Kis túra, nagy túra... gyalogosan bejárni az erdőt és ismerkedni meg azzal remek időtöltés, akár vezetővel tesszük ezt, akár magunk. Fontos azonban, hogy az érvényben levő figyelmeztetésekre odafigyeljünk és be is tartsuk őket! Saját magunk érdekében...
Legalább ő is felnyalja az avart, ezzel már mondhatjuk valamelyest elégedett vagyok, ez még nem árt meg neki. Sőt, tulajdonképpen szívósabbak az Őrzők, mint bárki gondolná, a mágia meglehetősen komoly fegyver tud lenni bárki kezében. A harctudást megspékelni vele nem olyan falat, amit szívesen nyelnék le, de ha már beleegyeztem a csihi-puhiba, nem áll szándékomban meggondolni magam, és kesztyűs kézzel bánni vele olyan lenne, amin talán még vérig is sértődik, amilyen színpadias egy csóka. Vagy legalábbis mindenképpen eljátszaná. Elégedetten konstatálom a vére orromba kúszó szagát, a bennem élő farkas szíves örömest kívánkozna ki, de eszemben sincs átlépni a határt ilyen téren, nem kockáztatok, még szinte meg sem érkeztem. Ellenben legalább nem kell alulmaradnom sérülésokozás terén. - Örülj, hogy nem a tökeiden élesítem őket. – Köpöm vissza, lévén ha már eltörte a lábam, kurvára ne hisztizzen be nekem azon, hogy visszakapja. Hát miből van ez, cukorból? Mit gondolt, majd a piros kis kabátkája kedvéért hagyom, hogy szarrá verjen? Azért olyan forrón nem eszik a kását, mazochista sosem voltam. Nesze, máris gyógyítgatja magát, de amíg azzal foglalatoskodok, hogy a térdemet visszaugrasszam a helyére. - Bazdmeg, – Káromkodok a vinnyogás helyett, de alig ocsúdok fel, már el is gáncsol ez a pöcs, és tisztességesen a földön landolok, nyekkenek is, egészen megérzem a dolgot. Kapnék utána rögvest, de felpattan, én meg akkor már utána, némileg nagyanyósabb stílusban a térdemnek hála. Ó a picsába, ez így nem buli… Mindenesetre, ha már lendületben vagyok magam is a felpattanásnak hála, hát eszemben sincs leszobrozni, vetődök felé, és a legbiztosabbnak tűnő pofán verésre utazom, őszintén bízom benne, bevetve minden gyorsaságom és ügyességem, s mivel számításba veszem, hogy képes elhajolni, hát nem állok meg ennyinél, én karmos manccsal utazom a gyomrosra, de ne mondja, hogy nagyon geci vagyok, nem akarom felszántani a hasát, nekem bőven elég lenne, ha kiköpné a tüdejét. Azt hiszem, magam is túlzottan meglepődöm, hogy sikerül kidekorálnom a pofázmányát, ha engem kérdezne bárki, úgyis határozottan tenyérbe mászó, és így a másik kezem már csak a levegőt súrolja, de ha volt kis szerencsém, neki meg nem akadt, szerintem az orra is rendesen megérezte az akciót. Mindenesetre, ha már ilyen romantikus közelségbe kerültünk, hát nem állok meg ennyinél, noha nem mindegy, miként reagál az arcát ért ütésre, azonban, ha egy cseppet is előrehajolt, netán odakapott, baráti ölelésbe kívánom vonni a tarkójánál, hogy a térdemet csókolja le ezúttal heves ösztökélésemnek hála.
*Egy évvel ezelőtt még honvágyam volt, ma már egyáltalán nem voltam kíváncsi arra milyen lehet az ősz New Yorkban. Fairbanks sokkal szebb város volt, érdekesebb és ami fontos, a farkasok és Alignak által keltett zűrök ellenére, csendes. Szerettem a sok fát magam körül, szerencsére a nagyi háza is az erdő közelében állt, és néhányszor már kimerészkedtem oda futni reggelente. Egyre gyakrabban. Ám azon kívül akadt még bőven látnivaló és semmi pénzért nem mulasztottam volna el, viszont hiába szeretek kirándulni, nem voltam olyan gyakorlott túrázó, hogy egyedül vágjak neki a Nemzeti Park nyújtotta szépségek felderítéséhez. Ahhoz sem volt kedvem, hogy egy csapatnyi turistával kelljek útra, meg kellett találnom a megfelelő társaságot és Celeste minden tekintetben ász volt. Vele nem csak biztonságban leszek, hanem tanulhatok is tőle, azon kívül közvetlen volt és kedves, hasonló mentalitással rendelkezett mint én. Nem is kellett hosszan tervezni, mire észbe kaptam már a hátitáskámat pakoltam tele mindenféle, általam fontosnak talált holmival, ami csak egy kirándulásra kellhet. Én persze mindig túlbiztosítom magam, de hajlandó vagyok cipelni, nem lehet fárasztóbb mint televágni a fészert kandallóba való tűzifával. Az idő is pont kirándulásra való, már nem volt olyan meleg, bár Alaszkában sosincs, kellemes volt a levegő, nem jósoltak esőt és a szél is csak annyira fújt ami még alig borzolta össze a frizurát. Nem mintha a kócosság érdekelt volna. A kezem szépen javult hála a gyógytornának és igazán megdolgoztam érte, hogy mára már tudjak vele fogni és erőt kifejteni, persze egy farkas torkát azért nem tudtam volna alaposan megszorongatni, de remélem nem is lesz rá szükség. Ma csak túrázni akarok tanulni, nem túlélést. A Parkig busszal érkeztem, még nem merészeltem kormányt ragadni, bár egyre kevesebbszer fordult elő, azért még néha begörcsöltek az ujjaim egy-egy nagyobb megterhelés után és pont a bal kezemmel fogni a kormányt nem kis feladat. A látogató központba beszéltük meg Celeste-vel a találkozást, hogy onnan induljunk el, de elégé be voltam sózva, így odakint toporogtam, legalább negyed órával a megbeszélt idő előtt. Addig legalább friss levegőt szívok, itt még a szélnek is illata volt nem szaga mint odahaza New Yorkban, és nem is unatkoztam a várakozás közben, mert pont megérkezett egy turista csoport, akiket körbevezetnek majd. Zajosak voltak és idegesítőek, a gyerekek rohangáltak, a felnőttek meg…nos a férfiak máris alkalmasnak találták az időt egy doboz sörre, a nők meg rohantak a mosdóba. Sosem értettem miért kell állandóan odarohanni, nekem szerencsére nem voltak ilyen problémáim, de azt hiszem a többség csak túlzásba vitte. A férfi mosdó előtt nem állt senki. Pedig a sör, ugye. Ezen filóztam zsebre dugott kezekkel és próbáltam nem figyelni a zajongó kölykökre. Szeretem a gyerekeket, szó se róla, de az én keresztlányaim sokkal jobban neveltek voltak. Celeste felbukkanását csak az utolsó pillanatban vettem észre, annyira elgondolkodtam, de legalább elröpült az idő és máris indulhatunk.* -Szia! Be vagyok ám sózva, jól meg kell dolgoztass. Nehogy kezdő útvonalra vigyél.*Az arcom felderült amint megpillantottam és a mosoly nem halványult, sőt még tovább szélesedett ahogy drákói szigorra buzdítottam. *
Celeste & Becca
A hozzászólást Rebecca Morgan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Szept. 10, 2016 4:50 pm-kor.
Voltak nálam olyan átmeneti időszakok, amikor éppen nem én kaptam meg az új csoportokat. Két vezetés között pedig annak szentelhettem az időmet, aminek csak akartam. Kedveltem egyébként ezeket a napokat is, hiába rajongtam a munkámért teljes szívemmel. Mégis, ha csak magamra figyelhettem, akkor tudtam haladni a házzal, közös programot csinálhattam Corinne-nal, vagy esetleg a pilóta megbízásom adta feladatokat pótolhattam be. Gyakran nehéz volt megosztani a két hivatást, plusz még hozzájött az őrzőségem is, de azért megoldottam valahogy mindig. Jelenleg pont egy ilyen pihenős héten voltam túl, és sikerült még valamennyit haladnom a ház körül elterülő kertrésszel is. Be akartam fejezni még az előtt, hogy beköszöntene a téli időjárás. Legalább a szigetelés már megvolt, és a fűtés is működött a hatalmas kandallót kiegészítendően. Amikor azonban jött a felkérés, hogy csatlakozzak egy kis kirándulásra az egyik tanonchoz, nem mondtam nemet. Szerencséje volt, hogy éppen ilyenkor kapott el, különben kénytelen lettem volna visszautasítani, vagy legalábbis elhalasztani a találkozót. Sokszor, amikor a parkon belül vezettem a csoportomat, akkor ugyanaz volt a kiindulási pontunk, mint amit most megbeszéltem Beccával. Az olyan központi hely volt, ahová mindenki könnyedén el tudott találni, és kevesebb volt az elkerülés esélye is. Már jó pár méterről kiszúrtam a rám várakozó nőt, de nem kiáltottam rá, mivel valószínűleg úgysem hallotta volna meg a zsivajban. Ráadásul úgy is tűnt, mint aki nagyon elgondolkozott, szóval már csak akkor mosolyogtam rá, és emeltem üdvözlésre a kezemet, amikor ő is észrevett engem. - Jó reggelt! – üdvözöltem barátságosan, noha annyira még nem ismertük egymást. – Jól van, emiatt ne aggódj! Bár azt azért szeretném megkérdezni, hogy mennyi tapasztalatod van a nehezebb terepen? – kérdeztem komolyan, mert ezt tudnom kellett. – Van elképzelésed, hogy melyik vonalon szeretnél menni, vagy rám bízod magad? – adtam neki korában az útvonalakról egy térképet, leírásokkal együtt. Nem tudtam, hogy végül talált-e olyat közöttük, ami különösen tetszett neki és szeretett volna végigmenni rajta, vagy teljesen mindegy volt, és neki bármi megfelelt. Indulás előtt viszont mindenképpen szólnom kellett itt a központban, hogy tudjanak róla, melyik útvonalon indulunk el. Legalább, ha valami baj történik, és sötétedésig nem érnénk vissza, akkor tudni fogják, hogy merre keressenek. - Mindent elhoztál, amit felírtam neked? – kérdeztem meg a biztonság kedvéért, miközben megindultam a recepció felé. Nem érdekelt a sok tolongó ember, könnyedén kerültem ki őket, hogy odaférkőzzek az ismerőshöz. – Nos, akkor mi legyen? – fordultam oda Beccához az utolsó pillanatban, hogy akkor melyik ösvényre vigyem rá. Ha rám bízza magát, akkor természetesen az általam megfelelőnek ítélt útvonalon fogunk elindulni, és azt is fogom itt bediktálni.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Nem győztem kivárni, hogy végre eljussak a helyi Nemzeti Parkba, noha korábban, amikor még New Yorkban éltem, nem jártam sokat kirándulni. A Central Park nem mondható kirándulóhelynek, olyannak semmiképp amilyen most várt rám. Egyszer elmentünk anyával a Woodford State Parkba, de az volt az egyetlen kirándulásom a városon kívül. Elmondhattam magamról, hogy túrázás terén nincsenek tapasztalataim, nem voltam cserkész, nem tudok tüzet gyújtani két faágból - ezért volt nálam gyufa és öngyújtó is -, bár elméletben tudom hogyan kell, nem tudom milyen jeleket kell keresnem ha rejtett vízforrás után kutatnék és sátrat sem tudok készíteni a természet által nyújtott tereptárgyakból, de a kondimmal nincs semmi gond hála az otthoni favágásnak és Axel edzési módszereinek. Természetesen Celeste egyből a gyenge pontomra tapintott rá mihelyst megérkezett, nem is vártam mást, de eltökélt voltam és lelkes. Persze e két tulajdonság nem valószínű, hogy kihúz egy szakadékból de remélhetőleg nem jutunk el addig. * -Nem tudom milyen tapasztalatra gondolsz, de nem sokat túráztam életemben, hegyet mászni nem tudok, de bírom a strapát. *Reméltem, hogy nem vettem el a kedvét magamtól, az egy dolog, hogy szerénység nélkül állíthatom, tudok remek társaság lenni, de nem valószínű, hogy ez kompenzálja a velem való vesződséget. * -Mindent, persze. *Utána indultam az emberek között, próbáltam lépést tartani, az útvonalon még nem is gondolkodtam, mivel fogalmam sem volt melyik milyen. Egyszeri elolvasásra mindegyik jónak tűnt, de ő ismeri a terepet, ő tudja melyik az amelyik nekem való. * -Közepesen erőssel kezdjünk, azzal meg kell dolgoznom de nem fogja elvenni a kedvemet. *És legyen egy kicsit romantikus. Ezt nem mondtam ki hangosan mert félő volt, hogy félreérti. Nálam a romantikus azt jelentette, hogy sok fa, csörgedező patak, nagy tisztás és látható égbolt. Na és nem fájt volna ha látok egy őzikét, nyuszit, valamilyen szeretni való kis állatot. * -Szóval rád bízom magam, te tudod hova érdemes menni. *Felkészültem a mai napra. Azt hiszem. Persze fogalmam sem volt, hogy mire számíthatok. Nem Celeste-tel volt gondom hanem a saját szerencsémmel, avagy balszerencsémmel. Biztos voltam abban, hogy valami közbe fog jönni, abból viszont én nem jövök ki jól. *
- Jól van, tehát nehéz terepen egyáltalán nincs tapasztalatod. – nyugtáztam a válasza hallatán, és mellé még bólintottam is egyet. Nem volt ettől kevesebb a szememben, és ezt fontosnak tartottam vele is közölni, mielőtt még félreértene. – Semmi baj, de akkor egyből nem viszlek olyan helyekre, ami megköveteli a több éves rutint. – nekem ezzel tényleg nem volt semmi gondom, csak tudnom kellett, hogy mennyit vállalhatok be vele. A turistáimat is meg szoktam interjúvolni, ha úgy alakul, és annak függvényében tervezem meg a további közös programunkat. Ugyan Becca nem munka volt a szó klasszikus értelmében, de attól függetlenül is a legjobbat akartam kihozni ebből, hogy nem kapok érte pénzt. - Rendben! – biccentettem, amikor megerősített abban, hogy mindenféle felszerelést elpakolt. Sok dologra azért nem volt szükség, de volt néhány olyan, ami elengedhetetlen, és bármikor hasznát vehettük egy váratlan helyzetben. Azért reméltem, hogy nyugis utunk lesz, és még véletlenül sem akadunk bele egy problémás kóborba, vagy csak szimplán egy elkóborolt medvébe. Nem biztos, hogy szerencsés találkozás lenne, főleg, hogy néhánynak bocsai is akadtak a parkban. Tudtam, mert az a dolgom, hogy tudjak ilyen apró információkat. - Oké, akkor változatos terepre megyünk. Lesznek emelkedők, meg kényelmesebb részek is. Nem megyünk olyan hosszúra, hogy szükséges legyen kint éjszakázni, de az biztos, hogy jó kis fárasztó edzés lesz neked. Bírni azonban biztosan fogod! – ígértem meg, és rá is mosolyogtam biztatásképpen. – Szia, Zoe! – köszöntem mosolyogva a recepción ücsörgő, középkorú nőnek. Jóban voltunk, ha erre jártam, akkor mindig váltottunk pár szót. – Lennél olyan drága, és beírnál bennünket a sárga útvonalra? – ez lett végül a befutó számomra a lehetőségek közül. Úgy éreztem, hogy azt tudni fogjuk teljesíteni estig. - Persze, máris! Ma kiváló idő van, esőt sem jósolnak! – mosolygott ő is lelkesen, miközben lefirkantotta két fős kis csapatunkat a könyvébe. – Az első útja, kedves? – kérdezte Beccától barátságosan, ám figyelve az udvariasságra, és kerülve a tegeződést. Amennyiben megvitatták a dolgot, és mindent rendben találtunk, úgy lelkesen búcsúztam tőle is, meg a központtól is. Kifelé menet felmarkoltam egy térképet, amin szerepelt a sárga útvonal, és azt nyújtottam oda a velem tartó nőnek. - Tessék, ezen követheted majd, hogy merre tartunk, később pedig akár emléknek is jó lesz! – újabb emberkerülgetés következett, hogy aztán a megfelelő irányba induljunk meg. Ki is vitethettem volna magunkat kocsival az útvonal kezdőpontjához, de gondoltam jobb lesz egy kis bemelegítő sétával kezdeni. – Még szerencsénk van egyébként, el fogunk menni két hatalmas virágokkal teli rét mellett. Nemsokára mind elvirágzik, de most még színesek a tájak! – magyaráztam út közben, a megfelelő irányba terelve bennünket.