületen belülről is le lehet jutni, de van egy külön bejárata is, amin keresztül a testek ki- és beszállítását bonyolítják. Több teremben végzik a boncolásokat, elkülönítve a többitől azokat az eseteket, melyekben a rendőrség is vizsgálódik bűntény gyanúja miatt. A patológia modern, jól felszerelt. Belépés az itt dolgozókat leszámítva, csak az ügyeletes orvos engedélyével lehetséges.
Hogyan is fogalmazzam meg... a mágia birtoklása eléggé kétes dolognak számít. Egyfelől jó, mert rengeteg előnyhöz juttat minket, őrzőket, nem csak az emberek, de még a vérfarkasokkal szemben is. Olyan területekről lehetett vele információkat szerezni, előnyhöz jutni, amit a normál emberi képzelet el nem tudott volna gondolni. Rengeteg lehetőség volt benne és én még csak a 7 szintből hármat ismertem. Az utolsó igazából sosem fogom, de a többire igyekezni fogok, ezt már nagyon régen eldöntöttem. Viszont... a mágiának vannak árnyoldalai is. Különlegessé teszi az embert, de ez nem feltétlenül jó. Ez a különlegesség jár az őrzői pályával, vagy éppenséggel egy korai beharapással, esetleg gyilkosságal. De most éppenséggel nem is ezzel lenne a bajom, elvégre máskor is tudok filózni a nagy mi lett volna ha kérdésen. A bajom jelenleg éppen azon volt, hogy megkaptam a választ a kérdésemre... és valahol egyáltalán nem örültem az eredménynek. Még úgy se, hogy vagyok, ami. Az őrzők feladata a védelem, emellett a titkok feltárása is. Ez talán inkább az informátorok dolga, de a munkám miatt elég sokszor keresztezem az útjaikat, mint annak idején Amandáét. De lehet, hogy megint fogom... ah, ne. Bíztam benne... én tényleg bíztam benne, hogy az erre mutató előjelek ellenére tévedni fogok és csak valami vadbaromról lesz szó... de tévedtem. Alighogy kinyitottam a szemeimet, már láttam, hogy nincs remény. Kérlelhetetlenül felizzott valami Mr. Wilson fejénél. Igyekeztem olyan arcot vágni, mint aki nem vett észre semmit, de hát nem voltam színész, maximum imitálni tudtam. Egyetlen egy dolog... egy kósza szál az, ami bizonyossá tesz. Nem tudom, Palomáék hogy nem vették észre, de biztos vagyok benne, hogy oka van. Ez a nő túlságosan élesszemű ahhoz, hogy egy nyilvánvaló dolog felett elmenjen csak úgy. Biztosan passzol Mr. Wilson hajához a szál, ez lehet a magyarázat. Lehet elfogultnak tűntem de... mondhatjuk, hogy megbíztam a mellettem álló nő képességeiben azok után, amit ma tapasztaltam tőle. - Az ilyen embert lenne kedvem néhanapján fellógatni a lábánál fogva a hegy tetejére és otthagyni életre, hogy gondolkozzon csak el a tettein - reagálok Paloma történetére. A hangom keménnyé vált, akár az acél, de ennek nem csak egy ilyen anyának sem nevezhető lény precedense az oka. A felfedezésem legalább annyira szerepet játszott benne és talán most egy kicsit más oldalamat is láthatta a nő. Talán most érződött először igazán, hogy a szelíd külső, amit mutatok a világ felé, valójában eléggé csalóka. - Egyre gondoltunk, Miss Santiago, úgy tűnik az irodában történt következtetésem megállja a helyét - sóhajtottam és valahol örültem azért, hogy a jelek szerint sikerült megfelelő irányba terelni a gyanút és nem fogjuk Teddy-re. - Azok, akik ebbe a kategóriába tartoznak, mindegyik elkövető közül a legveszélyesebbek. Egy olyan gyilkos, aki széttrancsírozza röhögve mások fejét a nyílt utcán, közben még röhög is hozzá, kismiska az "emberünkhöz" képest. Ezek a mocskok a megtévesztés mesterei, mint ahogyan ön is rávilágított. Az is lehet, hogy beteg és csak néha jön rá a gyilkolhatnék, de a tényen nem változtat. A gyilkos az gyilkos marad, főleg ha ilyen kegyetlenül végzi a munkáját. A legrosszabb viszont az, hogy ezekben nincsen rendszer. Akár csak egy pillanatnyi őrület, akár egy hóbort csupán, de nem lehet tudni, mikor fog legközelebb lecsapni, vagy hogy mi alapján választja ki a célpontjait. Csakis az biztos, amit ön is mondott - nézek most először a vizsgálódásom során Palomára. - Ölni fog. Azzal, hogy kiderült, vérfarkas van az ügyben, már teljesen új színeket öltött a történet. Riasztanom kell az informátorokat, a többi harcost, hogy egy újabb gyilkos keveredett Fairbanks-be. S el kell kapnunk, mielőtt újabb élet tapad a kezéhez. - Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg Mr. Watson se hagyta magát és próbált védekezni. Ha pedig csak egyszer sikerült belemélyesztenie a körmeit a támadójába, akkor lenne valami. Sajnos a gyilkos elég profinak tűnik a nyomelrejtésben és nem szeret hibázni. De egyszer hibázni fog... akkor pedig ott leszek, hogy elkapjam. Elég magabiztosnak tűntem, de igazából volt is miért. Hibázott, ott hagyta a hajszálát a hullán, innentől pedig nyilvánvaló már legalább a miléte. Jelentéktelen információnak tűnhet, de fontos igazából. Viszont nem hívom fel Paloma figyelmét a hajszálra. Nem fogok neki felvágni a felfedezésemmel, meg valljuk be: elég necces lenne, ha egy "laikus" magánnyomozó szinte azonnal észrevesz valamit, amit az igazságügyi orvosszakértő nem.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
Fogalmam sincs milyen gondolatok fogalmazódnak meg Adam fejében, és arról sincs fogalmam, hogy mi olyant vett észre, amit mi nem. Szerencséjére… vagy talán szerencsétlenségére nem önti szavakba a gondolatait. Ha szavakba öntené ugyanis, vélhetően megismerné a kevésbé kedves, önérzetes énemet, ami hát tisztességesen bevallva is rosszabb, mint egy havibajtól feszkós nőé. A szakmai tudásom és hozzáértésem csak alapos megfontolásból érdemes megkérdőjelezni. Lazán megragadnám a fülénél fogva, és az ajtóhoz rángatva úgy kipenderíteném a folyosóra, hogy csak úgy nyekkenne! Az alapvető átvizsgálások közé tartozik ugyanis bűntény gyanúja esetén a holttest hajának sűrű fogú fésűvel való átfésülése is. Az így kihulló hajszálakat pedig a laborosok megvizsgálják. Ezért vannak, ezért kapják a pénzüket. Ebből kiindulva ha Adam jelezné, hogy mit talált, akkor máris hatalmas lépéssel közelebb kerülhetnénk a tettes megtalálásához. Az a hajszál ugyanis sehogy máshogy nem kerülhetett oda, minthogy a mi átvizsgálásunk után a gyilkosa érintkezett vele, tehát rendvédelmi, vagy patológiai alkalmazott. Vagy az is lehet, hogy téves a nyom, hiszen lehet a kollégáim között más vérfarkas is Emily-n kívül. Mindezekről én nem tudok semmit, szerencsére… ezért csak boldog tudatlanként merülök el továbbra is Adam lélektükreiben. - Én etetném. De csak annyira, hogy épp ne haljon éhen. Úgy kicsit elnyújtanám a haldoklási folyamatát. – Biccentem oldalra a fejem, miközben édes mosollyal az ajkaimon mondom mindezt olyan szenvtelen hangnemben, mintha csak a holnapi időjárás alakulásáról beszélgetnénk. Látszik, hogy nem túlzottan viselne meg a dolog. Vannak olyan elvetemült emberek, akiket a „szemet szemért” elv alapján kellene megbüntetni, hogy érezzék ők is, mit érzett az áldozatul. Én nyíltan vállalva támogatom a halálbüntetést, de csak abban az esetben, ha minden kétséget kizáróan bizonyítható a vádlott bűnössége. - Ha nem kapják el, és ismét ölni fog… talán nyeregben érzi majd magát, és nem lesz annyira körültekintő, mint most. A tapasztalat az a sorozatgyilkosoknál, hogy egyre merészebbé, és hanyagabbá válnak a sokadik alkalom után. Senki se tökéletes, egyszer hibázni fog, és akkor elkapják. – Sajna benne van a pakliban, hogy lesznek még áldozatai. Los Angelesben is komoly fejtörést okoztak a rendőröknek az ilyen esetek… pedig ők eléggé tapasztaltak, és jóval többen vannak, mint Fairbanksban. Ha beigazolódik a gyanúnk, és ismét lecsap, még az is lehet, hogy kiküldik a szövetségieket, hogy vegyék át a nyomozást. Ennek annyira nem örülnék őszintén szólva, mert hoznák magukkal a saját szakértőiket, és itt kotnyeleskednének nekem a patológiámon. - Szeretne még mást is megnézni?
Igazából halvány lila gőzöm sincs róla, hogyan hívhatnám fel rá a nő figyelmét. Mint mondtam, biztosan okkal nem vették észre, én pedig nem voltam az a nagyképű nyomozó, mint akiket a filmekben lehet látni… „Igen, Miss Santiago, ez itt egy hajszál melyet szíveskedtek nem észrevenni, legközelebb figyeljen oda jobban, ha már ilyen pozícióban van.” Igen, szerintem mindannyian látjátok, ez mennyire nem olyan megnyilvánulás, ami rám jellemző. Olyan messze állt tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. Bár nem mondom, jó lett volna megszerezni. Más nem, valamelyik tanoncnak lehet jól jött volna kezdőlökésként… igen, ezt tényleg nem szabad veszni hagyni. Na de hogy? Ha csak úgy odanyúlok, akkor biztos tudni fogja, hogy találtam valamit. Elég ránéznem a nőre, olyanok a szemei, min a sasé. Akkor meg hogy? Gondolkodj, Adam… ha már van agyad, elvileg. - Kár az ilyenbe élelem, Miss Santiago – jegyzem meg, miközben átsétálok a tetem feje mellé. – Ha már el akarja nyújtani a szenvedését, akkor vannak tanulságosabb módszerek is, melynek köszönhetően rájöhet, mekkora tapló volt. A megfelelő erek elvágása, lassú elvérzés. Esetleg átszúrni a tüdejét. Azzal még két óra, mire kiszenved. Lassan, fájdalommal teli, lassan csordogáló percekkel. Akkor rájönne, mit tett… de akkor már késő. PFff, na ez honnan jött vajon? Komolyan mondom, tisztára meghülyülök itt a hullaházban. Vagy talán az ügy hatása. Nem tudom. Vannak ilyen sötétebb pillanataim. Amikor teljesen rácáfolok arra a kedves, amúgy ártani nem tudó emberre, aminek általában a látszatát keltem. Sajnos, volt egy sötét énem. Nem múlt el nyom nélkül az az elmúlt 15 év… szerencsére csak az ilyen alkalmakkor jön elő. Nem tudom, milyen életem lenne, ha állandóan ilyen lennék. - Bízom benne, hogy még azelőtt sikerül elkapni – mondom, miközben eszembe jutott valami és rárakom az ujjaimat a halott homlokára. – Tudja, még amikor Skóciában éltem, volt egy hasonló ügyem. Egy kisebb faluban laktam, viszonylag nyugodt volt, akárcsak Fairbanks. Persze ott is voltak ilyen elmeroggyantak. Az egyik ügyfelem hozzátartozóját megölték… átszúrták a fejét egy izzó fémrúddal. Pont ott volt a bemenet, ahol most az ujjaimat tartom. Egy hónapomba került előkeríteni a tettest… pont azután, hogy megölte volna a következő áldozatát. Azóta igyekszem állandóan megelőzni a még nagyobb bajt. Hogy miért is mondtam ezt el? Elterelés. Miközben beszéltem, alkalmaztam az egyik varázslatot, a Szellemkezet. Direkt úgy tartottam a kezemet, hogy takarja az adott területet. Így a hajszál felemelkedett a takarásban, egyenesen nekinyomódva a tenyeremnek, majd bekúszott a kabátom ujján. A képességemet nem aktiváltam, ahogy továbbra is bent tartottam a helyén. Nehogy kicsússzon. - Nos… szerintem láttam mindent, amit kell.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
Mondanám, hogy meghökkentett amit hallottam, de egyáltalán nem. Alig van olyan ember a földön, aki még nem játszadozott el olyan gondolatokkal, hogy miként végezne valakivel. Persze az emberek túlnyomó többsége nem jut el a megvalósításig.. szépen is néznénk ki, ha mindenki gyilkolászna, így is van bőven megoldani való ügy. - Minden esetre… ha valaki így lelné halálát a közeljövőben, legalább tudom hol keressem a tettest… Mr. Revenor.. – Eresztettem meg egy széles mosolyt. Mindenkinek van olyan oldala, amit rejteget a világ elől, ha teheti. Az életben semmi se csak fekete vagy fehér, sőt… Tekintetem leköveti a mozdulatot, amivel a magánnyomozó megérinti a holttestet. Kezeimet összefűzöm a testem előtt, érdeklődve pillantva fel a férfire, vajon mit akar mindebből kihozni? Persze nem veszem észre azt, ami valójában lezajlik itt, a szemem előtt… a történetre koncentrálok végig. - Nem lehetett szép látvány. – Szakmailag viszont érdekelne. Izzó fémrúddal átszúrt fejjel még nem volt dolgom. Számtalan kérdés ötlik fel bennem, érdekelnének az ügy részletei.. például az, hogy roncsolódott ettől a homlokcsont… volt-e kimeneti nyílás is, meg ilyenek. A gyilkosban jó nagy erő lehetett, ha át tudta szúrni valakinek a fejét. Ez egy kissé elgondolkodtat, és ha több időm lenne a csevegésre, akkor valószínűleg ki is faggatnám Adam-et az esetről, így viszont annyiban hagyom a dolgot. Talán majd egy másik alkalommal. - Rendben. – Bólintok, majd letakarom a holttestet. Az ajtó felé indulok, ujjaimat ráfonom a kilincsre, majd mielőtt kinyitnám, visszafordulok Adamhez. - Megtenne valamit? – Ritkán kérek ilyet, mert általában nem szokott érdekelni az az eset, amit mi itt lezártnak nyilvánítunk… de most furdalja az oldalamat a kíváncsiság. - Ide csörög nekem, ha sikerül lezárni az esetet? Érdekel, hogy a tettesről felállított „profil” mennyire felelt meg a valóságnak.. – Persze ha lesznek további, ilyen esetek.. akkor szinte biztos vagyok, hogy találkozunk mi még annak kapcsán, mert az azt jelenti, hogy Adamnek nem sikerült a tettes nyomára bukkanni, és tovább gyilkol. Ez pedig igazolná azt a felvetést, hogy sorozatgyilkossal van dolgunk. - Sok sikert, Mr. Revenor! Viszlát! – Nyújtom kezem búcsúzásképp, aztán kiengedem. Nem kísérem fel, ha letalált egyedül, akkor megtalálja a kijáratot is… én meg visszatérek a munkámhoz. Van bőven.
