Fairbanks. Hallom a busz hangszórójából a recsegős, kissé érthetetlen megszólalást, mely egyértelműsíti a dolgot: a következő megállónál le kell szállnom. Itt volnék hát. Még mindig nem tudtam egészen felfogni, hogy magam mögött hagytam mindent, leráztam a béklyókat, és innentől teljes mértékben a saját életemet élem. No persze mintha eddig nem így lett volna.. Azt csináltam, amit akartam, ezt anyám is nagyon jól tudta, de az érzés, hogy ezentúl nem érzem a hátamban a megvető és bánatos pillantását.. na ez az érzés semmivel sem ér fel, ezt egyszer mindenkinek át kell élnie. Lecsukom a laptop fedelét, kicsit elnyűtt darab már, de egyelőre még tökéletesen működik, hála az égnek. Nem ártott kicsit szemlélődni, megismerni a várost, így az internet segítségével. Amúgy is olyan hosszú ez a buszút, legalább értelmesen töltöm az időmet. Sok érdekes dolgot találtam Fairbanks-ről, a rengeteg pletyka, legendák, és hasonlók, mind még érdekesebbé teszik ezt a helyet. Bizony, felpiszkálják a kíváncsiságom, és érzem, jó helyre tévedtem. Legalábbis bízom benne, hogy nem fogok csalódni. Ha csalódom is, akkor majd továbbállok. Elvégre semmi kötöttségem nincs, úgy alakítom a dolgokat, ahogyan csak szeretném. És ez piszok jó érzés. A ketyerét becsusszantom a táskámba, kipillantok az ablakon. Ez lesz most az otthonom. Vajon meddig, az jó kérdés. Sőt, már az is az, hogy egyáltalán fogom-e valaha otthonnak nevezni ezt a helyet? Nem sokára úgyis kiderül, előre ezen morfondírozni pedig szerintem felesleges. Úgyhogy nem is járatom ezen az agyam, inkább felállok a kényelmesnek nem igazán nevezhető ülésből, átvetem a vállamon a vászontatyim és a fényképezőtáskám, a másik ülésről pedig lecibálom a nagy sporttáskát. Érdekesen nézhetek ki, hiszen mondhatni, épp hadakozom vele, mert természetesen nem mond le olyan könnyen a székéről, neki biztos kényelmesebb. De végül én kerekedek felül, háhh, ezt neked táska! Az ajtóhoz cipelem a csomagot, előre felé lesek, közeledik a megálló. És lám, a busz lassanként visszavesz a tempóból, míg végül a kerekek forgása végleg megáll, előttem pedig kinyílik az ajtó. Először én magam lépek le, ezután nyúlok vissza a behemót táskáért, egy erős rántással véve magamhoz. A lendület túl nagy, és hogy ne sodorjon magával a fránya csomag, inkább mellettem ér földet. Még szerencse, hogy olyan sok törékeny nincsen benne. A fekete kabát cipzárját kicsit feljebb rángatom, fejemre húzom a kapucnit, kissé hűvös errefelé az idő. A fekete farmerom szárait egy barna bakancsba szuszakoltam. Nem indulok semerre, nem szálltak le mögöttem, szóval útban sem vagyok. Pompás. Megvárom, míg a busz elgördül előlem, és amint a kipöfögött füst is elenyészik, mélyet szippantok a levegőből. Csak eztán fordítom a fejem, hogy kissé körbenézzek. Bizony, most hogyan tovább? Egyszerű a képlet: irány a város, valamiféle szállást kell szerezni, a többit pedig majd utána meglátjuk.
Borongós ez a mai nap, egy cseppet sem tetszik. Hiába nézek ki az ablakon, egyszerűen ez a szürkeség minden életkedvemet lenullázza. Még az sem bír felbosszantani, hogy visszahozzon a jelenbe, hogy anyám bárgyú mosollyal kérdezi, hogy mit kérek enni. Csak megforgatom a szemeimet, muszáj innen kiszabadulnom. Nem várhatok addig, amíg meg nem veszem a saját lakásomat, most kell elmennem. Sóhajtok egyet, majd jelzem egy kézlegyintéssel, hogy nem akarok semmit. Becsukja az ajtót, én meg fogom magam felöltözök. Úgy utálom a szabadnapokat, mert akkor nem tudok egész nap mit csinálni, mert ahhoz, hogy odakint legyek, hideg van. Máshova meg nem tudok menni, lévén, hogy nincsenek barátaim. A készülődésnek is úgy állok hozzá, mint egy lassított felvételen. Nincs kedvem elhagyni a meleg lakást, de tudom, hogy rövid úton megőrülnék, hogyha nem így tenném. Amint felöltöztem és erőt vettem magamon, hogy elrakjak minden szükséges iratot, végig simítok borostás arcomon. Még kibír egy napot, nem borotválkozok. Kilépve a szobámból, el is hagyom a lakást, hogy odakint a csípős hidegbe lépjek ki. Egyenesen a városba megyek, hogy keressek egy újságárust, bár nem tudom, hogy ilyenkor melyik van nyitva még. Muszáj, hogy szerezzek egy hirdetésekkel teli újságot, mert nem bírom már tovább. Az örökös jó pofizás nem megy nekem és egyik sem akarja elismerni, hogy nincs rájuk szükségem, csak a nyakamra járnak. Bosszúsan lépkedek a betonon, kissé összehúzva magam, lehet jobban jártam volna, ha busszal megyek, talán majd visszafelé. Beérve a városba, még éppen elcsípem a bódét, amelyik épp zárni akar. Meggyőzöm, hogy had vegyek még újságot, mire haragosan és nemtetszését kinyilvánítva veszi el tőlem a pénzt. Nem mintha érdekelne, hogy mit gondol rólam, örüljön neki, hogy plusz pénzt tehet a zsebébe. Széthajtom, majd olvasni kezdek. Minden lakás, ami kiadó baromi drága, ráadásul több szobás, amire nekem nincs szükségem. Tényleg nagyon nehéz lesz olyat találnom, ami nekem megfelelő lenne. Egyenesen a buszmegálló felé megyek, hogy végre felszállhassak a melegbe, bár ki tudja, hogy mikor jár erre busz. Rajtam kívül még egy nő van itt, de nem foglalkozok azzal és biztos, hogy nem fogok neki segíteni a felszállásnál, hogy felrakjam a táskáját. Csak megforgatom a szemeimet, és olvasgatom tovább. Sóhajtozok egyet, mindegyik rossz árban, vagy nagyságban. Lehet csak egy rossz újságot fogtam meg. Előhúzom a telefont, mit sem törődve, hogy vannak itt. Az egyiket felhívom, majd elkezdek érdeklődni, végül alkudozni. Mivel nem megy olyan jól, ezért már a végére veszekedésbe torkollik. Rám vágja a telefont. Az ilyentől egyenesen a falnak tudnék menni. Legszívesebben odamennék és összeverekednék vele, de tudom, hogy abból nem sülne ki túl jó, de nézzük a jó oldalát egy zárkában egyedül lehetek, viszont nem tudok dolgozni. Pech, de egyik sem jó, talán majd végszükség esetben. A következő hirdetést már fel sem hívom, ezek az árak, meg vannak húzatva. Le is ülök a padra, majd tovább lapozgatom, immáron a telefon a zsebemben pihen. Egyik lábamat keresztbe rakom a másikon, így a bokám a combomon. Tökéletes „asztalt” formáltam a lábamból, így kényelmesen tudok olvasni, leszámítva, hogy majd befagy a hátsóm, olyan hideg volt, ahogy leültem.
Épp indulni készülnék, mikor érdekességen akad meg a szemem, mi megállásra késztet. Az érdekesség tárgya pedig egy férfi. Újsággal a kezében robog a buszmegállóhoz, és hamarosan a telefonja is előkerül. Nem foglalkozok vele sokat, ahogyan én sem zavarom őt, úgy ő sem érdekel engem túlzottan. Felnyalábolom a táskát, vállamon átvetve már a kisebbik szütyőm és a fényképező tokostul, mindenestül, így a nagy behemótot csak a vállamra akasztom, miközben a fülénél is fogom, így biztosabb. Arról nem is beszélve, hogy a vállam és a kezem tovább bírja, mielőtt meg kellene állnom pihenni egy kicsit. Azonban lépteim nem visznek túl messzire, mert az érkező férfi érdekes dolgokról kezd beszélni a telefonban. Albérlet? Nocsak, minden bizonnyal az újságból szedte. Talán elkérhetném tőle. Lehet még nem fejezte be, de nem baj, akkor várok egy kicsit. Így megúsznám a dolgot, hogy nekem keljen újságot venni, és ráadásul máris a kezemben lenne a lehetőségek tárháza, hogy albérlet után kutassak. Úgyhogy a táska kicsusszan a kezemből, tompa puffanással érve földet. Megállok, karjaimat a mellkasom előtt fűzöm össze, a sötét szempár pedig a férfi méri végig. Egyáltalán nem zavartatom magam, hogy tulajdonképpen nyíltan bámulok megy egy idegent. De senki ne gondoljon rosszra, csupán a kezdeti kíváncsiság. Azonban kissé elbizonytalanodom az újság elkérését illetően, mikor is az illető ordibálni kezd a telefonjával. Vagyis azzal, akivel éppen beszél. Elhúzom a szám, nem túl jó. És ha albérletet keres, akkor bizonyára nem lesz túl fényes az eredmény, tovább kell még neki az újság. Kattan a telefonja, bizonyára rám is vet egy pillantást, hiszen ki ne venné észre, hogy alaposan megszemlélik? Ezt a pillanatot szeretném elcsípni. - Ez nem ment valami túl fényesen. Semmi köszönés, bemutatkozás, akármi, minden ilyesmit elhagyok, nem tartom fontosnak jelen pillanatban, hiszen nem arra hajtok, hogy a férfit megismerjem, hanem az újságot szeretném megkaparintani. Ajkaimon halovány mosollyal tekintet a másikra, a sötétbarna tekintetben szórakozott fény csillan. Nem törődöm azzal, hogy a hátközépig érő fekete tincseimmel a szél játszadozik, tegye csak nyugodtan. A férfi ül, én magam nem társulok mellé, csupán pár lépést teszek feléje, jelezve, nem kívánkozom még elmenni, sőt. Akarok valamit. Nem is kertelek hát tovább, ideje a tárgyra térni. - Szükséged van még az újságra? Egyértelmű számomra, hogy a keresett albérletet nem találta meg a másik, de egy próbát megér. Bizonyára elutasításban lesz részem, ennek csak a mértékére vagyok kíváncsi. De nem is olyan baj, majd úgy kerekítem a dolgokat, hogy hasznot húzhassak belőlük. Hiszen máris megfoganóban van egy ötlet a fejemben. Csak jussunk el odáig..
