Borzasztóan imádom az illatgyertyákat, az illóolajokat, és úgy alapvetően a kellemes, hangulatos dolgokat is, nem csak akkor, ha illatuk is van. Esténként ha ledőlök a TV elé, általában mindig szoktam vagy párologtatni, vagy csak úgy meggyújtani egy gyertyát. Persze mindent olyan helyre pakolok ilyenkor, ami biztonságos... Suzy számára elérhetetlen távolságban van, mert Suzy is imádja ezeket. Egyszer magára rántott egy gyertyámat, azóta figyelek oda különösen erre. Szerencsére nem kapott lángra, mert a viszatól elaludta láng, de a forró viasz ráfolyt a bundájára, és azon már csak az olló segített. Még szerencse, hogy szegénykémnek nem égett meg a bőre. Ha nem lenne beizzítva a fondükészítőm, akkor valószínűleg ma este is romantikus... gyertyafényes környezetben fogadnám Nonót. Az olvadt csoki illatát viszont eszem ágában sincs elnyomni semmivel, így ezúttal csak az illatozik a tálkákban, amit az elektromos melegítő tart folyékonyan... kellemes hőfokon. A csokit mindenki szereti, ezért nem csak egyféle, hanem háromféle csokival készültem. Három tál van: fehér- tej- és étcsoki olvadozik bennük. Suzy izgatottan járkál a lábam alatt, miközben szétszedem, és megmosom a gyümölcsöket. Két, pizzatál méretű fondü-tál szettre pakolom rá a gyümölcsöket, amiket cikkelyszerűen választ el egymástól egy alacsony porcelánfal. Gyárilag ilyenek ezek a tálak. Tavaly előtt karácsonyra kaptam őket Ryanéktől. Van minden bőségesen: málna, eper, banán, kivi, alma, ananász, szőlő, szilva, mandarin, narancs. Hazafele jövet kifosztottam a közeli bolt fél raktárkészletét. Régen, pláne itt Alaszkában nem volt olyan egyszerű az ilyen gyümölcsökhöz hozzájutni, de ha mégis, akkor szép kis összegeket elkértek érte. Ezt már számtalanszor hallottam apától, amikor például december közepén szoktam sárgabarackot enni. Szerencsére a mai világban ez már nem jelent problémát, így én is be tudtam szerezni mindent, ami kellhet. Behűtöttem egy üveg Irish Cream likőrt is, meg üdítőt is. Meg a vízforralót is bekészítettem, ha esetleg Nonó majd valami meleget inna inkább mellé. Épp a kezeimet töröltem, amikor Suzy felkapta a fejét, és egy gyors sprinttel az ajtó előtt termett, majd a fenekét riszálva a kilincset bámulta. A következő pillanatban meghallottam a csengő hangját. Fehér cicanadrágban, hosszított fazonú sötétkék felsőben, a derekamon sötétbarna övvel indultam meg az ajtó irányába. - Suzy, nem! - Hajoltam le, és akasztottam az ujjam a nyakörvébe, hogy megtartsam, nehogy örömében Nonóra rontson. Közben a másik kezemmel kinyitottam a zárat, majd Suzy-t magammal húzva kinyitottam az ajtót. - Szia! Gyorsan bújj be! - Szólaltam meg nevetve valahonnan a kilincs magasságából. Suzy alig bírt magával, minden áron be akarta támadni Nonót, hogy körbetáncolja, meg felugráljon rá. Annyira tud örülni a vendégeknek, hogy ha rajta múlna akkor csak pár perces dögönyöztetés után engedne be mindenkit. Egyszerűen képtelen vagyok leszoktatni erről. Ha Nonó bejött, gyorsan becsukom az ajtót, és elengedem Suzy-t. Ahogy az lenni szokott, már vetődik is neki. Szerencsére tiszták a praclii, mert séta után meg szoktam mosni a lábait, hogy ne hordja végig a koszt a lakáson, szóval összekoszolni nem fogja a barátnőmet, de addig fix, hogy nem engedi beljebb, amíg legalább a fejét meg nem simogathatta. - Jól van Suzy, elég lesz! - Szedem le Nonóról nevetve. Nagyon szereti Nonót, ha itt van, én totál le vagyok ejtve, csak Nonó létezik neki. Ha tehetné, még a wc-be is bekísérné. Amikor végre én is odaférek Nonóhoz, két puszit nyomok az arcára, aztán elkérem a kabátját, hogy felakasszam. - Úgy örülök, hogy el tudtál most jönni, már karácsony óta nem találkoztunk. - Mondom, miközben előveszek a kisszekrényből egy vendégpapucsot, és leteszem, hogy átléphessen bele. Megy rendesen a fűtés, szóval nincs hideg, de nem szeretném, ha felfázna.
Aki ismer egy kicsit is, az tudja, hogy az édességek rabja vagyok, legyen az bármi. Szóval egy jó kis fondüzésre hogyan is mondhattam volna nemet? Nem mintha egyébként nemet mondanék egy barátnak úgy egyáltalán, nem jellemző, és hacsak nem dolgozom, vagy épp akad tanonckodós elfoglaltságom, nyitott vagyok bármire. Lassan mondjuk kezdem úgy érezni, hogy a disco nem fog már menni, szükségem van a hétvégékre, hogy kipihenjem magam, képtelenség másként bírni, eddig aludhattam délutánonként, de már nem megy, muszáj sokat tanulnom, és gyakorolnom, így egyre inkább kikészülök. Ritka, hogy akad egy szabad estém, és akkor is el kell döntenem, ki az, akivel régebben találkoztam. Elég nehéz lavíroznom a szívemnek kedves lelkek között. Egyszerűbb, ha ebédidőben találkozom velük, vagy csalok egy kis időt a gyógyszertári munkaidőmből, elvégre a saját főnököm vagyok… Bevallom, olykor megteszem. A megbeszélt időben érkezem, vastag piros kabátban, alatta három pulcsival, a farmerom alatt három harisnya is lapul, sál, sapka, kesztyű, a Michelin babákat megszégyenítem, eskü. - Sziasztok! Köszönök vidáman, és beslisszolok, mint mindig, ismerem ám Suzyt már jól, barátnők vagyunk, és Miloval is egész jól kijönnek, bár ide nem szoktam áthozni, nem érezné jól magát az ismeretlen környezetben, és nem szeretném, hogy bármiféle galibát csináljon. - Jaj, Suzy, várj egy kicsit, legalább amíg leöltözöm. Dörgöltem meg gyorsan a fejét leguggolva elé, és ha akart, meg is puszilhatott, hagytam neki, engem az ilyesmi egyáltalán nem zavart, Milo is állandóan mintát vesz az arcomról. Aztán felkelek, és megszabadítom magam a kismillió réteg ruhától, mert idebenn meg fogok gyulladni, közben köszönök Irisnek is, hiába, akinek kedvence és vagy gyereke van, valahogy mindig hátrébb szorul, az aprónépek kikövetelik maguknak a figyelmet. - Igen, kicsit sűrű volt a karácsony is, azóta meg mindenki megőrült, az ünnepek után valahogy sokkal többet vásárolnak az emberek még gyógyszert is. Mintha egy hét alatt ki lehetne fogyni a készletekből. Hihetetlen. Belebújok a papucsba, aztán már indulhatunk is beljebb. A táskámat felemelem a földről, aztán kihúzok belőle egy kutyusoknak való jutalomfalatot, és oda is adom Suzynak, de csak azután, hogy beengedett, és szépen leültettem. Aztán előkapartam egy dvd-t, ami ugyan be volt csomagolva, de felismerhető volt a formavilág okán. - Ez pedig csak egy kis apróság, remélem, lesz időd rá valamikor. Mosolyogva nyújtottam át, azt a sorozatot írtam ki neki, amit sokat emlegetett, hogy szeretné megnézni, de valahogy sosem jutott eddig oda, hogy letöltse, beszerezze, úgyhogy gondoltam, áthidalom helyette ezt a problémát. Aztán már csücsültem is le Suzy mellé, hogy jól megdögönyözzem, engem aztán nem zavart, hogy a földön kell ücsörögnöm.
A hozzászólást Naomi Sharp összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jan. 19, 2015 3:41 pm-kor.
- Ne is mond! Ha húsra gondolok, azóta is megfájdul a gyomrom. A karácsony teljesen kikészít. Úgy érzem magam utána, mint egy lufi, amit addig fújtak, hogy bármelyik pillanatban.. - Fújom fel a képem, majd egy megbököm az arcom oldalát, és a levegő egy pha kíséretében hirtelen távozik onnan. Nem magyarázom túl a dolgot, szerintem Nonó tökéletesen érti mire gondolok. Ilyenkor a gyomorrontásra, a szélgörcsre vásárolt gyógyszeradagok megsokszorozódnak. Tudom én is, hogy hülyeség össze vissza enni mindent, de hát ha egyszerűen nem lehet ellenállni a finomabbnál finomabb, egymáshoz egyáltalán össze nem passzoló finomságoknak, akkor mit csináljunk!? Még szerencse, hogy két orvos is van a családban, ezért én valamiképp jobban átvészelem az ünnepeket, de a legtöbb ember ilyenkor készíti ki a gyomrát. Vannak vendégeim, akik frizurakészíttetés közben szívesen ecsetelik az ilyen élményeiket, szóval olykor hallok cifra sztorikat. Suzynak nagyon jó a szaglása ezért tekintetét le se veszi Nonó táskájáról, amíg elő nem kerül onnan a jutalomfalat. Csonkolt farkát csóválva ül le a fenekére, majd lihegve pillant fel, mintha azt kérdezné: na mi lesz, adod már? Amikor megkapja, fogai közé marja, majd egy gyors sprinttel ugrik be a kanapé mellett levő kosarába, hogy a saját, személyes zúgában fogyassza el. Hangos ropogtatással esik neki, és ilyenkor lesül a képemről a bőr, mert tök úgy tűnhet, mintha már két napja nem kapott volna kaját, és ki lenne éheztetve. - A látszat ellenére, egy órája kapott enni! - Nevettem el magam, aztán az előbukkanó csomagra pillantottam. - Ó! - Csillantak fel a szemeim. - Ez az, amire gondolok? Komolyan? Annyira rendes vagy, nagyon szépen köszönöm! - Ölelem át újra Naomit. Sajnos folyton olyan időpontban adják le a részeket, amikor én nem vagyok itthon. Persze ismétlik másnap délelőtt, de én meg a délelőttjeimen dolgozok. Gondoltam már rá, hogy anyáéktól kérek egy olyan TV-t karácsonyra, amivel időzíteni és felvenni lehet műsorokat akkor is, ha nem vagyok otthon, de mindig van valami fontosabb, ezért a TV-t csak halogatom. A számítógéphez meg én nem értek olyan profin, mint Nonóka. Hogy egész pontos legyek, az emailemet, a facebookomat és a skypeot tudom használni rajta... meg youtubeon szoktam zenét hallgatni. Nekem nagyjából ennyiben kimerül a számítógép használatom. Még egy DVD-t se írtam ki soha életemben. Valahogy az ilyen dolgokhoz nincs türelmem, de szerencsére a barátnőmnek igen. - Mit kérsz inni? Van bekészítve víz a vízforralóba, szóval tudok szolgálni teával, vagy van a hűtőben narancslevem, ír krémlikőröm. - Attól függően, hogy mit kér, abból öntök neki is, és magamnak is. Ha a teát választja, akkor meg a filteres dobozomat teszem le a kanapé előtti kis asztalra, hogy kiválaszthassa melyikből szeretne inni. - Szilveszterkor mit csináltál? - Én lázasan nyomtam az ágyat apáéknál, úgyhogy nem voltam sehol, pedig többen is hívtak, hogy lenne-e kedvem csatlakozni. Sajnos hajlamos vagyok év végére lebetegedni. Gondolom ilyenkor jön ki rajtam az ünnepek előtti hajtás fáradalma. Négy nap alatt meggyógyultam, szóval szerencsére nem tartott sokáig.
