Pedig szép reményekkel indult. Aznapra nem voltam behívva, így előttem állt az egész nap. Persze ezzel egy ideje már tisztában voltam, ezért szerveztem is programot magamnak... bár ezt inkább többesszámban. Szándékomban állt felhívni Sarah-t, hogy van-e kedve elmenni valamerre. Pontosan azt még nem tudtam, hova, de majd megszülöm addig, míg tárcsázok. Egyelőre csak a szándék volt meg, elvégre jópár napja nem láttam már a szőke nőszemélyt és hiányzott már. Persze, megtehettem volna, hogy minden egyes nap odaállítok a házához és "elrángatom" valahová, de valljuk be: annak mi értelme van? Kezdetben talán jól elvagyunk, de a sok közös idő egy idő után megbosszulja magát. Főleg, hogy talán Sarah is úgy érezhetné egy idő után, hogy annyi szabad lét után hirtelen elkezdtem fojtogatni őt. Ezt pedig el akartam kerülni... persze, erre meg mondhatná nekem valaki, hogy hol hagytad a tökeidet Nicholas. Hát nézzétek. Ez az ügy más, mint az eddigiek. Most nem egy éjszakára kerestem magamnak ágycsata partnert. Azt elég könnyen tudnék intézni és ha Sarah is arra kellett volna, higgyétek el, megvan a hatalmam arra, hogy rávegyem. De nem erről volt szó. "Pechemre" viszont pont egy olyan nőről volt szó, akiért régebben is akármit megtettem volna és most, hogy hajlandó adni minden esélyt... nem akarom elcseszni... főleg, hogy anno is én csesztem el az egészet. Hiába vesz erőt rajtam időről időre a hév, hogy most már legyen valami, mindig sikerül magam visszarántani. Jól tudtam, mikor elkezdtük ezt, hogy nehéz lesz... de őszintén szólva nem érdekel... jól tudtam, hogy bőven meg fogja érni, ha most felvállalom a nehézséget. Tudtam? Igen. A tapasztalataimból tudtam, hogy megéri.
Az utolsó felülésen is túlvoltam, amit reggeli átmozgatás címszón terveztem. Egy darabig a földön feküdve figyeltem a plafont, majd talpra ugrottam és átsétáltam a konyha részlegbe. Jól fog jönni ezután egy kis hideg ásványvíz. Gondoltam én... aztán amikor kinyitottam a hűtőszekrényt, láttam, hogy hoppá. A helyzet az, hogy a jelek szerint elfelejtettem bevásárolni a múltkor és majdhogynem teljesen üresen állt a hűtő. Innivaló címszó alatt egy doboz tej volt csak, de amikor beleszagoltam a dobozba, fintorogva vágtam ki a kukába. Hát ez remek, vénségemre már az eszem is kezd elmenni? Olybá tűnik. Na mindegy, akkor irány a bolt. Míg megjárom a bevásárló körutat kitalálom, hogy mit mondok majd a telefonba... bár lehet random ötlet lesz belőle, azok általában jól szoktak elsülni. Szóval gyorsan emberformára szabtam magam a fürdőben, majd egyszerű fekete pólót és farmernadrágot húztam a többi tartozékkal. Miután beleugrottam a cipőmbe már léptem is az ajtóhoz, hogy kinyissam. Mondjuk fogalmam sincs, minek zárom be... ha ide egy tolvaj beteszi a lábát, míg itthon vagyok, annak nagyon nem lenne jó vége. A kezem a kilincsen, már nyitottam az ajtót... csak résnyire sikerült.
Egyik pillanatról a másikra tőrt rám. Éles fejfájás hasított a fejembe, melynek következtében elhátráltam az ajtótól. Azonnal tudtam, hogy mi történt. Túlságosan sokszor éreztem már hasonlót ahhoz, hogy rosszul azonosítsam. Jaj ne, ez most nagyon nem hiányzott… amikor az embernek van egy szenvedélye, mellyel évek, évszázadok óta együtt él, majd úgy dönt, hogy megpróbál róla leszokni, az sosem megy egyszerűen. Rengeteg probléma merül fel, főleg, amikor már hosszútávon tart a kúra. Én pedig lassan már fél éve vagyok aktív elvonón. Persze, megtaláltam a kiskaput, amivel tudom enyhíteni a tüneteket, de… nadejó, pont eszembe jutott. Elindultam a fiókos szekrényhez gyorsan, hogy megelőzzem a bajt. Talán elejét tudom venni. Kihúztam a fiókot, amiben több tucat, vörös folyadékkal teli üvegcse lapult. De nem jutottam el addig se, hogy kivegyem. Ikina megállított. ”Azt már nem, most nem fogod lenyomni a torkomon azt a szart!” ”Ikina, ne hülyéskedj már! Enélkül be fogok csavarodni! ”Te is tudod, mi a megoldás. Dühösen fújtattam… pontosabba akartam, mert vadállati morgás tőrt fel a torkomból. ”Felejtsd el! ”Hát akkor te is azt, hogy ma józan napod lesz. Túl régóta szomjazok már. Odakint pedig szép nagy a vadászmező.” Hátratántorodtam, ahogyan leestem a földre. Az esés közben meglöktem a nappaliban levő kisasztalt, melyen pohár… volt, mert leesett és szilánkokra tőrt. Csoda, hogy a kisasztal lábát nem kaszáltam ki, ahogyan elterültem a földön és vonaglani kezdtem. Harcolni kezdtem a testemben levő fenevaddal. Nem akartam teret engedni. Nem akartam újra visszatérni az eszetlen gyilkoláshoz. Megfogadtam, hogy véget vetek ennek az egésznek, tiszta lapot nyitok. De mégis… annyira… nehéz volt. A tekintetem az ajtóra terelődött. Ott van egy csomó ember kint, egyetlen ember vére elegendő lenne, hogy véget vessek ennek az egésznek… de mégse szántam rá magam, hogy talpraálljak és megtegyem, megint… itt fogok maradni, míg le nem küzdöm ezt a vágyat… a kérdés csak az, meddig fog tartani.
Azt nem mondom, hogy napok óta készültem erre a találkozóra, de mindenképpen terveztem, hogy ideje végre meglátogatni Nicholast. Erre nagyon is jó alapul szolgált születésének jeles napja, szóval ezt tűztem ki magamnak. Nagy dolgot nem terveztem, csupán egy jóféle üveg italt szereztem be, nyilván whisky, mégis a márkásabb fajtából. Konkrét terveim nincsenek az estére nézve, de azt hiszem elég spontán személynek tartom magam ahhoz, hogy az ilyesmi ne zavarjon; úgyis alakul majd, ahogyan. Kocsiba pattantam hát, fogva az üveg whisky-t és egyenesen Nicho házához hajtottam. Amint leállítottam a motort, mély levegőt véve szálltam ki, majd csaptam be magam mögött az ajtót. Nem tartok egy cseppet sem ettől a találkozótól, mégis kissé furán érzem magam. Az anchorage-i kiruccanásunk után furcsa visszazökkenni ebbe az egészbe és mint azt már Nichonak is mondtam, nem vagyok jó kislány és az utóbbi évtizedekben végig egyedül, szabadon éltem. Türelmes, én ezt tudom jól, de vajon megéri rám várnia? Egyáltalán.. képes leszek valaha is elég komolyan venni ezt a kapcsolatot, úgy, mint még Franciaországban? Hát gyerekek, fogalmam sincsen. Lépteim visznek a bejárati ajtóhoz, kezemben szorongatom az üveg nyakát, ám alighogy kopogásra emelném a kezem, félutá megállok a mozdulatban és gyanakvóan húzom össze a homlokom. Nem tetszik ez nekem... Az ajtó résnyire nyitva és az energiák is igencsak furcsák. Valami odabent azt súgja, hogy rohanjak, nézzem meg, mégis mi a fene történik, ugyanakkor a másik felem vadul tiltakozik, húzzak innen a fenébe, nincsen szükségem semmiféle drámára. Végül mégis amellett döntök, hogy bemegyek, ha már eljöttem idáig, akkor nem fogok az ajtóból visszafordulni. Másrészt mégiscsak a születésnapja van és habár nem vagyok nagy ünneplős típus, ennyi évvel a hátam mögött szerintem jogosan, ezt mégis megérdemli. Lassan tolom be az ajtót, ekkor hallom meg a csörömpölést, valószínűleg egy pohár, vagy váza hullot a földre, ripityára törve. Gyorsítok a tempómon, belépve azonban egyáltalán nem az a látvány fogad, amire számítok. Hirtelenjében azt sem tudom, mégis mi a fenéhez kezdjek ezzel a helyzettel, általában nem szokott érdekelni, ha valaki vonaglik a földön. Azonban ez most más tészta, baljós ez az egész helyzet és cseppet sem tetszik. Halkan koppan az üveg alja, amint sík felületre helyezem, hogy gyors léptekkel teremjek a hím mellett. Nem érdekelnek most sem az üvegszilánkok, még a kabátomat sem veszem le, egyből térdelek a másik mellé, hogy próbálva stabilizálni a fekvő helyzetet fogjam le a karjait. Lehet csak rontok a helyzeten, fogalmam sincsen, ahogyan arról sem, mit kellene most tennem. - Nicholas! - emelem fel a hangomat, próbálom felhívni magamra a figyelmet, hátha az valamennyit segít, de az ég szerelmére, nem vagyok orvos! Leeresztem a pajzsomat, hogy így is érezze, itt vagyok és nem csupán hallucinálja a hangomat. Próbálom megnyugtatni, energiámmal betakarni, de nem tudom, mennyit ér a dolog. Ha továbbra is vonaglik, erőszakosabb eszközökhöz fogok folyamodni. - Az istenit! Nicholas, térj magadhoz! - még hangosabb vagyok, mint az előbb, kezem lendül, hogy jókora pofonnal próbáljam észhez téríteni és kizökkenteni ebből az állapotból. Ha viszont ez sem segít, akkor nem marad más, mint a pohár, majd a vödörnyi víz.