A város Főtere - gyakorlatilag -, egy hatalmas beépített park. Vörös köves utak, egy óratorony, fák, bokrok és padok tarkítják a forgalmas területet, leheletnyi nyugalmat szabadítva a város szívébe, közvetlenül a Chena mellett.
Magam sem értem pontosan, hogy miért mondtam el neki mindezeket. Amennyiben ismerte Robertet, akkor tudhatta, hogy milyen is volt ő. Én pedig szimplán csak elmondtam mi tette azzá ami. Jobban mondva ki. Nem is értem, hogy ennyi évszázadon keresztül miként tudtuk egymást elkerülni. Abban a tudatban éltem, hogy meghalt. De Egon elmondása szerint csak nem olyan régen lelte a halál. Akkoriban Eira egy szörnyeteget teremtett a személyemben, én ezt továbbörökítettem. Szerencsére Egon nem olyan mint én vagy Robert voltunk. Bár nem is ismerem még olyannyira, hogy messzemenő következtetéseket le tudjak vonni. Ködösen fogalmaz, bár gondolom szándékosan. Nem tudom mire érthette, de nem is feszítem a húrt. Nem véletlenül fogalmazott úgy ahogy, valószínűleg ha rákérdeznék se tudnék meg többet. És inkább nem fárasztom magamat vele. Meg vagyok kicsit fáradva, sőt, nagyon is. - Az én Teremtőm vállalta. Én is megtettem. S mindketten megfizettük az árát. - Ezt követően sóhajtok egyet. Ezért sem haraptam be egyéb személyeket, mert nem kockáztathattam. Robertnél valljuk be, rendesen elbasztam az egészet. Lemészárolta a rokonaimat, akiknek a megvédésére esküdtem fel a húgom halálos ágyánál. Egyszerűbb volt ez az út. Több embert nem haraptam be, kevesebb lett az áldozat, ezáltal kevesebb ártatlan vére tapad a kezemhez. Attól, hogy nem én öltem meg őket, az én hibám lett volna. Én teremtettem meg a szörnyeteget aki végzett velük. Szerencsére mindezt elkerültem. - Szólítson, ahogy akar, Hope. Nem veszem mellre az egészet. Johannesnek hívtak addig míg ez az eset meg nem történt. Johannesből egy részt Itáliában, másikat Konstantinápolyban hagytam. Nem mondom, hogy teljesen megváltoztam, de már nem vagyok az aki akkor voltam. - Majd pedig újfent elkezdek egy számot játszani a gitáron, miközben a figyelmemet félig rajta tartom a nőstényen. - Nem akarom semmit magától, Hope. Szimplán csak, ahogy maga is mondta, kincs egy-egy Mártírral találkozni. Nem vagyunk sokan, ez biztos. Az elmúlt fél évszázadban találkoztam talán három-néggyel, Egont és önt is beleszámítva. Ellenben a többi vérvonalba tartozóval... Jó ideig voltam jómagam is Alfa egy falkában, de annak az időnek már vége. Hogy miért mondom el magának? Azt nem mondom, hogy meg is bízom önben teljesen, de ez szerintem kölcsönös. - A számot körülbelül a felénél abbahagyom. - Szóval, Hope? Maga mesél az életéről valamit, vagy ömlengjek én egész nap? - Kérdezem tőle kedvesen, nem megjátszva magamat. Amennyiben még marad, akkor pedig újra felajánlom a padon a helyet.
Nem kérdez vissza a ködös megjegyzésem után, ami talán jobb is, mert csak újabb kérdéseket felvető feleletet tudtam volna neki adni, annak pedig még nem érkezett el az ideje, hogy túlságosan közel taszítsam őt ahhoz, hogy ráébredjen a megoldásra. Nem, annak még nincsen itt az ideje. Alapjáraton nem csinálnék ilyet, de a farkasom túlságosan az előtérbe nyomakodott, ő már azt sem nézi jó szemmel, hogy ennyire kedves vagyok a hímhez, ő legszívesebben itt és most elintézné és akkor le lenne róla a gond, de azt nem engedhetem meg. Valószínűleg már emiatt is kellőképpen rosszul fogom érezni magam másnap, vagy már akár azután, hogy elválnak az útjaink. - Sajnos a rossz döntéseinknek meg kell fizessük az árát - húztam el a számat, a választ pedig értse úgy, ahogyan akarja. Célozgatnék valamire? Megeshet, de nem célom bűntudatot kelteni bennem, nem érdekes, hogy mit érzett azután, hogy a máglyára küldött. Nekem elég volt akkor az arcát látni, hogy tudjam, minden kiáltásom zene füleinek. - Én is vállaltam a Kölykömet, de nincs annál rosszabb, mint amikor a saját leszármazottunk fordul ellenünk.. - jegyzem meg csendesen, bánatosan, hiszen senkinek sem esik jól az ilyesmi. Az még hagyján, ha keresztbe tesz nekünk, vagy szimplán magunkra hagy, de amikor odáig fajul az ellenszegülés, hogy a halálba küld minket.. Nos, annál rosszabb egész egyszerűen nincsen. - Nos, ezt örömmel hallom - kúszik halovány mosoly ajkaimra, de nem sokáig tanyázik ott. Ahogyan Johannes új számba kezd, ismét némi düh lobban fel bennem, farkasom máris ugrana, hogy kitépje kezéből a gitárt. Nem tetszik neki, hogy a hím figyelme inkább a dalolásra összpontosul, nem pedig ránk, zavarja, mérhetetlen módon zavarja. Persze, azért Edward figyel rám is, de nem teljes figyelmét tudhatom magaménak, ami valóban zavaró tényező, mindamellett, hogy kedvemre való nótát játszik. - Mi történt a falkájával? - teszem fel a kíváncsi kérdést. Valahol azért némileg büszkeséggel tölt el, hogy a valaha Kölykömnek nevezett hím egészen az alfaságig jutott, pontosan ezért vagyok kíváncsi arra, mi történt, miért nem büszkélkedhet most már azzal a címmel. - Ostobaság volna egyből bizalmat osztani valakinek csak azért, mert egy vérvonalba tartozunk - értek egyet a hímmel. Egyáltalán nem zavar, hogy nem bízik bennem, hiszen ez fordítva is így van. - Hm, mit szólna egy közös vadászathoz? - kérdéssel válaszolok a kérdésre, hirtelen felindultságból formálva a szavakat. Talán itt az ideje, hogy felfedjem előtte magamat, hogy nagyobb teret engedjek a farkasomnak. Hogy mit szeretnék vele csinálni? Magam sem tudom, de a bosszú gondolatát igencsak kicsinyesnek érzem, hiszen azzal, hogy megtépem, csak az ő szintjére süllyednék. Majd az adott helyzet alakítja a szituációt. - Akár most, akár az elkövetkezendő napok valamelyikén. Akkor szívesen mesélnék magamról. Nos, mit szól hozzá? - kúszik halovány, kedves mosoly ajkaimra, türelmesen várom a válaszát.