- Ismerős. Én aztán bőven jól vagyok tartva a Nagyi főztjével, olykor nem is értem, hogy vagyok képes annyit megenni, közben meg majd elfogyok. Meglehet, közel sem eszek annyit, amennyi az aktív életmódomhoz javasolt lenne, bár ilyen téren nem vagyok képben, általában annyit eszem, amit épp elégnek érzek. Kivéve az édességeket persze, mert abból bármennyi elfér. - Ne aggódj, Milo is mindig úgy csinál, mintha sosem kapna enni. Félelmetes, hogy mennyi jutalomfalatot képesek lennének megenni, ha hagyná nekik az ember. Legyintek könnyedén, ettől még akkor sem hinném, hogy éhezteti, ha nem mondaná, elég jól ismerem már azért, és egy éhező kutyus nem így néz ki. Én csupán nem szeretek sehová üres kézzel menni, a kutyusokat pedig külön imádom, szóval adta magát a dolog. - Nincs mit, remélem, lesz majd időd rá előbb-utóbb! Szeretem én a sorozatokat, de manapság azokat van módom csak megnézni, amik éppen mennek, ha este hazaértem az egyetemről, és még sokszor azok is kimaradnak, mert egyszerűen kidőlök. Sokat meg nem ülök a gép előtt, de ha valami érdekel, és lemaradok róla, azt letöltöm, épp ezért nem volt nagy kunszt megtenni Iris kedvéért sem, noha sosem kérte, de mikor először említette, hogy érdekli, de nem tudja nézni, úgy voltam vele, hogy biztosan kiírom majd valamikor neki. Az ölelést természetesen viszonzom, szeretek ölelkezni, ölelésfóbiásoknak ez annyira nem nyerő, de szerencsére sok olyan ismerősöm nincs, aki utálná. - Teát kérnék szépen, valami epreset, ha van olyan. Ha nincs, akkor mindegy. Mikor leteszi a dobozkát, akkor válogatok magamnak, hamar meglelem az áhított fajtát, ami gyorsan a bögrémben is landol, és amint kész lesz a víz, már fel is öntöm, na jó, előtte belepakolom a cukrot, mert szerintem tök más íze van akkor, ha eleve ráöntöm, mintha belelapátolnám. Ne kérdezze senki, lehet, csak az én zöldségem, mindenesetre így tapasztaltam. - Semmit, a Nagyiéknál voltam, majdnem bealudtunk éjfélre, aztán szerintem fél órára rá már a kanapén horpasztottam. Valahogy most nem volt túl sok kedvem bulizni, úgyhogy maradt ez a megoldás. Meg aztán, mióta tudom a Mayás dolgot, az ilyen események valahogy kevésbé fajsúlyosak, mert mindig arra gondolok, hogy milyen lenne, hogyha kinn az utcán együtt nézhetnénk tűzijátékot, átcsacsognánk csajosan az éjszakát, és a másnapot átaludnánk. - Te már meggyógyultál, ugye? Üzenetet mindenkinek küldözgettem, az nem maradhatott el most sem.
- Csak tudnám hova fér belé ennyi kaja! – Nevetem el magam. Suzy a legrosszabb szándékkal se mondható kövér kutyának. Igaz, hogy sokat eszik, de a rendszeres testmozgásnak köszönhetően le is mozogja azt. Most már nagyon esedékes lenne, hogy kerítsek neki egy új dokit, mert akihez eddig hordtam, az tavaly év végével nyugdíjba ment, és tavasszal lesz esedékes a következő veszettség elleni emlékeztető oltás. Szegényem utána egykét napig mindig maga alatt van, mert legyengíti az injekció. - Én is nagyon remélem. Mindig közbejön valami, amikor azt hiszem, hogy van egy kis időm magamra is. De ezt legalább folytathatom ott, ahol félbehagytam, ha valami van. – Mosolygok Nonóra. Aki egyedül él, arról azt gondolhatnák, hogy otthon azt csinál, amihez kedve szottyan. Persze… ez így is van, kivéve, ha anyu épp nem akkor hív, amikor eszek, vagy betelepszem a TV elé, hogy sorozatot, vagy filmet nézzek. Valamiért mesterien eltalálja azokat az időpontokat, amikor ezek valamelyikét csinálom, és már cseng is a telefonom. Megtehetném, hogy kikapcsolom, de nem vagyok az a típus. Meg aztán sose tudhatom, hogy mikor érkezik olyan hívás tőle, ami tényleg nagyon fontos, aztán utólag birkózhatnék a lelkiismeretemmel, mert nem vettem fel. - Még szép, hogy van! – Kacsintok. Nekem nem a kedvencem, de tudom, hogy Nonó szereti az epret, ezért vettem olyan teavariációs dobozzal is, amiben van eper. Kétfajta epres teát találhat a dobozban. Az egyik fekete tea, amit eper aromával ízesítettek, a másik fajta viszont valódi gyümölcstea, aminek a filterében ledarált, szárított eperdarabok vannak. Láttam olyat is, aminek zöldtea volt az alapja, és az volt eperaromával ízesítve, de azt nem vettem meg. Szeretem a vízforralót, mert egy perc alatt felforralja a vizet, és még utána is nagyon sokáig forrón tartja, nem hűl ki olyan könnyedén. Egy hőálló alátétet teszek az öblös pöttyös bögre alá, a vízforralónak nem szükséges, mert az nem engedi át a hőt. Lepakolok mindent Nonó elé az asztalra, a többit rá bízom, mert én is saját magamnak szeretek ízesíteni mindent. Suzy még mindig a jutalomfalatot rágcsálja, és élvezi a plusz figyelmet, amit Nonó jelenléte által megkap. - Pedig azt hittem, majd bulizol helyettem is! Mondjuk megértem, hogy fáradt voltál. Én is év végére mindig kinyúlok. A Hálaadás és a Karácsony közötti időszak mindig durva. Sőt! Már a Halloween is az. Maradjunk annyiban, hogy az év utolsó két hónapja mindig durván hajtós. – Gondolom, hogy nem csak nálam, hanem nála is. A gyógyszertár is olyan, mint a fodrászat. Mindig vannak ügyfelek. - Nagyidék hogy vannak? – Érdeklődök nagyszülei hogyléte felől. Suzy közben kimászik a kosarából, Nonóhoz sétál, majd megnyalogatva a kézfejét köszöni meg a finom nasit. Következő megmozdulásával dob egy hátast előtte, majd csonkolt farkát élénken csóválva pillant rá sóvárgó szemekkel, remélve, hogy jöhet a poci simi. - Igen, már teljesen rendbe jöttem. Négy nap volt az egész. Az első két nap meg akartam halni, olyan rosszul voltam, aztán utána rohamos javulásnak indultam. Apa főzött valami gyógynövénykeverékből teát, és azt ittam az antibiotikum mellé. Szerencsére nincs rá túl gyakran szükség, mert szörnyű íze van. – Vágtam egy fintort. - Képzeld. – Hajolok közelebb. - Van egy új szomszédom. Egy egyetemi tanár, New Yorkból. Itt fog tanítani. Ma találkoztam vele először délután, és komolyan mondom… akkora karja van, mint a lábam. Sőt, nagyobb! Majdnem becsináltam, amikor megpillantottam. – Vihogok.
- Szerintem a kutyák olyanok, mint a női táska… végtelen mennyiségű kaja fér beléjük, Milo is meg tudna enni egy egész elefántot, persze, ha döglött lenne, és ha hagynám neki. Vigyorodom el, nekem eddig úgy tűnt, hogy az összes kutya bármikor, bármennyit, bárhol tud enni, csak jusson valamicske neki, akár az asztalról is. Ezt sokan utálják, de én nem így vagyok vele, nekem Milo már olyan, mint egy gyerek… Jó, azért magam mellé nem szoktam felültetni a székre, ha eszem. - Így van, és nem vagy időhöz kötve, bármikor elindíthatod, megjegyzed hol jártál, vagy a dvd jegyzi meg, fene tudja ezeknél a modern kütyüknél, és meg van oldva. Kacsintottam rá mosolyogva, jól esett, hogy örült neki. Én is egyedül élek, bár sokszor vagyok a Nagyiéknál, esetleg valamelyik barátnőmnél, vagy éppenséggel ők nálam. Erről jut eszembe, hogy Connor még sosem volt nálam… Nem is hiszem, hogy lesz valaha, de ez egy egészen más kérdéskör, talán úgy a biztonságosabb, sőt, bizonyosan. - Szuper. Részemről biztos, hogy a gyümölcstea lesz a nyerő, most isten ments, hogy még jobban felpörögjek, az reggel jó, kávé helyett, vagy mellett, bár az meg túl sok is lehet. Mindenesetre ki is emelem a dobozból, és jólesően meg is szagolom. Nyami. Nem tehetek róla, de rögtön megnyalom a szám szélét. - Gondolhatod, mi volt ünnepek előtt és után a gyógyszertárban, félelmetes. Ráadásul még a discoban is jelenésem volt, mostanság kezdem úgy gondolni, hogy lejjebb kellene adnom, mert elég nehezen bírom. Pláne úgy, hogy Őrző lettem időközben, plusz lett egy kapcsolatom, atya ég, milyen fura ezt még gondolatban is kimondani. A legtöbben nem igazán gondolják úgy, hogy normális, amit csinálok, de szerencsére azért én is fiatalabbnak látszom a koromnál. Egyébként is, amíg a Nagyi és a Nagypapa nem mondják azt, hogy felejtsem el, addig nem vagyok hajlandó agyalni a dolgon, nem számít, hogy milyen akadályok várnak még ránk. - Nagyon jól, tényleg, a Nagyi kérdezte, hogy megvan-e még a tálca, amin Karácsonykor küldte a sütiket. Visszavinném neki, roppant kényes a dolgaira, nem is értem, miért nem papírtálcán csomagolja. Jójó, tudom, snassz. Na mindegy, szóval minden rendben, élik a kis nyugis életüket. Amikor újra meglátom Suzyt, nevetve lapogatom meg a fejét a hálakinyilvánítás után, majd hajolok is le mellé, hogy megdögönyözzem kicsit a pocakját. Engem ilyesmire aztán nem kell kétszer kérni. - Te kis telhetetlen. Kuncogok, és tudom, most egy darabig nem fogok felállni mellőle, de abszolút nem bánom a dolgot. - Na, tök jó, hogy van valaki, aki nem csak a gyógyszereket pártolja. Mindenesetre örülök, hogy hamar átestél rajta, ünnepek idején különösen szörnyű betegek feküdni. A hírre érdeklődve vonom fel a szemöldököm. New Yorkból? Na jó, annyira nem kicsi a világ, hogy esetleg ismerjem, New York rettentően nagy város. Sőt, őrületesen. - Te jó ég, komolyan? Akkor szerintem én is berezeltem volna tőle, sőt, még jobban is. Szorítottam össze az ajkaimat, bár igazából ebben azért nem voltam biztos, pláne azóta, hogy tudom, léteznek vérfarkasok. Utánuk egy nagydarab fickó nem lehet kihívás. - Uhh, és akkor képzeld el a diákjait. Hogy érezhetik magukat? Jesszus. És mit tanít, azt tudod?
