- Apokalipszisre nem, de ez maradjon az én magánügyem. – Öltök rá nyelvet, szerintem ennyit nyugodtan kívánhatok, legalábbis ebben a hitben élek, nyilván nem fogja kitépni a kezemből a telefonom, ugye? Csak nem. Azért némi sejtelmes mosoly játszadozik az ajkaimon, de eszemben sincs ebbe az egészbe mélyebben belemenni, mert tényleg semmi köze hozzá. A mostani még mindig jobb, mint az előző, de azt hiszem, lesz cifrább is, attól függően, épp milyen érzelmi skálán mozgok őt illetően. - Vonj csak, úgyis jobb rosszkislánynak lenni, mint jónak. – Derülök egy kicsit a szavain, mert ezzel aztán nem ijeszt meg. Sosem viselkedtem igazából példamutatóan sehol, el sem kívánom kezdeni, tökéletesen megteszi az, amilyen most vagyok. Meg aztán, van épp elég jó kislány is ezen a világon, nem kell egynek lennem közülük. - Fogalmam sincs, Jay, nem így történt, fölösleges ezen agyalni, mert ha azt is mondanád, hogy lett volna bárminek esélye közöttünk, csak még szarabbul fogom érezni magam. Maradhatunk annyiba, hogy ennek valamiért így kellett lennie. – Nem fogok a mi lett volna ha útvesztőjében ragadni, mert hogyha így teszek, beleőrülök. Egyszerűbb azt hinni, hogy eleve elvetélt ötlet lett volna, elvégre Jay és én elég régen ismerjük egymást, és érzelmek sosem voltak, ha látott volna bennem bármi értékeset, amire felfigyelhet, meglátta volna már sokkal korábban. Így alakult, ezen agyalni már fölösleges, de hogy én nem szeretnék még egyszer ebbe a gödörbe esni, az egyszer biztos. Inkább legyek mások szemében értéktelen szajha, mint még egyszer ezt a szorítást kelljen éreznem a mellkasom és torkom tájékán. Hallom, mi minden hagyja el az angyalként aposztrofált ördögi nőszemély száját, de most őszintén, mit kellene ezzel kezdenem? Tudom, hogy bizonyos szempontból Lester rettentő nagy farok tud lenni, jah, engem is megdöngölt a viszontlátáskor, ez biztos valami hobbi nála. Miért is kellene bármit kezdenem az infóval? Nekem nem fogadott hűséget, azt másnak tette, így nekem aligha van bármi jogalapom berágni rajta. Többet érzek iránt, mint kellene, ez tiszta sor, de ez közel sem ad lehetőséget arra, hogy féltékenykedjek. Azt kezd az életével, amit akar, el tudja dönteni, kinek a lába közé érdemes, s miért beférkőznie. - Csak egy valamit felejtesz el, lehet, hogy nekem nem akarsz ártani, de olyannak, aki nekem fontos, viszont igen. Egyre megy. – Hogy ne lennék a magam ura? Kész vicc. Miképp az is, hogyha nem így alakul, szerintem még mindig szimpatizálnék vele, de ha választani kell, akkor még gondolkodnom sem kell azon, ki felé dőljön a mérleg. Ez van. Lehet, hogy a szívem némileg megbontja a józan ítélőképességem szerkezetét, szóval később majd még mérlegelem a történteket, de egyelőre nem hiszem, hogy változás állna be a véleményembe. Igazság szerint senki tulajdona nem vágyom lenni, és nem is vagyok, de olyan szinten nevetséges elképzelésnek tartom, hogy szavakkal sem illetem, higgyen ki mit akar. Azt hiszem, ebben a társaságban úgyis mindenki olyan nyakas és makacs, hogy a saját igazán kívül nem létezik más. Nem tagadom, én is. Az egyetlen, ami ebben az egész helyzetben zavar, az Asami emlegetése. Rendkívül undorító női tulajdonság, hogy alapból nem kedveljük azt, aki kirúgott minket a nyeregből, noha még ki sem találtuk, hogy szeretnénk felkapaszkodni rá. Elcsesztem, és ezt nagyon jól tudom, de attól még soha, semmilyen körülmények között nem szeretném megismerni azt a nőt. Őszintén szólva fogalmam sincs, miért kell részese legyek ennek a hajcihőnek, jobbára csak akkor ugatok bele valamit, amikor én kerülök terítékre, akkor sem