A fesztiválnak helyet adó terület egyik szélén egyenes vonalban húzódik a bazársor. Több tíz méter hosszú standsorban képviseltetik magukat a kontinens őslakosai, saját készítésű tárgyaikkal: totemek, szobrok, ékszerek, álomfogók, tolldíszek, ősi technikákkal készült fegyverek, viseletek és minden, ami szem-szájnak ingere.
A bazársor végén már modernebb a helyzet: ott találhatóak a büfék, ahol 21. századi ételek-italok kaphatók.
Világéletemben az a fajta nő voltam, aki gondolkozás és különösebb ellenérzések nélkül ugrott fejest a dolgokban. Most sem volt ez másképpen, ám volt valami - vagy inkább valaki - egy "kötél", ami folyton visszarántott, mielőtt igazán tettlegességig fajultak volna a dolgok. A bungeejumping-effekt ellen akartam tenni, mikor rövid sms-ben megkértem Darrent, hogy találkozzunk. Az Alyeska fesztivál forgataga aligha jöhetett volna jobbkor, hiszen remekül elvegyülhettünk a tömegben...
Meleg pokrócba bugyolálva lépdelek a bazársor sátrai között, s bár figyelmem úgy fest, a kínálatot böngészi érdeklődőn, valójában minden idegszálam, s energiáim is a köröttem levőket fürkészik Rá várva. Nem beszéltünk meg konkrét helyet, azt mondta, majd megkeres. Remélhetőleg meg is fog találni...
Szeretem a fesztiválokat és a nagyobb rendezvényeket: sok ember, zsibongás, élet. Emellett pont a tömegnek köszönhetően feltűnésmentesen lehet összefutni olyannal, akivel nem kéne, de akivel szeretnék. Pontosabban ő velem, de lényegtelen, melyikünk kéri a találkozót szerintem. Nem beszéltünk meg fix helyet már csak azért sem, mert kicsit feltűnő lenne, ha elkezdeni valamelyikünk egy ponton mondjuk percekig várakozni, és pont akkor mozdulna meg, amint a másik odaér. Az ördög nem alszik. A pajzsom nincs felhúzva, ami tőle nem kuriózum, tekintve, hogy szeretek anélkül császkálni, falkaterületen kívül szoktam inkább felhúzni, de mivel az egész város közös terület, így nem láttam okát felhúzni. Egyébként is így könnyebben és gyorsabban találtam meg Yettát.
A bazársoron bóklásztam, amikor megéreztem az energiáit, de nem pillantottam fel az éppen szemrevételezett standból. Faragott fabábuk. Hol máshol táborozhattam volna le? A farkasom valamivel élénkebb lett a párja jelenlétére, ami kimerült annyiban, hogy felemelte a fejét. ~ Megtetszett valami, min ulvinne? ~ kérdeztem gondolatban, mintha csak mögé lépve, lopva a fülébe suttognék, holott ehhez képest egy kisebb tömeg és vagy ötven méter választott el tőle.
Egyszerű, bőrből, csontból és fából készült ékszereket szemrevételeztem nem csak szememmel, de egyiken-másikon bizony ujjaimmal is játékosan simítva végig. Az a fejpánt, benne egy-két tollal például nagyon mutatós volt, még ha magamon nem is tudtam volna elképzelni igazán. - Szóval eközben ér Darren üzenete, melyre nem csak farkasom, de én is felkapom a fejemet és kissé kiegyenesedve pillantok körbe, tekintettemmel a tömeget pásztázva, hátha kiszúrom. De sehol egy termetes alak, nem látom az ismerős vállakat vagy épp azt a pofozni valóan helyes mosolyt. ~ Láttam egy-két jó dolgot. Annak a srácnak a bicepsze a szélső standnál például nem rossz... ~ Nevetősen szurkálódó a hangom még gondolatban is, miközben kedves mosollyal hárítom az eladót és lépek el a láncos standtól, hogy a lökdösődő, jelmezes kavalkádban igyekezzek kiszúrni a másikat, de ahány ember (és étel), annyiféle illat és energia keveredik - farkasok, őrzők, egyszerű halandók... - nem csoda hát, hogy elsőre pontosan az ellenkező irányba indulok el, mint amerre Darren ácsorog. De csak azért sem kérdezek rá, hol is van pontosan: belemegyek a játékba, s igyekszem előbb kiszúrni őt, minthogy a hím tenné meg velem.
Szeretek bújócskázni, ami azt illeti - igen, elég sok dolgot szeretek, felháborító -, bár az én termetemmel nem épp sikerélményekben bővelkedő hobbi, vagy esetleg sport lenne, de nem is totális győzelemre hajtok, elég a móka. Halvány mosolyra húztam a szám, ahogy meghallottam Yetta hangját, szerencsére csak a fejemben. A szélső standos-srác megjegyzésre viszont már én is elnéztem egy irányba, persze a hozzám közelebb eső vége felé pillantottam, s csak miután ezt megtettem, jöttem rá, hogy ja, nem egy szélső stand van és nem egy helyen ácsorgunk. ~ Megveszed? Ha nagyon sokat kér érte, hagyd a fenébe, tuti nem éri meg, ha meg túl olcsó, átverés. Vagy fekete piaci. Színes bőrű? Mert lehet illegális bevándorló is, azért meg végleg ne fizess, mert még rabszolgatartónak néznek! Tovább totyogtam a sokaságban, és amint megcsapott a kajaszag, megkordult a gyomrom de úgy, hogy a lábam mellett álldogáló kisgyerek ijedten nézett rám. Mintha ugyan őt akarnám uzsonnának! Kapott egy faragott farkast, csak hogy ne parázzon tőlem, elég volt egy időre Masako felém mutatott tartása, félelme. Tupilek ments, hogy valami gyerek-mumus legyek, hogy nézne már az ki! Elindultam célirányosan, csakhogy a haladás nme volt ennyire egyszerű, és mivel senkit se akartam fellökni, így kénytelen voltam már-már csoszogósra venni a figurát, miközben nézelődtem, mint egy tankönyvi turista. ~ Látlak! ~ rikkantottam szinte még fejben is, cenzúrázatlan lelkesedéssel. Nem kezdtem el csápolni, nyilván nem, de már tudom, merre van, és még csak nem is bámultam órák hosszat. Még jó, hogy a túloldalon is vannak standok, sátrak, bazárok. ~ Miről akartál beszélni? Ha sima randiról lett volna szó, akkor egyszerűen áthív, valami azt súgta, hogy nem csak egy mezei "hiányoztál, fussunk össze" van emögött.
~ Aham, bár gondoltam, esztétikusabb lenne egyben, mintsem darabokban... De ugye nem gáz? Csak amolyan ölelősmaci, ha hiányzol és nem lehetsz velem. ~ Fűzöm tovább a gondolatmenetet, képemen egyre inkább széles mosollyal, amikor Darren elkezdi sorolni, miért nem érdemes pénzt kiadnom egy külön bejáratú pasasért, az "előrántom a szekrényből, ha kell"- fajtából. ~ Ugyan már! Hát megtagadnád tőlem ezt az apró örömet is... Féltékeny vagy? ~ Dobom oda a kérdést kacéran, de akárhogy is válaszoljon rá, tudom, mi a helyzet: az. A szavai, a hangja elárulja, ez a tény pedig valami perverz, jóleső elégedettséggel tölt el. Mindig is a küzdő típusú pasasok vonzottak, bennük pedig a tüzet nehéz úgy fenntartani, ha belesüppednek a megszokás mocsarába. Hát nem izgalmasabb így, hogy azt hiszi, elveszíthet? A fejemben felharsanó felismerésre ösztönösen perdülök körbe, tekintetemmel és energiáimmal is "tapogatózva". Épp ki is szúrom végre termetes alakját, mikor jön a kérdés. Őszintén szólva reméltem, hogy meghívhatom előtte egy sörre vagy valami, de mégis... egyszerűen csak kibukott belőlem a válasz az egyik - szőtteseket árusító - stand előtt "lefagyva". ~ Elköltözök. ~ Álltam a pillantását, hiszen most már én is tisztán láttam őt az emberek hömpölygő tömegében, akárcsak ő engem.
