First topic message reminder :

Sir James Cook kapitány szobra mindig merengő tekintettel vigyázza a róla elnevezett öbölt a nemrégiben felújított park árnyas fái közül.

 Andrzej  & Kristin

Vannak dolgok, amik őrült lépésekre késztetnek, mondjuk, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretnéd, hogy alakuljanak, ha terhes leszel egy idegentől, akit ki nem állhatsz, aki egyébként érzéketlennek tűnik, mintha bele se tudna gondolni, hogy mi a baj a viselkedésével, pedig nagyon is baj van vele. Talán érthető, ha pár hét múlva ilyen helyzetben nem tehetsz mást, mint hogy mégis megpróbáld...
 Sokszor érzem úgy, hogy mindent tudni akarok, méghozzá mindennel kapcsolatban, de most… Béke és nyugalom. Már eléggé régen volt ilyesmiben részem. A világom az elmúlt időben kissé felbolydult, az események felgyorsultak körülöttem, a dolgok változtak és én is változtam. Az élet olyan, mint egy forgalmas vasútállomás. Az emberek jönnek-mennek, én pedig úgy érzem, leragadtam. Úgy érzem, hogy a vonat, amin lennem kellene, már elment. És én rohadtul lekéstem.
Számomra azt se volt könnyű feldolgoznom, hogy Gerard egyik napról a másikra csak úgy befurakodott az életembe.
Eddigi életemmel is tökéletesen meg voltam elégedve, miszerint egymagamban éldegélek egy elfogadható nagyságú házban. Sose adtam idegenek véleményére, de lássuk be, még a szoros kapcsolatban lévőké is valósággal hidegen hagy. Jó annyira nem, hiszen szeretem a körülöttem lévőket. Nem szeretem, ha a magán életemet bolygatják fel olyan időpontban, amikor próbálok elmenekülni a társadalom minden egyes tagja elől, legyen az bárki. 
Szinte megváltásnak érzem, hogy ki tudja mióta, de végre apáékkal lehetek. 
Szerencsére apa nem pincsiként jár a nyomomban. Szeretem őt, ha kell, akkor hozzá fordulok segítségért, vagy Symara-hoz. Bár ő több mindent tud pár dologgal kapcsolatban, nem a kora miatt. Hanem mert nő. És mi nők, tartsunk össze. 
Azért látszik, hogy valamilyen szinten ott van bennem a tisztelet, csak próbálom minél kevésbé túlzásba vinni, hogy az öregem idegszálain táncolgathassak. És meg kell jegyezni, olykor jól csinálom, mert bár Apának igen csak nagy a tűrőképessége, de ő ki tudom hozni a sodrából. Igaz, nem kenyere az ordibálás, ő inkább az a csendes gyilkos típus… Csak a csúnya nézése… És akkor jobb, hogyha  én vonulok háttérbe a saját kis részlegembe, mintsem, hogy kivárjam apa igazi haragját.
Anchorage hosszú idő eljutni, de én megoldottam. Mit keresek itt? Találkozóm van egy úrral, utána a plázában akarok randizni egy ruhadarabbal és csizmával. Kinéztem őket, megveszem, elég csinossak… 
Az autót elkértem apától, lelkére kötöttem, hogy nem lesz a kicsikéjének baja… a kocsi nők kezébe nem való. 
Bár tudom, hogy értem jobban aggódik, mint a nyüves járgányért.
Egész nap azzal próbáltam nyugtatni magam, hogy ez semmivel sem lesz másabb, ennek ellenére képtelen vagyok enyhíteni a gyomromat dióméretűvé markoló erőn. Hiába a hat órás vezetés…még ez is rátesz.
Még jó hogy van GPS és ezért kurvára hálás vagyok Apámnak. Plusz pont jár ezért neki. 
Pont elhaladtam a megadott koordináta mellett, mikor furcsa hangra lettem figyelmes és az egész kocsi pár  méter után megállt.. Most mi van? A benzin még elég lett volna...bőven. Akkor nem az a baj. 
Kiszálltam, a zenét nem kapcsoltam ki és megnéztem a problémát. A kerekem totál káros. Óh te jóég! 
Apa kinyír érte. Na nézzük, hívok egy... teló elő. Még jó hogy a motorom miatt is hívtam már szerelőt, de alighogy kiejtem merre is vagyok pontosan, megadnak egy itteni telefonszámot és leteszik.
Oké, akkor hívjuk őket.  
A hívott fél jelenleg nem elérhető. 
A düh, a tanácstalanság szüntelenül dióméretűvé markolja gyomromat, fejben igyekszem kitalálni, mi tévő legyek, hova vigyem, hova menjek, mi legyen a következő lépés. Hívjam apát? Ugyan, neki több és fontosabb dolga is van ennél. Nagy lány vagyok, megoldom. Egy fekete kötött garbó, jó meleg kabát, farmer és csizma... meg a meleg kocsi és a hívott fél... aki nem hajlandó felvenni a telefont.

Ott álltam a kocsim előtt. Hosszú percekig. Vártam a csodára. Egy új gondolatra, egy ötletre, amivel felpörgethetem a motort. Az agyam zakatolt az ürességtől. Gondolkoztam, éberen. Addig, míg be nem futott a felmentő sereg egy igazán lovagias úrtól. A közeledésére már felé fordultam és mosolyogva figyeltem minden lépését.
- Helló. – köszöntöttem én is, majd sóhajtva feljebb húztam szemöldököm. Szavaira csak sután bólintottam egyet.
- Hát… talán Ön is ki tud belőle mit szűrni… - húztam be a nyakam egy kisebb mosoly kíséretében, majd az abroncsra böktem szemem pillantásával, majd meghökkenve néztem vissza rá. Apám azért megtanított az udvariasságra. A kezem nyújtom üdvözlésre, de addig nem mutatkozom be, míg ő nem kezdi. Ha ő bemutatkozott, én is a nevem ejtem. - Kristin. - elmosolyodom, majd a problémára visszatérve. - Fogalmam nincs hogyan kell pótkereket cserélni, vagy csak … ÁHH a kocsi sem az enyém, szóval fogalmam nincs mitévő legyek. - kicsit aggódtam és ez a hangomból is szépen leszűrhető volt. Valamire szépen átgázoltam, hogy a kerék bánta meg a műveletet. Vagy apa nem végezte el a kellő műveleteket, hogy a kicsikéje probléma mentes legyen. Kell e cserélni vagy sem, vagy csak fel kell "gömbölyűiteni" az egészet. - Ráadásul térerő sincsen… - közben behajlok a vezetői részre, hogy a zenét és miegyebet, ami onnan ordít lejjebb vegyem rajta a hangerőt. 
Nem mindenki lesz első látásra a barátom, a ragaszkodásom, avagy épp a fogalmam nincs micsodám. Az élet nem ilyen, hisz mindenhez voltaképpen idő kell, s főleg a tovább lépéshez. Én már csak tudom. Végül kikerülve a gondolatmenetemből egy mély levegőt veszek, és elkezdem jobban szemügyre venni az úr tekintetét. Látszik benne egyféle nyíltság, de mégis tartózkodás.

Nagy a szája, de nem ért az autókhoz. Azt vettem észre. De egy férfi, hogy nem érthet az autókhoz? Sose fogom ezt a részét megérteni. Az egy dolog, hogy engem nőként nem köt le, de hogy őt se? - Azt hiszem, valahogy így gondoltam én is…. - nevettem el a végét, majd ahogy befejeztem kellemesen végig futtattam a tekintetem az úron. - Talán tanár? - érdeklődöm, hogy a nyelvtanhoz jobban ért, de lehet valami más…nyelvészprofesszor? De az megint más, nem?
figyelem és hallom a szavait, tanulok az esetből, apát meg majd lecseszem, hogy nem prédikált erről sose, ha lerobbanok a semmi közepén térerő minden nélkül. akkor mi a lópikulát csináljak. Na majd ha hazaérek jajj lesz neki. Vagy nekem, mert ilyen helyzetbe kerültem. Vagy mert a kocsija került ilyen helyzetbe!
- Óh igen. Nyitom. - bemászok a kocsiba, kiveszem a kulcsot és hátra sétálok, majd nyitom is, fel is emelem és figyelem a történéseket. Kerék az van…de … - Legutóbbi információm szerint…ez se jó…. - húzom el a szám egy pillanatra, tényleg nem vagyok nagy szakértője ezeknek, de itt az ideje ezt is tényleg megtanulnom. Fogalmam nincs. - De lehet azóta új ez. - lépek hátra, hogy hozzáférjen ha szeretne, követem a tekintetemmel a mozgását, közeben a mobilomra pillantok. Térerő nélkül ez elég pocsék. - El se kellett volna indulnom... - kuncogok, majd felpillantok az úrra, kicsit ijedten. - Amúgy ha időre megy bárhová, akkor menjen csak nyugodtan. Nem akarom feltartani. Tényleg nem. - isten ments, hogy feltartsam és elkéssen miattam, akárhová is indult. Lelkiismeret furdalásom van egy kicsit, hogy az én "tanulatlanságom" miatt, mást is belekevertem ebbe... legközelebb gyalog megyek. Vagy busszal, vagy fuvarral... olyannal aki ért is a kocsi szereléséhez. Mert ez kicsit gáz...

