Murphy törvénye szerint „ami elromolhat, az el is romlik”. Ezzel alapvetően semmi bajom nem lenne, ha akkor romlana el, amikor Brian épp Anchorage-ban tartózkodik. Természetesen tegnap reggel utazott át Juneau-ba, és szerdáig vissza se fog jönni, mert a központból vár csomagot, amit ott kell majd átvennie. Már tegnap este is furcsa hangokat adtak ki a csövek, amikor zuhanyoztam, de nem akartam feleslegesen pánikba esni, nehogy aztán belemagyarázzam, hogy tönkremenjen. Most, amikor fél órája beálltam alá, hogy letusoljak, valami fémes roppanást hallottam, és rozsdaszagú víz locsogott rám rendszertelenül. Egy csempe rá is esett a lábamra, de az más tényleg csak hab volt a tortán, hogy a szilánkja beleállt a lábfejembe… ééééés nem tudtam elzárni! Felhívtam Brian-t SOS-ben, hogy mit csináljak, elzáratta velem a főcsapot. A vezényelésével sikerült meglelnem a helyét, és kitapogatnom, melyik az. A házmestert nem tudtam elérni, se a főbérlőt. A neten kerestem vízvezeték szerelőt, felhívtam, mire elküldött a fenébe, hogy neki is vasárnap este van, nem csak nekem. Mivel kezdett frusztálni egy idő után a büdös vízköves rozsdaszag, ami körüllengett, előkerestem Brian lakásának kulcsát, ami pont a velem szemközti lakást jelentette, és átmentem lezuhanyozni hozzá. Úgy gondoltam, ezzel el is van intézve a dolog, majd holnap felhívok egy kedvesebb szerelőt, vagy előkerítem a főbérlőt, és valahogy megjavíttatom. Mire viszont visszatértem a lakásomba, meghallottam a vízcsobogást. Belépve a fürdőbe, kispapucsommal bokáig gázoltam a vízben. - Ne csináld velem, kérlek! – Lekaptam magamról a törölközőt, és a vízbe gázolva bemásztam a zuhanykabinba. Lámpát sose kapcsolok, mert miért is lenne rá szükségem, ettől függetlenül simán megrázhatott volna az áram, ha valami olyan vizet ér, de eszembe se jutott ebben a pillanatban. Kitapogattam a falon azt a pontot, ahol a víz befelé áramlott… majd betömtem a törölközőt. Nem értem miért folyik a víz, amikor elzártam a csapot!? Lehet, hogy a vezetékekben még így is maradt valamennyi? Mire végeztem, megint csurom víz lettem, de már nem mertem itt hagyni a lakást, hogy újra lefürödjek, inkább felkaptam magamra egy farmert, és egy pólót, aztán a nappaliba siettem. Fel-alá járkáltam, felkaptam a telefonom, aztán bemondtam a hangfelismerőnek a nevet: - Dr. Rhydian Winter. – Hallottam, ahogy a vonal búgni kezd, majd kicseng. Vizes hajamba túrtam megkönnyebbülésemben, amikor a hím felvette. - Szia, Julia vagyok. Bocs, hogy vasárnap este zavarlak. Van egy kis vészhelyzet, és nem tudtam, kit hívjak. Értesz valamennyit a vízvezetékekhez? – Puhatolóztam reménykedve. - Bokáig gázolok a vízben, és nagyon hálás lennék, ha át tudnál ugrani segíteni. Az is jó, ha valami ideiglenes, aztán holnap keresek szerelőt. Csak nem akarom eláztatni az egész tömböt. – Ujjamra tekertem az egyik tincsemet, majd behúztam a szám elé, úgy várva a válaszára. Amennyiben nem épp ügyelet közben zavartam meg, és rááll a dologra, úgy megkönnyebbülten teszem le a telefont, és amíg ide nem ér, a fürdőajtóban strázsálok, hogyha a törölköző már nem bírja tovább, akkor a saját hátammal feszüljek a csempéknek. Kicsi a bors, de erős…
Rhydian Winter
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 316
◯ HSZ : 120
◯ IC REAG : 110
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : a képem bal felén van egy heg
Reggel 32 órányi munka után végre hazaindulok a kórházból. Az éjjel az ügyelet az enyém volt és előtte pedig egy nagy műtét, hogy az azt megelőző normál, beosztás szerinti munkát ne is említsem, szóval a lényeg, hogy hosszú ideje talpon vagyok már, amikor elhagyom az épületet és beülök az autómba, hogy hazavezessek. Minden, amire vágyom, azaz ágyam, előtte egy gyors zuhany után egy hosszú, ájulás-szerű alvás állapot. Vérfarkas lét ide vagy oda, hullafáradt vagyok és tényleg csak pihenni szeretnék. Kevéssel is beérem úgy tűnik. A terv pedig egészen tökéletesen működik, különösebb esemény nélkül – volt már, mikor hazafelé úton épp előttem szaladt össze néhány autó az úton, így megálltam, kiszálltam és a mentőkre várva stabilizáltam, akit tudtam, majd fordultam is vissza a kórházba – gördülök fel a garázsomhoz vezető felhajtóra, majd be az épületbe. Az autó motorjának leállítása után visszacsukom a garázsajtót, pontosabban megnyomom a távirányítóját és automatikusan legördül a könnyű fémszerkezet. Átmegyek a házba, egyenesen a fürdőbe, elhajigálom a ruháimat és beállok a zuhany alá, ami alatt majdnem sikeresen el is alszom. Elbóbiskolni mindenesetre azt hiszem sikerül. Igen, van azaz állapot, amikor simán állva is képes lehet valaki alvásra. Akár a lovak. Na mindegy. A zuhany alól kilépve már csak tényleg az ágyig kell elvonszolnom magam és úgy, ahogyan vagyok, be is zuhanok és jöhet az édes képszakadás…
Csörög a telefon. Hallom, hogy csörög, erőszakosan és átkozottul, de ami zavaróbb, hogy hangosan. Nagyon hangosan. Kinyúlok oldalra és egy ideig tapogatóznom kell, mire megtalálom a készüléket, majd a fülemhez emelem, a szemeimet ki sem nyitva. - Halló. – hangom fáradt, de érthető és legalább angolul szólalok meg – és nem az anyanyelvemen – majd, amikor meghallom Julia hangját, azonnal felülök az ágyban, és kipattannak a szemeim. - Semmi baj, jól vagy?! – amint kimondja, hogy vészhelyzet van, kb minden rosszra gondolok és hát ez jobb, mint egy adag kávé ébresztőnek. - Vízvezetékekhez? Hát egy kicsit, miért? – oké, nem mondom, kicsit meglepett a kérdése, de hamarosan felvilágosít, hogy miért is fontos vasárnap este, hogy mennyi szakértelemmel bírok a csöveket illetően. - Összeszedem magam és megyek. Sietek. – még nem tudom, hogy mennyire is tudom majd orvosolni a problémát, de a szándék megvan bennem. Magamra kapok egy egyszerű fekete nadrágot, egy hosszú ujjú pólót és egy kötött pulcsit, majd összeszedem a kulcsaimat, a telefonomat és a tárcámat és a kabátomat is a karomra véve már robogok is vissza a garázsba, hogy megint autóba üljek.
