Kis túra, nagy túra... gyalogosan bejárni az erdőt és ismerkedni meg azzal remek időtöltés, akár vezetővel tesszük ezt, akár magunk. Fontos azonban, hogy az érvényben levő figyelmeztetésekre odafigyeljünk és be is tartsuk őket! Saját magunk érdekében...
- Hát igen, bár ez talán túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. – mosolyogtam szomorkásan, mert szerintem a valóság sajnos nem volt ilyen. Általában semmi nem ennyire fekete, vagy fehér, és sokszor az győzött, aki rafináltabb volt, vagy jobban keverte a lapjait. Ezt el kellett fogadnunk, még akkor is, ha egyáltalán nem tetszett senkinek sem, a városban lakók életét pedig teljesen megnehezítette a két testvér csatározása. - Értem! – nem akartam vitába szállni vele, mert hát tényleg neki kell tudnia, hogy milyen a párja. Ha tud rá hatni, akkor biztosan tényleg úgy is van. – De azt azért ne felejtsd el, hogy ők részben állatok, ösztönlények. – tényleg nem akartam beleszólni, de úgy éreztem jónak, ha ezt azért leszögezem. Nem mondom azt, hogy az összes farkas egy dühöngő őrült, mert találkoztam már olyannal is, akire ez abszolút nem igaz. De a tőrnek ki tudja, hogy milyen hatása van, egy amúgy sem éppen jámbornak nevezhető hímre. - Igen, de ugyanaz lehet egy busszal vagy egy vonattal is. Volt már rá példa, pedig azok a szárazföldön mozognak. – de tisztában voltam azzal, hogy sokaknak félelmetes a levegőben lenni, ezért sem erőltettem soha senkire a dolgot. Néha vannak kényszerhelyzetek, éppen elég, ha az utas magára kényszeríti ezt, nem kellek ehhez még én is. Amúgy nem bántott meg egyszer sem azzal, hogy nem értett velem egyet, és reméltem, hogy én sem fogom őt azzal, hogy nem úgy látom a dolgokat, ahogyan ő gondolta helyesnek. A világ roppant változatos hely, mindenféle tekintetben. - Sokan meg pont csak ezért utaznak ide. Most láttam, hogy mekkora turista forgalom van itt a csúcsidőben. – attól még persze nem mindenkinek kellemes hely a vadon ilyen mértékű hódítása, de nekem tetszett valahogy, még ha nem is szoktam meg egyelőre teljesen. – Bár szerintem a legtöbben majd síelni érkeznek, a szánhúzóversenyre, meg az északi fényt megnézni. – vélekedtem, holott télen még cudarabb lesz az időjárás, ez teljesen nyilvánvaló szerintem neki is. Ettől függetlenül mégis vonzotta az utazókat, amiért nekem eszem ágában sem volt panaszkodni, mert így legalább volt munkám. - A darazsakkal én is hadilábon állok! – vallottam be, megadóan emelve meg mind a két kezemet. Tényleg nem kedveltem a fullánkos kis bestiákat. – Így van! – bólogattam nagy egyetértésben az emberek kegyetlenségével kapcsolatos meglátására. – Gondolod, hogy elmerészkedik az ablakig? – mert az már aztán tényleg nagyon közeli, az én tornácom még viszonylag tágas nekik, és nem érzik annyira a közelségemet sem. Az ablakból viszont még láthatja is bent Beccát, aztán ki tudja, hogy mennyire rémül meg az embertől. Bár azok, amik a közelünkben élnek, általában már nem szoktak annyira félni. - Én igyekszem mindent elsajátítani. – mert bizony attól, hogy nem vagyok harcos, még sor kerülhet összecsapásra. Mágusként pont nem fognak ezektől távol tartani, mikor hasznomat is veheti az egyik harcosunk. Közben szedtem a lábaimat tempósan, míg Becca újra meg nem szólalt. Hát, nem bírta túl sokáig, de azért mosolyogtam egyet az orrom előtt. – Több is szóba jöhet. Például a csapda, vagy a természet szava, ami békésebb talán. De bármelyik támadó varázslatot alkalmaznám, ha rá vagyok utalva. – vontam meg a vállaimat könnyedén.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Nos, elég idős vagyok már ahhoz, hogy ne higgyek a mesékben, de azért néha nem árt reménykedni, hogy azoknak a vége is valóra válhat. Mindig nem lehet a rossznak igaza és szerencséje, egyszer őt is a markába kaphatja Murphy. Azért megnéztem volna, már csak a szórakozás kedvéért, hogy milyen az amikor Alignaknak semmi sem sikerül, amikor igazán peches éve van, és az összes próbálkozása arra nézve, hogy ki mindenkit akar a másvilágra tuszkolni, csak szánalmas ügyetlenkedés. Egyszer nekünk is kijár a nevetés és kézdörzsölés. Celeste-el egy valamiben nem értettünk egyet, az pedig a farkasok voltak. Egészen másképp láttam őket, talán azért mert a szerelmem is farkas, részrehajló vagyok, de őszintén bántott az amit róluk mondott, bár józan, paraszti ésszel nézve igaza volt. Tudom, vérfarkasok, kegyetlenek olykor és igen, állatoknak számítanak, de ha egyszer annyira emberiek…..fáj amikor állatoknak és ösztönlényeknek nevezte őket, mintha ugyan az emberek nem azok lennének. Szerintem pont annyi kegyetlen, brutális, hideg fejjel gyilkoló ember van a világon ahány vérfarkas. S mind ösztönlények vagyunk, csak a civilizáció rákényszerített valami másra. Ha a természetbe kényszerülnénk, bennünk is felélednének az ösztönök, egészen más világ lenne. Inkább nem fűztem hozzá semmit, csak elhúztam a számat amit mosolynak is lehetett látni. *-Talán azért lehet ez az iszony, az ember alapjában véve földhöz kötött és az természetes, míg a levegőben nem annyira. *Azt nem mondom, hogy féltem a repüléstől, de nem is élveztem úgy mint ahogyan feltételezhetően ő. Amúgy meg nem sűrűn ültem repülőn, amíg New Yorkban éltem egyszer sem, ide Alaszkába is vonattal érkeztem és csak akkor ültem repülőre mikor visszamentem karácsonykor, immár azzal a tervvel, hogy Fairbanksben maradok. Ez azt hiszem mindent elmond az érzéseimről. Emlékszem az első napra amikor annyira elveszettnek éreztem magam a főtéren, de a sors kegyes volt hozzám és egy régi ismerőst sodort az utamba Naomi személyében. Addig azon merengtem mi a fenét keresek itt, az utolsó hely volt a sorban ahova önszántamból eljöttem volna, most meg nem lehet innen elrángatni. Valahol a turistákat is megértettem, nem voltam tengerpart fan, anyával is kirándulni mentünk és Egonnal Angliába ahol még nyáron sincs jó idő, nekem mondjuk nem is volt szükségem napozásra, de az alaszkai hideg mindent felülír. Ide csak a nagyon elhivatott turisták jönnek nyaralni. *-Az északi fény valami csodás, soha nem gondoltam volna New Yorkban, hogy egyszer láthatom, azt meg végképp nem, hogy minden évben. A szánhúzó versenyről viszont lemaradtam eddig. *Szégyen és gyalázat, de sok látványosságot kihagytam, de úgy tűnik most már minden tekintetben sínen van az életem, ideje egy kicsit magammal is foglalkozni. Azt hiszem írok egy bakancslistát.* -Szerencsére nem vagyok allergiás a csípésükre, de anélkül sem kellemesebb. Én valahogy a pókokkal nem vagyok kibékülve.*A nagyi házában egy sem volt, talán a hideg miatt, de New Yorkban volt bőven és utálom őket, kiráz a hideg hacsak egyet is meglátok a hosszú, vékony lábaikkal araszolni. Azt hiszem mindentől kiráz a hideg aminek négynél több lába van. *-Nagyon remélem. Türelmes vagyok mint a Kis Herceg. Egyébként nekem is élvezet ez a játék, izgalmas. Ha sikerül, körülbelül úgy fogom érezni magam mint aki visítva körbeugrálja a házat. Persze nem fogom megtenni, azzal csak elijeszteném.*Már gondolkodtam macskán is, de sem egon miatt nem lehet, elmondása szerint a macskák utálják őt, kivéve Gyagyást, egyébként meg olyan kalandvágyók, hogy hiába a kerítés és a sövény, elkóborolna kicsit világot látni. Az erdő közelében ez nem előnyös, szóval lemondtam róla. Viszont egy mókus aki társbérlő, mondjuk mintha ikerházunk lenne, jó móka és ha Egon ott van visszabújhat az odújába. *-Én is igyekszem, de igazából nem tudok senkinek ártani. Persze még nem is kerültem éles helyzetbe, hogy rá legyek kényszerítve.*A Vörös Hold nem számít, akkor nem én irányítottam a testemet, ha akartam volna sem tudtam volna szembe szállni Alignakkal, pedig az ő seggét szívesen szétrúgtam volna. Az is megoldás ha a szánalmas próbálkozásomon halálra röhögi magát. A mágia mint olyan megmaradt a gondolataimban azok után is, hogy le lettem állítva beszédileg. Nem bírtam sokáig, nem vagyok az az állandóan csicsergős típus, de a beszélgetés a lételemem, így rövid idő után megint megtörtem a csendet.* -Ó, az jó. Kár, hogy nem értek az állatok nyelvén, én biztosan a kidumálást választanám. *Szép is lenne ha leülnék pár farkassal, vagy teszem azt medvével trécselni arról, hogy mi igazából nem akarunk semmit sem elvenni tőlük, és bántani sem akarjuk őket, sőt, nem is vagyunk veszélyesek rájuk nézve, csak jó lenne ha átmehetnénk a területen. Ha már itt tartunk még idegenvezetést is kérnék. *-Arról esetleg lehet szó, hogy ha elértünk valameddig és megpihenünk, megmutatnád valamelyik varázslatot? Mégis más mint elméletben.*Jó, és ezek után tényleg befogom a számat és próbálok a lehető leghalkabban menni, hátha nem ijesztünk el egy felénk csámborgó állatot. Legalább egy mókust, vagy jávorszarvast, könyörgöm. *
Talán az a szerencsénk, hogy nem hallottam, amiket gondolt. Nem szívesen kezdtem volna vitázni vele máris, még ennyire az ismeretségünk elején, de akkor sem szabadott alábecsülni őket. Ez éppen olyan, minthogy farkast sem tartanánk a kutya helyett ideális esetben, holott a kutyában is benne van az a kiszámíthatatlanság, ami a vadon élő ősében. Mégis, míg a kutya háziasodott, addig a farkast sosem lehet majd kis kedvencnek nevezni, mert számára nem az a természetes élőhely. Én ugyanezt gondoltam a vérfarkasokról is, és félreértett, ha azt gondolta, hogy bajom lenne velük. Egyáltalán nem volt, én is csodáltam őket, nekem is voltak ismerőseim, de ettől függetlenül nem szabadott elfelejtkeznem arról sem, hogy valójában mennyire veszélyesebbek. Vannak veszélyes emberek, de sohasem érhetnek egy farkas nyomába. - Igen, ezt elfogadom. Bár az is igaz, hogy az ember nyughatatlan, és mindig egyre többet akar meghódítani, így az eget is. – böktem fejemmel a felettünk átvonuló felhők felé. Nem hasonlítunk, de ez nem baj, mások is félnek a repüléstől. Nem egy olyan utasom volt már, aki inkább gyógyszert vett be, csak ne kelljen átélnie a repülés élményét. Én bezzeg semmiért sem adtam volna fel ezt a csodálatos érzést. - Nos, bevallom én sem számítottam rá, hogy egyszer olyan helyen fogok élni, ahol mindennapos dolognak számít, nem is csodának. – vallottam be őszintén, mosolyogva. – Azt mondják, hogy nagy élmény. Én egyszer szeretném is kipróbálni, hogy milyen. Télen talán lehetne ilyesmit szervezni, bár még nem beszéltem az utazási irodával… - csupán hangosan gondolkoztam most is, mert eddig ez egy kósza ötlet volt, nem több a részemről. De szerintem simán meg lehetett volna valósítani, ha elnyeri a tetszésüket, és még jó pénz is lenne benne. Éltek ezen a vidéken kutyatenyésztők, akik