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Amikor az embernek, farkasnak olyan vágyai vannak, melyek ellenkeznek a józanésszel, abból sosem sül ki jól semmi. Főleg nem hosszútávon nem. Mikor már mély gyökeret vet az élvezet tárgya a szervezetben, a lélekben, megérintve a legmélyebb pontokat is. Olyan dolog ez, mely alapi síkon fertőzi meg az amúgy ártatlannak is tekinthető lelket és deformálja át valami mássá… akárcsak Alignak dühe. Hogy milyen érzések kavarogtak bennem ott, a földön feküdve? Nagyon, nagyon sötétek. Lehet egyszerűbb lenne onnantól kezdeni, amikor ez az egész elkezdődött. Amikor elkezdtem a leszokást. Mint amikor az ember elindul nagy tervekkel és egy töltött kulaccsal a sivatagba. Az elején még bátran caplat, sétál, kortyolgat… azt hiszi, nem is olyan nehéz, egyre csak megy, hogy ő majd elér a túloldalra. Aztán hirtelen kifogy a kulacs, a Nap pedig kiszívja szépen lassan az erőt. Az ember elején még a talpán megy, majd görnyed, négykézláb, végül már a homokban fekszik és két kézzel, majd csak eggyel húzza magát a cél felé. Egyre fáradtabb, egyre elkeseredettebb, lekopik ujjáról a köröm… de ő csak húzza, húzza… s felajánlják neki hirtelen, hogy kaphat vizet, erőre kaphat, ha elölről kezdi. Na ez most kifejezetten egy ilyen állapot volt. Azzal a kis különbséggel, hogy most már már kínok közt próbáltam a vértől minél távolabb kúszni, de az a francos anyag folyamatosan a nyomomban van. Suttogott nekem, bátorított. Naaa, gyerünk, tedd csak meg, nem lesz baj. Csupán egyetlen ember torkát kell elharapnod… egyetlen egynek kell kitépned a szívét… csak egynek kell széttépned a testét, hogy megfelelő adaghoz juss. Csak ennyi kell és ez volt az, aminek ígérete hajtotta Ikinát is. Felkelni a földről, kimenni a végtelen vadászmezőre és levadászni a szerencsétlent. Kis egyszerű művelet, nosza hát… aha, anyád. A földön tartottam magam, nem engedtem tovább. Megfogadtam. Megfogadtam 6 évvel ezelőtt, hogy véget vetek ennek az egésznek. Akármennyire is nehéz lesz, akármennyire is rögös az út, akármeddig is kell a földön csúszni… végig fogok menni rajta. S persze nem egyszerű… most is mutattam a példáját, ahogyan olyan szánalmas képet mutattam a belépő számára. Küzdöttem a saját farkasommal, a testvéremmel, kivel amúgy mindig is jól megértettük egymást, egy csapat voltunk… ám sajnos volt egy határ, amin eddig nem tudtunk túllépni… most pedig üvöltött a vérért szinte. Ebben az állapotban ért el a hangja. Hallottam őt, de annyira a fejembe volt tolódva a vér, hogy alig fogtam fel a szavak jelentését. A hallás… az semmit se ér… de annál inkább, amivel a nőstény ezt követően próbálkozik. Új „játékos” jelenik meg a pályán, ahogyan megérzem az energiákat. Az energiákat, melyek még ebben a vérmocskos állapotban is képesek emlékeket előhúzni belőlem. Egy lágy, törődő érintés… egy puha ajak… egy vérlázítóan pimasz vigyor… mélyen levő emlékek egy régi, szép időből… mely egyetlen egy emberhez kötődött. - Sarah… Lehet előbb kellett volna megszólalnom, mert mire a végére érhettem volna a névnek, éreztem a csattanást az arcomon… és mivel az arcom valamelyest a levegőben volt, ennek lett is böjtje. Hatalmas csattanással kaptam el fejjel a földet, valamelyest meg is horpasztva a parkettát. A fejem belesajdult ebbe… ám valahol csupán olaj volt a tűzre. Nem sok férfi tűri el, ha egy nő megpofozza, okkal vagy ok nélkül. Én a tűrőbb fajta voltam, de Ikina már kevésbé… főleg akkor, ha ilyen felpörgött idegállapotban van. „Arrrgh, na megállj csak! Erősködünk, erősködünk? Rendben van, úgyis rég éreztem már a számban a véred ízét!” – hallottam a fejemben visszhangzani Ikina álláspontját. A szemem, melyet eddig összeszorítottam, most kinyílt. A szürke szempár most vérben forgott, még a fehérje is vöröses színt vett fel, jelezve, hogy egyre jobban szabadul el az őrület. Hasonló tekintetet akkor láthatott tőlem talán utoljára, amikor egymásnak estünk azon a bizonyos holdfényes éjszakán… de még az se volt ennyire iszonyatos. A kezem pedig lendül és ragadja meg a karjánál, persze csak akkor, ha nem tér ki a mozdulat elől. Ha sikerül a fogás, akkor érezheti a rántó mozdulatot… hogy rántsam le a földre, egyenesen magam alá, hogy felé kerekedhessek, fogaimat pedig a nyakába vagy akármely testrészébe mélyesztve érjem el az életet adó nedűt. Persze, farkas vér csak, nem sokat ér, de előételnek jó lesz. Ez volt a terv… meg is volt a rántás… de aztán mindössze ráncigálásra „enyhül”. Amikor megláttam, hogy mire készül Ikina, kinek sikerült átvennie a testem felett az uralmat hirtelenjében, hatalmas dühbe gurultam. Vasmarokkal nyúltam utána, mielőtt elérhetné a célját és rávethetné magát Sarah-ra. Voltak dolgok, amiket hajlandó voltam elnézni neki… de ezt nem. ”Soha!” – sziszegem a farkasom pofájába. Ez viszont még nem szabadít fel a rám törő roham alól. Ott volt a tudatomban a vér utáni vágy. Ám megtaláltam a kiskaput, pontosabban megmutatták nekem az egyik alternatívát. Továbbra is igyekeztem Ikinát kordában tartani, de közben igyekeztem mentális téren Sarah felé fordulni, elérni az energiáit, hisz számomra jótékonyak voltak ilyen vészterhes pillanatokban. Kapaszkodtam belé, szó szerint is, ha még megvolt a fogás. A fogásom viszont most nem az a durva, már-már fájdalmat okozó szorítás… sokkal inkább az, mint amikor valaki igyekszik kapaszkodni a valóságba…
Talán ha egy kicsivel tovább várok, ha egy leheletnyit türelmesebb vagyok.. Még belegondolni is borzalmas, feláll a szőr a hátamon, hogy jutnak egyáltalán ilyen gondolatok az eszembe? Régebben sem tartottam magam túl türelmes fajtának, hát még most. Arról meg nem is beszélve, hogy nem a finomkodásomról vagyok híres. Szóval szóba sem jöhetett volna további teketóriázás, vagy türelmes ücsörgés a rángatózó test mellett, mert gyűlölöm a tétlenséget és nem fogok keresztbe font kézzel várakozni. Legyen akármi is a következménye, cselekszem, mert ez nem állapot és nem, egyáltalán nem kellemes így látni Nicholas-t. Csattan a pofon és habár felmerül a lehetőségek között, hogy ezzel csak felhergelem és tovább rontok az amúgy sem rózsás helyzeten, nem érdekel. Megteszem és vállalom a következményeket, azt hiszem elég nagylány vagyok már, hogy megbirkózzak egy ilyen problémával, még akkor is, ha esetleg sokkal jobban eldurvulna a helyzet. Nem lepődöm hát meg, amikor megpillantom a vörös örvényt a tekintetében. Felsejlik egy távoli emlék, egy holdfényes éjszaka, vicsorgó fogak, orrba kúszó vér illata, izzó tekintetek.. A gondolatokból a karomra fonódó ujjak szakítanak ki, egyetlen pillanatra lángol fel a mézfolyam a barnák helyén, állatias morgás bukik torkomból, bundásom nem igazán tűri, ha rángatják. Visszaszorítom, ennek nem most van itt az ideje, ha a bennünk lakozó energiák egymásnak csapnak, akkor annak tutira nem lenne jó vége. Barna tükrökben csillan hát a karmazsin, hátam koppan a földnek, kezeim fonódnak a karjára, lábam emelem, hogy térdem az ágyékába ékelve - bocsi - lökjek rajta, egyenesen le magamról, ha a helyzet úgy kívánja. Azonban úgy látszik, Nicholas-nak sikerül felül kerekednie, így az erőszakosabb beavatkozásnak ezúttal itt nincsen helye, mégsem eresztem el a karját. Bundásom nyugodt immár, hűvös energiája alattomos gázként kúszik Nicholas köré, igyekszem észhez téríteni, lehűteni a kedélyeket és segíteni neki visszaszorítani a benne lakozó fenevadat. Nem akarok összekapni vele, minden erőmmel azon vagyok, hogy megnyugtassam, hogy észhez térítsem. Érzem, hogy enyhül a szorítása és a nyers erőt felváltja valami egészen más.. Nem kell sokáig gondolkodnom, hogy érezzem, ez pontosan mit is jelent és mit kell cselekednem. Lehet ezúttal is elsietem a dolgokat és talán csak újabb adag olaj loccsan így a tűzre, de nem érdekel. Ha robbannia kell, hát jobb, ha robban, képes leszek megfékezni. Hirtelen hajolok előre, egyik kezem továbbra is a felkarján nyugszik, másikkal fogok rá a tarkójára, erősen, mégsem fájón, hogyha kell, tudjak cselekedni. Nem teketóriázok sokat, ajkamat a hímére tapasztom, nem vagyok továbbra sem erőszakos, de a nyálas érzelgősség is hiányzik belőlem, kellően határozott hát a csók, talán nagyobb sikere lesz, mint a pofonnak.