Talán ha tudom, hogy milyen nap vár rám, jobban rákészülök a dolgokra. Talán így lett volna. De tudom, az már kevésbé lett volna hatásos. Mindig azok a dolgok sülnek el általában a legjobban, amik spontán jönnek és nincs bennük semmi szervezés. Amikor csak történik egy apró esemény, egy hirtelen felindulás, mely elvezet az adott eseményekhez. Hogy miért mondom ezt? Annak idején pont egy ilyen hirtelen felindulás vezetett ahhoz, hogy egykoron összejöttünk. S bár azóta rengeteg idő telt el, úgy tűnik, ettől a jó szokásunktól nem nagyon tudunk elszakadni. Nem is baj. Ahogyan közvetlen közelről vigyorog bele az arcomba azzal a rá jellemző pimaszsággal, amitől felforr az ember vére rövidtávon. Legalább is az enyém. De már nem mondtam semmit. Mit megadtam volna a korábbi években, ha újra láthatom… most pedig láthatom, én pedig hálát is adok valakinek odafent, aki így rendezte. A szavak ideje már rég lejárt. Kaptam egy lehetőséget, hogy újra közel kerülhessek Sarah-hoz. Nekem pedig szándékomban is volt kihasználni ezt a kínálkozó lehetőséget, ahogyan elhelyeztem a nőt az ágyamon és nekiálltam „előkészíteni” magunkat. A bennem megbúvó hevességnek köszönhetően csakhamar ruháinktól körbevéve találhattuk magunkat, vagy éppen azoknak a maradványai közt. Részletkérdés. Ahogyan rámásztam Sarah-ra és egyre közelebb kerültünk az összeforradáshoz, már nagyon könnyűnek éreztem magam. Már nem vezérelt az az óvatosság, mi mostanában vele kapcsolatban vezérel. Betartottam az ígéretemet, nem sietettem őt, nem akartam mindenáron döntésre kényszeríteni… de most így a szenvedélytől és a nő közelségétől megrészegülve levetkőztem ezt. Természetes akartam lenni vele, nem pedig mesterkélt. Semmi szükség arra, hogy mellette megjátsszam magam akármilyen téren is. Mindig is az volt, nem most fogom elkezdeni. Belenéztem én is Sarah szemeibe, amikor már ott voltam felette, a szememben égő tűz pedig mindent elárult számára, amit szánok neki. Ezután hajoltam rá az édes ajkaira, majd merültem el benne. Éreztem, ahogy a felhevült teste reagál az őt ért behatásokra, szinte belevigyorogtam elégedetten a csókunkba. Éreztem, ahogyan emeli a csípőjét és nem is voltam rest teljesen elmerülni a nő testében, egy pillanatra se szakadva el az ajkaitól sem, mint ha csak az életet jelentő oxigént kapnám onnan. Majd mozogni kezdtem, ahogyan megéreztem Sarah kezét a vállamon, mellyel a bőrömbe mar. Jól emlékezett, semmi kifogásom nem volt ellene. S ha még fájt is, megédesítette a szenvedély, mely köztünk tombolt és szinte ellepte a szobát az energiáinknak köszönhetően. Ütemesen mozogtam a nőben, s közben azon voltam, hogy mindent megadhassak neki, ami tőlem telik. Mert megtehettem volna, hogy gyorsan pontot teszek mindennek a végére. Kellően gyors tempó és már készen is vagyunk. Ez volt a gyakorlat az elmúlt években, de most szakítani akartam vele. Többet akartam adni Sarah-nak, mint egy gyors menet… többet, mint akármelyik férfi tehette meg korábban. Így hát csak fokozatosan növelem csak meg az aktus hevességét, fokozatosan gyorsulva fel. Bár persze nem olyan egyszerű ez, mint én azt elképzeltem. Túl régóta vágyok már a nőre, kivel megosztom most az ágyam oly hosszú idő után. Éreztem a tarkómon a kezét, mint ha csak ott akarna tartani, de nem volt szándékomban elvenni a fejem, ahogyan szinte felfaltam az ajkait. Döbbenetes, milyen hatással van rám Sarah… de nem bánom. S én mindeközben azon voltam, hogy minél jobban elhúzzam az együttlétünket, ezzel is növelve a nő végső gyönyörét, hogy ha majd együtt élhessük meg az extázist… mert hogy én Sarah nélkül nem fogok itt most megélni semmit, azt akár kőbe is vésem…
Jóleső hullámként söpör rajtam végig az érzés, többet és többet akarok, holott már így is rengeteget kaptam. Érezni akartam, megkaptam, mire olyan nagyon vágytam. Gyors tempóban vágtázunk a kiteljesedés felé, érzem, már nincsen messze a cél és ha jól sejtem, Nicholas számára sem. Elég csak ránéznem. Vagyis néznék én, ha tudnék, de olyan erővel ostromolja ajkaimat, hogy fogalmam sincsen, hol kezdődik az övé és hol kezdődik az enyém. Ha nyíltan nem is ismertem el, tudat alatt nagyon is vágytam már erre. Minden porcikám sóvárgott utána, az újbóli érintése után. Persze sokszor van részem ilyesmiben, de ez most más. Ha sokban nem is különbözik, de régen akkor is egy pár voltunk. Persze aztán holnap lehet ez nem fog túl sokat jelenteni, de most itt vagyunk, most a kéj és a gyönyör forrósítja át minden porcikámat. Hangos kiáltás szökik ajkaimról, gerincem ívben megfeszül, ahogyan a gyönyör hatalmas hulláma kíméletlenül söpör végig rajtam. Még inkább hozzá préselődöm, körmeim mélyen vájnak a húsba, nyomot hagyva maguk után. A hullám átvonulta után minden izmom elernyed, pihegve fekszem alatta, nem