erre szakosodtak. Ha jól hallottam, több is. - Ó, azokat sem szeretem! – játékosan még meg is borzongtam, mintha éppen lenne itt egy. – Ha muszáj, akkor elrendezem őket, de akkor is ódzkodok tőlük. Itt legalább nem nagyon vannak a vadonban ezen az éghajlaton, de Ázsiában akadt jó pár nagyon ijesztő példány. Biztos nem élveznéd ott! – mosolyodtam el, mert tényleg láttam nagyon ijesztő, hatalmas lábakon élő pókokat. Undorítóak voltak, ráadásul nagyon veszélyesek is, hiszen a legtöbb mérges pók volt. - Igen, az valószínűleg tényleg nem csalogatná oda jobban! – nevettem el magam jókedvűen, ahogy elképzeltem Beccát a házban ugrálni. Biztosan nem értékelné túlzottan a mókus, ami csak ismerkedni próbált, aztán egy örömtáncot járó nő áldozatává vált. - Nem akartál valami állatot, ha már kertes házban laksz? – érdeklődtem kíváncsian. Én is gondoltam rá, csak még nem állt készen a ház, de egyre többször merengtem el a kutya ötletén. Talán nem is lenne olyan rossz ötlet, tényleg jöhetne velem mindenhová. Vagy majdnem mindenhová, az a céltól függ. - Ha szerencsés vagy, akkor soha nem is lesz rá szükség, de hát jobb felkészülni mindenre! – én legalábbis ezt vallottam. Nem lett belőlem harcos, de azért egész jól elboldogultam, és mivel volt a közvetlen közelemben harcos, így jó tanítást kaptam. – Nem mindegyikkel működik ám. – hívtam fel a figyelmet, mert a „beszédpartnertől” is függött, hogy a varázslat miként hasznosul. – Hát, nem egészen erre készültem… - vallottam be, mert ha nem szükséges, nem szívesen használtam volna varázslatot, mert ha később bajba kerülünk, akkor meg nem lesz elég energiám addigra. Nem kellett volna lemeríteni a tartalékaimat, mivel nekem még nem volt annyi, fiatal koromból fakadóan. – De talán majd megmutatom valamelyiket, viszont egy ideig neked ezeket még biztosan nem kell megtanulnod! – mosolyogtam végül rá. – Egyezzünk meg abban, hogy ha majdnem a végéig nem történik semmi, akkor megmutatom. Reméljük, hogy nem lesz szükség arra, hogy élesben is használjam. – tényleg őszintén reménykedtem ebben. Jobb a békesség, a problémák elkerülése. - Szerintem nemrég erre járt egy szarvas család. – szólaltam meg pár perccel később, ahogy az út melletti részt tanulmányoztam a tekintetemmel. Nem vagyok nagy nyomolvasó sajnos, de ezt azért láttam. – Korábban meg egy medve is áthaladt itt, látod? – mutattam a halványuló nyomaira.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Nem tudom ki hogy van vele, én nem szerettem volna meghódítani az eget, jól elvoltam a földön is. Itt Fairbanksben már az is extrém sportnak számít ha kimegyek az erdőbe, tekintve az ilyen-olyan farkas állományt, medve populációt, a hosszú telet és a saját tájékozódási képességemet. Viszont a táj szépsége kárpótolt mindenért, kiszabadulva a nagyvárosi dzsungelből nem csoda, hogy úgy éreztem magam mint aki kiugrott a bőréből. Valami hasonló izgalmat éreztem akkor is amikor először láttam az északi fényt, és akkor is amikor visszagondoltam erre az alkalomra. Akkor és ott fordult velem a világ és változtatta meg az életemet mindörökre.* -Nekem személyes élmény is kapcsolódik az elsőhöz. Hacsak rágondolok kiugrom a bugyimból. Képletesen persze, mert most is arra gondolok és….a szánhúzó verseny látványnak sem semmi, de képzeld csak el milyen lehet annak aki végigcsinálja. Aki imádja a kutyáit és együtt győzik le a természet erőit. Egymásra vannak utalva….de lehet, hogy megint csak sok filmet láttam ezzel kapcsolatban. *Sajnos eddig csak ilyen ismereteim voltak a szánhúzó versenyekről, de szívesen bepillantottam volna a kulisszák mögé is.* -Talán egybe lehetne kötni a versenyt egy ismerkedéssel is. Persze csak utána, ha már kipihenték magukat. Biztosan sokan szeretnék megtudni mennyi munka van egy jó csapatban.*Igen, minden szentnek maga felé hajlik a keze, én sem voltam másképp. Ha lesz ilyen, elsőként állok sorba. A pókokért viszont nem.* -Én ha muszáj sem. Ezt a munkát inkább meghagyom Egonnak. Azt hiszem ha a nagyim egy olyan helyen lakott volna, nem indulok el, ráhagyom az ügyvédre, hogy adja el a házat. Arra nem csak pókok vannak.*Még a hideg is kirázott a gondolattól, éreztem ahogy minden apró kis pihe az égnek mered a pulcsim alatt. Minél nagyobb egy állat és minél kevesebb lába van, annál jobb. Ennek tekintetében a négy volt a szerencseszámom, azon belül már csak a fogak és a karmok nagyságát kellett szem előtt tartani, a mókusok pedig az élen jártak minden szempont alapján, ha csupán a vadon élő állatokat veszem számításba. Valóban nem lett volna szerencsés ha örömtáncot lejtek, de a helyzetet el tudtam képzelni. Minden áldott nap amikor megláttam a kis vöröst, a konyha közepén álltam percekig, tisztes távolban az ablaktól és mindkét kezemet ökölbe szorítva izgultam és drukkoltam, hogy jöjjön közelebb. Ha sikerül, tutira madarat lehet velem fogatni. Az lenne szép ha még be is jönne a nyitott ablakon és körbeszaglászna a konyhában. Vagy odafent a kis kuckóban, amit a fürdő és a hálószoba közötti sarkos előtérben alakítottam ki a boltíves ablak alatt. *-De sokszor. Ehhez viszont az kell, hogy egymásba szeressünk és eddig nem találkoztam olyan állattal. *Ha tágabban határozom meg az állat fogalmát, akkor mégis, de Egont mégsem állatoznám le. *-Egyébként nem tudom milyen állatot lenne szerencsés beköltöztetni az erdőhöz közeli házba. A macska állandóan elkóborol és a legendákkal ellentétben csak egy élete van. A kutya pedig….nos nem tudom mennyire jönnének ki Egonnal. A macskák biztosan utálják. De már tervbe vettem. *Madarat nem. Egyrészt nekik szabadon a legjobb, másrészt ha hazavinnék egy papagájt, lehet, hogy Egon másnap reggelre megenné. Akármennyire is toltam az elmém leghátsó sarkába ezeket a tényeket, attól még léteztek. Egon kedvenc kajája a sült kacsa volt, attól csak pár lépés a nyers papagáj. *-A felkészüléssel nincs gond, rajta vagyok az ügyön, de tényleg remélem, hogy nem lesz rá szükség. A beszélőkém akkor is jobb mint az öklöm és a támadó varázslataim.*Azt vallottam, ha nincs meg benned a szándék, a kivitelezés sem lesz meg és ez be is jött. Persze azt nem állíthatom biztosan, hogy egy éles helyzetben, ahol valaki más élete forog kockán, sem sikerülne semmi és nem akarnák a másiknak ártani, mert talán az adrenalin kihozná belőlem az állatot. *-Igen, gondolom egy vérszomjas, éhes medve nem értékelné ha kártyapartira hívnám meg ahelyett, hogy magamat szolgálom fel vacsorára.*Nem vettem számításba a varázslatokhoz szükséges energiát, később talán eszembe jutott volna, de most nem és ezzel maradéktalanul kivívtam magamnak a megbízhatatlan, szétszórt őrző jelzőjét. Keldron biztosan már saját kezűleg csomagolná össze a holmimat és vinne ki a repülőtérre, hogy felrakjon az első New Yorkba tartó gépre, retúrjegy nélkül. *-Ne haragudj, erre nem gondoltam. Természetesen nem kell, én sem szeretném ha kimágiáznánk magunkat……rendben, megegyeztünk és kösz, hogy nem zavartál haza.*ezek után érthető, hogy nem is néztem nagyon a lábaim elé, nem mintha bármit észrevettem volna ha igen. Bárt alán néhány állatnyomot még az én gyakorlatlan szemeim is észrevettek volna, és tudok különbséget tenni egy medve és egy páros ujjú patás nyoma között. *-Azta! Egy egész család? *Leguggoltam a nyom mellé és egyre feljebb nézve követtem amit képes voltam észrevenni, aztán ott volt a medve nyoma is.* -Most legszívesebben követném valamelyiket.*Kérdés, hogy melyiket, mert azért megnéztem volna egy medvét is távolról, hacsak nem a bocsával lavírozott erre, mert akkor inkább nem kockáztatnék. Kérdőn néztem Celeste-re, hátha rábólint és legalább a szarvasok után eredünk.*
- Én mindenképpen ki akarom majd próbálni, ez biztos. – mosolyogtam arra, hogy milyen érzés lehet a szánhúzás. Persze én nem versenyezni akartam, csak simán kipróbálni a sportot. Mindenféle újdonságot szerettem, és ezt sehol máshol nem tudtam volna megtenni, csak itt, a messzi északon. Ráadásul most már itt is laktam, bármikor lett lehetőségem rá, és ez örömmel, izgalommal töltött el. – Igen, lehet. – nevettem el magam. Én is láttam ilyen filmeket, akkor is mindig azt mondtam, hogy milyen jó lehet. De soha nem gondoltam volna, hogy egyszer tényleg nyílik esélyem arra, hogy én is megtapasztaljam, hogy milyen érzés. - Nem egészen így gondoltam, hanem szános túrákat szervezni. – helyesbítettem, mert nem egészen a versenyhez akartam kötni, noha biztosan sokan fognak amiatt is érkezni ide. Érdekes esemény, és csak egyszer van egy évben. – Nos, igen. Ott nem csak pókok vannak, viszont a sok borzalmas élőlény mellett akadnak csodálatos dolgok is. Nem mondom, hogy teljesen kárpótolnak, vagy feledtetik a kellemetlenségeket, de azért közel állnak hozzá. – nekem a pandák voltak ilyenek, vagy a gyönyörű táj. Velem az emberek is kedvesek voltak, de lehet, hogy csupán szerencsém volt. Más részeken ugyanis nem jártam, hogy messzemenő következtetéseket vonhassak le az ott élőkkel kapcsolatban. - Miért, kerestél egyáltalán? Vagy néztél meg kiskutyákat, kiscicákat? – kérdeztem, mert nekem ez a hozzáállás furcsa volt. Ehhez lehet, hogy én túlságosan a földön álltam két lábbal, nem tudom. Mindenesetre én, ha szeretnék majd egy kutyát, akkor biztosan utána fogok járni, először is a fajtáknak. Még nem tudtam, hogy mi illene hozzám, ilyen téren én is alaposnak gondoltam magam, de az egymásba szeretéshez szerintem az is kellett, hogy találkozzunk vele. Persze lehet, hogy Becca is ment el eladó, vagy örökbefogadható kölykökhöz, ezt egyelőre még nem tudtam meg. - Ha úgy van szoktatva a macska, meg csak akkor mehet ki, ha kiengeded, akkor szerintem nem lehet baj. – bár ez csak az én véleményem volt. Mivel én inkább a kutyákat szerettem, ezért én nyilván abban gondolkoztam. – Még sosem próbáltam összeereszteni egyetlen állatot sem egy vérfarkassal, bár utóbbiakkal nem is nagyon szoktam kapcsolatba kerülni. – vontam meg a vállaimat. Azért éles helyzetben még én sem nagyon voltam. Legutóbb mondjuk pont áprilisban, de az más, közeli kapcsolatba pedig egyikükkel sem kerültem. Nem azért, mert ellenemre lett volna, hanem egyszerűen csak így alakult. - Márpedig szorult helyzetben még egy hozzád hasonló sem tudja magát csak úgy kidumálni. – mosolyogtam rá barátságosan, mert tényleg ez volt az igazság. De ahogyan már neki is mondtam, ha szerencséje van, akkor erre sosem lesz rászorulva. Én sem akartam feltétlenül megtapasztalni, hogyan viselkedem éles helyzetben, de kénytelen voltam megvédeni magam a Vörös Hold éjszakáján. – Valószínűleg tényleg nem. Bár nem vadásznak ők ránk szándékosan, inkább csak behatolók vagyunk az ő területükön, és azt védik. Mint mi magunkat a városban, ha ők jönnek oda… - vontam párhuzamot a két eset között, mert egyébként tényleg ez volt az igazság. Csak ő megtámadtak minket, mi meg fegyverrel védekeztünk ellenük. - Már nem is lenne olyan egyszerű hazajutnod! – vigyorodtam el arra, amit mondott. Nem akadtam én ezen fenn, egyszerűen csak elmondtam neki a lehetőségeket, és kész. Ő pedig úgy láttam, hogy megértette, és talán még a lelkébe sem gázoltam bele nagyon azzal, hogy nem ugrottam egyből varázsolni. – Aha, látod? – mutogattam neki lelkesen a nyomokat, mert gondoltam, hogy ez majd felvidítja valamelyest az előbbiek után. – Hát, ha gondolod, megpróbálhatjuk. Csak ne nagyon menjünk messzire az úttól! – mert azért annyira nagyon sűrűn én sem szoktam ide kijönni túrázni, hogy bármikor visszataláljak, akárhonnan. Nem kockáztattam volna feleslegesen.