~ Ölelős maci... ott vannak a nyulak, nem elég? Vagy ha már mindenképp maci kell, láttam olyan bazi nagy plüssöket valamelyiknél... ~ Oké, tényleg poénra vettem, de ne, nem kell neki ölelős maci, hiányol, felhív, vagy ír és megyek. A végén még papucsként végzem. Aztán az is eszembe jutott, hogy ha mindent összevetünk, akkor kettőnk közül nem feltétlen én vagyok az, akinek jogában áll egyelőre féltékenynek lenni. Jó, ehhez nem kell jog, de mégis... és bassza meg, némi bűntudatom azért van, holott hivatalosan akkor még csak egy oda-vissza nyakharapáson voltunk túl, ami... na jó. Lehet mégis egy seggfej voltam. ~ Én nem tagadok meg örömet, csak szeretem magam előidézni. ~ Most már jobban nézelődtem, hogy merre lehet, a végén még tényleg bevásárol egy ölelős macit! ~ Kéne, hogy legyek? A semmire és a puszta felvetésre nem leszek. Az egy kicsit beteg lenne azt hiszem. Bár fogalmam sincs igazából, eddig nem nagyon volt okom féltékenykedni bárki miatt is. Amint megpillantottam és a tekintetünk találkozott, önkéntelenül is mosolyra szaladt a szám, őszintére, örömtelire, ami aztán az arcomra fagyott, ahogy közölte, hogy elköltözik. Éreztem, ahogy az egész képem viaszmerevvé válik és a jókedv eleven kis lángja semmi perc alatt tűnt el a pillantásomból. Álltam lecövekelve, miközben körülöttem, közöttünk hömpölygött az emberár és alattomos módon a korábbi alvós/ölelgetős maci képe összekapcsolódott a költözésével. Beszéltünk korábban Anchorage-ről, nem felejtettem el, csak ezt most hirtelen jött és kellett pár másodperc, mire felocsúdtam. Csakhogy utána se volt jobb a helyzet, mert az első, ami megfordult a fejemben, hogy vele megyek. Na, ez az, amit nem lehet, úgyhogy gyorsan el is tüntettem a süllyesztőbe. ~ Anchorage-be? Mikor? ~ Egy részem sürgetné, mert ott talán biztonságosabb lesz neki, egy részem viszont nagyon nem akarja.
~ Jó de azok... nem olyanok. ~ Szusszanok lemondóan. Pasik... ezt nem érthetik! Valószínűleg a szilikonmellekre is ugyan olyan örömmel buknának rá, mint az igaziakra teszik. Szavaira önkéntelenül is mosoly szökik ajkaimra, ahogy a tömegben bóklászva igyekszem kiszúrni Őt. ~ Kellenél, hogy legyél. De ne féltékeny, hanem... egyszerűen csak legyél. - Az egyesítés óta nem láttam, akkor is csak éjjel, míg átjött és álomba nem beszélgettük magunkat. Ez lassan egy hónapja volt, ha nem több ideje, s bár tisztában vagyok vele, hogy a jövőben sem fog a dolog változni, azért a lényem mélyen szeretett volna hinni ebben. Bután. Naivan. Feltételek nélkül. Szavamra lefagyott, láttam rajta, hogy ha számított is bármire a találkozó kapcsán, nagy valószínűséggel nem ez volt az. Bizonytalanul tettem felé pár lépést, - még ha nem is volt kifejezetten szerencsés ötlet - kikerülve egy andalgó párocskát. Ironikus nem? Pont így kerülgetjük mi is a tökéletes harmóniában leélt párkapcsolatot. ~ Igen. Amint Olen ráér segíteni a költözésben és az új papírjaim megérkeznek. ~ Új hely, új név, új meló... Semmit nem bízok a véletlenre. Mindenkinek így lesz a legjobb. Neki nem kell aggódnia a biztonságomért, nekem nem kell azon aggódnom, hogy ő aggódik, esetleg az állandó jelenlétem miatt lebukhatunk. Anchorage-ra még nem tette rá a kezét sem de Luca, sem másik falka, kevésbé leszünk hát szem előtt, ha úgy dönt, átugrik meglátogatni. ~ Darren én... ~ kezdek bele, ugyanakkor bocsánatkérő pillantással fordulok el tőle, továbbhaladva a következő standhoz. Ha velem jönne, nem állnék meg Anchorage-nál, de önzőség lenne ilyesmit kérnem tőle. ~ Végiggondoltam és ez a legjobb megoldás. És őrülten hiányzol. ~
~ Jó-jó... ~ dünnyögöm. ~ Igaz én se lufikkal pótolnám az ikreket. De ő ne pótolgasson, én pótolhatatlan vagyok! Ugye? Oké, nyilván nem, tudom én ezt, csak mégis. Azon kapom magam, hogy nem épp barátságos pillantást vetek egyik másik hímnemű egyedre, akik majdnem olyan magasak, mint én, és nincs sörhasuk, meg egy szakajtónyi gyerek és egy házsártos asszony a nyomukban. Hát ez kész! Inkább a bazári kínálatot fixíroztam újra, röhejes lenne a semmire felspannolni magam! A legyekes dologra keserédes mosolyra húztam a szám. ~ Tudod milyen szívesen lennék? Ha van sejtésed, szorozd meg úgy... hárommal mondjuk. Baromi idegesítő, hogy így kell kerülgetnünk egymást. ~ Nem voltam hozzászokva, hogy ennyire be legyek korlátozva. Az atanerkséget is ezért rühelltem. Sokkal kevesebbet látom, mint szeretném, hiányzik, hogy ott legyen, ha nem is napi, de legalább kétnapi szinten. Azért a párom, mert szeretem és vele akarok lenni, nem a hét valamelyik napja, vagy egy részegen felcsinált ribanc. És akkor még el is költözik. Igazi, nem előre lemeccselt véletlen összefutás se lesz lehetséges akkor már, és hiába fogom lesni a forgalmasabb helyeket, tuti nem bukkan fel az emberek között, nem csípem el a nevetését, a napsütésben fénylő haját, vagy kósza illatát, ami jelzi, hogy nem sokkal ezelőtt ott járt, ahol éppen állok. És kicsit feltűnő lenne, ha sűrűn járnék le Anchorage-be. Ahogy felém lépett csak a szemem villant, finom jelzésként, hogy ezt ne! Egyfelől franc tudja, ki figyelhet, másfelől, még pár lépés és lehet nem lesz ennyi eszem. Olen és új papírok... Vagyis nem lehet valami messze a távozás ideje. ~ Hát... nem mondom, hogy a seggemet csapkodnám a földhöz most örömömben. ~ A hangom szinte lemondó volt, komolyan, mintha azt közölte volna, hogy vége. ~ Tudom ~ mondtam még gondolatban is csak halkan. Vettem egy nagy levegőt és lassan kifújtam. ~ Te is hiányzol és még ennél is jobban fogsz, de inkább ez, minthogy bajod essen. Rém elcseszett helyzet... Ha bármi kell, min ulvinne, akármi, egy szavadba kerül és segítek. Amikor kémkedni ment, az nagyon elnyúlt, és meg vagyok győződve róla, hogy ezért is sült el így az egész, mert rettenetesen elhúzódott minden döntés és rábólintás. Ugyanezt a hibát még egyszer nem akartam elkövetni. Gyűlölöm a gondolatot, hogy ilyen mesze lesz tőlem, de jobb, mint Jersey, és jobb, mint itt. Biztonságosabb. Kár, hogy minden észérv ellenére legszívesebben szűkölnék.
Kényszeredett mosolyra húztam a számat és bár az egy újabb ékszeres stand előtt álltam, most mégis hátra pillantottam, tekintetemmel újra megkeresve Őt. ~ Talán ezen is változtat majd, ha nem leszek a városban. Csak ne Jamie-t vagy Alex-et küldd a fáért Anchorage-ba minden héten, mert kénytelen leszek őket ölelgetni akkor! ~ bár viccnek szánom és hangom is nevetős - szeretném kicsit felderíteni, rávilágítani neki és magamnak is, hogy a helyzet nem a világ vége, inkább egy lehetőség, egy újfajta kezdet, hozzáállás - mindezek ellenére némi keserédes él is keveredik a mosolyálarc mögé. "Vészjelzésére" megtorpanok, s csak nézem hosszú, végtelenségbe nyúló percekig. Mennyire könnyű lenne meggondolatlan bolondságból felé röppenni, keresztül a tömegen, istenem... A világ minden kincsét megérné, s gyermeki énem vágyja ezt az őrültséget. De nem vagyok már kölyök, fékezem hát magamat: visszafordulok az ékszerekkel teli stand irányába. Szavaira csomót köt magára a gyomrom és a szívem is facsar magán kettőt. Kissé megereszkedő vállakkal emelem fel államat, elpillantva a kínálatról a határtalanul kék égre. Meglepően szép nap a mai... szinte már gyomorforgatóan, hogy könnybe lábad tőle az ember szeme. Mi mástól, nem igaz? Kedvem lenne odalépni hozzá és a képébe üvölteni, hogy TE kellesz, te idióta, semmi és senki más! Helyette azonban csak állok, neki háttal, mint egy rakás szerencsétlenség. ~ Hanyadszor is búcsúzunk már? Meg ne unjuk...~ Szusszanok nevetősen, lopva törölve le a könnyeket szemeim szegletéből és egy azúrkék gyöngysor felé nyúlok, mely szinte kitűnik a többi közül kékjével. Az eladó lelkesen magyaráz róla valamit, én pedig bólogatok, de gondolatom másutt jár, valahol pár standdal odébb...