Nem indul fényesen a napom, hogy az első albérlet, amit kinézek az alkudozásig sem jutok vele. Egyből elkap a méreg és ordibálni kezdek, mindenféle szépen elmondva neki. Hihetetlen, hogy egy vagyont kér ezért a lyukért. Jó, tudom 2 szobás és nem is olyan kicsit, a hirdetés szerint, de akkor is. Még egyszer nem fogom ezt megcsinálni, most ez a fickó direkt elmondja mindenkinek, hogy nekem ne adjanak ki a lakást, de ezért jó, hogy nem a saját nevemen mutatkoztam be. Mindig egy lépéssel előttük járok. Lapozgatom az újságot, tovább kutatva a megfelelőt, ahogy a buszmegállóhoz közeledek. Szeretnék hazamenni, hogy ott egy kicsit nyugodtabban tudjam átböngészni a lapot, mert ebben a hidegben agresszív vagyok. Nem is érdekel, hogy vannak már a buszmegállóban, nem zavartatom magam. Csak egy pillantást vetek rá, hogy lássam miféléből van, de nem túlzottan kerítek hozzá nagy érdeklődést. Szétnyitva küzdök az apró szellővel, amelyik mindig össze akarja gyúrni az újságomat, majd ahogy elmegyek a nő mellett, a megjegyzésére fel se nézek. - Törődj a magad dolgával! – Válaszolom nem túl kedvesen, majd leülök és tovább lapozgatok. Találtam még egyet, másfél szobás, talán ez jobb lesz, mint az előző. A telefonom megint előkerült. Tárcsáztam és újból alkudozni próbáltam, hogy legalább a 3 havi kaució helyett legyen 1. Szeretném hosszú távra kivenni, de ha ennyire nem bírok megállapodni a főbérlőkkel, akkor tuti, hogy nem ment volna. - Akkor magának is további szép napot! – Ingerülten csapom le megint a telefont, hogy egyik sem akar normálisan engedni az árból. Még a telefon a kezemben van és rögtön azután, hogy letettem már válaszolok is az orrom alatt. - Barom! – Ennyit nyögök ki, majd morgok tovább magamban. Nézegetem a hirdetéseket, de ha találok egy jót, akkor annyi kauciót kérnek, mintha egy 2 vagy 3 szobásat vennék ki. Rablás ez az egész és, ahogy egyre jobban keresgélek, úgy komolyan kezd feldühíteni. Ekkor pillantom meg a tompa árnyékot az újságomon, ami körvonalazza az előttem álló nő alakját. Sóhajtok egyet, majd felnézek. - Mi van?! – Nézek rá értetlenül, minek kell neki az én újságom? Komolyan mondom, manapság ez a világ egyre pofátlanabb lesz. De alighogy ezt kinyögtem, mielőtt megszólalhatott volna az ismeretlen hölgy, visszahajtottam a fejemet, hogy tovább olvassak. - Keress magadnak! – Válaszoltam az orrom alatt, hogy még hallja. Nem vagyok túl kedves, de nem is erről vagyok híres. Muszáj valamit találnom, mert különben megőrülök. Megforgatom a szemeimet, majd tovább lapozok. Találok még egyet és mintha itt sem lenne, előveszem a telefonom és tárcsázom a számot. Most kicsit próbálom magam türtőztetni, hogy hátha ez kell a jó népnek, de ismét csődöt mondtam. Megint, amint vége a beszélgetésnek a telefont szorongatom. - Hogy rohadna ki a beled… - Káromkodok finoman, miközben izmaim megfeszülnek és már készülnék arra, hogy a földhöz vágjam a készüléket, mégsem teszem. A fogaim közt szívom be a levegőt, hogy egy picit lenyugodjak, de sehogy se megy. Mind e közbe még észreveszem, hogy mindig előttem áll a nő. - Mit akarsz? – Förmedek rá, már annyira kihozott a sodromból ez a sok nagyképű főbérlő, hogy nem bírok kedvesen szólni. Nem mintha más esetben, más lett volna a reakcióm. A busz után nézek, de sehol semmi. Annyira tudtam, hogy mikor siet az ember, hogy melegben legyen, akkor nem jön. Már rég hazaértem volna, ha gyalog indulok el. De most két okból nem teszem ezt, az egyik, hogyha elindulok, akkor fog jönni, ez Murphy törvénye, a másik oka, pedig, hogy idefagytam a székhez. Ami kellemetlen, de legalább már sokkal melegebb, mint amikor leültem. A csípős szellő az arcomat simogatja, amitől kezd piros lenni, akárcsak az orrom. Viccesen nézhetek ki, de én egyáltalán nem nevetek, hogy mindjárt széjjel fagyok.
Első megjegyzésemre nem érkezik valami túl kedves válasz. De hát mit is vártam? Ahhoz képest ez is egészen finom volt. Nem is foglalkozom vele, csupán ajkain széle rándul meg. Legalább nem lettem elküldve a fenébe. Vagy kellemesebb helyekre. Már ezt is pozitívumnak tekinthetem, sőt, annak is tekintem. Amúgy sem olyan típus vagyok, akit egy ilyen visszaszólás eltántoríthat a céljától. Sőt! Csak még inkább érdekelni kezd a dolog, hiszen van benne valami kihívás. Milyen egyszerű volna az élet, arról nem beszélve, hogy unalmas, ha mindent elsőre megkapnánk? Így sokkal érdekesebb a játszma, mert nem hullik egyből az ölembe. Kihívásnak is lehetne nevezni, noha tétje még nem sok van. Vagyishogy van, mert kezd egy ötlet motoszkálni a fejemben, de ugyebár ez a dolog nem csak rajtam múlik. Bár azért bízom benne, hogy a továbbiakban nem lesz ilyen ellenséges a férfi, de majd kiderül. Közelítek felé, és felteszem a kérdést, mely az elsődleges tervem megvalósításához szükségeltetik. Elutasításban lesz részem, milyen meglepő. De nem megyek innen, tovább állok és várok. Most már tökéletesen biztos vagyok benne, hogy albérletet keres ez a fickó, akkor még akár jól is kijöhetünk a helyzetből. Mind a ketten. Így hát tovább folytatom a mustrát, bár ezúttal sokkal inkább a reakciók, a viselkedés érdekel. Elég hirtelen haragúnak tűnik, no és a hangulata is kellőképpen paprikás. Azt viszont nem tudom kikövetkeztetni, hogy csak a telefonhívások miatt ilyen-e, vagy ez az alap hangulat. Sebaj, csak egy plusz fűszer, mi a játékomat ízesíti. Persze én sem vagyok mazochista, hogy mindig ilyen játékokkal szórakoztassam magam, de most a kényszer nagy úr, és ha már itt tartunk.. Akkor a legjobbat hozom ki a dologból, hogy egy jót is szórakozzak a dolgon. No és az sem kizáró tényező, hogy szeretném eredményesen zárni a napot, arról nem is beszélve, hogy fedél alatt. Ezért is nem tűnök már innen. Nem szólok a másikhoz, előbb-utóbb úgyis frusztrálóvá válik számára a jelenlétem és a kutató szempár, mely hozzám tartozik, akkor pedig úgyis elküld. Vagy megkérdi mit akarok. Nagy mázli, hogy az utóbbi valósul meg, így ajkaimra mosoly húzódik a nem túl kedves kérdés hallatán. Pár pillanatig még nyújtom a pillanatot, csak úgy kedvtelésből, feljebb tornászva a feszültséget, a pillanatot, így nagyobb a hatás. - Volna egy ajánlatom a számodra. Sokan mondanának őrültnek, ha tudnák, mit forgatok a fejemben. Elvégre nem is ismerem ezt a fickót. De miért ne? Soha nem a túlzott megfontoltságomról voltam híres, és ezúttal sem ezt az erényemet fitogtatom. Fejest ugrok a veszélybe, a jövőbe, előttem a kihívás, érdekessé teszem már most az itt töltött napjaimat. Ha meg nem jön össze.. akkor bumm, így jártam, szerintem nem fogok belehalni. - Persze ha elég bevállalós vagy. Húzódik kis pimasz mosolyra ajkaim párosa, noha bolond lenne, ki rosszra gondolna. Semmiféle _olyan_ hátsó szándékom nincs, ezt látni lehet az arcomon és a mosolyomon is, a hangomról már nem is beszélve. De ahhoz, amivel előállnék, kell egy jó adag kurázsi, a másik részéről is. Az én oldalamról ez megvan, hiszen már rukkolnék elő az ötlettel. Innen már csak a másikon múlik, meghallgat-e egyáltalán. Kölcsönös kompromisszum, melyből mind a ketten kimászhatunk jól is, ha úgy alakítjuk a dolgokat. No és ha a másik is kellőképpen nyitott a fordulatokra és kihívásokra.