A nőstény lakásához érve leparkolok és a kapucsengőhöz megyek, kikeresem a nevét, majd rátapadok a lakását hívó gombra. - Szia! Itt a felmentő sereg. – ha beenged, akkor egy lökéssel nyitom ki az ajtót. Attól nem tartok, hogy nem tudná ki vagyok, szerintem felismeri a hangomat, de ha mégsem, akkor természetesen elárulom a nevemet is. A lakásához sietek és az ajtóhoz érve bekopogok, ha azt becsukva találom. - Fürdőszoba? Merre van a főcsap? – darálom le a kérdéseket gyorsan, amikor meglátom a nőstényt.
Sose izgatott különösebben, milyen körülmények között éltem. Aki a gyerekkorát tipiben, wigwamban vagy épp a szabad ég alatt töltötte, annak az idő múlásával lényegében már minden összkomfortosnak számít. Szóval amikor a főnök közölte, hogy csak szerény körülményeket tud biztosítani a központ, nem érdekelt, hogy ez mit jelent pontosan. Fedél van a fejem fölött. Be tudok fűteni ha fázok, és van víz is. A többi meg egyáltalán nem számít. Nem ez a lényeg. Amikor beköltöztem, már akkor is éreztem a falakból áradó enyhe dohos szagból, hogy ez egy régebbi épület lehet. A vezetékek gondolom már elöregedtek, és eljött az a pillanat, amikor már nem bírta tovább a terhelést. Szívem szerint azzal töltöttem volna a várakozási időt, hogy szórakozok egy kicsit a saját fejemmel, elterelve a gondolataimat arról, hogy milyen állapotok is uralkodnak Anchorage-i otthonom falain belül, de nem akartam ilyen módon se kibújni a probléma alól. Ez amúgy se jellemző rám. Amikor meghallottam a csengőt, megtettem azt a néhány lépést ami a fürdőajtótól a bejáratig vezetett, majd felvettem a kagylót. - Szia! Nyitom! – Nyomtam rá a gombra megkönnyebbülten. A kulcsot is elfordítottam az ajtón, s amikor meghallottam a folyosón közeledő lépteit, farkasának ismerős energiáit, lenyomtam a kilincset, és kitártam az ajtót. Szerintem a húsvétkor szódásszifonnal és kannákkal megkergetett lányok is jobban festhetnek, mint én. Nem vagyok szalonképes állapotban. - A cipőlevétellel ne fáradj! – Húzódott félmosoly az arcomra, ahogy ellépett mellettem. Benyomtam az ajtót, aztán utána fordultam. A lakásom kicsi. A fürdő és a wc egy térben van, azon kívül csak a kis konyhafülkés nappali van a franciaággyal, meg egy aprócska erkély. Tipikus minigarzon, de nekem bőven elég. - Fürdő jobbra, a főcsap meg balra a beépített szekrény fölött. De azt már elzártam. Így is folyik a víz. – A lámpáról persze elfelejtkezem, így ha ő nem kapcsolja fel, akkor sötétben vagyunk, mert már a folyosói fények se világítanak be. - Nem tudtam se a főbérlőt, se a házmestert elérni. Beszéltem valami szerelővel, de azt mondta ma este már nem jön ki, szóval nem tudtam, hogy kit hívhatnék. Felkeltettelek? Ne haragudj… - Ha benéz a fürdőbe, szép kis rumli fogadja. A víz a küszöbig ér, a zuhanytálca is tele. Két-három csempe leesve, a falba tömködve egy törölköző, de mellette is szivárog a víz. - Már tegnap este is fura hangokat adott ki, de reméltem, hogy csak átmeneti. Nos… mit szólsz, mi a diagnózis? Mennyi az esélye a túlélésre a páciensnek? – Kérdeztem körülötte sertepertélve.