Most erre mit mondjak? Egyáltalán nem vagyok ártatlan lélek. Talán nem mondaná ezt meg senki. Csupán egy szemlélődő pasas, aki éli az életét, dolgozik, mindenkivel jófej, látszólag még a légynek sem tud ártani. Így volt ez? Nem, nagyon nem. Vér tapadt a kezemhez már nagyon régóta. Ez hozzájár az őrző léthez. S ha már az első gyilkosság megvolt, a többi már könnyebb úgy ahogy. A gondolatokról már ne is beszéljünk. Sajnos az én lelkemnek is megvolt a sötét oldala, bármennyire is szeretném eltüntetni. Ebből a sötét tartományból addig is fognak érkezni a hasonló gondolatmenetek. - S ön is fog letartóztatni ebben az esetben? - viszonzom a mosolyát a nőnek, valahol egy kis kihívást is csempészve a hangomba. Érdekes jelenet lenne, az már egyszer biztos... főleg, hogy Paloma nem volt rendőr, de ez már mellékes. A kis mesém a jelek szerint elérte a hatását, sikerült inkább a számra vonnom a nő figyelmét, pontosabban a mondanivalómra... a számra, te jó ég, Adam, te is tudsz aztán fogalmazni. Szóval sikerül megszereznem a hajszálat, anélkül, hogy feltűnő legyen. - Valóban nem. Én már azt a verziót láttam, amit a skóciai kollégái már rendbe hoztak, de volt szerencsém beszélni valakivel, aki friss állapotban látta. Aznap még viszontlátta a reggelijét. A biológián se szerette a boncolásokat, ha érti, mire gondolok. Szerencsésnek mondhattam magam, hogy erős a gyomrom ilyen téren. Túl sok holtestet láttam. Túlságosan sok, különböző hullát, hogy ez már meghasson. Talán már csak egy szeretett személy holtestje hozhatna ki belőle hasonló reakciót. Paloma letakarta a hullát, miközben lehúztam a kesztyűket a kezemről és a megfelelő helyre száműztem. A kérésére kíváncsi arccal fordultam felé, majd bólintottam. - Természetesen. Az elsők között lesz, akiket értesíteni fogok. Bár ha vérfarkas valóban a támadó, úgy kevés volt az esélye. Ritka volt, hogy a rendőrökre hagyjuk a tetemeiket, túl sok a felhasználható részük. Akit Amandával kaptunk el még ősszel, az is az egyetem egyik szobájában végezte, amikor is a gyógyítóink kiszedtek mindent belőle, amit csak lehet. Ha meg mégis akkor... valószínűleg hamarabb értesülni fog, hogy behoztak valakit, elvégre helyben van. - Minden jót, Miss Santiago és vigyázzon magára. Sose lehet tudni, kik vesznek körbe minket - mondtam a búcsúzó kézfogás után. Nem örültem volna neki, ha Paloma lenne a következő áldozat. Elég szimpatikus volt így elsőre, még ha egyelőre még csak a hivatalos oldalát is láttam. Igaz, ez akárkire igaz volt, aki potenciális áldozat lehet. Miközben kifele sétáltam, nagyon reménykedtem benne, hogy az utolsó áldozathoz jöttem ezzel az üggyel kapcsolatban...
Megfenyegettem az Alfát - már ha az a kis szaros hajlandó volt felköhögni neki az üzenetemet. Ja, lelépett, láttam, hogy valaki kiásta, csípős húgy-kondenzcsíkot hagyott maga után egy másik hím is a környéken. Kis Tacskó, még egy gödörből se tud kimászni egyedül... Szóval, amíg nem állít be hozzánk egy seregnyi buzeráns, hogy sértegetem a személyiségi jogaikat, addig bizony meló van, és ha meló van, akkor legalább nem járatom az agyam olyan tökéletesen felesleges dolgokon, mint ez az egész Dux-témakör. A fekete halottaskocsi ketyegő motorral pihizik a flaszteron amíg én ingben és mellénykében beriszálom magam a napi adagért. Thomas Gordon - milyen szar már, ha valakinek keresztnév a vezetékneve is -, faszt se érdekel, mi lett vele, a lényeg, hogy viszem. Vinném, ha történetesen nem borulna fel a kocsi, amin kitolom őt a koporsóval együtt. Szidhatnám az államot a kátyús járda miatt, meg az elnököt, meg a mocskos demokratákat, hogy hova teszik a tisztes adófizetők pénzét... De nem vagyok tisztes, én nem adózom, szóval én csak ne ugassak, nem igaz? - Picsába. Konstatálom a tényeket, majd rágyújtok - dohányozni a bejárat tíz méteres körzetén belül tilos -, mert bár nem tudom, hogy hogyan boncolták fel a faszit, az eséstől az egész Y vágásnak kampec, ennyit az ötszáz dolláros selyembélésről a koporsóban... - Van itt valaki, akivel beszélhetek? Izgága az öregfiú, szétvetette odabent a boldogság, ragad minden, de össze kéne fércelni. Magyarázom már visszatérve a patológia belterébe, a csajszi, aki felügyeli a ki-bejárásokat meg csak makog. Én mondom, hogy valaki csináljon már valamit, mert így be nem teszem a kocsiba, ő nem tudja, ki az illetékes... - Akkor kinevezem magát illetékesnek. Szereti a kézimunkát? Ó, hát persze, hogy a varrásra gondolok. Nem, nem érdekel, hogy nem higiénikus, oldja meg, maga akart hullákkal foglalkozni nem? Elég nehezen bírják az idegeim. Szóval ha csak pillanatokon belül nem kerül elő valaki, aki beszél még rajtam kívül angolul - jó, lehet szerb akcentus nélkül is -, akkor valószínűleg meg fogom ríkatni ezt a szerencsétlent. Vagy befektetem Thomas mellé, biztos magányos odabent a béldarabjaival.
A hozzászólást Žarko Vaskovic összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 03, 2014 12:54 pm-kor.
Elég volt mindössze néhány percet eltöltenem a halottat gyászoló családdal ahhoz, hogy egyre inkább késztetést érezzek arra, hogy mihamarabb felakasszam magamat az első fára egy kötéllel, mert úgy éreztem, hogy már az amúgy is megtépázott agysejtjeim képtelenek további emberi nyavalygást és fölösleges sírást elviselni –, ha csak nem szedálom le magamat valamilyen ópiáttal, ami bár nem tartozott a boncterem eszköztárába, viszont – hála modernizálódó és egyre inkább fejlődő emberi elmének – vagy már lassan a gépeknek – az interneten gyakorlatilag bármi elérhetővé vált, többek között az ilyen cuccok is –, amiért különben alkalomadtán nem titkoltan mondtam hálát. Bár próbáltam mérhetetlenül empatikusnak látszani, de tulajdonképpen egyetlen szót sem fogtam fel mindabból, amint a nő sírva mondott, azonban alkalomadtán – jelezve, hogy minden figyelmemet csak neki szentelem – bólintottam és tipikus megjegyzéseket tettem, mint például az "igen, természetesen megértem" vagy éppen "igazán sajnálom, hogy ez így történt". Ennél többet képtelen voltam kipréselni magammal. Az emberekkel való kapcsolatom nem volt éppen a legfényesebb, mi több a többséget egyáltalán nem is voltam képes megérteni, de az igazat megvallva már egy ideje nem is különösebben próbálkoztam tekintettel érzelmi analfabétaságomra, mindennek ellenére ez sohasem jelentett gondot, mellesleg kifejlesztettem azt a zseniális és nagyon hasznos képességet, hogy a hosszúra nyúló monológok alatt értelmesen és megértően nézzek, holott – mint ahogyan most is – közben azon morfondíroztam, hogy vajon adtam-e ennivalót Chip-nek vagy éppen hagyom éhen halni szerencsétlen állatot. Az igazat megvallva hiába kotortam erre utaló emlék után, nem jutottam semmire. Az pedig már egy teljesen másik kérdés volt, hogy a nő kifejezetten nehezen értette meg, hogy én csak boncolom a halottakat, nem pedig Frankensteinként teremtem meg őket áram segítségével halotti poraikból és hamvaikból – legalább is mindeddig egyetlen alkalommal sem sikerült... Mindenesetre azt már meg sem kíséreltem elmagyarázni, hogy ez lehetetlen, így inkább megpróbálkoztam azzal, hogy erre mindössze csak Isten képes, azonban azt már nem fűztem hozzá, hogy ő mindössze csak egyfajta fikció, aki mindössze csak arra szolgált, hogy még a leggyászosabb helyzetben is elfogadjuk pocsék helyzetünket – ezt általában amúgy a következőképpen szokták magyarázni: Isten okkal szánt nekünk ilyen sorsot, fogadjuk el, s éljünk vele, mert Ő mindenkit, kivétel nélkül, szeret. Jó ateista révén én ezen jót kacarásztam – ámbár mi tagadás nem egy alkalommal próbáltam megérteni, hogy mások hogyan képesek benyalni ezt az eszetlen marhaságot, de természetesen nem jutottam sokra, mert reális gondolataim nem engedték, hogy jobban megpróbáljam beleképzelni magam a helyzetbe. A beszélgetést is valahogy úgy zártam le, hogy a halott lelke most már biztonságban van, aztán amint lehetett igyekeztem eltűnni és szapora léptekkel a kijárat felé vettem az irányt. Most, hogy már visszafelé indultam és végre sikerült elfelejteni a korábbi jelenetet visszafelé vettem az irányt, ahol nem éppen olyan látvány fogadott, amelyre valaha is számítottam volna. Még a számat is eltátottam. Egy ideig csak pislogtam meglepődöttségeben, aztán túltettem magam rajta és elsétáltam a kinyílt koporsóban fekvő hulla mellett, aki láthatóan nem a legjobb színben pompázott. Bájos. Már távolról is jól látszott, hogy az öltések kontár ember keze munkáját "dicséri". Még szerencse, hogy nem az enyém volt, különben abban a pillanatban benyújtottam volna a felmondásomat. Az ajtót magam előtt kitárva álltam meg. – Remélem a flörtölés közepette észrevette, hogy három-négy méter után elhagyott egy hullát. – Jegyeztem meg némi éllel a hangomban. Nem kellett ahhoz Einsteinnek lenni, hogy észre lehessen venni, hogy a lány gyakorlatilag feleakkorára húzta össze magát, mint amekkora a termete. – Azt hittem már, hogy nem dönti meg senki az öt méteres rekordot. Belátom tévedtem. Mindenesetre gratulálok, ennyit a temetkezési vállalkozók szakértelméről. – Lábammal megtámasztva az ajtót kezdtem unott tapsolásba. – Amennyiben megoldható lenne vigye a hármas terembe és nagyon kérem, ne tegyen még több kárt benne. Amúgy sem festett túlságosan szépen a pasas, miért kell még inkább meggyalázni szerencsétlen testét? Mielőtt még elsétáltam volna mellettük egy pillanatra megtorpantam. – Ha a hullaszállítóig már nem talált el, remélem az egyenes folyosón majd végig fog tudni menni. – Mutattam a folyosó vége irányába, majd zavartalanul folytattam az utamat, komoly szándékomban állt ezt mihamarabb megcsinálni és aztán semmit tenni.