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Jó lett volna tudnom milyen a nehéz terep és milyen a könnyű, de fogalmam sem volt róla, ezért óvatosabban fogalmaztam. Nem magam miatt, hanem mert ostobaság lett volna nagyzolni Celeste előtt, rábíztam magam, az ő felelőssége voltam és ha bármi történik útközben, tudnia kell, hogy számíthat-e rám vagy sem. *-Mondjuk, hogy nincs.*Mondjuk, hogy a hegymászás nehéz terep. Ahhoz gyakorlat kell és tapasztalat, nem egy séta az erdőben némi dombbal. Túl voltam már néhány történésen, ideje volt, hogy belevessem magam az élvezetbe, a felfedezésbe, hogy tudjam mikor merre járok. *-Rendben, de nem csak sétálni szeretnék hanem tanulni is.*Fontosnak tartottam, hogy tudja, nem csak kirándulni szeretnék, nem turistaként vagyok most itt, hanem azért mert érdekel, mert kíváncsi vagyok, mert bővíteni szeretném az ismereteimet úgy, hogy a jövőben hasznát is tudjam venni. Azt szerettem volna ha komolyan vesz, akár mint egy tanítványt és nem idegenvezet a kirándulás alatt. Azért mert igazából könyvmolynak számítottam, nem akartam ebbe a skatulyába gyömöszölni magam, szerettem a természetet annak minden csodájával és hátrányával együtt. Azt nem mondom, hogy nem érdekelt a veszély, nem voltam hülye, hogy fejjel menjek a falnak, de a lehető legtöbb dolgot szerettem volna kipróbálni, megtapasztalni és megtanulni. Ám ez most nem olyan tanulás lesz mint amihez szoktam és izgatottabb voltam mint ha csupán egy délutáni sétára mennék anyámmal a parkba. *-Helyes. Izzassz meg. *A rám vetett mosolya tükörképre talált, ha voltak is kétségeim, hogy meg fogjuk-e érteni egymást, azok elmúltak, nem ismertük egymást olyan jól mint szerettem volna, de azt már tudtam, hogy Celeste jó fej és nagyon jól ki fogunk jönni egymással. *-Szép napot!*Ragyogó mosollyal, lelkesen üdvözöltem a recepcióst majd a kérdésére lazán bólintottam. *-Többé-kevésbé. Kirándulni már voltam, túrázni még nem.*Éreztem, hogy a kettő között óriási különbség van. Kiránduláshoz nem igazán kell tapasztalat, túrázni azonban olyanok mennek akiknek van fogalma a természetről, a veszélyekről, a nehézségekről és a túlélésről, még ha az utóbbit nem is pont szó szerint vesszük. Intettem neki mielőtt elfordultam a pulttól, hogy újra belevessem magam az emberkupacba. Igyekeztem Celeste sarkában maradni, mert ha itt elveszítem, akkor az erdőben is magamra maradok. Elmartam a felém nyújtott térképet és belepillantottam.* -A sárga szín mit jelöl pontosan és milyen fokozatok vannak még?*Reméltem, hogy hallja a kirándulók csoportjának zsongása mellett. Azt hiszem neki is fel kell készülnie rám, nem csak nekem az előttem álló megpróbáltatásokra. Sokat fogok kérdezni. A virágos rét hallatán azonban megint elmosolyodtam, szóval meg lesz a romantika is amire vágytam. Kár, hogy hamarosan elvirágzik a táj, elhoztam volna Egont…na de majd tavasszal. Amikor kikerültünk a tömegből, mellé soroltam és ezzel kezdetét vette a kalandom. Nekem eszembe sem jutott, hogy a túraútvonalhoz kocsival is el lehet jutni, be sem szálltam volna azt hiszem, kirándulni jöttem nem kocsikázni.* -Nem tudom eléggé megköszönni, hogy a nyakadba vettél. Szereted a csokis muffint ? Saját készítés, neked hoztam.*meg persze magamnak is, mert ha csokis és süti akkor nem maradhatok ki belőle, másrészt élveztem, hogy végre süthetek és nem bénázok a konyhában. A kezem remekül javult és noha maradt még némi ügyetlenkedés, az a nagyon finom mozdulatokra korlátozódott csak. Cérnát nem tudtam volna még tűbe fűzni, de hála az égnek varrnom sem kellett. Ha bal kezes lettem volna, az írás is nehézségekbe ütközne még, vagy színezés közben a vonalon belül maradni, de keverni-kavarni és porcukrot szórni már tudok és a tepsi súlya sem gond. Szóval mondhatjuk, hogy sikeres volt a vérizzasztó gyógytorna és a bal kézfejemen lévő farkasos-tollas tetoválás sem okozott problémát. Elrejtette a vágás és a műtét után maradt hegeket, persze lett egy különleges ismertető jegyem, de úgy gondoltam nem ez fog lebuktatni.*
- Ez egyáltalán nem gond, csak jobb tisztázni, mielőtt elindulunk. – mosolyogtam rá. Nekem tényleg nem volt baj, ha könnyedebb terepre kellett menni, hiszen mindenhol jól elboldogultam, és élveztem is a túrákat. Vegyes csoportjaim esetén szoktam azt választani, amit mára gondoltam ki, így aztán azoknak is megfelelt, akik nem gyakorlott túrázók, de azoknak is nyújtott némi izgalmat és kikapcsolódást, pozitív élményt, akik már voltak rázósabb terepen is. Pont ezért kedveltem annyira ezt. - És miket szeretnél megtanulni? – érdeklődtem kíváncsian, hiszen amíg volt rá időnk, addig én szívesen beszélgettem vele. Úgyis várni kellett egy kicsit a sok ember miatt, és addig legalább lesz némi fogalmam arról, hogy mit is vár ettől az egésztől. Ezt korábban nem tisztáztuk még, pedig lehetett volna annyi eszem, hogy megkérdezzem tőle. Jobb mindenre felkészültnek lenni, ráadásul akkor úgy tervezhettem volna előre, de sebaj! Így majd gyorsan út közben fogom kitalálni, hogy mi legyen a program az utunk során. Estére, ha minden jól megy, úgyis visszaérünk, ez most csak egy gyorstalpaló. Mosolyogva hallgattam, amíg a recepciós és Becca között lezajlott a párbeszéd. Egyértelmű volt, hogy mind a ketten közvetlen, könnyen barátkozó emberek, és ez adott némi bizakodásra okot. Nem ismertem túl jól a mai partneremet, de ez idővel úgyis változni fog, minél több időt töltünk egy városban, ráadásul egy efféle túra is összekovácsolja az ismeretleneket egy bizonyos szinten. Miután sikerült felírni bennünket a sárga vonalra, már tereltem is ki Rebeccát, hogy végre elinduljunk, és ne vesztegessük a drága időt. Azért most már hamarabb sötétedett, és ha nem is kell kint éjszakázni, de valószínűleg már jócskán alkonyodni fog így is, mire visszaérkezünk ide a központhoz. Pedig még nem is volt olyan késő, nagyon is időben voltunk, aminek most pláne örültem. Még jó, hogy pontos a leányzó, és nem kellett rá várni félórákat. - Igazából itt a Parkon belül vannak külön jelzéseink. Leginkább azt hivatottak jelezni, hogy a terület melyik részén vezet keresztül. A kék vonal az embert próbáló, észak felé haladó ösvény például. – avattam be Beccát, de ha megnézi a brossurát, akkor az ilyen típusú kérdésekre ő is könnyen megtalálja majd a választ. – Van még egy közepes útvonal, csak máshol megy, illetve a kezdőknek, és a profiknak való. Egyáltalán nem bonyolult a kialakítás, igazából nagyon is logikusak. A tereptől függ, a szín meg… - csak megvontam a vállaimat, azokat nem tudom, hogy mi alapján adták. – Egyébként csak néhány kiépített útvonal van a Park területén belül, és az eleje általában könnyedebb, akadálymentes terep, aztán nehezedik. – magyaráztam tovább, elérve lassan azt az utat, ami elvezet az útvonalhoz. Általában egyébként, akik túrázni indultak, azok a parkot körüljáró busz állomásairól kezdték az utat, de mi most nem így fogunk tenni. Ha már azt szerette volna, hogy megizzasszam, akkor én bizony a szaván fogom majd, nehogy szó érje a ház elejét. - Ugyan már, szívesen teszem! Amúgy is ez a munkám! – legyintettem mosolyogva, mert tényleg nem fáradtság. Volt is most időm rá, illetve az időjárás is nekünk kedvezett, talán most utoljára így hétvégén. Tökéletes volt hát az időzítés. – A muffint viszont elfogadom. Nem is reggeliztem, és nagyon szeretem a süteményeket is! – botor dolog volt nem reggelizni, de ezt most inkább nem tettem szóvá. Másoknak mindig azt tanácsolom, hogy egyenek indulás előtt, mert annál kevesebb ételt kell magukkal cipelniük. – Én is szoktam néha sütni, bár mostanában nem jutott rá időm, meg a konyhám sem feltétlenül volt alkalmas rá… - közben már el is haladtunk az első jelzés mellett, ami azt jelentette, hogy jó helyen járunk. Nemsokára, ha minden igaz, akkor egy busz is el fog robogni mellettünk, de itt még nem is volt nehézkes a haladás.
// Ne haragudj, hogy ennyire megcsúsztam a válasszal! //
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Egyet értettem Celeste-el, jobb az elején tisztázni, mennyire kell rám odafigyelni, bár felnőtt voltam, egy tapasztalatlan túrázó olykor akaratlanul is vét valami hibát és máris kész a baj. Azt sem éreztette velem, hogy a „nyakába vett” volna, amiért hálás voltam. Szerettem a természetet, pedig nem sok ilyen kalandban volt részem, ha úgy vesszük egyben sem igazán, azon kívül amit Egonnal töltöttem el Angliában. Anyával nem mentünk soha messzire, és ezek a kirándulások valójában könnyű séták voltak csupán semmint komoly túrák. *-Mindent. A növényekről, állatokról, hogy mit hogyan lehet felismerni, veszélyekről és túlélésről. Szóval egy komplett indián továbbképzést szeretnék. *Igyekeztem, hogy a mosolyom ne úgy hasson rá mintha viccelnék, mert nem annak szántam és tudom, hogy minderre ma nem lesz időnk, viszont ezzel már kvázi befizettem egy újabb túrára is. Remélem nem megyek az idegeire és legközelebb is szívesen elvisz magával. Nem egész öt perc alatt sikerült elintézni a feliratkozást, hogy tudják merre megyünk, és megtudtam, hogy ennek is nagy jelentősége van, végül átszuszakoltuk magunkat a mezei turisták hullámzó tömegén. Máris volt kérdésem, ami a jelzéseket illeti, arról tudtam, hogy vannak, léteznek de azt már nem, melyik mire való és mit jelöl. *-Ó, értem, látom is. *Vetettem egy hosszabb pillantást a brosúrára amit kaptam és így már minden tiszta volt, persze ettől még nem váltam profi túrázóvá. Most már azt is láttam a térkép alapján, körülbelül merre fogunk menni, felnézve pedig próbáltam elképzelni, bár most még csak egy egybefüggő erdős területnek láttam az egészet. *-Igen, tudom, hogy ez a munkád, de ha nem baj, én örülnék ha nem csak munka lennék a számodra. *Szerettem az embereket és szerettem a farkasokat és úgy általában mindenkit akivel lehet beszélgetni – azt is akivel nem, és volt ilyen – az összes közeli barátom és ismerősöm azonban New Yorkban élt és itt, Egont és Amandát, no meg Naomit leszámítva eléggé elveszettnek éreztem magam. Mondhatni barátgyűjtésbe kezdtem, igyekeztem mindenkivel jó kapcsolatot kialakítani és reméltem, hogy előbb-utóbb megkedvelnek. A muffint nem azért hoztam, hogy megvesztegessem Celeste-et, egyszerűen csak mint a nők többsége, boldogsághormonnak neveztem és a kiránduláshoz is elég energiát nyújt majd. Na és persze szerénység nélkül állíthatom, hogy nagyon finom. Máris túrtam a táskámba és vettem elő a műanyag dobozt amibe belesorakoztattam az összenyomódás elkerülése végett és Celeste felé nyújtottam. Legalább egyet egyen mert a végén, reggeli nélkül még összeesik nekem és locsolhatom fel a vadon kellős közepén. *-Akkor vegyél belőle máris, nehogy rosszul legyél. Nem vagy allergiás semmire ugye? És mi volt a konyháddal? Felújítod vagy szétverték? *Lehetne poén is azonban sajnos a legutóbbi Vörös Hold óta ez már nem számít annak. Noha Jay és én nem a konyhát vertük szét, azért akadt utánunk takarítani - és javítanivaló, úgy hallottam más lakások sem úszták meg könnyen. *-A farkasok merre tanyáznak? Melyik útvonal felől lehet megközelíteni? *Keresztül-kasul szelik az erdőt, de van falkaterület amit gondolom megfelelően védenek és ahova nem szabad menni. Gyerekkoromban is mindig az ilyen tilos helyek vonzottak, bár ezek inkább történelmi épületekre korlátozódtak, múzeumok lezárt termeire és templomok folyosóira, az óratoronyra, egyszóval ahova mezei, halandó ember nem mehet. Kíváncsi voltam a falka területére, hacsak egy messzi dombról is láthatom, muszáj megnéznem. Egyelőre csak a saját jelzésünket figyeltem, és kerestem a következőt. *-És mi van a nem kiépített útvonalakkal? Azok milyenek? *Mondhattam volna, hogy oda vigyen ahova nem vinne, de szerintem elsőre ezt úgy sem tette volna meg, talán majd legközelebb.*