Rhydian Winter
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 316
◯ HSZ : 120
◯ IC REAG : 110
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : a képem bal felén van egy heg
Már jóval azelőtt, hogy a lakásajtóhoz érnék, megérzem a nőstény energiáit, pajzsom amolyan félig felhúzott állapotban van, mint általában. Hamarosan pedig meg is látom Juliat, csurom vizes valójában. Azt hiszem rosszabb a helyzet, mint amire eredetileg számítottam. - Oké. – bólintok egyet a cipőlevételre, majd őt követve lépek be az otthonába. Farkas lévén sötétben is remekül látok, de ennek ellenére nem bánom, ha némi fény is besegít. - Nem bánod, ha villanyt kapcsolok? Ha a víz az elektromos vezetékeket is éri, akkor úgyis levág a kismegszakító, rosszabb esetben a főkapcsoló. – így biztos vagyok abban, hogy nagyobb kár nem fog bekövetkezni. Ha pedig engedélyt kapok, akkor megkeresem a villanykapcsolót és felkapcsolom a lámpát. - Na, hát ez nem jó hír. – húzom el a számat, mert ha elzárta a főcsapot, akkor elméletileg nem lenne szabad a víznek tovább folynia. - Benézek a fürdőbe, addig megnéznéd nekem a konyhában, hogy valóban el van-e zárva a víz? Mert lehet, hogy pont a főcsappal lesz gond, csak nem a szekrény fölött kezdett el folyni, hanem máshol repedt meg a fővezeték. – magyarán meg sem fordul a fejemben, hogy nem tudta elzárni rendesen azt a főcsapot, tisztában vagyok azzal, hogy tökéletesen meg tud oldani mindent az életében. És az is simán lehet, hogy nem is nála van a főprobléma. A fürdőben valóban kacsát lehetne lassan úsztatni. Azonnal a törölközővel eldugaszolt lyukhoz lépek és azt nézem meg. - Nem gond, a nap nagy részét átaludtam. – válaszolok közben neki, amíg szemrevételezem az ázó fürdőt. Hangomból őszinteség csendül, tényleg nem neheztelek rá, nem szokásom, főleg nem egy ilyen apróság miatt. Kérdéseire egy mosoly ül ki a képemre. - Azt, hogy lehet nem is nálad áll fenn a probléma, hanem a feletted lakónál és az ő egyik vízcsöve tört el, a gravitáció törvényeinek engedve pedig te áztál el. A rosszabb hír, hogy szerintem ehhez falat kell bontani, szóval mindenképpen kelleni fog egy szerelő, de kerítek én egyet. – nem mondom, tudok barkácsolni, ha az kell, de itt azt hiszem, hogy jóval nagyobb a gond, mégis csak leesett pár csempe a falról és még mindig jön a víz, pedig már nem kellene. - Megvan a száma a kórház karbantartásaiért felelős személyének, ő biztosan meg tudja mondani, hogy kit lehet elérni vasárnap is, aki ki is jön. – fordulok Julia felé, hogy megnyugtassam a szavaimmal, hiszen ha van hely, ami soha nem állhat le, az a kórház, ott senkinek sem megfelelő az a válasz, hogy hétvégén márpedig nincs kiszállás, ha javítani kell valamit. Előveszem a telefonom és gyorsan le is bonyolítom az ígért hívást. - Egy órán belül kiér a szerelő. Pofátlanul kérhetek egy kávét, amíg várunk? – szívesen megnézném, azt a repedt csövet, de mivel a falból ömlik a víz, nagy eséllyel ott van a gond, így jobb híján meg kell várnunk a szerelőt. - És ha tudsz adni pár törölközőt, akkor segítek összetörölni ezt a sok vizet. – szusszanok egyet végül, mert a bokáig érő vizet szerintem meg kellene próbálnunk eltüntetni.
- Jaj dehogy! Csak nyugodtan… - Ami áramszámlát csinálok, az nem abból adódik, hogy égve felejtem a villanyt, mivel nem szoktam felkapcsolni. Csak a konyhában használom, illetve az árammal működő használati cikkeimnél veszem igénybe. Van jó oldala a vakságnak. Kevesebb például az áramszámla. - Elvileg valahol az ajtó mellett találod. – Ebből is sejtheti, hogy nem használom túl gyakran. Fél éve itt élek, de a pontos helyét se tudnám megmondani annak, hol a villanykapcsoló. Brian ha átugrik hozzám, ő automatikusan rámancsol. Eléggé otthon érzi magát nálam is, úgyhogy nem szokott rákérdezni semmire, hogy mi hol van. Csak használja. - Persze. Máris megyek… - Pár lépéssel elérem a konyhasarkot. Ujjaim futólag siklanak végig a konyhapulton, aztán az edényszárítón, ami a mosogató mellett kapott helyet. Mivel a csaptelepem nem az a tekerős fajta, hanem csak fel kell billenteni a nyelvét, ezért egy könnyed mozdulattal sikerül végrehajtanom a kísérletet. Olyan hangot ad ki a rendszer, mintha egy hatalmas medve gyomra kordult volna meg, majd kipöfékel némi szenvedés árán egy kis vizet, de úgy nagyjából ennyit volt képes produkálni, mert utána semmi se jön. - Itt nem folyik! – Mondom. Kiabálnom felesleges, a lakás pici, Rhyd hallása pedig tökéletes. Öröm az ürömben, hogy legalább a konyhával nincs gond. Lekopogom, hogy ne is legyen. Nem szeretném úszómedencévé alakítani az egész lakást. - Ügyeletben voltál? – Kérdezem csevegő hangnemben, miközben a konyhából visszalépek a fürdőajtóba. Hallom, hogy már a zuhanyzónál matat. - Óvatosan, mert spriccel… - Figyelmeztetem, amikor meghallom a törölköző anyagának jellegzetes súrlódását. A