A kúria hátsó ajtajával egybekötött, profi sátor. Fűtéssel rendelkezik, tehát nem kell attól tartani, hogy valaki fázni fog. Némileg modernebb berendezéssel büszkélkedhet, mint a benti hangulat, a technikának köszönhetően hangfalakból szól a bent hallható zene, valamint itt is akad egy kisebb pult, ahol alkoholt vásárolhattok.
A benti járkáló személyzet néha ide is kinéz és pezsgőt kínál. Hangulatosan sötét fényekben pompázik, egyértelműen intimebb valamelyest, mint a benti fergeteg.
A napomat kivételesen a fodrásznál kezdtem most, már valamikor dél környékén, amikor felébredtem. Direkt nem csináltam semmiféle programot magamnak, hogy az egész napom szabad lehessen, már nem is tudom mióta most először. Örültem neki, mert ha nem lett volna elég gondom mostanában, még inkább megbonyolítottam azzal a bizonyos utazással az életemet. Valahogy egyáltalán nem örültem neki, hogy újra házasnak mondhattam magamat, ráadásul eddig még elválni sem sikerült. Egyszerűen már attól kiakadtam, ha csak rá gondoltam az egész Vegasos ügyre. Csoda, hogy Castor nem paterolt ki a falkából emiatt, de hát, ami késik, az nem feltétlenül múlik, igaz? Miután a szépen beigazított frizurámmal kisétáltam a szalon ajtaján, már bőven benne jártunk a délutánban, de legalább a sminkem is olyan lett, hogy még magamnak is tetszettem. Nem mintha máskor elégedetlen lettem volna a megjelenésemmel, de most kifejezetten tetszett. Szükségem volt erre, mert azt akartam érezni, hogy még mindig önmagam vagyok, és még mindig nincs semmi problémám. Nem számít, hogy egyébként minden a feje tetején állt éppen körülöttem, és majdnem megőrültem ettől az egésztől. Mire eljött az este, a ruhám már javában ki volt készítve. Bele is bújtam szépen, és úgy éreztem, hogy tökéletes a megjelenésem. Még pózoltam is egyet-kettőt, ezzel is elterelve kicsit a figyelmemet a többi problémámról, amelyek felütötték a fejüket újabban. Úgy terveztem, hogy kocsival érkezem majd, aztán legfeljebb ott hagyom, és majd másnap érte megyek. Egyáltalán nem illett a nagyméretű autóm a szerelésemhez, de most az egyszer ki fogom bírni, hogy nem tökéletes az összhatás. Legalábbis azt hiszem. Ezen a gondolaton még vezetés közben is jót mosolyogtam. Bent gyorsan felmértem a terepet, és arra a döntésre jutottam, hogy előbb kívül is megszemlélem az esemény helyszínét. Nagyon tetszett a kivitelezés, és amennyire meg tudtam állapítani, úgy a ruhámat is tényleg jól eltaláltam. Kicsit sajnáltam, hogy sohasem lehettem ennek a kornak a részese, de hát abban az időben én javában Kirill fogságában éltem a mindennapjaimat, így halványlilám sem akadt róla, hogy pontosan milyen volt a húszas évek. Ezt akartam igazából bepótolni azon túl, hogy kikapcsolódásra vágytam. Megint. Irigyeltem azokat az idősebb farkasokat, akik láthatták ténylegesen is a szesztilalom idején Chicago-t, de legalább az emberekkel és őrzőkkel együtt nem én voltam az egyedüli, akinek ez nem adatott meg. Az egyik mellettem elhaladó pincér tálcájáról szépen levettem egy pezsgővel teli poharat, és a zenére könnyeden mozogva haladtam tovább. Még nem voltak olyan sokan, így egy kihelyezett kanapé támlájának támaszkodtam a csípőmmel, könnyed kis táskámat a hónom alá csaptam, a szipkát pedig úgy tartottam a kezemben, mintha éppen modellt ülnék egy fotósnak. Nagyon kíváncsi voltam, hogy kik fognak ma megjelenni mind a falkából, mind a város életéből. Az ilyen események valahogy magukban rejtettek némi izgalmat.
Mindig szerettem a társasági eseményeket, amíg volt hozzá hangulatuk és kultúrájuk az embereknek. Acaciaként sokat jártam bálokba, rendszerint Jean kíséretében. Oscar érthető okokból kifolyólag nem jöhetett velünk, a társasági élet számára ő halott volt és ráadásul még elítélt, fertőzött lélek is. Én ezzel mondjuk sosem értettem egyet, de utólag már minden mindegy. A szesztilalom Amosként ért, így most elég furcsa női testben visszamenni abba a múltba. Furcsa, de nem kellemetlen. Legalább hordhatok olyan ruhát, amilyet akkoriban nem. Szeretem a cicomát, s igen nagy szerencsémre egy jelmezkölcsönzőssel lakom egy fedél alatt. Azonnal beleszerettem egy krémszínű ruhába, melyet megannyi hamis-gyémánt ékített. Különösen az tetszett benne, hogy a hátán nincsen semmilyen anyag, tökéletesen szemérmetlenül közszemlére tárja azt, hogy viselője nem hord melltartót a ruha alatt. S ha már a szenvedélyességnek ilyen magából kivetkőzően klasszikus verziójára esett a választásom, úgy voltam vele, hogy most sem hagyom el a piros színt. Sem ajkaimról, sem a ruhához járó kiegészítőkről. Élénkpiros csipkeberakásos cipőbe bújtatott lábakon topogok elő a házból, hogy egyenesen a sátrak felé lejtsek el. Nincsenek vérmes reményeim az estével kapcsolatosan, de mint házigazdának, illik képviseltetnem magam. Persze most csak Autumn Autenberry vagyok, A. nélkül. Nem kell a galiba meg a kérdezősködés, még akkor sem, hogyha az A. lehetne Anna, Amber, Amarilla.. akármi is. Ajkaimhoz emelem cigarettám szipkáját, s stílusosan slukkolok egyet a dohányból. Ezúttal nem kevertem semmiféle vicces dolgot a cigibe, csak sima dohányáru, olyan, ami tucattermék volt akkoriban. Elképzelni sem tudnám ezt a bálosdit anélkül, hogy fel ne pattanjak egy bárszékre, jobb lábamat keresztbe ne tegyem a balon és ráérős pöfékelésbe ne kezdjek. Nincsenek sokan, de majdcsak gyűlnek. Nem mondhatom, hogy várnék bárkire, de Victornak tudnék örülni. A vén fejét nagyon szeretném már látni végre..
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Már rég volt ünneplés a ház tájékán, s gondoltam, magam is lazulok egy kicsit ezen az éjszakán. Félre tenni minden eddig történt kóbort, nem kóbort, hülyét, vagy épp még hülyébbet. Ma iszom! Na de az aprócska hang ott az agyam mélyén persze, hogy elsősorban a feladat szempontjából tekintett a rendezvényre. Sokan megfordulnak itt ma este, ki tudja, a vendégsereg sorai közt rátalálok néhány arcra. Az öltözékem az akkori kornak megfelelően állítottam össze, nem pont a leghűebb, de nem is vádolhatnak meg azzal, hogy nem készültem: Ruha Egy pohár whiskey került a kezembe, s azt kortyolgatva jártam a vendégek közt. Meg kell hagyni, remekül megszervezték az egész partyt. Ráadásul elnézve itt a női vendégeket hát na! Minden egyes bögyöske kitett magáért! Asszem minden hozzám hasonló fasza gyerek úgy viselkedne, ahogy tőle elvárható. Kellőképpen végignézem a hölgyek jelmezeit, s közben gondolatban azt próbálom kitalálni, milyen fehérneműt viselnek. Már ha viselnek egyáltalán! Persze a legtöbb vendég számára csak annyi tűnik fel, hogy egy gengszternek beöltözött figura sétál köztük, csendben bámészkodik, s ha elfogy a piája, vesz egy újabb telit. Figyelem a mozdulatokat, a hangok, illatok kellemes moraját, mely elmémet körbeöleli. A zene kellemesen szól, poharak koccannak össze, parfüm, étel, ital, s dohány füst keveredik a levegőben. A külső helyiségbe lépek ki. Itt nincs tumultus, és sokkal kellemesebb is a levegő. Mikor észreveszem, a látásból ismert falkatársnőmnek biccentek, aki épp a kanapé támlának dől. Nem rossz nő, végig is siklik tekintetem a vonalain, de persze csak illendően. Nem mintha nem tudnám, mint férfi, hogy a nők pontosan a férfiak mustráló, csodáló tekintetére vágynak, ezért öltöznek ki, ezért olyan izgatóak, és ezért.... De azt hiszem ezt mindenki tudja. Cigarettára gyújtok, nehogy már én legyek az egyetlen a helyiségben, aki passzív dohányost játszik.