Úgy gondolom van még arra időm, hogyha sietve felöltözök és elrohanok a városba, akkor még olcsóbban is meg tudom venni az újságot, hogy aztán végre a magam ura lehessek. Sikerült annyit félreraknom, hogy egy hónapra ki tudjak venni egy lakást és még éhen ne haljak a következő fizetésig. Ezeken gondolkozok, ahogy összeveszek az újságárussal, hogy végre megszerezzem azt, ami kell. Arra viszont nem számítottam, hogy hazafele egy flúgos csajjal is összefutok. Nem vagyok kedves, amikor hozzám szól, mert egyszerűen irritál, ha bárki is veszi a bátorságot és megszólít, főleg úgy, hogy semmi köze ahhoz, amit hall. Ezért nem szeretek utcán telefonálni, vagy bármi mást, mert itt ki vagyok szolgáltatva, otthon meg megtudják a terveimet és akkor a nyakamra fognak járni. Így is cikinek tartom, hogy még mindig anyámmal élek, de amíg nem jövök anyagilag helyre, addig kénytelen vagyok „élvezni” a vendégszeretetet. Tovább megyek, nem is nagyon érdekel, hogy mit akar. Mintha a füleimet arra programoztam volna, hogy ne halljam meg más óhaját és sóhaját. Utálom ezt az egész várost, mégis kénytelen vagyok itt maradni, apám emléke miatt. Legszívesebben egy másik szakmát választottam volna, amiben nem kell ennyit emberekkel foglalkozni. Már a padon ülök, mikor újból észreveszem, hogy ott áll felettem és az újságomra fáj a foga. Felháborítónak tartom, hogy ennyire nem képes tiszteletben tartani a személyes zónámat és főleg azt, hogy telefonálás közben nem illik a másikat „kihallgatni”. Most is elutasítom, sőt még az egyik kezemmel is hessegetem, de mintha lecövekelt volna. Ez a viselkedés egyáltalán nem helyénvaló. Eddig akikkel találkoztam, mind a torkomnak ugrott egy ilyen láttán, ő meg csak áll. Összeszorítom a kezemet, ezzel összegyűrve az újság szélét. Nem is érdekel, egyből elkezdek telefonálni, de megint nem járok sikerrel. Felbosszantanak a nagyképűségükkel és pillanatok alatt elvesztem a türelmem. Viszont, ahogy felnézek még mindig előttem áll. Sóhajtok egyet, majd megforgatom a szemeimet, hogy mit akar. - Kötve hiszem, hogy érdekelne az ajánlatot. Az újságért nem kell cserébe, se egy éjszaka, se egy vacsora, se egy séta… Semmi. Nyugalmat akarok… - Mondom el hirtelen belevágva mindenbe, majd egy olyan ajánlatot tesz, ami engem is érdekelni kezd. Picit le is állok az olvasással, majd felnézek rá. Akarom tudni, meg nem is. Összeszűkítem a szemeimet, majd méregetni kezdem. Tényleg kíváncsi vagyok, hogy mi az, amihez ennyire bevállalósnak kell lennem. - Na, mesélj! – Csukom be az újságot kicsit meggyűrve, de még mindig a kezeim közt tartva, hogy még véletlenül se így terelje el a figyelmemet. Bár ha egy lakást ad ingyen és bérmentve, majd csak a költségeket kell fizetni, akkor még talán benne is lennék, bár végig futtatva a csomagján a szemeimet, nem hiszem, hogy erről lenne szó. Olyan, mint aki most érkezett ide, de ha most átver, akkor nagyon is összeakasztjuk a bajszunkat. Kicsit türelmetlen is vagyok, ahogy várom a meséjét. Ismeretlen számomra, ahogy én is neki, így tényleg fogalmam sincs, hogy mit akarhat, ha csak nem beköltözni hozzám, ami teljességgel lehetetlen. Nem fogok egy nővel egy szobában lakni.
Nem adom fel olyan könnyen, az biztos, és remélhetőleg a férfi számára is egyértelművé válik: nem lehet engem bunkó szavakkal lekoptatni. Persze egy idő után feladnám, ha akkora ellenállásba ütköznék, de ki mondta, hogy hagynám a dolgot? Ha nem válik be az egyik módszer, akkor egy másikhoz fordulok. Ha az sem, akkor újabbat vetek be. Ha így sem sikerül.. Nos, akkor azt hiszem nem bennem van a hiba. A szavakkal ismét egy falat húz fel elém a másik, belevágva a mondandómba. Kemény falat lesz ez, már most látom. Viszont ezekre a kijelentésekre akaratlanul is mosolyra húzódnak ajkaim. - Ugye te sem gondoltad komolyan, hogy egy újságért ilyen nagy árat fizetnék? Még a szemöldököm is megemelkedik, visszafogom a nevetésem. Éjszaka, ebéd, séta? Egy szaros újságért? Már bocsánat a kifejezésért, de kicsit túlértékeli magát ez a fickó. Vagy csak az újságot, de az eddigiekből arra következtetek, hogy az előbbi is fennáll. De itt az ideje egy újabb csavar bevetésének, mely érdekessé teheti az ajánlatomat. Újság? Chh, kinek kell az már? Nekem biztosan nem, sokkal másabb gondolatok kavarognak fejemben, mondhatni sokkal nagyobb célok. Igen, ez a jó kifejezés. A bevállalás elhintésekor látom, hogy az a bizonyos fal megrepedezik. Igen, ez már akár félsikernek is nevezhető. Nagyszerű.. Becsukódik az újság a másik kezében, még jobb. Szóval enyém minden figyelme, ennél jobb már nem is lehet. Nem is húzom hát az időt, lássuk azt az ajánlatot. - Egy amolyan fogadást kötnék veled. Nagyon aprócska szünetet tartok, hogy felmérhessem a reakcióját. Persze máris kezdek a dolog kifejtésébe, mindössze röpke szekundum, míg lóg a levegőben a kijelentésem. - Mivel én is lakást keresek, megkönnyíthetnénk egymás dolgát. Ez lehet nem fog neki annyira tetszeni, de ha meg akar szólalni, akkor csak felemelem a jobb kezem, ne tegye, még nem fejeztem be, és nem szeretem, ha a szavamba vágnak. - Kiválasztasz egy lakást, én felhívom a tulajt, és megpróbálom megszerezni, jutányos áron a helyet. Itt jön a fogadás része. Ha sikerül, beveszel magad mellé. Együtt fizetjük, arányosan osztozkodva az összegeken. Ha nem szerzem meg.. nos, akkor te mondod meg, mit tegyek. Kérdőn tekintek rá, mit szól a dologhoz. Ennyivel tudtam előrukkolni, lehet valami sokkal nagyobbra számított, de őszintén szólva.. csak egy kicsit kell belegondolni a dolgokba. - Csak annyit kötnék meg, hogy egy két szobás lakást keress. Igen, nem terveztem vele egy szobában lakni, az durva lenne. De ha két szoba van, akkor nagyon is előnyös lenne. - Neked is el kell engem viselned, és nekem is téged. Ez így szerintem teljes mértékben korrekt. Megtűrjük magunk mellett a másikat, egyenlően osztjuk szét a költségeket. Hogy ennek ezen jó oldala mellett mennyi hátránya volna.. Nem ismerjük egymást, ez tény, de igazándiból ez engem egyáltalán nem érdekel. Majd úgyis megismerjük egymást. És amúgy sem kell állandóan egymás nyakán lógnunk, azért van ott mindenkinek a saját szobája. Kíváncsi vagyok, a fickó mennyire lesz bevállalós, mert ehhez azért tényleg kell egy adag kurázsi. Nekem megvan, lássuk ő mit szól hozzá..
Kezd idegesíteni a jelenléte, nem hiszem el, hogy tényleg nem voltam elég világos, hogy le lehet kopni. Azt hiszem ez nehezebb falat lesz, viszont az újságomat biztos, hogy nem adom, így is harcolnom kellett az újságárussal érte. Megforgatom a szemeimet a kérdésére, komolyan mondom, ha szőke lenne, megérteném, hogy a hidrogén elvette az eszét, de ezt nem lehet mondani. - A mai nőkből már semmit sem lehet kinézni. – Rántom meg nemtörődömbe vállaimat, elvégre ki tudja, hogy mit akar tőlem, ha még mindig nem tudom lerázni. Egyáltalán nem érdekel, hogy mit akar az újsággal, csak azt tudom, hogy ez az enyém és nem adom oda neki. Viszont az, amit mond egyszerűen felkelti az érdeklődésemet. Tényleg ennyire kell neki ez az újság? Nos, akkor meghallgatom az ajánlatát. Becsukom, majd ráfigyelek, hogy mit is tud felhozni. Fogadás… Nem szokásom fogadni, de most valahogy az is érdekel, hogy mi a tét. Kezd rosszul kezdődni a lakás téma, de érdeklődve hallgatom. Elvégre az a célom, hogy otthonról elköltözzek, bár kötve hiszem, hogy most akar megdobni pár millióval, hogy megvegyem a sajátom. Nem egészen tetszik most már, de mérlegelnem kell a dolgokat. El is gondolkozok, de úgy, hogy a fejemet is elfordítom, hogy ne lássa, mi forog a fejemben. „Szóval lesz egy lakás, amiben megint nem egyedül lesz, de legalább mi elkerüljük egymást. A másik oldal, hogy otthon maradok, amíg végleg ki nem készítenek. Viszont, ha elmegyek, mi a garancia, hogy ez a tyúk nem fog az ajtóm előtt kaparászni, hogy együtt aludjunk? … „ Gondolatban végig játszódik röviden, hogy mire jutok. Gyakorlatilag semmire, de az idegeimet muszáj lesz valahogy nyugalomba helyeznem, így benne vagyok. Visszafordulok felé, majd kinyitom az újságot, ezzel is adva neki egy jelet, hogy elfogadom. - Legyen ez! De nyugi, én sem úgy terveztem, hogy egy szobába menjünk… - Mutatok rá a hirdetésre és várom, hogy felhívja, hogy utána végre neki állhassak a költözésnek. Remélem ezt az elviselést, csak képletesen mondja és valóban nem fogunk összefutni a lakáson belül. Figyelem, hogy mégis, hogy fogja elintézni azt a jutányos árat, amit nekem sem sikerült. De azt biztos, hogy nem adom neki oda a mobilom, nehogy már az én számlámat fogyassza. Már csak azt kell elérni, hogy azonnal is lehessen költözni, de persze mindjárt megmutatja a profi, hogy hogyan is kell ezt csinálni.