Már elég régóta ingázok. Akár egy régimódi állóóra. Időről időre muszáj idelátogatnom, hívogatnak bizonyos erők. Az egyikük élete akkor vezényelt saját magának hátraarcot, amikor az enyém. A csizmáinkat új utak pora lepte be és amikor elértük azt az útkereszteződést, amibe két különböző irányból érkeztünk, megint egymásba fonódtunk. Pont, mint régen és a vége megint tragédia lett. A kedvenc ruhatárosnőmet úgy döngöltem bele a sárba, mintha táncolni is akarnék rajta. Fel sem foghattam, hogy mit élt át, hisz azzal voltam elfoglalva, hogy én, aki az élet legkeményebb próbáitól kiütve is felállt, mielőtt rászámoltak volna, egy kiadós menet után elveszítette szeme elől az élet értelmét. Angutától már tudom, hogy odaát Tupilekkel írtam alá egy szerződést és ez valamelyest ahhoz köthető. Igazából csak egy mélyen rejlő érzést szabadított fel.
A legutóbbi találkozás egy fuvarral ért véget. Megmerényeltem a masszázskirálynő ruháját, megint úgy bántottam, hogy nem az volt a cél. A csillagszemű Abigailnek köszönhetően végre én is kaptam a Leszarom-italból, szebben mondva Tollal álmodók nedűjéből és itt is van a zsebemben egy ampulla. Ha a farkasom rakoncátlankodni akarna, italba fojtom a bánatát. Már ettől a tudattól nyugodtan érkeztem Anchorage városába. Természetesen bejelentés nélkül, hisz a múltkori beszélgetésben felmerültek nem voltak makulátlanul ragyogó témák. Rádöbbentem, hogy Wendy a barátom lett, többé vált, mint egy kétéjszakás kaland. Valahogy mégis félresiklott a vonat, mert akármennyire félt és törődik velem, mint bevallotta, a telefon használata nem igazán megy neki. Ha mégis, akkor az idő veri ostorral és sosem ér rá. Majd ha elébe toppanék, akkor majd eszébe jut számtalan gondolat és nem szalad el a szekér.
Már-már azt hihettem volna, hogy a föld nyelte el szegényt. A szalon ajtajáról lepattantam, a lakásánál azért mégsem dörömbölök két kézzel csak eggyel, úgyhogy maradtam a szagminta követésénél. Nem egyszerű a nyüzsgő város acélszíve felé pumpált közlekedés bűzében egy ismerős illatot végig orr előtt tartani. El is vesztettem a fonalat, úgyhogy maradt a sétálgatás. Ha én erre caplatok, akár ő is járhatott itt. A Fortuna néven emlegetett istenasszony pedig tett nekem egy szívességet és a nagy felfedező nagy szobrához közel pillantom meg azt, akitől a szívem hevesebben tud verni. Egy jótét lélek, a pártfogóm, aki nem mondott le rólam.
- Mi járatban ott, ahol a madár se repül, csak ilyen szőrmókok kószálnak néhanapján? - szólalok meg lehetőleg a háta mögül nagy hangerővel és hallhatóan vidám hangulatban.
Újra beszélnünk kell, múltkor a fagyifolt belém fojtotta a szót. Botrányos történés, de el tudtam fogadni, hogy a szépség mindenek előtt való. Ezt a svájci sapkát a héten vettem, most a kezembe kapom, így nyújtom karjaimat ölelésre. Két Wendy is elférne közöttük. Annyira a fellegekben járok az őrzőcsajtól, hogy a karjaim szétteregetésével arcon vágok egy járókelőt.
- Elnézését kérem, csak a szobor pózát próbálom utánozni!
A bácsi szúrós szemekkel néz rám. Ha én jártam volna így, a farkasom már morogna és mozdulna is. Nem szokásom öregembereket bántalmazni, ez is csak figyelmetlenség volt. A vigyoromat nem töri meg, azzal fogom beburkolni a nőt, ha partner lesz.

To Jay and Angel (Fejléc később)

Nem vagyok szent, de azért be kell vallanom, fárasztó hetek, hónapok óta azt kamuzni, hogy nem érek rá, nem szeretek telefonálni, és hasonló marhaságok. Nem szeretném látni, egyelőre nem megy, Fairbanksbe is a lehető legkevesebb utat vállaltam be, nehogy véletlenül belefussak. Nemes egyszerűséggel ez az egész most nem megy nekem. Előbb ki kell vernem egy bizonyos szinten a fejemből, mert az önmarcangolás olyan szinten nem világom, hogy hajlandó sem vagyok rá. Éppen ezért kínozni sem vágyom magam a közelségével. Hiányzott, mondhatni pokolian, de ezt az érzést újabb mit sem jelentő testi örökökbe öltem. Nem akartam, sőt, nagyon sokszor sikított a lelkem ellene, csak a testem volt, ami árulómmá vált, mert igényeim azok voltak. Azonban pont nem én vagyok az, aki olyan hajó után fut, ami nem veszi fel. Jay véleménye rólam olyasmi, ami már túl mélyen gyökeredzik ezen vetületben, és épp elég volt ahhoz is, hogy én magam se higgyem, bármikor is képes lennék egy tisztességes kapcsolatba belebonyolódni. Nem mondom, hogy jól érzem magam, de ez van, majd elmúlik, előbb-utóbb biztosan.
Épp az ebédidőmben ugrottam ki, noha azért a következő szabad óráimat nem pont ennyi időnek nevezném, no de nem is ez a lényeg. Egy papírzacskóba csomagolt mini fánk csokrot szorongatok a kezemben, leöntve azzal a tökéletesen bűnös, cukros sziruppal, ezt epresnek hazudták, de hogy a gyümölcsöt maximum mellé tették, az garantált. Pont ezért olyan istentelenül finom. Kis híján elejtem, amikor két falat között magam mögül a frászt hozza rám az, akinek a látványára holt biztos, hogy még nem voltam felkészülve. Basszus.
- Ebédelek. – Mutatom fel végül a tasakot, oké, ebédnek maximum csúfolhatjuk, de erősen igényem van a bűnös élvezetekre mostanság, a kilóg nem számítanak, amúgy is lefogytam kicsit a lelkemen esett veszteségektől, szóval nem árt tenni azért, hogy ismét szép kerekded legyek.
A széttárt karjai betalálnak egy öreg csókának, amitől nem tehetek róla, de megrázkódik a mellkasom az elfojtott röhögéstől, főleg, mikor mérgében majd keresztüldöfi Jayt. Nem mintha lenne esélye, ó, egy szemernyi sem. Mindenesetre, amint lelécelt az öreg, végül nevetve bújok bele a hím ölelésébe, épp annyira imádkozva azért, hogy ne tartson sokáig, mint azért, hogy minél tovább élvezhessem a dolgot. A francba is, nem jó ez sehogyan sem, még mindig nem, és nem akarom az arcába vágni, hogy ne keressen, mert előbb el kellene felejtenem, ez csak az én saram, az én hülyeségem, nem akarom az ismeretségünket lenullázni csak azért, mert ez a valami itt feszít belülről.
- Egyébként, inkább én kérdezhetném, mit keresel itt, én a városban lakom. Jól vagy? – Mély levegőt veszek, beszívva az illatát, de kényesen ügyelek arra, hogy a normálisnál ne tartson tovább az érintés. Nem akarok félreértéseket, nem használna senkinek, én sem szeretném megkapni az arcomba mindazt, amit magamtól is tudok.