Egyelőre nem gondoltam úgy, hogy túl izgalmas lenne ez a parti, de adtam egy esélyt neki. Úgy voltam vele, hogy elég korán érkeztem ahhoz, hogy még tényleg semmi említésre méltó ne történjen. Ami késik, az azonban nem feltétlenül múlik, igaz? Még kivártam hát, hadd gyűljön csak a tömeg. Nagyon kíváncsi voltam ugyanis arra, hogy kik teszik ma tiszteletüket azok közül, akiket ismerek. Nem bántam volna, ha végre felbukkan egy ismerős arc, ám ez úgy tűnik, hogy még váratott magára. Még akkor sem számomra ismerős jött be, amikor megéreztem a farkas energiáinak közeledését. Amennyiben a pajzsa nem volt felhúzva teljesen, úgy talán azt is megállapíthattam, hogy ugyanahhoz a vérvonalhoz tartozunk. TALÁN! A tekintetem néhány pillanatig el is kalandozott a nőn, de semmi extra. Csak annyira, mint amikor egy új emberrel találkozunk, és végignézünk rajta. Ráadásul nőből voltam, mi nők pedig az ilyen eseményeken hajlamosak voltunk még kritikusabb szemmel vizsgálgatni a másikat. A ruháját, az egész megjelenését, a kisugárzását. Úgy ítéltem meg, hogy elég magabiztosan mozgott, ráadásul csinos is volt. Csakhamar azonban már a felbukkanó férfi vonta el a figyelmemet. Mivel felém biccentett, így ajkaimon meg is jelent egy barátságosnak nevezhető mosoly. Én a poharamat emeltem meg felé, majd némi gondolkodás után végül kecsesen ellöktem magam a kanapétól, és ringó csípővel megindultam felé. Lépteim határozottak voltak, mintha állandóan ilyen eseményeken vennék részt. Jó, tény, hogy néhányszor megfordultam ehhez hasonlón az elmúlt időszakban is. - Helló! – üdvözöltem mosolyogva, amikor odaértem hozzá. – Még nem találkoztunk, igaz? – kérdeztem teljes bizonyossággal. Általában azért elég jó megfigyelő voltam ahhoz, hogy emlékezzek az ilyenekre. – Maga valamilyen megkülönböztetett figyelmet élvez, jól emlékszem? – nem sértésből kérdeztem, egyszerűen csak erre már nem emlékeztem teljesen. Csak az rémlett, hogy valamiért őt nem nagyon láttam a legtöbb esetben, így aztán természetes, hogy kérdeztem. Ha már így egymás mellé sodort minket az élet, miért ne éltem volna a lehetőséggel? Csak nem sértődik majd meg egy egyszerű kérdésen, igaz? Ha mégis, akkor még ott volt az idegen farkas is, akiről legalább teljesen biztosra tudtam, hogy nem a falkánk tagja. Castor nem valószínű, hogy el lett volna ragadtatva tőle, én meg csak felderítő vagyok, vagy mi a szösz…
Alig vártam már ezt az estét, eszemben sem volt kihagyni, már csak azért sem, mert Castor is tiszteletét teszi, nem mintha ez befolyásolt volna, ha nem jön, én akkor is megjelentem volna, de így azért egy fokkal érdekesebb az este. Én mondjuk megéltem ezt a korszakot, szóval nem okoz gondot előásni az emlékeim közül a smink és frizurafogásokat, pláne úgy, hogy szerettem eme időszakot. A ruha az más, azt természetesen frissen szereztem be, mert annyira még én sem vagyok fanatikus, hogy azóta őrizgessem az akkori darabjaimat. Szép lett volna… Chicagoban persze sosem jártam, hisz ha tettem volna, úgy ismerném a Teremtőmet, ami azért nem kis dolog lenne, de kár is ezen agyalni. Bár Castorral együtt jöttünk idáig, valahol a bejárat környékén elhagytam, hagy jópofizzon a polgármesterrel, ahhoz nekem most nem volt kedvem. Ettől függetlenül pár képet készítettem róluk, hiszen fel lettem kérve az esemény fotósának is, szóval még a munkám révén sem hagyhattam ki a dolgot. Mióta a polgármester kedvenc golfpajtiját az ügyfeleim közt tudhatom még tágasabb lett a kis világom. Mondhatom, hogy ennyire sosem ment jól a szekér, bár nyilván az is közrejátszik, hogy nem igazán bővelkedik konkurenciában a város. Az csak bónusz, hogy zseniális vagyok a munkámban. Mikor meglátom Jennyt, mosolyogva indulok felé, már emelve is a gépemet, hogy róla is készítsek képet. Csodásan fest, mint mindig, ha nem érezném úgy, hogy már nem kapható az ilyesmire, simán berángatnám egy zárt szobába. A Las Vegasban történtekről nem tudok, így nem köszörülöm rajta a nyelvem. - Sziasztok! Köszönök Jennyre, majd kúszik a pillantásom a kedvenc kis omegánkra is. Én tényleg bírom, kurvára sajnálom, ami vele történt, de nem az én dolgom, szóval inkább kimaradtam belőle. A pincében sem látogattam meg sosem, pedig lettek volna ötleteim. - Tartogass nekem egy táncot, Fred Astaire! Kacsintok rá vidáman, majd ő is kap egy kattintást. - Álljatok össze a kedvemért szépen! Terelem őket egymás mellé, majd egy páros kép is készül, senki ne mondja, hogy nem koncentráltam a csoportosulásokra, bár szerintem még elég lanyha a felhozatal, de nyilván ez még változhat. - Bocsi, maradnék még, de szólít a kötelesség, majd még visszanézek. Mosolyogva arrébb libbenek csodás szandálomban, ami minden bizonnyal kiemeli a formás vádlijaimat, otthon egy pillanatra elgondolkodtam, hogy lehet, túl rövid lesz a ruha, de aztán meggondoltam magam, ez vagyok én. Polgárpukkasztó, vérforraló, kihívó, kacér… Autumn felé siklok a székek közt, majd állok meg tőle háromméternyire, és villantom rá legcsodásabb mosolyomat. Halvány lilám sincs róla, hogy ki ő, de valószínűleg ott lehet a kutya elásva, hogy most nem vagyok hajlandó farkasügyekkel foglalkozni, így sem a szagát nem mérem fel, sem az energiái nem érdekelnek, kivéve persze, ha nincs fenn a pajzsa, és pofán csap ama tény, hogy nagyon is ismerősnek kellene lennie valahonnan. - Hölgyem, szabad lesz? A polgármester ragaszkodik hozzá, hogy készüljön kép lehetőleg minden vendégről. Érdeklődöm, s természetesen már emelem is a gépet, ha rábólint, ha nem, akkor kénytelen leszek bevetni a nehéztüzérsége, és elkezdeni nyájaskodni, hogy pedig ez az arccsont fotópapírra született, vagy valami hasonló idiótaság.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Az idegen farkas jelenlétét tudomásul veszem, de egyenlőre csak egy pillantással nyugtázom jelenlétét. Vendég, tény, idegen, de mivel egyenlőre még nem csapott ramazurit semmi jogom kirakni. Nem az én dolgom. Ha a főnök szól, majd akcióba lépnek a testőrök, az FBI meg a többi ez ügyben itt tartózkodó delikvens. Figyelmem inkább a köszönésemet viszonzó nőstényre irányul. Egy pillanatra megállítottam az öngyújtót a kezemben, mikor ellökte magát a kanapétól, s kecses csípő mozgással elindult felém. Szemeim végignézték nőies vonalait, s egy pillanatra újfent az futott át az agyamon, vajon van-e rajta fehérnemű? Hmm, ezek a ruhák milyen könnyen tépődnek szét, ha mondjuk körömmel elkezdem cincálni? Valószínű, nem sokáig. A nőstény léptei magabiztosak, s ahogy elnézem, bizonyára nem ez az első party, amin részt vesz. Hogy őszinte legyek nekem nem fekszenek annyira az ilyen bulik, a szabadabb, lazább koncert, és egyéb ivással egybekötött táncos mulatságok jönnek be, de hát most ezt dobta a gép, a pia jó, a csajok gyönyörűek, kaja is van. Zsebre teszem az öngyújtót, s az elém táruló dekoltázs helyett inkább a nő szemeibe pillantok. (Úriember vagyok... sajnos. Khm...) - Szép estét Miss! - mosolyogva viszonzom köszöntését - Nem, még nem találkoztunk, csak látásból és némi illatból ismertem fel. Itt persze a parfümjével keveredő Falka szagra gondolok, s meg kell állapítanom, hogy a nők válogatott illatkollekciói igencsak finomabbá teszik ezt a szagot. Mondtam már, hogy szeretem a nőket? A kérdésre felnevetek. Na, hát ennyire burkoltan, finom bájjal megspékelve se kérdezték még, "figyeljé' te vagy az a vadbarom omega nem?". - Igen hölgyem, tudja az ön ajkairól hallani az Omega címet nem is tűnik olyan megalázónak a titulus, sőt, még kedvem is van ettől hordani egy darabig. - bókolok neki a magam módján. Nyugodtan, könnyedén veszem a témát, nem igazán érdekel a címem, egyszer majd ledobom magamról, de persze azért arra is figyelek, hogy külső fülek ne nagyon hallják beszélgetésünket. Halandók nem értenék, másrészt meg nem valószínű, hogy más is így vélekedik a titulusaink súlyáról, mint ahogy én. Egy ismerős, kedves hang köszön ránk, s az érkező Emmára pillantok, aki a gépével vakuzik, s mire észbe kapok, már ott is lehetek a gép memojába beleégve. Ennyi nőt! Mi van, meghaltam, és a Valhallába kerültem? Áh... nem valószínű, ott mézsört vedelnék, és a nők még ennyit se hordanának, mint ami most rajtuk van. - Üdv Emma! Nocsak, milyen szerencsés vagyok, ennyi gyönyörű nőt ma este! Elkényeztettek! Rendben, Fred Astaire, megjegyeztem! - kacsintok rá. - A táncparkett ördöge rendelkezésedre áll. - majd egy könnyed mozdulattal emelem meg neki gengszter kalapom. Játék, s mivel tudom, hogy ő tud is játszani, miért ne? A kérésére a mellettem álló szépségre pillantok, majd illedelmesen megkérdezem: - Szabad? - s ha engedi, kissé átfogom a derekát, majd egy mosolyt eresztve a gép felé, várom, hogy sikerüljön a kép. Persze, ha nincs engedélyezve, hát akkor nincs, akkor csak poharam emelem. Mondjuk eszembe jut, miért szeretek nyakkendőt hordani. Nincs is annál sexysebb, mikor nyakkendőnél fogva finoman vezetnek a lányok. S azután mire van használva az a nyakkendő... Ez a mosoly igazán őszinte lehet részemről, ha ilyen gondolatokon jár az agyam. Hehe. - Rendben, mi visszavárunk! - mosolygok utána, s ugyancsak bemutatót kapok abból, milyen, mikor egy nő tudja használni a testét, bőven elég arra, hogy ma igazán jól érezzem magam. Kacér mosoly táncol számon, ahogy az égő cigarettát lehamuzom, s a mellettem álló nőre pillantok. - Szabad megkérdeznem a nevét? Ha már egy "családba" tartozunk, nem árt, ha ismerem a "rokonságot". Félig leengedve hagyom pajzsom, energiáim vidáman, nyugodtan, s némi játékossággal lengnek körbe. Bestiám figyel, nyugodt, most nem éhes, s akárhogy is alakul az este, biztos vagyok benne, hogy remekül fogjuk érezni magunkat.