~ Gondolod, hogy őket küldeném? ~ költői kérdés, halvány mosollyal körítve, némi bánattal tálalva. Fogyasztásra forralt bor ajánlott mellé és zuhogó eső. Nem tudok könnyedebb, vidámabb, oldottabb lenni, most nyomott le a torkomon ő és az egész elcseszett helyzet egy baromi keserű pirulát, amihez megfelelően fancsali képet vágtam. Az se volt éppenséggel könnyű, hogy a másik falkához csatlakozott. Aztán nagyjából szívinfarktust kaptam, amikor kitették onnan, és most költözik, méghozzá el a városból, ami nem csak nekem, de a farkasomnak se tetszik. Rang elvesztése oké, pár elköltözése nem oké! Kedvetlenül álltam tovább egy álomfogókat áruló standhoz. Jah, az én álmaimat is elfogták kicsit. És még csak meg se ölelhetem. Ha elbúcsúzni se fogok tudni, valakit kettéharapok, nem tudom még kit és miért, lehet Bambi újabb családja sínyli csak meg végül, de zabos leszek. Csak állok, nézem, mialatt azt kívánom, bár mi is ugyanolyan felhőtlen nyugalommal sétálgathatnánk kéz a kézben, mint azok az emberpárok. Rettenetesen szentimentális és kiskamasz romantikus sóvárgás, ám ez kicsit se érdekel. Látom, hogy megtörli az arcát, mire ingerülten körbenézek és nagyot szusszanok. Legszívesebben telibe szarnék mindent. ~ Megnézhetnénk a falut, mit szólsz? Csak akad egy üres sátor. ~ Ha beleegyezett, már indultam is, és csak energiáimmal tartottam szemmel. Nem lenne jó az se, ha megéreznének minket együtt, de ha most felrántom a pajzsom, az még gyanúsabb lenne.
Már a nyakamba is akasztottam az összegömbölyödött, kört ábrázoló vidrát, ami elméletileg a totemállatom. Nem mondom, hogy mindenben egyetértek a jellemzőit tekintve, de sok dolog van, ami elgondolkodtató, és magamra vehetem. Összességében elégedett vagyok, bár tény, hogy soha az életben nem jutott volna eszembe, hogy a vidra lenne a nyerő az esetemben. Akkor dobtam egy sms-t P.S.-nek, mikor már kijöttem a Totem sátorból, és a Jós sátor előtt várakoztam.
”Szia! Itt vagy már valahol? Találkozzunk a bazársor elején, oké? Puszi: Naomi”
Nem hiszem, hogy erre kóvályog már, de végül is, részletkérdés, vagy én fogok várni egy keveset, vagy ő, hasra nem fogok esni egyiktől sem. Maximum nézelődök egy kicsit, bár akkor fennáll annak a veszélye, hogy elverem a pénzem, de remélhetőleg nem esek bele megint ebbe a hibámba. A Jós sátorban töltött percek hasonlóképpen elgondolkodtattak, talán kicsit fel is bolygatják a lelkem, de fogalmam sincs, miért. Valahogy úgy érzem, ez nem kamu, vagy csak nagyon jól meg van csinálva, mégis, mikor felém nyúl, a levegő mintha életre kelne, s nem tudok olyasmit elképzelni, amivel láthatatlanul elérné ezt a hatást. Az ész és a szív? Ez persze örökös kérdés lehet mindenkinél, főleg talán a nőknél, de nem értem, én miért kapom most ezen szavakat, de talán még nem is szükséges. Elvégre, a jövőben lesz szükségem rá, tehát nem kell aggódnom azért, hogy esetleg valami felett jelenleg siklom el. Csak Mayához tudnám kapcsolni, de az esetében csak akkor kell majd döntenem, ha megtalálom, máskülönben nincs min. Felsóhajtok, a szavak nagy részét felvésem a telefonomba, majd elindulok végre a bazársor felé. A jelmezemmel kapcsolatban lehet, hogy túlzásba estem, de én jól érzem magam benne, igaz, szerintem meg fogok fagyni igencsak hamar, ha nem vagyok hajlandó a kabátomat is viselni, de mivel az nem illik hozzá, ezért jobbára a karomon csüng a táskámmal egyetemben. Hála a magasságosnak, legalább jó vastag, béléses csizmát álmodtam meg a jelmez részeként, erre nem lehetett panaszom. Az arcfestésem már külön móka volt, nem kevésbé a sárga kontaktlencsék, valahogy tök kísérteties, de én élvezem. Idefele persze nem normálisnak néztek egyesek, de aztán valószínűleg rájöttek, hová tartok. A testfestés majdnem minden látható testrészemen jelen van, így a kezeimen, kézfejem, és a hasamon. Igyekeztem valami olyasmi szettet alkotni, ami beillene akár valamiféle törzsi szerelésnek is, és igazán elégedett voltam az eredménnyel. Egyébként, azoknak a részeknek a helyére, ahol a fedetlen bőrömnek kellene lennie, olyan anyagból csináltattam pótlást, ami a műkorcsolyázók dresszeit is kitölti a fedetlen részeken, illetve a lábaimon testszínű, vastag nejlonharisnya volt. Így már nem volt olyannyira hideg, de azért közel sem nevezném tökéletesnek a komfortosságát. A fejékem meg határozottan nehéz volt, de hát, mit várunk tőle. Egyébként, sok segítséget kaptam az egyik cosplayes ismerősömtől. Nagyon tetszik ez a műfaj, de valahogy eddig sosem volt merszem belevágni, most viszont akartam valami jelmezt a fesztiválra is, és farsangra is. A farsangi egyszerűbb jóval, és ezt sem teljesen saját magam alkottam, de mindenben ott vannak a korábbi gönceim. Példának okáért egy időben hastánccal próbálkoztam, nagy lelkesedésemben vettem is hozzá ruhát, de hát, nem igazán ment a dolog, ám most jól jött a felső, illetve a karra csatolható része. Ami még említésre méltó, azok a körmeim, de csak küllemre félelmetesek, amúgy kartonpapírból vannak, szóval ártani aligha árthatnék velük bárkinek. Ilyen formámban vártam hát P.S.-t, de nem lepődnék meg, ha nem ismerne fel, mindenesetre maximum majd jól ráhozom a frászt, aztán sikongathat itt nekem. Úgyis valami ilyesmi lenne a móka egyik lényege, nem?
Tudtam, hogy mint minden évben, úgy idén is megrendezésre fog kerülni a fesztivál. Azt ugyan nem mondanám, hogy nagyon izgatott voltam miatta, de úgy gondoltam, hogy ez jó alkalom lehetne egy kicsit kikapcsolódni és talán ötleteket is meríthetnék a Síparadicsom átalakításához. Az volt a jó, hogy az építész diplomának köszönhetően elég profi voltam ezen a szinten, így szakemberre nem volt szükségem, ráadásul kapcsolataim is akadtak az építőiparban, úgyhogy egészen jól kivitelezhető volt mindaz, amit Tazanna terveiben megtaláltam. Nem egyezett mindennel az elképzelésem, de voltak olyan ötletek, amik tetszettek. Én például úgy szerettem volna kialakítani az új belsőt, hogy kifejezetten luxust ugyan ne árasszon, de mégis elég modern és jól felszerelt legyen, mindezt ötvözve valahogy az itteni ősi kultúrával. Pontosan ezért akartam most kimenni a sátrakhoz és standokhoz, hátha látok egy-egy jó ötletet, ami megihlet. Egyedül azonban nem sok hangulatom volt nekivágni a bámészkodással eltöltendő néhány órának, ezért úgy gondoltam, hogy végre-valahára megismerem egy kicsit jobban Ryan Payne-jét. Nekem nagyszerű alkalomnak tűnt erre, ezért is kerestem őt fel, hogy ha lesz kedve, akkor jöjjön el velem rá. Szerencsére úgy tűnt, hogy őt is érdekelte, így megbeszéltem vele egy időpontot a héten, amikor együtt elmehetnénk körülnézni. Direkt előbb egyeztettem vele, mert én ugyan nem akartam beöltözni, de kitudja, lehet, hogy neki nagyon is volt hozzá kedve, ahhoz pedig szerezni kellett jelmezt is. Már így is szorított az idő… Mire eljött a mai nap, én már teljesen izgatott voltam és próbáltam mindent észben tartani, amit meg akartam nézni jobban, esetleg megérdeklődni valamelyik sámántól, vagy más őslakostól. A kocsiban is csak ezen forogtak a gondolataim, így akkor még nem sok szót váltottam a mellettem ülő Paynenel. Engem nem zavart a csend, ha őt igazán, akkor bármikor hozzám szólhatott, én szívesen beszélgettem vele vagy válaszoltam egy-egy kérdésére, ha akadt egyáltalán olyan. Mire azonban leparkoltam a kocsit nem messze a helyszíntől – ahol egyébként töménytelen mennyiségű más autó is parkolt -, már teljes figyelmemmel a kölyökre tudtam koncentrálni. Már csak azért is, mert itt gyakorlatilag az én felügyeletemre volt bízva. - Na, mit szólsz? – kérdeztem mosolyogva, a mellettem sétáló lány felé fordulva. – Hogy tetszik? Nem voltál még ilyenen, ugye? – érdeklődtem a biztonság kedvéért, mert annak nem sok értelme lett volna, hogy fecsegek itt feleslegesen, közben lehet, hogy sokkal járatosabb az efféle helyeken, mint én. Míg vártam a válaszát, addig elértük az első standok egyikét, és én máris nézelődni kezdtem. – Egyébként remélem tényleg volt kedved eljönni velem és nem csak udvariasságból egyeztél bele. Úgy gondoltam, hogy ideje lenne egy kicsit jobban megismerni egymást! – magyaráztam séta közben, a tőlem megszokott lazasággal és könnyedséggel. - Van esetleg valami, amit szívesen megnéznél? Mert itt nézelődni később is ráérünk – mutattam végig a bazársoron. Ha esetleg volt konkrét elképzelése, én szívesen követtem bárhová, mert ezekhez a bódékhoz még később is visszatérhettünk, amikor megnéztünk egy-egy sátrat. Míg ezen agyaltam, két kezemet a kabátom zsebeibe süllyesztettem, táskámat pedig közel szorítottam az oldalamhoz. Kitudja, az ilyen helyeken sok tolvaj szokott megfordulni.