Az illatokból tulajdonképpen kitalálhattam volna, hogy a gyomra szükségét tölti be. Mert ugyan kinek vinné ezt a vegyiüzemben készült eperre hajazó étel jellegű készítményt? Gyógyító, de és éppen ezért nem ilyennel táplálja a betegeket, gondolom.
- Karcsú hölgynek jó étvágyat a karcsú ebédhez!
Észreveszem én, hogy apadt, úgy látom, nem mellesleg, úgyhogy azért a lényeg megmaradt. Jobb húsban is oltári csinosan szokott kinézni, de úgy látszik, elkapta a diéta gyorsvonata.
Szegény alig bírja fékezni a rekeszizmait, amikor kicsit nem figyelek oda és máris verekedni kezdek. Én csak finoman kérek elnézést, meg tudom állni a nevetést. Amikor Wendy-t a kezembe kapom, akkor tör ki belőlem is. Örülök az őrzőnek és most már kívülről nézem az előző jelenetet, a kandikamera pedig akkor vicces igazán, ha nem előre megbeszélt eseményt vesz fel. Nagyot hahotázok és erősen, de nem gerincroppantóan szorongatom meg a nőt. Az érzései felemásak, ez múltkor is így volt. Elgondolkodtatott, most talán a nagy talány végére érek.
- Ohó, beléptem a területedre! Tessék kérem haptákba állni.
Nyomok is egy vigyázzállást, kihúzott, akarom mondani még büszkébb testtartással, felszegett fejjel.
- Én remekül, akár ugrándozó kisborjú a réten, de veled hogy bánik az élet szélvihara? A telefonodat már befújta valami sötét sarokba, vettem észre. A legtisztább kommunikációt akartam inkább használni, úgyhogy eljöttem. Ma nem pöttyözöm össze a szoknyádat.
A szemrehányás is megvan, de érezheti, hogy azért kapja így az arcába, mert fontos nekem és zavart, hogy nem tudok róla. Nem nevezném zaklatásnak, amit teszek és nyilván ő sem, mivel úgy rohant az ölelésembe, ahogy máskor előle.
- Egyébként pedig tetszetős ez a város, izzik és fagyaszt egyszerre.
Akár a nőstény, aki mellett megint ízlelgetem a teljességet. Erről már nem teszek említést, hisz valami apró gyanúmag megült bennem és jobb, ha másfelől közelítek a témához.
- Megy a hátnyomkodós biznisz? És a hétköznapok terheit hogy viseled? A mosolyod még mindig a régi, ezt örömmel konstatálom.
Az én vigyorom is olyan, amivel ezt a gyönyörű mosolyt szoktam fogadni. Madarat lehet velem fogatni, égen szálló fehérfejű rétisast, hogy végre megint itt áll előttem az, akinek annyi mindent köszönhetek és aki elég jól megért engem, mert már akkor is ismert, mikor még a bundásom teervben sem volt.

- A karcsúság azért tőlem távol áll, de köszönöm. – Oké, fogytam, de sosem leszek nádszál kisasszony, nem olyan a csontozatom, és éppenséggel sokkal jobban nem is érzem magam így, érdekes, hogy sokakkal ellentétben én, ha jól érzem magam, hízom, ha beüt a krach, akkor fogyok. Ez szerencsére nem köztudott, így mondhatom azt, hogy meguntam a kerekséget és fogyózom, bár ezt is csak embereket vagy őrzőkön játszatom el, a farkasok kiszagolnák, hogy nem igaz.
- Ne hülyülj, nem vagyok az elnök, szóval ne szórakozz. – Legyintek, előttem aztán senki se vágja haptákba magát, tökéletesen szükségtelen. Sosem igényeltem hasonló színpadias jeleneteket.
- Hálás köszönetem, főleg, hogy nadrág volt rajtam akkor is, de kicsire nem adunk. – Kuncogok egy keveset, elvégre, mit számítanak a részletek, szoknya maximum akkor van rajtam, ha minden kétséget kizárólag gyors numerában reménykedem, ami tökéletesen mentes a komplikációktól. Valahogy nem igazán a stílusom, olyan báli szerkókat szerintem el sem tudnék viselni magamon, az elegancia nagykövete tutira nem én lennék. A megjegyzését nem veszem fel, megvan az okom rá, de nem szükséges tudnia, valahogy… túlságosan boldognak és kiegyensúlyozottnak látom most, és biztosan nem miattam van, szóval nem köpök bele a levesbe. Majd szépen lassan lecsillapodik bennem ez az egész, és akkor képes leszek felvenni a telefont, ha keres.
- Én is kedvelem, nagyon is. – Bólintással toldom meg a szavaimat, és nem csinálok úgy, mint aki nagyon siet, de mehetnékem van, mert minél több időt töltök vele, annál rosszabbul érzem magam a helyzet elcseszettsége okán, vagy inkább amiatt, hogy odabenn rohadtul összezavarodtak a dolgok.
- Megy ám, egyre több a vendégem, vannak napok, amikor ki sem tudok mozdulni, nagyon élvezem. A hétköznapokat hagyjuk, igyekszem nem sok szabadidőt hagyni magamnak. – Egyrészt miatta, másrészt Prim miatt, nem akarok belegondolni, hogy mi lesz, hogyha Fairbanksbe költözik, de igyekszem nem azon agyalni, hogy mennyire nem megy nekem ez az egész mostanság, meg úgy egyáltalán. Gyűlölök érezni, és mindig igyekeztem mellőzni, de nem olyan egyszerű, mint reméltem.
- Te viszont láthatóan majd kicsattansz, na mesélj, mitől lódult meg ilyen ívben felfelé a hangulatod? – Tudjuk, hogy esett a legutóbb találkozásunk, közel sem volt pozitív, jobban mondva, voltak olyan részei, de időközben úgy döntött a farkasa, hogy szíves örömest zabálna fel, remélem, ma nem durvulnak el ennyire a dolgok.

- Csonttal a kutyák szeretnek játszani, tudod!
Elvigyorodom a mondatra, ami csak félig igaz, hisz én is akadtam már bele olyan alkatú lányba, akinek karcsú testével szinte elvágtam a kezem, mégis hasznosnak bizonyult. A kerekded formák itt nekem tökéletesen arányosak, esztétikus látványt nyújtanak, ahogy gyorsan végigpillantok rajtuk.
- Neeem, nem. First Lady se?
Tetszik a húzódozása, szórakoztató. Most már nem zavar, hogy kitessékel az intim szférájából. Ha egyáltalán még ezt kell érteni a szavai alatt.
- Kissé gőzös aggyal ültem annál az asztalnál, nézd el nekem eme apró hiányosságot!
Megdöbbentő, hogy a nők mikre képesek visszaemlékezni. Én haloványan tudom, hogy mostanában mi volt rajtam és mi nem, ezt is csak abból a célból jegyzem meg, hogy ne vegyem fel mindig ugyanazt. A kedves köszöntésen túllépve kezdem felolvasni a vádiratot. Rövid ideig tart, nem megyek át habzó szájú ügyészbe, hisz a mai találkozás szinte feledteti az eddigi csalódásokat. Elértem, amit akartam, nem is vártam, hogy másként történjen.
- Merre tartanak kecses lábaid léptei? Melléd szegődnék, mint nem hivatalos bodyguard, ha nem bánod. Ha bánod, akkor meg főleg!
Kaján vigyort eresztek meg. Nem szabadul tőlem, ha már sikerült rálelnem. Egyszerűen muszáj volt látnom őt. Ha megindulunk, könnyű lépésekkel kísérem arra, amerre menni szándékozik. Az utca kellemesen nyüzsgő, nem tömött, nem is üres. Pont annyi élet van benne, amennyi szükséges.
- Örömmel hallom, hogy te is úszóleckéket veszel abban a tengerben, amiben igazán szeretsz lubickolni. Én is elfoglaltabb vagyok, mint a védelmi miniszter, az unalom luxusával nem élek.
Leülni egy fotelbe és tévézni vagy nyugodtan olvasni? Mostanában rendkívül nehezen megy. A tevékenykedhetnék rajtam van, muszáj mozognom. Még dolgozatok javítása közben is rázom a lábam vagy gondolkodáskor dobolok az asztalon. Wendy-nek viszont más lehet az indíttatása. Tudtommal nem álmodott tőrrel.
- Többek között az ültetett fel a csillagok közé repülő rakétára, hogy ha minden a maga útján megy, akkor a kutatási tevékenységem megkoronázásaként jövő év elején már Prof. Dr. Lester J. Edisonra írhatod át a nevemet a telekommunikációs eszközeidben. Ha ez megtörténik, legalább akkora partit fogunk csapni, mint a bajnoki címem megszerzése után! Apropó parti, az egyik társadtól olyan tuti piát kaptam, amitől borítékolható a múltkori idegrángás elkerülése.
A fényeskedős szemű gyógyító komoly esszenciát kapott azért, amiért megajándékozott engem. Nem lett volna kötelessége. Tudom, hogy a nyugalmat őrzik és a városdúló ösztönöket akarják legyőzni, de ez egy igen kifinomult módszer és én nagyra becsülöm. Nagyobbra, mint előtte, pedig első találkozásunkkor is elnyerte a tetszésemet. Múltkor olyan biztosra mondtam, hogy Wendy nem képes engem kirántani a béketűrésből, aztán hamar bebizonyosodott, hogy így van, de a jelenléte önmagában nem is elég. Akkor belerondított a nőstény, akiről azóta nem hallottam.
- Ugye téged sem zaklatott az angyali nevet viselő ördög, aki múltkor odacsinált az étkező asztalra?
Egy nagyon határozott igent szeretnék hallani válaszul. Ez az elsődleges téma, mert biztonságban akarom tudni Wendy-t. Nem szorul rá a védelmemre, sok szempontból erősebb nálam és több támogatást kap. Ettől még törődöm vele, ott van a számomra legfontosabbak listáján. Ha Angel drágaság ármányain túllépünk, nehezebb kérdések fognak következni. Mert tisztán akarok látni, a fájdalom tiszta tükrébe is bele akarok nézni. Aztán ha tudom, beveszek vagy beadok valami csillapítót.