pamut bár most vizes, mégis meg tudom különböztetni a hangját a többi anyagétól. Ráadásul amikor hozzányúlt, a lefojtott… távozni készülő víz hangja is megváltozott a falban, és a csempéknek se feszült akkora nyomás. Nem kell ahhoz látnom, hogy érzékelni tudjam a változásokat. - Ó! – Egy kicsit földhöz vág a hír. Azt gondolhatná bárki, hogy ennyi idős létemre ez nem jelent anyagi gondot, hiszen dúskálok a pénzben, de soha nem voltam az anyagi értékek hajszolásának éllovasa. Amim volt, azt inkább mindig odaadtam olyan helyekre, ahol nagyobb szükség volt rá, mint nekem. Ráadásul az utóbbi évtizedekben összegyűjtött pénzemet az intézetnek adományoztam névtelen adakozóként, hogy terepre mehessünk, mert már nem bírtam elviselni Sydney-ben az irodai munkát. Nem azért lettem kutató, hogy a négy fal között üljek, és beérkező adatokat összesítsek. - Ez elég rossz hír. Reméltem, hogy nem fog ilyenre sor kerülni. – Húztam el a számat. A szomszédaimat nem igazán ismerem. Brian nincs itthon. Ha most felmennék, és bekopogtatnék a fölöttem lakókhoz, hogy mi a helyzet, valószínűleg felrántanák az orrukat, és tagadnának, nehogy nekik kelljen megtéríteni az anyagi kárt. Elég balhésak, szoktam hallani, ahogy veszekszenek. Nem mintha félnék egyszerű emberektől. Ha elkerülhetetlen, akkor persze felmegyek, de nem kitörő lelkesedéssel. - Tényleg? Az nagyon jó lenne, ha meg tudná nézni. Amíg telefonálsz, megkérdezem a fölöttem lakókat. – Veszek egy mély lélegzetet, na meg egy száraz törölközőt a nyakamba, mégse úgy állítsak be mint egy ázott veréb, és amíg Rhyd telefonál, felmegyek és becsengetek a felső szomszédomhoz. A férj nyit ajtót. Rövid megjegyzéssel kommentálja az ázott külsőmet, majd amikor rákérdezek, hogy nem tapasztaltak-e hasonló gondot, egy kurta „nem” keretében rám vágja az ajtót. Mivel egyel feljebb már a tető van, így nem megyek még egy szintet felfelé, hanem visszamegyek a saját lakásomba. - Na, mit mondott? – Kérdezem, aztán a válasz hallatán egy kicsit megkönnyebbülök. - A fölöttem lakó azt mondta, hogy náluk nincs gond. – Persze nem így mondta, csak én fogalmazom meg kulturáltabban. - Persze! Tejjel és cukorral? – Kérdezem, ahogy a konyhasarok felé indulok nagyobb lendülettel, aztán megtorpanok. Eszembe jut hogy nincs víz. Semmi vész! Hozok át Brian-től… - Szerzek vizet. – A pult sarkán hagytam Brian lakáskulcsát, ezért határozott mozdulattal mancsolok rá, és már lépek is át a szomszéd lakás ajtajához. Brian lakása ugyanolyan mint az enyém, csak tükrözve. Minden a másik oldalon kapott helyet, mint nálam. Balra fordulok a konyhasarokhoz, majd a jó literes söröskorsóját megtöltöm vízzel, és azzal megyek vissza a saját lakásomba. - Meg is van. – Mosolyodok el, majd a víz egy részét a kávéfőző víztartályába töltöm. A kávébab be van készítve az őrlőbe, így csak be kell kapcsolnom a szerkentyűt, a többit elvégzi magától. - Ehhez a felmosórongy úgyse lenne elég. – Sóhajtok fel, aztán a beépített szekrény egyik ajtaját kinyitva nyúlok be arra a polcra ahol a törölközőimet és a fürdőlepedőimet tartom. Megvan a rendszere annak, hogy mi alapján rendezem be a szekrényeimet. Ez idővel ösztönösen ivódott belém. Aki nem lát, annak rendszert kell vinnie a saját környezete berendezésébe, hogy mindig tudja hova kell nyúlnia ahhoz, hogy gyorsan megtalálja, amit keres. Három törölközőt kiemelek, majd Rhyd felé fordulva odanyújtom neki, és én is kiveszek törölközőket. - Ah! Majd elfelejtettem. Szilánkok is lehetnek. Gondolom már kimosódott a kőre a zuhanyzóból… - Húztam el a számat. Nem okozna nagyobb sérülést, ha megvágná magát vele, ráadásul farkasok vagyunk, az ilyen gyorsan begyógyul. Ettől függetlenül figyelmeztetem, mert akkor is kellemetlen meglepetés lenne, ha elvágná magát. Én a saját lábfejemen tapasztaltam ezt meg. Felhajtom a wc ülőke tetejét. Oda is, meg a csapba is lehet majd csavarni a vizet. Egy törölközőt a kezembe tartok, a többit felszórom a vállamra, aztán leguggolva elkezdem én is feltörölni a fizet. - Akartam kérdezni legutóbb is, hogy van a fiú? Jól viseli a lábadozást? – Tudom, hogy orvosi titoktartást esküdött, de előttem nem kell titkolóznia, mivel a szülők annyira hálásak voltak, amiért bevittem a gyereküket aznap este, ezért ottmaradhattam velük, amíg a sürgősségi műtétet végrehajtották. Idegtépő kilenc órás várakozás volt. A csere komplikációk nélkül lezajlott, persze a neheze, ami a gyerekre várt, az a lábadozási időszak, ráadásul ahogy felnő, majd újra cserélni kell a billentyűt is…
Rhydian Winter
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 316
◯ HSZ : 120
◯ IC REAG : 110
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : a képem bal felén van egy heg
