A kávézó belterében világos és sötét színek harmonikus kontrasztja keveredik, miként távoli vidékek kávékülönlegességeinek illata a felszolgált édességekével. A kilátás páratlan, szinte az egész birtokot belátni: a füves pályákat, a tavat és annak élővilágát... Az egyik sarokban emelvény, rajta régimódi, hatalmas fekete zongora. Nap közben többnyire üresen áll, néma díszként, de késő délutánonként és este fel-felcsendül rajta a kellemes muzsikaszó.
Az "étlapon" egy nívósabb kávézónak és cukrászdának kínálatával egyenértékű finomságok sorakoznak - megannyi habos, gyümölcsös, csokoládés csoda - ugyanakkor alkoholt is felszolgálnak (amennyiben a 21. életévét betöltötte a kedves vendég).
Iszonyatosan sokat vacilláltam azon, hogy most akkor mégis mit csináljak, vagy, hogy egyáltalán jó ötlet volt-e elküldeni az önéletrajzom Artemis-hez, hogy vegyen fel a Klubba. Tudom, hogy az ingatlaniroda vezetői pozíciója után igencsak lealacsonyító érzés lesz pingvinruhát húzni, de valamiből muszáj megélni és a több hetes sikertelen keresés eredménye lett ez az opció. Itt semmilyen normális munkakörbe nem keresnek embereket, úgyhogy kénytelen voltam ezt választani. Viszont szinte már abban a pillanatban megbántam a döntésem, hogy elküldtem a papírokat. Mi van, ha ezzel felhívom magunkra a figyelmet és lebuktatom Artemist? Vagy csak túl paranoiás vagyok? Fenébe is, inkább elmegyek hozzá! Nem jelentkeztem be, hanem egyből kocsiba pattantam, hogy egy kis kitérő után a Northern Lights előtt állítsam le a motort. Késő délelőtt volt, túl a reggelin, de még az ebéd előtt, ilyenkor remélhetőleg nincsenek olyan sokan. Betérve egy eldugottabb asztalt kértem/kerestem magamnak, hogy a kiérkező pincértől egyelőre csak egy pohár vizet kérjek, mondván a partneremre várok. Az útközben vásárolt virágcsokrot az asztal szélére helyeztem, az üveg mellé - merthogy ablak melletti asztalhoz vágtam le a popsim -, és máris kotortam elő a telefonomat.
Elrabolhatlak egy kávészünetnyi időre? Van itt a közelben egy nagyon szuper Club, valami csinos szőke vezeti, ha rám érsz néhány percre, akkor ott várlak!
Nyomtam rá a küldés gombra, aztán türelmesen vártam, letéve az asztalra a készüléket. Bíztam benne, hogy itt van, az energiáimmal nem tapogatóztam, teljesen felhúztam a pajzsom, nehogy a farkasom idő előtt buktasson le. Ha nincs itt, akkor bebuktam, vagy ha éppen nem ér rá, akkor is, nem túlzottan érdekelt, én megpróbáltam. És ha most nem ér rá, akkor úgyis kiharcolok egy időpontot magamnak, amikor rám fog érni, ezzel remélhetőleg a nőstény is tisztában van. A vizemet megköszöntem, hálásan biccentve a pincérnek és nem is akartam arra gondolni, hogy simán elképzelhető, hogy a munkatársam lesz. Már ha úgy alakulnak a dolgok a nősténnyel, ugyanis totálisan elbizonytalanodtam és a pincér-karrierem is erre a találkozóra tettem fel.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Mozgalmasak a hétköznapok, emberek jönnek és mennek a Northern Lights életében - nem csak a vendégek, de a beszállítók és a dolgozók soraiból is sajnálatos módon. A nehezén már túl vagyok (legalábbis ekkor még így gondolom), most épp a koktélbár mögötti raktár készletét ellenőriztem, azt befejezve pedig ki is lépnék a szűk kis helyiségből... Igen ám, de látóterembe bekúszik Daniel alakja, ami egyféle ösztönszerű hátrálásra késztet, visszalépve fedezékembe, mintha ki se jöttem volna az aprócska raktárból. Talán még lélegzetvételem is elakad pár pillanatig, ahogy kivárok, van-e társasága. Fogalmam sincs ugyanis, mi a helyzet vele, figyelik-e minden lépését vagy hasonlók. Ám úgy fest, egymaga van. Sőt, mintha várna valakire... Apró sóhajjal söpröm hátra szőke tincseimet, finoman igazítok ruhámon és leengedem vállaimat, tartásomat kiegyenesítve. Nem fogok holmi hím miatt egy raktárban kuksolni, mint valami eszelős, csak mert nem mondtam még semmit a jelentkezésére! Kisétálok, köszönök, ha kiszúr, aztán nyomás tovább, mintha nem érdekelne, kivel találkozik... Csak lazán, csajszi! Olyan könnyű ezt különben kigondolni, mégis torkomban dobog szívem, ahogy kilépek és behúzom magam után a raktár ajtaját. A telefonom ebben a pillanatban jelez, annyi időm van csupán, hogy letegyem papírosaimat a koktélpult belső felére és csekkoljam az üzenetet - akkorra már ő is könnyedén kiszúrhatja személyemet. Sóhajtva, zavart, ugyanakkor leplezetlenül lelkes mosollyal tekintek felé, szórakozottan intve oda neki, majd kilépve a pult őrző-védő takarásából feléje indulok meg. - Azt hiszem, nehéz lenne ezek után tagadnom, hogy éppenséggel pont ráérek! Szia! - Szusszanok, apró mozdulattal söpörve hajamat fülem mögé, ahogy lepillantok rá, asztalánál, mellette állapodva meg, hacsak hellyel nem kínál kapásból. - Azt elfogadom ugyanis. - Mi járatban erre, Daniel? - Érdeklődöm a könnyedség profi álcáját öltve bájos ábrázatomra. Pajzsom fent, mint általában mindig, mert akadnak itt farkasok is elvétve a személyzet meg a vendégség tagjai közt - ne hergeljük már egymást a saját nyűgjeinkkel és érzéseinkkel, ha többen vagyunk egy térben.
Az üzenet elküldése után vettem csak észre a pult mögött állva, ami kifejezetten sajnálatos, mert ha esetleg időben kiszúrtam volna, akkor nem pazarolok sms-re időt, hanem egyből odamegyek hozzá és úgy kérdezem meg, volna-e rám néhány szabad perce. De annyi baj legyen, ennyiben nem fogok belehalni, inkbb türelmesen várakozom, jön-e, vagy nem. Amikor int, hasonlóan teszek egy mosoly kíséretében, aztán amikor felém jön, némi megkönnyebbülés árad szét bennem. Hála égnek, elég kellemetlen lett volna, ha ezek után mondjuk visszaír, hogy bocsi, nem érek rá, aztán itt hagy. - Meg is sértődtem volna, ha itt hagysz - mosolyodtam el szélesen, ahogyan felemelkedtem ültömből és a kezemmel intettem neki, hogy foglaljon helyet. Mögé lépve pedig a széket is kihúztam neki, most mondja bárki, hogy nem vagyok udvarias! - Igazán csinos vagy ma - is. Amint leült, helyet foglaltam én is, majd a virágot felé nyújtva folytattam a mondandómat - Ezt neked hoztam. Köszönetem jeléül elég csekélyke lenne, szóval azt még valamiképpen pótlom, ez inkább engesztelés lenne, amiért voltam olyan ostoba, hogy elküldjem az önéletrajzomat - kezdtem bele a beszédbe, egészen bőven kifejetve, miért is tévedtem ma ide. - Meghívhatlak egy kávéra? - nem tudom, az üzletvezetőt mennyire szokás meghívni egy kávéra, én mindenesetre próbáltam jófej lenni és olyan könnyed hangnemet megütni mind az invitálással, mind az érkezésem apropójának felvázolásával, amennyire csak lehetett. - Mint az előbb is mondtam, meggondolatlan cselekedet volt elküldenem az önéletrajzomat, szóval felejtsük csak el és tegyünk úgy, mintha nem is tettem volna meg. Nem szerettelek volna kellemetlen helyzetbe hozni, ezzel viszont minden bizonnyal mégis sikerült, mégis úgy gondoltam, tartozom neked annyival, hogy személyesen mondjam el, ne pedig telefonba böfögjem bele, mit is szeretnék pontosan - elég bő lére eresztettem a mondandómat, de nem is volt baj. Szerettem volna, ha teljes mértékben tisztában van azzal, miért is érkeztem ma ide hozzá és innentől kezdve az ő kezébe helyeztem a döntést, mondjon bármit, teljes mértékben el fogom fogadni.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Az asztala felé lépdelek, a visszaírás amúgy sem az én világom lett volna ebben a helyzetben. Annál azért jóvallta több a büszkeség bennem, hogy megfutamodjak. - Feltűnő is lenne az igazat megvallva szerintem, ha kerülnénk egymást látványosan. Éppen ezért türelmesen bájos mosolyommal lépek hozzá oda, megköszönve a kihúzott széket. Hát léteznek még igazi úriemberek a világon...! LoL. - Köszönöm. - Felelem egyúttal bókjára is, a virágot meglátva pedig már épp számon van a megjegyzés, hogy vajon megvesztegetésnek szánja-e a csokrot, mert akkor bizony nem fogadhatom el, pusztán a fair play érdekében. Na persze. - Nem gondoltam volna, hogy itt találkozunk személyesen újra és... igazán nem kellett volna. - Szélesedik mosolyom, s szórakozottan bele is szagolok a virágok közé, mielőtt a csokor ezúttal a felém eső oldalon feküdne el az asztalon. - Nem kell semmit sem pótolnod, Daniel, én nem... azért nem jeleztem azonnal vissza az önéletrajz kapcsán, mert probléma lenne vele! Egyszerűen csak kissé elfoglalt vagyok. Ez a búcsúztató amit annak a prímabalerinának szerveznek... őrület, mennyi kívánalmuk van, alig győzöm követni! - Szusszanok, a kávé említésére ugyanakkor valami hálás pillantás csillan tekintetemben. Mintha nem ihatnék bármikor idebent... de az igazság az, ebben a hajtásban eszembe se jutott. - Az igazán jól esne most! - Bólintok rá szelíd, kiszélesedő mosollyal és bár ő az, aki meghív, mégis én intek oda egy pincért kecses mozdulatsorral, hogy ugyan szolgáljon már ki bennünket. Egyszerű feketét kérek a szokásos agyontejezett latte helyett ezúttal én és miután Daniel is leadta esetleges rendelését, a pincér pedig balra el, szólal meg, én pedig türelmesen hallgatom, nem maradva adósa a válasszal, véleményem kifejtésével. - Ooooké... bár nem vagyok benne biztos, hogy értelek, de ezek szerint vissza akarod mondani a jelentkezésedet? Csak mert már le van papírozva minden, egyedül a munkakör, a béred és a munkaidőd az, amiket egyeztetnünk kellene, meg aláírnod őket. A jövő héttől már kezdhetnél is akár, csak eddig tényleg annyira elfoglalt voltam, hogy időm sem volt nagyon vele foglalkozni... - Áldottam az eget, hogy pajzsom felhúzva pihen, mert ez azért így nem volt teljesen igaz, a bizonytalanság a másik személyével kapcsolatosan ott ült vállamon, a kérdőjelet lobogtatva: jó ötlet vajon felvenni? De mint korábban megjegyeztem, feltűnő lenne, ha nem így tennék hanem valami mondvacsinált oknál fogva visszadobnám - vagy most az, hogy ő kéri vissza az egészet - és kerülnénk egymást.
