Én próbálok lépést tartani a technológiai fejlődéssel, lépéseket tenni. Egyfolytában zenét hallgatni viszont nem fogok. Az én füleimnek kell a folyamatos természetes zaj, a légzés, az emberek mozgásával keltett hangok, minden apróság. Egész napra bedugni a fülemet és otthon is benyomni a magnót vagy a számítógép hangfalát, az nem nekem való. Az Élősködő nem szereti ezt. A kislány mai fiatal, persze, hogy ezt csinálja. Tudom, hogy megy. És tudom, mit lehet ezzel kezdeni. - Ha megnéztem volna a térképet. De úgy nem is az igazi. Sokkal izgalmasabb felderíteni, kikutatni, nem? Éhen halni csak nem lehet itt, annyira biztos nem bonyolult. Különben már éreznénk a hullaszagot. Nevetek is egy jót, összeráncolt szemöldökkel. A térkép hasznos, ha a cél a lényeg. Most az út fontos és az, akivel megteszem. Meglátjuk, mire jutunk így együtt. Az Élősködő körbejárja, megszaglássza a lányt. A lábát meg is bökdösi az orrával. Többet nem engedek. Sejtem, mire megy ki a játék. - Tényleg? Nem gond? Azt nagyon megköszönöm, ha segítesz! Udvarias stílusomat veszem elő. Kicsit meg is hajlok, mikor bemutatkozom. - Samuel vagyok. Van, aki Csavardinak szokott szólítani. Sokat szoktam csavarogni. Kéznyújtással vigyorgok a lányra és ha nem rettentettem el, akkor indulhatunk is. Kíváncsi vagyok, mennyire tudja az utat. Egész sokan vagyunk itt. Valamennyire át is lehet látni a sorok között, meg a hangok is sokat elárulnak. - Annyira nem, már hónapok óta itt élek. Csak a labirintusban vagyok új. De aki ide először belép, az...hagyjon fel minden reménnyel. Háh, nem. Ide jársz, az egyetemre? Egy rántással megigazítom hátamon a zsákot és vígan lépdelhetünk tovább. Kedves lány, nem egy mimóza. Vajon el tudom érni nála, hogy magára húzza a szirmait? Az Élősködő jóllakik ma félelemmel és hasonlókkal? Ez itt a kérdés. Enni vagy nem enni.
Tudom, hogy milyenek a mai fiatalok, állandóan a gép előtt ülnek, szelfi királyok és királynők, de én nem ilyen voltam. Nem posztoltam minden egyes másodpercben, nem lógtam rajta egész nap. Jobb szerettem a természetben lenni, járni az erdőt, vagy éppen most már a barátommal tölteni az időt. És ott volt öcsipók is, akivel még mindig szívesen játszottam, ha szeretett volna és nem volt semmi halaszthatatlan dolgom. Gyerek, így miért is fosztanám meg az emlékektől, hiszen egy gyerek számára a közös játékkal eltöltött idő talán a legfontosabb. - Ennyire jó a memóriád, hogy egy megnézés után máris tudtad volna, hogy pontosan, mikor merre menj? – vontam fel kérdőn kicsit a szemöldökömet, hiszen fényképezni nem engedik a labirintus térképét, mert akkor tényleg nem lenne móka benne, de tapasztalat, hogy az első pár fordulást képesek csak megjegyezni az emberek. Utána meg már magukra vannak utalva. Tudom, vannak zsenik, de szerintem a zsenik se így szoktak kinézni, mint ők. Fogalmam sincs, hogy miért de egy pillanatra még az is megfordult a fejemben, hogy nem e róla beszélt June, amikor szóba jött az az idegen, akivel mostanság ennyit találkozott. Leírások alapján illett volna rá, de ezt inkább nem kötöttem senki orrára se, meg amíg June-t nem bántja, addig nem fog