Felemelem a kezem, jelezve, hogy csapjon bele, mert ugyanúgy gondolkodom a hideggel kapcsolatban. Erről a nézetről a rasta is eléggé kiabál. - Öööö… - hirtelen nem vagyok képben, hogy a hajam és Sienna (haja?) szeretik-e egymást, majd leesik és felhahotázok. – De csak azért, mert te adtad neki. Utána majd rácuppanok a hajszárítóra is. – bezzeg amikor a szörfös tengeren vagyok, nincs ilyennel gondom. Jön a meleg szél és… - Nem, nem komolyan mondom… rajongva. – kacsintok rá. – Mindenkinek más a fontos, és ez így jó. – nekem sulira nem futotta, úgy kuncsorogtam össze a tandíjat minden szemeszterre. A stopra látványosan megállok és úgy fordulok törzzsel felé. - Igen? – felfelé tekintek, mint amikor valaki fejből mondja a vizsgáját. – párolt zöldségből vagy gyümölcsből készült lekvár állagú, fűszerezett és csudiklasszul finom kaja, amit chapatival szoktak enni. – feltartom a kezem, folytatom. – A chapati az meg egy kerek, lapos kenyérféle, mindenféle lisztből lehet készíteni és csudiklasszul csudifinom. – majd ránézek. – Az is lesz hozzá, kézközelből megismerkedhettek egymással. – majd kuncogok. – Meg szájközelből, ha kedvet kapsz rá. - Akkor a másik fele az enyém. – fogok bele a teendőkbe. - Ó, cukker lehetett! – nevetek fel. Imádom a pofavágásait, beszédesek és cukkerek. Más nem tudja megcsinálni, az tutkó. A válaszra képet vágok, sajnálkozót. A gesztenye isteni, de a mangót és a papayát semmi sem übereli. - Köszi. Nekem csak ilyen rácsoson vagy min megy, de azért én nem üzemelem be, főleg télen. Nyáron meg ugye nincs gesztenye. – nevetek. Fintorgok a húsra, de aztán nekiállok, mert enni azt kell, gyümölcs meg délre való nem télre, attól darabos jékocka lesz az ember gyereke. Mintha a gondolataimban olvasna Sienna, a kérésre felragyognak (még jobban) a szemeim. Bekapcsolom a zenét, jófajta, lötyögni lehet rá, de azért halkra veszem, ha Sienna nem csipázza. - Hol kezdjem? Legyen tengerpart… ú képzeld, a tengerpart! Hosszú, csudiszép bézs homokkal, mezítláb nélkül rá se lépj! – ábrándozok tovább, ott vagyok lélekben. – Hosszú, meg kis öblök vannak benne, sok sziklás rész is van, ahol simán gatyában hasast lehet belevágni és királyul kék a víz színe. Ű, meg képzeld, vannak ott pingvinek meg kangarák. – ami kenguru akart lenni, de annyira megszoktam, hogy így nevezik, a pingvineket lefrakkozom általában. elkezdem gyúrni a tésztát végre összeállt és már legalább a felénél tartok, hogy kezdjen úgy kinézni, mint ahogy tésztának kell lennie. A nagy izgalomban az arcomat is megkínáltam a liszttel. - A másik város milyen? Nyáron ott milyen lenni? – tényleg érdekel, mert a sziget levegője párás, ami nagyon hiányzik itt.
Belecsapok a tenyerébe, nem kell kétszer mondani, még kacagás is kíséri, szerencsére az élet sosem törte darabjaira alapvető vidámságomat. - Csak el ne felejtsem megörökíteni a pillanatot. Állapítom meg rögvest, értem én, hogy nem úgy rácuppanni, de viccesebb, ha ezt gondolom, megmosolyogtató az elmémben felderengő kép. - Való igaz. Sóhajtottam fel kissé elgyötörten, megmerevedő vonásokkal, ami azt illeti, szívesen megismerném a világot, de sosem volt rá lehetőségem, talán, ha híres balerina leszek, megtehetem majd ezt is, de az álmaim mindennél előre valóbbak voltak, mióta csak az eszemet tudom, és ezen nem szándékozom változtatni. - Áhh, örök hálám, hogy nem kellett még nagyobb dinkát csinálnom magamból azzal, hogy rákérdezek a chapatira is. Ismét sikerül elnevetnem magam, egyszer fenn, másszor lenn, nem kell a mocskos anyagiakról beszélni, hiszem, hogy a most hozott áldozataim előbb-utóbb megtérülnek majd, és nem érdekel, mennyit kell várnom rá. Ha majd csak nyugdíjasként, egy halom unokával a karosszékem lábánál jut időm pihenésre, és pazarlásra, hát akkor fogom megtenni, és boldog leszek. - Egyébként, szuperül hangzik, vagyis bocsi, csudijól, biztosan ki fogom próbálni. Kacsintok rá rögvest, aztán már kezdhetünk is a munkához. Nem gond egy pillanatig sem, szeretek a konyhában sürgölődni. - Na igen, de ő mikor nem cukker? Ez csupán költői kérdés, én rajongok az unokanővéremért, de ez úgy hiszem, nyílt titok. A gesztenyéhez valahogy kedvet kaptam úgy, hogy beszélünk róla, a fejtegetésére csak mosolyogva bólogatok. Én is ritkán veszem rám magam, de talán kellene, s ha holnap nem jön szembe egy árus, isten bizony orvosolom eme hirtelen támadt csillapíthatatlan vágyamat a gesztenye iránt. A zenével nincs bajom, kicsit riszálok is rá, miközben az almákat fosztom meg a héjuktól, zenére még hangulatosabb az egész, néha szoktam énekelgetni is, a zuhany alatt csak, nekem inkább a tánc megy, de abban megállíthatatlan vagyok, ha bármiféle