// Nem adnám másnak szívesebben a 100. reagomat, mint önnek, Mr. Corvin! :$ //
- Ahogyan én sem és.. nem számít, én jobban érzem magam tőle és remélem te is valamilyen szinten - vontam meg a vállam a virágot illetően. Lehet nem kellett volna, de szerintem igen, bár még így is csekélyke egy csokor virág azzal szemben, amit ő tett értem, amit ő vállalt értem és vállal a mai napig pusztán már talán azzal, hogy itt ül velem szemben. Az állásról nem is beszélve. - Lehet te így gondolod, de én teljesen máshogyan érzem. Mindaz amit vállaltál.. ahh, úgyis tudod, ahogyan azt is, hogyan vélekedek minderről. Szóval szerintem egy csokor virág igenis pótlásra szorul - erősködtem, persze cseppet sem durván, kedves voltam, legalábbis próbáltam az maradni úgy, hogy a saját igazam mellett is kiálljak. Bólintok a kapott válaszra, a pincért ő hívja ide nekünk, Artemis-hez hasonlóan én magam is egy egyszerű feketét kérek, némi tejjel csupán és egy kevés cukorral, hogy aztán ismét beszélni kezdjek. - Ohh - ennyi mindössze a reakcióm a válaszával kapcsolatban, az arcomra is némi döbbenet ült ki, mert.. ez most komoly? - Tényleg? - kérdezek vissza, mintha csak meg akarnék bizonyosodni róla, hogy nem hallottam félre az elhangzottakat és tényleg azt mondta, amit. - Én.. nem tudom, Artemis. Nem tudom, mennyire lenne hozzám illő ez a munka az ingatlanipar után, főleg azokkal a hátunk mögött, amik történtek. Elbizonytalanodtam.. - szó szerint, teljesen nyíltan mégsem fogom kimondani, hogy nem akarom veszélybe sodorni őt azzal, hogy alatta dolgozzak, mert félő, ezzel a pár szóval már megtenném. A falnak is füle van, ugyebár… [i]~ Ugyanakkor csak lehet jobban felhívnánk magunkra a figyelmet, ha visszalépnék, vagy nem vennél fel… Basszus, de szar egy helyzet ez![/color] - sóhajtottam és legszívesebben már megint vertem volna a fejem a falba, hogy miért tettem meg ezt a lépést. - Szerinted hogy állna rajtam a pingvin-ruha? - kérdeztem inkább egy szélesedő mosollyal, nehogy valakinek túl feltűnő legyen, hogy egymással szemben ülünk, mégsem kommunikálunk a másikkal. A kérdésem ugyanakkor máris megválaszolhatott neki egy másikat, hiszen én elsősorban erre a munkakörre gondoltam, álljon bármilyen viccesen is rajtam a szóban forgó öltözék.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Akaratlanul mosoly szökik ajkam szegletére a megfogalmazása, meg úgy egyáltalán a csokor tényére. Szórakozott, naiv, kislányos mosoly, melyet igyekszek elnyomni egyúttal gyorsan - mégiscsak munka ügyben jött és nem holmi udvarlás céljából, hát az a legkevesebb, hogy én is ehhez igazodva igyekszem professzionálisan viselkedni és nem lemenni tizenéves csitribe, olyanokat látva bele a dolgok mögé, amik nincsenek is ott. Mert... nincsenek. Ugye? - Igazán kedves tőled, tényleg nagyon szépen köszönöm. - Zárom ennyivel a mondandót, az asztal felém eső oldalára fektetve finom mozdulattal a csokrot. Vonásaim megfeszülnek kissé a folytatásra, tekintetem figyelmeztetően villan - ezt ne itt...! - és talán még ki is húzom magam ültemben a szokásosnál is jobban, oldalt pillantva el, mindkét irányba, kik is tartózkodnak még köröttünk a falkából jelen pillanatban. - Felejtsük el, Daniel. Te a történteken nem tudsz változtatni, én a véleményeden, szóval így lesz a legjobb. Lépjünk tovább a dolog felett, oké? - Szökik újfent mosoly ajkam szegletébe, ahogy rá tekintek, pedig húgom volt az, ki minduntalan megkapta, hogy a Jóisten remek hangulatában lehetett, mikor teremtette, tekintve, hogy állandóan mosolygott. Hívom is az egyik pincért, mintegy ezzel is jelezve felé, részemről túl van tárgyalva az egész téma. Ne foglalkozzunk vele akkor is, mikor épp nincsen terítéken, mert falra fessük vele az ördögöt, azt pedig úgy vélem, egyikőnknek sem áll szándékában. Válaszadásom késlekedését magyarázom, döbbent arckifejezése mindent pénzt megér, ki is szélesedik képemen vigyorrá az a szolid mosoly egy pillanat erejéig, ahogy bólintok. Tényleg. Bizonytalanságát hallva aprót sóhajtok. - Három hónap fizetett próbaidő. Ez általában elég szokott lenni, hogy kiderüljön, kölcsönösen megfelelünk-e egymásnak. Már, a munka a munkavállalónak, meg a beosztott a helynek. - És nekem, de ez részletkérdés. Nem is értem, miért érzem szükségét annak, hogy magyarázzam a kölcsönös megfelelést... - Neked munka kell, mert ingyen senki nem él a falka nyakán, aki már nem kölyök, nekem pedig melós. Mindketten nyerünk, szóval, ha engem kérdezel, egy próbát megér. - Engedek pajzsomon, gondolatban is üzennék felé, ám meglepő módon ő előbb ér el a mentális vonalon. ~ Habár én magam kissé... szofisztikáltabban fogalmaztam volna meg, de remekül látod a dolgot. ~ Pillantok felé, közben pedig megérkezik a kávénk, ami megtöri kicsit az egész beszélgetésünk rendjét. Megköszönöm egy kedves mosoly keretében a pincérnek, meghagyva, ha kell valami, majd jelzem felé, ne körözzön erre, mint holmi ragadozó madár, arra várva, mikor szolgálhat ki bennünket újra. - Őszintén? Nem is tudom... boldogulnál vele, úgy érzed? Az a tökéletesen betűrt ing és csokornyakkendő meg mellény... - Szélesedik az én mosolyom is, ahogy igyekszem az előbb mellettünk időző pincér nett, élére vasalt ruházatát Danielen elképzelni. Oké, lehet, tökre jól boldogul az elegáns öltözékkel - bár az eddigiek alapján valahogy pont az ellenkezőjét gondolnám róla. Nem annak a típusnak tűnik, akivel estélyeket, bálokat látogat az ember lánya, sokkal inkább olyannak, akivel megszökik onnét... - Na de visszatérve a munkára! Pillantásom őszinte érdeklődéssel pihen Danielen, válaszára várva.