Amikor megkapom az engedélyt, hogy villanyt oltsak és az instrukcióknak megfelelően kezdem el megkeresni a kapcsolót. Amikor megvan egy halk kattanó hang jelzi is, hogy használatba vettem és fényárban kezd el úszni a helyiség. - A jó hír, hogy a vezetékek nem áztak el. – legalább egy kis öröm az ürömben, ennyivel is beljebb vagyunk, noha ez még az ázáson nem segít. - Köszönöm! – szólok utána, amikor elmegy a konyhában ellenőrizni a vizet, addig én itt a fürdőben próbálom felmérni a helyzetet és kitalálni, hogyan is segíthetnék Julianak megfelelően, de tartok attól, hogy ez a probléma túlnő a szakértelmemen. - Oké, hallom. – válaszolok neki, hallottam a csúnya morgó hangot, amit a rendszer adott ki magából és persze a nőstényt is, szóval így dupla megerősítés is érkezik, hogy a konyha legalább rendben van. Ez sem segít a fürdőn, de talán jó abból a szempontból, hogy amiatt nem kell aggódni legalább. - Igen. De nem volt gond, általában jól viselem az ügyeletet. – alapvetően nem baj, amikor bent kell maradnom, megszoktam már az évtizedek alatt, hiszen nagyon régóta az orvoslás a szakmám és ezzel együtt az életem is. - A picsába! – szalad ki a számon, természetesen sikerül lespricceltetnem magamat, aminek köszönhetően lassan én is szárítkozásra fogok szorulni. - Hát ezt elbénáztam, de csak én lettem vizes. – tájékoztatom a nőstényt, nehogy azt gondolja, hogy rosszabbra fordítottam a helyzetet, mert erről szó sincsen, csak én lettem nedves. - Sajnálom. – húzom el a számat én is, miután közöltem vele a rossz hírt, szerintem ide szerelő kell, én sajnos kevésnek bizonyulok. - Figyelj, ha kell még akármilyen segítség, tudod, hogy szívesen… – ahogy elnézem és ahogy érzékelem is, eléggé rossz hírnek éli meg a dolgot és gyanúm szerint nem csak azért, mert kellemetlenséget okoz maga a csőtörés. Egyébiránt pedig ez nem olyan összeg például a számomra, amit ne adnék kölcsön ennek a nősténynek. - Oké. – bólintok és megejtem a telefont, amíg Julia a felette lakókat próbálja meg felkeresni. Szerencsére sikerül a karbantartót elérnem és azonnal át is küldi, hogy kit lehet zaklatni, aki elérhető, szóval telefonálok még egyet és hamarosan meg is van a válasz és nem mellesleg szerelő, aki kijön egy fél órán belül. - Akkor ők szerencsések. – konstatálom a szomszédokat és megosztom az örömhírt is, hogy hamarosan vége lesz ennek a kálváriának. - Nem, csak teljesen feketén minden nélkül. – semmilyen ízesítőt nem szoktam a kávémba tenni, jobban szeretem ezek nélkül inni. Persze csak akkor esik le, hogy a kávéhoz víz is kell, mikor a nőstény jelzi, hogy szerez azt is valahonnan. Megvakarom a fejem, mert nem akartam neki gondot okozni, de mire szólhatnék, hogy nem is olyan fontos a koffeinlé, már el is tűnik a szemközti másik lakásban. - Bocs, nem akartam még több gondot okozni. – vallom be őszintén neki, amikor már visszajött. Elveszem a felém nyújtott törölközőket és elkezdem én is felitatni a vizet a kőről. - Azokat összeszedem én, ha nem bánod. – neki is állok keresgélni a szilánkokat, ne Julianak kelljen kitapogatni, hogy merre is lehetnek. A nagyobb darabok könnyen megvannak, a kisebbeket meg majd össze lehet később söpörni, amikor már nem ázik minden ennyire. - Igen, abszolút jól viseli, minden a várakozásoknak megfelelően alakul. – osztom meg vele a jó hírt és ezzel nem árultam el semmi olyat, amit ne lenne szabad az esküm miatt. Közben pedig szorgosan törölgetem a vizet és csavarom ki a törölközőket. - Tényleg, Brian merre van? – tudom, hogy ő szokott Julianak segíteni, és nem is tudom, lehet, hogy említette már a nőstény, ebben az esetben viszont azt hiszem némi fáradtságnak köszönhető, hogy nem maradt meg az infó a fejemben.
Nemlegesen megrázom a fejemet. - Köszönöm, de nem lesz gond, megoldom. – Nem a büszkeségemről van szó, mert sose hordtam fenn az orromat, csak tényleg nem számítottam plusz kiadásra. Egy kicsit összehúzom maximum a nadrágszíjat, amíg meg nem jön következő hónapban a támogatás a központtól. - Ugyan, ne viccelj! Ez igazán nem probléma. Szívesen főzök neked kávét, ez a legkevesebb. – Meg aztán így is úgy is hoztam volna szerintem vizet Brian-től. Még szerencse, hogy van kulcsunk egymás lakásához. Most komolyan gondban lennék, ha nem. Ha nagyon vészesre fordul az állapot a lakásomban, maximum nála töltöm az éjszakát. A szilánkokat nem piszkálom, meghagyom Rhyd-nek. Jó érzés tudni, hogy van, akire számíthatok, ha nincs itt Brian, akkor is. Ha Rhyd nem jött volna át, akkor most nem is tudom mit csinálnék. Lehet, hogy már magamra hívtam volna a tűzoltókat, vagy a katasztrófavédelmet. Jó… nem, de eléggé kétségbe lennék esve! - Ezt örömmel hallom! Elég ijesztő állapotban volt, amikor rátaláltam. Voltak pillanatok, amikor úgy hittem, hogy nem érek be vele időben. Szerencsére a gyerekek szervezete sok mindent kibír, és benne egy igazi kis harcos veszett el. – Mosolyodok el, miközben csavarok egyet a törölközőn a WC fölött. - Juneau-ba kellett mennie. A