Energiáim jókedvűen táncolták őt körbe a félig felvont pajzs mögül, és örültem, hogy a bénázásom megnevettette nem pedig felbosszantotta. Hé, sose lehetett tudni: a pasik meg a járgányaik... Elhúztam a számat az övre, de hát az ő kocsija, az ő szabályai, vagy mi, és amíg nem kellett a bucievésről lemondanom, addig hajlandó voltam szót fogadni. De azért: - Már szélvédőn kiröpködni se hagyják az ember lányát - morogtam az orrom alatt minden komolyság nélkül, aztán amikor végeztem a művelettel, kihúzam kicsit az övem és hagytam, hogy "visszacsattanjon", mialatt elindultunk. - Megfelel? Ha még csomót is akart rá kötni, eskü felvisítottam. Addig meg a húsosbatyuval kínáltam, kárpótlásképp a morzsák miatt. Az érintetlen felét fordítottam mert ilyen jólnevelt és kedves vagyok, majd közelebb hajolt, én pedig figyeltem, ahogy harapott, rágott, ízlelgette a falatot. - Még nem kóstoltam. De magamat ismerve tuti, hogy az első harapással betalálnék valami gigaszálkát, a torkomon akadna és tíz perces fulladásos performance-t nyomnék, amíg valaki meg nem szán és megment... - A végére nevetve ráztam a fejem, mert ja, ez simán benne volt a pakliban. - A túrós az igazi - vontam le a végkövetkeztetést, de attól még ugyanolyan jóízűen ettem a húsosat és érdeklődtem az úti cél felől. Vigyorogva nézelődtem, miközben közölte, hogy kuponbeváltás hamburger, gleccserek... és desszert. Ezen a ponton beharaptam egy kicsit a szám, de nem kommentáltam a dolgot, helyette: - Annyi maflás, izomláz, és hiszti után végre, szenvedésem igazi gyümölcse! - Leengedtem az ablakot és kihajítottam az összegyűrt papírzacsit, amiben a batyut adták, majd ha rosszallást éreztem balról, ártatlanul pislogtam Zach-re. - Pont volt ott egy szemetes és beledobtam. - Nyilván full kamu volt. Ha neki nem volt extra témája hirtelen, addig én se szóltam sokat, amíg a Seward felé vezető országúton ki nem értünk mindenféle lakóövezetből és megláttam az öblöt. Sárguló falevelek, havas hegycsúcsok, borult ég, olykor hol jobban rákezdő, hol csak szemerkélő esővel. Akaratlanul is elmosolyodtam és már-már gyerekes lelkesedéssel néztem az elsuhanó tájat. - Látom, előétel is van - mosolyogtam Zach-re kicsit később, amikor már pár másodpercre el tudtam szakítani a tekintetemet a látványról. - Örülök, hogy nem a városban ültünk be valahova. Továbbra sem tudtam, hova mentünk, de őszintén? Ha mondjuk egy óra múlva valami kilátóhelynél, aminek az aljában van egy szedett-vedett hambis, már megérte. Fentről is láttam szépeket, de így, ráadásul jobban elidőzve mindenen, nem csak átsuhanva egy-egy terület fölött, sokkal jobb volt. Kicsit melankolikus, kicsit nosztalgikus, és egyszerűen csak gyönyörű, még ezzel a szomorú, őszi időjárással is - vagy pont amiatt. - Figyu... ha nem akarsz, nem, kell válaszolnod, csak kíváncsi vagyok: Pascal jól van? Hónapok óta külön edzettünk, és az én óráim száma lement heti egy alkalomra. Nem panaszkodtam, ez is tökéletesen megfelelt, csakhát nyilván feltűnt akkor is, ha jó darabig nem tettem szóvá, meg nem akartam belemászni, mert nem az én dolgom. De attól még reméltem, hogy rendben van a srác, hogy ők ketten rendben vannak. Amikor futólag láttam a Pitben esetleg Pascalt, akkor úgy tűnt, hogy okés, de júniusban én is egész sokáig el tudtam azt adni kifelé, hogy minden okés, csak "kis" röccenés van.
Felkaccantam röviden zsörtölődős megjegyzése hallatán. - Felőlem ott röpködsz ki, ahol akarsz, amíg nem az én felügyeletem alatt teszed. Van elég érdeklődő a személyemre anélkül is, hogy a csávód sorszámot tépne. Meg. - Fűztem még hozzá derűsen visszakérdezése nyomán, mintha legalábbis nem olyan tónussal kérdezte volna, hogy azt kívánja mellé, akadjon az öv a torkomon két kanyar múlva, amiért be kellett kötnie. Magunk mögött hagyva a főutcai üzletet, idővel pedig magát a főutcát is, a batyu-mustra kötötte le leginkább mindkettőnk figyelmét. Nevetés közepette kúszik a kép a fejemben a szerencsétlenül járt Dakotáról ama helyzetben, mit felvázol, hogy a végső konklúziójára felszisszenjek kissé, rosszallóan. - Fúj? - Bukik ki egyúttal belőlem a sokkal inkább kérdésnek ható megjegyzés. Sose lehet tudni, mit kap az ember a képébe egy nem várt pillanatban az egyet nem értéséért cserébe, hát jobb elővigyázatosnak lenni, én mondom! Helyette inkább igyekszem valamit adni is, meg igazán semm konkrétat elárulni a helyszínről, mi felé utunk vezet. Mindeközben a papírzacskó kirepülését megakadályozni már esélyem sincs. - Szóra ugyan nyílna a szám, de végül egy megadó sóhajjal hagyom az egészet annyiban. Nem én leszek az, aki lefarcol az átszélre és visszatolat a cuccért, az biztos, még ha alapvetően bőven elfért volna a hátsó ülésekre hajítva a kocsiban is a zacsi véleményem szerint. - Nem szokásom fukarkodni azokkal, akiket kedvelek. - Szélesedik meg vigyorom az "előétel" kapcsán, ahogy oldalt sandítok felé az elsuhanó tájról a nőstényre vetve tekintetem kékjét. Biccentek is aprót a következő megjegyzését hallva. - Ami azt illeti, én is. Néha kibaszottul nehéz... - Elharapom a mondat végét, újrafogalmazva érezhetően is az elsőre kikívánkozó megjegyzést. - Megülni a hátsóján az embernek. De szerencsére csomó látványos és érdekes hely van a Cook-öbölben, szóval ha kicsit elszabadulnátok a városból, tudom ajánlani. - Szusszantam elmosolyodva, hogy visszatérjen tekintetemnek iránya az útra. Már épp bedobnám, ha akar, nyomjon be valami zenét nyugodtan, mikor érkezik a kérdése, ami messze magasról ver bármiféle melódiát. Halk, kényszeredett szusszanással keveredő, kurta nevetés az első reakcióm rá. - Jól, persze. Csak némileg módosult az edzésterve az utóbbi időben, amiért kissé orrolt rám, most meg én nem tudom eldönteni, miképp is vagyok azzal, hogy úgy fest, apámmal jobban élvezi az egészet... - Ciccenek rosszalóan, fejemet ingatva meg. - Franc se érti.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