- Vigyázz, ne hajszold túl magad! Ha legyengülsz, könnyebben elér mindenféle betegség. Apa már piszkál a gyümölcsökkel, meg a vitaminokkal. Ráadásul, ha anyán múlna, akkor maszkban fogadnám a vendégeimet a fodrászatban. Remélem, én nem leszek ennyire aggódós majd, ha saját gyerekeim lesznek. – Mély levegőt veszek. - De, azt hiszem, az leszek. Tuti, hogy én is őrületbe fogom kergetni a sajátjaimat. – Forgatom meg a szemeimet nevetve. - Mondjuk ma, amikor apával beszéltem, közöltem vele, hogy ma gyümölcs tuningot tartok veled, szóval egy rossz szava sem lehet! – Kacsintok cinkosan. A kellemest kötöm össze a hasznossal. Nonóra is biztos sokan ráköhögnek a patikában, de szerintem azok, akik nap, mint nap emberekkel érintkeznek, ahogy mi is, sokkal ellenállóbbak a vírusokkal szemben, mert a szervezetünk már hozzászokott. Meg aztán Nonónak ott egy egész patikára való vitamin, és gyógykészítmény, amivel gyorsan ki tudja magát kúrálni, ha úgy adódik. - Ja! Anyáék ölelnek. Mondták, hogy adjam át… vagy már említettem!? – Vakarom meg a fejem. Egy kicsit szétszórt vagyok. - Persze, hogy megvan! Betettem a szekrénybe. Már vissza akartam adni, csak nem akartam vele rád rontani a gyógyszertárban, hogy azzal cipekedj hazáig. Úgyis gondoltam, hogy majd most januárban találkozunk, ahogy lement a karácsonyi, meg a szilveszteri téboly. Nagyon finomak voltak a sütik, az összest elpusztítottam, Suzy is kapott kóstolót, neki is nagyon ízlett, igaz, Suzykám!? – Vágom csípőre a kezeimet, ahogy kérdőn ránézek, mire Suzy elégedetten hümment egyet, amire meg én nevetem el magam, aztán már pördülök is tovább a konyhaszekrény irányába, hogy kivegyem onnan a tálcát, mielőtt megint itt maradna. - Beletegyem szatyorba, vagy van mibe elvinned? Mond majd meg a nagyidnak, hogy még egyszer köszönöm, és üdvözlöm… Ja! És így utólag is Boldog Új Évet! – Ha Nonó kéri, akkor kerítek gyorsan egy szatyrot, és abba teszem bele a tálcát, aztán felakasztom a kabátja mellé a fogasra. Ha nem kell szatyor, akkor pedig kiteszem az étkezőasztalra, ott is eléggé szem előtt van ahhoz, hogy ne maradjon itt. - Az a mandulás tésztás, gesztenyekrémmel töltött valami isteni volt! Hacsak nem titkos családi recept, elkérnéd tőle? Talán nem gyújtom magamra a lakást, ha megpróbálom elkészíteni. – Kuncogok az orrom alatt. Sütök is meg főzök is magamra, de nem vagyok koránt sem tökéletes szakács, néha nagyon félresiklanak a dolgok, és nem az jön ki végeredménynek, amire számítok. Gyakorlat teszi a mestert, ahogy mondani szokták. - Angolt, és alkalmazott nyelvészetet. – Nagyra meresztett szemekkel bólogatok, jelezve, hogy nem viccelek. - Úgy néz ki, mint „The Rock”. Tudod, Dwayne Johnson! Vagy talán még nála is nagyobb darab. Esküszöm, nem viccelek! – Helyezem egy pillanatra a szívem fölé a tenyeremet. - Suzy még nem találkozott vele, de kíváncsi leszek rá, hogy mit fog hozzá szólni. Furi amúgy. Ha összefutsz vele, majd meglátod. Mármint arra gondolok, hogy itt egy hatalmas pasas, akitől majdnem összetojtam magam, és majdnem úgy beszél, mint Shakespeare hősei! – Vigyorgok a párosításon. Jobban nem tudnám érzékeltetni, mennyire elüt a látszat a személyiségtől. A kezem is jár, nem csak a szám. A konyhasarokból becipelem a gyümölcsöket tartalmazó tálakat, amiket előkészítettem, és a csokik állaga is pont jó már ahhoz, hogy fogyasztani lehessen. - Van eper is! – Kacsintok Nonóra, amikor lepakolok az asztalra. A folyékony csokikat tartalmazó fondü készítőt már jóval óvatosabban viszem a kis asztalkához, nehogy véletlenül kicsöpögjön a fehér szőnyegre. - Tejcsoki, étcsoki és fehércsoki. – A színes fogantyúval felszerelt kis kerámia bevonatos pálcákat is leteszem egy tányéron az asztalra, amik mellé szalvétákat tettem előzetesen. Leülök, majd a sárga „mini-nyársat” kézbe véve beleszúrom az egyik málnába, aztán megforgatom a folyékony fehércsokiban, és betolom a számba. - Hm.. – Csukom be egy pillanatra a szemeimet, kiélvezve a csoki-gyümölcs kombó ízvilágát. Nyami!!! - Mit csinálsz február 13-án este? – Kíváncsiskodok, nem véletlenül. - Arra gondoltam, hogy elmehetnénk moziba. Megnéztem az idei mozis listát, és aznaptól játsszák A szürke ötven árnyalatát…
- Az esetemben különösen szép, jó páran leköhögnek a gyógyszertárban is, nem mindenkinek van lehetősége mást szalajtani, hogy kiváltsa a recepteket. Szerencsére azonban nagyon ritka, hogy ott kapjak el bármit is, általában egyszerű megfázásom van a leggyakrabban, de már az is régen volt, s mint arra Abigail rávilágított, az is azért van, mert Őrző lettem, s kicsit jobb így a védekezőképességünk a betegségek ellen. A gyerek témára inkább nem reagálok, többek között még ő sem tudja, hogy van egy lányom, csak mostanában kezdtem úgy érezni, hogy nem kell a környezetem előtt tagadni a létét, de neki még nem volt módom elmondani. Csupán mosolygok hát a szavaira, nekem sajnos nem áll módomban őrületbe kergetni a gyerekemet, nem hogy többet, azt az egyet sem. - Miért érzem úgy, hogy a csoki dolog kimaradt a történetből? Kérdezem kuncogva, elvégre holt biztos, hogy az nem szerepelt a leadott infókban, hogy itt nem gyümölcssalátáról van szó, hanem fondüről. A kacsintást természetesen viszonzom, nem fogom beköpni, sosem volt stílusom másokat kellemetlen helyzetbe hozni a szerettei előtt. - Azt hiszem még nem, én is őket! Remélem, jól vannak! Mosolygok Iris szétszórtságán, de nincs ezzel semmi baj, többnyire én is rendkívül szeles leányzó tudok lenni, szóval ha valaki, hát én maximálisan megértem. - Jó lenne a szatyor, mert ha kézben viszem, a végén még bohócot csinálok magamból némi fejen való egyensúlyozással, meg hasonlókkal, inkább kihagynám. Átadom, mondta is, hogy valamikor benézhetnél, hiányol. A Nagyi csak azért kényes az ilyesmire újabban, mert párszor megesett már, hogy a vén csotrogány barátnői letagadták, hogy egy-egy tálcája, edénye, tálja náluk maradt, és nem adták vissza. Ő nem feltételez alapból senkiről ilyet, de ma már listázza, hogy kinek miben küldte el a dolgokat. Súlyos, tudom én, de hát az öregséggel járhat egy kis házisárkányság is, bár szerintem a Nagyi még ezzel együtt is egy szent. - Persze, persze, elkérem majd tőle, egyik receptje sem titkos, csak valakinek azt füllenti, ő sem szeret mindenkit, de veled biztosan szívesen megosztja majd. A lakásgyújtásra csak nevetni tudok, ettől én is gyakran tartok, bár nem vagyok olyan tehetségtelen a főzéshez, de az ügyetlenségem sokszor viszi a pálmát, és felülír minden mást. - Ez komoly? Hát érdekes ez fazon lehet, annyi szent. Pislogok nagyokat, nehezemre esik elképzelni az említett szomszédot, de egyszer talán majd nekem is alkalmam nyílik megismerni a férfit, és akkor a helyére kerülnek majd a kirakós darabjai, jelenleg ugyanis esélytelennek látom a dolgot. - Elképesztő, és nyelvészetet tanul. Ez valahogy nagyon bizarr nekem. Legalább jó arc? Azért a tőlem 3-4-szer nagyobb emberektől kiráz a hideg, persze vannak, akik leginkább egy nagy plüssmackóra hasonlítanak, de ha Iris berezelt tőle, akkor az említettre ez nem igaz. Ettől még nehezemre esik elképzelni egy választékosan, költői mód megnyilatkozó fazont, aki amúgy egy izomagy. Nem kellene előítélettel fordulnom senki felé, tudom én, de hát azok is csak azért vannak, hogy lerombolják őket mások, nemde? - Nyami! Még ajkaim szélét is körbenyalom, imádom az epret, noha minden más gyümölcsöt is, de ha választani kellene, hát a vörös csoda lenne az, amivel teletömném a bendőmet. - Nem bízol ám semmit a véletlenre. Azt sem tudom hirtelen, melyiket szeressem, én mindenféle csokiért oda meg vissza vagyok, bár kedvenceim nekem is vannak, de úgyis mindet ki kell próbálni, olyan nincs, hogy csak egyféléből egyek. Ettől függetlenül nálam egy eper-étcsoki kombináció az első, nagyrészt azért, mert az eperhez szerintem ez illik a legjobban, a többivel valahogy túl édes. Viszont a kesernyésebb gyümölcsökhöz jobb szeretem a másik kettőt, számomra így van egyensúlyban a dolog. - Isteni! Állapítom meg utána, bár ebben az a jó, hogy nem nagyon lehet melléfogni vele, maximum akkor, ha létezik olyan elvetemült a földön, aki sem a csokit, sem pedig a gyümölcsöt nem szereti. Sajnálom azt az illetőt, az biztos. - Egyelőre semmit, azt sem tudom, milyen napra esik. Nem nagyon gondolkodtam még annyira előre, de a jelek szerint ő csinál nekem akkorra programot. Érdekes… Valentin-nap jön utána, nos, kötve hiszem, hogy bármi valóban romantikusat csinálhatnánk Connorral, hisz annak egy szerelmespár esetében sajnos túl sok érzelmi töltete lehet. Kellemetlen… Úgyhogy szerintem aznap ki sem fogok mozdulni otthonról, de a 13 teljesen jó. Kivéve, ha péntek… Csak nem. El is kezdek számolgatni az ujjaimon, de lehet egyszerűbb lenne egy telefont a kezembe venni. - Az még a premier? Vagy már emberi időben is adják aznap? Ez is naptól függ, mert ha másnap nem kell dolgozni mennem, akkor bevállalom én az éjféli vetítést is, vagyok olyan elvetemült. - Egyébként, szívesen megnézem veled, nagyon régen nem voltam már moziban, szóval ideje sort keríteni erre is. A könyveket olvastad? Engem elsodort a szürke láz, bevallom, és végigrágtam magam rajtuk. Sokan cikinek gondolják, én nem így vagyok vele, bár az tény és való, hogy a téma, amit boncolgat, tőlem roppant mód távol áll, sosem hagynám senkinek, hogy ilyesmit tegyen velem.
Szempilláimat rebegtetve ártatlanul mosolygok Nonóra, amikor rávilágít arra a tényre, hogy a csokiról nem szóltam apának. Persze én is, ahogy sokan mások el szoktam lőni védekezésképp azt az ütőkártyám, hogy a csoki alapanyaga a kakaó, és a kakaó növényből készül, deee nem szokta túlzottan meghatni.. vagyis erre végeláthatatlannak tűnő hosszúsággal kezdi taglalni azt, hogy milyen eljárásokon megy át, mennyi adalékanyagot tesznek hozzá.. ízfokozókat, meg tartósítószereket, és hogy az az egészségtelen. Egy orvossal nem szerencsés vitatkozni a helyes étkezésről, mert biztosan vesztesként jön ki belőle az ember. - Igen, jól.. köszi. Apa sokat dolgozik, mint mindig, Mike meg éli az agglegény életét, szóval ő sincs olyan sokat otthon. Anyának rugalmasabb a beosztása, ezért néha unatkozik otthon a hatalmas házban. Olyankor átviszem hozzá Suzy-t. Ma is nála volt, amíg dolgoztam.. igaz, kicsim!? – Pillantok széles mosollyal a kedvencemre, miközben bekerül a szatyorba a sütitől mentesített, tisztára mosott tálca, aztán felakasztom a fogasra Nonó kabátja mellé. Így biztos nem fog itt maradni. - Örömmel! Viszem Suzyt is, imád vendégségbe járni, a mamádékat meg különösképp szereti! – Érkezem vissza széles mosollyal az arcomon. - Köszönöm előre is! Ha nem lesz olyan rémes, viszek belőle kóstolót! – Mindig letesztelem, hogyan sikerültek a sütéseim és a főzéseim, mielőtt bárkit is megkínálnék belőle, nehogy beégessem magam. Az elején, amikor sorra elszúrtam a dolgokat, mert a legalapvetőbb kezdő bakikat követtem el, anya azzal bíztatott, hogy ne adjam el, ne szegje a kedvem a dolog, majd belejövök. Nem mindenki születik úgy, hogy zsigerből ráérez a konyhai dolgokra, de ezt is meg lehet tanulni. Ami azt illeti, anya elég jó a lelkesítő beszédekben. Gondolom ezt a házasságkötői rutinnak köszönhető. Kevés olyan pár van, aki ne izgulna az esküvőjén, vagy ne parázna rá az utolsó pillanatban, hogy jól döntött-e. Anya mesterien jól meg tudja nyugtatni őket, mert mindez csak lámpaláz. Végül is jó eséllyel egy életre szóló esküt tesznek a rokonok, barátok és ismerősök jelenlétében. Totál érthető, hogy izgulnak. - Komoly. Vagyis ha hantázott, akkor viszont nagyon jó színész, mert én teljesen bekajáltam a dolgot. De tényleg Nonó, hallanod kéne, ahogy beszél! Annyira nagy a.. kontraszt! Nem csak a nyaka, de még az arca, a kopasz feje is szín izom. Mike is gyúr, meg izmos, na de Ő nem izmos, hanem ő Izom, érted!? Az egész ember izomból áll. Ha szuperhős lenne, én tuti az Izom nevet adnám neki! – Nevetem el magam a hirtelen jött hülyeségemen. - Jaj, én most elképzeltem, ahogy szétpüföli a rosszfiúkat, miközben olyan választékosan közli velük, hogy miért kapják az agyalást, hogy azok nem tudják felfogni.. – Jaj, én most nagyon nevetek. Anyának is elújságoltam, hogy micsoda pasas költözött a szomszédomba, ő persze elővette az aggódó anya énjét, hogy vigyázzak vele, nehogy bántson, meg ilyenek, de úgy egyébként eléggé kiegyensúlyozottnak tűnt, nem hiszem, hogy pszichopata típus lenne. - Az első döbbenet után, amit okozott, végül is igen, azt hiszem jó arc. – Bólogatok. Én is csak egyszer találkoztam vele eddig, ennyiből meg nem szeretek messzemenő következtetéseket levonni, de igen.. azt hiszem jó arc. Majd elválik. - Még szép, hogy nem! – Kacsintok, amikor én is letelepedek, hogy nekiessünk a gyümölcsöknek, meg a folyékony csokoládéknak. - Péntek. – Válaszolom. Én végignyálaztam már a vetítési időpontokat, fújom kívülről. - Tudom, tudom.. péntek 13. De nem lesz semmi, ne parázz! Ha az éjfélire megyünk, akkor szinte már nem is péntek, hanem szombat. – Vonok vállat könnyedén. - Kivéve, ha Connorral terveztek valamit, mert abba nem szeretnék belerondítani.. Jól megvagytok amúgy? – Nekem nincs senki a láthatáron, de örülök neki, hogy Nonó talált valakit. Még nem ismerem személyesen a pasiját, de amiket ki tudtam húzni róla Nonóból, az alapján rendesnek tűnik. - Nem olvastam, de a vendégeim sokat áradoztak róla.. plusz láttam a bemutatóját is. Elég merész! – Villannak meg fehér fogaim, miközben kaján vigyorral a képemen a számba tolok egy tejcsokiba mártott kividarabot.