mozdulok, kiélvezek minden aprócska pillanatot, minden aprócska rezdülést. Ha esetleg mellém heveredik, oldalra fordulva kezdek apró köröket leírni a mellkasán egyik ujjammal. Így megy ez jó néhány pillanatig és ha nem szólal meg, akkor én töröm meg a csendet, pajkos vigyor jelenik meg az ajkaimon. - Ugye nem éred be ennyivel? - kúszik feljebb egyik szemöldököm és máris ficánkolok. Ám ezúttal neki nem sok a dolga, mert én helyezkedem. Először csupán felülök, a mellkasán barangoló kezem lejjebb siklik, hogy kézbe vegyem az irányítást, szó szerint. Lehet neki elég volt ennyi, nekem azonban korántsem, úgyhogy ha észhez tért, akkor én megindítom a második rohamot. Amint úgy érzem, készen áll, mellkasára támaszkodva nyomom fel magam, hogy egyik lábammal átlendülve felette helyezkedjek lovaglóülésbe, majd eresszem le a csípőmet, ezzel is magamba engedve őt. Így kezdek hát neki a következő menetnek, ami után bizonyára még rengeteg csodás pillanatot fogunk szerezni egymásnak. Legalábbis ha rajtam múlik, mert igencsak telhetetlen nőstény vagyok...
Kimerülve és pihegve hajtom fejem a mellkasára, fogalmam sincsen, hány alkalommal hajszoltuk egymást a gyönyör kapujába az elmúlt.. mennyi idő alatt is? Órák lettek volna? Fogalmam sincsen, nem is érdekel. Én a magam részéről egy jó ideig meg sem szólalok, csak élvezem a közelséget. Ha ő nem szól, akkor néma percek telnek el így, amíg végre eljutok odáig, hogy meg tudjak szólalni. No, nem tagadom, igencsak elfáradtam, össze kell szedjem az erőmet. Alkaromra támaszkodva emelem fel kissé mellkasomat, hogy a fejemet felé fordítva nézhessek a szemeibe. - Boldog szülinapot, Nicholas - csókkal zárom szavaimat, hogy aztán a bájos vigyorgás maradjon utána és ha nem történik bármi más, akkor visszahajtom a fejemet Nicholas mellkasára. Percek kérdése csupán, hogy elaludjak, érzem, a fáradtság ólmos súlyként nehezedik a vállaimra, én pedig nem fogok tudni túl sokáig ellenállni neki.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Lassan már nem csak a világot jelentette ez a kis helyiség, de a gondolataim is óhatatlanul ráhangolódtak. Persze, már korábban is e körül forogtak, elvégre akkor a feltételek alapból nem lettek volna meg. Ha nem ide koncentrálok, hanem valahova egészen máshova tévelyegnek gondolataim. Most ez nem volt így. Hogy lehetett volna, amikor a testünk már egyesült s minden egyes mozdulat olyan leírhatatlan érzést produkált, mely minden mást kisöpört a tudatomból. Minden feszélyezést, minden bánatra okot adó tényezőt... csakis egy valami maradt ott, ez pedig Sarah volt. Nem csak a testünk, de az energiáink is egymásnak feszültek, összekeveredtek. Őszintének éreztem minden egyes remegést, rándulást, melyet éreztem a testén, élvezetének jeleit. Semmi mesterkedés, semmi tettetés, bár ezt nem is feltételeztem volna róla soha. Én pedig megtettem mindent azért, hogy az élvezete, ha még lehetett, még nagyobb méreteket öltsön. Többet akart, én pedig adtam is. A hosszú, elnyújtott együttlét végül kiteljesedik, mikor már gyorsan hajszoltuk egymást. A végén már koncentrálnom kellett, nehogy ideje előtt engedjek, de eljön mindkettőnk számára a pillanat. Ajkaim elengedik Sarah-ét, s miközben ő kiáltással adja a világ - legalább is a lakótömb - tudtára élvezetét, én olyan mély nyögéssel, hogy majdhogynem a falak is beremegnek. Hagyom, hogy minden egyes porcikámon végighaladjon az utánozhatatlan érzés, ahogyan Sarah-ra dőlve pihegek, érezve/élvezve felforrósodott teste rezdüléseit. Ki akartam élvezni, hiszen ez most számomra összehasonlíthatatlan volt az elmúlt idők eseményeihez. Számomra MÁS volt. Végül, ki tudja mennyi idő után telepedtem mellé, de nem távolodtam el nagyon, karja alatt átfonva a sajátomat simogattam a hátát. Nem szóltam, valahol felesleges lett volna, hiszen mindketten tudtuk, hogy mennyire élveztük a történteket. Egy másik dolog viszont szépen lassan elkezdett foglalkoztatni, ahogy Sarah tekintetét vizsgáltam. Mielőtt viszont még szavakba önthettem volna, megelőzött. - Túlságosan régóta kívánlak, hogy így legyen - mosolygok rá, ahogyan megérzem az érintését. Volt egy pillanat, amikor azt hittem, elég lesz ennyi... hogy egyetlen együttlét majd elállítja az éhségemet. Nem így történt, másodperek alatt söpörtem ki ezt a hülyeséget a fejemből. Túl sok év telt el ahhoz, hogy elég legyen, s közben már farkasom is hívogatta a nőstény belső bestiáját. Sarah pedig tapasztalhatta, hogy nem kell sok idő, hogy újra kész legyek vele lenni. Nem zavart, hogy ezúttal ő mászik rám, én pedig alatta fekve végzem egy időre. Leplezetlenül gyönyörködtem a testében, a tekintetem majd felfalta a szőkét, miközben arcától szemérméig simítottam végig rajta. Utána pedig hagytam, hogy eluralkodjon rajtunk a szenvedély, újra...