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Ja, hogy túra szánnal. Azt én is kipróbálnám. Ha sikerül megszervezned, befizetek.*Voltak nekem is ötleteim, de gyakorlatias lévén a hátulütőit is láttam. Nem biztos, hogy azok akik versenyeznek is, belemennek egy ilyen túrába, már előre láttam mire gondolnak. A sok hülye turista, akiknek fogalmuk sincs az egészről és azt hiszik minden úgy történik majd ahogy ők elgondolták, aztán megsértősnek és visszakérik a pénzüket mert még sem, vagy épp „a városi tudatlanokra vigyázzon a hóhér” mert lássuk be, a felnőtt embereknek óriási öntudatuk van és derogál nekik másnak szót fogadni. Nem érdekli őket, hogy a dolgok nem úgy történnek ahogy ők azt elképzelik…..de hajrá! Én örülnék a legjobban ha sikerülne összehozni. *-Nem tudom, szerintem én egész nap frászban lennék, hogy mikor csíp meg valami, vagy mászik rajtam. Nem lehet annyi csodálatos dolog mint amennyi rovar van. Persze nézőpont kérdése, azok akik ott élnek már megszokták és tudnak védekezni ellenük. Nem, nem hiszem, hogy magamtól eszembe jutna.*Egy ilyen utat semmi pénzért nem vállalnék be, persze ha csinálok valami ökörséget és William oda száműz…..akkor muszáj lenne, de el nem tudtam képzelni mekkora hibát kellene vétenem ahhoz, hogy egy ilyen isten háta mögötti helyet kapjak büntetésképp. *-Amíg az anyukám élt, nem igazán. Tudod mi együtt laktunk, nem volt túl sok pénzem, hogy külön lakásom legyen és őt is segítettem. Utána pedig egyből jött az utazás. Csak olyanokkal találkoztam akiknek már volt gazdájuk. Ez nagy döntés, nem csak rám lenne hatással, jól meg kell gondolni, de ha egyszer eljutok a menhelyre, az szerelem lesz első látásra.*Nem fog érdekelni mekkora vagy milyen fajta, a nehézségeket megoldom, a szeretet a lényeg. Lám Egon is imádta Gyagyást a maga módján, pedig dilis egy macska. *-Majd ha lesz, megfogadom a tanácsodat, ezt egyébként én is hallottam már, a főbb gond az, hogy én gyakorlatilag együtt élek egy vérfarkassal.*Már nem titkoltam, mindenki tudott róla, legalábbis a protektorátuson belül mindenki akinek muszáj volt. A Nagy Testvér mindig figyel, szerintem jóval azelőtt tudtak a kapcsolatunkról, hogy eldöntöttük volna, nem titkoljuk tovább. Elég nehéz volt, de kiderült, hogy nem olyan nagy dolog és nem mi vagyunk az első vegyes páros. Celeste volt az én ellentétem. Ő nem túl gyakran találkozott vérfarkasokkal, én viszont az ittlétem első idejében szinte csak velük futottam össze. A sarki fűszeres nem számít, de akikkel közelebbről is megismerkedtem, azok mind vérfarkasok voltak. Vagyis most is azok. Már arra is gondoltam, hogy vérfarkas mágnes vagyok. Ott volt Killian, az erdei futásom találkozója, Jay a Galériában, Egon és Kevin az egyetemen. Nem gondoltam én komolyan a kidumálást, de könnyebb volt viccel elütni az egészet mint mélyen belegondolni mi lenne ha összetalálkoznánk egy medvével. Még őrző mágiával sem menne.* -Tudom, csak vicceltem. Egyébként igazuk is van. Az emberek nem túl igazságosak. Az indiánokkal szemben több esélyük volt annak idején és a törzsekben is nagy hőstettnek számított ha valaki elejtett egy nagyvadat. Sok helyen próbatétel volt, a felnőtté válás egy állomása és a fiúk egy-egy ilyen hőstettről kapták a nevüket is. *Néha olyan vagyok mint egy eszement turista, nem igazán gondolok bele a következményekbe, túlságosan előreszaladok. Így volt ez a varázslással kapcsolatban is. Mentségemre legyen mondva, majdnem annyira oda voltam érte mint Keldron és minden alkalmat szerettem volna megragadni a gyakorlásra, jobban ment ez akkor ha nálam tapasztaltabbal kerültem össze, mint most Celeste-el. Megjátszottan ijedt arcot vágtam arra kijelentésre, hogy nem jutnék haza könnyen. Minden bizonnyal igaza van, főleg ha nincs itt térerő és nem működik a GPS. Mivel nem erősségem a tájékozódás, ez elengedhetetlen volt a számomra, s legalább ebben hasznát vettem a telefonomnak. Persze térerő híján meg vagyok lőve mint a vezérbika. Épp ezért óvatosan fogalmaztam meg a bennem fellobbanó vágyat a talált nyom gazdájának követésére, de meglepetésemre Celeste nem volt ellene. *-Tényleg? Szuper. Mi lenne ha hagynánk itt valamilyen jelzést amit messziről is látni? Egy élénk színű anyag megteszi és szívesen felmászom a fára. Ha van térerő nem gond, van futótársam. *Belelkesedtem, ezt nem is tagadhattam volna le. Mégiscsak izgalmasabb ha van egy kitűzött cél, és őzet lesni elég izgalmas, feltéve ha megtaláljuk és utolérjük. Persze mindehhez még Celestenek is áldását kell adnia. Aztán indulhatunk Winnetou módra.*
- Rendben! Ha felvetettem, és beleegyeznek a dologba, mindenképpen fogok róla szólni neked! – ígértem meg lelkesen, mert legalább máris tudtam, hogy van rá érdeklődés. Még azt sem feltétlenül kellett elmondanom a főnökeimnek, hogy mennyi embert takar ez. Elég annyi, hogy lenne olyan, akit érdekel, és kész. Ráadásul a turistáknak eddig nem is kínáltak ilyen lehetőséget, de most talán mindenki lelkesen lecsapna rá. Azért elég egyedi élmény volt szerintem annak, aki kipróbálta, és ha már ideutaznak a világvégére, legyen valami izgalom is. - Meg kell próbálni elvonatkoztatni tőlük, és nem tudomást venni róluk. Hidd el, tudom, hogy nem olyan könnyű, de akkor elviselhető. – azért nekem is idő kellett hozzá, míg átálltam erre, de tapasztalatból tudtam, hogy működhet. – Ha hosszabb távon vagy ott, akkor tudod; vagy megszoksz, vagy megszöksz. Bár ezek után gondolom, te az utóbbit választanád. – vigyorodtam el jókedvűen, miközben tettük meg egymás után az egyre nehezebbé váló métereket. Azért nem teljesíthetetlen távról és terepről volt szó, de nem könnyű, az biztos. Direkt azért is választottam ezt, mert legalább megdolgoztatja az izmainkat jócskán. - Ó, értem! – bólogattam, mert ez érthető magyarázat volt. És abban is igazat kellett adnom, hogy egy állatot magunkhoz venni nagy döntés, ezért nem léptem meg még én sem eddig, de már nagyon fontolgattam. – Nos, a menhelyen lévő kutyák biztos nagyon örülnének. – állapítottam meg, bár én a magam részéről nem menhelyről hozott kutyával akartam kezdeni a pályafutásomat, mondjon bárki bármit, hogy azok milyen hálás állatok. Elhiszem én, és szívesen segítek is rajtuk, ha tudok, de magamhoz nem venném őket. Szerettem volna egy fajtiszta kutyát, amit én választok ki, aminek utána tudok nézni, és ami már mellettem van a kezdetektől fogva. Ha számára én leszek az egyetlen, akihez ragaszkodik. Én erre vágytam. - Engedi a falka, hogy veled lakjon? – kérdeztem meglepetten, mert ezt nem gondoltam volna. Azt hittem, hogy ők nagyrészt egy fedél alatt élik az életüket, mint egy család. A Farkaslakot nem láttam még, de szándékomban állt megtekinteni, és akkor biztosan fogom látni, hogy mennek náluk a dolgok. – Én még sosem próbáltam együtt élni egyikkel sem. Vannak ismerőseim bőven, de… - csak a fejemet ráztam meg. Éltem már együtt férfival, de arra nem akartam most gondolni. Biztos nem sokkal másabb annál egy vérfarkassal sem, de akkor sem próbáltam még. Viszont barátkozás szempontjából nem volt gond, akadtak páran. - Azért az sem utolsó szempont, hogy akkor még kicsit mások voltak az erőviszonyok, meg a fejlettség. – vélekedtem, mert akkor persze, hogy több esélyük volt. Kicsit egyenlőbb küzdelem, de ma már az indiánokkal szemben sem lehetne ezt elmondani, hiszen nekik is vannak fegyvereik. Mióta a fehér ember betette ide a lábát, biztos sok dolog megváltozott. Míg ezen törtem a fejem, meg is lettek azok a nyomok, amikről sejtettem, hogy majd belelkesítik Beccát újra. Úgy is lett, és pont ezért bele is egyeztem abba, hogy egy ideig megpróbáljuk követni őket. Valószínűleg már úgyis messze jártak, de sohasem lehet tudni. - Jól van, megpróbálhatjuk azt is. – bólintottam. – Van nálad valami? – mert nálam semmi élénk színben pompázó dolog nem akadt. – Viszont, ha nagyon elkószálunk, akkor nem fogjuk már látni itt a fák között, és nem biztos, hogy az úthoz eltalálunk. Mindig figyelni kell majd az irányt, hogy merre tartunk, hogy visszafelé tudjunk jönni. Ha itt eltévedünk, még én sem vezetem ki magunkat… - vallottam be, mert ez volt az igazság, ráadásul nem tudtam, hogy hányan járnak majd ma erre. Ha senki, akkor az nagy szívás.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Szuper. Máris van miért szeretnem az alaszkai telet, remélem sikerül Celeste-nek megszerveznie a szános túrát, mert az tényleg nagy élmény lenne. Télen úgy sem tudok sok mindent csinálni, legfeljebb fát vágok a kandallóba vagy Egonnal csúszunk versenyt a lefagyott járdán, miután bedobtunk pár whiskyt. Azt nem mondom, hogy rászoktam, de egyet én is iszom vele, persze csak módjával. Télből a nyárba mentünk át képletesen, földrészeket ugrottunk át és megérkeztünk a trópusokra. *-Megszököm. Nem tudok nem tudomást venni a bogarakról és pókokról, a legkisebbet is megtalálom. Azt is látom amit más nem. *Azért nem volt annyira vészes a helyzet, de az biztos, ha protektori szinten küldenének ilyen helyre, megpróbálnék valamilyen alkuval kibújni alóla. a bogarakra nem tudtam nem figyelni, viszont az út nehézségére és a már megtett távra sikerült. Bár tudat alatt éreztem, hogy nehéz és a légzésre kellett figyelnem, a társalgás jócskán segített. Persze biztosan lesz majd olyan, hogy pihenőt kérek, de az nem mostanában lesz. szerencsére nem végig emelkedőn mentünk, néha akadt pár méter vízszintes rész is ahol kiliheghettem magam mielőtt megint átkapcsolunk erőltetett menetbe. Szerettem az ilyen sétákat, csak ritkán volt alkalmam hozzá, de valószínűleg ezek után gyakoribb vendége leszek a parknak. Nem kell nekünk Egonnal Angliába menni, jó lesz itt is ha futni akar. *-Igen, ők a leghálásabbak, tudják, hogy miért vannak ott és azt is, hogy aki elviszi őket, az csak jóember lehet. Tisztában vannak azzal, hogy jobb életük lesz. nekem nem fontos, hogy fajtiszta legyen, bármilyennel megelégszem, az első benyomás a fontos, tudod amikor egymás szemébe néztek. Tényleg olyan mint a szerelem. * Kissé nyálas és cukorszirupos, de úgy gondoltam a legjobban a Twilight saga Jacob farkasának bevésődéséhez hasonlítható az amiről beszéltem. *-Valójában hallgatólagosan igen, de sok időt tölt a lakban, a munkája is a közelben van, de sokszor nálam alszik és az majdnem olyan mintha együtt laknánk. *Persze én több időt szerettem volna vele tölteni és ez kölcsönös volt, de nem megoldható. Megértettem és elfogadtam, próbáltam tartalmas időtöltést kitalálni, de éreztem mikor nincs rá igénye. Előfordult, hogy csak összebújtunk és csendben feküdtünk egymás karjaiban, mert ezt szerette volna. *-Sok lemondással jár.