20-as évek, füstös Chicago... az az a város, ahol nem jártam, ám még akad a ruhatáramban olyan, amit ide is felvehetek, hogy ne tűnjek már ki annyira a parti forgatagából Gengszteröltözék, az kell ide, és az igazat megvallva, még jól is áll. Merje valaki az ellenkezőjét állítani, ha egyszer azt mondom, jól áll, akkor így van, és nem úgy festek benne, mint egy hózentrógeres nagyapa. A külső sátornál kezdek, remélve, hogy valamelyik testvérem is errefelé tart, és talán válthatok velük pár szót, bár a fiatalokkal is el tudom magam foglalni, ha éppen úgy hozza a sors. Belépve azonnal körül nézek, a kalapom emelem meg köszönés gyanánt, a pohár pezsgőt elfogadva sétálok beljebb, hogy egy szivart toljak a számba, és a pajzsomat annyira leeresztve, hogy mindent érzékeljek, ami körülöttem történtik. Később, ha zavar a pajzánabbnál pajzánabb ki nem mondott vágy, akkor lezárok. Érdeklődő tekintet és puhatolózó személy maximálisan úgy 400 körülinek saccolhat, nem többnek, ám ez jól van így, és maradjon is így. Kíváncsi vagyok rá, felbukkan-e olyan személy, akit a leszármazottamnak mondhatok, vagy ők kihagyják ezt a nemes eseményt? Ami feltűnik, és elcsípek, az egy omega jelző, és én a hímre emelem a tekintetemet. Milyen vétket követhetett el, az ő problémája, nem az enyém, egyelőre semmiféle falkaügybe nem akarok résztvenni, nekem elég az enyéim társasága. Felsőbbrendűnek hiszem magam? Szó sincs róla, kedvelem a nyüzsgést, de öreg vagyok én már ahhoz, hogy itt falkásdit játsszak ismét az elejéről kezdve. Úgy állok a sátor bejáratától pár lépésnyire középen, mint egy vezér, aki jött megnézni, mit művelnek a csemetéi. A fehér öltönyöm kitűnik a tömegből, talán ez volt a célom, talán nem. Ez már az én titkom.
Nem terveztem, hogy el fogok jönni erre a bálra. Már csak azért sem, mert annak idején a szesztilalom éveiben én merő véletlenségből éppen Chicagóban éltem a mindennapjaimat. Kedveltem az t az időszakot, igazából kedves emlék nekem. Castorék miatt voltam kénytelen odébb állni, mivel nem akartam csatlakozni annak idején a falkához. Milyen ironikus, hogy most mégis közéjük tartozom, nem? Ezt a gondolatot azonban nagyon hamar elhessegettem, és helyette inkább arra koncentráltam, hogy milyen jó lesz a kis időutazás. Igen, ugyanis idő közben mégis arra jutottam, hogy nem egyszerűen meg fogok jelenni, hanem jól is fogom érezni magam. Ugyan az O’Connorsban minden nap olyan volt, mintha kikapcsolódtam volna, most mégis másra vágytam, más közegben szerettem volna jól érezni magam. Míg ezek jártak a fejemben, könnyedén belejtettem az emberek közé. Hosszú hajamat a változatosság kedvéért ezúttal kiengedve hagytam, és nem is sütöttem be úgy, ahogyan a húszas években volt szokás. Helyette laza hullámokban omlott alá, és a homlokomon egy egyszerű kis dísz kapott helyet, valamint a hajamban az elengedhetetlen toll. Remekül éreztem magam, ahogyan a hófehér ruhában végigsétáltam, megszemlélve mindenkit. Nagyon kíváncsi voltam rá, hogy a falkából miféle ismerős arcokhoz lesz még szerencsém. A betolakodók egy részét ugyanis még mindig nem ismertem, ugyanis nem állt szándékomban elvegyülni közöttük. Ahogyan bentről megindultam a kinti sátor irányába, már több embernek is kénytelen voltam köszönni. Nem mintha zavart volna, vöröslő ajkaimon vidám mosoly ült. Akkor is, amikor beléptem a sátorba, és kis híján letaroltam a nem messze, középen álldogáló férfit. Szerencsére elég gyorsan reagáltam ahhoz, hogy még időben lépjek hátra, így csupán egy kis koccanás volt, semmi több. Tisztára, mint Victor esetében, csak akkor fordított volt a helyzet. - Ne haragudjon, nem jellemző rám, hogy ennyire elkalandozzanak a gondolataim! – bocsánatkérő mosolyom már ott is ragyogott az arcomon, ahogyan kéklő tekintetem végigfutott a fehérbe öltözött férfin. Mivel a pajzsom félig eddig is le volt engedve, így nem volt meglepő, hogy érzékeltem mind a látszólagos korát, mind a vérvonalát, amihez tartozott. Jobban mondva, amihez mind a ketten tartoztunk. A felismerés következtében a szemöldököm máris meglepetten ugrott meg, mosolyom pedig valamennyit változott ugyan, de továbbra is barátságos és érdeklődő maradt az arckifejezésem. - Nocsak… - jegyeztem meg, immár hátrálva egy lépést, ismét végigmérve őt, ezúttal tüzetesebben. Az már határozottan meglepő fejleménynek számított még nálam is, hogy a farkasom valamiért egyáltalán nem volt ellenséges vele. Sőt, sokkal inkább érdeklődőnek mondtam volna, mintha egyáltalán nem tartana tőle, hanem ismerős lenne. Ezt betudtam annak, hogy talán valahogy szegről-végről rokonságban álltunk egymással a származásunkból kifolyólag.