• 633 • a köpeny alatt • huha, remélem olvasható lett és bocs, hogy később mint mondtam
A csajnak baromi nagy szerencséje van, hogy egy újabb csaj - egek, hát ezért ennyire szar itt minden - csatlakozik ebbe a hármas randiba, amit a folyosón sikerült hirtelen megejtenünk. A felém szálló megjegyzésre csak felkapom a fejem és a hang irányába fordítom, egyelőre nem túlságosan sok érdeklődést mutatva. Igazság szerint annyira sem méltatnám, hogy válaszoljak az élcelődésére, de a viselkedése arra enged következtetni, hogy talán ő lesz az én emberem, aki majd helyrehozza itt ezt a szart mellettem. Rekordot döntögetünk? Hát anyukám, szokj hozzá, és fontolgasd a gondolatot, hogy nem csak ebben vagyok vérprofi, ha döngetésről van szó. Az, hogy a munkámat szidja nem azért sért, mert szakembernek tartom magam, de nekem egy nő ne ugasson, ennyire egyszerű. - Mindig is festő akartam lenni, de tudja, hogy van ez, családi hagyomány, apai elnyomás... - köpöm oda félvállról a szavakat - Inkább jelentse a kátyúkat a vezetőségnél, mert ha a kocsim is szarrá megy emiatt, kicsit megdobom a túlórái számát. Már ha nem takarító vagy ilyesmi. Hihetetlen egyébként, hogy a mai világban már minden fontos és felelősségteljes munkára felvesznek nőket is, és csodálkoznak, hogy a társadalmunk hanyatlik. A kis kezét meg csak azért nem töröm le, mert akkor kerthetek valaki mást, aki összevarrja nekem Thomas mellkasát. Fintorogva lépek szótlanul a kocsi végéhez, hogy eltoljam arra, amerre elirányított. Amikor azonban nem állja meg az újabb megjegyzését megtorpanok. Csípőre teszem mindkét kezem, és lassú mozdulattal a nő felé fordulok. - Nem. Azt hiszem nem fog menni. - halkítom le a hangom kissé - Szóval szeretném, ha fogná a kezem és egyenesen odakísérne, de ha gondolja, akár ki is verheti menet közben. Mosolyodom el gyorsan, ami inkább egy fintor, mintsem őszinte báj, aztán visszatámaszkodom a kocsira, és elkezdem tolni a hármas felé. Az utolsó kanyarnál egy rúgással segítem be a gurulós ágyat, talán fel is borul még egyszer szerencsétlen hulla. Ja, tényleg felborul, és ki tudja, hogy a szobában még milyen felszereléseket visz magával. Kicsit elragadtattam magam. - Ejj, hát nem megint ez a kibaszott szakértelem? - nézek a nőre tökéletesen közönyös arccal - Jobb ha siet, hacsak nem akarja maga eltemetni, mert én kurvára nem érek rá. És takarítani sem fogok. Vagy ha mégis, ahhoz az legalább egy hangyafasznyit kéne javítanunk a kommunikációnk minőségén.
Ha nem lettem volna ateista most minden bizonnyal elrebegtem volna egy néma miatyánkot és türelemért fohászkodtam volna – habár magamat ismerve sokkal inkább egy pisztolyért –, azonban mivel a vallás engem éppen olyan nagy ívben elkerült, mint a Halál-völgyét a záporeső, egy pillanatra sem kellett aggódnom amiatt, hogy véletlenül elkövetek egy meggondolatlan tettet, miszerint keresztet vetek a kis monológom végén vagy pedig halálomig zengem az úr dicsőségét. Ehelyett inkább elnyomtam magamban egy mély sóhajt, majd pedig kezeimet összevontam a mellkasomon és komolyan meredtem a férfira – a halálnál is komolyabban, főként mert a nap folyamán még egyetlen egy mariskát sem sikerült elszívnom, ami valljuk be: nem kicsit megviselt és evégett közel sem láttam olyan rózsaszínben a világot. – Őszintén sajnálom, ha ez most szívem fogja ütni, de egyáltalán nem érdekel, hogy milyenek voltak a családja hagyományai vagy hogy az apja miként próbálta meg bármire is rávenni, mert ha nem tűnt volna fel én nem a pácienseim lelki állapotát boncolgatom. – Kissé oldalra billentettem a fejemet és egy futó pillantás erejéig a koporsóra meredtem, merthogy ideje lett volna kezdeni a hullával is valamit. Közben pedig magamban valósággal hálát adtam megboldogult nevelőanyámnak, hogy inkább errefelé terelgetett, sem mint a pszichológia felé, amely kapcsán mostanra már sikeresen megbizonyosodtam afelől, hogy kész rémálom lett volna számomra tekintettel arra, hogy nap mint nap élő emberekkel kellett volna foglalkoznom. Nem! Már ez is éppen elég volt. A puszta gondolattól is rázott a hideg, oly' annyira, hogy valósággal libabőrös lettem. Hátra fordultam remélve, hogy ez a vadbarom nem fog több kárt okozni. Hallva hangját nem is állt szándékomban megállni, viszont még is megtorpantam az utolsó néhány szónál és szinte undorodva húztam el a számat. Az emberiség vesztét a testi kontaktus fogja okozni, elvégre már az Ókori Rómában is meggyűlt a baja az embereknek a nemi betegségekkel... Nem véletlenül. Mocsok és testi kapcsolat egyáltalán nem volt nyerő páros. – Jelen pillanatban szívesebben csinálnék magából eunuchot. Az szórakoztató lenne. – Szóltam neki hátra a vállam felett nyugodtan tovább sétálva. Őszintén bíztam abban, hogy amíg összeszedem a hullát, addig nem lesz láb alatt és csöndben marad, ücsörög és türelmesen vár majd kint a folyosón – az én fejemben legalább is ilyesfajta terv született meg és nem állt szándékomban elvetni némi bizonytalanság miatt, merthogy alkalomadtán én is képes voltam bizonyos értelmi fogyatékossággal élő embereket felismerni, még ha ez jobbára nem is látszott az illetőn. Amíg a munkám felett görnyedtem nem kívántam senki társaságát élvezni – mondjuk máskor sem, de ez most csak részlet kérdése volt. A csattanást hallva hamar elvetettem eme agyszüleményemet és kénytelen voltam tíztől egyig elszámolni magamban, mindhiába. – A maga szakértelméről minden bizonnyal ennyit – húztam el a számat. Lenéztem a hullára egyáltalán csoda volt, hogy még valamennyire egyben volt, de ha igazán őszintén akartam volna fogalmazni azt mondtam volna, hogy egyáltalán nem volt jó bőrben. Így a földön elterülve ráadásul egyáltalán nem is volt higiénikus, ha nem is egy hét mire normálisan le lesz fertőtlenítve ennek a képe ettől függetlenül is jól beleégett az emlékezetembe, voltaképpen kedvem lett volna elnevetni magamat. – Remélem nem azt várja, hogy a földön kaparjam össze. Ha már felborította, legyen szíves felpakolni az asztalra. – nem fogok még amúgy sem termetes magasságomnál is alacsonyabb lenni, főleg nem egy ilyen rohadékkal szemben. Meglehetősen alacsony méretemnek amúgy sem köszönhettem túlságosan sokat, egyáltalán csoda volt, hogy nem tolta rám a kocsit. – Amennyiben segít, fel tudok ajánlani egy ingyen kávét és garantálhatom, hogy azt az ízt semmikor sem fogja elfelejteni. – Tény, azt az ízt semmi nem feledteti egy normális emberrel, de legalább ébren tart egy jó ideig bárkit, ez a szmötyi még az elefántot is felébresztené egy jókora adagnyi altatóból. Bár lehet, hogy azt kellett volna mondanom, hogy fenséges íze van, kár lett volna kamuzni, mert ha kér, akkor nagyon valószínű, hogy valahova ideköpött volna, amint megkóstolja, mivel jól láthatóan az udvariasságot még csak hírből sem ismerte… Ez meglepő módon jó érzéssel töltött el, talán azért mert így bebizonyosodott, hogy az ember azért mégis csak egy állat. – Ja és cserébe egészen hamar végzek vele, gondolom nem itt tervezi tölteni az idejét.
- Ez talán szíven fogja ütni, de hálás vagyok, amiért leszarja. Meg persze azért is, mert nem pszichológus. Önszántamból, sőt, kényszerre sem boncoltatnám a lelkiállapotomat a világon senkivel sem. Ha ez a nő komolyan azt gondolja, hogy egy cseppet is érdekelnek a sértései, elég rossz úton jár. Bár már ennyi ismeretségből is kiderült számomra, hogy talán egészen sok közös van bennünk. Milyen kár, hogy hogy bennem egészen egyetlen farkassal több van, nem? Kár lenne azon morfondírozni, hogy mégis hogy dolgozhat az egészségügyben egy ilyen jellemű némber, mivel kétlem, hogy a hullákat kimondottan érdekelné, hogy milyen bánásmódban részesülnek. A baj persze most az, hogy én még nem vagyok hulla. - Tényleg ezt akarja? Nem vagyok semmi jónak az elrontója. Vigyorodom el, de úgyse látja, úgyhogy megtartom magamnak a piszkos kis fantáziaképeket arról, meddig fajulhatnának a dolgok abban az esetben, ha netalántán tényleg úgy dönt, hogy megszabadít a heréimtől. Már csak azért is beállítanék hozzá pár hét múlva, hogy az arcába dörgöljem, hogy szebbek és jobbak, mint új korukban. És még csak nem is hisztizik azért, mert felrúgtam a tetemet. A reakcióiból ítélve egészen biztos, hogy amolyan feminista nőszemély, aki nem csak a nőtársainál, de a férfiaknál is többre tartja azt a szaktudásnak nevezett valamit, ami képessé teszi arra, hogy halott embereket hímezzen. Én ugyan nem fogom kiábrándítani ebből az illúziójából, az biztos. Karba tett kézzel állok, amíg meg nem kér arra, hogy nyaljam fel a testet a földről. Csak megnyalom a számat, nem tudom, talán ez a rezignált semmittevés volt-e az oka annak, hogy kávéra invitált, vagy egyébként is megtette volna - de lássa csak, velem lehet beszélni, mi több, üzletelni is, ha elég érdekfeszítő az ajánlata. - Kimondottan szeretem a szar kávét. Elbaszott egy gusztusom van, mások szerint. Grimaszolok, aztán oldalra tartott kezekkel nyújtózom egy látványosat, mielőtt nemes egyszerűséggel megragadom a pasast, és hangos csattanással feldobom az asztalra. Olyan, mint egy kibelezett bálnatetem, gusztustalan. - Maga szabta össze először is? Kérdezem eltűnődve, és már csak unaloműzésből is úgy döntök, hogy az itt-ott lógó belsőségeket visszarendezgetem a bordák közé, ha egyszer össze lesz varrva, szerintem a kutyát sem fogja érdekelni, hogy bél van a szíve helyén. - Mert ha igen, akkor inkább megcsinálom én, maga csak főzze azt a kávét, és már itt sem vagyok. Az kéne még, hogy másodzor is elszakadjon nekem, előbb törném le a nő kezeit, minthogy rábízzam a varrást...