A szememet forgattam és már nyitottam a szám... aztán be is csuktam és nagyot haraptam a batyuból. Eddig eszembe nem jutott, hogy azzal, hogy van nekem Henry, lett egy plusz védvonalam. Mármint nyilván ha olyan helyzet lenne tudom, hogy jönne, védene, bosszút állna meg minden isten haragja. De abba már nem gondoltam bele, hogy ez eleve valamiféle "jobban vigyázzunk, figyeljünk Dakotára" dolgot vagy megelőzést is eredményezhet olykor. Fura volt basszus. De ahelyett, hogy ezen pörögtem volna tovább, inkább kiveséztük a különféle batyukínálatot Zach-kel és elégedett fejjel vettem tudomásul, hogy a faszságommal, őt is megnevettettem. Ezért "cserébe" meg kaptam egy fújt a túrós batyura. - Mi az, hogy fúj?! - kaptam a szívemhez, és csak félig volt ez megjátszás. - Ha ezt tudom, akkor én... hát én... mit tudom én. - Hát ez kurva hatásos volt. - Csokit kenek az üléshuzatba. - Ez meg kurva érett, igen, tudom, lapozzunk. Inkább azt firtattam, hogy hova megyünk és tisztes amcsi állampolgárhoz híven kihajítottam a papírzacsit az ablakon. Észleltem, hogy Zach szólni akart, de elkésett, aztán inkább hagyta, én meg a full kamu védekezéshez még hozzátettem: - Lebomló. - Tudja a halál, hogy az volt-e vagy sem. Bár papír, csak sikerül neki szétesni pár év alatt vagy valami. Legalább nem gurultunk vissza érte. A tájat bámultam, pontosabban inkább gyönyörködtem benne, mert hát a látvány... Elő is vettem a mobilomat, hogy lőjek pár képet meg csináltam egy pár másodperces kis videót is. Napsütéses időben valószínűleg még szebb volt, de nekem így is tetszett, az egyik képet pedig azon melegében átdobtam Henrynek. - Azt látom! - vigyorogtam útitársamra a nagylelkűsége kapcsán. - Megtisztelő. Jókedvű kis csacskasággal mondtam, de közben komolyan gondoltam és jól esett. Úgy jöttem vissza Anchorage-be, hogy pár hónapot maradok, aztán hello. Nem pont így alakultak a dolgok, amit kicsit se bántam, a sok váratlan között pedig az volt az egyik legnagyobb, hogy képes voltam beilleszkedni. Barátokra szert tenni - legalábbis azt hiszem, bár túl sok viszonyítási alapom nem volt. A Farkas kifejezetten tudott örülni az ismerős arcoknak, mindegy, hogy egy napja, vagy egy hete láttuk utoljára. Ő azt hiszem, jobban igényelte mindezt, mint én, de nem bántam, nekem is jól esett. Ez persze nem jelentette, hogy ne szerettem volna a kirándulásokat, végtére is ezért vagyok légitaxis is. A félbetört mondatra Zach-re fordítottam a tekintem és kérdőn oldalra biccentettem a fejem. Halkan és röviden nevettem arra, amit végül kibökött. - Mióta beharaptak, Anchorage-ben töltöttem a legtöbb időt egy huzamban, úgyhogy ja... ismerem az egyhelyben maradás nehézségét, pótcselekvésként röpködök - vigyorogtam rá, de ez hamarosan mosollyá szelídült. - Mondjuk nincs elvágyódásom. - Egy másik furcsaság az utóbbi hónapokból. - Észben tartom a öblöt! Neked meg ajánlom az Orca Island Cabinst, főleg, ha becsajoznál. Seward közelében van, hajóval lehet megközelíteni, kivéve, ha van elég pénzed meg jófej pilóta ismerősöd, és erdő mindenütt... Mondanám, hogy elrablásra is alkalmas, de ne legyél creep. Mondjuk ha valaki erre bukik - azzal inkább ne találkozzak, de amúgy is kétlem, hogy ha valaha nőt/nőstényt akarna fogni, így fogna hozzá. Aztán lehet tévedek és van egy ilyen oldala! Ki tudja? Minden esetre ahelyett, hogy ebbe belementem volna, vagy ezt próbáltam volna kideríteni, inkább Pascalt hoztam fel. Egy ideje nem edzettünk együtt és oké, a Pitben láttam olykor futólag, de kíváncsi voltam, hogy volt valójában. - Nem tudom, mi a jó válasz erre. Sajnálom? Ha ez számít, szerintem jó edzőpartner vagy - mosolyogtam rá finoman. - De ez gondolom egyén kérdése is, meg hát én nem a kölyköd vagyok. - Gondolom ez fájt neki inkább, nem pedig az, hogy valaki, akivel eddig ő foglalkozott, azt most más erősíti. - Lehet elég pár hét és azt mondja, hogy kösz, inkább jön vissza a te "óráidra". Ügyetlen vigasztalási kísérlet volt, én is tudtam, de ennyivel szolgálhattam. Sose volt kölyköm, gyerekem is csak egyszer eddig, vele pedig nyilván nem voltak ilyen ügyeim (csak ennél sokkal rosszabb, de hagyjuk). Emiatt nyilván annak a finomságait se tudtam megítélni, hogy Zach milyen Teremtő - törődött Pascallal, ez tiszta sor, és azt hiszem, ez a legfontosabb.
- Én a húsosakat jobban szeretem, na...! - Nevettem fel a fenyegetését hallva. Ha előre tudom, hogy a verda itt ilyesmiknek lesz esetlegesen kitéve, akkor inkább nagyapáét hoztam volna. Ahogy pedig papírzacsi röptetés közepette elhagyjuk Anchorage városának végét jelző táblát, a külterületi főúton gyorsabb sebességbe váltva részletezem... tulajdonképpen semmi újat nem árulva el igazán az úticélunkat, ám úgy fest, Dakota beéri a konkrétumokkal később is. Nagyon helyes, felesleges volna a meglepetést elrontani egy kierőszakolt válasszal. Halk, fojtott ciccenéssel és kiszélesedő vigyorral a képemen nyugtázom, hogy megtisztelőnek tartja a gesztust felőlem. Ilyet még nem mondtak hasonló megmozdulásomra, de el tudom fogadni a dolgot, azt hiszem. Gondolatban magam is eljutok az utat figyelve mindarra a végkövetkeztetésre, amire az aktuális passenger princess itt mellettem: az Életrevalóval a falka béklyóinak vágya nélkül is igényeljük a hasonszőrű társaságot, a biztos pontokat az életben. - Akkor ezzel már ketten vagyunk. - Nevettem fel röviden azon, ki és hol töltött el rekord-időket a farkassá válása óta. Esetemben szinte magától értetődőnek tűnhet mondjuk, s éppen ezért kellemes a ráeszmélés, hogy nem csak apám vérvonala leszármazottainak sajátja a dolog. - Ennek örülök. - Mosollyá szelídül képemen a vigyor, mikor közli, hogy nem vágyik másfelé. Minden bizonnyal nem vagyok a dologgal egyedül. - Én azért... tudnék még élni. Van pár hely, amit szívesen megnéznék addig, amíg apám úgy nem dönt, hogy nyugdíjba vonul. - Ha méltónak talál a város a címére, akkor azért, ha pedig nem... akkor legalább egy csomó helyet már kipipálnék addig is a listámról. - Az ajánlása nyomán aprót biccentek, volt már szerencsém a helyhez, igaz, csak hallomásból. Fel is röhögök némileg az elrablás tényét hallva. - Miért, nem erre buknak azokban a nagyipornós könyvekben is a fajtánkkal kapcsolatosan a nők? Hannah és Darlene felolvasóestjeiből ez jött le, de akkor lehúzom a listáról... - Le is biggyesztem ajkaimat látványos komolytalansággal megjegyzésem közepette. A kérdése mondjuk gyorsan parkolópályára teszi a fenenagy jókedvet, kényszeredetté válik a nevetésem, s bár nem osztok meg mindent vele részletekbe menően, szavaim őszinte tónussal csendülnek, ahogy felé sandítok az útpásztázás közepette. - Ne sajnáld, D. Nem miattad volt erre a változtatásra szükség, egyszerűen csak... mindenki másképp dolgozza fel a gyászt, amit meg is értek. Az első mindenkinél maradandó, bárki is legyen az. De azt nem hagyhatom, hogy rámenjen a kettőnk kapcsolata, szóval... ahol lehet, kicsit tartjuk a távolságot. - És a segítségéért örökké hálás leszek e téren (is) apámnak. Elvigyorodok némileg arra, hogy pár hét múlva visszavágyna a kölyök a köreinkbe. Ilyesmitől nem tartok, de legyen neki igaza. - Aranyos vagy. Akkor muszáj lesz taktikát váltanunk és belehúznod, mert apát ismerve kétlem, hogy a gerilla harcmodort részesíti előnyben...! - Nevettem fel, noha eszem ágában sem volt összeereszteni őket kettejüket. Hacsak nem direktben kérik, azért én se vagyok a jó dolgoknak elrontója. Ugyanakkor, mielőtt a felvetett téma megint könnyebb mederbe terelne, rohadt kis kellemetlen, tarkón felkúszó érzésként jelentkezik bennem annak ténye, hogy lehet, mégsem ártana előzetesen tájékoztatni Dakotát egy-két apróságról, ami a mai kirándulást illeti. - Harcmodorról szólva... mi a véleményed arról, ha esetleg kisebb balhéba fulladna itt a hamburgerezésünk? Nem tervezem! Komolyan. De lehet adnék egy minimális egy százalékos esélyt annak, hogy előfordul. - Ingattam meg fejemet a saccolás közepette, s oldalt sandítottam ismételten Dakota felé. Meglepetés!