... újra és újra. Nem számoltam. Nem számoltam, hogy hányszor fordítottam be magam alá, hogy "megadásra" késztessem... hányszor "lázadt fel" mindezek ellenére, hogy domináns létét fitoktassa... hányszor csókoltam végig a testét, kifejezetten ott, ahol emlékeim szerint érzékeny, ezzel tovább táplálva lobogó tüzét, játszva az idegeivel... s hogy hányszor hajszoltuk végig egymást a beteljesedés felé. Nem számított a szám. Csakis az, hogy itt voltunk, egymásba gabalyodva és akartuk egymást. Egyedül ez volt a fontos. Valahogy mindig találtunk energiát rá, hogy folytassuk, új fejezetet nyissunk. Hol Sarah, hol én kezdeményeztem ki a következő együttlétet, mert még nem volt elég, még égett a szenvedély és megvolt a kívánás. S hiába történt meg sokszor, én minden egyes alkalommal örömöt éreztem, ha a számomra kedves nőt és ezzel magam is hozzásegítettem a gyönyörhöz. Gyönyörű éjszaka volt... ám aztán eljött egy pont, ahol már a mi sokat látott testünket is elhagyja az ereje. Kifáradtan feküdtünk az ágyon, egymás karjaiban, kezem megint Sarah hátán barangolt, ahogy ő rajtam pihentette a fejét. Kellemes fáradtság volt ez, olyan, melyet mindenki örömmel élne át. Mikor Sarah mozdul és rám néz, tekintetünk újra összekapcsolódik. Csókja viszonzásra talál, még ha most lágy is. - Köszönöm, hogy eljöttél, Sarah - hangomból kiérződik a hála. Rég láttam már tőle ezt a tekintetet, de most is jókedvvel tölt el. Angyalbőrbe bújt kisördög. Hamarosan újra letette a fejét, én pedig simogattam, hagyva, hogy lehúzza őt a fáradtság és elaludjon a karjaim között. Rászolgált a pihenésre... ahogyan én is. Még annyi lélekjelenlétem maradt, hogy a takaró két szélét úgy ahogy magunkra húzzam, de hogy nem fedett le teljesen minket, nem érdekelt. Lehunytam a szemem és követtem Sarah-t az álmok birodalmába.
Tudja az ördög, mikor ébredtem másnap reggel. Az álmom mély lehetett, mert alighogy elaludtam, már fel is keltem. Az erőm úgy ahogy visszatért és amikor a szemem kinyitottam, egy szőke hajzuhatagot láttam a mellkasomon. Arcomra mosoly húzódott, ahogy óvatosan felemeltem a fejem és csókot nyomtam a feje búbjára. De aztán csak visszaejtettem a fejem és nem mozdultam, nehogy felébresszem őt. Valahogy annyira hihetetlennek tűnt, hogy itt vagyunk, megint együtt ér minket a reggel. S még éberen élt tudatomban az előző este emléke. Annyira tökéletesnek tűnt minden. Valahol pedig, egy részem félt tőle, hogy mi lesz, ha Sarah felkel. Nem tudom még, mennyire hagytam benne nyomot az este... de aztán csak elhessegettem a gondolatot. Emlékeztettem magam, hogy még itt vagyunk... és hogy mit ígértem neki áprilisban. Közel engedett magához, megint... én pedig meg fogom ezt becsülni és nem egyből a karját követelni. Csendben feküdtem, hallgatva a nő szuszogását, szívverését hallgatva, mígnem éreztem, hogy megfeszül a teste és ébred. - Jó reggelt, Sarah.