- Én a Nagyiékhoz szoktam elvinni Milot, ha a szokottnál többet kell távol lennem otthonról. Nos, ez újabban majdnem minden napomra igaz, szóval sokszor nyaral a nagy kertes házban, de szerintem jobban is szereti, legalábbis akkor biztosan, amikor nem tűnik el az első kanyarban egy hóbuckában. - Igen, ő hajlandó mindenkit teletömni mindenféle jóval, legyen ember, vagy bármiféle állat. Nevetem el magam, az tuti, hogy mellette nehéz éhezni, ha nem lenne, én szerintem már el is fogytam volna. Pár napja közölte, hogyha ezt így folytatom, kísérgetni fog mindenhová, és a számba fogja dugdosni a falatokat, szóval nincs más választásom, mint rendesen enni, vagy legalábbis rendesebben, mint az utóbbi évben. - Ugyan, biztos fincsi lesz! Azt azért nem teszem hozzá, hogy a Nagyi sütije azért verhetetlen, nem volna túl kedves gesztus, bár ez a részemről nem sértés, ha valaki csak megközelíti, már az is isteni süti, de ilyen téren én tényleg csak égi magaslatokban vagyok képes beszélni a felmenőmről. Az Izom nevezetű szuperhős hallatára felnevetek én is, nem mondom, hogy el tudom képzelni a pasast, de igencsak kemény lehet. Mármint, izomügyileg, meg hát, lehet, hogy jellemében is, bár a kontraszt jelző nem erre utal. Mindenesetre, addig úgysem tudnám ezt meg, amíg nem találkozom vele személyesen, és erre azért alapvetően nem sok esély van, bár, jobban belegondolva, ha az egyetemen fog tanítani itt is, akkor mégsem olyan lehetetlen. Elvégre, elég feltűnő egy hegyomlásnyi alak. - Végül is, az a lényeg, legalább nem lesz szó jószomszédi iszonyról. Legalábbis remélem, az tuti, hogy egy kellemetlen lakó a környéken meg tudja keseríteni az ember életét, bár egy egyetemi tanárból, aki fiatal felnőttekkel foglalkozik, alapjaiban nem nézi ki az ember, hogy nem bírja a gyűrődést. - Szórakozol? Szerinted egy olyan személy, mint én, mégis mennyire lehet szerencsétlen péntek 13-án? Szerintem minimum ránk gyulladna a mozi. Tutira meg akarod kockáztatni a dolgot? Fakadok ki nagy hirtelen, aztán jó egy percig tart, míg szótlanul megrágom az éjféli vetítés gondolatát, még a fejemet is megvakarom közben. - Jó… ha még egy darabban leszek, akkor az belefér. Nem mintha olyan sok rossz dolog történhetne az emberrel egy moziban, de az az igazság, hogy még az olyan apróságok is bosszantóak tudnak lenni, hogy kiborul a popcorn, vagy magamra öntöm a kólát, hasonló aranyosságok, márpedig én alapból is képes vagyok ezekre, nem kell hozzá egy balszerencsésnek kikiáltott nap sem. - Esélyes, hogy találkozunk aznap, de nem tudom, hogy egyáltalán neki eszébe van-e, hogy Valentin-napról van szó. Vagyis hát, tudod… pasik. Mosolygok szélesen, a többségüket ez nem érdeklik, és jó ideje engem sem különösebben mozgatott meg ez a nap, hisz akiket szeretünk, azokat nem csak ezen a napon szeretjük. Csak hát, sokan megbolondulnak ilyenkor. Nem mondom, hogy nem örülnék némi romantikázásnak, de lehet, nem lenne jó vége. - Persze, remekül vagyunk, köszönjük, sajnos kicsit ritkán tudunk találkozni, de hát, nem lehet minden tökéletes. Igazság szerint, sok minden nem az velünk kapcsolatban, de az nem kitálalható verzió, hogy a párom egy kölyök vérfarkas, én meg amúgy őrző vagyok, és hát, ha elszakad a cérnája, akár szét is téphet. Marad az erőteljesen kozmetikázott verzió, ami attól még teljesen igaz is. - Hú, tényleg, eszméletlen, mi mehet néha nálad, ha több nő is beszabadul. Egyébként, most szerintem mindenhol ez megy, bár bevallom, megdöbbennék, ha annyira… hümm, maradjunk a merész jelzőnél, szóval ha annyira merész lenne, mint a könyvben. Igaz, én is olvastam egy olyan értékelést, hogy 50% arányban benne a szexuális tartalmú jelenet. Azért ez durva. Fejtegetem elgondolkodva, hát, nem biztos, hogy szexuális életet nem élő valómnak ez jót fog tenni Valentin-nap előtt, de hát üsse kavics, úgysem fogom letámadni Connort, nem tehetem. - Tényleg, neked még mindig senki sincs a láthatáron? Semmi jó pasi a fodrászatban? Elvégre, szép számmal járnak hozzá férfiak is, úgy tudom, jó volna, ha neki is lenne valakije, meg úgy mindenkinek, akit szeretek, és úgymond magányos, vagy épp nem viszonzottak az érzései.
- A nagyidékat ismerve Milonak királyi bánásmódban van része náluk! – Vigyorgok. Nonó nagyszülei szeretettel fordultak Suzy felé is, látszott rajtuk, hogy imádják az állatokat, szóval kétlem, hogy Milo ne szeretne náluk időzni. Persze sehol, és senkivel nem lehet olyan jó, mint a saját gazdival, de a kutyusok rettentően tudják élvezni, ha a figyelem középpontjában vannak, és kényeztetik őket. Nem lehet hibáztatni őket emiatt, hiszen ki ne szeretné, ha figyelnek rá!? - Hát, a konyhai tudományomból kiindulva én már annak is örülnék, ha ehető! – Vakarom meg a tarkómat nevetve. A tésztáim van nem sülnek át rendesen, vagy túlsütöm őket. Anyát direkt fel szoktam hívni, hogy milyen magasra tegyem a tepsit, hány percre tegyem be, milyen hőfokon, légkeveréses, vagy sima sütésre. Mindig mindent úgy csinálok, ahogy mondja, de valahogy sose lesz a végeredmény teljesen olyan, mint kellene. Már arra is gondoltam, hogy talán a sütőmmel van valami gond, mert persze sokkal kényelmesebb lenne ráfogni, mint bevallani magamnak, hogy nekem ehhez nincs érzékem. Lehet, hogy kicsit makacs vagyok, de nem vagyok hajlandó feladni olyan könnyedén. Tényleg szeretnék megtanulni legalább középszerűen sütni-főzni. Van aki ösztönösen ráérez, én valószínűleg inkább az a típus vagyok, akinek sokat kell gyakorolnia, hogy látványos javulást elérjen. Szerencsére fodrászként nincsenek ilyen problémáim, nekem az ösztönös ügyesség ott mutatkozik meg. Már gyerekkoromban is kézre állt a fésű is, meg az olló is. - Nagyon remélem, hogy nem. Kapásból mondtam neki, hogy kutyás csaj vagyok… tudod, vannak akik húzzák az orrukat, ha az ember lakásban állatot tart, szóval jobbnak láttam tisztázni az elején. Nem mintha a kedvéért kitenném Suzyka szűrét a lakásból, mert tök jó kutya, a szomszéd néni is mondta, hogy nem csap zajt, amikor nem vagyok itthon… de azért a miheztartás végett úgy gondoltam, jobb ha tudja. Egyébként nem csinált belőle problémát, szóval látszólag nem zavarja a dolog. Remélem később se lesz ebből gond. Én nem vagyok balhés szomszéd típus, szóval ha ő nem balhézik, és nem összeférhetetlen, akkor szerintem elleszünk egymás mellett. – Kétlem, hogy kibírhatatlan lennék, pláne úgy, hogy a napjaim nagy részében itthon se vagyok. Báli, esküvői, ballagási szezonban van, hogy még hétvégén is kinyitom a fodrászatot, annyira sok a vendégem. Ha meg túl sokat vagyok távol itthonról, Suzy-t átviszem anyához, mert neki se jó, ha túl sokáig van itt egyedül. A családi házban nagyobb a mozgástere mint itt még akkor is, ha anya nem engedi ki az udvarra. - Dehogy gyullad ránk! – Hárítok szinte azonnal. Jó, hát nem Nonó a világ legszerencsésebb embere, de nem is a legszerencsétlenebb. - Ne magyarázd be magadnak, mert akkor tényleg megtörténik. De ha ez megnyugtat, akkor berámolok egy poroltót is tatyómba! – Nevetem el magam. Természetesen csak viccelek, eszem ágában sincs egy tűzoltó készüléket magammal cipelni. Amúgy is, a mozinak tuti, hogy van saját tűzoltórendszere. - Az egész város tele van csicsázva szivecskés, meg Valentin-napi giccsparádéval. Ha nem szúrja ki, hát elég vaksi a pasi! – A Valentin-nap azért nem olyan, mint a szülinap vagy a névnap. Már egy hónappal korábban elkezdenek felkészülni a boltok, szóval hacsak nem Valentin-nap ellenes valaki, akkor lehetetlenség, hogy megfelejtkezzen róla. Szerintem. Apa például tartja. Mindig vesz anyának csokit, meg virágot… de Ryan-t nagyon idegesíti, ők nem tartják. Szerinte nem csak egy nap kell szeretni valakit, amivel részben egyet is értek, de attól még nem értem mi a problémája vele. - Az nem lehet jó. Ő mit dolgozik amúgy? – Erről még nem beszéltünk, de most hogy így szóba került, egy kicsit kíváncsiskodok. - Jaj, én nagyon élvezem amúgy! Olyan a fodrászat, mint egy információs adatbank. Van, hogy azt is megtudom, amit annyira nem is szeretnék. – Húzom kínos félmosolyra az ajkaimat. Nem szoktam kibeszélni a vendégeimet, de van néhány olyan vendégem, aki lazán megosztja a magánéleti dolgait, és néha komolyan csak azért nem áll égnek minden hajszálam, mert copfba van fogva, és a gumi nem engedi. - Áh, tudod, csak a szokásos. Páran teszik a szépet, de semmi komoly. – Vontam meg a vállam. Néha van egy-két randim, de annyiban marad a dolog. - Igazából eddig senki se keltette fel úgy igazán az érdeklődésem. Nem is tudom, milyen pasi lenne való hozzám. Ééés itt most nem a külsőségekre gondolok… csak… nem tudom. – Vonok vállat tanácstalanul. - Lehet túl nagyok az igényeim? Néha úgy érzem, semmi se tetszik. – Lohad le a mosoly az arcomról egy pillanatra. Hát nem túl rózsás jelenleg ilyen téren a helyzetem, de végül is elvagyok én pasi nélkül is egyelőre. Majd jön, amikor itt lesz az ideje. Ezzel bíztatom magam általában.
- Ez kétségtelen. Nagyi egyébként is mindenkit királyi bánásmódban részesít, aki kicsit is szimpatikus neki, Milot meg egyenesen imádja. Gondolkodás nélkül rá merem hát bízni bármikor, és nem hiszem, hogy ez valaha változna. - Ugyan, ez csak tapasztalat kérdésre, úgy értem, én Nagyinál, ha ott áll felettem, és ad pár tippet, gond nélkül megsütök hibátlanul egy sütit, de otthon totálisan másképp működik a sütőm, és egyszerűen nem jövök rá, hogy érném el ugyanazt az eredményt. Gyakrabban kellene nekem is foglalkoznom ilyesmivel. Vonom meg a vállamat kecsesen, mert őszintén, ez nem olyan részlete az életemnek, ami jelenleg különösképpen foglalkoztatna, talán majd ha Maya velem lesz, megerőltetem magamat. Az alap dolgokat meg tudom sütni, na meg, manapság már rengeteg olyan recept is van, amihez nem kell sütni egyáltalán. - Remélhetőleg tényleg nem lesz gond. Nem is értem amúgy azokat, akik nem tudják elviselni a kutyákat. Milo mondjuk elég hangos fajta, de nekünk szuper a szigetelés, meg ugye sorház, felettünk és alattunk nem zavarhatunk senkit. Legalább ennyi… Szerintem még én is ki tudnék akadni, ha jönne kilincselni egy szomszéd, hogy hangos a kutya, jó lenne elhallgattatni. Kész szerencse, hogy ilyesmiről nincsen szó. - De jó nagy poroltó legyen ám. Nevetek fel vidáman, na jó, azért tűzesetre valóban nem számítok, kivéve, ha nincs akkora barom valaki, hogy öngyújtóval szórakozik a moziban, mert ha van, ő viszont tuti velem egy teremben lesz fellelhető, és akkor aztán megnézhetjük magunkat. Oké, lehet kicsit belelovalltam magam a témába. - Az egy dolog, de a pasik, ha nem akarnak észrevenni valamit, egyszerűen nem veszik, és kész. Mindenesetre, annyira azért nem tartom fontosnak ezt az „ünnepet”, hogy kiakadjak, ha elfelejtődik. Azt vallom, hogy nem csak egy nap kell kifejezni egymás iránt az érzéseinket, hanem az összes többin is, szóval ilyen szempontból nekem ebben nincs semmi különleges, egy idő után már a giccsparádé is nagyon tud zavarni. Ettől még Jacksonnak mindig vettem valami apróságot, amit szeret Valentin-napon, bár Connor esetében ötletem sem lenne igazán, sok tekintetben nem tudom még, mi áll közel az ízléséhez. - Ő egyetemre készül éppen, még nem dolgozik. Nem fogok hazudni, ha kibukik, hogy egy nálam jóval fiatalabb sráccal vagyok együtt, hát legyen, nem hiszem, hogy elítélne, ha mégis, hát majd nem beszélünk róla. - Én akkor vagyok halálosan ki, amikor a nagyit kísérem el fodrászhoz, és néha nem is értem, hogy ti hogy bírjátok végighallgatni ezt a sok embert nap, mint nap. Szerintem egy személyben még lelki szemetesládának is lennetek kell. Mondjuk ez igaz az összes ilyen szépségiparban tevékenykedőre, kozmetikus, sminkes, műkörmös… Ja, amúgy erről jut eszembe, hogy bejelentkeznék már egy frissítő vágásra. Nem mintha a témához tartozna, de ha egyszer most ötlött fel bennem, hát nem vagyok rest kinyögni, az is lehet, hogy már hetekre előre be van táblázva, jobb mielőbb jelezni az igényemet. - Majd jön… mint derült égből a villámcsapás. Velem legalábbis így volt. Ha összerakta, hogy vélhetőleg nem épp velem egykorú a párom, azt is tudhatja, miért ért tökéletesen váratlanul a dolog. - Nem hiszem, egyszerűen csak nem találtad még meg azt, aki tényleg hozzád való, de szerintem ami késik, nem múlik, szóval nem aggódnék kifejezetten a helyedben. Kacsintok rá bíztatóan, és gyorsan befalok egy adag gyümölcsöt csokistul, sajnos nem tudhatom, hogy mit él át, mert én nem akartam Maya óta senkit, maximum némi testiség okán, arra meg mindig kaphatóak a pasik, Connor jött, látott, és elrabolta a szívem, akár akartam, akár nem. Előtte persze elég durván megkínoztam lelkileg, még ha nem is akartam, de ez már a múlt, derűsen kell a jövőbe tekinteni. - Szóval ne csüggedj, egyél inkább egy kis egészségtelen csokit, az úgyis boldogsághormont termel. Ha nem evett magától, hát én nyújtottam felé egy falatot nevetve, Suzy ilyen téren részemről hoppon maradt, ebeknek csoki szigorúan tilos, bár ha a gyümölcsöt szereti, abból kaphatott tőlem, hacsak Iris rám nem szólt.