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Szórakozottan ingattam a fejem arra, hogy egy cipőben jártunk, ami Achorage-et és az egyhelyben maradást illette. Volt valami a városban, ami egyszerűen csak passzolt - mondjuk esélyesen az, hogy úgy élhettem egyfajta farkas-közösségben, hogy az nem járt együtt falkásodással, vagy amelletti létezéssel. Ez pedig kurva kényelmes volt! Annyira, hogy így és Henryvel az oldalamon egyáltalán nem éreztem késztetést a vándorlásra, vagy a lelépésre. Minek? Zack szavain viszont elmosolyodtam. - Jó, hát ha én is nagyfőni akarnék lennék, mire nagy leszek, nyilván bolyonganék még egy kicsit. - Oldalra fordítottam a fejem és a profilját fürkésztem. - Így működik ez? Örökléssel? És tényleg akarod vagy inkább... nem tudom apád az, feléd elvárás, te meg meg akarsz felelni? Érdekelt, mert legutóbb a saját nyomoromon túl semmivel sem törődtem, nemhogy a városi dolgokkal, és igazából azóta se ástam bele jobban magam. Amire szükségem volt, tudtam: van egy Helytartó, ha nagy szart kavarsz és nem állsz le, eljön érted - mint egy mumus baszod -, egyébként meg mindenki sütögesse a saját pecsenyéjét és rendezze azzal a számlát, akinek bekavart. Mondom: kurva kényelmes. De így, hogy Zacket jobban megismertem, ő pedig ennél közelebb aligha lehetett a tűzhöz, hát kíváncsiskodtam. Aztán a kirándulós tippért cserébe hasonlót adtam, bár nagy eséllyel ő sokkal jobban ismerte a környéket, mint én, de ki tudja... A magam szarkasztikus hülyeségét azért hozzátettem, és nem kellett csalódnom a reakcióban meg a visszaszólásban. - Hát nézd, tuti vannak olyan megkergült tyúkok akik halálra nedvesednek az elrablástól meg a fenyegetéstől, egy-kétszer biztos jó ilyet is leakasztani, de egyébként... Képzeld el, hogy annyira rád gerjednek, hogy utána megszállottan stalkolnak meg hörögve követelik a századik orgazmusuk után, hogy harapd be őket vagy közlik, hogy ők meg tudnak menteni és/vagy változtatni. - Egy pillanatra eltöprengtem, majd rávigyorogtam. - Azért ha ilyen történne, könyörgöm mesélj! Szeretek sírva-visítva-röfögve röhögni. Ezek után elég éles váltás volt a Pascal-téma, de örültem, hogy tudott velem csapongani - a szimpla becézés meg tetszett, menőnek éreztem tőle magam -, és nem nézett hülyének. Bár azon esélyesen túl voltunk rég. Nem akartam a kényelmesnél mélyebben vájkálni, ezt simán érezhette, tényleg annyit osztott meg vagy hallgatott el, amennyit akart, nem fogom túlpörgött vakondként még jobban feltúrni a lelkét. Figyelmesen hallgattam, hagyva, hogy némi finom melankólia megüljön köztünk a gyászfeldolgozás említésével. - Legalább fel tudták mérni, hogy mire van vagy nincs szükség. Vagy okozhat kárt - mosolyogtam rá halvány biztatással. - Egyébként sem könnyű olyas valakinek segíteni meg ott lenni mellette, aki maga se tudja pontosan, hogy mi cseszi szét a legjobban éppen. Azon túl, hogy a gyász. Egy trauma sok mást is be tud rúgni, ha olyan van, mesélhetnék róla, ja. De nem akarok én lenne a "megmondja a tutit kisasszony", mert én se tudom. Csak remélem, hogy Pascal is úgy lesz vele, hogy visszatalál ahhoz, akinek épp a legfontosabb, miután sikerült rendeznie magában a dolgokat. És ja, ahogy mondta: ez mindenkinél más. - Hát nézd... legrosszabb esetben sikítva menekülök egy nálam hetven évvel fiatalabbtól - vontam vállat nevetve. - Történt már cikibb is. De amúgy nem, eszemben sincs összeakaszkodni vele. És nem azért, mert nem méltó ellenfél vagy lenézem vagy bármi, hanem mert... őszintén fogalmam sincs, mit kezdene a helyzettel a Farkas, mennyi belátás lenne benne és mennyire sértené a kurva önérzetét, ha vissza kéne fognia magát azért, hogy a másiknak legyen esélye és "fair" küzdelem legyen. Nem. Oké, hogy Zack jelen lenne és nyilván leállítana, ha bekattanna valami, de nem. Én ezt nem fogom megkockáztatni. Az, hogy nálam erősebbel, vagy esetleg velem egy szinten lévővel edzek, tök oké, de semmilyen szinten sincsen gyakorlatom vagy tapasztalatom kisebbekkel való edzésben úgy, hogy az bunyó legyen. A nőstény pontosan tudja, hol a határ, de nem felejtettem el, a kíméletlenségét. Ha valamivel akaratlanul is felpiszkálná Pascal, valószínűleg nem a fizikai sérülései lennének a legrosszabbak. Persze, a puding próbája mindig az evés, de más se hiányzott, minthogy az épp gyászfeldolgozással vesződő, vagy abból frissen kikerülő fiatal hímbe még bele is rúgjak. Én ezt nagyjából ennyivel le is zavartam a magam részéről, de persze nem kerülte a figyelmem a hímben beálló kis változás. Úgy sandítottam rá, mint aki a pelyhes szakállszálaiból ki tud olvasni mindent. Nem, nem tudok, az azért tényleg durva lenne. Elhúztam a számat a balhé lehetőségére, majd megjátszott duzzogással az ülésbe süppedtem. - Hát csak kihasználsz? - biggyesztettem le a szám, és miközben volt bennem egy egészséges félsz, azért... érdekelt a dolog, naná, bazmeg! - Ha kiütik a hambit a kezemből, amiért geci keményen megdolgoztam, kurva pipa leszek. - Mintha bárkit meg tudnék ezzel ijeszteni... - De amíg nem végzi egyikőnk sem megrágcsált nyakkal, gusztustalan pózba kitört karral meg ilyenek, addig minden fasza. És akkor most már lécci áruld el, hogy mibe viszel "hambizás" címszó alatt, hogy tudjam mihez viszonyítani, ha mit tudom én... kövinek elmegyünk gyrost zabálni. Eskü az ember - meg a farkas - lánya azt hinné, hogy kis szőke, kékszemű, jó, nem babaarcú, ez tény, de hogy így nem visz zűrös helyre ártatlan kis nőstényeket. Oké, kit akarok átverni? Mindkettőnkről lerí, hogy milyenek vagyunk, nincs ezen mit szépíteni.