Minden könnyű volt. Úgy éreztem, mintha lebegnék. Az álmok édes vizén jártam, most nem volt semmiféle gond, mi ólmos súlyként üljön a vállamra és egyre csak nyomjon lefele a mélybe. A reggel első sugarai rángatnak ki az álmomból, ám magamhoz térve nem mozdulok, csak szemeim nyílnak fel. Nem gondolkozom, most minden olyan.. jó. Nem tudok rá jobb szót, nem szólalok meg, mert nem szeretném szavaimmal megtörni a pillanat varázsát. Még mindig úgy állok a dologhoz, hogy fogalmam sincsen a folytatást illetően és az is badarság lenne, ha itt és most kijelenteném, hogy szerelmes vagyok. De nem vagyok közömbös és Nicholas fontos a számomra. Talán, ha kilépek ezen az ajtón, máris hiányozni fog az ölelése. Fogalmam sincsen. Köszöntését hallva emelem fel a fejem, hogy államat támasztva a mellkasára nézhessek a szemébe. - Jó reggelt - mosolyodom el haloványan, hosszú pillanatig tartva a pozíciót, aztán szépen lassan felülök, tenyeremmel támaszkodva meg magam mellett az ágyon. - No és hol marad az ágyba reggeli? - pimasz tekintet, hasonló szavak, de az ajkaim szegletében bujkáló mosoly kedvessé varázsolja a kérdést is. Nem gonoszkodom, csupán cukkolom. Egy ilyen este után talán kijárna egy kis kényeztetés, nem? Persze csak viccelek, nem ragaszkodom ilyenhez, ezt abból is láthatja, hogy máris kászálódok felfele, hogy úgy, ahogyan vagyok, anyaszült meztelenül álljak aztán meg az ágy mellett. - Ha már nincs ágyba reggeli, mit szólnál egy zuhanyhoz? - kúszik feljebb szemöldököm és ááhh, semmiféle hátsó szándékom nincs. Mindenesetre jön, vagy sem, én indulok, mert szükségem van egy zuhanyra, hogy észhez térjek. Aztán majd jöhet a reggeli.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Sokáig bámultam a plafont, no meg a sarokban csüngő pókot. Most vagy én felejtettem el, hogy Sarah olykor képes nagyon sokáig aludni, vagy én keltem fel túlságosan korán. Vagy egyszerűen csak az éjszaka sikerült túl kimerítőre. Mondjuk végső soron lényegtelenné válik, amikor megérzem a feszülő izmokat és az ébredést. Halkan szólítottam meg, mire mozdul a szőke hajkorona és előkerül alóla a tulajdonos arca. Megmosolyogtató a helyzet, ahogyan felszaladnak a szám szélei. Most nekiállnék felemlegetni, hogy mennyire aranyos így, főleg a kócos fürtjeivel, de a végén még elf... na várjunk, csak kimondtam, mi? Javíthatatlan vagyok, de komolyan. Le sem veszem róla a tekintetem, miközben feljebb emelkedik és lecsúszik róla a takaró. A szavait hallva nyomom fel magam a könyökeimre, majd kicsit oldalra döntöm a fejemet. Na tessék, ez az a Sarah, akit én ismerek. Alig kell fel, már a pimaszságain töri a fejét. - Bocsi, lefoglalt, hogy a párnád legyek - dobom vissza a labdát. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben. De olyan rég ébredtünk már közösen hogy ki akartam használni a lehetőséget. Persze nem magyarázkodom, érzem, hogy csak húzza a fejemet. Húzza csak, azért van hajam. Mikor talpra áll magamat meg nem hazudtolva legeltettem rajta a szemem, majd kerestem meg a tekintetét. Hallva a kérdését újra leszűröm magamban, hogy kinek is van itt több sütnivalója. - Balkéz felőli ajtó. Menj előre, hamarosan csatlakozok én is. Már kilépett az ajtón, amikor kimásztam az ágyból és megmozgattam magam, hogy elgémberedett tagjaimba visszatérjen az élet. Körbenézve szembesülök vele, hogy a vetkőztetés elég hevesre sikerült és ruháink nagy része hősi halált halt rútul. Összeszedtem azt, ami Sarah-é közül megmaradt épen, majd utána kinyitottam a szekrényemet és kerestem pótlékot a sajátjaim közül számára. Mondjuk engem egyáltalán nem zavarna, ha a szőke meztelenül flangálna, míg itt van, de előbb-utóbb szükség lesz rájuk. Nagyok lesznek ugyan, de a célnak megfelelnek. Mellékeltem még hozzá egy tiszta törülközőt, majd miután magamnak is találtam néhány göncöt, elindultam. Viszont egy kitérőt tettem a konyha felé, csak hogy benézzek a hűtőbe. Csak miután megbizonyosodtam, hogy van mit enni, mentem a fürdő felé. A víz már javában csobogott ekkor, majd miután az "árut" leraktam a mosógépre nyitottam ki a zuhanykabint és léptem be az ázó nőhöz, hogy aztán hátulról átkaroljam - már ha addig nem fordult meg - és a fejemet felhajtva pár percig élvezzem mind a teste közelségét, mind a rózsából érkező vizet.
- Ez nálam nem kifogás, bocsi - vágok vissza, mert akármennyire sértő, túléltem volna, ha egyedül hagy a pihe puha ágyikóban. Hamar túltettem volna magam rajta, pláne, ha megtudom, hogy miért hagyott ott. Szeretem a finom reggeliket. - Aztán ne várass túl sokáig. Kacsintok a szavaim mellé, majd libbenek is kifele, hogy a megadott irányban ráleljek a fürdőszobára. Mivel ruháim nincsenek, amit le kell dobjak és azzal sem vagyok most hajlandó foglalkozni, hogy nincs is törölközőm, belépek a zuhanykabinba. Eresztem a forró vizet, szeretem, ahogyan égeti a bőrömet és most kívánom is a melegséget. A vizes tincsek rátapadnak a vállamra, a hátamra, de nem foglalkozom vele, a zuhanyzás ezzel jár, nem igaz? Nem tudom, meddig áztatom magam, amikor nyílik a kabin ajtaja, a hűvös levegő libabőrt fakasztva szánkázik végig a bőrömön, de gyorsan megszűnik az érzés, ahogyan Nicholas máris mögöttem áll. - Reméltem, hogy nem várakoztatsz meg túl sokáig. Nem bírom ki, hogy ne jegyezzek meg valamit, ajkaimon pimasz mosoly ül, fejem az övének hajtom, hátam a mellkasához simítom, egészen közel furakodva hozzá. Fogalmam sincsen, meddig ázunk ott, amikor úgy ítélem, hogy nekem elég volt, korgó gyomrom elég erős hajtóerő, így ha Nicho enged, akkor én kilépek, hogy a feltehetőleg nekem szánt törölközőbe csavarjam magam. Pillanatok múlva már az odakészített ruhákban pompázom, vizes hajam a lehető legszárazabbra próbálom törölni, de ugye ez lehetetlen, így sokáig nem foglalkozom vele, amint elviselhetően áll, indulok is a konyha felé. - Nos, hol az a reggeli?