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Amikor néhány embernek elmondtam, hogy szeretnék megszabadulni a vérszomjamtól, elég furcsállóan néztek rám. Minek akarnék ilyet, ennyi év után? Hiszen már gyakorlatilag a lényemmé vált, összeforrt velem, ahogyan talán egyszer a lelkünk is egy lesz Ikinával. Egy bizonyos kor után már felesleges új dolgokkal foglalkozni, mondták, inkább azzal kell foglalkoznom, amim van. Azzal együtt élni… ez volt az, amire az mondtam, hogy meg a lószőrt. Az ilyen állapot kiszámíthatatlanná teszi az embert ami igazából annyira nem baj… egy arénában esetleg. De nem a való, mindennapi életben, amikor vissza kellene fognom magam, elvégre az életben nem lehet állandóan csak vadászni. Most pedig határozottan egy olyan helyzet volt, ahol kéne. Pont az ilyen alkalmak miatt akarom visszaszorítani a vérszomjamat… mert ha már arra is képes lennék, hogy megtámadjam Sarah-t, az nagyon, de nagyon súlyos eset. Tisztában vagyok vele, hogy a nőstény nincs cukorból, nem fog sírva egy harapástól elfutni a legközelebbi sarokig… de én pedig nem akartam már rajta is élősködni, mint valami pióca. Ennél sokkal többet érdemel tőlem. S mégis, ennek dacára majdnem megmartam őt. Sikerült a rántás, már felé kerültem és az agyaraim a formás nyak felé hatoltak. Éreztem a testemben a lüktető vágyat… de nem olyan vágyat, amilyet legszívesebben átélnék vele kapcsolatban. A vér iránti vágy, lüktető érzés a fejben, sóvárgás, csupán egy cseppért. Mint egy drogos, aki már jó ideje nem kapta meg az anyagot. Ez volt az az érzés, mely megőrjített és rávett, hogy Sarah nyaka után kapjak. Már magán érezhette szinte égető leheletet, közel voltam… de itt sikerült megragadni a farkasomat és leszorítani, mint valami vad dögöt. Mert végső soron az is volt… egy vad, zabolátlan állat. Meghallom Sarah morgását, de csak a karjaimra fonódó kezeket, illetve a picit kellemetlen pontot célzó – semmi gond – térdét érzem, ahogyan távol tart magától és a szám is hátrébb húzódik, hogy még véletlenül se legyen meg a csábítás. Legalább egy valaki észnél van most a szobában. Igen, megfogtam a farkast, de ez még nem jelentette azt, hogy vége van a kálváriának. Az első csata ugyan meg lett nyerve, de még tartott a háború. Ikina ugyanis szökni akart, miközben én kapaszkodtam az alattam fekvőbe. Nem tett le róla, hogy a nő vérével fogja oltani a szomját, kerül amibe kerül. A szemem időről időre fordult vérbe, mintegy jelezve a támadást, de az utolsó idegszálon sikerült elkapni. Valószínűleg ha más lett volna alattam már régen azon vagyok, hogy feltépjem a torkát és megnézzem, mi van a bőre alatt. De a nő okos volt… csoda talán, hogy nem csak a teste volt az, amit észrevettem egykoron? Ahogyan gyakorlatilag rám szabadította az energiáit, amolyan nőiesen „alattomosan”. Józanító, pozitív energiái úgy csavarodnak körém, mint valami láthatatlan béklyó. Lehet, egyeseknek ez nem lenne elég, de valamit korábban már bevallottam Sarah-nak: pusztán az emléke képes volt egykoron átsegíteni a nehéz pillanatokon. Akkor vajon az energiái mire lehetnek képesek? Nos, arra bizonyosan, hogy jobban tudjam állni a sarat az ámokfutást végrehajtani akaró farkassal szemben. De még így is át-áttört a béklyón, újabb morgások hagyják el a számat, néha a nő arca felé kapok szájjal. Ám az igazi meglepetést még tartogatta nekem Sarah. Fogalmazhatunk úgy, hogy nem voltam nehéz préda, így gond nélkül véghezvihette azt, amit akart. Hááát… ha valaki megkérdezné tőlem, eljátszottam-e a gondolattal, ennyi év után milyen lesz az első csókunk akkor határozottan nem ilyennek írtam volna le. Váratlan volt, ahogyan ajkai az ajkamra tapadtak és… működött. Ha az energiái kapcsán néhány emlék beugrott, akkor gondolhatjátok, mi minden szaladt be a fejembe most. A rengeteg pozitív emlék pedig erőt adott, melyből lehetett meríteni. Szépen lassan szorult vissza a vérengzős én, mígnem Ikina csak megvetően csettint egyet a nyelvével. „Papucs.” Viszont a dolog ennyivel nem áll meg. Rendes körülmények között biztos felismertem volna, hogy milyen a nő csókja. Hogy sokkal inkább gyakorlati célja van, mint érzelgős. Naja, csak mindezt úgy, hogy majdhogynem ki nem látok vörös ködből, nem olyan egyszerű. Annál könnyebb viszont egyik szélsőséges körülményből a másikba zuhanni. Pontosan ez történt velem is. Az a kezem, mellyel kapaszkodtam Sarah karjába, most igyekezett fogást váltani, hogy összefonhassam az ujjaimat az övével, majd utána leszorítsam a feje mellé a földre. Lehet kicsit nagyot fog koppanni, de talán a hév számlájára lehet írni. Közben pedig egy pillanatra se szakadtam el az ajkaitól, ajkaim vadságról és kívánatról árulkodtak. Próbáltam a fejét is visszanyomni, hogy a padló legyen a tarkója alatt. Arra valószínűleg egyből rájött, hogy a veszély, melyet a farkasom tombolása jelenthetett, már jórészt elmúlt… azt viszont én egyáltalán nem tudtam megmondani, mennyire lesz ez az egész az ínyére…
Úgy tűnik a csókom elérte a kívánt hatást, érzem, ahogyan a benne rejlő bundás hátrébb húzódik, a vörös Fenevad diadalittasan emeli fel a fejét, sikernek könyveli el ezt a kis akciót, hogy ezúttal ő kerekedett felül a hímen. A terep ezután viszont a miénk, ő is hátrább húzódik és habár az energiáim még mindig Nicholas körül kavarognak, már kevésbé intenzívebb a dolog. Persze nem húzom fel a pajzsom, érezi akarom őt és azt akarom, hogy ő is érezzen engem. A kezem koppan a padlón, de egy cseppet sem érdekel, ahogyan az sem, hogy a fejemet is leszorítja. Az eleinte szinte mindenféle érzelmet mellőző, gyakorlati célt szolgáló csók egyre inkább megtelik vágyakkal, vadsággal, bujasággal. A lába közé ékelődött térdem szorítása is lazul, inkább izgatom kicsit, mintha régen látott ismerőst köszöntenék. Ahw, mennyivel jobban tetszik ez a helyzet… Egy cseppet sem zavar, hogy máris lépett, hogy ilyen irányban alakultak a dolgok, gyűlölöm a finomkodást, tökéletesen megfelel minden úgy, ahogyan. Szabad kezem siklik a tarkójára, mintha csak még közelebb szeretném őt húzni, pedig a kettőnk közötti távolság már így is egészen minimálisnak mondható. Cseppet sem finomkodom, amikor kissé a felsője alá szeretnék nyúlni, de túlzásba nem viszem a dolgot. Hergelem kicsit és sajnos vagyok annyira piszok szuka, hogy félbehagyjam a dolgot. A lábai közé ékelődött térdemmel hirtelen lökök rajta egyet, igyekezve minél kevesebb fájdalmat okozni neki, szabad kezemmel pedig megpróbálom leterelni magamról. Terelni? Inkább lökésnek mondanám. Amennyiben sikerül, máris tápászkodok felfele, egy gyors mozdulat és a két lábamon állva sétálok vissza az asztalhoz, amire a whiskyt letettem. - Ezt neked hoztam. - Lóbálom meg kicsit az üveget, szinte csevegő hangnemet ütök meg, mintha az előbb mi sem történt volna. A szavak mögött azonban leheletnyi bujaság lakozik, szívesen vennék valamiféle folytatást, de nem vagyok könnyű nőcske és ráadásul nem a jókislányok közé tartozom. Ha sejtésem nem csal, akkor úgysem fogja annyiban hagyni a dolgot, hogy csak így, egészen egyszerűen lependerítettem magamról, de nem érdekel, állok elébe. Amúgy sem vagyok a finomkodás híve és ha elég jól ismer - márpedig szerintem igen -, akkor nagyon is jól tudja, hogy még azzal sem igazán tudna kiakasztani, ha netalán a falhoz vágna.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Ikina mérgesen vonul el, mint valami sértett hercegnő, akitől elvették az üvegcipellőjét. El is vonul az agyam egy távoli pontjába, hogy innentől őt hagyják ám békén, ha már lakmározni nem hagyták. Most úgy láthatóan semmihez sincs kedve. Ami azért elég fura, mert nagyon odavan Sarah farkasáért. S mégis, most még előle is inkább elmegy. Alapvetően elég nehezen viseli el, ha nem úgy van valami, ahogyan szereti, de azt meg pláne nem, ha egy nőstény akadályozza meg benne. Mondjuk most az egyszer nem is zavart, elvégre több lehetőség marad nekem innentől. Pontosabban nekünk, mert ketten hoztuk össze ezt az egész helyzetet, akárhonnan is nézzük. Az előbbi kitörés, kitörési kísérlet szépen lassan egy rossz emlékké zsugorodott, helyet adva valami sokkal jobbnak. A hév elkapott, de éreztem, hogy Sarah-nak egyáltalán nincs ellenére, ami történik, éreztem a kívánatát. Ez aztán még csak jobban belelovallt engem az egészbe, ahogyan lejjebb engedtem a pajzsomat szinte a minimumra. Minek? Nincs titkolnivalóm előtte és hagytam, hogy az én energiáim is kicsapjanak, kiegyenlítve a körülöttünk meglevő energia-áramlást. Ahogyan magam alatt tartottam a nőt egyszeriben nosztalgikus hangulat lett úrrá rajtam. Jópár évvel ezelőttről, mikor még fiatalok voltunk mindketten, kevésbé meggyötört lélekkel és testtel, valamikor Franciaországban. Akkor volt utoljára lehetőségem ilyen helyzetbe kerülni a nővel, szóval bocsássátok meg nekem, ha kissé túlságosan sokat ömlengek erről, egyszerűen végre jól éreztem magam. Ajkam az ajkán, szabad kezem pedig a testét simogatja, mintegy keresve, mi változhatott azóta. Persze a ruha sokat nem tesz ebből lehetővé, de ezt a problémát elég könnyen orvosolhatjuk. Egyre jobban átadtam magam a történésnek, már-már arra készülve, hogy lassan tovább lépjünk egy következő szintre, elvégre a szenvedély mindkettőnkben fellángolt már… amikor Sarah megmutatja, nekem, hogy milyen rafkós is tud lenni egy nő. Egyszercsak arra leszek figyelmes, hogy fordulok le a nőről és csattanok mellette a földön. Pár másodpercig csak pislogok, kissé sajgó aljtájékkal, hogy most meg mi van?! Aztán amikor látom felállni egyszeriben átcsap rajtam a méreg. Oké, azt még könnyű volt megemészteni viszonylag, amikor az erdőben utasított vissza, olyan volt a hangulat… de hogy most, amikor már kezdtünk belemelegedni rúgjon le magáról… na az azért nem járja, mikor megszólít. De aztán kiderül, hogy rosszul gondoltam. Árulkodnak a szavai és a tekintete a játékosságról, a bujaságról. Csak még jobban fel akar húzni. Hát oké drágám, ha te így, hát én is így. Hamarosan én is talpra állok, majd sétálok oda hozzá. Ránézek a palackra és egy pillanatra eltűnődök. - Oh – esik le végül, elvégre az elmúlt években nem igen volt kinek felköszöntenie és kezdtem elfeledkezni róla. – Köszönöm. De utána akcióba lendültem, hogy még közelebb lépve elkapjam a nőt. Pontosabban megpróbáljam, elvégre egy ilyen boszorkányos ügyességgel megáldott nő esetén nem volt az olyan egyszerű, ha egyszer az ellenállás mellett dönt. Mondjuk annyi baj legyen. Végigkergetem én az egész lakáson, ha kell, hogy aztán végül lekapjam őt a lábáról kellő határozottsággal, ezzel akadályozva meg a további szökési kísérleteit. - Mit szólnál, ha megkóstolnánk? – vigyorgok rá, azt már rá bízva, pontosan mire is gondoltam. Meg se várom a válaszát, ahogyan viszem magammal a hálószobába, ahol leülve az ágyra ölembe ültetem. Ajkam újra keresi az ajkát, miközben kezem a testét simogatja, keresve a rést, ahol behatolhat a ruha anyaga alá. Minden mozdulatom árulkodott arról, hogy ez bizony felhívás keringőre és eléggé határozott voltam ahhoz mindeközben, mellőzve könnyedséget, vagy akár az óvatosságot. Az nem játszott most…