- Nem. És igen. Mármint... - Elvigyorodtam kérdései nyomán, ahogy magam elé tekintve az országutat fürkésztem, hiába nem járt a madár se erre ezen időpontban jelenleg. Nehéz volt betelni a látvánnyal, ami azt illeti, s gondolataimat is könnyebben rendeztem sorba, tekintettel arra, hogy a kérdésére nem lehetett egyszerű igennel vagy nemmel válaszolni csupán. - Nem örökléssel és nem is az erősebb kutya baszik elven megy tovább a cím, elvégre mit érne egy olyan elöljáró, akit a város szabad farkasai sem fogadnak el? Ez egy... felhatalmazás, egy megtiszteltetés, ha úgy tetszik, hogy a helyiek bíznak annyira benned, hogy minden falkásodásra vonatkozó dolgot leversz és biztosítod nekik ezzel a szabad életet, amit a város ígér. Ők adják és ők is vehetik el. - Jó esetben legalábbis. Szavaim könnyed természetességgel csendülnek egyébként, a finoman okító él is csupán annak tudható be benne, hogy őszintén hiszek mindabban, ami elhangzik, nem csupán bemagolt frázisok nagyapa könyvespolcáról. - Nyilván apámék fejében én lennék a kijelölt örökös, ekképp is neveltek, de ha valamit, akkor azt rendszeresen éreztetik, hogy sose vegyem mindezt garantáltnak. És nyilván nem lennék itt évek óta, ha nem érdekelne a dolog... - Szusszanok lassan ingatva meg a fejemet egy szelíddé váló mosoly közepette. Sosem vágták a fejemhez, ha távolra kerültem a várostól, azt se kérték, mielőbb térjek haza... legfeljebb remélték, hogy belém fektettett idejük nem volt hiába való és hazahúz a bennem lakozó fenevad. Egyszerre szórakoztató és borzalmasan ijesztő, hogy mennyire zsigeri szinten ismer az a két "vén" farkas, komolyan... - Nem nagyon számítok amúgy túljelentkezésre egyébként, ha eljön az ideje, elvégre alap esetben kinek kell kóborként az efféle kötöttség? Inkább az Archie-félékben feléledő faszméregetéssel számolok, hogy majd ők megmutatják, lehet ezt másként is csinálni. - Kellemetlen és vérgőzös egy időszak lesz az errefelé, ha bejön a tippem. - De addig még azért remélem van egy jó száz-százötven évem azért. - Szélesedik meg a vigyorom, ahogy oldalt sandítok Dakota felé, hogy a következő két kanyar után már éles váltásként merüljünk alá az unatkozó háziasszonyok softpornó könyveinek keresetlen világában. - Viccelsz? Enélkül is egy idő után mindegyik háziasítana, legalábbis folyton ilyenekbe futok... - Tisztelet azon kevés kivételnek, akiknél nem érzem ezt, de kétségtelenül rövidre tudja vágni a többéjszakás kalandok számát egy efféle red-flag esetemben. Tartom azért, hogy nem rajtam múlik, hogy nincsen tartós kapcsolatom, igazán! - De ha legközelebb igy alakulna, majd jól felhívlak ott helyben, hogy megkérdezhesd, mégis mi fut át ilyenkor az agyukon, hátha te nőként jobban megérted... - Húztam ez utóbbi mondandómmal, nyilván, számítva valamiféle visszavágásra itt a nem túlságosan burkolt szexizmusért. Ami a fiamat illette, a bús melankóliát épp csak addig engedtük megülni vállainkon, hogy az ne csessze telibe az utazás hátralevő részét. Éreztem Dakota felől, hogy nem pusztán az együttérzés mondatja szavait, meglehet, súlyos tapasztalatok vannak mögötte, mégis hálás voltam érte, hogy nem vájt a kelleténél mélyebbre a helyzetben. Kedveltem, de nem tartozott rá minden, ráadásul tényleg kár lett volna ilyesmivel beárnyékolni ezt a mai napot! Felnevettem a képre, hogy elfutna a kölyök elől. - Vagy nemes egyszerűséggel helyre teszed az agyát, közölve, hogy jöjjön vissza pár évszázad múlva. Csak azért, mert jóban vagyunk és kedveled őt is, nem kell mindent elnézni neki. - Ciccentem, ennek tudva be a nőstény szavait, s hacsak maga nem hozakodott elő - akár itt és most, akár később egy edzés során - a farbával, nem is firtattam különösebben. - Dehogy használlak, hát mondtam, hogy lesz desszert is, meg minden, te némber! - Rázkódtak meg vállaim a röhögéstől a duzzogó, puffancs képe láttán, s a vigyorom akkor se csillapodott, mikor felsorolta a "kitételeit". - Eskü nem verik ki a kezedből és csavarják ki a testrészeidet, meg minden más, amit felsoroltál, de nem tudtam követni... viszont emlékszel a kis hátsó ajtós barátodra áprilisról? Egy időre lerepült a radarról, most viszont úgy fest, megint elkezdett észak felé araszolni. Nem vitatom el tőle, hogy esetleg Whittier csodás gleccserei igézték meg és azért jött vissza a területre, de azért... meggyőződnék erről a saját magam is. - Az előbbieknél némileg óvatosabban tekintettem Dakota felé, lévén lövésem sincs, hogy áll a dologhoz. Legrosszabb esetben megvár a kocsiban addig, míg ezt a kis kitérőt megejtem, ha már elrángattam...
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Oldalra biccentettem a fejem és az elsuhanó táj helyett megint Zack profilját fürkésztem. - Minden világos - nevettem röviden az egymásnak ellentmondó válaszokon, majd a félbehagyott mondaton, aztán kíváncsian vártam, hogy mi lesz végül mindebből. Mostanra eljutottam oda, hogy tényleg érdekelt a város, nem csak úgy, mint átmeneti, kicsit hosszabb megálló, hanem mint hosszútávú letelepedés. Jó, ha úgy néztük, azon túlvoltam, eddig viszont nem mentem bele mélyebben a dolgokba, megelégedtem a körülbelül, felszínes tudással, amik alapján élhettem a hétköznapomat. Most viszont már tényleg messzebbre tekintettem a holnapnál, és eszerint próbáltam feltérképezni, hogy mi várhat még rám a jövőben, ha évtizedek múlva is a városban fogunk élni Henryvel. A fejtegetése elejére szolidan biccentettem. Ebben volt logika. Biztos van, akinek elég a követéshez az, hogy a másik erősebb nála, de erre alapozni hosszabb távon esélyesen nem érte meg. A város választ, a város bizalmat szavaz. A továbbiak pedig egy kicsit azt hiszem, más világításba helyezték a kölyökmentést, ahogy végigpörgettem magamban, hogyan intézte, szervezte az egészet. Maga köré, de nem - csak - önmagáért. Kissé idealistának tűnt, de mielőtt ezt megjegyezhettem volna, közölte, hogy tisztában van vele, mennyire nem lesz sima "hatalomátvétele" a város akkori, esetleges támogatásával sem. - Irigyellek asszem. Vagyis ez nem teljesen igaz, inkább... tök jó, hogy ilyen határozott célod meg jövőképed van. Hogy tudod, mit akarsz elérni. - Visszafordultam az út felé, kicsit belebambulva az ablaktorló monoton, tompa nyikorgásába, a tetőn kopogó esőcseppekbe. - Tényleg olyannak tűnsz, aki törődik másokkal és képes egy egész közösségre is odafigyelni. - Passzolom, hogy ez a nevelése miatt, esetleg annak ellenére van, vagy eleve ilyen beállítottságú, hót picsa mindegy. - Ha még a jó száz-százötven éved múlva is itt leszek, vagy visszavetődök és ugyanilyen kis helyes leszel - húztam pimasz féloldalas mosolyra a szám, aztán egyből (magamhoz képest ijesztően) visszakomolyodtam -, egy támogatód fixen lesz. Nem fordultam Zack felé, bambulás helyett viszont megint az öblöt és a hegyeket néztem, miközben végigcsorgott rajtam, hogy miféle ígéretet tettem. Hogy egyáltalán nem sokkolt le vagy lepett meg, a Farkas pedig helyeslően szegte fel a fejét, szinte büszkén. Bizonyítottál, kiérdemelted ezt a fajta hűséget - mostantól felelős vagy érte. Meg persze én is. Eszem ágában sincs továbbra sem se neki, se másnak behódolni, a nőstény velem teljes összhangban berzenkedett a puszta gondolattól is. De ezt... ezt önként, szabad akaratomból adtam. Nem azért, mert a semmiben bolyongva segítségre volt szükségem és ezt láttam a leggyorsabb kiútnak, vagy mert rávett, esetleg azért, mert bármilyen szinten is tartottam tőle, vagy attól, amit később tehetne velem és így próbáltam bevédeni a seggem. Nem. Semmivel sem tartoztunk egymásnak, semmi közünk nem volt egymáshoz Anchorage előtt, a "kapcsolatunk"... tiszta volt. Ő sose látta a