ritmus a fülembe kúszik. - Sírni tudnék a gyönyörűségtől, ahogy elképzelem. Istenem, de vágyom rá, mármint jó, Los Angelesben is kimentünk néha a partra, de azért az nem ugyanaz, ott sokkal nehezebb kikapcsolni, ahol lakik az ember, meg a klíma sem feltétlenül olyan, mint a Fülöp-szigeteken. Ábrándosan hallgatom Zacet, látszik rajta, hogy imádja, és nekem már ez is felmelegíti a lelkemet, jó, ha a hozzám kicsit is közelállóknak bejött az élet. - Pingvinek? Na most tök hülyének érzem magam, azok nem a sarkokon élnek? Pillogok hatalmast. - Los Angeles? Álmaim városa ilyen téren, de komolyan, télen-nyáron egy álom, ott például sosem hordtam igazán kabátot, inkább csak vastag pulcsit, vagy könnyebb, vékony, átmeneti, esetleg farmerkabátot. Nyáron egészen tikkasztó hőség is tud lenni, gyakori a negyven fok, és az év nagy részében süt a nap. Ha tehetném, még mindig ott élnék… Valószínűleg fogok is majd ismét, ha anyát kiengedték, mert akárhol is legyek most, az én szívem hozzá húz, és képtelen lennék nélküle létezni. - Meg ugye az óceán partján fekszik, szóval nem meglepően a páratartalom is magasabb azért. Áradozok, hiába, imádom a szülővárosomat, még úgy is, hogy anya éppen a letöltendő idejét kénytelen elviselni ott. Az almával készen vagyok, szóval jöhet a pite tésztája, gondolom, Zac azét az idegen cuccét gyúrja, szóval nem csináljuk egymás munkáját… - Ezért se nagyon tudom megszokni az itteni időjárást… érzésem szerint itt sosincs igazán jó idő, és ez nagyon zavar.
- Hoztam fényképezőt. – felelek hirtelen komolyan, majd egy újabb vigyor jelzi, hogy csak vicceltem. Látom ám azt az elkedvetlenedést. Barátian átkarolom a vállát, átvetem állva a bokámon a másik lábam, míg a szabad kezemmel gesztikulálok. - Tudod, még sohasem voltam ott, ahonnan ideköltöztél. És most! Most képzeld el, ahogy körbebalettozom a világot. – felemelem a kezem, széttárom az ujjaim és arrébb mozgatom, majd megállítom a levegőben. – Kész röhej lenne. Te viszont még a ferdeszeműeket is ámulatba fogod ejteni a színpadon, ott, náluk. – finoman hozzáérintem a vállához az ökölbe formált kezem, baráti bátorításként, majd, ha közben nem rázta le a karom a válláról, arrébb lépek. - Nem vagy dinka. Azok a dínók. Ők meg… - ingatom egyik oldalra a fejem. – asszem kihaltak pár milla éve. – Na ugye, hogy csudiklassz lesz! – bökök felé a levegőben a mutatóujjammal. - Nagyjából… soha? Sunny és az cukkerségei. És az akarata. Mint ahogy tiéd is. – kacsintok rá. Egy falatnyival hangosabbra veszem a zenét, hogy együtt tudjunk riszálni és dumálni is egyből. - Vágyom is mindig oda, jó, hogy ott lehetek. – isteni útmutatásnak tartom, hogy eljutottam oda és hogy rendszeresen vissza is tudok menni. Hatalmas szemeket meresztek, mint akinek olyan természetes, mint ahogy minden nap felkel a Nap. - Ott egy egész iparág épült a frakkosok bámulására. Az egyik legnagyobb kutatóállomás ott van vagy mi. Tök szuper! – lelkesedek fel. – Képzeld volt hogy a kangák és a frakkosok együtt voltak! Tiszta irreális cucc! – vigyorgok. – Amúgy de, a sarkon élnek, de itt is… ott is van élőhelyük. Nem csak nagy szemekkel bámulok, hanem közben jár a kezem is, hogy ehessünk. Azt nem mondom, hogy folyton falnék, de szeretek enni, főleg nagy csapatban és jókat nevetni, beszélgetni. Csúcs érzés! - A bazi meleget nem csípem, de most már L.A.-re is kedvet kaptam. Zsúfolt város? Sok pálmafa van ott? Tényleg, szoktatok pálmamászó versenyt rendezni? Tök jó buli! – a természet gyerek vagyok, nem tagadom. Az olyan kajáknak, mint amit én szoktam készíteni, az a nagy előnyük, hogy nem csak, hogy hamar kész, hanem gyorsan is. Nincs órás sütögetés, várogatás és kevergetés. Feldob, kever, ráz és kész is. - Itt születtem, de királyul megszoknám, ha a szigeteken élnék. Viszont imádok itt lenni a haverok és a család miatt. Inkább kettős életet élek. – pakolom elő a cuccokat és miután felkerült minden a tűzhelyre, lehet folytatni a mókát. - Nashville-be akarok majd visszamenni nyáron. Képzeld, ott élnek a rokonaim! Anya végre úgy döntött nem rég, hogy hazalátogat. Naná, hogy vele tartottam! A balett az milyen? – váltok hirtelen témát, már csak ilyen vagyok. – Mész valahova fellépni? Vagy ez hogy megy? – sokszor kérdeztem és nem elefelejtem. Szeretek ezekről kérdezni, egy olyan világ, ami tök király, de ennyit így ugrálni az életben nem fogok, meg nyújtózni, mint ahogy Sienna. - A csirke szalasszon világgá! – kapom el a kezem, ahogy a fröccsölődő olaj a kézfejemre megy. Rázni kezdem, elugrok a tűzhelytől, nekimenve Siennának, arrébb dobva a serpenyőt, aminek kiborul a tartalma, ám más jobban foglalkoztat. – Jézuspeti, ugye minden oké?