//Bocsánat, hogy elhúztam, totál off okai voltak, mostantól itt vagyok 100%-osan //
Habár alapjába véve meghatározó emberi ismereteim hiányosak voltak, most még is hamar levontam a következtetést, hogy ez a férfi még csak a közelében sem táncolt annak a hajszálvékony mezsgyén, aminek kapcsán megbillogohzattam volna az úgynevezett "normális" felirattal, merthogy láthatóan nem volt az, ami némiképpen üdítően hatott rám, éppen evégett indokolatlanul is felfelé görbült a szám a megjegyzséére, mert tulajdonképpen szórakoztató volt ez a megnevezhetetlen hozzáállás – pontosabban fogalmazva, ilyennel még nem találkoztam. Feltételeztem, hogy csak azért nem csinálta összemagát, mert láthatóan veszélytelennek bizonyultam számára, ami lássuk be: nagyon is reális meglátás volt, ami természetesen bökte a csőrömet. – Más különben nem vetettem volna fel az ötletet – jelentettem ki nyugodtan, miközben keresztbe fontam magam előtt a karomat – bár mi tagadás a lelkesedése felettébb meglepő, valószínűleg, nem ártana meglátogatni egy pszichiátert alapos elbeszélgetés céljából, bár ha gondolja én szívesen bejelentem egy elmegyógyintéezbe is. – Vetettem fel két újabb lehetőséget, habár legszívesebben mégis csak megpaskoltam volna az egyik letisztított fémes aztalt azt mondvánk, hogy feküdjön le rá és rögtön neki is láthatunk a kasztárlásnak. Kíváncsi lettem volna, hogy arra mit reagál, de volt egy olyan merész gondolatom, hogy simán megtette volna, amire tulajdonképpen nem tudom, hogy mit léptem volna, elvégre élő lénybe nem most vágtam bele utoljára, személy szerint előnyben részesítettem, hogy ha már az előttem heverő test egyáltalán nem mozgott. Megnyugtatóbb volt. – Ha ezt szeretni fogja, akkor kénytelen vagyok alátámasztani mások igazát. – Elhúztam a számat. Nem örültem a gondolatnak, hogy mások igazát kell alátámasztanom, s még ha egyet értettem is, alkalmodtan még úgy is kötözködtem, ha tulajdonképpen egyet értettem a többséggel, pusztán csak azért, mert szórakoztatott a konfliktus helyzet. Jelenleg a kávé ténylegesen abba a kategóriába tartozott, ami ellen nem akartam érvelni, mert akkor kénytelen lettem volna meginni, ami pedig állandó mosdóba járás lett volna – és nem egészen szépítkezés céljából. – Ha én szabtam volna össze, némi túlzással de betonnal is melkason vághatta volna nem szakadt volna fel és mellesleg nem kellene itt lábatlankodnia. – Feleltem nyugodtan a kérdésre, habár valahol mégis csak sértette az önérzetemet, hogy azt gondolta, hogy ilyen munkát hagynék magam után. A hullában túrkál, nyugtáztam magamban nagyokat pislogva. – Gondolom egy pillanatra sem tart attól, hogy esetleg egy nem evilági lény mászkál abban a testben, mint a Men in Black-ben. Habár, már lehet magában van. – Utáltam azt a filmet, tulajdonképpen éppen valami ilyesmi részt sikerült elcsípnem belőle, de már arra sem emlékszem, mert inkább tovább kapcsoltam. Míg hülyeségeket hordtam össze addig előkötörtam a táskámból a tárcámat, majd kikotortam belőle az aprót, mert természetesen a gép mással nem működött itt lent, nem úgy mint fentebb. – Rögtön visszajövök, addig ha lehet, ne nagyon nyúlkáljon sehova a továbbiakban, nem szeretem ha a dolgok más helyre vándorolnak, mint ahová tettem. Remélem azt mondanom sem kell, hogy nem árt ha kezet mos. – Bár engem aztán a legkevésbé sem érdekelt, hogy milyen betegség viszi el, csak éppen engem ne tapicskoljon össze a mocskos kezeivel. Nem sokkal később már az automatán nyomkodtam a gombokat – természetesen teljesen fölösleges, mert csak egy fajta kávéval szolgált a gép; odakozmált, túlcukrozott expresszóval. Két pohárral siettem vissza – az egyiket magamnak vettem, ha már nem volt időm kimenni és elszívni egy füves cigarettát legalább ez boldogítsa az életemet. – Itt a kávéja, remélem ízleni fog. – Hangom csöpögött az iróniától. Megvártam még elveszi és csak aztán mentem az asztalhoz és vettem el magamnak a kesztyűt. Hátrafordultam, hogy megkérjem hogy még véletlenül se köpje a padlóra, de a hulla alvadt vérnyomát látva teljesen felesleges lett volna, így inkább csöndben maradtam, mg fel nem húztam a kesztyűt – merthogy nekem eszem ágában sem volt puszta kézzel a hullában turkálni. – Feltételezem nem áll szándékában kimenni. – Pillantottam fel, miközben már neki is láttam kiszedni a korábbi varratokat, mert nem volt szívem így hagyni.
Kissé összeráncolom az orromat, mert voltaképpen inkább elgondolkodtat a felajánlása, mintsem sért. Sőt, még a számat is eltátom kissé, eljátszadozva azzal a gondolattal, hogyha magamnak nem is szívesen kanyarítanék gyogyós papírt, az öcsémet talán meglepném vele csak úgy, puszta testvéries szeretetből. - Magának van erre felhatalmazása? - bököm ki végül, hogy mi bassza a csőrömet úgy igazán - Írhat receptet, meg adhat beutalót úgy rendesen? Elvégre a hullák marhára nem igényelnek ilyen szolgáltatásokat. És a végén az orvosi kamara nevében is kifejezhetném aggályaimat az esetleges visszaélés gyanúja miatt, de hol nem szarom én le, ha teszem azt, saját magának állít ki receptet orvosi marihuánára? Ha így van, az elég tré, a normális emberek normális utakon szerzik meg az ilyesmit. Persze lehet, hogy megint túlságosan magamból indulok ki, hiszen.... Végül is ez itt csak egy halandó fehérnép. Nincsenek olyan spéci "jogkörei", mint nekem. - És azt a világért sem akarná, mi? Röhögök fel ércesen, ahogy elhúzza a száját, bár szívesen közölném vele, hogy igazán kár energiát fecséreljen az ilyen gesztusokra, hiszen megérzem a kis hangulatingadozásait, ha nagyon akarom. Ha. És nem. Nem akarom még jobban lefárasztani magamat a nyűgjeivel. Kihívó hümmentéssel nyugtázom a saját profizmusáról való meggyőződését, miközben továbbra is teljes nyugalomban "pakolászok". Megfordul a fejemben, hogy talán hatásos lenne, ha felé fordulva nyalnám le a kezemre tapadt cafatkákat, de elvetem az ötletet a megvalósítás előtt, mert amit mond, az egyszerre szórakoztató és a társadalmi megegyezés szerinti negatív értelemben nevetséges. Fel is röhögök - megint, szórakoztató egy társaság ez az emberi faj. - Hát ebben itt már nincs kurvára semmi a belein kívül. Utóbbit pedig... - rápillantok a vállam felett, csak egy röpke pillanatra engedve a fenevadnak, lusta fénnyel szalad át a szürke tekinteten valami borostyán árnyék, talán meg sem történt igazán, de ez persze nem lombozza le a játékosságomat - ...nem biztos, hogy vitatom. Mosolyodom el végül, bár ez tőlem inkább tudható be valamiféle bizarr vicsornak, mintsem felhőtlen jó kedvnek. - Nagyfiú vagyok, megoldom. Méghogy mossak kezet... Előbb törölném a nadrágomba, ha engem kérdez... Minden esetre megvárom, amíg kimegy, aztán se szó, se beszéd: munkához látok. Feltúrom azt, amit eddig begyömöszöltem, először a szívet veszem ki, aztán a májat és az epét, meg az egyik vesét, mert pont elfér a kezemben. A szív egy íróasztal fiókjába kerül, a máj és az epe egy szemeteskukába, a vesét pedig... nem, a szekrény olyan snassz, a halottnak már úgyis mindegy, szóval a szájába tömöm, aztán az ingujjammal letörlöm az ajkaira tapadt váladékokat, amik a procedúrával jártak. Aztán megmosom a kezem. - Köszönöm, igazán kedves. Visszakapja az irónia-adagot, de egyébként elképesztő, mennyire finnyásak egyesek. Ez a kávé sokkal jobb, mint az ivóvíz, ami a régi szép háborús időkben kijutott, és jobbára sáros léből állt. - Maga egy kibaszott gondolatolvasó. - biccentek, és most rajtam a sor, hogy a falnak támasszam a vállamat, és blazírt arccal fürkésszem a csaj ténykedéseit - A világért sem maradnék le erről az előadásról. Az nem érdekel, hogyan tervezi csipkésre hímezni a tetemet, az viszont sokkal inkább, hogy mit reagál, ha majd feltűnik neki bizonyos szerves alkotóelemek hiánya. Vagy mi.
Kellemesnek mondható csend honol. Ritka alkalmak egyike, amikor teljesen egyedül tartom a frontot a Patológián. November elseje lévén a legtöbben a halottaik sírját látogatják, s mivel nekem ugyebár nincs senkim Fairbanksben, se a környéken, akihez kilátogathatnék, így csak egy Írisz illatú lila illatgyertyát gyújtottam a holtak emlékére, és azt tettem ki az asztalomra, miközben dolgoztam. Kaptunk három napja egy összeégett holttestet, és a tesztek eredményeit nézem át éppen. Egy külvárosi épületnél keletkezet tűzben halt meg az illető, akinél nem találtak semmit, ami alapján azonosítani tudták volna a tűzoltók. A helyszín se sokat segített ez ügyben, hiszen az épület már három éve lakatlan volt pont azért, mert életveszélyesnek lett minősítve, és a múlt hónapban ki is adták rá a bontási engedélyt, csak így is csúszásban volt a városfejlesztés a feladataival, ezért a bontás tolódott. Állítólag ki volt téve a figyelmeztető tábla az épületre, hogy tilos bemenni, mert életveszélyes, de hát nem minden ember született kellő felfogóképességgel, hogy megértse azt, ha valamit nem lehet. A drága páciensem is valószínűleg hátul állt a sorban, mikor az észt osztogatták. A telefon csörgésére elengedtem egyik kezemmel a papirost, s a kagylóért nyúltam, hogy felvegyem azt, de tekintetem nem szakítottam el az adatokról. - Dr. Santiago, Patológia… tessék!? – Szólok bele érdektelen hangon a telefonba, mire az egyik ügyeletes biztonsági őr szólal meg a vonal túloldalán. - Bocs doki, ha megzavartam, de van itt egy nő… valami Tedrow a Tűzoltóságtól. Hivatalos papírokat lobogtatott az orrom előtt, és valamilyen megégett hullával kapcsolatban küldték ide. Azt mondta, mindenképpen beszélni akar önnel. – Hadarta a telefonba az üvegfal mögött, ami elválasztotta a nőtől, azt gondolván, hogy úgyse érti, amit mond. Valami rémlett, hogy majd felkeresnek, talán Taima szólt futtában, mielőtt tegnap hazament. - Jól van, akkor kísérje le hozzám. Kimegyek elé a folyosóra. – Tettem le a kagylót, majd a papírok is az asztalomra kerültek, aztán felálltam az asztalomtól, és az irodámból kilépve a Patológia előterébe léptem. Volt még annyi időm, mielőtt leértek volna, hogy a szóda automatából engedjek magamnak a műanyag pohárból, és bekapjak egy tablettát fejfájás ellen. A pohár a kukában landolt, én pedig kiléptem a Patológiáról az alagsori folyosóra, fehér köpenyem zsebébe csúsztatva a kezeimet. Ott fityegett a szívem fölött egy kis névtábla: ”Dr. Paloma Santiago igazságügyi orvosszakértő, vezető patológus” A köpenyem nincs összegombolva, ezért látható az alatta viselt fehér-barna ruhakombinációm. Lábaimon fehér orvosi klumpát viselek, munka közben az a legkényelmesebb. Amint felbukkan a tűzoltóság embere, oldalán a biztonsági őrrel, kezeimet kiveszem köpenyem zsebéből. - Köszönöm, elmehet! – Biccentek a férfinek, aztán a nőhöz fordulok. - Üdv, Dr. Paloma Santiago vagyok! – Nyújtom felé a kezem, s ha elfogadja, akkor határozottan meg is rázom.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Szeretem a munkámat, tényleg, és egyelőre a világért se váltanék szakmát, de a sajtótól egyszerűen falra tudok mászni! Nem elég, hogy életveszélynek tesszük ki magunk nap mint nap, életeket mentve hivatásszerűen, amikor néha mi is hibázunk, és ezek megneszelik… na, akkor kő kövön nem marad, a bolhából is elefántot csinálnak. Ha nem épp egy egész csordára valót… A pár nappal ezelőtti hívás sem ígérkezett másnak, mint a többi – egy elhagyatott, az elmúlt pár évben üresen álló, kissé lepusztult, bontás előtt lévő épület kapott lángra. Mivel nem használták, így a spontán öngyulladás esélyét is hamar kizártuk, valószínűleg valamelyik hajléktalan gondatlanságának tudható be a tűz – hisz ha már ide telepedtek be, gondolná az ember, hogy nem akarják felgyújtani a fejük felett a tetőt. Véleményem szerint azonban egy pirománt tudhatunk kis városunkban, nem ez az első eset, amikor hasonló történt a városban, pedig még csak nem is vagyok itt olyan régóta, ráadásul most egy halálos áldozata is volt a tűznek – valószínűleg egy hajléktalan, amire egyből le is csaptak az újságírók. Csak tudnám, honnan a búbánatban neszelték meg a dolgot, bár olyanok ezek, mint a keselyűk… De annyit a szólásszabadságról, kellett nekem megszólalni, mi volt a hála amikor említettem a feltevésemet a kapitánynak? A kezembe nyomott egy rakás papírt, hogy inkább csináljak valami értelmeset ahelyett, hogy összeesküvés-elméleteket gyártok, menjek el a patológiára és nézzek utána, mire jutottak a boncolás során… Így hát aztán hónom alá csaptam a kis mappát, zsebre vágtam Dr. Santiago névjegykártyáját, aztán útnak indultam a patológiára – ritka pillanatok egyike, amikor munkaidőben civil ruhában mozgok. Nem elég, hogy a főnököm is gyökér, de hogy még a patológián is szívózzanak velem… most komolyan, kérjek írásos engedélyt arra, hogy bejussak? Az eszem megáll, még munkát is „adunk” nekik, és ez a köszönet érte… Hogy jöjjek vissza később? Meg a bús fenéket! Nekem se kell több, minden iratlobogtató képességemet bevetve addig nem hárítottam, amíg a portás fel nem hívta nekem a dokit. Győzelem! Muhahahaaaa… Bejutottam! Ahogy a portás mellett elindultunk a… terem (?) felé, egy pillanatra diadalittas mosoly ült ki az arcomra, de mire megtaláltuk a keresett boncmesternőnket, már újra a megszokott, vidám mosollyá szelídült… -Üdvözlöm, Michelle Tedrow. -viszonzom magam is a kézfogást, majd jövetelem tárgyára is térek. Gondolom – akarom mondani, nagyon remélem – hogy képben van a dologgal, ha már a portás is említette, de biztos ami biztos. -Ahogy a kollégája is említette, a Fairbanks Fire Department-től érkeztem. Sikerült valamire jutni a 3 nappal ezelőtt talált kis „barátunkkal”? Azért egyszerre vicces és kellemetlen, hogy még semmi biztos nincs az ügyben, de már azzal van tele minden újság, hogy csak azért nem mentettük ki a férfit, mert hajléktalan volt. -grimaszoltam hitetlenkedve. Mint ha rendszert csinálnánk belőle, hogy őket direkt bent hagyjuk, had égjenek! Komolyan, ha rajtam múlna, inkább az ügyvédeket meg a politikusokat hagynám, értük kisebb kár lenne. -Szóval gondolom megérti, hogy jó lenne mielőbb pontot tenni az ügy végére, hogy normálisan folytathassuk a munkánkat. Maguknak is gyakran meggyűlik a bajuk a médiával? - érdeklődtem pusztán kíváncsiságból.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