- Oké - bólintottam kissé talán határozatlanul, mert az oké, hogy megbeszéljük, hogy felejtsük el, csak hát az.. nem olyan egyszerű. De rajta leszek az ügyön, ha elfelejteni nem is tudom, továbblépni tovább lehet és nem kell ezen sem rágódni, sem pedig többé felhozni és beszélni róla. Mintha semmi sem történt volna. Nyilván érdekes látvány lehetek, ahogyan ledöbbenek a mondandóján, de hát valóban furcsa és tényleg nem gondoltam volna, hogy mindössze ennyi miatt nem válaszolt még. Legalább ezen jól szórakozik. Bólintásával bizonyítja, hogy tényleg ez a helyzet, úgyhogy inkább a bizonytalanságomat osztom meg vele, mert valóban nem tudom, ide való vagyok-e én, de az állások közül, amiket találtam, mégiscsak ez az, ami a leginkább közel áll hozzám. - Szóval azt mondod három hónapnyi próbaidő? - kérdezek vissza, csakhogy tényleg teljesen tiszta legyen. Abban is igaza van, hogy ingyen nem élhetek a falka nyakán, nem is szeretnék, szóval tényleg csak mindketten jól járhatunk a dologgal. És ha nem jön be valamelyik oldalról a dolog, akkor még mindig lehet nemet mondani, hiszen próbaidőről van szó. Egyre vonzóbb az ajánlat. ~ Ne haragudj, hogy ilyen helyzetbe sodortalak ~ húztam el a számat kissé, de hamar eltűnt a dolog, mert meghozta a pincér a kávénkat. Biccentéssel köszöntem meg neki, majd lassan kezdtem kavargatni az italt. Nem állt szándékomban ilyen kellemetlen helyzetet teremteni a nőstény számára, de mint annyi helyzetben, most is csak később használtam a fejem, amikor meg már késő volt, szóval… - Kikérem magamnak, én üzletember voltam! - az irodámért még mindig fáj a szívem - Nem hiszem, hogy a betűrt ing, a csokornyakkendő, vagy éppen a mellény okozna gondot - mosolyodtam el újfent, hiszen oké, hogy nyilván meg kell majd szokjam azt az öltözéket, de véleményem szerint azzal boldogulni fogok. Sokkal inkább maga a munka, az, hogy kiszolgáljam az embereket és a vágyaikat lessem.. De hát, én választottam ezt és még mindig ott van a lehetőség, hogy a próbaidő lejártának vége előtt azt mondjam, hogy ez nekem nem felel meg.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
- Pontosan. - Bólintottam visszakérdezésére a próbaidőt illetően, magunk mögött hagyva a történtek azon részét, melyet jobban járunk, ha homály fed örökre... vagy legalábbis, míg ennek a falkának a tagjai között, egyáltalán közelében vagyunk mind a ketten. - Illetve ez idő alatt a próbaidőre vonatkozó fizetést kapod és semmit az általános juttatásokon kívül, bár tekintve, hogy falkásként azokat alapjáraton meg kell, hogy kapd a clubbal kapcsolatosan, így ennek igazából nincs jelentősége. - Fűzöm hozzá, csak, hogy teljes legyen a kép számára, mit is vállal, noha sejtem, nem az anyagiak végett fogja még szívni a fogát rendszeresen az elkövetkező időszakban... Üzenetére nem felelek, pillantásom sokkal beszédesebb annál, minthogy akár egyetlen szót is ejtsek felé a mentális "csatornán". -Nem haragszom, hiszen tudtam a telefonhíváskor is, mit vállalok, s nincs ez másképpen most sem, hogy hallgatok róla: én adtam le a drótot a kislány kapcsán. Tekintetem kékjében ugyanakkor kérdő fény is csillan. Tényleg ennyire hihetetlen számodra, hogy egyszerűen csak azért segítettem, mert így éreztem helyesnek? Ennyire idegen a te világodtól az önzetlenség, Daniel?
A ruházattal kapcsolatos válaszára, arra, hogy kikéri magának feltételezésemet, nevetve emelem fel tenyereimet, megadóan. - Oké, ott a pont! Bár én valamiért azt hittem, inkább a biztonsági őr dolog állna közelebb hozzád, kicsit bántott is, hogy telítve vagyunk olyan téren teljesen. - Magyarázom fülem mögé tűrve pár szőke tincset, mielőtt ajkaimhoz emelem a kávéscsészét és belekortyolok az italba.
- Persze, ez teljesen érthető - bólintottam határozottan, elfogadva a „feltételek” ezen részét. Lényegében egy szavam sem lehetett volna, akkor se, ha valami esetleg nem tetszik. Szar helyzetben voltam, akár innen, akár onnan néztem is a dolgot, minden kis dologra figyelnem kellett, arról nem beszélve, hogyan használjam ki a kínálkozó lehetőségeket. Szükségem volt valamilyen állásra, jelen pillanatban talán ez volt a legfontosabb és az, amit Artemis kínál nekem, teljes mértékben elfogadható volt. Választ ugyan nem kapok az üzenetemre, legalábbis nem hasonló módon, ellenben a szemei minden mást elmondanak a szavak helyett. Tisztában vagyok mindezzel, mégis nyomasztó a teher, hogy miattam vállalt ekkora kockázatot. Igen, Artemis, az én világomtól sajnos ennyire idegen az önzetlenség. Attól a pillanattól kezdve szűnt meg minden ilyesmi a számomra, hogy elszakítottak a bátyámtól. Milyen ironikus, hogy pontosan akkor is lép vissza az életembe, legalábbis Artemis cselekedete által, amikor ismét részesei leszünk Duncannel egymás életének.
A reakcióját látva az én mosolyom is szélesebbre szalad, még egy halk nevetést is megengedek magamnak. Mennyivel egyszerűbb a könnyedebb témáról beszélgetni, még egy pillanatig képes vagyok el is felejtkezni mindarról a szarkupacról, amit felhalmoztam magam köré. - A biztonsági őr meló unalmas.. Legalábbis nem hiszem, hogy olyan gyakran előfordulnak itt kihágások, bár javíts ki, ha tévedek - mondandóm első részénél lebiggyesztettem a számat, míg a végén már szélesen mosolyogtam és alkarjaimmal támaszkodva meg az asztalon hajoltam kicsit közelebb. - A pincérkedésben legalább van némi izgalom - vontam meg a vállam és dőltem ismét hátra a székben. Persze ezzel ő nyilván jobban képben van, majd kijavít, ha nem így volna. - Van még valami, amiről nem árt, ha tudok?
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Nem látok bele elméjébe, tekintete sem olyan könnyedén olvasható, mint az enyém, de ez így van jól. Elég a beleegyező, elfogadó hallgatása számomra jelen helyzetben, s bízva bízok benne, nem csinál hülyeséget, amivel csak megnehezíti a kettőnk dolgait, ekképpen pedig idővel elsikkad az egész, jelentéktelen semmiséggé válik, hisz - urambocsá' - az is! Engem a hogyléte érdekelt, őt a lánya helyzete, nagy kaland. Előbb-utóbb úgyis megtudta volna máshogyan a történteket, nem egyszerűbb hát így? Tudom, tudom, elvekről van itt szó, hogy szembementem az alfa kiadott szavával és egyáltalán szóba álltam vele a tiltás ellenére. De az vessen rám követ, aki sose úszott még szembe az árral... ettől sokkal, de sokkal drasztikusabb módon!
Nevetése melengeti szívemet, ekkor érzem csak igazán, hogy célt értem azon próbálkozásommal, hogy a beszélgetést inkább a munka, semmint a közelmúlt röpke, közös szeletének nyomora felé tereljem. - A múltkor gázszivárgás volt és mai napig nem jöttek rá, mi okozta. - Bököm oda játékosan szavaira, de el kell ismernem, pár karakánabb vendég kitessékelésén, szétszedésén - vérmes nőszemély a gazdag fajta, kegyetlen is, én már csak tudom - túl nem igazán akad más melójuk a biztonságiaknak az állandó figyelmen kívül. - Nos... fel kellene majd keresned valamelyik gyógyítót, aki civilben is elfogadható pecséttel rendelkezik, hogy adjon papírt az egészségügyi alkalmasságodról, meg ilyenek, a többi pedig majd jön magától. Nem tudom, mikor terveztél kezdeni, de akár a héten meg is ejthetjük a betanításodat és a jövő héttől munkába állhatsz, ha ma aláírod a papírokat! - Szélesedett ki mosolyom, bizakodóan tekintettem a jövőbe, mindezen lelkesedésem pedig akkor sem tört meg, mikor Daniel magára vállalja lovagiasan a kávék kifizetését, majd magunk mögött hagyva a kávézót az iroda felé invitálom, hogy ne csak beszéljünk a dolgokról, de a tettek mezejére lépjünk végre ténylegesen is szemügyre vehesse és aláírhassa azokat a papírokat.
// Köszöntem szépen (és kitartást a melóhoz)! <3 :$ //
Szeretettel meghívom az Alaszkai Emberi Jogok Szervezetének keretein belül megrendezendő jótékonysági estünkre. A befolyó összeget az európai menekültválság érintettjeinek megsegítésére kívánjuk felhasználni. Az est témája a kulturális sokszínűség, és ezért is örömmel fogadjuk, ha vendégeink olyan elegáns öltözékben jelennek meg, mely valamely általuk választott egzotikus ország kultúrájának hagyományait eleveníti meg.