Tudtam én, hogy nem a grumpy cates telefonhátlapot kellene választanom! Akármikor pattintottam rá azt a telefonomra, mindig történt valami, ami miatt én magam is mérgessé váltam, mint az a vicces macska a képen. Amikor megvettem, aznap például akkorát estem a zebrán átmenetben, mint egy ház, s mivel éppen szoknyában voltam, ami kedélyesen felcsúszott, az egész utca megnézhette az aznapi bugyogómat. Még szerencse, hogy szoknya alá sosem veszek tangát. Szép baleset lett volna, de komolyan! A mai napom sem volt szerencsésebb ezzel a cuccal a telómon. Már éppen elindultam a fesztiválra, amikor a macskanő újragondolásából és ps-esítéséből megszületett jelmezemhez választott tökéletes, fekete magas sarkú csizmám sarka úgy döntött, hogy örökké együtt szeretne maradni a jéggel, romantikus egyesülésüket pedig egy nagy reccsenés kísérte, majd pedig az én merőben kecses megtántorodásom, miképpen cipősarok nélkül maradtam. Sűrű káromkodások közepette hát visszafordultam, s lecseréltem a cipőt a raktáron levő másik csizmámra, amit ugyan egy mamut is megirigyelt volna, s cseppet távol állt a szexi macskasomtól, de oda se neki. Így is késében voltam, nem értem rá még beugrani a cipőboltba is. Naomi sms-e nagyjából félúton ér, menet közben válaszolok is rá (hála a kapacitív kesztyűk korának, már le sem kell ahhoz vennem a kézmelegítőt, hogy az iPhoneon pötyögjek.
To: Naomi Sharp
Szia! Úton vagyok, igen, csak a francos csizmámnak kitörött a sarka, úgyhogy vissza kellett menjek egy másikért. S mivel a baleset nem volt bekalkulálva, nem sikerült rendesen odaérnem. Ne hari! Sietek! Cupp: P. S.
Azét szerencsére nem kések sokat, Naominak sem kell tehát odafagyni a bazársor elejére. De hol van Naomi? Nyújtogatom a nyakamat, nézelődöm, de ez a jelmez-dolog nem kissé megzavar. A magam részéről egy fekete, macskafüles sapkát viselek, hozzá macskamintás csősálat, valamint ugyanolyan színű nadrágot. Felsőtestemre a sok réteg vékony pulcsi fölé egy vastag, bő, fekete pulóver borul, melynek elejére macskafejet hímeztek ügyes kezek. Jár a szereléshez még egy napszemüveg is, mely macskaszem formát kölcsönöz a szemeimnek, valamint macskás gyűrű, fülbevaló és headset is. Utóbbi eléggé kilóg a sorból, lévén türkizkék, de ez egy régi darab, szinte mindig ezen keresztül hallgatok a telefonról zenét, hogyha közlekedem valamerre. - Azt a hétszázát! - esik le, hogy közvetlenül Naomi mellett sikerült leparkolnom. Elismerően füttyentek a jelmeze láttán, s jó alaposan meg is szemlélem magamnak. Nagyon tuti, igazán tetszik nekem, s el is döntöm, hogy alkalmasint majd megkérdezem, hogyan csinálta. Elképesztően király ám! - Hova? Merre? - kérdezem közben. Kissé új nekem még ez a Fesztivál. Sose jöttem ki ezelőtt.
Mikor elolvasom P.S. smsét, majdhogynem elröhögöm magam, de maradok inkább a szolid mosolynál, a kinézetemhez mégsem illene egy kacagás. Inkább csak az orrom alá dörmögöm a jellemző szócskát, és amíg várok, ujjaimmal a frissen kapott vidrás nyakláncommal játszom, és nézegetem a különböző bódékat. Nem mondom, pár érdekességet vennék, tetszik ez a kultúra, illik is a kis lelkemhez azt hiszem, egy olyan poncsószerű izét biztos fogok venni, meg… áhh, kár belegondolni, mennyi mindent tennék magamévá innen szívesen. Párszor kedves egyedek nem átallnak rám hozni a frászt, és csak azért nem sikítok, mert akkor nem lennék túlontúl jelmez hű, szóval inkább morcosan nézek, és meglóbálom feléjük papír karmaimat, hagy érezzék a törődést. Pár apróságra azért én is ráijesztek, de bárki beláthatja, megérdemlik, mikor sokadszor kezdik el rángatni a jelmezemről lelógó szöveteket. Nem vagyok épp türelmetlen némber, de van, ami már nekem is sok, most meg kicsit befagy mindenem, szóval némileg ingerlékenyebb vagyok a szokásosnál. Pár perc múlva valaki valamiből hétszázat fedez fel, de hamar rájövök, hogy hohóóó, ez bizony Pandora, és már fordulok is felé, nem esve ki demoni szerepemből, s bizony fapofával szemlélem őmacskaságát. Na, erre sem fogadtam volna, kezdem úgy érezni, hogy én meg túlzásba estem, de tök jól esett ezzel foglalatoskodni, szóval igazából nem bánom a dolgot. - Na lehet annyi munkaórám volt benne. Jelentem ki, bár számolta a halál, szerintem megbolondultam volna az egyre növekvő szám láttán, bár tény, hogy azért a hétszáz még így is erős túlzás lett volna. A mai nap folyamán már megszoktam, hogy mindenki igen alaposan végigmér, szóval nem bánom, hogy P.S. is így tesz, nem jövök már tőle zavarba. Úgy vagyok vele, hogyha fel mertem venni, és átjöttem benne a fél városon, akkor már olyan mindegy, hogy ki meddig nézelődik rajta. - Vannak ilyen sátras mókák. Lehet jósoltatni, totemet megtudakolni, én vagyok a vidra… Itt megemeltem felé a nyakláncomat, amit kaptam, és egy kört formáz rajta az említett állat. - Aztán van arcfestés, de azt én nem szeretnék, érthető okokból ugyebár, meg indiánnév sátor is akad. Arra mondjuk én még kíváncsi vagyok, de szívesen kiállom veled a sort mindenhová. Ha meg egyik sem érdekel, még mindig elverhetjük a pénzünket. Érdeklődő tekintettel fürkésztem a vonásait, hogy vajon mihez lenne leginkább kedve.