- Anya instrukcióival általában nekem is könnyebben megy. Úgy irigylem néha, de komolyan! Én háromszor annyit elszöszölök ebben a kis konyhasarokban, mint ő otthon a hatalmas konyhában, amiben még táncolni is lehetne! Azt mondta ne aggódjak, ő se így kezdte… csak hát az évek, meg a rutin. – Tárom szét a kezeimet, miközben ezeket a totál sablonos indokokat felhozom. Lehet valóságalapja, és lehet, hogy tíz… húsz év múlva már én is így fogom gondolni, de néha iszonyat szerencsétlennek érzem magam, aki hiába él külön, így is a szülőket kell hívni, ha valamiben megakad. - Suzy ritkán ugat. Inkább csak vakkant, ha akar valamit. – Közben Nonótól átigazol hozzám az említett lógófülüm, és most nekem dobja hanyatt magát, hogy dögönyözzem meg a pocakját. Ezt nagyon imádja. Ha valaki ezt hajlandó neki megtenni, az onnantól már benne van a „haveri körébe”. - Hát igen. Az meredekebb, ha egy szülinap, vagy évforduló felejtődik el. – Mike-nak volt egy csaja, aki egy hétig nem állt szóba a drága bátyókámmal, mert még csak annyit se mondott neki, hogy „boldog szülinapot”. Mike tiszta ideg volt, hogy a lány túlreagálja, szerintem meg tök jogosan háborodott fel, mert érző lények vagyunk, és nekünk nőknek igen is nagyon fontosak ezek az ünnepek. Mi képesek vagyunk tök sokat rágódni azon, hogy mivel kedveskedjünk, hogyan okozzunk örömet, lepjük meg a szeretteinket, és nagyon rosszul tud esni, ha a másik részéről ez nincs meg. És egyáltalán nem arról van szó, hogy hozza le a csillagos eget, hanem tényleg az, hogy ne felejtse el az ilyen fontos napokat. Mert ha valaki még ezt se tartja észben, akkor vajon mennyire lehet fontos neki a másik? Ráadásul szerintem a legbénább kifogás az okostelefonok világában az, hogy „kiment a fejemből, mert sok dolgom volt”. Ott az emlékeztető, be lehet állítani, aztán csipogva jelzi a fontos eseményeket. Ennyi. - Tényleg? Mit fog tanulni? – Nem akarom palástolni a meglepettségem, ami teljesen őszinte. - Szerintem még nem kérdeztem… mennyi idős? – Felkeltette a gyanúmat az a „még” szócska a mondatában. Mindig odafigyelek a részletekre, és nem siklottam el fölötte. - Én úgy gondolom, hogy nagyon szociális alkatnak kell lennie annak, aki olyan életpályát választ magának, ahol emberekkel kell foglalkoznia, és kommunikálnia. Nem mondom, hogy néha nem sok már… de olyankor a nap végeztével lemegyek egy nagyobb körre Suzyval, vagy csak céltalanul vezetek egyet a környéken, és hagyom, hogy kitisztuljon a fejem. A testmozgás mindig sokat segít, ha zsong a fejem. A kori vagy a síelés bármikor jöhet… vagy építek egy hóembert anyáéknál a kertben. – Nevetem el magam. Szerintem hóemberépítéshez nem lehet elég öreg az ember. Épp annyira élvezem, mint gyerekként. - Jól van. Csörgess majd rám, hogy mikor jönnél, aztán beírlak. – Megengedhetem magamnak, hogy a családommal, és a barátokkal kivételt tegyek, és őket rugalmasabban kezeljem időpont tekintetében, mint a többi vendégemet. Sőt… akár nyitvatartási időn kívül is bevállalom őket, ha épp úgy jó nekik. - Remélem így lesz! – Mint a legtöbb nő, én is szeretnék majd idővel családot. Nekem csak jók a tapasztalataim a családi élet tekintetében, hiszen harmonikus gyerekkorom volt, a szüleim szeretik egymást, mindig is tisztelettel és szeretettel viseltettek egymást iránt, és a jó példát látva én is erre vágyok. Nem görcsölök rá a dologra, úgyis jön, amikor jönnie kell. - Köszi! – Kapom be nevetve a felém nyújtott csokis gyümit. - Málnával próbálkozz, azért odavan! – Kacsintok Nonóra, tippet adva neki, hogy mivel kenyerezheti le Suzy-t, aki amúgy hümmögés szerű hanggal konstatálta az iménti kis etetős produkciónkat. Ha evészet van, mindig kuncsorog egy kis potyafalatért. - Alyeskára ki fogsz menni? – A fesztivál mindig nagy esemény. Az Alaszkában élő emberek egy része rajong érte, a másik része pedig ki se teszi a lábát az otthonából, mert herótja van a sok turistától, akik elözönlik ilyenkor a városokat. Mike ilyenkor csomót dolgozik, ő például emiatt az utóbbi években már nem volt kint, mert nem volt rá ideje. Én ha nem is minden nap, de egy nap biztos ki szoktam nézni… főleg a jégszobrokat és a szánhúzó kutyákat csodálom meg. Idén úgy alakult, hogy a fesztivál mindegyik napján részt tudok venni.
- És ennek a háromszor annyinak a fele a recept kismilliószori elolvasása. Nálam legalábbis holt biztos. Azt hiszem, ebben egy követ fújunk, én tényleg lényegesen többet töltök a receptek bogarászásával, mint magával a főzéssel, meglehet, ha gyakorlottabb lennék, nem akadnának ilyen problémáim, ám egyelőre ez a helyzet. - Milo bezzeg, ha kell, ha nem, ugat… Csóválom meg a fejem, erről egyszerűen képtelen vagyok leszoktatni, igazság szerint egy ideje már nem is próbálkozom. Hacsak egy kicsit hangosabban nyilvánulok meg, ami amúgy azért elég ritka, már rá is zendít. - Az biztos. Apropó, évforduló, hát nekem gőzöm sincs arról, hogy mi Connorral mikortól számítunk egy párnak. Vajon az első csóktól? Akkor nyilván tudom, de ezt sosem beszéltük meg, lehet másnak tök evidens, nekem nem. Hovatovább, még csak a születésének napjával sem vagyok tisztában, ami azért elég ciki. Verhetném a fejem a falba… Eljut a tudatomig, hogy meglepődik, de ez van, tényleg nem akarok már azon görcsölni, hogy nálam fiatalabb pasival járok, hisz nyilván a külvilág számára csak ez jön, le, ám sokan nincsenek tisztában azzal sem, hogy miken mentem már keresztül, és hogy pont ezek miatt nem fog érdekelni, ha valaki szerint ez elítélendő. - Kémiát. Ezen azért mosolyogtam egy sort, mert bizony ahhoz én is elég durván jól értek, és ha úgy alakul, még segíteni is fogok tudni neki, már ha megkér rá, de az biztos, hogy magamtól nem fogom beleütni az orromat a dolgába. - Tényleg nem kérdezted, tizenkilenc éves. Figyelem a vonásait, vajon azok közé tartozik, akiket sokkol a tény, vagy azok közé, akiknek az számít, hogy jól érzem magam vele. Azt csak kevesen tudják, hogy mennyit küzdöttem ellene, egyszer még el is felejtettem a személyét úgy, ahogy volt, bár az nem elsősorban miatta volt, de talán kellett az is, hogy most képes legyek felvállalni az érzéseimet. - Én szerintem nem bírnám, szó se róla, szociális alkatnak tartom magam, de idegenek problémái tutira nem fognak érdekelni. Nyilván nem olyan tekintetben, hogy kiröhögöm az utcán elbotlót, ilyenről szó sincs, de igencsak pocsék fodrász lenne belőlem, mert képtelen lennék vidoran tűrni a sok csacskaságot. - Rendben, de jó lenne még Valentin-nap előtt… Pillogok vigyorogva, amolyan hátha alapon, remélem, meg tudjuk majd oldani, bár tapasztalataim szerint elég készséges azokkal, akiket a barátjának tart. - Szóval málna fanatikus vagy, Suzy? Jól van… Milo az almáért van oda. Na… hová bújt a málna? Kutakodok, majd hamarjában lelek is egy szemet, és nevetve nyújtom a fellelkesedő ebnek. Édes, hogy ennyire bejön neki. Imádom a kutyákat, talán, ez is közrejátszik abban, hogy nem idegenkedek a vérfarkasoktól, vagy ki tudja, lehet ahhoz csak Connornak van köze. Mindenesetre, ezen most nem fogok gondolkodni, inkább Irisé minden figyelmem, ha már vendégül lát. - Ki, imádom, meg egyébként is, dolgom van, tudod, tavaly én nyertem meg a jelmezversenyt, szóval most tiszteletbeli zsűri leszek. Ecsetelem vidáman, idén valahogy a farsang sem hozott igazán lázba, és a fesztiválra sem készítettem jelmezt, elmegyek majd a tavalyiban. Igazság szerint az Őrző lét, és persze az, hogy Connor van nekem, elég sok időmet lefoglalja, és az ilyesmi most háttérbe szorul. - Na és te? Mert, ha jössz, akkor összefuthatnánk!