feltétlenül sokat, mindenesetre azzal már nem szeretnék foglalkozni, hogy ki ismert kit milyen régóta. Azt attól még merem feltételezni, hogy én vagyok az, aki jobban ismeri Jayt kettőnk közül, nem mintha számítana, mert ezzel sem jutottam sehova, maximum az érzelmileg számkivetettek tengerére, ahol csak a magányos evickélés marad. - Ha majd valaha engem is így fog nevezni bele a szemembe, ne félj, tisztességesen pofán fogom vágni, de eddig még nem történt meg. Nem mintha egyébként ne lenne igaz rám, sosem titkoltam, hogy szeretem a szexet, szóval ennyit erről. Azt, ami régen veled történt, szörnyen sajnálom, tényleg. De a múltja tragédiái senkit sem jogosítanak fel arra, hogy a lelkét sötétbe vonja, és a bosszú útját járja. Ezen elgondolkodhatnál. – Az erőszak gusztustalan dolog, de tisztában vagyok azzal, hogy Jay a börtönt is megjárta, hogy rettentő sok szenny lakozik mögötte is, de basszus, ha örökösen a hibát keresnénk másokban, vagy hogy miért utálhatjuk őket, akkor senki sem lenne körülöttünk. Az élet nem habostorta, de akármekkora is a szar, előbb-utóbb jobb lesz, én ebben hiszek, másban szerintem nincs értelme. - Remélem, tisztában vagy vele, hogy a provokálásod már réges-rég balhét eredményezett volna, hogyha Jay nem gondoskodik a nyugodt hozzáállásról. Szóval ez így sajna nem állja meg a helyét. – Elvégre mióta idejött, csak károg, és minden szart Jay fejére lapátolt, ez aztán minden, csak nem csöppet se balhés viselkedés. Egyértelmű számomra, hogy az lenne a célja, hogy kihozza a hímet a sodrából, de valljuk be, erre jelen állapotában esélye sincs. Csak félig fordulok hátra, de annyi elég, hogy lássam, fényképet készít, kénytelen vagyok egy sóhajjal megkoronázni ezt az egészet, mielőtt kifejteném, hogy problémája lehet a jövőben. - Élnék egy javaslattal… beszélj Asaminak arról, hogy találkoztunk, inkább tőled tudja, mint a képről jöjjön rá. – Ennél jobban nem szándékozom belemászni a dolgukba, az sem érdekel, milyen a kapcsolatuk, annál jobb nekem, minél kevesebbet tudok az egészről. Ettől függetlenül pár méteren belül felbontom a nagy ölelkező közel sem násztáncot, mert azért ennyire még nem vagyok lelkileg stabil, hogy minden továbbgondolást mellőzve élvezni tudjam pusztán barátként a közelségét. - Ha rajtam múlt volna, sosem tudod meg, de a farkasod többet lát, mint amit egy egyszerű ember képes volna, szóval nem mondhatnám fairnek a dolgot, de legalább tiszta víz van a pohárban. – Összeharapom az ajkaimat a kérdésére, fogalmam sincs, mert semmi értelmét nem látom egyelőre, hogy a közelségével gyötörjem magam, de az is lehet, hogy idővel változni fog a vélemény. - Egy darabig most jobb lenne, ha nem találkoznánk, de azért örökre nem zárkózom el a lehetőségtől. – Engedek meg magamnak egy aprócska mosolyt. Még az is lehet, hogy véletlenül egymásba botlunk Fairbanksben, de azért nem szeretnék túl sok ilyen esetet, most kell némi idő a regenerálódásra, aztán majd lesz ami lesz. - Most megyek, jó? Mindjárt jön az első vendégem, és még oda kell érnem. – Felsóhajtok. Ajj, miért ilyen mocskosul nehéz ez? Sután kapaszkodva meg egyik karjában állok lábujjhegyre, hogy az arcára nyomjak egy búcsúpuszit. Édesen ártatlan, olyan, amilyen én talán soha nem voltam, s nem is lehetek már soha. A tekintetét már kerülöm, nem szeretném, hogy lássa a szomorúság könnyfátylát, hisz nem ő tehet róla, hogy én azt érzem, amit, ő pedig nem. Az érzések nem jönnek, s mennek úgy, ahogy mi akarnánk. Mindenesetre amint túlvagyok a búcsúkörön, már szedem a lábam, hogy visszamenjek a belvárosba, addigra talán a könnyeim is felszáradnak.