vérvonaltalant, nem volt egyik szétesésemkor sem és soha semmi nem volt köztünk. És ettől volt ez az egész, a magam ilyetén hűségének kimondása annyira rendben. Számíthatsz rám. Nem azért, mert egyszer valamikor megdugtál, vagy megfenyegettél, vagy lógok neked, vagy valami úgy klappol, mint Henryvel (olyan úgyse létezik más), és ezt akarom megőrizni - hanem mert kiérdemelted. Ennél sokkal könnyedebb téma volt a magánélete, vagy épp annak hosszútávú hiánya. Könnyen váltottam ebbe és mentem a félkomoly félhülyeségbe, nevetve. - A szőke fejed meg a kék szemed miatt van - vigyorogtam rá. - Olyan kis megbízható, megállapodós szőke herceg, fehér lovon típusnak tűnsz tőle első blikkre. De nyugi, megértelek, engem folyton megmenteni és megváltatni akartak: gyere hazaviszlek és gondoskodok rólad. Hagyjuk már... Jó, valamilyen szinten végül ez lett, de... az abszolút felszínen túl ez kurvára nem így nézett ki és a mai napig sem így van, hála a jó égnek! Bezzeg a mamipornósok, meg az elrablás-fétisesek, na azok sose tapasztalják meg ezt - ki tudja, miért. A szememet forgattam a szexista megjegyzésére. - Igen, csak azért meg nekem is puncim van, megértem a hülye libákat. Vagy úgy egyáltalán a nők többségét! - Már akkor sem ment maradéktalanul, amikor még ember voltam. - De ha szeretnéd, feladok helyetted társkereső hirdetést, akkor fixen nem fogsz ilyen Szürke ötvenesekbe futni - nevettem el, ahogy elkezdtem magamban fogalmazni a szöveget. - Lábfetisiszta képregény-buzi keresi élete értelmét. Ha te is hiszel a végeztben, és úgy érzed, veled van az erő, ne habozz kiállni az esőre és hagyni, hogy az Élet hozzám vezessen. Puszi, Garfield Figgis. Foglalkozást akarok váltani. Mondjuk nem pont lelkisegélyes szeretnék következőnek lenni, pocsék lennék benne, ezt kipróbálás nélkül is tudom. Pascal kapcsán sem ez a célom, inkább olyasmi... megnyugtatást próbálok adni, ami kicsit univerzális, de nem szarrá rágott közhely. Meg részben saját tapasztalat. Jobban azonban én se másztam bele és Zack se tette, én pedig tiszteletben tartottam a meghúzott határokat. Általában így szoktam, mert féltem a csinos bundám, ilyen témákban viszont tényleg odafigyeltem. Némi poénkodással próbáltam oldani a hirtelen mélyre ment témát, és örültem, hogy partner volt benne. Megnyugtatott a nevetése, mert megerősített abban, hogy tényleg nem mentem messzire és gyilkoltam le teljesen a többnyire könnyed hangulatot. A fejemet ingattam az agyhelyretételre. - Általában én voltam az, akit helyre tettek, vagy megérdemelten vagy passzióból. Emiatt kicsit azt hiszem meg is fogadtam, hogy én nem leszek ilyen a kisebbekkel, de... - Ezt július végén telibe szarta a Farkas, mert hát mégis... - Nem hittem, hogy megérem a kort, amikor nálam kisebbeket feddek meg, mert nagy a különbség, hülyék nálam meg elszakadt a cérna. Lehet olykor mégis jobb lenne kicsit összeeresztened Pascallal - tűnődtem hangosan, és picit jobban végiggondolva nem is volt hülyeség. Én kitapasztalhatnám, hogyan-meddig mehetek el úgy, hogy az biztonságos, a Farkassal együtt, Pascal pedig meglátja, milyen, ha nem családon belül szadizzák. Mondjuk nem tudom, hogy a maga kötelékén túl mennyi ilyesmiben lehetett része, de az eminens fejéből kiindulva: nem sokban. Végül sikerült a tárgyra is rákanyarodnunk, kibújtatni a szöget a zsákból meg minden ide vágó hasonlat és szólás-mondás. Persze elsőre megjátszott sértettséggel felhúztam az orrom, a "némber" elhangzásakor viszont kirobbant belőlem a röhögés. Annyira váratlanul ért és a hangsúly, amivel mondta... jóízűt nevettem rajta, aztán a sértettség látszata nélkül hallgattam. - Hogy is felejthetném el, ahogy nézett rám a holdfényben, miközben vérszag és zajok mindenütt, miközben majd' összefostam magam a seggemben egy rakás ágról szakadt kölyökkel? Tovább hallgatva beharaptam a szám és biccentettem. - Fura is volt amúgy, hogy utána milyen nyugis lett minden. Oké, nem panaszkodok, csak amekkora faszlóbálást bemutattak, azt hittem, legalább figyeltetik a háztömböm vagy valami. - És emiatt több mint két hónapon keresztül mindig különböző időpontokban hagytam el az épületet és értem haza, többször nem is a (saját) kapumat használva. Paranoia: a hosszú élet titka! Ezzel együtt energiáim némileg felpezsdültek. Talán a tavaszi tapasztalatok miatt, meg mert az azóta eltelt időben még jobban összecsiszolódtam a nősténnyel, nem tudom. - Nézzük meg - értettem egyet a kétség legkisebb jele nélkül, ami talán még engem is meglepett. A nőstényt nyilván nem. - Hátha nem csak magát árulja el, ha olyan van. Mész te, menjek én, vagy ketten? Azt azért nem mondtam és nem is mondanám, hogy "rendelkezz velem", mert na! De voltak opcióink, csakúgy, mint amikor először - és hála a Szellemeknek meg Zacknek - és utoljára cseveghettem Archie-val. Kár lett volna bármelyiket is kizárni.
Némileg értetlenül vonom kissé összébb szemöldökömet arra, hogy irigyelne, de kivárom, hogy fut ki gondolatmenete. Átfut egy vigyor a képemen annak hírére, hogy úgy fest elboldogulok a közösségre való odafigyeléssel szerinte. Habár nincs hosszú ideje a városban, mégis sokat jelent ezt halli olyasvalakitől, aki fontos számomra és nem közvetlen családtag. - Mindez a vigyor pedig tovább szélesedett a következő megjegyzésére. Egy pár pillanatig nem is szólok semmit, épp csak oldalt sandítok felé, arcélére, hogy aztán lassan fordítsam vissza képemet az út felé. - Kösz, Dakota. Majd... igyekszem vigyázni a képemre! Nem, de tényleg sokat jelent ez. És még többet fog, ha száz-százötven év múlva is ugyanígy fogod gondolni. - Rajtam nem fog múlni, noha minden bizonnyal még párszor megszívom majd a fenenagy jóakarásom miatt addig még, hisz jól tudom, látom apámon is, hogy vannak helyzetek, amikor nem tudsz egyszerűen mindenkinek eleget tenni. Amikor meg kell húznod egy határt és nem engedni belőle a nagyobb jó végett. Vagy épp, hogy át kell lépni egyet, baráti viszonyi ide vagy oda! - Azt kívánom, egyik felállást se ismerjük meg a kettőnk kapcsolatában a kis nősténnyel... Ami a továbbiakat illeti, a könnyedebb téma közepette élénk derűvel nevettem vele, s mindez a képem mibenlétének ecsetelésével sem csillapodott. - Azt mondod, kevesebbet kellene borotválkoznom? - Simítottam egyébként sem babapopsi sima képemre szórakozottan. - Esetleg festessem vörösre a hajamat? Bár az nem jó, az írekre is csomó csajnak van kattanása! - Ötlet terén nincs hiány, az egészen biztos. Ami pedig az ő megmentésére vonatkozó információt illette, meg sem lepődten különösképpen rajta, elvégre: - A bambiszemek... - Bukott ki belőlem széles vigyorral és hatalmas, egyetértő bólintással reagálva le a helyzetét, egyelőre különösebb magyarázat nélkül. Helyette húztam egy kicsit női mivolta kapcsán, hogy kontrázását hallva meg is bánjam kissé, de csupán felhorkanva ingattam meg a fejemet. - Minek nekem ellenség...! - Rázkódtak vállaim, elképzelve ezt a remekbe szabott hirdetést bármilyen felületen. Vannak a kétségbeesetettségnek olyan fokai, amit soha nem fogok ismerni. Ez is abba a kategóriába esett nagy valószínűséggel. S ha már a tartós párkapcsolathoz nem csinált kedvet - nem mintha terveznék ilyesmivel a közeljövőben - hát olyan pontot sikerül a Pascalt érintő kérdésével nyomkodnia, amivel viszont zsigereimig lenne képes nyúlni. Ha hagynám. Ha erőszakoskodna. - De szerencsére nem teszi, s én is igyekszem inkább a félelmeit eloaszlatni. Semmi problémám nincs azzal, ha kicsit megrángatják a kölyköt, amíg az jogos és megérdemelt. Lássuk be, nem igazán szokása ilyesmire rászolgálni. Őszinte figyelemmel adóztam Dakotának, ahogy a fiatalabbak megregulázásával kapcsolatos meglátásairól