Bólintok a kijelentésére. Örülök, hogy végre találkoztam egy olyannal, aki át tudja érezni a helyzetemet valamely szinten. Nem mintha szükségem lenne empátiára. Senki nem tökéletes, biztos megvannak Hope-nak is a keresztjei amit viselnie kell, ellenben én… Talán Robert beharapása kéne, hogy az legyen? Vagy, hogy Eirát máglyára küldtem? Hogy számtalan embert öltem meg háborúkban, nem is a kötelesség, hanem puszta élvezet miatt? Egyetlen dolog amit bánok az az, hogy anno Aria bátyját nem öltem meg az első adandó alkalommal, mikor megláttam. - Azt meghiszem. Valószínűleg Robert sem ódákat zengett a jólelkűségemről mikor találkoztak. - Amint kimondtam meg is vonom a vállamat. Ha nagyobb türelmem lett volna és sokkal elnézőbb is lettem volna, akkor talán Robert is meg tudott volna barátkozni a Farkasával. Én megtettem. Noha nekem csak azután sikerült miután olyan dolgot tettem, ami eléggé… radikális volt. Amikor Eirát felvonszolták a máglyára és meggyújtották alatta a farakást, éreztem, hogy már akkor történik vele valami. Ezt követően meg olyan… nyugodt volt. Meglepő mód eltűnt az emberhús iránti étvágyam, nem tomboltam minden adandó alkalommal, végül pedig az irányítást szinte teljes mértékben magaménak tudhattam. Nem értem, miért gondolok vissza ezekre az időkre. Régen volt utoljára, hogy ezt tettem, most mégis Hope valahogy kiváltja belőlem mindezeket. Bár, a téma elég közeli volt ehhez, szóval elég fura is lett volna, ha pont erre nem emlékszem. A gitárt inkább visszarakom a tokjába. Sóhajtok egyet, próbálom összeszedni a gondolataimat, aztán lassan kifújom a levegőt. - Nos, nem azért mert a fejembe szállt volna hatalom. Egyáltalán nem. Mint családom tekintettem rájuk. Aztán jött egy másik személy, aki párbajra hívott ki. És hát… kicsit elszámoltam magamat vele és majdnem halálomat is leltem. Ehelyett életben hagyott és ezzel a tudattal kell leélnem az életemet. Noha legalább a kötelezettségek, mint Alfa, megszűntek létezni számomra. - Akár oda is adhattam volna a naplómat neki, hogy úgy megtudhassa mégis mi történt velem, de azt nem tehetem. Farkas ő is, Eira, bár akkor már inkább úgy fogalmazok, hogy Eeyeekalduk pedig szinte a lelkemre kötötte, hogy ne mondjam el senkinek se ezt. Egy halott utolsó kívánságát meg hogy tagadhatnám meg? Az eddig nyugodtan pihenő Farkasom a vadászat szó hallatára egyből felkapja a fejét és teljesen izgatott lesz. Régen volt már az utolsó vadászata, néhány hete, talán hónapja. Most viszont, hogy Hope felvázolta az ötletet… nem is rossz. - Úgy gondolom igen, ez működne. De nem ma. Két napja, hogy utoljára aludtam és fáradt vagyok. Viszont ha adna valami elérhetőséget amivel megkereshetem akkor állok a rendelkezésére. -
Mondhatnám azt, hogy rengeteg mindent tudok róla, de a halálom utáni időről semmit, pedig az elmondottak alapján pont arról kellene, hiszen elméletileg akkor találkoztam Robert-tel. Ráadásul egy ilyen megjegyzés túl sok mindenre engedne következtetni, arról nem is beszélve, hogy újabb kérdések sorát indítaná el. - Az maradjon a kettőnk titka - jegyzem meg sejtelmesen, egy halovány mosollyal az ajkaimon. Értse úgy a válaszomat, ahogyan akarja, hamarosan úgyis kiderül az igazság, akkor pedig minden itt elhangzott szavam értelmét fogja veszíteni. Figyelem, ahogyan a gitár visszakerül a tokjába és elgondolkodom, hogy miért tette. Vajon látszott rajtam, esetleg érezte, hogy dühös lettem amiatt, hogy nem rám figyelt, vagy szimplán nem szeretne többet játszani? Aprócska dolog, felesleges is ezen gondolkodni, mégis érdekes, pillanatnyi a gondolatfelvetés, ahogyan jött, úgy távozik is. - Nem tudom, melyik lehet a jobb. Élni a tudattal, hogy Alfaként elbukott, vagy a túlvilágra költözni - jegyzem meg csendesen, talán kissé előítéletesen, de nem célom megbántani a hímet, csupán tettem egy megjegyzést. - Bár én nem tudom, soha nem voltam Alfa, fogalmam sincsen, milyen lehet egy ilyen terhet cipelni. Furcsállom kissé, hogy egyetlen kérdés elég volt, hogy beavasson az ilyen szintű információba, mert hiába nem tudtam meg sok mindent, azért az, hogy Alfaként megbukott valaki, elég sok mindent elárul az illetőről. De ebbe most nem megyek bele mélyebben. - Örülök, hogy tetszik az ötlet - mosolyodtam el haloványan. - Viszont nem szeretek sokat várakozni, nézze el, az én időm is véges, így ha nem bánja, kijelölnék én most egy napot. Három nap múlva esetleg? A várostól nem messze, az erdő szélén van egy elhagyatott birtok. Találkozhatnánk ott, ha megfelel önnek - vázolom fel az ötletem, bízva abban, hogy rábólint az ötletemre. Amennyiben jó neki, úgy nem húzom az időt tovább, ha nem felel meg neki az időpont, akkor természetesen ajánlok neki újat. - Nagyszerű, ez esetben napnyugtakor várom. Igazán örvendtem a találkozásnak - biccentek egy mosoly kíséretében. - Izgatottam várom a következő találkánkat - őszinték a szavaim, ezt a hím is érezheti, hiszen valóban várom. És nem mindennapi meglepetéssel fogok készülni a számára, hiszen ki ne lepődne meg azon, hogy a halottnak hisz Teremtője mégis életben van? Amennyiben nem tart fel, úgy a távozás mezejére lépek, hogy pár perccel később csupán halványodó illatom emlékeztesse a kis találkánkra.
// Ha nem volna más, akkor köszöntem a játékot! És részemről jöhet a következő! //
Fairbankshez képest nagyon kellemes idő van egész nap. Nem maradtam ma tovább bent, most nem is volt olyan sok munkánk, ami miatt megfordulhatott volna a fejemben, hogy nem megyek el a találkozóra. Leginkább kíváncsi vagyok. Kíváncsi vagyok rá, hogy mennyire jön be a női megérzésem. Kibújtam a patológián a köpenyemből, aztán az irodámba bezárkózva átöltöztem. A motoros cuccom eléggé vagány önmagában is, de most a kabát alá felvett felső még inkább vagányabbá teszi. Azt hiszem ezzel akarom kompenzálni azt a pillangós "átkot", és megvillantani a darkos oldalam. Nem szeretném, ha bárki is "pillangókisasszonynak" könyvelne el magában. A beosztottaim eléggé megnéztek maguknak, ahogy kivonultam a folyosón. Az órámra pillantottam, teljesen időben voltam. Amikor kiléptem az épület elé, a dolgozói parkoló felé vettem az irányt. A mobilom elővétele közben félresöpörtem a táskámba csúsztatott paprika spray-t. Elővigyázatosság, hogyha mégse az lenne, akire számítok. Szeretem bebiztosítani magam, és mivel nem vagyok egy nagy harcos, ezért az ilyen sunyi kis praktikák nyerők nálam leginkább. Felhúzom a bukót a fejemre, aztán begurulok a délutáni forgalomba. A Golden Heart nincs messze egyébként, de nincs kedvem majd visszasétálni a motoromért, ezért inkább azzal megyek. A motoromat leállítom, amikor megérkezek, aztán lehúzom a fejemből a bukót, és a csomagtartóba teszem. Vállamra akasztom a táskámat, majd az órára pillantok. Még van pár percem. A legtöbb nővel ellentétben én nem igazán szoktam megváratni senkit. Ahhoz túlságosan pedáns vagyok. A hajam kibontva terül szét a fekete bőrkabáton. Tekintetem pásztázza a környezetemet, de egyelőre nem szúróm ki azt, akit véleményem szerint ki kéne szúrnom. Alig egy év alatt talán nem változott olyan sokat. Az arcmemóriám elég jó, ha a névmemóriám hagy is némi kivetnivalót olykor maga után. Beállok az üzenetben szereplő helyre, majd ujjaimmal hátratúrom az arcomból a hajamat. Egy sötét, hosszabb hajú férfi közeleg lehajtott fejjel. Tekintetemet rá fókuszálom, s mintha megérezné, hogy figyelem, a fejét felemelve rám bámul. Ekkor jövök rá, hogy nem ő az. Az óra ütni kezd, a téren csipegető galambok otthagyva a morzsákat, reppennek fel. Utánuk pillantok, és melegen ajánlom nekik, hogy ne akarjon egyik se nyakon rottyantani. Lehet, hogy egyesek szerint szerencsét hoz, de köszönöm, akkor inkább a szerencsétlenséget választom.