központból küldtek neki csomagot, és azt veszi át. Szerdán fog visszaérni Anchorage-ba… szóval ha nem jöttél volna, akkor lehet már a zuhanytálcában ülnék, és zokognék! – Nevetek fel halkan, majd ahogy végighúzom a törölközőt a földön, éles fájdalom hasít a tenyerembe. - Au! – Szisszenek fel, amikor megérzem vérem jellegzetes szagát. - A fenébe. – Már csak az hiányzott, hogy mindent összevérezzek, s miért is ne, ezzel egy időben kezd sípolni a kávéfőző is. Az illatok is sejtetik, hogy lefőtt a fekete. Az orrom alatt morogva csapom le a földre a vizes, és vélhetőleg véressé vált törölközőt, majd egy szárazat lekapok a vállamról, és gyorsan rácsavarom a kezemre, hogy ne vérezzem össze a fél lakást. Úgyis nemsokára beforr, nincs krizís. - Általában nem szoktam ilyen szerencsétlen lenni… - Jegyzem meg, mielőtt még elkönyvel egy rakás csődtömegnek. Ezen a vasárnap estén valamiért csőstől jön a baj. Szó szerint csőstől. Kisétálok a fürdőből, lekapcsolom a kávéfőzőt, mert kezd idegesíteni a kávéfőző éles, sípoló hangja. A kávékiöntőt kiemelem az ép kezemmel a főző alól, aztán leteszem a pultra. Kitapogatom a polcon a kávéscsészéket, majd egymás után leteszem őket a pultra, és feltöltöm kávéval. Rhyd kávéját nem ízesítem, a saját kávémba viszont teszek barna cukrot. Három kockát egész pontosan. - Kijössz, vagy bevigyem? – Szólalok meg, ha időközben még nem jött volna utánam. Van még időnk, amíg a szerelő megérkezik, nyugodtan megihatja a kávéját itt a pultnál. - Nagyon vizes lettél? – Nem siklottam el afölött, hogy lespriccelte magát a vízzel, csak eddig nem kérdeztem rá, bár abból ahogy reagált, kikövetkeztettem, hogy valamennyi biztos jutott rá is belőle. Brian-től tudok áthozni váltásruhát, ha vészes a helyzet, ha nem annyira, akkor pedig kerítek neki száraz törölközőt, hogy megtörölhesse magát.
Rhydian Winter
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 316
◯ HSZ : 120
◯ IC REAG : 110
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : a képem bal felén van egy heg
- Oké. - mosolyodok el. Tukmálni, erőszakoskodni nem fogok, és most már tudja Julia is, hogy számíthat rám minden téren. Tényleg szívesen segítek neki, legyen az egy törött vízvezeték vagy éppen némi pénz. - Köszi! - na igen, az kiment a fejemből, hogy a kávéhoz minimum víz kell és most így okoztam neki egy plusz kört Brian lakásába. A szilánkokat elkezdem én összekapkodni, mégiscsak jobb ez így. Elég gyorsan haladok vele, a legtöbb darab viszonylag nagyobb méretű, könnyű őket is megtalálni a vízben úszó padlón. Szavaira helyeslően bólogatok, amíg beszél és mivel tudom, hogy ezt a gesztikulációmat nem látja, szavakkal is megerősítem, hogy mennyire osztom a véleményét. - Igen, ez abszolút így van. A gyerekek szervezete nagyon sok mindent kibír és tényleg nagy az élni akarás benne. Nem hiszem, hogy bármi gond lenne a felépülésében. Én legalábbis roppant bizakodó vagyok. - de nem szentimentális. Természetesen előfordulhatnak komplikációk, előre nem látott szövődmények, amelyek máshogyan befolyásolják a felépülést. Azonban a statisztikákkal is tisztában vagyok és most már nagyobb az esély a biztos túlélésre és a teljes értékű életre. - Áh! Értem. Szívesen jöttem, szóval bármikor hívhatsz. Akkor nehezebb kicsit, ha épp a műtőben vagyok, de általában ebben az esetben is fogadom a hívásokat, a nővérek kihangosítóra pakolnak. - mondjuk műtéttől is függ, mert, ha épp életveszély esete áll fenn és gyorsan kell cselekedni, akkor semmi sem számít. De ilyenkor meg max visszahívom azt, aki keresett. Orvosként tényleg mindig elérhetőnek kell lennem és az is vagyok általában. Amikor felszisszen, odakapom a tekintetem és mellé is lépek. - Mutasd. - nyúlok a keze után és ha nem bánja, akkor vetek is rá egy pillantást. A vérének szaga azonnal betölti az orromat és a gyors regenerálódásunk ellenére is szeretném megnézni, hogy mennyire mély a seb, ami felhasította a tenyerét. - Úgy néz ki nem kell összevarrni. - engedem el és így rá tudja tenni a törölközőt. - Ugyan, ez bárkivel előfordulhat. - legyintek egyet. Nem tartom egyébként szerencsétlennek, mert nem az. Plusz, ha nem lenne életképes farkas, akkor már nyilvánvalóan nem élne, de mivel erről szó sincs, számomra teljesen egyértelmű, hogy nem ügyetlen. Csal szarul jönnek ma össze a dolgok körülötte. Előfordul. Közben lefő a kávé, érezni a levegőben és hallani is a gép hangját, ami jelez. Julia után sétálok én is és megállok vele szemben amíg figyelem, hogy kiönti a koffeinlét. - Nem vészes módon. Majd otthon átöltözök, de azt megvárom, hogy a szerelő azért ideérjen. - veszem át tőle a csészét. Azt hiszem ez a legkevesebb, ha már nem tudtam neki ennél jobban segíteni. - Egyébként a vízcsövet leszámítva milyen napod volt? - érdeklődök csevegő hangon és belekortyolok a kávéba. Atyám, ez most nagyon jól esik...