beszélt, s lassan kúszott ismét mosoly képemre, ám ez sokkal inkább az Életrevaló sokat látott somolygása volt, semmint az iménti könnyed derű. - Tapasztalatlanok. Nem ismerik és nem is jól mérik fel a határokat. És soha nem is tanulják meg ezeket, ha egy buksi simogatással engeded útjukra őket. - Szusszantam rosszallóan. Nem voltam olyan elborult nevelés terén, mint nagyapa, de kipárnázni se párnáztam a gyerekszobát a kölyök körül, ami azt illeti. - Pascallal vagy valamelyik mentettel, de ha szeretnéd, kitérhetünk az edzéseken arra is akár, hogy mi a helyzet, ha egy nálad kissebb képtelen felfogni, hol a helye. - Ajánlottam fel hezitálás nélkül hát az előbbiek tükrében, u gyanakkor ez majd egy másik nap témája lesz, mert amiért ma itt vagyunk, az... Mr. Hátsóajtó. Meglepetés! A nőstény megjegyzésére az emlék nyomán felhorkantam, rosszallóan kételkedő éllel hangomban. - Igazán romantikus lehetett...! - Szinte már bánom, hogy nem lehettem ott és csak elmondásaiból tudom, miképp is dumálta ki magukat a szorult helyzetből. - Ray gondoskodott róla, hogy aki eleinte figyelte, gyorsan felhagyjon a dologgal. - Ennyit szúrok közbe a háztűznézős kollégák kapcsán, nem részletezve különösebben a helyzetet, hovatovább azzal egyet kell értsek, hogy szinte már gyanúsan nagy volt a kuss köröttük az utóbbi időben. De az úgy fest, nekünk dolgozott egész idő alatt, így került az információ a birtokomban az utolsó megmaradt kis katonáról... - A legjobb az lenne, ha te mennél és ezúttal én maradok hátvédnek. Az én képemet tudja hova kötni sajnos. - Örültem volna, ha azt mondhatom, csak körbekérdezősködünk, megeszünk egy hambit, kérünk mellé shake-et is... de jobb a rosszabbra készülni és kellemesen csalódni, semmint fordítva legyen. - Első körben el kellene csípnünk egyáltalán. Van pár hely, ahol látták megfordulni mostanság. A hamburgerező az egyik, ezen kívül egy autószerviz és mosó környékén bukkant fel többször. - Taglalom azt a kevés információt, ami birtokomban van pár beszállító havernak hála.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Szórakozottan, röviden nevettem arra, amit elsőre kiemelt a mondandómból: a pofija, hát persze. A következőkre biccentettem. - Remélem, hogy így lesz. Ennél többet vagy jobban nem ígérhettem, nem akartam ígérni és ahogy levettem, ezzel Zack is így volt. Száz-százötven év még nekünk is hosszú idő, az alatt bármi történhet és/vagy változhat, de jelenleg így gondolkodtam, semmi okom sem volt bármi egyébre. És egy alapvetően nomád beállítottságúhoz képest meglepő őszinteséggel reméltem ezt a fajta állandóságot az életemben: hogy később is ugyanígy itt leszek. Hogy a kapcsolatunk nem fog olyan változáson keresztül menni, ami éles váltást eredményez. A magam vörös vonalaiból kevés volt, de annál élesebb, és pontosan tudtam, hogy a családja neki is szent és sérthetetlen. Ezek az alapvető dolgokat leszámítva pedig... majd kiderül. Bár esélyesen szerencsésebbek leszünk, ha nem. Ehhez képest a szerelmi életének, vagy épp annak hiányának kitárgyalási összehasonlíthatatlanul könnyedebb téma volt, és imádtam, hogy vette a lapot. - Háááát, nem tudom, lehet vikingesre vennéd a figurát kevésbé akarnának házasítani. Jaj nem, akkor jönnének csak igazán az "én meg tudom menteni/változtatni/szelídíteni" típusú királylányok - borzongtam meg undorodva. - De ha ez a zsánered, uccu neki, majd a partvonalról rágcsálom a popcornt. - A vörös hajra felhorkantam. - Fekete. Nyomjad emóban, vagy black-metálban. Biztos jól állna a szemcerka meg a fekete körömlakk. - A puszta képre felröhögtem, mert oké, nem volt egy Ken-baba az Jax <3, de ezért ez röhejesen drasztikus váltás lenne. Kifejtettem azért némileg én is, hogy engem is folyton "örökbe fogadnának", a kapott megjegyzésre, magyarázatra pedig felhúztam az orrom, és amolyan hallottam-ám-baszki szúrós pillantást vetettem a mellettem ülő hímre. - Nem vagyok bambiszem - néztem rá bambiszemekkel. Jó, tudom... ha azt veszem, egész kedvesnek tűnő arcberendezésem van, nyilván nem egyszer hasznát is vettem, de olyankor meg hátrány, ha azt akartam, hogy komolyan vegyenek. Mondjuk ilyen ritkán volt és kevesek esetében. Bosszú - és szórakozás - gyanánt összedobtam neki egy társkereső hirdetés, a reakciója pedig újból megnevettetett. Jól éreztem magam a társaságában, na. Könnyed is volt, komoly is, megbízható és nem várt semmit cserébe, legalábbis semmi olyat, ami túlmutatott volna azon, amit eleve adtam és ez jól esett. A nőstény is egyszerű jókedvűségben létezett a félig húzott pajzs mögött. Mi pedig minden további nélkül csapongtunk komolyból könnyedbe, majd vissza komolyba, ami a témaválasztást illette, most épp Pascal kapcsán. Nem kellett zseninek lenni ahhoz, hogy tudjam, kényes témába tenyereltem, de ehhez mérten igyekeztem is azt tiszteletben tartani. Már nem olyan volt, mint régen, hogy valakivel ideig-óráig összefújt a (bal)szerencse, aztán ment tovább mindenki a maga dolgára, mintha sose találkoztunk volna, így nyilván én is tapintatosabb voltam. Meg mert egyébként sem akartam olyasmit túlzottan feszegetni, amihez lássuk be, kurvára semmi közöm nem volt. Talán ezért cserébe is osztottam meg vele a magam dolgait felületesen. Örültem, hogy... nem is az, hogy nekem adott igazat, hanem inkább tényszerűsítette az egész helyzetet a fiatalok kapcsán. Henry személyesen ismerte a kiscsajt, ő ebből a szemszögből tudta elmesélni a tapasztalatait és azt, hogy miért nem kell feltétlen szarul éreznem magam, Zack pedig egy átfogóbb képet adott. Jó, én is voltam kicsi, és a többségnek még mindig annak számítottam - ez nekem tök oké. Csak a "nagy" szerep volt új, és ebben nem találtam magam. Ó, a Farkas igen! Neki ösztönből ment, amivel én nem tudtam mit kezdeni, és ez akkor szerencsésen jött ki de mégis... - Az jó lenne - biccentettem némi rágódás után a kisebbekkel való összeeresztésre ilyen téren. - Mákom volt azzal, hogy akkor a nőstény jól mérte fel a dolgot, de... tudnom kell kezelni. - Megráztam a fejem. - Sose gondoltam, hogy valaha eljutok idáig... Hogy én tegyek helyre mást. Vagy hogy kölyköket mentesek és aztán a fogvatartó slepp egyik tagja után robogjak festői környezetben. Nem tudom, hogy ez-e a hambi mellé a desszert vagy fordítva, de majdcsak kiderül. - Kurvára. Majd összefostam magam a romantikától. - Nyilván attól. Arra, hogy Ray miképp kelte az utána szaglászókat, csak élesebben nagyobb levegőt vettem. Elég volt eszembe juttatni a hímet és felállt a karomon a szőr. Nem csinált velem... semmi olyat, elég volt a puszta kora és kisugárzása. A közelében mindig úgy éreztem, hogy résen kellett lennem, egy pillanatra sem lankadhatott a figyelmem, hiába tudott könnyedén, már-már szórakozottan is viselkedni és kedélyesen iszogatni. Nem tehettem róla, minden pillanatban azt vártam, hogy mikor robban, mert bár őt nem ismertem olyan jól, de... a típust igen. Sztereotípia, ja. Nem véletlen alakulnak ki. - Iiiiiigen, te elég egyértelmű eset vagy - paskoltam meg a karját. Felhozhattam volna, hogy rám meg átragadt a szaga, de azért ennyi kocsiban töltött időtől ez még nincs így, plusz némi séta és kiszellőzök. Henryt továbbra is sokkal erősebben és markánsabban lehetett rajtam érezni. - Szóval ha nincs meg a hambizónál, gurulunk tovább? - fordultam felé felvont szemöldökkel és bár kérdésnek szántam a dolgot, inkább lett belőle fél-kijelentés. - Nekem az is jó, csak akkor úgy kérek elvételre vagy habzsolok - vontam vállat könnyedén mert bár kissé stresszes volt az infó-gyűjtés meg a többi, azért... tagadhatatlanul élveztem. - Mondanám, hogy remélem, tanultak a leckéből, de ez kicsit szivárványos álomnak tűnik...