- Erről kérdezzük meg a kutyákat is. – Ettől függetlenül nem akarok gebe lenni, sőt, fizikailag lehetetlen is lenne, erősebb a csontozatom, bár azért tény, hogy meglepően sok leszaladt rólam bánatomban, de majdcsak visszakúsznak azok a kilók, mostanában többet falatozom azért.
- Ahhoz az elnök feleségének kellene lennem, az meg határozottan nem vagyok. – Sem senkié, s ami azt illeti, nem is leszek, még azt sem emésztettem meg igazából, hogy valaki kihozta a mondhatni monogám oldalamat, de tök mindegy, mert ha lehetett is volna valami, arról már rég lekéstem, provokálni meg nem szeretném ilyen téren, előbb-utóbb megemésztem, hogy a fizikai vonzalom huss, eltűnt felőle, úgy vélem, csak egy oka lehet, de nyilván erre nem fogok rákérdezni.
- Nem haragszom, a tőr rossz tanácsadó, ezt már mind tudjuk. – Azt is tudom, rajta mi volt, és rohadtul gyűlölöm ezt a gondolatot, mert nem akartam megjegyezni, azt sem szeretném az agyamba vésni, hogy most miként fest. Boldog… annak tűnik, és ez most nem pont az, amit meg tudok emészteni.
- Nem bánom, szóval ne örülj annyira. Egyébként, csak a part felé megyek, sétálok egyet a levegőn a következő ügyfélig, néha nem árt kiszellőztetnem a fejemet. – Azt hiszem, azt sem ártana kicsit konkrétabban a tudtára adnom, hogy nem véletlenül nem reagálok a megkereséseire, mert ez így nem fair. Ismerem, tudom, hogy rohadt kitartó, de holt biztos, hogy én ezeket a felbukkanásokat sokáig nem fogom bírni.
- Nem is tudom elképzelni. – Mosolyodom el, ahogy ránézek, nem, egyébként sem volt rá soha jellemző, hogy unalomba fulladna, miként mellette unatkozni is lehetetlen.
- El kell keserítselek, de most sem teljes néven vagy benne a telefonkönyvembe, de ha akarod, eztán hívhatlak professzor úrnak. Egyébként gratulálok, ez fantasztikus. – Szélesedik tovább mosolyom, a partira pedig megcsóválom a fejem kissé. - Tekintettel arra, mi történt a múltban, biztosra veszem, hogy abból sok jó nem sülne ki, ha azon a partin én is ott lennék. – Ittasan biztos képtelen lennék befogni a számat, ugyan reménykedhetnék, hogy akkorra már nem fogok érezni semmit, de őszintén, közel sem gondolom úgy, hogy el fogok jutni arra a szintre, nem ilyen hamar. - Az jó, bár sajnálnám, ha rám kellene pazarolnod, és azért olyan idegesítő nem vagyok, de bevallom, nem nyugtat meg, hogy azt gondolod, kellhet majd használnod miattam. – Elvégre, most már nincs képben az az angyalka, hogy bezavarjon, és megcsócsálja az idegrendszerét, és részemről tökéletesen biztos vagyok benne, hogy önerőből ezt nem tudnám elérni nála. Jobban mondva, ötletem sincs, hogy az igazság mennyire nyitná ki a bicskát a zsebében, de nem is áll szándékomban letesztelni.
- Nem, én azóta nem hallottam róla, gondolom, rájött, hogy nem ér kifejezetten célt azzal, ha csesztet. Meg úgy már nem nagyon lehet izgi, hogy képben vagyok a személyét illetően. – Rántom meg a vállam, mintha abszolút nem érdekelne ez az egész ügy, hiszem, hogy nem tud ártani nekem a csaj, és így felhasználni sem tud Jay ellen. - Ne aggódj, nagylány vagyok, megvédem magam, úgysem tudna bántani, vagy nagyon szarul járna miatta. – Nem veszem félvállról, de tisztában vagyok a saját képességeimmel, elég jó vagyok, annyira bőven, hogy gondoskodjak akár Jay idegi túltöltődéséről, akár Angel kellemetlenkedéseiről. Inkább leöblítem a témát egy mini fánkkal, az valahogy sokkal inkább a kedvemre való.

- Úgy érzem, értek a nyelvükön és osztják az álláspontomat!
Wendy dús domborulatai elég népszerűek voltak Minneapolis-ban és nagyon remélem, hogy itt sem közömbösek. Nem én vagyok az egyetlen igazi férfi, aki meglátja, mit érdemes magáévá tenni. Szép kerek dombokat megjárni nagyobb dicsőség, mint túl karcsú, szinte pengeéles kontúrokkal elvágni a kezünket. Nem is beszélve arról, ami csak vérfarkasoknak nő vissza...
- Nem érzed magad az ovális orális irodában? Elég baj, drága szívem!
Én már nem fogom tudni megadni neki azt, amire gondolok. Asami az, akiért a szívem megdobban, úgy igazán, torokszorítóan és torokdörzsölően. Kettő az egyben, a tökéletes teljesség, de erről nem ejtünk szót, amint Snowden sem tenné a legnyilvánosabb aktákról. Csak a titkosakról.
- Sajnos kórházi körülmények között is beigazolódott, amit mondasz. Wendy, én...
Most mondjam azt, hogy szeretem? Az a tényállás fennforgása, hogy nekem van szívem. Nem mondanék olyat, amivel a kedvenc ruhatárosnőm szívét összetöröm. Kekeckedés és kötözködés jöhet, még a szóalak is hasonlít, de rombolni nem akarok az ő térfelén.
- Na, nézd már, a kis örömfosztó! A levegő közös kedvenc, szívjuk el együtt! De nem egymás elől.
Wendy-t én egyre nagyobbra becsülöm. Nem a szívem hölgye, hisz azt a szerepet másra osztottam. Talán csak az időbeosztás miatt. Lehet, hogy esélyt adtam volna neki a szereposztó díványon és megkapná a Jay, azaz J, mint Jól Megérdemelt Punci-Oscart. Az elnök felesége, ugye?
- Isten mentsen meg attól, hogy te ilyen hivatalos megnevezésre kényszerülj! Jay, mint "Juj, de rövid a neve, ha már valami hosszú rajta".
Egyértelmű, hogy erről van szó. Az őszinte elismerés pedig jól esik. Még sokkal többet fogok ebből kapni. Beérett a több évtizedes munka, most szedem le a gyümölcsöket, amiket az almakukac sem tudott megrágni.
- Ha a hagyományos értelmezés hagymázas lázálmán túllépünk, meglátjuk, hogy mindketten új utakat találtunk. Wendy, én nem fogadok el igazolt hiányzást a részedről!
A fejemen és a szívemen is átfut egy gondolat, hogy ha Asami oldalán lát engem, talán fájdalmas lesz. Azon a bizonyos eseményen a feleségem nem lehetett jelen. Nem a polgárok kipukkasztása a cél, hanem az, hogy az én örömemből más is részesüljön. Főleg Wendy, akinek eddig okoztam kellemes és kellemetlen perceket is, a mérleg pedig nagyjából vízszintesen áll.
- Legutóbb is egy harmadik zavart be a harmóniába. Wendy, te nem nagyon lennél képes az idegrendszerem húrjainak megpendítésére!
Emlékszem, hogy múltkor mikor borult az asztal. Nem hittem el, hogy másnak vagyok fontos, az ő véleményére voltam kíváncsi. De ha a galád angyalka nem csinál volna oda a cukrászda asztalára, akkor nem az történik. Nem Wendy a hibás. Nehéz elképzelni egy olyan helyzetet, amiben tényleg őt ültetem a vádlottak padjára.
- Úgy vélem, én ismerem jobban és noha örülök az igazolatlan távollétének, nem vennék mérget a jövő Angel-mentességére.
Nem Wendy miatt vágyom a csodalöttyre. Számítok arra, hogy a bajok keverője újra beindítja a munkagépet és ássa a gödröt, amibe engem akar beletemetni. Egy dolgot viszont meg kell beszélnünk és mivel kettesben vagyunk, hármas nélkül húzhatom ki a négyes kérdést.
- Wendy, életem egyik legmasszívabb mérföldköve! A cukiban jól éreztem, hogy szimpla törődésnél valami több is megjelent benned? Nem azért kérdezem, hogy visszaéljek vele, hanem épp ellenkezőleg! Rendkívül sokra becsüllek és ha olyat hallok, ami számomra döbbenetes, akkor el fogok gondolkodni néhány fontos alapelven.
Azt nem várhatja, hogy szívem szerelmét lehúzzam a porcelán istenség láncos oltárán. Csak meg akarom találni a módját annak, hogy Wendy szívét se fájdítsam. Fánk, vagy nem fánk, ez itt a kérdés!