- Nagyon szívesen - kísérem szavaim egy kedves és széles mosollyal, őszinte a görbület, szám szegletében azonban továbbra is ott bujkál a pajkosság, ahogyan a szemeimben a játékos, buja fény. Úgy tűnik az előbbi kis akciómmal is ismét sikerült telibe találnom, éreztem a hirtelen jött mérgességét, majd azt is, amikor leesett neki, mi is a valódi célom. Nagyon jó, pontosan ezt szerettem volna. A palackot sem tudom neki átadni, máris közelebb lép és elkap, én pedig nem ellenkezem ellene, nem lépek el, nem fordulok ki előle, szerintem bőven megérdemli már a dolgot, habár szívesen húznám még az agyát, talán itt az ideje, hogy a tényleges tettek mezejére lépjünk. Arról nem is beszélve, hogy nekem is vannak vágyaim és én sem bírnám a végtelenségig. Habár az ilyen játékok olykor kifejezetten fokozó hatásúak, ezt döntse el mindenki maga, én ennyit elégnek ítélek. Egyelőre. - Nem fogok ellenkezni. - Vigyorodom el pimaszul a kóstolós kérdésére, nagyon is érzem a kétértelmű kérdést, de pont ez az élvezetes benne. Kényelmesen helyezkedem el az ölében, egyelőre oldalra fordulva, mert hát a cipőmtől meg kell szabadulni és jobb most, mintha akkor kellene, mikor már jobban belemelegedtünk a dolgokba. Szabad kezemmel túrom hátra a hajamat, ajka máris az enyémen, én pedig továbbra sem ellenkezem. Amikor megérzem a kezét, belemosolyodom a csókba, aprócska harapással búcsúzom az ajkak párosától. - Mondd csak, mit is szeretnél te megkóstolni? - Nyílnak fel szemeim, hogy buja mosollyal tegyem fel a kérdést. Ha türelmetlen volna, hát ezúttal megállítom, mert én bizony ki akarom nyitni az üveget, amit még mindig a kezemben szorítok. Egy korty után egyből felé nyújtom, ha iszik, akkor utána egyből visszaszerzem az üveget. Felállok az öléből, de egyáltalán nem megyek messzire, szabad kezem simul a mellkasára, hogy erőteljesebb lökéssel próbáljam meg arra késztetni, hogy dőljön hátra. Ha ez megtörtént, akkor én magam is felmászom az ágyra, felé térdelek, majd szépen rácsüccsenek, igen, pontosan öl tájékon. - Kérsz még? - Újabb korty után emelem meg az üveget, ajkaimon pimasz mosoly, ha már kétértelmű kérdéssel indított, akkor én is hasonlóval folytatom.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Kis ördögi nőszemély, így tudnám a legjobban jellemezni Sarah-t. Najó, még azt természetesen hozzáteszem, hogy szerethető. Nem tudom, hogy csak én vagyok ennyire sebezhető, ha a közelemben van, de valahogy mindig megtalálja azokat a pontokat, amit kihasználhat én meg utána nehezen tudom leállítani magam ilyen téren. Már ha le akarom állítani magam persze, ez pedig most nem játszik. Nagyon nem. Túl sok időt töltöttünk külön egymástól. Februárban sikerült visszafognom magam, de akkor fele ilyen helyzetben sem voltunk… ez most más. Ez most kikívánkozik. Csoda hát, ha az ajándékomat ajándékozóstul veszem át? A szavaiban nem kételkedek, ha tényleg ellen akarna állni, már tudnék róla… de hogy ezt követően sem akarja majd megkönnyíteni a dolgomat, abban biztos voltam, miközben befele sétáltam vele a hálószobába, hogy innentől sem fogja megkönnyíteni a dolgomat. Lehet lottóznom kéne. Mindenesetre a lábbelik lekerülte után és az újabb csókolózást során érzem meg ujjaim alatt Sarah csupasz bőrét egy darabon, végigsimítva, míg engedi az anyag. De aztán érkezik az ártatlannak is tekinthető kérdés. Csak hát ebben a szobában ma semmi se ártatlan. - Csak amit behoztam magammal – vigyorgok vissza rá. Lehet az „akit” most jobban hangzana, de annyira már ismer, hogy nem csak egy tárgynak tekintem, hanem hús-vér nőnek. Már újra tapasztanám az ajkaimat az övére, de megállít, ahogyan meghallom matató kezeit az üvegen. Hát jó, átkarolom a derekát, kezem pedig a pocakját simogatja, miközben várom, hogy végezzen… ami hamarosan bekövetkezik és glutty, már el is tűnt az üveg tartalmának egy része. Nem vagyok rest én is inni, ahogy kiiszok egy tisztességes mennyiséget belőle. A tüzesvíz kellemesen égeti végig a torkomat. Kevés ez még hozzá, hogy fejbe verjen, de ha volt is valami görcs bennem azt majd segít kilazítani. Mielőtt viszont csinálhatnék valamit Sarah már ügyködik tovább, ahogyan hirtelen fázni kezdek öltájékon, neki pedig tenyere a mellkasomon, megérzem a határozott nyomást. Na most vajon mit ötlött ki. Kíváncsi vagyok, hát dőlök hátra, de nem teljesen, mert könyökeimen megtámaszkodok. Semmi ellenvetésem sincs, amikor rám ül, van lehetőségem gyönyörködni benne. Majd amikor rám néz és vigyorog… az a pimasz vigyor. Alaposan képes vele felborzolni a kedélyeket. - Hát ha a szádból jön… – viszonzom a vigyort, miközben kinyúlok felé. Végigsimítok a karján felfelé, hogy aztán megállapodjon a kecses nyakon és ha nem is agresszívan, de határozottan igyekezzek magamhoz lehúzni. Közben pedig árulkodik az arcom. Volt türelmem… óóó, még mennyi. De a kis játékainak köszönhetően most olyan gyorsan égett elfele, mint egy gyufaszál és már a végét járta. Már a nadrágomat is kezdtem kellemetlenül szűknek érezni. Az üzenet hát egyértelmű volt: akármit találtál ki, most tedd, míg van rá lehetőséged…
Válaszát hallva szélesen vigyorodom el, tudja ám, miféle megjegyzéseket kell tennie. Még csak meg sem fordul a fejemben, hogy tárgyként tekintene rám, legalábbis ebben a szituációban nem. Bontom hát az üveget, hogy igyunk kicsit, persze nem kell az egész üveget benyakalni, de talán könnyebb. Szégyen, vagy nem, hogy ezt kell mondjam de hosszú volt az idáig és egyáltalán nem zökkenőmentes, egyikünknek sem, lehet nem árt, ha az első alkalommal egy kis segítséget is igénybe veszünk. Végül pozíciót váltunk, hátára fektetem és amint visszacsüccsenek rá, érzem, hogy igencsak szűknek érezheti már azt a nadrágot. Persze vagyok olyan dög, hogy ezen kifejezetten jót mosolyogjak, sőt, még talán kicsit lassítsak is a tempón. Persze a vágy már engem is feszít, szóval sokáig úgysem fogom bírni és azt hiszen Nicholas-nak sem véges a türelme. - Fúj.. - húzom el a szám - Ugye nem arra akartál célozni, hogy majd a számból itatlak? - teszem fel vigyorogva a kérdést, miközben kissé előre-oldalra hajolva igyekszem elérni az ágy szélét, hogy a földre tehessem az üveget. Azt hiszem ide többet nem fog kelleni. Mindenesetre pozitív érzésként lappang bennem, hogy sikerült kizökkenteni az előbbi állapotából. Egek, mennyire! Az első csók hatásos volt, bíztam benne, mert tudtam, hogy mi következne, ha nem sikerült volna. Nem félek, akkor sem féltem, meg tudtam volna vele birkózni, de azt hiszem így sokkal kellemesebb a folytatása az estének. És a teketóriásának vége. Egyik kezem mellkasára simul, hogy aztán két ujjammal lépdelve felfelé jussak el a póló nyakáig. Pimasz kis vigyorral tekintek fel rá, amint ráfogok a póló anyagára, hogy a következő pillanatban egy erőteljes rántás kíséretében szakítsam ketté az anyagot. - Azt hiszem erre már nem lesz szükség.. - marad a vigyor, ha pedig kicsit megemeli a hátát, akkor könnyedén tudom kihúzni alól a pólót, amennyiben nem, akkor kicsit nehezebb lesz, de végül csak sikerül elhajítani a használhatatlanná vált felsőt. Két kezem siklik ezúttal a mellkasára, hogy lefelé haladva végül a saját pólóm szegélye alá nyúljak be. Ha nem tesz semmit, akkor bizony szépen lassan húzom le magamról a felsőt, ezzel is tovább ingerelve, hogy utána ezt is elhajíthassam. Csókra hajolok, aprócska harapás az ajkaira, mielőtt vad táncra hívnám.