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Hallatok egy amolyan megfedő c-ccc-t, de részemről le volt tudva a dolog. Legközelebb majd így fogom ébreszteni, ezt már eldöntöttem, de most ezen nem keseredem el, hogy hoppá, hibácska. Legközelebb... egek, Nicholas, te valahogy nagyon pozitív meg bizakodó lettél manapság. Néha azért nekem is lehet ilyen hangulatom, nem? Főleg egy ilyen kellemes ember társaságában. Csak egy sokat sejtetőt vigyort eresztek meg felé, mikor picit "megsürget". Jóvanna, korábban várni kellett rám másfél évszázadot, de akkor nem is a szomszéd szobában leledzettem egész végig. Meg amúgy is, hülye lennék nem ugrani egy ilyen invitálásra. Szóval nem tartott soká, mire odabújtam Sarah mögé a zuhany alatt. - Eleget vártál rám így is - mosolyodok el halványan. Könnyed megjegyzés, de azért van háttértartalma is. Soha többé nem akarom, hogy várni kelljen rám. Óriási ballépés volt az a régebbi ötlet, még ha néha úgy érzem, hogy annak bizony meg kellett történnie. Mint ha csak egy próba lenne az egész, méghozzá a legrosszabb mind közül. Hogy mit akar lemérni, azt nem tudom. Most csak az érdekelt viszont, hogy mi van a jelenben, ezen meg majd máskor gondolkozok. Ha az lehetséges, még közelebb vontam magamhoz Sarah-t, miután közelebb furakodott, bár félek ez már csak úgy lenne lehetséges, ha vájnék egy lyukat a testembe. Arcomat idővel a nő szőke, ázott tincsei közé fúrtam, hagyva, hogy szépen, hatványozódottan elázzunk. - Hozzá tudnék ehhez szokni - osztom meg vele a gondolatomat. Nem csak az előző estéhez, vagy akár a mostani fürdéshez... úgy általában ahhoz, hogy itt van velem, már egy magasabb szintet képviselve. Tudomására hozom, mert úgy érzem lehetek vele őszinte. Mint mindig. Mindenesetre hamarosan már elég lesz a forró zuhanyból és szinte láthatja, ahogyan belevigyorgok a tincseibe a korogást hallgatva. Szóval kimászunk és miután úgy ahogy megtörölköztem, én visszamegyek a szobámba, hogy gyorsan felöltözzek. Alighogy odaérek a konyhában, kezemben a wiskey-s üveggel meg az ital maradékával, már meg is jelenik a korgó has gazdája. - Hát lássuk - mondom, miközben kinyitom a hűtőt és bedugom a fejem. - Mennyi kellhet vajon ebből - kérdezem inkább magamtól, ahogy kiveszem a tojásos dobozt, ekkor megint hallok egy korgó gyomrot. - Oké, legalább... - na ekkor az én gyomrom korog meg. - ... sok. Szóval az egész dobozt kirakom, amiben nem egy van, meg keresek mindent, amire szükség lehet a rántottához, mert hirtelen annál gyorsabban elkészíthető laktató kaja nem jut eszembe... tej, szalonna, virsli, meg ami még kellhet a hűtőből. Amint ez megvolt, nekiálltam előrámolni az eszközöket is, hogy hamarosan már bele is törjem a tojásokat. Előszedtem egy üdítős üveget is, két pohárral, hogy addig legalább inni lehessen valamit és az is elnyomja időlegesen az étvágyat. Mindenesetre ha Sarah-nak volt valami plusz ötlete én állok elébe...