- Húha, halálosan nem értem, az ovális irodához miként jön az orális bármilyen értelemben, ha csak nem a véget nem érő szájtépés okán. – Egyébként az biztos, hogy a magánéletem szexuális részét nem óhajtom feszegetni, tekintettel arra, hogy az övéről sem tudok semmit, ugyanakkor nem is akarok igazán, sejtésem szerint nem érintene túl jól.
Csak bólintok a szavaira, hallottam, a félbehagyott mondattal pedig jobb nem foglalkozni, gőzöm sincs róla, mit akart mondani, de nyilván nem véletlenül nem fejezte be.
- Örömfosztónak azért nem nevezném magam. – Elzavarni nem szeretném, még akkor sem, ha talán nehezebb a társaságában lennem, mint gondoltam. A levegő nem lesz sem rosszabb, sem kevesebb attól, hogy ő itt van, a lelkem nehezebb, de az legyen csak az én problémám.
- A szerénység látom még mindig nyaral az esetedben, és még véletlenül sem úgy szerepelsz, ahogy azt te lefestetted. – Volt már többek között Neveddfel is, de ezt azért nem kötném az orrára, most pusztán a Bajkeverő címszó alatt keresendő, még akkor is, ha az utóbbi időben nem kavarta maga körül a trágyát, csak ha már vele találkozom, ne az előbb említett szavak mögött bújjon már meg a számra. Nem szándékozom ugyan odaadni neki a telefonom, de tudjuk, hogy az ördög nem alszik, szóval nem kockázatok.
- Az igazolatlannal is beérem. – Szó sincs róla, hogy ne szeretnék osztozni vele a sikerében, de nem vagyok benne biztos, hogy azokkal szeretnék egy levegőt szívni, akikkel közelebbi viszonyt ápol, egyelőre biztosan nem. Ami engem illet, én nem találtam új utakat, következésképpen nem helyeselhetek, de egyelőre beszélni sem szeretnék róla, egyszerűen túlságosan kiakaszt még mindig már maga a tény is, hogy én ilyesmire egyáltalán képes vagyok.
- Ami azt illeti, szerintem képes lennék, csak nem szeretnék ilyesmit elérni nálad. – Meg úgy, már semminek sincs igazán értelme, ami vele kapcsolatos, kimondatlanul is látom, amit látok, érzek, amit érzek. Pocsék ez így, nekem biztosan, de befogom a szám és megyek tovább a saját utamon, lesz ahogy lesz.
- Nyilván ami késik, nem múlik, de akkor sem hiszem, hogy találna eszközt arra, hogy rajtam keresztül ártson neked. Sőt, nagyon csúnyán megütné a bokáját, ha mesterkedne bármiben is. – Nem tartok tőle, lehet, hogy hiba, de én is elég belevaló csaj vagyok, úgy gondolom, majd megoldom, ha bármivel előállna.
Kis híján félrenyelem az épp aktuális mini fánkot, amikor meghallom a kérdését, de végül csak egy nagyobb nyelés lesz belőle, ahogy lekúszik a torkomon a falat. Felé kapom a tekintetem, nem hiszem el, hogy rájött, ez így rohadt kínos, sőt, azt hiszem, megalázó is, de talán így könnyebb lesz tiszta vizet önteni a pohárba.
- Jól, de hidd el, látom, amit látok, nem is szándékoztam firtatni. – Nem, nem kell hallanom a füleimmel is, amit az eszemmel már rég felfogtam. - Nézd, én nagyon örülök, hogy ennyire fontos lettem neked, meg minden, de… nekem ez a barátosdi egyelőre nem fog menni. Egy darabig biztos nem. – Hajtom le a fejem, a fánkokat piszkálgatva a papírzacsiban. Fogalmam sincs, miként lenne jó, de így biztos, hogy nem az, és jelen pillanatban úgy gondolom, jobb nem látni, mint még ezzel is kínozni magam. Igazság szerint ötletem sincs, hogy miként tudnám a leghathatósabban kiheverni. Már nem nézek rá, nem hiszem, hogy látni szeretném a vonásait, akkor semmiképp, ha a sajnálat halvány szikrája, vagy a hitetlenkedés süt belőle.