A bűnügyi esetek kivizsgálása miatt nehezített a Patológiára való lejutás. Azért van szükség a biztonsági személyzetre, nehogy valaki esetleg kárt akarjon tenni a holttestekben, ezzel megsemmisítve a felhasználható bizonyítékokat. Jól ki van ez találva. Ha úgy tetszik, a mínusz egyedik szinten kaptunk helyett, közismertebb nevén a kórház alagsorába, ahova a biztonsági személyzet, vagy az itt dolgozó személyzet mágneskártyáival lehet csak lejutni lifttel, vagy a hátsó bejáraton át, szintén mágneskártya segítségével. Ott hozzák be a holttesteket, és ott adjuk ki azokat. Ott nincs biztonsági személyzet, csak térfigyelő nappali, és éjszakai kamerák. A liftből kilépve egy „L” alakú folyosón kíséri végig a biztonsági őr Michelle-t, a Patológia bejáratához. Egy tágas előtérbe nyílik az ajtó, mintha egy sürgősségi váróterme lenne, persze itt a pácienseket nem szokás leültetni, hogy „na várj a sorodra, addig ha lehet, ne bomolj”, vagy hasonlók. Itt a hivatalos szerveket szoktuk fogadni, vagy a hozzátartozókat, akik azért érkeznek, hogy azonosítsák az elhunyt hozzátartozójukat, már ha lehetséges a holttest állapota miatt az ilyen azonosítás. Néhány szék, szódaautomata, kávéautomata, és egy asztal. Nem túl gazdag a berendezés, de pont elég ennyi. A lényeg úgyis a tisztaság, ami mindig kifogástalan. Michelle érezheti is a fertőtlenítő jellegzetes szagát maga körül, ahogyan belépünk ide. Innen több ajtó is nyílik. A Patológia is több részre bontható, csak mi az alapján különítjük el az eseteket, hogy a boncolás bűnügy gyanúja, tisztázatlan körülmények közötti halál miatt lett-e kérve az igazságszolgáltatás megbízásából, vagy csak azért… mert a hozzátartozók magánszemélyként kérik mondjuk a szívbetegségben elhunyt nagyijuk felboncolását, hogy biztos a szíve miatt tért-e jobb létre, vagy valami más szervi baja volt, ami miatt aztán zsíros pert akaszthatnak mulasztás címszó alatt a kórház nyakába. Az utóbbi „polgári” kategória nem hozzám… hozzánk tartozik, ezért is van a polgári és a bűnügyi esetek fizikális szétválasztása is. A polgári eseteken másik team dolgozik. Az előtérből a kártyám lehúzásával jutunk beljebb egy szűkebb folyosóra, ahonnan három ajtó is nyílik. Az egyik az irodám ajtaja, a másik a boncteremé, a harmadik pedig a laboré. Rendesen fel vagyunk szerelkezve mindennel. Az irodám ajtaját nyitom ki Michelle előtt, és tessékelem be oda, majd hellyel kínálom az asztalomnál. Semmi extra berendezés, amolyan tipikus orvosi szoba… csak ablak nincs, tekintve, hogy a föld alatt vagyunk, hanem légkondi keveri kicsit a levegőt. - Még nem végeztünk minden teszttel. Az ünnepek miatt több kolléga is szabadságot vett ki, meg van most ez a hányásos-hasmenéses járvány, úgyhogy meg vagyunk csúszva a határidőkkel. Részeredményekkel viszont tudok már szolgálni. – Ülök le Michelle-el szemben, majd a korábban átnyálazott dokumentumokra pillantok. - Továbbra se tudjuk még az elhunyt személyazonosságát, azt viszont határozottan állíthatom, hogy nem volt hajléktalan. Vagy ha igen, akkor nagyon nagyot bukhatott az elmúlt maximum két hónapban, és hirtelen került az utcára. A holttest ropogósra sült, de a fogak analizálása, és a test röntgenes vizsgálata egyértelműen kimutatta, hogy egy rendkívül drága implantátumot ültettek be a jobb felső négyesbe, és ötösbe. A szövetek még nem nőttek rá teljesen az implantátum csapjára, amit az állkapocsba rögzítenek. Utána kérdeztünk a helyi fogorvosoknál, ők azt mondták, hogy legalább negyed év, mire a szervezet ténylegesen befogadja, és „beszövi” az ilyen implantátumokat. Ezeket az információkat megosztottuk a nyomozókkal is, akik az ügyön dolgoznak. Ők felkeresték személyesen is a röntgenképpel Fairbanks összes olyan szájsebészét, akik ilyen beavatkozásokat végeznek. Volt is egy egyezés, egy nő, akinek szintén oda ültettek be implantátumot, de ő él és virul, és az ismeretlen személy ugyebár egyértelműen férfi. A jelenlegi hivatalos álláspont szerint ezt a műtétet nem Fairbanksben hajtották végre az elhunyton. Legutóbbi információim szerint a nyomozók jelenleg azon dolgoznak, hogy a Fairbanks közeli városok szájsebészeit felkeressék, hátha így sikerül kideríteni a férfi kilétét. – Fűzöm össze ujjaimat, és támasztom le kezeimet magam előtt az asztalon. - Ide nem jutnak le egykönnyen, de ha nagy sztorit szimatolnak, akkor előszeretettel bukkannak fel az ember orra előtt a parkolóban, vagy a bejáratnál… Én meg előszeretettel terelem őket a kapitányság felé. Nem vagyok felhatalmazva arra, hogy bármilyen információt közöljek a sajtónak. Ugyanúgy leszerelem őket, mint a telemarketinges kereskedőket. – Az elején persze engem is bosszantott, de egy idő után hozzászoktam, felbukkannak és akadékoskodnak. Most már próbálok nem tudomást venni róluk. Egyszerűen nem nyilatkozom. - Azt említettem már, hogy nem a tűzben halt meg? – Pillantok a papírra, aztán a tűzoltóra. - A tüdeje belseje meglepően jó állapotban megmaradt. Kívülről megsült, belül viszont nyers maradt, és nem találtunk benne égésterméket. Nem lélegezhette be a tűz által keletkezett füstöt, annak nyoma lenne. Viszont az egyes, a kettes és a hármas csigolyája eltört. Súlyos, tompa tárggyal nagy ütést kapott. Leütötték, vagy rázuhant valami. Ebbe halt bele. – A pecsétet rányomon a papírra, majd odafirkantom a nevemet is, és átnyújtom Michelle-nek. - A haláláért nem a tűzoltóság a felelős. – Kihúzom a fiókomat, és előveszek belőle egy nagy borítékot. - Megnézi? – Kérdezem felvont szemöldökkel. Gondolom nem csak azért küldték ki, hogy egy papírt elvigyen a főnökének, mert azt futárral is elküldhettem volna, vagy átfaxoltam volna. Ha én lennék a tűzoltóság parancsnoka, valószínűleg teljes bizonyosságot szeretnék, és személyesen kiküldenék valakit, hogy alátámassza az írásban foglaltakat.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Mondanám, hogy miután átjutottam a vérmes-makacs portáson, érdekelt is engem, hogy hová visz, csak kerítse elő nekem – akár a föld alól is – az ügyeletes dokit, aki az üggyel foglalkozik. A múltamat és jelen titulusomat tekintve azonban azt hiszem, ez már elmegy szakmai ártalomnak nálam, hogy ha akarnám, se tudnám figyelmen kívül hagyni a környezetemet. Egyrészt, mert korábban még sosem jártam ebben az épületben és ki tudja, hogy mikor fog hasznomra válni, ha fejben az alaprajza legalább egy kis részével tisztában vagyok, másrészt meg… felderítő vagyok. Ki tudja, lehet, a végén még itt találok valami olyat, ami falka szinten is említésre méltó. Mondanám, hogy ha valami gáz lenne, legalább magamtól kitaláljak, de tekintve, hogy milyen biztonsági berendezéseik vannak… nem mint ha idővel nem jönnék rá, hogy hogy lehet feltörni vagy hatástalanítani, de ezek a mai mágneskártyás zárak elég pepecselősek tudnak lenni. Hogy a börtönökben hasonló készültség van, azt még megértem, de innen azért már csak nem menekülne el egyik „páciens” sem, miután bemajrézik, nem igaz? Tudom, tudom… ők lehet, hogy nem, de akiknek esetleg közük van a halálukhoz, lehet, nem szívesen hagynák itt bizonyítéknak őket. Mindenesetre azért bármelyik itt dolgozót megnéztem volna, hány másodperc alatt jut el a mosdóig, ha rájön a hasmars. Már ha eljut egyáltalán. Látom, automatákból nincs hiány… szóda, kávé, ez utóbbiból még tea, szörp és forró bögrés leves is nyerhető… Nem, még csak véletlenül sem borscs, pedig enni azt kell, és azt hiszem, lenne fantázia egy olyan automatában is, amiből valami ehetőt tud nyerni az ember. Pilmenyi, pirog, belashi, szoljankaleves, angyalbögyörő… Bár lehet ez legutóbbi inkább a templomban lenne népszerű, a papok biztos egyből ráharapnának. Mire elérünk a doktornő irodájáig, a tüdőm is megtelik a fertőtlenítő semmivel sem összehasonlítható, feledhetetlen illatával. Az irodájába belépve el is foglalom az ülőhelyet, az asztala előtt lévő széket, majd hallgatom, hogy mire jutottak. Szóval még nem végeztek minden teszttel… Hát ez nagyszerű! Nem mondom, hogy el vagyok ragadtatva a hírtől, de legalább annyi önuralmam még van, hogy mellőzzem a szemforgatást. Esküszöm, ha nem nő, hanem férfi ülne velem szemben, megkérdezném tőle, hogy „Mégis miért? A zsebhokizás vagy a zacsipacsizás foglalta őket le ennyire?” Ünnepek, na persze… A halottak napja már elmúlt, bár mondhatnánk, hogy itt minden nap az, a karácsony meg hol van még? Meg egyébként is, bezzeg az én időmben, hol volt ilyen, hogy ünnepek miatti szabadság? Hányós-hasmenős járvány… már el is felejtettem, milyen szar embernek lenni. -Nos, ha nem is sikerült a végére jutni, a részeredményeket mindenképp meghallgatnám. -a semmitől az is több, nem igaz? Amit azonban hallok, egyértelműen felkelti az érdeklődésemet. Mi, „hozzá nem értők” eddig is férfinak tippeltük a halottat, de különösebben nem is foglalkoztunk vele, hogy hogy kerülhetett oda egyáltalán, vagy ki volt ő – a keselyű módjára élősködő újságírók dobták fel a témát, onnantól meg, mint futótűz a szavannán… Azt hiszem, nem kell különösebben ragozni. Amilyen szép, részletes beszámolót kaptam, komolyan mondom, le a kalappal a nő előtt! -Látom, akkor ez az ügy sem lesz egyhamar lezárva… -szusszantam fáradtan, ahogy hátradőlök a széken. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy mennyivel nyugodtabb és egyszerűbb életem lenne, ha nem ragaszkodnék annyira ahhoz, hogy tűzoltó legyek, helyette inkább felcsapnék nyúlgyűjtőnek… Aranyos, bolyhos kis szőrgombócokkkal foglalkozni egész nap, etetgetni őket dióbéllel meg eperfalevéllel… Vagy azt a selyemhernyóknak szokták tartalékolni? -Nem igazán értek hozzá, de gondolom, hogy ilyesmi beavatkozást nem végeznek minden egyszerű fogorvosi rendelőben… Ami feltételezi, hogy elsősorban a nagyobb városok jönnek számításba, abból viszont nem akad túl sok az államban. Lehetséges, hogy nem is ide valósi volt, csupán átutazó, aki rosszkor volt rossz helyen? Vagy valami más, nagyobb városból akarták nyom nélkül eltüntetni? Egyáltalán biztos, hogy nem lett manipulálva a holttest? Kicserélve a fog, vagy bármi hasonló, hogy megtévesszék az orvosokat is? Nem tudom, hogy az ilyesmi hogy működik, de azt hiszem, ablációnak nevezik, amikor a test valamely részét műtéti eljárás során elvátolítják… vagy azt csak akkor hívják így, ha betegség vagy károsító anyag a kiváltó ok? -doboltam a szék karfáján eltöprengve. -Megnyugtató tudni, hogy még nincs a zsebükben az összes hatóság. -engedtem meg egy mosolyt magamnak, amikor azonban említi, hogy nem tűz okozta a férfi halálát, a kíváncsiságtól felszökik a szemöldököm. -Valóban?-kérdezek vissza érdeklődve, s már hallgatom is a részleteket a tüdő állapotáról. Azért valahol félelmetes belegondolni, milyen ellenálló is az emberi test. Ahhoz képest, hogy milyen hatalmas volt a tűz, azt hittem, hogy teljes mértékben átsült az illető… ehhez képest belülről még nyers? Ahogy tovább hallgatom a nőt, egyre inkább erősödik bennem a gyanú, hogy ha valóban gyilkosságról volt szó, és nem a mi mulasztásunknak tudható be a haláleset, akkor ki lehet az áldozat? Ki lehet az elkövető? És mégis, mi áll az egész ügy mögött? -Köszönöm. -felelem hálásan, ahogy elveszem a hitelesített jelentést. Érezheti a hangomon a megkönnyebbülést, mert… hisz tűzoltó vagyok, bár nem az én posztom képviselni magunkat a média előtt és a hírekben, de mégis, ha rosszul jövünk ki ebből az egészből, az az én életemet, jövőmet is jócskán befolyásolja. Ilyen ez a szakma, összetartás nélkül sehol sem lennénk. -Ha lehetséges, akkor mindenképp! -felelem, igaz, elsőre meglep a kérdése. De ha már van ilyen lehetőség, ki vagyok én, hogy ne éljek vele? Bár sokan azt hinnék, hogy nőként nem tesz jót a harmatos lelkünknek az ilyen elborzasztó látvány, de… őszintén? Mindig is szerettem ilyen téren meglepni az embereket, talán ennek is tudható be, hogy az ilyen szörnyű és morbid helyzetek nem hogy taszítanának, még vonzanak is. -Nem volt nehéz a holttesttel dolgozni, így, hogy ilyen mértékben összeégett? Az egyik kollégám még azzal „poénkodott” kínjában amikor meglátta, hogy előbb építenek hódarából iglut, mint hogy bármi használhatót kiderítsenek róla. Ahhoz képest, egész sokra jutottak vele. –feleltem eltöprengve.