- Ne hozzuk ezt fel, jó? - mosolyodom el haloványan, ahogyan derékból fordulok óvatosan hátra, hogy apró csókot lopjak tőle. Nem akarok most a múltra gondolni és arra, hogy ki és mennyit várt a másikra. Ami elmúlt, az elmúlt, nem kell mindig felhozni, hogy mit veszítettünk és mit szúrtunk el. Most itt a jelen, én is beadtam a derekamat, élvezzük hát ki a pillanatot, főleg úgy, hogy nem tudjuk, én legalábbis biztosan nem, hogy mit hoz majd a holnap. - El ne kényelmesedj aztán nekem - válaszolok pimasz mosollyal az ajkaimon, de mivel háttal állok neki, nem sokat láthat belőle, csupán szavaimból érezheti a görbület milyenségét. Nem is fűzök ennél többet a dologhoz, óvatosan hárítom a jövőre vonatkozó dolgokat, hiszen én magam talányok előtt állok. Ez a beszélgetés pedig szerintem még várhat magára. Jön végül a reggeli, én pedig nekidöntöm a csípőmet a pultnak, hogy onnan szemlélhessem, Nicholas hogyan munkálkodik. Bizony, én ma csak szemlélő leszek és várom a megígért reggelimet. A tojásrántotta teljes mértékben megfelelt nekem is, úgyhogy amint a méretes mennyiség a tűzhely fölött kezdett sercegni, nekiláttam a terítésnek, legalább ennyiben vegye a hasznomat. Hamarosan minden kész volt, már csak a kajára volt szükségünk. Letelepedtem hát az asztalhoz, hogy amint elém kerül a serpenyő, szedhessek is belőle, neki is, nekem is, méretes adag és a legszebb, hogy képesek voltunk az egészen eltűntetni. A reggeli után jöhetett volna a jól megérdemelt pihenő, azonban a munka kötelez, dolgozni kell mennem, már így is késésben vagyok, ráadásul még haza is kell ugranom ruháért, szóval a mosogatásban még segítek, aztán ideje távozóra fogni a dolgot. - Ne haragudj, Nicholas, szívesen maradnék még, de az a helyzet, hogy az Upper és az íróasztalomon tornyosuló iratköteg nem fog megvárni - húzom el a számat, majd közelebb lépek hozzá, hogy búcsúcsókot hintsek az ajkaira. Nem bújok, nem ölelek, az túlságosan érzelmes lenne, ennyire romantikusan nyálassá pedig nem szeretnék egy elválást tenni, hamarosan úgyis összefutunk majd. Felkapkodok hát valami göncöt, úgyis csak a kocsiig megyek, aztán pedig mosollyal az ajkaimon furikázok egészen hazáig.
// Akkor ha nem volna más, köszöntem a játékot! //
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
A-aaa, eszem ágában sincs felhozni... vagyis hát felhoztam, csak mélyebben nem akartam belemenni. Az lett volna aztán az igazán illuzióromboló, én meg inkább kreáltam őket, mint zúzzam... bááár... egen, képes voltam rá határozottan, így az elmúlt évemet végignézve. Mindegy, inkább rávigyorogtam a nőre, amikor félig hátrafordult és ajkaink egymást érték. Jó volt most ez így, akarja a halál a gyötrelmes múltat felemlegetni. Maradjunk csak a jelenben. - Nyugi, nem volt tervben - kuncogok bele az ázott tincsekbe. Nem kezdem fel a témát, de néha nem árt éreztetni a választott hölggyel, hogy még nem veszett ki a szándék... mondjuk az este után kicsit röhejes lenne. De nincs sietség, nincs siettetés, ezzel az ígérettel kezdtem bele. Az éjszaka fergeteges volt, dacára annak, hogy az érkezésével éppen rossz pillanatomban kapott el, de nem követem el azt a hibát, hogy elbízzam magam. Mindig olyankor szoktam belemenni a késbe, ha így van. S ha ez most nem is vérre ment, de volt annyira fontos a kapcsolatom vele, hogy komolyan vegyem. Hogy a jövő meg mit tartogat, nos... derítsük ki. De előbb még intézzük el a reggelit, mert ha itt éhen halunk akkor tényleg nem lesz jövőnk, se így, se úgy. Annak kimondottan hálás voltam, hogy Sarah nem kotyogott közbe, mint a legtöbb nő, akik nem bírják ki. Sokan gondolják úgy, hogy a konyha az ő felségterületük, ezért beleszólhatnak, de most nem így lett. Szóval gyorsan is tudtam dolgozni, ahogyan összekevertem a tojásnak valót, majd összeaprítottam a többit, ami be is került az olajtól sercegő serpenyőbe. Miután megfelelően meg lettek pirítva a szeletek, nyakonöntöttem a tojással és hamarosan el is készült a... nagyjából hadseregnek is elég adag. Mire elkészültem Sarah már kirámolta az evőeszközöket, én pedig még előszedtem pár dolgot, elvégre nincs rántotta kenyér nélkül, részemről pedig a majonéz is elmaradhatatlan. Oly nagy adag lett... mégis, mindkettőnk farkasgyomora elég nagy volt hozzá, hogy hamarosan már csak mosatlan legyen belőle. Éppen a mosatlant rámoltam be a csap alá, amikor Sarah közölte a szándékait. Az energiáimba csakhamar negatív él színezet vegyült, mert pár órának még én is örültem volna vele. De ez van, a falak megrepedtek, az élet pedig szólított. Viszonozom a nő csókját, miközben igyekszem megállni, hogy ne zárjam be a hálószobába. - Vigyázz magadra - mondom, miután elválnak az ajkaink. - Üdvözlöm Yvonne-t. Nem mondom, hogy majd találkozunk, magától értetődik, hogy keresni fogom, ahogyan eddig is kerestem őt. Igaz, a kedvem elég nagyot csappan, amikor az ajtó becsukódik a távozása után, de nem hagyom, hogy elfajuljon. Olykor eléggé önző tudok lenni és többet akarok a jóból, még akkor is, ha minden tényleg tökéletes. De elég csak felidéznem a történteket és mosolygok is... ahogyan eszembe jut valami. ~Mielőtt elfelejtem, képzeld, kiderült, hogy életben van a húgom. Módfelett kíváncsi természet, szóval ne lepődj meg, ha megtalál téged~ - mosolygok.