*De megéri. *-Na igen. A fehér ember mindent elrontott.*Maximálisan az indiánok mellett álltam, és akkor is így tettem volna ha nincs bennem indián vér. az igazságérzetem meglehetősen nagy volt. Azt nem mondom, hogy untam a kirándulást, mert nem lenne igaz, de tény és való, a nyomok megtalálása izgalmas volt, picit gyerekesen örültem neki és kerestem a megoldást arra, hogy minél távolabb tudjunk jutni biztonságosan.*-Lássuk csak....*Benyúltam a hátizsákomba, és egy sálat vettem elő. Nem piros volt amit mérföldekről is meglátni, de legalább nem zöld hanem világoskék. Akadt még egy kék-fehér kockás konyharuha, amit arra az esetre tettem be, ha útközben megállnánk, leülnénk falatozni. *-Ez megfelel? A távcsővel messzebbre látni, csak az irányt kell belőnünk. Persze én sem gondoltam, hogy ész nélkül vágjunk neki. Ameddig tudunk, addig megyünk. Nem fogok a kardomba dőlni ha nem látunk egy állatot sem. *Elővettem a telefonomat is, hogy megnézzem van-e térerő. Egyelőre volt.*-szerinted milyen magasra tegyem? vagy jobb ha alacsonyan van ahol még az ágak alatt ellátunk? *Nekem mindegy, felmászom ha kell, csak jó legyen. Le is dobtam a hátizsákomat a földre, hogy könnyebb legyen a mászás, aztán elintéztem az útjelzőnket.*
- Vagy csak képzeled őket, vagy vonzod, mint a mágnes! Ezt a két lehetőséget tudom elképzelni! – mosolyogtam rá vidáman Beccára. Én sem rajongtam a bogarakért, valósággal undorodtam tőlük, de amikor muszáj volt, akkor képes voltam elviselni őket. Vagy likvidálni a bátrabb példányokat, ha éppen olyanom volt. Barátok nem lettünk természetesen, de eléldegéltem mellettük. Más választásom amúgy sem volt, és nem olyan fából faragtak, hogy csak ilyen apróság miatt feladjam. Azért nem diktáltam nagyon vészes menetet, hiába voltam edzett, és bírtam volna gyorsabban is a terepen. Türelmesen vártam, adtam esélyt Beccának a felzárkózásra, mert ez most csak kikapcsolódás volt, nem verseny. Pusztán azért mondtam neki, hogy lépjünk ki, mert ő vágyott némi testmozgásra, én meg nem akartam csalódást okozni neki. De amikor kellett, akkor adtam neki időt és megvártam, hogy beérjen engem. Általánosságban persze nem hagytam őt le nagyon. - Én azért már hallottam olyat is, hogy a befogadó nem bizonyult túl jó gazdának. – vetettem fel, mert szerintem nem csak a jó emberek fogadnak örökbe. Biztosan vannak olyanok is, akik csak azért tesznek ilyet, mert ingyen jutnak hozzá egy kutyához, de később mégis meggondolják magukat. Szörnyű. – Az első látásra szerelemben sem hiszek, de biztosan igazad van! – mosolyogtam halványan. Én azért ennyire nem voltam elrugaszkodott. Nem néztem le őt, amiért így gondolkodott, hiszen megvolt hozzá a joga. Egyszerűen csak szerettem két lábbal állni inkább a földön, és nem hinni olyanokban, amiket még sosem tapasztaltam korábban. - Értem! – azért az együttélés szerintem más, mint az együtt alvás. Azt kollégiumban is lehetett a főiskola alatt, de a közös élet teljesen más. Én jól tudtam, mert tényleg éltem együtt egy férfival, de ezzel most inkább nem dicsekedtem el. Nem volt helye annak, hogy újra elfogjon a rossz érzés a keserű csalódás miatt, ami a vége lett a jegyességemnek. – És mi is a munkája? – érdeklődtem kíváncsian, mert hát amúgy nem ismertem a hímet. Nem ismerhettem minden falkatagot a városban, bár egy idő után biztosan eljutok majd arra a szintre is. Csak azért vállaltam be, hogy térjünk le az útról, mert szerettem volna, ha egyedülálló élményekkel gazdagodik, hála nekem. És úgy tűnt, hogy teljesen izgalomba jött a nyomok láttán, úgyhogy adta magát, hogy végül beadom a derekam. Nem akartam mind a kettőnk életét kockáztatni, de egy kis elkószálás még belefért talán. - Igen, azt hiszem, ez megteszi! – nézegettem inkább a sálat, annak talán kicsit élénkebb volt a színe, és megfelelőnek tűnt a feladatra. – Jól van, csak figyelni kell, hogy nagyjából egy irányba menjünk, mert ha kanyarogni kezdünk, akkor végünk! – viccelődve mondtam. Valahogy csak eligazodnánk akkor is, de inkább nem kockáztattam volna túl sokat, ha nem muszáj. – Mindenképpen szem magasságba. Sőt, inkább kicsit magasabbra, hogy messzebbről is kiszúrjuk! – mutattam fel egy bizonyos pontig, ahol megfelelőnek ítéltem volna. – Kösd csak fel, addig megnézem az iránytűt. Aztán indulhatunk a nyomok után! – jelentettem ki, és ha felkötötte a sálat, akkor már készen is álltam arra, hogy induljunk. – Most vezess minket te! – ajánlottam, a nyomokra bökve. Persze fogom én terelgetni, ha úgy látom jónak, de legyen már egy kis sikerélménye neki is.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Vonzom mint a mágnes. Ahogy a farkasokat. Szép kilátások. Biztos, hogy nem képzelem a bogarakat, mert az már durva lenne és Egonnak is feltűnt volna ha olyasmit látok ami nincs is ott. Egy legyet azért simán leütöttem ha kellett, a pókokkal úgy voltam, hogy inkább hagyom, hogy elbújjon és nem veszek róla tudomást, mert az anyám azt mondta, ha megölöm őket elkerül a szerencse. Azt nem tudom, hogy ez mennyire jött be, mondjuk a Vörös Hold alkalmával nem igazán, bár nem emlékszem, hogy pókot öltem volna. Viszont az is lehet, hogy mégis megtalált, mert az ujjaim remekül működtek ahhoz képest, hogy a padlóról lettek összeszedve. *-Néhányan fellelkesülnek, engednek a gyerek unszolásának, aztán minden rájuk marad. Megértem. Nehéz, ezért tartom fontosnak, hogy az első percben meglegyen a szerelem, különben ott ette meg a fene az egészet. *Állatot tartani nagy döntés, sok lemondás, jól meg kell gondolni mennyi minden jár vele. Ha egyszer odáig jutok, hogy örökbe fogadjak egy kutyát vagy cicát, már nem lesz semmi gond, addigra már fel leszek készülve. Az, hogy Celeste nem hisz benne nem baj, mindenki másképp dolgozza ezt fel, és jut döntésre, mindenkinek mások az igényei, az életszemlélete. *-Tudom, nem ugyanaz, de….egy kicsit mégis. *Láttam rajta, hogy nem ért egyet ezzel, csak tudomásul vette amit mondtam. Persze bizonyos szempontból igaza volt, de mi Egonnal mégis együttélésnek tekintettük. Nem közösen fizettük a számlákat és nem vásároltunk be együtt ez igaz, ám szerintem az együttélést nem az jelenti, hogy ki fizeti a számlákat. Nem a pénz irányít mindent, kettőnk között meg főleg nem. Úgy sem tervezhettünk nagyon előre és mindketten tudtuk, hogy nem együtt megyünk nyugdíjba, sőt. Bármennyire is jó legyen a kapcsolatunk és megmarad az a fékezhetetlen érzés, a szívdobogás, a puszta látványtól való elalélás, előbb jön el annak az ideje, hogy elváljanak útjaink. Egyszer belegondoltam, hogy tudatosuljon bennem, aztán eltettem, eltemettem magamban jó mélyre és nem is gondoltam rá többé, mintha nem is létezne. Nem fog váratlanul érni, de a lelkem belehal majd. *-az asztalos műhelyben dolgozik, gondolom fát gyalul. *Ráadásul a falka gyógyítója és ezért is kell a legtöbb időt ott töltenie a lakban, ezt viszont nem osztottam meg Celeste-el. Egonról nem volt több mesélnivalóm, hacsak nem kerülnek szóba a korábbi együttléteink vicces mozzanatai, de nem tartottam valószínűnek. Az erdő sokkal jobban lekötött, főleg miután nyomokat találtunk, viszonylag friss nyomokat amiket érdemes követni, természetesen az ésszerűség határain belül. Nem szándékoztam mérföldeket gyalogolni, nem a vándorélet volt mára betervezve hanem csak egy kis kirándulás. Celeste végül a sálat választotta, így letettem a hátizsákomat és megfelelő kapaszkodókat kerestem a fák törzsein magunk körül s amelyiket úgy ítéltem meg, hogy jó lesz, arra felmásztam. Nem kellett sokat mászni, elvégre nem a tetejére kellett tűznöm a csapatzászlót, így hamar végeztem is. Elővettem a telefont és a biztonság kedvéért elindítottam a futótársat, ami mutatja a megtett utat és azon akár visszafelé is jöhetünk. Persze csak addig míg van térerő. *-Tájékozódási pontokat kell keresni, olyat amit biztosan megjegyzünk, mondjuk egy göcsörtös farönköt, vagy furcsán növő fát. *Kocatúrázó voltam, elméleti. Sok könyvet olvastam és természetfilmeket néztem, valami mindig megragadt bennem. A hátamra vettem a hátizsákot és beálltam Celeste mögé, ő azonban előreküldött. Nem kicsit lepődtem meg, de örültem, hogy ezt rám bízza, persze tudtam, hogy ő is figyelni fog. Tisztára mint az oviban, legyen a gyereknek sikerélménye, de azért terelgetjük, nehogy rossz útra tévedjen.* -Oké. Lássuk akkor merre ment az az őzike.*Elindultam a nyomokat figyelve, egyelőre nem volt nehéz, a föld nem volt még olyan kemény, hogy ne őrizze meg könnyedén a paták besüllyedt nyomát, és szél sem volt, hogy leveleket sodorjon rájuk, más nyomok sem keresztezték a csapást, hogy összezavarodjak. Szóval egy ideig még rendben volt minden. Néha megálltam de nem azért mert elfáradtam, hanem, hogy körülnézzek. Elvégre kirándulni jöttem, erdőt látni, pont azt hagynám ki? Másrészt vissza is kellett nézni, hogy a jelzésünk látható-e még, s mindezt ellenőriztem a távcsövemmel is. Igyekeztem én magam is mély nyomokat hagyni, hogy visszakövethető legyen, amikor pedig már alig lehetett kivenni a sálamat, egy csomag papaírzsepit vettem elő, ha esetleg továbbmennénk, azokból kötök az ágakra masnit. Az harminc jelzés, tekintve, hogy minden zsepi háromrétegű. Azonban mielőtt ezt a hirtelen ötletemet megosztottam volna Celeste-el, a paták nyomai mellett másikat is felfedeztem. Úgy három lépésnyire jobb oldalt nagyméretű bakancs nyomai voltak, mélyen a földben és arra mutattak amerre mi követtük a vadat. *-Ez nem őzikéé, hacsak nem mentek be a Bentley Mall-ba egy pár túrabakancsért. De akkor nagyon nagy őzet kergetünk.