Erre csak mosolyogni tudok, nyilván nem fog valóban csőrözni a hajszárítóval, azt hiszem, az még tőle is sok lenne, bár ki tudja, ki mekkora ökörségekre képes. Talán tévedek. - Bízom benne, hogy igazad lesz! Körbeutazni a világot a balett miatt olyan gyönyörűség lenne, amiről mindig álmodtam. Nekem ez a legfontosabb, sem most, sem később nem lesz más, amit ennél jobban akarnék. El tudom képzelni, tehetséges vagyok, tudom, a kérdés csak az, hogy mikorra sikerül elérnem a kitűzött célt, de az biztos, hogy nem fogom feladni, addig próbálkozom, amíg fel nem vesznek. - Az tény, hogy szeretem elérni, amit kitűzök magam elé. Bólogatok, bár ez a szememben nem fedi a klasszikus értelemben vett akaratosságot, egyszerűen hajlandó vagyok áldozatot hozni azokért a dolgokért, amiket akarok. - Látod, ezt el is hiszem. Ki ne vágyna egy ilyen helyre? Jó, tudom, biztos akadnak olyanok, akiknek ez nem jön be, lehetnek mániákus hórajongók is, ami én nagyon nem vagyok. - Értem. Ez mondjuk nagyon érdekesnek hangzik, azt hiszem, ha nem csak a balett járna a fejemben, ilyesmivel szívesen foglalkoznék, mármint állatokkal, a pingvinek tök cukik, főleg amikor még fiókák, és olyan kis édesen bolyhosak. Láttad már őket közvetlen közelről? Vagy a kengurukat? Állatkertekben nem nagyon van ilyesmire lehetőség, és ellenzem is, hogy bezárják szegényeket, esetleg addig, míg orvosi ellátásra szorulnak, s felépülnek. - Vannak hát, bár pálmamászó versenyről még nem hallottam, de ez nem jelenti azt, hogy nincs is. Egyébként elég zsúfolt, és nem nehéz hírességekbe botlani. Jellemző, anyának persze nem sikerült befutnia, pedig ez volt az álma, remélem, nem fogok úgy járni, mint ő, de szerencsémre én legalább nem vagyok reménytelenül szerelmes, sem terhes. Az kéne még. Mondjuk, meglehetősen lehetetlen is volna az én zéró szexuális életemmel. - Én szerettem Los Angelest, persze nem volt célom sosem ott megöregedni, először New York, aztán ahová sodor az élet. Mennék, ahol esélyt kapok, mindegy, hol, előbb-utóbb úgyis ki kell repülnöm a családi fészekből, nemde? Főleg, ha a fészekrakó börtönben csücsül. Apa persze itt van, de nem szándékozom Fairbanksben maradni, csak neki még nem mondtam, de azt tudja, hogy a Juilliard az álmom, ostobaság lenne azt feltételeznie, hogy lemondok érte, hogy itt maradhassak. Ez nem fog megtörténni. - Remélem, összehozod majd a Nashvillei kiruccanást is. A balett milyen? Mármint… hogy érted? Nem, most nem, Los Angelesben a tánccsoportunkkal gyakran léptem fel, de itt most inkább csak a technikámra, és a felvételi előadásomra koncentrálok. Néha fellépek az Orfeumban, tudod, ahol dolgozom, bár jónak mondom, fényévekkel jobban ismered nálam a várost. Az persze csak egy személyes műsor, a többi táncos nem tud balettozni. Regélek, az összegyúrt tésztát letakarom, hogy pihenjen, és keljen egy kicsit, még a radiátor közelébe is pakolom, ott gyorsabban fog menni a dolog. Szerencsére olaj közelben nem vagyok, de mikor Zac arrébb ugrik, elveszítem az egyensúlyomat, és sikeresen a hátsómra pottyanok, ami még szerencsés is, egy konyhában sok helyre lehet fejet beverni. - Veled minden oké? Rögtön a kérdésem után látom, hogy a forró olaj szétcsurog mindenfelé, ami azért kicsit para, és veszélyes, de remélhetőleg tönkretenni nem fog semmit, viszont nagyon macerás feltakarítani. - Azt hiszem, ehhez jó sok papírtörlő kell... Azzal már veszem is elő az említett életet nagyban megkönnyítő gurigát, de azért egy kicsit még várok, hogy hűljön, forró olajba nem vicces nyúlni. - Vizesen tetted bele a cuccot? Ezt persze csak akkor kérdem, ha mást is látok a serpenyő felől távozni…
Megérdemelné Sienna, hogy utazhasson, hogy azt tehesse, amit szeret, amiben jó. Az életnek csak így van értelme, nem igaz? - Mert… annak is kell lennie? – kacsinták re mosolyogva. Rajongással bámulom az állatokkal kapcsolatban, imádom őket, akármilyen formájukban. Bundásak, patásak, mindegy. - Ahha… - csillan fel a tekintetem. – Az is cukker volt, ahogy totyogott a papi a tojással a lábai között. – észbe kapok, mit is mondtam. A plafon felé emelema tekintetem. – A gyerektojást, vagymit. A kenguruk jó fejek, de marha nagyot tudnak rúgni hirtelen és nem jó felidegelni őket. Jaja, van, hogy egy hétre terepezünk és nagyon király! – lelkendezek, beleélve