Tudom, hogy a ragaszkodásom sokszor rendkívül idegesítő. De a céljaim megvalósítom, soha semmit nem hagyok félbe csak azért, mert megrémítenek a körülmények. Bár rémületről itt szó sincsen. Ez az egész helyzet és hogy egy ilyen alakot fogtam ki, nos, egyre viccesebb kezd lenni. Mindenáron azt akarja, menjek már el és hagyjam békén. Ez persze csak azt eredményezi, hogy tuti nem hagyom itt. A bunkósága meg.. egye meg amit főzött, engem túlzottan nem érdekel. Mindenkinek vannak stiklijei, nekem is, de ha valóban közösen bérlünk majd lakást, megszokjuk egymást. Vagyis ebben bízom. Arról nem is beszélve, ha így folytatja, egyszer-kétszer tuti ki fogom mondani amit gondolok. Hogy az mit fog eredményezni, nem tudom, valószínűleg én is kapok majd a jóból. Igazándiból lényegtelen ez most, felesleges ezen filozofálni, hiszen még a ház sincsen meg és még nem is bólintott rá az alkumra. - Ahogyan a bunkó férfiakból sem. No tessék, az első szókimondásom, bár egyáltalán nem bánom. Nem árt, ha kicsit szembesül azzal, mi az első benyomásom róla. Ágyba biztos nem fekszem vele, Isten ments, már csak az kellene. A színvonalam is megvan, már bocsánat a kifejezésért, ez semmi rosszra nem akar utalni, de azért mégis. Később talán változik az elképzelésem, de az a jövő zenéje és még igencsak távolinak tűnik a dolog. Először intézzük el a házat, a többit pedig majd utána meglátjuk. Látom, hogy gondolkodik. A fogadásos dolgok a legtöbb ember figyelmét felkeltik mert van bennük izgalom, valami kihívás, és nem olyan snasszak. Természetesen ezért is próbálkoztam meg vele. Mind a ketten jól jöhetünk ki a dologból, persze csak ha a másik is belemegy. Az pedig botor és ostoba feltételezés volna, hogy nem fogunk összefutni. Az egy házban lakók elég sokszor botlanak egymásba. Az viszont igaz, hogy nem fogok a nyakában lihegni avagy az ajtaja előtt kaparászni. Tulajdonképpen ezért is nem foglalkozom annyira azzal, kinek ajánlottam fel a közös házbérlés lehetőségét. Mert egyszerűen nem érdekel. Nekem csak fedél kell a fejem fölé, normális életkörülmények, olcsó áron. És ha az olcsóságnak ez a feltétele, akkor tessék, belemegyek. Csak legyen meg a ház. El kell viseljem hozzá a másikat, ez igaz, de jelen esetben ezt be tudom vállalni, hiszen nem csak én vállalom be a dolgot, a férfinak is el kell engem viselnie. Nyílik az újság, mosoly kúszik ajkaimra. Pompás. Letelepszem mellé a padra, hogy jobban láthassam az újságot és ő is hallja majd minden szavát a telefonbeszélgetésnek. Rábök az egyik hirdetésre, máris veszem elő a mobilom, ám mielőtt még tárcsáznék, a másik felé fordulok. - Khm.. Egy dolog bizony kimaradt. Mi a fogadás rám eső része, ha elbukom? Ezt nem ártana tudnom, mert lehet, hogy bevállalós vagyok, de hogy ekkora fejest ugorjak az ismeretlen vízbe.. félek a nyakam szegném végül, vagy csupán nyomorékká válnék. Egyik sem túl jó. - Természetesen minimum kétszer-háromszor próbálkozom majd, de úgy érzem jónak a dolgot, hogy ugyanaz lesz a feladatom ha egyszer elbukom, mintha kétszer, avagy háromszor is. De amennyiben nem elsőre sikerül, csak mondjuk másodikra, akkor is teljesítem a feltételed. No ez igencsak kacifántos mondatra sikeredett, de bízom benne, hogy megérti amit szeretnék. Nem túl bonyolult, de ezeket a dolgokat nem ártana tisztázni. Várakozón pillantok rá, elég egyértelmű a kifejezésem. Addig nem fogok telefonálni, amíg nem kapok kielégítő választ.
Tényleg idegesítő és egyszerűen örülnék neki, ha értené a célzást és tovább sétálna. Helyette itt marad és csak bosszant, de nem csak a jelenlétével, hanem a beszédével. Csendben is lehetne várni a buszt, ám úgy gondolom, hogy itt más szándék van, ha már az újságomat is megszeretné szerezni. Kicsit érdekel, mert van bennem is kíváncsiság, de ugyanakkor szeretném azt a látszatot kelteni, hogy hidegen hagy, hátha előbb lekopik, de tévedtem. Sóhajtok egyet, főleg ahogy a megjegyzését is teszi. Legalább már eljutott a csini fejébe, hogy bunkó vagyok, de úgy tűnik erre immunins pechemre. - A bunkózás azért van, hogy az embert békén hagyják és nem azért, hogy az ágyba vigye a csajt. De te túl kötnyeles vagy ahhoz, hogy ezt megértsd. - Rántom meg a vállaimat, szimplán közöltem vele, hogy miért vagyok ilyen, bár kötve hiszem, hogy érdekelné. Mindenesetre engem egy cseppet sem zavar, kivéve az, hogy még mindig itt van. Kezd izgalmas lenni, mivel felhívja a figyelmemet. Egy gyors gondolkozásba kezdek, hiszen nem akármit kér tőlem. Egyedül akartam lenni egy agglegény lakásban, helyette kapnám ezt a csajt, viszont ugyanúgy egyedül tudnék lenni. A gondom csak az, hogy mégsem olyan lenne, mert a tudatomban ott lenne és hallanám is, hogy nem vagyok egyedül a házban. Elég gyorsan kell döntenem, de úgy gondolom egy próbát megér a dolog, maximum elüldözöm és akkor lesz még pluszban egy szobám, ami nekem csak jó. Beleegyezésem egyáltalán nem arról sugall, hogy örülök ennek a döntésemnek. Hívjuk inkább amolyan elviselem a másikat, csak otthon ne keljen lennem. Ezt neki nem kell tudnia, elvégre élhetünk úgy egymás mellett, hogy nem találkozunk. Nagy erőt veszek magamon, majd kinyitom az újságot, hogy megmutassam neki melyiket hívja fel. Kíváncsi vagyok arra, hogy ő hogyan tudná mindazt elérni, ami nekem nem ment. - Annyira magabiztos vagy, hogy úgyis sikerülni fog, nem? Akkor meg felesleges, hogy én mit mondok. Tárcsázd szépen a számot! - Közlöm vele hűvösen, igazság szerint még magam sem döntöttem el, hogy mi legyen a másik része, de most nincs kedvem ezen gondolkozni. Mindenáron költözni akarok még ma, lehetőleg úgy, hogy estére már a saját kis lakásomban térjek nyugovóra. Amit mond arra felhúzom az egyik szemöldökömet. Kicsit érthetetlen és az arckifejezésem is erről árulkodik. - Mi?! Csak hívd fel és intézd el. - Legyintek egyet. Halvány fogalmam sincs, hogy miről beszélt, de nem is érdekelt. Ha ennyire biztos a dolgában, hogy elsőre sikerülni fog, akkor a részleteket nem kell megbeszélnünk. Bár ezzel a mondatával már kicsit elbizonytalanodott, így azért amíg telefonál megpróbálok valamit kigondolni.