- Igen, valóban fontos, hogy minden klappoljon. Csak arra mondtam, hogy nem feltétlenül lesz jó gazda azért valaki, mert örökbe fogad egy kutyát. Nem kizárólag makulátlanok fogadnak örökbe, és sokszor bizony meg is van a következménye. – keseregtem egy kicsit, megingatva a fejemet. Én akkor is egy saját kutyát akartam venni, és nem olyat, ami már lelki sérült, mert valaki megvált tőle. Félreértés ne essék, sajnáltam én őket, de tiszta lapra vágytam, ahogy az életben is, mikor ideköltöztem a városba. Szerintem kevesebb esélye volt annak, hogy valaki meg akarjon válni egy olyan kutyától, amiért pénzt adott, akire időt fordított, akit megszeretett. De ez csak az én szerény meglátásom volt, semmi több. - Sajnálom, nem akartam azt érzékeltetni, hogy kevesebb lenne, csak… mindegy! – legyintettem végül. Tényleg nem az volt a szándékom, hogy kioktassam, vagy lenézzem bármi miatt is. Én tényleg éltem már együtt egy férfival, és kis híján ki is csúszott a számon, hosszú idő után először, de végül észbe kaptam. Nem akartam erről beszélni, nem akartam felhánytorgatni magamban a csalódás keserű emlékét, mert annak úgysem lenne jó vége. Kár lett volna elrontani ma a hangulatom, hiszen olyan szép idő volt, és a társaságom sem volt éppen rossz. - Ó, értem! – néhány másodpercig megengedtem magamnak a csodálkozó pillantást, csak utána dünnyögtem az orrom alatt. – Hm… - közben elgondolkozva tettem meg egyik lépést a másik után, ügyelve rá, hogy Becca tarthassa velem a lépést. – Mit gondolsz, tudna egy kicsit segíteni nekem, ha felbérelném erre-arra? – érdeklődtem komolyan, hiszen az én házam fából van, ott akadt bőven asztalosmunka. Tudtam volna más mesterembert is szerezni, de ha már így szóba került, akkor tettem egy próbát. Egyébként is kíváncsi voltam erre az Egonra most már, ha ilyen sok szó esett róla. Nem nagyon ismertem ugyanis, talán egyszer-kétszer láttam távolabbról a városban, de ez minden. - Azért csak óvatosan! – figyelmeztettem, mielőtt még leesik itt nekem. Talán jobb lett volna, ha inkább én kapaszkodok fel, de ez is egyfajta izgalmat jelenthetett, úgyhogy végül csak türelmesen várakoztam odalent, bízva abban, hogy nem történik semmi baj. – Rendben, bár itt minden fa egyformának tűnik szinte. – mutattam körbe, megpróbálva elrejteni a mosolyomat. Én is nagyon jól tudtam, hogyan kell tájékozódni a vadonban, hiszen ez volt a dolgom. Ha egy csapattal vesznék el véletlenül – bár erre még soha nem volt példa -, akkor is meg kellene tudnom oldani a helyzetet. Most viszont szándékosan hagytam Beccát érvényesülni, hogy ezzel ő legyen most a mi kis vezetőnk. - Szerencsére egészen jól kivehetőek a nyomok! – állapítottam meg, miután megindultunk. Ehhez még az sem kellett, hogy az ember értsen a nyomolvasás fortélyaihoz. Engedelmesen követtem a rögtönzött kapitányt, amíg fel nem tűntek nekem is a nyomok. – Nem tartom valószínűnek… - kicsit aggasztónak találtam, ami ki is ült az arcomra, miközben leguggoltam, hogy tüzetesebben is megnézzem a nyomokat. – Elég nagyok ahhoz, hogy egy megtermett férfihoz tartozzanak. Két lehetőség áll fent, vagy ő is csak kedvet kapott az őzkövetéshez, vagy vadász. És ha vadász, akkor az nagyon nem lesz jó nekünk, mert vagy a mogorva, veszélyes fajta, vagy pusztán szórakozni akar. Egyik sem túl szerencsés eset, mert el is találhat minket véletlenül, vagy nem fog túlzottan örülni neki, hogy lebukott, itt ugyanis nem igazán lehet vadászni, főleg a túraútvonalaknál. Ugye a turisták, meg minden… - magyaráztam elgondolkozva, guggoló helyzetemből pillantva fel a másik őrzőre. - Talán most kellene visszafordulnunk, vagy meg akarod nézni, hogy kiféle ez? – közben a lábnyomra böktem a kezemmel.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Többször jártuk körbe ugyanazt a témát és nem tudtunk megegyezni. Kár bizonygatni a magunk igazát, hiszen nincs két egyforma ember, ugyanaz a dolog nem fog beleilleni mindenki életébe. Ám hajlamosak vagyunk arra, hogy kiharcoljuk, nekünk van igazunk, de az okosok rájönnek, hogy nem lehet mindig így. Elnevettem magam, talán Celeste félreérti, nem azon vidultam, hogy vannak rossz örökbefogadó gazdik akiknek soha nem kellene a közelébe engedni állatot, hanem magunkon.* -Értem én, nem egyezik a véleményünk, de nem is vagyunk egyformák.*Ez a téma is jó volt arra, hogy jobban megismerjük egymást, hogy tudjuk a másik miről mit gondol. Mindkettőnkben volt egy nagy adag segíteni akarás, de mivel különböztünk, a segítségnyújtásról is más fogalmaink voltak, mert a képességeink szerint tettük azt, attól függően melyikünk miben erős. Ehhez hasonlóan az Egonnal való kapcsolatom sem lehet olyan mint másoké. *-Tudom….csak…nehéz összeegyeztetni a két világot. Látva előre a jövőnket. Ezért adunk bele _most_ mindent amit csak lehet.*Hiába a nagy szerelem ha tudjuk, nem öregszünk meg egymás mellett, hiába minden erőlködés ha van egy állandó akadály amit soha nem fogunk tudni elhárítani. Talán többet képzelünk bele mert könnyebb elfogadni, inkább beletörődés s ha nincs harc akkor sokkal nyugalmasabb. Úgy vettük az egészet, mintha Egon sokat dolgozna és azért van távol, nem pedig a kettőnk között húzódó szakadék miatt amit még ő sem képes átugrani ahogy tette velem abban az angliai erdőben. Az emlék elillant, helyette itt volt egy másik erdő, egy valóságos ami pont emiatt a valóság miatt volt egyszerre szebb és félelmetes. Eszembe juttatta a korlátainkat.* -Persze, biztosan. Szívesen szólok neki, hogy keressen meg és akkor megbeszélhetitek. Ügyes keze van és lelkiismeretes. *Egon nem igazán társasági ember, pedig remek humora van és nagyon sok mindenről lehet vele beszélgetni, a mi megismerkedésünk is bizonyíték erre. Ám korábban volt oka arra, hogy megbújjon és ez megmaradt. Nehezen nyit mások felé, de ha ez végül megtörténik, akkor remek társaság. Az én nyíltságom sokat változtatott rajta. * -Tudok fára mászni ne izgulj*Azért mert New Yorkban nőttem fel, még nem voltam elveszett gyerek, és mert már akkor is imádtam olvasni, nem voltam könyvmoly. Volt miért aggódnia anyámnak, igaz a legtöbb dologról nem tudott, de azt hiszem minden családban így van ez. Természetesen nem voltam kismajom, hogy ágról-ágra ugorva, kapaszkodva pillanatok alatt fent legyek, és volt bennem felelősség önmagam iránt, de csak sikerült. Tudtam jól, hogy Celeste tapasztalt túrázó, nem kell neki mondani hogyan tájékozódjunk, csak a saját tudásomról szerettem volna biztosítani, és ha valamit nem jól tudok, úgy is kijavít és én megint tanulok valamit. *-Csak van egy különc amelyik nem akar úgy kinézni mint a többi. *Csak még nem találtuk meg. Persze elég veszélyes az ilyesmi, amit az egyik oldalról látunk és megjegyezzük, nem biztos, hogy a másik irányból, távolabbról is ugyanazt a képet mutatja. Akkor aztán hiába keressük a három ágú fát, vagy épp azt amelyiken egy baromi nagy odú van északról, ha dél felé megyünk. A sálam felkerült a fára és elindulhattunk, volt még „B” tervem is, de még nem tartottunk ott és olyan messze. Nyomolvasni nem tudok olyan jól mint Winnetou, kettőnk között maximum a bőrünk színe egyezhet, vagy még az sem. Azért egész jól elboldogultam, de csak azért mert az őz elég rendesen odalépett, mintha direkt nekem hagyta volna ott a patái nyomát, biztosan volt egy röpke gondolata egy Becca nevű lelkes nőről akinek majd egyszer megmutatja magát, hadd legyen egy izgi emléke. Ám nem sokára valami egészen más vált fontosabbá. Bakancs nyomokat fedeztem fel az őzé mellett, jól megtermett férfié ehetett vagy egy nőstény jetié aki civilizálódni akart. Bólogatva és gondolkodva hallgattam Celeste véleményét, és persze a legrosszabb változat mellett tettem le a voksomat, ami viszont feldühített.* -Naná, hogy meg akarom nézni. Mi a frászt keres itt ahol nem lehetne? Ketten lenyomjuk ha kell.*Természetesen nem szkander párbajra gondoltam és nem is arra, hogy sok lúd – jelen esetben kettő – disznót győz, bár a disznó talán helyes gondolat volt a részemről, inkább kérdőre vonnám mit miért és mégis hogy gondolta. A telefonomra néztem, nem távolodtunk még el nagyon és térerő is volt, szóval ha gond lenne még mindig tudunk telefonálni akárkinek. *-Az is lehet, hogy szökött fegyenc, vagy eltévedt turista, remete. Nem kell mindjárt rosszra gondolni, de azért megérdeklődném tőle mit szeretne az őztől. Biztosan nem autogramot. *Természetesen csak akkor indulok tovább ha Celeste is rábólint. Nem akarom belerángatni valamibe amiről úgy hiszi kicsit is veszélyes, ha magam indulok el úgy is utánam jön, kénytelen mert felelősséget vállalt azért, hogy épségben visszavisz én meg azt ígértem meg, hogy hallgatok rá. Ám mivel adott választási lehetőséget, naná, hogy a tovább menetelést választom.*
- Igen, ez igaz! – nem sértődtem mega nevetésén, hanem helyette én is futólag elmosolyodtam. Ezzel kár is lett volna vitába szállnom, de én még mindig úgy gondoltam, hogy a változatosság gyönyörködtet. Az ember attól egyedi, hogy nem gondolja ugyanazt és ugyanúgy, mint mások. Attól még sem Becca, sem én nem voltunk kevesebbek, hogy nem voltunk egy véleményen. Ahogy láttam, ezen ő sem igazán akadt fent, és ennek szívből örültem. Sokan nem viselték jól a véleménykülönbségeket. - Még te sem tudhatod előre, hogy mit hoz a jövő! – természetesen ezt biztatásnak szántam, noha magamban úgy gondoltam, hogy bármikor elveszíthette előbb ő is Egont, nem feltétlenül Becca öregedése miatt fognak elválni az útjaik. Ám erről a gondolatomról bizony bölcsen hallgattam, mert úgy gondoltam, hogy igencsak elrontaná a hangulatot. Márpedig ilyesmit eszem ágában sem volt tenni, hiszen kikapcsolódni jöttünk az erdőbe, nem pedig keseregni. Itt kitisztul az ember feje, és feltöltődik, nem pedig lehangolja saját magát, és a másikat is egyúttal. Próbáltam hát a lehető leghamarabb elűzni a borús gondolatokat. - Rendben, köszönöm! Jól jönne némi segítség a házamnál, mert én sem tudok megoldani mindent. Volt, aki segített, de felszívódott szó nélkül. Azóta sem tudom pontosan, hogy mi lett vele, de már nem is lényeges. Én is meg tudom csinálni a legtöbb dolgot, de mégis jobb, ha hozzáértő végzi el az olyan típusú munkákat. – vontam meg a vállaimat, miután kifejtettem ezzel kapcsolatban is a véleményemet. Nem akartam elzárkózni ettől az egésztől, így Egontól sem. Gondoltam ez jó alap lehet új ismeretség kötésére, és legalább azt is megtudnám, hogy kit szeret Becca. Noha nem vagyunk legjobb barátnők, de azért érdekeltek a körülöttem élők. - Nos, jól van! – egyeztem végül bele, noha át kellett gondolnom, mielőtt rábólintottam a férfi nyomának követésére. Jók voltunk azzal, hogy hagytunk nyomot magunknak, és remekül követtük is az állatot, de ez már nem volt teljesen veszélytelen. – Sosem lehet tudni. Ha farkas az illető, vagy nálunk tapasztaltabb őrző, aki erre kószál, és teljesen be van kattanva, akkor nem biztos! – rágcsáltam zavartan a szám szélét, hiszen rizikót vállaltunk ezzel. Még szerencse, hogy volt nálam fegyver, meg is lapogattam, hogy megvan-e még a helyén. Egyelőre azonban nem láttam okot arra, hogy elő is vegyem. - Szerintem a szökött fegyenc nem éppen a jó gondolat! – mosolyodtam el futólag. Nem kell rosszra gondolni, tényleg lehetett valaki, aki eltévedt, vagy csak ugyanúgy kalandot keresett, mint mi. Ám abban az esetben, ha tényleg valami szökevény, akkor nagyon rosszul is járhattunk, ha végül utolérjük őt. Magamban reménykedtem, hogy erre azért nem fog sor kerülni, de amilyen a mi formánk… - Azért csak legyünk óvatosak, oké? Remélem, hogy semmi veszélyes emberbe nem botlunk bele, de nem örülnék, ha bajod esne! – magam miatt annyira még nem is aggódtam, de ha nem vagyok elég gyors, és kárt tesz Beccában, azt nem bocsátanám meg magamnak soha. - Akkor, kövessük! – szusszantam végül, és hagytam, hogy újra a Tanonc érvényesüljön a nyomkövetés terén. – De ha bajod esik, még meg is verlek mellé! – fenyegettem meg komolytalanul, miközben elhajtottam néhány ágat az utamból.