Átlagos hétköznap ez is, csak a rakomány súlya, meg az úti cél az, ami változik. A karácsony közeledtével mindenki mielőbb kézhez akarja kapni a rendeléseit, ma is vagy három kisteherautója a cégnek van csak Fairbanks városában, a többiről nem is szólva. Az egyikről épp most pakoltam le a rendelt raklapokat és kezeltem le a boltvezetővel, aki átvette a szállítmányt. Elégedetten lépdeltem vissza a kocsihoz, hogy a ponyvát a helyére igazítsam, a pénzt eltegyem, meg a következő úticélt kikeressem a menetlevelek között és továbbhaladásra késszé nyilvánítsam a járművet. Dél is elmúlt már, lassan nem ártana keresnem valami gyorskajáldát is, ha nem akarom hazáig fogni a belemet este. Itt a belvárosban egész jókat adnak, a külső területeken, ahol a kamionosok uralják a parkolók zömét már nem sok valós húst látnak a hamburgerek, ha valaki engem kérdez. Már épp szállnék be a volán mögé, nyitom az ajtót, mikor valami hangos karistolással súrlódik a betonon mellettem. Pajzsom fent van, mint mindig, amikor a városban járok, hiába a falkával való békés megállapodásunk, akárcsak Hollynak, azért jobb nem hergelni még pluszban az indulatokat, na meg az sem hiányzik, hogy valami túlbuzgó újonc kéretlen kóbornak gondoljon, illetéktelen falkaterület-sértőnek és hasonlóknak. Szóval pajzs fent, ekképpen fogalmam sincs a téren haladó leányzó bundás voltáról, kénytelen vagyok hát az egyszerű emberek módján felhívni magamra a figyelmet. - Hé, kékfelsős lány! – Füttyentek is utána, majd lehajolok a készülékért. Talán nem lett nagy baja, azért nem nagyon nyomogatom, meg törölgetem bele a koszos munkásruhámba, elég az a kár, amit a zuhanás okozott benne... A feltételezett tulajdonos után pillantok, megállt-e vagy utána kell siessek a mobillal.
A pláza felé tartok, mert ott legalább dolgozik falkatag, és bár nem vagyok az a típus, aki különösképpen plázamacska stílusban vonulna, de a karácsonyi ajándékokat meg kellene vennem, és az nehezen megy otthonról. Megrendelhetném online, de az olyan személytelen, én pedig szeretek olykor készíteni is ezt-azt azoknak, akik fontosak nekem. Meg szeretném egy kicsit kötetlenebbül is kinézelődni magam. Az épületig elkísért egy mentor, onnan meg felszólt Lilinek a telefonomba beütve egy füst alatt a számát is, rendkívül szellemesen a Sas leszállt rettenetet használva. Mondjuk, mit is panaszkodom, lehetne rosszabb is, mondjuk pegazus, a csillámpóni után szabadon. Tegnap este találtam egy csatornát azzal a rajzfilmmel, a pónissal, arra jó volt, hogy elaludjak rajta. A hátamon egy hátizsák, praktikus okokból, lévén ha beszerzőkörúton vagyok, azt ne macás táskával tegyem, ugyanezen az okból van rajtam lapos talpú bokacsizma is, meg kényelmes göncök. Egyébként nem vagyok kifejezetten vásárlós típus, mert hát, sosem tehettem meg, de most valahogy kedvem van hozzá, talán azért, mert iszonyat rég nem vettem magamnak egy egyszerű kiflit sem. Nem mintha a saját pénzem költeném, mivel nem dolgozhatok, de hát ha egyszer nem engedik. Pedig én megtenném, de azt hiszem, alsóhangon is három férfit lelnék az életemből, aki nem díjazná, ha az Orfeumban lépnék fel, hiába a balett szerelés. Nekem nem tűnik fel, hogy a zsebem helyett a földön landol az okosteló, ha nem lenne, sem tűnne fel, de egyrészt azért nem, mert épp akkor vágja be valaki nem sokkal előttem az autója ajtaját, másrészt mert sietek befelé, hogy ne érje szó a ház elejét, és ne mondják azt, hogy felelőtlenül járkálok a városban, mert ez nincs így, én mindig tartom magam az adott szavamhoz, meg egyébként is, ki akarna balhét? A kékfelsős lány megszólítást első körben nem veszem magamra, mert mellény van rajtam, ami ugyan kék, de alatta a pulcsim szürke, de azért hátrafordulok, és mivel határozottan engem néz az egyik férfi, ezért gyanítom, mégiscsak én lennék az a bizonyos. Kissé azért lesápadok, amikor meglátom a telefonomat a kezében, nagy baja mondjuk csak nem lett tokostul és védőfóliástól, de a frász kerülget, mert nem vagyok hozzászokva, hogy értékes holmijaim vannak, ahhoz meg végképp nem, hogy tönkreteszem azt, amim van. Rögtön el is indulok felé. - Jaj, köszönöm szépen, elég szokatlan tőlem, hogy ilyen béna legyek, meg… figyelmetlen. Ebbe kénytelen vagyok némileg elvörösödni, mert annál kevés dolgot utálok jobban, ha hibázok, nem tehetek róla, maximalista vagyok, és ebbe az is beletartozik, hogy odafigyelek magamra, illetve arra, hogy mit csinálok. - Ugye nincs baja? Nyújtom is a kezem felé, mivel én bárkinek simán visszaadnám, nem is feltételezem, hogy valaki ezzel másként lehet.
Ahogy hátrafordul a kiscsaj, nem tudom megállni, hogy fel ne emeljem kissé a készüléket. Értetlen ábrázata láttán kell is egy kis rásegítés úgy vélem arra, hogy rájöjjön: bizony, neki szóltam. Szerencsére nem kell kétszer ismételnem magam, felismerés fénye csillan a barna tekintetben és ahogy megindul a hölgyike felém, úgy dőlök megadó várakozással a kocsi oldalának. Mázli, hogy mára én itt végeztem a városban, legfeljebb kajálni állok meg valahol, miközben hazafelé araszolok a fantasztikus hegyi utakon. Nincs bajom se a hideggel, se a téllel errefelé, de ilyentájt valahogy a saját négy tappancsomban jobban bízok, mint a négy kerékben magam alatt, ami a közlekedést illeti. - Ugyan kérlek, igazán nincs mit! Az meg a legjobbakkal is megesik, ha elvonja valami érdekesebb a figyelmüket. - Szélesedik képemen a csibészes vigyor, ahogy közelebb ér a leányzó. Felém nyújtott keze láttán megfordul a fejemben, hogy nem adom olyan könnyen a cuccot vissza neki, kérdése pedig megerősíti ezt az elhatározást. Sóhajtva forgatom meg, mintha csak hozzá értő lennék, úgy forgatom kezem között a ketyerét. - Ahogy látom, semmi nagyobb, még csak meg se pattant. Egyetlen apróság van csupán… - Sandítok a lány felé, s ahogy odanyújtom neki a mobilt, közlöm azt is, mi lenne eme hiányosság, amit mellesleg jól tenné, ha sürgősen pótolna: - Nincs benne a számom! - Hallottak már jobbat is a csajozós szöveg-világbajnokságon, de szerintem az az igazán béna, aki kihagyja a lehetőséget egy ilyen helyzetben. Elvégre mi veszíteni valóm van? Még csak nem is a városban lakom!