Lassan és tüzetesen nézek végig a megjelenteken, élvezem az érzelmi izgatottságot, ami dől felőlük, és azt a néhány gondolatot, ami megfordul a fejükben. Eszem ágában sincs felfedni, miről értesülök és miről nem, eddig sem tettem, ezután sem fogom, és az is kérdéses, hogy a Protektoron, a testvéreimen kívül valaha is tudni fogja valaki, ki vagyok valójában. Pyrros K. Dimas. Ezen a néven futok most, elégedjenek meg ennyivel, könyveljenek el amolyan nyugdíj felé közeledő öregnek, aki már csak okítja a fiatalokat, és kész. Érdekes forgatag, bár itt kint nincsenek sokan, és a fotós kishölgy... fő az elővigyázatosság, érthető. Mindenkiről mindent megörökíteni, amit csak lehet, és én ehhez nagyon is jópofát vágok, mintha bármit is számítana nekem, nekünk, hogy lefényképeztek. A pezsgőmet kortyolom, azt a hosszúhajú hímet szemlélem, akit omega jelzővel illettek, mikor belémütközik valaki hátulról. Nem vészes, a pohár is egyben, egy csepp sem ömlött ki, nyugodtan fordulok felé. -Semmi probléma, nem jellemző rám, hogy haragudjak egy ártatlan balesetért. Ugyan illetlen dolog, hogy a szivar a számban, és így emelek kalapot, de több kezem nincs, sajnos nem vagyok polip. Ahogy hátrébb lép, és megérzem azt, amit nagyon, de nagyon ritkán sikerült eddigi életem során... leszármazott, az én vérem kölyke, és ez óhatatlanul is boldogsággal tölt el. Mi nem vagyunk sokan, ha jól sejtem, a kölykeim sem siették el a szaporodást, ahogyan én sem, tehát ez valahol azt jelenti, az élet engem igazolt, megfontolt döntést hozott mindenki... remélhetőleg. -Nocsak bizony... azt hiszem... jól hiszem. Szegény gyermek, ebből mit hámoz ki, azt nem tudom, ám én is kellően meglepett arccal nézek rá. Elméletben most ő idősebb nálam, persze nem fogom elárulni neki a valódi koromat, sem mást, nem tervezem, viszont vértestvérnek hihet, miért is tagadnám? Bestiám úgy üdvözli az övét, mintha kötelező lenne, barátságosan közelít, ismeri őt, ismeri hát, érzi az energiáit. George, az elsők egyike, a kis felfedező, ezt sosem vetkőzte le, és íme, itt áll előttem az ő kölyke. Büszke apa, nagyapa lehetnék, ám tartom látszatot, csupán úgy örülök, mint testvért lelt hím.
Egy ellenállhatatlan mosolyt villantottam az ismeretlen férfi felé, ezzel jutalmazva a válaszát. Mondjuk amúgy sem kellett félteni, ha valami olyat mond, akkor egészen biztos, hogy nem lettem volna ilyen bűbájos. Még akkor sem, ha nem állt szándékomban galibát okozni a bálon. Megtanultam már, hogy miként kell viselkedni bizonyos közegekben, az már egy másik kérdés volt, hogy elért az életem egy olyan szakaszához, amikor minderre akár fittyet is hányhattam. Mondjuk úgy, hogy a koromra való tekintettel nekem már el lehetett nézni, illetve megengedhettem magamnak. Még akkor is, ha látszólag azonos korú egyeddel sikerült összefutnom. Vagy legalábbis hasonlóan hosszú életet tudhatott maga mögött, mint én. - Hogy mondja? – kérdeztem vissza kissé értetlenül, mert nem teljesen tudtam, hogy mire is gondolt. Mi az, amit hisz, hiszen semmi egyebet nem mondtam, még ha nem is rejtettem véka alá a meglepettségemet, ami talán többet mondott minden szónál. – Nem fordult még elő túl sűrűn, hogy hasonló korú, hasonló származásúval fussak össze – osztottam meg végül, bár erre bizonyára ő is rájöhetett. Nem nagyon tudtam hirtelen hová tenni ezt a találkozást, ezért reméltem, hogy hamarosan megtudhatom, hogy kapcsolatban állt-e George-dzsal, vagy sem. Nem lett volna benne semmi, csak egyszerűen soha nem beszélt még erről a férfiról nekem annak idején sem. - És abban is biztos vagyok, hogy magához sem volt még szerencsém a városban – tettem hozzá, miközben felvontam a szemöldökömet. Nem az én feladatom volt, hogy az ismeretlenek után kémkedjek, de ha már beleakadtam egybe, akkor igazán megtehettem, hogy érdeklődöm felőle, vagy nem? Ennyire azért még én is voltam kíváncsi természet, még ha nem is ártottam bele magam mindenbe. Mondjuk úgy, hogy a régi szokások lassan múlnak, én pedig évtizedeken át a Kanguyak pozíciójában tetszelegtem, így volt némi tapasztalatom ezen a téren. Ezen azonban nem törtem sokat a fejem, azon viszont már annál inkább, hogy ki lehet ő, és miért nem találkoztunk még soha. Én is úgy tudtam, hogy elég kevesen vannak az én vérvonalamból, konkrétan alig találkoztam még olyannal, akivel egyezett volna. Ettől volt olyan különleges az előttem álló férfi, akinek nem voltam rest a szemébe nézni. Nem az a könnyedén megfélemlíthető lányka vagyok, még ha nem is lépett fel agresszívan ellenem. Ennyire határozott voltam mindig is, így államat büszkén szegtem fel, mint valami dáma.
A mosolyra mosollyal felelek, és roppant mód élvezem a helyzetet. Volr időm megtanulni, hogyan is vegyüljek el fiatalok között, hogyan tegyem magam sevezhető, néhol kölyökebbnek tűnő egyednek, mint a velem szembenállók. Most sincs ez másként, bár az igazat megvallva azért melengeti a szívemet, hogy láthatom egy leszármazottamat, aki igen szép kort élt meg. Büszke vagyok, tényleg az vagyok, és ezt nem tagadom, nem is leplezem, bár az egész színjáték úgy jön le, mint akit a vértestvérség örvendeztetett meg ennyire. -Bocsásson meg, csupán elkalandoztam. Ahogy ön is mondja, ritkán találkozom olyan személlyel, akivel összeköt valami közös, és ez most kissé meglepetésként ért, ám annál nagyobb örömmel. Ebben még nincs semmi rossz, egyáltalán semmi. George vajon él még, vagy már nem? Annyi kérdésem lenne, annyi mindent szeretnék tudni, és nem fogom, semmit sem sem fogok, hiszen nem kérdezek rá. Közel egyidős velem, tehát ha egy másik kölyköm nevét dobom be, mint Teremtőét, akkor az pont megfelel. Egyelőre. -Nos, ez a megfigyelése nem okoz meglepetést, hiszen nem olyan régen érkeztem ide, pár hónapja csak. Görög vagyok nemkülönben, és elnézést a késlekedésért, Pyrros Dimas. Kezet nyújtok, a kézcsókot és régebbi allűröket kerülöm, s talán elnézi nekem, hogy a nagy meglepettség miatt csak most jutok el a bemutatkozásig. Farkasom még mindig a kis kölyköt szemléli, mintha körbenézné, hogy minden rendben van-e, egyben van-e, nincs-e sérülése, és hasonlók. Aggódó vén őrült, erről sosem szokik le, ami az esetében érthető, és mégis úgy adja elő, mint aki csupán érdeklődést mutat a vértestvér iránt. Látom a nőstény tekintetén, szeretne többet tudni, megértem, na de miért árulnám el, ki vagyok valójában? Ahogyan a többieket hallgattam, van, aki néhányaknak felfedte magát, olyanoknak, akik nem adják tovább, akik megbízhatóak, de fő az óvatosság. Ha ennyi éven át nem buktunk le, akkor nem most lenne itt az ideje, hogy hatalmas csinnadrattával bevonuljunk, hogy megérkeztünk. Ettől óva intenék mindenkit, ha lehet.
- Még nem döntöttem el, hogy ez az öröm kölcsönös-e – nem kerteltem, világéletemben őszinte és szabad szájú nőszemély voltam. Pontosan ezért volt olyan nehéz kibírnom annak idején a királynő udvarában azt a pár évet. Hiába a jó nevelés, már akkor is alig tudtam magamon uralkodni bizonyos helyzetekben, azóta pedig csak fokozódott, hiszen olyan sok idő telt már el. Ráadásul itt már valamit le is tettem az asztalra, és nem csupán egyszerű falkatagként töltöttem a mindennapjaimat, hanem oszlopos tagja lettem szerény kis közösségünknek. Szerintem senki nem húzná a száját rám azért, mert büszke vagyok minderre. - A pár hónap egy magunkfajtának talán nem tűnik soknak, ám ha egy falka él a városban és nem tudnak a jelenlétéről, az már annál inkább szembetűnő – a szavaimmal szöges ellentétben állt a mosoly, ami az arcomon megjelent. Én nem vettem ám annyira komolyan az ilyen falkaügyeket, csupán a békesség kedvéért voltam hajlandó behódolni, meg azért, mert nem kívántam magam mögött hagyni a jelenlegi életemet. Ha a dolgok félresiklanának, talán visszavonulhatnék Írország zöld lankái közé, de már Alaszka hegyei is a szívemhez nőttek. Jobban, mint azt annak idején gondoltam volna. - Igen, a neve elárulta volna a származását – nyugtáztam a hallottakat, és amikor kezet nyújtott, el is fogadtam azt. Nem gondolkoztam rajta sokáig, épp csak néhány másodperces volt a hatásszünet, amit tartottam a reakció előtt. – Örvendek, Mr. Dimas. Deirdre O’Connor – árultam el én is a nevemet. A kézfogásom nem volt erőlködő, hogy fitogtassam az erőmet, ám mégis megvolt benne az a határozottság, ami engem jellemzett. Talán be lehetett tudni annak, hogy ilyen jellemmel áldott meg a sors. Talán az is közrejátszott, hogy főnök vagyok és az alkalmazottaimmal is hasonlóan szoktam viselkedni, valamint az esetleges üzleti partnereim is erre a lapra tartoztak. - És, továbbra is egyedül fog itt álldogálni, vagy felkér egy táncra most, hogy már a nevemet is tudja? – nem kellett félteni, lazán vettem magamhoz a kezdeményezést, ha férfiakról volt szó. Persze túlzásba nem vittem, inkább csak adtam egy kezdőlöketet, amivel már esetleg tudott mit kezdeni. Bár jobban belegondolva egyáltalán nem úgy nézett ki, mint akinek szüksége lenne efféle biztatásokra.