Nagyokat bólogatok, majd nevetve emelem a kezem a levegőbe, hogy Nonó belecsaphasson. - Dettó! Elolvasom egyszer… hogy átlássam az egészet, biztos tudom-e értelmezni, nem haladja-e meg a tudományt. Aztán elolvasom mégegyszer, és sorra veszem, hogy mindenem megvan-e hozzá itthon, nem kell-e gyorsan elszaladnom valamiért. Aztán megint átszaladom a pontos adagok miatt, hogy miből mennyi kell. Hiába mérem ki, mielőtt beletenném az edénybe, vagy akárhova, amibe épp kell, a biztonság kedvéért mégegyszer átfutom, hogy tuti biztos-e, hogy annyi kell bele!? Aztán közben folyamatosan mindig újraolvasom, hogy biztos nem maradt-e ki belőle semmi, biztos jól emlékszem-e a sorrendre, stb stb stb… - Hadarom gyorsan, majd a végére már a szemeimmel is lassú köröket írok le a levegőbe. Agyrém! Tuti, hogy csak magamnak bonyolítom túl a dolgot, és nagyon leírásszerűen készítek mindent. A szüleinknek valamiért megy érzésből. Anya például csak akkor néz bele a szakácskönyvbe, ha olyan ételt csinál, amit már nagyon rég nem csinált, vagy egyszer átfutja azt a receptet, amit akkor csinál először, és gond nélkül megcsinálja. Tök irigylem ezért! A mi generációnknak szerintem ez sokkal nehézkesebb dolog. Persze vannak kivételek, akik zsigerből ráéreznek, vagy eleve a család vendéglátással foglalkozik, és ebben nőtt fel. - Szereti hallatni a hangját! – Vigyorgok. – Mike-nak van egy teóriája. Szerinte minél kisebb egy kutya, annál harsányabb, mert a hangerejükkel akarják kompenzálni azt, hogy kicsire nőttek. – Mike-nál azért viszonylag gyakran megfordulnak kisméretű kutyákkal. Az utazási irodából nincsenek kitiltva, és hát sokan akik utazni mennek, szeretik magukkal vinni a kedvenceiket. Manapság ez nem jelent akadályt. A legtöbb szállodában plusz pénzért engedélyezik a kisebb testű ebek bevitelét. - A mazo…! - Szisszenek fel. A festékek, samponok, hajszeszek, és hasonló „finomságok” miatt nekem is elég komolyan nyomatták a kémiát. A hajam égnek állt tőle, szerintem iszonyú nehéz. El nem tudom képzelni, hogy egyetemi szinten mennyire durván nyomathatják. Egyébként ha csak ezt nézem, akkor jól kiegészítik egymást Nonóval. A gyógyszeripar és a kémia tudománya egyáltalán nem áll messze egymástól, sőt! Első hallásra megdöbbent a dolog, de nem azért, mert elítélném. Egyszerűen nekem szokatlan, mert általában a férfiak szoktak idősebbek lenni a párkapcsolatban, és a környezetemben eddig nem is volt példa arra, hogy a nő lett volna idősebb. - Ezzel eléggé sikerült meglepned. – Nem fogok Nonó szemébe hazudni, milyen barátság lenne az!? - Nekem nem volt még fiatalabb pasim, nem hozta úgy az élet. – 19 évesen is lehet valaki érett személyiség, és 30 évesen is lehet valaki éretlen. Szerintem ez személyiség, és nem korfüggő. Nonót komoly lánynak ismertem meg attól függetlenül, hogy lehet vele bolondozni is. Kétlem, hogy ha Connor komolytalan srác lenne, akkor Nonó belement volna ebbe a kapcsolatba. - Egy dolog számít. Tegyen boldoggá! – Mosolyodok el őszintén. - Okés… 11-én szerdán? Az öt órásom visszamondta az időpontját, még nem írtam be oda senkit. Ha nem jó kereken ötkor, de aznap délután… este jó, akkor később is jöhetsz! – Kacsintok. Maximum addig elolvasom az újságot, bekapcsolom a rádiót és zenét hallgatok. Mintha valamilyen varázsszó lenne a „málna”, Suzy már talpra is ugrott, és az első két mancsával feltámaszkodott a kanapé szélére, miközben a popóját úgy rázza, mint egy profi twerk táncos. Rózsaszín nyelve előbukkan a szájából, körbenyalja a képét, majd egy nagyot nyel, és sasszemekkel követi nyomon Nonó mozdulatait, ahogy a málnát keresi. Szinte mutatja a szemeivel, hogy hol is van pontosan, én meg jóízűen nevetek. - Vigyázz, be ne kapja az ujjad! Hajlamos elragadtatni magát, és ha túl lelkes, még a kezedet is bekapja. – Persze nem szándékosan, sem támadó jelleggel, de volt már rá példa, hogy a hüvelyk és mutatóujjam majdnem ottmaradt a szájában, ahogy nagy lelkesen ki akarta venni az ételt a kezemből, amit odanyújtottam neki. - Akkor majd csomagolok el neki. Ne maradjon ki ő se a mókából. – Van bőven gyümölcs, alaposan felkészültem, alma meg amúgy is van itthon szinte mindig… szívesen küldök Milo-nak belőle. - Igen, arra emlékszem, de azt nem tudtam, hogy zsűritag leszel. – Lepődök meg egy picit. Egy kicsit sajnálom most, hogy idén nem Fairbanksben leszek az Alyeskán. Megnézhettem volna Nonót a zsűriben. Na de… biztos lesznek majd fényképek! Minden évben több ezer fotót készítenek, meg töltenek fel a netre. - Én idén Anchorage-ba megyek. Ryan-ék meghívtak, náluk fogok lakni abban a pár napban, és egész nap Yvette-el lehetek. Csak Suzy-t sajnálom egy kicsit, hiányozni fog, de anya megígérte, hogy vigyáz rá. Biztos nagy buli lesz ott is a fesztivál!
- Mintha magamat látnám… A nagyi bezzeg, dobálja össze a hozzávalókat, szemmel sem lehet követni, és ízre tudja, mi hiányzik még belőle. Félelmetes. Akkora sztár sosem leszek a konyhában, mint ő. Nagy bánatom ez, de őszintén, sosem lesz annyi időm, hogy tökéletesítsem a tudásomat ilyen téren, van pár dolog, amik mennek recept nélkül, de az új dolgokkal az van, amit Iris is elmondott. Akkor is bajban szoktam lenni, ha azt írják, hogy ízlés szerint ízesítsük. Hát köszi, ez különösen nyerő, ha valaki vendégeket vár, és gőze sincs arról, hogy ki mennyire szereti fűszeresen vagy édesen a dolgokat. Na mindegy. A csipet is vicces kifejezés, mert az én kis ujjaimmal közel sem akkora egy csipet, mint mondjuk egy megtermett férfiéval. Szerintem egyébként a férfiak jobban főznek. Sokkal. Nem véletlenül van több férfi szakács, mint női, no de ezt a Nagyinak sosem mondanám, mert valószínűleg elfogult véleményem szerint ő a világ legjobb szakácsa. - Ez fura, mert én azt hallottam, hogy a kutyáknak nincs testképük, szóval nem tudják, hogy ők mekkorák mondjuk egy nagyobb kutyákhoz viszonyítva. Ezért fordul elő, hogy néha egy nagy melák is megijed a kisméretű ebektől. Vagy ez úgy zöldség, ahogy van? Tudom, Mike-ot kellene megkérdeznem, de hát ő most nincs itt, szóval marad ez a változat, hátha Iris is tudja, kétségbeesni azért nem fogok, ha erre a világmegváltó kérdésre nem derül fény. - Én szerettem a kémiát. Vigyorodom el, persze, nehéz, az biztos, de érdekesnek tartottam mindig is, és hát, ami érdekli az embert, azt könnyebben tanulja meg, ez tiszta sor. Hála az égnek egyébként, hogy érdekelt az, amit apám szerint tanulnom kellett volna, bár sosem miatta kezdtem ehhez, tényleg vonzott a szakma, nem akartam átlagos csajszi lenni, aki menőnek tartja a jogot, vagy az orvosit, csak mert sokat lehet keresni, vagy családi hagyomány. - Nem csak téged, ami azt illeti. Mondhatni, mindenkit, és ez még csak nem is a teljes igazság, de hát a vérfarkas kölykök szópárossal nem dobálóznék, szegény sokkot kapna szerintem. - Eddig nekem sem, és most is próbáltam nem tudomást venni a dologról, de nem jött össze. A saját bőrömön tapasztaltam, hogy a szerelem nem válogat. Mosolyom szélesebbé válik, mert mostanra azért egyáltalán nem bánom, hogy így alakult. Nem egyszerű az életünk, de szeretem, és fordítva is így van, ez a lényeg. Így hát a szavaira is bólintok, mert igaza van. Márpedig most boldog vagyok, és bízom benne, hogy ez így is fog maradni. - Jó az öt, majd mással záratok, megoldom. Ne kelljen miattam tovább bennmaradnod. Nem szerettem megváratni másokat, még idegeneket sem, és határozottan nem voltam az a fajta, aki a barátaival szemben többet enged meg magának ilyen téren, őket még kevésbé szerettem megvárakoztatni. Nevetve figyelem Suzy produkcióját, eszem a kis szívét, ezek szerint nála a málna valami varázsszó, kár, hogy idénygyümölcs, részemről a fagyasztott retteneteket nem igazán díjazom, persze lehet, hogy a kutyus másképp viszonyul a kérdéshez. - Oké, igyekszem óvatosan adni. Azért közben a szépen parancsszó elhagyja a számat, Milo is hajlamos sokszor kapkodni, volt már, hogy megsértette az ujjamat, olyankor az orrára koppintok, és bünti van, de szerencsére ez nagyon ritka, kétszer fordul elő eddig összesen. - Hú, ez jó ötlet, előre is köszi! Imádni fogja a kis szőrcsomóm, az biztos, mondjuk, most sem lehet rossz dolga a Nagyinál, szóval szerintem egy darabig hajára sem fog tudni nézni. Na jó, ezt magam sem gondolom komolyan, a feneketlen bendő, ugyebár. - Én is meglepődtem rajta, de tök jó dolog. Legalább kárpótolom magam, ha már idén nem volt időm jelmezt készíteni magamnak. Béreltet biztosan nem vennék fel, szóval inkább marad akkor a sima utcai viselet, maximum valami Daryl Dixont idéző poncsót magamra kapok, és elfelejtek megfésülködni. Tök dinka vagyok már megint. - Na, az biztos szuper lesz, Yvette kis tündérbogár, és olyan szép! Hogy vannak? Nem hiába, imádtam a gyerekeket. Úgyhogy egy darabig még ez volt eztán a téma, aztán feldobtam, hogy nézzünk meg egy filmet, esetleg belenézhettünk a sorozatba, amit hoztam neki, felőlem jöhetett bármi, csak fogyjon el közben a sok mennyei fondüs gyümölcs.
//Köszönöm szépen a játékot! ^^ Én ugyan bejelentkeztem hozzád fodrászkodni, de már túlhaladtuk az időpontját, úgyhogy majd máskor támadlak be ilyen játékkal. //
- Háááát, nem tudom. Lehet, hogy neked van igazad. Mike nem tudom mi alapján logikázta ki ezt. Ő, és a megfigyelései. - Forgatom meg a szemeimet, majd elmosolyodom. - Szerintem egyébként természet függő, hogy melyik kutyus harsányabb, és melyik csendesebb. Van az a kutyakiképző, akinek szokott lenni a TV-ben műsora. Ő egyszer azt mondta, hogy minden kutya bizonyos energiaszinttel születik, és rajtunk embereken múlik, hogy az energiáikat megfelelőképp le tudják-e vezetni. Ha egy elevenebb kutya kerül egy lustább gazdához, a mozgáshiány miatt a kutya frusztrált lesz, és ugat... meg mindenféle rosszaságot csinál. Suzy szerintem elég alacsony energiaszinttel született. Egy nagyobb séta elég ahhoz, hogy a lépcső helyett inkább a lift felé húzzon, ha belépünk az épületbe. - Pillantok az említett kópéra nevetve. - Mert te is mazo vagy! - Nem bántó szándékkal mondom, ezt egyértelművé teszi a nevetésem is. Minden ember más, mindenki másban találja meg szépséget. Nekem a kémia mindig is mumus volt, a szükséges rossz, ami elengedhetetlen a tanulmányaimhoz. Szerintem rettentően nehéz, és bonyolult. - Örülök a boldogságodnak, igazán megérdemled. Egy kicsit irigy is vagyok rád emiatt. Jó érzés lehet, ha valakit szerethetsz, és viszont szeret. - Persze, hogy megvagyok így is, de hazudnék magamnak ha azt állítanám, nem lenne jó, ha valaki betoppanna az én életembe is. - Rendben, akkor öt. - Bólintok, aztán figyelem, ahogy Suzy két harapással lenyeli a málnát, és várakozó farokcsóválással pillant fel ismét Nonóra. Úgy hiszem Nonó egykönnyen nem fog megszabadulni a kunyerálógéptől. - Jól vannak, köszi! A bátyó csomót dolgozik, de igyekszik kellő időt tölteni Yvette-el is. Apa is mindig nagyon figyelt arra, amikor kicsik voltunk, hogy a munkája miatt ne hanyagoljon el minket. A sógornőm igyekszik visszarázódni a dolgos hétköznapokba. Kicsit besokallt abból, hogy évekig otthon volt Yvette-el. Ha meglátogatom őket, igyekszem valamilyen programba csábítani Yvette-et, hogy a bátyóéknak legyen egymásra egy kis idejük. Ki tudja, talán sikerülne összehozniuk az én jóvoltamból egy öcsköst vagy egy hugicát a tündérkémnek. - Emelgetem meg kajánul a szemöldököm. A filmezésre rábólintottam, be is tettem egy lemezt a lejátszóba, és felültem a kanapéra Nonó mellé. A gyümölcsök szép lassan elfogytak, velük párhuzamosan a csokitavak is kiürültek. Olyan gyorsan elrepült az idő, hogy csak abból eszméltem rá, hogy már késő van, hogy Suzy visszavonult a fekhelyére aludni. Ígéretemhez híven elcsomagoltam az almákat Milo-nak, és a tálcára is ügyeltem, hogy biztos ne maradjon itt. Megöleltem Nonót, megköszöntem neki, hogy eljött, aztán elkísértem a liftig. Fáradtan álltam be a zuhany alá, aztán Suzy-hoz hasonlóan én is kidőltem, csak én a galérián levő ágyamba.
Nagyjából húsz percen keresztül nyígtam Amandának, hogy valahogy szerezzen már nekem egy rendőrruhát. Végtére is, mégis csak hadnagy, nem hiszem, hogy akkora dolog lenne szerezni egy kollekciót. Mentségemre legyen mondva, hogy semmi esetre sem valami perverz mulatsághoz kértem kölcsön - az elmúlt időszak eseményei után azt hiszem, egyébként is poszt-traumás impotenciám lett -, hanem azért, mert kell a jó álcához. Emléktörlést kell végeznem, méghozzá nem is akármilyet. Miután sikerült megkapni a dzsekit és a nacit, már csak egy hamis igazolványt kellett előtúrni az informátoraink jelmezkölcsönzőjéből. Néha szeretnék valami egész másnak öltözni, nem úgy, mint J. Edgar, azért ott még nem tartok, hogy Eva hálóköntösében feszítsek a tükör előtt. De mondjuk erősen kétlem, hogy a mai alkalom nagyban kedvezett volna egy amolyan Top Gunos vadászpilóta-öltözetnek, szóval maradtam rendőr. Este megkaptam a cuccokat, és mielőtt álomra hajtottam volna a fejem, hosszas és kitartó meditációval készültem fel a másnap esedékes látogatásra.