- Igen, előfordul mindenkivel. Láthatóan nem igazán esik le, ha esetleg célozgat valamire, azt ugyan látom, hogy vigyorog, ebben kicsit hasonlít Mattre, de hogy mi az oka rá, azt már nem tudom. Biztos jó napja van, nekem nem újdonság, ha valaki csak úgy mosolyog, én is szoktam, szóval részemről egészen nyugodtan tegye csak, határozottan nem leszek tőle feszélyezett, ellenben az én ajkaim is felfelé görbülnek. Azt már azonban nem értem, hogy végül miért nem kapom vissza egyszerűen a készülékemet, de egyelőre nyugodtan, és türelmesen pislogok rá, bár némi értetlenség azért fűszerezi barna íriszeimet. - Hála istennek... Már fújnék is egyet, de akkor üti meg a fülem, hogy egyetlen apróság van csupán, és nem kicsit riadtan nézek rá, aztán amint nyújtja a mobilt, már marok is rá, hogy sietve forgassam az ujjaim között, gyorsabban, mint talán normális lenne, de amiatt nem tartok, hogy egy ember kiszúrná az ilyesmit, azt meg már megszoktam, hogy a farkasok közül csak az nem tudja, mi vagyok, akit nem is érdekel. - Nem látok rajta semmit. Ekkor üti meg a füleimet a mondandója, és szemöldökömet felvonva pillantok rá. Mi a túróspite? Ez nem megszokott a számomra, azt sem tudtam még igazán feldolgozni, hogy Matt csak úgy egyetlen találkozás alatt belém habarodott, az meg aztán sosem volt jellemző, hogy a számomat elkérjék, vagy csak sosem hallottam meg, nem tudom. - Ohh. És mi szükség lenne rá? Egyébként is, anya mindig azt mondta, hogy ne álljak szóba idegenekkel… Ezt már buktam, meg hát, eleinte Matt is idegen volt, meg szerintem nincs olyan ember, aki az ilyesmit betartja. Azóta meg valahogy abszolúte nem félek az ilyesmiről, hogy egy falka tagja vagyok, és relatíve kicsi az esélye, hogy bántsanak. Kivéve, ha valami nagy, gonosz farkasról van szó, de olyanokat csak nem engednek szabadon lófrálni. Azért némi pír az arcomon virít, még ha nem is vallom be, sejtem én, hogy ez amolyan bepróbálkozós duma, és az is tisztán látszik, hogy nem megszokott számomra, és nagyon mit kezdeni sem tudok vele, csak piszkálgatom a telefonomat, és inkább nem is nézek rá. Jesszus, meg kellett volna kérnem Nissyt, hogy tanítson meg kezelni az ilyen szitukat.
Megkapó, kifejezetten aranyos mosolya van a lánynak, ezt első blikkre megállapítom magamban. Tipikusan annak a típusnak tűnik, aki egyszerűen túl cuki ahhoz, hogy kihaljon. Kihaljon... bántani is vétek lenne, nemhogy más durvaság! Vajon ezzel ő is tisztában van? Hirtelensége nem lep meg, csak szélesedik képemen a vigyor kissé, ahogy elmarja tőlem a tulajdon mobiltelefonját. Az pedig, hogy farkas lenne, annak se tűnik fel elsőre, aki garbóként, állig felhúzott pajzzsal mászkál a városban - tehát nekem - de gyorsasága zsenge kora ellenére is több, mint gyanút keltő annak, aki tudja, mit keressen. Nem mintha változtatna a dolgokon farkasságának ténye bármin, legfeljebb nem kapom fel vállra és viszem magammal, tudván, hogy esélyesen keresni fogják. - Még ha értenék a viccet... de ezek nem olyan népek errefelé már! Felnevetek kissé értetlenkedő megjegyzésére, majd derűsen közlöm, mi is hibádzik a készülékkel. - Anyukád rettentő bölcs, de lefogadom, ő se tartotta meg ezt a remek tanácsot! Egyáltalán van olyan, aki megtartja? - Jegyeztem meg szórakozott könnyedséggel. - Különben meg sosem tudhatod, mikor jön jól egy fuvar. - Lapogatom meg a kocsi platójának ponyváját magam mellett jelzés értékkel, csak úgy zörög bele a raktér tartalma a mozdulatba. Szállítottam én már szökevényt, látogatót egyaránt a két város közt, noha leginkább elfelé Fairbanksből, így nem csupán süket duma, mi elhagyja a lepénylesőmet, tapasztalatból szólok. Látom arcára kiülni az édes pírt, ha pajzsom nem árnyékolná le energiáit, még a helyzet kezelése feletti zavarán is élcelődhetnék. Na de miért tennék ilyet? Nem szokásom fiatal lányokat inzultálni. - Legalább a nevedet azért elárulod? - Kérdezem békülékeny éllel hangomban. - Én Zack vagyok. Zachariah Danvers. - Fűzöm hozzá, hátha az előzékenység eloszlat némi kétely-felhőt a feje körül. Mondjuk abból is lenne egy sztori otthonra, ha egyszerűen sarkon fordulna és itt hagyna faképnél.
Nos, a rettentő bölcs sajnos nem igaz anyára, máskülönben nem ülne lassan másfél éve börtönben, de ez olyasmi, amiről a barátaimnak sem szívesen beszélek, mert túlságosan is megvisel még mindig. Ettől még tény, hogy ezt mondta, és szerintem minden anya durrogtatja ezt a sallangot, és nagyjából senki sem fogadja meg, mert hát… mindenki a maga kárán tanul, másén nem lenne elég tanulópénz. - Nem, szerintem sincs senki, aki megtartja. Én elég jó kislány vagyok, és még én is szoktam beszélni idegenekkel, mint ahogy a mellékelt ábra is mutatja. Elvégre, Matt is tök idegen volt, mikor találkoztunk, és lám, sosem bántott, ez nem jelenti azt, hogy ez a pasas sem fog, de annyira tényleg nem aggódom magam miatt, mióta farkas vagyok. - Na, az viszont tuti, hogy minden anya sikítófrászt kapna, hogyha a lánya be is szállna az idegen autójába. Azért vigyorgok a dolgon, mert egyébként amennyit fuvarozzák a hátsóm, nekem aztán tényleg mindig jól jön, de inkább csak a hegy és a hotel között, más viszonylatban egyelőre aligha van rá szükségem, és ez még jó ideig nem is nagyon fog változni. Azt meg kötve hiszem, hogy pesztrálgatni lenne kedve, meg nekem sem hagynák, hogy egy emberrel lófráljak, mert egész egyszerűen veszélyes vagyok rájuk. Nem követtem még el semmit, a farkasom egészen nyugodtan viseli, de sokszor meg is van dolgoztatva, szóval ez nem csoda. Elgondolkodom azon, hogy bemutatkozzam-e, de épp eljutok oda, hogy igazából tök mindegy, a nevem nem sok mindenkinek mondhatna bármit is, szóval végül is elmondhatom, bajom nem lesz belőle. Igaz, közben megelőz, szóval most már nincs módom azzal sem takarózni, hogy egyébként én sem tudom az övét. - Sienna Corvin-Davis. Becézés tekintetében Sisi, vagy sziszegősebben, ahogy a kígyó, manapság úgy dívik. Hát ezt sem fogtam túlságosan szűk lére, de úgy alapjában véve szeretek elég sokat beszélni, csak hát, jobb óvatosnak lennem, és nem igazán barátkozni, mert bár könnyen teszem, de utána sokkal fájdalmasabb lekoptatni valakit, vagy csak folyton azt mondani, hogy sajnos nem érek rá. - De egyébként nem akarlak ám feltartani, úgy tűnt, menni készültél. Kissé azért bevallom, zavarban vagyok, mert ez az ismerkedés téma nekem valahogy sosem ment, illetve, nem is igazán próbálkoztam soha, mert nem láttam értelmét, most meg amúgy is foglalt vagyok, vagy legalábbis valami olyasmi, mert a túró tudja, hogy Matt mit gondol ezt illetően kettőnkről. - Lerázni sem, félreértés ne essék... Mosolyodom el, mert nehogy úgy nézzen ki a végén, hogy ő zavar engem, mert én aztán elég szociális kis lény vagyok, csak hát, vannak olyan dolgok, amiknek a tekintetében még roppant mód tudatlan vagyok, viszont azt nem szeretném, hogy akár egy kicsit is lekoptatás jellegű lenne, és esetleg rosszul érezze magát miatta.