Program: 20:00 – Svédasztalos vacsora 21:00 – Megnyílik a tánctér, zenél az Atlantic Big Band 22:00 – Afrikai Tűztáncos Show 23:00 – Jótékonysági Aukció (értékes borok, ékszerek, egzotikus utazások) 02:00 – Kapuzárás
Pár hete kapta meg a meghívót, orvos létére általában az efféle eseményekre mindig megpróbálják beszervezni, és ő örömmel részt is vesz, ha nem kell hozzá túl sokat utazni, s mivel az áthelyezést már akkor is tudta, igent mondott. Az ár borsos volt, de alapvetően nem lesz tőle gazdagabb, avagy sokkal szegényebb, plusz egy jó lehetőségnek is érezte az eseményt. Vegyülni a helyi elittel, pár pácienst szerezni, közben pedig jót mulatni a különböző ”nagyon” egzotikus öltözeteken. Apropó öltözet. Franz nem sokat teketóriázott, a választást illetően. Szent Ilona szigetén nevelkedett, így egy olyan szubkultúrát ismert, ahol találkozott a helyi őslakosság, a fekete afrikai népesség, és persze a hideg angol-skót-ír európaiság. Multikulturális közeg volt, ez kétségetlen, és az emberek is alapvetően jóindulattal voltak beoltva, nem pediglen mohósággal és rosszindulattal fertőzve. Volt a régi emlékekként megtartott ruhái között, egy Nyugat-Afrikára jellemző fejfedő, mely egyben sálként is funkcionált, és úgy érezte, hogy ez kifejezetten jól tudna passzolni egy hajdani fellépő öltözetéhez, mely a barna különböző árnyalataiban lett elkészítve. Ezt még egy régi fúziós bandában használták, ahol az afrikai dallamvilágot próbálták ötvözni a jazzel. Szerette azokat az éveket, de ugye minduntalan ügyelni kellett, hogy a túl jó lehetőséget ne fogadja el, a túl nagy siker az őrző léttel nehezen egyeztethető…
19:45-kor állt meg a taxija a bejárat előtt, nem a bejutás sem volt eget rengető, pár biztonsági, jegyellenőrzés, és már bent is volt a belső térben a hideg időjárásra tekintettel kabátja leadása után cserélte csak le sapkáját, a hagyományos arab fejviseletre, mely sötét bordó színével jól passzolt a választott régi ám eléggé hagyományosnak tetsző fellépő ruhához. ~A zenekarért már megérte eljönni, de remélem azért lesz egy-két érdekes meglepetés is a társaságban…~ Apró félmosoly és semmi több, aztán pillantás az egyik ablak felé, és a már emlegetett szájmozdulat tovább szélesül mivel kijelenthető, hogy az alkalmazott arcfestő anyag tökéletes lett, családi vonásait leszámítva a szín tökéletesen megfelel, már-már valóban hasonlít egy igazi nyugat-afrikai férfiére…
Kedvelem az elegáns eseményeket, szeretem mutogatni rajtuk magam. Ráadásul, ha nem lenne valahol önmagában is szórakoztató, még a kapcsolatépítésre is tökéletesen megfelelt. Új embereket megismerni mindig öröm, és ki tudja, hogy mikor lesz valami haszna egy-egy elejtett információnak, illetve mikor tudok remek hasznot húzni belőle. Nem vagyok ám haszonleső, de vérbeli üzletasszony már annál inkább. Ráadásul az is szándékomban állt, hogy bekerüljek majd a városi tanácsba, úgyhogy nem hagyhattam ki egy pazar jótékonysági rendezvényt a világért sem! Annak érdekében, hogy a nevem bekerüljön még inkább a köztudatba, természetesen ajándékoztam az aukcióra néhány igencsak értékes bort a gyűjteményemből, valamint arra is készültem, hogy a licitálásommal támogassam az ügyet, amelyért rendezték az egész estélyt. Általában mindennek, amit teszek, megvan az alaposan megfontolt oka, ritka az, ha ösztönből cselekszem a vakvilágba. Aznap estére egy egyszerűnek tűnő, ám annál különlegesebb ruhát választottam. A magam részéről a Távol-Kelet területére jellemző stílust választottam, kicsit még a sminkem is arra hajazott, bár nem mázoltam falfehérre az arcom. Már csak azért sem, mert alapvetően is fehér bőrű nőszemély vagyok. - Köszönöm! - mosolyogtam rá a ruhatárosra, aki lesegítette rólam a bundát. Időben érkeztem, mint mindig, kivéve, amikor szándékosan késem el valahonnan. Ezúttal azonban nem szerepelt a terveim között, hogy ezzel keltsek feltűnést, bőven elég lesz majd a visszafogottabb módja is annak, hogy magamra vonzzam a kíváncsi tekinteteket. - Miss Harper! Hadd üdvözöljem az estélyen, és ezúton is szeretném még egyszer megköszönni a nagylelkű adományt! - a férfi, aki odalépett hozzám, udvariasan nyújtotta a kezét, hogy csókot leheljen a kacsómra. Nem húztam el botor módon, úgy viselkedtem, ahogyan egy sznob nő tenné egy hasonló helyzetben; fogadtam a gesztust. - Andrew Carlton vagyok, az est védnöke! - mutatkozott be, a kissé értetlen arckifejezésem láttán. - Ó! - mosolyodtam el egyből, mint aki megvilágosodott. - Igazán semmiség! Örülök, hogy segíthettem, és én köszönöm a meghívást! - viszonoztam a kedvességet máris, ahogyan azt illik. - Kérem, fáradjon csak beljebb! Igyon egy pohár remek pezsgőt, és érezze jól magát ma este! - jókívánságait egy biccentéssel köszöntem meg, utána megfogadta a tanácsát, valóban elindultam a többi ember közé. Térültem-fordultam, köszöntem a futó ismerősöknek, akikbe épp csak belebotlottam. Legalábbis addig ez igazán remek elfoglaltságnak tűnt, amíg meg nem éreztem egy ismerős illatot. Hirtelen nem tudtam beazonosítani, egészen addig, amíg meg nem láttam a férfit, akihez tartozott. - Nocsak, Mr. Meyerhof! - szólítottam meg, Hoppá, hirtelen még a neve is beugrott, ahogyan az is, hogy hol futottunk össze korábban. - Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy ön volt az utolsó, akire számítottam ezen az estén! - vallottam be őszintén, lecövekelve a férfi mellett. - Hogy hogy a városban van? Az eseményre érkezett? - csevegtem tovább könnyeden, csak a szokásomhoz híven.
A hozzászólást Victoria May Harper összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Feb. 05, 2016 5:54 pm-kor.
- Na de Bill, nem mondhat ilyet egy ilyen kellemes estén… Mi az, hogy nem fog licitálni az utazásra? Meglephetné a nejét, vagy esetleg a titkárnőjét… Látom én, hogy maga még mindig jó formában van. Ha pedig nem igen tudja magát kivonni az otthoni ügyek alól, bízza rám magát, amint megnyílt a magánrendelőm elintézek magának, egy pihenésre jogosító utazást. És még csak füllentenie sem kell! Jól alakul az este, akad itt helyi milliomos, tisztviselő, egyházi személy, és persze politikus is. A jelenlegi partner is egy meglett 60 körüli férfi, komolyabb vállalkozásokkal a város körül, főként szállítmányozás és nehézipar, a nőcske akivel belépett, azonban éppen csak betölthette a húszat. Egyértelmű volt a helyzet, és Franz mindig jó volt az efféle helyzetfelismerésben, gyűrű, fiatal oldalkocsi, boldogtalan házasság, mindenki által ismert háttér, elég a vagyon és a befolyás, hogy ne keltsen nagy port egy ilyen eseményen sem… A névjegykártya a vicces ”férfias” társalgás végén a helyére kerül, és a jó doktor nekikezdhet megkeresni a második gintonicját, azonban ez az üres pohár elhelyezését követően úgy megakad, mint a keleti front anno a második világháborúban, csak éppen itt sokkal kellemesebb okokról van szó, és kietlen sztyeppék helyett, sokkalta látványosabb felszíni formák képezik az akadályt… - Még nem döntöttem el, hogy csodálkozzam, avagy örvendezzem a viszontlátásának kedves? Bocsásson meg, rossz a névmemóriám… Félmosolyra húzza a száját és a nő ebből könnyedén észlelheti, hogy bizony ez egy udvarias figyelmesség, Franz nincs tisztában azzal, hogy milyen néven, és milyen céllal van jelen a farkas, ezért nem szeretne egy esetleges kellemetlen helyzetet generálni azzal, hogy más néven üdvözli, mintsem ami a meghívójára felkerült… Anchorage, rossz szokások, ezekből már nem fog kinőni sosem. - Bevallom én sem gondoltam, hogy egy tájfun erejével fog lecsapni rám kegyed elragadó külleme. És azt kell mondjam, hogy mostanra sikerült is felocsúdnom, a kezdeti sokkból, és rájönni, hogy egyszerre csodálkozom, és örvendezem ebben a pillanatban, bár ezen két érzés tovább erősödne, ha meghívhatnám egy gintonicra, ha jól emlékszem legutóbbi találkozásunkkor is azt fogyasztott, de teremtsen le bátran, ha tévedek… Azzal el is indul a bárpult felé, és remélhetőleg a nő is vele tart, üde kis színfoltot jelent az estéjében, és ezért nem örülne, ha gyorsan el is válnának egymástól. - Ami a jelenlétemet illeti, hamarosan már Faribanks lesz a magánrendeléseim helyszíne, úgy érezték a feletteseim, itt nagyobb szükség van rám. Ilyen a mi szakmánk, mindent a közjó érdekében… És kegyed, hogy-hogy megtisztelt minket, és emeli az est ragyogását jelenlétével?