// Ne haragudj, hogy ennyire megcsúsztam a válasszal, nagyon sajnálom!!!! //
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Azért is jó, hogy bizonyos dolgokban nem egyezünk , mert legalább tudunk egymással jókat vitázni és a hangsúly a jón van. Ez is hozzásegít minket ahhoz, hogy megismerjük egymást. Tudtam mire gondol a jövővel kapcsolatban de én szándékosan söpörtem félre a tényt, hogy fordítva is történhet; Egon hagy itt engem ezen a furcsa, kettős világon. Sok minden volt amit nem mondott el nekem a múltjáról, én pedig nem faggattam de gyanítottam, hogy sok olyan dolgot művelt amiért a jelenben önként vezekel. Egon néha felelőtlenül cselekedett és elég egyetlen rossz döntés azért, hogy megmentsen valakit, és ő hal bele, vagy egyszerűen túlbecsüli önmagát és az erejét.*-Igen, még az is előfordulhat, hogy Egon véletlenül megharap és én leszek az első őrző vérfarkas.*Természetesen ez nem lehetséges, hiszen a tetoválásom ezt megakadályozza és gyanítom azt nem lehet csak úgy eltávolítani, akkor sem ha törlik az emlékeimet valamilyen oknál fogva. De azért mégis jobb volt eljátszani ezzel a képtelen gondolattal még viccből is, mint azzal amire Celeste gondolt. A ház körüli segítségről nekem is megvolt a magam keserű tapasztalata és ebből a szempontból én is egyedülállónak számítottam, hiszen Egon nem volt mindig nálam és néhány dologgal egyszerűen nem várhattam meg, hogy mint a ház férfija megcsinálja nekem a gyenge és elesett nőnek. Sosem voltam elesett és gyenge....talán csak akkor amikor mindketten elterültünk a jeges járdán.*-Felszívódott? Lehet, hogy neked is az segített aki nekem, az én segítőm is felszívódott, bár azt hiszem ha előveszem az előítéleteimet, várható is volt. Börtönviselt volt, nem tagadta én meg segíteni szerettem volna. Robertnek hívták és úgy nézett ki mint akinek az arcán párszor végigszaladt egy húsbárd. *Robert úgy otthagyott a legnagyobb munka közepén, mint eb a szaharát, de azt hiszem hálás lehetek neki ezért, mart különben nem ismertem volna meg Jay-t.*-Ha kertészre lenne szükséged, olyat is ismerek.*Azt viszont bölcsen lehallgatom, hogy kit ajánlanák, bár talán Jay el sem vállalná, elvégre nem az a szakmája - jelenleg - és talán Celeste is nézne nagyokat ha a fél falkát küldeném el hozzá, hétvégi kiscserkész jó cselekedet ügyében. Nem tudom, hogy a farkasok emlegetésének volt-e köze ahhoz, hogy nem sokkal később bakancs nyomaira bukkantunk, de az biztos, hogy nem voltak odavalók. Utána akartam nézni, csak meg kellett győznöm Celeste-et. Nem tartott sokáig. *-Miért lenne bekattanva? *Ha farkas, akkor persze picivel veszélyesebb lehet ha találkozunk vele, főleg ha az őzet követi, ám ebben nem hittem. Ha farkas, akkor tappancsnyomokat láttunk volna, nem bakancsét. Ha pedig őrző, akkor csak jó ha találkozunk egymással. Nem értettem miért lenne rossz egy tapasztaltabb őrző, persze egy szökött fegyencnél biztosan jobb. Ahogy kimondtam én is rájöttem, hogy összekevertem a szezont a fazonnal, Celeste után én is elmosolyodtam.*-Persze, ocsú keveredett a búzába.*Valóban nem lenne jó, ha szökött fegyencbe botlanánk, nála még a bekattant őrző is jobb, őt legalább tudjuk kezelni, míg egy olyan embert akinek a szabadsága a vesztenivalója, már kevésbé. Celeste szavaira bólogattam, egyetértettem vele de mindez oda-vissza érvényes.*-Én sem örülnék ha neked bajod esne. Óvatosak leszünk, úgy megyünk mint az indiánok.*Persze ha fele olyan jó lennék mint Winnetou, akkor sem jutnánk sokra, de legalább ennyi önbizalmunk legyen. Oké, kövessük, széles mosoly terült el az arcomon, annak a kistestvére amelyik pár lélegzetvételnyi idővel és négy-öt lépéssel később nyúlt el. *-Nem hiszem, hogy utána már bármi számítana, de hajrá. *Komoly fenyegetést kaptam Celeste rézéről, feltételeztem, hogy ez csak nekem jár, mivel a többi turistát egyrészt nem viszi ilyen külön utakra, másrészt elég hülyén venné ki magát ha őket fenyegetné, még ha viccesen is. Bár, Celeste-ből még ki is nézem, biztosan jó móka vele kirándulni a betartatott szabályokon túl. Előreindultam hát ahogy engedte és követtem a nyomokat. Elég jól kivehetők voltak, ebből arra következtettem - na meg persze a méretéből is, hogy nagy és súlyos emberrel van dolgunk. Legalább negyvenötös volt a bakancs mérete ahogy a sajátomat mellé tettem és összehasonlítottam a kettőt. Súlyos is lehetett, mert elég mélyen nyomódtak a földbe, nedves volt a föld de nem tocsogtunk a sárban. Volt egy rész ahol elveszítettem a nyomokat, mert mohás volt a talaj és tele volt szóródva levelekkel, helyre kis, puha szőnyeg nyúlt el a lábunk alatt, de legalább tényleg nesztelenül lehetett rajta közlekedni. sajnos nem voltam olyan jó mint az apacs törzsfőnök és nem tudtam megállapítani mikoriak a nyomok. Lehettek egy naposak is az elmúlt napok időjárását figyelembe véve, de akár fél órásak is. Azon a helyen ahol nem láttam nyomokat egy papírzsepit kötöttem egy bokor legmagasabb ágára, aztán körülnéztem távolabb, körbejárva a helyet. A saját helyzetünktől kissé északabbra leltem meg újra és intettem Celeste-nek, hogy merre jöjjön utánam.*-Szerintem ugyanazok a nyomok, itt folytatódnak. Jól mondom?*Mivel nem ismertük a nyomok keletkezésének idejét, a biztonság kedvéért nagyon halkan beszéltem, azt sem tudhattuk meddig tartanak a nyomok, előfordulhatott, hogy a következő bokorcsoport után rátalálunk az emberünkre. ha Celeste is megerősített a gyanúmban, tovább indultam, ösvény nem igazán volt, legalábbis kitaposva nem, de a fák között volt annyi hely, hogy könnyedén elférjünk anélkül, hogy akár egyetlen ágat is leverjünk, eltörjünk. Előttünk sem volt ilyen, néztem és felfelé is a fák ágai közé. Valószínűleg emiatt nem vettem észre azt a csapdát ami előttünk volt, mert épp felnéztem. Úgy két méter átmérőjű, ágakkal és levelekkel letakart csapda, vagyis egy mély gödör és simán belesek ha Celeste sem veszi észre és nem figyelmeztet. * //Eszembe sem jutott haragudni csak hiányoztál //
- Nem hiszem, hogy túl jól járnál, ha valamikor tényleg megharapna. Valószínűleg a legkisebb gondod az lenne, hogy vérfarkas lehet belőled… - sejtettem ám, hogy csak viccelődik, hiszen tudnia kellet, hogy ő már nem tudja megkapni a beharapás által a vérfarkasok egyedi génjeit. Nála nem menne végbe az átváltozás, úgyhogy talán mégiscsak jobb, ha Egon nem harapdálja meg. A végén még elveszítené valamelyik végtagját, vagy még annál is rosszabb vége lenne. Gyorsan el is űztem ezeket a gondolatokat, mert ha ő nem volt borúlátó, akkor én se nagyon akartam azzá válni. Végül is, az ő élete, neki kellett tudnia. - Te jó ég! Elég ijesztőnek hangzik, mégis hogyan akadtál rá? – kérdeztem kíváncsian, megrázva a fejemet. – Egyébként nálam nem ő járt, ebben egészen biztos vagyok. Az én segítőmnek formás feneke, és helyes arca volt. Talán emiatt tűnt el. – vélekedtem, kicsit elgondolkozva a problémakörön. Nem voltam egyébként dühös, de tény, hogy nem esett valami jól. Ha előkerül valamikor a hím, egészen biztos, hogy lesz hozzá néhány keresetlen szavam a viselkedése miatt. – Igen? – pislogtam rá lelkesen, amikor felemlegette a kertészt. - Én már elbabráltam az udvaromon, de tényleg nem lenne rossz, ha valaki besegítene ott. Corinnet, a barátnőmet próbáltam befogni, de hát egyikünknek sem volt sok ideje. Neki még nagyon új ez a világ… - magyaráztam jókedvűen. Nem tudtam, hogy ismeri-e a szőkeséget, de így névről, és hogy tanonc, talán már be tudja majd lőni legalább az arcát. Vagy, ha összefutnak valahol, akkor már fogja tudni, hogy ki ő. – Hát, sosem lehet tudni, hogy kinek mikor és mitől bomlik meg az elméje, nem? – vontam meg a vállaimat. Nem mintha lettek volna rossz tapasztalataim ezen a téren, de hallottam már cifra történeteket. - Miért, az indiánok hogy mennek? Osonva? – mosolyogtam rá szélesen, miközben igyekeztem halkan menni, óvatosan, nem túl nagy zajt csapva. Nem hiányzott, hogy az illető előbb sejtse meg, hogy valaki megy mögötte, mint ahogyan mi meglátnánk őt. Hátha nem nagyon tekintget hátra, és akkor még akár szerencsénk is lehetett. Talán. Hihetetlen, hogy mindig történik valami, ami miatt kísértjük a veszélyt, vagy legalábbis én mindenképpen. Beccával nem tudtam, hogy mi a helyzet, de határozottan nem örültem volna, ha baja esik. Ezt a lehető legkomolyabban mondtam is neki. Valószínűleg ő is tudta, de így volt biztos. Türelmes voltam a nyomkövetés során, és hagytam, hogy Becca érvényesüljön, és meglelje a saját kis kalandját ezen a kiránduláson. Hiszen pontosan erre vágyott, nem? Igazán nem akartam belerondítani azzal, hogy túl szigorú vagyok vele, de azért próbáltam az ésszerűség határain belül maradni továbbra is. Amíg ő rájött, hogy merre vezetnek tovább a nyomok, én érdeklődve szemléltem körbe, meg átálltam egyik lábamról a másikra, aztán újra az ellenkezőre. Egészen addig, amíg nem lelte meg a helyes irányt, és már intett is felém. - Igen, jól! – bólintottam határozottan. – Ugyanolyan méretű, és ugyanakkor keletkeztek. – tippeltem meg, ahogy jobban megszemléltem. Aztán már mentünk is tovább rögtönzött kis vezetőmmel, ám vele ellentétben én nem bámészkodtam annyira, hanem próbáltam a nyomokra figyelni, és memorizálni a környezetünket. Mintha nem lett volna minden rohadt fa pontosan egyforma! Éppen akkor fordítottam vissza az előttünk lévő szakaszra a pillantásom, amikor Becca a csapda széléhez sétált nagy elánnal. - Becca, azonnal állj meg! – szóltam rá riadtan, de nem tudtam, hogy időben szóltam-e ahhoz, hogy még megtorpanjon, vagy esetleg fél lábbal már rá is lépett, aminek nagy zuhanás lesz a vége. Sajnos elég hamar világossá vált számomra, hogy nem voltam elég gyors még így sem. A baj szinte lassítva történt meg a szemeim előtt, és hiába szaladtam már, nem tudtam elérni őt. Még az volt a szerencse, hogy annyira nem volt mély a gödör, hogy nagyon súlyos sérülései legyenek, de egy könnyedebb is okozhatott még problémákat. – Becca, jól vagy?! – torpantam meg a gödör szélénél, aggodalmasan kémlelve lefelé.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Mindketten tudtuk miről beszélek, de Celeste belement a játékba. Valóban az lenne a legkisebb bajom, hogy vérfarkas leszek, ha mégis megtörténne bár kételkedtem abban, hogy egy ilyen vérfarkas génblokkoló tetoválásnak lejárna a szavatossága. Azért mégis csak jó, hogy van, mert néha a vágy hevében bizony meg van harapdálva a fülem, de szerencsére más étvágyát még nem lobbantottam fel, bízom abban, hogy nem is fog rám fanyalodni. Egyébként amilyen féltékeny volt, már arra is gondoltam, hogy látható módon is megjelöl, mert a farkas szaga rajtam volt és ahhoz elég sűrűn találkoztunk, hogy ne legyen ideje elillanni, de azt ugye csak a farkasok érzik meg, a halandó emberek nem. Robert is halandó ember volt, ezt csak onnan tudom biztosan, hogy nem éreztem felőle csokoládé illatot, persze akkoriban nem is tudtam volna mit kezdeni ezzel. *-A Home Depotban találkoztam vele nem sokkal azután, hogy idejöttem. Szerszámokat akartam venni a felújításhoz és a kert rendbetételéhez és ő segített. Becsületes volt, mert egyből közölte mi a helyzet vele, én meg úgy gondoltam ha jó útra akar térni, egy ilyen megbízatás csak önbizalmat ad neki ahhoz, hogy sikerüljön.*Mert én mindig, mindenkinek szeretnék segíteni, aztán mire megyek vele. Robert is lelépett és otthagyott a munka kellős közepén. Celeste nagyon elgondolkodott azon, vajon az ő segítője miért lépett le, én viszont mókásnak éreztem a töprengő arckifejezését, a témát nem különben. El is nevettem magam.* -Nos én nem néztem meg Robert fenekét, mivel az ásás szempontjából ez nem volt fontos, nem hiszem, hogy a férfi fenék formája befolyással lenne a megbízhatóságra. *Eljutottunk a csajos témákig, ezek után bíztam abban, hogy több is lesz még, ha nem is ma de később mindenképp. Jay-t csak félve ajánlottam, inkább baráti szívességként semmint komoly munkaerőként, bár ő biztosan nem lépne le ha már egyszer valamit megígért, de nem ez a fő szakterülete, másrészt nem biztos, hogy reklámoznom kellene…viszont formás feneke van. *-Nos, ő nem igazán kertész, vagyis a mostani életében nem, de nagyon ért hozzá. *Ebből már tudhatja, hogy bundás az illető és még eldöntheti, hogy mennyire szeretne kertileg közelebbi kapcsolatba kerülni vele. Corinne neve ismerős volt de most nem tudtam hova tenni, az arca sem volt előttem, ám abban biztos voltam, hogy őrző. Az is lehet, hogy már találkoztunk és ha újra látnám, össze tudnám kapcsolni a nevet az arccal, de most nem volt meg. *-De ha gondolod én is átmehetek és együtt megcsináljuk. Jó őrző holtig tanul, néha még én is úgy érzem új ez a világ. *Valójában nem kellett csak úgy éreznem, úgy is volt. Őrzőként ott volt a tojáshéj a fenekemen, sőt mondhatni csak a fejem látszott ki. *-Azért az ilyen elmebomlásnak vannak előjelei és egészséges ember nem lesz egyik pillanatról a másikra őrült. Persze kivételt képeznek az olyan esetek amiket Alignak szervez. *El kellett könyvelnem, hogy lassan már nem lesz olyan téma amibe ne tudnánk belekeverni Alignakot. Kimeríthetetlen volt a kegyetlen „játékok” terén az ötletháza, a legutóbbi Vörös Hold emlékei, még ha nem is szenvedtem volna maradandó sérülést is beleégtek volna az elmémbe és más most előre féltem a következőtől, hogy mit talál ki. A veszteségbe pedig bele lehet rokkanni, nekem elég volt pár hónapnyi bizonytalanság és távollét Egontól ahhoz, hogy csak árnyéka legyek önmagamnak, ha elveszítettem volna, talán sosem szedem össze magam.