- Tudod. Azóta többször is gondoltam már rá, hogy esetleg néha bemehetnék segíteni. Vannak olyan időszakok, amikor alig tartózkodom a városban, mert kint vagyok terepen, ha viszont itt vagyok, akkor nagyon szívesen segítenék. Nem tudom, hogy a helyi kórház benne van-e felolvasó programban, vagy itt működik-e ilyesmi. Amíg Ausztráliában éltem, néha bementem, ha az időm engedte a gyerekekhez, és az idősekhez. A gyerekeknek meséket olvastam, az idősebb embereknek pedig a híreket. Ha nálatok is van ilyen, esetleg tudnál segíteni, bekerülni a programba? – Nem csak a tartósan bent fekvőknek tenne ez jót, hanem nekem is. Szeretek másokon segíteni, mások közelében lenni, és örömet okozni. Rengeteg mesekönyvet tudok szerezni brei nyomtatással, és van brei nyomtatóm is, amivel az aktuális híreket ki tudom nyomtatni, hogy felolvashassam másoknak is. - Nincs rá semmi szükség. – Mondom, de a kezem nem húzom el, ha már vette a fáradtságot, és felállt, hogy megnézze. Ebcsont, vagy esetemben ebhús gyorsan beforr. - Nem is hagynám! – Nevetem el magam. Nem a fájdalom miatt nem, egyszerűen csak idegesít maga az érzése a varratnak. Volt már varratom, és szörnyen idegesített. Heg úgyis csak akkor maradna, ha ezüsttől sérültem volna meg, szóval nincs semmi szükség a varrásra. - Köszönöm. Rendes tőled, tényleg! – Mosolygok, miközben a hangja irányába fordítom a fejem. A szemkontaktust felvenni nem tudom, de ha lehetőségem van rá, legalább a fejemet arra fordítom, ahonnan érkezik a hang, és ahonnan érzékelem a másik fél jelenlétét. Időnként észlelem, hogy idegen emberek kényelmetlenül érzik magukat ilyenkor, mert nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, a vakságommal. Nyilván a környezetükben, a családjukban nincs vak ember, és ezért nem szoktak hozzá. Rhyd teljesen profin kezeli a helyzetemet már az első találkozásunk óta. Elkeverem a kávémat, hagyom, hadd olvadjanak szét a kockacukrok, és csak utána emelem a csészét az ajkaimhoz. - Egy kicsit unatkoztam. Néha borzasztóan idegesítő tud lenni Brian, de ha meg több napra felszívódik, akkor hiányzik, hogy nincs aki táncoljon az idegeimen. – Mosolyodok el. Sokszor képes kihúzni nálam a gyufát, néha marakodunk is, de igazán megharagudni nem tudnék rá, ahhoz túl régóta vagyunk részesei egymás életének. Bár sem vérségileg, sem vérvonal szempontjából nem vagyunk rokonok, de a testvéremnek tekintem. - Statisztikákat elemeztem. Időjárási anomáliák után kutattam az elmúlt negyven évre visszamenően. Aztán lementem ebédelni. Két utcányira van innen egy indiai étterem. Istenien főznek. Ismered? Vagy szereted egyáltalán az ázsiai ízeket? – Én életem legnagyobb részét Ázsiában töltöttem, az ő konyhájuk sokkal közelebb áll az ízlésemhez, mint például az Amerikai konyha. Senkit nem akarok megbántani, de az Amerikai konyha szerintem szörnyű. - Aludtam kicsit, olvastam, aztán… - Kezemmel hanyag mozdulattal a fürdő irányába intek.
Rhydian Winter
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 316
◯ HSZ : 120
◯ IC REAG : 110
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : a képem bal felén van egy heg
- Igazából fogalmam sincs, hogy van-e ilyen vagy sem. Azt tudom, hogy van pár önkéntes program, de ennél konkrétabban semmit. Viszont rákérdezhetek, ha szeretnéd. - nem igazán tudom, hogy a kórházban milyen programok működnek, de annak semmi akadálya, hogy egy telefont megejtsek Julia kedvéért. Megnézem a karját, de a seb nem tűnik vészesnek, hamar el fog tűnni a vágás. Szélesen elmosolyodok, amikor közli, hogy nem hagyná összevarrni. - Tudod, valójában nem az orvos a legrosszabb páciens, hanem a mi fajtánk. - valószínűleg azért, mert sokkal hamarabb rendbe jövünk, mint az egyszerű emberek és ettől feleslegesnek érezzük, hogy bárki a hagyományos módszerekkel akarjon segíteni. Vagyis én ebben látom a dolog magyarázatát, de az igazság az, hogy némi orvosi rásegítéssel sokkal jobban fel lehet erősíteni a regenerációs folyamatot. Mondjuk az is igaz, hogy ez nem a kisebb vágásokra igaz, hanem a súlyosabb sérülések esetében. - Ó, ismerem ezt az érzést. De gondolom hamarosan hazaér és minden mehet a régi kerékvágásban. - mosolyodok el és beleiszom én is a kávémba. - Igen, tudom melyik. - bólintok az étteremmel kapcsolatban, amit ugyan ő nem lát, de a mozdulat természetesen jön a válasszal együtt. - Egy ideig - vagyis pontosabban elég sokáig - éltem Ázsiában, egészen pontosan Tibetben. Akkor ismerkedtem meg az ő konyhájukkal, bár akkoriban ezt még aligha lehetett volna konyhaművészetnek nevezni. A lényeg, hogy igen, kedvelem az ázsiai ízeket. - fejtem ki kicsit hosszabban. Tibetre csak Marcus miatt emlékszem vissza szívesen és nem mondom, hogy nem vált hasznomra az ott tanult türelem. Nem mellesleg számos gyógyítói technikát is elsajátítottam akkor, ami merőben különbözi a nyugati orvoslástól. De mindezekkel együtt is a szerzetes évek nem igazán életem csúcspontjai voltak és azt sem mondhatni, hogy különösképpen élveztem volna. A Teremtőm oda vitt és nem hosszú ideig maga mellett tartott, amiért végtelenül hálás vagyok. A helyszín és életforma pedig... hát túl estem rajta és azt hiszem ez a lényeg. - És találtál valami érdekes anomáliát? - térek még vissza erre, mert érdekel és hát, amíg a szerelőre várunk, addig is telik az idő a beszélgetéssel. - Értem. - nos igen, a helyzet nem a legkellemesebb, de azt hiszem hamarosan a végéhez ér ez a kálvária, főleg, amikor megszólal a lenti ajtócsengő. - Szerintem ez a szerelő lesz. Maradj csak, beengedem, ha ő az. - nem akarok udvariatlan lenni, szóval, ha nem veszi szívesen a dolgot, akkor a helyemen maradok. Ha viszont nem bánja, akkor az ajtóhoz megyek és rákérdezek arra, hogy mégis kicsoda. Jól tippeltem, valóban a szerelő az, így beengedem és visszamegyek Juliahoz. - Megérkezett. - tájékoztatom, de lévén, hogy farkas, egészen tökéletesen hallhatta ő is a kaputelefon beszélgetést. - Megvárom, amíg felméri a kárt, de ha nem bánod, utána elmennék. Ideje lenne kicsit szárazabb cuccot magamra venni. - és másnap meló is lesz, ami előtt még pihenni akarok. - Köszönöm a kávét. - a csészét a mosogatóba teszem, el is mosnám, de víz hiányában ez most bajos. Ahogy a szerelő megérkezik és megnézi, hogy mi a helyzet, plusz elmondja, hogy mit fog tenni, elköszönök Juliatól és magukra hagyom őket.