Láttam rajta, hogy felismert ugyan, mégsem teljesen tudott hová tenni. Nem volt ezzel semmi baj, nem lehet mindenkinek olyan memóriája, mint nekem, hiszen hónapokkal ezelőtt csupán egy futó találkozó volt a miénk. Az illatok azonban nálam jobban meg szoktak ragadni, mint egy hozzá hasonlónál. Ők nem raktározzák úgy el, nincsenek annyira fejlett érzékeik, éppen ezért megbocsátható ballépésnek könyveltem el magamban. - Természetesen örvendjen, hiszen nincs ok a csodálkozásra! - vörösre festett ajkaim szélesebb mosolyra húzódtak. - Victoria Harper, Anchorageban találkoztunk! - frissítettem fel készségesen a memóriáját, nekem aztán nem okozott problémát. Meg is sértődhettem volna akár, hogy nem voltam maradandó emlék számára, de annyi baj legyen. Vannak különösen szórakozott egyedek, akiktől az ilyesmi túl sok elvárásnak minősülne. - Valóban így volt, de most beérem egy pezsgővel is, amit ingyen osztogatnak! - arcomon vidám kifejezés ült, magamban remekül mulattam a szituáción. - De megköszönöm, ha szerez nekem egy újat, mert ez bizony kiürült! - azzal felhajtottam a poharam alján lévő maradék italt. - Valóban? Nocsak! - pillantottam rá oldalasan csodálkozva, miközben a pult felé indultam vele együtt. - Hasonlóan vagyunk beállítva ezen a téren... - fűztem hozzá, már ami a közjót illeti. Nekem is mindig a falka érdekeit kellett néznem először, és csak utána a sajátjaimat. Eleinte ugyan nehezemre esett, de ennyi év alatt már hozzá lehet szokni ahhoz is, amihez nem fűlik különösebben a fogunk. - Adományoztam néhány igen értékes bort az aukcióra - közöltem, mindenféle nagyzolást mellőzve. Egyszerű kijelentés volt, de azért az látszott rajtam, hogy szerintem megcselekedtem a napi jót. - Egyébként pedig itt lakom a városban... - tettem még hozzá, mert nem voltam benne biztos, hogy magára a városra gondolt, vagy egyszerűen csak az estélyre. Így azonban mind a két lehetséges kérdésre megadtam a választ, kerülve további felesleges körök lefutását. - Talán licitálni is fogok, ha úgy alakul, ezt még nem döntöttem el. Látnom kell, hogy milyen a felhozatal! - vontam meg kecsesen a vállaimat, és ha idő közben megszerezte nekem a kívánt italt, akkor már azt tartva a kezemben, felé fordultam. - Miféle szakterületen is dolgozik? - erre meg én nem emlékeztem, valószínűleg nem is került szóba közöttünk legutóbb. Majd most begyűjtök néhány újabb információt, és máris ki lesz köszörülve a csorba.
- Akkor hát marokkói kalóz módjára ideje a túlzottan franciának tűnő pincérfiút megszabadítanom egy pohárka pezsgőtől, szigorúan kegyed érdekében. Körülbelül fél perc lehet a kitérő, miközben az irányt és az érkezést úgy lövi be, hogy a pult felé tartsanak továbbra is. Átnyújtja a kellemesen hűs italt, majd figyelmesen hallgatja a felé intézett szavakat. - Na de kérem Miss Harper nézzen ránk kultúráink távol esnek egymástól? Hogyan is lehetnénk hasonlóak? Bár amennyiben jobban megfontolom a dolgot, talán még sem kell elvetnem kegyed szavait. A saját fajtámon belül is akadnak jó páran, akiknek nem tetszik avagy tetszett a sajátos filozófiám, és életstílusom… Az elzárkózás egy magmafajta ”Kuruzsló” számára ritkán előnyös. Ironizál kissé a maga módján, de azért fel is fed magából egy jó adagot, mivel a nő véleménye szerint a felhozott becenevet már hallhatta az évek során. Régi találkozásunkkor nem nyílt alkalom részletezni, ki kicsoda, de Franz elhíresült anchorage-i beceneve vélhetően az itteni Falkákhoz eljutott, és sosem árt, ha a helyiek tudják, hogy bizony egy igencsak nyitott gondolkodású őrző érkezett a városba, jól jöhetnek a kuncsaftok. A pultnál gyors kiszolgálás fogadja kettejüket, így a jó doktor a válaszok előtt koccintásra emeli italát. - A találkozásunkban rejlő lehetőségekre! Apró félmosoly, majd miután a nő beleivott saját italába ő is hasonképpen tesz, az etikettnek megfelelő módon. - Szóval nem csak elbűvölő, hanem még nagylelkű is. Le vagyok nyűgözve. Netán gyűjti a ritka borokat? Árulja őket? Esetleg valaki olyat képvisel, akire mindez jellemző? Részletesen megjegyzi az elhangzottakat, majd ezek függvényében egy újabb korty gintonic társaságában válaszol. - Általános jellegű magánrendeléseket tartok, azonban mivel a biokémia és az izomzatkutatás a fő szakterületem ezért szívesen keresnek fel exkluzív betegek is. Jobban hiszek a megelőzésben, mint a betegségkezelésben, és az évek az én igazamat támasztják alá. Továbbá az egyetemen kutatásokat is végzek. Alapvetően speciális szereket, teljesítmény, erőnlét, érzék, gyógyulás és regenerálódás fokozókat próbálok létrehozni. Tekintete oldalra siklik, mivel láthatóan a zenészek közül páran elkezdtek beszivárogni a színpad irányában. Vélhetően az ilyenkor szokásos teendőiket végzik el, hangosítás ellenőrzés, mikrofonelemek, fúvós hangszerek nádai, kotta megvilágítás, setlist elhelyezés… - Azt hallottam, különleges utakat is felajánlottak. Tervezem már egy ideje, hogy elutazzak a Távol-Keletre a helyi kollégák szaktudása igen más jellegű, mint az Amerikaiaké, és a széles látókör sok új ajtót felfedhet. Nekem is volt szerencsém mind európai, mind afrikai, arab, és amerikai szemlélettel fejlesztenem a szaktudásom és ez hasznosnak tud bizonyulni igen sokszor, a gyakorlatban…
- Köszönöm a kedvességét! - mosolyogtam rá őszintén. Ma este kikapcsolódni akartam, és kapcsolatokat építeni. Nem is volt más célja a jövetelemnek, az őrzőkkel pedig amúgy sem szokásom konfrontálódni, hacsak nincs rá alapos okom. Jelenleg nem volt. - Azt hiszem, hogy akkor kivételesen szemet hunyok a támadás fölött! - fűztem hozzá, miközben megközelítettük a pult környékén oldalazó pincért. - Köszönöm! - biccentettem ismét, amikor már a kezemben volt a kecses kristály, benne az aranyló itallal. - Miért? - érdeklődtem kíváncsian. Nekem nem sokat mondott a becenév. Egyrészt annyira azért nem voltunk régóta a városban, csupán pár éve, másrészt nem mozogtam sokat őrző körökben, és nem az én feladatom volt az információk begyűjtése sem. Én csak teljesítettem a parancsot, ha éppen arra volt szükség, de a civil életben más körökben mozogtam teljesen. - Mi ez a bizonyos saját életstílus, amit elítélnek? Illetve... nem néznek jó szemmel! - javítottam ki magam gyorsan, mert nem kívántam én megsérteni egy pillanatig sem. Ki tudja, talán bántásnak venné azt, hogy úgy fogalmaztam, elítélik őt. - Még meglátjuk, Mr. Meyerhof! - a saját poharamat az övéhez koccintottam, mielőtt beleittam volna. - Mondhatjuk! - szoktam nagylelkű gesztusokat tenni, ezt le sem tagadhattam volna. Sokszor azonban azt is néztem, hogy milyen hasznot remélhetek egy-egy dologból. Most sem voltam azért hátsószándéktól mentes, de valahogy mindenkinek boldogulnia kell az életben, nem igaz? - Is-is! - vallottam be, kecsesen megvonva a vállaimat. - Borász vagyok - árultam el, úgyhogy akár mind a három is egyesülhetett bennem. Ha úgy tetszik, saját magamat is képviselhettem akár, ezúttal ugyanis az én érdekeimet szolgálta a megjelenésem ezen az estélyen. - Napában van a szőlészetem! - tettem még hozzá ezt a kis apróságot is, a teljesség kedvéért. - De egyébként gyűjtök ritka borokat is, ha van rá lehetőségem, talán ma este is fogok egy-két palackkal beszerezni! - és ezzel támogatom majd az ügyet is, ami miatt létrejött a bál. - Tehát próbálja reprodukálni, vagy inkább leutánozni a mi képességeinket? - kérdeztem kertelés nélkül, érdeklődően. Voltak varázslatok, amelyekkel az őrzők elérhettek hasonlókat, de azért nem lett volna túl jó, ha még inkább képesek rá, vagy talán még az embereknek is a tudomására jut. Erre gondolni sem akartam most inkább, mert az káoszhoz vezetne, és ami évszázadok alatt alakult ki, egy csapásra füstbe menne. Nem túlzottan szép jövő, már a fajunk boldogulásának tekintetében. - A széles látókörrel kapcsolatos megjegyzésével egyet kell, hogy értsek! - én is azt vallottam, hogy azzal sokra lehet menni. - Akkor ön bizonyára igencsak sokrétű szakember! - elismerően hümmögtem egyet, mielőtt finoman kortyoltam volna az italomból. - Én még nem jártam a Távol-Keleten, sem Afrikában - vallottam be őszintén. - De, ha most nyerek valamelyik egzotikus helyre egy utat, valamikor időt szakítok majd rá! - az már más kérdés, hogy megtehetném-e, hogy itt hagyom a várost egy időre. Talán elvihetném magammal Amadieut is, merengtem magamban.