[Tízlövetű]
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
- Kevés olyan ügy kerül hozzánk, ami könnyen lezárható kategóriának nevezhető. Többnyire az ilyen kétes esetek kerülnek az igazságügyi részre. – A végelgyengüléses… betegségben elhalálozott esetekkel csak akkor foglalkozunk, ha felmerül a gyanúja idegenkezűségnek. Egyébként azokat az eseteket elkülönítve végzik. Nekik más is a vezetőjük, azt a csapatot nem én viszem… de ők is természetesen idelent dolgoznak az alagsorban. - Ráadásul sok minden függ attól is, melyik nyomozó kapja az ügyet. – Forgatom meg a szemeimet sokatmondóan. Én nem zavartatom magam ilyen szempontból. Volt már néhánnyal konfliktusom közöttük. Rögtön azonnal kértek mindent, mondván mert sürgős. Bent maradtam az egész csapattal fél éjszakára, hogy elvégezzünk, aztán rácsipogtam, hogy jöhet az anyagért. Annyira nagyon sürgős volt, hogy nagyjából három nappal később a rágóján csámcsogva sétált be érte. Nem csoda, hogy felcsesztem rajta az agyam. Ha sürgős, akkor jöjjön érte. Ha meg nem olyan sürgős, akkor ne szívassa már le a patológiát. - Az abláció, ha orvosi beavatkozás útján történik, annak van egy kötelező gyógyulási ideje. Attól függően, hogy mi lett eltávolítva. Amikor a hegek beforrnak, utána lehet plasztikázni a területet. Teljesen kizárt, hogy a halál beálltát követően ezt el tudják végezni nyom nélkül. Egy halott test ugyanis nem gyógyul. Halál előtt pedig hosszú fogságban kellene lennie ilyen esetben. Egy olyan helyen, ahol az feltételek adottak egy ilyen beavatkozás elvégzéséhez. Ehhez kellene egy donor, akinek az állkapcsát beültetnék… egy vércsoporttal. Ráadásul rengeteg komplikáció léphetne fel, ami miatt a műtőasztalon akár meg is halhat. Túl nagy kockázat, és túl költséges ahhoz, hogy valaki ebbe energiát fektessen és pénzt. Szóval, ha a véleményemre kíváncsi, magánemberként is, és a röntgenképek alapján is azt mondom, hogy teljesen kizárom annak lehetőségét, hogy manipuláltak volna bármit az elhunyt állkapcsával, vagy a fogazatával. Egyébként is nagyon kevés orvos vállalkozna ilyenre. Kétlem, hogy bármelyik maxillofaciális sebész kollégámnak érne annyit ez az egész, hogy kockáztassa vele a karrierjét, vagy akár a szabadságát. – Ráztam meg a fejem nemlegesen, nyomatékosítva ezzel a szavaimat. Felállok, megvárom, hogy ő is így tegyen, aztán kilépek az irodámból, és a boncterem ajtajához sétálva lehúzom a kártyámat. A zár elektromosan zizeg, majd ahogyan kinyitom az ajtót, enyhén hideg fuvallat csap meg. Nekem már fel se tűnik az extrém klórszag, de Michelle-t valószínűleg elbódítja egy pár pillanat erejéig. Felkapcsolom a lámpákat, aztán a fal melletti fém tároló állványról leveszek két csomag „M”-es gumikesztyűpárt rejtő zacskót. Az egyiket átnyújtom a nőnek, a másikat feltépem, kiveszem belőle a kesztyűket. A zacsit a tároló melletti szemetesbe hajítom, majd rutinos mozdulatokkal húzom fel a kesztyűket a kezemre. - Első ránézésre mi se gondoltuk volna, hogy sokra jutunk vele, de szerencsénk volt. – Mosolyodtam el. - Hirtelen-égéssel van dolgunk ugyanis. A test nem fokozatosan, hanem hirtelen égett meg. Lényegében a bőr ropogósra sült, belül viszont a szervek egy része nyers maradt. A hasi szerveknek annyi, de a mellkast védték a bordák pluszban. A szív, és a tüdő a test állapotához képest egész jól átvészelte a dolgot. – Mondom, miközben a hűtősorhoz lépve megállok az egyiknél, és kinyitva az ajtaját előhúzom belőle a tálcára helyezett testet. Mivel folyamatban levő ügyről van szó, ezért nincs bezsákolva. Még mindig érezni a ropogós „sülthús” illatot, ami körbelengi. - Hello, John Doe… - Hülye szokás, tudom… de mindig köszöntöm a pácienseimet… s mivel őt még nem azonosítottuk, ezért az ilyenkor általánosított nevet használjuk az emlegetésekor. A mellkason elnagyolt öltéssel összevarrott „Y” bemetszés látható, de nem azért hívtam most ide a tűzoltónőt, hogy a mellkasban matassak előtte, ezért azzal most nem is foglalkozom. Egyik kezemmel megtartom a test fejét, a másikat a háta alá csúsztatom, majd átfordítom oldalfekvésbe. Így tartom meg, s pillantok a tűzoltóra. - Húzza végig a kezét a nyakától a gerincén. A csigolyákra figyeljen… - Magyarázom. Nem tűnik finnyásnak, egy tűzoltó nem is lehet az, ráadásul kesztyűn keresztül semmit baja nem lesz, ha hozzáér. Csak akarom, hogy saját maga is meggyőződjön a törött csigolyákról. - Mintha diót törtek volna, és a darabkái elmozdultak volna… érzi? – Próbáltam hétköznapi hasonlattal élni. - Ilyen törést csak nagy erejű ütés eredményezhet. – Fűzöm hozzá. Persze sérülékenyek a csontjaink, a csigolyáinkra meg pláne nagyon kell vigyáznunk, de van egy tűréshatár, amit minden esetben ki kell bírnunk, különben már egy kisebb eséstől is tömegével halnánk egymást után.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Csak figyelmesen hallgatom a nőt, s ahogy szóba kerülnek a nyomozók, meglepetten, hosszan bólintok a szavaira. -Ezek szerint Önöknek sem teljesen zökkenőmentes az együttműködés a többi hatósággal. Szerencsére eddig még egyikükhöz sem volt szerencsém, viszont Chicagóban volt néhány átvizsgálás nálunk, miután a nyomozók kapcsolatba hozták a tűzoltóságot a bűnténnyel. -sóhajtok fel, hisz ha nem is szánt szándékkal követünk el gyilkosságot, ezer meg egy módja van, hogy a mi életünket is megnehezítsék… drogtesztek, felülbírálások, gondtalanság vádja, és még sorolhatnám. Figyelmesen hallgatok a korrekciója hallatán, annyira sosem voltam otthon az ilyen orvosi dolgokban, csupán az évszázadok alatt szedtem fel akarva-akaratlan némi tudást… Tudást? Lehet, hogy túlzás lenne így nevezni. Mindenesetre hálás vagyok a hosszas kifejtésért, az ok-okozatokért, példákért, hisz így jóval könnyebben „emészthető” az egész, mint ha csupa latin kifejezésekkel dobálózna. Csendesen veszem tudomásul, hogy újabb összeesküvés-elméletem megdőlni látszik, de sebaj! Attól még a gyújtogatással kapcsolatosan mindig lehet igazam. Ahogy a doktornő felkel, én is csatlakozok hozzá, hogy kövessem az irodából a boncterembe. A klórszag? Amilyen tömény volt, ha ember lennék, is sok lenne, nem még így, vérfarkasként… nem így, hogy Chulyin örökségét hordozom! Fintorogva tartom a kezem az orrom elé, megtorpanva egy pillanatra, hogy aztán néhány pillanattal később kövessem én is a nőt. Ha már meg akartam nézni a holttestet, meg hogy mire jutottak, akkor igazán nem egy kis klórszag fog eltántorítani a céltól, másfelől viszont félelmetes és hihetetlen, hogy némelyek szaglása mennyire „érzéketlen” és „tompa”. Jelen esetben egy csöppet irigykedtem, hisz hiába imádtam a vérvonal-képességemet, sok ilyen és ehhez hasonló helyzetben jelentett már kellemetlenséget. Ahogy megkapom a gumikesztyűt, belebújtatom a kezeimet, igaz, kevésbé rutinosan, mint az, akinek ez a napi rutin részét jelenti, utána azonban már ott is vagyok mellette hogy kövessem. -Értem. Akkor lényegében, ha jól értelmezem, a külső, égett réteg konzerválta, a többit, megvédve a károsodástól? -kérdezek vissza, hogy jól értettem-e, majd a tálca túloldalára sétálok, hogy a nővel szemközt álljak meg. -John Doe? -nem bírom megállni, hogy ne mosolyodjak el a köszöntésen, igaz, az általam tervezett „Szevasz, kispajtás!” sem kevésbé morbidabb, azt hiszem. Mondanám, hogy az égett hús illata kevésbé zavar, hisz egyrészt ragadozó voltam, másfelől tűzoltóként jobban hozzászokott az orrom az ilyesmihez, mint a tömény klórhoz, ettől függetlenül ahogy megéreztem, megborzongtam egy kissé – akaratlanul is eszembe jutott az eset, amikor kis híján én is ott hagytam a fogamat az egyik tűzesetnél… elég csúnya égési sérülésekkel sikerült csak megúsznom. -Hogy micsoda? Ja igen, azonnal! -kaptam észbe, amikor meghallottam a nő utasítását, kizökkentve a rossz emlékekből, s egyből közelebb is léptem, eleget téve az utasításának. A nyaka tövétől indítom a kezem, ahogy szép lassan, kitapogatva a csigolyákat meg nem találom azt, amelyikre a nő utalt. -Igen, megtaláltam, azt hiszem… igen, ez lesz az! Itt. -néztem fel rá, némi megerősítésért. -Egyébként hogy szokott menni egy ilyen vizsgálat? Azt látom, hogy felnyitják a holttestet, gondolom a belső szervek állapotából is sok mindent meg lehet állítani… De egyébként? Tetőtől talpig végignézek nagyító alatt a testet, hátha találnak valami árulkodó jelet, esetleg végigtapogatják kívülről a csontokat, vagy helyette röntgennel nézik meg a csontok állapotát…? -faggattam kíváncsian a nőt, hogy magamtól biztos, hogy nem jutott volna eszembe, hogy a csigolyáit kezdjem tapogatni, nincs-e eltörve véletlen valamelyik, amikor tetőtől talpig korom fekete, és egyértelmű, hogy mekkora kárt tett benne a tűz.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