Ahogyan én idegesítem a másikat, úgy bizony az én szememet is szurkálja a másik túlzott bunkósága és az, ahogyan fent hordja az orrát. De sebaj, egyszer élünk jelige mellett nem hagyom itt. Arról nem is beszélve, hogy albérlőtárs bizonyára nem ücsörög minden sarkon. Nekem pedig most van rá szükségem. - Ha találkozol olyan nővel, akit egy férfi bunkósága csábít az ágyba, feltétlenül szólj, szeretném messze elkerülni. Aprócska sóhaj kél ajkaimról, felőlem azt csinál, amit akar, legyen csak bunkó, de akkor ne lepődjön meg, ha olykor visszaszólok majd neki. Természetesen ha valóban közösen fogjuk majd bérelni azt a lakást. Az elviselés szükségessége kölcsönös, ha több lehetőségem lenne, bizonyára nem őt választanám lakótársnak.. de hát most nincs mit tenni, be kell érjem azzal, ami van. A véleményem később lehet változik majd, de most abból szűröm le a dolgokat, amit látok, hallok, tapasztalok. Nem is foglalkozom ezzel tovább, inkább haladjunk, hívni kell a számot. A megszakításomra és felvetésemre azonban egy hűvös válasz a jussom. Pompás, olyan jól ki fogunk jönni, hogy az elmondhatatlan. Tiszta idióta vagyok.. inkább költöznék be egyedül valahova és keresnék úgy magam mellé valakit. Mindegy, már belevágtam, ez van, nincs mit tenni. - Egy szóval nem mondtam, hogy elsőre sikerülni fog. Előbb utóbb csak elérem, amit szeretnék, de közel sem olyan biztos, hogy első próbára sikerülni fog. Adok neki választ, kedvesen, közel úgy, mintha egy gyermeket dorgálnék meg, amiért rossz választ adott vagy bugyutaságot kérdezett. Én is tudok ám lekezelő lenni, ha akarok. - Nem vagyok a kutyád, aki szó nélkül teljesíti a kéréseid, ezt jobb, ha megjegyzed. Ajkaimon kis mosoly ül, de ezt nem árt tisztázni; ha esetleg nem volna egyértelmű. Sóhajtok, feloldom a billentyűzárat, az újságból kilesem a telefonszámot, jöhet a tárcsázás. A legkedvesebb modoromat veszem fel, bemutatkozom, és szépen lassan rátérek a tárgyra. Egy fiatal férfival beszélek éppen, készségesen válaszol a lakást érintő kérdéseimre. Két szoba, viszont a fürdő, konyha, nappali közös. Minő fájdalom, ezzel kell beérjük. Azonnal költözhetünk, ha a kedvünk úgy tartja, a rendelkezésünkre áll, egy óra múlva pedig máris a háznál találkozhatunk. Érzem a sikert, jöhet az utolsó pont. A pénz kérdése. Nagyon jó a kontakt kettőnk között, még nevetgélésre is jut belőle. Csakhogy ekkor vetül fel a dolog, szeretnék egy kis árcsökkentést. Összekúsznak a szemöldökök, mérgesen fújok egyet és lecsapom a telefont. - Shotgun-nal a perverz fejébe.. Morgok egy sort az orrom alatt. Egyrészt mert ez volt a feltétele az árcsökkentésnek. A másik pedig, elvesztettem a fogadást. Legalábbis részben. Nem sikerült elsőre lakást szereznem, bár ez nem azt jelenti, hogy fel is adom. Újra próbálkozom. - Úgy érzem megnyerted a fogadást. Viszont tető nekem mindenképpen kell, szóval kérek egy új ajánlatot. Bökök szememmel az újság felé, mutasson egy új számot, amit hívhatok. Amint ez megvan, egyből tárcsázom is. Idős hölgy szól a telefonba, máris megkönnyebbülök, egyszerűbb dolgom lesz, érzem, hallatszik az asszony hangján, kedves teremtés. Ugyanolyan köröket futok, mint az előbb. Az egyezség ugyanaz, egy órán belül máris tudnánk találkozni. Még egy pluszt bevetek, csakhogy lássa az idős nénike, csupa jótét lélekkel van dolga; ha neki fárasztó, nem szükséges azonnal találkoznunk. Ha kényelmesebb volna egy másik nap, legyen akkor az, ahogyan neki megfelel. Erre persze rögtön szabadkozni kezd, neki tökéletes most. Pipa. remélhetőleg ezzel sikerült a szívébe lopnom magam, arról nem is beszélve, hogy máris kiderült; ki akarja adni a házát, minél hamarabb, biztosan szüksége van a pénzre, nekünk ez pedig csak jó. Úgyhogy ismét errefelé terelem a témát, megtartva a bájos hangvételt. Elhúzom a szám az árat hallva, elkezdem pedzegetni, nem-e lehetne egy kis árcsökkentést. Nehezen megy, nem igazán szeretné a néni, de lássunk csodát, mégis sikerül elérnem. Örömittas mosoly kúszik ajkaimra, ahogyan elköszönök az asszonytól és lerakom a telefont. A másikra pillantok. - Megvan a lakás. Körülbelül fél óra múlva máris találkozhatunk vele. Az eredeti ár háromnegyede lesz a lakbér, két hónapot kellene neki odaadnunk az elkövetkezendő egy hétben. Két szoba, viszont a konyha, fürdő és nappali közös. Ezek a legfontosabb információk. Vázolom fel neki is a helyzetet, tudja azért ő is, miféle dolgot szereztem. A környék jónak tűnik, nem egy lepukkant hely, ebben biztos vagyok. Legalábbis a nő elmondása szerint. Három perc séta a sarki kisbolt, ami megint csak pluszt jelent, a csendes környékről már nem is beszélve. Elégedett vagyok, teljes mértékben.
Úgy érzem, kicsit nehéz a felfogása, de remélem, hogy ezzel nem fog idegesíteni. Csak sóhajtok egyet és megforgatom a szemeimet. Mivel muszáj valami lakást találnom rövid időn belül, ezért kénytelen vagyok, elviselni. Nem is tudom, hogy hogyan reagálhatnék erre, de legszívesebben leordítanám a fejét, mégis türtőztetem magam. - Pont azt mondtam, hogy ilyen nincs... Még ha lenne is, akkor annak a csajnak valami nincs rendben a fejében... - Újból megforgatom a szemeimet, nekem aztán nem kell, hogy rám másszon egy nő. Főleg egy olyan, akit nem taszít a bunkóság. Nem mondok neki semmilyen feltételt, mert eddig annyira magabiztos volt, de most mégis kételkedni kezdek benne. Már rég elmennék innen, ha tehetném, de túlságosan is kíváncsi vagyok, hogy mire jut a lakással kapcsolatban. Már csak azért sem fogok neki semmit sem mondani, mert semmit sem találtam ki és nem most szeretném elkezdeni. - Már el is bizonytalanodtál, mi? Félsz, hogy veszítesz? - Gyanúsan méregetem, és egy kicsit önelégült is vagyok. A mellkasom előtt összefonom a karjaimat, ahogy leszól. Nem szeretem és még morgok is, hogy ezzel kifejezzem a nemtetszésemet. Azért rámutatok egy hirdetésre, majd feszülten figyelek. Kíváncsi vagyok, hogy mégis mit fog mondani a telefon másik oldalán lévő személy. Ahogy elnézem egy sráccal beszélget. Jól kezdődik, főleg, hogy nevetgél és úgy tűnik, hogy sikerül is, aztán hirtelen mintha elkomorulna az arca. Összeráncolom a homlokomat és értetlenül nézek rá. Főleg, ahogy beszól, és lecsapja a telefont. Nézek rá, vizslatom az arcát, de nem úgy tűnik, mintha megakarná ezt nekem magyarázni. - Mi van? Mi történt? - Kíváncsi vagyok és szinte sürgetem is a válasszal. Tudni akarom, hogy mit mondott, amitől így berágott rá. Eddig a stílusa tetszik, valahogy olyan, mint az enyém, tud durva is lenni, talán még kellemes is lehet az együtt lakás. Bólintok egyet, majd elkezdem lapozgatni az újságot. Kis keresgélés után, rábökök egyre, majd megmutatom neki a számot. Várom, hogy történjen valami. Idősnek tűnhet a hangleejtésből. Kíváncsi vagyok, hogy mit tud ennyit telefonálni. Végül csak kinyögi, ahogy végre befejezi. - És hol van? Helyileg? - Érdeklődök, mert a hirdetésben csak annyi van, hogy külváros, de azért szeretném tudni, hogy mennyire kéne korábban kelnem, hogy beérjek a munkahelyemre. - Ma már lehet költözni? - Teszem fel a további kérdéseimet, majd összecsukom az újságot. Azt hiszem, hogy már nem lesz rá szükségem.
- Ugyan mitől félnék, hisz szemlátomást még ki sem bírtad találni, mi a fogadás rám eső része, ha veszítek. Pimasz kis mosoly görbül ajkaimra. Ha sejtésem nem csal, még valóban nem tudta kitalálni, mit kell tennem ha nem sikerül elsőre. De sebaj, majd meglátjuk úgy is, annyira beszívatni remélhetőleg úgysem fog. Ha meg igen, akkor így jártam. Előbb-utóbb úgyis visszaadom majd. Gondoltam, hogy nem fog neki tetszeni az, hogy leszólom. Kinek tetszik? Elég ritka az olyan ember. Mégis néha szükségeltetik egy kis szókimondás, én pedig soha nem szűkölködtem ilyesmiben. Had morogjon csak, most nem az érdekel. Sokkal inkább figyelek a tárcsázandó számra, majd a beszélgetésre, mi olyan csúfos véget ért. A két kérdést hallva felsőtestemmel fordulok, hogy rá tudjak nézni. Szemöldököm kúszik magasabbra, arckifejezésem teljes mértékben ezt sugallja: ezt most komolyan megkérdezted? Mintha ne lenne elég egyértelmű a reakciómból, hogy mit akart a pasas. - Hogy mi? Kapja be, az történt. A sajátját. Morgok még egy sort, nem éppen a legszebb szavakat és a legbájosabb oldalamat mutatva meg így a másiknak. Többet nem kívánok erről beszélni, tehát remélem nem hozakodik elő méginkább a dologgal. Mérges vagyok, mert ez a szemétláda így akarta elintézni az árcsökkentést. Persze, azt hiszi holmi játékbaba vagyok? Akkor menjen a játékboltba és ott keressen lábnyitogató leánykákat. A következő telefonhívás előtt mély levegőt veszek, meg kell nyugodnom. No és azért könyörgök, nehogy ismét egy ilyen perverz állattal kerüljek vonalba. Egyből szét is árad bennem a nyugalom, amint meghallom az idős női hangot. Lebeszéljük a dolgot, minden rendben, a találkozó megvan, az árcsökkentésről nem is beszélve. Elégedetten pillantok a másikra, az előző telefonálásra történő reakcióm és ez a mostani ég és föld, ez szemmel látható. - Ott van az újságban a pontos cím. Mutatok rá a dologra. Külvárosi kis lakás, de mégsem olyan messze a belvárostól, még akár gyalog sem. És mintha a néni valamiféle buszt is emlegetett volna, ami még inkább tökéletes. - Igen, lehet. Fél óra múlva találkozhatunk vele, megmutatja a házat, és ha tetszik, máris költözhetünk. Ez a legjobb az egészben. Ha valóban nem egy lepukkant tanyát kapunk, akkor tökéletes. Máris becuccolhatunk. Ennél több nekem jelen pillanatban nem is kell. A telefonomat a kabátzsebembe csúsztatom, majd felállok a padról. - Nos, indulhatunk?