Amikor Jenny megkeresett az ötlettel, hogy elmehetnénk a fesztiválra, egyből felcsillant a szemem. Mindenképpen szerettem volna elmenni, mondtam is Ryannek a dolgot, de így, hogy legalább a húgát is megismerhetem, aki nem mellesleg az én vérvonalbeli unokatestvérem is, csak jól járok a dologgal. Arról nem is beszélve, hogy kimozdulok itthonról. Persze eléggé félek is a dolog miatt, hiszen nem voltam még emberek között azóta, hogy Ryan beharapott, de bízom Jenny-ben, meg abban is, hogy nem lesz semmi probléma. Azt mondjuk érzem, hogy sokkal ingerlékenyebb vagyok, mint voltam és könnyebben vesztem el a fejem – szó szerint. Eddig Ryan mindig mellettem volt, hogy leállítson, avagy éppen átsegítsen a dolgon, hogy felszínre törhessen a Bestia is. Nagyon nehéz és eszméletlenül fárasztó, ezt be kell ismerjem, de ugyanakkor élvezem is a dolgot. A leginkább attól félek, hogy egyszer csak előtör belőlem. Persze ha senki nem idegesít fel és nem öntenek el a túlzott érzelmek, akkor nem kell aggódnom, meg Jenny is ott lesz, de akkor is. Ááá, oké, elég, már most kezdek stresszelni a dolog miatt, szóval mély levegő és nyugalom. Jenny szólt ugyan előre, de nem vittem túlzásba ezt a jelmezes dolgot, mert időm sem volt túl sok, általában edzettünk és gyakoroltunk, amikor pedig szabadidőm volt, akkor mindig aludtam. Szóval az én kreativitásom egy egyszerű topban merült ki. Az persze már más kérdés, hogy erre felvettem a kabátomat, de ezzel nem kell foglalkozni. Inkább belebújok a csizmámba és már indulok is, amikor a kíséretem megérkezik. Persze egy búcsúpuszi azért még jár, de sokáig nem húzom az időt, indulunk is. Út közben nem szólok sokat, lévén van néznivaló bőven, még akkor is, ha csak az elsuhanó tájat látom, de szükségem van az ilyesmire. Tehát csendben bámulok kifelé az ablakon, amikor pedig megállunk, egyből szállok is ki, széles mosolyt kanyarintva a képemre, elvégre még soha nem voltam ilyesmin és baromira kíváncsi vagyok, azért pedig külön hálás vagyok Jenny-nek, hogy vállalta a felügyeletemet, megpróbálok nem galibát okozni. A kapucnit húzom csak a fejemre, mert hideg van, kezeimet zsebre vágom és így indulok meg a nő mellett. - Tyű, azért ez nem semmi.. Ámulok és bámulok, forgatom a fejem, szinte a szám is tátva, azt sem tudom, mit szemléljek, még soha nem láttam ilyet. A kérdést hallva pillantok csak a másikra, továbbra is ugyanolyan átszellemült arckifejezéssel, ami már az elején is a vonásaimra költözött. - Még életemben nem láttam ilyet és eszméletlenül klassz! Ismét azt a szintet érem el, hogy szinte szóhoz sem jutok, csak bámulok, amerre csak tudok és tényleg nem tudom, mit nézzek, annyi látnivaló van itt. Még szerencse, hogy elkap minket a bazári forgatag, így egyelőre csak az árukat és a szebbnél szebb portékákat szemlélem, no meg ha elhalad mellettünk egy jelmezbe öltözött figura. Ismét csak a kérdést hallva pillantok a nőre, a szavakat hallva pedig ismét szélesen vigyorodom el. - Ugyan, ne viccelj! Mindenképpen szerettem volna eljönni, az pedig, hogy hívtál, tényleg nagyszerű alkalomnak bizonyult. Elvégre hallottam már Ryan-től rólad, szóval tényleg ideje volt már, hogy megismerjük egymást. Még kacsintok is a szavaim mellé, mert valóban így gondolom a dolgot. Amúgy is szeretnék mindenkivel megismerkedni, azt nem mondom, hogy az egész falkával puszipajtás szeretnék lenni, de nem árt tudni egy-két dolgot róluk. A családtagok, márpedig ugye most már én is a család része lettem, elég sokan vannak, szóval mindent idejében el kell kezdeni, ha tényleg szeretném mindannyiukat megismerni. - Sőt, én szeretném megköszönni, hogy elhívtál, meg vállaltad a felügyeletemet és minden ilyesmi. Őszinte mosollyá szelídül a széles vigyorgásom, nagyon hálás vagyok neki, nem hiszem, hogy mindenki bevállalt volna ilyesmit és bár elképzelhetőnek tartom, hogy Ryan valahol itt ólálkodik a közelben, biztos, ami biztos alapon, mégis Jenny-é a fő vigyázó szerepe, amit tuti megpróbálok majd valahogyan meghálálni neki. - Azt hallottam, hogy a sátraknál érdekes dolgokat próbálhatunk ki, akár jósolhatnak is nekünk, megtudhatjuk az indián nevünket, sőt, még azt is megtudhatjuk, mi is a totemállatunk. Lelkes vagyok, ez teljesen egyértelmű, persze azért vigyázok, nehogy túlzásba essek, mert nem biztos, hogy az olyan jó lenne. Eszméletlen sokan vannak… Kifaggattam Ryan-t, milyen szokott ez lenni, ezek a sátrak voltak azok, amik nagyon megfogtak, remélem Jenny-nek is van hozzá kedve, mert semmiképpen sem szeretnék olyat, amihez neki nincsen kedve. Nem az a célom, hogy úgy érezze magát, mint valami bébicsősz, hanem hogy együtt szórakozzunk és megismerhessük a másikat. - Te voltál már ilyen fesztiválon? Neked mihez lenne kedved? Azt is hallottam, hogy van olyan sátor, ahol régi történeteket mesélnek, oda is szeretnék majd bekukkantani, meg végigjárni mindent és a bazársoron is majd nézelődni. Jajh, mennyi látnivaló, csak legyen mindenre időnk és nehogy valami probléma legyen..
Abban azért reménykedtem, hogy Payne nem lesz végig olyan csendes, mint amilyen út közben volt, mert akkor elég kellemetlen délutánnak néztünk elébe. Jó, még nem ismertem annyira, hogy tudjam róla, hogy milyen, ezért is tartottam teljesen megalapozottnak a félelmemet. Persze azzal azért tisztában voltam, hogy mellettem nem sokáig szoktak az emberek csendben maradni, mert ha más nem, én beszélek hozzájuk és egyúttal ezzel beszéltetem is őket. Most sem volt ez másképp, máris próbálkoztam vele és lám, nem is volt ezzel probléma. Jót mosolyogtam az első reakción, amikor meglátta a fesztivál helyszínét. Ebből egyébként már egyből meg is kaptam a választ a feltett kérdésemre, de visszaszívni ugyebár nem tudtam, szóval megvártam, amíg ténylegesen is felelt. Csak azt követően beszéltem tovább, hogy ne legyek olyan bunkó, hogy belevágok a szavába, vagy egyáltalán meg sem várom a reakcióját. Biztosan remek vélemény alakulna ki benne rólam… - Ugye? – mosolyogtam szélesen, én is legalább olyan lelkesen, mint amilyen ő volt. – Én is pont ezért akartam kijönni. Legalább kint vannak sokan, ráadásul néha muszáj egy kicsit kimenni az emberek közé – ezt teljesen lazán mondtam, hogy ha esetleg hallaná valaki, akkor egyáltalán ne tűnjön fel neki, de igazából arra gondoltam, hogy neki, mint kölyöknek nem árt szokni ezt. Lehet, hogy még nagyon korai, de vállaltam a felelősséget azért, hogy vigyázok rá, úgyhogy ezt is fogom tenni. Nehogy már a több mint száz évemmel ne birkózzak meg egy néhány hónapos kölyökkel, nem? Úgyhogy én annyira nem izgultam, reméltem, hogy okom sincs rá igazából, mert nem fog történni semmi olyan, ami miatt kellene. - Szerintem is pont itt volt az ideje. Már az előtt is mesélt nekem rólad, mielőtt beharapott volna – avattam be, nem tudtam, hogy tud-e róla. Valószínűleg Ryan ezzel nem dicsekedett. – Mondtam is neki, hogy meg akarlak ismerni, de végül úgy látszik, hogy amúgy is elkerülhetetlenné vált a találkozás – mosolyogtam szélesen. Így egyértelmű volt, hogy a falkánk tagjaiként fogjuk egymást látni, akkor is, ha ő nem akarná. Az viszont mindenképpen pozitív volt a szememben, hogy szeretett volna megismerni engem, úgyhogy nem éreztem egy irányúnak az érdeklődésemet. Az olyat amúgy sem szerettem túlzottan, hogy őszinte legyek. - Ugyan, szóra sem érdemes… - legyintettem egyet nemtörődöm mozdulattal. – Szívesen felügyellek, ezen ne múljon. Amúgy sem volt kedvem egyedül jönni, te meg akkor ezek szerint úgysem voltál még hasonlón – jelentettem ki nagy örömmel, mert legalább nem volt hiábavaló, hogy invitáltam őt magammal. Ez máris jó hírnek volt tekinthető, igaz? – Igen, tényleg van mindenféle sátor – bólogattam, amikor felsorolta, hogy mi mindent lehet ott csinálni. Én is volt már, hogy kipróbáltam ezeket évekkel ezelőtt. Tavaly mondjuk nem jutottam el a fesztiválra, de annyi baj legyen. Most úgyis itt voltam. - Igen, már elég régóta élünk itt a városban, úgyhogy volt már alkalmam rá, de mindig szívesen végigjárom – mondtam gyorsan, nehogy azt higgye esetleg, hogy emiatt nekem teher lenne. – Úgyhogy, ha gondolod, elmehetünk a sátrakhoz is akár, azok tényleg nagyon jók szoktak lenni. Amúgy is kíváncsi vagyok, hogy idén milyen totemet kapok – vigyorodtam el szélesen, és máris terelgettem magunkat a megfelelő irányba. Meg sem fordult a fejemben, hogy az neki nem tetszik majd, mivel eleve ő hozta fel a sátrakat.