- Akkor hasonlóan járt, mint én – biccentettem, hiszen én is csak ezért ismertem fel őt. Amúgy még a nevével sem voltam tisztában, olyan sokszor nem gyűlt össze a falka azóta, hogy egyesültünk. Csupán néhány kósza pillanatban tűnt fel előttem, ha esetleg a hotelben volt dolgom. Ez elég ritkán fordult elő, így a lehetséges találkozásaink száma is igencsak leredukálódott. Nem feltétlenül baj ez, de ha már összesodort minket a szél a mai estén, akkor akár élhettem is a lehetőséggel, hogy bemutatkozzak és váltsak vele néhány szót, igaz? - Köszönöm! – könnyeden nevettem fel a bók hallatán. – Igazából nem tudom pontosan, hogy ez mit takar. Ha nem vagyok túl indiszkrét, mit csinált? – csak egyszerű kíváncsiság volt ez részemről, semmi több. Nem akartam vájkálni, és ha nem akar velem beszélni róla, akkor erőltetni sem fogom. Most nem a rendelőmben ültünk, ahol ki kellett húznom a páciensemből a gondjait, ez csupán egy bál volt, egy könnyed kis társasági esemény. A kapcsolatok építésére azonban kiválóan alkalmas lehetett. Máris láttam ugyanis egy ismeretlen alakot, aki fehér öltözetben toppant be a sátorba. Egészen biztos voltam benne, hogy nem ismerem, és látszólag nem is volt partnere erre az estére. Különös… sokáig azonban nem fecséreltem rá a figyelmemet, mert Emma bukkant fel mellettünk. - Emma! – kiáltottam fel boldogan. - De csinos vagy! – bókoltam máris, ahogyan végignéztem rajta. Ha engedte, magamhoz öleltem és kapott egy puszit is az arcára, mielőtt hagytam volna, hogy végezze a dolgát a fényképezővel. – Természetesen! – hát persze, hogy hagytam, hogy átkarolja a derekamat a számomra ismeretlen férfi. Nem voltam ám olyan karót nyelt figura, zavarba is ritkán jöttem, ebben pedig nem volt semmi extra. Könnyedén húzódtam hozzá közelebb, testem az ő testének feszült, miközben pózba vágtam magam. A szipkát a számhoz emeltem, pezsgőt tartó kezemmel a nyakát karoltam át, és még az egyik lábamat is könnyedén megemeltem, csak úgy a hatás kedvéért. - Majd iszunk valamit, ha már nem dolgozol! – én ezzel a néhány szóval búcsúztam el a barátnőmtől, majd tekintetem ismét visszatért a mellettem ácsorgó hímre, akitől immár udvarias távolságba határolódtam. – Jennifer vagyok! Vagy Jenny… – mutatkoztam be mosolyogva, felé nyújtva a kezemet. – Szerintem tegeződjünk, és áruld el, én hogyan szólíthatlak – nem voltam tolakodó, inkább csak barátságos és közvetlen. Amúgy is a nő dolga, hogy felajánlja a férfinak a tegeződés lehetőségét, úgyhogy nem gondoltam magam túlzottan rámenősnek emiatt.
-Ez már az ön döntése lesz, nem az enyém, de remélem, nem okozok csalódást. Cseppet sem vagyok merev és rideg, nem is óhajtok úgy viselkedni, és dominancia harcot sem szeretnék vívni, értelmetlen lenne. Jó magam örülök, a kis kölyök pedig majd mérlegel, megérte-e velem összefutnia, vagy sem. Az elemzése megmosolyogtat, nincs benne rosszallás, csak érdeklődés. -Csupán abban az esetben, ha szándékomban áll egy falkához csatlakozni, ám ezt még nem döntöttem el. Számora bőven elég egyelőre, hogy ha az őrzők tudnak a jelenlétemről, de ha annyira titokban szerettem volna tartani, akkor nem jövök el a rendezvényre. Én és a csatlakozás... köszönöm, de nem, a mi falkánk együtt van, majdnem úgy, ahogyan régen, eddig pedig egészen más dolgok kötötték le a figyelmünket, mint az, hogy a itteni falkához tartozzunk. Komoly vita esetén... talán ők csatlakozhatnának hozzánk, no de ez teljesen más lapra tartozik, és ha jól sejtem, a többiek sem szeretnének villogni mindenki előtt azzal, kicsodák valójában. -Szintúgy, Miss O'Connor. A kézfogásom határozott, férfias, az egyetlen amire ügyelek, hogy ne tűnjön túl erősnek. Begyakorolt formula, annyiszor volt már szerencsém végrehajtani, hogy így senki nem mondaná meg, valamit titkolok. Egy barátságos mosoly társul mellé, valóban eseményszámba megy, ha a sajátjaimmal találkozom. Ritka, nagyon ritka. Az üzenet célba talál, és erre muszáj felelnem, hiszen a saját lányom érkezett meg, és feltett szándékom, hogy a ma este folyamán vele is váltok pár szót. ~Unalaq, kislányom. Kilaunt helyettem is veregesd vállba, míg össze nem futunk. Sangilakot hol hagytad? Tudom, hogy vannak itt a testvérek közül, érzem az energiáikat, köztük a lányomét is, bár ő éppen bent van, ha még nem vakultam meg. -Vétek lenne, ha nem tenném meg, ki nem hagynám a lehetőségét annak, hogy egy bájos hölggyel az oldalamon bizonyítsuk be a fiataloknak, mit tudunk. Hölgyem! A pezsgőspoharat leteszem a melletünk elhaladó pincér tálcájára, és karomat nyújtom Deirdre felé, indulás a táncparkettre, de máris.
Emma és érintőlegesen mások is – a belső helységekben is
Nem mondhatnám, hogy olyan sokan tobzódnak itt, mint amennyi vendégre számítottam. Pros egy fészek volt ez a Fairbanks mindig is, de azért azt nem gondoltam, hogy az is marad. Persze az ember ne szidja az otthonát, de egy farkas megteheti. A pajzsom mögé éppen csak ötszáz énemet rejtem el, háromszáz körüli farkasnak mutatva magam, vérvonalam energiáit nem titkolva el. S mivel ilyen nyitott vagyok, megérzek olyan dolgokat is, amelyekre állatira nem lennék kíváncsi. Kezdjük ott, hogy a kör lángol a testemen. Bikaszar! Nem lehet, hogy a saját házamba egye ezeket is a fene! Eskát meg Tippentyűt már úgy megszoktam, de azért az Álmodó meg a Főnök jelenléte kissé odatesz a hangulatomnak. És akkor még nem is beszéltem a Nyugati boszorkányról szélről. Ehhez már csak hab a tortán, hogy meglátok belibbenni egy igen ismerős alakot. Elmormolok magamban pár keresetlen szitokszót a szellemek felé, s jobb híján azzal kötöm le magam, hogy rámosolygok egy szőkére, aki felől olyan hullámokat érzek, melyek kellemesek bensőmnek. Lám, utoljára a garázsomban jött el hozzám valaki, akit így éreztem. Az is egy szép találkozás volt, talán ezzel a szőkével is tudnánk kezdeni valamit. Nem Amos vagyok, de ez nem jelent problémát.. A polgármester feldughatja magának azokat a képeket! De persze.. - ..szabad! – eresztek meg egy mosolyt, s bár nem vagyok az a fényképezőgép előtt pózolós személy, azért mégis bedobom magam. Ebben a testben van is mit kidomborítani, s még a cigarettámba is beleszívok, hadd legyen a kép kellően korhű. - A mélyen tisztelt polgármester úr is megtisztel majd minket a jelenlétével, Miss.. – kell a neve, tudni akarom! Főképpen azért, mert a vérének íze már amúgy is belém ivódott, s különben sem árt tudni, hogy ki elől kell elrejtenem teljes farkasomat. Persze nem vagyok egy óvatos duhaj, nem zárkózom be pajzsom mögé az eddigieknél jobban, hiteltelen lenne. Amíg nem érzik rólam, hogy öregebb vagyok, mint az országutak errefelé, addig nem kell aggódjak a lebukás miatt. ~ Milyen csodásan egymásra találtunk ma este! ~ küldöm a Többiek felé, ennyit csak, nem többet. Nem érzem úgy, hogy megérdemelnék a történtek után. Az viszont előre szórakoztat, hogy vajh' mit fognak reagálni, hogyha leesik nekik, hogy elkorcsosult alakom micsoda nővé fejlődött nyolcszáz év alatt.