engem se érdekelni. Amikor kezét nyújtja, akkor hezitálok és kíváncsian fürkészem őt, mert szerintem egyszer mondott egy nevet, de az nagyon nem ez volt. Vajon ő füllent, vagy csak keverem őket? Hmm, lehet jobban ki kell faggatnom majd a családunk új tagját, mert ha kiderülne utólag, hogy ő az és hazudott, akkor tuti elmondanám June-nak, hiszen ki tudja, hogy akkor még miről hazudok neki is. Nem akarom, hogy megbántsák, vagy átverjék. Nem ezt érdemli. Végül kezet fogtam az idegennel. – Hannah vagyok, örülök a találkozásnak. – csak ennyit mondtam, a kételyeimet nem kötöttem az orrára, hiszen tévedhetek is, vagy csak túlzottan hagyom olykor, hogy a gondolataim magukkal rántsanak és téves következtéseket vonjak le. – És merre szoktál csavarogni? Világutazó vagy, ebből élsz netán? – kíváncsiskodtam kicsit, hiszen az információ mindig jól jön. - Annyira azért nem vészes. Inkább jó agytorna szerintem, de lehetne ennél bonyolultabb is. – szeretem a kihívásokat. A hullás megjegyzésére viszont nem nevetek, inkább furán nézek rá. Komolyan ilyennel kell viccelődni? Szerintem semmi vicces nincs a halottakban, inkább szomorú, amikor elveszítjük azokat, akik fontosak számunkra. – Nem, majd talán jövőre, ha felvesznek. Gimnazista vagyok. Te mivel foglalkozol? -
- Te mondtad, hogy annyira nem bonyolult. Amúgy jól tájékozódom. Persze meglepetések bármikor, bárkit érhetnek. Az élet titokzatos. Nem vagyok én az a típus, aki fejben lefényképezi a térképet és tudja is. Egy farkasnak viszont vannak különleges képességei. Amikről hallgatok. Élvezem a kis bizonytalanságot, a tartózkodást, mikor kezet fogunk. Nagyon finom vagyok, épp csak érzékeltetem, hogy a kis kacsó elveszhet a markomban. - Hannah! Én is nagyon örülök. Útitárs... Hogy meddig megyünk, az az utolsó kérdés. Egy darabig biztosan. Felkeltettem az érdeklődését, gondolkodik és aggódik is egy kicsit. Az Élősködő jól érzi magát a bőrében. Körbeveszi a lányt, körüljárja. Ahogy mi haladunk, ő Hannah körül szaladgál. Jobbról kerüli és balról. - Mikor merre. Sokfelé. Mostanában bejártam az Államokat. Volt, amikor a munkámhoz tartozott. A katasztrófavédelmisek se a fenekükön ülnek. Jártunk mindenfelé. És ha a 200 évemet veszem, akkor főleg. Lenne mit mesélni. - Szereted az agytornát? Én is. Az ember nem hagyhatja el magát. Sem testben, sem lélekben. Lefogadom, hogy jó tanuló vagy! Ez csak olyan megérzés, ilyen részleteket nem kutattam ki. Ahhoz komolyabb szívességek kellenének és annyival nem rendelkezem. A fekete humor nem jött be a csajnál. Fogalmam sincs, szerette-e a sógornőjét. Egy ilyen kedves lányból bármit kihozhat egy másik nő. Láttam rá példákat. - Szóval a végét járod! Tudom, még messze van, de sok sikert a diplomaosztóhoz! És a felkészüléshez. Egy kis kedvesség, mert azt is kell adagolni. - Momentán semmivel. Előtte a katasztrófavédelemnél voltam sokáig. Nem mindenkinek nyugdíjas állás. Most csak keresem a helyemet. És te merrefelé orientálódsz majd az egyetemen? Humán? Vagy reál? És ha beszélgettek rólam June-nal, akkor már sejthet valamit. Na jó. Rákérdezek, halálos komolysággal. - Láttad a Gyűrűk Urát?