Határozottan kellemesnek ígérkezett a mai nap, legalább is egy bizonyos része. Elég ritkák voltak azok a napok, amikor nem kellett bemennem dolgozni, szóval igyekeztem is kihasználni őket. Már nem mint ha a napjaim szabad részével általában nem tettem így, de a teljes napos szabadság, nos, az más tészta. Gondolkodtam azon, hogyan tölthetném el és hamarosan rá is jöttem a megoldásra. Szóval telefonáltam, melynek az lett a végeredménye, hogy egy óra múlva már Sarah-val kettesben üldögéltünk a kanapémon egy üveg wiskey társaságában. Jó ideje megvolt már annak, hogy össze tudtunk ülni kettesben. Valahogy egyszerűen így jött ki a lépés, ha szólít a kötelesség, akkor eleget kell tenni neki. Ma viszont nem ez a fajta nap volt, szóval félre lehetett tenni minden ilyesmit. Aztán... hát igazából nem nagyon tudom, hogyan indultak be az események. Nem, nem azért, mert leittam magam, csupán... mint általában szokott lenni nálunk, hirtelen történtek az események. Annyi rémlett, hogy beszélgettünk, italozgattunk... nem, nem kétlem, hogy elhangzott jópár csípős megjegyzés mindkettőnk szájából, kóstolgatások, pimaszkodások... hogy aztán hirtelen kinyúljak Sarah felé, behúzzam az ölembe és ajkaimat az övére tapasszam. Nem állt ellen, ahogyan a hirtelen feltörő parázs lángra kapott bennem. A vágy szépen lassan hatalmába kerített mindkettőnket, szomjunk oltásért kiáltott újra. S nem, augusztus óta nem most lesz az első alkalom, hogy engedünk a test hívásának, számomra mégis különleges minden egyes alkalom. Nem is tudom, talán az elvesztegetett... ah, nem kezdem újra a régi szöveget, ez nem alkalmas rá. Nem vesztegettem azzal az időt, hogy átvigyem Sarah-t a hálóba, ott helyben hanyatt döntöttem a kanapén és nekiálltam megszabadítani mindkettőnket a fölösleges ruhadaraboktól. Ajkam hamarosan felhevült bőrét érte, hogy csókjaimmal hevítsem tovább a nő amúgy is lobogó tüzét. Tudtam, hogy nem szereti az időhúzást, de valahogy sosem bírtam ki, hogy ne válasszam a relatíve lassabb utat. Számomra a nővel való kapcsolatom sosem csak a szexről szólt, hogy csak gyorsan lezavarjuk, szerettem megadni a módját... bár ki tudja, talán pont azért, mert tudtam, milyen reakciót vált ki belőle és szerettem húzni a fejét... érezni, ahogyan belül majd szétfeszíti a szenvedély... míg én csak gonoszan vigyorogtam közben. Az édes kínlódás, mindenkit éhesebbé tesz. Ám végül minden út egy irányba vezet... s pontosan ez történt a kanapén is, ahogyan végül már nem tudtam türtőztetni magam és összeolvadtunk, hogy újabb együttlétet éljünk meg...
Az Upper ügyes-bajos dolgait intéztem, elég nagy melóval jár, ha te magad vezeted a helyet és hiába van egy lelkes kis segítőd, azért a papírmunka akkor is rengeteg. A leltárakról, az áruszállításról és a hasonló fincsiségekről már nem is beszélve. Oké, hogy ott vannak a beosztottak, akiket pontosan emiatt fizetek, de sajnos vagyok olyan maximalista, hogy mindenféle dolgot szeretek ellenőrizni és szeretek mindenhol ott lenni, látni, hogyan dolgoznak és tudni, hogy minden rendben megy. Ma sincsen ez másképp. Az egész napot odabent töltöttem, fel és alá rohangálva, egyre közelebb kerülve a nyitáshoz és eléggé úgy éreztem, hogy a feje tetején állnak a dolgok. Ekkor ér a telefonom csörrenése és habár először kissé ingerülten szólok bele, meg sem nézve, hogy milyen név villog a kijelzőn, aztán persze valamivel kedvesebb hangnemre váltok, amikor Nicholas-t hallom a vonal túlsó felén. Az ötlet nagyon is tetszik, főleg azért, mert szabadulhatok végre ebből a bolondok házából. Úgyhogy fogom a cuccot, a stafétát szépen Yvonne kezébe nyomom, innentől menni fog egyedül is és amúgy is, az én Kölyköm, tudom, hogy minden gond nélkül megoldja majd a helyzetet. Máris pattanok a kocsiba, megfordul a fejemben, hogy hazamegyek előbb lezuhanyozni, de végül elvetem a dolgot, azt hiszem pont nem kell ennyire nagyon külsőségekre adnom magam, annyira borzalmasan csak nem festhetek.