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Ahogyan telnek a másodpercek, percek, egyre jobban változik meg a hangulat. A kezdeti feszültségekkel telt… najó, szerintem ez így nem teljesen igaz. Megmaradt a feszültség, csak éppen más öltözéket öltött. Kezdetben idegesség, vérvágy szülte, majd a düh. Csupa negatív töltés… de ez szépen lassan mássá lett. Mióta Sarah bedobta a mentőkártyáját, teljesen más képet öltött ez a rögtönzött, nem várt találkozó. Amit persze csak támogatni tudtam. Vannak dolgok, amiknek az ember néha jobban örül, mint megannyi kézzel fogható tárgyi ajándéknak. Ez most határozottan egy olyan esemény volt. Amit a világ összes kincséért sem hagytam volna veszendőbe menni. Élveztem, hogy itt van most velem Sarah. Hogy érzem az energiáit, hallom a szívverését, meg tudom érinteni… najó, befejeztem. Hajlamos voltam ellágyulni a nő közelségében de azért nem akartam teljesen átmenni nyálasba. Főleg úgy, hogy láttam a mosolyát. Namiaz kisanyám, szembesültél a játékaid eredményével? Bár nem bántam. Volt valami vérlázítóan pimasz abban, ahogyan képes volt játszani az emberrel ez a csaj én pedig élveztem. Nagyon is. Amit pedig mond… hát nem bírom ki, kuncognom kell. - Most erre mit mondjak? Minden jobban ízlik úgy – kacsintok vigyorogva. Lássuk be, a büdös életben nem gondoltam volna, hogy egyszer egy sokat élt nőstény szájából fogom hallani a „fúj” szót. Főleg egy ilyen bevállalóstól. Oké, abban biztos voltam, hogy nem finnyás és csak hülyít de hát na… felírhatom ezt is a listámra. Felvontam a szemöldökömet, amikor megérinti a pólómat és ránézek, látom, hogy készül valamire. De vajon mi… natessék. Elég egy rántás. - Ejnye – nézek ál-megfedően egy pillanatra, majd. – Ahogy a te ruháidra se. A valaha szebb napokat látott póló így hát lekerül rólam, miután kihúzza, felfedve meggyötört, tetovált felsőtestemet. Persze ez számára nem lehetett már meglepetés, de testközelben voltunk. Akárhogy is, de aztán ő is nekilát a vetkőzésnek és… ah, a boszorka! Nem bírom ki, hogy ne érintsem meg. Miközben az egyik kezemen támaszkodok, a másikkal érintem. Egyelőre a nadrág anyagán keresztül simítok a lábára, végig a belső combja mentén, még oda nem érek a két lába találkozásához. Franc ebbe a nadrágba. Kigombolom, hogy engedjen az anyag, de egyelőre többet nem teszek. A kezem feljebb siklik, rá Sarah időközben mezítelenné vált hasára. Őrület. Eltelt 150 év majdnem és ugyanolyan jó érzés megérinteni a bőrét. Lassan siklott feljebb a kezem, ahogyan Sarah őrült lassan szabadítja meg magát, úgy simítva végig rajta, mígnem ő is eltüntetni a felsőjét. Hogy aztán a húzásomra, vagy magától, de lent volt nálam, ajkaink egymásra tapadtak, vad csókcsatát vívva… s bennem elfogyott minden, ami eddig visszatartott. Ahogyan a teste hozzám simult, tüzelt az ajkaival… kezeim a hátára siklottak, ahogyan felültem vele együtt, vadul viszonozva neki a csókot. Követelőző voltam, ahogyan beértek a szándékai. A kezem a hátán barangolt, mígnem megtaláltam a melltartója kapcsát és kikapcsoltam, eltávolítva egy újabb felesleges ruhadarabot. Hogy hova tüntetem el, nem tudom, de eltűnik, ez a lényeg. Nem könnyű elszakadni az ajkaitól, ahogyan a szám elkezd lejjebb siklani a nyakára. Majd tovább, ahogyan átfogva a hátát kicsit hátrébb döntöm, hogy számmal hozzáférhessek a kebleihez. Ehhez viszont elég az egyik kezem… ahogy a másik besiklik a nő nadrágjába és cseppet sem ártatlan mozdulatokkal kezdem el még így is ingerelni. Én talán nem voltam annyira találékony, mint Sarah… de ha arról volt szó, hogy megvadítsam, mielőtt egymásnak esünk, nem kellett félteni…
- Na jó, ebbe ne menjünk bele jobban - nevetek fel röviden a válaszát hallva. Vannak ám olyan dolgok, amikre én is a számat húzom és ez bizony egy ilyen dolog. Legalábbis most. Alapjáraton egyáltalán nem vagyok finnyás, ezt be kell ismerjem, de.. a fenébe is! Minek lovagolok még mindig ezen a témán? Inkább haladjunk, úgyis szép program elé néz a mai esténk. A megfedésre olyan ártatlanul pillogok párat, ahogyan csak tőlem telik, majd bólintok párat. Bizony, az én ruháimra sem lesz szükség, úgyhogy neki is látok a vetkőzésnek. Őrjítően lassú tempóban, természetesen, csak hogy tovább húzzam az agyát. Nem is én lennék.. Minden érintése nyomán lángol a bőröm, minden egyes porcikám remeg, akarja őt, minél hamarabb. Újra. Annyi év után ismét. Hűvösnek érzem a levegőt, ahogyan megszabadít a melltartómtól, egyetlen pillanat erejéig fut végig rajtam a libabőr. Megborzongok, ahogyan először érzem meg ajkait a bőrömön. Ismerős és mégis ismeretlen, hiszen rettentő régen volt már.. - Ne finomkodj túlságosan - nyögöm haloványan, ahogyan ajkai a keblemhez érnek. Két kezem siklik a vállára, egyikkel kapaszkodom, miközben hátradönt, a másikkal pedig tarkóját cirógatom. Amikor azonban szabad keze a nadrágomba csusszan, nem bírom tovább. Hangos nyögés szakad ajkaimról, a tarkóján matató ujjaim a hajába túrnak, hogy erősen markolhassak rá a tincsekre. Nem fájón, mégis határozottan. Az én tűréshatárom sem véges és azt hiszem közel sem bírom olyan jól a dolgot, mint Nicholas. A tincsekre markoló kezemet rántom felfelé, hogy a szemébe nézhessek, ezzel is próbálva jelezni neki, hogy elég a finomkodásból, ideje végre a komolyabb tettek mezejére lépni. Tekintetemből a vágyat olvashatja ki, a barna íriszekbe aranysárga szálak keverednek. Egyre sűrűbben emelkedik mellkasom, ajkaimmal az övét keresem. Az eddig vállán pihenő kezem a tevékenykedő kezének csuklójára simul, mintha csak irányítani akarnám. - Ne játszadozz… - nyögöm ajkaiba, a végéről természetesen leharapom a kérlek szócskát, noha érezheti, hogy mintha ott volna. Nem szokásom kérni, tudja jól. Inkább a követelőző típus vagyok, de bizonyára ez sem újdonság a számára. A vezetést át adom neki, hiába a domináns vonal, a magam részéről elégnek ítélem a játékot és kész vagyok átengedni neki az irányítást.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Nem is állt még jobban belemászni a témába... főleg nem úgy, hogy most inkább a tetteknek kellene már érvényesülnie. Sajna ez van, ha az ember öregszik, néha be nem áll a szája. Mint most. Vagy nem. Vagy... áh, lényegre! A szándékom nyilvánvaló. A nő elég szépen "ugrált" az idegeimen az elmúlt percben azzal, hogy kérette magát meg ahogyan megszabadult a felsőjétől, mellyel az ég egy adta világon nincs ám semmi gond, elvégre ez a jobbik változat. A "gázos" rész onnan kezdődik, ha a hím szereti visszaadni a kölcsönt és amúgy is kedvét leli benne, ha a partnerét addig minél jobban felpiszkálja még azelőtt, hogy ténylegesen sor kerülne az aktusra. S én pontosan ilyen voltam. Főleg most, hogy Sarah volt itt velem. Annyi év után újra a karjaimban tarthattam és közel engedett magához. Hiányzott már ez... természetesen a nő teljes valója, de köztük ez is. Ahogyan éreztem a lassan már égő testét, hallottam a dübörgő szívet, elértek a sóhajai, ahogyan kényeztettem... ahogyan élettel telten értek el az energiái, maga a puszta tényt igazolva, hogy él s most velem van... eddig is tudtam, ki hiányzott az elmúlt évtizedekből, de most már volt rá kézzel fogható bizonyítékom is. A kérését hallva szerintem láthatta lelki szemei előtt, ahogyan belevigyorgok abba, amit csinálok, de szólni nem szóltam. Nem, egyáltalán nem finomkodtam, alaposan körbejártam a Sarah melleit, nem válogatva az eszközökben. Éreztem magamon a kezeit, tarkóm bizsergett érintése nyomán. Lehet eltöltöttünk volna így pár percet még, ha nem keresem meg őt a másik kezemmel odalent és simogatom meg újra és újra szemérmetlenül a lábai között. Mikor meghallottam a nyögését már tudtam, hogy megtette a hatását a kis akcióim. A rántás már csak biztosíték. Nem érzem fájónak, de ha még az is lett volna, a látvány kárpótolna. Sarah tekintete találkozott az én szürkémmel, nem kevesebb szenvedélyt, kívánatot s még sok mást közvetítve felé. Ajkaink újra egymásra találnak, mintha csak be akarnák pótolni azt, ami kimaradt a múltban. Éhesek voltunk már vészesen. Kezem felsiklott Sarah tarkójára, mintegy közel tartva őt a csók során, miközben megérzem a kezét a kezemen. Közvetlen közelről hallom meg a kérését. - Csak nem akasztják a hóhért, kedvesem? - kérdezek vissza pimaszul. De immáron én is eljutok arra a pontra, hogy erősebb lesz a kívánat. Meg egyszer végigsimítottam Sarah-n lent, de aztán kihúztam a kezem a nadrágjából. Tarkójáról a hátára simult a kezem, ahogyan megemeltem a pillekönnyű nőt és egy fordulást követően elfektettem az ágyon. Kicsit vad mozdulatokkal láttam neki megszabadítani mindkettőnket a maradék ruhákat. Olykor szakadás hangja ütötte meg a fülem, de annyi baj legyen, majd megyünk vásárolni legfeljebb. Sarah bugyija volt az utolsó, amit leszedtem róla és már mindketten ruha nélkül voltunk az ágyon. Végignéztem Sarah-n és újra meg kellett állapítanom, hogy még tényleg mindig gyönyörű, azzal együtt, ami benne van. De nem akartam most elérzékenyülni. Rámásztam, elhelyezkedve rajta, testünk egymásnak feszült, ahogyan kezeimmel megtámaszkodtam a nő feje mellett. Még egyszer csókra hajoltam hozzá... s e során toltam meg a csípőmet, hogy belé hatoljak Sarah-ba. Kellemes remegés futott végig a testemen, de nem hagytam túlságosan sok időt, ahogyan elég hamar elkezdtem mozogni benne, megkezdve "táncunkat", melyre felkértük egymást.