- Azt ugye tudod, hogy egy csepp indián vér sincs az ereimben? – kérdeztem először komolynak tűnően, ám végül elmosolyodtam. Sejtettem én, hogy nem úgy gondolta, de azért nem bírtam ki, hogy ne tegyem szóvá. – Ha ilyesmire vágysz, akkor elég sokan élnek közülük a városban, és biztosan sokkal jártasabbak nálam ezekben a dolgokban. – ezt ugyanis nem vitathattam el tőlük. Ők itt születtek, én meg alig fél éve voltam a város lakója, ennyi idő bizony távolról sem elég ahhoz, hogy jól kiismerje magát az ember egy új vidéken. - Egyébként nem tudok mindent én sem, hiszen csak nemrég költöztem ide… - tettem szóvá neki is. Nem tudtam, hogy mennyire van képben ezzel kapcsolatban, de nem akartam csalódást okozni neki. – Az alapvető dolgokat ugyan tudom, de nem minden itteni növényt sikerült megismernem egyelőre, ennek biztosan idő kell majd. – vallottam be őszintén, de emiatt egy cseppet sem éreztem magam kellemetlenül. Nem úgy születünk, hogy egyből mindent tudunk. Nyilván, amikor ideköltöztem, akkor tanulmányoztam mindent a környékről, de ennyi idő még nem volt elég nekem arra, hogy minden tudást beszippantsak. Talán a következő szezonban már sokkal jobb leszek ezen a téren is, de azért így is jól elboldogultam. Nem teljesen értettem, hogy mire gondolt pontosan az alatt, hogy nem csak munka akar lenni számomra, így reakció helyett csak rámosolyogtam biztatóan. Nyilván nem a klasszikus értelemben vett munkának tekintettem ezt, pusztán arra akartam utalni, hogy nem fáradtság, meg különben is ez teszi ki a napjaim nagyobb részét. Az pedig, hogy miként alakul a kapcsolatunk, majd elválik. Szerintem az ilyesmi nem előre eltervezetten megy, annyi biztos, hogy én nem zárkóztam el az új ismeretségek elől sohasem. - Áh, nem szoktam! – legyintettem egyet, de közben már nyúltam is az egyik finomságért. – De azért nem utasítom vissza! – mosolyodtam el, közben csak éppen egy kicsit lassítva le, a kellemesen gyors tempón. – Tudtommal nem… - vontam meg a vállaimat, mert igazából nem nagyon vizsgáltak ki ezen a téren, hiszen eddig semmiféle allergiás reakció nem lépett fel nálam soha. – Is-is, mondjuk úgy. Eleve felújításra szorult, mivel a ház, amit kaptam a várostól, elég romos állapotban volt. Aztán még szét is verték a Vörös Hold alatt. – most már viszonylag könnyedén beszéltem róla, de azért szükségem volt némi időre ahhoz, hogy ilyen lazán nyilatkozzak arról az éjszakáról. Azért azt nem mondanám, hogy borzasztóan megviselt, de nem vagyok fából, sem kőből, hogy minden nehézséget könnyedén vegyek. A látszat lehet, hogy ez volt, de belül őrlődtem ugyanúgy. - Mármint melyik fajta bundásra gondolsz? – kérdeztem őszintén, mivel a vérfarkasok, és a rendes mezei farkasok is éltek ezekben az erdőkben. – Egyébként a falka olyan helyen él, ahová nehezebb elmenni, meg arrafelé nem is nagyon vezet túraösvény, pontosan a hívatlan látogatók elkerülése miatt. – ők ugyanis már régebben letelepedtek itt, mint ahogy kialakították volna az utakat a turistáknak. – Persze, ha vannak vállalkozó szelleműek, azok letérnek a járatlan útra, és elkeveredhetnek oda, de annyira nem jellemző szerencsére. – magyaráztam menet közben, egyelőre még lihegés nélkül is képes voltam beszélni, de fog ez változni idővel. – Nekünk nem esne bántódásunk, ha arra járnánk, hiszen a Lakba is bemehetünk, ha jól tudom, de azért ne lepjük meg őket a mai napon. – nem is gondoltam mondjuk, hogy oda szeretne menni, de azért inkább szóvá is tettem, hogy ma nem terveztem feléjük menni. - Olyan nem nagyon van. Elég vadregényesnek mondható a táj, ebből fakadóan sok a veszélyes hely, ahová jobb, ha túrázó nem megy. Omlásveszély, rejtett szurdokok, csúszós lejtők… - soroltam, időnként mutogatva is mellé. – Mindig akad olyan, aki ostoba módon azt hiszi, hogy elég képzett ehhez a terephez, de nem egyszer voltak már ebből balesetek, ha jól hallottam a hegyi mentőktől. – reméltem, hogy ezzel el is vettem a kedvét attól, hogy ilyesmit akarjon kipróbálni. - Szóval nem veszélytelen terep ez. És akkor a vadon élő állatokról még nem is beszéltünk. Ahol többet jár ember - például a túraösvények -, azt talán jobban elkerülik, de ami járatlan út... - csak a fejemet ráztam meg. Medvék bármikor felbukkanhattak, néha még a városban is. Csak ott az ember képes volt behúzódni, míg a medve saját terepén mozogva nem volt előnyben.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Bennem viszont van.*Az arcomra mutattam, ami a ruháimból legjobban kilátszott belőlem, az enyhén kreolos bőrömre.* -Nem szolárium, és roppant kellemetlen, hogy szinte semmit sem tudok a természetről, pedig imádom.*Nem haragudtam az anyámra amiért elvágta előttem a lehetőséget, úgy gondolom akkor, abban a helyzetben talán ezt találta a legjobb megoldásnak. Szerencse, hogy a sorsom fonalát a nagyim összekötözte. *-Mondj egy nevet és megkeresem.*Volt egy-két bolt elvétve ahol még megtalálhatók voltak az indián tárgyak, ahova a nagyim is vitt pár fonott kosarat, ilyesmit, de csak nem támadhattam le őket azzal ismeretlenül, hogy továbbképzést kérek indiánságból. *-Akkor már többet tudsz mint én. *Nem volt az ambícióim között az idegenvezetés, de legalább annyit szerettem volna megtanulni, főleg őrzőként illene jól tájékozódnom az erdőben, egy olyan erdőben ahol vérfarkasok élnek és ami körülvesz. Egy csokis muffinnal megalapozni a kirándulást a lehető legjobb amit tehetünk, én is vettem egyet Celeste után, míg el nem érjük az erdő szélét, el is fog fogyni. Bólintva vettem tudomásul, hogy nem allergiás semmire, nem lett volna jó ha épp az én sütimtől fullad be, mindenre nem tudok én sem gondolni, nem is lehet, különben a muffinból a legjobb dolgok kimaradtak volna. *-Miért nem lepődöm meg ezen?! A Vörös Hold után sok dolga lehetett a kőműveseknek és a burkolóknak. Én csak egy kalaptartót kaptam le a falról, ja és az üveges. Igen, nos rá is szükség volt, de nem az én házamban. *Nagyot sóhajtottam, a Alignak minden nap belopja magát a szívünkbe egy kis emlékkel. Az ilyen alkalmakról mindenki úgy beszélt mintha csupán egy szokásos, napi rutint mesélne el. Pedig nekem sem csak annyiból állt az az éjszaka, hogy lekalaptartóztam Jay-t, ujjakat veszítettem el és késekkel hadonásztam, de ennyi idő távlatából és mert végül jobb vége lett mint amire számítottam, nem okozott depressziót. Vagy mert még csak egy ilyen éjszakát éltem meg. Alignak hogy nem unja már? *-Természetesen a bájos vérfarkasokra. Kíváncsi vagyok hogyan élnek, szeretném jobban megismerni őket és azt csak ott lehet ahol tanyáznak. ….persze gondoltam, hogy nincsenek útjelző táblák, mint a mesékben…….nem mára gondoltam, de feltételezem azért be kell jelentkezni mint a fodrászhoz. *Értettem mire gondol, bármit is tervezett nekem mára a vérfarkasok látogatása nem volt és nem is lehetett a programban. Viszont a közeljövőben felvehetné a tervei közé, legalábbis velem, bár akár Egonnal is elmehetnék de ő meg nem akar magával vinni, ki tudja miért. *-Félre ne érts, nem akarok olyan helyekre menni, de jobb ha felkészülök rá. Azért mondtam, hogy indián kiképzést szeretnék.*Felnevettem amiért azt feltételezi rólam, hogy egyedül bemerészkednék az erdőbe és Piroskát játszanék. Még a farkas is adott lenne, de nem, azért nem vagyok ennyire felelőtlen, elég volt Killiannak megemlítenie néhány vadon élő farkast, félbehagyott szarvaslakomát és már sprinteltem is ki az erdőből. Szó szerint. Persze akkor még nem voltam őrző és nem feltételeztem, hogy csak fedősztori az egész, ma már tudom, hogy a pasi reggelizett farkasként….vagyis csak gyanítom, de mivel ezen a téren elég mimózalelkű vagyok, nem is gondolok rá. Azt is nehéz volt elképzelnem, hogy Egon halat zabált a híd alatt mielőtt találkoztunk volna, nyersen, frissen kifogva, ahogy Gollam is szereti. Capkodószan. Az én muffinom elfogyott és ittam rá két korty vizet, hogy leöblítsem az apró morzsákat is. Eddig csak könnyű séta volt, majd most következik a mászás.* -Gondolom nem csak úgy pattant ki a fejedből, hogy idegenvezető legyél. Volt valamilyen alapja. Elmeséled?*Ilyenkor szoktam valamilyen iszapba csapni, feltépni régi sebeket, valamiért hihetetlen érzékem volt ehhez. Reméltem, hogy most másképp lesz. *
- De azért gondolom nem olyan sok. – mosolyogtam rá vidáman, miután megszemléltem az arcát tüzetesebben is. Nem volt olyan szembeötlő szerintem, de az is lehet, hogy egyedül nekem nem tűnt fel a dolog. Emiatt nem éreztem magam kellemetlenül, végül is, nem informátor vagyok, hogy minden apróságot kötelező legyen észrevennem. Ettől függetlenül még elég jó megfigyelőnek tartottam magam, mindenféle elfogultság, vagy nagyzolás nélkül. – Szerintem a téli időszakban sokra mennél vele, ha olvasnál róla több könyvet. Biztosan vannak, meg a net is tele van mindenfélével. Mire jön a tavasz, már teljesen felkészült leszel, ha a következő túrádra indulsz. – javasoltam barátságosan. Nem azt akartam ezzel elérni, hogy lebeszéljem magamról, inkább csak tippeket adtam. Télen úgysem túlzottan alkalmasak az utak a túrákhoz. - Nem ismerem őket név szerint. – vallottam be, ráadásul Becca jóval régebb óta élt a városban, mint én. Velem szemben szerintem ő sokkal inkább képben volt. – De szerintem szívesen segít bármelyikük, ha összefutsz velük az utcán. – azért az nem volt olyan nehéz, és ő is elég közvetlennek tűnt ahhoz, hogy simán leszólítson egy idegent, és megismerkedjen vele. Én legalábbis el tudtam róla képzelni, én is megtettem volna. - Akkor te még egész könnyen meg is úsztad… - motyogtam elgondolkozva, miközben a helyes útirányra is igyekeztem odafigyelni. Még csak az kéne, hogy pont én tévedjek el. Elég kellemetlen lenne, mit ne mondjak! – Nálam falak szakadtak át, a fába helyenként beleivódott a vér, és még a bútorok közül is tört néhány. Magamról már nem is beszélve. – nos, igen, a ház annyira nem is lett volna lényeges, de én is összetörtem egy kicsit. Igaz, hogy csak próbáltam magam megvédeni, de amit Angel beszerzett tőlem, az ugyebár rajtam is megjelent, úgyhogy nem volt túl egyszerű a helyzetünk. Életben is akartam maradni, de meg is akartam védeni magam a gyilkos indulatok ellen. Sosem éreztem még olyan rossznak a helyzetet, mint akkor este. - Nem hiszem, hogy be kellene jelentkezni. – vontam fel a szemöldökömet, oldalra pillantva rá. – Szerintem, ha odamész, nem fog lekapni senki a tíz körmödről, ebben biztos lehetsz. Furcsa, hogy nem nagyon ismered még őket, pedig egy ideje már itt élsz, ugye? – nem piszkálni akartam vele, csak tényleg meglepőnek találtam, ezért is tettem szóvá. Ha már ismerkedünk, akkor így lehet a legjobban szerintem. – Egyáltalán nem olyan vészesek, én kaptam is egy meghívást csak úgy a Lakba, mivel még én sem jártam ott. – tettem hozzá, mintegy mellékesen, könnyedén vonva meg a vállaimat. – Úgyhogy ezért mondtam, hogy nem tartom valószínűnek, hogy csak akkor mehetsz oda, ha bejelentkeztél. Elég jó viszonyban van a Protektorátus, meg a falka, nem? – nálam biztosan többet tudott erről, noha már én is hónapok óta itt éltem. - Akkor jó! Nem lenne jó, ha egyszer csak miattad kéne kimenniük a hegyi mentőknek. – azért megnyugtató volt, hogy nem az minden vágya, hogy a tilosban mászkáljon. Ugyan nem én mennék megmenteni, de biztos, hogy a mai nap után lelkiismeret-furdalás gyötörne, hiszen én hoztam ki először. – Biztosan ki foglak ábrándítani, de valójában így történt. – nevettem el magam. Elég ambiciózus, határozott elképzelésekkel rendelkező lány voltam, de ez kivételesen tényleg csak úgy kipattant a fejemből. – Nem akartam apámat követni a jogi pályán, bár soha nem is mondta, hogy azt szánná nekem. Ez meg olyan munkának tűnt, ami izgalmas, kalandos, mozgalmas, én pedig mindig szerettem kirándulni. Azt hiszem, így született meg végül a döntésem. – vontam meg a vállaimat, közben mind a kettőnket a megfelelő útra terelgetve, elkanyarodva a nehezebb ösvénytől. - Miért, te milyen megfontolásból választottad a hivatásod? – kérdeztem vissza, az ilyesmi mindig sokat elárul az emberről, kivéve az én esetemben. Rólam legfeljebb annyit lehet kideríteni ezáltal, hogy mi az érdeklődési köröm. Mondjuk úgy, hogy én a hobbimból élek.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Nem, az én vérem már felhígult. Anyai ágon örököltem egyébként, a nagyim itt született és az ő anyja is és ha jól tudom ezen az ágon mindenki. Még folyamatban van a családfám feltérképezése. Azért is kerültem ide, különben eszembe sem jutott volna, hogy Alaszkában telepedjek le. *Szerintem én is itt születtem volna ha az apám nem dönt úgy, hogy jobb nekik New Yorkban, vagy nem történik meg az anyám elhívása. Persze senki nem tudta, hogy már úton vagyok mikor elköltöztek és az őrzők sem tudtak még rólam. Az egész kissé zavaros, pedig a legnagyobb gubancokat már sikerült kibogoznom, de a nagyim….hát ő egy kész titokláda volt. *-Tervbe vettem már, tavaly télen is volt pár nap amikor nem tudtam kimozdulni a házból mert betemetett a hó. Majd a könyvtárból begyűjtök pár könyvet és a galériában is van olyan amit kinéztem magamnak. *Mint ott dolgozónak még kedvezményem is van, beleásom magam a helyi erdőbe és a túrázók törvénykönyvébe, elméletileg egyelőre, csak Egon ne unja magát halálra. Legfeljebb ha nagyon szaladhatnékja támad, a hátára ülök és együtt ültetjük át a gyakorlatba a tanultakat. Sajnálattal hallottam, hogy nem ismer őslakosokat, mármint indiánokat akik még itt élnek. A fiatalok elköltöztek, mert nem találták meg itt a számításukat, bármilyen nagy város is Fairbanks, még sincs annyi lehetőség ami kiszolgálja az egész lakosságot, és ahogy tapasztaltam, egyre többen jöttek ide, főleg farkasok és őrzők, mert a város egyfajta misztikus hely volt ami vonzotta a természetfelettit. Mások pedig kiszorultak. A nagyimnak minden bizonnyal voltak kapcsolatai, de még nem jutottam el odáig, hogy mindenkit felkeressek, az elsődleges cél az volt, hogy kiderítsem a nagymamám múltját s ezzel a magamét is, a szociális hálóra már nem maradt időm, mert közben én magam is őrző lettem, Egon lefoglalta a szabadidőm egy részét és be kell valljam, vele sokkal jobban éreztem magam semmint lemondjak néhány óráról. *-Ha az utcán nem is de a kisebb boltokban igen. *Akikkel eddig találkoztam elég közvetlenek voltak, de akadt olyan téma amiről nem szívesen beszéltek és ez az indiánok múltja volt. Mostohább életük volt mint a fekete lakosságnak, mára már a kultúrájuk is jószerivel feledésbe merült. Alignak azonban nem hagyta, hogy bárki is elfelejtse, minden évben megjelent és aratott. Ha még csak kidőlt falak és összetört bútorok maradtak volna utána, de sajnos életeket is követelt, fájdalmat és kínt osztott, sokszor barátok kerültek egymással szemben. Ahogy én is Jay-el. Bár minden rosszban van valami jó is, legalább nem Egonnal kerültem szembe, de még csak nem is gondoltam erre, nehogy ötleteket adjak Alignaknak jövőre. *-Nos, azért nem olyan könnyen.