- Chicago-ból jött? – Kérdezem meglepetten. - Chicago Fire. – Jut eszembe, bár gondolom, nem én vagyok az első, aki párhuzamot von a sorozat, és közte. Még egy mosoly is átsuhan az arcomon. – Tényleg olyan dögösek arrafelé a tűzoltók? – Kérdezem vigyorogva, egy kicsit eltérve a tárgytól. Nem mintha azon nyomban mocira pattannék, ha igen lenne a válasza, csak legalább van valami könnyedebb téma is az összeégett hullánkon felül. Odabent azért már félreteszem ezt a dolgot, és csak a munkára koncentrálok, illetve a tájékoztatására, hiszen azért van itt. - Igen, ez a lényege a dolognak. – Bólintok. Persze nincs mindig ilyen szerencsénk. Van, amikor kívül-belül ropogósra sül valaki. Ez nagyban függ a tűz milyenségétől. A tűzben égő dolgokról… magától a test zsírszázalékától, és hogy mennyi időn keresztül ég. Szóval sok mindentől függ, hogy a holtest milyen állapotban kerül be hozzánk. Odahajolok, majd bólintok. – Igen, jó helyen tapogatózik. – Erősítem meg szavaimmal is a mozdulatomat. - Nos. Igazságügyi boncolásra a rendkívüli halált halt holttestek kerülnek. Például ha valaki balesetben halálozik el… hirtelen, látszólag minden előzmény nélkül következik be a halál, gyilkosság… vagy gyaníthatóan orvosi műhiba áldozata lett… vagy a halál feltételezett oka önkezűség. Mi boncoljuk a fogvatartott embereket is, és azokat is, akik közterületen haltak meg. Például összeestek egy játszótéren, vagy legurultak a városháza lépcsőjén, és a nyakukat törték. – Próbálok olyan példákat hozni, amiből könnyen érthető, mire gondolok. Néha elgondolkodok azon, hogy ha majd megöregszem, és vén szatyor leszek, akkor pályát módosítok, és valamelyik egyetemre elmegyek tanítani, mert a munkámról nagyon szeretek beszélni, a diákok meg úgyis akkor beszélhetnek, ha én szót adok nekik. - A boncolás nem mindig ugyanúgy zajlik. Attól is függ, hogy a test milyen állapotban érkezik. Volt néhány hónapja egy fejetlen hullánk. A feje azóta se került elő. Aztán még Los Angelesben volt egy „kirakós” esetünk. Gondolom nem kell részleteznem, miért kapta az eset ezt a becenevet. De ha ideális eset áll fenn, tehát vegyünk alapul egy fiatal, sportos… harmincas éveiben járó férfit, aki összeeset a buszmegállóban, és behozzák a fiúk, hogy kiderítsük a halálának az okát, akkor elsőként külső vizsgálatoknak vetjük alá a testet. Természetesen a ruhákat, és amiket viselt… vagy ami nála volt, külön-külön bezacskózzuk, és beküldjük laborvizsgálatra, ahol tüzetesen átvizsgálják azokat. Ha volt nála irat, ami alapján azonosítani tudjuk, akkor feljegyezzük arról az adatait. Ha nem volt nála irat, akkor szemrevételezéssel első körben az illető nemét állapítjuk meg. Alapvetően ez a legkönnyebb, néhány extrém esetet leszámítva. – Teszem hozzá, de nem fejtem ki, mire gondolok. - Jegyzőkönyvbe kerül a szemrevételezés során megállapított látszólagos életkora, megmérjük a testmagasságát, a súlyát… feljegyzésre kerül a testalkata. Ha van valami testi elváltozása, abnormalitása… gondolok akár a dactylogryposis-ra… ami az ujjak tartós eldeformálódása… ferdesége… az ujjpercek görbesége. Feljegyezzük a hajszínét, a hosszát… a szemei színét… de nem csak a szivárványhártyáét, hanem a szemfehérjét is. A szemfehérje elváltozása ugyanis utalhat betegségre. A sárgás szín májelégtelenségre például. A szemnél még fontos feljegyeznünk a pupilla nagyságát is, és teljes fogászati feltérképezést végzünk, a fogazat állapotáról. Ha vannak tetoválások, különleges anyajegyek vagy sebhelyek, műtéti hegek, friss sebesülések, azokat szintén dokumentáljuk, fényképet készítünk róluk. A testen bekövetkező változásokat is feljegyezzük, amik a halál beállta óta keletkeztek. Például az oszlásnak indult területeket, azoknak mértékét, a nekrózist, a hullafoltokat, a testhőfokot. Ha a külső szemrevételezéssel elkészültünk, utána visszük át röntgenre, MRI-re… CT-re… Csak azután vágjuk fel a holttestet, ha már minden olyan vizsgálatot elvégeztünk, ami szükséges. Általában elsőként a koponyát nyitjuk fel, és az agyat távolítjuk el, hogy a testtől külön felboncolható legyen. Vannak kivételek, amikor nem ezzel kezdjük az eljárást. Például ha embóliát gyanítunk a helyszínelők, és a tanúk vallomásai alapján, akkor elsőként a mellkast nyitjuk fel. Egyébiránt a koponya felnyitását a mellkas felnyitása követi. Az esetek legnagyobb százalékában „Y” bemetszéssel. A mellüregi szerveket… a tüdőt és a szívet távolítjuk el, aztán a hasüregből kivételre kerülnek: a lép, az éhbél, a csípőbél, a vakbél, a vastagbél, a vesék, a gyomor, a patkóbél, a hasnyálmirigy, a máj, az epehólyag, az aorta, a vena cava inferior, a mellékvesék. A sorrend betartása nagyon fontos, hiszen így férünk hozzá a belső szervekhez anélkül, hogy a még bentlevőkben kárt tegyünk, és a vizsgálat hitelességét ne veszélyeztessük. Ha ezekkel megvagyunk, jöhet a hugyhólyag, a végbél. Nőknél a méh és a petefészkek következnek ezután… A nyaki komplexum kivétele marad a végére. A nyelv, a gége, a pajzsmirigy, a nyelőcső majd a légcső… az aortaív és annak leágazó artériái. Minden egyes belső szerv külön boncolás alá kerül. A boncolás részét képezi az agy, a szív, a tüdők, a lép, a vesék és a máj súlyának lemérése is. Amikor egy eset lezárásra kerül, akkor minden belső szervet visszahelyezünk a halott testébe, és összevarrjuk. Általában meg szoktuk kérdezni a hozzátartozókat, hogy milyen temetést szeretnének. Ha nyitott koporsós temetést, akkor próbáljuk olyan állapotba hozni a holttestet, hogy az megtekinthető legyen. Ha zárt koporsós, vagy hamvasztásos temetésben részesül az elhunyt, akkor nem szükséges a holttest ilyen szintű elrendezése.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
A nő visszakérdezésére bólintok, amikor azonban megtudom, mire fel a meglepettsége, mosoly kúszik a számra. Egész addig, amíg meg nem hallom a következő kérdését, ott aztán halk nevetés az első reakcióm. -Ó, bocsánat. -csóválom a fejem - Nos… Ezek szerint ismeri a sorozatot… és meg kell hagyni, hogy bár ott is akadnak helyesek, azért nem minden kollégám volt olyan, mint Kelly Severide vagy Matt Casey… Ellenkező esetben azt hiszem, sokkal nagyobb lenne a nők aránya a tűzoltóságnál. –teszem hozzá vigyorogva, hisz szép is lenne - De legalább megvan az előnye annak, hogy nem bomba pasi minden férfi kollégánk – kisebb az esélye, hogy eltereljék a figyelmünket a munkáról. -fűzöm tovább az előbbi gondolatmenetet. Amikor megtudom, milyen esetekkel foglalkoznak, bólintok rá, ezek szerint ha máshoz is hullára akadunk munka közben, jó eséllyel ismét náluk fog kikötni. Már épp kezdenék megörülni, hogy ezek szerint jó eséllyel fogunk még együtt dolgozni a közeljövőben, de úgy tűnik, sikerült olyanra rákérdeznem, amire nem lett volna szabad… Ennek következményeként pedig hosszas és alapos bepillantást nyerhetek a patológia tudományába. Dicséretes, hogy ilyen lelkesen és lelkiismeretesen végzi Dr. Santiano a munkáját, de sajnos akármennyire is igyekeztem „lépést tartani” vele, ilyen mennyiségű rám zúdított információ azért kicsit nekem is sok volt. Még jó, hogy nem kérdezik vissza, vagy nem vizsgáznom kell belőle, így aztán érdeklődve hallgatom, mint ha épp nem hullákról, hanem mondjuk a vándorló madarak fészkelési szokásairól tartana nekem rögtönzött kiselőadást. Csodálatos, nemde? -Nem is gondolná az ember, hogy milyen… bonyolult és összetett munka ez valójában… ahogy azt sem, mennyi mindent ki lehet deríteni egy holttestről. Szabad? -mutatok a hullára, majd ha igenlő választ kapok, akkor magam is megszemlélem közelebbről, óvatosan megbökdösve… Igaz, hullákhoz köszönöm szépen, volt szerencsém bőven pályafutásom során, de azok többnyire frissek voltak. Nem friss, ropogósra sült… -Szóval minden belső szervet kiszednek és megvizsgálnak… -próbáltam visszaidézni a nő szavait – Mi volt a… legextrémebb dolog, amit valaha holttestben találtak? Akár Ön, akár a kollégái? -érdeklődök kíváncsian, hisz megannyi rémtörténetet hallani nap mint nap a médiából… ebben a betegben a kisollót felejtették benne, a másik úgy élt évekig, hogy a fejébe egy puskagolyó ékelődött, míg a harmadik lenyelte a rózsafüzérjét, ami azóta is a gyomrában pihen… Az emberi hülyeség határtalan, azt hiszem. -Gondolom, ilyen esetekben nem igazán javasolják a koporsós temetést… Legalábbis nyitott koporsóval. Kíváncsi vagyok, a rendőrségen mire jutottak… nem-e véletlenül egy eltűnt személynek sikerült a nyomára bukkanni. -néztem végig a holttesten, bár azt hiszem, jelen állapotában egy hozzátartozó sem lenne képes azonosítani. Ha nem ilyen érzékszervekkel lennék megáldva, szerintem a saját bátyáimat sem ismerném fel, ilyen állapotukban…
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
- Kellynek nagyon jó a teste, viszont szerintem egy kicsit nagy az arca. Az a fajta pasi, aki tudja, hogy jól néz ki, és emiatt szerintem el van szállva magától. Matt nekem szimpatikusabb a két szereplő közül, viszont kinézetre meg annyira nem az ideálom… de az ágyamból biztos nem rúgnám ki. Nekem a kedvencem Peter… Mills. – Egy pillanatra el kellett gondolkodnom a családnevén, mert nem voltam benne teljesen biztos. - Ő jó fej, és elég jól néz ki. – Vigyorgok. Mondjuk nekem általában az idősebb pasik jönnek be, viszont ő tényleg szimpi. Persze… ez csak amolyan plátói egészséges évődés. Én nagyon jól elvagyok Adam-el, de vak továbbra sem vagyok, és szívesen megnézem a formás férfiakat… Ugyanúgy szerintem ő is megnézi magának a csinos nőket, ami egyáltalán nem zavar. Bizonyos szintű féltékenység persze megvan bennem is, mégis csak nőből vagyok, de túlzásokba nem szokásom esni. - Hát az biztos, hogy ha olyan kollégák vennének körül, én is nehezen tudnék a munkára koncentrálni. – Húzódik széles, egyetértő mosoly az arcomra. - Csak elsőre tűnik annak. Alig van olyan eset, aminél nem tudjuk megállapítani a halál valódi okát. – Válaszolom elgondolkodva, majd a kérdés elhangzásakor John Doe-ra pillantok. - Persze. – Bólintok. Kétlem, hogy „John”-t zavarná, hogy egy fiatal nő tapogatja. Neki már olyan mindegy, ráadásul ez egyáltalán nem tartozik a hullagyalázás kategóriájába. Figyelem azért, hogy mit csinál. Nem mintha attól tartanék, hogy letöri az egyik ujját emlékbe, de azért mégis csak én tartozok érte felelősséggel. - Igen. A halál következtében megsérült… sült szerveket is. – A ropogósra sült halottunk a hullahűtő miatt eléggé hűs, ezt érezheti is Michelle, amikor hozzáér… illetve a rugalmatlanságot. A bőr merev keménységének részben az égése, részben a beállt hullamerevség az oka. - Huh, hát… ez jó kérdés. – Kinek mi, ugyebár. Elgondolkodva a hűtő ajtajának dőlök a vállammal. - Los Angelesben voltak durva dolgok… nem is tudom. – Sok olyan halottunk volt, aki kis zacskókban lenyelte a kokót, és kiszakadt a gyomrukba, abba haltak bele. Sok lenyeléses eset miatt következett be halál. Volt aki egy nyakéket nyelt le, és az lyukasztotta át a gyomrát. - Ami az egyik legmorbidabb eset volt… még csak gyakornokként voltam az egyik Los Angelesi patológián… egy férfi testét hozták be. A feje szét volt lapulva, a karjai és a lábai kicsavarodva. Úgy nézett ki, mint akit egy mamut a földbe döngölt volna. A zsaruktól tudtuk meg, hogy a nyolcadikról repült ki, és úgy placcsant szét a járdán. Mivel tiszta vér volt, ők nem vették azt, amit mi észrevettünk a vizsgálat közben. A férfi nyelőcsövében a saját pénisze volt beszorulva. A nyomozók elfogták a feleségét, aki később vallomást is tett. Rájött, hogy a férje megcsalta őt a legjobb barátnőjével, bosszúból leharapta a férje péniszét, majd letuszkolta a torkán, hogy lenyelesse vele. A férj azonban megfulladt, a nő megijedt. Felöltöztette a férfit, és kidobta az ablakon. A hülyéje azt hitte, hogy bárki is beveszi, hogy csak baleset volt. Hát… sok morbid esetünk volt, de amikor valaki nyelőcsövéből kell kihúzni a péniszét… az elég… bizarr. – És akkor most még finoman fogalmaztam. - Úgy tudom többszörös életfogytiglant kapott a nő, szóval jó eséllyel élete végéig ülni fog ezért. – Nem mintha sajnálnám ezért, csak plusz infóként közöltem. - Nem. Általában a zárt koporsós… vagy hamvasztásos temetés az, ami egy ilyen esetben a legcélravezetőbb. Jobb, ha a családtagok, a rokonok, a barátok és az ismerősök úgy emlékeznek rá, amilyen még életében volt, nem pedig így. Remélhetőleg minél hamarabb kiderül, hogy ki volt ő. – Könnyebb lenne, ha az arca alapján azonosítható lenne, csak szétküldenék a fotóját, és ha valaki jelentette az eltűnését, már meg is találnák a családját… de így még a családja se ismerne rá. - Hogy került ide Chicago-ból? – Váltok témát. Magamból kiindulva nem hiszem, hogy a klíma vonzotta volna ide, vagy a bér… mert itt azért jóval kevesebbet fizetnek, mint egy Los Angeles… vagy Chicago volumenű városban…