magam a szituba. Nagyon király volt az egyhetes vadfigyelés, még ha le is hámlottam, mint a kígyók. - Ű! Akkor most már el kéne menni oda. – a hírességekre csak legyintek, sose érdekeltek, pedig szeretek énekelni, zenélni. New Yorkra elgondolkodom, majd bólintok. Régen voltam ott, de a művészeti negyedük… azzvalami fantasztikus! - Nagyon szorítok, veled vagyok! – teszem össze mindkét mutatóujjam. Nagyon is figyelek rá, mert fontos nekem, mi történik vele. És ez csakis egyet jelent. - Hupsz! – fordulok gyorsan felé, hogy elkapjam vagy felsegítsem, ahogy puffan, szokás mondani. Felszisszenek. - Aha. Fagyasztott zöldborsóval biztosan. Nálad? – a tűzhely felé figyelek, nem kapott lángra az olaj, így a hűtő mélyhűtő részéből előszedek egy zacskó fagyasztott borsót. - Hagyd, majd felszívom törlővel. – mázli, hogy balkezes vagyok, most jó értelemben és a jobb kézfejemre folyt az olaj. - Jah. A brokkoli rózsái között tutkó volt víz és nem csöpögtettem le. Megérdemlem. Éget és fáj, de a fagyasztott borsó sokat segít. Közösen pacsmagoljuk fel a törlőkkel. - Nna. Most már minden rendben lesz. – nézek elégedetten a letakarított helyre. Nem sokára jönnek a többiek is és terülj-terülj asztalkát terveztem. És ha minden rendben megy, akkor ezt ketten össze is hozzuk, mire megjelenik az első fecske.
Ha nem pillantana a plafon felé, és nem javítaná ki magát, valószínűleg nem esne le, hogy ezt félre lehet érteni, így viszont enyhe pír szökik az arcomra, és a földdel kezdek szemezni, mint mindig, mikor zavarba jövök. - Amúgy értem, mint abban a rajzfilmben, amiben a papapingvin elejtette a tojást, és félt, hogy valami baja lett, ja igen, a táncoló talpak, tudod, amiben a kis cuki táncolt éneklés helyett. A kavicsos sztorit imádtam, olyan szép dolog, hogy megkeresik a legszebb követ, és azt viszik a kiválasztottjuknak, totálisan elolvadnék. Iiiigen, egy kőtől, nekem tetszik az ilyesmi, a lelkem mélyén biztos reménytelenül romantikus vagyok, csak épp sosem engedtem meg magamnak, hogy ez kiütközzön rajtam. - Rúgnak? Akkor, ha valaha lesz szerencsém kenguruhoz, akkor erre vigyázni fogok, nem mintha szokásom lenne felidegelni másokat, bár, fogalmam sincs róla, mivel lehet felhúzni egy erszényest. Gondolkodom el a dolgon, az mondjuk tutira bosszantaná, ha az erszényébe próbálna bekukkantani az ember. Elég megmosolyogtató egyébként ez az elképzelés, de azért nem kockáztatnám meg. - Köszönöm szépen! Nagyon bízom benne, hogy így lesz, és lesz majd lehetőségem megvalósítani az álmaimat, mert nagyon nagyot csalódnék önmagamban, ha azt szúrnám el, ami a legfontosabb a számomra. Aztán persze esek, mintha kötelező lenne, de Zach szerencsére felsegít, nem mintha nem menne egyedül, de megelőz, nekem meg nem derogált sosem elfogadni a segítséget. - Persze, köszi, max egy kis kék folt lesz, nem vészes. Az már kellemetlen, mikor jegelni kell az olaj áldozatául esett részt, de a lényeg, hogy a jelek szerint komoly baja nem esett, megkönnyebbülök rögvest. - Mindenkivel előfordul, rosszabbul is járhattál volna, de lehet, hogy attól a borsótól egy darabig most nem kellene megválnod. Ha rosszabb lenne a helyzet, ennyi biztosan nem tompítaná a fájdalmát, akkor nem ártana dokihoz venni, hogy ránézzen, esetleg adjon rá valami hűsítő, nyugtató krémet. A felületi égés mondjuk abból a szempontból rossz, hogy még sokáig érzi az ember, pedig nem komoly, csak éppen valahogy kényesebb. Az apró vágások is sokkal bosszantóbbak, főleg a kezünkön, amit a leggyakrabban használunk. A papírtörlő szerencsére jó az olaj elleni harcban, remekül felszívja, mással nincs is értelme próbálkozni, csak rosszabb lenne a helyzet. - Igen, sima liba. Kacsintok vidáman, aztán folytatom a munkát, hamarosan a süti be is kerül a sütőbe, nem egy nagy munka, főleg untig ismert és begyakorolt mozdulatokkal, receptkönyv sem kell. Elég házias leányzó vagyok, manapság nem megszokott az ilyesmi, de én mindig rá voltam szorulva. Rendelni példának okáért sosem volt lehetőségünk, mi mindig mindent otthon készítettünk el, étteremben is jó, ha kétszer voltam életemben… - Megterítek, te inkább pihentesd a kezedet. Azzal már veszem is elő a tányérokat, evőeszközöket, de mielőtt az étkezőasztalra kerülnének, még egy terítőt mindenképpen felteszek, aztán már neki is látok pakolászni.