- Mint említettem, kissé különc vagyok a fajtámon belül. Sok esetben volt már rá példa, hogy az Önhöz hasonlón kiváltképpen kisportolt teremtések számára is készítettem különleges szereket. A képességeket sokféleképpen lehet javítani, és a határok feszegetése az egyik szakterületem. Érthető okokból ez sokszor némely felettesemnek nem tetszik… De ki ne akarna a legszükségesebb órában, kissé gyorsabb, erősebb, vagy éppen regeneratívabb lenni? Persze mindennek meg van az ára, de gondolom ezt pont önnek nem kell ecsetelnem egy ilyen nagy presztízsű társaság közepén. Újabb korty gintonic-ot enged meg magának, miközben elméjében próbálja felidézni, hogy találkozott-e már a farkas aktájával. Azonban csalódnia kell, anno nem látta értelmét kikérni, és az előtt nem keresztezte az útjuk egymást, azonban Anchorage más hely volt. Itt már ebben a pár napban rá kellett jönni, hogy sokkal aktívabb minden oldal jelenléte. Több lehetőség, több felelősség, több veszély, több kötelesség ez jelenleg számára Fairbanks. - Szóval sokat jár Kaliforniába. Kellemes vidék, magam is éltem ott pár évig, bár jóval délebbre, az ”angyalok városában”, eddigi életem legtermékenyebb éveinek nagy hányadát annak a városnak köszönhetem. A zenekar felől megérkeznek az első összefújt akkordok, elkezdtek hangolni, pár perc és vélhetően megnyílik a tánctér. Érezhető az embereken az ilyenkor szokásos apró bizsergés. Mindenki érzékeli, hogy hamarosan elérkezik az idő. Mire is? Kinek a visszavonulásra, másoknak a nagy fellépésre, míg legtöbbeknek a tökéletes vagy éppen tökéletlen túlélésre, és csak kevesen vannak manapság, akik viszonylagos nyugalommal állnak az ilyen eseményekhez. Az elmúlt 30 évben a társastáncok ismerete széles körben kezd kiveszni a köztudatból, és ezt Franz igen sajnálatosnak találta mindig is… Nade most még van pár perce a kétkedőknek, hogy döntést hozzanak ma esti taktikájukat illetően, ő pedig hideg nyugalommal folytatja a kellemes társalgást. - Minden fajtól lehet valamit tanulni. Miért ne lehetne, hogy felruházzak Önhöz hasonlókat a bennem rejlő képességek egy részével, vagy fordítva? Ez csak a fejlődés és a szimbiotikus együttélés egy újabb sarokköve lenne? Nézzük Amerika és Európa viszonyát… Az európai gyógyászat sokat fejlődött, az amerikai őslakosok által, és ez a fejlődés tette idővel lehetővé, hogy a népességrobbanás megvalósulhasson a Keleti-Parton… Vagy ott a borászat. Kalifornia tökéletes vidék az igazán különleges francia vagy éppen spanyol fajták számára is tudtommal, pedig a növényt magát úgy kellett betelepíteni. A lehetőségeket fel kell ismerni, meg kell ragadni, és pozitívan a köz javára kell fordítani, ha pedig ebből esetleg mi magunk is tudunk profitálni, még jobb…
- Értem! - biccentettem aprót. - Pedig úgy tudtam, hogy ez egyébként is szokásuk... - jegyeztem meg bizonytalanul, mert ha jól tudom, időnként az őrző gyógyítók segítettek a sérült falkatagokon, mégpedig az általuk készített főzetekkel, kenőcsökkel, meg mindenfélével. Nem nagyon értek ezekhez, soha nem is érdekelt, amíg segíteni tudtak nekünk. - Nem, valóban nem szükséges ecsetelnie - hárítottam el gyorsan, mert valószínűnek tartottam, hogy az esszenciákról beszélt. Én még nem kötöttem soha efféle megállapodást senkivel, és nem is nagyon szerepelt a terveim között, de hát soha nem lehet tudni, hogy mire visz rá egyszer a szükség. - Nem mondhatnám! - ingattam a fejemet, egyik kezemben a táskámat tartva, a másikkal pedig a kiürült pezsgőspoharat. Amint egy pincér arra kószált, már landolt is az ezüst tálcáján a kristály. - Nem fordultam ott meg túl sűrűn, ami azt illeti. Amikor megvettem a borászatot, akkor jártam át néhányszor, de már van megbízott vezetőm, így csak hébe-hóba ellenőrzöm, hogy minden rendben működik-e odaát! - mosolyom szolid volt. Természetesen senkiben nem bíztam meg maximálisan, de megválogattam az alkalmazottaimat, így bátran rájuk hagyhattam az üzletet. Az életem, a falkám ide kötött, nem tehettem meg, hogy sokat időzök Kaliforniában. - És miért akart abból a kellemes időjárásból feljönni a fagyba? - érdeklődtem egy kicsit én is. Nagyon a két véglet volt, úgyhogy vagy valamilyen személyes cél vezérelhette, vagy mazochista, esetleg nem tehetett semmit, mert áthelyeztek. Vagy netán büntetés lett volna számára Alaszka választása? Kíváncsi voltam, de természetesen nem volt köteles elárulni nekem. Ettől függetlenül én még fogom érezni, ha hazudik nekem, de ez nyilvánvaló tény lehetett számára is. - Minden bizonnyal... - nem vitattam, az életben mindig lehet újat tanulni, ezt én is vallottam. - Mert valószínűleg nem véletlenül alakult így a két faj sorsa, Mr. Meyerhof! Nem jó kísérteni a sorsot, és istent játszani! Pont ezt gondolom arról is, hogy az emberek kísérleteznek a DNS-sel! - alkottam véleményt, mert az bizony nekem mindig akadt. Ha tetszett a másik félnek, ha nem. Mnidig is öntudatos teremtés voltam, már akkor is, amikor egy nőnek még nem volt szabad. - Én úgy gondolom, hogy mindennek megvan a maga helye, és az okai. Mindenki okkal rendelkezik azokkal a képességekkel, amikkel megáldotta az élet. Össze sem hasonlítható mindez azzal, hogy a borászat miként terjedt el ideát is! - tekintetem közben a zenészek felé kalandozott, legalábbis néhány pillanat erejéig. - Hasznot húzni ebből... nos, nem a legszebb dolog, noha mind hasznot remélünk valamitől, de ez már játék a természettel! - lehet befásultnak talál majd a gondolkodásom miatt. Igazából elég nyitott vagyok, de ez éppen olyan dolog volt, amiben nem szívesen osztoztam volna. Okkal kapták a farkasok a képességeiket, és az őrzők is. Remekül kiegészítjük egymást, és ez a lényeg, nem az, hogy keveredjenek a dolgok.