// Köszi a 100-at *-* amúgy, ha gondolod, már írhatsz a sátorhoz, utána én is írok majd oda, aztán legfeljebb visszatérünk ide //
Amikor is megtudom, hogy Ryan mit mesélt rólam, nem bírom, egész egyszerűen felnevetek. Hát igen, az első találkozásunk elég mély nyomot hagyott. Persze furcsa belegondolni, hogyha nem húz végig a sárban, akkor valószínűleg a mi kapcsolatunk sem így alakult volna. - Ó, ne aggódj, én szinte minden nap megdicsérem. Vigyorodom el szélesen, mert azért minden napra kijut valami ökörség, vegyük például azt, hogy amikor először láttam farkas alakban, akkor labdáztunk. Na tessék. De elég csak a mindennapokra gondolni, ott is tud ám néha egészen kellemes és furcsa meglepetéseket szerezni. - Igen, ezt nekem is sokszor említette már. Nagyon haloványan pirulok el csupán, a hisztizésről megvan a magam véleménye és mélységesen elítélem, nem is szoktam túl gyakran. Eszméletlen idegesítő, amikor valaki hisztizik, szóval oda szoktam erre figyelni. - Kanadából jöttem, méghozzá Yukon-ból, Whitehorse-ból. Nem szerettem ott lakni, olyan.. eseménytelen volt arrafelé az élet. Meg hát drága édesanyám elűzött otthonról, én pedig ezer örömmel pattantam fel az első buszra és lássanak csodát, pont itt kötöttem ki. A kérdését hallva elgondolkodom, egek, erről is tud? Logikus a kérdés, mi megfogalmazódik bennem, miszerint miről tudhat még? De inkább csak meglepetten nézek rá és megrázom a fejem. - Nem-nem, én teljesen spontán kerültem ide, csak utána jelentkeztem Emmához. Sóhajtok egyet, kissé szomorúan, mert ezt a részét sajnálom a legjobban.. Az nem érdekelt, hogy a lakásom és a lakótársam magam mögött kellett hagynom, viszont az, hogyha nem is véglegesen, de hónapokra biztosan abba kell hagynom a munkát.. Na az nagyon fájó pont volt és még most is az. Persze van mit csináljak helyette, de imádok fotózni, Emma eszméletlenül jófej és tényleg szeretnék visszamenni, ha lehetséges majd. Elvégre ő is farkas, nem? Bár nem tudom, milyen idős, de szerintem simán tudna rám vigyázni. Na jó, azért ilyet nem fogok tőle kérni, mindenesetre egyszer mindenképpen találkoznom vele, hogy megbeszélhessük majd ezt az egészet. Aztán szépen sorjában végigjárjuk a sátrakat, bár Jenny nem szeretné megtudni az indán nevét, sebaj, ez az én lelkesedésemen semmit sem változtat, szóval jöhetnek azok a sátrak! A végén meg mutatom a kapott totememet is, egy szép hattyú és azt is megnézem, Jenny mit kapott. Róka váov. Sokat beszélni róla nem tudok, majd otthon jobban utána nézek, szóval csak marad a gyermeki arckifejezésem, ami az elején is uralkodott a vonásaimon, mintha nem tudnék betelni mindezzel. A jóslatot pedig igyekszem megjegyezni, mert.. habár nem hiszek az ilyesmiben, de egészen igaznak éreztem a szavakat, szóval ha hazaértünk, lejegyzem majd magamnak ezeket. - Ez egy nagyon jó ötlet! Most, hogy így mondod, én is érzem, hogy szomjas vagyok. Mosolyodom el szélesen, nem csak miatta tartom jó ötletnek a dolgot, tényleg nem ártana egy kis frissítő, szóval felőlem elindulhatunk visszafele a bódék irányába és ha már ott vagyunk, akkor a többi portékát is megszemlélhetjük. Habár nem terveztem semmit venni, de talán egy kis aprósággal meglepem majd Ryant, ha már úgysem együtt jöttünk el. - Ó, odanézz, ott milyen jó holmikat árulnak! Nem vagyok egy nagy divatguru, de szeretem a régi stílusú ruhákat, annál a bódénál pedig ilyesmik kerültek terítékre, méghozzá ugye amik tükrözik ezt az egész stílust. De persze először az ital, ezt akár még Jenny-nek is megmondom, utána jöhetünk akár vissza ehhez a bódéhoz is, akadtak viccesebb darabok is, amiket a poén kedvéért simán felpróbálnék, sőt, lehet Jenny-r is ráveszem, próbálja ki. Az ilyen hülyeségekben mindig is benne voltam, azóta meg pláne, hogy annyi időt töltök Ryan-nel.
- Akármennyit gályáztál vele, abszolút megérte! – dicsérgetem továbbra is, mert hát abszolút le vagyok nyűgözve. Kissé el is szégyellem magam, hogy nekem csak ilyen szegényes volt a fantáziám. Úgy érzem magam Naomi jelen formája mellett, mint a Nicsak, ki beszél most?! Főhősnője a férje titkárnője társaságában. Már majdnem ki is csúszik a számon, hogy „Nincs kutyaszőr a hátamon?” de még épp idejében sikerül moderálnom magam. Nem biztos, hogy stílusos lenne kutyákról beszélni macskaként. Kihúzöm a fülest a telefonból, majd miközben a drótot tekergetem ujjaim köré, hogy kellemesen elsüllyeszthessem táskámban, igyekszem mindent megjegyezni a fesztiválról Naomi szavai alapján. - Vidra? - pukkad ki belőlem a nevetés. Nem azért, mintha a vidra olyan röhögséges állat lenne, de magamból indulok ki, s mivel nem tudom, hogy az egyes totemekhez magyarázat is társul, ezért elég nevetségesnek tartom a szituációt, ahogyan közlik velem mondjuk, hogy kacsacsőrű emlős vagyok. Nem, mintha a vidra egyenlő lenne a kacsacsőrűvel.. áh! Ebből már nem jövök ki jól. - És miért pont vidra? – kérdezem inkább, mentve a menthetőt. Naomi ismerhet már annyira, hogy nem kell minden nevetésemen megsértődni, elég hebrencs nőszemély vagyok. - Nos, akkor arra szavazok, hogy kezdjünk az indiánnév-sátornál, mert az téged is érdekel, s amíg várunk, elmesélheted ezt a vidradolgot, hátha kedvet csinálsz a totemezéshez. – mosolyodom el. - Utána pedig végigleshetnénk ezen a bazársoron, mindig szerettem az ilyesmiket! Nagyon is szerettem, ez a baj velem. Igyekeztem tehát most is csak éppen annyi pénzt elhozni, amennyit nem szégyellek elkölteni, hogy aztán utána otthon ne kelljen szívnom a fogam a családi – jó vicc – költségvetésem romba döntése miatt. Elvégre egy könyvelő legyen megfontolt, vagy mi a szösz. - És merre is van az az indiánneves sátor? – meresztgetem a szememet, hátha meglátom még a válasz előtt.
- Köszi! Én is elégedett vagyok, de azt hiszem, ezentúl minden évben ezt fogom viselni. Már persze, ha itt maradok hosszútávon, mert fene tudja, miként alakulnak majd a dolgaim. Nem mintha most úgy nézne ki, hogy mennék, egyszerűen csak nálam sosem lehet tudni, nem volt nehéz elképzelnem olyan okot, amiért itt hagyom a nagyiékat. - Naaa, ne legyél ilyen gonosz. Öltöttem nyelvet felfújt pofazacskóval, szerintem egy hörcsög is megirigyelt volna. A kérdésére először csak megvontam a vállam, mert igenis nyaljon sünt, szerintem a vidra cuki, pont mint én, bár azt hiszem én kevésbé vagyok áramvonalas és nedves úgy általában. Azért megszorongatom még az újonnan szerzett nyakláncomat, mert nekem igenis tetszik, aztán legyintek. Ilyen reakció után nem fogok fejtegetésekbe bocsátkozni. - Hát azért, mert a sámán azt mondta. Intézem el ennyivel, egye csak a sárga irigység, bár azt jobban el tudom róla képzelni, hogy egy fikarcnyit sem fogja eztán érdekelni a dolog, de egye fene, több bajom sose legyen. Sértődésről szó sem volt, de úgy voltam vele, hogy ezek után fölösleges taglalnom a dolgot. Ha esetleg ő is benevez a dologra, majd viszonzom a reakcióját. - Oké. A totemről regélést még meggondolom. Húztam még egy kicsit az agyát, ha másodjára kérdi, akkor talán valóban érdekli, úgyhogy hajlandó leszek elmesélni neki a dolgot. - Ne is mondd, én is, és mindig úgy kell visszafognom magam, hogy ne költsem el a havi fizetésem. Húztam el a szám, mert engem azért kicsit zavart, hogy olykor ennyire megfeledkezem arról, hogy tulajdonképpen miért is van két állásom, és teszek félre minden centet. - Arra! Ahol négy sátor teteje látszik, egybe vannak azok, amiket mondtam. Na gyere… Kezdtem el magam után húzni, bár jó eséllyel jött magától is, közben meg elregéltem neki mindent, amit a vidráról megtudtam, meg persze azt is, hogy azért mindenben nem értettem egyet a dologgal, de sok minden igaz rám belőle.