- Táncoló talpakban, azaz! – bólogatok hevesen. – A tollakért rajonganék inkább asszem. Nagyon királyságos dolog ennyire figyelmesnek lenni a másik felé, akit szeretünk. – a rózsaszín az mindig megvan. Akár szemüveg, akár füst formájában. - Nagyon jópofik! De tényleg tudnak rúgni…jajj, leesett!! Te a manilai Fülöp-szigetekre gondoltál! – kiáltok fel. – Ideskubizz! – kapom elő a mobilt és a képekhez megyek. – Össze lehet keverni őket, de mindkettőn voltam. Szörfözni inkább a manilain király. – tartom elé a mobilt, ahogy képeket megnyitottam. – De vannak olyan időszakok, amikor ott is isteni hullámok vannak és a pingvineket, kengurukat is nagyon szeretem. Szóval bocsiiii a kavarásért. Eszembe se jutott, annyira megszoktam. Nagyon drukkolok Siennának. Szerintem nagyon is jól táncol. A köszönömre kacsintok egyet. - Ez igaz. A borsót meg amúgy is szeretem. Bár inkább a pocimban, mint így. – nevetek. A pacsmagolásba besegítek én is, hogy hamar meglegyen, a borsót el tudom pihengetgetni a kézfejemen. - Sima liba? – hüledezek, de a mosolyom jelzi, hogy vettem az adást. - Aktívan pihenek, mint mindig. – muszáj vagyok nevetni. Szerintem én még álmomban is izgek-mozgok. – Az italokat addig elkészítem. Elégedetten huppanok az asztal mellé, s az itallal koccintok Siennával.
- Igen. Néha egyébként kicsit sajnálom, hogy nem vagyok annyira nyitott ilyen téren, hogy esetleg lehessen valakim, aki ennyire szeret és figyel rám. Ez azonban még nagyon a távoli jövő zenéje, hisz mereven elzárkózom minden ilyesmitől. - Miért, milyen Fülöp-szigetek van még? Pislogok, mint hal a szatyorban, kissé alulműveltnek gondolom magam, hogy nem tudom, hogy esetleg kettő van belőle. Vagy lehet, hogy a délebbi részén vannak pingvinek? Vagy… hol? Kicsit most megint összezavarodtam. - Semmi gond amúgy, előfordul. Hagyom annyiban, a képeket látom, és értem, bár attól még nem sikerül rájönnöm, hogy hol van pontosan az az ott, de nem baj, majd előkapok egy térképet, és végigböngészem, vagy elolvasok mindent a pingvinekről. - Hú, egy isteni kis borsófőzelék… Mindenesetre, ha már kiolvadt a kezeden, valamihez hozzá lehetne keverni, hogy ne menjen kárba. Tutira nagyon sajnálnám a dolgot, azért is vetem fel, bár ha más nem, csinálok belőle gyorsan egy mini adag főzeléket, az tényleg rutinmunka a konyhában. - Aham. Vigyorodom el, szerintem Shinytól tanultam, de ezek után nem mernék rá mérget vetni. Vagy azért döbbent meg, mert az én számból hallja? Igazából persze nem számít, én jót mulatok a csodálkozásán. - Azt hiszem, ilyenkor kellene azt mondani, hogy javíthatatlan vagy, nem? Csóválom meg a fejem, de a mosolyom nem illan el, inkább terítek, aztán már csak az van hátra, hogy megérkezzenek a többiek, és jól belakmározzunk.
//Én is nagyon élveztem, és Sisikém is a közös főzőcskét! Köszi! ^^//
Nagyon örültem, amikor Duane felhívott, hogy a barátnője is ráér végre és eljönnének hozzánk. Mondjuk az egy kis malőrnek számít - porszemnek a gépezetben - hogy anya el kellett utazzon, de legalább Logan is átment egy haverjához így csak Jason van itthon, a kisebbik öcsém, aki megmenthet minket attól, hogy főzés címén magunkra gyújtsam a házat. A konyhapulton ücsörögve asszisztál a tevékenységemhez reggel óta, rosszallón cicceg, ha valamit nagyon elbénáznék, de a világért se segítene. Mint valami élő tilalomfa, olyan. Csak néha tűnik el, ha a szükség szólítja, de ennyi. Hasznát nem sokat veszem, maximum annyit, hogy felolvassa nekem Logan tabletjéről a recepteket - aki nem mellesleg kinyírna minket, ha látná, hogy mennyi konyhai szemét között játszik Jason a gépezettel - és beleszól, hogyha összekeverek ezt meg azt. Jason tud főzni, én nem tudok, de legalább nem is hiszem, hogy megy. Mármint recept alapján még én is képes vagyok elkészíteni egy bolognait, de az ég óvja Amerikát attól, s az amerikaiak gyomrát, hogy ezt internetes segítség nélkül megtegyem. Süteményre már nem is vetemedem, azt rendeltem a Marlene's-ból. Sam legalább ért hozzá. Az órára pillantva magára hagyom az öcsémet a konyhában amíg én lezuhanyzom, s felöltözöm, hogy illendő módon várhassam a vendégeket. Nem vagyok az a puccos vacsoráztató, így bohém módon a nappaliban terítettem meg a dohányzóasztalon, köré pedig a kanapét félrehúzva párnákat szórtam, hogy ne legyen kényelmetlen a földön evés. Jasont is elzavarom készülődni, hiszen ha feltett szándéka velünk maradni, akkor nem lehet melegítőben, az olyan béna már. És amúgy is sok rajta a kutyaharapta lyuk. Időre készen leszünk, s erre azért nagyon büszke vagyok. Anya tuti nem hiszi majd el nekem.