Késő délután érkezem, hogyha Miss Lance esetleg munkában lenne, akkor jó eséllyel hazaérjen, mire magam is becsatlakozom. A megadott adatok alapján – ha jól nézem – égnek a lámpák a lakásához tartozó ablakok mögött, úgyhogy megvárom, amíg valaki jön-megy, hogy a kapun beslisszolva eljuthassak a lány ajtaja elé. Még egy utolsót igazítok a tányérsapin, lesimítom a bajszocskámat, aztán karakteresen kopogtatok. Hármat, mert az úgy dallamos. Ahogy hallom közeledni a lépteit, már elő is vadászom a jelvényemet, amit – ha kell és ha van – a kukucskáló elé nyomok, hogy nyugodtan megnézhesse. Hiszen ki tudja, hogy mikor próbál valaki egy egyszerű rendőrruhában bekéredzkedni hozzá, nem igaz? Muhaha. - Miss Lance? Miss Lance, Robertson járőr vagyok az FDP-től! – szólok át az ajtón barátságos, ám mégis határozott hangon - Tudna néhány percet szánni rá, hogy feltegyek néhány kérdést? A továbbiakban csak akkor beszélek, ha legalább résnyire kinyitja az ajtót, ugyanis fog a franc egy fadarabbal társalogni. Másrészt jó lenne, ha a szemkontaktus meglétével elő tudnám készíteni magamnak a terepet. - Mr. Edison ügyében jöttem. Igazán nem szeretném felzaklatni, de úgy fest, hogy a nyomozás során újabb kérdések merültek fel, ezért fontos lenne, ha el tudná nekem mondani, hogy pontosan mi történt azon az éjszakán, amikor megtalálta őt. – igyekszem némi részvétet és együttérzést mutatni, és ezt nem is nagyon kell megjátszanom. Szerencsétlen lány, nem lehetett valami kellemes rátaláljon egy holttestre, főleg nem olyan állapotban, amiben a farkas kivérzett a fotelében. - De ha most esetleg nem alkalmas, vagy időre lenne szüksége, úgy megbeszélhetünk egy későbbi időpontot. Őszintén…? Egyáltalán nem venné ki jól magát a másik időpont, mivel elég gyorsan halad az a fránya dög, és jó lenne letudni ezt az egészet, még mielőtt haza ehetné a fene azt a pankrátor bundást.
//Ne haragudj, hogy nincs kezdőkép, de nem akartam még 3 évig húzni a reagpótlásomat <3//
Törökülésben ülök a fürdőszobám kövén. Csak egy összehajtogatott törölközőt tettem a fenekem alá, nehogy véletlenül felfázzak, amíg nem végzek Suzy megnyírásával. A hasán és a fülénél rendszeresen becsomósodik a szőre, hiába fésülöm át rendszeresen a bundáját furminátorral. Borzasztóan imádja, ha ő lehet az események középpontjában, épp ezért egyáltalán nem zavarja, sőt, egyenesen szereti, ha nyírom a szőrét. A kopogtatásra egy kicsit összerezenek, mert nem vártam látogatót mára. Talán a szomszéd néninek van szüksége segítségre. - Mindjárt jövök. - Suzy a hátáról az oldalára gördül, és onnan pedig a fenekére. Amennyire tudom, fehér rövidnadrágomról és narancssárga pólómról lesöpröm még a fürdőben Suzy szőrét, és az ajtóhoz indulok, hogy megnézzem ki lehet az!? A kukucskálón át egy rendőrjelvény néz velem farkasszemet. Kelletlenül felsóhajtva nyomom neki a homlokom az ajtónak. Sejtem miért jött, bár nem értem, miért, hiszen amit tudtam, azt már elmondtam. Leakasztom a láncot az ajtóról, elfordítom a zárban a kulcsot, majd kinyitom. - Üdv! Iris Lance vagyok. - Pillantok rajta végig. A jelvényt nem nézem meg jobban. Nem feltételezem, hogy kamu rendőr, talán mert naiv vagyok, vagy csak azért, mert amúgy se tudok különbséget tenni egy kamu, és egy valódi igazolvány között. - Jöjjön be. - Lépek el az ajtóból, szélesebbre tárva azt, aztán ha belépett a lakásba, akkor be is csukom. - Megkérhetem, hogy vegye le a cipőjét? Köszönöm. - Én se szoktam cipőben járkálni idebent. Talán a narancssárga szőnyegem nem sínylené meg, de a fehér már egész biztos. A fürdőajtó nyitva van, láthatja a szőrkupacot, az ollót és a furminátort is a földön, mint ahogy a kíváncsi szemekkel őt fürkésző spánielemet is. - Foglaljon helyet. - Mutatok az étkezőasztal irányába, majd kiveszek a hűtőmből egy üveg Sprite-ot, és két pohár kíséretében az asztalra teszem, aztán leülök a rendőrrel szembe. - Fogalmam sincs, hogy mi újat mondhatnék még. Mindent elmondtam, amire emlékszem a kollégáinak. Nem olvasta a vallomásomat? - Kérdezem, miközben kitöltök mindkét pohárba az üdítőből. Suzy közben előmerészkedik a fürdőszobából, és a rendőrhöz somfordálva körbeszaglássza. Én azt hittem mostanra már le fog zárulni a nyomozás. Majdhogynem kerek egy hónap telt el azóta. A lakás itt áll ugyanúgy. Hiába érdeklődtem, nem adtak semmilyen információt még csak azzal kapcsolatban sem, hogy egyáltalán hol és mikor lesz a temetés, pedig az a minimum, hogy szeretnék ott lenni, amikor örök nyugalomra helyezik őt. Mégiscsak a szomszédom volt, én találtam rá, és kedveltem őt. Annyira hosszú ideig nem ismertem, hogy a barátomnak merném mondani, de azt hiszem nagyon jó volt a kapcsolatunk. Már sose tudom meg, mi kerekedhetett volna ki belőle.
Hát, a bejutás kellően sima ügynek bizonyul, és őszintén örülök annak, hogy nem a küszöbön dekkolva kell lerendezni ezt az egész kalamajkát. Amint lehetőségem van rá, végignézek rajta, feltűnik a néhány szőrmaradvány a ruháján, és amikor meglátom a kutyát, kedvem lenne felkiáltani, hogy milyen cuki már, de azt hiszem, hogy ez nem lenne éppen hekushoz való viselkedés. - Ó, látom valakinek nagyon jó dolga van. Jön a jó idő, nem igaz? Nem állom meg, hogy legalább ennyi megjegyzést ne fűzzek a kutyushoz, ráadásként egy ajándék mosollyal is megajándékozom, ahogy egy néma sziát tátogva integetek a szőrmóknak a fürdőben. - Parancsol? Jaj, persze. Elnézést kérek. Zeusz add, hogy ne a lyukas lábujjú zoknim legyen rajtam! Fene se gondolta volna, hogy ennyire mélyrehatóan tökéletes álcázásnak kell alávetnem magam, ha rendőrnek öltözöm. Bízom benne, hogy alsóig nem kell lemenni, mert erőteljesen beégnék a kacsás boxeremmel, ami azt illeti. A masszív bakancsból való kibújás hosszadalmasabbnak és nehezebbnek bizonyul, mint elsőre gondoltam, de igyekszem halkan nyöszörögve dülöngélni, míg sikerül abszolválnom a műveletet. Felegyenesedve roppant elégedett vagyok magammal, aztán egy-két gyors szimatolással megpróbálom felmérni, mennyire száll fel a bakancs-lábszag párája. Nem vészes, a szobanövények túl fogják élni. - Köszönöm. És már helyet is foglalok az étkezőasztalnál. Szívesen körbenéznék, de egy formás barna sokkal érdekesebb, mint a lakása - főleg, ha háttal van nekem, én meg férfi vagyok, mit csináljak. Aztán gyorsan elkapom a tekintetem, és az asztal alá lesve győződöm meg róla, hogy nem lyukas egyik zoknim sem. - De igen, természetesen olvastam, Miss Lance. Hát szia! - köszönök idült vigyorral a kutyának - Szabad? Nem tűnik egy vérebnek a kislány, de azért azt hiszem úgy illik, hogy megkérdezzem a gazdájától, hogy meg szabad-e simogatni. Mert ki tudja, lehet nem szereti, ha idegenek tapizzák a kisállatát. - Khm, nos. Szóval de igen, olvastam, de tudja, ez sajnos szükséges rutineljárás, amit a felettesem rendelt el, úgyhogy higgye el nekem, osztozom a kellemetlenségében. Köszönöm szépen. - a pohárért nyúlok, és felfrissítem magam, mielőtt kissé megráznám a kezeim, és feltámaszkodnék az asztalra. Muszáj felvennem vele a szemkontaktust, ezért megvárom, amíg leül, és látszólag nyugodtan elhelyezkedik velem szemben.
Lassan és finoman nyitom ki a "szelepeket", mert vigyáznom kell a kutyus érzékenységére is. Nem szívesen ijeszteném meg egy óriási adag láthatatlan hatalommal, ami azt illeti. Óvatosan, akár egy antik darabot, úgy nyitom ki Iris elméjének könyvét. Langyos melegségben suhan szellőként a mágia, és amikor kellően erősnek érzem a kettőnk közt létrejött kapcsot, lassan, halkan és jól artikuláltan beszélni kezdek. - Szóval azt állítja, hogy emlékei szerint átkopogott Mr. Edisonhoz, aztán amikor nem érkezett válasz, úgy döntött, hogy benyit. Így történt? - kérdezem, és hagyom, hogy a finoman átírt emlékek szilárd képekké és bizonyossággá erősödjenek emlékei között, aztán tovább babonázom - Mr. Edison a foteljében álomra szenderült. Maga kikapcsolta a televíziókészüléket, és úgy döntött, pihenni hagyja a fáradt férfit. Ez kedves volt magától, Iris. - elmosolyodom, kellemes érzés lehet számára a dicséret, és van valami szeretetteljes törődés abban a gondolatban, hogy ilyen apró gesztussal gondját viselte a robosztus óriásnak. - Egy ideje már nem tartózkodik itthon a kedves szomszéd, de erre nincs is lehetősége, hiszen egy nívós és komoly irodalmi kutatómunkára invitálták a professzor urat, nem tudja, pontosan hova, de egészen biztos nem lehet valami nagy város. De azt megígérte, hogy átveszi a postáját, amíg nincs itthon. Kedvem lenne még valami egészen furcsa vacsorafőzést is hozzátenni, de ennyire aljas kerítője csak nem leszek már senkinek. Meg ki tudja, ha Lester akar valamit, elveszi. Legalább is a fizimiskája és az egyetemen látottak alapján erős a gyanúm, hogy eképpen tenne. - Elismételné, kérem? Lassan nyúlok a nadrágom farzsebéhez, ahonnan apró noteszt és tollat elővéve teszek úgy, mint aki jegyzeteli Iris szavait, de a szemkontaktust egy pillanatra sem szakítom meg.
- Szeretem én magam gondozni, ha már úgyis fodrász vagyok… - Persze nem kutyakozmetikus, de a saját kutyámat gond nélkül rendben tartom. Gondoltam már, hogy elvégzek egy kutyakozmetikus tanfolyamot, de amennyi időt töltök a fodrászatban, úgyse lenne időm mellette még ezzel is foglalkozni, szóval kiélem magam itthon, Suzy kicsinosításában, amit természetesen ő nagyon élvez. - Persze. Addig úgyse fogja békén hagyni, amíg nem simogatta meg. – Félmosoly ül ki az arcomra. Suzy hajlamos könnyen barátkozik, általában véve nem az a visszahúzódó félénk típus. Kevés olyan ember van, akivel nem szimpatizál. Dugja is a fejét a rendőr keze alá, hogy megmutassa, hol szereti, ha simogatják. Közben természetesen nem maradhat el a twerkelőket megszégyenítő popórázás sem. Farokcsonkja olyan gyorsan mozog, hogy csak egy vékonyka csík jelzi a levegőben, hogy ott van valahol. Ha nem lennének „szorosan rögzítve az alkatrészei” talán szét is esne, annyira oda-vissza van az örömtől, hogy egy új ismerősre tehet szert. Lelkesedésében fel is ugrik első két mancsával a rendőr combjaira, és lendületből állon nyalja. – Suzy, most már elég lesz! Ne legyél tolakodó! – Szidom le, mire leugrik, a fejét lehajtva pillant fel rám bocsánatkérő mafla tekintettel. – Elnézést. Időnként elragadtatja magát. – Nem mindenki díjazza, ha egy kutya képen nyalja. Suzy bebújik az asztal alá, és a rendőr lábait használva párnaként, elfekszik. - Rendben. Remélem többet nem fognak ezzel keresni. Szeretnék túllépni a dolgon, és tudja… úgy nem olyan könnyű, ha időről időre bekopognak hozzám, hogy ismét mondjam el, mi történt. – Húzom el kicsit a számat. Nem a rendőrre haragszom, hiszen ő csak a dolgát teszi, de tényleg nem értem, miért itt tartanak még csak!? A vallomásom ugyanaz, mint akkor volt. Mély levegőt veszek, mielőtt belekezdenék, aztán a férfi szemeibe nézek.