*Felemeltem a bal kezemet, amin már sok minden nem látszott abból amit Alignak műveltetett velünk, csak a tetoválás, a tollas-farkasos tetoválás díszítette a kézfejemet, eltakarva a hegeket.* -Wendynek köszönhetem, hogy most vannak ujjaim, ő zacskózta be. Jaynek meg….tudod, kihajtott a palántája. *Celeste szavai szerint ő sem úszta meg törött bútorokkal, ő is összetört.* -Sajnálom, de örülök, hogy már egyben vagy. Furfangosan szemét ötletei vannak a vén farkasnak. *Elhúztam a számat. Szívesen nyakon csípném az öreget, de kétlem, hogy sokra mennék vele, még azoknak sem sikerült akik sok száz évvel idősebbek nálam, Jay is csupán egy játékszer volt a kezei(m) között. Persze ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy az én testem állt előtte, különben régen széttépte volna, Alignak meg örülne és vígan élne-halna tovább. A farkasok furcsa lények, mármint a vérfarkasok, engem pedig szinte csak ilyen ismeretséggel áldott meg a sors, mintha vonzanám őket. Ennek ellenére még nem voltam a Lakban és most én csodálkoztam, hogy Celeste már meghívást is kapott.* -Tényleg? Biztosan fontos vagy valamiért. Igazából nem erőlködtem, Egon pedig nem akarja, hogy a Lakba menjek. *Mára már farkas körökben és őrző berkekben egyaránt nem maradt titok a kettőnk kapcsolata, és mivel egyikünk sem kapott érte fejmosást, és nem is tiltottak el minket egymástól, felesleges volt titkolni. Eleinte persze, de talán csak a saját nyugalmunk érdekében. Viszont egyre nagyobb kedvem volt ahhoz, hogy hívatlanul beállítsak és vagyok olyan aki ezt megteszi, még ki kellett gondolnom, hogy mivel engesztelem ki Egont. *-Azon leszek, hogy ne kelljen megmenteni, néha nagyon komolytalan tudok lenni de szorult belém némi felelősségérzet is. *Csak kicsi, de az éppen elég, el is nevetem magam ezen. Van, hogy elhamarkodottan döntök és utólag már bánom de eddig sikerült az életveszélyes dolgokat kikerülnöm. Celeste a tipikus példája annak, hogyan csináljunk teljesen mást mint a szüleink. *-Én nem fontoltam meg semmit. A suliban én voltam a szürke kis egér. Nem voltak barátaim, de legalább békén hagytak, szóval kockultam. A könyvekben találtam menedéket és úgy ragadt rám minden mint a piszok. Bármit elolvasok, az ismeretterjesztő könyvektől a csöpögős romantikáig mindent. Igazából maga az olvasás az amit szeretek és a hihetetlen mennyiségű információ. Sajnos az egyetemen eléggé behatároltak amit nem bírtam, így nincs is diplomám könyvtárszakból, de ott egye meg a fene. *Legyintettem, mert tényleg nem volt olyan fontos. Persze a legjobb állások, már amelyek ebben a hivatásban elérhetők, számomra elérhetetlenek maradtak mert kellett volna a papír, de azt hiszem így is sikerült mindig kincsekre lelnem. New Yorkban a kis antikvárium, itt meg a Grandmore könyvkiadó és galéria. *-Egyetlen vágyam van csak a hivatásom terén. Az őrzők könyvtára. Keldron viszont…hogy is mondjam, nem igazán kedvel. Mondjuk úgy nem jól nyitottam nála.*Szó szerint. A beszélgetés alatt észre sem vettem mennyit haladtunk. Körülnéztem és vissza is fordultam egy pillanatra, hogy megjegyezzem az utat, persze nem nehéz egy ösvényen eltévedni, de jobb bebiztosítani magam.*
- És te kutatod a felmenőidet, vagy valami profit bíztál meg vele? - érdeklődtem kíváncsian, ha már így feljött a téma. Egyébként egy kicsit irigyeltem az indián származás miatt, így talán még inkább a magáénak érezte mind a helyet, mind a mi történelmünket. - Hát, igazából nekem sem jutott volna, ha a családom nem keveredik ide. De nem bántam meg... - vallottam be őszintén. Tényleg szükségem volt a környezetváltozásra, hogy mi miatt, az az én dolgom volt. Akinek tudnia kellett róla, az tudta, de lehet, hogy amúgy is ideköltöztem volna, mindentől függetlenül is. - Komolyan? - kérdeztem vissza csodálkozva. - Mindig viccelődtem vele, hogy milyen lesz majd télen, de nem gondoltam volna, hogy tényleg előfordulhat, hogy beszorulok a lakásomba. - ingattam a fejemet rosszallóan, hiszen én a tél végén érkeztem, így aztán nem voltam annyira képben azzal kapcsolatban, hogy mire is számítsak. Olvastam, és hallottam már mindenfélét, de megtapasztalni teljesen más lesz, ez számomra is abszolút nyilvánvaló volt. Nem ringattam magam hiú ábrándokba azzal kapcsolatban, hogy túloztak a hidegről, vagy az időjárásról, de ez azért durva. Még belegondolni is. - Szerintem egy próbát megér... - vontam meg a vállaimat, amikor az került szóba, hogy bármelyik itteni őslakos indiánhoz fordulhatna a kérdéseivel. Szerintem még örülnének is neki, hogy valaki érdeklődik a kultúrájuk iránt, mert így legalább nem vész el teljesen. Abban mondjuk nem voltam teljesen őszinte, hogy nem ismertem őket, de az inkább csak futó ismeretség, nem több. Ezért sem tudtam neki senkit konkrétan ajánlani, maximum boltok alapján tudtam volna az illetőhöz irányítani, de szerintem ezek neki sem voltak ismeretlenek. - Engem Cali talált meg, szerencsére! Elég rossz bőrben voltam, ami azt illeti. Lőtt sebek, meg egyebek... - fintorogtam egyet mellé, mikor eszembe jutottak a dolgok. Egyébként fogalmam sem volt arról, hogy ki az a Jay, de majd talán utána fogok nézni. Nem ismertem sem a falkát, sem a fél várost, szóval nekem egy név nem mondott semmit, de ebből rájöttem, hogy ő valaki olyannal került szembe, akit ismert. Én bezzeg olyat kaptam, akit nem. Nem tudom, hogy ez mennyiben pozitív, vagy negatív egy ilyen helyzetben. Talán egy fokkal könnyebb volt így, de másrészt ő biztosan nem aggódott annyira a testi épségemért, én sem az övéért. Csupán onnantól kezdve lettem óvatosabb, amikor sikerült az elsőket ejtenem rajta, és rájöttem, hogy azok rajtam is megjelennek. Na, onnantól kezdve már nem volt olyan egyszerű a küzdelem. - Igen. Nem bánnám, ha jövőre valahogy kimaradhatnánk belőle. Elég erős indítás volt ez nekem itt. - utaltam magára a városra, miközben kicsit kiléptem, gyorsabb tempót diktálva. Emelkedők jönnek majd hamarosan, bár annyira azért nem fogunk kifulladni, hogy kapkodjunk a levegő után. Én legalábbis jártam már erre nem egyszer, szóval mondhatjuk, hogy edzésben vagyok. - Nem hinném, hogy fontosabb lennék, mint az átlag. - nevettem el magam őszintén a feltételezésen. - Egyszerűen csak olyanba akadtam szerintem, aki szívesen invitált meg. - vontam meg a vállaimat hanyagul, dobva egyúttal a hátizsákomon is egyet. - Miért nem akarja? És ez téged miért gátol meg abban, hogy oda menj, ahová szeretnél? - kérdeztem őszintén. Elég közvetlen teremtés vagyok ahhoz, hogy szemrebbenés nélkül kérdezzek rá dolgokra, de úgy tűnt, hogy Becca is hasonló ezen a téren, így reméltem, hogy nem sértődik meg. Én nem hagytam volna, hogy valaki eltiltson attól, ami engem foglalkoztat. - Akkor jó! Ezzel én is így vagyok. - nyugtáztam a szavakat a felelősségérzet kapcsán. Én is tudtam viccelődni, de sokszor voltak emberéletek a kezemben a munkám során, és ez megkövetelte a komolyságot. - Értem. - biccentettem, miután meghallgattam, hogyan is választotta a szakmáját. Az én fejemben mondjuk nem teljesen egyezett a szürke kisegér, és a könyvtárosokkal kapcsolatos sztereotípia, de az én vagyok. - Én is szeretek olvasni, csak mostanában nincs rá olyan sok időm... - sóhajtottam kissé szomorkásan, mert tényleg kedveltem a papírra vetett történeteket. Nekem nem volt hozzá olyan érzékem, de a más által teremtett fantázia világokról szívesen olvastam bármikor. - Az egyetemi könyvtárnak van némi köze hozzá, ugye? - nem annyira voltam ezzel kapcsolatban a toppon. - Most úgy hallottam, hogy valamelyik falkatag lett ott a könyvtáros, pedig eddig mindig őrzők kapták meg a pozíciót... - merengtem el egy kicsit, még nem is sejtve, hogy az új könyvtáros, akiről beszéltem, történetesen az egyik nagyapám jövendőbelije. - Keldron... fura. - húztam el a számat, ő volt, aki elhívta Corinnet, de túlzottan nem ismertem őt. - Mi történt? - kérdeztem kíváncsian.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Csak én. Egyrészt mert izgalmasabb, már maga a kutatás is, másrészt nincs most pénzem profira. Egyébként meg a nagyim is őrző volt, anyámat elhívták ugyan de nemet mondott, esélyes, hogy mások is őrzők voltak az őseim közül, szóval nem biztos, hogy a levéltárban sok mindent találok. *Persze ki tudja. Az viszont biztos, hogy az őrzőség női ágon öröklődik a családunkban, ezen a vonalon kutakodom, az apai ág egyáltalán nem érdekel. Volt idő mikor kíváncsi voltam rá, de ez is elmúlt, ha őt nem érdekeltem, akkor minek erőlködjek. *-Alaszka nekem sem, megértelek. De anyám halála után biztosan elindultam volna a nagyvilágba, sosem éreztem magam New Yorkban otthon. A nagyim öröksége csak leredukálta a helykeresésemet. *Mindig is éreztem, hogy nem vagyok New Yorkba való, bár ott vannak a barátaim, a barátnőm, a keresztlányaim, mégsem éreztem úgy, hogy az a város az otthonom. Itt viszont....egyből beleszerettem a helybe, a nagyi házába és még az egyszerű körülmények sem riasztottak el. A mai napig nincs a házban gázfűtés, minden nap be kell gyújtanom a kandallókba. *-Csak pár nap, nem vészes. Kiásom magam és mire a kapuig érek már az utak is le vannak takarítva. A város szélén lakom, az az utolsó a takarítási listán. *Nem bántam. azért szeretek itt élni mert a nyüzsgő város után kész felüdülés a csend és a nyugalom. Csak az erdő zajait hallom, a szélben nyikorgó fákat, a levelek susogását, a madarak csiripelését és van egy mókusom is aki a fenyőfámon lakik. az őslakosok megkeresése és kikérdezése már tervbe volt véve, de nem akartam ajtóstól a házba törni, megvártam míg elfogadnak és megismernek. Persze egy próbát megér és különben sem tudnék jobb lexikont találni a helyieknél. Talán még pár olyan legendát is mesélhetnek amiről Keldron sem tud, mindenesetre ez jó pont lehetne nála, közelíthetnék az egyenlő felé. * -Áóúú! Szerencse, hogy az én kezem ügyében csak konyhakés volt. Tejóég! Szerintem senki nem úszta meg könnyen. *Hacsak Egonra gondolok, de persze sokan kötöttek ki az őrzők gyengélkedőjén. Nagy szemekkel néztem rá, biztosan ő is maga alatt volt egy ideig ahogy én. Vajon volt valaki mellette aki átsegítette ezen az időszakon?*-Tulajdonképpen nekem is az első volt, tavaly kimaradtam belőle, Adam nem sokkal előtte hívott el. Csak az utószele csapott meg, de én is szívesen kimaradnék belőle jövőre. Nagyon szeretném seggbe rúgni az öreg farkast. Jól megszorongatni a nyakát és helyre tenni az eszét, mert úgy tűnik lecsúszott a fenekébe. *Ha Alignakra gondoltam mindig egy kicsit túlspiláztam a dolgokat, de elég volt egy nagy levegő, hogy megnyugodjak, különben is, még majdnem egy évem van arra, megint a darálóba kerüljek. Addig még nagyon sok víz folyik le a Tananán. Egy kicsit gyorsítottunk a tempón, de ez csak abban segített, hogy megtartsam a ritmust, ettől nem fogom kiköpni a tüdőmet. Persze egy óra múlva már biztosan olyan izmokat is érezni fogok a testemben, melyeknek a meglétéről még nem is tudtam. Így volt ez Axellel is.*-Nem tudom. Talán félt vagy féltékeny. Az utóbbi inkább biztos, legalábbis Jay-el szemben, mondjuk Jay adott is rá okot, de mi már tisztáztuk csak Egon húzza fel magát ezen, ráadásul tőrrel álmodott. Nem könnyű vele és nem akarok emiatt összeveszni sem. *Azt hiszem kissé kuszán foglaltam össze a dolgokat, de ez történik amikor végre kibeszélhetem magamból a velem történteket olyannal, akinek szabad ezekről tudnia és arról is van fogalma miről karattyolok amikor tőrös álmot emlegetek meg falkát. *-A nyakunkon a tél, majd lesz időd olvasni. Ha gondolod el is jöhetsz hozzám, és válogathatsz a könyveim között. Sokféle van. *Szívesen látom és kölcsön is adok neki ha talál kedvére valót, Celeste jó fejnek tűnt, örülnék annak, ha a kapcsolatunk nem merül ki a kirándulásban. Szerettem megismerni az embereket és minél többet megtudni róluk, beszélgetni, véleményt cserélni. *-Öööö, nem igazán. Álmaim könyvtárán a Krónikák Termét értettem. És igen, most egy falkatag a könyvtáros de Keldron őrzi a krónikákat és a feljegyzéseket. *Keldron, nos ő volt az akivel hadilábon álltam, mondjuk úgy kakukktojás. Fura fazon volt, okos és tájékozott, persze az informátorok vezetőjeként ez eleve elvárt volt, ráadásul remek mágus és ő is pont annyira oda volt a mágiáért mint én, meg a könyvekért, de borzasztóan rossz természete is bicskanyitogató stílusa volt. Amikor szóba került elhúztam a számat és vettem egy nagy levegőt nehogy olyasmi csússzon ki a számon aminek nem kellene.* -Leejtettem egy könyvet, egy olyan könyvet amihez hozzá sem nyúlhattam volna, ráadásul engedély és kopogás nélkül nyitottam be a Krónikák Termébe, az ikonikus őrző könyvtárba. Szóval azt hiszem egy életre elástam magam. Fogalmam sincs mi történt, mindig vigyázok a könyvekre de az a nap…nem az én napom volt. *Azt hiszem még nagymama koromban is kísérteni fog.* -A családod hogy keveredett ide? Itt élnek veled? Szerencsés vagy. *Nekem már nincs családom. A nagyim is meghalt, az anyám is, az apám két éves koromban elhagyott minket, más rokonról nem tudok. Testvérem sincs. Szóval egy szál magam vagyok vérrokonok tekintetében. A barátnőm és a keresztlányaim, akiket a családomnak mondhatok, New Yorkban élnek és velük sem tarthatom a kapcsolatot majd egy idő után. Jó lett volna ha vannak rokonaim, olyanok mint a nagyi akiket beavathatok az életembe, még sem voltam a hiányuk miatt szomorú.*