Szerintem jobb is, hogy Ryan abba már nem avatott be, hogy milyen volt, amikor megmutatta Paynenek, hogy ő igazából farkas. Biztosan ezzel szekálnám állandóan, hogy öleb lett, meg effélék. Persze csak szeretetből, és távolról sem komolyan. Nem vagyok én az a fajta, legalábbis a családommal egészen biztosan nem. Őket csak azért szoktam piszkálni, hogy érezzék a törődést, és akkor most szépen is fogalmaztam. - A férfiak nem nagyon tudnak mit kezdeni a nőkkel olyankor – én sem tartottam különösebben hisztisnek magamat, bár ezt már nem tettem szóvá. Igazából szerintem mindenkinek voltak rossz napjai, amikor nyűgösebbek voltak, mint általában. Ezt nevezték a legtöbben hisztinek. Nem mondhatnám, hogy én soha nem éltem át ilyen napokat, de azért egészen jól tartottam magam, legalábbis úgy gondolom. Hogy erről mások hogyan vélekednének, az már egy másik kérdés volt, amire jelenleg én nem akartam választ kapni. - Hm, szerintem nem jártam még ott, bár egy időben sokat utazgattam – néztem magam elé egy kicsit elgondolkozva, mintha csak fel akarnám magamban idézni, hogy jól emlékszem-e, vagy sem. Minden bizonnyal tudnám, ha jártam volna ott. Azon a vidéken elég kevés alkalommal fordultam meg egyébként is, így ez kizárta a lehetőségek közül. – Jól gondolom, hogy nem szerettél annyira ott élni? – tettem fel egy kósza kérdést. Nem akartam túlzottan kíváncsiskodni vagy zaklatni a kérdéseimmel, de nem volt szokásom magamban tartani a véleményemet, ha éppen akadt. Most pedig úgy láttam, hogy igazam volt. Ha mellélőttem, akkor meg úgyis mondani fogja, nemde? - Nyugi, nehogy azt hidd, hogy kutakodtam utánad! – emeltem fel mind a két kezemet megadóan, miközben elnevettem magam. Láttam a meglepettséget az arcán átsuhanni, úgyhogy csak ezért tettem szóvá ezt is. – Csak pont összefutottam Emmával nemrég, és akkor került szóba, hogy ismeri Ryant – vontam meg a vállaimat végül egyszerűen. – Már elég régóta ismerem őt, legalább harminc éve… - sőt, volt az több is, de most nem álltam neki pontosan számolgatni, mert úgysem volt lényeges. Maga az időintervallum számított, az meg már csak mellékes volt, hogy ugyanannyi ideje nem is láttam a másik nőstényt. Ez jelenleg csak ránk tartozott, a többséggel ellentétben talán Payne volt az egyetlen, aki tudott erről a kapcsolatról. De ki gondolta volna, hogy még egyszer szembetalálom majd magam vele? - Szóval nem zárkózol el a spontán dolgoktól. Ez tetszik! – jelentettem ki elégedetten, mosolyogva. Én is elég spontán nőszemély voltam egy időben, bár mostanság eléggé lenyugodott az életem és kiszámíthatóvá is vált egy bizonyos szinten. Nem feltétlenül baj ez egyébként, valahol ennek is megvoltak a maga szépségei. Továbbra is ezen gondolkoztam, amíg be nem mentünk az első sátorba. Rá kellett jönnöm, hogy az ilyen helyeken egy kicsit újra megfiatalodtam én is, ráadásul Payne lelkesedése is átragadt rám egy kicsit. Mentem hát vele szépen sorban, bár a nevemre nem voltam kíváncsi, de a jóslatot és a totemet is szívesen fogadtam. Úgy nézegettük egymás faragott kis állatkáját, mint a gyerekek szokták, amikor cserélgetnek valamit. Most már tényleg kíváncsi voltam, hogy milyen figurákat rejt még otthon valamelyik fiókom. Másabbak, mint a róka, vagy van már belőle. - Akkor menjünk! - indítványoztam vidáman, és már meg is indultam Payne társaságában. Sajnos egy kicsit várnunk kellett a sorunkra, de kivételesen nem kezdtem el türelmetlenkedni, hanem addig nézelődtem a tömeg és az áruk irányába. – Meghívlak valamire! – jelentettem ki, amikor már majdnem mi jöttünk. Ha mondta, hogy mit szeretne, akkor majd azt kap tőlem, magamnak meg egy üveg ásványvizet választottam. Nem kívántam semmiféle cukrosat most, hiszen az amúgy sem oltja igazán a szomjat. - Nézzük meg azokat a ruhákat! – néztem arra a fizetést követően, amerre Payne nem olyan régen mondta, hogy jó dolgok vannak. – Hátha találunk valami csini holmit, bár nem hiszem, hogy mostantól ilyenekben járnék… - nevettem el magam két korty között. A tömegen átnyomakodva próbáltam eljutni oda. Szerencsére annyira sokan pont nem voltak annál a bódénál, inkább csak bámészkodtak.
- Mondanám, hogy elhiszem, de hazudni nem szeretnék a legjobb barátnőmnek. – öltök rá nyelvet incselkedve. - Szerintem epedve várod, hogy jövőre újra alkothass valamit. Azt tapasztaltam eddigi életem során, hogy akik ilyen jók a jelmezkészítésben, azok szinte mániákusan hajtanak új és még újabb kreálmányok megalkotására. Nekem ugyan nem sok cosplayes ismerősöm van, de internetet én is használok, s tisztában vagyok azzal, mekkora érdeklődés övezi ezeket a conokat vagy miket. Engem ugyan nem vonz az animék világa, de lenne néhány filmszereplő, akinek szívesen beöltöznék. Naomi mellett állva, telve kisebbségi komplexussal a jelmezem miatt most is eszembe jut, hogy igazi macskanő-jelmezzel többre mentem volna. Vagy azzal, hogyha itt ellövöm a farsangi szerelésemet. Na mindegy, elhatározom magamban gyorsan, hogy jövőre jobban igyekszem majd virítani. - Én nem akartam gonosz lenni! - tárom szét karjaimat megadón. - de lássuk be, hogy a vidra egy kicsit nedves totemhős. – szavaim mögött semmi bántó szándék nem búvik meg, biztos vagyok benne, hogy Naomi sem sértődik meg rám komolyan. Na jó, a biztos azért erős túlzás, de maradjunk annyiban, hogy remélem a legjobbakat. Mert tényleg nem szerettem volna megbántani őt. A legtávolabb ez álljon tőlem, de komolyan! - Az is igaz, hogy a magam részéről teljesen totemanalfebéta vagyok. Nem nagyon vágom, hogy mi az, ami faintos egy totemnek, s mi az, ami nem. – vallok színt teljesen őszintén, hogy aztán más felé terelhessem a beszéd folyamát. - Pedig neked dupla fizud is van, nem irigyellek! Egy fizetésre is nehéz vigyázni, nem hogy kettőre. - nevetek rá. Tényleg nagyon előrelátónak hiszem magam így, hogy nem hoztam el túl sok pénzt. Újabb bizonyítékot szereztem ezzel arra, hogy a bevált módszereimet nem szabad elhagyjam, még akkor sem, hogyha nagy a kísértés. Elpillantok a mutatott irányba, majd amint szemmel bemértem az irányt, megindítom arra lépteimet. Kifejezetten felcsigázott ez az indiánnév- dolog. Mondjuk hogyha valami Bőrharisnya, vagy ilyesmi leszek, akkor egy időre szégyenkezve elbujdosok Naomi megelőlegezett kinevetése elől. A vidráért mondjuk simán megérdemelném.