* -Nos Karl May szerint a lábujjaikon és a kézujjaikon támaszkodva haladtak előre. Kipróbáltam milyen lehet. A nappalimban a szőnyegen még ment de nem sokáig bírtam, de terepen…viszont biztosan abszolút nesztelen. *Nem tudom mi igaz ebből, de olyan sok mindent kell megkérdeznem az itt élő indiánoktól, hogy azt hiszem ez az utolsó lesz, másrészt biztosan sok különbség van Amerika egyes területein élt indiánok szokásai, hagyományai között nem beszélve a különböző életterükből fakadókról. De biztosan remekül tudtak osonni és nyomot olvasni is. Én kevésbé, de nagy nehezen újra rátaláltam az elveszített nyomokra és annál nagyobb volt a sikerélményem mikor Celeste is megerősített benne. *-De jó! Azt honnan tudod, hogy mikor keletkeztek? Ha nincs különösebb időjárás változás, mi lehet a különbség pár óra és pár perc között? Vagy egy nap múlva? *Az rendben van ha az ember elméletben sok mindent tud, de vannak dolgok melyeket látni is kell ahhoz, hogy tudjuk miről olvastunk és a nyomolvasás is ilyen. Hiába van leírva, hogy miként befolyásolja a szél, a levegő hőmérséklete, a talaj állaga és jellege, a járás maga, azt nem lehet elképzelni, azt látni kell és ha Celeste el tudja mondani, akkor most meg is tudja mutatni. Ezt még megvártam mielőtt újra nekiindultam volna, hogy kövessük is azt amit megtaláltam. Ám nem csak a lábnyomokat néztem hanem feljebb is keresgéltem, hiszen egy letört ág is lehet árulkodó,de ugyanúgy bajt is hozhat ránk. A „nem nézett a lába elé” tipikus esete forgott fenn mikor Celeste elkésett figyelmeztetése ellenére beleléptem valamibe. Még megtorpantam de már a szélén voltam és a lábam megcsúszott ahogy a gödör pereméről peregni kezdett a föld. A sikítás persze nem maradt el, de hiába kiáltottam, hogy „NEEE” a gravitáció és a sors úgy rántott le a gödör mélyére mint más a lábáról a zoknit. Szerencsém volt, hogy nem csak a lábamra érkeztem mert biztosan kifordult volna a bokám, így viszont az egész bal oldalam sajgott ahogy ráestem, és nem is mertem először nagyon megmozdulni. *-Még nem tudom.*Nyöszörögtem őszintén. Az ijedtség telepumpált adrenalinnal, az pedig remek fájdalomcsillapító. A szemeim és a szám telementek földdel ahogy pergett rám még fentről a leérkezés után is, sűrűn pislogtam és könnyeztem amit aztán el is kentem az arcomon, a fogaim között csikorogtak a homokszemnyi földdarabok és csak remélni tudtam, hogy más apró élőlény nem került a számba. Próbáltam megmozdulni és kideríteni, hogy van e törött csontom valahol, de addig is Celeste-et meg kell nyugtatnom, még akkor is ha nem igaz amit mondok.* -Jól vagyok. Azt hiszem. Legalábbis egyben. *A lényeg, hogy élek és nem tört ki a nyakam, mert az is benne volt a pakliban egy ekkora esésnél, ha épp olyan szerencsétlenül érek földet. *-Csak a bal oldalam fáj, az is valami.*Mondjuk ezzel nem biztos, hogy megnyugtattam. Megpróbáltam felülni, kímélve a jobb kezemet, de így mindenem lüktetett és hasogatott, alaposan megütöttem magam, egyetlen porcikát sem hagytam ki a szórásból ami bal oldalon van. Lassan de biztosan feltornáztam magam álló helyzetbe, talán karnyújtásnyira volt a fejem felett a perem vagy egy kicsivel magasabban. A gödör elég széles volt ahhoz, hogy ülve elférjek benne és ahogy körülnéztem csontokat és szőrcsomókat láttam. Nem egy állat teteme volt, inkább csak pár darab csont és a szőrcsomók mintha egy vad vedlett volna, csak annyi. Itt-ott fedeztem fel. Ki lehet az aki ekkora gödröt ás csak azért, hogy elejtsen egy állatot? *-Azt hiszem nem tört el semmim, de nem érem el a peremet. *Bár fájtam mindenhol, a mozgásom nem volt ezen kívül másban korlátozott és minden végtagom úgy állt ahogy kell, abba az irányba. Semmi rendellenes derékszög.*
- Az oké, és te nagyon kedves is vagy, de azért légy óvatos, rendben? – nem akartam előítéletes lenni, de biztosan nem véletlenül került börtönbe az illető. Jobb velük vigyázni, mert ugyan én is szerettem segíteni másoknak, akárcsak Becca, de annyit nem ért volna, hogy túl sokat kockáztassak. Márpedig akármikor leüthette volna őt a pasas, miután megtudta, hogy hol lakik. Egyszerű dolga lett volna, simán kirabolja és már túl is van árkon-bokron. Még belegondolni is rossz. - Ó, sosem lehet tudni! – ingattam a fejemet, komoly arckifejezést erőltetve magamra. – Szerintem a formás seggű férfiak határozottan megbízhatatlanabbak! – állítottam teljes meggyőződéssel, de azért a végére már én is elmosolyodtam, nehogy azt higgye itt nekem, hogy teljesen komolyan beszélek. Dehogy mondtam én komolyan, csak jó volt egy kicsit nem arra gondolni, hogy az idegenek milyen veszélyesek tudnak lenni. Már csak eleve elég volt abból kiindulnom, hogy belőlem sem nézte ki senki, mégsem lettem volna könnyű ellenfél. Ez azokra, akiket nem ismerünk, szerintem hatványozottan igaz lehetett. - Ugyan már, dehogyis! – mondtam gyorsan nevetve. – Nem azért mondtam, hogy befogjalak helyette téged munkára, de nagyon köszönöm, hogy felajánlottad! – mosolyogtam továbbra is. Tényleg nem ez volt nekem a célom, nem használtam volna ki senkit sem. Na, jó, talán akadt egy-két olyan ember, de Beccával nem szívesen tettem volna így. – Igen, még én is tanulok. – bólintottam, mert ez igaz is volt. Igaz, hogy évek óta benne voltam ebben, de még mindig nagyon fiatalnak és tapasztalatlannak számítottam az őrzők között. Sokszor éreztem is ezt, máskor meg úgy voltam vele, hogy egész jól elboldogulok én. - És valószínűleg baromira röhejesen is festenél. – cukkoltam kicsit vigyorogva, ahogy magam elé képzeltem, hogy ebben a pozícióban közlekedne itt a fák között. Nem biztos, hogy túl sokáig bírná, és különösebben élvezné is. Engem valahogy nem vonzott a gondolat, hogy kipróbáljam, így is megerőltetőbb volt terepen közlekedni, mint a város kemény aszfaltjain. Igaz, hogy annál ez kíméletesebb volt, már az ízületekre való tekintettel, de amúgy meg jobban kifárasztotta az ember lányát. - Hát a pár óra és a pár perc azért nem egyszerű, de például látszik a földből, ha már több napos. Tudod elkezd megkeményedni, porszerűvé válni. Nem is olyan mélyek már, míg a frissek jól láthatóak. – magyaráztam, már amennyit én is tudtam a nyomolvasásról. Maradjunk annyiban, hogy azért nem voltak indián képességeim ezen a téren, de igyekeztem sokat tanulni, és jól elboldogulni kint a terepen is. Általában sikerült is, és most sem lett volna semmi gond, ha nincs odarejtve az a csapda, amit sajnos már túl későn vettem észre. Pánikba ugyan nem estem, de a szívem természetesen hevesen kezdett zakatolni az aggodalomtól, hogy Beccának esetleg baja eshetett. - Azt látom, de komolyan kérdezem! Mid fáj? – kérdeztem komolyan, sürgetően. Legszívesebben kitekertem volna annak a nyakát, aki ezt ideásta. Még mindig a gödör szélén guggoltam, úgy nézve lefelé a beesett lányra. – Értem! – nyugtáztam sebtében az információt, és magamban már azon agyaltam, hogy hogyan tudnám kihúzni onnan. – Fel tudsz állni? – körbenéztem valami nagyobb ág után a közelben, de egyelőre még nem fedeztem fel egyet sem. – Ez nagyon jó hír! – egy kicsit azért megkönnyebbülten, főleg azt látva, hogy képes volt egyedül is felállni. - Bár a bordáidat muszáj lesz megnézetni, mert csak lehet, hogy nem érzed. Óvatosan mozogj majd, nehogy tényleg törés legyen, és átszúrja a tüdőd egy rossz mozdulat miatt. – figyelmeztettem, folyamatosan őt figyelve. – Ha lenyújtom a kezemet, próbáld meg elérni. Ha nem megy, akkor keresek majd valamit, amit lenyújthatok neked. – határoztam hirtelen, és már hasaltam is le, hogy odanyújthassam neki a karomat.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Bólogattam a kérésre. Persze, hogy óvatos leszek, nálam gyanakvóbb ember nincs. Ez hülyeség. Bennem egy ügyvéd veszett el, mindenkiben a jót látom és mentegetem ha úgy érzem szükséges, de az őrzőség azért megtanított óvatosabbnak lenni. Egyébként meg a formás fenék Egon előtt sem bolondított meg. Azt nem mondom, hogy nem néztem meg a pasik fenekét, mert nem lenne igaz, Egon meg ne tudja, hogy még manapság is lesem, de nem csábulok el. A játék kedvéért elhittem amit Celeste mondott a megbízhatóság és a formás fenék kapcsolatáról, jó volt ezen évődni egy kicsit. Könnyed, csajos téma ami már nagyon hiányzott. *-Ezt megjegyzem.*Feleltem cinkos mosollyal az arcomon, de biztos lehet abban, hogy ha legközelebb arra vetemednék, hogy más segítségét kérem a kert rendbetételére, nem a pasi feneke lesz a mérvadó. *-Az nem munka lenne Celeste hanem szórakozás, másrészt így szoktam magam meghívatni.*Ez sem igaz, de akár az is lehetne. Nem szoktam magam senkire sem ráerőltetni, de úgy gondoltam, éreztem, hogy Celeste-tel szemben ez nem állná meg a helyét. Persze attól még, hogy most olyan jól elvagyunk, nem törvényszerű, hogy a magánéletben is barátok lennénk. Én viszont szerettem mindenkivel jóban lenni, függetlenül attól, hogy mennyire szoros a kapcsolat. A barátaimat New Yorkban hagytam, hiányoztak szó se róla, ám azt hiszem már sosem lesz olyan a kapcsolatom velük mint régen, másrészt utáltam titkolózni és egy idő után el is kell tűnnöm a szemük elől. Egyszerre nehéz és a könnyebb út ha azt gondolják rólam, megváltoztam és eltávolodtam tőlük, mint évek múlva hirtelen valami rossz dologgal kellene szembesülniük. Mindez tudatos volt, akárcsak az itteni kapcsolatkeresésem. *-Hidd el, baromi röhejesen festettem a nappalimban is. *Ugyan nem láttam magam a tükörben, de elképzeltem és nagyon fárasztó is volt. Persze ha mindennek van valóságalapja, az indiánoknak nem volt olyan nehéz, hiszen már gyerekkorukban erre készültek, míg én csak egyszer próbáltam ki és olyan izmaimat is éreztem, melyeknek a létezéséről sem tudtam addig. Pont olyan volt mint Axellel edzeni. Celeste-től azonban nem csak őrzős dolgokat tanulhattam hanem mást is, mint például a nyomolvasás, bár elmondása szerint ő sem volt benne profi, azért mégiscsak többet tudott mint én. *-Értem. Persze nem árt tudni azt sem milyen volt az időjárás az elmúlt napokban. Gondolom. Egy kiadós eső simán elmosná. Azt olvastam, hogy az igazán vérprofik még azt is megtudják állapítani a nyomokból, hogy valódiak vagy meghamisították azokat. Ha esetleg tévútra akarnának vezetni valakit. *Mondjuk egy gyilkos aki az erdőben bujkál a rendőrök elől, vagy egy orvvadász. Sajnos azonban nem csak meghamisított nyomokkal lehet valakit tévútra vezetni vagy eltántorítani a céljától, hanem egy jó helyre helyezett csapdával is. A saját bőrömön tapasztaltam meg. Nem volt vészes ha azt vesszük, hogy érezhetően nem tört el semmim. Ez azért elég jó hír, ahogy azt Celeste is kommentálta, viszont eléggé fájt és nem tudtam, hogyan fogok kijutni onnan. Mire eljutottam odáig, hogy felálljak és megnézzem mennyire vésze a helyzet, már dühös is voltam. *-Kössz, ez igazán biztató.*Celeste a lehető legrosszabb dolgot festette le nekem érzékletesen és elég volt csak picit belegondolni, máris nehezebben szedtem a levegőt. *-Mondjuk ha lenne nálad kötéllétra, egyszerűbb lenne.*Vagy csak kötél. Az ember a bajban vagy teljesen leblokkol vagy elkezd ironizálni, én az utóbbi csoportba tartoztam. Megpróbáltam nyújtózkodni, hogy elérjem a kezét és sikerült ugyan, de nem éreztem úgy, hogy elég erőt tudna kifejteni ahhoz, hogy felhúzzon, épp csak elértem az ujjhegyemmel a csuklóját, márpedig ha fel akar húzni, ahhoz minimum tűzoltófogás kell, különben kicsúszik a kezem a kezéből. Azt sem tudtam én mennyire tudok majd besegíteni, az oldalam ugyan fájt, de jelenleg nem volt vészes, ám ha megerőltető izommunkát kell végeznem, félő, hogy rosszabb lesz.* -Talán meg tudok támaszkodni a lábaimmal, úgy könnyebben fel tudom magam tornázni. *Hogy rohadna meg az aki ezt ideásta…és persze a kérdés jogos volt; miért? Biztos voltam abban, hogy a bakancsos nyomok gazdája volt és a gödör alján lévő maradványokból ítélve állatcsapda, és abban is biztos voltam, hogy nem új keletű. Elengedtem Celeste kezét és míg ő valami „kardot” keresett amivel meghosszabbíthatja a karját én az oldalamat tapogattam. Ha eltört akár egy bordám is, talán ki tudom tapintani és biztos lehetek benne, vagy abban, hogy csak megütöttem de komolyabb baj nincs. Az is eszembe jutott, ha nem talál semmit, még a hátizsákommal fel tud húzni, csak el kell kapnia az egyik szíjat. Levettem magamról és nekiálltam a csatnál meghosszabbítani. Még az övével is összekapcsolhatjuk, máris van egy „kötelünk”. Ahhoz viszont ki kell pakolnom a zsákból. *-Mit szólnál ha a zsákjainkat kötnénk össze?