- Értem. – bólogattam, amikor közölte, hogy nincs pénze profi családfa-kutatóra. – Ott lehet, hogy nincsenek feljegyzések róluk, viszont az őrzőknél már valószínűleg igen. Szerintem akár azt is megpróbálhatnád… - vetettem fel az ötletet, mert nagyon is valószínűnek tartottam. Persze lehet, hogy csupán a nagyanyja származott innen, de ha nem, és őrzők voltak a felmenői is, akkor bizony kellett lennie valamilyen aktának róluk. Az már más kérdés, hogy talán Beccának nem fogják odaadni. Nem tudtam pontosan, mennyire kezelik szigorúan ezt a dolgot, Keldron tényleg furcsa. - Én szerettem New Yorkot, nem is volt olyan könnyű ott hagyni. – vallottam be őszintén, könnyedén vonva egyet a vállaimon. Ha nem ért volna hatalmas csalódás, akkor lehetséges, hogy még mindig ott lennék. Oké, az is tény, hogy maga a szakítás azért történt, mert már akkor is Alaszkába akartam jönni, de akár másképp is alakulhatott volna minden. Most már mindegy, kár ezen rágódnom, noha a csendes óráimban gyakran merengek azon, hogy mi lehetett volna, ha mind a ketten más döntéseket hozunk meg Joe-val. - Hát, ez nem hangzik túl biztatóan. Én is a város szélén lakom, akkor gondolom hasonló lesz az eljárás. – máris elkezdtem magamban számba venni, hogy milyen óvintézkedéseket kell majd tennem annak érdekében, hogy huzamosabb időre ne szoruljak be a saját otthonomba. Bár, jobban belegondolva talán nem is lenne olyan borzalmas. Igazából el tudnám magam foglalni, és egy kis nyugalom senkinek sem árt. Nekem sem, noha nem szerettem annyira sokáig megülni a fenekemen, de belehalni sem fogok. Még mindig jobb, mintha maga alá temetne a nagyobb mennyiségű hó, igaz? Majd jól felhalmozom a hosszú lejáratú ételeket, és nem is lesz semmi baj. - Ó, nálam mindig van puska is kéznél. – jól bántam a fegyverekkel, és itt a vadállatok miatt amúgy sem ártott, ha akad lőfegyver. Akármilyen jó is vagyok, azért egy medve még mindig lenyomna, ebben egészen biztos voltam. Nincs is ezzel semmi baj, amíg meg tudom magam védeni tőle. Kárt ugyan nem tennék benne, de elijeszteni tökéletes egy puska is. – Ó, akkor szerencséd van! – állapítottam meg, amikor megtudtam, hogy hiába élt még itt tavaly, akkor még nem kapott az „áldásból”. – Nem hiszem, hogy nagyon tetszene neki, ha hallaná, hogy miket mondasz róla. – nevettem el magam. – Akár harcosnak is mehetnél… - utaltam a temperamentumra, ami most jött elő belőle. Egyébként egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy nem hallotta mindenki kedvenc szelleme, de pontosan nem tudtam, hogyan működnek ezek a dolgok. Lehet, hogy csak bizonyos időpontokban képes ezzel a világgal kapcsolatba lépni? Vagy mindig figyel a háttérből, és hall minket? Fene tudja, de talán nem ártana majd rákérdezni. - Az nem túl jó párosítás! – szisszentem fel. – Én tollal, azóta remekül érzem magam! – jelentettem ki határozottan, tartva a korábban diktált iramomat. – Megértem, de szerintem, ha szeretnél, nyugodtan menj el a Lakba. Ha tetszik neki, ha nem! – oké, lehet csak én vagyok kissé lázadó alkat, aki nem szereti, ha megmondják, hogy mit tegyen. Lehet, hogy Beccának ez így megfelelt, én meg igazán nem akartam beleszólni, jogom sem volt hozzá. Pusztán véleményt alkottam a dologgal kapcsolatban, ez minden. - Rendben, köszönöm! Szerintem élni fogok vele! – mosolyogtam oldalra. Nekem nem sok könyvem volt jelenleg, ezért is hajlottam arra, hogy elfogadjam a felajánlást. Főleg, ha tényleg beszorulok majd a havazáskor a házamba. – Ja, értem. – elég nagyra törő tervek voltak ezek, de mindig kell ilyen az embernek. A hosszú távú célok szerintem nagyon hasznosak tudnak lenni. Nekem egyelőre annyi volt, hogy megcsináljam a következő vizsgáimat, a többi meg majd alakul. Talán családot szeretnék majd egyszer, de az ezzel kapcsolatos reményeim egyelőre kútba estek. - Ne legyél ennyire borúlátó! – legyintettem egyet nemtörődöm mozdulattal. – Egyáltalán nincs még minden veszve, ráadásul bárkivel megeshet, hogy elejt valamit. Akár könyv, akár egy több száz éves, értékes váza az. – biztatásnak szántam természetesen. Reméltem, hogy a szavaim valóban célt is érnek. – Persze, itt élnek! – bólogattam. – Az apám kérte az áthelyezését, és jött vele anya, meg a húgom is. Pár hónappal később pedig én is követtem őket, bár igyekszem függetlenedni és nem apuci kicsi lányának lenni továbbra is. – vigyorodtam el. Eme törekvésem nagyon is napirendi ponton volt nálam, tényleg mindig igyekeztem. - Sőt, miután ideköltöztem, kiderült, hogy még több családtagom él itt. Mind a két vér szerinti nagyapám a városban van, noha velem egykorúnak látszanak. Elég fura… - vallottam be őszintén. – Kyle, meg Emmett, így hívják őket. – nem tudtam, hogy mennyire ismeri őket, de úgy sejtettem, hogy legalább névről biztosan be tudja őket azonosítani. – Hú, nézd csak, ott egy sas! – mutattam a megfelelő irányba, amikor kiszúrtam a madarat. – Ott a hegygerinc felett… - tájoltam be még pontosabban. Nem is volt olyan távol, igazából egész jól kivehető volt. – Nemsokára elkezd kicsit emelkedni a terep. – szóltam előre, biztos, ami biztos alapon.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Szívesen megbíztam volna egy profi családfa kutatót, de csak úgy, ha én is besegíthetek, ha az egész kutatás velem együtt zajlik, mert azért ebből a munkából nem akartam kimaradni, pénzem viszont tényleg nem volt túl sok. A megtakarításom nagy része és az anyám után öröklött kis vagyon ráment a nagyi háznak felújítására és a kert rendbehozatalára. Maradt még, de jobb szeretem ha mindig van és nem szaladok ki a tartalékból, bármikor közbejöhet valami és nekem nincs már rokonom akihez fordulhatnék. Persze ott van Egon, biztosan kisegítene, Angliába is ő vitt el, az egész utat ő fizette, de az más. Nem életbevágó dolgokra nem kérek sem kölcsön sem csak úgy, és nem is költök ha utána nem maradna semmim. *-Eddig nem derült ki, hogy volt-e más őrző a családban. A nagyi aktáját megkaptam hőn szeretett Protektorunktól, de másról nem szólt. Persze lehet, hogy olyan régen volt, hogy nem emlékezett rá. *Vagy elegendőnek találta, hogy a nagyiról tudjak, a többiek pedig – ha voltak – már a bizalmasabb részbe tartoztak. Az biztos, hogy jelenleg nincs más őrző a családomban olyan aki él….olyan sem aki nem őrző. Egyedül a barátnőmet és a keresztgyerekeimet hagytam New Yorkban is, ők voltak azok akik miatt még visszajártam néha, de tudtam, hogy eljön majd az az idő amikor Rebecca Morgan meghal, vagy minimum eltűnik és már nem vehetek részt az életükben. Erre még nem gondoltam bele egyszer sem, csak a tudat lebegett felettem, hogy bármikor lecsapjon, Egon megmondta, hogy ez a rész lesz a legnehezebb az egészben. Elengedni olyanokat akiket szeretünk és messziről figyelni csak. A nagyi is ezt csinálta velem, nyomon követte az életemet egészen a születésemtől fogva, minden képet megtaláltam amit rólam készített Mrs. Johnson a szomszédunk. Ő azonban elköltözött azután, hogy a nagyim meghalt és nem találtam sehol, pedig tőle tudtam volna mit kérdezni, de még William sem mondott róla semmit. Itt viszont kaptam némi képet a nagyiról Naomi nagyszüleitől, akik a szomszédjai voltak és most az én szomszédjaim, tőlük tudom milyen volt a temetés és azt is hogyan nézett ki a sír. Azóta már többször jártam kint a temetőben. A sok véletlen között pedig ott van Mr. Greywald is aki Keldron előtt volt a Krónikás, az ő felesége sírja a nagyimé mellett van, ott találkoztunk a temetőben. *-Nem olyan vészes, kell egy kis testmozgás télen is, alaposan megdolgoztat a hólapátolás. Én szeretem. New York túl zajos volt nekem, bár ezt addig nem tudtam míg ide nem költöztem. Imádom a csendet és télen van a legnagyobb csend, amikor még a hó is lenyeli a zajokat. Csak ropog a talpad alatt….és csend van. Mély csend. Mintha az egész világ aludna. *Pár pillanatig elmerengtem a tavalyi telemre gondolva, egyszerűen csodálatos volt. Persze a favágás nem, de idén már jobban felkészültem. Folyamatosan aprítom a tüzelőt, így nem rokkanok bele abba, hogy ne fázzak. A puska említésére felkaptam a fejem. Nem szeretem a fegyvereket, nem is tudok bánni velük és nem is tenném. Nem tudom mit tennék ha egy reggelen szembetalálkoznék egy éhes mackóval, de biztosan nem lőném le akkor sem ha lenne puskám és tudnám hogyan kell elsütni. A farkasok és a többi ragadozó nem merészkedik a lakott terület környékére, talán a mi vérfarkasaink tartják őket távol, nem tudom. *-Tejóég! Te nagyon veszélyes vagy.*Félig nevetve, félig komolyan mondtam. Igen, meglepődtem, hogy sosem fegyvertelen és akaratlanul is végignéztem rajta oldalról, hogy most vajon hova dugta. Nekem eszembe sem jutott, hogy beszerezzek egyet és megtanuljak vele lőni, még azok után sem, hogy Killian megijesztett a farkasokkal a reggeli futásom közben. Talán ha Alignakkal találkoznék szemtől-szembe, akkor sem fegyverért nyúlnék hanem megpróbálnék beszélni a tökkelütött fejével.* -Pedig megmondanám neki a magamét. Rég meghalt, minek szól bele a mi jelenünkbe? Maradjon csak ott ahol van és pipázgasson. Az kellene neki, egy kis fű és a mennyekben érezné magát. Eszébe sem jutna az öldöklés. *Kétségtelen, hogy dühös voltam rá.* -Neeem, belőlem nem lenne jó harcos, egy legyet is képtelen vagyok lecsapni…..na jó, azért ez nem igaz, de kizárt, hogy bárkit megsebesítsek. *Emlékszem ahogyan belezuhantam a pánik mocsarába, mikor a saját testem rabja voltam és nem tehettem semmit. Láttam, hogy a kezeim megsebesítik Jay-t és őrjöngtem annak tudatától. Pedig nem én voltam, nem az én lényem. *-Nekem mondod? Ráadásul két tőrösöm van. Jay a barátom, Egon pedig féltékeny pedig nincs rá oka. Képzeld el milyen amikor én állok közöttük. Az álom nélkül is egymásnak mentek a kertemben, ha nem ájulok el akkor talán torkon is ragadják egymást. Ez egyébként meg is történt a kórházban amikor félkábán feküdtem ott a visszavarrt ujjaimmal és pont ugyanakkor látogattak meg. *Nem ennyi a történet, de dióhéjban foglaltam össze. Persze lehet, hogy Celeste az egyetlen őrző aki még nem tud a vérfóbiámról, amit azóta sem sikerült helyreraknom magamban, pedig Jay nagyon előzékenyen felajánlotta, hogy akár naponta eret vág magán, hogy szembenézzek a gyengeségemmel. Ja és a kórház. Arról biztosan hallott, nem kis melóba került semmissé tenni, hogy egy farkas rohant ki a kórtermemből a látogatók felének szeme láttára. Szóval az életem zajlik rendesen mint a folyók olvadó jégpáncélja. Egyébként én is remekül éreztem magam, azt hiszem pont jól jött, hogy tollal álmodtam, így legalább némileg békét tudtam teremteni kettejük között, másrészt, ami fontosabb volt, hogy Egon tőrrel felturbózott agresszióját képes voltam szinte a nullára redukálni. A baj csak az volt, hogy nem lehettünk mindig együtt, ezért volt bennem aggodalom, hogy mit csinálhat a távollétemben. Talán ez is közrejátszott abban, hogy nem igazán szorgalmazta a Lakba való látogatásomat, egy rakat vérfarkas tőrrel az elméjében….*-Szeretném ha ő is szeretné. Inkább megpuhítom. *Volt köztünk mosolyszünet, a poklot jártam meg akkor, nem kívánom senkinek és magamnak sem kívántam még egyszer. Épp elég volt az amikor bejelentettem neki, hogy elhívtak és igent mondtam, pedig már azt fontolgatta, hogy beharap. A beszélgetés azért is jó mert közben észre sem veszem milyen messzire jutottunk, másrészt megismerem Celeste-et. Minél több őrzővel szerettem volna közvetlen kapcsolatot kialakítani, hiszen most már ők a családom, a barátaim akikkel olyan dolgokról is beszélhetek, melyekről másoknak nem s egy idő után már tényleg csak ők maradnak. Vele e nélkül is jól kijöttem volna, hiszen van pár közös pontunk ahonnan kiindulhatunk. *-Nem találkoztál még Keldronnal? *A kérdésem jogos volt, bár meglepődtem volna ha tényleg nem találkozott még a Krónikással. *-Elejteni egy több száz éves, vérfarkasokról szóló könyvet, puha bőrkötéssel, nálam is szentségtörés, nála majdnem halálos ítélettel egyenlő. Azt hiszem a kivételes aurája zavart meg. Kivételesen bicskanyitogató. *Dohogtam egy sort. Nem lettünk Keldronnal egymás szíve csücskei, de még mindig őt tartottam a legjobb mágusnak és a legjobb könyvtárosnak. A Könyvtárosnak, mint Noah Whyle a Titkok könyvtárában. Celeste-nek egy valamije volt amit irigyeltem. Családja. Olyan családja akik előtt bátran beszélhet bármiről és nem kell elhagynia őket az idő előrehaladtával. Míg ő róluk beszélt én nem csak hallgattam, hanem elmerengtem ezen a tényen. Lehet, hogy látszott az arcomon is, nem tudom, de kicsit fájt, hogy annyira egyedül vagyok. Más az, hogy vannak barátaim és Egon és más ha van igazi, vér szerinti családja az embernek. Őrzőnek. *-Szerencsés vagy. *Elhessegettem a gondolatot, ma kirándulok, erdő, jókedv lett betervezve, nem jajongás a nem létező családom felett. Mindezt a sas koronázta meg, jellemzően a madarak királya – szerintem – amit Celeste vett észre. Lekaptam a hátizsákomat és kihalásztam belőle a távcsövemet, mert az is hozzátartozik a kirándulós felszerelésemhez. *-Hol? Heeeegygerinc….pipa, felett…..pipa……sas….pipppppa! Úgy megsimogatnám. *Nem álltam meg, mindezt képes voltam gyaloglás közben is véghezvinni. A távcső előszedése még csak-csak, de az azon való sasnézegetés nem igazán előnyös menet közben.* -Nem probléma, négykézláb is hajlandó vagyok menni. Sőt! Felőlem bárhol tapicskolhatunk, csak színtiszta természet legyen.