- Lehet, hogy pár hét múlva ezt fogom gondolni, az igaz, de most a hátam közepére nem kívánok még egy ilyen hercehurcát. Szépnek szép, imádom is, de annyi szabadidőm nincs, hogy sokat foglalkozzak ilyesmivel, még ha amúgy szívesen is tenném. Én is tudom, hogy vannak, akik gyakrabban foglalkoznak ilyesmivel, cosplayerek, vagy mik, de én nem nézem azokat a japán sorozatokat, a Sailor Moon volt az egyetlen még gyerekkoromban, de úgy ennyivel be is zárult a kört. - És ha nedves, akkor mi van? Én szeretem a vizet, tök jó dolog úszni. Tényleg… eljössz majd velem néha strandra a nyáron? Azt inkább nem említem, mennyit szeretem magam áztatni a kádba esténként, ebből a szempontból nézve nem túl meglepő ám a vidra dolog. Megsértődve tényleg nem vagyok, maximum úgy csinálok egy kicsit, hogy ne érezze annyira kényelmesen magát. Néha én is lehetek egy kicsit galád, nemde? - Elhiheted, hogy én sem vagyok épp totemszakértő, tulajdonképpen fogalmam sincs róla, hogy mire jó ez a totemdolog. Azt már hallottam valamikor, hogy mindenkinek van egy totemállata, ami védelmezi. Bár ettől még nem fogom vidrákkal körülvenni magam. Vonok vállat, a vásárlási mizéria még el sem kezdődött, és már fogom miatta a fejem. Jellemző, azt kell mondjam. Nem túl meglepő, hogy nem tudok magamnak gátat szabni ilyen téren, kész szerencse, hogy ilyen helyeken általában nem lehet kártyával fizetni, készpénzem pedig nincs túl sok. - Inkább másfélszeresnek nevezném, de attól még igazad van. Ebbe mondjuk még nem gondoltam bele, sőt, még soha nem sikerült eltapsolnom az egész fizetésemet, csúnya lenne szerintem, ha képes lennék rá, bár bizonyára vannak olyanok, akiknek megy. Én inkább csak hajlamos vagyok eltúlozni a dolgot. Közben elcsámborgunk újra a sátrak felé, nekem már nem okoznak meglepetést a hosszú sorok, és szépen nyugisan beállok az indián név sátorhoz, és vonom magam után Pandorát is.
//Írok egyet a sátrashoz is, aztán szerintem írj te is, és csak utána reagolj majd ide, hogy legyen min köszörülnöd a nyelvedet. //
- Nem csodálom, elég kicsi város és nem igazán pezseg az élet. Vonom meg a vállamat, mert a maga módján nagyon is szép hely, vannak ám jó dolgok, ezt nem tagadom, de a világért sem költöznék vissza oda. Egyrészt inkább anyám miatt, de sajnos az én fejemben már túlságosan összekapcsolódott a kettő, hogy el tudjak vonatkoztatni tőle. A másik pedig, hogy már amúgy is megtaláltam a helyemet, nem szeretném magam mögött hagyni. Tökéletesen jó nekem itt. - Nem igazán.. Bár gyerekként szerettem, mert vannak ám ott is jó dolgok, de ahogy idősebb lettem, az anyám eléggé megkeserítette a dolgokat, szóval lehet inkább ő miatta állok így a dolgokhoz. Ismét csak egy vállvonás és egy kissé zavart mosoly, nem éppen ez a téma az, amiről szívesen csevegek. Tipikusan úgy jöttem el onnan, hogy én most tényleg magam mögött hagyom a múltam. Akármennyire is filmbe illő a dolog, nekem valóban szükségem volt arra, hogy tiszta lappal indíthassak, előröl kezdhessem a dolgokat, röviden; új életet kezdhessek. És lám, sikerült is. Bár ha nem találkozom Ryan-nel, ki tudja mennyi ideig maradok itt, elképzelhető lett volna, hogy fogom magam és ismét buszra szállok, esetleg repülőre. De szerencsére ez nem történt meg, úgyhogy nem is gondolkodom ilyeneken. - Harminc éve? Tyű, az elég sok idő.. Kerekedik el a szemem, bár aztán belegondolok, hogy ember években mérve, nekem tűnik rengeteg időnek, aztán meg lehet, hogy egy több évszázadot megélt farkasnak ez semmi. Viszonyítás kérdése, nem megyek bele túlságosan. - Amúgy ha.. megkérdezhetem és nem túl tolakodó.. Te hány éves vagy? Még kicsit új ez a dolog, hogy a farkasok sokkal tovább élnek, szóval kíváncsi vagyok, hány évvel vagyok fiatalabb, meg hát a régi korok.. Hjajj, majd egyszer Ryan-t is tutira kifaggatom, milyen volt régen az élet. Érdekel az ilyesmi téma, szóval ha kiderül, Jenny milyen idős, akkor lehet nála is rákérdezek majd, ha lehetséges. - Nem, egyáltalán nem zárkózom el a spontán dolgoktól. Szerintem sokkal több lehetőség rejlik bennük, arról nem is beszélve, hogyha nem lennék ilyen, akkor könnyen megeshet, hogy most nem sétálgatnék itt melletted. Vigyorodom el szélesen, mert ez így igaz, abszolúte kiszámíthatatlan dolog volt, hogy pont arra a buszra vettem jegyet. Egy cseppet sem bánom így utólag visszagondolva, bár akkor rágtam egy darabig a körmeimet, hogy tutira jó ötlet volt-e és habár eleinte kicsit döcögősen mentek a dolgok, a spontaneitásból akkor sem volt hiány. Elég csak arra gondolni, hogy miként akadtam össze a lakótársammal. Azóta persze már változtak a dolgok, hiszen Scott itt hagyta a várost, én meg a házból költöztem be a farkaslakba. - Ó, ez igazán kedves tőled, köszönöm. Egy tea tökéletes lesz. Mosolyodom el, mert szeretem a teát, nagyon is. Persze itt nyilván nem olyan lesz, mint otthon, de az nem számít, mert a tea az tea. Végül megszerezzük az üdítőinket és irány a ruhák felé. A kijelentését hallva magam is felnevetek. - Pedig szívesen megnézném, hogy áll rajtad ez a pompás darab. Nyúlok egy „csinos” ruhadarab után, amit manapság már inkább jelmeznek mondanánk, de ugyebár akkoriban ilyet hordtak. Arcomon a széles vigyor, miközben nekilátok keresgélni a ruhák között. Az egyik bódénál tipikus viseletet találunk, itt is felpróbálok egy-két ruhadarabot és ha Jenny is hasonlóképpen tesz, akár még egy fényképet is lőhetünk magunkról. Amint itt végeztünk, indítványozom, hogy a kettővel arrébb lévő bódét is látogassuk meg, ahol mindenféle pólót árulnak, szebbnél-szebb nyomatokkal, amik persze valamilyen módon kapcsolódnak a fesztivál témájához. Itt aztán már több érdekes darab is a kezembe kerül, egyet magamnak, egyet pedig Ryannek is megvásárolok, elvégre vásárfia nélkül nem lenne igazi a fesztiválozás. A nap hátralevő részében bejárhatjuk az egész bazárt, elnézhetünk a többi sátor felé, sőt, ha Jenny benne van, én a mesélő sátorba is szívesen becsücsülök, hallgatni kicsit a régi történeteket. A nap végén aztán persze kellőképpen elfáradok, de iszonyatosan hálás vagyok Jenny-nek azért, amiért elhozott, egy aprócska kis farkas szobrot is beszereztem az egyik bódénál, de ezt csak a hazafelé úton adom neki oda, hálám jeléül, remélem, hogy elfogadja. Ha nem, akkor majd valahogyan becsempészem a szobájába. Otthon meg tutira lesz mit mesélni Ryan-nek.
- Mondd, te nem voltál zavarban egyik sátorban sem? – kérdem Naomitól, miközben visszefelé tartunk a különleges sátraktól. A totememet egyelőre nem akasztottam a nyakamba, a kezemben forgatom a faragott kis állatkát, ízlelgetem, próbálok azonosulni vele éppen úgy, ahogyan az indián nevemmel is. Ezen a pontján a gondolkodásnak pedig az is eszembe jut, hogy Naomitól még nem is kérdeztem meg az ő indián nevét. - Mi lennél, ha indián lennél? – mosolygok rá kedvesen. Elhatározom, hogy akármi is legyen a neve, nem teszek rá megjegyzést, bár ha Ülő Bika lett, azért azon nem biztos, hogy fogok tudni nem nevetni. Ha így belegondolok, akkor a Bőrharisnya, vagy ilyesmik is kicsapná nálam a biztosítékot. Bár arra tippelek, hogyha ilyen neveket kapott volna, visítva röhögve jön ő is ki a sátorból. - Egyébként ha már itt tartunk, te szeretnél abban a korban élni, amikor csak indiánok éltek itt? Biztosan érdekes lehetett az a létforma, amit képviseltek, de megvallom őszintén, hogy én nem biztos, hogy el tudnám képzelni az életem a modern technika vívmányai nélkül, s itt elsősorban például a fűtött házakra gondolok, nem is annyira a mobiltelefonra, vagy számítógépre. Kérdezek és elmélkedem is egyben. Közben megállok a bazársor elején az első standnál, s ráérősen nézelődöm a mindenféle színes poncsók és kalapok között. Tetszenek ezek a rojtos darabok, fel-felemelek egyet-egyet, miközben Naomi válaszára várok. S közben azért azt sem felejtem el, hogy van egy titkos misszióm, nevezetesen kifigyelni azt, hogy mi tetszene a legjobban Naominak. Hogy teljes legyen a siker, még rá is kérdezek – cseppet sem átlátszóan, természetesen. - És mit álmodtál meg vásárfiának magadnak? Van már bármi ötleted vagy csak sodródsz aztán majd veszed, amibe beleszeretsz?
Kezdőlap
// 
//
//
És a játékot is! 