- Senkinek se ugyanazt jelenti a nem túl bonyolult dolog. Ha mindenkinek ugyanaz lenne nem túl bonyolult, akkor vélhetően mindenki zseni lenne és a világ is eléggé unalmassá válna. – lehet számomra nem volt az, de másnak lehet az lenne. Én szerettem, hogy a világ sokrétű, hogy mindig akadnak bonyodalmak, vagy éppen váratlan fordulatok, hiszen egy ilyennek köszönhetően ismertem meg Jasont, találkoztunk újra és bontakozott ki belőle szerelem. Tudom, az első szerelem mindenkinek nagydolog, de akkor is reménykedtem, hogy soha, vagy csak sokára fog ez elmúlni. Szeretem őt, ahogyan a társaságát is igazán élvezem. Vélhetően eléggé letörne, ha egyszer csak megint eltűnne az életemből, vagy rosszra fordulna minden. Nem is akarok erre gondolni. Volt valami ebben az idegenben, ahogyan is eléggé szembetűnő volt, hogy mennyire is könnyedén tűnik el a kezem a hatalmas „lapátkezei” között. Egyszerre volt valami baljós érzetem, ugyanakkor inkább a kíváncsiság hajtott, hogy vajon ő milyen is lehet, milyen embert is sodort a városunkban az északi, vagy éppen déli szél. - Ennyire nem szeretsz magadról beszélni, vagy csak szereted a titokzatosságot? – pillantok rá kérdőn. Sose voltam szívbajos. Kérdeztem, ha valami megfordult a fejemben, hiszen jelenleg úgy érzem, hogy kaptam is választ, meg nem is a kérdésemre. Eléggé szűkszavú tud lenni és ha tippelnem kellene, akkor azt mondanám direkt az. - Szeretem, hiszen érdekes olykor egy-egy fejtörőt is megfejteni, meg úgy ahogyan mondod. – nem mintha panaszkodhatnék a testemre vonatkozóan, hiszen sokak szemében talán túlzottan is vékony vagyok, pedig nem diétázom, csak sokat mozgok. Azt hiszem szerencsés vagyok. – Igen, mondhatni. Szeretek új dolgokat megismerni és elveszni akár a történelemben is. – sokan például azt utalják, vagy a matekot. Igaz, mostanság utóbbival nem vagyunk mindig túl jóban, de szerencsére Jason egészen jól érti a dolgokat és mindig segít benne, hogy ne ezen bukjam el a remek bizonyítványomat. - Köszönöm. Te minek tanultál? – hátha tud valami ötletet adni, mert még mindig nem tudom mire is kellene beadni a jelentkezésemet. Mi lenne ha halasztanék és inkább dolgoznék? Nate tuti nem örülne, de biztosan jól jönne egy kis plusz bevétel, legalább ő se szakadna bele a munkába. - És mihez kezdenél most? – hiszen biztosan van elképzelése, mindenkinek van. – Nem tudom még, nem sikerült még dönteni. – rántom meg a vállaimat, pedig tudom, hogy sokáig már nem húzhatom a dolgokat. Majd lehet kikérem a többiek véleményét is, hogy szerintük mi lenne jó. - Régebben, miért? – kérdezem meg kicsit furán, mert nem értettem, hogy ez most miként is jön ide.
- És vajon a zsenik ugyanúgy irtanák egymást, ugyanúgy háborúkat vívnának? Ez érdekes gondolat. Az ember természetében van a harc, nem az ész függvénye. Zseni a zseni ellen, ugyanazzal a technikával? Lennének erősebb zsenik és gyengék. Nem tetszene nekem az a világ, az Élősködő se szeretné. Ez a kislány okos. Lehet, hogy nem zseni, ezt még nem tudom, de okos, az biztos. June-nal biztos jól kijönnek. És mivel okos, gyanakszik is egy kicsit. Kíváncsi vagyok, hol húzza meg a határt egy idegennel? - Ennyire nem szeretek titokzatosan beszélni magamról. Vigyort eresztek meg, aztán el is nevetem magam. - New Yorkban voltam sokat, de megfordultam San Francisco-ban is, Los Angeles-ben. Sőt még Florida-ban is jártam. De nem fárasztanálak az összes helyszínnel. Te merre jártál már az Államokban? Bátor gyerek. És feltűnik neki, ha valaminek rossz szaga van. Az Élősködőm megint körbejárja. Belehörög a fülébe is. Nana. Menj onnan. - Akár? Vagy a történelem a kedvenced? Fejtörők. A mi létünk a legnagyobb fejtörő és az a jó, ha senki nem fejti meg. June-nak miért kellett őrzővé válnia? Mi lett volna jobb megoldás? Ha kitörölnek engem? Ha beharapják? Vagy ha én teszem ezt. Fogalmam sincs. Azt tudom, hogy kell nekem, hogy nélküle már nem olyanok a mindennapok. Míg ide nem jutottam el, hiányérzetem volt. Friss hiányérzetem. - Volt, amikor feltettem a kérdést, hogy minek is tanulok? De tanultam, mert kellett. Egyébként egészségügyi szakközépbe jártam és utána jöttek a katasztrófavédelmi képzések. A mostani