Mindenki rejteget dolgokat a múltjában, s mindenki másként él együtt ezekkel. Van, aki megosztja, más elfojtaná magában a vért kívánó Fenevaddal együtt. Na de mi van akkor, ha az ember párja is tanúja - sőt, elszenvedője - az önmarcangolásnak? (A játék még folyamatban van.)
- Én próbáltam beszélni vele, de ezt igazán tudhatnád... Ha adtál volna nekem egy esélyt, mindent helyrehozhattam volna hármunk között. Te és én... Jobban hasonlítunk, mint azt el mernéd képzelni. - Hasonlítunk? Mégis miben? Mindketten gyilkoltunk? Igen, de ez még nem bizonyít semmit. Vér tapad a kezemhez, azonban csak egyetlen élet. Megpróbáltam újrakezdeni, tiszta lappal indítani, új életet kezdeni, de te mindent elragadtál tőlem, Ethan.. Hogy miért nem tudtalak megölni? Kíváncsi vagy rá? Pontosan azért, mert én nem vagyok olyan, mint te! - Itt nem arról van szó, hogy ki hány embert ölt meg. Ez kettőnkről szól. Egymás életét törtük derékba.
- Mondok én neked valamit, napsugaram. Te... élni fogsz. És szépen lassan végig fogod nézni, ahogy kiírtjuk az egész falkádat, utána pedig az én seggemet fogod törölni a reggeli kávé és cigi után. Lehet, hogy nem holnap... Lehet, hogy tíz év múlva vagy húsz... - tartok pillanatnyi szünetet - De garantálom neked, hogy a Teremtőd hulláján fogom meg*ni a szád, amiért szét kellett lőjem miattad az öcsémet. - Alig várom, hogy elkezdj próbálkozni. Szeretnék már a tetemedből zabálni. Tíz, vagy húsz év múlva... nem érdekel. Kezdj bele és én addig nem nyugszom, amíg a beleidnél fogva fel nem lógatlak. Ha száz év kell hozzá, hát száz év múlva. - Nyugodtan mondd meg az Alfádnak, hogy Dux jött érte, jobb, ha felkészül. És ha megpróbál levadászni, hát... Legalább nyilvánvalóvá teszi, hogy miért vagy ilyen életképtelen.
Kezdőlap