- Dehogynem - halkan hagyja el ajkamat az egyetlen szócska, pimasz mosoly társul mellé. Tudom ám nagyon jól, hogy az előbb én is ugyanezt csináltam vele és ő ahhoz képest egészen jól bírta. Nekem úgy tűnik kevesebb a türelmem, de vagyok olyan állapotban, hogy ne érdekeljen túlságosan az, hogy sokkal kevésbé bírom a dolgot, mint ő. Meg persze bízom abban, hogy már ő is eljutott arra a pontra, hogy akkor inkább legyen elég a játszadozásból, nem kell tovább húzni a másik idegeit, kellőképpen felfokoztuk a másik vágyát, ideje komolyabb vizekre evezni. Hallhatóan sóhajtok fel, amikor kihúzza a kezét a nadrágomból. No nem mintha nem lett volna jó az, amit csinált, de ha lehet, akkor inkább szabadítson meg a nadrágtól és a fehérneműtől, inkább úgy folytassa a dolgot. Pillanatok múlva már változik is a helyzet, forró hátam alatt egyetlen pillanatig érzem csupán a takaró hűvösét, figyelmem amúgy is inkább a felém tornyosuló hímre terelődik. Muzsika füleimnek, ahogyan hallom az anyagok szakadását, egy cseppet sem vagyok finnyás ilyen téren. Tépje csak, nem sajnálom a ruhámat és így amúgy is gyorsabb a dolog. Nem bírom már túl sokáig a várakozást, mondtam már? Szinte megfeszül a levegőben a vágy, testem felhevült, szaporán emelkedik a mellkasom fel, majd hullik alá. Tapintani lehet a vágyakozást, kéjtől csillogó tekintettel mérem gyorsan végig a hímet, hogy aztán a szemein állapodjon meg a tekintetem. Ajkaiba nyögök bele, amikor végre elérkezik a várva várt pillanat, ösztönösen emelem meg kicsit a csípőmet, hogy minél kisebbre redukáljam ölünk között a távolságot. Mohó vagyok, ezt említettem már? Egyik kezemmel markolok bele a vállába, az érzés leírhatatlan. Körmeim a bőrbe vájnak, de ha emlékeim nem csalnak, ez aligha lesz hátráltató tényező. Sőt. Másik kezemmel az első mozdulás pillanatában csapok rá az ágyra, ujjaim az ágynemű anyagára fonódnak, markolom az anyagot, mintha kapaszkodót keresnék. A vállán pihenő kezem siklik feljebb a tarkójára, hogyha netalán távozott volna a csókból, vagy éppen távozni szeretne, ne tehesse meg túl könnyen. Falom ajkaim, olykor óvatosan harapva rá az érzékeny bőrfelületre. Akarlak, Nicholas, még ennél is jobban.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Talán ha tudom, hogy milyen nap vár rám, jobban rákészülök a dolgokra. Talán így lett volna. De tudom, az már kevésbé lett volna hatásos. Mindig azok a dolgok sülnek el általában a legjobban, amik spontán jönnek és nincs bennük semmi szervezés. Amikor csak történik egy apró esemény, egy hirtelen felindulás, mely elvezet az adott eseményekhez. Hogy miért mondom ezt? Annak idején pont egy ilyen hirtelen felindulás vezetett ahhoz, hogy egykoron összejöttünk. S bár azóta rengeteg idő telt el, úgy tűnik, ettől a jó szokásunktól nem nagyon tudunk elszakadni. Nem is baj. Ahogyan közvetlen közelről vigyorog bele az arcomba azzal a rá jellemző pimaszsággal, amitől felforr az ember vére rövidtávon. Legalább is az enyém. De már nem mondtam semmit. Mit megadtam volna a korábbi években, ha újra láthatom… most pedig láthatom, én pedig hálát is adok valakinek odafent, aki így rendezte. A szavak ideje már rég lejárt. Kaptam egy lehetőséget, hogy újra közel kerülhessek Sarah-hoz. Nekem pedig szándékomban is volt kihasználni ezt a kínálkozó lehetőséget, ahogyan elhelyeztem a nőt az ágyamon és nekiálltam „előkészíteni” magunkat. A bennem megbúvó hevességnek köszönhetően csakhamar ruháinktól körbevéve találhattuk magunkat, vagy éppen azoknak a maradványai közt. Részletkérdés. Ahogyan rámásztam Sarah-ra és egyre közelebb kerültünk az összeforradáshoz, már nagyon könnyűnek éreztem magam. Már nem vezérelt az az óvatosság, mi mostanában vele kapcsolatban vezérel. Betartottam az ígéretemet, nem sietettem őt, nem akartam mindenáron döntésre kényszeríteni… de most így a szenvedélytől és a nő közelségétől megrészegülve levetkőztem ezt. Természetes akartam lenni vele, nem pedig mesterkélt. Semmi szükség arra, hogy mellette megjátsszam magam akármilyen téren is. Mindig is az volt, nem most fogom elkezdeni. Belenéztem én is Sarah szemeibe, amikor már ott voltam felette, a szememben égő tűz pedig mindent elárult számára, amit szánok neki. Ezután hajoltam rá az édes ajkaira, majd merültem el benne. Éreztem, ahogy a felhevült teste reagál az őt ért behatásokra, szinte belevigyorogtam elégedetten a csókunkba. Éreztem, ahogyan emeli a csípőjét és nem is voltam rest teljesen elmerülni a nő testében, egy pillanatra se szakadva el az ajkaitól sem, mint ha csak az életet jelentő oxigént kapnám onnan. Majd mozogni kezdtem, ahogyan megéreztem Sarah kezét a vállamon, mellyel a bőrömbe mar. Jól emlékezett, semmi kifogásom nem volt ellene. S ha még fájt is, megédesítette a szenvedély, mely köztünk tombolt és szinte ellepte a szobát az energiáinknak köszönhetően. Ütemesen mozogtam a nőben, s közben azon voltam, hogy mindent megadhassak neki, ami tőlem telik. Mert megtehettem volna, hogy gyorsan pontot teszek mindennek a végére. Kellően gyors tempó és már készen is vagyunk. Ez volt a gyakorlat az elmúlt években, de most szakítani akartam vele. Többet akartam adni Sarah-nak, mint egy gyors menet… többet, mint akármelyik férfi tehette meg korábban. Így hát csak fokozatosan növelem csak meg az aktus hevességét, fokozatosan gyorsulva fel. Bár persze nem olyan egyszerű ez, mint én azt elképzeltem. Túl régóta vágyok már a nőre, kivel megosztom most az ágyam oly hosszú idő után. Éreztem a tarkómon a kezét, mint ha csak ott akarna tartani, de nem volt szándékomban elvenni a fejem, ahogyan szinte felfaltam az ajkait. Döbbenetes, milyen hatással van rám Sarah… de nem bánom. S én mindeközben azon voltam, hogy minél jobban elhúzzam az együttlétünket, ezzel is növelve a nő végső gyönyörét, hogy ha majd együtt élhessük meg az extázist… mert hogy én Sarah nélkül nem fogok itt most megélni semmit, azt akár kőbe is vésem…
Jóleső hullámként söpör rajtam végig az érzés, többet és többet akarok, holott már így is rengeteget kaptam. Érezni akartam, megkaptam, mire olyan nagyon vágytam. Gyors tempóban vágtázunk a kiteljesedés felé, érzem, már nincsen messze a cél és ha jól sejtem, Nicholas számára sem. Elég csak ránéznem. Vagyis néznék én, ha tudnék, de olyan erővel ostromolja ajkaimat, hogy fogalmam sincsen, hol kezdődik az övé és hol kezdődik az enyém. Ha nyíltan nem is ismertem el, tudat alatt nagyon is vágytam már erre. Minden porcikám sóvárgott utána, az újbóli érintése után. Persze sokszor van részem ilyesmiben, de ez most más. Ha sokban nem is különbözik, de régen akkor is egy pár voltunk. Persze aztán holnap lehet ez nem fog túl sokat jelenteni, de most itt vagyunk, most a kéj és a gyönyör forrósítja át minden porcikámat. Hangos kiáltás szökik ajkaimról, gerincem ívben megfeszül, ahogyan a gyönyör hatalmas hulláma kíméletlenül söpör végig rajtam. Még inkább hozzá préselődöm, körmeim mélyen vájnak a húsba, nyomot hagyva maguk után. A hullám átvonulta után minden izmom elernyed, pihegve fekszem alatta, nem mozdulok, kiélvezek minden aprócska pillanatot, minden aprócska rezdülést. Ha esetleg mellém heveredik, oldalra fordulva kezdek apró köröket leírni a mellkasán egyik ujjammal. Így megy ez jó néhány pillanatig és ha nem szólal meg, akkor én töröm meg a csendet, pajkos vigyor jelenik meg az ajkaimon. - Ugye nem éred be ennyivel? - kúszik feljebb egyik szemöldököm és máris ficánkolok. Ám ezúttal neki nem sok a dolga, mert én helyezkedem. Először csupán felülök, a mellkasán barangoló kezem lejjebb siklik, hogy kézbe vegyem az irányítást, szó szerint. Lehet neki elég volt ennyi, nekem azonban korántsem, úgyhogy ha észhez tért, akkor én megindítom a második rohamot. Amint úgy érzem, készen áll, mellkasára támaszkodva nyomom fel magam, hogy egyik lábammal átlendülve felette helyezkedjek lovaglóülésbe, majd eresszem le a csípőmet, ezzel is magamba engedve őt. Így kezdek hát neki a következő menetnek, ami után bizonyára még rengeteg csodás pillanatot fogunk szerezni egymásnak. Legalábbis ha rajtam múlik, mert igencsak telhetetlen nőstény vagyok...
Kimerülve és pihegve hajtom fejem a mellkasára, fogalmam sincsen, hány alkalommal hajszoltuk egymást a gyönyör kapujába az elmúlt.. mennyi idő alatt is? Órák lettek volna? Fogalmam sincsen, nem is érdekel. Én a magam részéről egy jó ideig meg sem szólalok, csak élvezem a közelséget. Ha ő nem szól, akkor néma percek telnek el így, amíg végre eljutok odáig, hogy meg tudjak szólalni. No, nem tagadom, igencsak elfáradtam, össze kell szedjem az erőmet. Alkaromra támaszkodva emelem fel kissé mellkasomat, hogy a fejemet felé fordítva nézhessek a szemeibe. - Boldog szülinapot, Nicholas - csókkal zárom szavaimat, hogy aztán a bájos vigyorgás maradjon utána és ha nem történik bármi más, akkor visszahajtom a fejemet Nicholas mellkasára. Percek kérdése csupán, hogy elaludjak, érzem, a fáradtság ólmos súlyként nehezedik a vállaimra, én pedig nem fogok tudni túl sokáig ellenállni neki.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Lassan már nem csak a világot jelentette ez a kis helyiség, de a gondolataim is óhatatlanul ráhangolódtak. Persze, már korábban is e körül forogtak, elvégre akkor a feltételek alapból nem lettek volna meg. Ha nem ide koncentrálok, hanem valahova egészen máshova tévelyegnek gondolataim. Most ez nem volt így. Hogy lehetett volna, amikor a testünk már egyesült s minden egyes mozdulat olyan leírhatatlan érzést produkált, mely minden mást kisöpört a tudatomból. Minden feszélyezést, minden bánatra okot adó tényezőt... csakis egy valami maradt ott, ez pedig Sarah volt. Nem csak a testünk, de az energiáink is egymásnak feszültek, összekeveredtek. Őszintének éreztem minden egyes remegést, rándulást, melyet éreztem a testén, élvezetének jeleit. Semmi mesterkedés, semmi tettetés, bár ezt nem is feltételeztem volna róla soha. Én pedig megtettem mindent azért, hogy az élvezete, ha még lehetett, még nagyobb méreteket öltsön. Többet akart, én pedig adtam is. A hosszú, elnyújtott együttlét végül kiteljesedik, mikor már gyorsan hajszoltuk egymást. A végén már koncentrálnom kellett, nehogy ideje előtt engedjek, de eljön mindkettőnk számára a pillanat. Ajkaim elengedik Sarah-ét, s miközben ő kiáltással adja a világ - legalább is a lakótömb - tudtára élvezetét, én olyan mély nyögéssel, hogy majdhogynem a falak is beremegnek. Hagyom, hogy minden egyes porcikámon végighaladjon az utánozhatatlan érzés, ahogyan Sarah-ra dőlve pihegek, érezve/élvezve felforrósodott teste rezdüléseit. Ki akartam élvezni, hiszen ez most számomra összehasonlíthatatlan volt az elmúlt idők eseményeihez. Számomra MÁS volt. Végül, ki tudja mennyi idő után telepedtem mellé, de nem távolodtam el nagyon, karja alatt átfonva a sajátomat simogattam a hátát. Nem szóltam, valahol felesleges lett volna, hiszen mindketten tudtuk, hogy mennyire élveztük a történteket. Egy másik dolog viszont szépen lassan elkezdett foglalkoztatni, ahogy Sarah tekintetét vizsgáltam. Mielőtt viszont még szavakba önthettem volna, megelőzött. - Túlságosan régóta kívánlak, hogy így legyen - mosolygok rá, ahogyan megérzem az érintését. Volt egy pillanat, amikor azt hittem, elég lesz ennyi... hogy egyetlen együttlét majd elállítja az éhségemet. Nem így történt, másodperek alatt söpörtem ki ezt a hülyeséget a fejemből. Túl sok év telt el ahhoz, hogy elég legyen, s közben már farkasom is hívogatta a nőstény belső bestiáját. Sarah pedig tapasztalhatta, hogy nem kell sok idő, hogy újra kész legyek vele lenni. Nem zavart, hogy ezúttal ő mászik rám, én pedig alatta fekve végzem egy időre. Leplezetlenül gyönyörködtem a testében, a tekintetem majd felfalta a szőkét, miközben arcától szemérméig simítottam végig rajta. Utána pedig hagytam, hogy eluralkodjon rajtunk a szenvedély, újra...