személyiségem története ez. Részben ugyanaz, mint az elsőé. Furának találom a kérdést, nem szokványos ismerkedős hangvétele van. Mintha többet várna tőle a lány. A végén még tűzoltócsaládot csinálok belőlük, haha. - Egyelőre élvezem a létet, a jó levegőt. A jó hideg levegőt. Te hogy bírod? Azért ez nem Kalifornia napsütéses tengerpartja. Nem tudhatom, hogy azt ismeri-e egyáltalán? Ha a város szülöttje, akkor nem. Elképzelések pedig jönni fognak, csak várni kell. És választani. - De csak van valami, ami közel áll hozzád. Amiben tehetségesebb vagy, mint másban, amivel szívesen foglalkoznál. Vagy ami megtömi a zsebeit, de utálja. Sokan ezt választják és benne is ragadnak. Egy fiatalnak persze nem így kell hozzáállnia. Egész kedves hangnemet ütök meg. Szeretném megismerni őt. Aztán majd jöhet a feketeleves. A csúúúnya kérdések. - Zsákom is van - mutatok a hátamra. - Frodo útitársa lehetnék. Te meg a fiatal Galadriel. Most geeket játszom, pedig nem élek-halok ezekért. Csak készültem. Valamivel mindig készülni kell, neme lehet mindig rögtönözni. Megvárom a lecsapódást, hogy mondanak-e neki valamit ezek és rájön-e, hogy Csavardi Samu nem én lennék. Figyelem a bokrokat és főleg a rájuk szálló feketerigót. Megállok és úgy fixírozom a madarat, mintha támadni készülnék. A testem nem jelzi, de a szemem mereven lesi, mintha keresném a megfelelő pillanatot. Az Élősködő szívesen szét is tépné, itt mindenki előtt. Aztán csak elvigyorodom és visszafordulok a lányhoz. - Szóval valójában Hans vagyok. És kedvelem a popkultúrát. Van kedvenc íród? A lehető legtermészetesebben vallom be, hogy álnéven mutatkoztam be. Egy ártatlan álnéven, egy regény szereplőjeként. Ez is sok mindent jelenthet és kíváncsi vagyok, milyen folyamatokat indítok be a lányban. Ha a gyomra összeszorul, érezni fogom. És élvezni is. Sejtelmek. Sejtelmek.
- Miért ennyire lételeme a legtöbb embernek a háború, a szenvedés okozása és társai? Ha erről akarsz beszélgetni, akkor rossz embernél próbálkozol. Megvan a saját véleményem, de nem fogok erről beszélni. – hangom eléggé határozottan csendül, hogy érezhesse ez nem az a téma, amit vele fogok megbeszélni. Eleve nem értem, hogy miért van ennyi emberben benne ez a harcmánia és társai, miért kerül ennyire előtérbe ez. Nem is akarok erre gondolni, mert csak bosszankodnék. Nagyon remélem, hogy nem egy őrült harcmániáshoz van szerencsém, mert ha igen, akkor remélem a városban élő hatósági szervek időben rájönnek és elkapják őt. - Erre szokták azt mondani, hogy csavargó, nem? Vagy csak köröznek, ezért menekülsz mindenhonnan, netán keresel valamit? – kíváncsiskodom tovább, miközben megigazítom kicsit a sálamat, majd a táskám pántját. – Én mindig is itt éltem és ezt nem bánom. – mesés ez a vidék, szeretem és el se tudnám magam képzelni hosszabb időre valami tengerparton. Ahhoz túlzottan is szeretem a havat és a vele járó hideget is. - Egyik kedvencem, de sok dolog van, amit szeretek és érdekel. – rántom meg a vállaimat, hiszen ebben semmi új nincs. Az szerintem csak jó dolog, ha több minden is érdekli az embert, meg nem kell egy egész tantárgyat szeretni, lehet kisebb fejezeteket is benne. Igaz, a matekkal olykor bajom van, de Jason segít, s így nem kell a tanulmányi átlagom miatt se aggódni már. - Miért pont ezt választottad? Szüleid hatására, vagy csak ennyire szeretted volna mások életét megmenteni? – faggatózom tovább, hátha még több dolgot elárul magáról. Tényleg ő lenne June ismerőse, akivel olykor találkozik? Nem tudom, de rá kell jönnöm, mert ha netán előtte teszi a szépet, aztán kiderülne, hogy még se igazán jófiú, akkor inkább most kerülje el messzire Noah dadáját. - Sose éltem ott, ahogyan meg se fordultam, így passzolom az milyen lehet. Én ebben nőttem fel, és imádom. Már várom azt is, hogy jobban megrázza Holle anyó a párnáit. – élek egy kisebb szófordulattal arra vonatkozóan, hogy a havazást várom. Az ő történetét mindenki ismeri, így vélhetően ő is érteni fogja, mire is gondoltam. - Ha felvesznek, akkor vélhetően gyógypedagógiára fogok jelentkezni és mellé szeretném elvégezni a kutyákkal való terápiát is, hiszen a kettő együtt sokszor hasznosabb. – rántom meg alig láthatóan