- Nem tudok eléggé örülni ennek a remek tulajdonságodnak! - Jegyeztem meg szórakozott, komolytalan élccel a mellékelt ábra kapcsán, kissé széttárt tenyerekkel adva nyomatékot az egésznek, vagy épp véve el élét, a franc se tudja, melyik megy át a kettő közül, de remélem nem veszi komolyan az egészet, ahogy a jókislány dumával is inkább a szüleit eteti. Visszaszólása is azt mutatja, több benne a kurázsim, mint holmi anyuka kis kedvencében. Felnevetek, kezeim megadóan emelkednek ezúttal magam előtt a magasba. - Touché! De számít ez, ha valaki egyszerűen csak lelépne valahonnét minél messzebb? - Költői a kérdés, hát persze, hogy nem azt nézi, ki viszi, csak esetleg azt, hogy hova. Ha már a számát nem kapom könnyen, legalább a nevét kicsikarnám a bájos pofival megáldott leányzónak, de... bár küzdöttem volna inkább a számmal még egy kicsit! Már azzal a vezetéknévvel megakaszt kicsit, elfolynak mellettem további mondatai, csak annyi bukik ki belőlem, hogy: - Azt mondtad, Corvin? Csak nem Danielnek vagy valami hozzátartozója? - Az a szerencsétlen elég népszerű volt a vállalkozásával az emberek körében is, ám a mi ismeretségünk kissé más oldalú, ami azt illeti. Persze, lehet véletlen névegyezés is, akar még Corvin errefelé. - Nem tartasz fel, mára már végeztem errefelé! - Legyintek könnyedén, a kiegészítése pedig újfent vigyort csal képemre. - Ez édes. De én se szeretnélek feltartani téged, ha terhedre vagyok! Viszont, ha mégsem... épp harapni készültem valamit! - mutatok el az egyik üzletsor felé a tér túlsó oldalán, ott csak akad valami kajáló, nem? Pillantásom kérdő, de nem fogok erőltetni semmit, nem vagyok az a direktben nyomulós fajta alapjáraton. Nincs rá szükségem.
- Anya biztos kevésbé örülne neki. Nem igazán veszek magamra semmit belőle, nem is gondolom úgy, hogy van mit, sosem voltam az a típus, aki mindenki szavai mögött keresgeti azt, hogy esetleg bántani akarják. A nevetésére nem tudok nem mosolyogni, szórakoztató a megadó kéztartás, nem nagyon vagyok hozzászokva az ilyesmihez. Néha jobb kicsit pimaszabbnak lenni, na, egészen élvezem. - Nos, akkor valóban nem, de én nem akarok lelépni minél messzebb. Lehet erre nem is kellett volna válaszolnom, de nem tehetek róla, szeretem jártatni a számat, és különösképpen nem zavar, ha az egyértelműt válaszolom meg. Ami azt illeti, minél messzebb tényleg nem, de fontolgatom, hogy meglógok egyedül az erdőbe, hátha akkor tisztességesen ki tudom adni magamból a feszültséget. - Igen, azt mondtam, hogy Corvin. Daniel az édesapám. Kissé zavarodottan vakarom meg a tarkómat, mert valamiért nem tűnik pozitívnak ez a rádöbbenés a másik részéről. Remélem, nem valami haragosa apának, ami miatt most én ütöm meg a bokámat. Megint… A változatosság kedvéért jó lenne egyszer azért megütni a bokámat, mert én szúrok el valamit. - Ezek szerint ismered... Ez nem nevezhető kérdésnek, lévén elég egyértelmű, nem emlegettem név szerint, csak a Corvint mondtam, abból meg szaladgálhat azért pár. Ott van példának okáért Duncan is. - Igazából, nincs semmi fontos dolgom, szóval nem vagy. A vásárlás nem fontos egyáltalán, úgyis meglesznek azok az ajándékok előbb-utóbb, ha más nem, Karácsonyra biztosan. - Na és mit szeretnél enni? Van valami kedvenced? Én jobban szeretem az otthon készített dolgokat, de néha belefér az ilyesmi is. Nem mintha normális lenne egy hotelszobát otthonnak nevezni, de attól még ez a helyzet. Abban meg csak nincs semmi gáz, hogy eszek egyet vele, ugye? Mármint, ezzel tuti nem teszek semmit Matt ellen, úgyis elmondom majd neki szerintem, hogy összefutottam vele, szeretek beszámolni a napomról csak úgy, és az edzéseim lefolyását már tutira nagyon unja szegény. Meg is indulok hát a mutatott irányba, bár azt még nem tudom, mire van gusztusom, de valami majdcsak rabul ejti a szaglószervemet.
Az anyáknak már csak ez a dolga. - Mondanám, ha lett volna valaha is értelmes anya-típus mellettem, de csak ezzel az őrző-védő szellemlénnyel vertek meg az őrzők Dániában. Gondolták, jó hatással lesz rám, ha már az élők közt nem akad olyan, aki anyai szerepkörben tetszelegne életemben. Mindegy is, nem ide tartozik ez most! Az sokkal inkább, hogy nem kicsit megütközök a kiscsaj vezetéknevét hallva. Szerintem a vaknak is feltűnne, hogy fél másodpercig köpni-nyelni nem tudok hirtelen, hát még Siennának. Jó név, mellesleg. Illik hozzá. Én meg próbálom menteni a menthetőt, látva pillanatnyi bizonytalanságát: - Vagy úgy! Nem is tudtam, hogy van egy lánya... - Küldök biztatóbb mosolyt Miss Bájospofi felé. Nem reklámozta, de ez érthető is, nem túl kifizetődő a fajtánknak efféle dolgokat közszemlére tennie felénk. Ennyivel el is engedném igazából a dolgot, Corvin dolga aztán rohadtul nem tartozik rám, mióta eladta a bundáját a Simabőrűnek Falkának. Sienna halk kis megállapítása azonban nem olyan, ami mellett csak úgy szó nélkül elmennék, azért ettől több jóérzés szorult belém. - Igen, a vállalkozása végett. Meg amúgy is... - Vontam vállat kissé flegmán, mégis cinkos mosollyal fűszerezve meg az egészet, ahogy a másik arcát fürkésztem. Válasza arra, hogy ki és melyikőnket mennyire nem tartja fel, ha lehet, még szélesebb mosolyt csal képemre. Le is csapok a lehetőségre, hogy meghívjam: - Ez esetben, volna kedved velem tartani? - Csak semmi erőszak és még mögöttes szándék sincs - na jó, talán egy egészen kicsit - a dolog hátterében. - Őszintén szólva tök mindegy nekem. Amíg nem egy tál salátát raknak elém, addig majdhogynem bármi jöhet, szóval... - Teátrálisan tártam szét az üzletekkel tarkított házsor felé karjaimat. - Hölgyválasz van ma! - Akárhogy is döntsön, zsebre vágott kezekkel lépdelek mellette, miután lezártam a kocsit és a kulcsot is elsüllyesztettem kabátom belső zsebében. - Mi a helyzet amúgy apáddal? Jól megvan errefelé? - Kezdeményezek beszélgetést eme szálból kiindulva, ha már közös pontnak bizonyult Danny személye. Ki hitte volna, hogy valamire még jó lesz a vele való ismeretség ebben az életben!