- Igazad van, az tényleg a végtelenségbe nyúlik, de azért Monica Lewinsky óta nyílt titok, hogy az elnöki helyiségben nem csak szóra nyílnak a szájak, hanem a testi szerelem íróasztalnak álcázott oltárán is áldozatokat mutatnak be a vigasság istenének.
És ez a lényeg, Wendy-t ennek a hedonista, fülig érő vigyorú, borivó főhatalomnak akarnám újra bemutatni. A saras-félrenézős produkciómig rendkívül jóban voltak egymással. Én nem segíthetek ezen szexuális téren, csak remélhetőleg inspirálhatom arra, hogy a divatos és szexi cipője helyett a homályos felhőkre nézzen fel, mert meglátja mögöttük a napsütést. A vidám Wendy-t kedvelem, a depressziója ellenség, akivel minden találkozásunkkor harcolok.
- Ó, igen, elküldtem világkörüli útra, konkrétan kettőre egymás után. Ha hazaérne, már kapja is az újabb repjegyet.
A viccelődés közben a fejemben mindenféle újabb megnevezés terem meg, a kíváncsiságom pedig magasabbra nő, mint egy mammutfenyő. Ha látom, hol dudorodik a telefon, akkor arrafelé nézek, útba ejtve néhány kellemesebb dudort a karcsú testen. Ha a táska rejti, akkor nem nézelődöm.
- Tudod jól, mennyire szeretek becéket adni és kapni, szóval bátran vezesd elő, miféle névadással éltél?
Amilyen kreatívnak tartanak szóban, olyan letisztultan töltöm a Névjegyzékemet. Egyszer mentettem el egy telemarketinges számát úgy, hogy Panaszt Teszek, Paraszt! Túl sokszor csörgetett meg túl érdektelen dolgokkal és ő is túl érdektelen volt, mikor nemtetszésemet nyilvánítottam ki. Mindenki más a hivatalos nevén szerepel.
- Vettem észre, hogy ezzel próbálkozol és össze is gyűlt a három (sokszor három), úgyhogy pedagógusi kötelességemnek éreztem személyesen a dolgok végére járni.
Most nem vigyorgok, ez az udvarias leteremtés komoly beszéde. Nekem nem mondhat olyat, hogy képtelen szóba állni azzal, akivel egy napon indult el az élete egy teljesen más útvonalon. Túl sok a közös pont, nem dobhatjuk el a kulcsot egymás portájához. Nem muszáj a másiknál sepregetni, de elvárom, hogy rálássak a telkére.
- Megtaláltuk a közös nevezőt.
Én sem hívom, hogy keringőt táncoljon az idegrendszeremen, ő sem akarja ezt tenni, világos. Sőt még fordítva is igaz: Wendy béketűrésén sem járnék pusztító boogie-t, most sem azért jöttem. Épp a béke hiányát szagoltam ki, azért toppantam elibé.
- A bokák csúf csattanásának veszélye nem mindig tartja vissza azt, akinek a szíve vér helyett inkább bosszút pumpál.
Örülök, hogy eddig nem történt baj, de szerintem ez nem a nyugodt időjárás, csak a vihar előtti csend. Sikerül olyat kérdeznem, ami egy konkrét merénylet Wendy ebédszünete ellen. Majdnem letüdőzte az eper jellegű fánkot! Nem tudok vigyorogni, mert sem a téma, se a reakció nem ínyemre való. Ez egy bitang nagy probléma és a megoldást keresem. Ha Wendy csatlakozik a kutatáshoz, talán megleljük a nyugalom ládikájának kulcsát.
- Huh, hát az idő elég szemét játékvezető tud lenni, azt kell, hogy mondjam.
Az egóm legalább négyszeresére duzzad, hogy a távolságtartásból egyenesen tömegvonzásba estünk át. Igen, megcsináltam, ismét felállhatok a győzelmi ranglétra tetejére. Elértem azt, hogy amit akarok, Wendy is akarja, sőt még annál is többet! De a sorsnak miért kellett ilyen kuszán fonnia a szálakat? Amíg Wendy a sebeit nyalogatta és nyitott ajtó helyett stoptáblát mutatott nekem, én éltem a lehetőségeimmel. És felbukkant valaki, aki megcsáklyázta a szívemet, elfoglalta a hajómat. Azóta együtt evezünk. De ennek nem úgy kellett volna történnie, hogy egy ártatlan lelket meg a zűrzavaros tengerbe lökünk az örömünk féktelen fészkelődésével. Megrázom a fejemet, mint Blöki a lábtörlőt.
A továbbiakat már csak hallgatom, válasz nélkül, mert az agyam igen intenzíven dolgozik a helyzet orvoslásán. Arra képtelen vagyok, hogy széttárjam a karjaimat és az "Így jártál" egyezményes jelét mutassam. Ennek a nőnek nem az jár. De ami jár és ami igazán segítene, azt sem adhatom meg. Nem lett csúnyább, sőt a reménytelen szerelem konkrétan megszépítette és az értékek se vesztek ki belőle, de az én szívem már másé. A farkam lehetett többirányú, a ketyegőm viszont csak egyfelé ketyeg. Paradoxon ezt pont az előtt gondolni, aki az egyetlen kihágásomnak számít. Mikor igazi, szerelem alapú kapcsolatban voltam, Wendy volt az egyetlen, akivel mégis összefeküdtem.
- Az egyetem matematikusai se oldanák meg túl hamar ezt az egyenletet. Se egyedül, se két ismeretlennel.
Ennél jobb válasszal egyelőre nem szolgálhatok. A hangulat lecsúszik a varangy alfele alá, ahogy Wendy a zacskó alján keresgél még valami boldogságfalatot. Most nem vagyok képes erősködni, hogy márpedig akkor is találkozunk, ha ő nem akarja, mert így és úgy! Fontos nekem és nem akarom a nyakát tiporni.
Amikor úgy érzem, beütött a krach és monoklit hagy a szemem alatt, akkor még egy övön aluli ütéssel is készülnek az idő mocskos kezű játékmesterei.
- Ördög és pakol! De sajnos nem egy távozó hajóra.
Nem hiszem el, hogy véletlenül vetette ide az élet kiszámíthatatlan hullámzása. Szerintem ugyanarra a hullámra ült fel, mint én és elég tehetséges a rejtőzésben. Basszus, hogy ez régen nem tűnt fel! Már akkor is tudott leplezni ezt-azt, maga előtt is. A farkasom felágaskodik, ugrásra kész. A kezem lendül is, de nem pofonra, nem lökésre. Az üveg után nyúl, mert még képes rá.
- Te egy igazi zavaróállomás vagy. Egyes nők mellett nem szabad inni, mások mellett pedig kötelező. Pusztulj, punci!
A csodalöttyös flaskát elővarázsolom a mellényzsebemből és felhajtom a tartalmát. Ha Angel próbálkozna kiverni a kezemből, nem harcolok, hanem úgy fordulok, hogy képtelen legyen rá. Most kell a nyugalom. A bestiám már elrugaszkodna, mikor megérzi a változást. Csendesen nyüszög egyet és elfekszik, úgy nézi az ellent. Wendy mellé állok és átkarolom őt. Nem a szívével akarok játszani, hanem meg akarom mutatni, hogy itt ketten vagyunk egy ellen, noha egyedül sem kellene őt féltenem.
- Mondd csak, kémtechnológiával vagy emberi erőforrásokkal dolgozol?
A múltkor műsor nyilván a cukrászdai volt. Nem merült ki egy sms-ben az eszköztára. Wendy-re nézek, hogy ő tudott-e erről, észrevett-e valamit aznap, amikor az én fejem gőztől volt homályos. Az egyetemi takarító hackerprodukcióját nem tudjuk Angelre bizonyítani, az már kiderült. De ha van bármi egyéb...azt se fogja elmondani. Kekeckedésre jó a kérdés, másra nem. Érzem, hogy most nem fogok szekrényekkel dobálózni, hanem másféle hadviseléssel próbálkozom. Alkalmazkodom a nőstény arzenáljához.
- Kinyilatkoztatott az őszinte emberi kapcsolatok és a nyílt szívű törődés nemzetközi nagymesterasszonya... Elmondanád nekem, hogy mit sikerült felépítened az életben? Gyanítom, nem lett valami dicső architektúra, azért léptél vissza a rombolás útjára.
A szavai nem is nekem fájnak igazán, hisz őszintétlenek. A sértettségén alapszik minden. Várt tőlem valamit, amiről mindketten azt hittük, hogy megvan. De csak Donna-val volt meg először. Wendy-vel még a közelében sem jártunk. Mégis késként hasít bele, szerintem ezt érzem, ha belenézek. Remélem, nem űzi el mellőlem most, hogy nyitott lapokkal kezdtünk barátságosabb partiba.
- Nyilván ezen szavak is azért ugrottak át fogaidnak kerítését, mert nem akarsz ártani a jelenlévőknek. És mindhárman tudjuk, nem vagy olyan gyökér, hogy azt hidd, csak engem érnek a szótőreid.
Ha ital nélkül állnék előtte, már nem állnék, hanem megpróbálnám kidönteni a nagy felfedező emlékművel együtt. Most csak fogást akarok találni és Angel-űző módszert. Egy letagadhatatlan hiba, egy baki kell, amit be tudok dobni. Gondolj, gondolj, háromszögesítsd a négyszögletű kerek erdőt!
- Elmúltál már régen hetven, mégsem evett meg a betmen, igaz? Csak még mindig a tizenévesek problémáinál tartasz, ezeréves fájdalmak hajtanak, képtelen vagy túllépni a múltbéli sérelmeiden, amik végül el fognak emészteni. És ha olyan jelentéktelen mozzanat lettem volna a múltadban, miért foglalkozol velem és a környezetemben élőkkel?
Wendy-hez fordulok és azzal próbálkozom, hogy tegyük meg a lehető legmodortalanabb lépést. Angel nem olyan bolond, hogy itt változzon át és támadásba kezdjen, ha mégis, megvannak ellene a módszereink, főleg egy ilyen idős őrzőnek.
- Mit szólnál, ha hagynánk a panaszos szájú némbert, hadd boldogítsa a Cook-kapitány fejére tisztelgő galambokat siralmas énekével? Sétáljunk el a naplementében, úgyis akad még megbeszélni valónk.
Wendy-re mosolygok, fejben pedig még üzenek neki pluszban.
~Nem tudsz róla valami kompromittálót? Erővel már próbáltam padlóra szorítani, de inkább ésszel kellene. Abigailt csókoltatom, nagyszerű a szere!~
Angel nem hagyja abba, akár indulunk, akár maradunk. Tuti, hogy mögöttünk fog kárálni. Mesélhet a múltamról, én is szoktam. A nőügyeimet viszont nem teregetem más nők elé. Nem kíváncsiak rá vagy legalábbis nem tőlem. Egy tinikori krimisztori szerelmi vetülete szerintem se a mellettem tanakodót, se szívem hölgyét nem fogja meghatni.
- Arra az időszakra gondolsz, amikor belőled mindig más húzta a dugóhúzót? Én gyakrabban jártam az üregedben, tény, de akkor se az egyetlen voltál. Azt sose érdemelted volna ki, ellentétben mással.
Asami nevének kiejtésére görcsbe rándul a gyomrom. Direkt nem mondtam el Wendy-nek, ki miatt virultam ki, mint a tavaszi pipacsmezők. Most az ő aktáit fogja olvasgatni, megnézi a közösségi oldalon, esetleg még elé is áll, hogy szemtől szembe lássa? Ezzel fájdítja a saját szívét? Az ördögnőstény nem nekem árt a monológjával. Még bátorítja is Wendy-t. A szavaiban lehetne igazságot találni, ha az őrző végül el tudna engem engedni, békével lépne tovább, én boldogabb lennék, de nyilván nem ez a cél. Hanem az, hogy az ép almát is megférgesítse, akinek a szívéből ki-be járkálnak a húsrágó csökevények. Nincs válasz, csak Wendy szorosabb átkarolása.