Most az egyszer a blöfföm nem jött be. Valóban igaza van, de ezt nem fogom az orrára kötni, hogy még fogalmam sincs, hogy mi az, amit csinálnia kéne. Viszont valamit ki kéne találnom, de mivel nagyon is biztos a dolgában, ezért nem hiszem, hogy nekem bármit is mondanom kéne. - Tévedsz! – Vágom rá és elkezdem olvasni az újságot, hogy még véletlenül se kérdezzen vissza, bár tudom, hogy nem fogom megúszni. Amint megvan a hirdetés már oda is adom neki, hogy tárcsázza. Eléggé pofátlannak tűnik, de valamiért ez tetszik benne. Azt hiszem mégis jól kifogunk jönni. Viszont hallgatom a beszélgetést, és nagyon úgy néz ki, hogy megfogja nyerni a fogadást, de aztán hirtelen elkomorul az arca és nem igazán szép szavakkal csapja le a telefont. Azért ez engem is meglepett, így kérdezgetni kezdem. Nem hallottam a beszélgetésüket, mert nem hangosította ki, de nem egészen értem, hogy miről van szó. Nem kedvesen válaszol, ami egyáltalán nem tetszik. - Jól van na. – Morgom magam elé, miközben nézem tovább a hirdetéseket. Szívesebben duzzogni, hogy nem válaszolt, amikor egyszer az életben normálisan kérdeztem. Amint megvan a második, így azt is megmutatom neki. Szerintem ez jó lenne, így továbbra is fürkészem az arcát, miközben telefonál. Már jónak tűnik, mert nem csapta le és még nevetgél is. Kíváncsi vagyok, hogy mit intézett és szerencsére sikerült is. Amit azt jelenti, hogy valamit sürgősen ki kell találnom, amiért elvesztette a fogadást. De a cím még mindig nem világos és hiába mutat rá, akkor sincs odaírva. - Nesze nézd meg! Mondom, hogy nincs itt! Csak annyi van, hogy külváros. – Adom oda, szinte az ölébe nyomom az újságot, hogy nézze meg, akkor sincs ott a cím. Legalábbis pontos cím nincs, de ez a körül írás, akkor is túl tág fogalom. Legalább az egy plusz pont, hogy már is költözhető állapotban van. - Remek. – Mondom, majd még üldögélek egy kicsit. A kérdésére összeráncolom a homlokomat. Nem értem, hova siet, hiszen a buszmegállóban vagyunk. - Hova? Mindjárt jön a busz. Ülj vissza a seggedre! – Mondom neki, nem túl kedvesen, ahogy eddig is megismert. Nem akarok gyalogolni, hiszen busszal gyorsabban odaérünk. Remélem, hogy nem megy el, mert nincs kedvem alkalmazni az erőszakot, hogy itt tartsam. Ha meg elmegy, akkor tuti megfojtom.
Sóhaj kél az ajkaimról, de mosolyom nem lankad. Egyből rávágja, hogy tévedek, pontosan ezzel tette fel az i-re a pontot. - Pont most árultad el végleg magad. Szavaim ezúttal mindenféle gúnyt mellőznek, csupán ténymegállapítás, és inkább viccelődök, mint pimaszkodom. Nem kell mindig utálkozva szólni a másikhoz, amúgy is kíváncsi vagyok, miként fog reagálni a viccelődésemre, a kedvesebb hangvételre. Remélhetőleg mosolyra görbülnek ajkai és nem fog morogni. Hamarosan remélhetőleg kiderül. Nem kérdezek, majd ő eldönti, ha kitalálta a fogadás rám eső részét, majd megcsinálom, de nem erőltetem a dolgot, bízva abban, talán úgyis elfelejti majd. Az volna a legjobb nekem. Persze attól függően, mit is fog kitalálni. Az eső hívás nem sikerül túl fényesen, erre még ő is kérdezgetni kezd. Pompás, mert pont szeretnék is beszélni róla. Szememet forgatom a morgására, leeresztem a kezem a telefonnal együtt, fejem fordul feléje. - Nem szeretem a perverz állatokat, jó? Legyen elég ennyi. Hangom kedvesebb, noha a düh még mindig ott lappang benne. Csupán azt szeretném, ne kérdezzen többet és ne is hozza többet szóba a témát. Nagyon utálom, amikor egy férfi azt hiszi, a nők játékszerek és mindent kicsikarhatnak belőlünk. Persze, mert összehasonlítható az árcsökkentés azzal, amit kért tőlem. Még mit nem.. Inkább nem is gondolok rá, csak még jobban felhúzom magam, ami nem kellene most, hogy megkapom a másik telefonszámot. Tárcsázom, szerencsére egy idős női hang felel, sima ügyem van. - Jól van, jól van, nem kell letépni a fejem. Csóválom meg az említett testrészem, hiába nyomja az ölembe az újságot, akkor sem fogok belelesni. Elhiszem, hogy nincs ott a cím, amit azért furcsállok, hiszen ilyenkor a legtöbb esetben feltüntetik a pontos címet. Még szerencse, hogy megkérdeztem. Elmondom hát neki, mit annyira tudni szeretne, így már ő is tudja, hova kell menni. Igazándiból muszáj is elmondanom, mert nem tudom pontosan hol található az említett hely, bízom benne ő igen. - Igenis, apuci. Huppanok mellé vissza, kicsit meghökkenve azon, hogy ennyire erélyesen szólt rám. Bár mit is várok tőle.. Kedvesség? Remélem azért van kedves oldala is, mert ha ez így fog menni, nem leszünk túl jóban. - Egyébként Payne vagyok. Nyújtom felé a kezem, és habár már hallotta az előbb, amikor bemutatkoztam a telefonban, de én nem tudom, őt hogy hívják, és ha már lakótársak leszünk, nem árt tisztázni ezt a névkérdést. - Tudod, merre van a ház? Biztos ami biztos, ezt is megkérdezem tőle. Ezért pedig nem nézhet hülyének, most érkeztem, fogalmam sincs, kicsoda, micsoda alakkal kötöttem alkut, bár biztosan itt lakik, hiszen semmi csomag nincsen nála. Félig felé fordulva ülök, szemeim az arcán pihentetem és várom a választ. Remélhetőleg ezúttal nem bunkó stílusban fogom megkapni.
*Végre a buszon ülök, pár percre Fairbanks tól. Alig várom már hogy végre megérkezzek, és mindegy hogy hol, de rendes ágyban aludhassak. Három napon keresztül egy kamionban összezárva egy szőrös krapekkal, akinek be nem áll a szája /ami még büdös is/ nem valami kellemes útitárs. Még ha valami formás kamionos lány lett volna. Na igen, az mindjárt kellemesebbé tette volna az estéket a kamionos pihenőkben. De neem, nincs nekem olyan szerencsém. Viszont legalább ingyen megúsztam az utat egészen North Pole-ig. Innen meg már pillanatok alatt eljutok a célomig. Fairbaks be, a falkához. Idejét sem tudom már annak, hogy mikor jártam utoljára köztük, talán 62-63 éve lehetett. Lehet már nem is emlékeznek rám. Vagy már innen is továbbálltak és kereshetem őket tovább. e az biztos, hogyha egyszer ráakadok, soha többé nem hagyom el a falkát. Egy életre elég volt az utazásból, most már idejelenne letelepednem valahol. De hogy pont Alaszka legyen az. Annyi más melegebb helyre mehettek volna de pont Alaszkába kellett jönni. Soha meg nem fordult volna a fejemben, hogy én ide betegyem a lábamat, ha nincs itt a falka. Nagyon remélem, hogy nem hiába jöttem ennyit. A busz meg is érkezett az állomásra. Lassan mindenki leszáll a járműről és én is utolsóként. Ahogy leléptem a járdára, a busz ajtaja becsukódik és már gurul is tovább, az utasok pedig célirányosan szélednek szét, ki-ki a maga dolgára. Én pedig ott állok egy táskával a kezemben azon gondolkozva, hogy innen hova tovább. Duzzogva fogom össze vékonyka szövetkabátomat amikor egy kósza szellőnek az útjába keveredek. Elindulok egy pad felé majd leülök, mintha várnék valakire, pedig csak próbálom szokni a várost, az embereket, az időjárást és azon elmélkedek, hogy hol fogok estére megszállni miközben folyamatosan dünnyögök.* -Gyűlölöm a hideget.....-
Brad azt mondta, ma jön valaki, aki elé ki kell menni, és neki természetesen egyből jelentkeznie kellett, hogy márpedig szívesen megy az érkezőhöz, hogy elvezessék a szállodához. Mert neki mennie kell, mert neki ott kell lennie. Nagyon segítőkész, persze azt elfelejti közölni, hogy csak azért, mert így ismét kimozdulhat az épületből. Minden alkalmat megragad, amit csak lehet, mindent kitalál, csak hogy mehessen szabadon. Főleg most, hogy az apja úgy döntött, foglalkozik vele. Kisebb vita kerekedett abból, hogy mit vehet fel és mit nem, azaz már a kis kék ruhájánál kezdődött a veszekedés, mert Bradley közölte, ebben nem megy sehová. Ő meg azt, hogy de, mert meleg van, és ez eltartott pár percig, mire lecsillapodtak a kedélyek. Azaz inkább levette, mielőtt az apja letépi róla, és becsavarja egy pokrócba. Tehát megegyeztek egy térd fölé érő, de nem seggkilógos ruhában, ami nem feszül rá teljesen, csak kicsit. Fölé amúgy is kabátot akart venni, akkor meg mi a probléáma? Őrület... hát ezért vásárolt be nyárra? Ezzel az erővel nem mehet strandra, mert látszik a feneke, na bumm neki, de ezt aztán magyarázhatta. Engedett, mert nem akar itt csücsülni, és elsőként ér a kocsihoz, hogy minél messzebb érjenek el innen. A buszmegállóba.