Azért annyira mindig figyelemmel viseltettem embertársaim iránt, hogy feltűnjenek az olyan dolgok, mint például a döbbenet. Még csak titkolni sem lehetséges, következésképpen ismeri apát, vagy Duncant. Az is lehet, hogy ő maga is farkas... Mindenesetre ennyire azért nem szaladok előre, főleg azért nem, mert nincs falkaszaga, tehát jobb ebbe nem belefolyni jelen esetben. - Ez annyira nem meglepő, ő is csak valamivel több, mint egy éve tud rólam. Nem biztos, hogy ezt el kellene mondanom bárkinek is, de úgy hiszem, onnantól kezdve, hogy a lánya dolog kibukott, már minden mindegy. Ezzel együtt kénytelen leszek beszélni apának erről a találkozásról, talán ő többet tud majd róla, mint amit nekem esélyem lenne kideríteni. - Értem. Nos, a vállalkozását sajnos ott kellett hagynia. Vállvonás helyett én a számat húzom el, azt is kelletlenül, mint ahogy ezzel kapcsolatosan minden tök gáz, és szentül meg vagyok győződve arról, hogy apa igazából sosem fogja túltenni magát ezen az én vérfarkas vagyok, ő meg falkatag dolgon… Az egész istentelenül el van szúrva, de hát visszacsinálni nem is lehet, és én nem is akarnám már, igazából onnantól kezdve, hogy rábólintottam, én belenyugodtam, nekem nincs vele bajom. Ám ezzel nincs mindenki így a környezetemben. - Mivel úgyis ismered apát, ezért azt hiszem, maximum te ütheted meg a bokád, ha rossz fát készülsz tenni a tűzre, szóval… miért is ne. Arról nem is beszélve, hogy a másik apukám is elég ismert egyéniség, nem csak falkaszinten, de egyébként is, bár ezt nem szokásom hangoztatni, nem is volna túlságosan okos dolog. - A saláta amúgy is kecskekaja. Vagy az a káposzta? Részletkérdés mondjuk. Szóval hölgyválasz? Van errefelé valami jó kis hamburgeres? Tudod, olyan, amibe van minden, és nem két harapás elfogyasztani, mint a manapság divatos szörnyetegeket… Mit tehetnék, szeretem a hasam, és túlontúl is sok mindent kellett megtagadnom magamtól, amíg balettoztam, nos, mióta farkas vagyok, erre nincs szükségem, már csak azért sem, mert sokkal több kalóriát égetek el. - Bizonyos szempontból igen, más szempontból annyira nem, de nem szeretném kikotyogni a dolgait, meg pletykálni róla, azt senki sem venné jónéven. Szóval azért mélyebben nem mennék bele a témába. Összességében szerintem nem boldog, de ez szintén nem tartozik senkire sem, és nem is firtatnám még vele szemben sem ezt a kérdést, mert egyébként sem hiszem, hogy valaha bevallaná. - De legalább van egy kotnyeles lánya, aki kikezdi az idegrendszerét. Egy mosollyal próbálom elűzni a komolyabb élét a helyzetnek. Nos, igen, azelőtt kevésbé voltam komplikált jellem, mondhatni roppant egyszerű volt velem, de mostanra ez már nem igaz, vagy legalábbis nem mindig. - Egyébként, jóban voltatok egyáltalán? Mert ha nem, akkor pláne ne róla beszélgessünk… Azt nem reklámozom, hogy néha nem olyan könnyű elviselni, de ez szerintem amolyan Corvin DNS hiba, vagy tudja a görcs, hát, remélem, rajtam azért nem fog kiütközni, mert látva, mit tud ő meg Duncan csinálni egymással… hát hagyjuk.
- Áh! - Felismerés fénye gyúl tekintetemben, egyúttal mosoly kerül képemre, ahogy szemtelen éllel hangomban hozzáfűzöm: - Csinos kis meglepetés lehettél, az biztos szent! - Nem is olyan burkolt bókom farkasvigyorba torkollik, s kedvemet az sem szegi, hogy tovább mesél az apjáról. Értőn bólintok kissé a vállalkozás kapcsán. Kár, igazán kár érte, ami azt illeti, de mégiscsak más a történések fekvése így, hogy a csajszi is a képbe lépett, ha nem is szánt szándékkal. Talán enyhít majd apa morgásán némileg Daniel kapcsán a ténye. Hát vagy sem, ez most a jövő zenéje és nem is annyira végtelenül fontos, hogy telefonért kapjak azon nyomban. Sokkal inkább leköt a bambiszemű társasága, nevetve reagálom le, ahogy rááll a kaja témára. Végtére is... jah, jogos az okfejtése! - Eszem ágában sincs! - Emelem fel kezeimet megadóan egyúttal, gondolatban téve csupán hozzá, hogy legalábbis semmi olyat nem tennék, amiben nem partner a kishölgy. Inkább zsebre vágom mancsaimat és mellette lépdelve szelem át az utat a szemközti kajálóegységek irányába. - Körbenézünk, annyira azért én sem vagyok járatos errefelé! - Terelem pár pillanatig átkarolva őt a megfelelő irányba, mikor elérjük a túlsó oldalt, s túltárgyaltnak ítélve a kaja témát - a hamburger tökéletes lesz nekem is, kitart legalábbis hazáig - inkább másfelé terelném a beszélgetésünket. - Persze, teljesen jogos és bocs, ha tolakodó volt a kérdésem! - Azért a kotnyelesség kapcsán előbukik belőlem egy újabb, könnyed kacaj. Látszatra nem veszem szívemre a helyzetet és úgy egyáltalán az életet sem igazán komolyságban mérem. Mintha gondtalan lennék teljesen, súlytalan, problémák terhétől mentes, pedig... Ám jelen pillanatban aligha lehet okom panaszra. - Nem voltak problémáink egymással, de azért öribarik sem voltunk igazán. Ha röviden akarnám vázolni a helyzetet, inkább azt mondanám, picit csalódás, hogy aki ennyi évig szilárdan a függetlenség mellett állt ki, hirtelen csatlakozott a falkához. Persze, azért így, hogy itt állsz, már érthetőbb a dolog. - Mutatok végig rajta, s legyintek a végén: - De igazad van, ne róla dumáljunk, őt már úgyis ismerem valamennyire, ellenben veled! Mit érdemes tudni rólad azon túl, hogy apád lánya vagy?- Szélesedik vigyor a képemre, egyúttal lassítok egy hamburgeresnek tetsző hely előtt kérdőn sandítva el felé, megfelel-e a csajnak. Mert akkor beljebb tessékelem és még a kajáját is állom, nem kérdés.