- Meglátjuk! – hagytam rá. Nem volt nehéz nekem csalódást okozni, ami azt illeti, de ezt most nem kötöttem az orrára. Minek is tettem volna? Hiszen csupán most ismerkedtünk, én meg szerettem jó benyomást tenni az emberekre, már amikor éppen jó hangulatban voltam és érdekelt, hogy mit gondolnak rólam. A kocsmámban persze a vendégek voltak az elsők, ott általában nem voltam olyan kemény, mint a fajtársaimmal. A koromból fakadóan úgy voltam vele, hogy nyugodt szívvel tehetem meg, mert én már olyan sokat éltem meg, hogy a tapasztalatomból előnyt kovácsolhattam és egyfajta tisztelet mégiscsak kijárt nekem. Nem mindenki képes megélni ennyi évszázadot, és biztos voltam benne, hogy nem csupán a szerencsémen múlt. - Érdekes, hogy az őrzők előbb tudnak magáról, mint mi… nem túlzottan megszokott – jegyeztem meg kissé meglepetten. Még nem nagyon hallottam ilyenről, az őrzők előbb-utóbb ugyanis tudomást szereztek a kóborokról, nyilván, de általában az újonnan érkezők inkább az alfánál jelezték, hogy a városban tartózkodnak, hiszen a mi fennhatóságunk alá tartozott a terület, az őrzők csak igyekeztek fenntartani a biztonságot. Ezzel máris sikerült felkeltenie az érdeklődésemet, pedig valószínűleg egyszerű megjegyzésnek szánta, semmi többnek. Most már kíváncsi voltam, hogy ki lehet ő, és miért éppen így járt el. Pont ezért is hoztam szóba a táncot. Meg persze tényleg örültem neki valahol, hogy a vérvonalamba tartozó egyeddel sodort össze a szél. - Hát, azt nem tudom, hogy mennyire vagyok bájos, de… - ellenállhatatlan mosolyt villantottam rá, még ittam két kortyot a pezsgőmből, aztán elfogadtam a felém nyújtott kart. Könnyedén fogtam meg, nem szorítottam, de azért úgy karoltam belé, hogy érezze a súlyát kicsit a bennem feszülő erőnek. Nem, még mindig nem fitogtattam az erőmet és dominanciaharcot sem óhajtottam vívni itt a bál kellős közepén. Egyszerűen csak úgy mondtam volna, hogy megszokás volt ez részemről. Elég sok időt töltöttem a férfiak világában ahhoz, hogy határozott és magabiztos nő váljon belőlem mostanra, aki szereti is ezt másoknak megmutatni. Amennyiben a kinti tánctérre sétáltunk, úgy megvártam, hogy magához húzzon. Kezemet a vállán nyugtattam, benne fogva a táskámat, míg másikkal az ő kezét fogtam meg. Régen volt már, hogy ilyen eseményen hívott valaki táncba, de talán még nem felejtettem el teljesen, hogyan is kell ezt csinálni.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Kérdésére halkan kuncogni kezdek. Talán nem kellene büszkének lennem rá, de valahol mégis azzá tesz, hogy egy Vezetőt kihoztam a sodrából. Bár nem ez az első eset életem során, s valószínűleg nem is az utolsó. - Pofátlanul hazudtam neki. - mondom s közben belekortyolok poharam kesernyés, száraz tartalmába. Nem zavar a dolog, ő dönti el úgyis magában, ezek után hova skatulyáz. Megtettem, bűnhődtem érte, de hajdani bajtársaimért ennyit igazán bevállalhatok. Igazán finom ez a whiskey! Arra pillantok, amerre a nőstény pillant, s én is észreveszem a fehérbe bugyolált alakot. Egy pillanatra el is kapja tekintetem, s úgy érzem, mintha hallott volna valamit, de Emma érkeztével el is hessegetem ezt az érzést. Egy idegen farkas... nem mondom, hogy csupán, mert érzem, hogy idősebb. Finoman hozzám simuló test, nyakamba karoló puha kacsó, finom illat... Megrészegítő. Ezek a nők! Nem is tudom, hova lennék nélkülük, bár tény, ha nem lennének, most nem lennék Omega! Megtartom, ahogy teste hozzám feszül, s igyekszem nem arra gondolni, hol kellene ilyen pózokba vágnunk magunkat. Mikor eltávolodik tőlem, finoman megsimítom a derekát, amolyan dicsérő gesztusnak szánom. Bemutatkozására egy mosoly kíséretében biccentettem, - A nevem Natan! De ha gondolod, elég csupán a Nat is. - s ha engedi, egy kézcsókkal kedveskedek. - Kicsit mesélj magadról. Te a Hegyről jöttél nem igaz, a többiekkel? - igyekszem úgy beszélni, hogy a halandó fülek ha meg is hallják ne tegyenek fel magukban kérdéseket. Persze nem akarok számára nehézkes témákról beszélgetni, egyszerűen, ahogy ő is, csak ismerkedek.
- Elég merész húzás volt – állapítottam meg, bár az arcomon még mindig mosoly ült. Hiába a kellemetlen és nem túlzottan vidám téma, én azért meg akarta őrizni a jókedvemet, ha már itt voltunk. Közben persze érzékeltem azt is, hogy a szőkeség, akit már az előbb is észrevettem, küldött felém egy mosolyt. Természetesen viszonoztam, és még a poharamat is megemeltem felé udvariasságból, noha fogalmam sem volt róla, hogy ki lehet ő. Mindenesetre felkeltette az érdeklődésemet, mint talán minden vérvonalamba tartozó kóbor egyed tette volna. Biztosra vettem, hogy Castor nem lesz elragadtatva attól, hogy már több ismeretlen farkast is volt szerencsém látni, ráadásul ez csupán az elmúlt néhány hónapban lett ennyire megszokott, hogy úgy mondjam. Natannak szerencséje volt, hogy nem voltam képes a fejébe látni, mert valószínűleg kénytelen lettem volna szegényt lelombozni. Az a test ugyanis, ami most úgy nekifeszült, jelenleg egy másik férfi felesége volt, ami engem ugyan még mindig bosszantott, ám annyira mégsem, hogy más férfi karjaiba meneküljek egyből. Most bőven elég volt belőlük, bár ez alól is akadtak volna kivételek, ebben biztos voltam. Olen valószínűleg még mindig olyan hatást gyakorolt volna rám, hogy talán adok neki egy esélyt, de jelenleg úgysem volt értelme ezen törnöm a fejemet. Annál is inkább, mert idő közben a mellettem álló férfi újra beszélni kezdett hozzám, így aztán teljes figyelmemet neki szenteltem. - Rendben, Nat! – mondtam, miközben újabb mosollyal ajándékoztam meg. Úgy döntöttem, hogy inkább maradok a becézésnél, mert egyelőre még nem találtam unszimpatikusnak annyira, hogy ragaszkodjak a kimért stílushoz. Ez egy kötetlen este volt, ráadásul ő meg a falkatársam, úgyhogy arra a döntésre jutottam, hogy illik rendesen viselkednem, bármennyi is bennem a lappangó feszültség. Ma el akartam engedni magam és kész. – Igen, mondhatjuk így is. Darren a bátyám – világosítottam fel mintegy mellékesen, de abban már nem voltam biztos, hogy tudja ő kicsoda. Bár tudnia kellett, azért ennyi ideje már a városban tartózkodott, ráadásul még mindig egyfajta összekötőként ténykedett a két valamikori falka között. - Mondjuk úgy, hogy foglalkozom ezzel is, azzal is – vontam meg könnyedén a vállaimat. – Jelenleg én vezetem a Síparadicsomot, meg van egy magánpraxisom – tettem még hozzá, hogy teljes legyen a kép. – Igazából nem tudom, hogy mire vagy kíváncsi… - ismertem be, miközben újabb korty pezsgő csúszott le a torkomon.