Figyelmesen hallgatja a felmerülő témákat, és örül, hogy vélhetően nem egyezik mindenben a szemléletük. Az ilyen beszélgetésekből lehet igazán sokat tanulni, megérteni egy-egy farkas belső motivációit, életének mozgatórugóit, a Falkában megjelenő kötelességek mögött rejlő miérteket. - Anchorage nekem egy lehetőség volt, a helyi erők nem olyan szervezettek, mint itt Fairbanks-ben, tehát sok esetben az ellátás is problémásabb különleges esetekben. Ekkor jó volt, hogy kéznél volt egy hozzám hasonlóan nyitott szemléletű férfi. ÉS persze a költözésben közrejátszott a korom alakulása is… Nem kell vélhetően ezt túlzottan sokat magyarázni, évek, évtizedek, a barátok arca már megráncosodik, az arcok felett a haj megőszül, és az őrzők öregedése is elég lassú ahhoz, hogy szemet szúrjon. Eközben a gintonic fele már el is fogyott, és ez meglehetősen kellemesen hat Franz érzelmeire, végre kicsit ellazul, feloldódik, az elmúlt pár nap igencsak frusztráló volt számára. - Az evolúció próbálkozik, a tudomány próbálkozik, és végül megszületik a közös termék. Hiszek Istenben, és voltaképpen úgy gondolom, hogy ő olyan önjáró teremtést végzett, mely képes bejárni az útját, és haladni a kijelölt ösvényen. Minden okkal történik, s bár a sorsunknak nagyrészt mi vagyunk a kovácsai mégis, vannak események, melyeket nem változtathatunk meg. Ön a tökéletes példa erre. A szépség kortalan megtestesüléseként áll előttem, intelligensen, csinosan, és ha nem tévedek gazdagon, mind lelkileg, mint pediglen anyagilag. Céltudatos, határozott, netán még domináns is. De vajon bűn lenne, ha én eltudnám érni mondjuk azt, hogy képes legyen messzebbre látni? Élesebben hallani? Vagy én képes legyek pár másodpercig az Ön szemének képességeivel látni a világot? Nem hinném. Apró félmosoly keretében újabb korttyal ajándékozza meg magát, miközben tekintete egyre többet kószál a zenekar felé, az énekes már a mikrofon előtt, felhangzik a zenei intro, bemutatásra kerül a banda, a zenészek, az est házigazdája… A szokásos formaságok, aztán felhangzik a nyitószám, és Franz egy pultra helyezi az italát. - Úgy hiszem, a filozófiai vitát megtörhetnénk egy kevéske szórakozással. Esetleg lenne oly nagylelkű és megajándékozna az első tánccal?
- Igen, ismerem Anchorage speciális helyzetét, jártam már odaát. Nem is egyszer... - jegyeztem meg egyszerűen. Tudtam, hogy ott nincs akkora őrzői jelenlét, de mégis az itteni Protektorátushoz tartozik. - Minden önhöz hasonló segít nekünk, remélem ezzel tisztában van. Az is, aki nyitott szemléletű, és az is, aki nem - legalábbis itt a városon belül egészen biztos, hogy így működik. Kölcsönös a segítség, a Protektorátus és a falka azért elég jó viszonyt ápol, és együtt is működünk, ha valami olyanra kerülne sor. Látták már el a falka tagjait őrző gyógyítók, speciális főzetekkel, és volt már arra is példa, hogy farkas segített ki egy mágia használót. Másképp nem is lehetne egymás mellett, viszonylagos harmóniában élni. Kezdetben nem így volt, még emlékeztem arra, amikor megérkeztünk a városba. Nem csak az őrzőkkel álltunk szemben, de az itt élő valamikori falkával is. Mára már inkább a kóborok jelentették a problémát, sokszor okoztak fejtörést, amelyet együtt kellett megoldanunk. A másik meg ugyebár az áprilisban esedékes Alignak bosszúja volt, aminek során tavaly én meg is haltam, majd vissza is tértem az életbe. Azóta változott meg bennem sok dolog, de még mindig viszolyogva gondoltam a történtekre. - Ez így van! - bólintottam, hiszen ott vannak a Szellemek, akik a háttérből időnként egyengetik az utunkat, vagy éppen rögössé teszik, ha olyan kedvük van. Én bennük hittem, nem istenben, bár a létezését sem zártam még ki, ettől függetlenül sem. - Most még valóban így van, de mi is megöregszünk egyszer, nem kortalan a szépség, csupán hosszabb életű - emlékeztettem finoman a férfit. A három és fél évszázad alatt én is öregedtem, de jóval lassabb folyamat volt ez, mint egy embernél. - Másképp nem lehet érvényesülni! - vontam meg a vállaimat, bár igaz, ami igaz, gazdag voltam. De nem mindig volt ez így, régen a két kezemmel küzdöttem meg azért, hogy ott tartsak, ahol. - A képességek, az adottságok azért jók, mert szabnak bizonyos határt. Nem lesz mindenki mindenható, nem lesz mindenki egyforma. A képességeink kiegészítik egymást, így működő csapatot lehet alkotni adott esetben... - véleményeztem az imént elhangzottakat. Úgy látszik, hogy nagyon nem értünk egyet ebben. - Egyébként úgy tudom, hogy van olyan varázslat, amellyel az önök képességeit lehet fejleszteni, például a látást vagy a szaglást - persze nem voltam biztos benne, de így rémlett. Azzal pedig, ha minden igaz, nem is pár másodperc lenne, hanem több percnyi. - Ugyanúgy kaptam már például olyan főzetet, ami segítette a regenerálódásomat, meggyorsította a gyógyulást. Amit lehetett, azt véleményem szerint a századok alatt már felfedezték, kiaknázták - vontam meg végül a vállaimat, és mivel a zenekar belekezdett a játékba, már nem is fűztem tovább a gondolatot. - Rendben! - elfogadtam az esetlegesen felém nyújtott kezet, ha sor került illendő felkérésre. Ennyi év alatt természetesen tökélyre fejlesztettem a társastáncok terén az ismereteimet, hiszen nem egy bálon és estélyen jelentem már meg. Egy ilyen alkalmával ismertem meg Amadieut is, akit valószínűleg ismert Anchorageból, de most inkább nem osztottam meg vele az információt, miszerint a párom odaát kardiológus.
Alapvetően ezen beszélgetés igen sokat elárul a vele szemben lévő farkasról, semleges-dominás hajlamok, kimért realisztikus világszemlélet, tökéletesen elfogadott, felmért, és megélt szerep. Igazi stabil falkatag, és tökéletes szövetséges, nem túl közeli, de nem is olyan távoli, hogy az árulástól félni kelljen, hacsak nem adódik egy jobb lehetőség. Franz kedvelte az ilyen farkasokat, alapvetően kezelhető és kooperatív volt a velük fennálló viszonya, az elmúlt évtizedek során. - A főztek, szerek a jövőben felmerülő lehetőségekre adott válaszok, így volt ez mindig is. A varázslat pedig? Kérem ilyen közegben erről beszélni már-már kuruzslásnak tűnhet. Apró félmosoly, és bár nem igazán kell attól tartani, hogy mások túlzottan fülelnének beszélgetésük közepette, még is nem árt a szavakat bizonyos határokon belülre korlátozni, nem lenne szerencsés, ha egy túlbuzgó ezoterikában és misztikumban hívő jelenlévő elcsípne valami olyat, ami messzemenő következtetéseket, esetlegesen tetlegességig fajuló kutatást indítana el. Az ilyen ügyek mindig sok kellemetlenséggel, és jobb esetben ”csupán” emléktörléssel járnak. Egyenlőre hanyagolja a további okfejtést, nem szeretne lemaradni a nyitótáncról. A szám okán elgondolkodik, hogy esetlegesen lindy-vel próbálkozzon, de nem igazán tudja mennyire is képzett a partner, így inkább a balboa-nál marad, ami erre a tempóra igen kellemes, és könnyen értelmezhető követői szemszögből is, bér kétség kívül szoros csípőkontaktust igényel, és viszonylag szoros tartást, de talán jelen körülmények közt ez nem fog problémát jelenteni. - Örülök, hogy nem kellett csalódnom. Titkon reméltem, hogy egy kiváló táncost ismerek meg kegyedben… Apró félmosoly, majd egy negyedelt körlépés, aminek a végén Franz már is figurázásba kezd. Apró láb, súlypontváltás, a másik kéz elengedi a partnert lecsúszik a csípő tájékára, kicsit megfeszül, és amint a ”húr” eléri a rugalmassági végpontot ellentétes irányban megforog tengelye körül, és a negyedik ütésre már újra az alaptartásban találják magukat. A Kuruzsló nem csak játszani, de táncolni is imádta a swingkorszak társastánc formáit. Jive, lindy, charleston, boogie woogie, shag… Lehetne sorolni, és szerencséjére az amerikai-londoni évei is kedveztek ezen hóbortjának. A klasszikus társastáncokban alapvetően középhaladó szintig jutott csupán, de a 20-60 évek táncaiban szerzett rutinja, határozottsága és figurakészlete sok esetben jól átültethető volt a későbbi stílusokba is. - Gondolom nem a fagyos Alaszkában tanult meg táncolni… Enged meg magának pár szót, miközben a szám lassan a végére ér, ám még éppen a refrén visszatérése előtti átvezetés meg is enged pár lépésnyi könnyed alap motívumnak számító oldalazást.