Beletelt pár hétbe, mire le tudták beszélni, hogy meglátogassák a kis hóbortos szőkeséget, akit Judy a lapokból már ismerhetett. A nők sokkal jobban megjegyzik az apróságokat 1-1 fotóról, klipből és mikor Duane megemlítette neki, hogy modell a lány, úgy látszott, a barátnője már tudta is, kiről van szó. Az iskolai történetet, a festékezést is megemlítette a kubai, de csak úgy, hogy ha a tanárnő hallotta, akkor se hozza nagyon elő, mert kellemetlen emlék. Köztük is voltak kényes témák korábban és Duane-nak kicsit agyára ment a Vörös Hold, de már kibékültek. Hosszas beszélgetés volt, pont, mint az, amin összekaptak. Most már újra beborította őket a harmónia, de már nem annyira rózsaszín fellegekben, hanem az őszinteség fehérségében. A kubai ezt követelte meg és tartotta is. Az a találkozás az alteregóval megváltoztatta kicsit. A mai eseményt kiruccanásnak vette, egy kellemes időtöltésnek. Szerette a vendégségeket, már az Alvarez-család is rendszeresen rendezett ilyeneket és mikor itt önálló életet kezdhetett, ő is hívta a barátokat vagy ment hozzájuk. Kivételesen fekete öltönyt vett nyakkendő nélkül, fehér inggel, kigombolt felső gombbal. A tükörben vigyorogva igazgatta, mikor Judy után már ő is oda kerülhetett. Együtt indultak otthonról Davis-ékhez, természetesen kocsival, mert pont azért vette a járgányt, hogy nagy utakra elfuvarozhassa barátnőjét, aki akkor még csak leendő barátnője volt. Mára teljes összhangban kattogtak a fogaskerekeik. Már Judy is ismerte a Shiny-s találkozások minden részletét, az elsőt a balhés zsarolókkal és a Rettegés varázslattal, amitől szegény lány majdnem leszaladt a térképről, aztán a másodikat a posta előtt. Busternak Duane extra adag kaját és vizet készített ki, hogy ha lehet, ne bontsa le a házat, mielőtt hazaérnek. Nem akartak ezen aggódni és feszélyezetten ülni Shiny-éknál. A furgonba beülve a kubai nyugodt tempóban átvezetett a városon. Judy-val közben kedélyesen beszélgettek, meghallgatta, mik történtek a héten a nyári szünetét töltő pedagógussal és ő is elmesélt ezt-azt, aztán pedig mindenféléről eltársalogtak, ahogy szoktak. Órákig képesek voltak ezt művelni, mint minden jó páros. Hangolódó zenének egy vidám mamba szólt. Ajándékba akartak valamit vinni, Duane ezt végül Judy segítségével találta ki. Ő ismerte jobban Shiny-t, de kellett a női beleérzés. Becsomagolták szépen, ízlésesen és a kubai még egy csokor virágot is bekészített. A ház előtt leparkolt és mikor kiszálltak, a csomaggal és a virággal kicsit küzdve lezárta a kocsit, ellenőrizte az ajtókat, aztán Judy-val kéz a kézben a csengőhöz vonultak. - Egy igazi nagy család, ahogy elmondta. Nem fogunk unatkozni, szívem. Lehet, hogy a tesói is hozzátok járnak - szólt barátnőjéhez nagy mosollyal, amíg várta a ház úrnőjének érkezését.