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Másfél hét – ennyi ideje tartózkodom a városban, és eddig csupán néhány falkatársamhoz volt szerencsém, minden időmet és energiámat a pakolás és az adminisztratív ügyek foglalták le, arról nem is beszélve, hogy még a leendő munkahelyemen is több délutánomat töltöttem. Azon már meg sem lepődtem, hogy – mily meglepő – a tűzoltó parancsnok ismét alig bírta elfojtani a röhögését, amikor beállítottam hozzá és közöltem, miért jöttem. Aztán miután látta, hogy az alkalmassági vizsgákon legalább olyan jól teljesítek, mint a férfi beosztottjai, kicsit elállt a szava. Még várom, hogy visszajelezzenek, mikor kezdhetek. Addig is különösebb dolgom nincs, mint megismerni a régi-új falkatársaimat, erre pedig mi lehetne kiválóbb alkalom, mint ez a mostani bál? Sajnos, a régi ruháimból, amik illenének ehhez a rendezvényhez, már rég nincsenek meg, így mondhatni, az utolsó pillanatban kellett még megfelelő ruha után futkosnom a jelmezkölcsönzőbe… Lehet, hogy akadt volna más hely is a környéken, de szorított az idő, így végül a maradék választékból egy egyszerű, fekete, gyöngyökkel díszített darabra esett a választásom. A helyszínre érkezve a kinti sátor felé tartottam, belépve hamarosan egy pohár pezsgőre is szert tettem, az éppen arra járó pincér jóvoltából. Egy darabig csak álltam egy helyben, aprókat kortyolva az italból, „felmérve” a terepet – színek, fények, illatok, hangulatok, érzések… Reméltem, hogy szerencsém lesz összetalálkozni valamelyik egykori, chicagói falkatársammal, de úgy tűnik, eddig csupa ismeretlen vérfarkasokkal, emberekkel, őrzőkkel hozott össze a sors. Sebaj, fiatal még az este! Körbepillantottam, majd miután találomra kiválasztottam egy vérfarkas párt, el is indultam feléjük, azzal túl nagyot nem hibázhatok. -Milyen csinos ruha! –szólítottam meg a szőkeséget, hogy bekapcsolódjak a társalgásba. -Szép estét! – köszöntöttem őket vidám mosollyal, s hacsak nem érzem, hogy zavarnám őket, folytatom - Még nem volt alkalmunk találkozni, nemrégiben tértem vissza… -hagytam félbe a mondat végét, nem kell nagy logika hozzá, hogy befejezze az ember, így aztán gyorsan át is tértem a bemutatkozásra - Engedjétek meg, hogy bemutatkozzak, Michelle-nek hívnak, Michelle Tedrow. Ti pedig…? –pillantottam a nőre, majd a férfira.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Talán nem kellene , de a mosolyom szavaira kiszélesedik. - Nem is nagyon buzdítom a többieket, hogy vegyenek példát rólam. - mondom, s az egyik hozzánk közeli asztalnál elnyomom az időközben elszívott cigarettámat. Nem vagyok egy kölyköknek való mintapéldány, de ez sosem izgatott különösebben. Levedlem majd a címet, amit rám nyomtak, utána már minden karikacsapás szerűen menni fog. Mellette álldogálva, kicsit végigtekintettem a körülöttünk lévő társaságokon. - A Bál sok idegent ide vonzz. - mondom olyan megállapításként, bár bizonyára ezt Jenny is észrevette, hogy sok kóbort fel lehet most fedezni a halandók közt. - Nem igazán félnek attól, hogy esetleg a körmükre néznek. Utolsó korty a poharamból, majd a mellénk lépő pincér tányérjára teszem az üres poharat, s leemelek egy újabb whiskey-vel telit. - Gyönyörű mosolyod van. - bókolok neki. Bár nem igazán akarok most nők ölelésével "vigasztalódni", ha összejönne, nem utasítanám vissza. De inkább most csak a kellemes bókkal, s flörttel elégszem meg. Ha többet akarnék, már rég a tudtára adtam volna, egyértelműen. A friss whiskeybe kortyolok, ahogy hallgatom. - Darren? - kicsit elgondolkodok, aztán persze eszembe villannak a dolgok - Ja, tudom, a ti főnökötök volt. Most ő amolyan "kapocs" köztünk. Bár személyesen még nem futottam vele össze, de valami azt súgja, a felsőbb körökből nem is nagyon fogok összefutni bárkivel. - mosolygok. Hallgatom, mivel foglalkozik, majd elismerően pillantok rá. - Nem rossz. Akkor, hogy most ismerlek, kedvezményesen kapnék síelésre belépőt? - persze csak viccnek szánom, s kacsintok rá. - Én tetoválok, s fegyvereket készítek, rekonstruálok, felbecsülök... stb. Bár, január óta pang az üzlet kissé. - mondom kis grimaszt vágva. Bár nem érzem, hogy ellenne veszve bármi is. Feltalálom magam, nem kell félteni. Ha szart kell pucolnom a helyi vadőrségen, akkor azt fogom csinálni. - Minden érdekel, ami a társaimmal kapcsolatos. Ha már a családomat képzik, akkor nem árt ismerni őket. - újabb korty a poharamból. - Van családod? Úgy értem, említetted, hogy Darren a testvéred. Férj, gyerek? Mert hát egy ilyen szép nő gondolom nem egyedülálló. Persze, nem akarok turkálni az életedben! - mondom, nem mintha túlzásba vinném a szabadkozást. Ha nem akar beszélni róla, úgysem fog. A ránk köszönő hang tulajára pillantok, s mosolyogva emelem felé a poharamat. - Úgy szintén, szép estét a csinos hölgynek! - viszonoztam a köszöntést mosolyogva. Csendben hallgattam szavait, igaz is, most, hogy így figyelem, most látom először a hölgyet. Farkasom nyugodtan üldögélt a két nőstény közt, figyelte őket. Továbbra is félig lehúzva hagytam pajzsomat, energiáim vidáman, csintalanul jártak körbe. Jól esett most Falkatársaim közelsége. Megvárom, míg Jenny bemutatkozik, utána teszem csak én: - Natan Vreth, szolgálatodra, de elég a Nat is! - kissé behúztam a gengszterkalapot a szemembe, majd vissza, egy biccentés kíséretében.
-Ahogy mondja. A fiatal hölgy ridegsége nem riaszt el, inkább bizonyosságot ad arra, hogy nem lebecsülendő tisztséget birtokolhat a falkán belül, és mivel jómagam nem óhajtom tudatni vele, ki vagyok, előadom az ismeretlenként érkezőt, aki ténylegesen csak a terepet méri fel, mielőtt dönt, hogy marad, vagy távozik. Távozik... ha már egyszer vissza lettünk hívva, akkor esélytelen történet, hogy visszatérjek Görögországba, és addig is tartom magam a mesémhez, miszerint tehetségeket kutatok itt is... a nekem... isten háta mögötti, eldugott kisvárosban. -Önnek, nem nekem. Mivel nem tudom, megéri-e maradnom, így egyelőre jobbnak láttam, ha csak ők tudnak rólam. Mégis miért fárasszam az itteni falka vezetését egy bizonytalan, feltevéseken alapuló kijelentésekkel? Amennyiben jó a sejtésem, azért nem minden érkező tudatja azonnal, hogy megérkezett, vagy tévedek? Viszont itt vagyok, vagyis lehet, dűlőre jutottam? Hallottam ám azokról a kóborokról, akik tulajdonképpen szartak mindenféle szabályba, és egyáltalán nem közölték az alfával, hogy itt tartózkodnak, vagyis egyáltalán nem lógok ki a sorból. Szép is lenne, ha én mennék kuncsorogni egy kölyökhöz, hogy engedje már be az öreget a saját területére. Mókás gondolat, ezen el is mosolyodok, mindezt úgy teszem, hogy úgy tűnjön, Deirdre meglepettségén mosolygok. Szeretek meglepetést okozni, vagy ezt még nem mondtam? -Külsőre mindenképpen az, ezen felül pedig azt hiszem, nem ismerem, így nem is tennék semmiféle kijelentést, bár nem harapott torkon, így gondolom azért annyira nem lehetek ellenszenves. Az erő, ahogy a karomra fog, nos, talán vehetném erőfitogtatásnak is, bár elméletileg közel egyidősek vagyunk jelenleg. George-ra büszke vagyok, kimondatlanul is, hiszen nem tékozolta el az örökséget, nyilvánvaló. Persze az áldott tudatlanság, amivel rendelkeznem kell, kifejezetten szórakoztató, és én nem habozok kérdezni. Bestiám izgatottan kémlel körbe, ismerősöket keres, ismerősöket, akik a testvérei, és nem is is téved, már hogyan tévedne? A felfedezések ellenére nem indul el semerre türelmesen vár, okos fiú. -Megkérdezhetem, hogy ki az a felmenő, kinek ilyen jó szeme volt ahhoz, hogy döntést hozzon? Reményteli pillantás a fiatal nőstényre, mintha nem tudnám, csupán a rokoni szálakat szeretném felgöngyölíteni. A táncparkett felé vezetem, határozottan húzom magamhoz, ám nem illetlenül, és nem is lépem át azt a bizonyos határt. Talán nem felejtettem el táncolni, azért így pár hónap után még nekem is erős lenne. A táskát nem kérem meg, hogy tegye le, ha neki így kényelmes, engem nem zavar. A kezét gyengéden fogom meg, és magabiztosan irányítok, tényleg maradt még valami a táncos lábakból.