Még a kocsiban is mondja a magáét, de inkább csak morog, és amint megérkeznek, már ugrik is kifelé. Lehet, kaszkadőrnek fog tanulni, ha így halad, akkor esélyes, mert nem várta meg, hogy Brad teljesen megálljon, már kint is volt. Egy ember ül a megállóban, így az apjára les, ő a delikvens, vagy sem? A kép nem is hasonlít rá, de mindegy, odarobog a sráchoz. -Szia! Te vagy Samuel? Türelmesen vár a válaszra, és akkor sem szólal meg, amikor Brad már rég kezet fogott a sráccal. Ő megvárja a feleletet, mert most ilyenje van. Azaz az apjával dacol éppen, de semmi baj, gumicukor van nála, és azt elő is halássza a zsebéből. -Szóval akkor te vagy. Én Nori vagyok, ő meg Brad, az apám. Kérsz édességet? Ezen kívül csoki is van nálam. Az első teszt, az a farkas, aki nem szereti az édeset, az nem jó farkas, és akkor nem is az ő társasága. Na jó, ez így sarkítás, mert nem így osztályoz, sőt, nem is osztályoz. Majd eldönti, ha tudja, milyen az illető, de addig nem kategorizál.
*Lassan ideje lenne indulni, még a végén itt esteledik rám, és azt sem tudom, hogy hol aludjak, meg enni is kéne valamit. Óh, de azt sem tudom merre induljak. Annyit tudok, hogy elvileg ide jött a falka de hogy itt hol vannak... Inkább ülök még egy kicsit. Hát az meg? Miféle eszementek vannak itt. Mozgó járművekből ugááááálnak.... Hellóóó kislány! Téged meg honnan szalajtottak? Csak így, egyedül? Ó látom észrevettél, helyes, én is látlak ám. Úgy, úgy gyere csak közelebb, neem, nem kell sietni, csak nyugodtan, megvárlak, Én ugyan nem megyek sehova. Sőt, arrébb rakom a táskámat is, hogy le tudj ülni. Naná, hogy én vagyok, de ha esetleg valaki más keresnél biztos, hogy az is Én lennék. A Tankot nem vettem még észre, hisz most épp máshol jár az agyam. Viszont ahogy közelebb lép a lány és biztossá válik, hogy hozzám jött felállok a padról, egy-két lépéssel közelebb haladok majd kezet nyújtok. Ha a falkát nem is sikerül megtalálnom, az már biztos, hogy nem távozok üres kézzel.* - Én volnék az, személyesen- *Azonban valami mást érzek mint amire számítottam. A semmiből feltűnik egy régi "barát" aki a lány helyett fog kezet velem. Most már biztos, hogy a falak itt van, de hogy honnan tudhatták, hogy jövök. És pont ezt küldték ide. Mondjuk a lány az stimmel, vele nincs gond.* -Hohó! Brad! Hát te még élsz? De jó újra látni, mikor is volt? Hogy megy a sorod?- *Figyelem Brad reakcióját, mit szól hozzá,..... Ugyan kit akarok átverni? Amíg beszélek szinte végig a szöszivel szemezgetek, hátha mutatja az érdeklődés bármi jelét is. A kérdésre szinte azonnal válaszolok, mintha Brad ott sem lenne csak én, és Nóra, vagy... Norin? Na mindegy, majd tippelek. -Köszönöm, de most kihagynám, így is dugig van a táskám, gyűjtögettem egy keveset útközben azt sem tudom, hogy azt mikorra eszem meg.- *Igazából..de, tudom. Nem kell neki 3 nap és csak a csomagolások maradnak. Ekkor azonban egy igen fontos információ végre eljut a tudatomig, amit eddig szinte meg sem hallottam. Norin /azt hiszem/ a Tank lánya? Na ne.... Figyelmem most már elsősorban Brad felé irányul meglepettséggel és egy kis félelemmel dúsított tekintetemmel. Hogy egy ilyennek.... egy Ilyen lánya?* - Hogy...Ő..a te... lányod?- *Mutatok Nori ra.* - Hát...garantálnom kell, gyönyörű lányod van. Kár, hogy nem hasonlít rád- *Elmosolyodok és megveregetem Brad vállát,de azért figyelek. Ki tudja mikor durran el az agya, nem volt az a humoros fajta amikor megismertem.* - És hogy hogy itt? Csak azt ne mondjátok, hogy miattam jöttetek mert menten elérzékenyülök.- *Közben a táskámhoz nyúlok és előveszek valami csokit belőle. Nem nézem, hogy mi az, hisz akármi legyen én tettem bele, úgyhogy szeretem.*
Várja a választ, Samet figyeli, aztán amikor végre kiböki ő az, akkor megnyugszik. Azért semmi kedve nem lett volna az egészt várost feltúrni, mert valaki visszatér a falkába. Ha itt volt és most visszajött, akkor tudja, hova kell mennie, vagy nem? Na jó, ki tudja, mikor lépett le innen? Azt eddig elfelejtették vele közölni, hogy ez a fiú nem egy éve távozott innen. -Szuper. Belehaltam volna, ha miattad át kell fésülni az összes létező buszmegállót. Amiből nincs sok, de akkor is. Brad meg csak nem szívatja azzal, hogy egy totál idegen kezét markolássza. Persze az feltűnik neki, hogy a két hím nem éppen barátságosan szemléli egymást, és itt elakad. -Na jó, mielőtt itt kezdenétek verekedni, előbb érjünk vissza a szállodába, majd ott. Samuel, neked meg ha problémád akad az édességek elfogyasztásában, akkor szólj nyugodtan, profi pusztító vagyok. Bájosan mosolyog, mert azt nagyon tudja, és ilyenkor tényleg úgy néz ki, mint egy ártatlan angyali teremtés, de most éppen Bradley-t bosszantja ezzel is, mert nem engedte a ruháját felvenni. A fiút figyeli, nem tudja, hány éves, de fiatalabb mint az apja, az biztos, ránézésre gyengébb is, de az semmit nem jelent. Azért azt nem gondolta volna, hogy meglepetést okoz, hogy ha bejelenti, Bradley az apja, és mégis, erre pedig már felvonja a szemöldökét és csücsörít is. -Igen, én az ő lánya vagyok. Gyönyörű? Én? Nem és de. Egyben válaszol mindenre, na de miért meglepő, hogy Bradnek lánya van? Jó, nem hím... hát tehet róla? De hogy gyönyörű... na az ilyesmivel nem foglalkozott soha, és igen, hasonlít rá, csak nem látszik. Vagy nagyon mélyen titkolja, egyelőre még nem tudja, azt viszont igen, hogy az egyetlen HÍM, aki eddig felkeltette az érdeklődését a falkából, mint nőstény. Amíg a férfiak kitalálják, hogy ölre mennek, vagy szájkaratét vívnak, ő addig gumicukrot eszeget, végül is nem rohan sehová, szó sincs róla, és lecsüccsen szépen a padra. -Jó, akkor készíts elő zsebkendőt, de nem, nem miattad vagyunk itt, csak gondoltuk megnézzük, hogy milyen sűrűséggel járnak a buszok errefelé, és mekkora lendülettel kell kiugrani ahhoz, hogy pont a busz előtt át tudjunk gördülni, a megállóba érkezve. Végül is majdnem ezt hozta össze, de nem várja meg, míg a fiú kihalásszon bármit is a táskájából, egy egész csomag zsebkendőt nyújt át neki széles mosollyal az arcán. Női táskát nem hord, de ilyeneket igen, mert bármikor szükség lehet rájuk.