- Ó, értem. Hát, akkor nincs több használható ötletem. – vallottam be, kissé elhúzott szájjal. Én csak segíteni akartam, de hát már utánanézett, úgyhogy más feljegyzés akkor biztosan nincs az őrzőknél sem a családjáról, ha Will nem adta oda neki. Azért ilyenkor szerencsésnek éreztem magam, amiért tudtam beszélgetni még a családom tagjaival, akik voltak bizony jó néhányan. Még olyanok is, akik nem vér szerinti rokonaim, de egész életemben mellettem álltak és annak tekintettem őket. Furcsa lehet, ha az ember teljesen egyedül marad a világban, igazából nem is nagyon akartam most belegondolni. - Hát, az biztos! – nevettem el magam vidáman a hólapátolás gondolatára, bár én a magam részéről másfajta testmozgást is végeztem, és igazából szerintem Beccának is kellett volna, ha akar vizsgázni harcképzettségből. Úgy nem lehet egy őrző, hogy halványlilája sincs ezzel kapcsolatosan. – Én nem szeretem annyira a csendet. Szeretem, ha pörögnek körülöttem a dolgok. – vontam meg könnyedén a vállaimat, de hát nem vagyunk egyformák. Kinek ez felel meg, kinek az. Mások az igényeink, és én néha igényeltem volna itt is azt, ami New Yorkban volt, de igyekeztem magam mindig lekötni. - Dehogy, csak szeretek jól felkészült lenni! – legyintettem egyet könnyeden. Oké, az tény, hogy nem kellett félteni, de ez nem is meglepő szerintem egy olyan lánytól, akinek a nagyapja harcos. Mármint az, akit nagyapámként szerettem, de valójában csupán apa nevelőapja volt. – Nyugi, most nincs nálam puska. Otthon szokott kéznél lenni. – mosolyodtam el, amikor elkaptam az engem kutató pillantást. Azt viszont nem állítottam egy szóval sem, hogy más hasznos holmi nincs nálam, amivel képes lennék megvédeni magunkat. - Szerintem a mi életünk, a mi valóságunk nem ennyire fekete és fehér. – jegyeztem meg visszafogottan, arra utalva, hogy itt bizony nem kizáró ok, hogy valaki meghalt. – Vannak olyanok, akiknek mindig csak az jár a fejében… - úgy gondoltam, hogy az egyik ős is ilyen lehet, legalábbis az eddigiekből erre a következtetésre tudtam csupán jutni. – Hát, pedig most elég harciasan nyilvánultál meg! – hívtam fel rá a figyelmét, mert pont azzal szemben volt ennyire bátor, akitől szerintem mindenki tartott. Nyilván csak így a háta mögött, de akkor is. - Pedig ezt nekik kell megoldaniuk egymás között. – vélekedtem a hallottakkal kapcsolatban. Mást túlzottan nem tudtam hozzászólni, mivel nem nagyon ismertem a két férfit. Sőt, igazából semennyire sem, de hát biztosan úgy volt, ahogy mondta. Két tőrös nem lehet egyszerű eset, ezt elhittem neki szemrebbenés nélkül. Valami egyébként rémlett egy kórházi incidensről, de akkor még nem voltam régóta a városban, ráadásul megvolt a magam baja is, amivel foglalkozhattam, azt meg elintézték az illetékesek. Csupán említés szintjén jutott el az én fülembe is, de nem tájékoztattak mindenről, hiszen nem foglaltam el olyan fontos pozíciót a Protektorátuson belül. - Rendben, ez a te dolgod! Nem akartam beleszólni… - vonogattam a vállaimat újra. Én valószínűleg nem így tettem volna a helyében, de Becca teljesen más mentalitású ember, mint amilyen én vagyok. – Csupán futólag. – válaszoltam a kérdésére, mindenféle szégyenérzet nélkül. Szerintem emiatt még nem lettem kevesebb egy szemernyit sem. – Mivel nem vagyok informátor, nincs vele igazából közvetlen kapcsolatom. – tettem még hozzá, de ettől függetlenül láttam már őt és beszéltünk is. – Ő hívta el a barátnőmet, akkor váltottam vele néhány szót, de akkor is csak ezzel kapcsolatban. – igen, Corinne miatt elkerülhetetlen volt a találkozásunk, de máskor nem mozogtunk igazán együtt. - Igen, nekem is az volt a benyomásom, hogy nem a legegyszerűbb a természete. – egyetértően bólogattam mellé, miközben tettük meg egymás után a métereket, a kilométereket. Viszonylag jól haladtunk, szóval elégedett voltam magunkkal maximálisan. – Igen, tudom. – bólintottam visszafogott mosollyal. – Sajnos nem mindenki ennyire szerencsés. – Corinne-nak is megvoltak most a maga gondjai, de azért még neki volt családja. El sem tudtam volna képzelni, hogy nekem ne legyenek itt a rokonaim. Igen, tényleg szerencsésnek érezhettem magam. Miután észrevettem a sast, kicsit lelassítottam, hogy Becca is megnézhesse magának. Idővel le is fékeztem, mert menet közben azért annyira nem egyszerű megfigyelni egy szárnyaló madarat, főleg ezen a terepen. Még a végén orra esik itt nekem egy kiálló gyökérben, az meg nem lett volna túl jó. - Nem hiszem, hogy értékelné. Elég éles, nagy csőre van, hogy odakapjon. – nevettem el magam akaratlanul is, mert elképzeltem, hogy Becca elkezdi simogatni a sast. Inkább maradtam volna a kisebb háziállatoknál, vagy maximum a farkasoknál. – Azért inkább ne ereszkedj négykézlábra. – vigyorogtam hátra a vállam felett, mikor újra elindultunk. – Nem lesz könnyű, előre szólok. Annál a fás résznél fog kezdődni. – mutattam magunk elé, ami nagyjából még pár száz méteres távolság lehetett. – És hogy jött, hogy most ennyire szeretnél ismerkedni a természettel? – érdeklődtem kíváncsian, hogy továbbra is teljen az idő.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Tényleg mindent számításba vettem, de tudomásul kellett vennem, hogy nincs több lehetőségem, és rokonom sem. Talán jobb is így, amikor eljön az ideje annak, hogy továbbálljak, nem lesz annyira rossz érzés. „Csupán” a nagyi házát kell majd itt hagynom és a barátaimat, akiknek a száma lassan de biztosan növekedett. Persze az is lehet, hogy Egon velem jön, és bármennyire is szeretem, el kell majd engednem vagy küldenem, nem szeretnék egy olyan jelenetet mint amilyen a hegylakóban volt Heatherrel, mert én meg fogok öregedni még ha lassabban is mint szimpla emberként, ő pedig még sokáig olyan fiatal marad mint most. Hacsak Alignak bele nem köp a levesünkbe. Erre pedig meg volt az esély. Addig viszont….remélhetőleg még sok víz lefolyik a Tananán. A hólapátolás csak az egyik mozgásforma volt amit űztem, mivel a nagyi házában nem volt rendes fűtés, csak két kandalló, egész évben a télre kellett készülnöm, mostanra már jó magasra ért a felaprított fa a fészerben amit magam vágtam fel, egyébként jó lelki bajok esetén is, mert a fán ki lehet tölteni a mérget, keserűséget és csalódást. Amikor Egonnal mosolyszünetet tartottunk az elhívásom miatt, volt alkalmam kipróbálni. Persze sosem leszek tőle akkora mint Jay, de mindez nagyon jól jön amikor Axel mozgat meg, mostanra már tényleg az összes izmomat ismerem. Eredetileg azért mentem hozzá, hogy egykezes harcmodort tanuljak, mivel a bal kezem nem volt teljesen korrekt, de hiába választom majd az informátori posztot amikor eljön az ideje, muszáj tudnom hogyan védjem meg magam, elvégre nem minden vérfarkas puszipajtás. *-Pörgött nekem eleget az élet New Yorkban, egészen kellemes a csend egy Vörös Hold után. *A nagyi háza a nyugalom szigete, tényleg olyan. Bármi bajom van, alig várom, hogy hazaérjek és levessem magam a kanapéra, elég pár perc és fel vagyok töltődve. Mintha valamilyen mágikus gócpont lenne, meditálni is ott tudok a legjobban, mintha a felére csökkenne az idő ami a teljes feltöltődéshez kell. Persze biztosan csak bebeszélem magamnak, inkább a placebo hatás érvényesülhet. Alapjában véve nyugis alkat vagyok, de Alignak engem is kiborít, ennek ellenére sem mennék neki azt hiszem ha most itt állna előttem. Nem, nem vagyok harcias, csak egy dühös nő. Attól azért megkönnyebbültem, hogy most nincs nála puska, sosem jó ómen. Ha van, akkor előbb-utóbb használni is kell és most igazán nem kívántam magamnak semmilyen összetűzést.* -Oké, jó helyen van.*Bólintottam a válaszára.* -Hát más is járhatna. Nekem például a szám. Nem vagyok én harcias, de elbeszélgetnék vele. Nincs valamilyen szellem pszichiáter aki helyre tenné a gondolatait? *Annyi varázslat van, és a gyógyítók is kitaláltak egy löttyöt a tőrrel álmodóknak, biztosan össze lehet dobni valamilyen szellem tudatmódosítót amitől simogatható pincsikutya válna Alignakból. Semmi sem történik véletlenül, tekintve, hogy a számok szerint több tollas van. Igaz, nálam kissé rossz az arány, de megoldom. Amíg ott tudok lenni ahol ők ketten összefutnak. *-Félek, hogy egyszer meg is teszik valahol kint az erdő mélyén, farkas alakban. *Merengve morogtam az orrom alatt. El tudtam képzelni, bár Jay-t még nem láttam farkas alakjában egészen, csak az egyik mancsát és a pofáját, de Egon…hatalmas volt….és egyszerűen gyönyörű. *-Ó, nem vettem annak. Te biztosan ezt tennéd, én más vagyok. *Megvontam a vállam. Egyáltalán nem bántott meg és nem éreztem sem tolakodónak sem erőszakosnak, csak elmondta a véleményét és, hogy ő mit tenne. Nem vagyunk egyformák, már az őrzők között elfoglalt helyünkből is kitűnik, nem is cselekedhetünk ugyanúgy. *-Akkor nem is volt ideje hibát találnia benned. …..ó, értem. Nekem viszont annál több lesz, kvázi a közvetlen főnököm. ….halvány megfogalmazás, nekem ő a kryptonitom. *Ezen a gondolaton felnevettem, eddig nem is gondoltam így Keldronra, hirtelen jutott eszembe, de remek ötletnek tűnt. Persze engem sem kell félteni, bőven adom alá a lovat, nem is kell hibát keresnie, szolgáltatok neki elég bosszankodni valót. Hosszan hallgattam a Celeste családjáról szóló beszámolót és nem tudtam palástolni vagy elrejteni a gondolataimat. Már csak azért is éreztem őt szerencsésnek, mert az elmondása alapján nem szimpla emberek voltak. A neveik pedig ismerősek voltak nagyon is, mindketten őrzők. Persze elég fura lehet, hogy a nagypapik a bátyainak néznek ki és nem járókerettel közlekednek. Eddig „csak” mentünk előre, róttuk a métereket serényen, de most végre akció is van. Persze elég messze ami még sem olyan mintha a kezemben tartanám, de attól még vágyhatok rá.* -Tudom persze. De azért képzeld el milyen mennyei érzés lenne. Egy csoda. Olyan mint farkast simogatni. *Egontól is majdnem elaléltam, de egy igazi erdei farkast simogatni egészen más lenne. Nem lehetetlen és sast a kezemben tartani sem, csak türelem és hozzáértés kell és persze olyan munka ami közel visz hozzájuk. Miután kiszemléltem magam már nem tettem el a látcsövet, bár nem valószínű, hogy ott ahova Celeste mutatott hasznát veszem, de ki tudja. A nyakamba lógattam, hogy a kezeim szabadok maradjanak ha esetleg tényleg négykézláb kell felfelé mászni, ám ennek a veszélye egyelőre nem fenyegetett.* -Látom elég meredek, de nem gond. Kifejezetten szeretem ha a nyelvem a térdemet veri. Mindig is szerettem, csak nem volt rá alkalmam. Amíg ide nem jöttem, ki sem tettem a lábam New Yorkból. Vagyis anyuval elmentünk a Sterling tóhoz kirándulni, de csak egyszer. Most minden összejött. Most már tudom, hogy innen származom, itt az erdő, van időm és nyugodtan tervezhetek, és persze itt vagy te, aki kellőképpen türelmes, kedves és szellemes. Egyszerűen az a magyarázat, hogy amikor ideutaztam, rájöttem mi az amit mindig is kerestem és hiányoltam. Minden ami itt van, ami otthon körülvesz. Mintha erre születtem volna csak épp kiragadtak belőle. *Nem tudom jobban elmagyarázni és azt sem tudom mennyire érti meg mire gondolok. Ám tényleg így van. Mindenhol jelek vettek körül mióta csak beléptem a nagyi házába, mintha a sorsom egy lépcsőt állított volna elém amin lassan elindultam felfelé és a nagyi is megmondta nekem az álmomban. Szépen, lassan, egyesével menjek és minden időben kiderül. *