Sokkal kényelmesebb a kanapén ücsörögni, Nicholas és egy üveg whisky társaságában, mint az iroda magányában bújni a papírokat, nem is bántam meg, hogy eljöttem. Egy kiadós beszélgetésünk még érik, de nem éreztem egyelőre túl fontosnak a dolgot, így maradtak a közel sem annyira kényes témák, lazábbra vettük a figurát, volt helyette nevetés bőven. Aztán alakultak a dolgok, nem is meglepő, hogy hirtelen, ezt sem bántam túlzottan, az Upper-ben rám ragadt rossz kedvemet mintha elfújták volna, jól éreztem magam és nem vágytam semmi másra, csak Nicholas-ra. A poharam valahogyan eltűnt a kezemből, fogalmam sincsen, hogy a kis asztalra raktam-e, vagy egyszerűen elhajítottam, nem is számított. Téptem a ruhát, ezúttal sem a finomságomról voltam híres, ujjaim a tincsei közéé túrtak, hogy aztán nem sokkal később körmeimmel szántsak végig a hátán, a karján. Aztán ismét csitultam kicsit, a sebhelyeit simítottam végig, egytől egyik, volt már alkalmam mindet tüzetesebben megvizsgálni, így nem jelentett problémát a felidézésük és a pontos helyük kitapintása. Számmal az övét kerestem, mohóságom ezen a téren is megmutatkozott, fogaimmal búcsúztam az ajkaitól, hogy csókjaimmal hintsem be a bőrét, a szájszeglettől indulva, az áll vonalán haladva egészen a kulcscsontig. Nem finomkodtam, a fogammal is karistoltam, nem éppen a gyengédségemről vagyok híres, de azt hiszem ez egyrészt nem újdonság a hím számára, másrészt nekem sem volt semmiféle igényem puha párnákra, pezsgőre és gyengéd kényeztetésre. Türelmes voltam, persze csak egy bizonyos mértékig, szerettem játszadozni és azt is, ha ő is húzta az agyam és a határaimat feszegette, csak édesebb és élvezetesebb aztán a megkönnyebbülés. Fogalmam sincsen, mi és mennyi idő alatt zajlik le, de egy ponton túl sóhaj szakadt ajkaimról, bőröm hevítette a kéj és az élvezet. Nem vágytam többre, nem vágytam semmi másra, csak a hímre.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Várni csak várni, mindig csak várni… Még hogy a nőket vádolják azzal, hogy sokat kell várni rájuk? A nagy büdös fenéket! Nem elég, hogy nagy nehezen sikerült összeegyeztetni a műszakbeosztásomat Alexeiével, még el is cseréltem az egyik napomat, hogy én is szabad legyek és végre kiránduljunk egyet a környéken, hát nem megvárat az isten átka? Ilyen esetekben nem kimondottan a türelmemről vagyok híres, így miután nagy keservesen kivártam a 10 percet a késésénél, már ragadtam is a telefont, hogy felhívjam és megérdeklődjem, mégis, mikor óhajt megérkezni? De csörgethettem unalomig, ennek is minek a telefon, ha nem használja… A méregtől elvakultan indultam meg a Farkaslak felé, akár valami szélvész, mire félúton eszembe jutott, hogy a kedves bátyám nem is ott lakik, hanem egy bérházban a belvárosban. Nagyszerű! Hátra arc, aztán már itt se voltam… Mire megérkeztem, legalább százszor lepergett lelki szemeim előtt, hogyan fogom majd berúgni az ajtaját – már ha nem lesz közönségünk hozzá, de mást nem, várok egy kicsit amíg elhúznak a szomszédok – ám alig indultam el fölfelé a lépcsőkön, ahogy egyre közeledtem, úgy lassultak és váltak puhává a lépteim, akár egy prédája után kúszó vadmacskának. Füleltem… és volt egy apró kis tétel a képletben, amivel nem számoltam, mégpedig, hogy nem egyedül lesz. Sarahval… Akaratlanul is elöntött a féltékenység, fájt, hogy a tulajdon bátyám azért feledkezett meg a közös programunkról, mert inkább a barátnőjével múlatja az időt… Ha még legalább előre szólt volna, hogy ne várjak potyára, na meg ne csesszem el a fél napomat! Apropó, ha már a nap elcseszéséről van szó… ha már szabaddá tettem a napomat, távol a tűzoltóság szirénáitól, akkor nem is fogom annyiban hagyni a dolgot! Ahogy megérkeztem az ajtóhoz, előkaptam a táskámból az egyik neszeszeremet – a kedvenc zárfeltörő szerszámaim, díszcsomagolásban – majd a tőlem lehető leghalkabban láttam neki annak a zárnak… Reménykedtem benne, hogy eléggé el vannak foglalva egymással ahhoz, hogy ne a fülüket hegyezzék, betörőkre számítva, így aztán, ha összejött a tervem, akkor mint ha nem épp egymást nyalnák-falnák a kanapén, a tőlem telhető legnagyobb természetességgel libbentem be az ajtón, végigvonulva a lakáson, egyenesen a konyha felé, tökéletesen otthon érezve magam… Közben nagy lazaságomban még egy lufit is fújtam a rágómból, lehetőleg úgy időzítve, hogy ha nem vesznek észre, akkor annak a kipukkanására felfigyeljenek legalább… - Ugyan, ne is törődjetek velem! -legyintettem még egyet nekik, mielőtt bekanyarodtam volna a konyhába, hogy amilyen gyorsan felbukkantam, úgy el is tűnjek a szemük elől. Jól esne most egy kávé…
Kezdőlap
//
// 