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
-Ó, tudja, hogy van az ilyesmi, kellenek a kigyúrt álompasik is a sorozatba, már csak azért is, hogy a női nézőket megnyerjék maguknak az írók. Számomra a maga módján mindkét karakter szimpatikus, ahogy mindkettőnek vannak olyan pillanatai a sorozatban, amikor csak a fejem fogom miattuk és egyáltalán nem értem, hogy ez most miééért? -csóválom a fejem, amikor pedig elhangzik mindenki kedvenc újoncának neve, magam is elvigyorodok - Aranyos pasi, az biztos. Kicsit olyan… fiatalosan tétova, de aranyos, pláne, amikor megpróbál komolyan és felelősségteljesen viselkedni.-gondolkozok hangosan. Igaz, ő meg a féltékenykedésével tudott az őrületbe kergetni, amikor a sorozatot néztem – nézem. Mert ugyebár a legújabb évad még folyamatban van… -Az azért szép teljesítmény. Tekintve, hogy időnként milyen használhatatlannak hitt hullákat sikerül összehoznia az eseményeknek… -teszem hozzá. Nem elég, hogy egy emberi testről van szó, ami már alapból ad egy nyomasztó légkört, ráadásul halott, amitől már egy csomó embert kiverne a frász… ha ehhez még hozzávesszük, hogy lehet akár ropogósra sütve, félig szétrohadva, vagy víztől felpüffedve, vérben úszva… Tényleg le a kalappal előttük. Meg a gyomruk előtt is, bár gondolom, aki ilyen szakmát választ, az egyrészt nem akar telibe rókázni minden hullát, amivel dolga akad, másrészt valami féle immunitást is kifejlesztenek, hogy ne zavarja őket egy bűzlő hulla közelsége, és az, hogy épp benne kell matatniuk, 3D puzzle módjára szétszedni-összerakni. Ahogy engedélyt kapok a „vizsgálatra”, óvatosan magam is megtapogatom, kíváncsiságból, hogy vajon állagra milyen lehet – sok meglepetés nem ér, sült hús, sült hús, mondhatni egyre megy – de aztán némileg közelebb hajolok, aprókat szimatolva a levegőből a holttest felett. Nem annyira egy hulla szagára vagyok kíváncsi, mintsem hogy érezni-e rajta bármilyen anyagot, vegyszert, vagy ilyesmit… Persze, nem találok semmit, hogy is hihettem? Hisz valószínűleg amit nem pusztított el a tűz, arra már úgy is rájöttek a különböző laboreredményeknek köszönhetően. Mindenesetre amíg a hullával „ismerkedek”, kíváncsian hallgatom, hogy milyen sztorival rukkol elő a doktornő. Amíg csak odáig ismerem a történetet, hogy kilapult, egész hétköznapinak tűnt, már-már épp közbevágtam volna, hogy nem hiszem el, hogy ettől cifrábbat még nem látott… Ám ahogy folytatja, úgy szakítom el a tekintetem a holttesttől, hogy egyre elkerekedő tekintettel nézzek a nő felé. -Wow… úgy értem, hogy ez aztán tényleg nem rossz. Mármint hétköznapi… Gondolom, gyakornokként érdekes tapasztalat lehetett. Nem fordult meg a fejében, hogy „úr isten, hova kerültem?” Vagy hogy inkább szakmát váltson? -kérdeztem érdeklődve, amikor pedig a nő sorsáról is említést tesz, csak elmosolyodok - Nos… úgy tűnik, kellően díjazták a kreativitását. Ilyenkor csak azt nem értem, hogy az emberek sohasem gondolkoznak előre? Lehet, hogy jó ötletnek tűnik a bosszúállás, de nekem annyit mégsem érne, hogy csak ezért az egész hátralevő életemet a hűvösön töltsem. -magyaráztam, pláne ha azt nézzük, hogy vérfarkasként jóval hosszabb élettel lettem megáldva. Áh, még csak az kéne! Egy férfi sem ér ennyit… -Érthető. Az egyik bátyám még akkor hagyott el minket, amikor tizenéves voltam… Elindult a világba, szerencsét próbálni, és azóta sem hallottunk róla semmit. Azt hiszem, én is nehezen viselném, ha egy nap hasonló állapotban kéne viszont látnom, pedig láttam már cifrákat tűzoltóként. –magyaráztam, amikor pedig visszakérdez, egy szusszanással fújom ki a levegőt. -Nos, ez elég… hosszú történet, de megpróbálom röviden összefoglalni. Még pár éve volt egy kisebb balesetem az egyik mentés közben, ami miatt egy darabig nem tudtam folytatni a munkámat… Így, amíg úgy is el voltam tiltva a szolgálattól, elhatároztam, hogy felkeresem az egyik barátomat, utazgattam, világot láttam… Végül megtudtam, hogy az egyik bátyám – nem, nem akit az előbb említettem, ő egy másik a háromból – épp itt él, Fairbanksben, így hát… -vontam vállat - Végül maradtam én is, itt, a közelében. Mellesleg ez a hely is jobban emlékeztet a szülőhazámra, mint Chicagó, úgyhogy egész nosztalgikus. -mosolyodtam el, de ezek után egyértelmű, hogy én is visszapasszolom a kérdést neki. -És Ön? Minden sértő szándék nélkül, de a vonásai alapján nem épp észak szülöttének tippelném, ha kéne… inkább valami mediterrán régióra, mint származási hely.
// bocsi, hogy csak most T__T valahogy elkallódott a többi között és csak most vettem észre, hogy én jövök… //
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
- A nők többsége bukik az egyenruhásokra. Gondolom a biztonságérzet illúziója miatt. Ha ehhez még kigyúrt testet is társítunk… - Kaján vigyor suhan át az arcomon. Az izomagyaktól sose dobtam hátast, viszont elvitathatatlan, hogy tényleg jól néznek ki, de úgy vagyok velük, mint a múzeumban kiállított tárgyakkal. Szépek szépek… szívesen megnézem őket, de otthonra nem kellenének. Az én ízlésem ilyen tekintetben inkább egyedi. A külső nem az elsődleges szempont. Talán azért, mert tudom, hogy külsőtől függetlenül is, minden ember egyforma legbelül. Ami a testet illeti. - Érdekes, de nem. – Ráztam meg a fejemet. - Ha valaki igazán elköteleződik valami iránt, szerintem ilyen dolgok nem tudják eltántorítani a céltól. Persze nem volt gusztusos látvány… na de melyik hulla az!? Az orvosin az elsők között azt tanítják meg, hogy sose kezeljük személyes ügyként a dolgokat, mert egy idő után lelkileg kikészülünk. Talán érzéketlenül hangzik, de nem szabad átérezni mások kínját, ezért én is igyekszem tárgyilagos maradni, ha az elhunyt családtagjait kell tájékoztatnom. – Vannak dolgok, amik csak így működnek. Traumatológusként is rengetegszer hallottam ezt, amikor gyakorlaton voltam, és láttam nem egy társamat elvérezni ezen a terepen, mert lelkileg nem bírták a terhelést. - A harag nagyon rossz tanácsadó. Az elkövetők nagy része megbánja a tettét, miután elkövette, mert rájön, hogy ezzel az ő élete nemhogy jobb lesz, inkább rosszabb. Soha nem tudhatjuk, hogy kiből mit vált ki egy negatív hír. Talán ha másik városban szerzett volna tudomást róla, lehiggad, mire hazaér, és meg se fordul a fejébe, hogy ezt tegye. Sok az első felindulásból elkövetett bűncselekmények száma. – A legbrutálisabb gyilkosságokat ráadásul olyanok szokták elkövetni, akikből a környezetük ki sem nézné, mert nem olyannak ismerték meg. - Én mindig azt szoktam mondani, hogy a világon semmi nem ér annyit, hogy azért feláldozzuk hátralevő életünkre a szabadságunkat. Egy apa lelőtte az egyik Los Angeles-i kórház szülészorvosát, mert a felesége belehalt a babájuk szülésébe. A baba most állami gondozott. Sőt, már nem is annyira baba, mert ez két éve volt. Jobb most annak a gyereknek, szülők nélkül? Sajnos még a mai világban is vannak nők, akik belehalnak a szülésbe… de legalább ott lett volna a kicsinek az apja, aki vigyázhat rá, így meg senki… mert az apa azóta is a hűvösön ül, és még fog is. – Mondjuk könnyű úgy ítélni, hogy az ember soha nem került olyan helyzetbe, amikor ennyire drasztikus fordulatot vett volna az élete. Én túl vagyok egy elég zűrös váláson, egy még zűrösebb időszakon… de mégse fordult meg a fejemben, hogy kinyírjam Cooper-t. Egyszer szerettem őt, pusztán nem vagyunk egymáshoz valók. Neki több idő kell ahhoz, hogy erre rájöjjön, ezt feldolgozza. Viszont az is biztos, ha Cooper nem üldözött volna a szerelmével Los Angeles-ben, akkor soha meg se fordult volna a fejemben, hogy elköltözzek, és ezáltal Adam-et se ismerném. Szóval… végső soron hálás lehetek Coopernek. - Nekem nincs testvérem, de ha lenne, akkor se foglalkozhatnék az ügyével. A törvény tiltja, hogy saját hozzátartozó esetében eljárjunk. – Szerintem ez teljesen érthető. Ahogy nem szívesen húzná ki Michelle a saját testvérét a lángok martalékából, úgy én se szívesen boncolnám fel valamelyik szülőmet. Amikor meghallom, hogy nem is egy, hanem három bátyja van, egy pillanatra megugrik a csodálkozástól a szemöldököm. Manapság már nem annyira megszokottak az ennyire nagy családok. Egy vagy két gyereket vállalnak be a házaspárok, többet csak azok, akik anyagi biztonságban érzik magukat, vagy van elég türelmük. Én jelenleg úgy érzem, hogy még egy háziállathoz se lenne türelmem, nemhogy saját gyerekhez. - Nahát! Biztos meglepődött, hogy pont itt akadt rá. Azért ez nem mindennapi eset, valljuk meg. Honnan származnak? – Kérdezem, miközben jobban megnézem magamnak a vonásait. - Decemberben lesz egy éve, hogy Fairbanksben élek. Eredetileg Kaliforniából származom, Santa Claritában születtem… Los Angeles közelében. Apai ágról a nagyszüleim, és a többi felmenőm mexikói… anyai ágról meg a nagyszüleim Fairbanks környékéről származtak. Sajnos nem ismertem őket, de szerettem volna egy kis levegőváltozást, és ide jöttem, hogy megismerjem ezt a környéket is, ha már részben ide köt a vérem. Mexikóban még nem jártam, de majd egyszer oda is el szeretnék jutni. – Tettem hozzá. Akkor már legyen kerek a történet, ne csak anyai ágról ismerjem meg a hazát, hanem apairól is. Nem árt, ha az ember tudja, honnan származik.
Kezdőlap
//
//