//Bocsbocs, hogy csak most, és egyben nagyon szépen köszönöm a játékot mindkettőtöknek, imádtam! *.* <3333//
Tudomásomra jutott, hogy a velem kapcsolatos gondolatok szekere mindig maga után rángat egy sovány és büdös gebét is, aki miatt az út már nem olyan kellemes. Sajnálom, hogy Wendy szívét így fájdítom és egyben elnézőbb is vagyok vele. Ez nem igazán jellemző rám, de vele kivételt tudok tenni, mert kellemes és hasznos emlékek egyaránt fűződnek a nevéhez. Az életemet is megmentette, hát harapjam át a torkát, amiért nem árulja el a gúnynevemet? - Akkor remélem, igaz az a mondás, hogy a rossz lányok nem halnak meg. Mert mindig csak a jók mennek el. Ezt a rossz lányok is megteszik, csak másképp és Wendy-vel már tudjuk, milyen az, mikor ketten együtt megyünk el, hehe. - Egyszer kihívom a sors kezét egy szkanderre, de most tolerálom az álláspontodat. Megértem, hogy ha bizonygatom a lehetőségeket, amiket elmulasztott és amiket én elmulasztottam, azzal mindkettőnk szívébe mélyebbre döföm a tőrt és még alaposan meg is forgatom. Pengejátékra nincs már idő, mert megérkezik az, akinek múltkor olyan szépen feldúltam a lakását. Ketten osztjuk, ő pedig a néma bárányt játssza, a farkas most ilyen bőrbe bújik. Nem sajnálom, hogy két tűz közé kerül. Száz is kevés volna neki. Válaszadásra sem méltat, én pedig a nyugalom vizében úszkálok, úgyhogy egyáltalán nem érdekel, sőt kivételesen örülök is neki, hogy ilyen egyszerűen befejeztük. Kimondtam, ami kijött és Wendy mellettem áll. Még a fényképezés sem érdekel, sőt az apró tanácsra is csak legyintek. - Meg fogom neki említeni, de hidd el, egy fotó nem csinál véres tavaszt. Tudja, ki vagy és hogy mi áll közöttünk. Mert beszéltem neki arról, hogy az őrzők között akad, aki fontos nekem, de nem úgy, mint ő, hisz úgy senki se számít aktuálisan és tudom, hogy ez oda-vissza igaz. - Az érzékelés adottságát nem tartom bűnnek, az ivóedénybe viszont legalább tényleg piszokmentes folyadékot csurgattunk. Nem csak a víz tiszta, hanem a lelkiismeretem is és biztos, hogy Wendy-nek is jót tett ez a kinyilatkoztatás. Attól nem vagyok túl boldog, hogy egy időre nemkívánatos személynek nyilvánít és ha nem állnék az ital hatása alatt, talán nem is engedném el ilyen könnyen a gyeplőt. - Hát jó, sajnos... Emlékeimben őrizlek, míg készen nem állsz egy újabb ütközésre. Nem olyanra, mint az első vagy a második volt. El tudom fogadni, hogy a távollétem javít a kapcsolatunkon is és Wendy lelkiállapotán. Kevésbé szívhez köthető indokként pedig az őrző közli is, hogy nemsokára valaki más bőrét kell alaposan megtapiznia. Megrázom még a vállánál fogva, rámosolygok úgy, mint aki a halálba készül és egy játékos tisztelgéssel intek neki halántéktájékon. - Jó gyúrást! Abinek pedig majd mondd el, hogy remek a cucc! Vidáman lépkedek tova és el, ki a partra, hogy a friss levegőt élvezzem. Ez az állapot fantasztikus, korábban nem ismertem, még meditációval sem jutottam el ilyen szintre. Eltörpülnek a sértések és a sertések, minden csúf és undorító állat, ami máskor arra késztetne, hogy harcba szálljak vele.
Kezdőlap
//