- Gondolom, hogy úgy vannak vele, hogy eddig sem tették meg, akkor most miért is ne? – vetettem fel, miközben megvontam a vállaimat. Igazából nekem is feltűnt, hogy jóval többen merészkedtek ide, mint azt elsőre gondoltam volna, ráadásul időnként olyan benyomást tettek, mintha ismernék is egymást. Csupán néhány elkapott pillanat volt, nem több, de egy hozzáértőnek még ez is feltűnhet. Én meg ugyebár gyakorlatilag abból éltem, hogy vizsgáltam az emberek viselkedését esetenként. Ez nagyon hasznosnak bizonyult felderítőként is, aminek külön örültem. - Köszönöm! – biccentettem felé, még szélesebb mosollyal. Kedveltem a bókokat, de hát melyik nő ne lett volna így vele? Szerintem mindnyájan szeretjük, ha legyezgetik a kis hiúságunkat. Ki is ittam gyorsan az utolsó néhány korty pezsgőmet, aztán én is az egyik elhaladó pincér tálcájára helyeztem, hogy aztán egy másikat vegyek le róla. Nehogy már véletlenül üres kézzel legyek, hiszen ma kikapcsolódni jöttem és nem megfigyelni, meg dolgozni. Nem utolsó tényező, de mégsem ez volt a célom. Talán bölcsebb lett volna nem italozásba fogni, ha már egyszer megjártam vele a közelmúltban, de valamivel le kellett kötni magam, hogy ne agyaljak túl sokat. - Igen, olyasmi – egyetértően bólogattam, mert tényleg egyfajta kapocs volt ő a két falka között, bár ennek annyira nem örültem. Még mindig egészen nagy volt rajta a nyomás, legalábbis nekem úgy tűnt. Persze az is lehet, hogy valami más nyomasztotta, amit egyelőre még nem osztott meg velem. – Nem! – ráztam a fejemet nevetve. – Ezzel próbálkozz be másnál – hárítottam a dolgot, hiába tudtam, hogy csupán viccel. Csak és kizárólag a családomnak adtam volna kedvezményt, vagy akár ingyenes belépést. – Ó, értem! Nekem is van néhány tetoválásom, majd talán benézek hozzád – vetettem fel, és ha szemfülesebb, akkor bizonyára már fel is tűnt neki az alkaromat díszítő ábra. - Nem szívesen boncolgatnám a témát, egy kicsit bonyolult. Mondjuk úgy, hogy elég nekem családnak a két testvérem, az ő kölykeik, meg a Teremtőnk – fűztem hozzá, szépen kikerülve a férj kérdéskörét. Nem nagyon akartam még nagy dobra verni, hamarosan úgyis mindenki tudni fog erről a kis kellemetlenségről. Mielőtt még tovább kérdezősködhetett volna, szerencsére megjelent egy számomra is ismeretlen hölgyemény. Jobban mondva az arca mintha ismerős lett volna, de nem tudtam volna megmondani, hogy honnan. Annyi biztos, hogy most megmentett a kínosabb kérdésektől. - Köszönöm! – meg is ajándékoztam a jövevényt egy ellenállhatatlan mosollyal az újabb bók hallatán. Ez ma határozottan egy kellemes estének ígérkezett. Örültem is neki nagyon, hogy kezdtek jó irányba tartani a dolgok. – Te is igazán csinos vagy – viszonoztam a dicséretet őszintén. – Én Jenny vagyok! – mutatkoztam be én is, a teljes nevemet egyelőre feleslegesnek tartottam itt hangoztatni, majd később bizonyára lesz még hozzá szerencsém és akkor pótolhatjuk ezt a hiányosságot. – És honnan is tértél vissza? – érdeklődtem kíváncsian, szemlélve az új ismerőst.
- Pont ez a probléma… - feleltem tömören és lényegre törően a kérdésére. Tényleg nem tudatták az idegenek, hogy megjöttek a város területére, legalábbis általában. Ezt pedig szerintem egyetlen Alfa sem tűrte volna mosolyogva, pláne nem mostanában. Furcsa volt nekem ez az egész magyarázat, de egyelőre nem tettem szóvá a továbbiakban, csupán magamban jegyeztem meg ezt az apróságot, ha lehet annak nevezni. – Ezt csak maga tudhatja – vontam meg a vállaimat könnyedén. – Nem az én dolgom sem az, hogy nyomon kövessem az idegeneket, sem az, hogy csatlakozásra bírjam őket – tettem hozzá afféle magyarázatképpen, és ennyivel én le is zártam a magam részéről. Ezek után már vagy arra következtetett, hogy semmilyen fontos tisztséget nem töltök be a falka életében, vagy bármi másra. - Nos, azt hiszem, akkor köszönöm a bókot! – újabb mosolyt kapott, immár második alkalommal, ami azt hiszem, hogy határozottan haladásnak volt elkönyvelhető. – Nem tenném meg amúgy sem ennyi ember előtt, már elég régen megtanultam viselkedni! – azt már csak magamban tettem hozzá, hogy legalábbis a többi esetben ez volt rám igaz. A maradék néhány százalék pedig említésre sem méltó az ilyen szituációkban. Közben hagytam, hogy a táncparkett felé vezessen, és mikor odaértünk, akkor sem húzódoztam előle. Hagytam, hogy átfogja a derekamat, és nekem egyáltalán nem okozott gondot, hogy közel legyek hozzá. Ez afféle mellékes dolog volt szerintem, én pedig nem voltam soha az a könnyedén zavarba hozható nőszemély. Ez talán határozottan lehetne pozitív tulajdonság is, igaz? - Újabb bókok, nahát! – állapítottam meg, nevetésem könnyedén szállt a sátorban tartózkodó farkasok és az emberek felé. – Nagyon érdeklődő, Mr. Dimas – nem panaszképp mondtam, csupán egyszerű megállapításnak szántam. – Georgenak hívták, nem tudom mennyit mond önnek ez a név – kivételesen hagytam, hogy irányítson, mert a tánc olyan dolog volt, ahol nem féltem nőnek maradni. Ez a terület pedig határozottan azt kívánta tőlem, hogy bújjak a gyengébbik nem szerepébe. Hogy is nézne ki, ha én akarnám irányítani a férfit? Biztosan mulatságos látvány lenne. Egyébként azt biztosra vettem, hogy az ő beharapója nem George volt, hiszen a farkasom nem testvérének érezte. Valami fura módon teljesen más benyomásom támadt vele kapcsolatban, de inkább oda sem figyeltem rá, hiszen csak egy velem egyidős hím volt, semmi több.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
A „pohárköszöntőre” én is megemelem kissé a saját pezsgőmet, a nő bókjára pedig én is elmosolyodom. -Köszönöm! -feleltem, a bemutatkozásuk hallatán azonban nem bírtam megállni, hogy ne „korrigáljam” magam én is egy kissé - Ha már ilyen közvetlen a hangulat, a Misha is megfelel. -utaltam a becenevekre, ha már ők is így szólítják egymást, furcsa lenne kilógni a tömegből. -Ami azt illeti, egy igencsak hosszúra nyúlt betegszabadságon voltam… utána pedig Kanadában kutakodtam egy kicsit a rokonságom után, mielőtt visszatértem volna a falkához. Jó érzés újra egy „nagy családhoz” tartozni, csak még szoknom kell, hogy sokkal több az ismeretlen arc, mint amire számítottam. Ami meg a visszatérést illeti… egy pár napja már itt vagyok, de tudjátok, hogy megy ez, minden költözésnél… Adminisztráció, papírmunka, meg mire elintéz minden apróságot az ember lánya, mint lakás, munka… -magyaráztam, de nehogy már csak én beszéljek, miután belekortyoltam a pezsgőmbe, már a többiek felé is fordultam néhány kérdéssel, hogy én is jobban megismerhessem őket. -No és ti? Az Őslakos falkához tartoztatok, vagy esetleg az összevonás előtt-után csatlakoztatok? -érdeklődtem pusztán kíváncsiságból, részemről aztán nem sokat osztott vagy szorzott az, hogy milyen múlttal kerültek hozzánk… részben, mert én sem voltam itt, részben, mert akárhogy is volt, most már egy, nagy falka voltunk, és eszem ágában sem volt előítéletesnek lenni. A saját falkámhoz is számos új farkas csatlakozott, amíg távol voltam, akik ugyanolyan ismeretlenek számomra, mint az őslakosok… mi okom lenne hát másképp kezelni őket? -Azért remélem, nem maradtam le semmi érdekesről…-szúrom közbe egy körbepillantás után, ha akad egy kis beálló csend a mesélnivalójuk közben, bár meg kell hagyni, egyelőre elég nyugodtnak tűnt minden. Ettől függetlenül sosem lehet tudni, nem igaz? -És jut eszembe, egyébként mivel foglalkoztok? Vagy foglalkoztatok régebben, vagy mihez értetek a legjobban, szerettek csinálni, szóval… értitek. -vontam vállat, vérfarkasok vagyunk, gondolom attól, hogy fiatalabbak, mint én, biztos több szakmában, több területen kipróbálták már magukat.
Kezdőlap