... újra és újra. Nem számoltam. Nem számoltam, hogy hányszor fordítottam be magam alá, hogy "megadásra" késztessem... hányszor "lázadt fel" mindezek ellenére, hogy domináns létét fitoktassa... hányszor csókoltam végig a testét, kifejezetten ott, ahol emlékeim szerint érzékeny, ezzel tovább táplálva lobogó tüzét, játszva az idegeivel... s hogy hányszor hajszoltuk végig egymást a beteljesedés felé. Nem számított a szám. Csakis az, hogy itt voltunk, egymásba gabalyodva és akartuk egymást. Egyedül ez volt a fontos. Valahogy mindig találtunk energiát rá, hogy folytassuk, új fejezetet nyissunk. Hol Sarah, hol én kezdeményeztem ki a következő együttlétet, mert még nem volt elég, még égett a szenvedély és megvolt a kívánás. S hiába történt meg sokszor, én minden egyes alkalommal örömöt éreztem, ha a számomra kedves nőt és ezzel magam is hozzásegítettem a gyönyörhöz. Gyönyörű éjszaka volt... ám aztán eljött egy pont, ahol már a mi sokat látott testünket is elhagyja az ereje. Kifáradtan feküdtünk az ágyon, egymás karjaiban, kezem megint Sarah hátán barangolt, ahogy ő rajtam pihentette a fejét. Kellemes fáradtság volt ez, olyan, melyet mindenki örömmel élne át. Mikor Sarah mozdul és rám néz, tekintetünk újra összekapcsolódik. Csókja viszonzásra talál, még ha most lágy is. - Köszönöm, hogy eljöttél, Sarah - hangomból kiérződik a hála. Rég láttam már tőle ezt a tekintetet, de most is jókedvvel tölt el. Angyalbőrbe bújt kisördög. Hamarosan újra letette a fejét, én pedig simogattam, hagyva, hogy lehúzza őt a fáradtság és elaludjon a karjaim között. Rászolgált a pihenésre... ahogyan én is. Még annyi lélekjelenlétem maradt, hogy a takaró két szélét úgy ahogy magunkra húzzam, de hogy nem fedett le teljesen minket, nem érdekelt. Lehunytam a szemem és követtem Sarah-t az álmok birodalmába.
Tudja az ördög, mikor ébredtem másnap reggel. Az álmom mély lehetett, mert alighogy elaludtam, már fel is keltem. Az erőm úgy ahogy visszatért és amikor a szemem kinyitottam, egy szőke hajzuhatagot láttam a mellkasomon. Arcomra mosoly húzódott, ahogy óvatosan felemeltem a fejem és csókot nyomtam a feje búbjára. De aztán csak visszaejtettem a fejem és nem mozdultam, nehogy felébresszem őt. Valahogy annyira hihetetlennek tűnt, hogy itt vagyunk, megint együtt ér minket a reggel. S még éberen élt tudatomban az előző este emléke. Annyira tökéletesnek tűnt minden. Valahol pedig, egy részem félt tőle, hogy mi lesz, ha Sarah felkel. Nem tudom még, mennyire hagytam benne nyomot az este... de aztán csak elhessegettem a gondolatot. Emlékeztettem magam, hogy még itt vagyunk... és hogy mit ígértem neki áprilisban. Közel engedett magához, megint... én pedig meg fogom ezt becsülni és nem egyből a karját követelni. Csendben feküdtem, hallgatva a nő szuszogását, szívverését hallgatva, mígnem éreztem, hogy megfeszül a teste és ébred. - Jó reggelt, Sarah.
Minden könnyű volt. Úgy éreztem, mintha lebegnék. Az álmok édes vizén jártam, most nem volt semmiféle gond, mi ólmos súlyként üljön a vállamra és egyre csak nyomjon lefele a mélybe. A reggel első sugarai rángatnak ki az álmomból, ám magamhoz térve nem mozdulok, csak szemeim nyílnak fel. Nem gondolkozom, most minden olyan.. jó. Nem tudok rá jobb szót, nem szólalok meg, mert nem szeretném szavaimmal megtörni a pillanat varázsát. Még mindig úgy állok a dologhoz, hogy fogalmam sincsen a folytatást illetően és az is badarság lenne, ha itt és most kijelenteném, hogy szerelmes vagyok. De nem vagyok közömbös és Nicholas fontos a számomra. Talán, ha kilépek ezen az ajtón, máris hiányozni fog az ölelése. Fogalmam sincsen. Köszöntését hallva emelem fel a fejem, hogy államat támasztva a mellkasára nézhessek a szemébe. - Jó reggelt - mosolyodom el haloványan, hosszú pillanatig tartva a pozíciót, aztán szépen lassan felülök, tenyeremmel támaszkodva meg magam mellett az ágyon. - No és hol marad az ágyba reggeli? - pimasz tekintet, hasonló szavak, de az ajkaim szegletében bujkáló mosoly kedvessé varázsolja a kérdést is. Nem gonoszkodom, csupán cukkolom. Egy ilyen este után talán kijárna egy kis kényeztetés, nem? Persze csak viccelek, nem ragaszkodom ilyenhez, ezt abból is láthatja, hogy máris kászálódok felfele, hogy úgy, ahogyan vagyok, anyaszült meztelenül álljak aztán meg az ágy mellett. - Ha már nincs ágyba reggeli, mit szólnál egy zuhanyhoz? - kúszik feljebb szemöldököm és ááhh, semmiféle hátsó szándékom nincs. Mindenesetre jön, vagy sem, én indulok, mert szükségem van egy zuhanyra, hogy észhez térjek. Aztán majd jöhet a reggeli.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Sokáig bámultam a plafont, no meg a sarokban csüngő pókot. Most vagy én felejtettem el, hogy Sarah olykor képes nagyon sokáig aludni, vagy én keltem fel túlságosan korán. Vagy egyszerűen csak az éjszaka sikerült túl kimerítőre. Mondjuk végső soron lényegtelenné válik, amikor megérzem a feszülő izmokat és az ébredést. Halkan szólítottam meg, mire mozdul a szőke hajkorona és előkerül alóla a tulajdonos arca. Megmosolyogtató a helyzet, ahogyan felszaladnak a szám szélei. Most nekiállnék felemlegetni, hogy mennyire aranyos így, főleg a kócos fürtjeivel, de a végén még elf... na várjunk, csak kimondtam, mi? Javíthatatlan vagyok, de komolyan. Le sem veszem róla a tekintetem, miközben feljebb emelkedik és lecsúszik róla a takaró. A szavait hallva nyomom fel magam a könyökeimre, majd kicsit oldalra döntöm a fejemet. Na tessék, ez az a Sarah, akit én ismerek. Alig kell fel, már a pimaszságain töri a fejét. - Bocsi, lefoglalt, hogy a párnád legyek - dobom vissza a labdát. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben. De olyan rég ébredtünk már közösen hogy ki akartam használni a lehetőséget. Persze nem magyarázkodom, érzem, hogy csak húzza a fejemet. Húzza csak, azért van hajam. Mikor talpra áll magamat meg nem hazudtolva legeltettem rajta a szemem, majd kerestem meg a tekintetét. Hallva a kérdését újra leszűröm magamban, hogy kinek is van itt több sütnivalója. - Balkéz felőli ajtó. Menj előre, hamarosan csatlakozok én is. Már kilépett az ajtón, amikor kimásztam az ágyból és megmozgattam magam, hogy elgémberedett tagjaimba visszatérjen az élet. Körbenézve szembesülök vele, hogy a vetkőztetés elég hevesre sikerült és ruháink nagy része hősi halált halt rútul. Összeszedtem azt, ami Sarah-é közül megmaradt épen, majd utána kinyitottam a szekrényemet és kerestem pótlékot a sajátjaim közül számára. Mondjuk engem egyáltalán nem zavarna, ha a szőke meztelenül flangálna, míg itt van, de előbb-utóbb szükség lesz rájuk. Nagyok lesznek ugyan, de a célnak megfelelnek. Mellékeltem még hozzá egy tiszta törülközőt, majd miután magamnak is találtam néhány göncöt, elindultam. Viszont egy kitérőt tettem a konyha felé, csak hogy benézzek a hűtőbe. Csak miután megbizonyosodtam, hogy van mit enni, mentem a fürdő felé. A víz már javában csobogott ekkor, majd miután az "árut" leraktam a mosógépre nyitottam ki a zuhanykabint és léptem be az ázó nőhöz, hogy aztán hátulról átkaroljam - már ha addig nem fordult meg - és a fejemet felhajtva pár percig élvezzem mind a teste közelségét, mind a rózsából érkező vizet.