Nem azt mondom, hogy én ne kedvelném az efféle kis összeröffenéseket és ne akarnám szívesen megismerni Duane újdonsült barátait, de azért... hát no mindig van bennem egy kis tartás, én azért nem vagyok annyira nyitott, mint mondjuk a párom. Nehezebben nyílok meg mások felé, főleg ha még azt is tudom, hogy az illető modell, és tudom én is, hogy elég szép nőről beszélünk. Ettől még nem remegek, mint a kocsonya, de talán azért mégis csak észrevehető rajtam, hogy egy fokkal jobban kicsípem magamat, mint mondjuk általában. Pedig a hideg és a stílusom sem indokolja feltétlenül a lazább öltözetet, de mégis csak vendégségbe megyünk egy modellhez, nem mehetek nyakig felhúzott fekete garbóban igaz? Szóval végül egy fehér ruhát választottam ki persze hozzá azért egy fekete blézer dukál, no de a kocsiig kibírom így is, nem fogok megfagyni, meg aztán ott már bent leszünk. Harisnya azért akad a lábamon, nem öltözhetek teljesen nyáriasan. Néha azért megfordul a fejemben, hogy nem lenne rossz valami melegebb környéken élni, de ha a párod, aki amúgy kubai bírja a klímát, akkor te, aki amúgy is ebben nőttél fel egy árva szót sem szólhatsz nem igaz? Amúgy sem hiszem, hogy a hófehér bőröm jól viselné az élénk napsütést, két perc alatt leégnék, mint a pinty, aztán tölthetném az egész időmet azzal, hogy ápolom a tönkre ment bőrömet és kerülöm a kinti napsütést. Lassacskán indulunk, miután egy enyhe smink is felkerült, no meg egy utolsó után hajigazítás is meg volt, pedig éppen csak felcsatoltam, nem vittem túlzásba azért frizurát. Duane is kész van és szerencsére már szent a béke közöttünk. Így azért minden sokkal jobb. Pocsék, amikor összeveszünk, főleg akkor, ha az még hosszabb ideig is eltart. Ettől még persze félek ettől az egész akciótól, amit kitalált, hát persze, de már tudja, hogy miért nem járok a koncertjeire, vagy csak vonakodva és... mégis csak azért vagyunk egy pár, hogy mindent megoldjunk, ezeket is. A különbözőségek is erősítik a kapcsolatot, nem lehet két ember teljesen egyforma, az talán még unalmas is lenne és hát mi aztán tényleg nem vagyunk egyformák, bár szerencsére meg vannak a közös pontok is bőven. Végül csak sikerül el is indulni. Gond nélkül érjük el a célt, miközben persze átbeszélünk mindent, ami csak fontos, vagy épp hogy kevésbé fontos. Ezért is találtunk egymásra, mert valahogy sosem jelent gondot témát találni, még most sem, pedig már vesézgetjük őket évek óta és persze a szintén nem elhanyagolható tény, hogy a hallgatással töltött percek sem tűnnek soha sem kényelmetlennek. A kocsi végül fékez, mi pedig kikászálódunk. A kezemben a közepes méretű csomagocska, Duanenál a virág. Gondolkodtam sokat, hogy mit is kéne hozni, hiszen nem ismerem olyan jól a vendéglátónkat, de nő és modell... úgyhogy úgy gondoltam egy ékszertartó mindig elfér, főleg akkor, ha még esetleg utazni is szokott, mert ez eleve egy praktikus darab, amit könnyen magával is vihet. - Mikor szoktunk unatkozni, ha vendégségbe megyünk? - mosolyodom el, bár azért bőven látszik, hogy ez nem az a teljesen kötetlen mosoly, van mögötte egy nagy adag feszült izgatottság is, de majd elmúlik remélhetőleg. Tudok én oldódni, csak nem mindig sikerül azonnal. Közben persze irány az ajtó, szorongatom a szépen csomagolt ajándékot is, és reménykedem, hogy tényleg nem lesz semmi gond. A célt elérve pedig jövök a kopogtatás, csengetés, amelyikünk gyorsabb, vagy hát akinek kevésbé van tele a keze. - Remélem tetszeni fog neki, szerinted szereti a pirosat? - fú... erre nem is gondoltam eredetileg, de a vörös, a piros a nők színe, tehát nagyon remélem, hogy nem lesz vele gond.
Egy nőnél elég sarkalatos pont, hogy mit vesz fel, ha vendégségbe megy. Nincs kevés ruhám, mindazonáltal ahhoz képest mégis kevés van, hogy mennyi lehetne azok fejében, akik azt hiszik, minden göncöt megkapok, amit a fotózásokon viselek. Egyik-másik valóban az én világom lenne, de maradjunk annyiban, hogy összességében én a mesebelibb holmikat kedvelem. És ha már mesék, akkor a mai napra Mickey egér az, aki megadja a végső lökést a szekrényem előtt állva. Csak oldalra kell pillantsak rá a sok plüss között kiszúrva őt szobámban, s már nem is kérdés, hogy az élére vasalt, enyhén szoknyás beütésű, piros rövidnadrágomat fogom felvenni, sárga cipővel és betűrt, fehér blúzzal. S hogy csinos legyen az összkép, még egy blézert is magamra kapok, elvégre nem élünk a trópusokon. Ezt mondjuk le fogom venni, de amíg fogadom a vendégeket, addig teljesen jó lesz majd. Hajamat két foncsikba rendezem és csigába csavarom oldalt a fejem két oldalán, így aztán pláne kezdek hasonlítani arra az egérre. Teszek bele a hajamba két fekete szalagot, masnira kötve a fonott kontyok körül (egy kis kontyfánkkal azért rásegítettem mindkettőre, semeddig nem tart elkészíteni vele, de tömeget ad a hajnak, jó találmány, szeretem) majd már csak a nyaklánc és a gyűrű felvétele van, s annak az ideje, hogy ajtót nyissak a vendégeknek. - Sziasztok! Szalad szélesre mosolyom, amint megpillantom őket. Nem idegen számomra az ölelkezés, de most azért még én is disztingválok, nem akarom Duanet kellemetlen helyzetbe hozni. A végén még azt hiszi a barátnője, hogy nyomulok rá. Na, az kínos lenne, kínosabb, mint amilyen a főztöm elsülése lehet. - Gyertek csak beljebb! Állok félre az ajtóból, hogy utat adjak nekik. - A cipőt nem kell levenni, van egy nagyon praktikus kutyajátékunk, ami hipp-hopp felkapja a koszt. Célzok az önműködő porszívóra, ami olyan kis kerek, mint egy UFO, s Jason kutyája imádja kergetni, miközben takarít, bár ezt Judy és Duane valószínűleg nem tudja. - Örülök, hogy megismerhetlek végre! Mosolygok Judyra kedvesen. Remélem, hogy senki nem érzi kínosan magát. A mosolyom természetes, nem művi. Én ilyen vagyok.