// Elnézést itt is a váratásért! Ö.Ö (Még pár felemmel megkapod szerintem... XD) //
- Ez ügyben nem tudok nyilatkozni. Pirulok el kissé, Mattől már megszoktam, hogy bókokkal bombáz, de mások részéről ez még mindig újdonságként hat rám, mert sokáig fel sem tűnt, hogy a férfiak egyáltalán észrevennének, pedig a jelek szerint így van, mint ahogy a mellékelt ábra is mutatja. - Akkor jó... Mármint, fogalmam sincs mostanában, hogy mennyire is rossz az a fa, történt egy, s más, és nem tudom, mennyire vagyok már az, aki voltam, és mennyiben változtam meg, mert én nem érzem, nekem valahogy minden egyes pillanat természetes, még ha néha érzem is, hogy valamikor nem úgy reagáltam volna dolgokra, ahogyan most teszem. - Jól van. Azzal nem szokott problémám lenni, ha hozzámér valaki, főleg, ha eleve van célja, és nem is tart sokáig, így legalább nem jut időm arra, hogy zavarban érezzem magam. Fura egyébként, de velem ellentétben a farkasom feleennyire sem pironkodó, sőt. Néha úgy gondolom, szakasztott ellentétem, máskor meg pont úgy reagál a dolgokra, ahogy én magam is. Nem igazodom még ki rajta. - Semmi gond, nem voltál igazából, csak hát nyilván ez nem rólam szól, úgyhogy nem is beszélek róla. Magamról szívesen, de apáról nem, még akkor sem, ha a kapcsolatunk jelenleg leginkább a tragikus jelzővel illethető. Elszomorít, ha rá gondolok, éppen ezért annyira nem is rajongok azért, hogy szóba került, de hát ez van, ezt kell szeretni. - Nos, igen, ha egy valami biztos, hát akkor az, hogy miattam csatlakozott a falkához. Ami azt illeti, mondhatjuk, hogy jelenleg is miattam roncs, mert egyszerűen képtelen megbékélni bizonyos dolgokkal, hiába magyaráztam már el neki számtalan alkalommal, hogy én nem haragszom, és hogy végtelenül hálás vagyok neki, amiért ekkora áldozatot hozott értem, de ő minden szavam, és szeretetem ellenére is csak utálja magát, ami addig fajult, hogy jelen pillanatban nem akarom látni. Azt sem tudom, valaha fogok-e még szemtől szemben állni vele, mert túlságosan is elevenembe mar a tény, hogy kijelentette, nem tud megváltozni, és így elég szép esély van rajta, sőt, mondhatni biztos, hogy sosem fogja elfogadni a farkasomat. - Nem mondanám magam túlságosan érdekesnek, azelőtt csak anyával éltem, és a baletten kívül más nem is létezett számomra. Még most sem létezne, ha nem történnek úgy a dolgok, ahogy egyébként történtek. Nem beszélek csúnyán, és képtelen vagyok hazudni, mert azonnal lesír rólam, viszont nem is akarok. Egyébként, inkább anyám lánya vagyok szerintem, jellememet tekintve biztosan. Indulok is befelé a hamburgereshez, és ha már sorra kerülünk, akkor kérek valami jó csípős hamburgert, valami dupla husisat, mert úgy érzem, hogy fel tudnék falni egy fél tehenet. - Elég szegények voltunk, úgyhogy nagyjából csak a szülinapomon hamburgereztünk mindig, azt is titokban, mert a balett miatt nagyon vigyáznom kellett rá, hogy mit eszem, pedig imádom a csokit. Amúgy, nem tudom, mire vagy pontosan kíváncsi, de ha már én is beszélek magamról, igazán megteheted te is. Foglalok helyet egy szabad két személyes asztalnál, és beleiszok a kólámba. - Ilyet sem ihattam nagyjából soha, mondjuk nem baj, mert tök egészségtelen, bár ez már nem igazán számít.
- Nem is kell, csak fogadd el és kész! - Szélesedik kissé vigyorom, látva, miként fogadja a bókot, s könnyeden terelem tovább mind őt magát, mind pedig a beszélgetésünket, ahogy hamburgerezőt vadászunk a városközpontban. Lefogadom, nem tartanak szarvasburgert egyikben sem...! - Azért ne írd le magad előre! - Jegyzem meg könnyedén, s hallgatva a csajszit engedem előre a megfelelőnek ítélt kajáldánál. - Na tessék, máris valami, ami érdekes lehet, tekintve, hogy édesanyádhoz ellenben nem volt szerencsém. - Legalábbis bízzunk benne, mert még a végén kiderül, kisebb annál is világ, mint amilyennek képzelem. Felnevetek kissé megjegyzésem közepette, majd némileg komolyabban fűzöm tovább gondolataim fonalát. - Nekem például fogalmam sincs, milyen egy anya mellett felnőni. Nem is emlékszem a sajátomra. Mondjuk a baletthoz sem konyítok rohadtul semmit...! - Azért a végére csak sikerül vigyorgósba fordulnia a szavaimnak újfent, de így is van ez jól, miért rontanánk el mély filozofálgatással egy könnyed délutánt, nem igaz? Ha sorra kerülünk, én is leadom a rendelésemet, s természetesen fizetem a kisasszonyét azzal együtt, ez nem is volt kérdés, szerintem. Szabad helyet meg csak lelünk könnyedén két főre, ha elkészültek a zsemle-tornyok. Ahogy hallgatom, egyre csak egy megjegyzés, kéretlen észrevétel kezd megfogalmazódni bennem, melyet el is ejtek felé: - Nem úgy tűnik, mintha olyan nagyon bánnád. Különben egészségedre... kisfarkas. - Azért óvatos az utolsó szó, lehet, benézem, bár legjobb tudomásom szerint az őrzőség nem véd meg a túlzott cukorbevitel hatásaitól, arra csak a farkas "kór" gyógyír. De nem vagyok tévedhetetlen, így inkább óvatos a tippem.
Mit mondhatnék? Elfogadom, vagy valami olyasmi, több szóval ugyanis nem illetem a témát, kicsit ugyan még mindig zavarban vagyok a dologtól, de talán Matt mellett már edződtem valamelyest, hiszen ő mondhatni napi szinten hoz zavarba ilyenekkel, és már most sokkal kevésbé ég tőle a fejem, mint eleinte. Ettől még nem veszem természetesnek, nem tartom magam szépnek vagy különlegesnek, elvagyok a bőrömben, elégedett vagyok, és lehet, ez viszont meglátszik rajtam, de képtelen vagyok külső szemlélőként tekinteni magamra, mint ahogy mindenki más teszi. - Nos, hozzá nem is lesz még egy jó darabig. Tekintve, hogy börtönben van, meg úgy egyébként se nagyon hiszem, hogy bemutatnám anyának, ahhoz szükségeltetik egyfajta kapcsolati szint, bár Mattet se biztos, hogy elvinném hozzá, mert szeretném, ha lehetőség szerint távol maradna ettől a világtól. - Akkor, gondolom azt viszont tudod, apa mellett milyen. Bár, nem feltétlenül adódik egyik a másikból, van akinek egyik szülő sem jut. Kár, biztos csini lennél harisnyában. Nem bírom kihagyni, s azt is tudom, hogy a legtöbb férfit homokosnak nézik, aki ilyesmivel foglalkozik, pedig a nagy részük nem az, és sokaknak még így is sikerül férfias jelenségnek maradniuk, legalábbis nekem mindig ez jött le róluk. Emlékszem, akár egy éve is még foggal-körömmel tiltakoztam volna, hogy fizessen valaki helyettem, de mostanra rájöttem, mindez azért volt, mert nem volt mögöttem az a biztonságérzet, hogy esetleg valaha viszonozni tudnám a gesztust. Most már képes lennék rá. A csípős csodámat már alig várom, és hely is akad könnyedén, szóval nincs is semmi probléma. Hú, de jól fog esni most a hatalmas burger. - Tényleg nem bánom. Öhm… az. Nem pirulok bele, mert miért is tenném, elszóltam magam, oké, de azért ha egy ember előtt teszek egy hasonló megjegyzést, akkor vagy nem hallja meg igazán, vagy ráfogja valami tök másra. - Akkor gondolom te is jóban vagy a kalóriákkal. Fogalmazom meg ilye módon a szavaimat, konkrétabban eszemben sincs. - De azon kívül, hogy nem anya mellett nőttél fel, és hogy lövésed sincs a balettről, nem árultál el túl sokat magadról…. Említem meg, mert bár ez is mondhatni róla szól, bár véleményem szerint kissé azért sántít.