- Ez nálam nem kifogás, bocsi - vágok vissza, mert akármennyire sértő, túléltem volna, ha egyedül hagy a pihe puha ágyikóban. Hamar túltettem volna magam rajta, pláne, ha megtudom, hogy miért hagyott ott. Szeretem a finom reggeliket. - Aztán ne várass túl sokáig. Kacsintok a szavaim mellé, majd libbenek is kifele, hogy a megadott irányban ráleljek a fürdőszobára. Mivel ruháim nincsenek, amit le kell dobjak és azzal sem vagyok most hajlandó foglalkozni, hogy nincs is törölközőm, belépek a zuhanykabinba. Eresztem a forró vizet, szeretem, ahogyan égeti a bőrömet és most kívánom is a melegséget. A vizes tincsek rátapadnak a vállamra, a hátamra, de nem foglalkozom vele, a zuhanyzás ezzel jár, nem igaz? Nem tudom, meddig áztatom magam, amikor nyílik a kabin ajtaja, a hűvös levegő libabőrt fakasztva szánkázik végig a bőrömön, de gyorsan megszűnik az érzés, ahogyan Nicholas máris mögöttem áll. - Reméltem, hogy nem várakoztatsz meg túl sokáig. Nem bírom ki, hogy ne jegyezzek meg valamit, ajkaimon pimasz mosoly ül, fejem az övének hajtom, hátam a mellkasához simítom, egészen közel furakodva hozzá. Fogalmam sincsen, meddig ázunk ott, amikor úgy ítélem, hogy nekem elég volt, korgó gyomrom elég erős hajtóerő, így ha Nicho enged, akkor én kilépek, hogy a feltehetőleg nekem szánt törölközőbe csavarjam magam. Pillanatok múlva már az odakészített ruhákban pompázom, vizes hajam a lehető legszárazabbra próbálom törölni, de ugye ez lehetetlen, így sokáig nem foglalkozom vele, amint elviselhetően áll, indulok is a konyha felé. - Nos, hol az a reggeli?
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Hallatok egy amolyan megfedő c-ccc-t, de részemről le volt tudva a dolog. Legközelebb majd így fogom ébreszteni, ezt már eldöntöttem, de most ezen nem keseredem el, hogy hoppá, hibácska. Legközelebb... egek, Nicholas, te valahogy nagyon pozitív meg bizakodó lettél manapság. Néha azért nekem is lehet ilyen hangulatom, nem? Főleg egy ilyen kellemes ember társaságában. Csak egy sokat sejtetőt vigyort eresztek meg felé, mikor picit "megsürget". Jóvanna, korábban várni kellett rám másfél évszázadot, de akkor nem is a szomszéd szobában leledzettem egész végig. Meg amúgy is, hülye lennék nem ugrani egy ilyen invitálásra. Szóval nem tartott soká, mire odabújtam Sarah mögé a zuhany alatt. - Eleget vártál rám így is - mosolyodok el halványan. Könnyed megjegyzés, de azért van háttértartalma is. Soha többé nem akarom, hogy várni kelljen rám. Óriási ballépés volt az a régebbi ötlet, még ha néha úgy érzem, hogy annak bizony meg kellett történnie. Mint ha csak egy próba lenne az egész, méghozzá a legrosszabb mind közül. Hogy mit akar lemérni, azt nem tudom. Most csak az érdekelt viszont, hogy mi van a jelenben, ezen meg majd máskor gondolkozok. Ha az lehetséges, még közelebb vontam magamhoz Sarah-t, miután közelebb furakodott, bár félek ez már csak úgy lenne lehetséges, ha vájnék egy lyukat a testembe. Arcomat idővel a nő szőke, ázott tincsei közé fúrtam, hagyva, hogy szépen, hatványozódottan elázzunk. - Hozzá tudnék ehhez szokni - osztom meg vele a gondolatomat. Nem csak az előző estéhez, vagy akár a mostani fürdéshez... úgy általában ahhoz, hogy itt van velem, már egy magasabb szintet képviselve. Tudomására hozom, mert úgy érzem lehetek vele őszinte. Mint mindig. Mindenesetre hamarosan már elég lesz a forró zuhanyból és szinte láthatja, ahogyan belevigyorgok a tincseibe a korogást hallgatva. Szóval kimászunk és miután úgy ahogy megtörölköztem, én visszamegyek a szobámba, hogy gyorsan felöltözzek. Alighogy odaérek a konyhában, kezemben a wiskey-s üveggel meg az ital maradékával, már meg is jelenik a korgó has gazdája. - Hát lássuk - mondom, miközben kinyitom a hűtőt és bedugom a fejem. - Mennyi kellhet vajon ebből - kérdezem inkább magamtól, ahogy kiveszem a tojásos dobozt, ekkor megint hallok egy korgó gyomrot. - Oké, legalább... - na ekkor az én gyomrom korog meg. - ... sok. Szóval az egész dobozt kirakom, amiben nem egy van, meg keresek mindent, amire szükség lehet a rántottához, mert hirtelen annál gyorsabban elkészíthető laktató kaja nem jut eszembe... tej, szalonna, virsli, meg ami még kellhet a hűtőből. Amint ez megvolt, nekiálltam előrámolni az eszközöket is, hogy hamarosan már bele is törjem a tojásokat. Előszedtem egy üdítős üveget is, két pohárral, hogy addig legalább inni lehessen valamit és az is elnyomja időlegesen az étvágyat. Mindenesetre ha Sarah-nak volt valami plusz ötlete én állok elébe...
- Ne hozzuk ezt fel, jó? - mosolyodom el haloványan, ahogyan derékból fordulok óvatosan hátra, hogy apró csókot lopjak tőle. Nem akarok most a múltra gondolni és arra, hogy ki és mennyit várt a másikra. Ami elmúlt, az elmúlt, nem kell mindig felhozni, hogy mit veszítettünk és mit szúrtunk el. Most itt a jelen, én is beadtam a derekamat, élvezzük hát ki a pillanatot, főleg úgy, hogy nem tudjuk, én legalábbis biztosan nem, hogy mit hoz majd a holnap. - El ne kényelmesedj aztán nekem - válaszolok pimasz mosollyal az ajkaimon, de mivel háttal állok neki, nem sokat láthat belőle, csupán szavaimból érezheti a görbület milyenségét. Nem is fűzök ennél többet a dologhoz, óvatosan hárítom a jövőre vonatkozó dolgokat, hiszen én magam talányok előtt állok. Ez a beszélgetés pedig szerintem még várhat magára. Jön végül a reggeli, én pedig nekidöntöm a csípőmet a pultnak, hogy onnan szemlélhessem, Nicholas hogyan munkálkodik. Bizony, én ma csak szemlélő leszek és várom a megígért reggelimet. A tojásrántotta teljes mértékben megfelelt nekem is, úgyhogy amint a méretes mennyiség a tűzhely fölött kezdett sercegni, nekiláttam a terítésnek, legalább ennyiben vegye a hasznomat. Hamarosan minden kész volt, már csak a kajára volt szükségünk. Letelepedtem hát az asztalhoz, hogy amint elém kerül a serpenyő, szedhessek is belőle, neki is, nekem is, méretes adag és a legszebb, hogy képesek voltunk az egészen eltűntetni. A reggeli után jöhetett volna a jól megérdemelt pihenő, azonban a munka kötelez, dolgozni kell mennem, már így is késésben vagyok, ráadásul még haza is kell ugranom ruháért, szóval a mosogatásban még segítek, aztán ideje távozóra fogni a dolgot. - Ne haragudj, Nicholas, szívesen maradnék még, de az a helyzet, hogy az Upper és az íróasztalomon tornyosuló iratköteg nem fog megvárni - húzom el a számat, majd közelebb lépek hozzá, hogy búcsúcsókot hintsek az ajkaira. Nem bújok, nem ölelek, az túlságosan érzelmes lenne, ennyire romantikusan nyálassá pedig nem szeretnék egy elválást tenni, hamarosan úgyis összefutunk majd. Felkapkodok hát valami göncöt, úgyis csak a kocsiig megyek, aztán pedig mosollyal az ajkaimon furikázok egészen hazáig.
// Akkor ha nem volna más, köszöntem a játékot! //
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
A-aaa, eszem ágában sincs felhozni... vagyis hát felhoztam, csak mélyebben nem akartam belemenni. Az lett volna aztán az igazán illuzióromboló, én meg inkább kreáltam őket, mint zúzzam... bááár... egen, képes voltam rá határozottan, így az elmúlt évemet végignézve. Mindegy, inkább rávigyorogtam a nőre, amikor félig hátrafordult és ajkaink egymást érték. Jó volt most ez így, akarja a halál a gyötrelmes múltat felemlegetni. Maradjunk csak a jelenben. - Nyugi, nem volt tervben - kuncogok bele az ázott tincsekbe. Nem kezdem fel a témát, de néha nem árt éreztetni a választott hölggyel, hogy még nem veszett ki a szándék... mondjuk az este után kicsit röhejes lenne. De nincs sietség, nincs siettetés, ezzel az ígérettel kezdtem bele. Az éjszaka fergeteges volt, dacára annak, hogy az érkezésével éppen rossz pillanatomban kapott el, de nem követem el azt a hibát, hogy elbízzam magam. Mindig olyankor szoktam belemenni a késbe, ha így van. S ha ez most nem is vérre ment, de volt annyira fontos a kapcsolatom vele, hogy komolyan vegyem. Hogy a jövő meg mit tartogat, nos... derítsük ki. De előbb még intézzük el a reggelit, mert ha itt éhen halunk akkor tényleg nem lesz jövőnk, se így, se úgy. Annak kimondottan hálás voltam, hogy Sarah nem kotyogott közbe, mint a legtöbb nő, akik nem bírják ki. Sokan gondolják úgy, hogy a konyha az ő felségterületük, ezért beleszólhatnak, de most nem így lett. Szóval gyorsan is tudtam dolgozni, ahogyan összekevertem a tojásnak valót, majd összeaprítottam a többit, ami be is került az olajtól sercegő serpenyőbe. Miután megfelelően meg lettek pirítva a szeletek, nyakonöntöttem a tojással és hamarosan el is készült a... nagyjából hadseregnek is elég adag. Mire elkészültem Sarah már kirámolta az evőeszközöket, én pedig még előszedtem pár dolgot, elvégre nincs rántotta kenyér nélkül, részemről pedig a majonéz is elmaradhatatlan. Oly nagy adag lett... mégis, mindkettőnk farkasgyomora elég nagy volt hozzá, hogy hamarosan már csak mosatlan legyen belőle. Éppen a mosatlant rámoltam be a csap alá, amikor Sarah közölte a szándékait. Az energiáimba csakhamar negatív él színezet vegyült, mert pár órának még én is örültem volna vele. De ez van, a falak megrepedtek, az élet pedig szólított. Viszonozom a nő csókját, miközben igyekszem megállni, hogy ne zárjam be a hálószobába. - Vigyázz magadra - mondom, miután elválnak az ajkaink. - Üdvözlöm Yvonne-t. Nem mondom, hogy majd találkozunk, magától értetődik, hogy keresni fogom, ahogyan eddig is kerestem őt. Igaz, a kedvem elég nagyot csappan, amikor az ajtó becsukódik a távozása után, de nem hagyom, hogy elfajuljon. Olykor eléggé önző tudok lenni és többet akarok a jóból, még akkor is, ha minden tényleg tökéletes. De elég csak felidéznem a történteket és mosolygok is... ahogyan eszembe jut valami. ~Mielőtt elfelejtem, képzeld, kiderült, hogy életben van a húgom. Módfelett kíváncsi természet, szóval ne lepődj meg, ha megtalál téged~ - mosolygok.
Kezdőlap
//
// 