A rögtönzött kis bevezető beszélgetést nem bonyolították túl. Duane csak vigyorgott Judy válaszára. Olyan komoly volt és okos. Ezt szerette a nőben és a nagy szívét is. most már újra egy hullámhosszon nevetgéltek. Az ajándékötlet Judy agyából pattant ki. A kubai azt értékelte benne legjobban, hogy milyen jól meg van építve, a férfiagya ezt fogta meg elsőként a dobozkából. Abban biztos volt, hogy az unalmat messzire űzik. Általában Duane az, aki ilyenkor bedob egy jó viccet vagy Judy jön elő olyan témákkal, amikre ráérez és végül nagy beszélgetések keverednek ki. Ők nem az unalmas vendégek kategóriájába tartoznak. - Fú, nem tudom. Meg nem mondom, volt-e rajta piros, amikor találkoztunk. Talán a rúzs, de lehet, hogy nem volt kikenve. Egyébként a pirosról jut eszembe, Antonio mondott tegnap egy viccet. Mivel szivatják az újoncot az öreg tűzoltók? Az égő házból is a lángokat mentenéd ki először. Ha esetleg Judy-ban felmerült volna némi féltékenység, most már láthatta, mennyire jegyezte meg Duane a lányt. Igaz, titkolt szeretőhöz nem szokás a barátnőt is vendégségbe vinni, de hát vannak fura álcázási trükkök. A dobosuk, Carlos szokott mesélni ilyeneket a haverjairól. Pletykás egy fazon, mindent elmond, nem egy szófukar típus. A kubai nem tudta megmondani, mit viselt eddig Shiny, mikor látta, de rögtön előkapott egy viccet és nagyot nevetett rajta. Ez jellemző volt rá. Aztán csak vigyorgott, nem szólt. Nézték egymást. Rengeteget jelentett a kubai számára közelről látni ezt a két szép szemet és az arcot hozzájuk. Imádta csak nézni is. Mintha órák teltek volna el így, boldog órák. Aztán kiszaladt a száján egy mondat: - Azért hallgattam, mert... csak egy csókot akarok! És így is tett, egy nagy cuppanósat nyomott Judy szájára. Új volt a béke, szent volt a béke és ezt a szentséget meg kellett ünnepelni. Minden pillanatban, amikor csak lehetett. Nem bánta, ha Shiny most nyit rájuk. Teljesen természetes, hogy a szerelmesek csókolóznak, nem is értette, egyesek miért csinálnak ebből titkot, miért kerülik az utcán ezt a fantasztikus élményt? Aztán ha csókolóztak, pont akkor nyílt az ajtó és megjelent... Egy jelenség. Shiny bizony az. Ha Judy stresszelte magát, hogy milyen lesz vele egy modell, mennyire veszik el a szépsége mellett, akkor most nem kicsit fog meglepődni. A szépség gyermeki lélekkel párosul és ez az öltözet nem egy tipikus cicababaruha. - Helló-helló! Duane se erőltette az ölelést. Judy nem bánta volna, szerinte legalábbis, de hát tele volt a keze. Virág és egy dobozka. - Shiny, ő Judy! Judy: Shiny! - mutatta be egymásnak a két lányt nagyjából feleslegesen, mert már tudták egymás nevét. Remélte, hogy jóban lesznek és hogy minden flottul fog menni. Megvárta, hogy egymásnak is bemutatkozzanak, figyelte a szemkontaktusokat, mert érdekelte, hogy áll Judy a modellhez. Minden érdekelte, ami a barátnőjével kapcsolatos. Aztán megint ő jött, átnyújtotta a virágot és az ajándékot. - Ezeket fogadd szeretettel! Az ajándék Judy érdeme, remélem, beletalált! Büszkén méltatta barátnőjét, mert úgy érezte, telitalálat egy ilyen ötletes ékszertartó. Amíg Shiny ezt nézegette, a kubai előre engedte Judy-t és mögötte ment be egy utolsó pillantást vetve a kocsira és a kertre. - Oh, köszönjük! A legtöbb helyen meg kellett válniuk a cipőtől, Duane meg is lepődött, hogy itt nem. Varázsos volt ez az egész Shiny-val, már az előszoba is. Mint egy nagy gyerekszoba. És ahogy kifejezte magát. Nagyon aranyosnak találta. Nem tudta megítélni, milyen lesz Judy-val az ismerkedés. Már el is kezdte a hangulatoldást vagy fokozást, ahogy nézzük. - Hű, Shiny! Azt a norvég olajos halat kérem! Duane a szoba legtávolabbi végébe mutatott úgy, hogy előre kelljen kicsit hajolni Judy-nak, ha meg akarta nézni, hol lát halakat a párja. Ezt kihasználva megbökdöste a barátnője oldalát. Egy kis hülyéskedés nem árt, Shiny is látni fogja, hogy szabadon engedheti magát. Az első alkalommal Duane keményebb volt vele a kelleténél, most be akarta pótolni a vidám perceket. És közben segíteni Judy-nak, hogy oldódjon. Remélte, hogy nem sül le rosszul a dolog. Ha a tanárnő feje inkább égett ettől, az elég kellemetlenül érintette őt is.
Kezdőlap
//