a vállaimat. Ezen gondolkozom, de nem igazán élem bele magam még. Mert az se biztos, hogy bejutok a támogatottra az eredményeimmel, ha meg fizetni kellene érte azt sose hagynám Natenek. Így is túl sok mindent tett már megértem a bátyám. - Aha… - csak reagálok ennyit. Tudom, sokakat igazán lázba hoz a film, vagy éppen könyv, de ilyen téren én voltam a fura lány, mert nem igazán. Nem is olvastam, a filmeket se néztem végig. Csak sejtésem volt, hogy pontosan mire is gondolhat, így inkább nem firtattam tovább a dolgot. - Hans? Német vagy, vagy legalábbis a családod? – kérdezem meg kertelés nélkül most is, ahogyan egyre inkább haladunk a kijárat felé. Egy pillanatra elgondolkozom, majd megrázom a fejemet. – Nincs, szeretek olvasni, de kedvenc íróm. Neked? – majd egy-két szőke tincseit megigazítok, hiszen a szellő könnyedén söpörte az arcomba séta közben.
- Szóval rossz ember vagy... Bingó. Megtaláltam az egyik gyenge pontját. Most békén hagyom, inkább tartalékolok későbbre. A vigyorom töretlen, sőt élesedik is egy kicsit, ahogy ilyen kategorikus tiltakozást hallok. Az Élősködőnek határozottan tetszik a dolog. - Mondanak erre sok mindent. Hobó, világjáró. Körözött bűnözőnek még nem hívtak. Mi lenne a vád, Hannah? Érdekes dolgokat vet fel, nem fél kínosakat kérdezni. Kellemes társaság, szórakoztató. De most komolyan nézek rá. - Pedig tele van háborúkkal és azok következményeivel. Ez nem zavar? - kérdezek vissza a történelemre. El tudom képzelni, hogy tényleg sok minden érdekli. Ez pont az a kor, amikor az ember keresi az útját. Persze van aki még 100 év múlva is keresi. Mert van rá idő, akkor minek kapkodja el? Egy kis bosszantás meg belefér. Elvégre meggyanúsított, hogy az én arcom van a yardokon Wanted felirattal. - A szakközépbe a szüleim miatt mentem. Aztán jött egy lehetőség és megtetszett. Mentettél már meg valakit, bármitől? Egy gyereket a fulladástól vagy ilyesmi? Akkor tudod, milyen érzés. És hogy milyen érzés, mikor nem sikerül megmenteni. Azt is tudom, mert emberként még megviselt. Farkasként már nem. Úgy inkább tetszett. De a hivatalos verzió szerint egy hős vagyok és nincs olyan jelentés (csak az őrzőknél), ami ezt cáfolhatná. - Azt én is! Szeretem a havat, meg a karácsonyt és mindent, ami vele jár. Szokott lenni itt helyi vásár vagy valamilyen különleges rendezvény? Tényleg kedvelem az ilyen ünnepeket. Nem a meghittség miatt. Nagy tömegben mindig akad valaki, akivel kiszúrhatok, akit megviccelhetek. Lehet bajt keverni. A havat viszont szeretem, majdnem annyira, mint a vizet. Jó kis északi időjárás, az az én világom. - Aha! Akkor benned is buzog a vágy, hogy embereken segíts. Ezek szerint te a kutyákat is nagyon szereted. Vagy úgy általában az állatokat? Próbálom feltérképezni. Rendes kiscsaj, sokat gondol másokra. Rólam talán az ellenkezőjét vélheti. Nem baj, annál érdekesebb. - A családom. Én már itt születtem. Papíron a felmenők is amerikaiak. Arról pedig hallgatok, hogy Hans Elfman Cincinnati Alfája volt és akkor halt meg, mikor én eljöttem. Tőlem függetlenül. - Figyelsz közben? Jó irányba megyünk? Még van egy szendvicsem, de aztán felfal az éhség. Szinte aggódóan nézek rá. Tudom, hol vagyunk. Egyre több az emberzaj és akkora tömeg nincs a labirintusban. Lehet, hogy törzshelyem lesz ez a sövénycsoda. Nagyon is barátságos, az Élősködő igazán kedveli. - Én is így vagyok. De azért Michael Crichtont egy kicsit jobban szeretem a többinél. Egy kicsit. Minden kártyát azért nem terítek ki. Figyelem Hannah-t. A bevállalós kérdései után egy kicsit meglepő, hogy nem tett megjegyzést a madárlesre. Egy szép feketerigó. Egy árnyék, ami ideröppen és tovaszáll. Nem tudom, mikor találkozunk legközelebb. June attól se lesz boldog, hogy összefutottam a szőkeséggel, pedig teljesen véletlen volt. Naná, haha. - És a te családod? Már a nagyapád nagyapja is itt élt? Hannah, egyébként...élnek erre indiánok? Úgy hallottam, fennmaradt itt a kultúra, legalábbis valamennyire, de még egy rézbőrűt se láttam. Talán a vásárban egyet, mielőtt megláttam June-t és a kis tűzoltót. Őslakosok, akiket kiirtottunk. Egész érdekes téma. Megnéztem volna Amerika felfedezését, ha kicsit korábban születek.