- Hát, az biztos, hogy a Vörös Hold éjszakája durvább, mint bármilyen New Yorkban eltöltött hét. – abban mindenképpen egyet tudtam érteni Beccával, hogy az után az éjszaka után még nekem is jól jött a csend, és a nyugalom. Ugyan nem túl sokáig, de azért akkor élveztem, amíg lábadoztam egy kicsit. Azért apa varázslata is sokat segített, meg az orvos, aki ellátta a sérüléseimet, de amint lehetett, én máris szerettem volna visszarázódni a dolgos, viszonylag pörgős hétköznapokba. Még mindig nem olyan volt, mint a Nagy Alma, de a semminél ez is jobb. Csak mosolyogtam egyet a látható megkönnyebbülésén, miszerint nincs nálam a puskám, így ezek után már nem tettem hozzá, hogy más fegyverrel viszont fel vagyok szerelkezve vész esetére. Én szerettem felkészült lenni mindenféle veszélyre, mert így nem érhetett sok váratlan meglepetés. A kellemetlen fajtából, természetesen. - Nem mozgok túl otthonosan a szellemvilág dolgaiban, de nem hiszem, hogy akadna. Maximum Tupilek tud nála ilyen szerepet betölteni szerintem. – gondolkoztam el hangosan, ha már így szóba került a téma. Egyébként tényleg nem sokat tudtam ezekről a dolgokról, de ha már léteztek ők is, akkor azt is el tudtam képzelni, hogy a másik ős afféle lelki tanácsadója legyen az elmeháborodott, bosszúra szomjas testvérének. Jó lenne, ha meg tudná békíteni, de ha ilyen sok századon át nem sikerült, akkor nem sok jóban reménykedhettünk szerintem. Csoda, hogy eddig nem harapódzott el annyira a helyzet, mint az utóbbi pár évben. Valami biztosan kiváltotta… - Figyelj, tudom, hogy félted mind a kettőt valószínűleg, de muszáj egyszer elrendezniük ezt. A férfiak furcsák, sokszor rendeződnek a konfliktusok, ha jól elgyepálják egymást. Nem nagyon értem, hogy miért, én jobban szeretek beszélgetni, de hát… - végül csak a vállaimat vontam meg lazán, ezzel jelezve, hogy nem nagyon értem én sem őket. Nem is kellett, elég, ha helyrehozzák a dolgot, nem? A békesség mindig jobb, mint egymással háborúzni, még ha néha erre is épül egy-egy kapcsolat, aztán meg szoros barátság lesz belőle. Láttam, és hallottam már ilyet, noha velem még sohasem történt hasonló. Valószínűleg azért, mert az én véleményem nagyon nehezen szokott változni, ha valakiről elkönyvelek valamit magamban. Nem a legjobb tulajdonságom, de nem is állította senki, hogy tökéletes lennék. - Akkor jó! – mosolyogtam rá. Örültem, hogy nem sértettem meg azzal, hogy elmondtam a véleményem. Nem akartam én megmondani neki, hogy mit tegyen, hiszen felnőtt ember. – Igen, bennem van egy adag lázadó hajlam, bár mégsem annyi, amennyi a húgomban. – feleltem jókedvűen. – De hát nem is kell egyformának lennünk, akkor nagyon unalmas lenne a világ… - tettem hozzá, mintegy mellékesen. Szerintem nincs azzal baj, hogy ő nem azt tenné, amit én. Okoskodhatok itt akármennyit, attól még úgyis azt fogja tenni, amit jónak lát, én meg nem hagynám, hogy a párom megtiltsa a belépést bizonyos helyekre. - Szerintem engem amúgy sem nagyon érdekelne az sem, ha találna hibát. Senki nem tökéletes, ő sem! – utaltam Keldronra, ha már így szóba került. – Nem hiszem, hogy olyan szörnyű lesz, meg hát nem minden informátor van vele sokat… - például az apámtól se nagyon hallottam róla, ha már itt tartunk, sem a nagyapámtól. Azért volt néhány informátor a közvetlen környezetemben. – A farkasokat sem túl szerencsés simogatni. – nekem nem is nagyon volt még benne részem, mert az én ismerőseim többsége nem szerette, ha kutyaként kezelték őket. Márpedig biztos, hogy rájuk vetném magam, mint valami háziállatra, ha lehetőségem lenne rá. - De sast láttam már egészen közelről, a pandákhoz pedig semmi sem fogható! – ezúttal én áradoztam egy kicsit, mert azok az édes kis macikat bizony volt már szerencsém megsimogatni, és babusgatni. Hihetetlenül aranyosak. - Van némi mazochista hajlamod, nem? – kérdeztem nevetve, mert már nem ez volt az első olyan megjegyzése, amiből ezt a következtetést vontam le. – Ez szép gondolat… - mosolyogtam rá menet közben, lassan közeledtünk a fákhoz, amiket korábban mutattam. – Van valami varázslatos ebben a helyben, az tény. Bár vannak dolgok, amikhez még biztosan hozzá kell szoknom, de egy ideig el leszek itt. – és ki tudja, talán családot is tudok alapítani, és ha az életem nagyobb részét itt élem le, akkor már nekem is ez lesz az otthonom. Egyelőre egy élhető helynek éreztem, semmi többnek. - Van még abból a csodás muffinból? - érdeklődtem mosolyogva, folyamatosan figyelve az előttünk lévő utat. Most rajtunk kívül más túrázót nem fedeztem fel. Eddig legalábbis.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Egyszerű, de nagyon elmés megfogalmazás, milyen is a Vörös Hold éjszakája. Ezt is csak egy New York-i mondhatja és csak az értheti meg, és persze az aki a Vörös Holdat is túlélte. Az a kis rablás ami engem ért semmi nem volt ahhoz képest amit tavasszal kellett átélnem, és aminek életem végéig nyoma marad a kezemen és az emlékeim között. Senkinek nem kívánom azt a tehetetlenséget amit a saját testem börtönében voltam kénytelen elviselni, miközben az egyik legjobb barátomat aprítottam. Csak egyetérteni tudtam Celeste-el, de ettől még nem gondoltam úgy, hogy feltétlenül puskával a táskámban kell járkálnom. Nem mellesleg lehet, hogy egy farkast meg sem állítana, csak felbosszantanám, Alignakot meg semmiképp, a halottak nem halnak meg. Mindazonáltal nem ártana beszélni a fejével, és megtudni mi ezzel az egésszel a célja, mert nagyon valószínűnek tartottam, hogy már idejétmúlt. *-Nem csinálja valami jól, pedig elvileg ő lenne az ellenkező pólus a krónikák szerint. Ám mivel ilyesmi csak pár éve történik meg, valamivel megfékezhette régebben, az bevált. Valami biztosan történt a háttérben amiről tudnunk kellene. *Természetesen nem én leszek az aki megváltja a világot, ha a nagy őrzők nem tudtak tenni semmit, akkor én is csak egy porszem könyvmoly vagyok a gépezetben. Van viszont más amiben nem vagyok tehetetlen és az Egon és Jay örökös konfliktusa. *-Nos Egonnak nem a beszélgetés az erőssége, legalábbis nem egy nyelvész professzorral, viszont ő az idősebb és ha jók az ismereteim, akkor ez elég nagy előny. Viszont ha hagyom, hogy ők rendezzék el egymás között, félő, hogy nem első vérig megy a bunyó hanem a végsőkig. De mindegy is, elég egyetlen csepp a pohárban és mindketten repülnek Fairbanksből. De lehet, hogy mégis hagynom kellene, ami az erdőben történik az az erdőben is marad, ugye? Ahogy a Las Vegas-i mondás tartja. *Nem mintha sokat számított volna mit gondol Celeste az Egonhoz fűződő kapcsolatomról, de szerettem volna ha megérti miért döntöttem úgy ahogy, ez is hozzátartozik az ismerkedéshez. *-Ha bennem is lenne most azt is enyhítené a tollas áldás. Szóval a húgod a nagyobb lázadó? Akkor a fejedre nőtt. *Megfenyegettem a mutatóujjammal, hogy vigyázzon csak a testvérekkel, mert furfangosak. Nekem nincs testvérem pedig szerettem volna, emlékszem milyen sokszor emlegettem anyának gyerekkoromban, de apuka nélkül ugye elég nehéz. Felnőtt fejjel már azt nem értem, hogy miért nem engedett magához közel egyetlen férfit sem, sosem volt barátja. Mostanra ott tartok, hogy nem is a nagyimnak van vagy volt több titka hanem anyámnak. * -Igen, csak én vagyok ilyen mazochista. Senki nem tökéletes, valóban, csak ezt ő nem tudja. *ezt már nevetve mondtam arra gondolva, vajon Keldron mit szólna ehhez ha hallaná, vagy egyenesen neki címezném. Azt nem mondom,hogy túl sokat képzelt magáról, mert nem lenne igaz, van alapja a beképzeltségének, nem véletlen, hogy ő a Krónikás, az egyetlen….de eléggé magának való ember. Azt hiszem csak magával van jóban. *-Én megtettem. Persze más ha az őrző a párját simogatja, persze nem úúúúgy…tejóééég! *Most kinek is van piszkos fantáziája? *-Szóval Egon csak megmutatta magát és a hátára is ülhettem. Fantasztikus érzés, nem tudom elmondani mennyire. Száguldani a fák között….és repülni. Átugrott egy szakadékot. *Az emlék most is megmosolyogtat, a szívem is gyorsabban kezd el verni. Még most is olyan nehéz elhinni, hogy mindez megtörtént, pedig így volt. Akkor ott Angliában átéltem a csodát. *-Pandák? Olyan cukik. Kis bamba bénák. *Majd elaléltam. Én csak filmeken láttam pandát és azok a videók….mind mókásak voltak. *-Ugye? Szeretek szenvedni ja. Minden álmom az, hogy kilógjanak a beleim. Persze az igazi az lenne ha a vérem folyna, na akkor kiskanállal szednél össze. Elég ha megszúrom az ujjamat a tűvel és padlót fogok. Na és pont egy farkasokkal teli várost imádok ahol kutyahideg van és csak két kandallóm, és egy hosszú járdám a kapuig. *Tényleg nem tudnám megmagyarázni mit keresek még itt, a barátnőm állandóan ezt kérdezi de csak annyira futja, hogy megvonom a vállam. Ezt nem lehet megfogalmazni. Muffint elővarázsolni a táskából viszont tíz másodperc alatt sikerül.* -Persze, hogy van. Örülök, hogy ízlik. Bőszen gyakorlom a pogácsakészítést is a nagyi receptje alapján, de szerintem még nem tökéletes. *El is értük a fákat, innen kezdődik majd igazán a móka. *-Mennyire mélyen megyünk be? Van esélyünk arra, hogy közelről lássunk állatokat?
- Gondolom, nem szívesen ártana a testvérének. – vontam meg a vállaimat. Becca elbeszéléseiből arra következtettem, hogy neki nincs testvére, nekem azonban volt egy húgom. Pontosan tudtam, hogy én sem tudnék neki ártani, bármennyire lenne is gonosz. Nem adnám fel, hanem igyekeznék segíteni neki, és visszaterelni őt a helyes útra. Valószínűleg Tupilek esetében is ilyesmiről lehetett szó, én legalábbis ezt tudtam elképzelni. – Lehet, hogy tudnunk kellene, de soha nem fogjuk megtudni. – vetettem fel, mert ezt talán csak a két ős tudta, senki más. - Sőt, ki tudja, lehet, hogy Alignak úgy végez ekkora pusztítást, hogy a testvére visszafogja őt valamennyire. Ne képzeljük el, hogy mi lenne akkor, ha nem így lenne… - ingattam a fejemet lemondóan. Talán durva volt, nekem is annak hangzott, ahogy kimondtam, de szerintem egyáltalán nem volt lehetetlen. Kezdtem úgy gondolni, hogy ezen a helyen már semmi sem az. A Vörös Hold előtt is hallottam arról, hogy mik történtek itt, de mégsem voltam elég felkészült arra, ami rám várt aznap. Nem szégyen ez, én is csak egy ember vagyok. - Azért azt nem hiszem, hogy megölnék egymást. – sóhajtottam egyet, mert én még nem voltam igazából hasonló helyzetben. Annak idején Joe mindenkivel remekül kijött, nem különbözött össze senkivel. Az meg egy más kérdés, hogy apámnak még ennek ellenére sem vallottam be sem a kapcsolatunkat, sem az eljegyzésünket. Gyáva dolog részemről, tudom jól. – Gondolom, igen. Meg amúgy sem hiszem, hogy beleszólhatnál. A férfiak elég fafejűek, ha egymásnak akarnak menni, úgyis megteszik majd. Erre a fejemet tenném, hiába nem ismerem őket. Nem lehetsz ott mindig valamelyik mellett, hogy megakadályozd! – emlékeztettem rá finoman, mert akármikor összefuthattak ők ketten, amikor Becca nem volt mellettük. - Ráadásul, most tőrrel álmodott. – tettem még hozzá, csak úgy a teljesség kedvéért. Igen, Helena mostanság nem élt túl jó napokat, nem is volt a legjobb társaság, én pedig aggódtam miatta. Nagyon. Még ha nem is mutattam ki, mert azzal talán csak magam ellen hangoltam volna, ahogyan azt a szüleim is tették. – Öhm… oké! – emeltem fel megadóan mind a két kezemet, miközben elnevettem magam. Tényleg elég érdekesen hangzott, de nem vagyok könnyedén zavarba hozható típus, úgyhogy most sem volt szó semmi ilyesmiről. Inkább csak mulatságosnak találtam a megfogalmazást. – Az őrző nyugodtan simogathatja a párját! – jelentettem ki végül megadóan, miközben tovább róttuk a métereket. - Én maradék a repülőknél, ha repülésről van szó. – Beccának meg arról nem lehetett fogalma, hogy mekkora szabadságot ad egy pilótának a kék ég, és az, hogy előtte terül el az egész világ, hogy kezében az irányítás. – Igen, tényleg azok. Nagyon szeretem őket, igazán bájosak! – bólogattam egyetértően. – Furcsa választás, annyi szent! – értettem egyet, amikor elsorolta, hogy mi mindene van. – De úgy látom, hogy eddig semmi nem tudott elüldözni. – elismerően hümmögtem egyet. Ahhoz képest, hogy Becca egészen törékeny és gyámoltalannak tűnő nő, sokáig bírta itt, elég kitartónak tűnt. - Én még sosem csináltam, de hát nincs is rá sok időm, hogy kísérletezzek. – vallottam be őszintén. Nem vagyok kifejezetten egy konyhatündér, még ha el is boldogulok a tűzhelynél. – Igen, itt elég nagy a valószínűsége. Gondolj, csak bele! Még a városba is bemerészkednek olykor, most meg éppen mi sétálunk be az ő területükre. Remélem, azért a medvék elkerülnek, de szarvasokat valószínűleg fogunk látni, meg talán rókákat is. – gondolkoztam hangosan, el-elnézve a távolba, hogy kövessem a szememmel az ösvényünk vonalát. – Nagyon szereted az állatokat, ugye? – kérdeztem, oldalra lesve rá.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Elhúztam a számat, mert nem tetszett amit mond, noha én is tisztában voltam az igazával. Ha az ősök át is látnak a halál függönyén és az időn, mi porszemek vagyunk hozzájuk képest, gyenge halandók, még a vérfarkasok is. A krónikákban leírtak ugyan adhatnak némi támpontot, de arról, hogy mi volt valójában mindennek az oka, előzménye, kiváltója, arról minden betű mélyen hallgat. *-Kicsit úgy érzem mintha Csipkerózsika meséjében lennénk. Adva van Alignak a gonosz tündérkeresztanya aki megátkozza a kis hercegnőt, jelen esetben minket őrzőket és a vérfarkasokat, és van Tupilek akinek nincs meg a hatalma ahhoz, hogy jó tündérként semmissé tegye az átkot, csak enyhít rajta. Szóval csak ki kell bekkelnünk a ránk rótt száz esztendőt és jön majd a herceg fehér lovon és felébreszt a csókjával. *Tudom, elég elrugaszkodott párhuzam, de hirtelen ez jutott eszembe. Nem akartam elképzelni mi lenne ha…..az is épp elég volt ami volt. Mindez pedig többszörösen lecsapódott, az ellentéteket szította, az amúgy sem kis agressziót növelte. Egy vérfarkas alapjáraton sem szende szűz, hát még a tőrös álom után. Abszolút életveszélyes párosítás. Jobb lett volna ha Alignak csupán poénból megfordítja a dolgokat és a vérfarkasok álmodnak tollal, az őrzők pedig tőrrel. Persze a valóságban sem volt száz százalékos az eloszlási arány, de vicces lenne ha a farkasokból birka türelmű nyuszik lennének, az őrzők pedig….nos, ezt nem tudtam, ha magamból indulok ki sem lettem volna vérengző vadállat, legfeljebb verbálisan. Ha Keldronra gondolok, nos ő minden bizonnyal a legapróbb hibát is egy fojtó varázslattal jutalmazna. A valóság azonban nem volt vicces, Tupilek viszont gondoskodott arról, hogy legalább ütköző legyek a két vérfarkas között. *-Nem lehetek ott. Viszont megpróbálhatnám kibékíteni őket. Legalább semleges legyen az egymáshoz fűződő viszonyuk. *Terv nem volt még, de ötletnek jó. Ezen agyalni fogok ha hazaértem és már nem lógnak a beleim. *-Aúcs! Kitartást!