- Maradjunk annyiban, hogy semminek az elnökét nem ismerem, következésképpen ilyesmi nem esett meg velem. – Még, ugyebár, mert valljuk be, bármi lehet, ha rólam van szó, főleg ilyen kis sebzett formámban, de különösképpen nem szeretném ezt tovább tárgyalni, lévén nem célom még nagyobb ribinek feltüntetni magam, mint aminek már eddig is néz.
Elmosolyodom, nem lep meg, hogy a szerénysége ilyen messze jár, de ez aztán soha, senkivel kapcsolatban nem zavar, ellenben, amikor a beceneveket firtatja, megcsóválom a fejem. A telefonom a farzsebemben van, maximum akkor láthatja, ha körbejár.
- Ohh, nem, kérlek szépen, ez az én magánügyem, és nem fogom elcsacsogni. – Öltök nyelvet, pukkadjon meg csak a kíváncsiságtól. Nem kell tudnia, sem azt, eddig miként szerepelt benne, bár azzal kapcsolatban még lebukni sem tudnék.
- Ohh, jövendőbeli professzor úr, és akkor most mi lesz? Megbüntet? – Nem bírom ki, hogy ne szemtelenkedjek vele, nyilván a játékban már úgysem lesz benne, de engem nem zavar, ha egy kis fricskát kap tőlem. Jól esik, és bár az évődéstől a világon semmit sem remélek, de kezd körvonalazódni bennem, hogy talán ez hathatósabb módon távol tartaná, mint a merev elzárkózás. Elvégre, egészen egyértelmű, hogy foglalt a szíve, és azt is tudom, hogy hűséges típus. Olyan barát meg kinek kell, aki a folyamatos kísértés élő mintaképe szántszándékkal? Tudom, hogy jó eséllyel csúnya vége lehet, de az ilyen talizzunk, mert a barátok vagyunk műsor nekem tényleg nem fog menni még egy ideig.
Csak megvonom a vállam, felőlem jöhet bármilyen bosszúval, nem hiszem, hogy célt érne, magamtól sem bírok jelenleg túlzottan sokáig Jay közelében lenni, szóval erre rásegíteni halál fölösleges lenne.
- Ennek semmi köze nincs az időhöz, Jay. Akkor sem mondtam volna semmit, hogyha nem érzem a falat, amit emeltél. Mert… mert mégiscsak rólam beszélünk, akiről neked is megvan a magad véleménye. Baromság lenne bármibe belekezdenem. – A lelkem mélyén tudom, hogy az úgysem ment volna szólammal csak magamat próbálom vigasztalni, egyébként egy hatalmas nagy kamu az egész. Mi sem példázza jobban, minthogy az elfojtott könnyek vasmarokkal szorítják torkomat. Sosem voltam bőgőmasina, nemes egyszerűséggel nem ilyen fából faragtak, de miatta nem ez az első eset, hogy elpicsulok. Komolyan szánalmas vagyok.
- Nem gond, majd kiheverem, csak kell egy kis idő. – Csóválom meg a fejem, nem tudok mást mondani, ez most nekem túlságosan is fájdalmas. Visszatérek ahhoz, aki előtte voltam, ebben biztos vagyok, magamra fogok találni, de nem megy minden azonnal, ez nem ilyen könnyű.
Amikor meghalom Angel hangját, kissé döbbenten meredek rá, ami azt illeti, én sem hiszek abban, hogy ekkora véletlenek léteznek. A múltkor is beleköpött a levesbe azzal az sms-sel.
- Az, mérhetetlen öröm. – A szarkasztikusságot nem hagyom kiveszni a szavaim mögül, igaz, nekem nincs bajom vele, de Jay fontos nekem, ekképp jópofizni nem fogok senkivel, akitől óvva intett. Határozottan nem lelkesedem azért, hogy már ennyitől be kell vennie a nyugiszerét a hímnek, a francba is, ennek csúnya vége lehetne nélküle, az nem járja, hogy állandóan visszafogjam mágiával.
- Miért, ha azt mondanánk zavarsz, eltipegnél? – Mondhatni, költői kérdés, mert biztos vagyok benne, hogy nem menne ő sehová, pont itt érzi remekül magát. Az átkarolás kissé váratlanul ér, de sejtem, mit akar szemléltetni vele, szóval nem feszengek, vagy megyek arrébb, mert tény, ami tény, gondolkodás nélkül a pártjára állnék. Amikor rám néz, csak megcsóválom a fejem, hisz dunsztom sincsen róla, vajon miként sikerült végigmoziznia a műsorunkat, de ez talán most nem számít. Jobban mondva, nem ez az igazán lényeges, a csaj még csak bemelegít.
- Ha nem gond, én is itt vagyok, és köszönöm, megoldom a saját életemet én magam is, miattam aztán nem kell kampányolnod. – Jaynek megmondtam, hogy nem megyek el, nincs az az isten, hogy legyen bennem annyi lelkierő, hogy lássam azzal, akiért megdobbant a szíve.
- Angel, neki nem az a baja, hogy bárkivel jobban szórakozom az ágyban, de tőled óva intett, és ami azt illeti, ebben a helyzetben nem szeretném saját magam elkövetni a hibáimat. – Jay épp eleget szív most miatta, egyértelmű, mennyire bosszúálló kis szuka, én meg ekkora hülye végképp nem vagyok, eszemben sincs önként a húsdarálóba dugni a kezemet.
Ami azt illeti, Jay kérdése felettébb jogos, már-már kíváncsi vagyok a rá adott válaszra.
- Én benne vagyok. – Egyébként valahol sajnálom, Jay nélkül valószínűleg jóban lettem volna a nősténnyel, de ezt ebben a felállásban már sosem fogom megtudni, és nem is áll szándékomban keresni rá a lehetőséget. A mentális kérdésére csak megcsóválom a fejem, semmi extrát nem tudok a csajról, talán akkor tudnék, ha közel kerültem volna hozzá, de mint már mondtam, önként nem szeretnék az öngyilkosságom felé hajtani.
- Peched van, de elég sok mindent tudok róla, szerintem többet, mint hiszed, kiváltképp, hogy én már emberként is ismertem. – Azt, hogy utána mi lett vele, csak az elmondásaiból tudom, illetőleg rettenetesen sokáig gyűlölt, szóval Jay pokoli oldalát is jól ismerem, szíves örömest kiszorította volna belőlem a szuszt, ha nem vagyok képes meggyőzni arról, hogy akkor én magam is áldozat voltam.
Asami. Nos, most már nevet is kapott a szívrabló. Nincs ezzel baj, tudtam, hogy van valaki, egy névtől nem lesz más a helyzet, nyomozni meg végképp nem fogok utána, az én megtépázott önbizalmamnak egyáltalán nem hiányzik, hogy összehasonlítgassam magam vele.
- Azt majd én eldöntöm, jó? Attól, hogy nálad ennyire elkefélődtek a dolgok, nekem sosem ártott. És tudod mit? Ha nem akarsz órákig egy helyben állni, javaslom, kopj le, különben kénytelen leszek másként gátat szabni neked. – Egy csinos láthatatlan kalitka remekül állna neki szerintem.