- Felőlem, ha te ezt gondolod. – pontosan olyan volt a hangsúlyom, hogy hidegen hagy és pont nem érdekel, hogy ő mit gondol rólam. Pláne az nem hat meg, hogy ennyire kukacoskodó, még a vállaimat is megrántottam nem törődő módon. - Azt inkább neked kéne tudni, nem? – nem nézek rá, habozás nélkül kérdezek vissza. Nem ismerjük annyira még egymást, így eléggé fura kérdés volt tőle, de az irritáló stílusa is lehetne az egyik vád. - Te tényleg mindig ennyire burkoltam próbálod a kákán is a csomót keresni? Van olyan személy, aki képes téged hosszabb időre elviselni? – lehet nem illik ilyet kérdezni, de amikor még a történelem kapcsán is beleköt a háborús korábbi terelésemre, akkor már nem tudom magamban tartani, hogy ha beszélgetni akar, akkor lehető legrosszabb úton halad. Türelmes és kedves vagyok mindenkivel, de ez most hirtelen még nekem is kezdett sok lenni, hogy ennyire irritálóan muszáj neki szinte mindenbe „belekötnie”. Hangom pedig továbbra is higgadt volt, talán kicsit túlzottan is, de felhúzni se egyszerű. - Igen, mentettem már meg, de akkor se akarnám ezt csinálni. – elég csak a lavinás esetre is visszagondolni, hogy miként kellett megőrizni a hidegvéremet, hogy legalább ne mind az öten essünk pánikba, hanem ketten legalább tartsuk egymásban a lelket és megpróbáljunk kijutni a szorult helyzetünkből. - Igen, van itt is adventi vásár, ahogyan a legtöbb városban már van. – szokott itt lenni még fesztivál is, különféle programok is. Ha sokat jár a városban, akkor biztosan hamarosan találkozni fog ilyen karácsonyi vásárral kapcsolatos felhívásokkal is. - Utóbbi. – felelek csak kurtán, hiszen egyre inkább kezd fura lenni számomra, hogy ennyire jól próbálja kiszedni belőlem az információkat. Tudom, idegenekkel óvatosnak kell lenni, nem szabad mindenkivel kedvesnek lenni. Ezt is megannyiszor már megkaptam, de talán most is bedőltem valakinek? Lehet óvatosabbnak kellene lennem és jobban odafigyelni, hogy mit is árulok el? - Értem. – ennyit kap válaszul, amikor a szüleit említi. Fürkészem őt, de hirtelen én is behúzom a kéziféket. Nem tudnám megmondani, hogy miért, de hirtelen úgy érzem, hogy lehet óvatosabbnak kellene lennem. - Nem hiszem, hogy éhen halnál, ahhoz azért jóval több idő kell és igen, jó irányba megyünk. – automatikusan arra megyek, amerre kell. Szerintem már csukott szemmel is majdnem kitalálnék innen, amennyit megfordultam már ezen a helyen. Már éppen mondanék valamit, amikor meghallom a kérdését. Egy pillanatra megtorpanok és úgy nézek rá, mintha talán ufót látnék. - Nem ismerlek, így eléggé fura, hogy ennyire személyes kérdéseket teszel fel. Nem tudom, hogy ki vagy, vagy éppen milyen céllal kérdezel ilyen dolgokat direktbe, de választ ne remélj. – hangom eléggé határozottan csendül és talán kicsit barátságtalanul is. Már éppen indokot keresnék, hogy éppen miért hagyjam faképnél, amikor megszólal a telefonom. Sietve veszem fel és mondom meg Jasonnek, hogy merre is induljon el. – Még kb. két perc és kijutsz. Először jobbra kell fordulnod utána kétszer balra, majd jobbra és kint is vagy, de nekem most mennem kell. – mondom neki, majd sietve indulok el az árral szemben, hogy távolabb kerüljek ettől a fura helyzettől és tőle is. Talán még se volt jó ötlet kedvesnek lenni. Jön két iskolai csoport is. Sietve vágok közöttük utat, hogy utána az eltévedt barátomat megleljem, hiszen persze, hogy rossz irányba fordult.