Kimondatlan ígéreteink pont annyit és akképp ígértek, ami mindkettőnknek kellemes és bevállalható volt, de még így is jóval többet, mint a magunkfajta, fenekükön megülni képtelen világjárók alapvetően tennék. És ami a legijesztőbb, ezzel pontosan tisztában voltunk mindketten. - Tetszett a dolog, hogy a fenébe ne tetszett volna! Ellenben a csajozós tippjei már kevéssé nyerték el a tetszésemet, de hát minek nekem ellenség ilyen baráttal, nem igaz? - Most lehet kinevetsz, de randiztam már amúgy tényleges királylánnyal. Majdnem el is jegyeztem, én marha! - Nevettem vele együtt, fejemet lassan ingatva meg. Nem voltam még száz se, belefért. A mindezt követően bedobott emós stílusra felröhögtem. - Jó! Jövő halloweenkor meg is van a jelmezem azt hiszem, csak el ne felejtsem addig...! - Kontráztam rá szavaira, partnerként állva a hülyeséghez is, nem pusztán a komoly szituációkhoz. Azt hiszem, ez a titka az egésznek, ezért működött úgy és akképpen kettőnk között a kapcsolat, mert mindketten így álltunk hozzá. - Nem vagy hát! Abban a pillanatban elárultad magad, hogy sört kértél a bunyós esten. - Sandítottam felé békülékenyen, mégis képemről levakarhatatlan vigyorral. A bambiszemek megragadnak a koktél-bor-női lónyál vonalon többnyire; milyen kár, hogy apám nem eszerint ítéli meg a köröttem létező nőneműeket. A következőkben, bár Dakota elmondásai alapján nagyjából tisztában voltam a tényleges szituációval, mégis, valóban igyekeztem inkább nagy általánosságban megfogni a helyzetet, hiszen lesznek még hasonló szituációk az életben, éveinek számával előrehaladva egyre csak több, ami azt illeti és... lehet, ez afféle Troll hülyeség, de a saját határaink feszegetése, annak pontos ismerete olyan fegyvert ad az ember kezébe, amiről nem is feltételezné elsőre senki, mekkora előnyt jelenthet egy-egy szituációban. Ijesztő és hatalommal is bír egyúttal. - Ha tisztában vagy a határaiddal, nem rettensz meg tőle, ha a széléhez érsz... mert pontosan tudod, mikor lépsz át rajta. - A mákhoz ennek szerintem semmi köze, sokkal inkább ösztönből jöhet, ha engem kérdezel. De ezt nektek kell tudnotok. - Ült meg szórakozott mosoly képemen, ahogy az utat fürkésztem a következőkben. Ennyi kéretlen bölcsesség és gondolkozni való házifeladat még csak belefért, főleg, mert a bennem, velem létező asszonyság is megerősítette a feltételezésemet. Még sosem tettem említést Mrs. Wickesről Dakotának...! Talán egyszer azt a történetet is elmesélem majd. Ellenben a közös hamburgerezésbe oltott extra "jutalommal", amit ez úton osztok meg vele könnyeden, bízva benne, hogy partnerre lelek a dolog kapcsán Dakotában ezúttal is. - Mi? Neeem! Proper hambizást ígértem, nem holmi elviteles szart, szóval azt meg is kapod! Csak előbb körbeszaglászunk a nyomorék után, ez minden. - Intettem is az egyik kezemmel, megerősítve kijelentésemet. - Vannak, akik egyszerűen nem tudják, mikor kell feladni.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
- Micsoda?! - fordultam felé olyan hirtelen, hogy még a nyakam is belereccsent és ja, leesett az állam. - Oh, wow, nem vagy kispályás baszki, már sokkal nagyobb becsben tartom az a kis csókot - nevettem fel könnyedén, nem téve hozzá, hogy örülök, hogy csak egyszer volt, és annál semmi több. Sokkal de sokkal jobb volt így. Nem mintha amúgy akkor most itt pironkodnék meg feszengenék, de így mégis kényelmesebb volt és könnyedén adtam tippeket fazon meg stílusválásra, amire egyből le is csapott. Vigyorogva ráztam meg a fejem. - Nyugi, ha el is felejted, majd emlékeztetlek rá - hunyorogtam rá gonoszkásasan, jelezve, hogy nem menekül. Oké, nyilván ha nem akarja, nem fogok nekiesni körömlakkal és szemceruzával, hogy csakazértis... de vicces lenne. És amennyi szarfelleg gyülekezett, szükségem volt arra, hogy ilyen hétköznapi semmiségekbe kapaszkodjak. Ahogy Zack is felidézte az első találkozónkat, nosztalgikus kis mosolyra húztam a szám. Egyszerre esett jól és voltam valahol geci büszke arra, hogy első blikkre olyan jól tudunk együttműködni és... hasznos lehettem. Hogy valamire képes voltam, abszolút önerőből. Kevés olyan, vagy ahhoz hasonló helyzet akadt az életemben, ezért is tartottam akkora becsben. Rákanyarodtunk gyászra, majd a kisebbek... rángatására és talán röhejes, de előbbi téma nekem sokkal komfortosabb volt, mint utóbbi, mert hát egyiket ismertem, másikkal alig pár hónapja néztem szembe először és szerencsétlenül toporogtam körülötte. Mondjuk ahogy akkor, Henry reakciójánál, úgy most Zacknél is könnyebbített rajtam, hogy nem csinált belőle igazán ügyet. A tárgyilagos, egyszerű megfogalmazásuk segített abban, hogy én se lássam full katasztrófának a dolgot a magam oldaláról. - Hát épp ez az: nem tudjuk. Mármint én - vallottam be kicsit kelletlenül. - Úgyhogy ja, hálás lennék, ha ebben tudnátok segíteni. - Rá és Pascalra értve, akkor is, ha feszengtem a gondolattól. A hambit és az extrát említve hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem piszkált fel az extra. Nem lettem adrenalinfüggő és szándékosan nem keresem a bajt, de azért az áprilisi akció - minden utóhatásával együtt is - adott egy löketnyi önbizalmat. Csak amolyan egészséges mértékben. - Okés, egy kis szaglászás után úgyis jobban esik a kaja. - Meg ettem batyut, szóval túlélem még pár óráig gyomorkorgás nélkül asszem. - Mondjuk ha előre tudom, hogy ilyen időben még ez is program lesz, hozok valami noiros ballonkabit meg nyomok be passzoló zenét - vigyorodtam el, majd szórakozottan fordultam vissza az út felé, és némileg zsizsegő izgatottsággal vártam, hogy megérkezzünk az újabb "meló" helyszínére. A nőstény is rá volt készülve.