Nocsak, politikusok nem vetettek rá szemet? Mert ha megtették volna, Wendy nem az a típus, aki ellentmond egy jó kis numerának. Mondjuk ha zsírdisznók pénzt kínálgatnak neki, akkor nyilván undorodik, de tény, hogy nem csak olyan elnökök léteznek. Illene nekem is elnökölni valamit, majd utánanézek, mire van lehetőség mondjuk az egyetemen. Miután elmúlt a rémálom a Tőr utcában...
- Ej, a titkok könyvében tetszik firkálgatni? Mégis milyen apokalipszisre számítasz, ha megtudom, hogy hívsz a meglehetősen széles kiterjedésű hátam mögött?
Vigyorgok a kis nyelvnyújtogatóra. Élvezem ezt a kis karmolászó-lökdösődő beszélgetést. Nem dől össze a világ, ha hallgat. Ért hozzá, hogy keltse fel a vágyat és nem csak szexuális téren.
- Egyelőre amnesztiát kívánok osztani, de ha így folytatod, levonok a magatartás jegyedből.
Mint az iskolában, fekete pontok és naplóba húzott csúnya karók fenyegetésével élek. Szájalásnál komolyabb büntetést nem terveztem. Ha nem bír magával és minősíthetetlenül viselkedik, akkor olyanokat fogok mondani, hogy úgy érzi, kirántották a szívét, de egyelőre erre nem látok esélyt. Szórakozás ez, a sarokba állított kisdiák óriási pofája. Mindig is bírtam a cserfességét, ahogy ő is szerette rajtam alkalmazni. Érzem, hogy most is pozitívabb irányba lendíti őt a dolog. Akkor még lökjünk is rajta! Megtenném, de érkezik a döbbenet, ami szájzárat tesz rám. Idő és csalódás, sebek és szívek. Keresem én a közös halmazt, de ez egy elég komoly feladvány.
- Komolyan ki mered jelenteni, hogy ha nincs kerítés, hanem csak be kell sétálni, akkor se jöttél volna? Amíg magánhangzót játszottam, a véleményem az volt rólad, hogy bármikor szívesen fogadtalak volna úgy, ahogy először, csak épp alkoholmentesen. És honnan tudtad volna biztosra, honnan tudnád most, hogy antitalentum vagy és az is maradsz ilyen téren?
A célom nem az édesgetés, nem a bugyi leimádkozása, hanem a kételykeltés. Az időhöz nagyon is van köze annak, ami történt. Ha Wendy hajlott volna a felkérésekre, talán én is meglátok benne valami többet, azt, amit már csak későn láttam meg. Az ilyen "Mi lett volna, ha" típusú gondolatokban nehéz igazságot tenni, de én nem látom olyan sötéten az eget. Épp ezért próbálok valami fénysugarat beküldeni a viharba, ami fellegekkel borítja be a boltozatot Wendy környékén. Az időt kell segítségül hívni, mert az fogja átvinni őt a zavaros vizeken. Ha végre átkel a csalódás folyamán, akkor találhat valakit. Megszületett benne a gondolat, hogy egynél többször legyen eggyel és egynél kevesebbszer legyen mással. Ezt nem szabad elfelejteni. Én is akkor teljesedtem ki, amikor megtaláltam a fix nőt, az egyetlent. Megérint az is, ahogy az önbecsülése kiviláglik a sötétből. Ez az ő véleménye és még sokaké. Ismerem a szokásait, de megláttam én a változást is. Csak nem időben. Basszus, már szorongatja a torkát a rohadék játékmester...
Angelnek szinte már örülök, mert véget vet a szomorúságnak. Bosszúságra cseréli a bánatot. Jobb, mint sírni, én pedig bepiáltam, úgyhogy nem lesz gond. Wendy az én oldalamon áll, érzem. Azt mondta, a nőstény nem adott okot ellenszenvre, így ez csak szolidaritás. Még megindítóbb, hogy ennyire egy húron pendül velem. Én tudom kezelni, de ő? Ezzel csak később tudunk foglalkozni, mert most itt áll előttünk maga a gonosz. A bosszú asszonya, akire nem a régmúlt, hanem a közelmúlt miatt nézek elpusztítandó alanyként.
- Az elefántcsonttoronyból tetszik beszélni, de minden ilyen építmény ledől egyszer.
Utána is fogok járni, hogy láthatott minket a kávézóban, kikkel dolgozik vagy mikkel. Megkeresem azt a hackert, aki egyszer már segített nekem. Csak chips kell neki, őrült egy fazon! Ésszel, nem erővel. Úgy, ahogy a merényleteket terveztük a Fülöp-szigeteken, mikor az ellenállásnak dolgoztunk. Ismét partizán leszek, egy egyszemélyes hadsereggel kell megküzdenem.
- El is felejtődnek olyan apró tények, hogy fenyegető hangnemet vettél fel és istennőt játszva emlegettél mindenfélét és mindenkit, aki nekem fontos, igaz? Ha te értéket teremteni érkeztél a városba, már adom is a "Titkok királynője" plecsnit!
Mert nekem nem úgy tűnt. A házát feldúltam. Mert ő az én életemben okozott felfordulást. Wendy-t fenyegette, az ittlétemet veszélyeztette. Szórakozott, bajba akart keverni és a végén bejátszotta a nemi erőszak kártyáját is, az egyetlen lapot, amit még a dörzsölt Zsugás Jimmy se dobott soha az asztalra. Álnok egy teremtés. Amikor Wendy-vel összecsapnak, abba nem szólok bele. Az őrző jól mondja, Angelből pedig csak a sértettség beszél. Amikor ismét engem szólít meg, akkor reagálok, mert azt aztán nem hagyom szó nélkül! Még a Nyugalom Nedűjének bűvöletében sem.
- Gondold át, miért fájdalmas neked az, hogy magadra maradtál? Mert akkor az igazság szerint ezt érdemelted.
Érzem, hogy kétélű kardként sújtok le ezzel, de a tények ismeretében valóban így látom. Semmi olyat nem mutatott, ami miatt érdemes lett volna éveket várnom. Hiányolt, ő ragaszkodott, mert kellett a biztonság. A csalódás homokbuckájára építette fel az életét. Nem irigylem, egyáltalán nem. A vádakkal nem spórol, én meg a védelemmel nem fukarkodom. Meddő vita ez. Rá is lépek a távozás mezejére. Az igazi alázás, amikor szó nélkül hátat fordítunk és úgy beszélünk a nőstényről, mintha itt sem lenne. Sajnálom, hogy nincs egy aduászunk. Az informátoroknak talán akad. Utánajárás. Ez a kulcsszó.
- Hát a te tulajdonod sosem akarna lenni, úgy érzem - kacsintok az őrzőre.
Esélyt se látok rá, hogy lehettek volna barátnők. Angel nem az a típus, szerintem érdekkapcsolatokon kívül mással nem rendelkezik. Mert nem hisz magában. Lehet, hogy ezt én okoztam, de nincs lelkifurkám, mivel ezt váltotta ki. Akkor ez volt a helyes döntés. Most meg irigykedhet, hogy egy nőtársa nem rá hallgat, hanem rám.
- Mintha magad volnál az orákulum, a mindentudó! Bizonyos dolgok a négy fal között maradnak.
Tényleg nem tudtam, hogy Asamin dolgozott. Folytatni fogom a munkát, továbbra is rossz hírét keltem. A nőstényt meg fogom kérdezni az esetről. Nem hibáztatom azért, hogy elfogadta a segítséget. Még azért sem, hogy nem mondta el. Nem tartozunk egymásnak elszámolással. De szeretném, ha tovább lépnénk és olyan szorossá válna a kapcsolat, hogy ne legyen több ilyen vakfolt.
- Kevered a szalonnát Madonnával! Egy csak félig létező, inkább testinek mondható kapcsolat megszakítását életre szóló bosszúvággyal reagálod le. Aki még nem követte el a bűntényt, az valóban nem bűnös. Csak veszélyes elem. Itt nem te vagy a panaszos fél...
Ferdíti az igazságot, én meg kiegyenesítem. Ki akartam belezni, persze, de nem azért, nem csak azért, mert a lába közével szórakozott velem. Az egész megkeresésnek szólt a dühöm. Aki érzékileg elutasít, az kap néhány velőbe mászó szófordulatot, de nem borítom rá a szekrényt. Talán még tőrrel az agyamban sem tennék ilyet. Múlt és jelen kavarodik itt össze és úgy érzem, Angel el is hiszi egy részét annak, amit mond. Ez az igazán ijesztő, mert tudom, hogy nem fog leállni.
Wendy dacoskodik és amikor aggódni kezdenék, akkor sem gyengül el. A vetélytárs neve nem rettenti meg. Talán azért, mert _tényleg_ nem akar versenyezni. Ilyen hamar elengedett volna? Azért ez egy kicsit piszkálgatja az önbecsülésemet!
- Azért ne tegyünk egyenlőségjelet a kissrác és a felnőtt férfi közé! Különböző életszakaszaimból származtok.
Valójában Steph ismert meg előbb óta, hisz ő gyerekkori emlék, de épp ezért más oldalamat ismeri. Amikor Wendy-vel először találkoztam, nem volt titok, hogy megjártam a börtönt és tanultam a hibáimból. Egy érett embert ismert meg, míg Steph a széltől dobált utcagyerekre emlékszik.
- Van különbség aközött, akinek ez jut és aki ezt választja, mert tudja, hogy ez jó neki. Nem voltam úriember, éltem a lehetőséggel. Sajnálom, hogy te még a tinikorszakodnál tartasz. Én felnőttem, sorry...
Akit itt sajnálok, az csak Wendy. Nem kell félteni, már adja is a revansot. Érzem benne, hogy felbukkan az együttérzés. Megsejtett valamit az egykori, nehéz helyzetben lévő, sanyarú sorsú Steph lelke fájdalmaiból. Amivé vált, az viszont neki sem tetszik. A fenyegetés meglep. Én nem lettem volna ilyen drasztikus. Igaz, Wendy-nek nem jutott a Béke Poharából.
- El kell keserítenem téged: az esti híradóban egy félmondatot sem fognak neked szentelni.
Ezt én döntöttem el Wendy helyett, vállalom, hogy talán túlléptem a hatáskörömet. Most nálam a józan ész, hosszú idő óta nagyon tisztán látok, ki kell használni. Egy nagy öleléssel, átkarolással kísérem el és már nem is figyelek a szavakra, amik hátulról érnek. Lehet, hogy ezt még megbánom, de már megtörtént, visszakérdezni pedig nem fogok, hogy "Ja, nem figyeltem. Mit is mondtál?" A spanyol elköszönést meghallom. Zene füleimnek, de nem viszonzom. Néha még hátranézek és ha Wendy-nek megfelel az irány, akkor nemsokára a partnál sétálgatunk. A karom nem kerül le róla, kivéve ha konkrét kérés érkezik.
- Turbékolás... Szerintem a galambokat nézte a szobor tetején - mondom egy nevetéssel lezárva a képtelen találkozást.
Utána leesik, hogy ez nem volt éppen helyénvaló. Wendy szeretett volna turbékolni, de én másik madárcsajhoz repültem. Nem akarom a szívét harapdálni, úgyhogy megpróbálom inkább a poharat tiszta vízzel feltölteni.
- Köszönöm, hogy feltártad az igazságot előttem! Ez a kis touché is sok mindent elárult. De a kristálygömböt még hiába simogatom, nem árulja el a jövőt. Egy felől adj bizonyosságot: még láthatlak, ugye?
Meg fogom érteni, ha heteket kér vagy hónapokat. Lehet, hogy az ital hatásának elmúltával már máshogy gondolom majd. Most ezt érzem. Eddig is felfogtam volna, ha ismerem a motivációit. Fontos marad nekem és nyilván én is neki. Lehet, hogy kell egy kis távolság időben és térben. Kiállt mellettem és én is mellette. Ezt egyikünk sem felejti el. Hirtelen átfut a fejemen, hogy Angeltől túl sokat várok tőle. Eddig tényleg nem sok mindent tett. A gépen feltörését se lehet rábizonyítani. Szavakkal vádaskodni pedig nem bűn, csak idegesítő. De nagyon. És az ellenfelet nem szabad lebecsülni. Steph sose lesz képes megbocsátani, leülni velem egy kávéra és önfeledten társalogni. Ha eljátszaná, azzal is célja volna. Egy kígyó ő, akit a keblemen melengettem és megsértődött, amikor nem mentem utána az odvába, ahová zárták. Nem lehetek felelőtlen, nem bízhatok a jóindulatában. A legrosszabbat várom és a legrosszabbat akarom megelőzni.