- Különös, a korábbi lelkesedésed alapján esküdni mertem volna rá, hogy már vártál rám, és egy kis keresgélés csak még izgalmasabbá tette volna a találkozást. De úgy tűnik tévedtem, kár érte.- * Kíváncsian nézelődök miközben beszélek, végül is egy darabig ez a város lesz az otthonom, jó tudni, hogy mi merre. Norin felé intézett szavaimra nem nagyon figyeltem, csak mondtam valamit, de már nem tudnám elismételni. A verekedés szót viszont már meghallom és meg is lep. Még szemöldökömet is felhúzom egy kicsit, ugyanis nem tudom, mégis miből gondolhatta Nori, hogy bárki is el kíván menni a fizikai erőszakig. Csupán két régi ismerős jra találkozott egy kis barátságos csipkelődés keretében. Már ez is nagy baj lenne?* -Verekedés? Itt, mi de legfőképp Én? Neeem nem nem, én nem igazán támogatom az ilyesféle megnyilvánulásokat, jobb békés úton elegyengetni a nézeteltéréseket, már ha vannak. Meg amúgy is, most hogy így ránézek apádra. Nem lenne itt semmiféle verekedés, csak verés, ahhoz meg sok kedvem nincs és nem is szeretem.- * mire a mondat végére érek elmosolyodok, halk kuncogás kíséretében. És csak remélni tudom, hogy Brad is így gondolkozik, mert csak meg kell nézni. Ha mindenáron el akarna gyapálni nekem nem sok beleszólásom lenne a dologba.* - Viszont...erre az édesség dologra még visszatérhetünk. - * Azonban nem vagyok hülye. Miközben Norival való leendőbeli közös programunkat említem pár lépéssel eltávolodok Brad-től, minden feltűnés nélkül, mintha a táskámért mennék, ami mondjuk igaz is. Nem éppen egy mézesmázos fazonnak ismertem meg és hát..jobb megelőzni a bajt. Viszont ez a lány nem egy könnyű eset az már biztos. Meg kell majd vele dolgozni, mire betöröm. De hát...olcsó húsnak híg a leve, hallottam valahol. Mosolyogva hallgatom végig Nori minden szavát. Elég vicces, ahogy folyamatosan magyaráz és én az istenért nem akarom megszakítani az ingyen műsort. Megtanultam már hallgatni, és volt ennél rosszabb is. Mivel csokit egyenlőre nem tudok elővenni, így belemegyek a játékba, hátha valami jó fog kisülni belőle. A zsebkendő helyett Nori csuklóját fogom meg, hogy közelebb tudjam húzni magamhoz, és persze én is közelebb hajolok hozzá.* - Köszönöm! Biztos hasznát fogom venni valamire.- * Halkan mondtam neki mindezt, széles vigyorral az arcomon, majd lassan felegyenesedek, közben a kezem a zsebkendőért csúszik amit aztán el is veszek majd a táskába rakok.* - Na szóval, hol is van az a szálloda, amiről a kis hölgy beszélt?- * Nézek kérdően mindkettejükre a válaszra várva.*
-Aha, ez tuti, mert nem ismerlek, tehát ha nem jöttél volna meg, nyugtázom, hogy mégsem tértél vissza. Ennyivel lerendezte volna a kérdést, nem felderítő, hogy nyomokat keressen vagy kövessen. Az egyetlen célja az volt most, hogy kimozdulhasson a hotelből, tehát tök mindegy volt, miért indulnak útnak. Felőle most grizzlyt is kergethettek volna, bár az nincs egy megállóban sem, így maradt a fiú összelapátolása. -Na, ebben én is biztos vagyok. Helyesel, mert hát na, Bradley jóval idősebb mint Samuel, tényleg nem kérdés, ki kit verne laposra. Annak azért örül, hogy nem itt a nyílt utcán akarnak verekedni, bár azt is végignézné hót nyugiban, kivárná, hogy a hímek lecsillapodjanak, és addig is bevágná a zacskó gumicukrot, hogy ne unatkozzon. A csuklója megfogását még elviseli, ezzel nincs probléma, de amikor közelebb húzzák, hát automatikusan fog oda, ahol a hímek nem nagyon szeretik. Bájos mosollyal szemléli a fiú vigyorát, és még bólogat is neki, mert amit a keze tart, az bizony sok dologra használható. -Aha, én azt is tudom, mire, de nem fejtem ki, ha nem baj. Vigyorog, mert olyat is tud, és ha itt elmondaná, mi mindenre használható a zsebkendő, ha nem éppen könnycseppek felitatására és orrfújásra, kiakadna Brad barométere. Azért elengedi a fiatal hímet, mielőtt az úgy távolodna el tőle, hogy még mindig ott fogja, és hagyja, hogy eltegye a zsebkendőt is. -Arra, ha gyalog akarnád megtenni az utat. Mi meg megyünk akkor kocsival utánad. Nem kergetünk. Rendes kiscsaj, és ezt is képes olyan ártatlan vigyorral mondani, hogy haragudni sem lehet rá. Ő már csak ilyen, ez van. Ha tudná, hogy a fiú az előbb állapította meg, hogy nem könnyű eset, erre is helyeselne, erről Brad is tudna mesélni bőven, az biztos.
*Felszisszenek mikor Nori "ODA" fog, bár inkább a meglepettség miatt. Kifejezetten szeretem, ha fogdossák a hölgyek, persze csak finoma, gyengéden, mintha hímes tojás lenne és bár minden bizonnyal a legtöbb férfitárs visszavonulót fújna a jelen helyzetben, hisz az ellenség túszokat ejtett, viszont egy ilyen magas labdát sajnos nem hagyhatok ki, még ha a vesztemet okozza is, így hát tovább folytatom a játékot.* -Hoppá, ilyen gyorsan? Itt az utcán, ráadásul Brad előtt? Jó, persze én sem szívesen halogatom, de mégis csak várjuk már meg, hogy visszaérjünk a szállodába, biztos kényelmesebb lenne.- *Teljesen higgadtan, a szokásos kétes mosollyal adom elő magamat, mintha halál komolyan gondolnám a dolgot. Persze arra figyelek, hogy eme kis eszmecserét harmadik személy na hallhassa, konkrétan Egy bizonyos személy, legalábbis próbálok rá figyelni. Még csak az hiányozna... Nem sokáig kéne a városban maradnom. Szeretnék minél hamarabb szabadulni, mielőtt még valaki kárt tenne bennem, és csak kivenném már azt a csokit, amiért eredetileg indultam. Miközben elfalatozgatok felmérem a környéket, végigmérem Brad-et, hogy milyen hangulatban van, majd Norihoz fordulok.* -Mennyünk inkább kocsival, azzal hamarabb odaérünk.- * Majd indulok is a jármú felé, de alig lépek kettőt és már fordulok is vissza.* -Ja, és Nori. Legközelebb én "fizetek".- * Egy bájos mosoly és egy kacsintást követbe bekapom az utolsó falat csokit é most már ha nem jön közbe semmi útba veszem a járművet.*
Norivalvaló elindulásom kisebb vitával kezdődött, mivel olyan falatnyi ruhát óhajtott felvenni amitől a hajam égnek állt, és ha nem egy tizenöt éves csitri lenne és a kölyköm, hanem valami huszonöt fölötti bige, akkor lehet más is de így biztosan nem. Végül csak én nyertem és a kölyköm egy szolidabb, vagyis hosszabb, de ugyan olyan csinos ruhát vett fel, kész agyrém lányos apukának lenni, pedig ő csak a kölyköm, és nem a vérszerinti lányom, de már most és így is agyrém. Én csak kék farmert húztam, egy szürke pólóval. A dolgot nem vittem túlzásba, elvégre csak egy falkatársért megyünk, aki hosszabb távollét után tért vissza hozzánk. Gond esetére a kesztyűtartóban ott volt az egyik Sig Sauerem, a másik pedig egy deréktokban pihent az övemen, e fölé már kénytelen voltam a hotelből kifelé menet felvenni egy laza farmerdzsekit, hogy takarva legyen, de a közelmúlt eseményei miatt kénytelen voltam én is állandó használatba venni ezeket. A kocsiban természetesen még morog a kölyköm, és késztetést érzek rá, hogy belé eresszek egy golyót, de túlteszem magam a hisztin. A Jeep-el mentünk, szóval, még amiatt is volt némi hiszti, hogy nem a dögös vipert hoztam elő a mélygarázsból, de ez van, nem akartam ma feltűnő lenni, a Dodge Jeep se éppen kis járgány, ami beillik a városi környezetbe. . Sam köszöntésére csak intek, mikor én is kiszállok a kocsiból és közelebb baktatok, mivel a telefonom megszólal, és a hívó fél igen csak bizalmas dolgokat mond nekem, így távolabb maradok a kölyköktől, de rajtuk van a szemem. Vezető testőr vagyok, szóval nem bájcsevejt folytatok le. A beszélgetés viszonylag hosszúra nyúlik, csak akkor bontom a vonalat, mikor azt látom, hogy a kölyköm, éppen egy csavaros fogást alkalmaz. - BB, később beugrom és átbeszéljük a részleteket, a rég nem látott Sammy fiú épp felborzolta a kölyköm kedélyét, rendet teszek, de lehet a golyóit etetem meg vele…- Azzal bontom a vonalat, és zsebre vágom a telefonomat, majd a fiatalok mellé lépek, és elkapom Sam nyakát. - Régen nem láttalak, és ha a lányom nem mutatkozott be, akkor ez itt Nori, az én kölyköm. – Amiben benne van, hogy ha ráhajt, vagy egyebek, akkor tálcán kínálom a golyóit és etetem meg vele. - Mi a helyzet? – Pillantok a kölykömre, miközben még mindig fél kézzel tartom Samet a nyakánál fogva. Szorítok rajta, hogy érezze, van bennem erő, és nem véletlen nőttem ekkorára, és nem csak a farkas miatt vagyok erős, hanem a saját jogomon is, és mellé még a vadállatom hangja tör fel a torkomból figyelmeztető morgás képében. Lehet Nori, csak egy kölyök és a rangsor végén van, de én magasan Sam felett állok.
Kezdőlap