” Magamra húztam a takarót, próbáltam aludni, de ebben a nagy csendben feltűnt, hogy Jay-nél elég hangosan szól a TV, pedig ez egyáltalán nem jellemző rá. Negyed órán át tartó forgolódás következett, és az átszűrődő TV hangja egyre jobban zavart. - Ezt nem hiszem el. – Fújtam ki az arcomból egy hajtincsemet, aztán kimásztam az ágyból, belebújtam a köntösömbe, és lesétáltam a lépcsőn. Suzy még mindig a falnál állt. - A TV zavar téged is? – Végül is ez logikus magyarázat lehetne… A telefonomat felkaptam, majd kikerestem Jay számát. Hallottam a falon keresztül, hogy kicsengett, de nem veszi fel. Ez nagyon fura azért! Sőt. Több, mint fura! A telefont a konyhapultra tettem, aztán kiléptem a lakásból, és átsétáltam az ajtajához. Bal kezemmel magamhoz szorítottam a köntösömet, majd a jobbal a csengőre tenyereltem. Semmi válasz. - Jay! – Dörömböltem az ajtón, mire a szomszéd néni is kikukucskált. - Baj van, aranyos? – Kérdezte tőlem. - Nem tudom. – Válaszoltam őszintén, majd követtem azt a riadt pillantást, amit lefelé vetett. Felsikítva ugrottam hátra, amikor megláttam, hogy az ajtó alól vér folyik kifelé. Negyed órával később már a rendőrség tört be a lakásba – ugyanis belülről be volt zárva, és a házmester nem tudta kinyitni -, majd megtalálták Jay holttestét. Sokkot kapva kuporogtam a konyhapultnál levő egyik bárszékemen, miközben az egyik tiszt próbálta felvenni a vallomásomat, de semmi másra nem tudtam gondolni, mint Jay látványára a TV előtt. - Meghalt? – Kérdeztem vissza a szemeimet törölgetve. A kérdésre, hogy lehettek-e ellenségei, csak nemlegesen megráztam a fejemet. - Nem tudok róla. Nem hiszem. Nagyon kedves ember volt. – Fújtam ki az orromat, majd ittam egy nagy kortyot az apa-féle nyugtató teámból…”
- Nem tudtam aludni, mert Jay hangosan szólatta a TV-t, ezért átkopogtam hozzá. Nem érkezett válasz, ezért benyitottam az ajtón. – Dolgozza fel az új emlékképeket az agyam a maga szövevényes módján. Maradnak meg valós emlékek, ám az emlékek nagy része úgy módosul, hogy az akkori nyomasztó érzéseket is elmulasztja. - Jay elaludt a TV előtt a fotelben. Nem akartam felébreszteni, biztos kimerítő napja volt, ezért odamentem a TV-hez, aztán kikapcsoltam, és haza mentem aludni. – Szinte érzem, ahogy akkor éjszaka a takaró rásimul a bőrömre, és kiélvezve a bérház csendjét elmém lassan pihentető alvásba szenderít. - Már egy hónapja üresen áll Jay lakása. Egy kutatómunka miatt utazott el. Nem tudom, mikor jön haza, de a leveleit addig én veszem át. Sajnos nem tudom pontosan azt se, hova utazott... talán egy vidéki kisvárosba. – Mosolyodok el bocsánatkérően.
- Nahát! Milyen szép szakma! - rikkantok lelkesen és mosolyogva, és ingerem van begyűrni a tányérsapka alá a kilógó tincseimet, mert cseppet szarul érzem magam, amiért az én hajam meg csapzott és tökéletesen igénytelen. De mint ahogy a zoknis-lábszagos történeten, úgy ezen is relatíve gyorsan sikerül magamat túltenni. A törleszkedő Suzy teljesen kikészít, kis híja van annak, hogy teljesen elfelejtem, pontosan miért is jöttem ide egyáltalán. Ahogy nyomja a kis fejét és riszálja a hátsóját, nem állom meg, hogy ne gügyögjek hozzá úgy, mint valami fanatikus, és amikor Miss Lance rászól a kislányra, én is félszegen húzom vissza a kezeimet. Mintha rám is vonatkozott volna a figyelmeztetése, hogy igen, én is minden bizonnyal túlzásba estem kissé, ami az üdvözlő simogatást illeti. - Ugyan, inkább én elnézést. Amint látja, könnyedén behálózható vagyok. - nevetek fel, és azért még halkan odamotyogok Suzynak - Nem igaz? Oké, most már aztán tényleg itt az ideje annak, hogy komolyra fordítsam a szót, még akkor is, ha két csinos barna hölggyel kerültem egy légtérbe. - Biztosíthatom róla, hogy ez az utolsó látogatásunk Önnél. Ha a főnök legközelebb bárkit ki akar majd küldeni, én magam fogom feltartóztatni az illetékest! - komoly hangom közlöm vele a "fenyegetést", ám a szemeim sarkában egyértelműen kirajzolódik az el nem eresztett mosoly.
Hallgatom, ahogy szépen és kristálytisztán elismétli nekem mindazokat az információkat, amik finom puhasággal megülik az elméjét, az emlékeit. Borzasztóan örülök neki, hogy ez ennyire könnyedén és problémamentesen működik, ám a lassú bólintás, és a "látszat-jegyzetelés" közepette tudom, hogy még nem végeztem. Kitartom a kapcsolatot és egy újabb, üres lapot nyitok Iris elméjének albumában. Azokat a pillanatokat, amikor kapcsolatba került a rendőrséggel. - Furcsa zörejek jöttek a lakásból, ezért is hívta ki a rendőrséget. Persze kiderült, hogy rágcsálóproblémák voltak. Mr. Edison úgy hagyta itt a lakást, hogy lett volna mit kidobnia előtte, de hát tudja, férfiak... A probléma megszűnt, Ön nem volt itthon, amikor a rágcsálókat kiirtották, én pedig azért vagyok most itt, hogy Mr. Edison biztosítótársaságának kérésére megbizonyosodjak róla, hogy valóban gondatlanság okán burjánzottak el a rágcsálók. De ne aggódjon, az ön otthona teljesen tiszta maradt, de Mr. Edison azért lehetne körültekintőbb.
Lassan zárom el az emlékek "csapját" kettőnk között. A kapcsolat megszakadtával alig észrevehető módon sóhajtok egyet, a mágia megfogyatkozását apró, alig észrevehető fejfájás jelzi a koponyám hátsó szegleteiben. Egy utolsó vonalat firkantok a noteszbe, aztán nagy lendülettel zsebre vágom. - Nos, Miss Lance, igazán köszönöm a közreműködését. Nem akarok vészmadár lenni, de az elmondottak alapján Mr. Edison vaskos csekkre számíthat a rágcsálóirtókról, mert a biztosítója egy centet sem fog fizetni helyette. - csóválom meg a fejem, szinte felháborodva, mert hát hogy is lehet valaki olyan igénytelen, hogy kajamaradékot hagy maga után olyankor, amikor úgy tervezi, hogy meg fogják ölni a Vörös Hold éjszakáján? Hallatlan. - Nem is tartom fel tovább, valakit még ki kell csinosítson ma, és azt hiszem, hogy az nem én leszek. - kacagok fel, távozásom közepette pedig még utoljára megsimogatom Suzy fejecskéjét, aztán nagy nehezen felerőlködöm magamra az előszobában levetett bakancsot. - És köszönöm szépen az üdítőt, nagyon jól esett! Minden jót kívánok, Miss Lance! - búcsúzom el, aztán kifelé menet az első, tükröződő felületben megnézem, hogy vajon mennyire borzasztó a hajam jelen pill...?
//Szerintem így rendben leszünk, köszönöm, hogy jöhettem és remélem, hogy minden érthető Ha nem, akkor sikíts //
- Köszönöm! – Őszinte, széles mosollyal köszönöm meg a bókot. Sokan úgy gondolják, hogy egy fodrász nem olyan fontos, mert hajat vágni és festeni bárki tud. Persze nem fordul elő olyan gyakran, hogy ezt az orrom alá dörgölné, viszont a dicséretnek mindig nagyon örülök. Néha nagyon szeretnék Suzy buksijába látni. Kíváncsi lennék rá, mi alapján választja ki azokat az embereket, akikkel kapásból haverkodni kezd. Egy darabig szent meggyőződésem volt, hogy nem válogat, mindenkivel szimpatizál, de az utóbbi időben néhány alkalommal rácáfolt erre. Nem tudom például, hogy mi baja van Philip-el, amikor ő tényleg rendes srác. Suzy valamiért nem kedveli. - Felesleges mentegetőznie, ismerem őt, mint a rossz pénzt. – Pillantok az asztal alá, majd lassan megcsóválom a fejem, amikor látom, hogy bár az ugrabugrát befejezte, de nem tágít a rendőr úrtól. Komolyan szégyellném, ha nem kutya, hanem ember lenne. Igazi kis céda tud lenni! - Azért ki ne rúgassa magát. – Pillantok fel Suzyról a járőrre, de aztán kicsit megnyugodok, amikor látom rajta, hogy csak viccnek szánta.
”Suzyt megpillantottam a fal előtt strázsálni. Figyelt valamire, és semmivel se tudtam elcsalni onnan. Ekkor a kutyámhoz hasonlóan én is hallgatózni kezdtem, csak én egy üvegpoharat nyomva a falhoz. Nem szép dolog tudom, de rossz érzésem támadt. Fura kaparászást hallottam. Tán csak nem betörők? Nem akartam kihívni magam ellen a sorsot, ezért telefont ragadtam, és kihívtam a rendőrséget. Hamar kiértek, behatoltak, majd átkutatták a lakást, és kiderült, hogy rágcsálóinvázió okozta a zajt a szomszédban. Pfuj! Direkt leléptem itthonról, mire kijöttek a rágcsálóirtók és Suzy-t is magammal vittem, hogy ne ingereljék őt se. Mire hazaértünk, szerencsére már minden a legnagyobb rendben, és a legnagyobb csendben volt a szomszédban. Ennél azért pedánsabbnak gondoltam volna Jay-t, de hát férfiak…” Az új emlékek játszi könnyedséggel csordogálnak be a fejembe, átvéve a régiek helyét, mintha az az éjszaka soha meg se történt volna. Legalábbis nem úgy, ahogy.
- Biztos nem fog neki örülni, ha hazaérve ez várja itthon. – Húzom el a számat. Elég súlyos árat fizet a gondatlanságáért, de valószínűleg jó tanulópénz lesz ez neki, és máskor körültekintőbb lesz, amikor hosszabb időre elutazik. – A lényeg, hogy a veszély elhárult. Tudja Suzy mindig időben megkapja az oltásait, de ettől függetlenül nem örültem volna neki, ha egy csatornatöltelék patkány beleskóstol. – Fintorodok el, s ki is ráz a hideg. Az asztal alól egy hümmentéshez hasonlítható morranást hallok, mintha csak egyetértését szeretné kifejezni a kutyusom. Ezen nevetnem kell. Felállok, hogy kikísérjem a járőrt. Természetesen Suzy elém furakodik, és jó alaposan szemügyre veszi a lábbelik felvételének minden egyes apró mozzanatát, miközben lelkesen riszálja a popóját. - Az emberi hajat nem ilyen módon szoktam fazonra igazítani. – Pillantok be vigyorogva a fürdőszobába, ahol a szőrnyíró ollót, és a furminátort hagytam. Egy pillanatra elképzelem Nonókát, ahogy ezekkel a haja felé közelítek, ő meg lesápadva felveszi a nyúlcipőt. - Viszont. Ha valamikor szeretne egy kis változatosságot csempészni az életébe, mondjuk egy új frizurával, akkor szívesen látom a fodrászatban. A számom gondolom, úgyis megvan. – Vonom meg hanyagul a vállamat. – Csak időpontot kell egyeztetni előzetesen. – Sose árt az önreklám, és az ő hajával tudnék mit kezdeni, ami azt illeti. - Nincs mit, nagyon szívesen. – Nyitom ki az ajtót, miközben már-már rutinosnak mondható mozdulattal teszem ki a lábam oldalra, hogy Suzy-t megakadályozzam abban, hogy a régi gazdit lecserélje nagy lelkesedésében egy újra! - Minden jót! – Intek mosolyogva, aztán gyorsan be is csukom az ajtót. – Sipirc vissza a fürdőbe, mert még a fürdés is hátra van! – Sózok rá gyengéden Suzy formás hátsójára, mire ugrik egyet, mint egy nyuszit, majd berongyol a fürdőbe, és hanyatt dobja magát a járólapon…
/ A sajátom, és Suzy nevében is köszönöm, hogy nálunk voltál! Részemről ok és érthető minden! /
Kezdőlap
//
/
<3//
Ha nem, akkor sikíts 