- Te mondtad - vágok vissza azonnal. Imádom kiforgatni a szavakat és az ellen fordítani, aki mondta. Ennek csak annyi értelme van, hogy élvezem a feszültséget, amit keltek. És azt szinte mindig élvezem. Csak én. Senki más. - Ha kéne, akkor nekem kéne. Az érzelmek már alakulnak, a kezdeti barátságos megközelítés eltűnőben van. Jól van, jól van. Nem mehet minden egyszerűen. - Engem szeretni szoktak, bármilyen meglepő... Itt sincs plafon, ami ránk szakadhatna. El lehet engem viselni, az nem nagy kunszt. Kedvelni! Az már más. Fel se veszem a sértődött hangnemet. Maga a hang még csitított, finom, de ami mögötte van, az egy falkányi kutya haragja. Ezzel ugyan nem állít le, csak adja alám a lovat. Szegény lány nem hinné, hogy pont ezért csinálom, hogy ezt akartam. Néha elgondolkozom rajta, hogy tényleg szükségem van-e erre. Aztán rájövök, hogy nem kell ilyeneken gondolkozni. Ami jólesik, az jólesik. - Remekül hangzik. Még a végén ott is összefutunk! Kacsintok egyet. Biztos remegve fogja várni, hogy ez a gentleman ismét elétoppanjon. Az Élősködő szorosan követi, a nyomában van. Jó hely ez a labirintus. Akit idegesítek, nem tud elrohanni, mert még eltéved. Egy irányba vezet az utunk, ezért nem lépett még le a csaj. - Értve - válaszolok hasonlóan rövidre fogva. Egyre érdekesebb. Lökdösi a bilit, kis mozdulatokkal. Azt várom, mikor rúgja fel, mikor borul ki a tartalma. - Örülök, hogy érted. Még egy. Kettő. - Akkor jól van. Azt hiszem, nem élvezném igazán az éhhalált. Hááárom! Mikor Hannah megtorpan, már hallom a közelgő vihart. Az előszele a bőrömet borzongatja. Gyere, gyere, csak, áradj ki! Én is megállok és hasonló meglepettséggel figyelem őt. Ez már valami! Kihúzom magam, mint akit megsértettek a büszkeségében és ugyanígy válaszolok: - Te kérdeztél először a családról. Lehet, hogy megbántam az udvarias válaszolgatást... Azok a drága telefonok, amik ki tudják menteni az embert ilyen kellemetlen helyzetekből... Nekem is van, haladok a korral. Nem semmi ez a lány. Felhúztam, a béketűrés határáig hajszolta őt az Élősködő, velem közreműködve és még most is van gondja az útbaigazításra. És nem vezet félre direkt, pedig megtehetné. Csupa szív és lélek. - Rendben, nagyon köszönöm, Hannah! Sokat segítettél. Emlékezni fogok rád. És integetek, valami olyasmi arckifejezéssel, amivel June-nak, mikor felült a buszra. Bűn egy kicsit szemétkedni? Senkinek nem lehet egy szava sem. Farkast nem láttak, hétpecsétes titkot nem hallottak avatatlan fülek. Egy kis móka és kacagás. A távozó lány láttán vigyorogva rázom meg a fejemet, majd indulok. Az útmutatás szerint. A szagok után, a hangok irányába. Noah "nővérkéje" remek lány. Tényleg emlékezni fogok rá...
Kezdőlap
//