//nagyon köszönöm a játékot és bocsi, hogy miattam elhúzódott ennyire //
- Igen, kérlek. – Sokáig volt az életem része az önkéntesség. Szerettem Manilában is segíteni a kicsiken, és mivel hosszabb tartózkodásra tervezzünk az Alaszkai ittlétünket Brian-el, ezért jó lenne, ha itt is be tudnék segíteni az önkénteseknek. Hiányzik az életemből a gyerekek közelsége, a kutatás mellett pedig ráérnék arra is, hogy amikor városon belül tartózkodok, segítsek. - Szerintem csak maximálisan megbízunk a farkasunk képességeiben. Nem olyan rossz ez. – Nevetem el magam. Természetesen nézőpont kérdése, hiszen ő orvos, többet tudna erről mesélni mint én, aki csak az ápolónői rangig jutott el, és annál nem tovább. Ez az egyetlen dolog, amiért hátrányban érzem magam a látókkal szemben. Korlátoltak a lehetőségeim. Vannak hivatások, amiket ma már mi vakok is végezni tudunk, viszont orvos nem lehetek. Az elkeseredés helyett találtam egy másik módot, amivel segíthetek, ez pedig az önkéntesség. - De el ne áruld neki, ha találkoztok, hogy ezt mondtam, mert utána hetekig azzal szívja majd a vérem, hogy utána sírtam. – Nevetek fel ismét. Brian az a fajta, aki szereti az ilyet mások orra alá dörgölni. Így is nagy az egója, és tuti, hogy az őrületbe kergetne azzal, hogy még négy napot se bírok ki nélküle. - Nahát! Ezt nem is tudtam rólad. Én ott sajnos nem jártam. Ázsia nagy részét bejártam az elmúlt századokban, de Tibetet nem jártam meg. Talán majd egyszer. – Nem tudhatom, hogy mit hoz a jövő. Nem tervezek Alaszkából elmenni, főleg azok után nem, hogy annyi évszázados várakozás után végre ismét megtaláltam atyámat. Fairbanksben él az egész családom. A vérvonal öcsém, az unokám… és a kölyköm is, bár ő most épp Japánban van, de a Fairbanksi falkához tartozik. Csak azért nem költözök át én is Fairbanksbe, mert nem akarok falka által uralt területen élni. Jobb ez így. - A kutatók között is eléggé megosztott a vélemény azzal kapcsolatban, hogy a globális felmelegedés természetes folyamat, vagy anomália, amit az emberi beavatkozás idézett elő. Ha az utóbbiak csoportját erősíteném, akkor azt mondanám, hogy a globális felmelegedés egyértelmű jeleit találtam a változásokban. Az adatok nyilvánvalóvá teszik, hogy már most enyhébb az időjárás, mint negyven éve, és a növényvilág is változóban. Vannak olyan növénycsoportok, amik korábban nem éltek meg ezen a vidéken, de az utóbbi egy évtizedben megjelentek, és vannak olyanok, amik a felmelegedés miatt szinte teljesen eltűntek már. – Ha nem szakított volna félbe az ajtócsengő, valószínűleg hosszas kiselőadással traktáltam volna Rhyd-et, így viszont megmenekült ettől. - Rendben, köszi! – Ülve maradok, és fülelek. Akkor kelek fel, amikor visszatér, hogy mire felér a szerelő, addigra az ajtóban tudjam fogadni. - Extra gyorsan kiért. Jövök neked egyel. – Mosolygok magam elé, aztán amikor belép az illető, egy rövid bemutatkozást követően vázolom neki a problémát. Megköszönöm Rhydiannak a sok segítséget, nagyon jól esik, hogy szakított rám egy kis időt a szabadidejéből. - Jó éjszakát, köszönök mindent! – Engedem ki az ajtón, aztán visszalépek a fürdőajtóhoz, és hallgatom a szerelő lesújtó diagnózisát: vezetékcserére lesz szükség, viszont ezt ma már nem tudja elvégezni. Annyit megtesz, hogy lezárja a vizet, hogy az ne ömöljön tovább valamilyen leválasztóval. Nem igazán tudom követni, hogy pontosan mit is csinál a zajokból, de a lényeg, hogy a víz nem ömlik tovább. Megbeszélem vele, hogy mikor tud jönni megcsinálni, addig pedig ideiglenesen átcuccolok Brian-hez…
Kezdőlap
és bocsi, hogy miattam elhúzódott ennyire 
//
//