*Nekem két tőrösöm volt, de egy testvérrel szemben gondolom sokkal nehezebb. Úgy segíteni, hogy ne árts s közben a környezetére is figyelni, miközben halálra aggódod magad. Ők legalább többen voltak, egy egész család, nagypapival és testvérekkel. Különös véletlen, hogy mi mindhárman jóformán magunk maradtunk. Jay-nek élnek a szülei, de ismert okokból nem jelenhet meg előttük, Egon pedig már öreg ahhoz is, hogy bárki a családjából éljen. Engem pedig a sors fosztott meg családtagoktól, a barátnőmnek pedig nem beszélhetek ilyesmiről. Olyan jól elbeszélgettünk, hogy észre sem vettem mennyit haladtunk már, jó társaságban repül az idő és a gondolatok is. Azt hiszem én jöttem jobban zavarba amikor Egon farkasáról beszéltem, idétlen megfogalmazás volt de szívből jött ezért nem is figyeltem arra mit és hogyan mondok. Vöröslő arccal nevettem és bármilyen komoly dolog is került szóba eddig, ez a röpke téma lazábbá tette. *-Na igen, köszönöm, hogy megnyugtattál.*Mindenkinek meg van a maga bogara és függősége, nekem eddig igazán nem volt, de amióta ideköltöztem, egyre többet szedtem össze. Bármi is történt velem Fairbanksben, minden rosszat többszörösen kompenzáltak a jó dolgok. Ott volt Egon, Jay barátsága, az őrzőség, a körülöttem lévő természet és mindezen koronaként nyugodott a nagyim emléke. *-Ültem már repülőn, de nekem inkább csak eszköz maradt ahhoz, hogy lejussak A pontból B-be. Nem látok semmi élvezetet abban, hogy egy bádogdobozban ülök és csak felhőket látok. Persze egy kisrepülővel biztosan más a helyzet, de az meg….kicsi. Azt nem mondom, hogy félnék, de nem érezném magam biztonságban. Azt hiszem. Ezzel nem akarom leszólni a te imádatodat, ne haragudj, hülyén jött ki. *tényleg. Úgy hangozhatott mintha semmibe venném azt amiért ő van oda, pedig erről szó sincs, egyszerűen csak mások vagyunk és másban lelünk élvezetet. *-Igazából a nagyim miatt vagyok itt, tőle örököltem a házat. Vagyis az anyámtól, de ő meg tőle, de amíg az ügyvéd nem értesített, nem is tudtam, hogy élt a nagymamám. Na ez fura volt. Az ő emléke miatt maradtam, meg persze azért, mert itt úgy érzem minden nehézség ellenére otthon vagyok. *Sokadszorra fogalmaztam meg az érzéseimet, ideje volt, hogy Celeste is beszéljen magáról, csak az alkalom kellett még, hogy rákérdezzek valamire. A muffinok megint előkerültek és rövid gondolkodás után én is kivettem egyet amit lassan majszolgattam, hogy tovább tartson. *-Nekem sem mindig sikerül de nem adom fel. Naomi nagymamája szerint a nagyimnak volt a legjobb pogácsája egész Fairbanksben, szóval van hova fejlődnöm.*Már csak arra voltam kíváncsi, a erdőn kívül lesz e lehetőségünk más látnivalóra is és természetesen az állatokra gondoltam nem szakadékra. *-Remek. Igen, imádom az állatokat. Rengeteg természetfilmet néztem már meg. Ha azt nézem mi minden történt már itt velem, biztosan nem véletlen, hogy korábban is a farkasok élete bűvölt el a legjobban. A szépségük, az összetartás a falkán belül, ahogy az alfa nőstényt védik és a következő generáció kölykeit, a falkában vadászás, az a roppant nagy gonddal előkészített hadjárat amit az élelemért folytatnak és a kitartásuk. Az emberek sokat tanulhatnának az állatoktól és szerintem sértő, ha egy rossz emberre azt mondják, egy vadállat. Kizárt. *Persze ha egy medve látogatna meg a kertemben, nem örülnék ennyire, de talán kidobnék neki valamit az ablakon amit megehet. *-Mókusom van. A ház melletti fenyőfán lakik. És ha nem kerülnek el a medvék? *Azt hiszem ez kardinális kérdés, ha már megemlítette a lehetőséget. *
Celeste & Becca
A hozzászólást Rebecca Morgan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Dec. 21, 2016 7:09 am-kor.
- Azt mondjuk nem értem, hogy lehet Alignak ennyivel erősebb, mikor elméletileg egyszerre kapták a Szellemektől ezt az adományt, de… - csak megvontam a vállaimat, ezzel jelezve az őszinte tanácstalanságomat. Ez a hasonlat egyébként egészen egyedi volt, valószínűleg az emlegetett ős nem nagyon örült volna neki, amin kis híján jót is mosolyogtam magamban. – Nem tudom, hogy ide elég lesz-e egy herceg csókja. – igazából még csak azt sem tudtam elképzelni, hogy ki, vagy esetleg mi segíthetne rajtunk a jelenlegi helyzetünkben. Elég kilátástalannak tűnt sokszor, és még ki tudja, hogy mit hoz a jövő. - És gondolod, hogy ha tőrrel álmodtak, akkor jelenleg fogsz tudni hatni rájuk annyira, hogy kibéküljenek? – kérdeztem kissé szkeptikusan, mert én az általa elmondottak alapján ebben nem voltam annyira biztos. Már csak az álom miatt sem, azt meg nyilván nem tudhatta, hogy a két hím alapjáraton milyen valójában. Lehet, hogy amúgy sem jönnének ki túl jól, az álom pedig csak még inkább meg fogja ezt nehezíteni. Egyáltalán nem volt lehetetlen. Mostanában már semmi nem tűnt annak, úgyhogy akár ez a pozitív irányban is igaz lehetett. Vele együtt nevettem a farkassal kapcsolatos poénon, és könnyedén legyintettem egyet arra, hogy megnyugtattam. Ugyan már, semmiség, még ha nem is mondta komolyan. Egy kicsit azért jól esett kötekedni, de majd rá fog jönni, hogy én ilyen vagyok, és nem bántásból csinálom. Sokszor észre sem veszem magam, csak már utólag. - Igen, a legtöbben így vannak ezzel. – bólogattam, mint aki mindent ért. – De csak azért mondod ezt, mert még soha nem vezettél repülőt! – illetve gondolom, hogy nem is ült még a pilótafülkében. Onnan a világ kinyílik, teljesen más az egész repülési élmény, mint az utastérben eltölteni a szükséges időt. – Igen, a kisebb repülők más lapra tartoznak. Nagy gépet nem vezetek, nem is élvezném annyira. – nem lehet velük úgy manőverezni, de ezt már csak magamban tettem hozzá, a pozitívumok kicsiny listájához. – Mindenkinek megvan a joga hozzá, hogy azt szeresse, amit akar. – ezzel csak azt akartam mondani, hogy én emiatt egyáltalán nem haragudtam meg rá. – Egyébként, szerintem a mai világban már bárhol fenyegethet minket veszély, sokszor egy repülő a legkisebb rizikóval járó. Ebben a városban már maga az élet is veszélyesebb, mint felmenni a hegyek közé. – vélekedtem őszintén ezzel kapcsolatban. Sajnos igaz volt, itt mindig történik valami. Én a magam részéről nem bántam ugyan, de a lényegen ez cseppet sem változtatott. - Ó, értem. Sajnálom… - mondtam őszintén, amikor elárulta, hogy a nagymamájától van a ház, akinek még csak a létezéséről sem tudott. Mondjuk egészen eddig én sem ismertem a nagyapáimat, az tény, úgyhogy kicsit átéreztem. Csak annyiban volt más, hogy nekem még volt lehetőségem közel kerülni hozzájuk, míg Beccának sajnos már nem. – Szerintem az utóbbi sokkal fontosabb. De gondolom, hogy nem is maradtál volna csak úgy egy emlék miatt, ha nem érzed itt jól magad. – futó mosolyt küldtem felé, miközben átléptem egy kiálló gyökeret. Még csak az kéne, hogy orra bukjak itt hirtelen. - Hú, az jól hangzik. Szeretem a pogácsát! – jelentettem ki két falat között, azon meg már fenn sem akadtam, hogy Naomi családját is ismeri. Hozzájuk mondjuk nem volt még szerencsém, de a vöröskéhez már igen. – Pedig biztos vagyok benne, hogy vannak olyan állatok, akik nem is feltétlenül azért ölnek, mert élelmet akarnak szerezni. Bár azt is kizárnám, hogy szórakozásból. Az állatok nem ártanak ok nélkül, míg az ember… - nos, az emberek igen. Szerintem ő is értette, hogy pontosan erre gondoltam, hiába nem mondtam ki a szavakat. - Nekem is vannak, a házamat körbeveszik a fenyők. Szeretnek azokon szaladgálni, néha még a tornácra is felmerészkednek. – meséltem én is, ha már szóba került. – Ha pedig a medvék nem kerülnek el, akkor nagy bajban leszünk, de van nálam fegyver. Ugyan nem a puskám, de ez is jó. Ráadásul, ha minden kötél szakad, képes vagyok varázslatot is használni, még ha nem is kifejezetten a medvék ellen tanultam. – mosolyogtam biztatóan, reménykedve abban, hogy sikerült megnyugtatnom. - Na, gyere! Lépjünk ki egy kicsit, itt már emelkedik a terep és nehezebb lesz! – azzal már szaporáztam is kicsit a tempót, ha közben felvette a ritmusomat.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-A gonosz mindig erősebb, de a jó győz.*A mesékben így van, nagy vagyok már ahhoz, hogy higgyek bennük, de azért mégis; kell a remény. A hit is. *-Csak a megfelelő herceget kell megtalálni.*Nem tudom értette-e mire gondoltam. Azt szerettem volna kifejezni a szavaimmal, hogy most nem a herceg jön el hozzánk, királylányokhoz, hanem nekünk kell elébe mennünk, és a herceg meg a csók csak egy mókás elnevezés a tényleges megoldásra. Celeste meglehetősen pesszimista volt, azt hiszem ő a félig üres pohárra esküdött, én ezzel szemben a félig telére. *-Egonnál már bejött párszor. Jól ismerem őt, tudom mi az amivel lehet rá hatni. Mindenkinek van egy fék berendezése a lényében ami megmaradt, és ami a farkasukra is hat. Meg lehet fékezni őket. Mást nem tudnék,csak azt aki közel áll hozzám. *Tudom, hogy sokan nem osztják a véleményemet és nem hisznek benne, de én ragaszkodtam az elgondolásomhoz. Bármi lehet a megoldás, miért ne lehetne ez? S pont ezért nem vitatkozom vele a repülős dolgon sem, csak a magam véleményét és viszonyát ecseteltem, de nem mondok ellent annak amit ő bizonygat, mint ahogy nem szót fogadok neki a kirándulásunk alatt is, a helyismeret és a tapasztalat mérlegénél felé billen el a mutató.*-Igen, elhiszem. Bár igazából autót sem szeretek vezetni, csak használom. Úgy értem nem vagyok rajongó......a statisztikák szerint repülőgép balesetben hal meg a legkevesebb ember, csak az ember hajlamos mást hinni amikor sok emberrel történik egyszerre. *ezekkel a gondolatokkal nem is értem én magam sem, miért nem vagyok remete, és miért vártam ilyen sokáig azzal, hogy "meghódítsam" a természetet. Persze meglehetősen társas lény vagyok, szeretem az embereket is, szeretek beszélgetni, vitázni, érvelni. Az erdőben egyedül nem tehetném meg. a veszélyes városra lelkesen bólogattam, nem kellett mondani, aki őrző az mind tudja, hogy bármikor beüthet a krach és akkor aztán tarol. *-Köszönöm, de ami nem volt soha a miénk, azt nem veszíthetjük el igazán....persze, azért lássuk be, Alaszka nem épp a kellemes üdülőhelyek egyike. *Felnevettem, mert bár otthon éreztem magam itt, az elején nem indult minden simán, és nehézségek mindig akadnak, itt egy kicsivel több, még ha az őrző-vérfarkas társadalmat nem is veszem alapul.*-Jó, akkor felveszlek a kísérleti alanyok listájára.*Egyre jobb volt a kezem, az erővel már nem voltak nagy gondjaim, csak a kitartással és a finom mozgásokkal. Pogácsát már fogok tudni sütni, amihez sokat kell gyúrni, de Egon ingének megvarrására még nem vállalkoznék. *-Igen vannak, például a kígyók védekezésből, vagy szegény méhek és darazsak, ha tudnának arról, hogy képesek egy embert is megölni, ha az allergiás a csípésükre, vagy ott van a kockamedúza, a skorpiók és sorolhatnám még napestig. Az emberek viszont sokkal kegyetlenebbek, és ők tudatában vannak annak amit csinálnak. A mókusok viszont irtó aranyosak, órákig el tudnám nézni őket. Én diót tettem ki az ablakpárkányra, remélem megbarátkozik velem is. *Már agyalok azon hogyan nevezzem el, nem ellenkeznék ha bejárna a házba mint különleges, ritka vendég. Persze kérdés, hogy Egont elviselné-e, de lehet, hogy soha nem fog bejönni mert érzi a szagát.*-Az jó, mert én nem nagyon békültem ki a támadó varázslatokkal, csak felderítésre vagyok alkalmas. *A Valami Ezüst elég gyakran kifog rajtam, de talán ár azért nem sikerül mindig, mert előre dühös vagyok amiért biztosan nem fog sikerülni. *-Oké, akkor lepcses száj befog, átvált lihegő üzemmódba.*Megindultam én is utána, bár fogalmam sem volt arról, hogyan fogom vissza magam a beszélgetésben. Egonnal más volt, néha csak fogtuk egymás kezét vagy összebújtunk és csak éreztük egymást, amúgy sem volt a szavak farkasa, de Celeste-el még ismerkedtünk, azt meg nem lehet beszélgetés nélkül. Nem is tartott sokáig, két légvétel között gondoltam kapok az alkalmon, ha már a mágiáról beszélünk.*-Melyik varázslatra gondoltál? *Ez volt a bevezető, ha olyat mond amit még nem gyakoroltam, akkor megkérem, hogy segítsen.*
Kezdőlap
//