- Nem is olyan rossz módszer, ha közben felajánlasz cserébe némi segítséget is. – vigyorodtam el. Tudtam én, hogy csak viccel, abban azonban kételkedtem egy kicsit, hogy élvezné az órákig tartó kertészkedést. Talán az elején igen, talán szórakoztató is lenne egy darabig, de aztán úgyis annyira kifáradna, a lapát nyele pedig feltörné a kezét, hogy egy életre elege lenne abból, hogy kint tevékenykedjen. Meg lehet, hogy belőlem is, amiért erre kárhoztattam, pedig igazából meg sem kértem rá. Inkább nem kockáztattam volna ezt meg. - Igen, persze. Azért nem maradnak ott örökre, ami sokszor megnehezíti a dolgokat. Például tudom, hogy a hegyi mentők eső idején nagyon nehezen boldogulnak, szinte lehetetlen követni a nyomokat. – magyaráztam elgondolkozva. Néha kapcsolatba kerültem velük a munkám miatt, bár annyira szerencsére nem volt sokszor szükség a segítségükre. Csak olykor-olykor. – Valószínűleg igaz, bár én nem vagyok vérprofi sajnos. – nevettem el magam. Ennyire tényleg sosem leszek jó, de nem is volt a célom. Inkább csak hasznos tudásnak tekintettem, míg azok, akik ennyire jók, talán munkájukból fakadóan kellett, hogy alkalmazzák az ismereteiket. Sokáig nem is nagyon volt lehetőségem gondolkodni ezen, hiszen megtörtént a baj, hiába próbáltam még időben figyelmeztetni Beccát. Az volt a szerencse, hogy úgy tűnt, nem olyan vészes a sérülése, de hát nem lehetett mindent pontosan tudni ugyebár. - Ne haragudj, de muszáj őszintének lennem, hogy ne legyen nagyobb baj! – elengedtem a fülem mellett a dühös élt. Nem mindig célravezető, ha túl pozitívan látja az ember a dolgokat, mert akkor óvatlanabbá is válik, és talán ront a saját állapotán vele. Ezt pedig nem akartam megkockáztatni inkább, ha nem muszáj. – Azt nem hordok a hátsó zsebemben, ne haragudj! – vontam fel egy pillanatra a szemöldökömet, de nem vettem magamra. Szokott nálam egyébként lenni kötél, de most nem gondoltam, hogy szükséges lehet, úgyhogy nem is dobtam be a hátizsákomba. Hiba volt, most már láttam, de kár lett volna kesergéssel tölteni az időt, vagy azzal, hogy ostorozom miatta magam. - Rendben, próbáljuk meg akkor! – döntöttem, és biztató mosolyt küldtem felé. Nem lesz semmi baj, én itt vagyok, és úgyis meg fogom oldani, hogy kihúzzam innen. Ez nem lehetett kérdés, csupán a hogyan. Mivel így nem sokra jutottunk, ezért tényleg elkezdtem valamiféle faág után nézni, de olyan hosszú és vastag nem volt a közelben, amivel egy embert ki lehetett volna segíteni egy veremből. Éppen ezért csillant fel a szemem, amikor Becca felvetette a saját ötletét. - Ez nagyon jó ötlet! – csaptam le rá egyből, és már vettem is le magamról a saját zsákomat. – Én is kipakolok belőle, meg te is, összekötjük és már kint is leszel! Valahogy megoldjuk, rendben? – biztosítottam róla immár bizakodóan, miközben gyorsan kirámoltam a holmikat belőle. – Készen állsz? – lehasaltam a gödör mellett a földre, és lenyújtottam a kezemet, hogy feladhassa a zsákját, én pedig összeköthessem a sajátommal. Bár akár fel is dobhatta, ha úgy könnyebb volt neki. Gyorsan dolgoztam, gyakorlott mozdulatokkal kötöttem össze a két hátizsákot, és már engedtem is vissza. – Akkor próbáljuk meg újra! Kapaszkodj bele, én pedig elkezdem felfelé húzni veled együtt. Szerintem eléggé meg tudok támaszkodni a sarkaimmal hozzá, hogy elég erőm legyen! – elgondolkozva néztem azért lefelé, de sikerülnie kellett!
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Na igen, Celestenek igaza volt, tényleg nem rossz módszer, talán egyszer komolyan kellene gondolnom ezt a „meghívatom magam” dolgot és mondjuk Keldronon alkalmazni. Persze neki több esze van annál semmint bárkit is meghívjon magához, még akkor sem tenné ha konkrétan erre utasítaná a Protektor….vagy nem lenne benne köszönet. Celeste azonban remek társaság és nem hiszem, hogy agyon dolgoznánk magunkat. Jay-vel sem tettünk ilyet padig aztán munka volt bőven a kertben, de összekötöttük a kellemeset a hasznossal amíg Egon meg nem érkezett. Utána már elég kínos volt és én átvettem a villámhárító szerepét. *-Még lehetsz. *Ő legalább a munkája során találkozik mindenféle nyommal és ha egy nála tapasztaltabbal megy még tanulhat is mint most én, viszont az én napjaim a négy fal és a könyvek között telnek, elméletben nem lehet megtanulni nyomokat olvasni, hiszen azokat látni is kell közben. Noha szerettem volna minél többet megtudni ezekről a dolgokról, még sem vágytam többet a szabadba. Szép és jó, kikapcsolódásnak remek és informátorként többet is kell tudnom ezekről, de pont elég annyi amennyit kényelmesen megszervezek magamnak, amennyi időt Egonnal töltök az erdőben. Jobban kiigazodom az információk világában. S mi sem bizonyíthatná mindezt jobban mint az, hogy épp egy gödör alján toporgok. Ha vérprofi nyomolvasó lennék, minden bizonnyal észrevettem volna a csapdát, hiszen azt állatoknak tervezték és készítették, azok elől akarták elrejteni, valószínűleg a körülötte lévő nyomokból – már ha nem mosta el egy eső, de mostanában nem volt – láthattam volna, hogy valami nincs rendben a területen. Most már mindegy, ki kell hoznunk a rosszból a lehető legjobbat. Az mondjuk nem segített, hogy Celeste olyan sötéten festette le a helyzetet, bár igaza volt, vigyáznom kellett, hogy ha el is tört egy bordám, az ne mozduljon el. Nem volt összehasonlítási alapom, nem tudom mennyire kellett fájnia egy eltört bordának, de az biztos, hogy rohadtul fájt. Viszont ha nem is tudtam nagy levegőt venni, hellyel-közzel normálisan sikerült lélegeznem ami biztatónak tűnt. *-Tudom, ne haragudj. Igazad van és tudom is, csak jobb volt nem gondolni rá.*Akaratlanul is vigyáztam volna, hiszen a fájdalom azért megállít egy bizonyos ponton, de lehetnek vétlen mozdulatok is melyek bajt okozhatnak. *-Ó, hát ez roppant nagy hiba, legközelebb ha velem mész kirándulni, légy szíves tegyél be kötelet, létrát és egy egész darus kocsit is.*Amennyire tőlem telt nevetgélve közöltem, hogy elvegyem a nem létező élt is a hangomból. Természetesen csak vicceltem, de volt benne némi önirónia is, tekintve, hogy mindig velem van a gond. Viszont van egy előnyös tulajdonságom is, mégpedig a kreativitás és ez most szerencsére előbukkant. Két nőt, főleg ha őrzők nem lehet csak úgy legyőzni egy olcsó kis csapdával, ki fogok innen kerülni.* -Oké, én is kipakolok és feldobom.*Jól hangzott, a kérdés csak az, hogy tudok-e akkorát dobni a fájó oldalammal, hogy az Celeste keze ügyébe landoljon. Mindenesetre meg kell próbálni, mert más lehetőség nincs, legfeljebb ha visszamegy a park központi épületébe és segítséget hoz. Addig viszont itt maradok egyedül. Elkezdtem hát mindent kipakolni, ami nem volt olyan nagy létszükséglet, azt a földön hagytam, de az apróbb dolgokat, melyek belefértek a zsebeimbe, azokat elraktam, a pulóveremet pedig a derekamra kötöttem. A kedvenc pulcsim és nem nehéz. Mivel lábujjhegyen állva épp csak, de elértem a kezét, nem volt nagy dolog picit meglendíteni a zsákot, hogy elkaphassa, akár többször is és így nem fájt annyira mintha meglendítettem volna a karomat. *-Oké, csak óvatosan, nehogy te is becsússz. Bár akkor lenne társaságom.*Nagyon reméltem, hogy nem egy boszorkány beszél belőlem. Megfogtam a zsák alját, jó szorosan mindkét kezemmel, bár a bal oldalamat kíméltem, azt inkább csak arra használtam, hogy tartsak valamennyit a másik kezemen. Fájt, de nem annyira, hogy aggódnom kelljen…magamért. A zsákok viszont nem bírták együtt és Celeste lábainál is csúszott a föld, a gödör szélén pedig elég rendesen pergett lefelé, pont az arcomba. Ez utóbbi nem is let volna gond, simán elviselem, legfeljebb becsukom a szemeimet és a számat, bőrön át lélegzem, simán ment volna. Ám az nem volt jó jel, hogy a föld már göröngyökben hullott befelé.* -VÁRJ!*Megvártam míg a húzás enyhül, majd elengedtem a zsákot.* -Nem lesz jó Celeste, nagyon pereg befelé a föld, a végén még te is becsúszol. Próbáljuk meg másik oldalon, hátha. Talán ott ahol közelebb van egy fa, talán a gyökerei jobban megkötötték a földet. Ha nem megy, vissza kell menned segítségért.*Nem szívesen mondtam ki, de ez volt az egyetlen megoldás ha nem tud kihúzni. *
Kezdőlap
csak hiányoztál 
//