Hitetlenkedését széles vigyorral és apró biccentéssel erősítettem meg, mi röhögésbe torkollik, mikor tudja fokozni az egészet tovább. - Tartsd is, egyszer még sokat elkérhetsz azért a sztoriért! - Ciki lenne bevallani, hogy egy fél pillanat erejéig hirtelen eszembe se jutott mire gondol? Minden bizonnyal, éppen ezért jó barátként kussolok és inkább lendületesen szelem az utolsó kilómétereket is Whittier városa felé. Szerencsére Dakota is minden bizonnyal éppen annyira ragadt meg a közös emlékben, mint én, mert gyorsan tovább tudtunk lépni, előre tervezve egy halloween-i jelmezzel, pedig még az újévig is ki kellene húzni valahogyan. Sebaj, attól szépek a különféle ünnepek, hogy van miért várni őket, s biztos lehet benne, ha emlékeztet jelen szavamra, nem fogok kihátrálni a dologból. - Nagyon szívesen. - Ült meg a nevetés és könnyed (vagy épp kevéssé könyed) tónusok közepette őszinte mosoly képemen a segítségnyújtás kapcsán képemen, ahogy felé sandítottam. A távolban már elébünk magasodott az öböl, ahol a városka elterült, a hatalmas, több épületes lakóházat a közepén nem lehetett volna ebből a távból sem eltéveszteni. Ám még mielőtt elértük volna akár csak a város területét jelző táblát is, jobbnak láttam Dakotát beavatni a teljes képbe. Nem volt kényszer részemről felé, nagyfiú vagyok, részemről egymagam is el tudom mondani annak a kreténnek, hogy merre legeltesse a bolháit, de tekintettel arra, hogy a nőstény érintett volt a tavaszi eseményekben, úgy voltam vele, ne utólag tudja már meg, mi történt vele. Joga volt hozzá, hogy "legalább egy istenes pofont lekeverjen a csávónak", hogy a húgom szavait idézzem néhány nappal ezelőttről. Felnevettem kissé a lelkes reakciójára - nem okozott csalódást, ami azt illeti - fejemet ingatva meg a leírt "setting" hallatán. - Nem azért az egycentesért, de a ballonkabátos kis tested láttán kétlem, hogy egy komoly nyomozás közepén érezné magát a szerencsétlen...! - Húztam szépen lassan képemre kúszó farkasvigyorral, miközben beérve a városba keresztülhajtottam a főúton, át, egészen a kikötők felé haladva, a tarka bódék és vendéglátó egységek felé. A parkolók egyikébe hajtva, leállítva a motort jelzés értékűen bökök fejemmel a beülős kézműves hamburgerező egysége felé. - Megteszi? - Firtattam nevetősen, ám még mielőtt Dakota kikászálódhatott volna a járműből (ennyi órás autókázás után szinte sikított érte mindkettőnk lába esélyesen), oldalt fordultam hozzá, vállánál, felkarjánál fogva meg, türelemre intőn. Tekintetem is némileg komolyabb fénnyel csillant, ahogy megszólaltam: - Nem célunk fizikailag inzultálni, hacsak ő nem ad rá okot. Errefelé elenyésző a mágiát ismerő, többnyire csak átutazóban vannak vagy bújdosnak, mint ez a majom is. Bemégy, szétnézel és akár ott van, akár nincs, jelzel azonnal, okés? Próbáld meg nem felhívni magadra a figyelmet. - Bár nem tettem hozzá, ott ült a mondat végén egy éreztetett "kérlek" önkéntelenül is.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
A települést... oké, alaszkai léptékkel azt hiszem, lehetett városkának nevezni, de néha még mindig vicces volt látni, hogy mennyivel másképp mérik ebben az államban a dolgokat néha. Nem mintha ez bármilyen szinten is zavart keltett volna a bioritmusomban, felőlem aztán Anchorage-et is tekinthettük volna metropolisznak. Egy kicsit azért izgultam, ezért is dobtam be a hülye forgatókönyvemet - a magam feszültségét akartam vele elsősorban oldani, több-kevesebb sikerrel össze is jött. Főleg, hogy Zack még be is szólt. Látványosan lebiggyedt a szám és túljátszva grimaszoltam. - Csak azért, mert ti pasik azt hiszitek, hogy minden az álló faszotokért van - uff mondottam, hörözsnyörözs. - Már egy ballonkabátot se vehet fel az ember lánya anélkül, hogy meg akarják baszni... - morgolódtam tovább félkomolyan, de ebből egyből kirántott, hogy megálltunk a kézműves hambizótól nem messze. Azonnal összefutott a nyál a számban és megkordult a gyomrom, mintha nem toltam volna be indulás előtt kettő, a kocsiban pedig egy húsos bucit. De hát mikor volt az már? - Az mindjárt kiderül! - feleltem lelkesen és már ki is pattantam volna, de ő elkapott és a felkaromnál fogva még visszahúzott. Felvont szemöldökkel, érdeklődve pislogtam rá, és amit pár pillanatra sikerült elfelejtenem, azt most a szavai visszaidézték bennem. A Farkas éber volt, őt izgatottsággal töltötte el a helyzet, én azért óvatos duhaj voltam, még úgy is, hogy Zack itt volt hátvédnek. Figyelmesen hallgattam, és igazából eszembe se jutott ezzel szembe menni, vagy kifejezetten balhét provokálni. - Ne fossál, túlfejlett túlélőösztöneim vannak, meg kár a csini pofimért - vigyorogtam rá kissé hamis könnyedséggel, egyszerre értékelve az óvatosságát és a kis aggódását, meg érezve még cidrisebbnek a helyzetet, de... nem fogok elszaladni. - Nem lesz gond - mondtam egyszerre biztosítva Zacket és biztatva magamat. Kiszálltam a kocsiból, nagy levegőt vettem, ellenálltam a késztetésnek, hogy egyből rágyújtsak és megindultam.
A hím sehol, a húspogácsákat gyúró se tud semmit. Nyilván. Nyilván ilyen az én szerencsém, baszki! És hiába szimatoltam, nem éreztem a magamén kívül farkasszagot, szóval ez most tökéletes vakvágány lett. Minden korábbi félszem ellenére is csalódott-lemondó üzenetet küldtem ki Zacknek, jelezve, hogy ennél tisztább nem is lehetne a terep, és amíg bejött, ledobtam magam egy boxba, nagyjából olyan fejjel, mint egy kisgyerek, akitől elvették a cukorkáját. Lehet, hogy néhány napja volt itt. Lehet, hogy egy másik húspogácsásnak volt akkor műszakja és ezért nem megyünk a mostanival semmire azon túl persze, hogy isteni hambit követeljünk tőle. Zackre bíztam a rendelést, ha már ő ismerte a helyet, én csak annyit kértem, hogy jól meg legyen pakolva, ne szemérmeskedjünk és a sültkrumplit se sajnálják tőlem, meg a ketchupot. Ha Zack kisebbet kért és képesek voltak elém tenni a szolidabb adagot, nagyon csúnyán nézve cseréltem meg a kettőt. Hát baszki! - Igen, ez most kudarckezelés - nyammogtam két falat között -, akkor is, ha nem volt kudarc mert semmi sem volt. Minden harapással múlt a puffancskodásomból, mert igen, el kellett ismernem, kurva finom volt a hamburger! - Kaphatok mg egyet? - pislogtam reménykedve a hímre, miután az elsőt betöröltem. - Kisebbet, eskü, csak az íze kedvéért - emeltem fel ketchup- és burgerszósz maszatos kezemet védekezőn, majd egy jóízűt böfögtem is nyomatékképp. Ha nem kaphattam, hát vettem, nem volt ebből semmi sem, és ha levezetőnek Zack kért mondjuk kávét, hát arra én hívtam meg. Ha már nem történt semmi adrenalinpörgető, legalább kajáljunk be rendesen és basszunk oda a kulináris élménynek. A második hambival úgy éreztem, hogy végre jóllaktam, ennek örömére fél littyónyi kávét vettem. Jó lesz az útra is. Indulás előtt minden esetre elszívtam két szál cigit, mert már nagyon kellett, ha Zack csatlakozott, adtam tüzet. Dumálhattunk, vagy néma kussban, állva, a környéket, a tájat nézegetve pöfékelhettünk, nekem mindkettő ugyanolyan kényelmes volt. - Kösz, hogy elhoztál - mondtam minden esetre, amikor visszaültünk a kocsiba. A mosolyom és a hangom őszinte volt, jól esett ez a kis kiruccanás, még ha technikailag eseménytelenül is telt. Egy pillanatig se unatkoztam, az álmosító idő se zavart. Legfeljebb futunk még egy vagy két kört, ha a hím újra felbukkan, vagy Zack fülest kap...
//Köszöntem a játékot, imádtam, mint mindig. ő.ő //
Kezdőlap