Épp csak felvonom szemöldökeimet kissé megjegyzésére a kedves mama kapcsán kérdőn, de majd kifejti, ha akarja. Végtére is annyira lényegtelen számomra, hogy ihaj! Bár biztosan nem lehet rossz bőr, elnézve a lányát... de a világért se akasztanék bajszot össze sem Corvinnal sem mással nő miatt. Egyszerűen nem éri meg. - Hajajj! Adj hozzá egy erős nevelési elképzelésekkel rendelkező nagyapát is és teljes lesz a képlet. - Nevetek kissé fejemet ingatva, majd nevetés rázza vállam megjegyzése kapcsán. - Nincs az a pénz! Sajnálom... - Hja, rohadtul, pontosan erről árulkodik mosolyom is, amit a másik felé vetek jó kedélyem közepette, ahogy beljebb orientálódunk a hamburgerezőbe. Az árnyalatnyi döbbenet félvigyort csal képemre, ahogy szemközt foglalok helyet vele a saját extra húsosom romantikus társaságában. - Hát még a kalória égetéssel...! - Szélesedik farkasvigyor képemre, tekintetem meg rajta időzik a másikon zavarba ejtő pofátlansággal mérve végig, hogy észre sem veszem magamat, ha ő nem szól rám. Bunkó lennék? Meglehet, de az legalább biztos, hogy őszinte. - Nincs sok mesélni valóm magamról. - Vonok vállat végül. - Anchorage-ban élek évek óta, előtte meg itt laktam, míg nem lett kényelmesebb másutt. Biztos vannak a falkában, akik gyávának vagy hiteltelennek tartanak ezért a húzásomért, de nekem a szomszéd városban van a családom, ott a helyem. Amúgy meg fuvarozásból élek, hetente-kéthetente járok errefelé, mikor éppen hogy. Kielégítettem a kíváncsiságod? - Szélesedik mosolyom kissé, mielőtt jó étvággyal harapnék a hamburgerembe.
- El tudom képzelni, bár nem pont a nagyapa szerepkörrel. Castorról tudnék mesélni, de nem fogok, mert nem csupán a Teremtőm, hanem az Atanerkem is, és nem mellesleg holt biztos, hogy nem értékelné, hogyha kibeszélném boldog-boldogtalannak. Nem is nagyon szoktam, maximum azt a témát járom körbe azokkal, akikkel valamelyest jobb a kapcsolatom, hogy nem egyszerű a kölykének lenni, mert egyszerűen olyan, mintha minden sarokról engem lesnének. - Hogy… mi? Minek is kérdezem, mert ha a szavakból nem is jutottam volna a helyes következtetésre, hát ami a pillantását illeti, már bőven van okom vörösödni. Totálisan zavarba jövök, még a fülem töve is vörös, mert ilyen téren rettenetesen tapasztalatlan vagyok, ami talán meglepő a mai 19 évesek körében, de engem ismerve annyira nem az. Igaz, ő nem ismer. A farkasom viszont érdekes módon fészkelődni kezd, bár már korábban is feltűnt Matt közelében, hogy ő nagyon más ilyen téren, mint én. Le kell nyugodnom. - Esetleg ledobjam a textilt, hogy jobban megnézhess? Még saját magamon is meghökkenek, ahogy a zavarom és a farkasom feszültsége, ami mondjuk inkább pozitív érdeklődés lenne, kibukik belőlem, és rögtön a szám elé kapok a kezemet. - Jesszus, bocs… ezt… nem akartam kimondani. Hát még megcsinálni. Majd elsüllyedek, lejjebb is csúszom a széken, és a hamburgeremet is védőpajzsként használom. Ohh a francba is. Mióta káromkodom? Még ha csak gondolatban is. Végem van. - Totálisan. Makogom megsemmisülten, és bár hallottam mit mond, de még mindig zúg a fülem, meg a fejem is a kínos helyzetből, amibe sikerült belekeverednem. Azt hiszem… nos, na jó, ezt is megtartom magamnak, de ideje lesz komolyabban elbeszélgetnem Mattel bizonyos kérdésről. Vagy csak… a kezembe venni az irányítást. Érthetetlen, mikor lett ez ennyire fontos a számomra. - Szóóóval… akkor nem is bírnak az itteniek? Azért remélem, üldözött nem vagy. Szépen is néznék ki, ha szereznék egy testes feketepontot, mert kedélyesen csevegek vele. Bár, nyilván akkor sem vallaná be, ha az lenne… nekem még nem igazán működik a hazugság radarom.
Épp csak feljebb szaladnak megjegyzésére, hogy el tudja a helyzetet képzelni, szemöldökeim, finom kérdőjelt rajzolva fejem felé egyúttal képzeletben. Nofene! Persze, szavakkal nem erőltetem a dolgot, ha ennyitől nem akar mesélni róla, elengedem a dolgot én is könnyedén, hisz nem vallatás ez, pusztán kajálunk egyet közösen, semmi több. Egyelőre. Visszakérdezésén el kell vigyorodjak, s mindez állandósulni látszik vörösségére, pírba forduló ábrázatára. Igazán édes a maga módján a kiscsaj, ami azt illeti, nem is nagyon tudom levenni róla pillantásomat, míg meg nem töri tulajdon varázsát egy bevállalósnak vagy épp közönségesnek - férfitípusa válogatja - tetsző kérdéssel. Kis híján félre nyelek, csak én éppen nem zavaromban, hanem a torkomból feltörő röpketeg kacajtól, mi elhagyja számat. Lenyelem a falatot azért, mielőtt felelnék. Túl magas labda, hogy válasz nélkül hagyjam, mégis nettó jófejségből egy kéretlen-pofátlan tanáccsal látom el: - Akárhogy is, én a helyedben magamon tartanám a ruhát még egy ideig. A könnyű prédát csak a lúzerek szeretik. - Kacsintok szemtelenül felé, zavarán ezzel sejtem, nem sokat segítve, bele is menekül a hamburgerevésbe menten, hát engedem, a beálló szünetet más témafelütéssel igyekezve valami számára kevéssé zavaró mederbe terelni. Mesélek még magamról is, egye fene! Persze, pontosítok nevetve a "nem bírnak" kifejezésen, mert az erős, de tény, hogy nem lehetek mindenkinek haverja. Fura is volna! S nem, üldözött sem vagyok... jóllakott egy idő után annál inkább, s nyilván a kiscsajt is kergeti már valami falkás bébiszitter, így zárásként azért még pofátlanul teszek egy újabb kísérletet száma megszerzésére, mielőtt elválnának útjaink egymástól.
// VH meg a minden egyéb végett ez lenne a záróm, köszöntem szépen, én rettentően élveztem! <3 //
Diszkréten és lassan félretolom magam elől a hamburgeremet, majd egyszerűen lefejelem az asztalt. Ha egy fokkal érzékenyebb lennék, nemes egyszerűséggel elsírnám magam, de legalább azzal nem ásom még mélyebbre a síromat, hogy még így is előadom magam. Ó, te jó szagú ementáli sajt. Komolyan nem értem, hogy miért is próbálkozom olyasmivel, ami nem megy. Nyilván, ha erre rávágnám, hogy amúgy szűz vagyok, - merthogy még mindig nem gondolom szexuális élménynek az épphogy betette és elélvezett dolgot, - azzal is csak súlyosbíthatnám a helyzetet, de talán külső szemlélőnek épp elég az érett paradicsomokat megszégyenítő vörösségem, és az asztal dédelgetése a homlokommal. Egy darabig művelem is még, de miután visszatérek a kajámhoz, már kerülöm a pillantását. Nem szívesen szembesülnék a vigyorával önmagam tökéletes megszégyenítése után. Az legalább jó hír, hogy nem egy üldözött farkasba sikerült belefutnom, az lett volna csak korona a helyzet csúcsán. Így legalább a lelkiismeretem tiszta, ha már tökéletes értéktelen kis nőcskének is látszottam egy ponton túl. Nem számít igazából, én tudom az igazságot, s az még lényegesebb, hogy Matt is tudja. Úgy vagyok vele, hogy ha másra nem, hát arra jó lesz az a számcsere, hogyha esetleg valamit szállítani vágynék. A Teremtőm szerint úgyis fontos a kapcsolatépítés, nem mindegy, milyen ismeretségekből gazdálkodik az ember lánya. Szóval elkérem a telefonját, és belepötyögöm a számomat a Sienna néven, mily meglepő, és még meg is csörgetem róla magam. Lévén, akkor már tudjam, ki keres, ha netán… bár őszintén megdöbbennék, ha a kis műsorom után valaha előfordulna ilyesmi, nem is értem, minek neki még mindig a számom.
//Én is nagyon szépen köszönöm. <333 Porig alázva is imádtam. //
Kezdőlap
És részemről jöhet a következő! 