Még szerencse, hogy nem tudtam, mennyire analizált engem magában, mert egészen biztos, hogy kiakasztott volna. Alapvetően nyugodt típus vagyok, de akkor sem rajongtam azért, ha megfigyeltek engem. Annyiban viszont igaza volt, hogy stabil falkatag vagyok, úgy is lehetne mondani, hogy oszlopos tag. Ennyi évtized után ez már nem annyira meglepő, régi motorosnak számítottam a soraikban. - Ne aggódjon, pontosan tudom, hogy mikor van valaki hallótávolságon belül. Jelenleg nem fenyeget bennünket az a veszély, hogy kihallgassák a bizalmas szavakat, ha pedig távolabbról hallana minket valaki, az illető valószínűleg szintén ismeri ezeket a fogalmakat! - vélekedtem kimérten, elegánsan. Mindig is inkább ez a hűvös nyugalom volt rám jellemző, máskor pedig éppen a tüzesség jellemzett. Általában úgy viselkedtem másokkal, ahogyan szükségesnek éreztem. Tudtam, hogy miként érhetem el a céljaimat, de a legtöbb nő ezzel hasonlóképpen van, és nem csak annak köszönhettem eme képességet, hogy jóval hosszabb élet adatott nekem, mint más nőtársamnak. Őszintén örültem, hogy végül nem forszíroztuk tovább az előbbi témát, mert a könnyedebb hangvételű beszélgetéseket jobban kedveltem az efféle estélyeken. Biztonságosabb, és nem dúl fel egy egészen kicsit sem, ráadásul az ilyen új ismeretségek megkötésénél ideálisabb a felszínes társalgás, mint a mélyen szántó fejtegetések. Legalábbis én így gondolkoztam, és úgy tűnt, hogy végül az őrző is hasonló következtetésre jutott, ha inkább a táncot választotta, a szavak helyett. - Szerintem a legtöbb hozzám hasonló ért a táncokhoz, még ha nem is kedveli őket. Persze biztosan akadnak kivételek, de megfordultam olyan körökben, ahol elvárás az efféle tudás - vontam meg a vállaimat, de természetesen értettem a bókot és nem is utasítottam el. Még rá is mosolyogtam, hogy ezzel biztosítsam arról, hogy semmi probléma nincs, nekem teljesen megfelelt a választott tánc is, és a közelsége sem jelentett problémát. Követtem, ahogy kellett, hagytam, hogy vezessen, amikor azt kívánta meg a tánc. - Valóban nem, hiszen mint említettem, csak nemrégóta élek itt. Táncolni egyébként itt kezdtem el amerikai földön, majd Európában folytattam - azt nem árultam el neki, hogy melyik évszázadban, de az biztos, hogy nem ezeket tanultam akkoriban, hanem a klasszikusabbakat. - Gondolom, hogy ebben a korszakban - utaltam itt a jelenlegi tánctípusra - még elég fiatal lehetett. - igazából lövésem sem volt arról, hogy mennyi idős a táncpartnerem, de talán nem lőttem nagyon mellé. Az is lehet persze, hogy jóval fiatalabb, és rosszul tippeltem. - Én benne éltem a sűrűjében... - tettem hozzá, de ezt bizonyára már magától is kitalálta. Már amikor megismerkedtünk azon a partin Anchorageban, akkor is korhűen öltöztem, saját ruhába. Voltak még holmijaim, néha elég szentimentális tudok lenni ilyen téren. - Talán hamarosan meg kellene nézni a svédasztalt, mielőtt mindent elfogyasztanak a lustábbak - azokra gondoltam, akik nem táncoltak hozzánk hasonlóan. - Nemsokára biztosan kezdődik az aukció, vagy valamilyen másik program - tekintettem el a férfi válla felett, körbelesve a teremben.
- Pelyhedzett az állam akkoriban. Jegyzi meg Franz humorizálva, majd kissé színpadiasan jobb kezét tenyérrel lefelé bal válla alá helyezi és meghajol, ezzel köszönvén meg a táncot, persze a mosoly sem marad. A 30-as 40-es évek Amerikájának megvolt a bája, több közt a néha túlzó önkifejezésben rejlő önirónia, humorizálás, a bohém görbe tükör, ahogy zenész körökben jó páran nevezik. Az akkori zenészek alapvetően az AABA stílusban építették fel a számaikat, melyek többségét egy apró intró vezetett fel, s gyakorta megesett, hogy klasszikusoktól, ismert musical részletekből, vagy éppen népdalokból emeltek át humorizálásként egy-egy taktust. - Londonban találkoztam először a jazzel és swinggel. Rögtön beleszerettem. Azóta pedig nem eresztjük egymást. Én mindig úgy tartottam, hogy a tánc tanulható, de könnyen felejthető is. Állandóan gyakorolni kell, különben a mozgás, a ritmus, és a lezárások érzése nem lesz az igazi. Kegyed például érezhetően szeret táncolni, mert csak a leghatározottabb követők tudják jól követni a vezető partnert. Bár ez is saját vélemény… Megengedi? Kínálja fel karját, hogy stílusosan hagyhassák el a táncteret, és vehessék lépteiket a vacsora irányába. Ami természetesen megenged pár könnyedebb témát is. Franz légzése, szívverése, árulkodó lehet. Izgalom, jókedv, felfokozott hangulat jellemzi, izmaiban a felhangzó számok ritmusának apró lüktetése dobog, le sem tagadhatná, hogy a swing-korszak gyermeke, és az éra miliőjének imádója. - Be kell valljam örülök a találkozásunknak. Az anchorage-i találkozásunk, csak igen futólagosra sikeredett, habár kétség kívül kegyed volt ott is a legelragadóbb… És ha megenged egy személyes megjegyzést… Most sem igazán akadt kihívója. A pénz sokszor nem jár együtt stílusérzékkel. Fejét kissé oldalra biccent, ahol egy közel két méter maga szőkeség próbál dél-szudáni népviseletben flangálni, egy jó adag gyöngyfüzér és egy kristályokkal túlcsicsázott közel 9 centis magas sarkú néha-néha megingó társaságában. Eközben elérik a svédasztalt, így Franz természetesen maga elé engedi kellemes társaságát, hogy a nő választhasson elsőként a felszolgált étkek közül. - És mit tud tanácsolni egy magamfajta ”új” lakónak, hol érdemes több időt tölteni mostanság Fairbanks-ben? Egy jó kávézó, egy meglepő kiállítás, vagy éppen egy különösen jó sportközpont mindig felkelti az érdeklődésemet…
- Értem! - feleltem végül csupán ennyit, ám az információt elraktároztam magamban, már ami a korát illette. Hasznos lehet, ha rázós helyzet adódna, meg úgy általában is. Az őrzők is tudják sokszor, hogy mi mennyi idősek vagyunk, akkor nekünk miért ne lehetne olyan előnyünk, hogy tisztában vagyunk nagyjából a másik képességeivel? Nekik biztosan voltak rá varázslataik, míg nekünk nem adatott meg ilyesmi, csak a saját fajunkon belül tudtuk megtippelni az életkort. - Ebben a században már nem jártam Londonban - vontam meg a vállaimat. - Hála istennek szerencsés adottságokkal rendelkezem! Ha elsajátítok valamit, az általában egész jól meg is marad itt! - ujjammal a halántékomra böktem, ezzel jelezve, hogy konkrétan a fejemre gondoltam. Emlékezetemben tartok mindent, amit a századok során megtanultam, de ez már csak ilyen. Akit érdekel a világ, arra mindenféle ráragad akaratlanul is. Márpedig én mindig is felkészült és nyitott nőszemély hírében álltam. - Igen, kedvelem a táncokat, de nem áldozok rá időt túl sűrűn, és lehetőségem sincs rá mindig. - fűztem hozzá, közben elfogadtam a felém nyújtott kart. Szerencsére jó vagyok az illemben, és azt is tudom, hogyan kell elegáns társaságban viselkedni, vagy éppen mozogni. - Valóban? - pillantottam rá kissé meglepetten, amikor elárulta, hogy örül a találkozónak. Én egyelőre még nem tudtam meghatározni, hogy mit érzek ezzel kapcsolatban. Azt hiszem, hogy semmi különöset, egyszerűen csak bíztam abban, hogy idővel profitálhatok egy újabb ismeretségből. Sosem lehet tudni, hogy mikor jön jól egy őrző gyógyító, én meg szerettem előre gondolkozni. - Mondja ezt úgy, hogy a másik vörös hajú hölgyet, Juliát ostromolta kitartóan? - nevettem el magam. Már rég nem hittem el a férfiak ámításait, általában inkább fordítva volt a felállás. - Köszönöm, bár ön túloz! - természetesen tisztában voltam azzal, hogy hogyan nézek ki, főleg az itt megjelentekhez képest, de úgy éreztem, felesleges hivalkodnom. - Ez szent igaz, másnak pedig nincs szüksége pénzre ahhoz, hogy legyen stílusa! - ez meg az én véleményem volt, amit magabiztosan ki is jelentettem. Nekem akkoriban is volt, amikor szegény szökevény feleségként kalóznak álltam, és rablásból álltak a napjaim. Nem hiába kerültem be a történelem könyvekbe is. Az asztalhoz érve megfogtam egy tányért, táskámat a hónom alá szorítottam, úgy böngésztem végig a kínálatot. Nehéz ügy volt, mivel a legtöbb fogás elnyerte a tetszésemet, viszont feltűnően sokat sem akartam elfogyasztani ma este. Talán a legjobb az lesz, ha mindenből egy keveset szedek, afféle kóstolónak. - Nem hiszem, hogy tudnék önnek használható tippeket adni, Mr. Meyerhof! Ha rám hallgat, akkor maga fedezi fel a város kínálta lehetőségeket, és akkor rájöhet, hogy mi az, ami igazi elnyeri a tetszését. Egyébként, ha sportolásra vágyik, nézze meg a Síparadicsomot! - azért egy ajánlatot végül mégiscsak tettem. - Itt pedig azt hiszem, hogy golfozni is lehet - utaltam arra a helyre, ahol jelenleg is tartózkodtunk. - Nem tudom, hogy mi érdekli, ezért is mondom, hogy nézzen körül, viszonylag sok lehetőség van, a város méretéhez képest! - pillantottam fel rá, két fogás kiszedése között.
Kezdőlap
